29.
rész
Eric és Meghan szinte egyszerre léptek
Linda felé, aki védekezőn emelte fel mindkét kezét maga előtt. Bár számított
rá, hogy kisebb ellenkezést fog kiváltani az ötlete, arra nem számított, hogy
mindegyikükön a rémület lesz úrrá a gondolatra, hogy egy ágyban töltsék az
éjszakát, de ez is csak megerősítette őt abban, hogy több van közöttük, mint jó
ismeretség, és a vibráló feszültséget nem csak ő képzelte.
- Nyugi!
– nevetett fel vidáman, majd azonnal folytatta – mivel te szöktetted meg az
előzetesből, tudtam, hogy neked sem lesz, hova menned, ezért úgy gondoltam, jó
helyed lesz a vendégszobában, hogy pihenni tudj néhány órát – védekezett
látszólag ártatlanul, mint, akinek fogalma sincs, mekkora zűrt kavart.
- Ez
az, ami nem fog megtörténni! – jelentette ki Meghan határozottan, Eric pedig
egyetértőn bólogatott. A legkevésbé sem volt szüksége arra, hogy volt felesége
karnyújtásnyira feküdjön mellette egész éjszaka egyetlen pólóban, és rövid
sortban, amikor még fényes nappal, teljesen felöltözve sem volt képes
ellenállni neki. Azzal is tisztában volt, hogy abból a pihenésből, amiről Linda
beszélt, semmi nem valósulna meg, csak egész éjszaka éberen forgolódna, és
küszködne a vággyal.
- Pontosan!
Jó lesz nekem a kanapé is! – bökött fejével a kényelmesnek a legnagyobb jó
akarattal sem mondható bútorra, mire Linda túljátszott sajnálkozással rázta meg
fejét.
- Attól
tartok, a kanapéval van egy kis probléma – szólalt meg halkan, feszengő mosoly
kíséretében, mely inkább annak szólt, hogy hazudnia kell, mire Eric gyanakodva
húzta össze szemét.
- Miféle
probléma? – kérdezte vészjósló hangon, Linda pedig tanácstalanul tárta szét
karját.
- Az
a legkevesebb, hogy oltári kényelmetlen – magyarázta higgadtan, majd
szégyenkezve nézett a férfira – de ráadásul el is törött.
- Eltörött
– ismételte meg a nyomozó, és hangjából jól ki lehetett venni, egy szavát sem
hiszi el a nőnek, annál is inkább, mivel délután, amikor azon ülve telefonált,
még semmi baja nem volt.
- Öhöm
– bólogatott bőszen, de kerülte a nyomozó tekintetét, helyette inkább
menekülőre fogta a dolgot, és a konyhába ment, hogy tányérba szedje a vacsorát,
amit elkészített, onnan kiabált befelé. – Véletlenül történt… nem is fontos! A
lényeg, hogy nem alkalmas arra, hogy éjszaka azon tespedj! – zárta rövidre a
dolgot, mire Eric elnyomott egy káromkodást, és nagyot sóhajtott.
- Mi
lenne, ha inkább te osztoznál Meghan-nel a vendégszobán, én pedig alhatnék a te
szobádban? – vetette fel lehetőségként, de Linda határozottan emelte fel a
főzőkanalat a kezében.
- Azt
már nem! – jelentette ki megmásíthatatlan hangon – már megbocsáss! Az egy
dolog, hogy átmenetileg ideköltöztök, de a szobámból nem engedem kitúrni magam!
Vagy jó lesz így a szállás, vagy lehet cuccolni! – mutatott az ajtó irányába,
és Eric egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy keres magának máshol
helyet, ahol pihenhetne néhány órát, Meghan azonban megszólalt.
- Felnőtt
emberek vagyunk, szerintem, megbirkózunk a helyzettel – jegyezte meg látszólag
higgadtan. Bár ő sem rajongott az ötletért, hogy egy ágyban töltse az éjszakát
volt férjével, annál is inkább, mert korántsem érezte elég erősnek magát, hogy
ellen tudjon állni a közelségének, de látta Eric-en, hogy mennyire fáradt, és
nem szerette volna, ha ilyenkor kellett volna azon gondolkodnia, hova mehetne.
Figyelmét nem kerülte el, hogy a nyomozó meglepetten néz rá, de azt nem vette
észre, hogy Linda kajánul elmosolyodik a konyhában.
- Remek!
Akkor ezt is tisztáztuk! – bólintott elégedetten a háziasszony – vájúhoz! Kész
a vacsi! – invitálta őket közelebb, de amikor a doktornő el akart indulni, Eric
keze a karjára fonódott, így kényszerítette megállásra.
- Köszönöm
– nézett rá hálásan Eric, mire Meghan feszengve húzta ki kezét.
- Tisztázzunk
valamit! Nem történhet semmi! Megértetted? – szegezte rá figyelmeztetőleg barna
szemét, és azonnal rájött, mire gondol a nyomozó, amikor kék szemében huncut
fény villant, és elnyomta mosolyát.
- Semmi!
Értettem! – próbált komoly maradni, Meghan pedig mérgesen vonta össze
szemöldökét, de reagálni nem volt lehetősége, mert Linda jelent meg a
nappaliban.
- Gyertek
már! Teljesen kihűl! – méltatlankodott, Eric pedig azonnal elindult a konyha
felé, de a doktornő még láthatta a komisz mosolyt szája szegletében, és már
egyáltalán nem volt biztos benne, hogy jól tette, amikor megsajnálta volt férjét,
és belement, hogy osztozzon vele a hálószobán. A vacsora, amit Linda varázsolt
eléjük, fenséges volt. A sült csirke szinte elolvadt a szájukban, a
krumplipüré, amit tálalt hozzá a salátával, tökéletesre sikerült, és a nő
közvetlenségéből fakadóan a hangulat is remek volt. Valahogy mindig úgy
alakította a beszélgetést, hogy Eric és Meghan egy másodpercre se tudjanak a
gondolataikba mélyedni, mintha attól félt volna, akkor egyszer csak felállnak,
és a színüket se látja többé. Meghan még mindig nem tudta, hova tenni a nőt. A
gondolat, hogy esetlegesen Eric jelenlegi partnere, még mindig ott motoszkált a
fejében, de nem értette, hogy vele, miért ennyire barátságos, és miért neki
kell megosztania a hálót a nyomozóval. Egyre inkább összezavarodott, de előbb harapta
volna le a nyelvét, mintsem, hogy Eric-től kérdezzen rá. Miután mindent
elpusztítottak, Eric fáradtan simított végig homlokán, és elnyomott egy
ásítást, miközben Linda felállt, és elkezdte leszedni az asztalt.
- Segítek!
– ajánlkozott készségesen Meghan, amire hálás mosolyt kapott válaszul – te meg
menj zuhanyozni, és aludni. Alig állsz a lábadon – jegyezte meg Eric-nek lágy
hangon, mire az, bólintott, Linda pedig szentimentális mosollyal az ajkán nézte
őket, ahogy a férfi felállt, és a fürdőszobába indult, Meghan pedig nagyot
sóhajtva nézett utána.
- Tisztára,
mintha házasok lennétek – jegyezte meg jót mulatva Linda – asszonyka kiadja a
parancsot, férjura pedig ellenkezés nélkül teljesíti azt! Aranyos – nevetgélt
halkan, mire Meghan keserűen elmosolyodott, de nem szólt semmit, csak úgy tett,
mint, akit teljesen lefoglal, hogy a tányérokról a kukába ürítse az
ételmaradékokat. Mivel nem kapott választ, a nő oldalra hajtott fejjel,
összehúzott szemmel figyelte egy darabig Meghan-t, majd hirtelen felismerés gyúlt
benne. – Na, ne! Ezt nem mondod komolyan! – kapta szája elé kezét döbbenten,
mire a doktornő értetlenül nézett rá, hiszen semmit nem mondott. – Ti… házasok
vagytok?! Eric nős?! – hallatszott ki őszinte döbbenet a hangjából, a doktornő
pedig nem tudta eldönteni, hogy csak meglepett, vagy dühös is, amiért a férfi
nem szólt róla.
- Nem!
Már nem! – védekezett gyorsan, mert szimpatikus volt neki a lány, és nem
akarta, hogy csalódnia kelljen Eric-ben, ha esetleg érez iránta valamit. –
Elváltunk! Két évvel ezelőtt! – magyarázta, mire Linda mindent tudón
elmosolyodott. – Eric nyilván azért nem szólt róla, mert nem tartotta
fontosnak.
- Vagy
éppen ellenkezőleg! Túl fontosnak tartja – jegyezte meg somolyogva, de Meghan
megrázta a fejét.
- Nem!
Már semmi közünk egymáshoz – hazudta rezzenéstelen arccal. – Hidd el, nem áll
szándékomban közétek állni! – bizonygatta, de Linda csak nevetve rázta a fejét.
- Közénk
állni? – ismételte meg hitetlenkedve, és hangjából jól kivehető volt, milyen
nevetségesnek tartja még a feltételezést is – durván el vagy tévedve, édesem! –
simított végig Meghan karján elnézőn mosolyogva. – Eric és én csak jó barátok
vagyunk! Semmi több! Egy évvel ezelőtt segített, hogy eltűnhessek a férjem
elől, aki egy agresszív állat volt – magyarázta, és a látszat ellenére, Meghan
jól láthatta, ahogy szemében egy pillanatra felvillan a fájdalom. – Életem
végéig hálás leszek neki ezért, és bármikor számíthat a segítségemre, de
esélytelen, hogy valaha egy párt alkossunk!
- Miért
vagy ebben ennyire biztos? – kérdezte csakúgy, mellékesen, és Linda elnyomott
egy mosolyt, ahogy felfedezte az aggodalmat a hangjában.
- Egyszerű
– vont vállat könnyedén – Nem igazán az esetem. Túl komoly, és unalmas – húzta
el száját, mire Meghan elnyomott egy mosolyt, hiszen ő pontosan tudta, hogy
volt férje milyen laza, könnyed és romantikus tudott lenni, miközben Linda
folytatta – ezen kívül… egy hónappal ezelőtt világosan a tudtomra adta, hogy az
ő szívében csak egyetlen nőnek van helye – vallotta be, őszinte, nyílt tekintettel,
így elismerve, hogy próbálkozott a férfinál, de a mosolyából jól látható volt,
hogy egyáltalán nem neheztel rá a visszautasítás miatt, Meghan pedig nem tudta
hibáztatni, amiért megtetszett neki volt férje. – Most már azt is tudom, ki az
a nő – tette hozzá halkan, miközben felhúzott szemöldökkel, sokatmondón nézett
a doktornőre, amikor azonban az reagálni akart, Eric jelent meg a konyhában.
- Szabad
a fürdő – jelentette be, Meghan tekintete pedig ösztönösen futott végig a
férfin, akinek mellkasára ráfeszült a sötét póló, erős combját pedig még inkább
kihangsúlyozta a rövid nadrág, amit éjszakai viseletnek választott. Haja
nedvesen csillogott a lámpafényben, és néhány tincs a homlokába hullott, melyet
most laza mozdulattal tűrt hátra. – Én lefekszem aludni – tette hozzá, de
mielőtt távozott volna, kérdőn fordult a doktornő felé – még mindig a jobb
oldal a tiéd? – kérdezte látszólag komolyan, de szemében pimaszság csillogott,
Linda pedig vidáman figyelte az eseményeket.
- Teljesen
mindegy! – rántotta meg a vállát közönyösen Meghan, de a nyomozó komolyan rázta
meg a fejét.
- Hogy
lenne az? – kérdezte rosszallón – nem akarlak kizökkenteni a megszokott
életedből! – jelentette ki, és amikor Meghan értetlenül nézett vissza rá,
folytatta – ha például Javier mellett már a bal oldalra szoktál, akkor nem
lenne kényelmes a jobb oldal! Vagy esetleg annyira megszokod mellettem a régi
helyedet, hogy amikor visszatérhetsz a spanyolhoz, akkor is odakívánkozol! –
tett kétértelmű megjegyzést, és szeméből jól ki lehetett olvasni, egyáltalán
nem az ágy aktuális felére gondol közben. Meghan először helyre akarta tenni a
férfit, végül meggondolta magát, és negédesen elmosolyodott.
- Tudod,
Javier-rel a kapcsolatunk egészen friss – magyarázta nyugodtan – még nem
alakult ki, hogy melyik oldalon alszunk, mivel, ha együtt vagyunk, nem alvásra
pazaroljuk az időt! – vágott vissza gonoszkodva, sokatmondón felhúzva
szemöldökét, Eric pedig mindent értőn bólintott.
- Jogos
– ismerte el, de a következő pillanatban szélesen elmosolyodott – nos, ha ez a
megszokott, abból sem szívesen zökkentelek ki – húzta fel egyik szemöldökét
kihívón, Meghan pedig bosszúsan szorította össze száját, amikor rájött, micsoda
öngólt rúgott magának.
- Mindig
ilyen pofátlan voltál, vagy az elmúlt két év tett azzá? – villant mérgesen a
tekintete, mire Eric ártatlanul vonta meg a vállát, Linda pedig ide-oda
kapkodta a fejét közöttük, alig győzte tartani a lépést, de minden percében jól
szórakozott, és el kellett ismernie, fogalma sem volt róla, hogy a nyomozó
ilyen is tud lenni. Be kellett látnia, hogy valószínűleg Meghan az egyetlen nő,
aki mellett igazán önmaga, és le sem tagadhatta volna, mennyire élvezi ezeket a
szócsatákat volt feleségével.
- Ezt
az oldalamat csak te hozod ki belőlem – válaszolta félig komolyan, mintegy
megerősítve azt, amit Linda is gondolt, mire Meghan égnek emelte szemét, és
válaszra sem méltatva a kijelentést, eltűnt a fürdőszoba irányába, Linda pedig
fejét ingatva nézett a férfira.
- Ha
engem kérdezel, nem a legjobb módszert választod, hogy visszaszerezd – jegyezte
meg halkan, jótanácsként, de Eric elutasítón nézett vissza rá.
- Először
is, nem kérdeztelek! Másodszor, nem akarom visszaszerezni! – jelentette ki határozottan
– harmadszor pedig… - akadt el a mondat közben, miközben tekintete a fürdőszoba
ajtóra tévedt, ahonnan már kihallatszott, hogy a doktornő megnyitotta a zuhanyt
– én vagyok az egyetlen, aki ennyire fel tudja idegesíteni – mosolyodott el
lágyan, mire Linda úgy nézett rá, mintha nem lenne teljesen épelméjű.
- Aha…
- bólogatott serényen, de arcán látszott, semmit nem ért abból, amit a férfi
mondott – és ez jó…
- Igen,
Linda! Ez nagyon jó – kacsintott rá, majd egyedül hagyva, hogy eméssze a hallottakat,
elvonult a hálószobába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése