Nehéz döntés 7. rész

7. rész

Beckett résnyire nyíló ajkakkal figyelte a nappaliban tanácstalanul, gyanakvó tekintettel álldogáló férfit, akinek összehúzott szemén látszott, hogy nem a nyomozó és az író az egyetlen, aki meglepődött.

-          Maguk kik? – kérdezte bizalmatlanul végig mérve őket a férfi, mire Kate tért magához elsőként. Torkát diszkréten megköszörülve állt meg a férfival szemben, miközben szeme sarkából látta, hogy Rick még mindig tátott szájjal, döbbenten, de arcán egyre izgatottabb és szélesebb mosollyal figyeli az eseményeket. Szinte hallotta, ahogy agyában vadabbnál vadabb elméletek születnek arról, mit keres itt, a reggel még holtan fekvő, Peter Lautner.

-          Kate Beckett nyomozó vagyok, és… - akadt meg egy pillanatra Kate, majd nagyot nyelt, és míg azon gondolkozott, hogyan is mondja el, hogy nem sokkal korábban a halálhírét közölték a feleségével, a nő szólalt meg.

-          Peter miatt jöttek! Meghalt – nyögte ki nehezen Melinda, mire a férfi keze ernyedten ejtette ki a korábban szorongatott rongyot, és most hitetlenkedve nézett a nyomozóra.

-          Az nem lehet! – rázta meg a fejét, mire Kate már teljesen összezavarodott.

-          Elnézést, én azt hittem, Ön…

-          Nem! Az öccse vagyok… James Lautner – mutatkozott be az áldozat pontos mása, mire Kate megkönnyebbülten sóhajtott. Tehát egy ikertestvér! – lélegzett fel magában, mialatt látta, hogy Rick csalódottan húzza el a száját.

-          Ikrek? – kérdezett rá az író az egyértelműre, mire James bólintott.

-          Ikrek. – felelte egyszerűen, miközben lehajolt a földre esett rongyért, és Melinda mellé telepedett a fotel karfájára, a textil darabot pedig farmerja bal zsebébe rejtette.

-          Ikrek – ismételte meg lehangoltan Rick, majd a nyomozóval egyetemben helyet foglaltak korábbi helyükön, a kanapén, Kate pedig ismét bekapcsolva tollát a vele szemben ülőkre szegezte átható tekintetét. Még mielőtt azonban megszólalhatott volna, James ragadta magához a kezdeményezés jogát.

-          Mégis, mi történt? – kérdezte halkan, összetörten, mire Kate nagy levegőt vett.

-          A bátyját ma hajnalban holtan találták az üzletében. Lelőtték – közölte tömören a lényeget. Úgy gondolta, ennyi információ egyelőre éppen elég a családnak. James tekintete a távolba révedt, ahogy próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant, miközben Kate tovább beszélt – Van esetleg sejtésük arról, kinek állhatott érdekében ezt tenni? - ismételte meg a korábbi kérdést Beckett, remélve, hogy azóta, talán eszébe jutott valami a feleségnek, vagy éppen a fiatalabb Lautner tud válaszolni.

-          Fogalmam sincs – rázta meg a fejét megint Melinda, aki eddig némán üldögélt a fotelben, és arcáról a meglepettségen kívül még mindig nem lehetett más érzelmet leolvasni, de ezúttal tovább folytatta – A férjem sosem beszélte meg velem az üzleti ügyeit… de tény, hogy az utóbbi időben meglehetősen ingerült volt, és ideges. – idézte fel magában az eseményeket töprengve a nő, mire Kate felkapta a fejét.

-          Elmondta, hogy miért?

-          Nem. Valahányszor rákérdeztem, mindig azt felelte, csak munka – húzta el a száját keserűen a nő, melyből Kate érezhette, hogy nem ez lehetett az első eset, amikor a munka a házaspár közé állt, de legalábbis beárnyékolta az életüket. Akaratlanul is arra gondolt, vajon velük is ez történik-e majd. Eljön-e az az idő, amikor ő hazamegy a több órás munkából, és ahelyett, hogy megbeszélné Rick-kel a dolgokat, inkább magába zárja, amivel szép lassan elmarja majd maga mellől a férjét. Vagy éppen akkor fog ez megtörténni, ha enged a kérésének, és áthelyezteti magát irodai szolgálatra. Mi van akkor, ha boldogtalan lesz, de inkább magába zárja az érzéseit? Nagyot sóhajtva terelte vissza gondolatait az ügyre, és most James felé fordult.

-          Magának sem beszélt arról, milyen problémái voltak az üzlettel kapcsolatban?

-          Esetleg megfenyegették? Védelmi pénzt kértek tőle? – kotyogott közbe Rick, továbbra is a maffia felé terelve az ügy menetét, mit sem törődve Kate rosszalló, figyelmeztető pillantásával. Arcán látszott, ha már a halott nem támadt fel, csupán az ikertestvére ül velük szemben, valamivel fel akarja dobni az ügyet, hogy ne egy hétköznapi esettel bajlódjanak megint.

-          Sajnálom, nem tudok segíteni. – rázta meg a fejét szomorúan James – Legjobb tudomásom szerint, az üzlettel nem volt semmi gond. Minden rendben ment, és arról sem tudok, hogy védelmi pénzt kellett volna fizetnie. Tisztában vagyok vele, hogy nem a legbiztonságosabb környéket választotta a bátyám, hogy üzletet nyisson, de ha voltak is problémák, azokat nem osztotta meg velem – túrt bele sűrű barna hajába a férfi szégyenkezve, mely mindkettejük figyelmét felkeltette.

-          Én azt hittem, az ikrek mindent megosztanak egymással – vetette közbe Rick ártatlanul, majd amikor pillantása találkozott a feleség felhúzott szemöldökével, és annak szemében megvillanó felháborodással, sietve hozzátette – vagyis, majdnem mindent… - fűzte hozzá, mire Kate elfojtott egy mosolyt, Melinda vállai pedig elernyedtek, így jelezve, hogy megfelel számára a helyreigazítás. James azonban, úgy tűnt, semmit nem érzékelt a helyzetből, mert most felemelve fejét, kínosan feszengve nézett az íróra.

-          Ez általában így van, igen. De Peter és én… azt hiszem, mi voltunk a kivételek. - vallotta be halkan, és hangjából érezhető volt, mennyire bántja a helyzet, miközben folytatta – sosem voltunk olyan testvérek, amilyennek egy ikerpárt elképzel a többi ember. Sokat versengtünk… gyakorlatilag mindenben. Ki ér le először a lépcsőn, ki eszi meg először a levest, kinek lesz elsőként barátnője… felesége… - nézett Melindára, és most először, lágyan elmosolyodott – utóbbit ő nyerte – tette hozzá könnyed hangsúllyal a hangjában, de még így is kicsengett a rejtett fájdalom -–mikor elvesztettem az állásom, és ő munkát ajánlott az üzletében, még én magam is meglepődtem...

-          Ezek szerint, Ön is a bolt alkalmazottja? – kérdezte Kate, aki eddig szorgalmasan jegyzetelt.

-          Nem – rázta meg a fejét James – nem fogadtam el, magam akartam boldogulni. Nem akartam, hogy egy életen át az orrom alá dörgölje, hogy nélküle még mindig az utcán élnék. Nem volt könnyű, de sikerült talpra állnom, és most saját karbantartó vállalkozásom van. – mesélte büszke csillogással a szemében az ifjabbik Lautner, mire Kate futólag elmosolyodott, majd ismét jegyzetére koncentrált.

-          Mrs. Lautner, tudott arról, hogy a férje, bárkivel konfliktusba keveredett volna? Esetleg szerető… - hagyta félbe a mondatot Kate. Tudta, hogy nem túl ízléses szeretőre kérdezni akkor, amikor közli, hogy meghalt a férj, de ezeket a kínos kérdéseket is fel kellett tennie. Melinda nagy levegőt véve emelte szemét a nyomozóra.

-          Nem tudok semmi ilyesmiről. Mint mondtam, a férjem nem osztotta meg velem a problémáit. Ha volt is szeretője, arról sem tudok. – felelte cseppnyi éllel a hangjában, melyért Kate egyáltalán nem hibáztatta. Amikor azonban fel akarta tenni a következő kérdést, Rick hangja csendült fel.

-          Nem akarok bántó lenni, de nekem úgy tűnik, nem rázta meg túlságosan a férje halála… úgy értem, megdöbbent, de… - próbálta finoman megfogalmazni észrevételét az író, azt, amely a nyomozónak is feltűnt. Melinda ajkára most keserű mosoly költözött, ahogy az író felé fordult.

-          Nézze, Mr. Castle! Ne higgye, hogy nem rázott meg a férjem halála! – fogott bele a magyarázatba visszafojtott indulattal a nő, és hangja megremegett az idegességtől, amikor folytatta – Csak azért nem sírok, mert már nem tudok! Mert az elmúlt öt-hat hónapban már minden könnyemet elsírtam! Végig néztem, ahogy szép lassan eltávolodik tőlem, és nem volt hajlandó megmondani az okát! Minden nap egyre többet veszekedtünk, mert képtelen voltam elfogadni, hogy tehetetlenül nézzem, ahogy a házasságom tönkremegy! Végül már külön hálószobában laktunk, és a kapcsolatunk inkább bérlő viszony volt, semmint házasság! – törtek fel a nőből a szavak megállíthatatlanul, mire Rick egyre kínosabban érezte magát. James most átnyúlt a nő kezéért, és finoman megszorította, így próbálva nyugtatni, mire az, lágy mosollyal nézett fel rá.

-          Melinda… nyugodj meg! – csitította halkan a nőt az ifjabbik iker, de Melinda megrázta a fejét.

-          Nem! Elegem van, hogy mindig én érezzem magam hibásnak! Látod, hogy a rendőrség is rám varrná Peter halálát, csak mert nem zokogok látványosan! – fakadt ki a gyászoló özvegy, mire Kate felemelt jobb kézzel állította le.

-          Mrs. Lautner, senki nem gyanúsította Önt semmivel! – tiltakozott határozottan, de a feleség ismét fejrázással reagált.

-          Még nem! De a társa következő kérdése nyilván az lett volna, hol voltam a gyilkosság időpontjában! – bocsátkozott sötét jóslatokba a nő, mire Kate nagyot sóhajtott, és még mielőtt megszólalhatott volna, Rick vette át a szót.

-          Akkor essünk túl rajta! Hol volt? – kérdezte ártatlanul, mire Beckett lehunyta a szemét, Melinda pedig felháborodva nézett a férfira, aki arcátlanul, és látszólag minden lelkiismeret-furdalás nélkül pillantott vissza rá.