8. rész
Kate összehúzott
szemmel figyelte az egyre ingerültebbé váló nő minden rezdülését. Noha, ő maga
is meglepődött az író nyíltságán, mégis el kellett ismernie, hogy a férfi csak
azt kérdezte meg, ami benne is felmerült. Melinda most kihúzta magát, és
büszkén állta a vizslató tekintetet, míg a mellette ülő, továbbra is a kezét
szorongató James, hitetlenkedve húzta el a száját.
-
Felháborító, amit művelnek! – tört fel a férfiból
akadálytalanul, mire most Melinda volt az, aki nyugtatni kezdte.
-
James, nincs semmi gond! Válaszolok a kérdésre, mert
nincs rejtegetnivalóm! – jelentette ki magabiztosan, majd ismét vendégei felé
fordult, akik továbbra is türelmesen várták a választ a feltett kérdésre. - Tegnap
éjjel megint veszekedtünk… Peter komor volt, és én a legrosszabb időpontot
választottam, hogy a házasságunk gondjairól beszélgessünk… mint általában –
fűzte hozzá gúnyosan, de hangjából sokkal inkább keserűség, és fájdalom sütött,
semmint irónia, vagy gúny, majd folytatta – megint bezárkózott előttem,
kijelentette, hogy untatom, és elege van belőlem… ebből az életből. Mivel úgy
éreztem, hogy az én tűrőképességem is véges, összeszedtem néhány holmimat, és
egy barátnőmnél aludtam. Ma reggel, James hozott el tőle, mivel még tegnap
délután megbeszéltük, hogy megjavítja a csapot. – ért mondandója végére a nő
nyugodtan, és arcáról leolvasható volt, hogy semmi félnivalója nincsen –
ellenőrizzék bátran! – fűzte hozzá kihívóan, mire Kate felállt, Rick pedig
követte a példáját.
-
Meg fogjuk tenni, Mrs. Lautner! – válaszolta a nyomozó,
majd az ajtó felé indultak.
Kate
gondterhelten tette helyére a telefont, miután befejezte a beszélgetést, aminek
semmi köze nem volt a jelenleg futó ügyhöz, de annál több a jövőjéhez, kettejük
jövőjéhez. Szíve vad iramban kezdett dobogni, ha belegondolt, hazudnia kell
férjének. Házasságuk ideje alatt, még egyszer sem hazudott Rick szemébe, és
tudta, a lelkiismeret furdalás minden porcikáját égetni fogja, de nem volt más
választása. Keserűen gondolt arra, hogy ez a délután talán az egész életüket megváltoztathatja,
de már nem volt visszaút. Tudnia kellett a válaszokat, nem élhetett tovább
bizonytalanságban. Nem akarta, hogy a kételyek, melyek szívét mardosták, és
amelyeket mindig igyekezett elrejteni szerelme elől, az ő házasságukat is
megmérgezze, mint az áldozat esetében. Őszinte akart lenni, nemcsak magához,
hanem Rick-hez is, ehhez viszont válaszokra volt szüksége. Tudni akarta, van-e
jövőjük egymás mellett, és ha igen, akkor milyen. Pillantását most a pihenő
felé irányította, ahol férje éppen a kávét készítette el mindkettejüknek.
Gondolatai visszakanyarodtak az autóban lezajlott veszekedésre, amikor is Rick
azt kérte, váltson munkát, éljenek nyugodtabb életet, és amikor burkoltan, de
őt hibáztatta azért, mert még nem tapasztalhatták meg a szülői örömöket.
Bármennyire is próbálta mentegetni maga előtt az írót, és bármennyire is
tisztában volt azzal, hogy Rick nem bántani akarta, mégis érzékenyen érintette,
amit a férfi mondott. Sértve, és megbántva érezte magát, amiért Rick olyan
helyzetbe hozta, amiben nincs jó döntés. Ha nem enged, és gyilkossági nyomozó
marad, akkor azzal azt jelzi, mintha számára nem lenne olyan fontos, hogy
gyermekük legyen, mint a férfinak. Ha viszont meghajol annak akarata előtt,
akkor tudta, saját magát taszítja egy olyan életbe, amitől mindig is ódzkodott,
amelyben soha nem tudta magát elképzelni. Mérges volt, sőt dühös, és haragos. A
helyzetre haragudott, és igen, a férfira is, mert olyan helyzetbe hozta, hogy
az ügy helyett, ilyen gondolatok uralkodjanak rajta. Türelmetlen, ingerült
mozdulattal rázta meg fejét, mintha így kizárhatná ezeket a fájó, nyomasztó
gondolatokat a fejéből, majd nagyot sóhajtva kényszerítette magát, hogy a tábla
felé pillantson, és figyelmét az ügynek szentelje. Tekintetét aprólékosan
futatta végig a még csekély számú adaton, mely a fehér táblára került. Lépésről
lépésre haladt végig, kezdve a halál idejétől, a feleség, majd az ikertestvér
fotójáig, de tudta, egyelőre túl kevés információ van a birtokukban ahhoz, hogy
bármi érdemlegesre rájöjjön. Meg kellett várnia, amíg Espo és Ryan visszaérnek
az alkalmazottaktól megtudottakkal, hogy tovább léphessenek. Pillantása most
ismét a pihenő felé vándorolt, majd erőt véve magán, felállt, és elindult, hogy
megigya a frissítő feketét. Gyomra idegesen rándult össze a tudatra, hogy titka
van a férje előtt, mivel azonban már a kocsiban a kapitányság felé is fagyos
volt a levegő, tudta, nem kell attól tartania, hogy beszélgetni fognak.
Határozott mozdulattal nyomta le a kilincset, és amikor belépett, Rick kisfiús
mosollyal az ajkán pillantott fel rá, és nyújtotta felé a kávécsodát, melynek
tetején habból készült szív volt látható. Kate szíve elszorult a látványra, és
már tudta, tévedett. Nem kerülheti el, hogy hazudjon.
-
Sajnálom! – csendült fel Rick bűnbánó hangja, mialatt
Kate elvette a csészét, de képtelen volt arra, hogy felnézzen a bocsánatkérőn
csillogó kék szemekbe, az író pedig folytatta - sajnálom a ma délelőttöt, és
azt is, amit mondtam.
-
Sose sajnáld, hogy kimondod az igazat… - jegyezte meg
halkan Beckett, és végre felnézett a férfira. A zöldes-barna szemekben most
szomorúság, és fájdalom csillogott, mely összeszorította a férfi szívét –
igazad volt. Mindketten tudjuk, hogy a hiba bennem van, hiszen neked már van egy
lányod, tehát te…
-
Kate, az ég szerelmére, hagyd ezt abba! – vette ki a
csészét a nő kezéből Rick, és az automata melletti pultra tette, majd mindkét
karjával szorosan átölelte a nőt – ezt egyáltalán nem úgy gondoltam! Nincs
benned semmi hiba – érintette homlokát szeretetteljesen a nőéhez az író,
miközben mélyen magába szívta az ismerős cseresznye illatot, mely nélkül már el
sem tudta volna képzelni az életét – ez csak egy ötlet volt a részemről, de
belátom, hogy nem gondoltam át – ismerte el Rick, és szavai őszintén csengtek. –
Nem akarom, hogy szomorú légy! – kérte csendesen, miközben apró csókot hintett
a telt, érzéki ajkakra, majd nyelvét lágyan végig húzva rajta, finoman beljebb
hatolt, és lassan, szerelmesen fedezte fel az édes mélységet. Megkönnyebbülten
sóhajtott a csókba, amikor megérezte, hogy Kate ugyanolyan lágyan viszonozza a
csókot, karja pedig körül öleli nyakát és hozzásimul. Amikor levegő hiányában
megszakították a csókot, Rick szerelmesen mosolygott a nőre. – Megbocsátasz? –
kérdezte kisfiús ábrázattal, mire Kate nagy levegőt vett. Úgy érezte, nem
hazudhat a férfinak, túlságosan szerette ahhoz, hogy megtegye. Joga van hozzá,
hogy tudja, mit tervez.
-
El kell mondanom valamit… - fogott bele nehéz szívvel,
felkészülve a tiltakozásra, melyet kivált a férfiból, aki most kíváncsi
tekintettel várta a folytatást – Én ma délután…
-
Beckett, hát itt vagytok! – tépte fel az ajtót ebben a
pillanatban Javi, aki szokásához híven, megint a legrosszabbkor érkezett. Ez
számára is egyértelművé vált abból, hogy a két barátja zavartan nézett rá.
Mindkettejük arcán látszott, hogy kizökkentek a beszélgetésből, a pillanatból,
és most időre volt szükségük, hogy a munkára figyeljenek, míg Javi úgy
folytatta, mintha ebből semmit nem vett volna észre – Beszéltünk az alkalmazottakkal.
Mit mondjak, abból, amit hallottam, nem csodálom, hogy kinyírták, inkább az
csoda, hogy nem végeztek vele korábban! – húzta száját megvető grimaszba Espo,
majd folytatta – mindenki ingerült, idegbeteg fickónak írta le, aki válogatás
nélkül ordibált minden alkalmazottal, akár vevő előtt is. Előszeretettel alázta
porig a beosztottjait, akik rühellték emiatt. – olvasta jegyzetfüzetéből a
tényeket a nyomozó, mire Kate, aki elsőként tudta rendezni gondolatait,
szemöldök ráncolva töprengett.
-
Ezek szerint, mindenki gyanúsított. Mégis hány
alkalmazottról beszélünk egész pontosan? – igyekezett konkretizálni a tényeket
Kate, mire Javi lemondón sóhajtott.
-
Huszonhét – válaszolt a férfi, majd folytatta – eltart
egy ideig, mire mindenkinek az alibijét leellenőrizzük – fűzte hozzá ön
sajnáltató hangon, de feletteséről lepergett a panasz.
-
Kezdjetek hozzá, és ha már úgyis benne vagytok,
ellenőrizzétek a feleség alibijét is – adta ki az utasítást tömören Kate, mit
sem törődve Espo fancsali ábrázatával, mialatt röviden elmondta azt is, mit
mondott a feleség – Én átnézem az üzlet papírjait, és a könyvelést – tette még
hozzá, majd asztala felé indult, hogy hozzálásson, Javi, és az időközben
szintén megérkező Ryan pedig, szintén munkához láttak.
Alig három
órával később Kate feszülten pillantott karórájára, mely jelezte, hogy indulnia
kell. Nagyot nyelve zárta be az előtte heverő aktát, melyben semmi nem utalt
arra, hogy bármiféle szokatlan pénzmozgás lett volna az üzletben, majd felállt,
és a kabátjáért nyúlt. Rick meglepetten pillantott fel feleségére, aki eddig
szótlanul olvasta a papírokat.
-
Találtál valamit? – kérdezte izgatottan, így utalva
arra, hogy a nő talán egy nyomnak készül utánanézni, ő pedig, semmiről nem
akart lemaradni. Annak ellenére, hogy eddig elég silánynak tűnt az ügy, még
mindig bízott a maffiakapcsolatban.
-
Nem. Semmit – érkezett a rövid felelet közömbös hangon,
mire Rick kíváncsian húzta fel szemöldökét.
-
Akkor hova készül, nyomozó? – kérdezte mosolyogva, mire
Kate nagyot sóhajtott.
-
Csak… kiszellőztetem a fejem… sétálok egyet – hangzott
a könnyednek szánt válasz, miközben mindent megtett azért, hogy arcára ne üljön
ki, mennyire rosszul érzi magát a hazugság miatt.
-
Veled tartok – ajánlotta fel azonnal az író, és már
nyúlt is a kabátjáért, de legnagyobb meglepetésére Kate határozottan rázta meg
a fejét.
-
Ne! Egyedül szeretnék lenni – jött a csendes
magyarázat, és a nő arcáról semmit nem tudott leolvasni. Castle gyanakodva
húzta össze szemét, Kate pedig csak felvette a kabátját, és a választ meg sem
várva elhagyta a kapitányságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése