23.
rész
Kate érezte, hogy libabőrössé válik a
férfi simogató mozdulataitól, szíve gyorsabb ütemre váltott, és nagyot nyelve
húzta el kezét, hogy véget vessen a finom kínzásnak.
- Ezt
abba kell hagynod – figyelmeztette a férfit, és egyúttal önmagát is, mire
Declan fittyet hányva a felszólításra, ismét csökkentette a távolságot kettejük
között.
- Miért?
Zavar? – kérdezte komoly hangon, mialatt ujját lassú mozdulattal húzta végig a
nő nyakán, és elégedetten figyelte, ahogy az, mély levegőt vesz.
- Igen!
Vőlegényem van, és… - akadt el a hangja egy másodpercre, majd összeszedte
magát, és folytatta – ez nem fair vele szemben – nyögte nehezen, miközben
érezte, hogy Declan ujját ezúttal az ajka követi, és apró, puha csókot hint a
lüktető érre nyaka vonalán.
- Ezzel
egyetértek – helyeselt halkan mormolva két csók között a férfi – tényleg nem tisztességes
– hagyta abba a kényeztetést, mire Kate gyanakvó tekintettel nézett vissza rá.
Nem értette, honnan ez a hirtelen változás, de ösztönei azt súgták, ne higgyen
az ártatlan sötétkék szemeknek. Gyanúja azonnal beigazolódott, amikor a férfi
elmosolyodott, és folytatta – Nem bánom, megvárom, amíg felhívod, és lefújod az
esküvőt – jelentette ki, Kate pedig hitetlenkedve rázta meg a fejét, mint aki
nem hiszi el, amit hallott.
- Csak
viccelsz! – kereste a humor szikráit annak szemében, de amikor Declan csak
szótlanul nézett rá továbbra is, kénytelen volt belátni, hogy komolyan
gondolja, amit mondott – ez őrültség! Miért tennék ilyet? – kérdezte döbbenten,
amellett, hogy tudta, ha akarná, sem tehetné meg, hogy lemondja nővére
esküvőjét.
- Mert
ugyanazt érzed, amit én, valahányszor egymáshoz érünk, vagy megcsókollak – válaszolta
nyugodt hangon – hiba lenne elfutni ez elől egy elhamarkodott házassággal.
- Ez
csak testi vonzalom – szögezte le határozott hangon Kate, de ő maga sem tudta,
kit akar igazán meggyőzni, önmagát vagy a férfit. – Semmit nem tudok rólad…
- Ezt
könnyen pótolhatjuk – rántotta meg a vállát könnyedén Declan – mit szeretnél
tudni rólam? – kérdezte, mialatt kényelmesen hátradőlt, így is jelezve, hogy
együttműködőn várja a kérdéseket. Kate zavartan túrt bele sűrű hajába, melyből
néhány tincs a homlokába hullott, kislányos bájt kölcsönözve arcának. Egy
pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy felteszi a kérdéseket munkájáról,
magánéletéről, gyermekkoráról, bízva abban, hogy kiderülne róla valami, amitől
kiábrándulhatna, végül emlékeztette magát, hogy ő jelenleg Kimberly Cooper,
akit a legkevésbé sem érdekelheti a testőre.
- Semmit!
– rázta meg fejét határozottan, mire Declan csalódottan húzta el száját, de kék
szeméből nem tűnt el a remény – egyetlen férfiról kell mindent tudnom, a
vőlegényemről! Őt ismerem, és a felesége leszek! – jelentette ki magabiztosan.
- Ő
nem mondhatja el rólad ugyanezt – jegyezte meg Declan komoly hangon, mire Kate
nagyot sóhajtott.
- Miért?
Te talán ismersz? – kérdezte kissé szomorkás hangon, mire a férfi hirtelen
felegyenesedett a kanapén, és szembefordulva vele, bólintott.
- Jobban,
mint hinnéd – válaszolta, mélyen a nő szemébe fúrva tekintetét – tudom, hogy utálod
a lágy tojást, a teát, a nyers steak-et! Szereted az állatokat, és a fagyit!
Sokkal kedvesebb, őszintébb és együtt érzőbb vagy mint, amilyennek mutatod
magad! – sorolta szinte egy levegővel, miközben Kate döbbenten hallgatta, hogy
a férfi ez alatt a néhány nap alatt, mennyire kiismerte őt. – Én beláttam az
álca mögé, Kim! Steve is tudja, milyen vagy valójában? – kérdezte, miközben
közelebb hajolt.
- Steve
ismeri az igazi Kimberly Coopert! Te nem! – jelentette ki, miközben felállt a
kanapéról, és büszkén húzta ki magát, egyértelművé téve a férfi számára, hogy
részéről befejezte a beszélgetést, mire Declan is felállt, és szomorúan nézett
vissza rá.
- Értem
– sóhajtott mélyet, majd megköszörülte torkát – talán igazad van – bólintott
keserű mosollyal szája szegletében – talán, tényleg én voltam az, aki másnak
láttalak ebben a néhány napban, mert másnak akartalak látni. Hinni akartam,
hogy nem lehetsz olyan önző, és számító, mint amilyennek az első egy hónapban
megismertelek – tette hozzá, majd a bejárati ajtó felé indult, Kate pedig nehéz
szívvel nézett utána. Legszívesebben mindent bevallott volna neki, szerette
volna elmondani, hogy nem tévedett, ő valóban más, és nyomokban sem hasonlít
nővérére. Esze azonban azt súgta, hagyja elmenni. Be kellett tartania az ígéretét,
és ha a férfi azt hiszi, tévedett vele kapcsolatban az elmúlt napokban, az
megkönnyíti a helyzetét, így nem szólt semmit, csak igyekezett leküzdeni a
gombócot, mely torkában keletkezett. – Holnap érted jövök – zökkentette ki
gondolatai közül Declan hangja, aki már kinyitotta az ajtót, és éppen menni
készült.
- Nem
kell – rázta meg fejét gyorsan Kate, és le sem tagadhatta volna
megkönnyebbültségét, hogy legalább egy olyan nap lesz, amikor nem kell
megküzdenie érzéseivel, vágyaival, és végre önmaga lehet – holnapra nincs
időpontom – magyarázta, amikor a férfi gyanakodva nézett vissza rá. – Úgy terveztem,
pihenek egy kicsit. Felkészülök lelkileg a holnaputáni zenekar választásra –
tette hozzá, és csak remélni merte, hogy Declan nem akar majd csatlakozni hozzá.
Egy percig úgy tűnt, amaz elgondolkodik a válaszon, végül Kate legnagyobb
örömére, bólintott.
- Rendben
– hagyta helyben – ez esetben találkozunk holnapután – fűzte hozzá, majd
távozott, Kate pedig elgyötörten hunyta le a szemét. Amikor elvállalta nővére szerepét,
szilárdan hitte, hogy csak tortakóstolás, és díszek közötti válogatás lesz a
dolga, amit könnyed unalommal tud majd le. Legrosszabb rémálmaiban sem jelent
meg egy igéző szemű, Adonisz alkatú, sötét hajú férfi, akinek az érintésétől
lángba borul a teste, csókja pedig felébreszti érzékeit, és vágyait. Egyre
inkább érezte, hogy nem képes tovább játszani. Minden nappal több energiájába
került ellenállni, még akkor is, ha esze azt súgta, őrültség ennyire vágyni egy
férfira, akiről szinte semmit nem tudott. Végül nagy levegőt véve nyitotta ki
szemét, és elszánt arckifejezéssel lépett a telefonhoz, hogy rutinos
mozdulatokkal tárcsázza a számot, melyet nővére megadott neki vészhelyzet
esetére. Elképzelni sem tudott volna ennél nagyobb vészhelyzetet, így a legcsekélyebb
lelkiismeret-furdalás nélkül várta, hogy kicsengjen Párizsban a telefon. Amikor
percek múlva sem jelentkezett senki a túloldalon, csalódottan hanyatlott hátra
a kanapéra, és hajította a hordozható telefont a bútor sarkába. Reménytelennek
érezte a helyzetét, és éppen ott tartott gondolatban, hogy átmegy Anette-hez,
megbeszélni vele az érzéseit, és ha kell, könyörögni a segítségéért, amikor
megszólalt táskájában mobiltelefonja.
- Kim…
azaz, Katherine Cooper – javította magát azonnal, miközben arra a
megállapításra jutott, hogy ha még sokáig kell két személyiségként élnie, csak
hamar becsavarodik.
- Doktornő,
Alan vagyok – hallotta meg az egyik fiatal kórházi asszisztens hangját, és
szinte látta maga előtt a nyúlánk, szőke hajú, kék szemű férfit, aki 23 évével
az egyik legifjabb ápolónak számított náluk, de szorgalmával és pontosságával
gyorsan elérte, hogy az egyik legkedveltebb segéderő legyen az orvosok körében.
– Dr. Barrows kért meg, hogy telefonáljak – csendült fel bocsánatkérőn a
hangja, mire Kate felszisszent, ahogy meghallotta felettese nevét. Szólt ugyan
neki, hogy az elkövetkező két hétben rugalmasan szeretné beosztani idejét, de a
kérelemben, melyet írt, nem szerepelt, hogy napokig nem jelenik meg
munkahelyén, akkor ugyanis még ő sem tudta, hogy egy testőr állandóan a
nyomában lesz, és egy percre sem szabadul majd tőle.
- Nagyon
dühös? – kérdezte aggodalmas hangon, mire Alan halkan kuncogni kezdett.
- Akarja,
hogy szó szerint idézzem? – kérdezett vissza válasz helyett, Kate pedig
csüggedten rázta meg fejét.
- Ne,
elég, ha egy mondatba sűríted a lényeget – kérte rezignáltan, miközben élénken
maga elé tudta képzelni, ahogy Dr. Barrows tömzsi testén megfeszülnek a fehér
köpeny gombjai, így jelezve a külvilágnak, micsoda emberfeletti harcot vívnak,
hogy összefogják a ruhadarabot, néhány szál haja pedig égnek mered, melyet
ideges mozdulattal kócol össze feje tetején, telt képe pedig rákvörössé válik,
homlokán kidagadnak az erek, és úgy üvölt.
- Vagy
bejön holnap dolgozni, vagy ki van rúgva – hallotta meg Alan komoly hangját,
mire lehunyta szemét, és hálát adott a sorsnak, amiért arra a napra semmi
esküvői program nem volt. Más sem hiányzott volna az életéből, mint, hogy
elveszítse állását Kimberly ostoba ötlete miatt. – Ez a cenzúrázott változat –
tette hozzá a férfi vidám hangon, mire Kate megköszönte, és miután ígéretet
tett, hogy a kért időpontban megjelenik, bontotta a vonalat, majd elindult a
fürdőszobába, hogy egy frissítő zuhannyal űzze ki gondolatai közül Declan
Scott-ot, és nővérét, akik egymástól függetlenül, de tökéletes összhangban
dolgoztak azon, hogy egyszerű életét felforgassák.
Kate
bukósisakját hóna alá csapva, bőrkabátban, farmernadrágban és fehér pólóban
lépett ki a liftből, és már alig várta, hogy beérve a lakásba, kényelembe
helyezze magát, elszürcsöljön egy limonádét, rendeljen egy pizzát, és kitörölje
fejéből a néhány órával korábban lezajlott beszélgetést főnökével. Még most is
borsózott a háta, ahogy lelki szemei előtt megjelent Barrows, ahogy magából
teljesen kikelve követel magyarázatot a távollétére. Nyakkendője olyan szorosan
fonta körbe nyakát, hogy amikor a kiabálástól vörösödni kezdett a feje, Kate
egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy talán éppen fuldoklik. Noha, a
kérdések záporoztak felé, a választ egyetlen alkalommal sem várta meg, így az
ifjú doktornőnek esélye sem volt rá, hogy magyarázatot adjon, helyette viszont
bezsebelhetett egy ultimátumot, mely szerint a mai napot is végig kellett
dolgoznia, és az elkövetkező hónapokban egyetlen nap szabadságot sem kérhet. Kate
alig várta, hogy leteljen a műszak, és felpattanhasson munkája mellett másik
szenvedélyére, a sötétkék, 250 köbcentis enduro motorkerékpárjára, hogy kivezethesse
magából a feszültséget. Most, jó néhány kilométerrel a háta mögött, úgy érezte,
felszabadult, és ismét önmaga lehetett. Fekete kesztyűbe bújtatott ujjai
könnyedén szántottak végig rövid haján, mely nyomokban sem hasonlított arra a
divatos frizurára, ahogyan Kimként kellett viselnie. Éppen lehúzta kabátjának
cipzárját, és nevetve rázta meg fejét, ahogy felidézte főnöke döbbent arcát,
amikor véletlenül szóhoz engedte jutni, ő pedig elmondta, hogy esküvői
előkészületek miatt hiányzott az elmúlt napokban, amikor szája elnyílt
meglepetésében, és földbe gyökerezett a lába Kimberly lakásának ajtaja előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése