14. rész
Castle
felháborodva, tátogva igyekezett tüdejébe levegőt juttatni, miközben Beckett
elkerekedett szemekkel, döbbentséggel vegyes kérdőre vonással fordult felé.
Arcáról jól leolvashatta, mi megy végbe a nőben, ő pedig, riadtan kapkodta
fejét felesége, és a még mindig teli szájjal vigyorgó recepciós között, aki
látható módon, minden pillanatát élvezte a helyzetnek, annak ellenére, hogy
fogalma sem lehetett róla, a két ember férj és feleség.
-
Mégis, miről beszél? Még soha életemben nem jártam ezen
a szutyok helyen! – találta meg végre hangját az író, és idegesen mutatott
körbe a motelben, mialatt Kate feszülten figyelte a kialakult helyzetet. Az
első döbbenet után, elég volt ránéznie férje elképedt arcára, hogy rájöjjön,
igazat mond, és soha nem volt még itt, de most kíváncsian fordult a recepciós
felé, hogy mivel magyarázza kijelentését.
-
Nem is úgy értettem kérem – rántotta meg a vállát nem
törődöm módon, majd folytatta – a feleségem minden könyvét olvasta, és nincs
olyan nap, hogy a maga által dedikált fotót ne nézegetné, csókolgatná – húzta
el a száját unottan, és arcára volt írva, mennyire nem érti felesége rajongását,
míg Rick büszkén húzta ki magát, és a korábbi dühös tekintetet, most
felváltotta az elégedett mosolygás. – valahányszor riportot ad magáról a tv, ő
úgy ül előtte, mintha odaszegezték volna. Mondhatni, maga már családtag nálunk,
az én legnagyobb sajnálatomra. Ezért mondtam, hogy maga a leggyakoribb vendég
itt. Csak gondoltam, túlzok egy kicsit. Azt viszont, meg kell mondjam, hogy ha
én is kaphatnék a hölgyikéről egy dedikált fotót, nekem is meglenne az esti
programom – kacsintott Kate-re csábítón, de az udvarlás nem ért célba, mert
Kate szeme résnyire szűkült.
-
Megmutassam, milyen az igazi túlzás? – lépett kissé
közelebb a pulthoz Kate, összehúzott szemmel, figyelmen kívül hagyva a mondat
utolsó felét – amikor megjelenek itt egy csapat new york-i helyszínelővel, és
úgy kapjuk darabokra ezt a helyet, mintha egy lego vár lenne! – sötétült el a
tekintete, mire Stue nagyot nyelt, ő pedig folytatta – tehát, a hasonlatok
gyártását hagyja meg a profiknak, maga arról beszéljen, amiről kérdeztem! Írja
le a nőt, akivel idejárt a fickó! – utasította keményen a férfit, miközben a
pulton heverő képre mutatott, az, pedig követte a pillantását.
-
Hétfőn, szerdán és pénteken hozta ide, egy szürke
Ford-dal. Megvárta, míg megérkezett a partnere, aztán a hölgyike lelépett. Csak
pár óra múlva jött vissza a fickóért – közölte száraz hangon – alacsony, úgy
maximum 160 centi, szőke, göndör hajú. Ez minden, amit láttam belőle – ért
mondandója végére a férfi, Kate pillantása pedig találkozott az íróéval.
Mindketten tudták, hogy a személyleírás, amit Stue megadott, pontosan illik
arra a nőre, akit Brooke az áldozat szeretőjeként nevezett meg.
-
Azt mondja, csak idehozta? – kotyogott közbe Rick, mire
a recepciós bólintott.
-
Azt hát. Csak kitette a kocsival, aztán el is tűnt.
Mindig legalább két órát hagyott a fickónak az enyelgésre. Én mondom maguknak,
a mai világban kevés az ilyen megértő feleség – osztotta meg gondolatait, az
azokra egyáltalán nem kíváncsi párossal, mire Kate nem kommentálva a
kijelentést kérdezte.
-
Hogy néz ki a hölgy, akivel együtt töltötte azt a
néhány órát Mr. Lautner? – nézett most várakozón a férfira, bekapcsolt tollal
Beckett, mire az, mindent tudón, sejtelmesen húzta széles vigyorra ajkát,
megmutatva ezzel hiányos, de annál sárgább színben pompázó fogsorát.
-
Hölgy? Annak semmi esetre sem mondanám, még akkor sem,
ha úgy tekerte a csípőjét, mint egy rossz kurva – kacagott fel hangosan saját
poénján, majd élvezettel figyelte, ahogy az elhangzottak reakciót váltanak ki a
vele szemben állókból.
-
Ezt úgy érti, hogy… hogy Mr. Lautner egy… - dadogta
megkövülten Rick, miközben Kate-re pillantott, akinek arcáról ugyanolyan meglepettség
volt leolvasható, és még a keze is megállt írás közben.
-
Úgy hát! – röhögött fel megint Stue, aki még mindig nem
tudott komoly maradni, látva, mennyire sikerült meglepnie a nyomozót, és
társát, miközben folytatta – olyan homokos, mint a tengerpart, úgyis
mondhatnám, olyan forró, hogy ha ráköp, sistereg, a kis cimbijével együtt,
akivel romantikázni jártak ide.
-
Biztos benne, hogy AZÉRT vették ki a szobát hetente
többször is? – kérdezte az író undorodva elhúzva száját, hangsúlyosabban
megnyomva az utalószót, mert még mindig bízott benne, hogy sokkal inkább egy
titkos összeesküvésről lesz szó, nem pedig arról, hogy az áldozat csak itt élte
ki titkolt személyiségét, szexuális hajlamait.
-
Nézze, nem vagyok perverz, így sosem leskelődtem, de
elhiheti nekem, hogy azok ketten nem a tőzsdehíreket dumálták meg. Honnan
tudom? – hajolt most közelebb, mintha egy hatalmas titkot osztana meg velük,
Rick pedig akaratlanul követte a példáját, megmosolyogtatva ezzel a nyomozónőt
– mindent elárult, ahogy egymásra borultak a találkozásnál, és amikor letelt a
pásztoróra, hosszan búcsúzkodtak a parkolóban, míg a kisasszonyka türelmesen
várakozott! – nézett most elégedetten a döbbent tekintetű író szemébe, majd
folytatta – Buzik, és pont! – jelentette ki határozottan, majd amikor Kate
rosszalló pillantást vetett rá, védekezőleg emelte fel a kezét – Nehogy azt
higgye, hogy prűd vagyok, vagy bármi gondom van ezzel! Ők is csak fizetős vendégek,
mint a többi, de az én elvem az, hogy ha a jó istennek ez tetszene, vagy így
akarta volna, Ádámot és Bélát teremt, és nem Ádámot és Évát – horkantott fel az
újabb nevetésrohamtól, melyet ismét csak kizárólag ő díjazott, míg Kate elhúzta
a száját.
-
Adja a vendégkönyvet! – parancsolt a férfira kemény
hangon, akinek azonnal lehervadt a vigyor a képéről, és engedelmesen dugta a nő
elé a hatalmas könyvet, mely a rászáradt ételmaradékokkal versenyre kelhetett
volna az ingével a legmaszatosabb tárgy címéért. Beckett visszanyelve
hányingerét, két ujjal fordította maga felé a könyvet, és ugyanezzel a
technikával, kissé közelebb hajolva lapozgatott benne, keresve Peter Lautner
nevét, miközben azon gondolkodott, mi visz rá egy embert arra, hogy ilyen ócska
helyen töltsön el pár órát, és egyáltalán hogy van hozzá gusztusa.
-
Keresgélhet nyuszi, de ott nem fogja megtalálni a másik
homit – szólalt meg Stue magabiztos hangon – oda ugyanis csak az írja a nevét,
aki lefoglalta a szobát. – közölte szárazon, mire Kate szeme villámokat szórt,
amikor felnézett.
-
Ha még egyszer nyuszinak szólít, lelövöm, és elhiheti,
hogy meg is úszom! – jósolta meg a sötét jövőt Stue számára, akinek egy
cseppnyi kételye sem volt afelől, hogy meg is teszi, amit mondott. Ádámcsutkája
le-föl ugrált, amikor a nő folytatta – kivel volt itt?
-
A többi vendég nevét sosem kérjük el, de egyik
alkalommal, hallottam, amikor a parkoló felé menet, telefonon keresték. Mivel
nem sok buzi száll meg nálam… - akadt el a hangja, majd belenézve az elsötétülő
zöldes-barna szemekbe, kínosan feszengve elmosolyodott – akarom mondani, nem
sok meleg pár veszi igénybe a szolgáltatásainkat, még emlékszem a nevére. Gary
O’Brian.
-
Gary… Gary O’Brian?? – kiáltott fel Castle meglepetten,
és kezét szája elé kapva, szemében izgatott örömmel nézett a mellette álló,
most kérdőn rápillantó nyomozóra, és tekintetén látszott, alig várja, hogy
elmondja, mitől villanyozódott fel annyira. Kate továbbra is várakozón nézett
az izgatottan csillogó kék szempárba, mire Rick nagy levegőt vett, és
lehalkítva hangját fogott bele a magyarázatba. - Ne mond, hogy még sosem hallottál
Gary O’Brian-ről, a tőzsdecápáról! – nézett hitetlenkedve a nyomozóra, mire az
megrázta a fejét, és akárcsak Stue, ő is érdeklődve várta a folytatást, ami nem
késett sokáig – Ő a legmenőbb tőzsdeügynök New Yorkban, és a legkeresettebb agglegény
is!
-
Elnézve, ahogy nyalták egymást a másik palival, az is
marad – jegyezte meg elhúzott szájjal, szarkasztikusan Stue, de Rick ügyet sem
vetve rá, folytatta.
-
Még csak 33 éves, de a Times szerint, amihez nyúl,
arannyá válik…
-
A másik fickó érdekében remélem, hogy azért nem minden…
- röhögött fel megint Stue, mire Kate gyilkos tekintetet vetett rá, Castle
pedig égnek emelt tekintettel sóhajtott fel.
-
Abbahagyná? – förmedt rá ingerülten, mert sosem
szerette, ha félbeszakították a monológját, majd nagy levegőt véve, tovább
beszélt – a lényeg, hogy ha mindez igaz, tekintettel arra, mennyi pénze volt,
talán Lautner megzsarolta, hogy kiteregeti a piszkos kis titkát a sajtónak.
Tudjuk, hogy bár a new york-iak szeretnek a legtoleránsabb társadalom képében
tetszelegni, mégis nehezen viselik, ha egy hírességükről kiderül, hogy a másik
oldalon tolja a biciklit… - gondolkodott hangosan Rick, és Kate arcán látta,
hogy a nő is eljátszik a lehetőséggel.
-
Nekem nem tűnt angolnak… - kotyogott közbe Stue megint,
összeráncolt szemöldökkel, mire Rick fáradtan dörzsölte meg két ujjával
orrnyergét, és lassan beszélni kezdett, hogy a másik fél biztosan megértse.
-
Nem ÚGY értettem, hogy a másik oldalon tolja a
biciklit, hanem…
-
Elég! – állította le a felvilágosító beszélgetést Beckett,
majd megpördült, és a következő pillanatban már autója felé tartott, miközben
mobilján Ryan számát tárcsázta, és utasította, hogy adják meg neki Gary O’Bryan
címét. Alig öt perccel később, a cím birtokában a megadott irányba hajtott,
miközben az író szótlanul ücsörgött mellette. Szerette volna hinni, vagy
legalábbis remélni, hogy az ügyön jár az esze, de erre kevés esélyt látott azok
után, ami kettejük között a pihenőben történt. Épp ott tartott gondolatban,
hogy megtöri a csendet, amikor hirtelen teljes erőből kellett a fékbe taposnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése