11. rész
Rick érezte,
hogy szívverése felgyorsul, amikor a nő törékeny teste az övének feszült, ajka
pedig rátalált az övére, és puhán megcsókolta. Amikor azonban el akarta
mélyíteni az édes élvezetet, Kate hirtelen kibontakozott a karjaiból, és ajka
gonoszkodó mosolyra húzódott.
-
Hol a reggelim? – kérdezte már az ajtó felé sietve,
miközben arcán látszott, mennyire élvezi a helyzetet, hogy ismét sikerült csőbe
húznia férjét, aki azt hitte, a nő egész másképp szeretne még kapni az eper jam
édes ízéből.
-
Ezt még megbosszulom… - motyogta duzzogó hangon az orra
alatt az író, miközben követte feleségét a konyhába, aki már a pultnál ülve
éppen a kenyerét kente meg, és most kérdőn pillantott rá.
-
Mégis hogyan akarod megbosszulni? – kérdezte
csipkelődve, miközben ajkához emelte a jam-mel megkent kenyeret, és jóízűen
beleharapott. Tekintetéből magabiztosság áradt, és olyan fokú nyugalom, mint
aki teljesen biztos a dolgában. Amikor azonban meglátta a gonosz csillogást
megvillanni a kék szemekben, gyanakodva ráncolta össze szemöldökét, és egy
pillanatra elbizonytalanodott – Castle? – nézett most a férfira, akinek
tekintete a távolba révedt, és Kate tudta, éppen a dicső bosszú pillanatát
vetíti elé képzelete. Most, mintha álomból rántották volna ki, ártatlan
tekintettel nézett vissza feleségére, de szája szegletében még mindig a korábbi
ábrándos mosoly bujkált.
-
Majd meglátod – válaszolta sejtelmesen, majd folytatta
– a bosszúm akkor fog lecsapni, amikor a legkevésbé számítasz rá – mélyítette
el a hangját, majd sátáni kacaj tört fel torkából, melyet Kate felhúzott
szemöldökkel figyelt, és még az imént szájába vett falat rágását is abbahagyta
közben. Miután rendezte arcvonásait a nő felé fordult, és egész közel lépve
hozzá folytatta, míg a nyomozó a kávés csészét emelte ajkához, és belekortyolt
a frissen főtt nedűbe. – legyen elég annyi, hogy a következő könyvemben, Nikki
és az eper jam egész közeli kapcsolatba kerülnek, és nem feltétlenül Jameson
Rook lesz a harmadik fél… - halkította el a hangját fenyegetőn, miközben kék
szeme pajkosan villant, mire Kate félrenyelte a kávét, ahogy elképzelte, mit is
írna Nikkiről az író. Miután megelőzte a fulladást, és visszanyerte
lélekjelenlétét, Castle-re emelte átható zöldes-barna tekintetét, aki most
ártatlanul, fensőbbséges, győzelemittas vigyorral az arcán nézett vissza rá –
Jobban vagy, édes? – kérdezte, miközben látszott, hogy alig bírja
visszafojtani, feltörni készülő kacagását, látva, hogy milyen hatást váltottak
ki szavai a nyomozóból. Annak ellenére, hogy már házasok voltak, a nő még most
is képes volt meglepni. Amikor kettesben voltak, maga volt a két lábon járó
érzékiség, és szenvedély, de ha a róla megformált Nikki Heat nyomozóról volt
szó, akkor elzárkózott, és szilárdan kitartott amellett, hogy minél kevesebb
erotika, és szenvedély legyen a karakterben. Legnagyobb meglepetésére,
gondolataiból szerelme keze rántotta ki, ahogy megmarkolva ingének gallérját,
olyan közel húzta magához, hogy szájuk súrolta a másikét, majd halkan, szinte
suttogva szólalt meg.
-
Ha csak egy epermag is szerepelni fog az új könyvedben
– égette forró lehelete a férfi ajkát, aki nagyot nyelve hallgatta – vagy, ha
Nikki bárki mással összefekszik a firkászon kívül, odabilincsellek az ágyhoz,
és ott is hagylak, én pedig elköltözöm – vázolta fel a sötét jövőt Kate, majd
még hozzátette – a kulcsot pedig olyan mélyre ásom, hogy még egy olajfúró
torony sem hozza fel soha! – fűzte még hozzá, és szeme résnyire szűkült, Castle
pedig rémült tekintettel nézett vissza rá.
-
Tréfáltam… csak… tréfáltam – dadogta riadtan – Nikki
utálni fogja az epret… sőt, minden gyümölcsöt utálni fog – motyogta halkan,
mire Kate elmosolyodott, és továbbra is a gallérját markolva, még közelebb
vonta magához a férfit, és lágyan megcsókolta. Nyelve puhán siklott az érzéki
ajkak közé, és lágy táncot járva fedezte fel annak mélységét. Amikor azonban
megérezte, hogy az író tenyere végig szánt a combján, megszakította a csókot,
és ismét a reggelije felé fordult.
Zachary Brooke
alacsony, 30-as éveinek közepén járó, erősen kopaszodó fickó volt. Apró szemei
egészen közel ültek turcsi orrához, és most idegesen cikáztak az előtte ülő két
ember között. Ujjai vad táncot járva doboltak a fém asztalon, ahova a nyomozónő
kiteregette a róla összeállított mappát, és most figyelmesen, türelmesen,
semmit el nem sietve olvasgatta. Zachary, szája belsejét idegesen rágcsálva,
futatta körbe savó szemeit a kihallgató szobában, ahova alig fél órával
korábban egy spanyol, és egy ír kinézetű rendőr ültette, és ahol legalább 20
percet hagyták egyedül, míg végre belibbent az ajtón a modell alkatú nő - akiről
először azt hitte, hogy egy ügyész, egészen addig, amíg be nem mutatkozott, és
neki rá kellett jönnie, hogy egy nyomozóval van dolga - meg a fickó, akiről
gyanította, hogy talán csak tanácsadó. Érezte, hogy kezdi elveszíteni a
türelmét, és már nem sokáig bírja elviselni a feszültséget, mely kézzel
tapintható volt a kis helyiségben.
-
Elnézést, de meddig olvasgat még? – törte meg a csendet
ideges hangja, mire Kate nyugodtan nézett fel rá. Zöldes-barna szemében
higgadtság, és magabiztosság tükröződött.
-
Nem ér rá? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Beckett,
majd meg sem várva a reakciót, folytatta – úgy tudom, mióta az áldozat kirúgta,
munkanélküli…
-
Az idő pénz, nem igaz? – szólalt meg most először
Castle, mióta beültek, majd komiszul hozzátette- maga most nagyon gazdag lehet
– vigyorodott el, mire Zach szemei résnyire szűkültek.
-
Nem értem, minek hoztak be a haverjai, de nem csináltam
semmit! – bukott ki belőle ingerülten – Nem fogok hazudni, örülök, hogy végre
valaki kinyírta azt a mocskot, de nem én voltam, világos? Szóval, azonnal
engedjenek el! – követelte határozottan, de Kate figyelemre sem méltatta, csak
tovább olvasott.
-
Látom, maga igazi vándormadár – jegyezte meg
szarkasztikusan – az elmúlt években több munkahelye volt, mint amennyit meg
lehet számolni. Gondolom, egyiket sem a maga hibája miatt kellett otthagynia,
igazam van? – kérdezte gúnyosan, mire Zach megrántotta a vállát.
-
Nem különösebben érdekel, amit gondol! – válaszolta
flegmán, mire Kate most becsukta a mappát, és mindkét karján megtámaszkodva,
hidegen nézett a férfi apró szemeibe, melyben nyugtalanság tükröződött.
-
Pedig jobban tenné, ha érdekelné, mert jelen
pillanatban, épp arra gondolok, hogy nincs más gyanúsítottam, csak maga. Ha
pedig én ezt gondolom, akkor az azt is jelenti, hogy mindent meg fogok tenni
azért, hogy ezt be is bizonyítsam. – csengett keményen, eltökélten a hangja,
mire Zach hitetlenkedve húzta el a száját.
-
Nincs semmije ellenem – jegyezte meg, de hangjában
nyoma sem volt a magabiztosságnak.
-
Lássuk akkor, mi az, ami van – csapta fel most ismét a
mappát Beckett, majd belekezdett a felsorolásba – először is, az áldozat halála
előtti napon, Mr. Lautner kirúgta magát, megvádolva azzal, hogy lopott a
kasszából. Másodszor, a halála napján volt esedékes, hogy felvegye az utolsó
fizetését. – sorolta nyugodt, természetes hangon a nő, mintha csak az étlapot
olvasná fel egy étteremben, de még korántsem végzett - harmadszor, több tanú
állítja, hogy megfenyegette, megfizet azért, amit tett, és végül, de nem utolsósorban,
maga az egyetlen, akinek nincs alibije a gyilkosság idejére! – vágta be egy
mozdulattal a dossziét, majd ismét a most már erősen verejtékező Zach-re pillantott.
-
Rendben, elismerem, hogy mindez rám tereli a gyanút –
emelte fel mindkét kezét a férfi kétségbeesetten, hogy így állítsa meg a
nyomozót, mire Rick meglepetten húzta fel szemöldökét.
-
Ez nagyon kedves magától – szúrta közbe gúnyosan, majd
elhallgatott, amikor Kate rosszallón ránézett, Zach pedig folytatta.
-
De meg tudom magyarázni! A kasszából nem loptam, az egész
csak félreértés volt, a fizetésemért pedig, be sem mentem! Összesen 100
dollárról, ötnapi béremről volt szó, gondoltam, fulladjon meg a pénzében, nekem
nem kell egy kanyi sem tőle! – magyarázkodott idegesen Brooke, majd folytatta –
és igen, meg akartam fizetni neki, de nem öltem meg. Én csak… - akadt meg egy
pillanatra, majd nagy levegőt véve, folytatta – be akartam mártani a
feleségénél, hogy szeretője van. – bökte ki nehezen, mire Kate és Rick
sokatmondón néztek össze – tudtam, hogy minden héten egy szállodában találkoznak,
egyszer még követtem is őket… gondoltam, ahogy ő tönkretette az életemet, én is
tönkreteszem az övét – érte mondandója végére csendesen, majd várakozón nézett
fel a vele szemben ülőkre.
Beckett fáradtan
ült le a székébe, miután kiadta az utasítást a fiúknak, hogy nézzenek utána az
állítólagos szeretőnek. Éppen arra gondolt, hogy addig Castle és ő felkeresik a
hotelt, ahova az áldozat a barátnőjével elvonult egy kis romantikázásra, amikor
megcsörrent a mobilja.
-
Beckett! – emelte füléhez a kagylót, és szíve kihagyott
egy ütemet, amikor meghallotta, hogy orvosa asszisztense keresi éppen.
-
Jó napot! Dr. Laurie kért meg, hogy hívjam fel. –
csendült fel a barátságos hang a vonal végén, miközben Kate érezte, hogy a
pulzusa egyre gyorsabb ütemet diktál, keze pedig remegni kezdett, ahogy a
folytatásra várt – sajnos, le kell mondania a délutáni időpontot, egy fontos
operáció miatt, de ha most be tudna fáradni a rendelőbe…
-
Értem, fél óra múlva ott tudok lenni, megfelel? –
kérdezte Kate, és igyekezett nyugodt hangon válaszolni, de hangja remegése
elárulta, mennyire izgatott. Miután a nő beleegyezett, és letette a telefont, ő
is zsebébe csúsztatta a mobilt, és nagyot nyelve próbált uralkodni idegességén.
-
Hova kell menned? – csendült fel közvetlenül a háta
mögött Rick hangja, mire Kate azonnal a hang irányába fordult, és tekintetéből már
nem tudta elrejteni a félelmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése