34.
rész
Meghan érezte a férfi erős kezét, ahogy
szorosan átfogja derekát, a széles mellkasra simuló tenyere alatt vadul dobogó
szívét, melyről nem tudta, hogy az ő közelsége vagy a helyzet váltotta ki,
forró lehelete pedig szinte égette az ajkát. Most már korántsem tartotta jó
ötletnek, hogy mindketten a szekrényben bújtak el Diane elől, de nem igazán
volt más lehetőség.
- Igazad
volt – motyogta szinte csak magának – nekem kellett volna csak elbújnom ide.
Túl szűk a hely – tette hozzá magyarázatképpen, mire Eric elnyomott egy
mosolyt.
- Engem
nem zavar – válaszolta halkan, de hangjából Meghan jól kihallotta a mosolygást,
mire morcosan húzta össze szemöldökét.
- Miért
érzem úgy, hogy te élvezed ezt a helyzetet? – kérdezte suttogva, és érezte,
ahogy a nyomozó megrántja vállát.
- Mert
van olyan testrészem, amit nem én irányítok – válaszolta pimaszul, Meghan pedig
égnek emelte szemét.
- Nagyon
vicces, de ha… - fogott volna bele, de a nyomozó váratlanul szájára tapasztotta
kezét.
- Shhh!
– némította el egyetlen mozdulattal, ő pedig nagyot nyelt, miközben szívverése
felgyorsult, ahogy megérezte ajkán a férfi bőrét. Hogy egy kicsit növelje maguk
között a távolságot, megpróbált arrébb húzódni, mire Eric érezte, hogy a teste
azonnal reagálni kezd a karcsú, törékeny test minden apró mozdulatára. –
Megtennéd, hogy nyugton maradsz? – kérdezte fojtott hangon, nagyot nyelve
közben – tudod, nem vagyok fából… - tette hozzá sokat sejtetően, mire Meghan
azonnal mozdulatlanná dermedt, mialatt kint ismét nyílt az ajtó, és Diane társaságot
kapott.
- Nahát,
Diane! – hallották meg Javier mély hangját, ahogy meglepetten kérdez rá az
ápolónőre.
- Dr.
Perez! – lepődött meg a nővér is – nem számítottam magára – tette hozzá, mire
Eric elhúzta a száját.
- Képzeld,
akkor, hogy meglepődnének, ha mi is előbújnánk – nevetett fel halkan, de
azonnal elnémult, amikor Meghan oldalba bökte, miközben lefejtette szája elől a
nyomozó tenyerét.
- Gondoltam,
elfoglalom Meghan irodáját, amíg… - akadt meg egy pillanatra az orvos, mert bár
ő tisztában volt vele, mit keres itt, a magyarázat, amit kitalált, túl
érzéketlennek tűnt volna, végül kínos mosoly kíséretében, folytatta – amíg ő
nincs itt. Az orvosiban túl nagy a zaj, nekem pedig nyugalomra van szükségem,
hogy átnézzem ezeket a kartonokat – mutatta fel a kezében lévő aktahalmazt
magyarázatképpen, mire Diane először gyanakodva nézett rá, majd mindent értőn
bólintott. – Ön is nyugalomra vágyott? – kérdezett vissza Javier, miközben
tekintete észrevétlenül futott körbe a helyiségben, és elképzelni sem tudta,
hol lehet a doktornő, hiszen úgy állapodtak meg, hogy itt fogja várni.
- Nem
– rázta meg fejét az ápolónő – Dr. Lyon küldött be, hogy elhozzak neki egy
kórlapot Dr. Altman asztaláról. Ő vette át a betegeit, amíg… - hagyta félbe ő
is a mondatot. Valahogy nem jött a szájára az, hogy letartóztatták az orvosnőt,
már csak azért sem, mert szilárd meggyőződése volt, hogy barátnője ártatlan –
szóval, amíg nincs itt – fejezte be ugyanúgy, ahogy a doktor, mire Javier
bólintott, és sokatmondón nézett a nő kezére, melyben ott lapult az említett
kórlap.
- Nos…
akkor… gondolom, már megy is – mosolygott rá kedélyesen, de tekintetén
látszott, alig várja, hogy végre egyedül maradhasson, mire Diane gyanakvón
nézett vissza rá, majd lassan bólintott.
- Persze
– válaszolta nyugodtan, és az ajtó felé indult, de mielőtt kilépett volna, még
visszafordult – Dr. Perez! – szólította meg az orvost, és amikor az, ránézett,
komolyan folytatta – Meghan a legjobb barátnőm! Bármiben számíthat rám, érti?
Mindent megtennék azért, hogy segítsek neki valahogy – jelentette ki könnyes
szemmel, Javier pedig bólintott.
- Tudom,
Diane – válaszolta halkan, megértőn – Meghan is tudja, ebben biztos vagyok –
tette hozzá, mire a nővér nagyot sóhajtott, és elhagyta a helyiséget, az orvos
pedig idegesen túrt bele a hajába, és éppen mobiljáért nyúlt, hogy felhívja a
doktornőt, és kiderítse, merre lehet, amikor nyílt a szekrény ajtaja, ő pedig
tátott szájjal nézte, ahogy kilép belőle gondolatainak tárgya a nyomozó
társaságában. – Meghan? – húzta fel szemöldökét mosolyogva, ahogy pillantása
végig futott a rövidre vágott, szőkés-barna fürtökön, és hitetlenkedve ingatta
meg fejét.
- Inkább
ne mondj semmit – húzta el száját a doktornő, miközben Javier két lépéssel
előtte termett, és boldogan húzta magához, hogy szorosan megölelje, Eric pedig
féltékenyen figyelte, ahogy Meghan viszonozza az ölelést.
- Jól
nézel ki – tolta el kissé magától az orvos, mialatt tekintete szeretetteljesen
futott végig a nőn. – Nyomozó! – nyújtotta felé kezét üdvözlésképpen, mire Eric
néhány másodpercig hezitálni látszott, végül elfogadta, és kezet rázott vele. –
Köszönöm, hogy kihozta onnan! – nézett a férfira hálásan, mire az szerényen
bólintott.
- Ezek
a kórlapok, amit kértem? – váltott témát Meghan, fejével az asztalon lévő barna
dossziékra mutatva, és amikor az orvos bólintott, összeráncolta a szemöldökét.
– Elég… kevés – jegyezte meg – 5 évre visszamenőleg hoztad el őket?
- Nem
– rázta meg fejét Javier – csak az elmúlt két évet sikerült megszereznem. A
korábbiakat már zárolták, és csak digitálisan lehet hozzájuk férni, de arra
esélyem sem volt – vakarta meg szégyenkezve feje búbját, mire Meghan lemondón
sóhajtott.
- Kell
lennie valami módnak, hogy megkaphassuk őket – rágcsálta ajkának belső felét
elgondolkodva, majd hirtelen elmosolyodott – Diane! Amikor Lisa halálának
ügyében nyomoztunk, gondolkodás nélkül segített! – magyarázta izgatottan, mire
Javier lassan bólogatni kezdett, ahogy felidézte az ápolónő korábbi szavait. –
Talán most is hajlandó lenne közbenjárni Stu-nál az érdekünkben.
- Beszélek
vele! Ti maradjatok itt! – indult Javier azonnal az ajtó felé, és még mielőtt
bármelyikük szólhatott volna valamit, már el is hagyta a helyiséget.
- Tényleg
nagyon… segítőkész – szólalt meg halkan Eric, jól megfontolva szavait, és
amikor Meghan bólintott, ő folytatta – csak úgy pattogtak a szikrák közöttetek,
amikor végre találkoztatok! – jegyezte meg csak úgy, mellékesen, mire a
doktornő gyanakodva nézett rá.
- Ezt,
hogy érted? – kérdezte, a nyomozó pedig megrántotta a vállát.
- Nem
is tudom – válaszolta töprengő arccal – valahogy nem erre számít az ember. A
menyasszonyát letartóztatták, gyilkossággal vádolják, ő békésen dolgozik
tovább, és amikor viszontlátja, megöleli, megállapítja, hogy jól néz ki, és
annyi – tette hozzá elgondolkodva. – Ahhoz képest, hogy a vőlegényed, nem
lángol túl nagy tűz körülöttetek – jegyezte meg, mire Meghan zavartan túrt bele
rövid hajába.
- Javier…
visszafogott típus – magyarázta sután – nem szívesen mutatja ki mások előtt az
érzéseit – nyelt nagyot, miközben csak remélni merte, hogy Eric nem jön rá,
közte és Javier között jó barátságon kívül semmi egyéb nincs. – Egyébként sem
tudom, mit akartál volna látni! Ha leteper az asztalra, az már kielégítő
bizonyíték lett volna a számodra, hogy szeretjük egymást? – emelte meg hangját
ingerülten, mert a legjobb védekezésnek a támadást tartotta jelen pillanatban.
- Az
ilyen kép legfeljebb rémálmaimban jönne elő – rázkódott meg látványosan Eric,
miközben ellökte magát az asztaltól, ahol addig támaszkodott, és lassan
közelebb sétált a doktornőhöz. Figyelmét nem kerülte el, hogy Meghan nagyot
nyel, ahogy csökkent közöttük a távolság, és a fal felé kezdett araszolni, de
amikor háta neki nyomódott a hideg falnak, már tudta, hogy nem menekülhet. – De
lássuk be, nem verte a kihallgató szoba ajtaját egy ügyvéddel a társaságában,
hogy kihozzon onnan, és később sem nagyon érdeklődött felőled. Ellentétben
vele…
- Ellentétben
vele, neked megvoltak az eszközeid hozzá, hogy kihozz onnan! – fojtotta a
férfiba a szót mérgesen Meghan. Bár azt elismerte magában, hogy egy vőlegénynek
nagyobb érdeklődést kellett volna mutatnia, ha gyilkosság vádjával
letartóztatják a menyasszonyát, csak hogy Javier nem a vőlegénye volt. Mivel
azonban, ezt Eric nem tudta, kötelességének érezte, hogy a védelmébe vegye az
orvost.
- Nyilván
– értett egyet Eric, de amikor a doktornő már azt hitte volna, hogy ennyiben
hagyja a dolgot, folytatta – csak hogy, annak ellenére, hogy legalább két napig
semmit nem tudott arról a nőről, akit szeret, és feleségül akar venni, nem tűnt
túl meggyötörtnek.
- Gondolom,
sejtette, hogy veled szöktem meg, ezért nem aggódott – köszörülte meg torkát
Meghan, és elhúzta a száját, ahogy meghallotta, milyen silányul hangzik még az
ő számára is a magyarázat, mire Eric elmosolyodott.
- Rakjuk
össze, csak azért, hogy értsem – próbált komoly maradni – a vőlegényedet
megnyugtatta a tudat, hogy bár szökésben vagy a hatóságok elől, de legalább a
volt férjed melletted van. Had emésszem! – hunyta le szemét egy másodpercre,
majd azonnal ki is nyitotta, és megrázta a fejét. – Ha ez tényleg igaz, akkor
ez a doki vagy egy szent, vagy nem szeret annyira, mint állítja! – jelentette
ki határozottan, mélyen a barna szemekbe nézve, Meghan pedig kezdte egyre
kényelmetlenebbül érezni magát.
- Vagy
egyszerűen csak megbízik bennem! – válaszolta nagyot nyelve a doktornő – ezt is
nehéz elképzelni? – kérdezte büszkén felszegett állal, és pulzusa felgyorsult,
amikor Eric egészen közel lépett hozzá.
- Nem
– ingatta meg fejét lassan, mialatt jobb tenyerét megtámasztotta a nő feje
mellett a falon, bal kezének ujjai pedig ráérősen kezdtek el játszani a nő
ingének gombjaival nyakánál, és figyelmét nem kerülte el, hogy az mélyebbeket
lélegzik. – Megértem, hogy bízik benned – folytatta halkan – ennek ellenére meg
kellene őrjítse a tudat, hogy távol vagy tőle, veszélyben lehetsz, és egy olyan
pasas van a közeledben, aki szeretett… - nyelt nagyot, és erőt kellett vennie
magán, hogy ne vallja be a nőnek, hogy még mindig szereti. – Bennem nem kellene
bíznia – tette hozzá szinte suttogva.
- Mire
jó ez az egész? – sóhajtott mélyet Meghan, és elállt a lélegzete egy
pillanatra, amikor megérezte, hogy Eric futólag húzza végig ujját nyaka
vonalán.
- Fogalmam
sincs – lehelte válaszként, majd ráhajolt a cseresznye ajkakra, és puhán
megcsókolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése