A múlt démonai 3. rész

3. rész

Rick kínosan feszengve lépkedett egyre hátrébb a felé közelítő férfi elől, akinek

mogyoróbarna tekintete nem sok jóval kecsegtette. Ryan döbbenten figyelte az eseményeket,

miközben olykor idegesen pillantott karórájára. Tudta, hogy késésben vannak, annál is

inkább, mert mindig ők szoktak korábban a helyszínre érkezni, ezúttal azonban Beckett lesz

az első.

- Most pedig, ki vele! Mit műveltél, Castle?! – csattant Javi hangja számonkérőn, mire

Ryan értetlenül, és zavartan nézte őket, majd közelebb lépett, úgy hallgatta társát, aki

folytatta – Beckett három hete nem önmaga, és ebben a te kezed van! Tudni akarom,

mit tettél! Megcsaltad?! Így volt, ugye?! – bökte mellkason keményen ujjával az írót,

aki fájdalmas képpel simogatta meg a bökés helyét.

- Nem! Semmi ilyet nem tettem! – rázta meg a fejét hevesen gesztikulálva, és igyekezett

nem foglalkozni Ryan arcvonásainak folyamatos változásával, ahogy az, igyekezett

összerakni a kockákat, és rá volt írva, mi megy végbe benne, ahogy rájön, mi is

történhetett közte és Beckett között. – én csak… én… - dadogott a férfi, mert nem

tudta, mennyit mondhatna el.

- Te csak, mi?! Nyögd már ki! – szorította ökölbe a kezét Javi, aki nehezen viselte el a

tudatot, hogy Castle megbánthatta a nőt, akit kishúgaként szeretett.

- Javi, elkésünk a helyszínről! – szúrta közbe Ryan, aki látta az írón, hogy nagyon

kényelmetlen neki a szituáció. Noha, őt is legalább annyira érdekelte, mi történhetett,

amiért Castle három hétig távol volt, Beckett pedig árnyéka volt régi önmagának,

a munkája iránti felelőssége nagyobb volt. Javi türelmetlenül rázta le magáról társa

kezét, és még mindig farkas szemet nézett az íróval.

- Itt is lesz egy gyilkossági helyszín, ha nem válaszol a kérdésemre! – szűrte a fogai

között dühösen Javi, mire Rick nagyot sóhajtott, és olyan halkan szólalt meg, hogy

szinte alig lehetett hallani.

- Én csak megkértem a kezét! – bökte ki nehezen, és ahogy felpillantott a két férfira,

kedve lett volna ismét felkacagni. Mindketten tátott szájjal meredtek rá, arcukra volt

írva a döbbenet, és úgy tűnt, Ryan még levegőt venni is elfelejtett, ő pedig folytatta.

Beckett hatalmas fékcsíkot hagyva maga mögött fékezte le a Dodge-ot, majd kipattant az

autóból, és olyan erővel vágta be maga után az ajtót, hogy az utcán a helyszínt biztosító

járőrök meglepve fordultak felé. Amint meglátták azonban az oldalára csatolt Glock-ot, és

a napfényben megcsillanó, aranyozott jelvényt, csak megrántották a vállukat, és folytatták

a beszélgetést, mialatt Kate felemelte a bowling pálya előtt kifeszített kordon szalagot,

és magabiztosan, de még mindig magában dühöngve lépett be a helyiségbe. Még mindig

nem tudta elhinni, hogy Castle képes volt rákényszeríteni az akaratát, azt, hogy megint

együtt dolgozzanak. Elhúzott szájjal állapította meg, hogy a férfi pontosan azt teszi, amire

számított tőle. Még maga sem tudta, hogyan fogja elviselni a férfit, azok után, ami közöttük

történt, de elhatározta, hogy csak a munkájára koncentrál majd, éppen ezért, máris törölte

agyából az íróval kapcsolatos gondolatokat, és az ügyre terelte a figyelmét. A bowling

pálya hatalmas helyiség volt. Középen egy tágas előtérrel, melyben helyet kaptak fotelek, és

asztalok, a kellemes beszélgetésre vágyóknak, míg jobb oldalt helyezkedtek el a pályák, a

játék szerelmesei számára. Bal oldalt volt található a kiszolgáló pult, ahol hatalmas táblával

hirdették a játékosoknak, hogy a cipőcsere kötelező. Ahogy közelebb sétált, szeme azonnal

megakadt a hullán, mely az előtérben helyezkedett el. Nagy levegőt véve sétált közelebb, és

pillantása találkozott Lanie tekintetével, amikor odaért.

- Szia Lanie! – köszöntötte a nőt barátságos mosollyal az arcán, de legjobb barátnőjét

nem tudta becsapni. Gyanakodva nézett rá, majd fejét kissé elfordítva pillantott a háta

mögé.

- Hol vannak a többiek? Például az a nagyszájú spanyol? – célzott Javira a nő, mire

Kate idegesen tűrte füle mögé a haját, majd ő is hátranézett, mintha nem tudná, merre

lehetnek kollégái, ami félig igaz is volt, hiszen azt hitte, ha ő otthagyja az írót, akkor

majd beszáll a fiúk mellé, és pár perces késéssel meg is érkeznek utána.

- Nemsokára itt lesznek – felelte lazán, majd a hullára pillantott, amely természetellenes

pózban, hason feküdt a padlón, feje pedig csupa vér volt. – Mit tudunk eddig? –

kérdezte nyugodtan, majd Lanie kis hatásszünet után válaszolt.

- 30 év körüli, fehér férfi. A zsebeiben nem találtam iratokat, szóval John Doe. De

a csuklójára ez volt erősítve – emelte fel a férfi jobb kezét a nő, melyen egy fehér,

nyomtatott betűkkel ellátott karszalag díszelgett.

- Ilyet a kórházakban adnak, ugye? – kérdezte Kate, és ő is leguggolt, hogy közelebbről

is szemügyre vegye a szalagot. Elégedetten mosolyodott el, amikor tisztán elolvasta a

kórház nevét, és a kódot.

- Pontosan! Az Embarcadero Hospital ápoltja… legalábbis volt – fűzte hozzá Lanie.

-  A halál oka a fejre mért ütés, melyet egy kávékiöntő edénnyel okoztak – mutatott

a hulla mellett látható fémszínű eszközre a nő, amit éppen egy helyszínelő kolléga

helyezett bizonyítéktároló zacskóba, ő pedig folytatta – Ezen kívül, találtam egy cetlit

a zsebében, rajta egy szöveggel – nyújtotta át a kis fecnit Lanie.

- „Beszélnünk kell! Star bowling pálya, hajnali egy óra” – olvasta fel Kate hangosan a

szöveget, Lanie pedig folytatta.

- A halál ideje, úgy…

- Wow! Így nyer más értelmezést, hogy a koffein ölni képes! – csendült fel Rick vidám

hangja, és Kate szemeit forgatva pillantott fel rá. Nem kellett barátnőjére néznie, hogy

tudja, döbbenten mered az íróra, és várnia sem kellett sokat, hogy a nő hangot is adjon

ennek.

- Castle?! Te meg mi a francot keresel itt? – kérdezte haraggal a hangjában az orvosszakértő. Noha tudta, hogy barátnője és a férfi azért szakítottak, mert Kate nemet

mondott a férfi házassági ajánlatára, és titokban sajnálta is érte Castle-t, hiszen tudta,

mennyire szereti a nyomozót, mégis mérges volt rá, amiért három hétig nem állt szóba

Kate-tel, hiszen akkor már rendeződött volna kettejük dolga.

- Nekem is hiányzott, Dr. Parish! – villantott egy elbűvölő mosolyt a nőre Rick.

Hirtelen nem tudta, hogyan is reagáljon, mivel fogalma sem volt, mennyit árulhatott el

kettejükről a nőnek Kate, de ahogy a haragtól villámló sötét szemekbe nézett, volt egy

olyan gyanúja, hogy valószínűleg mindent. Végül úgy döntött, figyelmen kívül hagyja

a zord tekintetet, és ugyanolyan vidáman folytatta – Javiékkal jöttem, mivel Beckett

nyomozó, volt olyan kedves, és ott hagyott a parkolóban – nézett most szemrehányón

a nőre, akinek pillantásán, és arcán látta, egyáltalán nincs lelkiismeret-furdalása, tette

miatt.

- Neked jó haverod a polgármester, én meg jobb szeretek egyedül utazni! – vetette oda

flegmán a nő, majd ismét Lanie felé fordult. Abból, hogy Javi és Ryan nem voltak az

író mellett, arra tippelt, hogy máris belevetették magukat a munkába, és sejtése be is

igazolódott, amikor körbepillantva látta, hogy társai már a helyszínen nyüzsögnek. –

szóval, mikor halt meg? – terelte vissza a beszélgetés fonalát az ügyre Kate, éppúgy,

ahogy elhatározta néhány perccel korábban, mire Lanie, még egy ideig gyanakodva

nézett az íróra, végül folytatta.

- Tehát a halál ideje, hajnali 2 és 5 óra, de biztosabbat tudok majd mondani a

boncoláskor. – fejezte be a korábban megkezdett mondatot Lanie, és ebben a

pillanatban Ryan jelent meg mellettük, Javi társaságában.

- Beszéltünk a takarítóval. Ő találta meg a hullát reggel, amikor kinyitotta a kócerájt

– közölte az eddig megtudott tényeket Ryan. – kamerák nincsenek, amiket itt láttok,

azok csak utánzatok. A takarító szerint, még soha nem történt semmi balhé itt, így a

tulaj nem tartotta fontosnak, hogy igazit szereltessen fel.

- Éljen a zsugoriság! – húzta el a száját Rick.

- Keressétek fel a tulajt, és beszéljetek a többi személyzettel is! Tudni akarom, hogy

véletlenül keveredett-e ide, vagy törzsvendég volt itt az áldozat! Talán valaki tudja, mi

dolga lehetett itt hajnalban! – utasította embereit Kate, majd folytatta – Én elmegyek

az Embarcadero-ba, megpróbálom első körben a csuklóján lévő szalag alapján

azonosítani, hogy ki lehet.

- Az elmegyógyintézetbe?! – csillant fel izgatottan a szeme Castle-nek, aki egy

újabb lehetőséget látott az esetben arra, hogy felépítsen egy karaktert a következő

könyvében.

- Oda! – felelte unottan Kate, majd szurkálódva tette hozzá – Magammal vinnélek, de

attól tartok benn fognának! – mosolygott gúnyosan a férfira, mire Ryan és Javi is alig

tudták visszatartani a nevetést, Rick pedig elhúzta a száját.

- Attól én is – jegyezte meg öniróniával, majd csibészesen fűzte hozzá – de mindig

is gyengéim voltak az ápolónők, a szűk, fehér egyenruhájukban, szóval, vállalom a

kockázatot, mert tudod, van, amiért megéri vállalni! – fejezte be a mondatot sokkal

komolyabban, és Kate kimondatlanul is értette, mire gondol a férfi. Nagyot nyelt,

majd Lanie felé fordult.

- Ha bármit megtudsz, értesíts! – kérte, majd autója felé indult, Castle pedig hűségesen

követte, épp úgy, mint régen. Az utat csendben tették meg, mindketten saját

gondolataikkal voltak elfoglalva, leginkább azzal, hogy lesznek képesek együtt

dolgozni, a nélkül, hogy megérintenék a másikat. Amikor Kate leparkolta az autót,

és éppen kiszállt volna, Rick egy hirtelen ötlettől vezérelve, megragadta a karját, és

visszahúzta.