37.
rész
Eric már éppen szóra nyitotta volna a
száját, hogy válaszoljon, amikor megszólalt zsebében a telefonja. Anélkül, hogy
tekintetét levette volna a nőről, elővette a készüléket, és a füléhez emelte.
Miközben Bruce-t hallgatta, fél szemmel az orvosnőt figyelte, ahogy befejezi a
pakolást, majd a nappaliba megy, és leül a gép elé. Képtelen volt társa
mondandójára koncentrálni, fülében folyton ott csengett Meghan kérdése, és
látta maga előtt arcát, amelyről egyértelműen leolvashatta, fogalma sincs róla,
milyen levélről beszél. Ahogy gondolkodott, emlékei közül előtört Bruce kérdése
is, amikor azt firtatta, biztos-e benne, hogy a doktornő írta a levelet.
- Itt
vagy még? Taylor! – rántotta ki merengéséből legjobb barátja hangja, mire
megrázta fejét, mintha így ki tudná verni belőle nyugtalanító gondolatait, és
igyekezett az ügyre figyelni.
- Persze!
Hallgatlak – nyugtatta meg társát, mire az folytatta.
- Szóval,
átnéztem mindenkit, lefuttattam a rendszerben a hozzátartozókat is –
tájékoztatta Eric-et hivatalos hangon – semmi nem utal arra, hogy bármelyik
esetnél műhiba történt volna, vagy felmerülhetne egy ingerült rokon bosszúja. A
biztonság kedvéért futok még néhány kört, beszélek újra a titkárnővel, de nem
hiszem, hogy jutok valamire – tette hozzá szkeptikusan. – Ha ez az ügy
megoldása, akkor nálatok kell lennie a kulcsnak. – gondolkodott hangosan, mire
amaz csalódottan bólintott. Remélte, hogy Bruce talál valamit, ők pedig
megúszhatják a további kutatást, de úgy tűnt, ez már csak álom marad.
- Rendben
– sóhajtott mélyet – nekünk még nagyjából egy év anyaga itt van. Jelzek, ha
találunk valamit – ígérte, majd bontotta a vonalat, és besétált a nappaliba,
ahol Meghan összeráncolt szemöldökkel, alsó ajkát rágcsálva, elmélyülten
tanulmányozott egy kórlapot a monitoron. Bár felmerült benne a lehetőség, hogy
tévedett két évvel ezelőtt, és hiba volt elhinnie, hogy szerelme írta a
levelet, de az, hogy esetleg anyja választotta volna el őket egymástól ilyen
aljas, undorító eszközzel, még tőle is hihetetlennek tűnt. Sokkal inkább azt
tartotta valószínűbbnek, hogy a doktornőnek sejtése sem lehetett arról, hogy ő
látta, sőt olvasta azt a levelet, ezért nem is merült fel benne, hogy arra
céloz.
- Azt
hiszem, találtam valamit – törte meg gondolatainak menetét Meghan hangja, mire
kíváncsian ült le mellé, és közelebb hajolt a laptophoz, hogy jobban lássa, mit
akar mutatni neki. Figyelmét nem kerülte el, hogy a doktornő kissé távolabb
csúszik tőle. – Persze, lehet, hogy csak vaklárma, de… - állt meg egy
pillanatra, majd ránagyított a kórlapra. – Manuel Suarez – olvasta fel hangosan
a nevet. – A traumára hozták be, három évvel ezelőtt. Egy baleset következtében
leesett a tetőről, súlyosan roncsolódott a jobb lába.
- Ki
volt a kezelőorvosa? – kérdezte Eric, mialatt tekintete végig futott az
adatokon, és épp abban a pillanatban olvasta el, amikor Meghan is válaszolt.
- Én
– nyögte nehezen a doktornő, majd lehunyva szemét, végig simított homlokán, így
próbálva felidézni az esetet. – A sebész, akit lehívtunk, amputációt javasolt,
de én ragaszkodtam hozzá, hogy nézze meg egy érsebész – révedt távolba a
tekintete, ahogy mesélt. – Szilárdan hittem benne, hogy megmenthető a lába…
- Tévedtél?
– kérdezte halkan a nyomozó, miközben együtt érzőn fogta meg volt felesége
kezét.
- Nem
tudom – ingatta meg fejét lassan Meghan, miközben fáradtan sóhajtott – vagyis…
Baker volt ügyeletben, őt hívtam. Emlékszem, a sebész tajtékzott, és követelte,
hogy had vigye fel a műtőbe, de én nem engedtem… - nyelt nagyot, ahogy
felidézte az eseményeket, melyek nemsokkal az elutazása előtt történtek. – Azt
akartam, hogy lássa egy érsebész – tette hozzá halkan – Baker megint késett, a
szövetek nem kaptak elég vért, a láb lassan elhalt, és már tényleg csak az
amputáció segített.
- Lett
visszhangja az ügynek? – vált izgatottá Eric hangja, ahogy ráeszmélt, ismét
nyomon vannak, egy olyan nyomon, ami megmentheti Meghan-t, de a doktornő
keserűen elmosolyodott.
- Semmi
– rázta meg fejét – a kapcsolatai megint jól működtek. Egyedül voltam, velem
szemben pedig a sebész, és Baker, akik egyhangúan állították, hogy semmiképpen
sem lehetett volna megmenteni azt a lábat – tette hozzá, és hangjából jól
kivehető volt, mennyire bosszantja még mindig az eset, miközben Eric saját
laptopján lefuttatta a férfit.
- Nocsak,
nocsak! – húzta fel szemöldökét elégedett mosoly kíséretében, mialatt a gépet
Meghan felé fordította – tippelj, hogy ki volt a különleges kommandó tagja
egészen a balesete napjáig? – tette fel a költői kérdést, Meghan pedig
döbbenten olvasta a központi adatbázisban írtakat.
- Három
évet töltött Afganisztánban, két év kiképzési gyakorlat a West Point Katonai
Akadémia tengerészgyalogos programjában, és négy évig volt a különleges
egységnél – halt el a hangja, mire Eric sokatmondón nézett rá.
- Na,
és kik tudnak 42-féleképpen ölni egyetlen tollal? – kérdezte, de a választ már
nem várta meg, csak gyorsan kiírta a címét egy lapra, majd a telefonja után
nyúlt, és tárcsázta Bruce-t. – Bruce! Nézz utána egy bizonyos Manuel
Suarez-nek! Híváslista, bankszámla, minden kell róla holnap reggelre – tért azonnal
a tárgyra, amint meghallotta, hogy társa felveszi a készüléket, és amikor az
jelezte, hogy mindent értett, bontotta a vonalat. – Holnap felkeressük, és
elbeszélgetünk vele.
- Fél
lába van, Eric! – emlékeztette Meghan, és arcáról leolvashatta a nyomozó, mit
gondol – kötve hiszem, hogy el tudott volna bánni Baker-rel.
- Először
is, simán szerezhetett már egy műlábat! – jegyezte meg Eric – másodszor, Baker
csatak részeg volt, amikor megölték. Ezt nemcsak te állítod, hanem a
törvényszéki orvosszakértő is megerősítette, hogy még egy gyenge nő is
könnyedén elbánt volna vele. Gondolj csak bele! Suarez felébred, megtudja, hogy
elveszítette a lábát, ezzel oda a katonai karrierjének! Egy jóakarója a fülébe
súgja, hogy mindezt Baker trehányságának köszönheti, és amikor perre akarja
vinni a dolgot, félútig sem jut, mert a befolyásos após közbelép. Ez épp elég
indok arra, hogy kiterveljen egy gyilkosságot, amire ráadásul volt három éve!
- Igen,
de… - jött volna az újabb ellenérv, de a férfi egyetlen kézmozdulattal fojtotta
belé a szót.
- Állj!
Légy szíves, ne kezdd el megint szétzúzni a logikus kérdéseiddel a jól
felépített elméletemet! – kérte határozottan, mire Meghan hitetlenkedve
felnevetett.
- Jól
felépített? – ismételte meg – az egész csak feltételezésre épül, és te magad
mondtad, amikor Lisa gyilkosa után nyomoztunk, hogy neked tényekre van
szükséged! – emlékeztette számtalan vitáik egyikére, mire Eric lassan
bólintott.
- Rendben,
igazad van! – értett egyet, Meghan pedig meglepetten húzta fel szemöldökét.
- Kedves
naplóm! Ma melegség járta át a szívemet, amikor Taylor nyomozó elismerte, hogy
igazam van – jegyezte meg túlzott ünnepélyességgel a hangjában, Eric azonban
figyelmen kívül hagyta a gúnyos megjegyzést, csak folytatta.
- Ha
tényeket akarsz, azokkal is tudok szolgálni. Egyes számú tény, Manuel Suarez
elveszítette a lábát, mert Baker nem ért le időben a sebészetről a traumára.
Kettes számú tény, Baker megúszta ezt a vétséget – sorolta érveit meggyőző
hangsúllyal – hármas számú tény, Suarez a kukába hajíthatta ezek után a katonai
egyenruhát, és a karrierjét, ami elég indok lehet egy bosszúra! Minden
egybevág! – kötötte az ebet a karóhoz a nyomozó, Meghan pedig letörten
sóhajtott.
- Igen,
ahogy nálam is egybevágott minden a kollégáid szerint – szólalt meg halkan, de
Eric csak legyintett.
- Az
más! – jelentette ki, mire Meghan kérdőn fordult felé.
- Miben
más? – kérdezett vissza – Áruld el nekem, Eric! Miben más ez az ügy, mint Lisa
esete? Ott hallani sem akartál feltételezéseken alapuló következtetések
levonásáról, most pedig ezt csináltad az özvegynél, és Suarez-nél is!
- Abban
más, hogy most rólad van szó! – válaszolta emeltebb hangon Eric – Az sem
érdekel, ha magához a Pápához kell kötnöm valahogy Baker-t! Azt is megteszem,
ha ez kell ahhoz, hogy téged tisztázzalak! – tört fel belőle, mire Meghan
döbbenten nézett rá, ő pedig nyugodtabban folytatta. – Csak annyit kérek, hogy…
- akadt el egy pillanatra, majd nagyot sóhajtva folytatta – hogy ne húzd meg a
nyakadon lévő kötelet – kérte halkan, így utalva rá, hogy hagyja dolgozni, mire
Meghan bólintott.
- Rendben
– ígérte meg ő is, majd lecsukta a laptopot, és ismét a férfira nézett. –
Sajnálom, ha úgy tűnik, mintha a saját ellenségem lennék, de láttalak már
nyomozni, tudom, milyen fontos a számodra a bizonyíték, és az, hogy maximálisan
tudjad, a megfelelő embert kaptad el – magyarázta halkan, és amikor Eric
ránézett, tovább beszélt. – Nem akarom, hogy sutba dobd miattam az elveidet.
- Jól
figyelj most rám, Dr. Meghan Altman – hajolt kissé közelebb a nyomozó, mire
Meghan nagyot nyelt, és nyelvével megnedvesítette kiszáradt alsó ajkát, Eric
tekintete pedig azonnal oda vándorolt, és csak nehezen állta meg, hogy ne
hajoljon rá a kívánatos ajkakra, végül erőt vett magán, és ismét a nő szemébe
nézett. – Ellökhetsz magadtól, tehetsz úgy, mintha már semmit nem jelentenék a
számodra, és eljátszhatod, hogy boldog vagy ezzel a Javier doktorral – beszélt
tovább, miközben tenyerét rácsúsztatta a nő nyakára, és még közelebb hajolt. –
De az ellen nem tehetsz semmit, hogy fontos vagy nekem! Kész vagyok mindent
eldobni érted! – tette hozzá halkan, majd ráhajolt a nő ajkaira, és puhán
megcsókolta, de az, elszakította ajkát az övétől.
- Ne!
Engedj el! – tolta magától távolabb, majd felállt, és a hálószoba felé indult,
még mielőtt teljesen elgyengülne, és képtelen lenne ellenállni volt férjének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése