Gyilkos kísérlet 28. rész

28. rész

Kate-nek csak egy pillanatra volt szüksége ahhoz, hogy felfogja a férfi szavainak értelmét, és amikor ez megtörtént, hirtelen elöntötte a pulykaméreg. Mindkét kezével az asztalra csapott, és dühösen szikrázó szemekkel nézett a vele szemben ülő orvosra.

-          Ne hazudj a képembe, Gary! Azt akarod nekem bemesélni, hogy semmi közöd Loren halálához, amikor épp az imént vallottad be, hogy vastagon benne voltál a gyógyszerhamisításban?! – kiáltott ingerülten a férfira, aki az érzelemkitörés hevétől egy pillanatra kiesett nyugodt szerepéből, és olyan távol tolta a székét az asztalon tenyerelő nyomozótól, amennyire csak a bilincs engedte.

-          Nem azt mondtam, hogy semmi közöm a halálához, hanem azt, hogy nem én öltem meg! – tiltakozott hevesen a férfi, mire Kate szeme összeszűkült, így kényszerítve, hogy folytassa, neki pedig nem volt szüksége további motivációra – az én hibám, hogy meghalt. Nem kellett volna elmondanom senkinek, hogy mit tud, egyszerűen csak le kellett volna beszélnem róla…

-          Kinek mondtad el? – kérdezte most már higgadtabban Beckett, de továbbra is jég hideg hangon.

-          Donaldnak… - felelte halkan Gary, szinte erőtlen hangon.

-          A kórházigazgatónak? Donald Frost-nak? – kérdezett vissza Castle, mire az orvos bólintott, Kate pedig, gúnyosan fújtatva ült vissza a helyére, és a grimaszból, melybe arcának vonásai rándultak, jól kiolvasható volt, hogy egy szavát sem hiszi el a férfinak.

-          Igen – erősítette meg metajelzéseit Gary, majd kérdés nélkül tovább beszélt, immár Castle-nek, látva, hogy a nyomozó nem túl fogékony arra, amit mond – alig egy hónappal azután, hogy visszautasította a Tricelyd kísérletet, rájött, hogy én titokban megegyeztem Alan-nel. Megzsarolt. Azt mondta, vagy beveszem a buliba, vagy az orvosi kamara elé visz, és örülhetek, ha megúszom az engedélyem bevonásával.

-          Miért ment volna bele egy titkos kísérletbe, amikor nem bízott a készítményben? – szólalt meg most megint Kate, és hangjából érezhető volt a hitetlenkedés, de Gary azonnal felelt.

-          A pénz miatt. Hirtelen sokkal vonzóbb volt úgy a kísérlet, hogy saját zsebbe vándorolt a befolyt összeg, ráadásul adómentesen – válaszolta magától értetődő hangon, de Kate arcán látszott, hogy még mindig nem hisz neki, ezért folytatta – beleegyeztem, és neki ígértem a nyereség 30%-át, ő pedig, cserébe megígérte, hogy szemet huny felette. A gondok akkor kezdődtek, amikor bevallottam neki, hogy egy időre le kell állnunk, mert Loren megsejtett valamit… felszólított, hogy tüntessem el a színről, amit én úgy értelmeztem, hogy beszéljek vele. Erre azonban már nem került sor, mert meghalt – hajtotta le a fejét, és most először látszott arcán a bűnbánat, és a fájdalom a veszteség miatt. Kate összehúzott szemmel nézett a férfira, ajkán megvető grimasszal, majd becsukta az előtte heverő mappát, és indulni készült, Castle pedig, követte. Keze már a kilincsen volt, amikor Gary hangja megállította – Becks! Akkor… segítesz, ugye? – emlékeztette a nőt a kórházban tett ígéretére, amikor így próbálta rávenni, hogy elengedje a gyereket, mire Kate magabiztosan nézett vissza rá.

-          Egy gyufaszálat sem mozdítok érted, Gary, és tudod, miért nem? – hajolt most egész közel a férfihoz, annyira, hogy az láthatta az undor, és megvetés szikráit pattogni a zöld szemekben, miközben ő tovább beszélt – mert egy undorító, hazug patkány vagy, és egy szavadat sem hiszem el. Semmi nem utal arra, hogy Donald Frost-nak bármi köze lenne Loren meggyilkolásához! Amit itt előadtál, csak egy szánalmas próbálkozás arra, hogy megússz egy gyilkosságot, amit nem fogok hagyni! De lásd, mennyit jelent nekem a barátságod… - tartott egy pillanatnyi hatásszünetet a nő – megígérem, hogy elmegyek a kivégzésedre! – fűzte hozzá hideg tekintettel, mire Gary lehunyt szemmel nyelt egyet, Kate pedig, Castle-el a nyomában távozott. Amikor asztalához ért, ledobta a mappát, és fáradtan roskadt le a székre, jobb kezével végig szántott dús haján, majd ujjait összekulcsolva ajka előtt nézett a mellette ülő íróra, aki szokatlanul komolyan nézett rá – mi van? – kérdezte értetlenül, mire Rick nagy levegőt vett.

-          Azért utánanézhetnénk annak, amit mondott… - javasolta gyámoltalanul, mire Kate úgy nézett rá, mint egy őrültre.

-          Minek?! Egyértelmű, hogy hazudik, semmi bizonyítékunk nincs Frost ellen! Egyébként pedig, éppen te mondod ezt, aki nem hagyott békén azzal, hogy Gary a hunyó? – húzta fel a szemöldökét számonkérőn a nő, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Talán tévedtem… vagyis nem tévedtem, mert tényleg sáros, de lehet, hogy nem gyilkos… - vetette fel opcióként, mire Kate megrázta a fejét, ő pedig folytatta – Kate, tudom, milyen érzés, ha egy barát elárul… - fogott hozzá komoly hangon, és tekintetéből együttérzés sugárzott a nő felé – én is átéltem, emlékszel? De azt is tudom, hogy te olyan nyomozó vagy, aki nem tud lezárni egy ügyet addig, amíg minden nyomnak utána nem jár… - fűzte hozzá sokat sejtetőn, mire Kate egy darabig farkas szemet nézett vele, majd a nélkül, hogy a szemkontaktust megszakította volna, kiáltotta el magát.

-          Javi! – csendült fel határozottan a hangja, mire néhány másodperc múlva már Espo állt meg az asztala előtt – Ryan-nel futtassatok le mindent Donald Frost-ról, a New York Memorial igazgatójáról! – utasította a férfit, mire az értetlenül nézett vissza rá.

-          Minek? Scottdale a tettes, nem? – kérdezte meglepetten, mire Kate először az íróra nézett, aki várakozón pillantott vissza rá, majd ismét társához fordult.

-          Felmerült bennem néhány kérdés… csak tegyétek, amit kértem – jegyezte meg halkan, mire Javi megrántotta a vállát, de azonnal asztalához sietett, hogy teljesítse felettese kérését, Kate pedig, a pihenőbe ment, hogy egy frissen főtt feketével frissítse fel idegrendszerét.

Alig csészébe töltötte a csábítón illatozó, forró italt, amikor két erős kezet érzett meg a derekán, testében pedig azonnal érezte szétáramlani azt a nyugodtságot, melyet csak az író mellett érzett. Lehunyt szemmel támasztotta meg a hátát az izmos mellkason, miközben élvezte, hogy a férfi apró csókokkal hinti tele nyaka vonalát.

-          Nem gondolod, hogy ideje lenne… bocsánatot kérned? – kérdezte csibészes hangon, és Kate-nek ki sem kellett nyitnia a szemét, hogy tudja, a férfi kópésan vigyorog hozzá, kék szemei pedig huncut várakozással vannak tele.

-          Miért is? – tett úgy, mint akinek fogalma sincs róla, miről beszél a férfi, mire Castle most maga felé fordította.

-          Azzal vádoltál meg, hogy csak azért akarom Gary-re kenni a gyilkosságot, mert féltékeny vagyok… - jegyezte meg látszólag durcásan, mire Kate kérdőn vonta fel a szemöldökét, de szája sarkában mosoly bujkált.

-          Talán nem voltál az? – kérdezte évődve, mire Castle még szorosabban vonta magához.

-          De igen, de ez most lényegtelen! A lényeg, hogy igazam volt! Sáros volt a fickó! - jelentette ki győzelemittas hangon Castle, mire Kate elhúzta a száját. Bár tudta, hogy a férfinak igaza van, a legkisebb porcikája sem akarta megadni neki azt az elégtételt, hogy ezt meg is mondja neki.

-          Te azt mondtad, hogy gyilkos! Ha Javi és Ryan talál valamit Frost ellen, akkor neked kell majd bocsánatot kérned tőlem! – fonta karjait a férfi nyaka köré Beckett, mire Castle határozottan rázta meg a fejét.

-          Egyáltalán nem kell bocsánatot kérnem tőled, hiszen igazam volt! – nyomta meg erőteljesebben az utolsó két szót az író, majd azonnal folytatta – ha nem is Gary a gyilkos, akkor is sáros volt az ügyben, és csak azért nyomult rád, hogy a tűz közelében maradhasson!

-          Miért olyan fontos neked, hogy igazad legyen? – kérdezte töprengő arccal a nyomozó, de választ már nem kaphatott, mert Ryan lépett be az ajtón, ők pedig olyan gyorsan rebbentek szét, mint a rossz gyerekek, akiket csínytevésen érnek a felnőttek. Ha Ryan észre is vett valamit a kis közjátékból, az sem arcán, sem szavain nem látszott.

-          Donald Frost négy éve igazgatja a kórházat. A magánélete tiszta, sehol egy folt, vagy gyanús momentum…

-          Látod? Mondtam, hogy ez csak Gary agyszüleménye – szólt közbe Kate unottan, mire Ryan felemelte az ujját.

-          De! A szakmai élete már nem ilyen hófehér! Mielőtt a New York Memorialba került, Michiganben dolgozott, ahonnan eltanácsolták az állásából. Egy kísérleti projekt vezetője volt, de a kórház vezetősége megtudta, hogy folyamatosan lenyúlta az alapítvány pénzét, valamint néhány beteg jelentette, hogy ismeretlen készítményeket írt fel nekik, amit csak nála tudtak beszerezni, patikákban nem. – folytatta Kevin az információk sokaságának átadását, mire Castle diadalittasan öklözött a levegőbe, Kate pedig lemondóan fújtatott.

-          Kérdezzük meg tőle, megtartotta-e ezt a jó szokását, megtoldva egy kis gyilkossággal – jegyezte meg kedvtelenül, majd asztalához sietett, és az íróval a nyomában indult, hogy kihallgassa az igazgatót.