13. rész
Gary diszkrét
torokköszörüléssel szakította félbe a vitát, mire rászegeződtek a tekintetek.
Kate felé fordulva, barátságosan mosolyogva szólalt meg.
-
Becks, látom rajtad, hogy fáradt vagy. Miért nem
fogadjuk el az ajánlatot, és vacsorázunk Mr. Castle-el, és a kísérőjével –
pillantott most Bamby-ra, miközben csábos mosolyt küldött felé, a szőkeség
pedig fülig vörösödött, mely Rick figyelmét sem kerülte el, és szája önelégült,
vidám mosolyra húzódott, úgy hallgatta tovább az orvost, aki tovább győzködte a
nyomozót – Egyezz bele!
-
Gary, fogalmad sincs, mire vállalkozol… - jósolta a nő
elsötétülő tekintettel, de a férfi csak felnevetett, majd egész közel hajolva a
nőhöz, Rick szúrós pillantásától követve súgta a fülébe.
-
Nem lesz olyan szörnyű, meglátod! Majd miután
hazakísértelek, kiengesztellek – búgta sokat sejtető mosoly kíséretében a
nyomozónak, mire Castle egész teste megfeszült, keze pedig ökölbe szorult a
gondolattól, de nem szólt semmit, csak várakozón a nyomozóra nézett, aki
nehezen, de bólintott, így adva meg magát a sorsnak, miközben csendben azért
imádkozott, hogy szólaljon meg a telefonja, és Espo, vagy Ryan dolgozni hívja,
de az áruló készülék ezúttal néma maradt. Arcára volt írva a kín, és a fájdalom,
ahogy unottan követte a hostesst az asztalhoz, ahol Rick aztán úgy helyezkedett,
hogy végül szembe kerüljön Beckettel. Mellette Bamby ült le, Gary-vel szemben,
aki láthatólag egyáltalán nem bánta a kialakult ülésrendet, nem úgy Beckett,
aki most is morcosan nyúlt az étlap után, és arcát elrejtve mögötte, kezdte
tanulmányozni.
-
Nos, kedves Gary! – fordult most Castle az orvos felé,
aki kíváncsian, várakozón nézett vissza rá, Beckett pedig, orráig engedte az
étlapot, úgy kukucskált ki mögüle, figyelmeztető pillantást küldve az író felé,
aki azonban, ha látta is a jeleket, egyáltalán nem foglalkozott velük – Mióta
ismeri New York legjobbját?
-
Évek óta! Még az egyetemi banketten találkoztunk, és
azonnal megtetszett! Tudtam, hogy őt akarom, senki mást! – mosolygott a
mellette ülő nőre Gary lágyan, mire Rick elhúzta a száját, a férfi pedig
folytatta – Fél évig alkottunk egy párt, aztán ő hazautazott, és többé nem
láttam – sóhajtott szomorkásan, majd szemöldökráncolva nézett kutatón a
nyomozóra – Tényleg, mindig is kíváncsi voltam, miért tűntél akkor el! Egy-két
lány valami olyasmit mesélt, hogy édesanyádat… - kezdett volna bele, mire Kate
egész teste megfeszült, és érezte, hogy gyomra apróra zsugorodik, de ebben a
pillanatban Castle szólt közbe.
-
Ennyit a múltról! Ki mit eszik?! – kérdezte szándékosan
túl harsányan, hogy kizökkentse az orvost, ami sikerült is, mert Gary,
félbehagyva a mondatot, zavartan kezdte el tanulmányozni az előtte heverő
étlapot. Kate tekintete összekapcsolódott a vele szemben ülő író kék szemével,
és némán, hang nélkül artikulálta a hálát kifejező szót, mire Castle továbbra
is komolyan a szemébe nézve súgta vissza – mindig… - a nő szíve pedig megint
villámsebességbe kapcsolt. Végül nagyot nyelve szakította el a pillantását a
kék szemekről, és fordította minden figyelmét az étlapra, hogy ő is megrendelje
a vacsorát. Miután mindannyian rendeltek, néhány perc után már az aperitívet
kortyolva burkolóztak néma, kínos csendbe, melyet aztán Gary tört meg.
-
Mondja, Mr. Castle, hogyan keveredett Becks mellé? Ha
jól tudom, Ön író… - kérdezte érdeklődve a férfitól, mire Rick nagy levegőt
vett, hogy feleljen, de Kate megelőzte.
-
Unatkozott, mert írói válságban volt, végül mivel jobb
dolga nem akadt, a nyakamba akaszkodott – felelte, gúnyos pillantást vetve az
íróra, így törlesztve az este miatt, mire az, magabiztosan rávigyorgott.
-
Később pedig, olyan fontos lettem a nyomozók számára
kivételes rejtélymegoldó képességemmel, hogy már létezni sem tudtak nélkülem –
folytatta a nő megkezdett magyarázatát Rick hanyag eleganciával, nagyképűen, mire
Kate levegő után kezdett kapkodni, ő pedig, zavartalanul beszélt tovább –
többször is megpróbáltam magukra hagyni őket, de tudja, hogy megy ez?
Belekóstolnak a jóba, és képtelenek abbahagyni…
-
Egész pontosan, többször megpróbáltuk lerázni, de
Castle olyan, mint a bumeráng! Elhajíthatod, amilyen messzire tudod, akkor is
visszajön! Képtelenség megszabadulni tőle! – vágott vissza Beckett összehúzott
szemmel, folyamatosan az író szemébe nézve, aki most keserűen elmosolyodott, és
éppen arra készült, hogy visszavág, miközben Gary döbbenten kapkodta közöttük a
tekintetét, amikor Bamby szólalt meg.
-
Ennek olyan fura íze van… - forgatott a kezében csalódottan,
legörbülő szájjal, egy félig megrágott, zöld díszt, melyet a poharáról szedett
le, mire Kate lehunyta a szemét, Rick pedig, fáradtan vette ki a kezéből.
-
Ezt nem lehet megenni, Bamby. Csak dekoráció… -
sóhajtotta mélyen, és Gary volt az egyetlen, aki elnézőn mosolygott a
szőkeségre.
-
Ha már itt tartunk, Ms. Bamby is író? – kérdezte, hogy
elterelje a figyelmet az újabb butaságról, mire Castle elgondolkodva rántotta
meg a vállát.
-
Újságíró… - felelte könnyedén, mire Bamby hangosan
kacagni kezdett.
-
Jaj, de cuki! Nem vagyok újságíró, de tök klafa, hogy
kinézi belőlem! – ujjongott büszkén, mire Rick és Kate is zavartan néztek rá.
-
Akkor micsoda?! És miért lohol a nyomomban?! – kérdezte
Kate felháborodottan, mire Bamby rántott egyet a vállán.
-
Egy Rick Castle rajongói blogot vezetek – magyarázta
készségesen, mire Kate érezte, hogy elönti agyát a vér. A tudat, hogy átverték,
minden porcikájában szétáramlott, de türtőztetve magát várta a folytatást – egy
csomóan olvassák, de az utóbbi időben, Mr. C. nem ad semmiféle pletykát az
olvasóknak, így gondoltam, megkérem, hogy magukkal tarthassak, hátha megtudom,
miért nem csinál mostanában semmit! – húzta össze durcásan a szemöldökét, mire
Kate nagyot sóhajtott.
-
Az nem elég ok a pletykára, hogy állandóan csajozik?
Írjon erről, engem meg hagyjon békén! – tört fel belőle ingerülten, mire Bamby
elhúzta a száját.
-
Azok csak mesék! Beszéltem azokkal a nőkkel, és azt
mondták, hogy Mr. C. még csak haza sem kíséri őket sosenem! – ecsetelte buzgón,
figyelmen kívül hagyva, hogy Rick kínosan feszengve próbálja elhallgattatni.
Egyáltalán nem akarta, hogy kiderüljön Kate előtt az igazság. Azt szerette
volna, ha a nő azt hiszi, tovább lépett, már nem szereti, hogy visszatért régi
életéhez.
-
De nekem azt mondta, hogy újságíró! – szólt közbe Rick
mérgesen, még mielőtt több dolgot is kifecseg a nő, mire Bamby értetlenül
nézett vissza rá.
-
Én aztán nem! Annyit mondtam, hogy írni akarok magáról,
maga meg azt mondta, jó! Ez így volt! – tartott ki álláspontja mellett
határozottan, mire Rick lesújtva temette kezébe a fejét.
-
Ahogy elnézem, van itt félreértés bőven! – mosolygott
Gary a szőkeségre, aki szégyellősen mosolygott vissza rá, Beckett viszont nem
tudott szabadulni az utolsó mondattól. Ezek szerint, minden, amit a férfi
mesélt, csak kitaláció volt! Egyetlen nővel sem feküdt le, nem tért vissza
korábbi életéhez. De akkor, miért akarta ezt elhitetni vele? – Tette fel
magának a kérdést, és hirtelen úgy érezte, egyedüllétre van szüksége, hogy
gondolkodni tudjon. Nagyot nyelve tolta ki maga alatt a széket, majd elnézést
kérve, kisietett a női mosdóba, ahol megtámaszkodva a tükör előtt nézett szembe
magával, miközben lepörgette agyában az elmúlt egy hónapot, és azokat a
napokat, amikor először észrevette a férfin a változást. Most döbbent csak rá,
hogy sértettséget, fájdalmat, és szomorúságot, keserűséget látott akkor a
mindig vidáman, kópésan mosolygó kék szemekben, de az okát még mindig nem
tudta. Nem tudta feleleveníteni azt, mivel okozhatott fájdalmat a férfinak.
Tanácstalanul sóhajtva vett mély lélegzetet, majd összeszedve magát kilépett a
női mosdó ajtaján. Legnagyobb meglepetésére, az ajtó előtt Castle várta. Kezeit
zsebébe rejtve, hátát lazán a falnak támasztva várakozott, miközben kék szemét
kutatón fúrta a nő zöldes-barna szemébe.
-
Minden rendben van? – kérdezte aggodalmas hangon, mire
Kate bólintott – már azt hittem, rosszul lettél az unalomtól, ami Gary-ből árad
– jegyezte meg féltékenyen, mire Kate megforgatta a szemét.
-
Mi zavar benne ennyire? – lépett kissé közelebb a
férfihoz, mire az, sértetten megrántotta a vállát, de nem válaszolt, így ő
folytatta – hogy kedves? Hogy jó a humora? Vagy az, hogy elhívott vacsorázni? –
dobta fel a kérdést Beckett, és lélegzetvisszafojtva várta a választ.
-
A rózsaszín nyakkendőjén kívül? – gúnyolódott
gonoszkodva Castle a férfi ízlésén, majd vállrándítva folytatta - Csak unalmas!
De ez csak akkor tűnik fel, amikor megszólal – fűzte hozzá, mire Beckett
gyanakodva nézett végig rajta.
-
Lehet, hogy unalmas, de legalább nem hazudik, hogy a
közelembe férkőzzön! – lőtt vissza gúnyosan, így utalva arra, hogy Bamby nem
mondta meg, kicsoda valójában.
-
Nem, mert jelen pillanatban jobban leköti az én
vacsorapartnerem dekoltázsa! – szúrt megint egyet Castle, és Beckett majdnem
hangosan felnevetett, látva, milyen féltékeny a férfi, de korántsem Bamby-ra.
-
A te vacsorapartnered képességei pedig, itt ki is
merülnek! – jegyezte meg gúnyolódva Beckett, de Castle-t egyáltalán nem sikerült
megsértenie vele, aki most csak flegmán közelebb lépett a nőhöz.
-
Ő legalább elszórakoztat minket! – jelentette ki
magabiztosan, majd folytatta – a tiéd mit csinál?
-
Mindenesetre, nem eszi le a dekorációt az asztalról! –
feleselt vissza Kate, majd a választ meg sem várva visszaindult volna a
helyére, de Rick elkapta a karját, és egy pillanat alatt húzta magához egész
közel, annyira, hogy a nő ajkán érezte a férfi forró leheletét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése