15. rész
Kate vadul
dobogó szívvel pattant ki az autóból, amely alig 20 centiméter
távolságra volt egy keservesen zokogó kislánytól, aki kezében egy kar nélküli
játék babát szorongatott. A nyomozó megkönnyebbülten állapította meg, hogy
semmi baja nincs a gyereknek, akinek barna, göndör fürtjei glóriaként
keretezték kerek, piros pozsgás arcát, melyen látszott, hogy majd kicsattan az
egészségtől. Kate arcán megnyugtató mosollyal guggolt le a kislány elé, aki
most ráemelte hatalmas, könnyben úszó barna szemeit, melyben szomorúság
csillogott.
-
Szia, én Kate vagyok, és te? – kérdezte kedves hangon,
mire a kislány hüppögni kezdett, és sírásra görbülő szájjal válaszolt.
-
Kyra… - csipogta vékonyka hangján, mire Kate megfogta a
kezét, és elvezetve a döbbenten ácsorgó író mellett, aki szinte vele egy időben
pattant ki az autóból, a járdára terelte a kicsit, és leült vele a szegélyre.
-
Nagyon szép neved van, és te is gyönyörű vagy, akárcsak
a babád. – beszélt tovább a még mindig elszontyolodott gyerekhez barátságos
hangon, miközben figyelte, hogy Rick a másik oldalra ül. – Nem mondta a mamád,
hogy ne rohanj ki az úttestre? - kérdezte kissé megrovó hangon, de abban nem
volt semmi keménység.
-
De igen… de nem is rohantam – válaszolta egyszerűen,
megrándítva a vállát a csöppség, aki alig tűnt öt évesnél idősebbnek, majd
folytatta – én csak siettem, hogy hazavigyem Claudiát, mert megsérült, és segítséget
akartam szerezni…
-
Claudia? Ő ki? – kérdezte nyugtalanná váló hangon
Beckett. A gondolatra, hogy egy sérült gyerek fekszik valahol, görcsbe rándult
a gyomra, de azonnal kisimult homlokán a ránc, amikor a kislány felemelte a
kezében tartott babát.
-
A babám. Larry, a szomszéd fiú letépte a karját, mert
nem adtam neki az almámat – gördült le egy hatalmas könnycsepp a kicsi
szeméből, és egyre hangosabban hüppögött – meg kell gyógyítani – törölte meg
kis kezével az orrát, mire Kate papír zsebkendőt vett elő, és anyai
gondoskodással folytatta a megkezdett műveletet. Amikor azonban megszólalt
volna, Rick hangja csendült fel.
-
Megnézhetem a babádat, Kyra? – kérdezte szelíden
mosolyogva, mire a kislány most ráemelte gyanakvó tekintetét, és egy pillanatig
csak nézte a rámosolygó kék szemeket, majd átnyújtotta a férfinak, de
pillantását egy percre sem vette le a babáról. Rick megfogta a játékot, majd a
leszakadt kart, és mosolya még szélesebb lett, amikor felfedezte, hogy semmi
jóvátehetetlent nem követett el az a Larry gyerek, a kar csak kipattant a
foglalatból. Amikor Alexis ennyi idős volt, számtalan esetben kellett efféle
műtéteket végrehajtania a játékain, így volt benne gyakorlata. Ügyes
mozdulattal tette helyre a baba karját, majd zakója belső zsebéből
ruhazsebkendőt vett elő, és könyökben hajlítva kötötte fel a műanyag karocskát.
– tessék, a műtét sikerült, a beteg hazamehet – közölte a kislánnyal, átnyújtva
játékát, és úgy nézett rá, mintha egy képzeletbeli szemüveg mögött nézne fel,
majd elmélyített hangon folytatta – az orvosi javaslatom: sok pihenés, és még
több fagylalt. – mosolygott a kislányra, és észre sem vette, hogy Kate
lenyűgözve figyeli. Szeme megtelt könnyel, és nagyokat nyelve akadályozta meg,
hogy egy-két árulkodó könnycsepp legördüljön az arcán, ahogy azt figyelte, hogy
a férje, mennyi szeretettel, és kedvességgel fordul egy vadidegen kislány felé,
vigasztalja, megjavítja a játékát, majd a csöppség, vékonyka karocskáit a férfi
nyaka köré fonva ölelte magához szorosan, és cuppanós, nyálas puszit nyomott az
arcára. Rick kivirult ettől az apró gesztustól, majd távolba révedő tekintettel
figyelte, ahogy a kislány óvatosan karjára emeli a bekötözött kezű babát, és
hazaindul. Kate ekkor döbbent rá, hogy nem veheti el Rick-től a lehetőséget,
hogy ismét megtapasztalja az apaság érzését. Tudta, ha elmondaná neki, hogy nem
lehet gyermeke, a férfi akkor is vele maradna, és elnyomná a vágyát a gyerek
után, de az életük gyökeresen változna meg, és talán az elfojtott, ki nem
mondott érzések, lassan megmérgeznék mindkettejüket. Rick-et azért, mert nem
teljesülhetne a vágya, őt pedig a lelkiismeret-furdalás gyötörné. Most
Alexis-re gondolt, a kapcsolatára, mely olyan szoros volt a férfival, amilyen
szoros apa és lánya között lehet, majd arra, hogy élete legnehezebb döntését
kell meghoznia. Nagy levegőt véve határozta el, hogy visszaadja a szabadságát a
férfinak, megadva a lehetőséget számára, hogy megtalálja a boldogságot egy
olyan nő mellett, aki megadhatja neki az apaság örömeit, ő pedig sosem mondja
el, miért hagyta el. Alighogy meghozta ezt a fájdalmas döntést, mely minden
porcikáját úgy égette, mint a parázs, Rick hangja törte meg gondolatai gyors
folyását. – Mehetünk? – kérdezte, ki tudja, hányadszorra, mire a nyomozó
tekintetén végre látszott, hogy ismét visszatért hozzá. Fogalma sem volt, mire
gondolhatott a nő, de az arcán megjelenő fájdalom, és szomorúság megijesztette.
-
Persze! – állt fel a járdaszegélyről Kate, majd meg sem
fordulva igyekezett az egy szintes, hatalmas ház felé, a kikövezett úton, de
Rick megfogta a karját.
-
Kate… - szólította meg halkan a nőt, aki most felé
fordult, és várakozón nézett rá – beszéljük meg, kérlek… - könyörgött a nőnek,
mert úgy érezte, képtelen tovább elviselni a feszültséget, és a rájuk telepedő
csendet.
-
Otthon, Rick… megígérem – suttogta nehéz szívvel Kate,
majd tovább indult volna, hogy végezze a munkáját, de Rick még nem engedte el.
-
Én rontottam el valamit? – kérdezte elgyötörten,
világossá téve a nyomozó előtt, hogy önmagában keresi a hibát a kialakult
helyzet miatt, mire Beckett nagyot nyelve lépett hozzá közelebb.
-
Ez nem a te hibád, Castle! Csakis az enyém! A hiba
bennem van – érintette homlokát a férfiéhoz könnyes szemmel, és bármennyire is
tudta, hogy nem lenne szabad, képtelen volt megálljt parancsolni magának. Ajka
lassan közelített a férfiéhoz, és már semmi mást nem akart, csak érezni őt,
majd finoman megcsókolta. Ebben az apró csókban nem volt szenvedély, nem volt
érzékiség, de annál több érzelem volt, melyet a férfi is érzett, és lehunyt
szemmel élvezte, ahogy a forró ajkak az övére simulnak. Nyelvük most nem
találkozott, nem perzselte fel testüket a vágy, mégis az író úgy érezte, ennél
több bizonyítékot nem is kaphatna arról, hogy a nő szereti. Érezte abból, ahogy
ajka az övére tapadt, abból, ahogy a finom kéz gyengéden végig simít az arcán,
és amikor Kate eltávolodott, jól kiolvashatta a szerelmet a zöldes-barna
szemekből. Kate most nagyot nyelve hintett még egy puha csókot a férfi szájára,
majd az irányt ismét a ház felé vette, és örömmel vette, hogy úgy tűnt, férje
elfogadja, hogy csak otthon beszélnek majd kettejük dolgáról. Fogalma sem volt,
hogyan fogja majd csinálni, mit fog mondani, de azt tudta, hogy mélyen megsebzi
a férfit, aki talán sosem fogja megbocsátani neki. Úgy gondolt azonban erre a
lehetőségre, mint az egyetlen megoldásra, hogy Rick boldog legyen, és
teljesüljön az álma. A gazdag negyedben található, külső látszatra is
fényűzésre utaló, kovácsoltvas kerítés előtt megállva, Kate összeráncolt
szemöldökkel nézegette a névtáblákat, melyek aranyozott fényt kaptak, és
vakítóan csillogtak a lemenő nap fényében. Amint felfedezte rajta a keresett
nevet, határozottan megnyomta a gombot, mire egy mély, barátságos bariton
zengett bele a hangszóróba, faggatózva, kik a váratlan vendégek. Percekkel
később pedig, amikor túlestek a kötelező bemutatkozáson, és Kate felmutatta a
kis biztonsági kamerába a jelvényét, nyílt az ajtó, és egy hatalmas belterű
aulába léphettek, ahonnan több ajtó is nyílt, számokkal ellátva. Az egész olyan
hatást keltett, kívülről, és belülről is, mint egy elegáns szálloda. A 109-es
lakás előtt megállva, szinte a kopogással egy időben tárult fel az ajtó, és
velük szemben a legalább 180 centi, kigyúrt testalkatú, jóképű, sötét hajú,
méregdrága öltönyt viselő, szürke szemű Gary O’Brian állt. Arcán komolyság, és
szomorúság tükröződött, ahogy félreállt, hogy beengedje a látogatóit, hogy
aztán egy hatalmas előszobába vezesse őket, ahonnan az egybenyitott konyha és
étkező nyílt. Miután helyet foglaltak, Kate törte meg a csendet, míg a férfi
kávét készített. – Peter Lautner miatt jöttünk, tudomásunk szerint,
meglehetősen közelről ismeri – tért jövetelük okára nő a lehető legfinomabban,
mire Gary ajkán keserű mosoly áradt szét.
-
Ne kerülgesse a forró kását, nyomozó! Igen, szeretők
voltunk! Talán egyeseknek ez kényes téma, de higgye el, megbarátkoztam azzal,
hogy más vagyok! Nem szégyellem! – jelentette ki, és tekintetében az a fajta
büszkeség, és elégedettség csillogott, mely csak azoknál az embereknél jelenik
meg, akik megtalálták a tökéletes egyensúlyt, és képesek magukat olyannak
elfogadni, amilyenek, minden hibájukkal együtt.
-
Ellentétben Mr. Lautnerrel? – kérdezte nem túl
tapintatosan Castle, mire Gary elkomorodva bólintott.
-
Mondhatjuk. Ő sem a világ előtt szégyellte, csupán a
családja előtt – húzta el a száját a férfi, majd folytatta – tudják, én
megértettem őt, és hajlandó voltam vállalni a titkolózást, annak ellenére, hogy
én magam sosem lepleztem a nemi hovatartozásomat. Szerettem, és hajlandó voltam
bármit feláldozni, és megtenni érte, de ő… folyton azzal jött, hogy nem
tudhatja meg a neje, vagy az öccse.
-
Miért félt ennyire? – vette át a kérdezés jogát most
Beckett, mire a férfi most leült velük szemben, eléjük téve a forró feketét.
-
Az öccse oldaláról attól félt, hogy megkeserítené az
életét – adta meg röviden a választ, és Kate bólintott, emlékezve, mit mondott
neki az ifjabbik Lautner a folyamatos versengésről, barátnőről, feleségről.
Biztos volt benne, hogy nem hagyta volna szó nélkül, ha kiderül, hogy bátyja
homoszexuális. – A feleségétől pedig, nem akart elválni – folytatta Gary, mire
Castle értetlenkedve ráncolta össze szemöldökét.
-
Miért nem?
-
Nem egyértelmű? – kérdezett vissza meglepetten a férfi
– a vagyonfelezés miatt. Mindaz, amit Peter felépített, a saját munkájának
eredménye, de Melinda rátette volna a felére a kezét, ha kiderül a
kapcsolatunk, ezért eltitkolta. Amikor azonban lebuktunk előtte, és ő haját
tépve tajtékzott egy nyilvános parkolóban, azt hittem, már ez is megoldódott…
-
Egy pillanat! – emelte fel mutatóujját Kate, így
kényszerítve a férfit, hogy elhallgasson – úgy érti, Melinda Lautner, tudta,
hogy a férje és maga szeretők? – kérdezte döbbenten, mire Gary bólintott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése