Nehéz döntés 4. rész

4. rész

Kate még mindig várakozón nézett a csibészesen csillogó kék szemekbe, miközben Castle kissé közelebb lépett, és halkabban folytatta, hogy a helyszínt biztosító egyenruhások ne hallják válaszát.

-          8 hónapja vagyunk házasok, és még egy vitánk sem volt. Véleményem szerint, ez természetellenes, sőt, ijesztő – adott magyarázatot az író, és elégedetten látta, hogy felesége szemöldöke a magasba szalad, ő pedig folytatta – Nem mellékesen pedig, ha vitatkozunk, utána békülhetünk is, ami…

-          Castle! Vitatkoztunk már a házasságunk ideje alatt, nem is egyszer – emlékeztette a férfit Kate szelíden mosolyogva, utalva ezzel arra, amikor egy-egy ügy kapcsán nem értettek egyet, de az, tagadólag rázta meg a fejét.

-          Az nem ugyanaz. Azok munkahelyi, úgyis mondhatnám, szakmai viták voltak – jegyezte meg nagyképűen, és Kate, mint már annyiszor, most sem állta meg, hogy csípjen a férfi felszínre törő egójából.

-          Szakmai? Mióta lettél te szakmabeli? Csak, mert megírtál pár egész jó könyvet, amit néhányan még olvastak is, és mert a nyomomban loholsz, még nem leszel rendőr – húzta el a száját Kate fintorogva, és a reakció, amit ezzel az íróból kiváltott, pontosan az volt, amire számított.

-          Egész jó?! Néhányan olvasták?! – ismételte meg a szavakat hitetlenkedve és felháborodva Castle, akinek mindössze ez a két szó jutott el a nő mondandójából – Történetesen azok az „egész jó” könyvek bestsellerek, amelyek hónapokig vezették a New York Times bestseller listáját, és milliók olvasták több nyelvre lefordítva! De! – emelte fel ujját figyelmeztetőleg, amikor Kate közbe akart szólni, majd tovább beszélt – ne ragadjunk le a részleteknél – tette hozzá lekicsinylő hangsúllyal, mintha számára nem is lenne fontos, hányan olvassák regényeit – ha nem is lettem rendőr, bennfentesnek számítok! – húzta fel az orrát sértetten, és Kate nem állta meg mosolygás nélkül. Finoman végig simítva a durcás arcon, szólalt meg.

-          Rendben, bennfentes. Mit szólnál hozzá, ha inkább a hullával foglalkoznánk? - kérdezte engesztelőn, mire Rick még mindig morgolódva bólintott.

-          Még mellényem is van… saját! Méretre szabott, „Író” felirattal! – motyogta, miközben figyelte, hogy a nyomozó a kollégái felé indult, ahol a konkrét helyszínt sejtette, mielőtt azonban távolabb került volna tőle, Rick ismét megszólalt – Tehát haragszol? – kérdezte kisfiús huncutsággal a hangjában, mire a nő meglepetten torpant meg, majd lemondón sóhajtott. Kénytelen volt belátni, hogy amíg nem enged a férfinak, nem tudnak az ügyre koncentrálni. Végül megadva magát a sorsnak, nehezen megfordult, és bólintott.

-          Igen, haragszom. Most már mehetünk? – kérdezte türelmetlenül, miközben kinyújtott karral mutatott a hatalmas üzlet belsejébe. Legnagyobb döbbenetére azonban, Castle nemet intett.

-          Előbb béküljünk ki! – vigyorgott kópésan, majd amikor Kate összehúzott szemmel, figyelmeztető pillantással nézett rá, ártatlan tekintettel emelte fel kezeit – nem szeretek haragban lenni veled! Gyerünk Kate! Egy békülő csókocska, hogy tudjam, már nem haragszol rám a rajongóim miatt – nógatta szerelmét szemtelenül vigyorogva, mire Kate alsó ajkát beharapva, szemöldökráncolva lépett közelebb hozzá.

-          Azt hiszed, nem tudom, hogy ez csak egy szánalmas próbálkozás arra, hogy megcsókoljalak? – kérdezte látszólag szigorúan, de szája sarkában nevetés bujkált, melyet alig tudott visszatartani, amikor meglátta, hogy Castle lehunyja a szemét, és közelebb hajol.

-          Annak viszont egész jó, igazam van? – lesett ki résnyire nyitott szemhéja alól vidáman Rick – gyerünk! Béküljünk ki! – ismételte el a kérést, majd továbbra is lehunyt szemmel, ajkát csücsörítve várta a csókot.

-          Így emlékeztetsz Kukára a Hófehérkéből – jegyezte meg csipkelődve a nyomozó, de a férfi csak rántott egyet a vállán, mint akit nem érdekel, hányan nézik bolondnak. Végül Kate mosolyogva rázta meg fejét, majd közelebb hajolt, és finoman megcsókolta a keskeny, érzéki ajkakat – kibékültünk?

-          Kibékültünk! – bólintott elégedetten mosolyogva Castle, mint egy jóllakott macska, Kate pedig, szemét forgatva indult tovább a helyszínre, nyomában a férfival. – Kuka? Tényleg? – kérdezett vissza a csók előtti pillanatra felhúzott szemöldökkel, de Kate csak továbbsétált határozott léptekkel, figyelmen kívül hagyva a kérdést. A WantMarket hatalmas belterében egymás mellett sorakoztak a polcok, hosszú folyosókat egybekötve, legalább két méteres távolságban egymástól, megpakolva élelmiszerekkel, és minden mással, amelyre egy háztartásban szükség lehet.  Kate csipetnyi tanácstalansággal a szemében nézett körül, így próbálva kitalálni, hogy vajon, melyik sorban keresse kollégáit, majd töprengéséből Castle hangja rántotta ki. – Chipsek! – kiáltott fel gyermeki örömmel, mire Kate az említett sor felé fordult, de ott nem látott semmi különöset.

-          Ott nincs senki, csak az egyenruhások, Castle – világított rá a nem elhanyagolható tényre, mire Rick értetlenül nézett rá.

-          Ja, én csak arra gondoltam, hogy otthonra kellene chips. Elfogyott, és…

-          Gyere! – ragadta meg a férfi karját határozottan a nő, majd a tisztítószerek felé vette útját, ahol időközben felfedezte Javi alakját, aki éppen egy fehér kezes-lábast viselő férfival beszélgetett, aki kezében seprűt szorongatott. Mindketten azonnal odaindultak, miközben Rick tovább motyogott.

-          Mielőtt elmegyünk innen, vegyünk chips-et! – szólt a nő után komolyan, mire az, rosszalló tekintettel nézett vissza rá, Rick pedig összeszorított szájjal, bűnbánó mosollyal az ajkán húzta el két ujját a szája előtt, képzeletbeli cipzárt alkotva ezzel. Amikor odaértek, Javi elköszönt a 40-es éveiben járó, de már erősen őszülő, rémült tekintettel pislogó takarítótól, majd a holtest felé igyekezve szólalt meg.

-          Azt hittem, már ide sem értek! – jegyezte meg köszönés helyett, és még mielőtt Kate válaszolhatott volna, Rick fontoskodó hangja csendült fel.

-          Volt egy kis házastársi vitánk – hangsúlyozta ki a „házastárs” szót büszkén. Kate-t mosolygásra késztette, és elégedettséggel töltötte el, hogy az író még mindig mennyire újnak érzi házasságukat. Noha, ő is minden nap elcsodálkozott azon, milyen jól megvannak, meglepte, hogy a férfi is így van vele. Tekintettel arra, hogy már kétszer volt nős, azt hitte, sokkal könnyedebben veszi majd kapcsolatukat. Merengéséből Castle hangja szakította ki, ahogy tovább beszélt – muszáj volt rendezni a dolgot. Majd te is megtudod… - fűzte hozzá szinte kárörvendőn, mire Javi idegesen nyelt egyet. Ő és Lanie néhány hónapja jegyezték el egymást, ő pedig, azóta szorongva gondolt a nagy napra, de főleg az azután következő időszakra. Bár szerelmes volt a nőbe, rettegett attól, hogy nem tud megfelelni férjként, hiszen ellentétben Ryan-nel, vagy Castle-el, ő teljesen más habitusú ember volt. Ezt a félelmét pedig, rendszeresen kihasználta két barátja, és vígan élcelődtek rajta. Úgy érezte, itt az ideje a munkára koncentrálniuk. Annál is inkább, mivel megérkeztek a gyilkosság pontos helyszínére. A polcok között, a padlón természetellenes pozícióban, hason feküdt egy férfi, körülötte hatalmas vértócsa gyűlt össze. Mellette Lanie guggolt, kezében egy csipesszel éppen egy töltényhüvelyt emelt bele egy bizonyítéktároló zacskóba.

-          Sziasztok! – köszönt rájuk vidáman, miközben felállt, hogy arcuk egy magasságba kerüljön – azt hittem, már nem is jöttök – jegyezte meg csipkelődve, és még mielőtt Rick megint megszólalhatott volna, Kate megelőzte.

-          Ugorjunk! Mit tudunk? – tért azonnal az ügyre Kate, mire Lanie hivatalos hangra váltott.

-          Lövés a hátba, azonnal meghalt – kezdett bele a tájékoztatásba a nő – a test mellett talált töltényhüvely alapján egy ’45-sel ölték meg. Kimeneti seb nincs, tehát a golyó még a testben van. A halál ideje reggel 4 és 6 óra között lehetett, de biztosabbat a boncolás után tudok mondani. A seb környéki roncsolódás, és a lőpor maradványok alapján azt mondhatom – mutatott a férfi hátán lévő bemeneti sebre a doktornő -, hogy közelről lőtték le.

-          Ki az áldozat? – futatta végig pillantását a halotton Kate, összehúzott szemmel, miközben szeme sarkából figyelte, ahogy Castle az áldozat körül sündörögve, olykor-olykor lehajol, majd szaporán pislogva gondolkodik.

-          Peter Lautner, 43 éves, ő a bolt tulajdonosa, és egyben az üzletvezető is – vette át a szót Lanie-től Javi, akihez időközben már Ryan is csatlakozott – a takarító találta meg a testet, amikor megérkezett.

-          Kamerák? – mutatott tollával Kate az üzletben elhelyezett számtalan kamerára, mire Ryan megrázta a fejét.

-          Semmi! A biztonságiak szerint, pontban 4-kor kikapcsolták az összest egy távvezérlő segítségével. Az egész rendszert felbolygatták vele – húzta el a száját Kevin, mire Kate csalódottan simított végig homlokán.

-          Család? – kérdezgetett tovább, mire ismét Javi szólalt meg.

-          Feleség. Gyerek nincs, és van egy öccse. Őket még nem értesítettük.

-          Ez zseniális! – csapta össze a tenyerét Rick, miközben odalépett hozzájuk, ők pedig kérdőn pillantottak a férfira, akinek szemében izgatott öröm, és várakozás csillogott.

-          Mi olyan zseniális? – kérdezte Kate gyanakodva, de rápillantva férje komisz arcára, azonnal meg is bánta, hogy egyáltalán feltette ezt a kérdést.