41.
rész
Az alacsony, sovány, 70-es éveinek végén
járó, ősz hajú asszony kíváncsian nézett rájuk vastag keretes szemüvege mögül,
miközben csontos keze az ajtó kilincsét szorongatta, és látszott rajta,
bármikor készen áll arra, hogy bevágja előttük, ha úgy érzi, veszélyben van,
vagy nem érdekli, amiért jöttek.
- Brigitte
Dennehy? – kérdezte Eric, miközben gondolatban ő is elvetette, hogy az idős
asszonynak bármi köze lehet Baker halálához, mire annak apró, világítóan kék
szemei gyanakodva húzódtak össze.
- Az
attól függ fiacskám, hogy ki kérdezi, és miért? – nézett rá szúrósan, és
keskeny ajkát morcosan szorította össze, mire Eric elővette jelvényét, és
felmutatta.
- Eric
Taylor nyomozó vagyok, válthatnánk néhány szót? – tartotta egyenesen a nő elé az
igazolványt, de meglepetésére Brigitte kikapta kezéből, és egészen közel húzta
orrához.
- Azt
bárki mondhatja! – vetette oda flegmán, mire Eric és Meghan sokatmondó
pillantást váltottak, amíg amaz a hivatalos okmányt vizsgálgatta. – Úgy tűnik,
ez igazi – bólintott engedékenyebb hangon, de még mindig nem állt félre az
ajtóból, hogy beljebb hívja látogatóit. – Mit akar tőlem?
- Ismer
egy bizonyos Manuel Suarez-t? – tért a tárgyra azonnal a nyomozó, Brigitte
pedig lázasan gondolkodni kezdett, majd megrázta fejét, amitől rövid,
csavarókkal begöndörített loknijai vidám táncba kezdtek.
- Nem!
Fogalmam sincs, ki ő! Miért? Bevallotta, hogy ő tört be hozzám? – vált
izgatottá a hangja, mire Eric meglepetten ráncolta össze szemöldökét.
- Betörtek
a házába? – kérdezett vissza válasz helyett, az idős nő pedig méltatlankodva
tette csípőre a kezét.
- Édes
fiam! Nem nagy jövőt jósolok magának a szakmájában, ha úgy megy ki egy
helyszínre, hogy nem elég felkészült! – pirított rá Eric-re szigorúan, Meghan
pedig nem állta meg mosolygás nélkül, miközben az asszony folytatta – nagyjából
egy héttel ezelőtt történt az eset! Elmentem a szokásos ulti partimra a
közösségi házba – mesélte, fázósan összehúzva magán a kötött pulóvert, mely
legalább két számmal volt nagyobb törékeny testén. – Amikor hazajöttem, láttam
ám, hogy tárva-nyitva a bejárati ajtó! Természetesen, azonnal értesítettem a
rendőrséget!
- Mit
vittek el? – kérdezte Eric, Brigitte pedig megrántotta a vállát.
- Semmit!
Nem is lett volna, mit elvinnie annak a pernahajdernek, mert szegény vagyok,
mint a templom egere! – felelte, majd gyanakodva nézte, ahogy Eric előveszi a
telefonját. – Most, mit csinál az embere? – nézett kérdőn Meghan-re, aki
értetlenül nézett vissza rá.
- Az
emberem? – kérdezett vissza, Brigitte pedig türelmetlenül sóhajtott.
- Igen!
Az embere! Gondolom, maga itt a főnök, vagy mi a csuda, mert eddig még egyetlen
szót sem szólt! – magyarázta olyan arckifejezéssel, mint, aki nem is érti, mi
volt bonyolult abban, amit mondott, de a választ nem várta meg, csak folytatta
– édes Istenem! Ezért tart ott ez az ország, ahol! Ahogy elnézem a párosukat,
vak vezet világtalant! – zsörtölődött tovább, miközben Eric arra várt, hogy
társa végre felvegye a telefont.
- Bruce?
– szólt bele, amint meghallotta, hogy jelentkeznek a vonal végén, és ezzel el
is érte, hogy Brigitte csendben maradjon, mert árgus szemekkel, közelebb lépve
kissé figyelte, mi történik. – Futtasd le Brigitte Dennehy híváslistáját!
Kíváncsi vagyok, mikor érkezett erről a számról a telefon Suarez-hez! – adta ki
az utasítást, mire az öreg hölgy ajka meglepetten nyílt el.
- Még,
hogy én felhívtam volna ezt a Suarez-t? Azt sem tudom, kicsoda! – ráncolta
össze szemöldökét – mi a csudának hívogattam volna?! – háborgott továbbra is,
de elhallgatott, amikor Eric ismét megszólalt.
- Múlt
héten hétfőn törtek be magához, Mrs. Dennehy? – kérdezte, eltartva fülétől a
mobilt.
