16. rész
Castle nagyot
ásítva, haját törölközővel szárítva indult az ajtó felé, amelyen korai vendége
olyan erővel dörömbölt, hogy attól tartott, beszakítja azt. Éppen akkor lépett
ki a zuhany alól, amikor meghallotta az éles, erőteljes hangot, és csak annyi
ideje volt, hogy egy másik törölközőt a dereka köré csavart. Annak ellenére,
hogy szinte hideg vízzel zuhanyozott, így próbálva felfrissülni, még mindig úgy
érezte, hogy bármikor képes lenne ismét elaludni. Miután Bamby-t hazavitte, és
visszautasította annak ajánlatát, hogy a lakásán fogyasszák el a kora délután
felkínált desszertet, hazament, és egész éjjel csak az este körül forogtak
gondolatai. El kellett fogadnia, hogy Beckett nem a kapcsolatra, csak a vele
való kapcsolatra nem áll készen, és ez bármennyire fájt is, döntést kellett
hoznia.
-
Castle! Azonnal nyisd ki, mert rád töröm! Tudom, hogy
itthon vagy! – rántotta ki merengéséből gondolatai tárgyának dühös, ingerült
hangja. Meglepve állt meg keze a hajszárítás közben, és miközben gyorsabbra
vette lépteit, hogy még mielőtt a nő beváltja fenyegetését, kinyissa neki az
ajtót, azonnal az utóbbi napokat kezdte pörgetni fejében, arra keresve a
magyarázatot, ezúttal, mit követhetett el, amivel kiváltotta a nő haragját. Beckett
idegesen, feszülten dobolt lábával az ajtó előtt, és éppen azon volt, hogy újra
bekopog, miközben átfutott az agyán, hogy az író talán Bamby-val töltötte az
éjszakát, amikor hirtelen feltárult előtte az ajtó – Na, végre! Azt hiszed… -
öntötte volna a férfira minden haragját egy szempillantás alatt, de amikor
meglátta, hogy az, egy szál törölközőben áll előtte, haja vizesen hullik a
homlokába, izmos felsőtestén még mindig látható volt egy-két vízcsepp, elakadt
a szava, és nagyot kellett nyelnie, hogy megnedvesítse hirtelen kiszáradt
torkát.
-
Sok mindent hiszek, Beckett… - motyogta még mindig
álmos hangon Rick, két ásítás között, miközben folytatta a korábban meglepettségtől
félbe maradt mozdulatot, és tovább dörzsölte vizes haját, így sürgetve a
száradást, miközben félreállt az ajtóból, így átadva a nőnek a döntés jogát,
hogy beljebb lép-e, ő pedig tovább beszélt. – Hiszem például, hogy Mikulás csak
egy van, aki az Északi Sarkon él, hiszem, hogy vannak a földön kívül is
értelmes lények, valamint hiszem, hogy a kormány… egy pillanat! – állt meg
félúton, és a még mindig az ajtóban álló, zavarban lévő nyomozóra pillantott –
ezúttal, melyikért kapsz le a tíz körmömről? – kérdezte, mire Beckett
összeszedte magát, és beljebb merészkedett, becsukva maga mögött az ajtót, majd
nagy levegőt véve igyekezett rendezni gondolatait, és megtalálni korábbi
mérgének okát.
-
Ne szórakozz velem! Mit mondtál annak a félőrült
nőnek?! – szegezte az írónak a kérdést határozottan, és egyre ingerültebben,
mire Castle értetlenül ráncolta össze szemöldökét.
-
Semmit! – vonta meg a vállát az író – az ég világon
semmit! Miért?
-
Miért?! Láttad már a blogját, miket hordott össze?! –
emelte meg a hangját még jobban Beckett, ahogy maga előtt látta ismét a leírt
sorokat. Castle kíváncsian indult el a dolgozószobájába, hogy a laptopnál
megnyissa az oldalt, és ahogy elhaladt a nyomozó előtt, annak orrát megcsapta a
férfi testéből áradó szappan kellemes illata. – Előbb talán… khm… öltözz fel… -
nyögte nehezen, miközben tekintetét elkapva a férfiról, igyekezve nyugalmat
erőltetni magára, színtelen hangon hozzáfűzte – a végén még megfázol… -
miközben igyekezett, hogy véletlenül se nézzen az íróra, így nem láthatta, hogy
az, elfojtva egy mosolyt, a dolgozószoba helyett a háló felé veszi az irányt.
Kate, amint eltűnt a férfi az ajtó mögött, kiengedte az eddig tüdejében
visszatartott levegőt. Képtelen volt megérteni, hogyan lehet rá ilyen mély,
intenzív hatással a férfinak pusztán a látványa, illata is. Ahogy meglátta az
ajtóban, félmeztelenül, kisfiús csillogással a szemében ácsorogni, szinte
pillanatok alatt felejtette el, miért jött, miért is volt annyira dühös rá, és
szíve szerint, tenyerével végig simított volna a kidolgozott izmokon, hogy
érezze azok játékát a keze alatt. Töprengéséből Castle hangja rántotta ki,
ahogy a nevét kiáltotta.
-
Beckett! Melyik? – kérdezte a férfi az ajtóban állva,
olyan könnyedséggel a hangjában, mintha minden napos lenne, hogy reggel a nőtől
kér tanácsot, melyik inget vegye fel a sötét nadrághoz, melyre a törölközőt
cserélte a derekáról. Felsőteste ezúttal is meztelen volt, kezében pedig egy
bordó, és egy kék inget szorongatott, tekintete pedig várakozón fúródott a
döbbenten visszanéző zöldes-barna szemekbe. Kate elhűlve nézett vissza a
férfira, miközben érezte, hogy a kis hang, mely azt suttogja, lépjen közelebb,
érintse meg a férfit, egyre hangosabb, és egyre nehezebb neki ellenállni. –
Kék, vagy bordó? A bordó jól megy a sötét nadrágomhoz, de a kék talán, jobban
kiemelné a szemem, nem gondolod? – tanakodott hangosan, tanácstalan arcvonással
az író, mire Kate türelmetlenül sóhajtott.
-
Castle, tök mindegy! Húzd magadra az egyiket, és
haladjunk! – túrt bele remegő kézzel dús hajába a nő, és éppen el akart
fordulni, erőszakkal elszakítva pillantását a csábító látványtól, amikor Rick
hangja megállította.
-
Kék vagy bordó? – kötötte tovább az ebet a karóhoz kitartóan
a férfi, mire Kate látszólag érdektelenül rántott egyet a vállán.
-
Kék! – bökte ki az első színt, ami eszébe jutott, mire
Rick ajkán elégedett mosoly terült szét.
-
Jó választás, nyomozó! – bólintott egyetértőn, miközben
a bordó inget az ágyra hajította, ő pedig komótosan bújt bele az ingbe, és
ráérősen kezdte begombolni, miközben hangosan tovább gondolkodott – szerinted,
zakót vegyek hozzá, vagy bőrkabátot? Mert, tudod…
-
Castle! Nem azért jöttem, hogy divat tanácsokkal
lássalak el! Tök mindegy, mi van rajtad! Azt akarom, hogy áruld el, hogyan
írhatott ennyi marhaságot a kis védenced! – tört fel a nőből ingerülten. Nehezen
viselte, hogy ilyen hatással van rá a férfi, miközben ő látszólag, semmit nem
vált ki a férfiból már legalább egy hónapja. Dühítette, hogy elszalasztotta a
lehetőséget, hogy együtt lehessenek, és az is, hogy érzelmeit nem tudta
irányítani. Megszokta, hogy mindig határozottan kezében tartotta az életét, és
tudta, mit miért tesz, az íróval szembeni érzéseivel azonban folyton vesztésre
állt, úgy érezte, nem győzhet. Összehúzott szemmel figyelte, hogy a férfi a
dolgozószobájába megy, és néhány perccel később már szemöldökráncolva olvassa
ugyanazt a honlapot, melyet korábban ő is.
-
Ezt nem hiszem el! – hördült fel Castle is, amint
elolvasta az első néhány sort, mire Beckett kissé megnyugodva állapította meg,
hogy az írót legalább annyira felháborítja, amit lát, mint őt. Ez azonban csak
addig tartott, amíg az, megszólalt – Mégis, hogyan lehet ennyi helyesírási
hibával írni?! Na, és a stílus? A megfogalmazás? A szóhasználat? – görgette
lejjebb a sorokat a férfi hitetlenkedve, mire Beckett közelebb lépett, és egy
jobb kezes legyintéssel, finoman tarkón csapta a férfit – Aúúú! Most ezt miért
kaptam?! – simogatta meg fájdalmas arccal a tarkóját Castle, miközben
értetlenkedve nézett fel a mögötte álló nyomozóra.
-
Nem érdekel, hogyan ír! Az sem érdekel, ha
hieroglifákat használ! – mutatott a képernyőre ingerülten a nő – azt nézd, hogy
MIT írt! Olvasd csak hangosan! – bökött ujjával az első bekezdésre Kate, majd
karba font kézzel várta, hogy az író teljesítse, amit kért. Castle
megköszörülte a torkát, és nagy levegőt véve, lassan, a hibáktól hemzsegő
szöveget kezdte olvasni.
-
Rick Castle az
utóbbi időben meglehetősen elhanyagolta csinos, szolgálatkész rajongóit. Én,
Bamby vállaltam, hogy kiderítem, mi lehet az oka annak, hogy mostanában a
bulvár lapok egyáltalán nem cikkeznek az íróról. Talán remeteéletet él?
Megnyugtathatom minden olvasómat, és Castle rajongót, hogy NEM! A MI írónk
egyszerűen csak szerelmes! Mindig is tudtuk, vagy sejtettük, hogy a hirtelen
jött nyomozós kedv mögött több van, mint a rejtélyek iránti szerelem. Naná,
mert a MI írónk nem csak a rejtélyekbe szeretett bele, hanem Nikki Heat
megformálójába is. Véleményem szerint, titokban egy párt alkotnak, munka közben
gyakori a féltékenykedés közöttük, és a cuki veszekedések. El sem hinnétek,
milyen édesek, amikor egymás szemébe nézve, szinte levetkőztetik a másikat,
amit még akkor sem tudnak abbahagyni, ha éppen mással mennek el vacsizni.
Időnként eltűnnek, hogy kettesben legyenek. Mindenkinek a fantáziájára bízom,
mi zajlik ilyenkor a pihenőben, a mosdóban… igen! Lemaradtunk! Rick Castle
foglalt, Kate Beckett nyomozó formál rá jogot… - ért a sorok végére Castle
döbbenten, majd nagyot nyelve pillantott fel a szemét összehúzó nyomozóra.
-
Most azonnal elmész hozzá, és helyreigazítást
követelsz, vagy én megyek el, de nem tudom megígérni, hogy nem lövöm agyon! –
szűrte a fogai között dühösen Kate, aki a sorok újraolvasásával - még akkor is,
ha Rick egy-egy szót akaratlanul is kicserélt, és nem szó szerint olvasta fel,
így érthetőbbé téve a sok zagyvaságot – újra élte korábbi dühét.
-
Beckett! Bamby-t elragadta egy kicsit a fantáziája, és
olyasmit látott a kapcsolatunkba, ami nincs… ez minden íróval előfordul… -
próbálta menteni a menthetőt Rick, de Kate egy kézmozdulattal szakította félbe.
-
Nem, Castle! Ez előfordulhat az írókkal, de nem
Bamby-val, mert ő nem író! Fogalmam sincs, mit keresett az őrsön egy teljes
napot, de amikor beleegyeztem, hogy velem tarthat, nem arról volt szó, hogy a
blogjában világgá kürtöli azt a hazugságot, hogy mi ketten egy párt alkotunk! –
emelte meg a hangját dühösen Kate, mire Rick most komolyan nézett a szemébe.
-
Ennyire szörnyű a számodra még a gondolata is annak,
hogy mi ketten együtt vagyunk? – kérdezte szomorúan csillogó szemekkel, mire Kate
megrökönyödve hallgatott el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése