Gyilkos kísérlet 22. rész

22. rész

Castle szemét továbbra is a férfin tartva, lassan közelebb sétált, majd amikor már csak két lépésre volt tőle, egy pillanatig némán figyelte, ahogy elmélyülten olvassa a kézzel írt sorokat. Gary arcán látszott, hogy minden egyes szó komoly hatással van rá, egy-egy bekezdésnél még ujjával is követte, amit olvasott, miközben észre sem vette, hogy társasága akadt. Castle lenézőn húzta el a száját, amiért ilyen amatőrre akadt. Annak idején, amikor ő kotnyeleskedett bele a nyomozásba, legalább volt annyi esze, hogy kicsempéssze az anyagokat a kapitányságról, vagy úgy olvasta azokat, hogy a füle mindig a környezetére figyelt, hogy véletlenül se kaphassák rajta.

-          Nohát, Gary! Micsoda meglepetés! – kiáltott fel szándékosan hangosan, mire Gary megrezzenve csapta össze a naplót, és idegesen ugrott fel a székből, nem kis elégtételt szolgáltatva ezzel az írónak, aki magabiztosan mosolyogva nézett a zavart szemekbe – mi keres maga itt? – kérdezte ártatlan tekintettel Castle, és ahogy Gary összehúzott szemmel először rá, majd az asztalon immár összecsukva heverő naplóra nézett, jól leolvashatta annak arcáról, hogy azon tanakodik, vajon látta-e, mit olvasott néhány másodperccel korábban.

-          Csak gondoltam, meglátogatom Beckst, és elhívom vacsorázni, ezúttal kettesben. Nem mintha nem éreztem volna magam jól az Önök társaságában a múltkor, de szerettem volna vele egy kicsit együtt lenni – dugta zsebre kezeit az orvos, és hangján érezhető volt a visszafogottság, tekintetében pedig még mindig ott csillogott a gyanakvás. Castle, szándékosan kerülve pillantásával a naplót, Gary-hez hasonlóan, lazán vágta zsebre a kezeit, miközben továbbra is semmiről nem tudó képet vágva rántotta meg a vállát.

-          Nyugodjon meg, megértem. Igent mondott? – kérdezte látszólag könnyedén, de belül majd’ szétfeszítette a méreg, ha arra gondolt, hogy ez a parazita csak azért akar Kate közelébe férkőzni, hogy minél többet megtudjon a jelenleg futó ügyről. Másfelől viszont, ha nem az ügy érdekli, hanem valóban Kate, az számára még sokkal rosszabb.

-          Nem. Elutasított – húzta el a száját csalódottan Gary, Castle pedig igyekezett nem teli szájjal, megkönnyebbülten vigyorogni, miközben megértőn, és együttérzőn bólogatott, Gary pedig hirtelen a kabátjáért nyúlt, és a kezét nyújtotta – Az előbb bement a kapitányhoz, megígértem neki, hogy megvárom, de sajnos mennem kell. Megmondaná neki, hogy üdvözlöm, és ha már nem lesz olyan elfoglalt, hívjon fel? Ha már egyszer kiderült, hogy egy városban lakunk, szeretném tartani vele a kapcsolatot.– tette hozzá reményteli mosollyal a száján Gary, amiből Rick azonnal tudta, hogy a jól bevált, „most nem érek rá, sokat dolgozom” szöveggel rázhatta le a nő új keletű hódolóját. Elfogadva a férfi kezét, erősen, határozottan megrázta, majd összehúzott szemmel, morcosan figyelte, ahogy amaz egy papírlapot vesz elő zakója belső zsebéből, és néhány másodperc töredéke alatt felfirkantja rá a számát, majd felé nyújtja, és elhagyja a liftet. Rick megvárta, amíg a férfi eltűnik, majd lepillantott a kezében lévő fecnire. Egy pillanatig némán forgatta a kezében, majd óvatosan körbepillantott az őrsön, és amikor látta, hogy senki nem volt tanúja a beszélgetésnek, és most sem figyelik, egy laza mozdulattal gyűrte galacsinná Gary telefonszámát. Éppen vigyorogva a kukába hajította volna, amikor Kate hangja csendült fel mögötte.

-          Gyere velem! – fogta meg a férfi karját, aki riadtan rezzent össze a váratlan hangtól és utasítástól, miközben meglepett arccal hagyta, hogy a nyomozó a pihenő felé húzza. Amint beértek, Kate bezárta az ajtót, és várakozón nézett az íróra, hogy az, elmesélje, mit sikerült intéznie Bamby-val. – Nos? Hallgatlak!

-          Én csak… Igazából, tudom, hogy… - kezdett bele dadogva a férfi, miközben a korábban összegyűrt galacsint simogatta szét, majd zavartan nézett fel a nyomozóra - pontosan, mit is szeretnél hallani? – kérdezett rá óvatosan, mire Kate türelmetlenül sóhajtott.

-          Lekerül az a vacak?! – dobbantott a lábával mérgesen a nő, mire Castle megkönnyebbülten lélegzett fel. Egy pillanatig azt hitte, a nő mégis tanúja volt a közte és Gary között lezajlott párbeszédnek, vagy annak, hogy ő gyerekes féltékenységből összegyűrte a cetlit. Most, megnyugodva tette hátra a kezét, benne a fecnivel, és immár boldogan ecsetelte sikerét a szőkeséggel.

-          Természetesen, még a mai nap folyamán! Ehhez ugyan el kellett adnom egy vesémet, legalábbis képletesen – húzta el a száját mártír arckifejezéssel, és amikor a nő értetlenül nézett rá, folytatta – megígértem, hogy felolvasó estet tartok valamikor a közeljövőben Bamby-nak és a barátainak. Képzeld, még azt is meg kellett tennem, hogy megnéztem a barátai blogját is, akik előszeretettel „írogatnak” – mutatta az idézőjelet Castle gúnyosan – mit is mondhatnék? Madarat tolláról… - hagyta félbe a közmondást Rick, majd megrántotta a vállát, mint aki már az egészen túltette magát – egy a lényeg, hogy megoldottam a dolgot. Már csak meg kell írnom a cikket… - csapta össze tenyerét elégedetten.

-          Lassan a testtel, Clark Kent! – hűtötte le az író izgatottságát Kate, mire az, értetlenül nézett vissza rá, ő pedig folytatta – a hadműveleted érvényét vesztette, miután Gates behívatott, és közölte, hogy látta a blogot, Bamby volt olyan kedves, és megosztotta vele a címet – magyarázta Kate nyugodtan, és majdnem felnevetett, amikor meglátta Rick rémült arckifejezését. Arcára volt írva, hogy éppen maga elé képzeli, milyen módon fogja a Vaslady ezért megbüntetni. Kate egy kicsit még élvezte a helyzetet, és hagyta szenvedni a férfit, majd megkegyelmezett neki, és tovább beszélt – még mielőtt a cikk helyett a végrendeletedet kezdenéd írni, szólok, hogy semmit nem hisz el abból, amit az a félkegyelmű összehordott, de ahhoz ragaszkodik, hogy eltávolítassuk.

-          Pipa! – jelentette ki Castle büszkén kihúzva magát, így jelezve, hogy ezt a feladatot már elvégezte. Magabiztossága csak addig tartott, míg a korábban még egyetértőn bólogató nyomozónak gyanakvóan megcsillant a szeme, és jobb kezét tenyérrel felfelé kinyújtva megszólalt.

-          Most pedig, kérem a fecnit, amit a hátad mögé rejtettél, amikor megjelentem - jelentette ki határozott hangon, Rick pedig érezte, hogy gyöngyözni kezd a homloka a nő tekintetétől, mellyel gyakran találkozott a kihallgató szobában, de mindig remélte, hogy vele szemben nem fogja alkalmazni. Lassan, ráérősen húzta maga elé ökölbeszorított kezét, miközben bűnbánó kék szemekkel pillantott a szigorú zöldes-barna szemekbe.

-          Gary száma van rajta, de gondoltam, tekintettel arra, hogy mi már együtt vagyunk, és arra, hogy nyakig sáros lehet ebben az ügyben, úgysem fog kelleni, így aztán… - próbált magyarázkodni, de csak azt érte el vele, hogy Kate összeráncolt szemöldökkel szakította félbe.

-          Mit értesz az alatt, hogy nyakig sáros lehet az ügyben? – kérdezte a nyomozó döbbenten, mire Castle arcára magabiztosság költözött, és komolyan nézve a nőre válaszolt.

-          Rajtakaptam, amint Loren naplóját olvasgatta, amíg te Gates-nél voltál – jelentette ki olyan hangsúllyal, mintha épp arra jött volna rá, ki lőtte le Kennedy elnököt. Kate egy pillanatra lehunyta a szemét, majd nagyot sóhajtott.

-          Castle, ezt már megbeszéltük. A barátja volt, nyilván szeretné elkapni a gyilkosát, és…

-          Ennyi?! – hördült fel döbbenten, felháborodva Castle – Egyszerűen azt, hogy beleolvas a bizonyítékba, te elintézed annyival, hogy a barátja volt?! Akkor ez már természetes?? Amikor én csináltam ilyet, rám törted a könyvtárszoba ajtaját, és bilincsben vezetettél el! – emlékeztette első közös ügyükre Castle a nőt, aki most gúnyosan húzta fel a szemöldökét.

-          Castle, te nemcsak beleolvastál az iratokba, hanem elloptad őket! – fonta karba kezeit Kate a mellei előtt úgy, mint egy szigorú anyuka, aki gyermekét szembesíti az elkövetett bűneivel, mire Castle türelmetlenül rántotta meg a vállát.

-          Lényegtelen! A lényeg, hogy tőle nem veszed zokon azt, amit elkövetett, mert ő Gary, a régi szerelmed! – bukott ki belőle meggondolatlanul, mire Kate meglepetten meredt rá. Zöldes szemében először hitetlenkedés villant, majd lemondóan sóhajtott.

-          Castle, már megint itt tartunk? Nem hiszem el, hogy képes vagy rávarrni az egészet, csak, mert féltékeny vagy! Mert az vagy, igaz? – húzta fel kérdőn a szemöldökét, mire Castle felháborodva kapkodott levegő után.

-          Féltékeny? Ki? Én? – tiltakozott grimaszolva a férfi, úgy, mint aki még a feltételezést is nevetségesnek tartja, Kate pedig várakozón pillantott rá – Én egyáltalán… na, jó. Féltékeny vagyok! – jelentette ki néhány másodperc múlva nagyot sóhajtva. – Nem azért szakítottatok, mert elmúlt a szerelem, hanem azért, mert nem mentél vissza az egyetemre, ami sokkal rosszabb, és beláthatod, hogy ez így… – fejtette ki álláspontját Rick, mire Kate fejét ingatva lépett hozzá közelebb, és finoman szájon csókolta.

-          Nem voltam szerelmes. – súgta a csókba Kate, mire Rick felsóhajtott, és szenvedélyesen vette birtokba a cseresznyeajkakat. Nyelvük lágyan, puhán találkozott, simogatón ébresztve fel a másik iránti vágyukat, emlékeztetve őket arra, hogy ugyan nemrég volt részük a másik karjaiban, a gyönyör varázsában, de túl sokáig kellett várniuk rá ahhoz, hogy megelégedjenek egyetlen alkalommal. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Rick szorosan magához ölelve szerelmét, suttogta a fülébe.

-          Csak ellenőrizd le! A kedvemért… - lehelte két apró csók között, mire Kate elhúzódott, és most már mérgesen nézett rá.

-          Castle, te komolyan arra kérsz, hogy nyomozzak egy barátom után?! Ismerem őt, nincs köze az egészhez! – tiltakozott most a nyomozó erőteljesebben, mire Castle is dühös lett.

-          Amikor az én barátomról volt szó, nem voltak ilyen aggályaid! Nem érdekelt, hogy ismertem, és…

-          Tudtommal ki is derült róla, hogy gyilkos, igaz?! – vágott vissza a nyomozó, de azonnal meg is bánta, amikor meglátta Rick szemében a fájdalmat. Tudta, hogy fájó sebeket tépett fel, hiszen az író talán még sosem csalódott emberben akkorát, mint akkor, de már nem tudta visszaszívni. Castle keserűen elmosolyodott, majd nagyot sóhajtva indult a pihenő ajtaja felé.

-          Igen, gyilkos volt! De veled ellentétben, én akkor bíztam benned és a megérzéseidben annyira, hogy melléd álljak! Nem tudom, minek kellene még történnie kettőnk között ahhoz, hogy egyszer az életben engem válassz a múltad helyett! – csattant a hangja keserűen, és bántón, majd a választ meg sem várva hangosan csapta be maga mögött a pihenő ajtaját, hogy aztán az utcára kiérve taxit fogjon. A hátsó ülésen kitekintve az ablakon, szomorúan figyelte az elsuhanó tájat, a gondosan, ízlésesen kialakított kirakatokat, New York pergő forgatagát, az embereket, akik a járdákon anélkül rohantak céljuk felé, hogy akár egy pillantást is pazaroltak volna embertársaikra. Miközben gondolatai veszekedésük körül forogtak, döbbenten fedezett fel egy ismerős arcot a tömegben, ahogy egy hatalmas épületben eltűnik. – Állj! – kiáltott a sofőrnek Castle, aki ijedten taposott a fékbe, és káromkodni kezdett, de amikor a kipattanó író a kezébe nyomta a viteldíj többszörösét, azonnal elhallgatott, és csak rosszalló fejrázás kíséretében továbbhajtott.