26. rész
4 évvel később…
Kate idegesen
masszírozta két ujjával orrnyergét, miközben a telefon túloldalán lévő női hangot
hallgatta.
-
Nem, maga nem érti! – vágott közbe Kate, miközben az
órájára pillantott, és lehangoltan állapította meg, hogy el fog késni – nem
tudom, kire bízni a fiamat, világos?! – kérdezett vissza a nőtől, majd amikor
meghallotta a választ, hitetlenkedve fújtatott – értse már meg, hogy nyomozó
vagyok! Nem fogok bevinni a kapitányságra egy négy éves gyereket! Elég, ha
felnőtt korában megismerkedik a sok szennyel, amivel az élet jár! – emelte meg
kissé a hangját Kate, miközben kipillantott a konyhába, és megnyugodva
állapította meg, hogy A.J a müzlijét falatozva, elmélyülten bámulja a tv-ben,
egymást püfölő rajzfilmfigurákat, és oda se figyel anyja telefonbeszélgetésére.
Legalább ebben nem hasonlít az apjára – jegyezte meg magában mosolyogva, mert
ettől eltekintve, Rick le sem tagadhatta volna a fiát. Gyermekük kék szeme,
homlokába hulló rakoncátlan barna tincsei, kópés, csibészes mosolya egy az
egyben Castle vonásai voltak, és Kate valahányszor fiára nézett, szívében
melegséggel állapította meg, hogy ő a legszerencsésebb nő a világon. Kivéve
most, amikor telefonáltak az óvodából, hogy fertőtlenítés miatt, ma zárva lesz.
– Én csak azt nem értem, miért nem lehet ezt hétvégén elintézni? – kérdezte
kétségbeesetten, majd a választ hallva, türelmetlenül szántott végig dús haján
– Tudja, mit? Hagyjuk, megoldom! Nem fogom magára fecsérelni az időmet! –
csapta le a telefont, majd mély lélegzetet véve igyekezett megnyugodni. Nem
akarta, hogy kisfián csapódjon le mérge, amiért egy hozzá nem értő ember
felbosszantotta. Ezt a taktikát alkalmazta akkor is, amikor munkahelyi nehézségek
adódtak. Mielőtt átlépte a küszöböt, nagy levegőt vett, és kívül hagyta a
gondokat. Még a kapcsolatuk elején megbeszélték Rickkel, hogy nem engedik, hogy
az ilyen jellegű gondok megfertőzzék házasságukat, vagy A.J bármit észleljen
ebből. Olyan nagy szeretetben akarták felnevelni a kisfiút, amilyenben nekik is
részük volt. Miután érezte, hogy lehiggadt, kisétált a konyhába, ahol fia már
befejezte a reggelit, és most ártatlan, nagy szemekkel nézett fel rá.
-
Megyünk az oviba, anyu? – kérdezte anyjától, és
tekintetéből annyi bizalom áradt a nő felé, hogy Kate elmosolyodott. Tudta, hogy
fia és férje lesz az egyetlen az életében, akiért mindenre hajlandó lenne. Most
ölbe véve a gyereket, emelte fel a székről, és karjaiban tartva fúrta szemét a
kék szemekbe, mialatt a vékony kis karocskák szorosan átfonták a nyakát.
-
Mit szólnál hozzá, ha ovi helyett, bejöhetnél anyuval a
kapitányságra? – vetette fel a lehetőséget Kate, és amikor meglátta az
izgatottan csillogó szempárt, már tudta, hogy nyert ügye van – meglátogatjuk
Javi keresztaput, meg Viktoria nénit, és Ryan bácsit, oké? – kérdezte, mire a
gyerek vadul bólogatni kezdett, még nyilvánvalóbbá téve a hasonlóságot apjával.
-
A keresztmamihoz is lemegyünk? – kérdezte reménykedve
A.J, de Kate határozottan megrázta a fejét.
-
Nem! Tudod jól, hogy oda nem szabad lemenned! –
jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Annak ellenére, hogy olykor
bevitte az őrsre kisfiukat, persze, csak akkor, ha nem volt folyamatban lévő
ügyük, csak a papírmunka, sosem engedte, hogy a boncterembe menjen. Kitartott
álláspontja mellett, hogy nem neki való még. A.J most könyörgő pillantásokat
vetett rá, és szája sírásra görbült.
-
De mamííííí – nyüszögött a gyerek, de Kate hajthatatlan
maradt.
-
Nem! A.J, hallgass a mamira, rendben? – fúrta
zöldes-barna, határozott tekintetét a kék, könnytől csillogó szemekbe – kicsi
vagy még, hogy oda menj…
-
De a keresztanyu szomorú lesz, hogy nem látogatom meg –
próbálkozott be rafináltan a gyerek, és Kate alig bírta elfojtani mosolyát. Nem
tudta, hogy ez a ravaszság tőle van, vagy Ricktől, de mindesetre szép
próbálkozásnak könyvelte el.
-
A válaszom, nem! Ha pedig sokat nyafogsz, akkor oviba
viszlek az őrs helyett! - blöffölt Kate, és A.J durcásan húzta el a száját,
Kate pedig ismét elfojtott egy mosolyt. – most, sipirc a cipődért! – tette le a
gyereket a földre, aki azonnal a szekrényhez sietett. Néhány perc alatt
felöltöztek, majd megmarkolva mackóját, melyet Alexistől kapott második
szülinapjára, útra készen hagyták el a lakást. Az autóban ülve, Kate a szomorkás
tekintettel, mackóját piszkáló gyerekre nézett. Tudta, hogy azért szontyolodott
el, mert megtiltotta neki, hogy lemenjen keresztanyjához, akit Javinál is
jobban szeretett a kis ördög, de nem engedhetett. Ajka most ugyanolyan durcásan
csücsörített, ahogy Rick szokta, ha valami nem tetszik neki, Kate pedig őt is,
akárcsak férjét, igyekezett kiengesztelni. – mit szólnál, ha bekapcsolnánk a
szirénát?
-
Tényleg?! – villanyozódott fel azonnal a gyerek, és kis
ujjával már nyúlt is a megfelelő gomb felé.
-
Állj! – fogta le kis kezét a nő, és számonkérő
tekintettel nézett le rá, az pedig bűnbánóan nézett vissza rá – honnan tudod,
hogy melyik gomb az? – kérdezte gyanakodva, de a válasz érkezése előtt tudta,
mit fog hallani.
-
Apu mutatta – felelte természetes hangon a kisfiú, mire
Kate megforgatta szemét, és elengedte fia kezét, majd bólintással adta tudtára,
hogy megnyomhatja a gombot, és mosolyogva figyelte az izgalomtól kipirult
arcocskát, ahogy az előttük szétváló forgalmat figyeli.
Kate A.J kezét
fogva lépett ki a kapitányság liftjéből, és útjukat azonnal asztala felé
vették. Javi és Ryan meglepetten pillantottak fel rá, annál is inkább, mivel
sosem szokta a kisfiút behozni, ha folyamatban volt egy ügy, mert tudták, hogy
Kate nem akarja, hogy A.J lássa a táblára felrakott képeket, nyomokat.
-
Szia Beckett! – üdvözölte felettesét Javi elsőként,
majd a kisfiú felé fordult – szia kisöreg! – kiáltotta el magát, miközben
leguggolt, és hagyta, hogy A.J fülig érő szájjal ugorjon a karjai közé – mi
szél hozott erre? – kérdezte tőle, de tekintetét Beckett-re irányította,
jelezve, hogy tőle várja a választ.
-
Ma nem megyek oviba – csivitelte a gyerek, miközben
Javi letette, és hagyta, hogy most Ryan szorongassa meg egy kicsit. Látva, hogy
Kate zavartan pislog a tábla felé, melyen az aktuális ügyük képei voltak
felsorakoztatva, a kisfiú felé fordult.
-
Van kedved játszani egy új számítógépes játékot? –
kérdezte tőle, mire A.J izgatottan bólogatni kezdett, Ryan pedig kézen fogva,
asztalához vezette, hogy megmutassa neki az egyáltalán nem új, de nekik a
munkában nagyon is hasznos, arcfelismerő programot, Kate pedig hálás mosollyal
fogadta a segítséget, majd Javihoz kezdett beszélni.
-
Az óvodában fertőtlenítés van – adott magyarázatot fia
ittlétére Kate, majd folytatta – Castle a világot járja, mert a Heat-ből
sorozat készül, aminek gondolhatod, mennyire örülök! Martha és Alexis hetekre
Európába utaztak, apa pedig velük tartott. Egyszerűen nem tudtam, mit tenni,
muszáj volt behoznom…
-
Oké, én csak kérdeztem – emelte fel védekezőn karjait a
magasba Javi – nem nekem kell magyarázkodnod, hanem majd Gates-nek, ha
észreveszi.
-
Nem fogja – jelentette ki magabiztosan, és talán túl
optimistán Kate, ugyanis ebben a pillanatban nyílt az iroda ajtaja, és Gates
lépett ki rajta. Tekintete azonnal megakadt a Ryan ölében üldögélő, nagyokat
kacagó kisfiún, majd Beckettre pillantott, aki lehunyt szemmel várta a
dührohamot.
-
Beckett nyomozó, megmagyarázná, mit keres a fia a
kapitányságon?! – lépett közelebb a kapitány, és A.J kíváncsian fordult a hang
irányába. Amint észrevette a szigorú tekintetű nőt, leugrott Ryan öléből, és a
Vaslady-hez szaladt.
-
Viki néni!! – kiabálta örömmel, majd már nyújtózkodott
is, hogy vegye a karjaiba. Gates arcvonása azonnal ellágyult, és szorosan
ölelte magához a gyereket, majd miután megölelgette, letette a földre, aki
izgatottan kezdett fecsegni.
-
Ma nem kell oviba mennem, és anya azt mondta,
meglátogathatlak titeket! Örülsz nekem? – kérdezte ártatlanul csillogó kék
szemekkel, mire Gates szeretetteljesen simogatta meg barna fürtjei, és eltűrte
a homlokába hulló, rakoncátlan tincset.
-
Persze, hogy örülök – mosolygott a gyerekre, majd
hagyta, hogy az visszagaloppozzon Ryan ölébe, hogy aztán ismét Beckett felé
forduljon, aki nagy levegőt véve adott magyarázatot fia jelenlétére. A kapitány
azonban hirtelen félbe szakította – Detektív, tudja, hogy semmi bajom a fiával,
sőt! Annak ellenére, hogy Mr. Castle az apja, imádom a kis kölyköt! A kis
csibész az első pillanattól a szívembe lopta magát, és nincs kifogásom ellene,
ha itt van, de csak akkor, ha nincs folyamatban lévő nyomozási ügyük! Nem a
gyerek szemének való, amit a táblára aggatnak! – mutatott a fehér tábla felé
megrovó tekintettel, mire Kate elhúzta a száját. Nem tetszett neki, hogy a
kapitány úgy oktatja ki, mintha egy felelőtlen anya lenne.
-
Ezzel én is tisztában vagyok – szűrte a fogai között a
választ Beckett – de nem tudtam, mit tenni. Igyekszem A.J-t távol tartani a
táblától – ígérte meg a nyomozó, mire Gates bólintott, majd visszasétált az
irodájába. Kate most odament fiáért, kiemelte Kevin öléből, és úgy sétált be
vele a pihenőbe, hogy az, véletlenül se láthassa meg a táblát. Beérve,
leültette a kanapéra, kezébe adta a kissé elnyűtt mackót, és egy videó játékot
– no, mihez lenne kedved? – kérdezte fiára mosolyogva, mire az égnek emelte
tekintetét, épp, ahogy ő szokta, és ez még szélesebb mosolyra késztette. Annak
ellenére, hogy nagyon hasonlított Rickre a kicsi, olykor felfedezett benne
magából is néhány dolgot, és ez különös örömmel töltötte el.
-
Játszunk rendőröst! – kiáltott a kisfiú, és
automatikusan nyúlt anyja oldalára a bilincsért, de Kate megállította a kezét.
Az egy dolog volt, hogy otthon engedte játszani fiát a bilinccsel, de ezúttal
fegyvere is az oldalán volt.
-
A.J, ha kell valami, kérd el, de ne kapkodj! – rótta
meg szelíden a fiát, majd amikor az, hatalmas szemekkel ránézett, már érezte,
hogy olvadni kezd a szíve.
-
Elkérhetem a karikákat, anyu? – kérdezte vékonyka
hangján, és kérlelő tekintetének ugyanúgy nem tudott ellenállni a nő, mint az
apja esetében. Szeretetteljesen mosolyogva csatolta le szíjáról a bilincset, és
fia kezébe nyomta.
-
Ki lesz a rabló? – kérdezte belemenve a játékba, mire
A.J komolyan töprengve pislogott ki a pihenő ajtaján.
-
A keresztapu! – jelentette ki határozottan, és már
indult volna, hogy bilincset tesz Javira, amikor Ryan lépett be az ajtón.
-
Beckett, az 55-ös most szólt be, hogy elkapták Lopezt!
– tájékoztatta felettesét, miszerint a folyamatban lévő gyilkossági ügyük
legfőbb gyanúsítottjáért kell menniük. Kate nagyot nyelve nézett kisfiára, majd
felemelte, és visszaültette a kanapéra.
-
A.J, a maminak el kell mennie egy kis időre, de ígérd
meg, hogy nem kóborolsz el sehova, itt maradsz a pihenőben! Rendben? – nézett
szigorúan a kissé riadt kék szemekbe, mire A.J bólintott.
-
Rendben – erősítette meg szavakkal is ígéretét, mire
Kate magához ölelte, és apró puszit nyomott a feje búbjára.- hamar visszajössz?
– kérdezte a fia, mielőtt kilépett volna az ajtón, és Kate szomorkásan
mosolyodott el. Fogalma sem volt, meddig tart majd a letartóztatás, de
bólintott.
-
Sietek! – kacsintott a kisfiúra, aki most már újra
nyugodtan merült bele a játékba. Nem vehette észre, mert Kate nem engedte, hogy
észrevegye az aggodalmat tekintetében. Mióta fia megszületett, a nyomozó minden
bevetésre úgy indult el, hogy a maximális óvatosságot követelte meg magától.
Nem engedhette, hogy fia anya nélkül nőjön fel, hogy meg kelljen tapasztalnia
azt a fájdalmat, amit ő átélt. Miközben asztala mellett állva magára öltötte
golyóálló mellényét, szemével végig pásztázta a kapitányság területét –
Delfino! – kiáltott egyik kollégájának, mire az abbahagyta a fánk csócsálást, és
kérdőn pillantott rá – figyelj a fiamra a pihenőben, amíg visszajövök! –
utasította a férfit, mire az legyintett, ők pedig már el is tűntek a liftben.
Kate fáradtan
dörgölte meg homlokát, ahogy kilépett a liftből, majd azonnal a pihenő felé indult.
Egy újabb sikeres letartóztatáson volt túl, és most már csak azt kellett
megvárnia, hogy a járőrök, akik segítették őket, behozzák Lopezt. Úgy döntött,
amíg ez megtörténik, játszik egy kicsit fiával. A pihenő előtt azonban,
döbbenten torpant meg, az ugyanis üres volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése