Gyilkos kísérlet 9. rész

9. rész

Az író másik keze lágyan simított végig a nő arcán, majd nyaka vonalán, miközben Kate megbabonázva nézte, hogy a keskeny ajkak egyre közelebb kerülnek az övéhez. Szíve vad ritmusban dübörgött mellkasában, szinte kitört a helyéről, ő pedig már nem vágyott másra, csak hogy ajkán érezze a férfiét. Szemét lehunyva, résnyire nyíló ajkakkal hajolt ő is közelebb a férfihoz, és már szinte érezte, ahogy összesimulnak ajkaik, amikor hirtelen kivágódott a pihenő ajtaja, és ők olyan gyorsan rebbentek szét, mint a gyerekek, amikor csínytevésen kapják őket. Az ajtóban Bamby állt, gyanakodva méregette őket, pillantását hol a nyomozón, hol az írón pihentette, majd összehúzott szemmel szólalt meg.

-         Belecsöppentem valamibe? – kérdezte ártatlanul, miközben a kiváltott reakciókat figyelte. Amikor egyszerre hallotta a két ellentétes választ, vastagon rúzsozott ajka, mely arról tanúskodott, hogy saját táskájában megtalálta azt, amit a nyomozó kesztyűtartójában nem, mindent tudó mosolyra húzódott – hát persze! – rázta meg a fejét úgy, mint aki egy szavukat sem hiszi, mire Kate nagy levegőt véve próbálta elterelni a nő figyelmét kettejükről.

-         Miért jött? – kérdezett rá jövetele céljára, igyekezve gondolatait más mederbe terelni a majdnem csókról. Semmi szüksége nem volt rá, hogy egy vadidegen próbálja kielemezni, vagy megérteni azt, amit ő sem értett. Fogalma sem volt, mi történt alig néhány perccel korábban ő és az író között, de szíve még mindig vadul száguldozott mellkasában, lábai remegtek, és bele sem mert gondolni, hogy milyen hatást válthatna ki belőle, ha a férfi valóban megcsókolta volna. Bamby unottan megvonta a vállát.

-         Gondoltam, iszom én is egy kávét, de azt nem gondoltam, hogy egy romantikus, titkos légyott közepébe sétálok – vihogott fel úgy, mint egy tizenéves, mire Kate indulatosan rázta meg a fejét.

-         Nem sétált semmiféle romantikus légyott közepébe! Mr. Castle és én csak az ügyről beszélgettünk! – húzta ki magát Kate büszkén, és magabiztosan. Testtartásán, és arcán is látszott, hogy nem ajánlja Bamby-nak, hogy ezt a témát tovább feszegesse, de ebből a nő vagy nem vett észre semmit, vagy nem akart tudomást venni róla, mert kitartóan folytatta.

-         Ugyan, nem most jöttem a falvédőről! – nevetett fel harsányan – már vagy negyed órája bejöttek kávét inni, de a csészék még mindig a kávéfőzőben vannak! Azt hiszik, teljesen hülye vagyok? – tette fel a költőinek szánt kérdést önelégülten, mire Rick fáradtan simított végig homlokán.

-         Csak reméltük… - motyogta orra alatt, mire Bamby szemöldök ráncolva nézett rá, de még mielőtt felelhetett volna a megjegyzésre, Kate előzte meg.

-         Egyszerűen csak belemerültünk az ügybe! Nem történt semmi! – jelentette ki határozottan, és észre sem vette a Castle szemében megjelenő fájdalmat. Rick képtelen volt elhinni, hogy a nő számára nem jelentett semmit, ami majdnem megtörtént közöttük. Nagyot sóhajtva, keserűen állapította meg magában, hogy el kellene végre fogadnia, Kate Beckett sosem lesz az övé, és nyilván csak beképzelte magának, hogy a nő vágyott a csókjára, szinte minden porcikája ezt sugallta. Ebben a pillanatban Ryan viharzott be a pihenőbe, kezében egy jegyzettömb, de amint belépett, azonnal megtorpant, és kérdőn futtatta végig tekintetét a társaságon, mint aki érzi a kialakult feszültséget.

-         Minden rendben? – tette fel a kérdést, mely megfogalmazódott benne, és Kate éppen válaszolni akart, amikor Bamby kotyogott közbe fontoskodva.

-         Persze! – vágta rá könnyed, természetes hangon, majd folytatta – a legnagyobb rendben! Én bejöttem kávét inni, ők meg romantikázni – fűzte hozzá kajánul vigyorogva, mire Kate érezte, hogy arcra elvörösödik, és szíve szerint, pisztolyt rántott volna. Kevin, látva felettese összeszűkülő szemét, azonnal közbeszólt, megelőzve, hogy a nő olyat találjon mondani, amit később megbánhat.

-         Beckett, beszéltünk az alkalmazottakkal, de nem sok mindent tudtak elmondani Lorenről. Mint mondták, nem igazán engedett közel magához senkit. Átnéztük a kamerák felvételeit is, és az egyik képen látszik az áldozat, amint a kocsija felé igyekszik, majd kis idő múlva megjelenik egy árnyék, és elrángatja onnan – terelte a beszélgetés fonalát az ügy menetére, mire Kate nehezen elszakította villámló tekintetét a bárgyún mosolygó Bamby-ról, és társára összpontosította figyelmét, aki folytatta – a technikusok szerint az árnyék egy férfié lehet, úgy 180-185 centi magas.

-         De baró! – lelkendezett Bamby elragadtatva – azt is lehet akkor már tudni, hogy ki fojtigálta? – kérdezte izgatottan, mire Kevin kezében megállt a toll, amit a beszámoló során pörgetett, szája pedig résnyire nyílt a döbbenettől.

-         Fojtigálta? – ismételte meg a szót szörnyülködve Castle, mire Kate elfojtott egy mosolyt. Úgy tűnt, Castle-t még jobban idegesíti a nő, mint őt, ez pedig különösen szórakoztatta, főleg, mivel volt egy olyan érzése, hogy a férfi elsősorban az ő bosszantására mutatkozott olyan segítőkésznek a cikk megírásában. Bamby pedig égnek emelte a szemét, és nagyot sóhajtott, mint aki nem érti, mi nem világos abból, amit kérdezett. Még mielőtt belemélyedhetett volna, hogy elmagyarázza, Kevin folytatta.

-         Nem. Nem tudjuk ki… fojtigálta – fejezte ki magát Ryan a nő által használt szóval, mire örömmel látta, hogy Castle minden izma megfeszül a szó hallatán, ő pedig vidáman mosolyogva beszélt tovább – csak annyit tudunk, hogy férfi, és a magasságát.

-         Az baromira kevés. Ilyen ipséből egy rakattal mászkerál New Yorkban, nem? - kérdezte rágóját csócsálva, szemöldök ráncolva Bamby, távolba meredő tekintettel, mint, aki teljes mértékben átérzi a nyomozók nehéz helyzetét. Kate megforgatta a szemét, és figyelmen kívül hagyva az elmés véleménynyilvánítást, Kevin felé fordult.

-         Beszéltünk az igazgatóval, de szinte semmit nem tud az áldozatról. Espoval menjetek el a lakására, és kérdezzétek ki a szomszédokat! Mindent meg akarok róla tudni, volt-e barátja, esetleg egy feldühödött, kidobott ex… - utasította a férfit, aki egyetértőn bólintott.

-         Ja, azok veszélyesek! Amikor én kidobtam a pasimat, megfenyegetett, hogy kiteszi Twitterre a smink nélküli fotómat, amit akkor készített, amikor még szunyáltam – húzta el a száját fontoskodva Bamby.

-         Addig én utánanézek a Lumitech labornak – fejezte be a megkezdett mondatot Beckett, majd hagyta, hogy Kevin útnak induljon, ő maga pedig, felmarkolva kávéját asztalához sietett. Hátra sem pillantva telepedett le a számítógép elé, miközben határozott mozdulattal tette vissza helyére az elefántszobrot, gyilkos pillantást lövellve Bamby felé, aki most Castle helyére telepedett, míg az író egy másik szék után nézett magának. Amíg Kate ujjai fürgén táplálták be a gépbe a labor adatait, a szőkeség elmélyülten írogatott a jegyzetfüzetébe, időnként felpillantott, majd néhány perc után eltette a füzetet, és kíváncsian nézte a nyomozót, akinek másik oldalára most Castle ült le. Alig egy órával később Bamby látványosan unatkozni kezdett, pakolgatott az asztalon, kellő mértékben felidegesítve ezzel a nyomozónőt, akinek most már egyre nagyobb kihívást jelentett lenyelnie a nyelvére kívánkozó megjegyzéseket.

-         Ez nagyon uncsi… - húzta el a száját unottan Bamby, miután a negyedik papírt igazította meg az asztalon, miközben teátrálisan sóhajtott – amikor Mr. C. megengedte, hogy magával töltsek egy napot, azt hittem, majd lövöldözünk, meg kergetjük az embereket. Ehelyett most itt ülök és azt figyelem, hogy olvas. Uncsi! – ismételte meg panaszos hangon, mire Kate megforgatta a szemét, és fáradtan simított végig homlokán.

-         Bizonyos időközönként, amikor untat a papírmunka, ki szoktam menni az utcára, és üldözőbe veszek ártatlan embereket – nézett most komolyan az ártatlanul, de leginkább bambán csillogó kék szemekbe, majd mosolyát elfojtva folytatta – csak azért, hogy növeljem az adrenalint…

-         Tényleg?! – ámuldozott a szőkeség, mire Kate döbbenten meredt rá. Képtelen volt elhinni, hogy még ezt is bevette.

-         Nem! – csattant a hangja határozottan, mire Bamby csalódottan húzta el a száját, Beckett pedig folytatta – a rendőri munka nem szórakozás! Tele van unalmas papírmunkával, amit viszont nem fontos végig néznie! Nyugodtan menjen haza, és ha történik valami, majd hívom! – kacsintott a szőkeségre cinkosan Kate, miközben reménykedve várta a beleegyező választ.

-         Nem is tudom… - fontolgatta a lehetőséget ajka belső oldalát rágcsálva, miközben Rick magában mosolyogva figyelte Kate furfangos próbálkozását, hogy távol tartsa az ügytől a nőt. Éppen amikor már azt hitték, beleegyezik, Bamby határozottan rázta meg a fejét. – Inkább maradok! Van abban valami izgi, hogy egy fojtigálót keresünk - vigyorgott izgatottan, mint egy gyerek, mire Kate csalódottan sóhajtott, és inkább ismét a monitorra szegezte pillantását. Rick figyelmét nem kerülte el a feszültség, ami a nyomozóból áradt, és tudta, hogy ennek legfőbb oka Bamby jelenléte. Hirtelen ötlettől vezérelve pattant fel a székből, és nézett az újságíró jelöltre, aki unottan húzogatta ki szájából a rágógumit.

-         Mi lenne, ha hagynánk a nyomozót az unalmas, érdektelen háttérkutatói munkával bíbelődni, mi pedig, elmennénk ebédelni? – ajánlotta fel a lehetőséget, hogy így mentse meg a jelenlététől a nyomozót, aki azonban félreértette a szándékot. Kate megint érezte a már ismerős, lassan megszokottá váló szúrást a szívében, de még mielőtt hallhatta volna a felcsillanó szemű Bamby válaszát, Espoék érkeztek vissza. Izgatott arcvonásaikon, csillogó szemeiken, és abból, hogy szinte futva tették meg a néhány lépést a lifttől felettesük asztaláig, látszott, hogy találtak valamit, nem üres kézzel jöttek vissza. Amint odaértek, elég volt Kate-nek rájuk néznie, és Espo már bele is vágott.

-         A szomszédok magának való lányként írták le, egyedül élt, akihez szinte sohasem jöttek vendégek. – olvasta fel a jegyzettömbjéből az információkat – a szemközti lakásban lakó néni azonban, többször is látott egy jól öltözött fickót megfordulni a lánynál. Sosem maradt sokáig, de hetente több alkalommal is felkereste, és volt olyan, hogy együtt távoztak.

-         Személyleírás van? – kérdezte Beckett, mire Espo magabiztosan vigyorogva nézett Ryan-re, aki tudta, itt jön az ő belépője. Mellényzsebéből elővéve saját jegyzettömbjét, pillanatnyi hatásszünetet tartva nézett a várakozó tekintetekbe.

-         Annál sokkal jobb! A nénike felismerte a fickót, mert abban a kórházban dolgozik, ahol tavaly operálták, miután eltörte a combcsontját. A neve Dr. Gary Scottdale, és a New York Memorialban sebész. – osztotta meg a kis csapattal, amit megtudtak, majd értetlenül figyelte, hogy Kate döbbenten mered rá, és hitetlenkedve rázza a fejét.