27. rész
Castle a
pillanat tört része alatt döntött. Amíg Kate azzal volt elfoglalva, hogy szóval
tartsa az orvost, ő felmérte a lehetőségeket. Ekkor akadt meg a tekintete a
tűzjelzőn, mely tőle alig két méterre volt. Miközben Kate és az orvos
szópárbajt vívtak egymással, ő lassan, centiméterről centiméterre araszolva
került egyre közelebb a falhoz, és a kis piros négyzethez, majd amikor már csak
a karját kellett kinyújtania, elrugaszkodott, és teljes erővel rántotta meg a
kart, melynek nyomán hangos sziréna töltötte be a helyiség eddigi feszült
csendjét, a mennyezetről pedig hatalmas cseppekben ontotta rájuk a vizet a
beépített tűzoltó készülék. A hirtelen jött zavar elég volt ahhoz, hogy Gary
összezavarodjon, és a rázúduló vízben próbálva nyitva tartani a szemét,
igyekezett volna a lifthez, de Castle ebben a pillanatban ellökte előle a
kisfiút, majd rávetette magát, és kiütve kezéből a fecskendőt, mely némán
csúszott végig a fényesre suvickolt padlón, két erőteljes ütéssel szájon vágta
az orvost, akinek ajkából azonnal kiserkent a vér. Kate szíve vadul dobogott
mellkasában, miközben a zűrzavarban próbálta követni az eseményeket. Amikor
meglátta, hogy az író ráugrik az orvosra, még levegőt is elfelejtett venni, de
hiába próbált segíteni, nem volt tiszta célpont, így esélye sem volt. Szívéről
mázsás súlyként gördült le az aggodalom nehéz terhe, amikor látta, hogy a
kisfiú biztonságban érezve magát kuporodik anyukája ölébe, Castle pedig Gary
fölött félig térdelve ütlegeli a lassan eszméletét vesztő orvost. Eltéve
fegyverét, két lépéssel mellettük termett, és kezét finoman Rick vállára tette,
aki abbahagyta a püfölést, és vigyorogva nézett fel rá.
-
Ez sokkal jobb, mint, amit reméltem! Persze, azért készültem
egy kis szóbeli kárörvendéssel is, na, de semmi nem fogható ahhoz, hogy
megüthettem! Igazán, Kate, ez kijárt neki tőlem, nem gondolod?– csillant
huncutul a tekintete, mire Kate megforgatta a szemét, és amíg Castle felállt, ő
is talpra rántotta az orvost, majd nem túl gyengéd mozdulattal vágta a falhoz,
és tekerte hátra a karját, így kattintva rá a bilincset.
-
Gary Scottdale! Letartóztatlak illegálisan folytatott
emberi kísérletek, és Loren Hillarys meggyilkolásának vádjával! Jogod van
ügyvédet fogadni, de leginkább ahhoz van jogod, hogy most kussolj! – sziszegte
a férfi fülébe Beckett, majd a kijárat felé tuszkolta, míg Castle arcáról
törölgetve a vízcseppeket, fürgén követte.
Javi és Ryan
asztaluk mellett üldögélve, döbbenten figyelték, ahogy a csurom vizes Kate és
Castle, bilincsben hoz egy férfit, aki legalább olyan vizes, mint ők, tetejében
pedig, arcán elmaszált vérfolt éktelenkedett, orvosi köpenye pedig nedvesen
tapadt izmos felsőtestére. Kate egy mozdulattal adta át két egyenruhásnak a
férfit, utasítva őket, hogy vigyék a kihallgató szobába, míg ő asztalához
lépett, hogy kivegye belőle öltözőszekrénye kulcsát.
-
Scottdale? – mutatott kérdőn a korábban elvezetett
orvos felé Ryan, mire Castle bólintott, Javi pedig értetlenül nézett vissza
rájuk.
-
Idefelé beugrottatok egy medencés buliba? –
csipkelődött teli szájjal vigyorogva, mire gyilkos pillantást zsebelhetett be
főnökétől.
-
Hosszú! Megyek, átöltözöm, de őt – intett fejével Kate
a kihallgató felé – hagyjátok meg nekem! – szűkült résnyire a szeme, mire
Javiék sokatmondó pillantást váltottak – Castle! Neked is át kellene öltöznöd…
- jegyezte meg a nő, végig futtatva pillantását az író vizes ruháján, mire ő
bólintott – ha gondolod, valamelyik kolléga hazaugraszt…
-
Ne fáradj, Alexis hamarosan itt lesz egy váltás ruhával
– jelentette ki magabiztosan, mire Kate bólintott és útját az öltözők felé
vette.
-
Miért ilyen harapós? – kérdezte Javi Beckett felé intve
fejével, mire Castle elhúzta a száját.
-
Nehezen viseli, hogy egy régi szerelméről kiderült,
hogy pszichopata. Mondjuk úgy, mintha ötvöznénk Dr. Mengele-t, és… - ráncolta
össze szemöldökét gondolkodva, hogy a legtalálóbb hasonlatot találja meg, de
nem jutott a végére, mert Ryan közbeszólt.
-
Gondolom, téged annyira nem viselt meg a tudat, hogy a
fickóról kiderült, hogy nem normális. – jegyezte meg minden tudón vigyorogva,
mire Castle rákacsintott.
-
Mit mondhatnék? Minden apróságnak örülni kell, nem
igaz? – veregette vállon a férfit, majd elnézést kért, és a lift irányába
indult, hogy az éppen megérkező Alexis elé siessen, aki, amint meglátta apját,
égnek emelte a szemét.
-
Már megint, mibe keveredtél, apa? – kérte számon tőle,
mintha legalábbis ő lenne az idősebb, mire Castle ártatlanul emelte magasba
mindkét kezét, védekezőleg.
-
Csak a szokásos, kincsem. Köszönöm a ruhát! – nyomott
cuppanós puszit lánya homlokára az író.
-
Nincs mit! Addig nem gond, amíg nem átlyuggatva adják
oda nekem azt, amit viselsz - figyelmeztette apját burkoltan óvatosságra Alexis
– este látlak? – kérdezte csak úgy mellékesen, mire Castle nemet intett.
-
Nem, kicsim. Ma… tudod, én… - köhécselt zavartan az
író. Még sosem hazudott a lányának, és most sem akarta megtenni, de nem
árulhatta el, hogy a ma éjszakát a nyomozóval szeretné tölteni. Végül
legnagyobb megkönnyebbülésére, Alexis dobta a mentőövet.
-
Tudod, mit? Talán jobb is, ha nem tudom! Csak vigyázz
magadra! – csillant aggodalom a kék szemekben, mire Rick szeretetteljesen
simogatta meg az egyenes szálú vörös hajat, és még egyszer megpuszilta, ezúttal
lánya feje búbját.
-
Úgy lesz! Ígérem! –emelte esküre a kezét, majd nagyot
sóhajtott. Mindent megadott volna érte, ha megoszthatta volna lányával
boldogságát, a hírt, hogy valóra vált az álma, és magáénak tudhatja Kate
szerelmét, de nem tehette meg, amíg a nővel nem beszélt róla, ezen kívül, bár
magának sem akarta bevallani, kicsit tartott lánya reakciójától. Ugyan az
eddigi nőkkel nem volt gond, akik felbukkantak életében, de ahogy ő is érezte,
hogy Kate más, olyan, aki mindenkinél fontosabb helyet töltött el a szívében,
úgy nyilván Alexis is érezné, és talán éppen ezért reagálna másképp a
kapcsolatukra, mint a többi nővel. Végül elnyomva szívében a kételyeket, ő is
elindult, hogy átöltözzön.
Gary látszólag
nyugodtan üldögélt a kihallgató szobában. Jobb kezét az asztalhoz bilincselték,
bal kezével pedig, az ajkán lévő sebhelyet tapogatta, amikor Kate és Rick,
immár száraz ruhában beléptek a helyiségbe. Amint meglátta a belépőket,
tekintete először a nőn futott végig, elismerő pillantással, majd az írón
állapodott meg.
-
Író létére, egész jól üt – jegyezte meg bókolva
Castle-nek, akiről azonban leperegtek a szavak.
-
Tessék! – dobott a férfinak egy takarót Beckett, aki
meglepetten nézett vissza rá – a végén meg előbb elvisz a tüdőbaj, minthogy
kivégezhetnének! – fűzte hozzá epésen a nő, mire Gary felnevetett.
-
Mindig imádtam a fanyar humorodat! Au! – szisszent fel
most az orvos, miután a nevetéstől ismét felszakadt a száján a seb, és
gyöngyözve vérezni kezdett. Castle unott mozdulattal vágott a férfi elé egy
zsebkendőt az asztalra, mire az, egy pillanatig csak nézte, végül érte nyúlt,
és ajkára szorította.
-
Most pedig, az egész történetre kíváncsi vagyok! – ült
le vele szemben a nyomozó, és Castle is mellé telepedett. Gary csak nézte őket,
de néma maradt – Már felesleges hallgatnod! Elhiheted, hogy bármit is mondasz,
nem lehetsz undorítóbb a szememben annál, mint amilyen most vagy! - nézett
végig megvető tekintettel a férfin Beckett.
-
Ebben ne legyél biztos, Becks! – jegyezte meg halkan
Gary, és most először, mintha cseppnyi szégyenérzet villant volna a tekintetében,
amely azonban hidegen hagyta a nyomozót, továbbra is várakozón tekintett rá,
mire a férfi lassan belekezdett – Két évvel ezelőtt kért fel Donald, a kórház
igazgatója, hogy irányítsam a kísérleti projektet. Az volt a lényege, hogy a
gyógyszervállalatok kísérleti stádiumban lévő gyógyszereket adtak át nekünk, az
önként jelentkező betegek pedig saját felelősségükre, kipróbálták azokat. Az én
dolgom az volt, hogy figyeljem az eredményeket, feljegyezzem az esetleges
mellékhatásokat. Az utolsó esetnél azonban, a Tricelyd-nél, Donald visszakozott.
Azt mondta, nem bízik Alan-ben, valami nem stimmel a készítménnyel, túl gyorsan
jutottak át az állati kísérletek fázison, ezért visszamondta.
-
Ekkor döntöttél úgy, hogy titokban folytatod tovább, a
tudta nélkül? – kérdezte szenvtelen arccal Beckett, mintha nem is egy régi
ismerőse, csupán egy vadidegen gyanúsított ülne vele szemben. Gary nehezen, de
bólintott.
-
Igen. Felkerestem Alan-t, és felajánlottam, hogy egy
kis plusz pénzért, megcsinálom az emberi kísérletet. – felelte nyíltan, olyan
rezignált hangon, mintha nem is arról beszélne, hogy emberek százainak életét
veszélyeztette saját céljai érdekében.
-
Hogyan vett rá bárkit arra, hogy ebbe belemenjen? –
kérdezte hitetlenkedve Castle, mire a férfi megint csak megvonta a vállát.
-
Akadt, aki pénzért vállalta, de volt olyan is, aki nem
tudott róla. Felírtam a gyógyszert, neki pedig, fogalma sem volt, mit szed.
Bizonyos időközönként, mintha csak érdeklődnék, beszámoltattam a
tapasztalatairól – felelte semmit mondó arckifejezéssel, mire Kate döbbenten
rázta meg a fejét, Castle pedig szörnyülködve fújtatott.
-
Tessék! Bízz az orvosban – húzta el a száját gúnyosan,
majd Beckett vette át a szót.
-
De Loren rájött, igaz? Ezért megölted, még mielőtt
bárkinek elmondhatta volna, vagy bizonyítékokat talált volna ellenetek! –
szegezte a férfinak a vádakat, az azonban csak megrázta a fejét.
-
Elismerem, hogy benne voltam a kísérletekben, és ezért
vállalom is a büntetésem! De nem öltem meg senkit, Lorent sem! Aznap, amikor
meghalt, éjszakás voltam, és éppen operáltam! Nézz csak utána, New York
legjobbja! – gúnyolódott a nővel, Kate és Castle pedig meglepetten kapcsolták
össze tekintetüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése