Nehéz döntés 5. rész

5. rész

Castle tudálékos vigyorral az arcán tartott némi hatásszünetet, így fokozva a feszültséget, miközben elégedetten pillantott végig a kíváncsian rászegeződő tekinteteken. Minden percét élvezte ezeknek a pillanatoknak, amikor nyeregben érezhette magát, már csak azért is, mert az esetek többségében mindig ő volt az, akinek feszülten figyelnie kellett, nehogy lemaradjon egy aprócska részletről. Kate volt az, aki előbb ráunt a várakozásra, így megköszörülve torkát, türelmetlenül sóhajtott.

-          Már most tudom, hogy később megbánom, de megismétlem a kérdést. Mi olyan zseniális? – tette fel megint a korábban elhangzott kérdést, és Castle érezte a hangján, hogy nem akar több hatásszünetet, így nagy levegőt vett, és fontossága teljes tudatában fogott bele a magyarázatba.

-          Amíg ti az apróságokkal foglalkoztatok – mutatott látványosan a hullára, és a töltényhüvelyre, mely már a Lanie kezében lévő zacskóban pihent – addig én körülnéztem egy kicsit. Megfigyeltem ezt, azt…

-          Például? – nógatta tovább Beckett, mire Rick mindent tudón elmosolyodott.

-          Például a környéket… ha jobban megnézzük, számtalan kis üzlet van itt, gyakorlatilag egytől egyig a csőd szélén, kivéve ezt az üzletet…

-          Ez nem szokatlan – vágott közbe Javi, akiről mindenki tudta, hogy hasonló környéken töltötte a gyerekkorát – az ilyen kis üzleteknek, azonnal befellegzett, ha egy ilyen multicég, mint a WantMarket megjelenik a környéken.

-          Persze, persze, ezt a részt mindannyian ismerjük. Megjelenik egy nagyvállalat, ahol minden olcsó, és minden beszerezhető. Csakhogy! Ez az üzlet – mutatott körbe a helyiségben Castle – nem multicég. Ugyanolyan egyéni vállalkozás, mint a többi, de valamiért, láthatólag jobban ment a bolt, mint az utcában található többi vállalkozónak.  Valamint, beszéltem a takarítóval, és ő azt mondta, hogy az elmúlt három hónapban, furcsa figurák kezdtek ide járni… amolyan verőlegények… bőrkabátban… - nyomta meg az utolsó szót az író sejtelmesen, miközben mélyen Javi szemébe nézett, így nyomatékosítva, mekkora súlya van annak, amit elmondott.

-          Kérlek, ne… - szakította félbe könyörgő arckifejezéssel a férfit Beckett – ne mondd, hogy…

-          A maffia? – vigyorgott rá szemtelenül az író – sajnálom, nyomozó, de azt kell mondjam, minden jel arra utal, hogy hősi halottunk – mutatott ismét az áldozatra, aki szürke nadrágot, fehér inget, felette pedig fehér köpenyt viselt, melyet már jócskán átáztatott a sebből szivárgó vér – védelmi pénzt fizetett, hogy fennmaradhasson a piacon. Nyilván az utóbbi időben azonban nem akart tejelni, ahogy abban a körökben mondják, így végeztek vele…

-          Minek fizetett volna, ha amúgy is jól ment az üzlet? – utalt vissza a környéken lévő több kisebb vállalkozás csőd közeli állapotára Javi, mire Rick lazán megrántotta a vállát.

-          Azért, hogy a dolog így is maradjon. – adta meg az egyszerű feleletet, mire Kate elhúzta a száját.

-          Atya ég! Castle, neked az ágyban is ilyen élénk a fantáziád? – kérdezte Lanie hitetlenkedőn nevetve, mire Kate döbbenten nézett rá.

-          Lanie! – kapta oda tekintetét legjobb barátnőjére, aki továbbra is kacarászva emelte fel kezét védekezőleg, majd a nyomozó az író felé fordult. - Ezek szerint egy Leszámolás kis Tokióban című filmbe csöppentünk volna éppen? – kérdezte kétkedve, és hangjából jól kivehető volt a szarkazmus, ahogy folytatta - Akkor te lennél Marc Dacascos, a kis kínai igazságosztó? – fűzte hozzá élcelődve, mire Rick sértett képpel nézett vissza rá.

-          Először is, nem a kínai negyedben vagyunk, első tárgyi tévedés – mutatta fel jobb hüvelykujját, melyet aztán a számolás során követett a többi. – másodszor, a filmben nem Marc Dacascos játszott, lévén, hogy ő nem is kínai, hanem Brandon Lee, második tárgyi tévedés… - javította ki a nőt fensőbbséges arckifejezéssel, míg Kate szemeit az égre függesztve várta a monológ végét. Javi alig bírta visszafojtani kacagását, Ryan csillogó szemekkel nézett az íróra, szinte minden szavát itta, míg Lanie nemes egyszerűséggel csak élvezte a nem mindennapi előadást, Rick pedig töretlenül folytatta – és végül harmadszor, ez egy „B” kategóriás film, ráadásul azok közül sem a legjobb. Nem hiszem el, hogy Kate Beckett nyomozó ilyen filmeket néz! – emelte fel hangját megborzongva, mint aki mélységesen csalódott a nő ízlésében, majd megrázta magát, és nyugalmat színlelve beszélt tovább – de lásd, milyen jó szívem van, megbocsátom a botrányos ízlésedet, ha hajlandó vagy utánanézni a kedvemért a maffia szálnak - vigyorgott várakozón a nőre, aki lassan rázta meg a fejét.

-          Ki van zárva! Azok az apróságok, amiken mi szöszmötöltünk, legalábbis szerinted, bizonyítékok lehetnek, amelyek nem feltétlenül mutatnak arra, hogy a maffia tette el láb alól a vezetőt. Ami pedig a botrányos ízlésemet illeti, szállj le rólam, és arról, amit nézek, vagy olvasok! - figyelmeztette szigorúan az írót a nő - Amúgy pedig – folytatta gonosz kis mosollyal a szája szegletében – nem is tudom, kettőnk közül kinek lehet szörnyű az ízlése, tekintettel arra, hogy én eltévesztettem a főszereplőt, míg te, pontosan tudtad! – emlékeztette a férfit, mire Rick megrántotta a vállát.

-          Abba sosem kötnék bele, amit olvasol – mosolygott rá pimaszul a férfi, figyelmen kívül hagyva a mondat második felét – az én könyveim vannak a polcodon, tehát e tekintetben, van ízlésed, még hozzá a legjobb! - jelentette ki fennhéjázón, mire Kate megint megforgatta a szemét, és a csípős választ lenyelve, inkább a még mindig jól szórakozó kollégái felé fordult.

-          Ryan, Espo, ha lehervadt a képetekről a vigyor, akkor keressétek fel az alkalmazottakat, és faggassátok ki őket a tulajról, a boltról…

-          És a bőrkabátos fickókról – vágott közbe kotnyeleskedve Castle, de amikor találkozott a pillantása Kate szikrákat szóró zöldes-barna szemével, riadtan csendesedett el, Kate pedig nagy levegőt véve folytatta.

-          Mindent tudni akarok róla, és az üzletről, a kapcsolatairól, mindenről! Castle és én beszélünk az özveggyel és a testvérrel. Talán tudják, kinek lehetett oka megölni a fickót. Lanie…

-          Tudom, ha találok valamit, csörgök – bólintott a doktornő, befejezve a nyomozó helyett a mondatot, amit Kate hálásan köszönt meg, és már útnak is indult. Távozóban még hallotta, ahogy Rick a fiúknak suttog.

-          Ne felejtsetek el rákérdezni a bőrkabátos…

-          Castle! – csattant a hangja erőteljesen, mire az író szaporán szedve lábait sietett utána, ő pedig égnek emelt tekintettel szállt be az autóba. Alig bepattant mellé férje, máris indított, és meg sem állt az özvegy házáig.

A hatalmas, fehérre meszelt családi ház, léckerítéssel, a kertvárosban helyezkedett el, legalábbis a cím szerint itt élt a néhai Peter Lautner, feleségével, melyet a központ adott meg a nyomozónak, még az út során. Kate tűnődve állította le a motort a járda szélén, majd hagyta, hogy gondolatai kissé elkalandozzanak, ahogy nézte a békés utcán görkorcsolyázó, gördeszkázó, vagy éppen labdázó, bicikliző 8-12 éves forma gyerekeket, akik önfeledten kacarásztak a délelőtti napsütésben, az utcát szegélyező nyárfák jótékony takarásában. Akaratlanul is elképzelte, vajon ők is elköltöznének-e Rick-kel a belvárosi Loft-ból, ha kisbabájuk lenne. Ezzel a gondolattal, megint feltépte magában a fájó sebet, mely már azóta kínozta, hogy elhatározták a férfival, babát szeretnének. Hiába próbálta Rick nyugtatni, hogy csak a stressz és a folyamatos rohanás miatt nem sikerült még a kisbaba, ő érezte, hogy valami más lehet e mögött. Szorongva féloldalasan a mellette ülő férfira pillantott, aki csakúgy, mint ő, gondolataiba mélyedve nézett kifelé az ablakon. Végül, hogy szomorú gondolatait elnyomja, az ügyre terelte vissza figyelmét.

-          Nos, Castle! Úgy néz ki ez a ház, mint akinek a tulajdonosa nem tud fizetni? – mutatott ki a férfi felőli ablakon széles mozdulattal Kate az impozáns, legalább négy hálóval rendelkező házra, miközben kissé közelebb hajolt.

-          Nem azt mondtam, hogy nem tud, hanem, hogy nem akart. A kettő között különbség van – jegyezte meg kissé borongós hangon a férfi, és Kate szemöldökráncolva fordította fejét Rick szomorú arcára. Azt hitte, tovább folytathatják a WantMarket-ben megkezdett kis játékukat, ehelyett férje arca most komoly maradt, és egy halvány mosoly sem volt az ajkán. Egy pillanatra kihagyott egy ütemet a szíve a gondolatra, hogy talán az író is arra gondolt, amire ő, és most éppen azon bánkódik, hogy még nincs közös gyerekük. Szívét vasmarokra fogta a félelem, ha belegondolt, hogy talán Rick éppen most jött rá, nem lehet vele boldog gyerek, kertes ház, családi grillpartik nélkül.

-          Minden rendben? – kérdezte szorongva, miközben Rick álla alá nyúlt, és maga felé fordította. Megdöbbenve látta, hogy a kék szemekben könny csillog, ahogy rátekint, ő pedig nagyot nyelt, mielőtt ismét megszólalt volna – Rick… mi történt?

-          Csak elgondolkodtam, Kate… Nézem ezt a házat, és a jövőnkre gondolok… - kezdett bele nehezen a mondandójába Castle, és minden egyes szóval egyre szorosabb lett a szorítás a nő szívén.