Gyilkos kísérlet 4. rész

4. rész

Bamby rémülettől kikerekedett szemekkel meredt a padlón fekvő nőre, kezeit rúzsozott ajka elé kapta, így tompítva a sikítás élét, miközben minden porcikája remegni kezdett. A toll és a jegyzetfüzet, melyet korábban olyan elhivatottan, fontossága teljes tudatában szorongatott, magas sarkúba bújtatott lába mellett hevert a földön.

-          Ez… ez… tényleg… halott… - dadogta sűrű levegővételek közben, mire Kate lehunyta a szemét, Castle pedig nyugtatólag simogatta a szőkeség hátát.

-          Ezt megerősíthetem! – hallották meg most Lanie szenvtelen hangját, aki továbbra is a halott nő mellett térdelve, érdeklődve méregette a szőkeséget, és Kate szinte hallotta kattogni agyában a fogaskerekeket, ahogy arra próbál rájönni, ki lehet a Castle simogatását élvező nőszemély.

-          Maga orvos? – fordította most el egy percre kék szemét a hulláról Bamby, hogy Lanie-re nézhessen, mire az, bólintott, a szőkeség pedig, töprengve ráncolta össze szemöldökét – már nem tudna rajta segíteni? – kérdezte naivan, mire Kate döbbenten nyitotta ki a száját, Castle pedig meglepetten hagyta félbe a simogató mozdulatot.

-          Nos, tekintettel arra, hogy már vagy 9 órája halott, legalább, és arra, hogy majdnem fültől fülig vágta a torkát a zsineg, amivel megfojtották, gyanítom, nem! Noha, gyakran találkozom ékes példájával annak, hogy van élet az agyhalál után – nézett sokatmondón a szőkeségre, aki azonban egyáltalán nem értette a célzást – azt kell mondjam, az előttünk fekvő nő a halottnál is halottabb! – magyarázta hitetlenkedve, minden egyes szót külön, lassan kihangsúlyozva Lanie, mintha egy kis gyerekhez beszélne, miközben pillantásával Kate tekintetét kereste, és amikor megtalálta értetlenül, némán artikulálta a szavakat – ez meg ki a fene? – kérdezte hangtalanul, de Kate csak megrázta a fejét.

-          Istenem… szegényke… - lépett most közelebb a nő testéhez Bamby, majd hirtelen elakadt a szava, és nagyot nyelve szólalt meg ismét – az ott… vér… ugye? – kérdezte nagyokat lélegezve, mire Lanie bólintott.

-          Az! – adott tömör választ, és a következő pillanatban láthatták, ahogy a szőkeség szája elé kapva kezét a mélygarázs egyik sarkába rohan, ahol egy hatalmas, feketére festett szemetes kuka állt, és ahol másodpercek alatt szabadult meg gyomra tartalmától – Ki a nyavalya ez a nő? – szakította el pillantását Lanie a látványtól, mire Kate nagyot sóhajtva fordult felé.

-          Hosszú! Castle! Szedd össze a barátnődet! – mutatott a nő irányába határozottan Kate, mire Castle morcosan húzta el a száját, de válasz nélkül indult el, hogy segítsen a nőnek. Kate szótlanul figyelte, ahogy a férfi odasétál, és kínosan feszengve várja, hogy a nő végezzen, amikor Lanie hangja rántotta ki merengéséből.

-          Itt meg mi folyik? Ki ez a nő? – kérdezte megint, karba tett kézzel, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Castle legújabb szerzeménye… - húzta el a száját megvetően – valami újságíró, vagy legalábbis az lesz, és cikket akar rólunk írni… de ha engem kérdezel, ez csak egy újabb ürügy, hogy felszedjen valakit… - tette hozzá halkan, igyekezve elrejteni hangjából a fájdalmat, Lanie azonban túlságosan jól ismerte, nemcsak barátnőjét, hanem a titkát is ahhoz, hogy elkerülje figyelmét a hangjában bekövetkező változás.

-          Beszéltél már vele? Elmondtad neki, hogy készen állsz kettőtökre? Hogy szereted? – záporoztak a számonkérő kérdések a doktornő szájából, mire Kate szomorúan rázta meg a fejét.

-          Nem volt rá lehetőségem… és egyébként is… amit az elmúlt hónapban művelt, egyértelművé teszi, hogy ő már tovább lépett – fűzte hozzá keserűen mosolyogva – minden nap más nőkről mesél a fiúknak, ma pedig megjelent Bamby-val…

-          Bevitt egy őzet a kapitányságra?! – hitetlenkedett értetlenül Lanie, és Kate legszívesebben felkacagott volna, ha nem nyomasztották volna elfojtott érzései annyira, hogy mosolyogni sem volt kedve, nemhogy kacagni.

-          Ő Bamby – bökött fejével a már falat támasztó, szőke nő felé Beckett, mire Lanie száját összeszorítva igyekezett megőrizni nyugalmát, és nem felnevetni.

-          Bamby? Így hívják, hogy… Bamby? – kérdezte visszafojtott nevetéssel a hangjában, mire Kate elhúzta a száját, majd szemét égnek emelve, jobb kezét kissé kitartva válaszolt, mesterségesen elvékonyított hangon.

-          Igen, y-nal a végén, mert i-vel olyan… nyomi… - utánozta a nőt, megismételve az őrsön elhangzott szavait, mire Lanie nem bírta tovább és felnevetett.

-          Kate te komolyan azt hiszed, hogy Castle idáig süllyed? Hogy ilyen nők kellenek neki? – rázta meg fejét Lanie, majd meg is válaszolta a feltett kérdést – dehogy! Neki csak te kellesz, és jó lenne, ha adnál végre egy jelet szerencsétlen fickónak, hogy meg is kaphat!

-          Lanie, erről lekéstem! Ez egyértelmű volt abból, ahogy mostanában viselkedett! - tiltakozott Kate határozottan – már nem ugyanaz velem szemben, mint régen! Ennyi volt! Elszúrtam! Most pedig, ha nem haragszol, inkább azzal foglalkoznék, amiért jöttem! – zárta le rövid úton a témát Kate, így elkerülve, hogy fájó sebeket tépjenek fel, majd, az időközben odaérkező fiúkhoz lépett – mit tudtatok meg?

-          Őzikének mi baja? Idefele összeráztad a kocsiban? – vigyorgott teli szájjal Javi, miközben azt figyelte, hogy az említett nő, halott sápadtan karol az őt támogató íróba, aki közben halkan beszél hozzá, és igyekszik úgy fordítani, hogy ne terhelje meg újra a nő gyomrát a látvány.

-          Nem össze, hanem meg, és nem a kocsi, hanem a látvány – adott tömören választ a nyomozó, mire mindkét férfi bólogatni kezdett, jelezve, hogy megértették, amit mondott – most pedig, ha túl vagyunk Ms. Érzékeny problémáján, rátérhetnénk a saját problémánkra? Például arra, hogy ki fekszik itt előttem, és miért halott! – terelte vissza a beszélgetés fonalát a nyomozásra Beckett.

-          Persze! – bólintott készségesen Ryan, aki korábban tért vissza az ügyhöz, mint társa – a neve Loren Hillarys, 25 éves, a Lumitech dolgozója – olvasta fel a megtudott információkat jegyzettömbjéből a férfi.

-          A mélygarázsban több kamera is működik, egytől egyig kikértünk minden felvételt az elmúlt 24 óráról – vette át a szót Javi, miközben fél szemmel látta, hogy Castle, karon fogva Bamby-t, odavezeti hozzájuk. Kate nagyot nyelve figyelte, ahogy a férfi erős ujjai milyen gyengéden fogják a nő karjait, megnyugtató biztonságot nyújtva ezzel a számára, és akaratlanul is felrémlett előtte a kép, amikor ezek az ujjak az ő felkarjára fonódtak, és a férfi meleg, bársonyos hangja, ahogy szívszorító kétségbeeséssel könyörög, hogy ne haljon meg, ne hagyja el. Nagy levegőt véve szakította el pillantását a képtől, és terelte vissza erőszakkal gondolatait ahhoz, amiről a fiúk beszéltek.

-          Ti beszéljetek az alkalmazottakkal, és nézzétek át a kamerák felvételeit, Castle és én megkeressük az igazgatót, talán tud némi információval szolgálni, mit keresett az alkalmazottja ilyen kései órán a mélygarázsban – utasította a srácokat, mire azok bólintottak, és már el is indultak, hogy teljesítsék a parancsot, Kate pedig a lift felé vette az irányt.

-          Hova megyünk? – állította meg Bamby erőtlen hangja, melyhez, amikor megfordult, olyan arckifejezés társult, mintha a nőt legalább három napig fogva tartották, és megkínozták volna, de legalábbis halálos beteg volna, miközben kecses ujjai erősen kapaszkodtak az író kezébe.

-          Maga a kocsihoz! Beül és ott vár! – válaszolt keményen – a kesztyűtartóban talál ásványvizet, igyon néhány kortyot, az majd helyrehozza – tette hozzá kissé szelídebben, majd megnyomta a gombot, és kérdőn nézett az íróra, így jelezve, döntse el, melyikükkel tart. Rick egy másodpercig hezitált, és tekintete a két nő között cikázott. Egyfelől szerette volna elkísérni Bamby-t az autóhoz, hogy ilyen állapotban ne legyen egyedül, másfelől, ahogy találkozott Kate zöldes-barna szemével a pillantása, tudta, ez a döntés nem csak arról szól, hogy vele megy-e az igazgatóhoz. Tisztában volt vele, hogy az elmúlt egy hónapban eltaszította magát a nőtől, szándékosan távol tartotta, és került minden olyan helyzetet, amely a meghittségnek akár egy szikráját is tartalmazta volna, mellyel eltávolodtak egymástól, ahogy azzal is tisztában volt, hogy Kate Beckett nem az a nő, akivel ezt sokáig megteheti. Ha most úgy dönt, hogy Bamby-val tart, azzal az utolsó cseppet tölti abba a bizonyos pohárba. Egy pillanatig elgondolkozott rajta, talán nem ez volna-e a legjobb megoldás. Felégetni maga mögött mindent, és visszatérni a régi életéhez, amelyben még csak fogalma sem volt róla, ki az a Kate Beckett, majd olyan hirtelen vetette el a lehetőséget, ahogy érkezett. Képtelen volt még csak elképzelni is az életét a nő nélkül. Eközben megérkezett a lift, és Kate automatikusan szállt be, de amikor becsukódott volna az ajtó, meglepetten állította meg, mert az író nem állt mellette – Veled mi lesz? Jössz, vagy maradsz? – kérdezte ingerülten, miközben szíve vad dobogásba kezdett a gondolatra, hogy ennyire megváltozott volna kettejük kapcsolata, hogy már az ügy miatt sem hajlandó a férfi vele tartani.

-          Visszakísérne a kocsihoz, Mr. Castle? – nézett Bamby könnytől csillogó szemekkel, sírásra görbülő szájjal Castle-re, miközben ujjai ráfonódtak az erős felkarra. – Még mindig nem érzem magam túl jól… - nyafogta elárvult tekintettel, mire Rick pillantása most Kate-re vándorolt, akinek szeméből meglepetten olvasta ki a szomorúságot, ajka szegletében pedig keserű mosolyt fedezett fel. Rájött, hogy itt az ideje eldöntenie, mit akar az élettől, mit akar Kate Beckett-től, mert a jelenlegi állapot egyikük számára sem jó, csak sérülnek benne.