- Először
is. Ms. vagyok! Még nem voltam férjnél! – húzta ki magát büszkén, Eric pedig
égnek emelte a szemét.
- Rejtély,
hogy miért – motyogta gúnyosan a férfi, mire a nő szeme összeszűkült, Meghan
pedig köhécselni kezdett, nehogy felnevessen.
- Mit
mondott? – hajolt közelebb – a hallásom már nem a régi, szóval ne az orra alatt
morogjon, hanem nyissa ki a száját! – utasította kimérten Eric-et, mire az
eltúlzott udvariassággal mosolygott vissza rá, ő pedig folytatta – másodszor,
igen! Az ulti partim minden hétfőn, este 18 órakor kezdődik, de már mondtam
magának, hogy oda mentem, amikor az eset történt! – villant kék szeme
rosszallón, és látszott rajta, nehezményezi, amiért a nyomozó abból, hogy ultipartin
járt, nem tudta azonnal, hogy ez csak is hétfői napon lehetett.
- Rendben,
köszi – búcsúzott el társától röviden, majd Meghan felé fordult – úgy tűnik,
hogy a fickó, aki felhívta Manuel-t, csak azért tört be Ms. Dennehy-hez, hogy
ide vezessen minket, amennyiben leellenőrizzük a hívást – tájékoztatta a
doktornőt arról, amit megtudott, majd az idős asszony felé fordult. – Köszönjük
a segítségét! – köszönt el az idős asszonytól is, majd Meghan-nel az oldalán
lefelé indultak a lépcsőn, és már hozzá intézte szavait. – Visszamegyünk
Lindához, és megpróbálok belépni a rablási osztály adatbázisába. Ha szerencsénk
van… - folytatta volna, de Brigitte hangja megállította őket.
- Ha
találkozik a kétségtelenül tehetségtelen, felkészületlen, és amatőr
kollégáival, kérdezze meg, utánanéztek-e annak a fickónak, akiről beszéltem
nekik! – követelte sértett hangon, mire egy emberként fordultak felé, ő pedig
folytatta – egyáltalán nem vették komolyan az egészet, csak azért, mert nem
vitt el semmit! De ki tudja, milyen perverz dolgokat művelt a hálószobámban! –
fogta szorosabbra maga előtt a pulóvert, és látványosan megrázkódott, mire Eric
feljebb lépett a lépcsőn.
- Kit
gyanúsít a betöréssel, Ms. Dennehy? – kérdezett rá egyenesen, hogy megkímélje
magukat a további panaszáradattól, és a nő arcáról le lehetett olvasni, hogy
elégedett, amiért végre valaki komolyan veszi.
- Ortiz
– jött azonnal a név – Samuel Ortiz, az albérlőm! – mondta ki a teljes nevét a
férfinak, majd folytatta – körülbelül egy hónapot volt nálam, fura figura volt,
ezért kiraktam a szűrét, három héttel ezelőtt – mesélt tovább, miközben a
nyomozó gyorsan leírta a nevet, amit kapott. – Úgy járt-kelt a házban, mint egy
holdkóros, és folyton motyogott magában! – húzta el száját megvetőn. – Amikor
közöltem vele, hogy felbontom a szerződésünket, és tűnjön el, teljesen kikelt
magából. Ordítozott, és azt mondta, nem rakhatom ki, mert kifizetett három
hónapot előre – folytatta egyre idegesebben, ahogy ismét átélte az eseményeket.
– De nekem nem parancsol egy ilyen kis nyikhaj! – húzta ki magát büszkén
Brigitte. – Ráhívtam a rendőröket, azok meg el is vitték! Néhány holmiját itt
hagyta a nagy sietségben, azt hittem, esetleg azokért jött vissza, de
érintetlenül ott állnak azóta is a komód mellett, az előszobában – bökött
fejével maga mögé a folyosóra, mire Eric és Meghan összenéztek.
- Megnézhetném
őket? – kérte lágy mosoly kíséretében, mire Brigitte elgondolkodva mérte végig,
majd motyogott valamit az orra alatt, és bevágta a bejárati ajtót – ezt most
egy felkiáltó jellel csapta be, vagy kettővel? – fordult a doktornő felé a
nyomozó, aki halkan felnevetett, de válaszolni nem volt ideje, mert pár perccel
később ismét kinyílt az ajtó, és Brigitte állt előtte egy hatalmas doboz
társaságában.
- Tessék!
Vigyék! – tolta eléjük fekete mamuszba bújtatott lábával – én nem őrizgetem
tovább! Tele van mindenféle kacattal, fényképekkel, újságcikkekkel! – sorolta a
doboz tartalmát nagy vonalakban – semmi értékes! – tette hozzá, mire Eric
bólintott, de ő folytatta – a maguk helyében Joe kocsmájában keresném! Tíz
saroknyira innen! – adott egy tippet, Eric pedig bólintott, így jelezve, hogy
tudja, hol találja a kocsmát, miközben nem értette, hogyan lehetséges az, hogy
kollégái nem vezették elő a férfit, mint lehetséges gyanúsítottat a rablás
után. – Állandóan ott lóg, egész álló nap! Persze a munka, az derogál neki! Ha
beszélnek vele, üzenem, hogy még egyszer ide ne merje tolni azt a randa képét,
mert puskával a párnám alatt alszok! Texasban születtem, ott is lesz rajta
lyuk, ahova a jó Isten nem teremtett! – fújtatott bosszúsan, majd hátat
fordított, és eltűnt kis lakásában. Eric és Meghan az autóhoz mentek, és amint
beültek, felnyitották a dobozt, majd egyesével kezdték előszedni belőle a
fényképeket, és újságcikkeket. Kivétel nélkül szinte mindegyik Dr. Baker-t
ábrázolta, orvosi konferenciákon, magánemberként, ahogy sétál a parkban,
vásárol, vagy az autójához siet, valamint találtak jó néhány, internetről
leszedett, orvosi szaklapok cikkeit is, melyek a különböző traumás
sérülésekkel, a lehetséges halálozási rátával, és a gyógyulási esélyekkel
foglalkoztak.
- Azt
hiszem, kezd forrósodni a dolog – jegyezte meg Eric, miközben sorban felmutatta
Meghan-nek, amit talált – nézd csak! Ezekből a képekből egyértelműen kiderül,
hogy hetek óta követte Baker-t.
- Igen,
itt pedig van néhány cikk… érsebészeti eljárásokról – értett egyet Meghan,
ahogy átlapozta a kezei közé akadt lapok tömegét – Baker házasságáról, az
apósáról, jótékonysági estekről… műhiba perekről, ahol kivétel nélkül az orvos
javára ítéltek…
- Úgy
tűnik, nem az érsebész volt az egyetlen, aki felkeltette az érdeklődését – szakította
félbe halkan, ijesztően komoly hangon Eric, és amikor a doktornő ráemelte barna
szemét, egy fényképet nyújtott át, melyen az orvosnő volt látható, ahogy fehér
köpenyben, zöld műtősruhában áll a kórház mentőbejáratánál, és lehunyt szemmel
dől hátra a falnak, úgy élvezi a pár percnyi szünetet, és a montreali nap erejét.
- Ezt
nem értem – ingatta meg fejét lassan, értetlenül a doktornő – mi közöm nekem
Baker-hez, vagy ehhez az Ortiz-hoz? – tette fel a kérdést, miközben elhűlve
látta, hogy a dobozból egyre több hasonló fénykép kerül elő róla, mint,
amilyenek az érsebészről is készültek. Az egyiken bevásárlókocsit tolt, a
másikon egy kávéházban ült Javier-rel, de akadt olyan is, amikor éppen a lakása
ajtajába illesztette a kulcsot. A tudat, hogy ez a férfi bármikor meglephette
volna otthon, hogy úgy végezzen vele, ahogy az orvossal tette, hideg
fuvallatként futott végig gerincén, és félelem kerítette hatalmába. Ahogy
pillantása találkozott Eric kék szemével, jól kiolvashatta belőle, hogy a
nyomozónak is hasonló gondolatok jártak a fejében.
- Nem
tudom, de a jelek szerint, rád is pikkel valamiért – mutatott fel egy fotót,
melyen a doktornő arcképe volt látható egy céltábla közepén, és a homlokánál
több apró lyuk is díszelgett, ami azt jelezte, hogy Ortiz többször is célba
talált a nyilakkal. A fényképek mellett találtak még Meghan-ről újságcikkeket,
amelyben arról számoltak be, hogy a megyei kórház sürgősségi osztályának
helyettes vezetőjévé nevezték ki a mindössze 31 éves orvosnőt. A kéthasábos
cikket, tulajdonosa, teljes hosszában áthúzta egy piros filctollal, és obszcén
szavakat írt rá, Meghan arcára pedig szintén egy céltáblát rajzolt.
- Fogalmam
sincs, honnan ismerhet, és miért gyűlöl ennyire – simított végig homlokán
tanácstalanul az orvosnő, miközben Eric álla megrándult a dühtől, ahogy
belegondolt, hogy ez a férfi egyetlen ujjal is hozzáérhetett volna a nőhöz,
akit szeret.
- Ne
aggódj, mindkét kérdést fel fogom neki tenni! – szűrte fogai között a választ
fojtott hangon a nyomozó, majd a kezében lévő holmikat belehajította a dobozba,
és indított, hogy mielőbb eljussanak Joe kocsmájához, mialatt remélte, hogy
szerencséjük lesz, és ott találják Samuel Ortiz-t. Abban pedig biztos volt,
hogy ezt a napot a férfi, élete legrosszabbjai közé fogja sorolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése