Nehéz döntés 12. rész

12. rész

Castle továbbra is várakozón nézett feleségére, miközben figyelmét nem kerülte el a félelem, mely megcsillant a zöldes-barna tekintetben. Kate a pillanat tört része alatt rendezte vonásait, és igyekezve nyugalmat erőltetni magára, felállt a székről, és kabátjáért nyúlt.

-          Lanie telefonált – válaszolta könnyednek szánt hangon, de kerülte a férfi pillantását, és úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné az asztalán való rendrakás, és mobilja ellenőrzése, melyet most tétova mozdulattal vett elő újra zsebéből – beszélni akar velem…

-          Elkísérlek, itt úgysem történik semmi – ajánlotta fel Rick azonnal, mire Kate hevesen megrázta a fejét.

-          Ne! – tiltakozott a nyomozó, mire Rick gyanakodva húzta össze a szemöldökét, ő pedig nagy levegőt véve folytatta – ez amolyan… csajos beszélgetés lesz… nyilván Espo lesz a téma, és az eljegyzésük, vagy a közelgő esküvő… - hazudta szemrebbenés nélkül Beckett. Semmi esetre sem akarta, hogy kiderüljön úti célja, amíg nem tudja, mi lett a vizsgálat eredménye.

-          Annál inkább ott a helyem! – vágta rá Castle gonoszkodva – azok után, amit én átéltem az eljegyzésünk után, a minimum, hogy visszaadom, amivel tartozom – jelentette ki bosszúra éhesen, de Kate megint csak megrázta a fejét.

-          Halálra unnád magad, és Lanie sem nyílna meg előtted, pontosan azért, mert tudja, mit művelnél Javi-val – magyarázta türelmesen, de szíve a torkában dobogott, miközben arra várt, férje vajon megelégedik-e a magyarázatával. Castle egy percig csak némán figyelte a már útra kész nőt, majd nehezen bólintott.

-          Rendben… - egyezett bele durcásan, és Kate szívéről mázsás súly gördült le. Utált hazudni a férfinak, de úgy érezte, azzal, ami most rá vár, egyedül kell szembenéznie. Nagyot sóhajtva lépett férjéhez közelebb, majd futólag, finoman szájon csókolta.

-          Sietek vissza! – ígérte meg, miközben hangja megremegett, majd sietősen elhagyta az őrs épületét, Castle pedig gyanakodva nézett utána. Távolba révedt tekintettel foglalt helyet szokásos székében, gondolatait pedig hagyta, hogy elkalandozzanak, és elé vetítsék az előző napi, furcsa, magányos sétáját a nőnek, az éjszakai, szeretkezésük előtti veszekedést, és a mostani rémületet, melyet felesége szemében felfedezett, amikor az, rájött, hogy hallotta a beszélgetés egy részét. Egy halk hangocska azt suttogta neki, átélte már mindezt egyszer, hazudtak már neki, de nem akarta elhinni, hogy Kate is megtenné vele. Utoljára, amikor ez az érzés hatalmába kerítette, rá kellett döbbennie, hogy megcsalják, és noha, minden jel arra mutatott, hogy Kate eltitkol előle valamit, mégsem akarta elfogadni, hogy ez megtörténhet. Szinte kényszerítette magát, hogy agyának legrejtettebb zugába száműzze ezeket a gondolatokat, a gyanakvást, mert képtelen volt elviselni, hogy az a nő, akit szíve legmélyéről szeret, megcsalná. Nem tudta, és nem is akarta elhinni, hogy Kate megjátszaná a sóhajokat, melyek ajkáról feltörnek egy-egy szenvedélyes pillanatukban, vagy azt, ahogy megremeg a karjaiban, akár egy futó érintésétől is. Bosszúsan rázta meg fejét, mintha így ki tudná törölni az aggasztó gondolatokat, és helyette inkább, lepergette maga előtt szeretkezésük képeit, a pillanatokat, amikor elvesztek egymás tekintetében, és amikor ki sem kellett mondaniuk, mit éreznek a másik iránt, mert kiolvashatták annak szeméből. Ajka lágy mosolyra húzódott, és egyre inkább úgy érezte, csak paranoiás. Semmi különös nincs abban, hogy két barátnő férfiak jelenléte nélkül akar beszélgetni, még akkor sem, ha nem volt jellemző a nyomozóra, hogy mindezt munkaidőben tegye. Éppen itt járt gondolatban, amikor megszólalt a nő asztalán a telefon. Tanácstalanul nézett körbe, így próbálva eldönteni, mit is tegyen, mivel azonban Ryan és Espo még mindig az áldozat szeretőjénél voltak, Kate pedig Lanie-hez ment, úgy döntött, felveszi, hátha fontos.

-          Beckett nyomozó telefonja – szólt bele hivatalos hangon, és maga is meglepődött, amikor meghallotta a vonal másik végén felcsendülő, ismerős hangot.

-          Castle? A házassági levéllel engedélyt is kaptál Beckett telefonjához? – kérdezte Lanie gyanakodva, mire Castle egy grimasszal jutalmazta meg.

-          Nem, én csak… egy pillanat! Miért keresed? – hagyta el a választ Rick, és inkább visszakérdezett.

-          Kivettem az áldozatból a golyót. Ahogy sejtettük, egy ’45-ös, valamint a halál pontos idejére is fény derült. Hajnali négy óra… - sorolta az információkat Lanie, majd hirtelen megakadt – Castle! Remélem, jegyzetelsz, mert ha nem adod át Kate-nek pontosan, amit mondtam…

-          Miért nem mondod meg neki te? – kérdezett vissza sértetten Rick, aki nehezen viselte, hogy utasítgassák – elvégre hozzád indult!

-          Hozzám? Minek? – hangzott a nő meglepett hangja, és Rick érezte, hogy szíve gyorsabb ütemre vált

-          Te hívtad az előbb, úgy negyed órája, nem? – kérdezett ismét vissza válasz helyett Rick, és lélegzetvisszafojtva várta a feleletet, de még mielőtt elhangzott, már sejtette, hogy megérzése beigazolódik majd.

-          Nem. – jött az egyszerű, tömör válasz, majd a doktornő folytatta – ha én hívtam volna, most nem neked diktálnám, amit találtam, nem igaz? – kérdezte gúnyolódva, de Castle már szinte nem is figyelt arra, ami elhangzott.

-          Akkor nyilván én értettem félre valamit – válaszolta rezignáltan, majd nagyot sóhajtott.

-          Bizonyára! Remélem, abból nem értettél félre semmit, amit én mondtam! - figyelmeztette az információ fontosságára az írót, majd gyorsan elköszönt, egyedül hagyva a férfit nyomasztó, baljóslatú gondolataival.

Kate könnyeit nyelve szállt ki a liftből alig egy óra múlva, miközben minden erejével azon volt, hogy arcáról semmit ne lehessen leolvasni. A hír, melyet az orvosa közölt, teljesen letaglózta, és percekig csak némán ült az orvosi szobában, majd kisírta magát az autóban, és visszajött a kapitányságra, hogy munkájával elterelje a figyelmét arról, hogy nem lehet gyereke. Mint azt az orvos elmondta, valószínűleg egy genetikai problémáról lehet szó, majd felvázolta a mesterséges megtermékenyítés lehetőségét is, de figyelmeztette a nyomozót, semmi garanciát nem tud biztosítani arra, hogy képes lesz kihordani a magzatot. Az álmai, melyeket arról szövögetett, hogy milyen érzés lesz Rick babáját a karjai között tartani, és milyen érzés lesz családként élni, egy perc alatt rombolták szét. Millió darabra törték, a szívével együtt, és ő most nem akart mást, csak elbújni. Elbújni a világ elől, senkivel nem beszélni, vagy legalábbis férje karjaiba simulva elfelejteni ezt a napot, és amit közöltek vele. Tudta azonban, hogy ez nem lehetséges. Asztalához közeledve meglátta Rick-et, ahogy szokott helyén ülve, gondolataiba mélyedve rá vár. Torkában gombóc keletkezett a gondolatra, hogy a szemébe nézve el kell mondania, nem tudja teljesíteni egyetlen vágyát, nem tudja megajándékozni egy kisbabával. A tudat, hogy mennyire vágyik rá a férfi, és hogy ő képtelen megadni neki, forró lávaként égette végig a szívét, és csak nagyokat nyelve volt képes megakadályozni, hogy amikor odaér mellé, ne szorítsa magához szorosan. Most levéve kabátját, állt meg az asztal mellett, és nézett bele a szokatlanul szomorúan csillogó kék szemekbe.

-          Gyors voltál – törte meg a csendet Rick bársonyos hangja, mire Kate csak bólintott, majd halkan megszólalt.

-          Nem tartott sokáig, Lanie csak izgul. Meg kellett nyugtatni – indult el most a pihenő felé Kate, kerülve férje pillantását, aki keserűen elhúzva száját hallgatta a nyilvánvaló hazugságot, miközben ő is felállt, és utána indult.

-          Sikerült? – kérdezte beérve a pihenőbe, és közben figyelte, ahogy a nő kávét készít a gépbe.

-          Igen, sikerült – rántotta meg a vállát Kate, továbbra is hátat fordítva férjének. – Itt történt valami érdekes? – kérdezte csak úgy mellékesen, hogy másra terelje a szót, és ne kelljen tovább összeszorult szívvel hazudnia egy olyan beszélgetésről, amely meg sem történt, mire Rick nagy levegőt vett, és felesége hátát szuggerálva, hangjában érezhető feszültséggel szólalt meg.

-          Persze! Az áldozatból kivett golyó ’45-ös kaliberű, a halál ideje pedig hajnali négy óra – közölte a tényeket, melyeket Lanie-től megtudott, majd amikor látta, hogy Beckett keze megáll mozdulat közben, szenvtelen hangon folytatta – de ezt nyilván te is tudod, Lanie bizonyára neked is elmondta! – szúrta oda emeltebb hangon, és gyomra görcsbe rándult, ahogy meglátta, hogy Kate háta megfeszül, majd nagy levegőt vesz.

-          Felhívott? – kérdezte halkan a nő, de még mindig nem fordult meg, Castle viszont megelégelve, hogy csak felesége hátához beszéljen, ujjait a nő karjai köré fonva, egy mozdulattal fordította maga felé.

-          Igen! Felhívott, hogy elmondja, mit talált, és képzeld! Ő, aki elméletileg annyira izgult, hogy munka közben „csajos beszélgetésre” volt szüksége, még csak azt sem tudta, hogy te hozzá indultál! – csengett gúnyosan a hangja, mire Kate megtörten hunyta le a szemét, de férje még nem fejezte be – elmondanád, mi a fene folyik itt már két napja?! – szegezte a nőnek a kérdést, Beckett pedig nagyot nyelve, szemében könnyekkel nézett bele a csalódott kék szemekbe.