7. rész
Kate elhűlve,
döbbenten figyelte, amint a szőkeség hosszú lábait keresztbetéve, a nyitott
ajtajú Dodge anyósülésén kényelmesen elhelyezkedve éppen kirámolja a
kesztyűtartó tartalmát. Egyik-másik tárgyat, papírt megtapogatja, megforgatja,
majd unott arccal, érdektelenül hajítja a hátsó ülésre, hogy aztán ismét
könyékig túrjon a rekeszben. Castle alsó ajkát beharapva figyelte a mellette
álló nyomozónő vérvörössé váló arcát, és türelmetlenül várta, hogy kitörjön. Ha
csak arra gondolt, mit művelt vele a nő, amikor észrevette, amint az asztalán
kutat, vagy beleül a székébe, már előre sajnálta Bamby-t azért, ami rá várt.
-
Maga mégis, mi a fenét művel?! – csattant a hangja
Beckettnek ingerülten, visszafojtott indulattal, miközben kezét ökölbe szorítva
figyelte, ahogy a hangtól megrezzenő nő ártatlanul ráemeli kék szemét, majd
szégyenlősen elmosolyodva rántja meg formás vállait.
-
Csak gondoltam, beleélem magam Nikki Heat
személyiségébe, hogy még valósághűbb cikket írhassak róla! Ehhez pedig, kell
egy kis kutatómunkát végeznem. Megjegyzem, nincs itt semmi, ami közelebb
vihetne magához – mutatott körbe a személytelen holmikon lebiggyesztett
ajkakkal, csalódott grimasszal az arcán, mire Kate nagy levegőt vett, Castle
pedig tudta, most következik, amire várt.
-
Nézze, Bamby! Y-nal a végén! Kate Beckettnek hívnak,
utoljára mondom el! Amennyiben problémát jelent megjegyezni, úgy szólítson csak
nyomozónak! – fújtatott dühösen a nő, miközben lehajolt, és sorban dobálta
vissza a kesztyűtartóba a holmikat – az egyetlen dolog, amihez közel kerülhet,
az a bilincsem! Ha még egyszer kotorászni mer a holmijaim között, magára
kattintom, és kidobom egy sikátorban, világos?! – fenyegette meg vészjósló
hangon, Bamby pedig rémült arccal, falfehéren hallgatta – Egyébként pedig, mi
lenne, ha a személyiségem helyett, inkább abba élné bele magát, hogy…
-
Oké, oké! Puskaszünet! – szakította félbe a nyomozónőt
Bamby feltartott kezekkel – rendben, nem csípi, ha matatnak a cuccai között!
Eztet mondhatta volna előbb is… Amúgy meg először csak rúzst kerestem… az enyém
elmosódott, amikor hánytam - húzta el a száját sértetten, mire Kate undorodva,
döbbenten rázta meg a fejét, majd megforgatta a szemét. – Kész agyrém, hogy
magánál semmiféle piperecikk nincsen! – háborgott Bamby olyan meglepetten,
mintha Kate a sivatagba indult volna víz nélkül – hogy bírja ki, hogy egész nap
ne igazítsa meg a sminkjét?
-
Egyszerű! Nem kenem a képemre a teljes színpalettát! –
válaszolta foghegyről Kate, mire Bamby elhúzta a száját.
-
Igen, azt észrevettem! Elég, hogy is mondjam, és
tényleg nem bántásból, de kissé… szürke… - jegyezte meg magától értetődő
könnyedséggel, mintha legalábbis Kate kérte volna meg rá, hogy kritizálja, vagy
alkosson véleményt, de mire a nyomozó válaszolt volna, Rick hangja
megállította.
-
Nem mindenkinek van szüksége sminkre ahhoz, hogy látszódjon,
milyen gyönyörű! – szólalt meg halkan, és kék tekintetét szinte bársonyos
puhasággal futtatta végig a nyomozó arcán. Bamby szemét összehúzva nézett
először a férfira, majd a szemkontaktust tartó nyomozóra, és elhúzta a száját.
Kate nagyot nyelve szakította el pillantását az őt fogva tartó kék szemekről,
majd szó nélkül kerülte meg az autót, hogy mielőbb a kapitányságon lehessenek,
miközben igyekezett vadul dobogó szívét nyugalomra inteni. Rick magában jót
mulatva várta meg, hogy Bamby kikászálódjon az anyósülésről, miközben tekintete
akaratlanul is a hosszú combokra vándorolt, melyek elővillantak a miniszoknya
alól a nagy erőlködésben. Magában mosolyogva állapította meg, hogy amíg Kate-t
nem ismerte, valószínűleg az első gondolata az lett volna erre a látványra,
hogy feljebb akarja húzni a szoknyát, most viszont csak arra tudott gondolni,
mennyivel izgatóbb, és csábítóbb a szolid elegancia, és titokzatosság, melyet
Kate képvisel. Amikor a nő el akart menni mellette, hogy a hátsó ülésre üljön,
Rick közelebb hajolva súgta.
-
Fegyverszünet, és nem eztet, hanem ezt! – javította ki
mosolyogva, mire Bamby értetlenül rázta meg a fejét, és vállát megrántva
csúszott be Rick mögé. Látszott rajta, fogalma sincs, mire gondol az író. Éppen
csak annyi ideje volt, hogy becsukja az ajtót, Kate a gázra lépett, és éles
fékcsikorgások közepette indult a kapitányság felé. Időnként a visszapillantó
tükörbe nézve látta, hogy Bamby nyelvét kidugva, ’hello Kitty’-s ceruzáját
szorongatva próbál jegyzetelni, a hasonló mintás jegyzettömbbe. Elképzelése sem
volt róla, mit írhat a nő, mivel gyakorlatilag azon kívül, hogy elhányta magát
a test látványától, és kitartóan flörtölt egy járőrrel, még semmiben nem vett
részt. – Mi a véleményed az igazgatóról? – törte meg a csendet Rick mély
baritonja, mire Kate elszakította pillantását a tükörtől, és figyelmen kívül
hagyva Bamby érdeklődve felcsillanó tekintetét, nagyot sóhajtott.
-
Úgy tűnik, az egész napját az irodájában tölti, egy
semmirekellő titkárnővel, az alkalmazottairól pedig halvány gőze sincs. –
foglalta össze tömören véleményét a feltett kérdésre, mire Castle bólogatni
kezdett. – Semmivel sem vagyunk előrébb, mint amikor ideértünk – dobolt a
kormányon türelmetlenül Beckett, míg arra várt, hogy a lámpa zöldre váltson, és
folytathassák útjukat – remélem, a fiúk többre jutottak a kamerákkal, és a
többi alkalmazottal…
-
Feltéve, ha a többi alkalmazott nem további családtag,
akiknek a munkavégzés kimerül abban, hogy eljönnek otthonról! – jegyezte meg
Castle cinikusan, mire Beckett is elhúzta a száját.
-
Drukkoljunk, hogy nem mindenki IQ halott a vállalatnál
– toldotta meg Kate, majd csípősen hozzátette – de, mint azt gyakran
tapasztaljuk, nem feltétlenül kell hozzá ész, hogy az ember, életben maradjon.
Elég néhány jó kapcsolat, és máris boldogul…
-
Már megint itt tartunk? – kérdezte Rick nagyot
sóhajtva, miközben figyelte, hogy a nő egyesbe kapcsol, és áthajt a zöld
lámpán, elfordulva balra.
-
Hol is? – kérdezett vissza válasz helyett, tekintetét
egy percre sem elszakítva a forgalomról, így nem láthatta, hogy Bamby feszülten
figyeli minden szavukat.
-
Pontosan tudod, mire gondolok – emelte tekintetét a
férfi a visszapillantó tükörbe, így célozva a nyomozónőnek arra, hogy
potyautasukra gondol – még mindig haragszol, igaz?
-
Castle, én nem haragszom! Az elmúlt években
hozzászoktam, hogy öntörvényű vagy, egoista, gyerekes, aki abban leli örömét,
ha engem bosszanthat – felelte nyugodtan Beckett, miközben leparkolta az autót
a kapitányság mélygarázsában, majd sietősen kiszállt, Castle pedig követte.
Amikor a lifthez értek, Kate egyik szemöldökét felhúzva nézett az íróra –
Törpillát nem hozod? – mutatott az autóban még mindig irogató nőre, aki úgy
tűnt, észre sem vette, hogy a két ember már a liftnél várakozik. Rick égnek
emelte a szemét, majd mit sem törődve Beckett kárörvendő mosolyával,
visszasétált az autóhoz, és bekopogott az ablakon.
-
Feljön? Vagy lehúzzuk az ablakot? – kérdezte
gúnyolódva. Amikor beleegyezett, hogy segít Bamby-nak, még jó ötletnek tartotta
a nő ittlétét, amivel bosszanthatja majd a nyomozót, de néhány óra leforgása
alatt hamar rájött, hogy Beckettnek megvannak a módszerei arra, hogy ne egyedül
szenvedjen. Kezdve azzal, hogy a helyszínen őt parancsolta a hányó Bamby mellé
gardedámnak, egészen addig, hogy most őt küldte vissza érte az autóhoz, míg a
nyomozó beszállt a liftbe, és már hűlt helye volt, mire a szőkeség kikecmergett
az autóból.
Kate szemét
összehúzva figyelte azt a néhány, szegényes adatot, melyet a táblára felvezetett.
Asztalán üldögélve, keresztbevetett lábakkal próbált rájönni, merre is
induljanak, amikor kattant a liftajtó, és mókás kép tárult a szeme elé. Rick
fásultan, égnek emelt tekintettel, megroggyant vállakkal lépett ki a liftből,
arcára volt írva a kín, és a kétségbeesés, míg Bamby felpezsdülve, folyamatosan
csiripelve tipegett mellette. Ahogy közelebb értek, Kate már szófoszlányokat is
ki tudott venni. Mint rájött, a nő éppen az uborkapakolás rejtelmeibe avatta be
a férfit, de mint mondta, az egésznek semmi értelme. Egy teljes délutánon át
pakolta az uborkát egyik táskából a másikba, de semmi eredménye nem lett, az
arcbőre egyáltalán nem lett tőle simább. Kate, amint megértette, mit mesél a
nő, majdnem hangosan felnevetett, de igyekezve megőrizni komolyságát, szigorú
tekintettel fordult feléjük.
-
Azt hittem, eltévedtetek a liftben – szólalt meg
cseppnyi gúnnyal a hangjában, mire Rick fintorral válaszolt, Bamby pedig értetlenül
meredt rá.
-
Ezt nem értem. Hogyan tévedtünk volna el? Csak felfele
jött, nem? – kérdezte butácskán pislogva, mire Rick fáradtan dörgölte meg
orrnyergét.
-
Beckett nyomozó csak viccelt, Bamby – világosította fel
a nőt rezignáltan, mire az elhúzta a száját.
-
Az ő poénjait sosem értem – jegyezte meg durcásan,
lebiggyesztett szájjal, miközben helyet foglal Castle székében.
-
Gyanítom másét sem… – mormolta Rick az orra alatt
gonoszul, és Kate kezdte megsajnálni a férfit. Amikor Bamby felnézett a
férfira, hogy kérdőre vonja a kijelentés miatt, hirtelen ötlettől vezérelve
előzte meg.
-
Kávét? – kérdezte Rick-re pillantva, aki azonnal
meglátta a lehetőséget a menekülésre, még akkor is, ha az csak néhány perc
nyugalmat hozhat. Gondolkodás nélkül bólintott rá, és Bamby csodálkozó
pillantásával mit sem törődve vették útjukat a pihenő felé, otthagyva a nőt az
asztalnál, akinek most minden figyelmét lekötötte a Beckett asztalán található
elefántokból álló szoborcsoport.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése