13. rész
Kate dermedten
állt férjével szemben, és nézett annak dühtől, és keserűségtől csillogó szemébe,
miközben az, még mindig a válaszára várt. Mellkasára nyomás nehezedett, mely
nem hagyta levegőhöz jutni. Tudta, hogy eljön a pillanat, amikor mindent el
kell mondania, de remélte, hogy van még egy kis ideje, legalább annyi, hogy
megfogalmazza magában, mit is fog mondani. Nagyot nyelve próbált arrébb sétálni
a férfi vonzásából, hogy ne érezze testének melegét a bőrén, orrában arcvízének
fanyar illatát, de Rick elé állt, és nem engedte.
-
Válaszolj, Kate! – követelte ingerülten az író, és Kate
nem hibáztatta idegessége és nyerssége miatt. Fordított helyzetben ő is
válaszokat akart volna, de ezeket most nem tudta megadni a férfinak, legalábbis
még nem. – Tudom, mi folyik itt, legalábbis sejtem, de tőled akarom hallani! –
fűzte hozzá fájdalommal a hangjában Rick, mire a nő szemébe könnyek gyűltek.
-
Hidd el, hogy fogalmad sincs… - suttogta elgyötörten,
mire Rick ismét megfogta a karját, de ezúttal sokkal gyengédebben, és ez inkább
volt kétségbeesett kapaszkodás, semmint kérdőre vonás.
-
Akkor mondd el! Mondd el, hogy miért hazudtál! –
könyörgött a nőnek, és szemében a remény szikrája lobbant. Hinni akarta, hogy
nem arról van szó, amire gyanakodott, hogy nem űzött csúfot belőle azzal a nő,
hogy egy másik férfinak adta szerelmét.
-
Sem az idő, sem a hely nem alkalmas erre a
beszélgetésre, Castle. – próbált időt nyerni magának a nyomozó, remélve, hogy
mire hazaérnek, talán képes lesz férje szemébe mondani, hogy a gyermekről
szövögetett álmaik sosem válhatnak valóra, miközben folytatta – Most dolgozom,
de amint hazaértünk…
-
Hirtelen milyen fontos lett a munkád – gúnyolódott a
férfi megbántottan – akkor nem volt ilyen hangsúlyos, amikor mindent itt hagyva
sétálni mentél, vagy ma délután, amikor eltűntél, állítólag Lanie-hez! – szúrta
oda kegyetlenül, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni a nő szemében
megjelenő fájdalmat. Tudta, hogy nem gyengülhet el, nem engedhette, hogy
hatással legyenek rá a zöldes-barna szemek, a finom cseresznyeillat, a nyomozó
szomorú arca.
-
Castle! Megígérem, hogy otthon mindent elmondok, csak
adj nekem időt! – érintette tenyerét puhán a férfi arcához Kate, miközben
tekintetével a szomorú kék szemeket kereste. Rick egy pillanatra hagyta, hogy
rabul ejtse az igéző szempár, és már éppen szóra nyitotta volna a száját,
amikor Ryan vágta ki nagy erővel a pihenő ajtaját, ők pedig zavartan néztek a
belépő nyomozóra.
-
Végre megvagy! – lélegzett fel Ryan láthatóan
megnyugodva, majd amikor látta, hogy értetlenül néznek vissza rá, megmagyarázta
– próbáltalak hívni, de ki voltál kapcsolva – fűzte hozzá, mire Rick
hitetlenkedve vetette pillantását a nyomozóra, aki azonban kerülte a tekintetét,
és inkább telefonját vette kezébe, hogy bekapcsolja, melyet még az orvosi
rendelőben némított el.
-
Beszéltetek a szeretővel? – kérdezte az ügyre terelve a
figyelmet, mire a nyomozó bólintott.
-
Igen, és nem – válaszolta magabiztosan, és örömmel
látta, hogy ismét sikerült összezavarni barátait. Nemcsak Kate, hanem Castle is
felhúzott szemöldökkel várták a folytatást, ő pedig elővéve jegyzetfüzetét,
megkegyelmezett rajtuk, és folytatta – Igen, beszéltünk vele, és nem, nem a
szeretője – magyarázta el a kétértelmű választ a férfi.
-
De Brooke állította, hogy látta az áldozattal bemenni egy
motelbe, nem? – vetette közbe Rick, mire Ryan bólintott.
-
Igen, és ezt nem is tagadta. Aznap, amiről Brooke is
beszélt, valóban elkísérte a férfit a motelbe, de mint mondta, csak barátok
voltak. Régóta ismerték egymást, ezért falazott az áldozatnak, mert tudta, hogy
a házasságában nem boldog.
-
Nekem ez sántít – harapta be alsó ajkát elgondolkodva
Kate – mi értelme van annak, hogy egy másik nővel falaztat magának, hogy
megcsalhassa a feleségét. – töprengett hangosan a nyomozó.
-
Még mindig jobb, mint kitalálni egy átlátszó mesét
arról, hogy egyedül szeretne lenni – húzta el a száját megvetőn Castle, és Kate
tudta, hogy a célzás neki szól, az író pedig folytatta. – ő legalább
megbeszélte a nővel az alibit, és az, nyilván nem hívta fel a feleséget, hogy
rajta keresse a férfit – fűzte még hozzá, egyértelművé téve a nyomozó előtt,
hogy Castle arra gyanakszik, a rejtélyes eltűnései és titkolózása mögött megcsalás
áll. Szívébe tőrként hasított a fájdalom, hogy képes ezt akár egy percig is
feltételezni róla az író, miközben arra gondolt, hogyan fog majd reagálni Rick,
ha megtudja a valódi titkot.
-
Ryan, ti Espoval nézzetek utána a szeretőnek! Tudni
akarom, hogy valóban nem voltak-e szeretők, és azt is, hogy mióta ismerik
egymást az áldozattal, volt-e oka meggyilkolni, és ha igen, van-e alibije!
Valami nem stimmel a meséjében, és én tudni akarom, micsoda! – utasította a
férfit határozottan Beckett, igyekezve elnyomni magában a férje által beszúrt
megjegyzés okozta fájdalmat, és szomorúságot – Castle és én elmegyünk a motelbe
a nő fényképével. Meglátjuk, mit mond a falazásról a recepciós, vagy a
tulajdonos. – ért mondandója végére a nő, majd asztalához sietett, és oldalára
csatolva Glockját, és jelvényét, máris a lift felé vette az irányt, Castle
pedig követte.
Az utat a motelig
szótlanul tették meg, mindketten elmerültek saját gondolataikban. Castle nem
hozta fel ismét a témát, melyet a pihenőben félbehagytak. Érezte, hogy most sem
lenne nyíltabb a nő, mint akkor, csak elmérgesítené a helyzetet, ezért úgy
döntött, bármennyire is nehezére esik, félreteszi a problémát addig, amíg
nyugodtan kettesben nem maradnak, és majd otthon ismét visszatér hozzá. Kate a
forgalomra koncentrálva próbálta összeszedni gondolatait, és az ügyre
összpontosítani, de egyre inkább úgy érezte, hogy képtelen rá. Gondolatai állandóan
visszakanyarodtak az orvossal lefolytatott beszélgetésre, és arra, hogyan
mondja el mindezt Ricknek. Számított rá, hogy akárcsak őt, a férfit is sokkolja
majd a hír, és a félelem, ami átjárta az este gondolatától, görcsbe rántotta a
gyomrát. Alig 15 perccel később leparkolta az autót egy hatalmas, lebetonozott
parkolóban, mely a „Sweet Nigths Motel”
vendégei számára volt fenntartva. Nagy levegőt véve pattant ki az autóból, és
indult az épület főbejárata felé, mely egy kis, egyszintes épület volt, és
külsejét tekintve nagyban hasonlított a mellette sorakozó, parkolóból nyíló
épületekre, melyekben a szobák helyet kaptak. Mind a motel kinézete, mind
pedig, beszédes neve azt sugallta, hogy nem a társadalom elit rétege tölti itt az
idejét, inkább többnyire átutazók, vagy az egy-egy „édes éjszakára” vágyók
vesznek itt ki szobát. Kate ruganyos mozdulatokkal, magabiztosan lépett be az
ajtón, és szeme azonnal megakadt a bejárattal szemben lévő recepciós pult
mögött álló, erősen kopaszodó, 40-es éveinek végén járó, unottan a pultra
támaszkodó férfin, akinek barna, sunyi tekintete érdeklődve futott végig a
nyomozó testén. Azonnal kiegyenesedett, és fogát megszívva, kéjes pillantást
lövellt a nő felé, aki most megállt a pult előtt.
-
Szép jó napot! Nincs még korán a pásztorórához? –
húzódott gúnyos mosolyra foghíjas szája, miközben pillantását most a nyomozó
mögött álló íróra vetette, majd sietve hozzátette – nem mintha közöm lenne
hozzá. Akkor szexelnek, amikor idejük van rá, nem igaz? – röhögött fel saját
ócska poénján a fickó, miközben megigazította sörhasán a felcsúszott,
ételmaradékoktól szennyezett, valamikor fehér színben pompázó pólóját. Kate
undorodva húzta el a száját, Rick pedig felháborodva tört volna ki a sértő megjegyzést
hallva, de a nyomozó elővéve jelvényét, megelőzte a kirohanást.
-
Kate Beckett nyomozó vagyok, és szeretnék feltenni pár
kérdést erről a férfiról – tette el most az aranyozott igazolványt, és helyette
elővette az áldozat fényképét, melyet a Stue névtáblát viselő férfi összehúzott
szemmel vett el tőle, és magától legalább egy méteres távolságba tartotta.
-
Gőzöm sincs, ki ez! – adta vissza flegma hangsúllyal a
képet a nyomozónak, de Kate nem tágított.
-
Nézze meg újra! – parancsolt a férfira erőteljes,
kemény hangon, és ismét elé dobta a pultra a képet, de az, hozzá sem nyúlt,
csak tartotta a szemkontaktust.
-
Esetleg most használja a szemüvegét is – mutatott
szemtelenül a pulton heverő vendégkönyv mellett árválkodó olvasó szemüvegre az
író, de Stue csak megrántotta a vállát.
-
Ez egy diszkrét hely, és sosem adom ki a vendégeimet.
Ellenkezne az…
-
Tehát a vendége volt? – csapott le az eltévedt mondatra
Beckett, és Stue ingerülten, magára dühösen grimaszolt, amiért elszólta magát.
-
Talán – rántotta meg ismét a vállát, mire Kate erőteljesen
az asztalra csapott, amitől nemcsak Stue, de még Rick is megrezzent.
-
Ne szórakozzon velem! – emelte meg kissé a hangját a nő
– Pontosan tudom, hogy a fickó legalább egy alkalommal itt járt! Ha csak nem
akarja, hogy végzéssel jöjjek vissza, és bezárassam a helyet, tálaljon ki, amíg
finom vagyok, és nőies! -–nézett farkas szemet a férfival, mire az lassan
megszólalt.
-
Igen, a vendégem volt. – ismerte be olyan képpel, mint
akinek a fogát húzzák – hetente többször is itt járt. Nála csak Mr. Castle gyakoribb
vendég a motelben – bökött fejével a nyomozó mellett álldogáló íróra, mire egy
szempillantás alatt fagyott meg a levegő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése