Soha többé! 22. rész

22. rész

Kate elgondolkodva pörgette meg immár sokadjára eljegyzési gyűrűjét az íróasztalán, miközben elrévedő tekintettel figyelte a gyémánt ékszert, de ezúttal nem a szépségében gyönyörködött. Gondolatai elkalandoztak, de a néhány nappal korábbi szép emlékek helyett, most csak az imént látott képek kavarogtak fejében. Még most sem tudta elhinni, hogy Castle ezt tette vele. Agya, mint egy filmet vetítette elé az elmúlt öt évet, melyet egymás társaságában töltöttek, és noha először csak a férfi gyerekes, komisz pillanatai törtek maguknak utat, amikor számtalanszor tört borsot az orra alá, lassan, fokozatosan átadták helyüket azoknak a pillanatoknak, amikor mindent kockára téve vállalta be a legmerészebb helyzeteket is, csak hogy mellette lehessen, amikor a temetőben elé ugrott, így próbálva megvédeni őt, vagy amikor könnyes szemmel igyekezett lebeszélni róla, hogy anyja gyilkosának nyomába eredjen. Ahogy szép sorban haladt a jelen felé, úgy jelentek meg az együtt töltött boldog órák, szenvedélyes, vagy olykor gyengéd, szerelmes, játékos szeretkezéseik képei, látta maga előtt az író szerelemtől, boldogságtól sugárzó kék tekintetét is, ahogy elmondja, mennyire szereti, hallotta lágy, mély baritonját, ahogy a fülébe suttog, szinte érezte forró leheletét is. Fejét megrázva igyekezett visszatérni a jelenbe, hogy mintegy saját maga kínzásaként, ismét maga elé vetítse a kora esti képeket. Annak ellenére, amit látott, mégsem tudta elhinni, hogy az a valóság. Már amikor eljött a férfi lakásáról is érezte, hogy valami nem stimmelt a szituációval, de nem tudta, hogy micsoda. A tett, amit állítólag Rick elkövetett, összeegyeztethetetlen volt azzal az emberrel, akit megismert, márpedig, őt még sosem csalta meg az emberismerete. Most, mint külső szemlélő pergette végig a képsorokat, kockáról, kockára, kezdve onnan, hogy belépett a hálóba, miközben igyekezett kizárni minden érzelmet. Fejéből nem tudta kiverni Sue önelégült mosolyát, gonoszan csillogó, hideg, kék szemét, ahogy magabiztosan megtámaszkodva az ajtófélfánál, csak az ő reakcióit figyeli, és Castle zavart tekintetét, ahogy fejét kapkodva próbál magyarázatot adni a történtekre. Fülében újra és újra felcsengtek a férfi komoly, mégis kétségbeesett szavai: „Tényleg nem tudom, mi a fene történt!” – harsogott agyában szinte percenként a mondat. Fogalma sem volt, mit higgyen, ezért nagyot sóhajtva pörgette meg ismét a gyűrűt az asztalon, és olyan merev tekintettel nézte az ékszert, mintha azt remélné, hipnózisba esik, és közben rájön a megoldásra, arra, hogy mit tegyen. A következő pillanatban azonban, egy hatalmas tenyér takarta el szeme elől a látványt, ő pedig, meglepetten kapta fel fejét.

-          Már késő megbánni! – találkozott tekintete Javi meleg, barna szemével, miközben cinikusan rávigyorgott – addig kellett volna visszautasítanod, amíg még lehetett! Most már szemétség lenne visszaadni a gyűrűt.

-          Még nem állunk az oltár előtt – jegyezte meg Kate halkan, komolyan, mire Javi arcáról eltűnt a komisz mosoly, és átadta helyét az őszinte aggodalomnak.

-          Kate? Minden oké? – kérdezte óvatosan, miközben arra próbált rájönni, felettese vajon ugratja, vagy tényleg azon töprengett, amikor megzavarta, hogy lefújja az íróval való esküvőjét. Annak ellenére, hogy rengeteget piszkálta a férfit, őszintén megkedvelte az eltelt évek alatt, és tudta, hogy a gyerekes álarc alatt, egy hatalmas szívű ember lakozik, aki az életénél is jobban szereti Kate-t.

-          Javi! Tegyél meg nekem egy szívességet! – nézett fel most a nyomozóra Kate, figyelmen kívül hagyva a kérdést, és szemében elszántság villant, majd amikor Espo bólintott, folytatta – nézz utána Sue Parker múltjának! Valami nem stimmel azzal a lánnyal, és tudni akarom, hogy mi az!

-          Szóval nem csak nekem tűnik kettyósnak? – kérdezte mély megkönnyebbüléssel a hangjában Espo, mire Kate kérdőn pillantott vissza rá, ő pedig, magától értetődő mozdulattal rántotta meg a vállát – ugyan már, Beckett! Csak a vak nem látta, hogy a kiscsajnál nem kicsik a gondok, és most nem a lábára vagy egyéb testrészére gondolok… - fűzte hozzá sokatmondón, miközben ujjával halántéka mellett körözött – ne aggódj, utánajárok – kacsintott a nőre, mire az, hálásan rámosolygott, a következő pillanatban pedig, egy határozott mozdulattal húzta ujjára a korábban pörgetett gyűrűt, és a lift felé indult – Te hová mész? – kiáltotta utána Espo összeráncolt szemöldökkel, mire Kate nagyot sóhajtva válaszolt.

-          Meghallgatok egy magyarázatot! – felelte határozottan, gombóccal a torkában, majd beszállva a liftbe, azon kezdett tanakodni, vajon Castle, miért nem jött utána, vagy hívta fel, így kikönyörögve, hogy meghallgassa.

Castle türelmetlenül, és idegesen járkált fel-alá a nappaliban, miközben Sue rezignáltan figyelte, ahogy fekete cipőbe bújtatott lába hangtalanul rója a köröket a szőnyegpadlón. Az író még mindig a lánytól elhangzottakat igyekezett felfogni. Gyomra összeszorult a gondolatra, hogy Sue képes lenne megölni szerelmét, csak azért, hogy téveszméjét valóra váltsa.

-          Ezt nem teheted! Nem ölhetsz meg egy nyomozót! – torpant meg hirtelen, és kétségbeesetten nézett a lány hideg, kék szemébe, mely most csúfondárosan villant.

-          Dehogynem! És meg is teszem, ha nem tartja magát a megállapodásunkhoz! - jelentette ki magabiztosan, és kegyetlenül, mire Rick lehunyta a szemét, és percekig ki sem nyitotta. Maga sem értette, miért, de abban bízott, hogy amikor ismét kinyitja, rájön majd, hogy csak elszenderedett a kanapén, amíg Kate-re várt, és kiderül, hogy ez az egész csak egy rossz álom. Sue azonban folytatta – De ne aggódjon! Ahogy elnézem, Beckett nyomozó még sincs annyira oda magáért, mint ahogy hitte! Nem hallom, hogy vadul dörömbölne az ajtón a magyarázatát várva – vihogott fel gúnyosan a lány, mire Castle érezte, hogy minden porcikáját elönti a düh. Maga sem tudta, hogy Sue-ra dühös-e jobban, amiért el akarja bizonytalanítani, saját magára, amiért ennek hatására már kezdett kételkedni, vagy esetleg a nyomozóra, amiért nincs még itt, azt mutatva ezzel, hogy elhitte róla, amit látni vélt. Végül gondolatai más irányba fordultak, maga elé képzelte, ahogy Kate megjelenik, majd Sue elvakult tévképzete miatt lelövi az arra nem számító nőt, és már nem is tudta, akarja-e egyáltalán, hogy szerelme bízzon benne, és eljöjjön. Alig ért gondolatai végére, amikor a bejárati ajtó zárjában kulcs fordult, ők pedig, egy emberként kapták oda a fejüket. Castle először örömet érzett, amiért Kate eljött, majd szinte azonnal félelem, és aggodalom kerítette hatalmába, miközben érezte, hogy Sue mellé áll, és átöleli a derekát, azzal a kezével, melyben a fegyvert tartotta, így elrejtve azt a nyomozó szeme elől, aki már beljebb is lépett a lakásba. Amint meglátta a vele szemben állókat, megtorpant, és csak néhány percnyi habozás után zárta be maga mögött az ajtót. Tekintete először az író arcára vándorolt, melyről aggodalmat, és feszültséget olvasott le, majd Sue-ra szegeződött, aki ártatlanul mosolyogva nézett rá, ő pedig, érezte, hogy gyilkos indulat keríti hatalmába, mely csak erősödött, amikor meglátta, hogy a lány jobb karja a szeretett férfi dereka körül pihen.

-          Hallanom kell… - akadt meg a nyomozó hangja, majd finoman megköszörülve torkát, ismét belefogott – hallanom kell a magyarázatodat. Tartozom ennyivel. – fűzte hozzá halkan, komolyan, mire Castle érezte, hogy Sue nem túl erősen, de figyelmeztetőleg ütögeti meg hátát a fegyverrel, így emlékeztetve őt arra, amit ígért, amennyiben nem tűnik el a nyomozónő magától az életükből.

-          Nincs mit megmagyaráznom, Kate – jött az erőtlen, megdöbbentő felelet az író szájából, olyan hangsúllyal, mintha begyakorolt szöveget mondana – láttad, amit láttál. – jegyezte még meg, mire Kate hitetlenkedve ráncolta össze szemöldökét, ő pedig, folytatta – megpróbáltam hozzád méltó lenni, olyan, amilyet elképzeltél magadnak, de nem sikerült. A csábításnak nehéz ellenállni, nekem pedig, sosem volt erősségem, hisz tudod. – mosolyodott el szomorkásan, de Kate még mindig hitetlenkedve rázta a fejét, így tovább beszélt – Sue aranyos lány, én pedig, haragudtam rád, amiért kihagytál a kincskeresésből… - halkult el hirtelen a férfi hangja. Képtelen volt tovább ilyen szemérmetlenül, és mocskos módon hazudni a nőnek, akinek tekintetében látta a fájdalmat, és az értetlenséget. Ebben a percben megcsörrent Kate telefonja, aki oda sem nézve emelte füléhez a kagylót, majd néhány másodpercig csendben figyelt, végül anélkül tette le, hogy bármit mondott volna. Amikor megszakadt a vonal, még egyszer végig nézett a vele szemben állókon. Tekintete hosszan elidőzött az író arcán, keskeny ajkán, melyet most feszülten szorított össze, kék szemén, melyben bánat csillogott, majd tovább vándorolt Sue önelégült, magabiztos arcára, és gyanakvón mérte végig a kissé görnyedt testtartást. Úgy tűnt, nem lehet valami kényelmes a lánynak így állni, mégsem mozdult egy centimétert sem az író mellől. Kate végül nagyot sóhajtott, és szomorúan mosolygott Castle-re.

-          Talán jobb is így! Inkább most derüljön ki, mekkora szemét vagy, mint 10 év múlva, amikor már gyerekünk is van – jelentette ki érzelmek nélkül a hangjában, és a férfi döbbent tekintetéből látta, sikerült meglepnie, de nem csak őt, hanem Sue-t is, aki most még szélesebben mosolygott, de továbbra sem szólt egy szót sem. – tessék! Ez még a tiéd! A cuccaimért majd eljövök, ha nem leszel itthon! – fűzte még hozzá, miközben egy mozdulattal lehúzta a gyémántot az ujjáról, és ajkát összeszorítva, igyekezve, hogy ne potyogjanak ki a könnyei, egy lépéssel közelebb ment a férfihoz. Éber tekintetét nem kerülte el, hogy a távolság csökkenésével Sue idegessé vált, de úgy tett, mint aki észre sem vette. Ehelyett, finoman megfogta az író kezét, és tenyérrel felfelé fordítva azt, belehelyezte az ékszert, majd rázárta a hosszú ujjakat, melyek olyan pontosan tudták mindig, hol és hogyan érintsék meg, hogy felizzon benne a vágy. Rick összeszorult torokkal engedte a nőnek, hogy a gyűrűre zárja ujjait, melyet olyan nagy szeretettel vásárolt neki, majd könnyes szemmel figyelte, ahogy szó nélkül megfordul, és elhagyja a lakást. Meg volt győződve róla, hogy minden összeesküdött ellene, még érzékei is. Amikor a nő a kezébe csúsztatta az ékszert, határozottan úgy érezte, mintha Kate finoman megszorította volna ökölbe húzott kezét, de tudta, ezt csak képzelete játszotta vele. Gondolataiból Sue elégedett sóhajtása, és vidám hangja rántotta ki.

-          Ez is megoldva! Végül mégsem kellett megölnöm, hála magának! Egész ügyes volt! – dicsérte meg őszinte elismeréssel a hangjában a férfit, aki hálát adott anyjának azért, amiért rákényszerítette, hogy néhány színészi leckét vegyen tőle, miközben Sue folytatta – még várunk néhány percet, amíg kisírja magát az autóban, és biztosan eltűnik, aztán mi is indulunk! - fújtatott megkönnyebbülten, majd az író értetlenkedő arcára nézve, még hozzáfűzte – új élet egy új helyen!