32.
rész
Drew először
ide-oda kapkodta fejét, mint, aki nem akarja elhinni, amit hallott, majd kisvártatva
magára talált, és hangot adott félelmének.
- Te
akarod összevarrni? – hüledezett, majd vadul kezdte rázni a fejét – nem
engedem! Te még egy vasgolyót is képes vagy tönkretenni! Kizárt, hogy hozzáérj
életem szerelméhez! – vált megint hisztérikussá a hangja, mire Kate égnek
emelte a szemét. Bosszankodva állapította meg, hogy Drew láthatólag tökéletesen
ismerte Kimberly-t, hiszen nővére valóban két lábon járó szerencsétlenség volt,
bármihez nyúlt az eltört, tönkrement, vagy zárlatos lett. Szilárd meggyőződése
volt, hogy szupermodellként csak azért futhatott be szép karriert, mert semmihez
nem kellett hozzáérnie, csak mozdulatlanul állnia, ami elég volt a sikerhez.
- Két
dolgot tisztázzunk – szólalt meg Declan, miközben bal kezét fájdalmas grimaszba
rándult arccal hajlította be – először is, nem vagyok az élete szerelme! –
nézett jelentőségteljes pillantás keretében Drew-ra, aki csalódottan húzta el
száját.
- Remény-gyilkos!
– öltötte ki nyelvét a testőrre, majd morcosan tette hozzá – karácsonykor ne
felejts el eljönni, és megölni a macskámat! – duzzogott, megint túlzásokba
esve, de Declan ügyet sem vetett rá, folytatta.
- Másodszor
– folytatta rezzenéstelen arccal – láttam már Kimet, ahogy bekötözte egy állat
sebét, és egyáltalán nem tűnt ügyetlennek – tette hozzá, miközben lágyan
mosolygott rá a nőre, Kate pedig érezte, hogy elpirul a dicséret hallatán.
- Ha!
– nevetett fel Drew erőltetetten, gúnyos felhanggal – akkor kis szívem, mi két
teljesen különböző Kimberly-t ismerünk – jelentette ki, mire Kate nagyot nyelt.
Érezte, veszélyes vizekre eveztek, és minél előbb be kellene fejezni ezt a
társalgást, még mielőtt Declan több olyan információt is megoszt Drew-val, ami
leleplezi a férfi előtt. Ha ez megtörténne, azonnal véget érne a színjáték,
hiszen nem gondolta, hogy a producer olyan készséges lenne, mint Anette –
tisztázzunk két dolgot – használta ugyanazt a szófordulatot, mint korábban
Declan – először is, egy állat lábának bekötözése egy nyúlfarknyival
veszélytelenebb, mint összevarrni egy sebet egy izmos felkaron – jelentette ki,
miközben jobb kezének mutatóujjával jelentőségteljesen mutatott a sérülésre. –
Másodszor, higgy nekem, amikor azt mondom, hogy Kimberly maga a két lábon járó
katasztrófa! – bizonygatta sűrű bólogatások közepette, és Kate volt az
egyetlen, aki tudta, hogy mindez igaz is, Declan azonban, mosolyogva állta a
tekintetét.
- Én
mégis jobban bízom benne, mint akárki másban! – jelentette ki határozottan,
mire Drew hitetlenkedve simított végig szőke fürtjein.
- Oké,
oké! Ezt emésztenem kell! – nevetett úgy, mint aki menten megőrül – inkább
hagyod, hogy ő varrjon össze, mint hogy bemenj egy kórházba, ahol szakemberek
vennének kezelésbe – összegezte a lényeget, és amikor Declan komolyan
bólintott, Kate felé fordult – édes, már tudom, mi tartott vissza attól, hogy a
karjaiba omolj! A józanész hiánya! Nyomokban sem találom – jelentette ki
sajnálkozva, mire Kate türelmetlenül sóhajtott.
- Nem
akarok zavarni, de amíg azon vitatkoztok, hogy mennyire vagyok alkalmatlan
bármire, folyamatosan vért veszítesz! – mutatott az egyre nagyobb foltra az
ingen, majd Drew felé fordult – van orvosi táska a szobádban? – kérdezte,
miközben arra gondolt, ha eszközök nem is állnak a rendelkezésére, legalább le
tudja szorítani a sebet, hogy ne veszítsen több vért a férfi, amíg meggyőzi,
hogy kórházba menjen.
- Életem!
– kapott színpadiasan mellkasához megütközve Drew – ezt úgy kérdezed, mintha
nem tudnád, hogy megrögzött hipochonder vagyok – közölte sértett hangon, mint,
aki még büszke is erre, miközben a lift felé indult. – Az irodában mindent
megtaláltok, és ott nyugodtabb körülmények között tudod kinyírni, mint itt, az
aulában – jegyezte meg, mialatt megnyomta a hívógombot – egyébként, arra az
esetre, még defibrillátor is van a szekrényben – tette hozzá, mire Kate
döbbenten nézett Declan-re, aki jobb kezének mutatóujjával körkörös
mozdulatokat írt le halántéka körül, így utalva a producer elmeállapotára, ő
pedig csak nehezen állta meg nevetés nélkül.
Beérve az
irodába, Drew készségesen pakolta elő az összes orvosi felszerelést, ami csak
megtalálható volt az ízlésesen, bőrkanapéval, fotellel, hatalmas mahagóni
asztallal berendezett helyiségben. Az óriási ablakból pazar kilátás nyílt New
York zsúfolt utcáira, de a forgalom zaja nem ért fel hozzájuk. Declan
kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, miközben tekintetét egy percre sem vette
le a nőről, aki nyugodt magabiztossággal, és hozzá döbbent arckifejezéssel
szedte elő a ládából a kötszert, fecskendőt, tűt, milliméter szélességű
fonalat.
- Úgy
tűnik, van itt minden – jegyezte meg Kate elhűlve, mire Drew büszkén húzta ki
magát.
- Felkészültem
– válaszolta, mire Kate értetlenül emelte fel a varráshoz szükséges holmikat –
nos, igen – köszörülte meg torkát kissé zavartan – egyszer… elvágtam az ujjam.
- Varrni
kellett? – hökkent meg a doktornő, mire Drew zavartan túrt bele hajába, és
vörössé vált arccal kezdett nevetni.
- Á,
dehogy! Csak a papírlap vágta meg, de… szóval, eléggé megijedtem! Mert tudod,
mi van, ha varrni kellett volna? Akkor hirtelen nem is lett volna semmilyen
eszközöm, és itt véreztem volna el az irodában. Csak a kihűlt testemet találták
volna meg! - magyarázta izgatottan, és tovább is ecsetelte volna a vérfagyasztó
történetet, ha nem szólal meg a telefon, melyen a titkárnője közölte, hogy a
rendőrség szeretne váltani vele néhány szót. - Mennem kell vallatásra – kért
elnézést, de mielőtt távozott volna, még az ajtóból hátra szólt – húzz kesztyűt!
Tudod, a bakeszok miatt – rázkódott meg undorodva, majd elhagyta a helyiséget,
kettesben hagyva őket. Kate automatikus mozdulatokkal nyúlt a fehér gumikesztyű
után, és húzta fel kezére, miközben zavartan mosolygott a férfira.
- Elsőként
kapsz egy kis érzéstelenítő injekciót – magyarázta felelősségteljes hangon – ne
aggódj, milliószor csi… vagyis láttam már, hogyan csinálja Kate – javította
magát gyorsan, mire Declan nyugtatólag mosolygott vissza rá.
- Nem
aggódom, bízom benned – jelentette ki, miközben nagy levegőt vett – sajnálom,
hogy keresztül kellett menned ezen.
- Nem
értem ezt a pasast – szívta fel a kis, átlátszó üvegből a lidocain-t a nő – nem
emlékszem, hogy bármi jelét adtam volna…
- Az
ilyeneknek nem kell jel, ettől kattantak – szakította félbe Declan, még mielőtt
saját magában keresné a hibát, majd kópésan mosolyogva tette hozzá – de azért,
egy valamire jó volt ez az egész – jegyezte meg, és amikor Kate értetlenül
nézett vissza rá, folytatta – legalább láthatod, én mennyivel finomabb módját
választom annak, hogy rávegyelek, mondd le az esküvődet – nézett ártatlan
képpel a nőre, aki igyekezett figyelmen kívül hagyni a jóleső érzést, mely
átjárta szívét.
- Készen
állsz? – kérdezte válasz helyett, mire Declan felvillanyozva húzta ki magát.
- Kettőnkre?
Bármikor! – felelte magabiztosan, de amikor Kate összeráncolt szemöldökkel,
mérgesen nézett vissza rá, elhúzta a száját, és bólintott, így jelezve, hogy
értette a kérdést.
- Le
kell… szóval – köhintett Kate idegesen – vedd le az inged – kérte halk, de
határozott hangon, mire Declan engedelmesen kezdte jobb kezével kigombolni az
említett ruhadarabot, Kate pedig nagyot nyelve figyelte, ahogy szeme előtt
feltárul a bronzszínű bőr. Pulzusa felgyorsult, amikor meglátta, hogyan
lejtenek táncot az izmok a széles mellkason és vállon, ahogy Declan azon
igyekezett, hogy szabaddá tegye bal felkarját. Képzeletben végig simított
kezével rajta, szinte érezte ujjai alatt a bőre puhaságát, mialatt kiszáradt a
szája a látványra.
- Segítenél?
– rántotta ki vágytól fűtött képzeteiből Declan hangja, ő pedig szégyenkezve
gondolatai miatt, bólintott, és figyelmeztette magát, hogy próbáljon meg úgy
tekinteni a férfira, mintha egy páciense lenne, ami korántsem volt könnyű. A
kórházban még egyetlen alkalommal sem kúszott az orrába friss arcszesz illata,
az ő betegei nem szoktak vágyakozva nézni rá, és még sosem csókolták olyan
szenvedéllyel, mint az előtte ülő. Hogy figyelmét elterelje, megpróbált a
feladatra koncentrálni. Kezét óvatosan csúsztatta az ing alá, és amilyen lassan
csak tudta, lehámozta a férfiról, anélkül, hogy észrevette volna, annak elakad
a lélegzete mozdulatainak hatására. Hiába viselt a nő kesztyűt, Declan szinte
érezte ujjainak melegét a bőrén, és mindent megadott volna érte, ha most nem
épp a sebét látta volna el egy irodában, hanem kettesben lettek volna a nő
lakásán, és mialatt kesztyű nélkül a bőrét simogatja, ő szenvedélyesen
csókolhatta volna. Gondolataiból éles fájdalom rántotta ki, ahogy megérezte,
hogy az injekciós tű a bőrébe hatol, amint megkapta az érzéstelenítőt.
- Sajnálom
– kért elnézést Kate halkan, ahogy észrevette, hogy Declan ajka megrándul a fájdalomtól
– nemcsak ezt… mindent – folytatta bűntudattól gyötörve, és amikor a férfi
értetlenül nézett rá, folytatta – ez… nem történt volna meg, ha azonnal
beszállok az autóba, és nem fordulok hátra. Vagy, ha nem hagyom, hogy Lara
közös képet készítsen – ostorozta magát Kate, miközben a vékony tűbe befűzte a
szinte átlátszó fonalat, és precíz, rutinos mozdulatokkal kezdte összeölteni a
sebet. Annyira lefoglalta, hogy gyorsan, mégis pontosan dolgozzon, hogy észre sem
vette, Declan milyen érdeklődéssel, és meglepettséggel nézte a műveletet.
- Ez
nem a te hibád – hallotta most meg a férfi hangját – tudtam, mire vállalkozom,
amikor igent mondtam erre a megbízásra. Tulajdonképpen, éppen ez a munkám –
húzta el száját mókás grimaszra, és Kate nem állta meg mosolygás nélkül. –
Inkább én tartozom bocsánatkéréssel – tette hozzá, mire a nő félbehagyta a
megkezdett öltést, és összeráncolt szemöldökkel nézett rá – el kellett volna
kapnom azt a szemétládát, hogy ez ne ismétlődhessen meg.
- Engem
védtél – nézett mélyen a sötétkék szemekbe, majd figyelmét ismét a sebre összpontosította,
és elkötve az utolsó öltést is, gyorsan vágta el a fonalat, hogy aztán kötszert
vegyen elő, és óvatosan ráhelyezze a sebre, végül lehúzta a véressé vált
gumikesztyűt és a dobozban található nylon-ba csomagolta. Amikor végzett,
ösztönös mozdulattal simított végig a fehér kötésen – így már rendben lesz.
Legalább két hétig bent kell hagyni a varratokat, és ügyelj rá, hogy mindig
szárazon tartsd – sorolta a megszokott utasításokat, majd, amint felfogta mondatai
értelmét, zavartan elmosolyodott. – Legalábbis, Kate mindig ezt szokta mondani
a gazdiknak – tette hozzá, de amikor el akarta venni a kezét, rémülten érezte
meg, hogy Declan ujjai ráfonódnak az övére.
- Köszönöm
– nézett bele a zöldes-barna szemekbe – tényleg sokat tanultál a testvéredtől –
állapította meg elismerőn – nem is értem, miért nem választottad te is az
orvosi szakmát.
- Egy
orvos elég a családba – válaszolta Kate, miközben érezte, hogy pulzusa
felgyorsul, ahogy Declan finoman cirógatni kezdte kezét ujjbegyével.
- Mindent
megadnék azért, ha megfejthetném ezt a kettőséget, ami benned van Kimberly Cooper
– hajolt kissé közelebb Declan, mialatt keze elengedte Kate kezét, és annak
nyakára vándorolt, ujjai pedig tarkóját kezdték becézni. – Ha megérthetném,
miért vagy ilyen szeretnivaló, amikor kettesben vagyunk, és miért válsz
elviselhetetlenné, amint közönséged akad – beszélt tovább, miközben ajka egyre
közelebb ért a nőéhez, és Kate ajkát szinte égette forró lehelete. – Tudni
akarom, miért vonzódom hozzád ilyen őrülten, mióta megérkeztél Dallasba…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése