39.
rész
Declan villámgyorsan kapta fel fegyverét
a kis dohányzóasztalról, ahova a pizzázás előtt tette, és elég volt a nő arcára
néznie ahhoz, hogy tudja, ő is ugyanarra gondol, talán a zaklatója váltotta be
ígéretét, és látogatja meg. Kate idegesen nyelt nagyot, miközben Declan
kibiztosította a fegyvert, és szorosan az ajtó mellé állt. Az óra még csak
reggel 6 órát mutatott, így aztán esélytelen volt, hogy bárki más legyen a
hívatlan látogató. A kopogás ismét felhangzott, Kate pedig tanácstalanul nézett
Declan-re, aki némán jelezte neki, hogy nyisson ajtót. A félelem, melyet
sikerült elnyomnia magában, ismét életre kelt, és vasmarokként szorította össze
a torkát, miközben az ajtóhoz lépett, és kioldva a láncot, résnyire nyitotta
azt. Ennél nagyobb meglepetésben nem is lehetett volna része, mint akkor,
amikor meglátta, hogy nővére vőlegénye áll előtte, kezében egy hatalmas lila
orchidea csokrot szorongatott, szája széles mosolyra húzódott, kék szemében a
viszontlátás szikrája csillogott. Fehér öltönye kissé gyűrötten simult széles
mellkasára, és keskeny csípőjére, miközben szabad kezével belökte az ajtót.
- Uram
ég! Mennyire hiányoztál! – sóhajtott fel, és a következő pillanatban, még
mielőtt Kate bármit tehetett volna ellene, karja a derekára fonódott, és
egészen közel rántotta magához, keskeny ajka pedig az övére tapadt. Csókja
elfojtott szenvedélyről árulkodott, miközben nyelvével finoman szántott végig
Kate alsó ajkán, így ingerelve, hogy beengedje, de annak esze ágában sem volt
ezt hagyni. Tenyerét megtámasztva mellkasán igyekezett távolabb tolni magától a
férfit, de az láthatólag semmit nem érzékelt belőle, mert továbbra is kitartóan
csókolta, ajkáról nyakára vándoroltatva ajkát. Az érzést, amit kiváltott belőle
az idegen száj érintése, össze sem lehetett hasonlítani azzal, ahogy Declan
csókolta.
- Khm!
Elnézést! – csattant Declan türelmetlen hangja a pillanatban, mire Kate
legnagyobb örömére, Steve elengedte, és zavartan túrt bele tökéletesre fésült,
szőke hajába.
- Mr.
Scott! Látom, komolyan veszi a feladatát, hogy ilyen korai időpontban is a
menyasszonyom védelméről gondoskodik – nyújtotta kezét üdvözlésre minden
nehezményezés nélkül Steve, amit Declan egy ideig habozott elfogadni, végül
felülkerekedett benne a profizmus, és kezet rázott a férfival, aki éppen abban
a pillanatban látta meg a fegyvert – valami baj van? – kérdezte aggodalmas
hangon, miközben beljebb lépett a lakásba, és bezárta maguk mögött az ajtót.
- Semmi
különös, pusztán biztonsági okokból van nálam mindig fegyver – hazudta szemrebbenés
nélkül Declan, mire Steve megkönnyebbülten elmosolyodott, és ismét minden figyelmét
vélt menyasszonyára fordította.
- Lila
orchidea – nyújtotta át a csokrot, mire Kate kipréselt magából egy hálás
mosolyt, és elvette – gondoltam, ha ezt választottad dekorációnak, és esküvői
csokornak, bizonyára ez a kedvenc virágod – lehelt apró csókot a nő ajkára, aki
alig tudott uralkodni magán, hogy ne lépjen tőle ösztönösen hátrébb.
Tekintetével igyekezett kerülni Declan pillantását, akit féltékenység gyötört,
valahányszor Steve hozzáért a nőhöz.
- Köszönöm
– nyögte nehezen, és éppen elindult, hogy vázába tegye a virágot, amikor Steve
átölelte.
- Ne
siess annyira! Fogalmad sincs, mennyire hiányoztál! – húzta magához szorosan,
és arcát a nő nyakába temette – hmm… új illat? – kérdezte halkan mormolva, puha
csókot nyomva a nyakán lüktető érre, mire Kate feszengve mosolyodott el.
- Igen…
gondoltam, kipróbálok valami mást – felelte, miközben ügyesen csúszott ki a
férfi kezéből, és a konyhába indult.
- Nekem
jobban tetszett a régi – vonta meg vállát Steve kissé csalódottan – az valahogy
markánsabb volt, átütőbb. Jobban illett a személyiségedhez – jegyezte meg, mire
Declan megvetőn horkant fel, ami azonban elkerülte a vőlegény figyelmét, aki
inkább menyasszonyát vette jobban szemügyre – és mi ez a ruha rajtad? Még
életemben nem láttalak ilyen… hogy is mondjam…
- Természetesnek?
– segítette ki Declan, miközben tekintetével szinte végig simogatta a nőt, de
Steve megrázta a fejét.
- Inkább
lepusztultnak – nevetett fel csípősen a férfi, mire Declan érezte, hogy ökölbe
szorul a keze. Kate mély levegőt vett, hogy visszatartsa a nyelve hegyére
kívánkozó megjegyzést, helyette kénytelen volt ismét Kimberly bőrébe bújni, és
durcás arccal lépkedett közelebb Steve-hez.
- Talán
azért, mert még egyszer sem vetted a bátorságot magadnak, hogy reggel hatkor
jelenj meg nálam! – blöffölt merészen, és hálát adott az égnek, amikor Steve
bűnbánó arckifejezését meglátva rájött, hogy beletrafált. Úgy látszott, nem
tévedett, amikor azt feltételezte Kimberly-ről, hogy Steve csakis a legjobb
formájában láthatta eddig.
- Ne
haragudj, édes – húzta magához ismét Kate-t, aki ezúttal sértett arcot vágva
tolta távolabb magától – de este már utazom is tovább Svájcba, és nem bírtam
ki, hogy ne lássalak. Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek reggelizni? – vetette
fel, majd a választ meg sem várva, mint aki teljesen természetesnek veszi, hogy
a nő igent mond, folytatta – szaladj be a szobába, kapj magadra valami csinos
holmit, és már indulhatunk is.
- Nem
hinném, hogy ez jó ötlet – szólalt meg Declan, aki elborzadva nézte, hogy a nő,
akit nem olyan régen szenvedélyesen csókolt, és aki megremegett a karjaiban,
ismét visszaváltozik azzá, aki Dallas előtt volt.
- Igen,
igen, tudom, mire gondol – bólogatott Steve, majd magabiztosan legyintett – de
elhiheti, hogy mellettem biztonságban van! Erről jut eszembe, mára kimenőt kap!
– jelentette ki, majd fehér zakójának belső zsebéből csekk-könyvet húzott elő,
és egy jókora összeget kanyarított rá – tessék, a mai bére! Költse nőkre, vagy
igya el, igazából fogalmam sincs, hogy a maguk fajták, hova szórják el a pénzt
– nevetett fel saját viccén, miközben Kate megállapította, hogy Steve
tökéletesen illik nővéréhez. Ugyanaz a felszínesség jellemzi, mint testvérét.
Előre sajnálta azt a gyereket, akinek ez a két ember lesz az apja és az anyja.
Declan szótlanul meredt a csekkre, mire Steve értetlenül lobogtatta meg előtte
a papírt. – Hahó! Mr. Scott! Elmehet! Köszönjük a szolgálatát, értesítem,
amikor szükség lesz magára! – köszönt el egyértelműen, de Declan csak Kate zöldes-barna
szemét figyelte, mintha tőle várná, hogy itt és most, ebben a percben döntsön
közte és a vőlegénye között. Kate az esze és a szíve között őrlődött. Végre itt
lett volna a lehetőség, hogy bevallja az igazat, és talán boldog lehetett volna
Declan-nel, de ahogy megismerte jobban leendő sógorát, hirtelen megértette,
miért félt annyira nővére attól, hogy Steve megtudja, nem ő szervezi az
esküvőt. Akárcsak ikertestvére, a férfi is sokat adott a külvilág véleményére,
és neki is sokkal fontosabb volt a külcsín, mint a belső értékek. Keserűen
gondolt arra, hogy ismét csapdába esett, és kénytelen tovább játszani a
szerepét, így mély levegőt vett, és felöltve a Kimberly-féle bájos, kedves
mosolyt, fordult Declan felé.
- Köszönök
mindent, Mr. Scott – nyögte nehéz szívvel, miközben érezte, hogy a mosoly ellenére,
könnyek gyűlnek a szemébe. Declan sötétkék szemében egy pillanat alatt jelent
meg a csalódottság, majd büszkeségnek adta át helyét, amikor bólintott, hogy
aztán szó nélkül hagyja el a lakást. Amint kettesben maradtak, Steve szorosan
magához vonta Kate-t, és ajka az övére tapadt. – Várj! Nem úgy volt, hogy
reggelizni megyünk? – kérdezte Kate, mire Steve megrázta a fejét.
- Majdnem
egy hónapja nem érintettelek! Szeretni akarlak! – jelentette ki, mire Kate
érezte, hogy még a gondolatára is felfordul a gyomra. Nem kételkedett benne,
hogy Kimberly szereti a vőlegényét, de még nővére kedvéért sem volt hajlandó
olyan élethűen játszani a szerepét, hogy lefeküdjön leendő sógorával.
- Nem
kétlem – tolta el magától a férfit, akinek ajka már bebarangolta nyaka vonalát
– de arra gondoltam, hogy várhatnánk még… - javasolta ártatlan arccal, mire
Steve úgy nézett rá, mint egy őrültre.
- Várni?
Mégis, mire? Nem most szeretkeznénk először! – tárta szét értetlenül a karjait,
mire Kate a hálószoba felé indult, úgy beszélt tovább, hogy minél messzebb
kerüljön a férfitól.
- Igen,
ez igaz – bólogatott helyeslőn – de azt olvastam egy női magazinban, hogy a
házasság előtt érdemes legalább egy… nem is! Két hónapig szüneteltetni az
együttlétet, mert így sokkal különlegesebb lesz a nászéjszaka – vágta ki magát
ravaszkás mosollyal, ami mellé még egy igazi Kimberly-re jellemző hízelgő
pillantást is tudott varázsolni.
- Nekem
a nélkül is különleges lesz – indult el felé Steve, és kék szemében vágy csillant,
majd hirtelen megtorpant, és elhúzta a száját – nem tennéd meg, hogy leveted
ezt a göncöt, és magadra kapsz valami… hogy is mondjam, kihívóbbat? – kérdezte
cinkosan a nőre kacsintva, akinek akaratlanul is az jutott eszébe, hogy Declan
ebben a ruhában is kívánatosnak találta, és milyen gyengéden, mennyi
szerelemmel szerette nem sokkal korábban. – És a hajaddal is kezdhetnél valamit
– javasolta összehúzott szemmel – olyan kócos vagy, mintha a húgod állna
előttem – jegyezte meg nevetve, mire Kate legszívesebben az orra alá dörgölte
volna, hogy így is van. Nem kevés elégtételt jelentett volna a számára, ha
láthatja, ahogy Steve álla leesik a döbbenettől, de Kimberly-nek nem akart
rosszat.
- Ne
aggódj, kikupálom magam – morogta orra alatt helyette, mérgesen, ahogy belépett
a szobába, mire Steve hangját hallotta meg.
- Mit
mondtál, édes? – kérdezett vissza érdeklődve, behízelgő hangon, mire Kate
magára erőltetett egy mosolyt, és úgy válaszolt.
- Csak
azt mondtam, ahogy akarod, bogaram! – kiabálta vissza negédes hangon, miközben
fújtatva vágta be a szobaajtót, és fogalma sem volt, hogyan meneküljön meg
ebből a helyzetből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése