30.
rész
Meghan vadul dobogó szívvel állt a
hálószoba ajtaja előtt, miközben idegesen próbálta elképzelni, vajon, milyen
érzés lesz annyi idő után ismét Eric mellett tölteni az éjszakát. Egyszerre
várta, és félt tőle, és fogalma sem volt, mit szeretne jobban. Ha a férfi már
aludna, mire belép, vagy, ha még ébren lenne. Lelke legmélyén vágyott az
érintésére, az érzésre, hogy hozzásimul, átöleli, úgy, ahogy régen, a
házasságuk alatt, amikor késő éjjel hazaért a kórházból, befeküdt mellé, Eric
pedig ösztönösen karolta át derekát, és húzta magához egészen közel, ő pedig
tudta, hogy egész életében vele akar lenni. Esze azonban azt súgta, nem
engedheti át magát a vágyainak. Óvatosnak kell lennie, nem hagyhatja, hogy
érzelmei átvegyék az uralmat, hiszen ezúttal is csak közéjük állna a munka, és
megint ő sérülne a legjobban. Halkan vett egy mély levegőt, és felvértezve
magát a kísértés ellen, belépett a szobába, ahol mély sötétség uralkodott. Az
ablakon át beszűrődött a hold ezüstös fénye, mely éppen annyi világosságot adott,
hogy kivehette a hatalmas franciaágy bal oldalán fekvő nyomozót, aki oldalára
fordulva, mélyeket lélegzett, ő pedig igyekezve figyelmen kívül hagyni a
csalódottságot, mely úrrá lett rajta, megkönnyebbülten engedte ki a tüdejében
tartott levegőt, és a másodperc tört része alatt, amilyen óvatosan csak tudott,
bebújt a takaró alá. Tekintetét a plafonra szegezte, és türelmesen várta, hogy
érte is eljöjjön az álom, amikor hirtelen megérezte, hogy Eric hanyatt fordul.
Az addig magára erőltetett nyugalom pillanatok alatt tovaszállt, miközben
érezte, hogy pulzusa az egekbe szökik, és csak nagy nehézségek árán volt képes
egyenletesen lélegezni.
- Finom
illatod van – szólalt meg kissé rekedtes hangon a nyomozó, mélyen beszívva a
barack illatot, miközben próbálta elterelni figyelmét arról, milyen régóta várt
már arra, hogy csak még egyszer Meghan mellett alhasson el, és az ő mosolyára
ébredhessen. Két hosszú éve minden áldott éjjel ezzel a gondolattal feküdt le
aludni, és most el sem merte hinni, hogy valóban itt van, egy karnyújtásnyira
tőle. Be kellett látnia azonban, hogy maga a pokol volt úgy feküdni a nő
mellett, hogy nem érhetett hozzá, nem ölelhette át, nem csókolhatta meg, nem
húzhatta magához.
- Azt
hittem, alszol – nyelt nagyot idegesen Meghan, és a sötétben nem láthatta, hogy
Eric halványan elmosolyodik.
- Inkább
remélted, és az nem ugyanaz – javította ki látszólag könnyed hangon, miközben
tarkója alá tette kezét, és ő is a mennyezetre szegezte tekintetét.
- Úgy
tudtam, fáradt vagy – célozgatott tovább a nő arra, hogy nem akar beszélgetni, Eric
pedig bólintott.
- Én
is – értett egyet a nyomozó – most mégis ébernek érzem magam – nyomott el egy
sóhajt, miközben alig bírta megállni, hogy ne forduljon a nő felé, és ne
simítson végig ujjbegyével selymes bőrén. Ugyan nem látta, de biztos volt
benne, hogy ezúttal is pólót, és rövid sortot viselt a takaró alatt, érezte a
testéből áradó meleget, ő pedig nem értette, hogyan érezheti a hiányát
erősebben most, amikor itt fekszik mellette, mint az elmúlt két évben, amikor
nem is látta.
- Kezdd
el számolgatni a bárányokat – nyomott el egy megjátszott ásítást a nő, miközben
tüntetőleg az oldalára fordult, így jelezve, hogy ő aludni szeretne.
- Ez
az orvosi javaslatod álmatlanság ellen? – kérdezte csipkelődve Eric, mire
Meghan türelmetlenül sóhajtott.
- Attól
még, hogy most éppen nem tudsz elaludni, még nem jelenti azt, hogy
álmatlanságban szenvednél! Ennek a kórképnek a tünetei, sokkal összetettebbek!
– magyarázta, mire a nyomozó halkan nevetni kezdett – mi olyan vicces?
- Semmi,
csak elképzeltem, ahogy te és Javier éjjel az ágyban ehhez hasonló,
mélyenszántó szakmai beszélgetést folytattok – szemtelenkedett vidáman, Meghan
pedig indulatosan fordult meg, és könyökére támaszkodva nézett le rá. – Roppant
izgató lehet – kuncogott tovább, de nagyot nyelt, amikor észrevette, milyen
közel van hozzá volt felesége.
- Nem
akarok veled Javier-ről beszélgetni, világos? Semmi közöd a kapcsolatunkhoz! –
zárta rövidre a témát, majd újra az oldalára feküdt, és szorosan lehunyta
szemét, de legnagyobb bosszúságára Eric nem hagyta magát lerázni.
- Kár.
Mesélhetnél erről a gyönyörű szerelemről – kérte gúnyosan, majd folytatta –
biztos vagyok benne, hogy azonnal álomba szenderülnék tőle.
- Persze!
Mert az életem csak melletted lehet izgalmas, ugye? – vágott vissza epésen a doktornő,
mire a nyomozó magabiztosan vonta meg vállait.
- Lássuk
be, először részt vehettél mellettem egy nyomozásban, lefüleltünk egy gyilkost,
most pedig szökésben vagy a hatóságok elől, bujkálunk, nyomozunk, gyilkossággal
vádolnak. Mi ez, ha nem izgalom? – kérdezte halálos nyugalommal, de a választ
nem várta meg, csak tovább beszélt – ezzel szemben, mit tud neked nyújtani
Javier?
- Biztonságot,
odafigyelést, törődést – sorolta a doktornő, és nem láthatta, hogy Eric égnek
emeli a szemét – és ellentétben veled, neki elég, amit adni tudok! – buktak ki
belőle önkéntelenül a szavak, és amint kimondta, meg is bánta, de már nem tudta
visszaszívni őket. A szobára hirtelen csend telepedett, Eric keserűen
mosolyodott el, miközben be kellett látnia, nem fair, amit volt feleségével
művel. Noha tudta, hogy Meghan akart elmenni a spanyolországi programra, és ő
csak szerelemből engedte el, ezt sohasem mondta meg neki, így joggal hihette,
hogy a válásuk valódi oka az volt, hogy nem volt elégedett az életükkel, és
kevesellte, amit a doktornő nyújtani tudott a számára. Nem volt joga
megsértődni azon, hogy kereste, és megtalálta a boldogságot más mellett, de
azzal nem tudott, mit kezdeni, hogy képtelen volt elfogadni.
- Sajnálom
– nyögte nehezen, és Meghan nem tudta eldönteni, hogy a kijelentését bánta meg,
vagy azt, amit tett vele azon az estén.
- Neked
nem voltam elég, Eric – szólalt meg halkan a doktornő, és mivel háttal volt a
férfinak, az nem láthatta a könnyeket, melyek végig csorogtak arcán – hagyd,
hogy folytassam az életem, ne nehezítsd meg! – kérte nagyot nyelve, mire a
nyomozó némán rázta meg fejét, és képtelen volt válaszolni. Meghan
beleegyezésnek vette a hallgatást, és elnyomva a fájdalmat, mélyet sóhajtott. –
Jó éjt! – préselte ki magából nehezen, Eric pedig szomorúan túrt bele sűrű
hajába.
- Jó
éjt – ismételte meg ő is, majd oldalára fordult, és éberen nyitott szemekkel,
még hosszú órákig várta, hogy el tudjon aludni.
Eric nagyot ásítva próbált magához térni,
és hunyorogva, résnyire nyitott szemmel borzolt bele hajába, miközben agyában
lassan jöttek elő az elmúlt nap eseményei. Ahogy összerakta a kockákat, és
egyre éberebb lett, figyelme a mellette, az oldalán fekvő nőre tévedt, aki még
békésen aludt. Az ajka szegletében megbújó mosoly arról árulkodott, hogy meseszépet
álmodhat, olyan helyen járhat, ahol nem vádolják semmivel, nincs a nyomában a
rendőrség, Eric pedig szerette volna hinni, hogy ő is szerepel ebben az
álomban. Tekintete lejjebb vándorolt a gyönyörű arcról, a kecses nyakra, végig
futott a karcsú alakon, mely sejtelmesen körvonalazódott ki a takaró alatt.
Olyan régóta várt már rá, hogy valóra váljon az álma, és a doktornő mellett
ébredhessen, hogy most képtelen volt megállni, hogy ne húzódjon közelebb hozzá.
Keze finoman cirógatta végig a nő felkarját, miközben lehajolt, és puhán
csókolt bele a nyakába. Meghan szemhéja megrebbent a finom érintésre, miközben a
nyomozó keze végig simított derekán, és lejjebb vándorolt combjára, hogy aztán
visszataláljon a hasára, és még közelebb húzza magához, mialatt apró csókokkal
szórta tele nyakát, és elégedetten hallgatta, hogy a doktornő egyre mélyebbeket
sóhajt. Meghan fél álomban érzékelte a finom, puha érintéseket, és ajkára
mosoly költözött, majd még mindig lehunyt szemmel a hátára fordult, és karjai
ösztönösen ölelték át Eric nyakát, ő pedig nem késlekedett, azonnal birtokba
vette a csábító ajkakat. Nyelvük selymesen találkozott, és azonnal belekezdtek
perzselő táncukba, Eric pedig felnyögött, amikor megérezte, hogy volt felesége
tenyere megtalálja az utat a pólója alá, és ingerlő lassúsággal simít végig
hátán, mialatt egészen közel simult hozzá. Teste azonnal reagált a közelségére,
mialatt elszakította ajkát az övéről, és nyelvét végig húzta nyakán, keze pedig
simogatások közepette kezdte egyre feljebb húzni a nő pólóját. Amikor azonban
ismét megcsókolta a doktornőt, és már éppen megszabadította volna a felsőtől,
Meghan hirtelen eltávolodott tőle, és kezét megtámasztva mellkasán, eltolta
magától.
- Várj!
– kapkodta szaporán a levegőt, Eric pedig vágytól izzó szemekkel, hitetlenkedve
nézett le rá – ezt… ezt nem lehet… - nyelt nagyot, ahogy szép lassan kitisztult
a feje, és rájött, mit is csinál tulajdonképpen.
- Kérlek,
Meghan! Megőrülök érted! – nyögött fel elkínzottan, szinte könyörögve a
nyomozó, aki úgy érezte, belepusztul, ha nem csókolhatja tovább a nőt, mire
Meghan lehunyt szemmel rázta meg fejét, így próbálva önmagát is rávenni, hogy
fejezzék be, amit csak éppen elkezdtek, de keze áruló módjára simított végig a
széles, kidolgozott mellkason, majd meglepetten nyitotta ki szemét, amikor
megérezte, hogy a póló alatt valami kitüremkedik az egyébként sima felületen.
- Ez…
micsoda? – kérdezte kíváncsian, és még mielőtt Eric bármit tehetett volna, már
benyúlt a póló alá nyakánál, és ügyesen húzta ki az ezüstláncot. Ajka elnyílt
meglepetésében, amikor felfedezte a rajta függő kis ékszert, melyet ezer közül
is felismert volna, hiszen számtalanszor pihent meg a tekintete rajta, amikor
még az ujján hordta. – Ez… az enyém – nyögte döbbenten, miközben akaratlanul
simított végig a felületén – az én karikagyűrűm – tette hozzá, és értetlenül
nézett fel a férfira. – De miért… - akart rákérdezni, hogy miért hordja a
nyakába akasztva, Eric azonban megelőzte a válasszal.
- Mert
csak ez maradt nekem a válásunk után – felelte halkan, mialatt tenyerével
szerelmesen simogatta meg arcát, Meghan pedig lenyelve a torkában keletkezett
gombócot, szó nélkül magához húzta és forrón megcsókolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése