24. rész
Kate mosolyogva,
bólintva adta meg az engedélyt az írónak, hogy beavassa a fiúkat abba, amit
megtudtak. Tekintettel arra, hogy Rick okfejtése, és kitartása miatt nézett
utána James Lautner múltjának, úgy érezte, megérdemli a férfi, hogy a dicsőségben
fürdőzzön. Castle pontról pontra számolt be minden apró részletről, amit
kiderítettek, Ryan és Javi pedig, elhűlve hallgatták.
-
Akkor bemegyünk? – kérdezte Javi, miután befejezték a
tájékoztatást.
-
Nem! – jelentette ki határozottan Kate, majd fejével intett
Castle-nek, és mindketten beültek az autó hátsó ülésére. Miután kényelmesen
elhelyezkedett, összehúzott szemét a nő házának bejárati ajtajára függesztette
– Várunk, amíg a sógor ismét megjelenik.
Alig negyed
órával, és egy újabb vitával később, arról, miért nem kellene Ryan-nek kispapáknak
szóló könyvet olvasni, melyet Beckett még csírájában elfojtott, megjelent egy
ezüstszínű, 90-es évjáratú sedan, és Lautner pattant ki a volán mögül.
Néhányszor oldalra pillantva, ruganyos léptekkel, határozottan közelítette meg
a házat, majd kopogás nélkül lépett be, és zárta be maga mögött az ajtót.
Beckett elmosolyodott, majd nagy levegőt vett.
-
Srácok! Show Time! – kacsintott rájuk, majd mind a
négyen kiszálltak az autóból, és útjukat egyenesen a ház felé vették. Amikor
odaértek, Kate határozottan bekopogott, és nem is kellett sokat várnia, hogy
Melinda kinyissa.
-
Már megint maguk? Mit akarnak még tőlem? – kérdezte
ingerülten, mire Kate és a többiek, invitálás nélkül mentek beljebb a lakásba.
-
Ezúttal nem magához jöttünk, hanem a sógorához –
jelentette ki magabiztosan, mire James gyanakodva, összehúzott szemmel lépett
elő a kis konyhából.
-
Hozzám? Tudok talán segíteni valamiben? – kérdezte
nyugodtan, majd összeráncolta a szemöldökét – Vagy ezúttal, engem vádolnak meg
a bátyám megölésével?
-
Rengeteg mindenben segíthet, Mr. Lautner – kezdett
hozzá Kate – a vádak pedig nem állnak meg az emberölésnél. Hozzá csapjuk még a
rendőrség félrevezetését, és a személyazonossággal való visszaélést is. Ugye
tudja, miről beszélek… Peter! – fúrta zöldes-barna szemét a férfi döbbentséget
sugárzó tekintetébe, és amikor annak arcára kiült a kétségbeesés, már tudta,
hogy nem tévedtek. Aki előttük állt, az nem James Lautner volt, hanem az
áldozatnak hitt Peter Lautner.
-
Tessék?! Most meg azzal jönnek, hogy a férjem él, és
itt áll előttem?! – háborodott fel hisztérikus kirohanással Melinda – Ez már
mindennek a teteje! Takarodjanak a házamból, de azonnal! – mutatott az ajtó
felé idegesen, de Kate még csak rá sem nézett. Tekintete továbbra is fogva tartotta
a szótlanul álldogáló Petert, aki most fejét lehajtva sétált a szobában
található fotelhez, és lerogyott rá.
-
Hogyan jöttek rá? Mit rontottam el? – kérdezte halkan,
mire Melinda döbbenten hallgatott el, a szót pedig Rick vette át.
-
Először arra gyanakodtunk, hogy James szerelmes volt
Mrs. Lautner-be, ezért megölte a bátyját, hogy megkaphassa a nőt. Így
utánanéztünk a múltjának, amiből kiderült, hogy egy hónapig katonaként
szolgált, egészen addig, amíg el nem találta egy kóbor repesz, egy hadgyakorlat
közben. Megoperálták, de sánta maradt. Amikor azonban itt jártunk, maga nem
sántított, sőt, meglehetősen aktív volt. – világosította fel Castle készségesen
az összetörten maga elé bámuló férfit.
-
Ezen kívül, elgondolkodtató volt az is, hogy ki
kapcsolhatta ki a kamerákat a gyilkosság időpontjában! – vette át a szót
Beckett, miközben hidegen nézett a férfira – az alkalmazottak tiszták voltak, a
feleségének szilárd alibije volt, James pedig nem ismerte a rendszert, lévén,
hogy sosem dolgozott magának. Maga kapcsolta ki őket, amikor odacsalta az
öccsét, hogy megölje, és átvegye a helyét!
-
Egész okos terv, meg kell hagyni… megöli az öccsét, úgy
tálalva, mintha maga halt volna meg, majd átveszi a helyét. Mivel tudta, hogy a
felesége nem ért az üzlethez, csak várnia kellett, hogy James-ként
felajánlhassa, hogy majd tovább viszi a boltot.- húzta el a száját megvetőn
Castle, mire Peter most először rájuk emelte a tekintetét, melyből szomorúság
áradt.
-
Nem akartam megölni… könyörögtem neki, hogy segítsen…
csak azt szerettem volna, ha helyet cserélünk… - nyögte nehezen a szavakat
Peter, és nem mert Melinda szemébe nézni, aki könnyeit törölgetve,
hitetlenkedve hallgatta férjét, ő pedig folytatta - elmondtam neki mindent, azt
is, hogy egy férfiba vagyok szerelmes, de nem válhatok el az anyagi hátterem
miatt. Kértem, hogy cseréljünk helyet, de hallani sem akart arról, hogy becsapjuk
Melindát. Legalább most az egyszer viselkedett volna úgy, mint egy igazi
ikertestvér! – temette most arcát kezébe a férfi, majd még csendesebben folytatta
– vitatkozni kezdünk, én pedig… ott volt a fegyver… és…
-
Peter Lautner! Letartóztatom gyilkosság vádjával!
Álljon fel! – utasította a férfit Beckett, majd amikor az, lassan
engedelmeskedett, háta mögé húzta egyik, majd másik kezét, és szorosan megbilincselte,
miközben a jogait sorolta. Melinda megsemmisülten nézte végig, ahogy férjét
elvezetik, Kate és Rick tekintete azonban elégedetten villant össze.
Kate nagyot
sóhajtva dőlt hátra székében, miközben egy laza mozdulattal nyomta meg az
entert a billentyűzeten, így elindítva a nyomtatást. Miután a nyomtató halk
zúgásba kezdve, egymás után tolta ki magából a jelentés gépelt lapjait, Kate
összefogta őket, és egy barna mappába helyezte, majd ruganyos léptekkel indult
a kapitány irodájába, és dobta le annak asztalára. Éppen kabátjába bújt bele,
amikor megérezte Rick simogató kezét, ahogy végig cirógatja derekát.
-
Kain és Ábel ügy lezárva? – kérdezte halkan a fülébe
suttogva, mire Kate bólintott, és szembefordult a férjével.
-
A jelentést már Gates asztalára tettem. Ha te is kész
vagy, mehetünk is haza – felelte átölelve férje nyakát, majd finoman
megcsókolta, Rick pedig bólintott, és már indultak is.
Rick az oldalán
fekve, könyökére támaszkodva figyelte feleségét, ahogy pólóban, és hosszú
combját még inkább kiemelő, feszes fenekét kihangsúlyozó rövidnadrágban kilép a
fürdőszobából, majd bebújik mellé az ágyba. Hanyatt fekve ölelte magához
szorosan a nőt, miközben kezével gyengéden simogatta a bársonyos bőrt, melyet
nem takart a póló, miközben hallgatta egyenletes légzését, mélyen beszívta a
friss, üde cseresznye illatot, és élvezte, hogy a nő lágy, selymes haja az
állát csiklandozza, ujjai pedig meztelen mellkasán táncolnak.
-
Kate… - szólította meg halkan a nőt, nagy levegőt véve.
-
Hm? – hümmögött vissza félig lehunyt szemekkel a
nyomozó, aki ajkán mosollyal élvezte férje kezének gyengéd simogatását, és
hallgatta nyugodt ritmusban verő szívdobogását, mely őt is megnyugtatta.
-
Gondolkodtál már az örökbefogadáson? – kérdezte
lélegzetvisszafojtva a férfi, mire Kate keze megállt az apró cirógatásban, és
nagyot sóhajtott.
-
Folyton az jár a fejemben – felelte őszintén,
gondterhelten a nő, Rick pedig türelmesen várt, hogy folytassa – Elképzelem,
milyen lenne az életem a munkám nélkül, itthon, ahogy a gyermekünket nevelem… és…
nem tetszik… - nyögte ki nehezen, lelkiismeret-furdalástól gyötörve Kate – Az
nem én lennék, Rick. Nagyon szeretnék gyereket, de anélkül, hogy elveszíteném
önmagam! – sóhajtotta szomorúan, és szeméből kicsordult egy könnycsepp. Rick
még mindig nem válaszolt, próbálta feldolgozni, amit hallott. Tudta, milyen
nehéz lehetett a nőnek meghozni ezt a döntést, mégsem volt könnyű elfogadnia,
hogy nem tapasztalhatják meg együtt a szülői örömöket. -–Nem értem, miért
kellene választanom? -–tört fel kétségbeesetten a nőből -–Miért kell választanom
a munkám és egy kisgyerek között?
-
Kate! Megértem, és elfogadom a döntésed – suttogta
halkan Rick, elrejtve valódi gondolatait a nő elől. Nem akart veszekedni, nem
akarta, hogy Kate úgy érezze, őt hibáztatja, amiért nem lehet gyerekük. Noha, ő
mindennél jobban vágyott egy babára, elfogadta, hogy Kate része a munkája, és
nélküle félember lenne csak. Anélkül folytatta, hogy keze akár egy pillanatra
is megállt volna a simogatással – A legfontosabb, hogy velem legyél… gyerekkel,
vagy anélkül, szeretlek, Kate Beckett Castle! – nyúlt most a nő álla alá, és
finoman felemelte a fejét, hogy belenézhessen a könnytől csillogó, ragyogó
zöldes-barna szemekbe.
-
Köszönöm! – suttogta hálásan a nyomozó, mire Rick
elmosolyodott.
-
Mindig – súgta vissza, majd ráhajolt a cseresznye
ajkakra, és szerelmesen vette birtokba azokat. Nyelvük selymesen, puhán találkozott,
és érzéki koreográfiába kezdett, miközben Rick keze már a nő pólója alá
vándorolt, és lágyan kezdte kényeztetni a telt halmokat. Hanyatt fektetve a
nőt, a csók megszakítása nélkül hámozta le róla a pólót, hogy aztán ajka
folytathassa útját nyaka vonalán, majd mellén. Ott elidőzött egy kicsit, apró
sóhajokat felszakítva ezzel a nő torkáról, miközben érezte, hogy Kate teste
feszülő férfiasságának préselődik, ujjai pedig türelmetlenül szántanak végig
hátán, majd csípőjén, hogy aztán gyorsan megtalálva az utat a nadrág alá, egy
mozdulattal rántsa le róla, kiszabadítva ezzel börtönéből legérzékenyebb
testrészét. Rick most a nő hasát csókolta végig, majd visszafelé haladva, ismét
ajkát vette ostrom alá, nyelvével vad, de annál érzékibb táncra hívva a nőét,
aki készségesen fogadta el a felkérést. Miközben szenvedélyesen csókolták a
másikat, a férfi keze észrevétlenül szabadította meg a nőt az egyetlen
ruhadarabtól, amely még elválasztotta egymástól vágytól felforrósodott
testüket, hogy aztán ujjai már legérzékenyebb pontját kényeztessék. Kate belenyögött
a csókba, amikor megérezte a határozott, mégis gyengéd ujjak játékát, és lüktető
ölét még inkább a férfi testének feszítette. Amikor a gyönyör első hulláma
végig borzongatta testét, háta ívben megfeszült, és már csak arra vágyott, hogy
magában érezze az írót. Kezei önálló életre kelve vándoroltak előre a férfi
legnemesebb testrészéhez, mely készen állt arra, hogy a mennyországig repítse
szerelmét, és türelmetlen simogatással, a csók megszakítása nélkül ingerelte az
írót. Rick, mintha értette volna a néma könyörgést, lassú mozdulattal, lágyan
merült el a rá váró, forró nedvességben, és mindketten felsóhajtottak a
megkönnyebbüléstől, amikor eggyé váltak. Szívük vad zakatolásba kezdett, és
pulzusuk mozgásukkal együtt gyorsult fel. Tüdejük vadul kapkodta a levegőt,
ahogy egyre jobban közelítettek a mámorító beteljesülés felé, és amikor
átlépték a paradicsom kapuját, tekintetük egybefonódott, ajkukra pedig boldog
mosoly költözött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése