Nehéz döntés 1. rész

"Sziasztok! Remélem, emlékeztek még a "Ne felejts el", és "A múlt démonai" című fiction-ökre, mert most itt a harmadik rész, a "Nehéz döntés". :) Tudom, hogy nagyon sokáig, tőlem szokatlanul sokáig nem hoztam új történetet, de higgyétek el, hogy a fejem felett csaptak össze a hullámok. S noha, egy nagyon kedves barátom miatt hajlandó vagyok szept.23. előtt elkezdeni az új történetet, nem tudom garantálni, hogy minden nap új részt hozok... Kérlek benneteket, hogy nézzétek el nekem, ha olykor több nap is eltelik egy-egy rész között... :) Nem is szaporítom a szót tovább, jöjjön az első rész, melyet azoknak a barátaimnak ajánlok, akik minden este meghallgatnak, és felvidítanak, és az én Szívemnek, Registry-nek :) Jó szórakozást, és előre is köszönöm, hogy olvassátok, és alkalomadtán véleményezitek! :) " K.B

1. rész

Kate Beckett idegesen állt a kétszárnyú, barna, mahagóni fából készült ajtó előtt, miközben azon töprengett, vajon jól döntött-e. Tenyere tétova mozdulattal simította le hófehér ruháján az utolsó ráncokat, miközben cseppnyi félelemmel nézett fel apjára, aki a folyosó végéről közeledett felé. Jim örömteli, büszke mosollyal nézett végig egyetlen lányán. Kate gyönyörű menyasszony volt, épp ahogy annak idején Johanna és ő elképzelték. Ujjatlan, mellényszerű felsőrésze a ruhának kiemelte vékony derekát, telt kebleit, a nyaka vonalán lévő V kivágás pedig csak annyira volt mély, hogy jótékonyan takarta a két évvel ezelőtti lövés helyét. A bokáig érő szoknya, mely a hagyományoktól eltérően nem tartalmazott abroncsot, még inkább kihangsúlyozta tökéletes alakját. Haját két oldalról feltűzték, majd laza hullámokban omlott a hátára, és a ruha egyszerű szabásához tökéletesen illő hófehér virágok kerültek bele díszítésként. Ahogy Jim közelebb ért, úgy lett Kate egyre idegesebb. Fehér kesztyűbe bújtatott keze megremegett, amikor az apja által hozott, fehér rózsákból készült csokor felé nyúlt.

-          Gyönyörű vagy, Katie – hallotta meg most apja meghatottságtól elcsukló hangját, aki most közelebb hajolt, és finoman átölelte lányát – Édesanyád is nagyon boldog lenne most, ha itt lehetne – fűzte hozzá könnytől fátyolos tekintettel, ahogy eszébe jutott, hányszor álmodozott arról felesége, hogy vajon milyen menyasszony lesz a kislányukból. Kate is érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, de Jim, mintha nem akarta volna elszomorítani lányát, mosolyogva rázta meg a fejét – Ne szomorkodjunk, elvégre ez életed legszebb napja, nem igaz? – kacsintott a lányára, majd felé nyújtotta a csokrot. Kate azonban, nem fogadta el, helyette, szemöldökráncolva nézett fel apjára.

-          Apa, helyesen döntök? – kérdezte bizonytalan hangon, majd amikor Jim meglepve kapta rá pillantását, nagyot nyelve folytatta – Úgy értem, mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha én…

-          Katie! – vágott lánya szavába Jim nyugodt hangon, majd két kezét Kate felkarjára tette – Hunyd le a szemed, kicsim. – kérte tőle, mire a nyomozó nagyot sóhajtva engedelmeskedett – most képzeld el, milyen élet vár rátok Rick-kel, ha bemegyünk azon az ajtón, és igent mondasz. – hangzott az újabb kérés, és hagyott pár másodpercet a nőnek, hogy megtegye, amit mondott neki. Kis idő múlva pedig, komoly hangon folytatta – most képzeld el azt, hogy nincs az életedben! – törte meg a pillanatot, mire Kate kinyitotta a szemét, és az apjára nézett.

Richard Castle talán még soha életében nem izgult annyira, mint ebben a pillanatban. Szinte percenként nézte meg az óráját, tekintete a karórája, és a kétszárnyú ajtó között cikázott, majd néha végig futott a vendégeken is. Annak ellenére, hogy Gina nagy esküvőt akart szerveztetni vele, mondván, hogy ez remek reklám lenne a következő készülő Nikki Heat könyvhöz, Rick szilárdan kitartott amellett, hogy a családtagokon, és a barátokon kívül senki másnak nincs helye élete nagy napján. Pillantása most találkozott anyja és lánya biztató mosolyával, majd az oltár felé nézett. Vele szemben Lanie állt, Kate egyetlen koszorúslánya. A bordó ruha, tökéletesen simult alakjára, sötét szemében boldogság csillogott, melyről Rick nem tudta eldönteni, hogy annak szól, amiért végre összeházasodik a két legjobb barátja, vagy annak, hogy Javi nem messze tőle állt, és éppen összekapcsolták tekintetüket. A vendégek között volt még Ryan, és Jenny is, akiknek arcán látszott, hogy éppen újraélik saját esküvőjüket. Rick nagyot sóhajtva gondolt arra, bárcsak ő is túl lehetne már ezen a napon. Noha, egy szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy helyesen cselekszik, sőt, biztos volt benne, hogy a nyomozóval való házassága egy életre szól, Kate oldaláról már elbizonytalanodott. Amikor a nő igent mondott neki a mentőautóban, még úgy tervezték, hogy egy hosszabb jegyességnek néznek elébe. Fél évvel később azonban, már itt álltak az oltár előtt, legalábbis ő, és most aggódott, hogy talán Kate-nek túlságosan gyors volt ez a néhány hónap. Írói fantáziájának hála, számtalan lehetőség lepergett előtte arra vonatkozólag, hogy miért nem nyílt még ki a kétszárnyú ajtó, és miért nincs még itt a menyasszonya, melyek között helyet kapott az is, hogy Kate már éppen egy szirénázó rendőrautóval menekül, ő pedig soha nem fogja megtalálni.

-          - Uram ég, szinte látom, hogy milyen szörnyűségeket vetít maga elé! Az arcára van írva a riadalom! – csengett fel most közvetlen mellette a Vaslady hangja, aki egyszerű, fekete szabású ruhában, jó tanúhoz méltóan állt mellette, majd amikor Rick rákapta tekintetét, szigorúan vonta össze a szemöldökét – Azt ajánlom sürgősen szedje össze magát, mert a vendégsereg csak annyit lát, hogy a vőlegényen kitör a pánik! Az ugyanis, nincs a képére írva, hogy a menyasszony késése miatt aggódik! Úgy néz ki, mint aki bármelyik percben elszökne! -–utasította rendre a férfit, mire az, durcásan húzta el a száját.

-          Miért nincs még itt? – kérdezte aggodalmas hangon, miközben kényszeredett mosolyt küldött anyja felé, aki az első sorból integetett, hatalmas kalap alá rejtve fél arcát, és éppen egy fényképet készített – Csodás – húzta el a száját Rick – anyám épp most örökítette meg, ahogy faképnél hagytak az oltár előtt…

-          Mr. Castle, máskor sem szoktam díjazni a képzelgéseit, most sem vagyok rá vevő! Ahogy én láttam, Beckett nyomozó szerelmes magába. Ne kérdezze az okát, én is még keresem, de egyben biztos vagyok – fordította maga felé határozottan, és magabiztosan a vőlegényt a kapitány – szereti magát, és pár perc múlva belép majd az ajtón, hogy igent mondjon! Persze, az már az ő dolga lesz, hogy utána számoljon a következményekkel – fűzte hozzá gúnyosan, majd komoly hangon folytatta – természetes, ha késik a menyasszony…

-          Köszönöm, Gates kapitány – mosolygott rá kissé nyugodtabban Rick. Amikor fél évvel korábban a nő közölte, hogy ő akar az esküvői tanúja lenni, hirtelen halálfélelme támadt, és csak arra tudott gondolni, hányféleképpen fogja majd megpróbálni megakadályozni az esküvőt. Most azonban, kellemesen csalódott a nőben. Úgy viselkedett, ahogy egy tanúnak kellett, tartotta benne a lelket. Nem sejthette, hogy a Vaslady nem pusztán szórakozásból vállalta magára ezt a szerepet. – Tudja én… - folytatta volna a hálálkodást Rick, de ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és a férfi a csodálkozástól résnyire nyílt ajkakkal figyelte, ahogy a leggyönyörűbb nő a világon, Jim jobbján haladva, a zene ritmusára, boldog mosollyal az arcán felé lépked. Rick és Kate számára megszűnt a külvilág, nem láttak senkit egymáson kívül. Tekintetüket összekapcsolták, és a nő minden egyes lépésénél érezték, hogy egyre közelebb kerülnek a várva várt pillanathoz, amikor összeköthetik életüket. Amikor a zene elhallgatott, Jim megfogta Kate kezét, és Rick felé fordult.

-          A gondjaidra bízom. Vigyázz rá nagyon – suttogta halkan, mire Rick bólintott, és megfogta a nő kezét, mely tökéletesen simult az övébe, hogy amikor Jim elfoglalja helyét a már most pityergő Martha mellett, a szelíden rájuk mosolygó pap felé forduljanak.

-          Drága Testvéreim! Azért gyűltünk itt ma össze, hogy ezt a férfit, és ezt a nőt a házasság szent kötelékében egyesítsük… - fogott bele a pap a jól begyakorolt, számára már rutinszerű sorokba, miközben Kate és Rick folyamatosan csak egymást nézték, és szinte semmit nem hallottak abból, ami elhangzott. Mindketten a közös jövőre gondoltak, álmodozva képzelték el magukat egy családként, egészen addig, amíg a pap fel nem szólította őket a házastársi eskü letételére. Rick most teljes testével Kate felé fordult, és komolyan nézett rá. Kék szemében őszinteség, és boldogság csillogott, ahogy belefogott.

-          Kate! Azóta szeretlek, mióta először megláttalak. Szeretem a humorodat, a szenvedélyedet, azt, hogy fejest ugrasz mindenbe, abba is, amibe nem kellene – mosolygott a nőre Rick, aki könnyes tekintettel mosolygott vissza rá – mert nem elégszel meg azzal, hogy csak nézed a világot, teszel azért, hogy jobb legyen. És mert itt vagy, az máris az. Ma szeretném neked adni mindazt, ami a világban az enyém: a szívemet, a lelkemet, és a jövőnket. Fogadom, hogy hű férjed leszek, tisztelni és szeretni foglak, kitartok melletted jóban, rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ! – ért mondandója végére a férfi, majd lassan felhúzta a nő ujjára a karikagyűrűt. Kate nagyot nyelve vette el Gates kezéből a másik gyűrűt, és nagy levegőt véve, könnyeit lenyelve nézett fel a szeretett férfira.

-          Rick! Te vagy a legjobb barátom. Olyan könnyű volt beléd szeretni, hogy nem tudom, miért küzdöttem ellene olyan sokáig. Annyi gyengéd érzés van benned, és annyi… csendes erő… de legfőképp, olyan hihetetlen kedvesség. A mai naptól neked adom a szerelmemet, a tiszteletemet, és a közös életünket. Fogadom, hogy hű feleséged leszek, tisztelni és szeretni foglak, kitartok melletted jóban, rosszban, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ!  – húzta fel Kate is a férfi ujjára a gyűrűt, miközben szerelmes pillantásuk találkozott, és észrevétlenül szorították meg egymás kezét. A pap most a vendégek felé fordult, majd hangosan megszólalt.

-          Ha van bárki, aki tud valamit, amiért ez a házasság nem jöhet létre, az mondja el most, vagy hallgasson örökké! – nézett körben a tiszteletes, majd várt néhány másodpercet, és elégedett, nyugodt mosollyal fordult az ifjú pár felé. Noha, senkinek nem vallotta volna be, de a házasságkötéseknél mindig ez a pillanat volt az, amikor a szíve gyorsabb ütemre váltott, és csak reménykedett, hogy nem történik semmi. Úgy érezte, a mai is egy szerencsés nap, így gondtalanul vetette szürke, barátságos tekintetét az előtte álló szerelmesekre – nos, gyermekeim! Rám ruházott…

-          Egy pillanat! – csattant a levegőben egy ismerős hang, és mindenki döbbenten nézett a gazdájára, az atya pedig, égnek emelte a szemét, és csendesen imádkozni kezdett, főleg, mivel tudta, hogy a menyasszony egy rendőr.