33.
rész
Kate egy
másodpercig eljátszott a gondolattal, hogy bevallja az igazat. Elege volt ebből
a játékból, elege volt abból, hogy elfojtsa érzelmeit, hogy rajongókkal
bájologjon, hogy elviselje főnöke ordítozását a munkahelyén, hogy szerelmes
vallomást kelljen hallgatnia leendő sógorától, és ellentmondva érzelmeinek, el
kell utasítania az egyetlen férfit, aki eddig számára ismeretlen érzéseket tárt
fel előtte, miközben nővére vígan szórakozik Párizsban, ráadásul fütyül rá,
hogy őt esetleg egy kattant rajongója szitává lőheti, csak mert a sors egyforma
kinézettel verte meg őket. Végül elvetette az ötletet, és nehéz szívvel nyelt
nagyot. Nem, nem teheti meg, elvégre ígéretet tett, amit nem szeghet meg,
hiszen szülei mindig azt tanították neki és Kimnek is, hogy amikor az ember
szavát adja, az mindennél többet ér. Amikor észrevette, hogy Declan még mindig
a válaszára vár, megköszörülte torkát.
- Vigyázz
mit kívánsz – súgta vissza Kate komoly hangon – talán, amikor majd megérted, és
megtudod, nem fog tetszeni a válasz – folytatta elcsukló hangon, miközben egy
pillanatra lehunyta szemét, Declan pedig azonnal élt a lehetőséggel, és
gondolkodás nélkül tapasztotta ajkát az övére. Szája puhán forrt össze a
nőével, aki érezte, hogy vére felforrósodik, és ugyanolyan gyengéden viszonozta
a csókot. Ajkáról halk sóhaj szakadt fel, ahogy szétnyitotta a férfi kutató
nyelve előtt, és beleborzongott, ahogy találkoztak, és ismerős táncba kezdtek,
miközben Declan tenyere lágyan simított végig oldalán, majd hátán, hogy aztán
derekán állapodjon meg, és közelebb húzza magához, Kate pedig ösztönösen
karolta át nyakát, és simult bele az ölelő karokba. Declan olyan puhán, annyi
szeretettel csókolta, ahogy még soha senki korábban, ő pedig érezte, hogy
minden ellenállása elolvad. Ujjai vágyakozva túrtak a sűrű, sötét tincsek közé,
játékosan végig cirógatva a férfi tarkóját, majd vállán, mellkasán simított
végig, és elégedetten mosolygott bele a csókba, amikor hallotta, hogy Declan
felnyög az érintése nyomán. Az érzés, ahogy keze alatt megremegett a férfi
minden izma, felfoghatatlan volt, egyszerre izgalmas és félelmetes, hogy ilyen
hatást képes kiváltani bárkiből egyetlen érintésével, de élvezte minden
pillanatát, miközben Declan egész teste lángolt, és nem győzött betelni a nő
ajkának ízével.
- Fogalmad
sincs, mennyire vágyom rád – súgta vágytól fűtött hangon Kate fülébe a férfi, miközben
ajka már nyaka vonalát kényeztette, Kate pedig élvezettel hajtotta kissé hátra
fejét.
- Vajon,
hány nő hallotta már tőled ezeket a szavakat? – kérdezte félig komolyan, enyhe
mosollyal a szája szegletében, eltitkolva, mennyire érdekli, hogy akár egyetlen
alkalommal is vonzónak találta-e nővérét a férfi, mire Declan felemelte fejét,
és mélyen belenézett a szemébe.
- Úgy
érzem, egész pontosan egy bizonyos dologra vagy kíváncsi – tapintott a lényegre
a férfi, de hangjából semmi sértettség nem volt érzékelhető, sőt, inkább
mosolygott, mint akinek még tetszik is, hogy talán féltékeny lehet a nő. Kate
eljátszott a gondolattal, hogy ennyiben hagyja a dolgot, végül győzött a
kíváncsisága, és továbbra is a férfi karjai között maradva, annak tarkóját
cirógatva, kérdezte.
- Megfordult
már máskor is a fejedben, hogy lefekszel az ügyfeleddel? – kérdezte visszafojtott
lélegzettel, mire Declan elkomolyodott, és arcán látszott, azon töpreng,
őszinte lehet-e a nővel. Amikor már Kate feladta volna, hogy választ kap a
kérdésére, Declan nagy levegőt vett, és bólintott.
- Igen,
kétszer borzasztóan közel álltam hozzá – válaszolta nyugodt hangon, Kate
ereiben pedig megfagyott a vér. Persze, nem kérhette számon a férfin a múltját,
de imádkozott azért, hogy egyik se a nővéréhez kapcsolódjon. Úgy érezte, nem
tudná elviselni a tudatot, ha Declan csak azért vonzódna hozzá, mert hasonlít
Kimberly-re. – Az első alkalommal…
- Tudod,
mit? Meggondoltam magam – próbált kibontakozni az ölelésből Kate, aki átkozta
magát kíváncsisága miatt. Sokkal jobban érezte magát, amíg abban a hitben
élhetett, hogy Declan semmit nem érzett a nővére iránt, és most már egyáltalán
nem akarta tudni az igazságot. – Mégsem akarom tudni! Nem is tartozik rám –
támasztotta meg kis tenyerét az izmos mellkason, mire az, vidáman mosolygott le
rá.
- Pech
– fonta szorosan ép karját dereka köré Declan, így megakadályozva, hogy
kiszabadulhasson – most már elmesélem! Így legalább többet tudsz meg rólam –
magyarázta könnyed hangon, miközben Kate még mindig azért küzdött, hogy
elengedje – megtennéd… hogy nem… kapaszkodsz a sebembe? – kérdezte fogait
összeszorítva Declan, ő pedig azonnal elernyedt a karjaiban, amint észrevette,
hogy nagy szabadulása közepette, jobb kezével pont a frissen öltött sebre
támaszkodott. – Köszönöm – sóhajtott fel megkönnyebbülten a férfi, majd
folytatta – tehát, az első alkalommal…
- Declan,
engem ez… tényleg nem érdekel, oké? – próbálkozott ismét Kate, de ezúttal nem ficánkolt
a karjaiban, nehogy ismét fájdalmat okozzon a férfinak.
- Egy
konyhában történt az eset – mesélte mosolyogva, elrévedt tekintettel Declan, és
arcán látszott, visszarepült a múltba – az ügyfelem lopott egy doboz jégkrémet,
és képes lett volna egyedül befalni. Még szerencse, hogy megleptem – ért a
mondat végére, és elég volt a csodálkozástól tágra nyílt zöldes-barna szemekbe
néznie ahhoz, hogy tudja, a nő rájött, a farmon kettejük között elcsattant csók
emlékét idézte fel. – Másodszor a lakásán történt. Egyetlen törölközőben
nyitott ajtót, és a látványától minden elvem szertefoszlott. Ha akkor nem
kopogtat be Anette… - hagyta nyitva a mondatot, miközben egészen közel hajolt
Kate-hez – soha, egyetlen alkalommal sem éreztem vonzalmat egyetlen ügyfelem
iránt sem. Mindig külön tudtam választani a munkát, és a magánéletemet, de
amióta leszálltál Dallasban a repülőgépről, az életem csupa kísértés – fejezte
be a mondatot halkan, majd a választ meg sem várva, ajka ismét a nőére tapadt,
Kate pedig boldogan viszonozta. A tudat, hogy ő volt az, aki felébresztette a
férfi vágyát, ő az, akit mindennél jobban akar, örömmel töltötte el, és eszébe
sem jutott, hogy Kimberly Cooper bőrébe bújva csókolják szenvedélyesen egy
producer kanapéján. Egyszerűen csak élvezni akarta a pillanatot, átadni magát
annak a csodálatos bizsergésnek, mely minden sejtjét életre keltette, a
simogatásnak, ahogy a férfi keze végig siklott hátán, ő pedig még a ruha
anyagán keresztül is érezte a hozzápréselődő test melegét. Csókjuk egyre szenvedélyesebbé
vált, nyelvük ingerlőn fedezte fel a másik ajkának ízét, selymességét, és a
külvilág teljesen megszűnt a számukra.
- Valaki
kapcsolja be a lég kondit, mert itt durván forrósodik a levegő! – hasított bele
a levegőbe Drew izgatott kiáltása, mely úgy szelte ketté a romantikus
pillanatot, mint egy szablya, ők pedig egy emberként ugrottak szét. Kate égő
arccal nyelt nagyot, miközben felállt a kanapéról, és anélkül, hogy Declan-re
nézett volna, Drew felé indult, aki mint egy kisiskolás lány, úgy viháncolt,
tapsolt és ugrált örömében. – Tudtam! Úgy tudtam, hogy te sem vagy fából,
édesem! – mutogatott gonoszkodva a nőre, aki igyekezett megnyugtatni vadul
dobogó szívét, melyről nem tudta, hogy a csók utóhatása-e, vagy a tudat okozta,
hogy rajtakapták, ahogy szenvedélyesen csókolózik a testőrével. – Egyébként a
rendőrök veled akarnak beszélni – tette hozzá kissé unott hangon Declan felé
fordulva, aki szó nélkül távozott a helyiségből, út közben magára kapva ingét.
- Ez
nem az, aminek látszik – próbálta megmagyarázni a helyzetet, amint kettesben
maradtak, mire Drew túljátszott komolysággal bólogatni kezdett.
- Aha,
naná, hogy nem – gúnyolódott – elmondom, minek látszott, aztán nekifuthatsz még
egyszer – javasolta, majd a választ meg sem várva, folytatta – innen, mármint az
ajtóból - mutatott széles mozdulattal az ajtó elé – egészen úgy látszott,
mintha ti ketten szenvedélyesen smárolnátok.
- Pontosan
ez az! Mi ketten csókolóztunk, vagyis Kimberly Cooper, és Declan Scott a testőr
– értett egyet Kate, mire Drew néhány másodpercig úgy nézett rá, mint egy esze
hagyottra, de ő rendületlenül folytatta – legalábbis te ezt láttad! De az
igazság az, hogy nem ez történt!
- Szivi,
hazudnék, ha azt mondanám, nem fáj, hogy lenyúltad ezt a félistent, nem sokkal
azután, hogy én is jeleztem, hogy igényt tartok rá – emelte fel kezét a férfi,
hogy így hallgattassa el Kate-t – de ha valakinek, nekem nem kell
magyarázkodnod! Hidd el, én tényleg megértem, hogy mielőtt lehorgonyzol egy
olyan unalmas pasi mellett, mint Steve, még utoljára jól akarod magad érezni,
és esküszöm, tőlem nem tudja meg senki – emelte fel két ujját esküre Drew –
ráadásul ez a magyarázat, hogy nem is azt láttam, amit láttam, elég vérszegény,
és cinkes – tette hozzá csalódott képpel, mire Kate türelmetlenül sóhajtott.
- Jól
figyelj rám, mert csak egyszer mondom el! – figyelmeztette határozott hangon a
férfit, amivel elérte, hogy az csendben maradt és feszülten szegezte rá kék
szemét – Kimberly Cooper nem csalhatta meg a vőlegényét ezen a kanapén, mert
itt sincs! Érted, amit mondok? – kérdezte sokatmondón, mire Drew először
értetlenül nézett rá, majd cinkosan rákacsintott.
- Hát
hogyne érteném! Bárki kérdezi, te ma itt sem voltál – ígérte meg olyan mosolyt
varázsolva ajkára, amitől Kate-t egy koboldra emlékeztette.
- Nem!
Az ég áldjon meg! Próbálj már követni! – emelte meg hangját mérgesen, mire
Carpenter szomorkásan biggyesztette le száját, ő pedig azonnal megbánta, amiért
ilyen durván beszélt vele – sajnálom… csak ez fontos nekem is és Kimberly-nek
is, érted?
- Édes,
most már kezdesz nagyon ijesztő lenni, ahogy kettős személyként beszélsz
magadról – jegyezte meg finoman, egész halkan, mire Kate felsóhajtott.
- Képzelj
el egy ikerpárt, akik külsőre teljesen egyformák, de ez minden, amiben
hasonlítanak – fogott bele a mesébe, igyekezve, hogy mihamarabb a végére érjen,
miközben csak remélni merte, hogy Drew-ban legalább olyan cinkos társra lel,
mint Anette-ben. Bízott benne, hogy mivel láthatólag szereti a nővérét, nem
akarja majd, hogy rossz színben tűnjön fel a vőlegénye előtt, hiszen egy esetleges
megcsalásnál is falazott volna neki, ő azonban nem akarta, hogy bárki ilyet
feltételezzen testvéréről. – Kimberly el akart menni a fotózásra, az esküvőjét
viszont meg kellett szervezni, mert ígéretet tett Steve-nek. Itt jövök én a
képbe, az ikertestvére – nyögte ki nehezen, mire Drew szája elnyílt
meglepetésében.
- Te
jó szagú medúza! – suttogta a producer döbbenten, miközben lehanyatlott a
kanapéra, majd alaposan szemügyre vette az előtte álló nőt, és a tények
tudatában végre kezdte felfedezni a két nő közötti különbségeket is – már
értem, mi ez a cucc rajtad – húzta el a száját, majd bocsánatkérőn tette hozzá
– mármint, nem olyan borzasztó, de Kimhez képest elég rusnya.
- Állj
le, oké?! – szakította félbe Kate mérgesen, akinek elege lett abból, hogy folyton
a ruhatárán élcelődjenek – csak azért, mert a testvéremmel ellentétben én nem pakolom
ki mindenemet a kirakatba, még nem vagyok olyan szakadt, mint amilyennek te
látsz!
- Ez
annyira bepis! – kiáltott fel vidáman Drew, és amikor Kate értetlenül nézett rá
a szóhasználat miatt, magyarázatképpen fűzte hozzá – olyan, amikor bepisilsz az
izgalomtól! Annyira Kimre vall ez az egész! – csapta össze tenyerét hahotázva –
ő elmegy Párizsba, és itt hagyja a tesóját, hogy élje az életét arra a két
hétre, amíg távol van. Megjegyzem, az is őrá vallana, hogy a testőrével élvezze
ki hajadonságának utolsó néhány napját – kacsintott Kate-re, majd szemét
összehúzva kezdte el ismét megvizsgálni az előtte állót. – Biztos, hogy ez a
sztori igaz? Nem csak át akarsz verni, hogy aztán legyen, mivel szívatnod
életem végéig? – kérdezte gyanakodva, mire Kate elfojtotta a feltörni készülő
kiáltást.
- Fogd
már fel végre, hogy én nem vagyok Kimberly Cooper! – jelentette ki emeltebb
hangon, és Drew éppen válaszolni akart, amikor egy hang megakadályozta benne.
- Ezt
meg, hogy érted? – kérdezte Declan, Kate pedig döbbenten fordult az ajtó felé,
ahol a férfi állt, és kérdő pillantással várta a magyarázatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése