32.
rész
Mire Meghan kilépett a fürdőszobából, Eric
már a konyhában volt, és éppen az elkészült rántottát helyezte tányérra, amikor
meghallotta, hogy a doktornő belép. Tekintete simogatón futott végig karcsú
alakján. A kék, szűkszabású ing kiemelte testének vonalát, a V-kivágás
ráirányította a figyelmet selymes bőrére, és telt melleire, míg a fekete
farmernadrág ráfeszült csípőjére és hosszú combjára. Haja a fésű és ujjainak
összehangolt munkáját dicsérte, mely kislányos bájt kölcsönzött arcának,
amelyre ezúttal sem rakott sminket, így fiatalabbnak látszott koránál. Hogy
figyelmét elterelje, és tartani tudja magát elhatározásához, miszerint,
elengedi a nőt, és tiszteletben tartja, hogy új életet kezdett, elfordította
pillantását, és inkább két pohárba narancslevet öntött. Meghan feszengve túrt
bele rövid hajába, mialatt beljebb lépett és helyet foglalt a megterített
konyhaasztal mellett. Szíve már attól hevesebben vert, hogy orrába bekúszott
volt férje arcszeszének ismerős illata, a feszültséget pedig csak növelte, hogy
Eric ezúttal is észbontóan nézett ki a fekete ingben, és sötétkék farmerban,
amit viselt. Képtelenségnek tartotta, hogy akár egy falat is lecsússzon a
torkán, de nem akarta megbántani a férfit, így hálás mosolyt préselt ki
magából, amikor elé tette a tányért, Eric-et azonban, nem tudta becsapni.
- Nem
vagy éhes? – kérdezte érdeklődve, mialatt éles tekintetét egy percre sem vette
le volt feleségéről, aki megrázta fejét.
- Nem
igazán – válaszolta őszintén, miközben a nyomozó leült vele szemben, és
várakozón nézett rá, ő pedig folytatta – nyomaszt ez az ügy – vallotta be a fél
igazságot. Bár valóban idegesítette, hogy tisztázni tudják-e a nevét,
étvágytalanságnak korántsem ez volt az egyetlen oka.
- Muszáj
enned valamit, ha velem akarsz jönni – jelentette ki Eric, de hangjában nyoma
sem volt a parancsoló tekintélynek, sokkal inkább a gondoskodásnak, és
féltésnek. Mivel Meghan továbbra sem nyúlt az ételhez, megtámasztotta könyökét
az asztalon, összekulcsolta ujjait, és komolyan nézett bele a barna szemekbe. –
Kössünk alkut! – javasolta, mellyel felidézte a nőben azt a pillanatot, amikor
Lisa gyilkosa után nyomoztak, és akkor is hasonló módszerrel vette rá a
kávézóban, hogy egyen pár falatot. – Ha legalább a felét elpusztítod, elmondom,
mit tudott meg Bruce – ajánlotta fel előzékenyen, Meghan pedig nem állta meg
mosolygás nélkül. Tisztában volt vele, hogy anélkül is beavatta volna a férfi,
ha egy morzsát sem emel le a tányérról, de jól esett neki, hogy ennyire aggódik
érte.
- Rendben!
– bólintott beleegyezőn, és villájára tűzött egy kisebb adagot a rántottából,
Eric pedig izgatottan figyelte, milyen reakciót vált ki a nőből – ebben… van
sajt? – kérdezte meglepetten a doktornő, mire a nyomozó halványan
elmosolyodott.
- Régen
így szeretted – szólalt meg halkan, és amikor tekintetük találkozott, Meghan
elkapta pillantását.
- Szóval,
mit tudott meg Bruce? – terelte az ügyre a beszélgetés fonalát, igyekezve
figyelmen kívül hagyni, milyen melegséggel töltötte el szívét, hogy Eric az ő
kedvencét készítette reggelire, mire a nyomozó keserűen vette tudomásul, hogy a
doktornő minden erejével azon van, hogy kapcsolatuk ezen túl hivatalos mederben
maradjon.
- Beszélt
Donald szeretőjével – fogott bele, miközben ő is nekilátott saját reggelijének
– tudott róla, hogy válni akart, azt állítja azért, mert össze akartak
házasodni – tette hozzá, mire Meghan hitetlenkedve rázta meg fejét.
- Elképzelni
sem tudom, hogy van olyan épelméjű nő, aki Donald Baker felesége akarna lenni –
jegyezte meg szkeptikusan, mialatt a narancslé után nyúlt, és aprót kortyolt
belőle.
- A
motivációjára nem fog fény derülni. Ő ragaszkodik hozzá, hogy szerelmes volt –
húzta el száját Eric, és arcán jól látszott, ő is nehezen hiszi, hogy ez
lehetett az igazság. – Mindegy, a lényeg, hogy sziklaszilárd alibije van. Ma
reggel érkezett haza az édesanyjától, ott töltött egy hetet. Bruce ellenőrizte,
igazat mond.
- Akkor
zsákutca – sóhajtott csalódottan Meghan, és kedvtelenül tolta arrébb a
tányérját, de Eric megrázta a fejét, és egyetlen mozdulattal tolta vissza elé.
- A
fele, emlékszel? – kacsintott rá lágy mosoly kíséretében, mire a doktornő is
elmosolyodott, és maga elé húzva a tányért, újabb adagot tűzött a villára, a
nyomozó pedig tovább beszélt – annyira talán mégsem zsákutca, mint az özvegy –
dobott újabb reményt a nő felé, aki izgatottan kapta fel fejét – Lucy Modarets
elmondta, hogy nagyon sokan utálták a szíve választottját.
- Ez
kinek új? – kotyogott közbe Meghan, mire Eric egyetértőn bólintott.
- Ez
még senkinek, viszont az, hogy fenyegető leveleket kapott? – kérdezte, és
elégedetten látta, hogy a szépen ívelt szemöldökök a magasba szaladnak.
- Kik
fenyegették meg? Kórházi dolgozók? Betegek? – sorolta a lehetséges jelölteket
Meghan türelmetlenül, Eric pedig kényelmesen dőlt hátra, a narancslével a
kezében, miután végzett a rántottával.
- Akár
ők is lehetnének, de nem – rázta meg fejét rejtélyesen, és elmosolyodott,
amikor meglátta, hogy a doktornő szemöldökét ráncolva kezd gondolkodni, kik
jöhetnének még szóba. – A betegek hozzátartozóitól jöttek a levelek, akik
nehezen viselték, hogy nem tudott mindenkin segíteni.
- Lássuk
be, többségén nem is akart – jegyezte meg bosszúsan, ahogy eszébe jutott,
hányszor kellett megcsipogtatni a férfit, mire nagy kegyesen hajlandó volt
lemenni a traumára, és átvenni, vagy legalább megnézni a beteget.
- Valószínűleg
ezt a hozzáállást érezhették a hozzátartozók is, így amikor elvesztették, akit
szerettek, joggal gondolhatták, hogy lehetett volna segíteni – vélekedett Eric,
Meghan pedig komolyan bólintott.
- A
traumán… - sóhajtott mélyet – számtalanszor kell odaállnom egy családtag elé,
és közölnöm vele, hogy az apja, az édesanyja, a fia… vagy a szerelme meghalt –
mesélte halkan, Eric pedig együtt érzőn hallgatta. – Az első reakció a
hitetlenkedés. Csak néznek rád, és a szemükben látod, hogy nem hiszik el. Azt
várják, hogy egyszer csak kiderül, tévedtél, összekeverted őket valakivel, és nem
is nekik hoztad a rossz hírt. Körülnéznek, abban bízva, hogy te is rájössz,
rossz emberhez mentél oda – simított végig homlokán szomorúan, és arcán
látszott, őt is megviseli minden alkalommal, amikor ilyen hírt kell közölnie. –
Aztán megértik, hogy nincs tévedés. Akkor jön a sírás, a veszteség érzése
teljesen letaglózza őket. Többnyire ezzel párhuzamosan jön a számonkérés! Bűnöst
akarnak találni, valakit, akire rázúdíthatják a tehetetlen haragjukat! Isten
nem jó, őt nem lehet hibáztatni, mert nincs kéznél, tehát marad az orvos –
húzta el száját szomorúan. – Hiszen, benned bíztak, azért hozták kórházba, hogy
segíts rajta. Te pedig csak állsz, és haszontalannak érzed magad, mert… -
remegett meg a hangja – vannak helyzetek, amikor a halál győz. Amikor hiába
teszel meg mindent, ő az erősebb, Isten pedig éppen nem rátok figyel, hogy
segítsen – halkult el egy pillanatra a hangja, és szeme a távolba révedt, ahogy
felidézte azt a sok fájdalmas pillanatot, amikor ebben része volt, majd mély
levegőt vett, és visszarántva magát a valóságba, Eric szemébe nézett. –
Orvosként ezt meg kell tanulnod kezelni. Együtt érezni, de elfogadni, hogy nem
veheted magadra a bűnös szerepét, mert mindent megtettél. Baker… - akadt el egy
másodpercre, ahogy maga elé képzelte, hogyan viselkedett egy közös eset
alkalmával az érsebész – ezt is úgy kezelte, mint minden mást a kórházban.
Érzéketlenül, durván, hanyagul. Sosem fordított elég figyelmet arra, hogy
elmagyarázza a családtagoknak, mi történt pontosan, hogy éreztesse, megtettük,
amit lehetett.
- Nem
csoda, ha néhány hozzátartozó úgy gondolta, ő a vétkes abban, hogy meghalt
valakijük – jegyezte meg halkan Eric, mire Meghan sokatmondón húzta fel
szemöldökét.
- Ez
is lehetett az oka… illetve… - harapta be alsó ajkát, elgondolkodva azon, hogy
elmondja-e a férfinak, amit tud, végül úgy döntött, az ő érdeke, hogy a
legjelentéktelenebbnek tűnő dolgot se hallgassa el. – Azt pletykálták a
kórházban, hogy egy-két esetben nem volt egészen egyértelmű a halál oka –
egészítette ki a megkezdett mondatot, Eric pedig érdeklődve ráncolta össze
szemöldökét.
- Mit
jelent ez pontosan? – kérdezte, mire Meghan megrántotta a vállát.
- Nem
tudom – vallotta be őszintén, majd sietve tette hozzá – sosem érdekeltek a
pletykák, a kollégák üres idejükben hajlamosak a bolhából elefántot csinálni,
így erre sem nagyon figyeltem oda.
- Oké,
akkor, mire utalhattak vajon? – árnyalta egy kissé a kérdést, a doktornő pedig
tanácstalanul dőlt hátra a széken.
- Te
is tudod, hogy Baker apósa a kórházi igazgatótanács tagja – fogott bele, és
amikor a nyomozó bólintott, folytatta – Diane szerint, érkezett be néhány
panasz a hozzátartozóktól a vezetőséghez, amiben hanyagsággal vádolták az
érsebészt, illetve azzal, hogy késve állt neki a műtéteknek. Azt állították,
hogy megmenthető lett volna a beteg, ha Baker időben nekiáll az operációnak. Ezek
laikus panaszok voltak, ha nincs egy jó ügyvéded, akkor az orvosokból álló
csapat könnyen el tudja tussolni, hiszen utólag már nagyon nehéz bebizonyítani,
hogy az adott eset valóban sürgősségi ellátást igényelt volna.
- Értem,
tehát az apósa kihúzta a csávából – összegezte a hallottakat Eric. –
Elképzelhető, hogy az egyik hozzátartozó fülébe juthatott, milyen kapcsolatai
vannak az igazgatóságban Baker-nek?
- Nem
lehetetlen – bólintott Meghan – Donald sosem titkolta, hogy befolyásos ember,
sőt, gyakran fenyegetőzött azzal, hogy bármelyikünket ki tudja rakni a
kórházból.
- Téged,
miért nem távolított el, ha annyira a bögyében voltál? – dobta fel a kérdést
Eric kíváncsian, mire Meghan elhúzta a száját.
- Nem
is hallottad Caruso kollégádtól? – kérdezte gúnyosan – a fél kórházi
vezetőséggel lefeküdtem, érinthetetlen voltam – jegyezte meg szarkasztikusan,
de amikor a nyomozó csak komolyan nézett rá, keserűen nevette el magát. –
Elvira-nak igaza volt, amikor azt mondta, ezzel a spanyolországi programmal
megnyílnak előttem a kórházak kapui. Amikor visszatértem Montreal-ba, hamar
kiderült, hogy a kórházak számára presztízskérdés egy olyan kolléga, aki
elvégezte a programot. Még két napja sem voltam itthon, amikor megkeresett az
igazgató, és felajánlotta az osztályvezető-helyettesi posztot a traumán –
magyarázta nyugodtan. – Igent mondtam, Baker pedig majdnem felrobbant, amikor
megtudta, hogy egyetlen papír képes megvédeni minden ocsmányságától – húzódott
szomorkás mosolyra az ajka, miközben Eric ismét szembesült azzal, milyen jól
tette, amikor elengedte a nőt.
- Értem
– köszörülte meg torkát a nyomozó, miközben igyekezett ismét visszaterelni
gondolatait a nyomozáshoz. – Szóval, ha jól értem, bármelyik családtag
megtudhatta egy kis utánajárással, hogy Baker hátsóját az apósa fedezi –
állapította meg, és amikor Meghan egyetértőn bólintott, folytatta. – Jó lenne
tudni, hogy az utóbbi években volt-e olyan esete a sebésznek, amiben el kellett
tussolni ezt-azt – simított végig állán elgondolkodva, mire a doktornő szeme
felcsillant.
- Kérjük
ki az elmúlt öt év kartonjait! – javasolta, de legnagyobb sajnálatára, Eric
határozottan rázta meg fejét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése