16.
rész
Dean
tekintete lenyűgözve futott végig Kate-en, miközben megállapította, hogy az
egész bálon ő a leggyönyörűbb. A fekete ruha csodálatosan állt karcsú alakján,
haja selymesen omlott a vállára, ő pedig legszívesebben beletúrt volna a tincsek
közé. Zöldes-kék szemében enyhe ellenségesség csillogott, ahogy találkozott a
pillantásuk, aminek okát is tudni vélte. Átkozta magát, amiért nem volt elég
határozott, és nem utasította el Karen kérését, hogy kísérje el a bálba, de nem
számított rá, hogy Kate annak ellenére jelen lesz, amit mondott két nappal
korábban. Akkor meglehetősen határozottnak tűnt, most azonban be kellett
látnia, hogy Helen nyilván nem könnyítette meg a nő dolgát, ezért volt mégis
itt. Szíve szerint, lerázta volna magáról Karen kezét, aki úgy szorította
felkarját, mintha összenőttek volna, vagy bármilyen tulajdonjoga lett volna rá
nézve, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni a féltékenységet, mely
megkörnyékezte, amikor meglátta, milyen természetességgel pihen Clyde keze
szerelme derekán.
- El
sem hiszem! Katherine Reynolds személyesen – rántotta ki gondolatai közül Karen
éles hangja, mely úgy hatott Dean feszült idegrendszerére, mint, amikor valaki
végig húzza körmeit a táblán. – Ezer éve nem láttalak! Jól nézel ki – mosolygott
negédesen, képmutatóan a nyomozónőre, de hangjából jól hallható volt az utálat.
- Én
is legalább ennyire örülök neked, Karen – mosolygott vissza erőltetetten Kate,
miközben kissé eltávolodott Clyde-tól, így most már egymással szemben álltak.
- Hogy
megy a sorod Bostonban? – kérdezte Karen, miközben Kate figyelmét nem kerülte
el, hogy szorosabban simul Dean-hez, aki megpróbálja kihúzni a kezét, de
eredménytelen volt az erős szorítással szemben.
- Nem
panaszkodom – rántotta meg vállát, rövidre fogva a választ, annál is inkább,
mert Karen lett volna az utolsó, akit beavat, hogyan alakult az élete, Karen
pedig éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Clyde szólt közbe.
- Ha
nem haragszol Karen, éppen táncolni próbáltunk! – figyelmeztette őket arra,
hogy megzavartak valamit, mire Dean bólintott.
- Te
valóban próbálsz – értett egyet – Kate-nek már megy – mosolygott lefegyverzőn a
nőre, aki viszont mérges pillantást lövellt vissza.
- Majd
szólunk, ha érdekel a véleményed! – szúrt vissza Clyde sértetten, mire Karen
szólalt meg, akit láthatóan untatott a két férfi társalgása.
- Én
itt maradtam Lakeville-ben – közölte, anélkül, hogy ezt bárki kérdezte volna,
majd büszkén húzta ki magát – Én vezetem a helyi jótékonysági nőegyletet! Úgyis
mondhatnám, hogy az én szavam dönt ebben a városban mindenben! – tette hozzá
nagyképűen, mire Kate az érdeklődés legkisebb jele nélkül nézett vissza rá, ő
pedig tovább beszélt. – Tudom, hogy hihetetlen, de a tavalyi évben majdnem az
összes nagy szabású rendezvényt a mi egyletünk bonyolította le! Gondolom, ez
meglep téged – nézett rá fennhéjázva, mire Kate elhúzta száját.
- Hol
egy szék? Le kell ülnöm, mielőtt leterít ez a hír – válaszolta, és hangjából
jól érezhető volt, mennyire nem kíváncsi rá, hogyan alakult Karen élete, aki
viszont zokon vette a megjegyzést, mert sértetten ráncolta össze szemöldökét.
- Ez
egy nagyon fontos pozíció! – jelentette ki, felhúzva orrát, miközben megvetőn
mérte végig Kate-et – persze, nyilván nyomozóként nem így látod – tette hozzá
már-már megértő hangon, de hangjából jól kivehető volt, hogy nem sokra tartja,
amit a nő elért a városban. – Nanny nagyon büszke rád, unalomig rólad mesél
mindenkinek – jegyezte meg utálkozva, majd folytatta – hát még akkor, milyen
büszke lenne, ha ki tudnád nyomozni, ki az apád, és hova lépett le anyád! –
bökte oda gonoszul, mire Dean mérgesen fordult felé.
- Vigyázz
a szádra, Karen! – figyelmeztette a nőt, aki azonban figyelemre sem méltatta,
Kate pedig könnyed eleganciával mosolygott le rá.
- Megtenném,
de túlságosan lefoglal a munkám – válaszolta nyugodt hangon – tudod, nekem
nincs időm nőegyletbe járni, ahol az ehhez hasonló információk cserélnek gazdát,
ezen kívül a gyilkosságiaknál dolgozom, nem az eltűnt személyek részlegén.
- Igen
– húzta el száját érdektelenül, unott hangon Karen – olvastam a lapokban arról
a fickóról, akit elkaptál – közölte rezignáltan, Kate pedig érezte, hogy
megemelkedik a pulzusa Messer említésétől, de kiűzte fejéből a rossz emlékeket.
- Karen,
most megleptél – húzta fel szemöldökét elismerőn, mire Karen nagyképűen, elégedetten
húzta ki magát.
- Azzal,
hogy nyomon követem a bostoni híreket? – kérdezte beképzelten, és arcáról jól
le lehetett olvasni, hogy ez az ő köreikben szinte elvárás, hogy figyelemmel
kísérjék a világ eseményeit, mire Kate megrázta a fejét.
- Azzal,
hogy tudsz olvasni – válaszolta nyugodtan, mire Karen felháborodva kapkodott
levegő után, Dean pedig hangosan felkacagott, de azonnal rendezte arcvonásait,
és elkomolyodott, amikor Karen gyilkos pillantást küldött felé.
- Te
semmit sem változtál! – jegyezte meg lenéző fintorral az arcán, mire Kate
bólintott.
- Köszönöm
– húzta ki magát elégedetten, mint, aki még örül is a hírnek.
- A
nyelved még mindig olyan csípős, mint régen! – jelentette ki Karen, miközben
egyre inkább bosszantotta, hogy semmivel nem tudja megsérteni az előtte álló
nőt.
- Ezt
bóknak veszem – mosolygott Kate halálos nyugalommal az arcán, és élvezettel
látta, hogy Karen majd’ megpukkad mérgében. – Engedelmeddel, szeretnék tovább
táncolni – mutatott sokat mondón Clyde-ra és figyelmét nem kerülte le, hogy
Dean összeszorítja a száját, bár azt nem értette, miért zavarja ennyire a
férfit, ha ő a legjobb barátjával táncol, amikor Karen-nel jött a bálba, aki
egy percre sem engedte el a karját.
- Persze,
csak tessék – szedte össze magát Karen, majd hirtelen elmosolyodott – mi is
táncolni jöttünk, ugye Dean? – nézett szerelmesen a férfira, bizalmasan végig
simítva széles mellkasán, mire az elhúzta száját, ahogy felidézte, milyen
hisztit csapott a nő a bárpultnál, amikor közölte vele, hogy nincs kedve a
táncparkettre menni. Persze ez csak addig tartott, amíg észre nem vette, ahogy
Clyde és Kate odasétálnak, és táncolni kezdenek. – Oh, ne haragudj! – kapta
szája elé kezét a nő, mintha most jött volna csak rá, hogy valami rosszat
mondott – bizonyára téged rosszul érint, amiért Dean és én együtt vagyunk – tette
hozzá sajnálkozva, de hangjából epés elégedettség csendült ki, melyet csak
megerősített a szemében lobogó gonosz csillogás, és arcán jól látszott, alig
várta már, hogy ezt Kate orra alá dörgölje.
- Úgy
érti, hogy a bálban vagyunk együtt! – szólt közbe Dean, hogy megpróbálja
tisztázni a félreértést, de Kate figyelmen kívül hagyta, csak Karen-re
koncentrált.
- Istenem,
ez olyan kínos nekem… - sóhajtott színpadiasan, eltúlozva mozdulatait, miközben
mellkasára helyezte manikűrösök által gondozott körmökben végződő kezét, mely
ugyanolyan vörösre volt lakkozva, mint amilyen a ruhája is volt.
- Emiatt
ne aggódj, Karen – vonta meg vállát nem törődöm módon, miközben belül majd’
szétfeszítette a fájdalom – Nanny arra tanított, hogy a megunt dolgaimat adjam
a rászorulóknak! – közölte érzelemmentes hangon, mire Karen eltátotta a száját,
Dean pedig szúrást érzett a szívében. – Azt hiszem, kimegyek egy kicsit a
levegőre – fordult Clyde felé, majd a választ meg sem várva, faképnél hagyta
őket, és mit sem törődve Helen csodálkozó pillantásával, ahogy elhaladt
mellettük, kisietett a pajtából.
- Mindjárt
jövök! – szólalt meg Dean, miközben kihúzta karját Karen kezei közül, és
elindult volna, de Karen két kézzel kapaszkodott bele, így megakadályozva, hogy
elmenjen, mire meglepetten nézett le a rá fonódó ujjakra. – Engedj el! –
utasította határozott hangon a nőt, mialatt csak arra tudott gondolni, hogy
beszélnie kell Kate-tel.
- Utána
akarsz menni? – kérdezte fülsértően magas, számon kérő hangon Karen, mire Dean
ismét kirántotta kezét.
- Semmi
közöd hozzá! – vetette oda, miközben fél szemmel látta, hogy Clyde úriember
módjára, angolosan távozik a közelükből, magukra hagyva őket.
- Hogyne
lenne! Velem jöttél ide, egy pár vagyunk, és… - magyarázta sértetten a nő, de
Dean nem hagyta, hogy folytassa, indulatosan vágott közbe.
- Elkísértelek,
mert nem hagytál más kiutat, de értsd már meg végre, hogy köztünk soha nem
volt, és nem is lesz semmi! Világos?! – jelentette ki olyan hangosan, hogy
többen is feléjük fordultak, mire Karen feszengve mosolygott körbe.
- Dean…
kínos helyzetbe hozol… – szűrte fogai között figyelmeztetőleg, de Dean
megrántotta a vállát.
- Nem
érdekel! Torkig vagyok veled, Karen! – tört fel belőle az elmúlt évek összes
bosszúsága, amikor csak azért nem mondhatott nemet a nőnek, mert Cedrick attól
félt, azzal aláásná a cég jövőjét. A tény azonban, hogy ezért veszítheti el
Kate-et, elviselhetetlen volt, és már nem érdekelte semmi, csak utána akart
menni. – Elegem van belőled, érted?
- Kate
miatt csinálod, ugye? – húzta össze kék szemét dühösen Karen – eddig soha nem
zavart, hogy velem kellett megjelenned! De most felbukkant ez a senki fattyja
és teljesen kifordultál magadból!
- Elég
legyen! – dörrent Dean hangja keményen – ha mindenképpen tudni akarod, eddig is
az idegeimre mentél, de a neveltetésem megakadályozott benne, hogy elmondjam! –
jelentette ki haragosan, és hangja remegésén jól lehetett hallani, milyen nagy
erőfeszítésébe kerül, hogy visszafogja magát. – Én most elmegyek, te pedig
csinálj, amit akarsz, csak engem hagyj végre békén! – tette hozzá, majd a
választ meg sem várva, és nem törődve a meglepetten vagy éppen pletykára éhesen
csillogó szemekkel, melyek követték útját, kiviharzott a pajtából. Helen
szélesen mosolyogva figyelte az eseményeket, miközben aprót kortyolt a puncsos
pohárból, amit percekkel korábban hozott neki Donald. Amikor meglátta, hogy
Dean és Karen egy párként jelenik meg, hirtelen ő is elbizonytalanodott, és sajnálni
kezdte, amiért rábeszélte unokáját, hogy eljöjjön velük, most azonban csak
remélni merte, hogy a férfi Kate után siet, és alkalmuk lesz tisztázni a
múltjukat. Karen lángvörös arccal álldogált pár percig a parkett közepén, majd,
hogy végre kikerüljön a kíváncsi pillantások kereszttüzéből, körbe járatta
tekintetét a pajtában. Amikor felfedezte édesapját, ahogy néhány üzletfelével
beszélget a bárpult végében, sátáni mosoly költözött az ajkára, és büszkén
felszegve fejét indult el abba az irányba. Még soha senki nem alázta meg
ennyire, és nem fogja hagyni, hogy Dean Lakewood ezt tegye vele egy olyan senki
miatt, mint Kate Reynolds. Bár a középiskolában meglehetősen sok munkájába
került szétszedni őket, abban biztos volt, hogy apja és Dean bátyjának hathatós
segítségével, ezúttal kevesebb időt és energiát fog igénybe venni ugyanez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése