Nehéz döntés 23. rész

23. rész

Kate némán nézett le szorosan összefonódott ujjaikra, majd lágyan végig cirógatta másik kezével a férfi alkarját, aki még mindig a válaszára várt. Tudta, mi lenne a helyes. Éreznie kellene, hogy a munkája nem veheti el tőle a lehetőséget attól, hogy gyereke legyen, mégis képtelen volt kimondani. Maga sem értette miért, de nem tudott szabadulni a teszt eredményétől, és Josephina Lawell tekintetétől, amikor kimondta, pocsék anya lenne belőle.

-          27 pont, Rick! 27! – suttogta keserű mosollyal az ajkán, majd nagyot nyelt – Ez több mint szánalmas! Az eredményt tekintve, egy kutyát sem bíznék a felügyeletemre!

-          Kate! Az ég szerelmére! Nem egy átkozott teszt helyes kitöltésétől lesz valakiből jó anya! – húzódott még közelebb a nőhöz Rick, miközben folytatta – láttam, hogyan viselkedtél azzal a kislánnyal! Tudom, hogy nagyszerű anya lennél! A teszt… az csak egy papír! Olyan tényekre adták azokat a pontokat, amelyeken változtatni tudunk, ha te is akarod! – szorította meg a nyomozó kezét, aki nagyot sóhajtott.

-          Csak kérnem kell, hogy leszereljenek, ugye? – kérdezte elhúzott szájjal, majd halkan folytatta – elveszíteném egy részem, Castle! Ez az a munka, amihez a legjobban értek, ez tett azzá, aki vagyok! Ez az életem! – tört fel belőle kétségbeesetten, mire Rick nem válaszolt. Csak nézte szerelmét, és tudta, mennyire őrlődik, hogy helyesen döntsön. Végül nagy levegőt vett, és elszántan nézett a könnytől csillogó zöldes-barna szemekbe.

-          Bárhogy is döntesz, elfogadom! – jelentette ki magabiztosan, mire Kate hitetlenkedve nézett vissza rá, ő pedig folytatta – Szeretlek, és ez a legfontosabb! – hajolt közelebb, és finoman megcsókolta. A meghitt pillanatot Kate telefonjának hangos ricsaja szakított félbe, mire a nő nehezen megszakította a csókot, és zsebéből előhalászva a készüléket, emelte füléhez.

-          Beckett! – szólt bele hivatalos hangon, de tekintetét egy percre sem vette le a vele szemben ülő férfi kék szeméről, mely foglyul ejtette.

-          A fekete özvegy ki sem mozdul otthonról! Javival halálra unjuk magunkat! – csendült fel a vonal túlsó felén Ryan unott hangja – ennél még a hóolvadás is izgalmasabb, Beckett! – panaszkodott durcás hangon, mire Kate égnek emelte a tekintetét, titokban azonban hálás volt kollégájának, amiért újra minden figyelme az ügyre terelődhet.

-          Látogatók? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva a panaszáradatot, és szinte látta maga előtt, ahogy Kevin megrántja a vállát, miközben válaszolt.

-          Senki. A sógorán kívül senki nem kereste fel. Ő viszont, úgy öt perce távozott. – jött a felelet, miközben Kate hallotta, hogy Javi megkérdezi társát, mit szeretne vacsorára. Magában elnyomott egy mosolyt, majd komolyan folytatta.

-          Maradjatok még, úgyis most rendeltetek kaját, ne vesszen kárba – tette hozzá csúfolódva, mire Ryan felháborodottan kapkodott levegő után.

-          Szívesebben enném otthon Jenny sajtbundába töltött csirkemellét, mint a hideg pizzát! – nyafogott a férfi, mire Kate felnevetett.

-          Tudod, mit? Talán beugrok hozzá, és megkóstolom. Majd elmondom, milyen volt - felelte pimaszul Beckett, majd a választ meg sem várva, letette a kagylót. Még mindig mosolygott, amikor az őt figyelő író felé fordult – Ryan volt. Az özvegy nem hagyta el a házat, mióta elment az őrsről, de a sógora az egész délutánt nála töltötte. – számolt be a férfinak a beszélgetésről, mire Rick gyanakodva ráncolta össze szemöldökét – mi az? – kérdezte kíváncsian a nő, aki elég jól ismerte ezt az arckifejezést ahhoz, hogy tudja, valami eszébe jutott az írónak, ami talán az ő figyelmüket elkerülte.

-          Semmi, csak azon gondolkodtam, milyen furcsa, hogy az iker jobbik fele akkor is ott volt, amikor közöltük a férj halálát a feleséggel. Ahhoz képest, hogy nem volt közöttük igazi testvéri viszony, elég sokat van most náluk, nem? – magyarázta Rick, mire Kate megrántotta a vállát.

-          A csapot szerelte, és Melinda is említette, hogy James ment érte reggel a barátnőjéhez. – közölte Kate gyanútlanul, kényelmesen hátradőlve a székben – nyilván jó a kapcsolatuk. Vagy összehozta őket a tragédia?

-          Persze, de… - akadt el a hangja a férfinak, és tekintetén látszott, hogy máris megszületett a fejében egy elmélet – emlékszel, milyen képet vágott, amikor arra terelődött a szó, hogy Peter korábban házasodott, mint ő? Láttad, hogy nézett Melindára?

-          Castle, ne képzelj ebbe többet, mint ami benne van! Egyszerűen csak irigyelte a bátyját azért, amiért megtalálta az igazit! – érvelt Kate, noha egy kósza gondolatként az ő fejében is megfordult, hogy talán nem csak sógori viszonyban van a férfi a nővel.

-          Ugyan már! Az a tekintet több volt annál! – tartott ki álláspontja mellett Castle szilárdan – hidd el nekem! Pontosan tudom, mert én négy évig néztem rád így, amikor csak alkalmam volt! – buktak ki önkéntelenül a szavak Rick száján, és amikor felfogta, mit is mondott, ijedten harapta be alsó ajkát, Kate pedig meglepetten mosolygott rá.

-          Észre sem vettem… - lett egyre szélesebb a mosolya a nőnek, ahogy a férfi zavarát figyelte – ez… édes… - hajolt közelebb hozzá, tenyere pedig finoman simított végig arcán.

-          Rajtad kívül mindenki észrevette… még Montgomery is – fűzte hozzá szégyellősen Rick, mire Kate halkan felnevetett, majd lágyan megcsókolta.

-          Tehát, azt mondod, viszonyuk van? – kérdezte ismét az ügyre terelve a beszélgetés fonalát Beckett, miután megszakították a csókot, Rick pedig bólintott.

-          Pontosan! De legalábbis az öcsike nem pusztán a sógornőt látja Melindában. - jelentette ki magabiztosan, mire Kate felállt, és a pihenőből kisietve, asztalához ült, nyomában az íróval, majd néhány adatot táplált a gépbe.

-          Egy próbát megér… - motyogta maga elé, miközben összehúzott szemmel várta, mit talál a számítógép a férfiról. Néhány másodperc múlva a monitor megtelt élettel, és sorban tűntek elő az információk, és adatok halmaza, ő pedig döbbenten cikáztatta tekintetét a sorok között – Azt a rohadt…

-          Ne káromkodj, hanem kapjuk el a fickót! – ugrott fel a székéről Castle, ahova néhány perccel korábban telepedett, majd miután a nő is belebújt kabátjába, és felcsatolta fegyverét, máris a lift felé indultak.

Javi unottan tekergette a rádió gombját az autójában, míg Ryan egy könyvet lapozgatott nyugodtan, figyelmen kívül hagyva társa duzzogó motyogását.

-          Képtelen vagyok megérteni, hogy mi olyan érdekes azon a könyvön! – kapta ki társa kezéből a kemény fedeles, képekkel tarkított könyvet, majd megrökönyödve nézett Ryan-re - Kispapáknak? – olvasta fel hüledezve a címet, mely előbukkant a fekete borító alól, Kevin pedig, büszkén húzta ki magát.

-          Pontosan! Az ikrek már egy évesek, és én szeretnék minél többet segíteni Jenny-nek! – magyarázta, miközben azzal volt elfoglalva, hogy visszaszerezze az elkobzott olvasnivalót.

-          Tesó, ne legyél már papucs! – húzta el a száját Javi – Jenny egész nap otthon van velük, nehogy már neked kelljen sürgölődni, amikor hazamész! Legyen az asztalon a vacsora, a gyerekek meg az ágyban! Ennyi! – jelentette ki határozottan, teljes átéléssel a férfi, mire Ryan rosszallón csóválta meg a fejét.

-          Lanie tudja, hogy milyen középkori nézeteket vallasz? – kérdezte elhúzott szájjal – a 21. századot írjuk! Egy férfi ugyanolyan aktívan kiveheti a részét a gyermeknevelésből, mint egy nő!

-          Igen, kiveheti! – nyomta meg hangsúlyosabban a feltételes módot Javi – de nem muszáj! Ahhoz meg semmi közöd, hogy Lanie-vel milyen elveket vallunk a gyereknevelésről! – húzta fel orrát sértetten Javi, miközben karba tette a kezét, így zárkózva el a téma további feszegetésétől. Ebben a pillanatban valaki bekopogott az ablakon, ők pedig riadtan kaptak fegyverük után. Szívverésük őrült iramot diktált, vérnyomásuk az egekbe ugrott, és ők megkönnyebbülten engedték ki tüdejükből a visszatartott levegőt, amikor megpillantották Kate mosolygó arcát az autó egyik, Rick kópés vigyorát a másik oldalán. Javi orra alatt szitkozódva engedte le az ablakot, miközben igyekezett felgyorsult szívverését visszaállítani normális ütemre.

-          Látom, jól elvagytok! – csipkelődött Kate vidáman. Már vagy két perce ott álltak az autó mellett, és hallgatták, ahogy a két férfi vitatkozik egymással. Míg veszekedésüket hallgatta, igyekezett kiűzni a képeket fejéből, melyeket elméje vetített elé, ahogy Rick és ő közösen fürdetik, vagy altatják kisbabájukat.

-          Kénytelenek vagyunk valahogy elszórakoztatni egymást, ha már a nő nem csinál semmit, amivel gyorsabban telne az idő – jegyezte meg unottan Javi.

-          Úgy tűnik, megmenekültetek – jelentette be színpadiasan Rick, mire mindkét férfi érdeklődve fordult felé, ő pedig Kate-re emelte pillantását, várva, hogy a nő megadja az engedélyt, hogy beszámoljon róla, mit találtak az áldozat öccséről.