20. rész
Castle
fontossága teljes tudatában, lassan, ráérősen fordult meg, és futtatta végig
tekintetét a várakozón rászegeződő pillantásokon. Mindenkinek az arcáról mást
olvashatott le. Ryan izgatottan várta az újabb elméletet, Javi szkeptikusan
húzta el a száját, Kate pedig unottan pörgette kezében a tollat, félig az
asztala tetején üldögélve. Az író elfojtott egy mosolyt, ahogy az évek óta
megszokott reakciókat figyelte, majd megköszörülte a torkát, és nagy levegőt
véve, komoly hangon fogott bele.
-
Tudjuk, hogy a vállalat a csőd szélén áll – kezdte
előadásszerű hangon, mint egy komoly professzor, aki a tudásra éhes
hallgatókkal kíván megosztani egy hatalmas felfedezést, mely alapjaiban fogja
megrengetni a tudományba vetett hitüket – Pénzre volt szüksége, méghozzá
gyorsan, amiért arra is hajlandó volt, hogy meghamisítson kísérleti
eredményeket, és átugorjon bizonyos fázisokat. Tudjuk, hogy a pénz nagy úr, és
bár mindenki azt mondja, hogy nem számít, csak egészség és boldogság legyen,
azért azt is tudjuk, hogy jobb egy limuzin hátsó ülésén sírni, mint egy…
-
Castle, értjük! Rátérnél a lényegre? – szakította félbe
elhivatott hangon előadott monológját a nyomozó unott hangon, mire ő
rosszallóan pillantott rá.
-
Kérlek, ne zökkents ki, mert elveszítem a fonalat… -
háborgott sértetten, mire Kate felvonta a szemöldökét.
-
Miért? Van fonal? Kezembe adnád az elejét? Csak azért,
hogy én is felvehessem végre… - fűzte hozzá gúnyosan, mire Javi kuncogni
kezdett, Ryan pedig, nagyokat pislogva várta az író reakcióját, aki nagyot
sóhajtva emelte fel mindkét kezét.
-
Rendben, a lényeg, hogy az igazgató csak egyetlen
helyről kaphatott pénzt arra, hogy egy ki nem próbált gyógyszert piacra
dobhasson – állt most meg, és kis hatásszünet után, sejtelmesen húzta össze
szemét, így várva, hogy vajon kimondja-e helyette valaki. Láthatólag azonban,
még mindig nem tudták a nyomozók, hova akar kilyukadni, ezért lemondóan
sóhajtott, majd kibökte – Terrorizmus, emberek! Az igazgató lepaktál az
ördöggel. A terroristáknak kapóra jön egy olyan gyógyszer piacra dobása, amely
nagy valószínűséggel mindenkit megölne…
-
Persze! Hónapok, vagy évek múlva, Castle! – szakította
félbe megint Beckett az írót – mégis, melyik terrorista szervezet hajlandó
ennyi időt várni, amíg az amerikaiak elkezdenek hullani, mint a legyek? – tette
fel a logikus kérdést, mire Rick csücsörítve, összeráncolt szemöldökkel kezdett
gondolkodni.
-
Az elméletemnek ez a része még kidolgozás alatt áll –
felelte csalódottan, miközben karba font kézzel telepedett le a székére, úgy
folytatta – még nem gondolkodtam ezen…
-
Neki se állj! – figyelmeztette a férfit Beckett kemény,
határozott hangon, majd a fiúk felé fordult – abban viszont van valami, hogy az
igazgatónak pénzre volt szüksége. Azt is eltitkolta előlünk, hogy Loren járt
nála, azt állította, nem is ismerte. Ti hozzátok be, én pedig addig összeszedek
mindent, amit találunk róla – utasította a fiúkat, akik bólintottak, és már
indultak is, hogy teljesítsék a parancsot. Kate nagyot sóhajtva vette az irányt
a pihenő felé. Úgy érezte, szüksége van egy kávéra, mely felfrissíti a papírmunkához,
mely nem tartozott a kedvencei közé. Hátra sem kellett néznie, hogy tudja,
Castle követi, így nem lepődött meg, hogy, amikor a csészékért nyúlt, az, egy
mozdulattal vette át tőle a feladatot, és töltötte ki pohárba a még forró
nedűt. Amikor elkészült, átnyújtotta a nőnek az egyik poharat, aki hálás
mosollyal az ajkán köszönte meg, majd finom csókot adott mellé.
-
Tudod, mindig vágytam rá, hogy a reggeli kávékért
cserébe, a mosolyod mellé csókot is kapjak – kacsintott a nőre Castle huncutul,
mire Kate még szélesebben elmosolyodott.
-
Neked nem egy fontos dolgot kellene elintézned? –
kérdezte a nyomozó a férfitól, mire Rick közelebb lépett, és ezúttal ajkával
nyakára szórt apró csókokat.
-
De igen… éppen azt csinálom… - motyogta nyaka vonalába
suttogva, és forró lehelete szinte égette a nő selymes bőrét – nagyon fontos,
hogy érezd, mennyire szeretlek…
-
Castle! – hajolt el a csókok elől Beckett, és tekintete
figyelmeztetőleg villant - pontosan tudod, mire gondolok! Bamby-kára és a
blogjára! Megegyeztünk, hogy elmész, és elintézed, hogy levegye azt a… nem is
tudom, minek nevezzem! – tette le a már kiürült kávéspoharat Kate, és arcán látszott,
hogy a korábbi idegesség, és harag megint felülkerekedett rajta.
-
Igen, emlékszem. Bár ki tudnám törölni az agyamból
azokat a szóhasználatokat, és stilisztikai hibákat – sóhajtott csalódottan
Castle, és az emlékre még meg is rázkódott, majd hirtelen csibészesen
elmosolyodott – arra sokkal szívesebben emlékszem vissza, amit okozott. Amúgy írásnak
semmiképpen sem nevezhetjük. Ennél a szörnyedelemnél kómában is jobbat írok –
jegyezte meg elhúzott szájjal – De, ami a tartalmat illeti, azzal nem tudom, mi
a problémád. Elvégre most már nem hazugság. Tényleg együtt vagyunk, tényleg
jogot formálsz rám, ráadásul, tényleg szerelmes vagyok beléd – fűzte hozzá
természetes, könnyed hangon, mire Kate mélyen a szemében nézve, komolyan válaszolt.
-
A probléma az, Castle, hogy, ha ezt a blogot Gates
elolvassa, olyan ívben repülsz a kapitányságról, hogy a lábad sem éri a földet.
– világosította fel a férfit, aki a hallottak hatására elgondolkodva húzta el a
száját, és látta be, hogy a nyomozónak igaza van.
-
Komolyan azt hiszed, hogy a kapitány olvas ilyen
blogokat? – kérdezte kétkedéssel vegyes reménnyel a hangjában, mire Kate
megrántotta a vállát.
-
Tekintettel arra, hogy ő még mindig úgy tudja, Bamby
újságíró, aki öregbíti majd cikkével a new york-i rendőrség hírét, valószínűnek
tartom, hogy látni akarja majd azt a cikket – bocsátkozott logikus jóslásba a
nő a tények alapján, mire Castle fájdalmasan felszisszent, ahogy belegondolt,
mit fog ő kapni, amikor a kapitány rájön, hogy a nő csak egy elszánt rajongó,
semmi több, Beckett pedig folytatta – tényleg! Mit fogsz neki mondani? –
kérdezte ártatlanul, miközben a szája sarkában bujkáló apró mosoly elárulta,
mennyire élvezi a helyzetet.
-
Megtennéd, hogy ha már egyszer együtt vagyunk, egy pár
vagyunk, akkor nem élvezed ilyen látványosan, hogy Gates keresztre fog
feszíteni? – kérdezte duzzogva az író, miközben agyában vadabbnál vadabb
ötletek születtek arra vonatkozólag, hogyan másszon ki a slamasztikából,
amelybe került, és elkönyvelte, hogy a mondás igaz. Aki másnak vermet ás…
-
Próbálom nem élvezni, de a tudat, hogy azért hoztad a
nyakamra Bamby-t, hogy bosszants, most pedig neked okoz bosszúságot, túlságosan
szórakoztató ahhoz, hogy komoly tudjak maradni - válaszolt őszintén, egyre
szélesebben mosolyogva Kate, mire Castle gyötrődő arcot vágott, de a következő
pillanatban hirtelen felderült az arcra, a nő pedig, gyanakodva nézett rá -–mi
az?
-
Nincs más dolgom, mint álnéven írni egy cikket az egyik
újságban! Elvégre, én is ott voltam, ahol Bamby, a tegnapi nap folyamán! –
jelentette ki büszkén mosolyogva, amiért rájött a megoldásra – van egy barátom
az egyik napilapnál, ő biztosan megjelenteti nekem!
-
Tényleg azt hiszed, hogy a stílusodból nem jönnek rá,
hogy te írtad? – kérdezte hitetlenkedve Beckett, mire Rick magabiztosan,
önelégülten húzta ki magát.
-
Bízd csak rám! Nem véletlenül vagyok bestseller író –
fűzte hozzá öntelten, amire egy szemforgatást kapott válaszul – majd
megpróbálok olyan stílusban írni, ami jellemző lehet Bamby személyiségére.
Annyit kell csak tennem, hogy többször elolvasom a blogot, a többi bejegyzést
is, és átveszek néhány szófordulatot tőle – toldotta meg elszántan, mire Kate,
csengő mobilja után nyúlva, kétkedve rázta meg a fejét.
-
A te dolgod, Castle! De, most szólok, ha a
bejegyzéseitől agykárosodást szenvedsz, szakítok veled! – jelentette ki
határozottan, mire Castle meglepetten tátotta ki a száját, válaszolni viszont
nem volt ideje, mert Beckett már fel is vette a telefont, egy gombnyomással
kihangosítva azt – Beckett!
-
McIntery eltűnt! Nincs a vállalatnál, és otthon sem! –
csendült fel a vonal végén Ryan tiszta, mély baritonja, mire Kate és Castle
egymásra néztek.
-
Adjatok ki rá körözést, és zárjátok le a reptereket,
állomásokat. Nyilván szökni próbál – vélte Kate, de még mielőtt a fiúk
letehették volna, Castle elgondolkodó hangja tartotta vissza őket.
-
Közben menjetek el a nővéréhez is, csak a biztonság
kedvéért. Aki képes elviselni azt a nőt, mint titkárnőt, csak azért, hogy
segítsen a nővérén, annak szoros kapcsolata lehet vele – gondolkodott hangosan,
mire Kate elismerő pillantást küldött felé, és megszakította a vonalat. Amint
letette, Rick felé fordult.
-
Te indulj, és intézd, amit megbeszéltünk! – nyomott
futó csókot az ajkára, majd kilépett a pihenőből, és ajkán elnéző mosollyal
figyelt, ahogy az író lehajtott fejjel, komoran a lift felé indul. Bármennyire
sajnálta, amiért ismét Bamby-val kell találkoznia, nem tekinthetett el a
helyreigazítástól, nem kockáztathatta, hogy a kapitány rájöjjön, mi van
közöttük.
Alig fél órája
ült a gépnél a nyomozó, és gyűjtötte barna dossziéba az igazgató elleni bizonyítékokat,
amikor Karpowsky állt meg mellette. Kate kíváncsian, érdeklődve pillantott fel
rá, mire a barna hajú nő, akinek haja most is a négy égtáj felé göndörödött,
tekintetével jobbra intett.
- A fickó téged
keres, Beckett! Áruld már el nekem, hogy a fenébe szedsz össze ilyen félisteneket!
Az F.B.I-os, a rablásos fickó, a doki, most meg ez! Castle-ről nem is beszélve,
aki már négy éve lesi minden kívánságodat, és csak csettintened kellene, hogy
hű szolgád legyen élete végéig! – háborgott Karpowsky, mire Kate elmosolyodott,
és a mutatott irányba nézett. Jókedve azonnal elszállt, amikor meglátta, ki a
vendége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése