21. rész
Gary sármosan
mosolyogva lépkedett közelebb az időközben asztala mellől felálló nyomozóhoz,
majd könnyedén odahajolt, és két puszit nyomott az arcára, amit Karpowsky
irigykedve figyelt, és amikor Kate a fejével intett, hogy innen átveszi, némán
mutogatta, hogy amennyiben a nyomozónőnek nem kell, ő majd gondoskodik róla.
-
Mi szél hozott erre? – kérdezte kedvesen a férfira
mosolyogva Kate, miközben észrevétlenül a lift felé pillantott, de legnagyobb
megkönnyebbülésére, az zárva maradt, nem lépett ki rajta az író.
-
Csak gondoltam benézek, és elmondom, hogy nagyon
élveztem a tegnap estét. – lépett közelebb Gary, miközben finoman megsimogatta
a nő karját, aki félszegen, kínosan feszengve mosolygott vissza rá.
-
Igen, én is – hazudta szemrebbenés nélkül Kate. Annak
ellenére, hogy Gary valóban remek ember volt, és talán, ha kettesben töltik az
estét, tényleg egy nagyszerű vacsora lett volna, két barát között, akik felelevenítik
a régi szép időket, az előző estére még a legnagyobb jóakarattal sem foghatta
rá, hogy élvezte. Mégsem mondhatta ezt meg a férfinak, nem mondhatta meg neki,
hogy Castle miatt a vérnyomása és a pulzusa az egekben volt, amikor pedig
megcsókolta, attól kezdve már csak arra tudott gondolni.
-
Ennek örülök. – rántotta vissza az estéről a jelenbe
Gary nyugodt hangja, ő pedig kényszerítette magát, hogy ismét rá figyeljen,
miközben az, folytatta – bár, a végét én másképp képzeltem – tette hozzá
bánatos arckifejezéssel, majd a választ meg sem várva beszélt tovább – esetleg
ma este kiengesztelhetnél, Becks. Mit szólnál hozzá, ha megismételnénk azt a
vacsorát, de ezúttal, csak kettesben? – dobta fel a lehetőséget, és magabiztos
mosollyal várta a választ. Arcáról leolvasható volt, hogy beleegyező válaszra
számít, ezért is döbbent meg, amikor Kate megrázta a fejét.
-
Ne haragudj, de nem megy – utasította el udvariasan az
ajánlatot Kate – rengeteget kell dolgoznom, fogalmam sincs, mikor tudok
elszabadulni, szóval…
-
Ne, kérlek! Ezt ne! – emelte fel a kezét Gary, hogy így
állítsa meg a nyomozót, aki meglepetten hallgatott el – ezek csak kifogások.
Tudom, mert én is ezt használom, amikor egy-két betegem hívna el valahová. El
kell ismernem, hogy tévedtem, amikor azt hittem, fel tudjuk eleveníteni a régi
szép időket…vagy esetleg visszahozni azokat. – jegyezte meg szomorkás hangon,
és Kate egészen megsajnálta a férfit, aki folytatta – tényleg reméltem, de úgy tűnik,
megint kikosarazol. De legalább ezúttal, tudom az okát – kacsintott a nőre, de
mosolyában nyoma sem volt a vidámságnak, sokkal inkább a keserűségnek.
-
Tudod az okát? – húzta fel meglepetten szépen ívelt
szemöldökét Kate, mire Gary bólintott.
-
Richard Castle – bökte ki a kétszavas választ, és Kate
fejét rázva igyekezett ellenkezni, de a férfi elnémította – ugyan, Becks!
Olvastam Bamby blogját…
-
Sajnos, én is… - jegyezte meg orra alatt motyogva Kate,
majd a következő pillanatban már elmosolyodott, és inkább hálás volt a nőnek,
és annak, hogy olvasta, mert ennek köszönhette, hogy végül egymás karjaiban
kötöttek ki az íróval.
-
De még, ha nem is olvastam volna, akkor is van szemem –
beszélt tovább Gary, ismét visszazökkentve a jelenbe a nyomozót.
-
Gary, egyáltalán nem erről van szó – sóhajtott nagyot
Kate. Sajnálta a férfit, mégsem volt képes arra, hogy nem létező érzelmeket
hazudjon neki, azt viszont nem vallhatta be, hogy valóban együtt van Rick-kel.
Nem kockáztathatott, így inkább más magyarázathoz folyamodott – egyszerűen csak
megváltoztam. Már nem vagyok ugyanaz, mint akit ismertél. Történtek az
életemben bizonyos dolgok, amik megváltoztattak. Ha pedig, ez nem lenne elég, ott
van még ez a gyilkossági ügy, amiben akár tetszik, akár nem, érintett vagy…
-
Ne is folytasd, Becks! Megértettem! – emelte fel
mindkét kezét Gary, így jelezve, hogy visszavonulót fúj, majd amikor ezzel
feloldotta kissé a feszültséget, nagyot sóhajtva nézett körbe a nő asztalán –
látom, még mindig rendmániás vagy.
-
Mániának nem mondanám, csupán szeretem a rendet magam
körül – felelte Kate, miközben az ő pillantása is végig futott asztalán. Ebben
a pillanatban Gates jelent meg irodájának ajtajában, és hangja szinte
beledörrent az őrs zsivajába.
-
Beckett nyomozó, az irodámba! – csattant élesen a hangja,
mire Kate nagyot sóhajtva, bocsánatkérőn mosolyogva nézett a férfira.
-
Ne haragudj, de nyomozó létemre még én sem vagyok olyan
bátor, hogy ennek a finom kérésnek ellent mondjak – kacsintott a férfira
vidáman, noha szíve a torkában dobogott, hallva a kapitány dühös hangját.
-
Semmi gond, megvárlak – bólintott a férfi megértőn,
majd némán figyelte, hogy Kate elindul felettese irodájába.
Gates idegesen
dobolt ujjával az asztalon, és ebből a türelmetlen mozdulatsorból Kate jól leszűrhette,
hogy a nő ingerült. Töprengve pörgette végig agyában, ezúttal, mit követhetett
el, de semmi nem jutott az eszébe. Az ügyről folyamatosan tájékoztatták a nőt,
tehát ez nem lehetett oka ingerültségének, Castle sem volt a közelében, vagyis,
ő sem dühíthette fel.
-
Asszonyom! – állt meg szálfaegyenes tartással a
kapitány asztala előtt Beckett, mire a nő ujjai most megálltak a ritmikus
mozgásban és tekintetét lassan emelte rá beosztottjára.
-
Beckett nyomozó, maguk teljesen hülyének néznek engem,
ugye? – kérdezte halkan, vészjósló hangon, mire a nyomozó értetlenül nézett
vissza rá.
-
Parancsol? – kérdezett vissza zavartan Beckett, mire a
kapitány egy mozdulattal fordította felé a monitort, melyen Bamby blogja volt
olvasható. Kate rezignáltan hunyta le a szemét, a nő pedig folytatta.
-
A hölgy volt olyan kedves, és megadta a blog címét,
mielőtt vacsorázni ment az íróval! Még hogy újságíró! – fújtatott egyre
mérgesebben a nő – nem más, mint egy elvakult rajongó, akinek nem tudott
ellenállni a firkász! Ezen mondjuk, meg sem lepődöm, magán viszont igen, amiért
képes volt asszisztálni ehhez! – bökött ujjával undorodva elhúzva a száját a
Vaslady.
-
Asszonyom, ez valóban, hiba volt… - felelte lassan,
minden szót megválogatva a nyomozó. Annak ellenére, hogy tudta, megérdemelné az
író, hogy a nő lekapja a tíz körméről, amiért rájuk szabadította Bamby-t,
mégsem tudta hagyni, hogy egyedül álljon felettese előtt. Ösztönösen vette
védelmébe, és tett úgy, mintha ő is tudott volna mindenről.
-
De még mekkora hiba! Az ég áldja meg, olvasta, miket
hord itt össze ez a nő?! - csapott az asztalra dühösen, fortyogó méreggel a
kapitány – ebben az írásban csak azzal foglalkozik, hogy maguk ketten állítólag
kavarnak, az őrs pedig csak annyi időre kerül szóba, amíg azt taglalja, hogy
vajon, melyik helyiséget próbálták már ki az íróval! Még a gondolata is
felháborító, de hogy ezt valaki le is írja! – állt most fel az asztala mellől a
nő, és idegesen járkálni kezdett.
-
Állítólag? – kérdezett vissza Beckett döbbenten, akinek
az egész monológból csak ez az egy szó ütötte meg a fülét – úgy érti, nem hiszi
el, ami oda le van írva?
-
Miért, talán igaz? – felelt kérdéssel a kérdésre Gates,
mire Kate némán rázta meg a fejét, ő pedig ezúttal nyugodtabban bólintott, majd
folytatta – azonnal elmennek hozzá, és követelik, hogy ezt a mocskot tüntesse
el a világhálóról! Amit itt leírt, és ahogy leírta, az már virtuális
környezetszennyezés! Ha másért nem, ezért lecsukatjuk! - jelentette ki
magabiztosan a nő, és Kate alig bírta megállni, hogy hangosan felnevessen, ahogy
elképzelte az ügyész arcát, miszerint ezért csuktak le valakit.
-
Castle éppen nála van, Asszonyom, és próbálja elérni,
hogy lekerüljön a cikk - tájékoztatta örömmel, és megkönnyebbülten a kapitányt
Beckett, mire az megint bólintott, jelezve, hogy egyetért – ha most megbocsát,
és ha nincs más, akkor én…
-
Persze, menjen vissza dolgozni! – intett kezével az
ajtó felé, miközben feltette szemüvegét, és mintha szándékosan akarná magát
kínozni, undorodó grimaszok kíséretében állt neki újra olvasni a bejegyzést,
miközben fejét ingatta hozzá hitetlenkedve.
Castle
megkönnyebbülten, vidáman lépett ki a liftből, és indult el szerelme asztala
felé. Már alig várta, hogy beszámolhasson neki arról, mit sikerült intéznie.
Ugyan a vártnál tovább tartott meggyőzni Bamby-t arról, hogy ő és Kate
nincsenek együtt, de végül egy beígért felolvasó estért cserébe, aminek
időpontját és helyszínét a nő szervezi meg a rajongóknak, hajlandó volt
megígérni, hogy még ma eltűnik a blog bejegyzés. Ezt követően felkereste a
barátját, aki ugyan nem értette, miért akar álnéven cikket megjelentetni, végül
mégis beleegyezett. Most már csak az volt hátra, hogy megírja a cikket, amihez
azonban egyáltalán nem fűlött a foga. Éppen azon gondolkodott, mit is írhatna,
és hogyan, amikor tekintetét végig futtatva a kapitányságon, szeme azonnal
megakadt a Beckett asztala mellett ücsörgő alakon, akiben azonnal Gary-re
ismert. Amikor azt is meglátta, hogy a férfi az ő székében ül, szívében azonnal
eluralkodott a féltékenység. Azt hitte, soha többé nem kell látnia a fickót, de
arra végképp nem számított, hogy nemcsak felkeresi a nyomozót, de mindennek
tetejébe még az ő székébe is beleül. Összehúzott szemmel lépkedett közelebb, de
megtorpant, és résnyire nyitott ajkakkal, döbbenten figyelte, amint az orvos gyorsan
pörgeti egymás után ujjai között Loren naplójának lapjait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése