9. rész
Beckett ütemesen
dobolt lábával a frissen mosott járólapon, miközben a sorára várt. Ideges volt,
és úgy érezte, megőrül, ha még öt percnél tovább kell egy helyben üldögélnie.
Hogy a felgyülemlett feszültséget kissé levezesse, most felállt, és járkálni
kezdett a kihalt folyosón, ahol rajta kívül már senki nem tartózkodott. Nem is
csodálkozott ezen, hiszen már elmúlt öt óra, ilyenkor már sehol sem dolgoznak.
Cipőjének kopogását hangosan verték vissza a fehérre meszelt falak, mintha
minden lépésnél valaki ostorral csattintott volna, így inkább ismét visszaült a
helyére. Ahogy teltek a percek, gondolatai az író, és az előtte álló események
körül forogtak, miközben érezte, hogy az idegesség, mely belülről feszítette,
egyre inkább átveszi teste felett az uralmat. Ujjait tördelve emelte
pillantását a vele szemben lévő, zárt ajtóra, de hiába szuggerálta, nem akart
kinyílni. Nagy sóhajjal nézett le összekulcsolt kezére, és maga is meglepődött
az ösztönös mozdulaton. Ujjai úgy fonódtak egymásra, hogy a kívülálló számára
olybá tűnhetett, mintha imádkozna. Vajon tényleg ezt kellene tennie? – tette
fel magában a kérdést, de nem tudta a választ. Sosem tartotta magát Istenfélő
embernek, de ha nem is Istenben, hitt valami nagyobb erőben, ami a világot
irányítja. Ennek az erőnek tulajdonította azt is, hogy akkoriban túlélte a
lövést, vagy azt, hogy bármikor életveszélybe kerültek, mindig a legjobbkor
találtak rájuk társai. Ennek volt köszönhető az is, hogy bár Rick kivétel
nélkül, minden alkalommal ott volt vele, sosem sérült meg. Észre sem vette, és
már megint az író körül jártak gondolatai. Lelkiismeret furdalása volt, amiért
eltitkolta előle úti célját, sőt, a szemébe hazudott. Mindezek tetejében pedig,
ha csak elképzelte, mennyivel könnyebb lenne most, ha a férfi fogná a kezét, és
közben biztatná, hogy nem lesz semmi baj, máris összefacsarodott a szíve.
Mégis, így kellett tennie. Tudta, hogyan vélekedett volna férje erről, és
biztos volt benne, hogy lebeszélte volna, hogy megtegye. Ő viszont, válaszokat
akart. Éppen azon volt, hogy ismét feláll, és keres egy kávéautomatát, amikor
kinyílt az eddig zárt ajtó, és egy 50-es éveiben járó, őszes hajú, fehér
egyenruhát viselő, barátságos mosolyú, kissé molett nő lépett ki rajta.
Tekintetét gyorsan körbefuttatta a kihalt folyosón, majd szeme találkozott a
bizonytalanságban úszó, zöldes-barna szemekkel, mire még szélesebben
elmosolyodott.
-
Katherine Beckett? – kérdezte meleg, bársonyos hangon,
mire Kate vadul dobogó szívvel bólintott – a doktor úr már várja, fáradjon be!
– állt kissé félre az útból, hogy a nyomozó elmehessen mellette, majd
meglepetten húzta fel a szemöldökét, amikor látta, hogy a nő nem mozdul.
Beckett nagyot nyelve túrt bele hosszú hajába, miközben azon gondolkodott,
valóban helyes lépés-e férje nélkül keresztülmennie a vizsgálaton. Szíve a
torkában dobogott, és olyan gyorsan vert, hogy úgy érezte, menten kiugrik a helyéről.
Már éppen azon volt, hogy meggondolva magát, inkább visszamegy az őrsre, és
mindenről beszámol Ricknek, amikor gondolatai gyors folyamát a nővér lágy hangja
szakította meg. – Jöjjön, kedves, meglátja hamar túl lesz rajta! Ha most nem
jön be, talán csak a jövő hétre tudunk időpontot adni… - fűzte hozzá
gondterhelt arccal, és szeméből együtt érzés volt kiolvasható, amikor folytatta
– ugye nem akar még egy hetet őrlődni? – kérdezte megértőn, és ez volt az,
amivel meglódította a mérleg nyelvét.
-
Nem… nem akarok – rázta meg a fejét még mindig kissé
bizonytalanul Kate, majd nagy levegőt vett, és a nővér előtt elhaladva belépett
a kis helyiségbe.
Castle unottan
pörgette meg a tollat a hófehér papíron, melyre a négy égtáj kezdőbetűit rajzolta,
miközben türelmetlenül várta, hogy felesége visszaérjen a sétáról. Érezte, hogy
valami bántja a nőt, valami, amit nem mondott el neki, és csak remélni merte,
hogy nem a reggeli vitájuk miatt romlott el a nyomozó hangulata. Éppen azon
töprengett, hogyan tehetné jóvá meggondolatlan kijelentését, amikor Ryan és
Javi álltak meg az asztala mellett. Kezükben papírok voltak, és tekintetük
cikázásából, mely Beckett asztala és a pihenő között ingázott, jól érezhető
volt, hogy felettesüket keresik.
-
Beckett? – kérdezte meg végül Ryan, mire Rick felállt,
hogy arcuk egy magasságba kerüljön, és a tőle telhető legközömbösebb hangon
válaszolt, igyekezve, hogy sem hangjából, sem arcizmainak rezdüléséből ne
derüljön ki, hogy kettejük között történt valami.
-
Kiszellőzteti kicsit a fejét… - magyarázta lassan, jól
megválogatva a szavait, majd halkabban hozzáfűzte – sétál…
-
Sétál? – kérdezték a fiúk egyszerre hitetlenkedve, és
mindkettejük gyanakvó pillantással mérte végig az írót, így jelezve, hogy
tudják, hogy nem mondott el mindent.
-
Igen! Sétál! Tudjátok! Egyik lábát teszi a másik után,
miközben előre halad, mindezt egyenletes mozgással! Sétál!– erősítette meg
kissé ingerülten korábbi kijelentését Castle, szemében pedig figyelmeztetés
villant, jelezve, hogy nem akar erről beszélni többet. Kevin és Espo néhány
másodpercig még fürkészőn vizslatták a férfit, aki kezdte egyre kínosabban
érezni magát a figyelő tekintetek kereszttüzében, majd, mintha az égiek
meghallgatták volna imáját, a két nyomozó megrántotta a vállát.
-
Sétál! – ismételték meg újfent egyszerre a kijelentést,
majd Ryan a kezében lévő jegyzetre pillantott. Arcán látszott, hogy az üggyel
kapcsolatban lenne információja, de tekintettel arra, hogy felettese nem volt a
kapitányságon, Castle pedig civil volt, nem tudta, mihez kezdjen. Várakozón
nézett Javira, aki tanácstalanul nézett vissza rá, végül nagy levegőt vett, és
úgy döntött, az íróval osztja meg, amit megtudott. – a feleség alibije stimmel.
A barátnője, Nora Philips megerősítette, hogy az éjszakát nála töltötte, és
onnan csak akkor távozott, amikor a sógora, James Lautner kilenc körül érte
ment. Az alkalmazottak közül huszonhat szintén tiszta, de az utolsó, Zachary
Brooke, a pénztáros semmit nem tudott felmutatni. Ráadásul, a többi alkalmazott
szerint, vele vitatkozott a legtöbbet az áldozat – ért mondandója végére
elégedetten Ryan, majd várakozón nézett az íróra, aki most nagyot nyelve
bólogatott.
-
Ez érdekes… igen, érdekes. Szép munka! – dicsérte meg a
srácokat Castle, aki nem tudta, mit is mondhatna az elhangzott információkra.
Tudta, hogy máskor Beckett kiadja a következő utasítást, de a nő most nem volt
itt, a fiúk pedig úgy tűnt, próbára akarták tenni, mit kezd a helyzettel. Éppen
azon volt, hogy valahogy kievickéljen a kínos szituációból, amikor hirtelen
Kate hangja csendült fel mellettük, aki legalább öt perce figyelte a három
férfit, tisztes távolságból.
-
Nyomozzátok le a pénztáros múltját, mindent tudni
akarok róla! – utasította a fiúkat, akik megkönnyebbülten lélegeztek fel. Annak
ellenére, hogy maguktól is tudták volna, merre induljanak tovább, mégis
megnyugtatta őket a tudat, hogy Beckett visszatért, aki most folytatta – a
könyvelés tiszta, semmi nem utal rejtélyes pénzmozgásra, tehát a halálában
nincs benn a maffia keze! – nézett most Castle-re diadalittas mosollyal az
ajkán, mire az, csalódottan húzta el a száját, ő pedig tovább beszélt –
holnapra legyen minden az asztalon Zachary Brooke-ról, ha megvagytok vele,
hazamehettek! – ért mondandója végére, majd kabátját le sem véve, fordult az
íróhoz – mehetünk?
-
Persze! – nyúlt Rick is a kabátjáért, majd amikor
beszálltak a liftbe, hogy a parkolóba menjenek, feleségére nézett, akinek arca
most is zárkózott volt, és gondterhelt – merre jártál? – kérdezte csakúgy
mellékesen, mintha csevegni próbálna, de a hangjából áradó feszültség elárulta,
hogy igazából, nagyon is fontos neki a válasz.
-
Sétáltam, Castle! – tért ki a pontos válasz elől Kate,
majd kilépett az időközben megérkező liftből, és útját egyenesen az autója felé
vette, Rick pedig nagyot sóhajtva követte, és most már csak abban bízott, hogy
otthon, a négy fal között megnyílik neki a nő, és elmondja, mi bántja.
Castle polóban
és boxeralsóban lépett ki a fürdőből, és tekintetét szerelmesen futtatta végig felesége
szűk, ujjatlan trikóján, mely szabadon hagyta felkarját, és a kis rövidnadrágon,
mely kiemelte feszes fenekét, és hosszú lábait. Ajka mosolyra húzódott,
miközben közelebb lépett, és a takarót felemelve, bekuporodott a nő mellé az
ágyba, szorosan hozzásimulva. Karját átvetve derekán simult hozzá egész közel,
miközben élvezte, hogy az oldalán fekvő nyomozó dús haja az arcát csiklandozza.
Finoman csókolt a nő nyakába, aki akaratlanul is közelebb bújt hozzá, és amikor
feneke hozzápréselődött az ágyékához, Rick érezte, hogy a teste megfeszül,
legérzékenyebb testrésze pedig azonnal reagál a közelségre. Ajka most lejjebb
vándorolt, és felesége vállát csókolta, aki azonban továbbra is csak
mozdulatlanul feküdt, nem simogatta meg karját, nem fordult meg, hogy csókot
váltsanak, mint máskor, mely most elbizonytalanította az írót.
-
Kate… - szólította meg feleségét halkan, miközben
arcából félresöpört néhány kósza hajszálat – valami baj van? Még mindig a
délelőtt miatt vagy rám dühös? – kérdezte aggodalmas, szorongó hangon, mire
Kate most megfordult, és megrázta a fejét.
-
Dehogy… csak az ügyön gondolkodtam – hazudta a nő, mert
a világért sem árulta volna el, hogy a délutáni vizsgálaton jártak gondolatai
egész délután, és most is. Azon a vizsgálaton, mely ugyan alig 20 perc alatt
lezajlott, de neki egy egész napi aggodalmat okoz, és talán csak másnap délután
nyugodhat meg, amikor már kezében lesznek az eredmények.
-
Mit szólnál hozzá, ha elterelném a figyelmedet a
nyomozásról – kacsintott rá kópés mosollyal az író, miközben elhelyezkedett
rajta, és finoman megcsókolta résnyire nyílt ajkait, keze pedig érzékien
simogatta végig egész testét. Kate érezte, hogy testén borzongás fut végig,
miközben karjait férje nyaka köré fonva húzta magához közelebb, majd ajkuk lágy
csókban találkozott. Nyelvük finoman, lassan ingerelte a másikat, puhán
ízlelgetve egymást, majd a csókot megszakítva, Rick ajka a nő nyakára vándorolt,
hogy beborítsa apró csókjaival, és tovább suttogott, Kate pedig halk sóhajjal
adta tudtára, mennyire élvezi a kényeztetést. – ki kell használnunk a
lehetőséget, amíg nem zavar meg minket egy síró csecsemő – kacagott halkan két
csók között Rick – Ki tudja, talán épp most sikerül… - fűzte hozzá boldogan,
mire Kate megmerevedett a karjaiban, és egy pillanat alatt tért vissza a
mámorító csókok birodalmából a kegyetlen valóságba. A férfi szavai hidegzuhanyként
érték, és a pillanat tört része alatt bontakozott ki a karjaiból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése