5. rész
Míg Kate
türelmetlenül kezdett el dobolni a lábával, Bamby továbbra is hatalmasra
nyitott szemekkel, kérlelő tekintettel nézett az íróra, aki nagyot sóhajtott.
-
Bamby, sajnálom, de egyedül kell mennie – felelte
nyugodtan, miközben észrevétlenül a nyomozónő felé pillantott, akinek arcáról
azonban, semmiféle érzelmet nem tudott leolvasni. Még most sem volt biztos
benne, hogy jól döntött-e, megéri-e a nő mellett maradnia, de képtelen volt
elmenni tőle örökre – Nekem Beckett nyomozóval kell tartanom, különben, hogyan
írnám meg a következő sikerkönyvet, nem igaz? – kérdezte vidáman mosolyogva,
így próbálva elütni mondandója élét, és hogy ne bántsa meg a szőkeséget, aki
most szomorúan biggyesztette le a száját, Beckett tüdejéből viszont
megkönnyebbült sóhaj távozott hangtalanul.
-
Rendben, megértem – sóhajtott színpadiasan, miközben
kezét végig húzta homlokán, úgy folytatta – remélhetőleg, nem leszek rosszul az
autóig… - hagyta félbe a mondatot, mire Kate elhúzta a száját a pocsék
színjátékot látva, Rick azonban tanácstalanul pillantott rá. Látszott rajta,
hogy a nő terve, hogy lelkiismeret-furdalást keltsen a férfiban, révbe ért.
-
Nem lesz gond! Erős nő maga! Indulás! – rántotta be
maga mellé az írót egy mozdulattal Beckett, mire Bamby csak tátott szájjal meredt
rájuk, és még akkor is ott állt egy helyben, amikor a liftajtó becsukódott
előtte. Kate szótlanul meredt maga elé, kínosan ügyelve arra, hogy véletlenül
se pillantson a mellette álldogáló férfira, akinek a bőréből áradó arcvíz, és
tusfürdő keveredő illata csiklandozta orrát, és ő akaratlanul is mélyen
beszívta azt. Rick töprengve ráncolta szemöldökét, miközben arra próbált
rájönni, mit jelenthet, hogy Kate segített neki elszakadni a szőke ciklontól. Egy
része szerette volna hinni, hogy féltékeny volt, vagy így akarta jelezni, hogy
maga mellett akarja tudni, másik része azonban, a realista, aki bizonyos
időnként visszarántotta őt a szilárd talajra Kate Beckett-tel kapcsolatban,
tudta, hogy mindössze csak arról lehetett szó, hogy a nyomozó türelmetlen volt,
és egy percet sem akart elvesztegetni az idejéből. A csend, amely rájuk
telepedett a liftben, már szinte fojtogató volt. Mindketten saját
gondolataikkal voltak elfoglalva, saját küzdelmüket, harcukat vívták, és
egyikük sem mert nyíltan előhozakodni legrejtettebb félelmükkel, mert nem
bíztak abban, hogy a másik azt enyhítheti, sokkal inkább attól tartottak, még
nagyobb sebeket kapnak. Végül Castle volt az, aki megelégelte a csendet, és
továbbra is a liftajtót bámulva szólalt meg.
-
Miért nem kérdezel rá? Tudom, hogy érdekel… - vágott
egyenesen a közepébe vakmerőn, mire Kate megrántotta a vállát, és tekintetét a
liftajtó feletti számlálóra emelte. Csalódottan állapította meg, hogy még
mindig csak a 10. emeleten járnak, míg az igazgató irodája a 37. emeleten volt,
így nem tudott kibújni a válasz alól.
-
Tévedsz, Castle! Nem érdekel! – vetette oda foghegyről,
miközben igyekezett minél érdektelenebb arcot vágni, feszült, merev testtartása
azonban elárulta, és Rick elfojtott egy mosolyt.
-
Akkor honnan tudod, mire gondoltam? – kérdezett vissza
pimaszul, mire Kate dühösen harapta be alsó ajkát, amiért lebukott a férfi
előtt, de a másodperc tört része alatt találta meg a megfelelő választ.
-
Te mindig csak arra gondolsz! – felelte elégedetten, és
képzeletben megveregette saját vállát.
-
Ez tény – értett egyet vele Castle komiszul vigyorogva,
mire egy szemforgatást kapott jutalmul, és hagyta, hogy újabb csend telepedjen
közéjük. Kate idegesen dobolt ujjaival a combján, Castle pedig egy ismert
filmslágert kezdett el halkan dúdolni, mely a szerelemről, és a féltékenységről
szólt.
-
Abbahagynád? – tört fel a nőből ingerülten, mert úgy
érezte, lassan szétfeszíti a feszültség.
-
Zavar? – kérdezte ártatlanul az író, mire Kate most
először nézett bele a kópésan csillogó kék szemekbe, és egy pillanatra elakadt
a szava, ahogy a férfi rámosolygott.
-
Hogy dúdolsz? Igen! – vágta rá keményen, miközben
elszakította tekintetét a férfiétól, de Castle most közelebb lépett, és a
liftajtónak hátat fordítva, megállt vele szemben, ő pedig döbbenten nézett
vissza rá. A kék szemek, mintha a veséjébe láttak volna, mintha a lelke
legmélyéig akartak volna behatolni, hogy onnan fürkésszék ki legféltettebb
titkát.
-
Úgy értem, a tudat, hogy esetleg már lefeküdtem
Bamby-val… zavar? – terelte vissza a beszélgetés fonalát a szőkeségre, és
visszafojtott lélegzettel várta a nő reakcióját. Kate hirtelen
elbizonytalanodott, és nem tudta, mit feleljen. Egyfelől, talán itt lett volna
az alkalom, hogy megbeszéljék a dolgokat, másfelől, ahogy az elmúlt időszakban
a férfi viselkedett, egyáltalán nem utalt semmi arra, hogy kettejüknek még
lehetne közös jövője.
-
Miért, már megtetted? – válaszolt kérdéssel a kérdésre
válasz helyett, miközben érezte, hogy szíve a torkában dobog. A férfi testéből
áradó meleg, szinte mágnesként vonzotta, hogy közelebb lépjen, a kék ing alatt
feszülő mellizom mintha könyörgött volna, hogy simítson rajta végig tenyerével.
-
Nem. Nem feküdtem le vele, és nem is fogok – jelentette
ki határozottan Rick, továbbra is tartva a szemkontaktust, mire Kate megnyalta
kiszáradt ajkát, odavonzva ezzel az átható kék tekintetet.
-
Miért? Nincs vele semmi baj, amíg ki nem nyitja a
száját – sütött el egy gonosz megjegyzést a nő, mire Castle rántott egyet a
vállán, de nem válaszolt, ő pedig folytatta – értsem ezt úgy, hogy Richard
Castle egyszerűen csak szívességet tesz egy leendő újságírónak, mindenfajta
hátsó szándék nélkül? – húzta fel megjátszott meglepettséggel szépen ívelt
szemöldökét Kate.
-
Olyan hihetetlen, hogy segíteni akarok? – kérdezte
megbántottan. Fájt neki a nő szurkálódása, és ezt bármennyire is igyekezett,
nem tudta leplezni előtte. – Talán nem mondok újat azzal, hogy ha az ágyamba
akarnám vinni, nem lenne szükségem ilyen olcsó eszközökre. – jegyezte meg
sértetten, duzzogva, összeszorítva keskeny, érzéki vonalú ajkát – egyszerűen
csak felajánlanám a lehetőséget egy felejthetetlen éjszakára velem, ő pedig
örömmel élne vele! – fűzte hozzá magabiztosan, öntelten, és ebben a pillanatban
a négy évvel ezelőtti Castle állt a nyomozóval szemben, és nyoma sem volt annak
az érzékeny, kedves férfinak, akivé az évek folyamán vált. Kate látva a változást,
haragot érzett, ismét szájában érezte a bizonytalanság keserű ízét, és a dühöt,
amiért nem tudja az okát a hirtelen változásnak.
-
Persze, mert minden nő csak arra vágyik, mikor kap egy
ilyen visszautasíthatatlan ajánlatot, ugye? – kérdezte gúnyosan, mire Castle
most még közelebb lépett, és forró lehelete szinte égette a nő ajkát, ahogy
válaszolt.
-
Pontosan! Ha tudnád, hány nő adna most igazat neked! –
felelte fölényes mosollyal az ajkán, mire Kate, erőt véve szíve vad dobogásán,
flegmán megrántotta a vállát.
-
Nincs annyi ráérő időm, hogy megszámoljam a
hódításaidat! – szegezte tekintetét a férfi válla felett a liftajtóra, mire
Rick, kissé elfordítva fejét, megkereste a ragyogó, zöldes-barna szemeket, és
belenézett.
-
Beckett nyomozó, tudom én, mi a baja… - suttogta
sejtelmesen, mire Kate gyanakodva ráncolta össze szemöldökét, az író pedig
tudálékos vigyort villantott felé – csak a bizonyítékoknak hisz, ugye? A
szóbeszédnek, vagy a légből kapott elméleteknek nincs alapja… nosza! Szerezzen
bizonyítékot! – állt meg a nő előtt egyenes tartással, készen arra, hogy
„feláldozza” magát a cél érdekében – ha tudni akarod, mit nem hagynak ki semmi
pénzért a nők, csak tessék… - hunyta le a szemét, várva a hatást, mire Beckett
tágra nyílt szemekkel, döbbenten nézett rá. Még soha, egyetlen alkalommal sem
volt ennyire pimasz, és tenyérbe mászó a férfi. Egy pillanatig összehúzott
szemmel nézte a még mindig csukott szemmel várakozó férfit, majd a liftajtó
feletti számlálóra esett a pillantása, végül gonosz mosoly jelent meg a szája
szegletében, ahogy megszületett fejében a terv, hogyan csípi le a férfi
hatalmasra nőtt egóját.
-
Arra célzol, hogy teszteljem le… milyen lenne veled… -
suttogta halkan, szinte szemérmesen a mondatokat, mire Castle résnyire nyitotta
egyik szemét, úgy kukucskált ki, így próbálva felfedezni bármi jelét annak,
mire készülhet a nő. Amikor azonban pillantása találkozott a rászegeződő,
komoly, zöldes-barna szemekkel, érezte, hogy kiszárad a torka, és nagyot
kellett nyelnie, míg Kate folytatta – talán igazad van… talán tényleg meg
kellene bizonyosodnom róla, saját magam, hogy olyan kihagyhatatlan vagy-e, mint
állítod…
-
Úgy érted… mármint… ha te… akkor én… de… tudod… -
dadogta a férfi, keresve a megfelelő szavakat. Szíve vadul vágtázott a
mellkasában, ahogy megérezte, hogy Kate közelebb hajol. Finom, cseresznyeillatú
parfümje az orrába vándorolt, tenyere érzékin simított végig frissen borotvált
arcán, kellemes bizsergést elindítva ezzel a férfi gerincén, miközben egész
közel hajolva súgta a fülébe.
-
Tudod, Castle! Ha mi együtt töltenénk egy éjszakát… azt
sosem felejtenéd el… - búgta érzékien, majd éppen eltávolodott volna,
megünnepelve magában apró győzelmét a férfi felett, hiszen tudta, nem csak
képzelte, hogy annak lélegzete elakadt, és a korábbi magabiztosságnak már nyoma
sincsen, amikor hirtelen érezte, hogy az erős ujjak ráfonódnak karjára, és Rick
épp csak egy leheletnyit távolabb tolja magától. Tekintetük összekapcsolódott,
ajka pedig vészesen közel került az övéhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése