A változás szele

1. rész

Richard Castle félálomban fordult az oldalára. A nap első sugarai már aranyozott fénybe vonták a hálószobát, és ő továbbra is lehunyt szemhéjjal védekezett erős fényük ellen. Ahogy jobb oldalára fordult, automatikusan nyúlt az ágy túloldalára, és még mindig csukott szemmel elmosolyodott, ahogy megérezte a mellette békésen alvó nő finom cseresznyeillatát. Erőt véve magán kinyitotta a szemét, majd félkönyökre támaszkodott, és másodpercekig csak itta magába az egyenletesen lélegző szerelme látványát. Az utóbbi napokban alig találkoztak. Kate reggeltől késő estig egy nagyon nehéz ügyön dolgozott, szinte csak aludni járt haza, és akkor sem mindig hozzá jött. Előfordult, hogy ha nagyon későn végzett, inkább a saját lakására ment, hogy fel ne ébressze. Ilyenkor csak másnap este találkozhattak, ha szerencséje volt, és Kate időben el tudott jönni az őrsről. Legnagyobb bánatára, még a munkában sem tudtak együtt lenni, mivel Gina folyamatosan ostromolta a legújabb Heat könyv három fejezete miatt, melyet már hónapokkal ezelőtt le kellett volna adnia. Így úgy döntöttek Kate-tel, hogy Castle nem tart vele az őrsre, amíg el nem készül a fejezetekkel. Castle még egy ideig némán figyelte a nyomozót, ahogy bársonyos bőre bronzszínűkét csillog a napfényben, majd nem bírta tovább, bal karját a dereka köré fonva, szorosan hozzásimult, majd lehelet puhán a nyakába csókolt, mélyen beszívva összetéveszthetetlen illatát. Ajkára mosoly költözött, amikor megérezte, hogy Kate félálomban közelebb fészkelődik a karjaiba, majd jelezve, hogy jól esik neki az érintés, halkan hümmög hozzá.

-          Jó reggelt – suttogta a fülébe, és játékosan megharapta a nő fülcimpáját, aki most a hátára fordult, és kinyitotta ragyogó zöldes barna szemét, melyben szerelem csillogott, ahogy az íróra pillantott.

-          Jó reggelt – mosolygott a férfira, majd ajkuk lágy csókban találkozott. Csókjuk lassú volt, szerelmes, melyben benne volt a másik hiányának érzése. Nyelvük lágyan találkozott, kiélvezve minden pillanatot, melyet a másik ajkának érintése okoz. Amikor megszakították a csókot, Castle finoman eltűrt egy kóbor hajtincset a nő arcából, és megsimogatta azt.

-          Ha tudtam volna, hogy este átjössz, megvártalak volna – jegyezte meg Castle, miközben kezével lágyan simogatta a nő tökéletes testét. – még a telefonban sem említetted, amikor beszéltünk – utalt ezzel arra, amikor hét óra felé felhívta Kate-t, mert hallani szerette volna a hangját. Akkora már három napja nem találkoztak, és ő úgy érezte, belepusztul a hiányába, ha legalább a hangját nem hallhatja.

-          Akkor még nem tudtam, hogy sikerül lezárni az ügyet – karolta át az író nyakát Kate, és most úgy helyezkedett, hogy Rick alá kerüljön, így testük minél több részen érintkezzen.

-          Ez azt jelenti, hogy végeztetek? Végre az enyém vagy? – csillant meg gyermeki boldogság az író szemében a gondolatra, hogy most már sokkal több időt tölthet szerelmével.

-          Igen, azt jelenti – mosolyogta meg a férfi izgatottságát a nyomozó, majd folytatta - lezártuk az ügyet, megkerült a gyilkos, megírtam a papírmunkát, szóval… igen, a tiéd vagyok! – hajolt közelebb, és lágyan megcsókolta a férfit, aki nem habozott viszonozni. – legalábbis addig, amíg nem szólal meg a telefonom – szakította meg egy pillanatra a csókot Kate, de Rick komolyan a szemébe nézett, és anélkül, hogy ajka egy centiméterrel is eltávolodott volna, határozottan szólalt meg.

-          Kizárt, hogy most kiengedjelek a karjaim közül! – suttogta szinte a nő szájába a szavakat, majd olyan hévvel csapott le az édes ajkakra, mint egy fuldokló. Nyelvét kutatón fúrta beljebb, és vette birtokba Kate ajkait, amelyet az engedelmesen nyitott meg számára. Nyelvük ezúttal sokkal szenvedélyesebben találkozott, felkorbácsolva napok óta elfojtott vágyaikat, miközben Castle kínzó lassúsággal simított végig Kate minden egyes porcikáján, majd a csók megszakítása nélkül találta meg az utat a póló alá, melyben a nő az éjszakát töltötte, hogy érzékien simogassa telt melleit. Ajkukat elszakítva egymástól, Rick Kate nyakát becézte végig, és elégedetten hallgatta a nő apró nyögéseit, melyet biztatásnak vett, és folytatta az édes kényeztetést. – Nagyon hiányoztál! Napok óta nem is láttalak! – suttogta a fülébe szerelmesen, miközben kezével egyre feljebb tolta a pólót, és egy laza mozdulattal kibújtatta belőle a nőt, hogy aztán kezének kényeztető játékát, ajkai vegyék át. Egy pillanatra megszakítva az édes pillanatot, szemét vágyakozón futatta végig a nyomozó tökéletes alakján, aki csak egy kis csipkés fehérneműt viselt a póló alatt. Tekintete elidőzött a telt, formás melleken, majd haladt egyre lejjebb a feszes hason, és a hosszú lábakon.

-          Mit csinálsz? – kérdezte tőle Kate, aki már hiányolta a férfi kezének, ajkainak érintését felforrósodott bőrén.

-          Csodállak. – mosolyodott el szerelmesen Rick, és pillantásában annyi gyengédség, és szeretet csillogott, hogy Kate szíve csordultig telt szerelemmel, ahogy ránézett – Csak csodállak. Gyönyörű vagy! – suttogta áhítattal a hangjában Castle.

-          Te sem panaszkodhatsz, firkász – mosolygott pajkosan a nyomozó Rickre, majd kissé durcásan jegyezte meg, de hangjában vidámság csengett – bár, most nem sokat látok belőled – kacsintott a férfira, majd Kate tenyerével végig simított mellkasán, le egészen hasáig, majd ujjai ráfonódtak a póló szélére, és lassan kibújtatta belőle a férfit, majd átkarolta a nyakát, és szenvedélyesen megcsókolta. Belenyögött a csókba, amikor megérezte, hogy Rick keze belső combján simít végig.

-          Nagyon hiányoztál! – ismételte meg zihálva előbbi kijelentését újra Rick, miközben ajkával már a nő nyakát, melle vonalát és hasát kényeztette, keze pedig hamar megtalálta legérzékenyebb pontját, amitől Kate háta ívben megfeszült, és türelmetlenül préselte magát a férfihoz.

-          Te is nekem… - akadozott a nő lélegzete is, és játékosan harapta meg a férfi fülét, amikor megérezte vágyának bizonyítékát – Már olyan régen… vagy csak nekem tűnik régnek…

-          Három napja, 17 órája, és 37 perce – emelte fel most a fejét Rick, és mélyen a nő szemébe nézve idézte fel az utolsó együttlétük óta eltelt időt. Kate először döbbenten meredt az íróra, majd halkan felkacagott, és megcsókolta. Nyelvük érzéki, vad táncot lejtve fedezte fel a másik ajkának mélységeit, miközben kezükkel folyamatosan a másik testét simogatták. Szenvedélyes pillanatukat a nyomozó telefonjának éles hangja szakította meg – Ne most! Könyörgöm! – nézett fel az égre könyörgőn Rick, aki úgy érezte, menten elég a beteljesületlen vágytól, ha most el kell engednie szerelmét. Kate-t továbbra is szorosan a karjaiban tartva fúrta kék szemét a zöldes barna szemekbe, melyekben ugyanolyan fokú vágy csillogott. – Kérlek, ne vedd fel! Csak most az egyszer! – hintett apró csókokat a nő szájára, majd nyakára, így próbálva elterelni figyelmét a folyamatosan zengő készülékről, de Kate nagyot sóhajtott, és kinyújtott karral emelte fel az ágy melletti éjjeli szekrényről a telefont.

-          Beckett! – szólt bele, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni Rick ajkainak kényeztető játékát, ahogy nyakát, vállát, mellét csókolja, és minden erejével azon volt, hogy légzése is normális maradjon, mely korántsem volt egyszerű feladat, hiszen minden porcikája remegve válaszolt az írónak. - Nemsokára ott vagyok – húzta el a száját kedvetlenül Kate, majd két kezébe fogva Rick arcát, kényszerítette, hogy a szemébe nézzen – Sajnálom, mennem kell!

-          Ezt nem teheted velem! – szomorodott el az író.

-          Ne haragudj! Ígérem, hogy este kárpótollak mindenért. Az elvesztegetett napokért, és a ma reggelért is! – lehelt lágy csókot Rick ajkaira, aki szomorúan viszonozta.

-          Kivéve, ha megint kapsz egy olyan ügyet, ami miatt most talán hetekig nem látlak majd! – durcáskodott tovább, és Kate már majdnem megsajnálta volna, amikor folytatta – Tudod, mit? Én is megyek! Nem vagyok hajlandó több napot elviselni nélküled! – jelentette ki határozottan, és Kate igyekezett nem mutatni, mennyire boldog még a gondolatától is, hogy ismét maga körül tudhatja majd a férfit egész nap, és nemcsak az esti pár óra jut majd nekik.

-          És a fejezetek? – húzta fel számonkérőn szépen ívelt szemöldökét válasz gyanánt a nyomozó. – Nem azzal kellene foglalkoznod? – kérdezte mélyen a férfi szemébe nézve, anélkül, hogy eltávolodott volna, és továbbra is élvezte, hogy meztelen felsőtestük egymáshoz simul, miközben ujjai finoman cirógatták az író hátát.

-          Tegnap este végeztem vele, már el is küldtem Ginának e-mailben – jelentette ki Rick büszkén, majd közelebb hajolt, és ajkával csak súrolva a nőét suttogta – Mi a válasza Beckett nyomozó? Csatlakozhatom magához, egy kis anyaggyűjtésre?

2. rész

Castle ajkai a nő finom vonalú nyakát kényeztették, miközben a válaszra várt. Kate nagyokat sóhajtott, és érezte, hogy gerincén bizsergés fut végig. Tudta azonban, hogy ha most nem állítja le a férfit, akkor sosem indulnak el, így annak ellenére, hogy minden porcikája élvezte az apró csókokat, erőt vett magán, és megszólalt.

-          Egy feltétellel ismét rám akaszkodhat, Mr. Castle – sóhajtott mélyet, mire Rick felemelte fejét, és kíváncsian nézett a szemébe.

-          Éspedig? – húzta fel érdeklődőn a szemöldökét az író.

-          Ha most abbahagyod a kínzásomat, és készítesz egy forró kávét, amíg lezuhanyozom – simogatta meg Beckett az arcát, és majdnem nevetésben tört ki, amikor már a mondat első felénél látta Castle fancsali ábrázatát. Egy pillanattal később azonban, pajkosan csillantak meg a kék szemek.

-          Van egy sokkal jobb ötletem! Zuhanyozzunk együtt, és…

-          Nem! – rázta meg határozottan a fejét Kate, és fészkelődni kezdett az író alatt, hogy kiszabaduljon, miközben folytatta – máris késésben vagyok! Tényleg mennünk kell – mocorgott tovább, mire Rick lehunyta a szemét, és összeszorította a fogát. Teste azonnal reagált a puha, női testre, és ezt Kate is észrevette.

-          Kate… ezzel… nem segítesz… - zihálta Rick, utalva a mocorgásra, mire Kate mozdulatlanná dermedt.

-          Ne haragudj – nézett bűnbánón a férfira, de alig bírta visszafojtani a nevetést. Határozottan élvezte, hogy mit vált ki Rickből a látványa, vagy egyetlen érintése, és noha már fél éve alkottak egy párt, még mindig ugyanúgy vágytak a másik közelségére, érintésére, csókjaira, mint amikor először tapasztalták azokat, sőt még annál is jobban, hiszen már tudták, milyen, eddig még soha át nem élt világba repítheti el őket a másik.

-          Köszönöm – mosolygott a nőre hálásan Rick, amikor az még mindig mozdulatlanul feküdt alatta – legjobb lesz, ha most felkelek, mert ha még két percig maradok, már nem megyünk sehová – jósolta meg mosolyogva a közeli jövőt, és Kate egy pillanatig eljátszott a lehetőséggel, hogy jobb lenne szerelme karjai között az ágyban maradni. Kacérkodott a gondolattal, hogy inkább magához húzza, és megcsókolja, de aztán mégis győzött a hivatástudata, és beleegyezően bólintott.

-          Ezek szerint, elfogadod az ajánlatomat? Kávé, és eljöhetsz a helyszínre… - hagyta nyitva a lehetőséget Kate, mire Rick egy másodpercig úgy tett, mintha tényleg gondolkodnia kellene, végül elhúzta a száját és bólintott.

-          Kemény feltételeid vannak, de rendben! – emelkedett most fel a nőről, és az ágy szélére ült. Fél szemmel figyelte, ahogy Kate magára kapja a pólóját, és a fürdőszoba felé indul, majd mielőtt belépett volna, még a nyomozó után kiáltott durcásan. – Remélem, valami különleges ügy lesz, amiben vastagon benne van a keze a C.I.A-nak, vagy a NASA-nak! – duzzogott tovább, mire Kate elnéző mosollyal fordult felé.

-          Castle, légy pozitív, és reméld a legjobbakat! – kacsintott a férfira – talán most szerencséd lesz, és valami különlegesbe botlunk.

-          Pozitív? Olyan pozitív vagyok, mint egy HÍV teszt! Csak utálom a telefonodat! Mindig a legrosszabbkor szólal meg… vagyis a legjobbkor… illetve… - gondolkodott el hangosan Castle, és összeráncolt szemöldökkel próbálta megtalálni a helyes kifejezést, hiszen amit Kate-tel a karjában átélt, a legjobb volt, ami történt vele, viszont az időzítés, amikor a telefon megszólalt, a legrosszabb. Míg ő elmélyülten töprengett, Kate mosolyogva megrázta a fejét, és eltűnt a fürdőszobában.

Alig 15 perccel később Beckett lépett ki a hálóból, és a konyhába sietett, ahol Rick már az átadópultnál ülve szürcsölte saját kávéját, és a reggeli lapot olvasta. Amint meghallotta a nő lépteit, felpillantott, és tátott szájjal nézett rá, miközben a kávés bögre is megállt a kezében. Kate sötétkék farmer nadrágot viselt, mely izgatóan feszült formás csípőjére, és izmos combjára, valamint hozzá halványlila, kockás, rövid ujjú inget, melyen éppen csak annyi gomb volt kigombolva, hogy sejteni engedje a tökéletes idomokat, melyekre ráfeszült az ing.

-          Valami baj van? – nézett magán végig Kate bizonytalanul, de semmi kifogásolnivalót nem talált magán. Szokásos ruházatát viselte, mely egyszerre volt sportos és elegáns, oldalára már felcsatolta Glockját, és aranyozott jelvényét. Átlagos, mindennapi viseletben volt, úgy nézett ki, ahogy minden nap munkába siet, így nem értette, miért néz rá Castle olyan furcsán.

-          Gyönyörű vagy – nyelt nagyot Castle, mire Kate megkönnyebbülten mosolyodott el, és közelebb lépett hozzá. Kezével játékosan túrt bele a még mindig kócos tincsekbe.

-          Csak régen láttál, Castle – ingatta fejét szerényen, de Rick most átfonta karjaival a derekát, és lábai közé húzta, úgy nézett fel rá.

-          Nem. Ennek ahhoz semmi köze, Kate. Ha minden nap, reggeltől estig téged látnálak csak, akkor is ugyanilyen gyönyörű lennél a szememben. – fúrta kék szemét komolyan a nőébe Rick, mire Kate lehajolt és gyengéden megcsókolta. Ajkuk lágyan, szerelmesen találkozott.

-          Indulnod kell zuhanyozni – szakította meg a csókot Kate, és próbált kibontakozni az ölelésből, de Castle nem engedte.

-          Csak még 5 percet kérek, jó? – nézett rá esdeklőn, mint egy ötéves az uszodában, aki anyjának könyörög, hogy még ne kelljen kijönnie a medencéből.

-          Castle, ahogy téged ismerlek, csak az lesz 20 perc, míg lezuhanyozol. – rázta meg fejét határozottan Kate – ha ehhez még hozzáveszem, míg kiválasztod, mit akarsz felvenni…

-          Azt akarod ezzel mondani, hogy túl sok időt fordítok a külsőmre? – húzta fel kissé sértetten a szemöldökét Rick, mire Kate engesztelőn lehelt csókot az ajkára.

-          Azt akarom mondani, hogy nincs öt percünk. – csókolta meg újra, majd kibontakozott az ölelésből, és kissé eltávolodva az írótól, a kávéja után nyúlt. – Indíts zuhanyozni, addig én megiszom a kávét, és már mehetünk is. – utasította a férfit, mint egy határozott anyuka a gyermekét, és Rick nagy morgások közepette el is indult. Alig 20 perc múlva már a gyilkosság helyszínén szálltak ki az autóból. Rick összeráncolt szemöldökkel nézett körül az utcán, majd tekintetét a magasba emelte.

-          Body-Guard – olvasta el hangosan a két emeletes épület, kétszárnyú, üvegajtaja feletti írást Rick – Edzőterem? – kiáltott fel meglepetten – azért kellett idejönnünk, mert valaki halálra tornázta magát? – duzzogott a férfi, hiszen ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy sem a C.I.A-nak, sem a NASA-nak nem lehet köze az új esethez.

-          Castle, ha nem tűnt volna fel, itt állok melletted – nézett most megrovón az íróra Kate – szóval, először is ne ordíts, mert halláskárosodást szenvedek, másodszor pedig, még én sem tudom, ki az áldozat, vagy mi történt vele. Addig pedig, nem bocsátkozom jóslatokba!

-          Akkor lássuk a hullát! – jelentette ki határozottan, és türelmetlenül Rick, mintha ő lenne a vezető nyomozó, és Kate meglepett pillantásával mit sem törődve, máris belépett a nagy előtérbe, ahol már nyüzsögtek a rendőrök, Kate pedig fejcsóválva, nagyot sóhajtva követte. Pontosan tudta, miért ilyen rosszkedvű a férfi, hiszen megzavarták reggeli romantikus, szenvedélyes pillanatukat, ráadásul úgy, hogy már napok óta voltak kénytelenek elviselni egymás hiányát. Akárcsak a férfi, ő is legalább annyira vágyott már szerelmére, csókjaira, de nem kérhetett szabadságot Gates-től, aki így is folyamatosan a nyakukra járt, és sürgette őket, hogy minél hamarabb járjanak egy-egy ügy végére, mivel kevés volt az ember a kapitányságon. Ennek ellenére, most Kate elhatározta, hogy ha ennek az esetnek is a végére járt, szabadságot fog kérni, legalább egy hetet, amit csak Rick-kel tölt majd. Már előre örült a dolognak, és ajkán mosoly jelent meg, ahogy maga elé képzelte az írót, amikor elmondja neki. Gondolataiból Javi hangja rántotta ki, aki ebben a pillanatban ért oda hozzájuk.

-          Beckett, nem siettétek el! – húzta el a száját Espo, aki már legalább egy órája várt felettese érkezésére, és ezt az időt kénytelen volt a hulla mellett tölteni.

-          Szia neked is, Espo – szúrta oda Castle morcosan, mire Javi meglepetten fordult felé, majd miután Rick ott hagyta őket, érdeklődve fordult Kate felé.

-          Elmondtad neki? – kérdezte felettesétől, majd folytatta – azért ilyen morcos?

-          Mi? Dehogy! Nem mondtam neki semmit, és neked se járjon el a szád! - figyelmeztette Kate társát, majd gyorsan témát váltott, mert látta, hogy Rick újra a közelébe andalog. – Hol a hulla?

-          A hátsó szobában, a konditeremben. – világosította fel Javi, majd előre ment, Kate és Rick pedig követte. Amint beléptek, tekintetük azonnal a halottra tévedt, aminek közvetlen közelében Lanie álldogált, mellette pedig Ryan jegyzetelt.

-          Ez most valami vicc?! – kiáltotta el magát Castle, mire mindenki, aki a teremben tartózkodott, meglepve fordult felé, Kate pedig nagyot sóhajtva hunyta le a szemét.

3. rész

-          Ezért kellett idejönnünk? – hüledezett még mindig Castle, meredten a hullára szegezve tekintetét – Ez még csak nem is gyilkosság! – mutatott kinyújtott tenyérrel a halott férfi felé, aki egy súlyzópadon feküdt melegítőben, két karja ernyedten lógott teste mellett, nyakán pedig keresztben hevert egy súlyzó, melyet a nyomszakértők éppen igyekeztek leemelni róla.

-          Neked is szép napot, Castle – biccentett az író felé Lanie, de Rick válaszra sem méltatva háborgott tovább.

-          Első ránézésre látszik, hogy a fickó, túlzásba vitte a súlyokat! Azt hitte, ő Schwarzenegger, de tévedett! Na, bumm! – utalt ezzel a súlyokra, melyek a rúdra voltak erősítve, és abból, hogy a két nyomszakértő csak nagy erőfeszítéssel tudta megmozdítani, sejteni lehetett, hogy legalább 100 kg-ot nyom. – emiatt még nem kellett volna iderángatnotok minket!

-          Ha engednél szóhoz jutni, elmondanám, mit is kerestek itt – szólalt meg Lanie még mindig nyugodtan, miközben tekintete kérdőn villant Kate felé, jelezve, hogy nagyon kíváncsi az író feldúltságának okára, de nem kérdezett rá, csak folytatta – ahogy te is mondtad, első ránézésre, balesetnek tűnik, de közelebbről megvizsgálva a testet, rájöttem, hogy talán gyilkossággal állunk szemben…

-          Talán? – kerekedett ki Castle szeme, aki még mindig képtelen volt elhinni, hogy nem egyértelmű gyilkosság miatt kellett megszakítania romantikus reggelét Beckett-tel – Egy talánnál azért többre számítanánk, ha már kora reggel…

-          Castle, kérlek… - szólalt meg most először Kate, akinek már kezdett kínossá válni a férfi kirohanása. Noha ő is furcsának találta, hogy egy balesethez hívták, és ő is sajnálta, hogy megszakították reggeli együttlétüket, melyre már napok óta vártak, mégis úgy érezte, hogy a munkahelyükön senkire sem tartozik, mibe tenyerelt bele Espo a hívásával. Ahogy azonban a dolgok álltak, már csak kevés hiányzott hozzá, hogy Rick kitálaljon dühében, így jobbnak látta közbeavatkozni – Várjuk meg, mit mond Lanie.

-          Köszönöm! – nézett sokatmondón Rickre Lanie, aki most morcosan elhúzta a száját, de csendben maradt, így a nő folytatta – Tehát… közelebbről megvizsgálva a testet, észrevettem, hogy eltört a gégéje, amit okozhatott ugyan a súlyzórúd, de akár fojtogatástól is származhat.

-          Erre alapozod, hogy gyilkosság lehet? – nézett hitetlenkedve az orvos-szakértőre Rick, és Lanie-nél itt szakadt el a cérna.

-          Most már elég, Castle! Elárulnád, mi bajod van ma reggel? – állt meg az író előtt csípőre tett kézzel Lanie, és Kate csak a tekintetét kapkodta egyikőjükről a másikra, miközben magában azért imádkozott, hogy Castle-nek ne járjon el a szája. Noha nem volt már titok sem a fiúk, sem Lanie előtt, hogy egy párt alkotnak a férfival, mégsem vágyott rá, hogy a nyelvüket köszörüljék rajta, vagy a csípős megjegyzéseiket kelljen hallgatnia a reggeli szenvedélyes pillanataik miatt. Emiatt azonban nem kellett aggódnia, mert Lanie meg sem várva a férfi válaszát, folytatta – Vagy talán az a bajod, hogy nem tarthattál Kate-tel a legutóbbi ügy során? – emelte fel kihívón a szemét, és Kate-nek most már azért kellett aggódnia, hogy barátnője ne kotyogja el, amit Javi sikeresen magában tartott.

-          Lanie, én nem… - próbált közbe szólni Kate, de Lanie folytatta.

-          Nem én tehetek arról, hogy a lustaságod miatt ki kellett hagynod egy közös nyomozást az F.B.I-al! – tört fel a nőből dühösen, és Rick döbbenten nézett Kate-re, aki magában elmormolt egy szitkot. – ha időben megírtad volna a kiadódnak, amit kellett, akkor…

-          Az F.B.I? – hagyta figyelmen kívül Lanie további szóáradatát Rick, és már Kate-hez beszélt – az utolsó ügyben, amit tegnap lezártatok, az F.B.I-al dolgoztál?

-          Nos, igen… én akartam szólni…

-          Akkor miért nem tetted? Eszedbe sem jutott felhívni, amikor tudod, mennyire odavagyok a kütyükért, amiket használnak? – kérdezte csalódottan Castle, és arcára volt írva, mennyire megbántotta a nő. Még ő sem tudta, hogy mivel bántotta meg jobban Kate. Azzal, hogy nem telefonált neki, vagy azzal, hogy eltitkolta előle.

-          Azt mondtad, rengeteget kell dolgoznod, így azt gondoltam…

-          Ne, inkább hagyjuk! – legyintett Castle, majd egyszerűen, durcásan kisétált az edzőteremből. Kate egy másodpercig szótlanul nézett utána, majd Lanie felé fordult.

-          Kösz, Lanie – nézett rá mérgesen, mire a nő bűnbánón harapta be alsó ajkát.

-          Ne haragudj, kislány! Azt hittem, azért ilyen morcos, mert nem lóghatott az ügynökök nyakán.

-          Nem ezért volt mérges, hanem mert… - hallgatott el hirtelen, majd zavartan megköszörülte a torkát – inkább térjünk vissza a hullánkhoz.

-          Rendben. Még egyszer bocsi. – nézett kérlelőn a nyomozóra, és amikor az bólintott, folytatta – tehát, a nyakán lévő sérülést okozhatta volna a súlyzórúd, de közelebbről megnézve láthatod, hogy a nyomok átmérője nem egyezik a rúd átmérőjével, ezen kívül…

-          Mindenki emelje fel a lábát! – harsogta az ismét a konditerembe lépő Castle, mire újra mindannyian meglepetten fordultak felé – Gyerünk! Mindenki emelje fel a lábát! - ismételte meg Rick, ahogy közelebb ért, Kate pedig döbbenten tapasztalta, hogy a teremben lévők kivétel nélkül engedelmeskednek, mire Rick körbejárt, és figyelmesen megvizsgálta a talpukat.

-          Castle, mit művelsz? – ragadta meg a karját Kate, amikor az író már az ő lábát emelte fel, és vette szemügyre cipője talpát.

-          Elmondom! – egyenesedett fel Rick – Míg sértetten az előtérben kóboroltam, felfigyeltem egy barna cipőtalp nyomra a padlón. Beszéltem a gondnokkal, aki határozottan állította, hogy amikor éjjel elment, még nem volt ott a csík, tehát vagy a rendőrpajtásaid közül hagyta ott valaki, de ők nem lehettek, mert kivétel nélkül fekete cipőt viselnek, vagy…

-          Vagy az áldozat nem volt egyedül az éjjel… - folytatta Kate, mire mindketten az áldozatra néztek, majd Rick összehúzott szemmel nézett a gondnokra.

-          Volt a fickónak szekrénye itt?

-          Természetesen, máris mutatom! – lóbált meg a kezében egy kulcsot a 40-es éveinek közepén járó, köpcös, alacsony, kopaszodó férfi, aki fehér egyenruhát viselt, és azonnal az öltözők felé indult, Castle és Kate pedig követte. Amint beértek, egy szürke, keskeny szekrényhez lépett és kinyitotta, melyről a legfelső polcról Castle leemelt egy barna bőrcipőt, melyen látszott, hogy nem a legolcsóbb darab.

-          Bingó!

-          Ezek szerint, az előtérben elcsúszhatott, akkor hagyhatta a nyomot a cipőtalp – gondolkodott hangosan Kate, mire Rick csak szemöldök ráncolva figyelt, és néhány másodperc múlva megszólalt.

-          Vagy nem elcsúszott, hanem húzták… Talán ott fojtották meg, és elhúzták a teremig, majd balesetnek állították be a dolgot – vetette fel a lehetőséget, mire Kate töprengve indult Lanie-hez ismét.

-          Édesem, most már biztos vagyok benne, hogy ez gyilkosság – jegyezte meg Lanie, amint Kate odaért hozzá, majd folytatta – védekezésre utaló nyomokat találtam a karján, a körme alatt pedig bőrmaradványokat, amiből talán tudok DNS-t kinyerni, ha szerencsém van.

-          Castle elmélete szerint, nem itt fojtották meg, hanem az előtérben, ahol a cipőnyomot találta – vázolta fel Kate röviden a lehetőséget Lanie előtt, de a nő csak megrántotta a vállát.

-          A helyszínről vér hiányában nem sokat tudok mondani, de az biztos, hogy nem kézzel fojtották meg, hanem egy csővel. A nyomok erre utalnak.

-          Hey, utánanéztem a fickónak. Malvin Braun, 53 éves, ő az edzőterem vezetője, de a helyiséget csak bérli. – jelent meg most mellettük Ryan, és jegyzettömbjét szorongatva folytatta – a gondnok szerint, tegnap este 20-kor még itt volt, de nem említette, hogy edzeni akarna, a munkába temetkezett az irodájában. Ő 22 után ment el, nem látott senkit érkezni hozzá. Rokonai nincsenek, egyedül élt. A feleségétől múlt évben vált el, azóta a munkájának élt.

-          Keressétek meg a nőt, és hozzátok be az őrsre, hogy beszélhessek vele – utasította őket Kate, majd Lanie felé fordult – ha bármit megtudsz, hívj! – kérte, majd amikor a nő bólintott, Castle-el a nyomában visszaindult a kapitányságra. Beérve azonnal a pihenő felé vette útját, hogy igyon egy erős feketét. Castle ide is követte ugyan, de Kate-nek feltűnt az író szótlansága. Az autóban sem szólt egy szót sem, csak mélyen hallgatott. – Dühös vagy még rám? – fordult a férfi felé Kate, és félve várta válaszát.

4. rész

Rick egy ideig csak némán nézett a nőre, aki most lélegzetvisszafojtva várta a választ. Tudta, hogy hibát követett el, amikor nem hívta fel a férfit, holott tisztában volt vele, hogy az író mennyire rajong a sok kacatért, amivel a szövetségiek dolgoztak, de azt is tudta, hogy lemaradt az írással, és ha telefonált volna neki, mindent otthagyva rohant volna, hogy bekapcsolódjon az ügybe. Ezzel azonban csak azt érte volna el, hogy Gina továbbra sem hagyja békén, és talán még egy pert is a nyakába akaszt a késés miatt.

-          Nem az a jó kifejezés, hogy dühös vagyok, vagy haragszom, Kate – törte meg a csendet most Rick szomorkás kifejezéssel az arcán – inkább csalódott vagyok. Annyi szuper kütyüjük van, és te megfosztottál tőle, pedig, amikor Shaw ügynök itt volt…

-          Castle, három fejezettel maradtál el az új könyvednél. Ha hívlak, még most sem fejezted volna be – szakította félbe a férfit Kate, még mielőtt megint Shaw ügynökről kezdett volna áradozni. Még most is nehezen ismerte be magának Kate, hogy féltékeny volt a nőre, és zavarta, hogy Ricket látható módon lenyűgözték nemcsak a műszerek, hanem a nő is.

-          Mellette is írhattam volna – duzzogott tovább Castle, és Kate nagyot sóhajtott, látva, hogy nehezebb lesz kiengesztelnie a férfit, mint gondolta.

-          Ez nem igaz, és ezt te is tudod – jegyezte meg elnéző mosollyal az ajkán, majd közelebb lépett a durcás íróhoz, aki most karba tett kézzel támaszkodott a kávépulthoz – a kettő nem ment volna együtt, ahhoz túlságosan felgyülemlett a munka, és szorított a határidő. Ezért is maradtunk abban, hogy kimaradsz abból az ügyből – emlékeztette még mindig lágy hangon Kate a férfit megállapodásukra, mire Castle csak rántott egyet a vállán. Tudta, hogy igaza van a nyomozónak, de sértve érezte magát, amiért kimaradt a jóból. Kate egy darabig nézte a morcos férfit, majd még közelebb lépett, és megsimogatta az arcát – Sajnálom, tényleg! Megígérem, hogy többet nem titkolok el előled semmit, rendben? – nyúlt az író álla alá, és kényszerítette, hogy a kék szemek összekapcsolódjanak az övével.

-          Esküszöl? – nézett rá gyanakvó tekintettel Rick, és Kate jobb kezét a mellkasára téve, bal kezét pedig a magasba emelve, színpadiasan válaszolt.

-          Esküszöm! – bólintott hozzá megerősítésképpen, mire Castle elmosolyodott, és karját a nő dereka köré fonva, közelebb húzta magához a nyomozót.

-          És ígérd meg azt is, hogy kárpótolni fogsz a veszteségem miatt – csillogott most már huncutság a kék szemekben, ajka pedig ravaszkás mosolyra görbült.

-          Hogy képzeled a kárpótlást? – húzta fel kérdőn szépen ívelt szemöldökét Beckett - Talán vigyelek el tanulmányi kirándulásra Washingtonba? – ölelte át a férfi nyakát megkönnyebbülten mosolyogva Kate. Látva, hogy a férfi már nem haragszik, és visszatértek az édes évődéshez, boldogan simult hozzá egészen közel.

-          Nem pont erre gondoltam – lehelt apró csókot most a nő ajkára – amire én gondoltam, ahhoz ki sem kell mozdulnunk New York-ból, sőt, még a lakásból sem… - hagyta nyitva a mondatot, mire Kate ajka széles mosolyra húzódott, ahogy megértette, miféle kárpótlásra is vágyik szerelme.

-          Leszűkítenéd, hogy mégis egész pontosan, milyen kárpótlást vársz? – viszonozta az apró csókokat Kate, miközben ujjai a férfi tarkóját simogatták, amitől Castle gerincén borzongás futott végig.

-          Lássuk csak – emelte égnek a tekintetét a férfi, mintha erősen gondolkodnia kellene – számtalan mód van rá, hogy elnyerd a bocsánatomat…

-          Elnyerjem a bocsánatodat? – távolodott el egy kissé a nyomozó, és hitetlenkedve húzta fel a szemöldökét – Castle, nem a kutyádat öltem meg, csak nem telefonáltam egy nyomozás kapcsán… - faragott le egy kicsit az író magabiztos fölényéből Kate, és Ricknek elég volt a nőre néznie, hogy tudja, nem feszítheti nagyon a húrt.

-          Rendben, akkor átfogalmazom – bólintott beleegyezőn. – hogyan engesztelhetnél ki, így jó?

-          Köszönöm – húzta gúnyos mosolyra az ajkát Kate.

-          Meg is van! – csillant meg az író tekintete, és Kate gyanakodva ráncolta össze szemöldökét. Előre félt, hogy milyen őrültséget talált ki a férfi, hiszen csillogó kék szeme árulkodóbb volt, mint Júdás. Szélesen vigyorgó ábrázatából Kate sejthette, hogy valami elképesztő dolgot akar tőle Rick, de megszólalni nem volt ideje, mert Castle közelebb húzta magához, és halkan súgta fülébe az ötletét.

-          Micsoda?? – hördült fel Kate, amikor meghallotta a kérést, mire Castle ártatlan tekintettel nézett vissza rá, mint aki nem is érti, ebben mi lehet a rossz. – Elment az eszed?! – háborgott még mindig Beckett, és igyekezett volna kiszabadulni az író karjai közül, de az erős karok szorosan tartották.

-          Miért? – nézett értetlenül Kate-re az író, de szemében vidámság csillogott, és le sem tagadhatta volna, hogy mennyire élvezi a helyzetet, hogy sikerült zavarba hozni a máskor mindig határozott, magabiztos nyomozót. – Nincs ebben semmi rossz. Egyébként pedig, két évvel ezelőtt, te voltál az, aki elcipelt abba a Domina klubba, nem? Te magad jelentettél be, miszerint „Ricky, a barátom, rossz fiú volt! Meg kell büntetni!” Rémlik? – idézte fel azt a közös nyomozást, amikor Kate úgy viccelte meg, hogy kuncsaftként időpontot kért neki.

-          Az csak a nyomozás kedvéért volt, és nem azért, mert…

-          Hát persze – húzódott kaján vigyorra az író képe, és látszott rajta, hogy egy szavát sem hiszi el a nyomozónak – Valld be, hogy egyik titkos álmod, hogy…

-          Felejtsd el! – szakította félbe indulatosan Kate, és határozottan rázta meg a fejét– Mégis, hogyan juthat az eszedbe ilyen képtelen ötlet?! Egyébként sem vagyok az a szerepjáték kedvelő típus. Ha tényleg azt hiszed, hogy hajlandó leszek beöltözni bőrcuccokba, és téged… jézusom! Én nem gondoltam volna, hogy te…

-          Kate! Kate! – nevetett fel hangosan Rick, és magához húzta a még mindig magából kikelve szörnyülködő nyomozót – Csak vicceltem! – hahotázott Castle, és Kate-nek kis időbe telt, mire rájött, hogy csúnyán rászedték.

-          Akkor ez…

-          Csak egy tréfa volt! Tényleg el tudod rólam képzelni, hogy ilyet kérnék tőled? – nézett rá nevetve Rick, majd megcsókolta a durcás ajkakat – Vedd úgy, hogy egálban vagyunk. Sikerült zavarba hoznom téged, és ez kárpótolt mindenért.

-          Zavarba hozni? Most viccelsz? – nézett meglepetten a férfira Beckett, miközben igyekezett visszanyerni korábbi határozottságát, és magabiztosságát. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy Rick ilyen könnyen rászedte, annál is inkább, mert eddig ez általában fordítva történt. – Nem hoztál zavarba, inkább csak megbotránkoztattál. Ez minden.

-          Tagadd csak, de láttam, amit láttam! – vigyorgott továbbra is fölényesen, teli szájjal Castle, mire Kate nagyot sóhajtva forgatta meg szemeit.

-          Higgy, amit akarsz – rántott egyet a vállán, és a pihenő ajtaja felé indult volna, de Castle visszarántotta.

-          Hova siet nyomozó? – kérdezte egészen közel hajolva a nőhöz, miközben kezével lágyan simított végig derekán. – Csak így itt hagyna? Először beindítja a fantáziámat, utána pedig magamra hagy? – búgta szerelmesen a nő fülébe, és Kate érezte, hogy Rick kezének nyomán bizsergés indul el minden porcikájában, majd a férfi a választ meg sem várva hajolt ajkára, és puhán, de annál szenvedélyesebben vette birtokba azt. Nyelve lágyan tört utat magának, hogy érzékien fedezze fel az édes mélységet, Kate pedig átengedte magát a mámorító érzésnek, és ugyanazzal a szenvedéllyel csókolt vissza, karját pedig szorosan a férfi nyaka köré fonta, amikor megszólalt a telefonja. A hangos ricsaj, mint egy fülsiketítő robbanás törte meg a varázslatos pillanatot, és amikor Kate kelletlenül megszakította a csókot, és kibontakozott az ölelésből, Castle szitkozódva szólalt meg – Mondtam már, hogy utálom a telefonodat?

-          Ma még csak kétszer – mosolygott rá a nyomozó, majd füléhez emelte a készüléket – Beckett! Lanie, ugye találtál valamit? Rendben, máris ott vagyunk. – nyomta ki a telefont Kate, majd futó csókot lehelt az író ajkára, és a lift felé indult, Castle pedig morcosan követte. Amikor beléptek volna a boncterem ajtaján, Beckett egy pillanatra megtorpant, és az írót is megállította. – Tedd meg nekem, hogy most viselkedsz, és nem Lanie-n töltöd ki a mérged, rendben? – kérte az írót, majd amikor Castle beleegyezőn bólintott, megnyugodva lépett a terembe, ahol Lanie szokásos, kék orvosi ruhájában álldogált a holtest mellett, mely a fémasztalon feküdt, fehér lepedővel letakarva. Amint meglátta a belépőket, az egyik asztalhoz lépett, és felvett onnan egy jegyzettömböt.

-          Sziasztok! Castle, lehiggadtál? – nézett összehúzott szemmel az íróra a doktornő, mire az mormogott valami igenfélét az orra alatt. Úgy érezte, jobb, ha csendben marad, tekintettel arra, hogy a telefon megint egy édes pillanatot zavart meg.

-          Mit találtál? – kérdezte Kate, elterelve barátnője figyelmét szerelméről, ami sikerült is, mert Lanie hangszíne és arckifejezése is azonnal megváltozott. Hivatalossá vált, és most már az orvos állt velük szemben, nyoma sem volt a sértett nőnek, vagy a kíváncsi barátnőnek.

-          A DNS-re, amit a körme alól sikerült nyernem, nem találtam egyezést, de azt már biztosan mondhatom, hogy nem a súlyzórúd ölte meg, hanem egy körülbelül 5-6 cm átmérőjű fémrúddal fojtották meg.

-          Ezt a telefonban is elmondhattad volna – kotyogott közbe Castle, amivel kivívott egy fenyegető pillantást a doktornőtől, mielőtt az folytatta volna.

-          Igen, ezzel én is tisztában vagyok! Elhiheted, Castle, hogy nem azért rángattalak le ide benneteket, mert unatkozom! Találtam valamit, amit látnotok kell! – jegyezte meg sejtelmesen, mire Kate és Rick érdeklődve hajoltak közelebb az asztalon mozdulatlanul heverő testhez.

5. rész

Lanie is közelebb lépett az asztalhoz, és egy laza mozdulattal lerántotta a Braun felsőtestét takaró lepedőt, szabaddá téve így azt hasáig.

-          Ezt meg hogy csinálta? – nézett végig a férfi meztelen mellkasán döbbent tekintettel Castle, mire Kate és Lanie is felhúzott szemöldökkel, meglepetten meredtek rá.

-          Castle, ezt nem ő csinálta, hanem, aki megölte… - jegyezte meg értetlenül Kate, de Rick megrázta a fejét.

-          A kockáira gondolok! Elvégre 53 éves, és nézd meg, milyen izmai vannak! – mutatott gyermeki csodálattal a halott férfi kidolgozott felsőtestére, mire Kate is követte a pillantását, majd mosolyogva szólalt meg.

-          Tény, hogy nem mindennapi, de azért te sem panaszkodhatsz! Emlékeim szerint, egész jó tested van… – csillant meg kacéran a barnás-zöld szem, mire Rick képére önelégült mosoly ült ki, és büszkén húzta ki magát.

-          Csak emlékeid szerint? – rángatta meg kihívón a szemöldökét Castle, mire Kate beharapta alsóajkát, és összehúzott szemmel mérte végig Castle-t tetőtől talpig, úgy válaszolt.

-          Nem is tudom, már olyan régen láttalak, hogy…

-          Khm! – köszörülte meg torkát Lanie, mire mindketten fülig vörösödve fordultak felé, mintha csak akkor jöttek volna rá, hogy nem egyedül vannak a helyiségben – Bármilyen édesek is vagytok így együtt, szentelnétek néhány perc figyelmet annak is, amit eredetileg mutatni akartam? Hiszitek vagy sem, nem azért hívtalak le benneteket, hogy a papi kidolgozott felsőtestét tanulmányozzuk, hanem emiatt! – mutatott kesztyűbe bújtatott kezével a férfi bal mellén lévő számra.

-          Egy arab egyes – zökkent vissza Kate a nyomozó szerepébe, és most közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre vegye a karcolást. – Friss?

-          Tekintettel arra, hogy vér nem volt a seb körül, azt mondhatom, hogy a halála után vésték a bőrébe. – osztotta meg elméletét barátnőjével Lanie – Ezen kívül, miután levetkőztettük, ezt találtam a zakója belső zsebében. Pontosan a szíve fölött – nyújtott át egy bizonyítéktároló zacskóban lévő cetlit a nő.

-          „Nolite indicare ut non indicamini” – olvasta fel Kate a szöveget hangosan - Ez latinul van – állapította meg lehangoltan, ahogy figyelmesen tanulmányozta a géppel írt szöveget. – mit jelenthet?

-          Gőzöm sincs. A latintudásom kimerül az orvosi szakkifejezésekben, de abban biztos vagyok, hogy valami ítéletről lehet szó benne – rántotta meg a vállát Lanie.

-          Talán én segíthetek – szólalt meg most Castle, aki időközben Kate mögé állt, és ő is elmélyülten nézegette az írást.

-          Tudsz latinul? – fordult felé Beckett meglepetten, és riadtan állapította meg, hogy ajkuk csak pár milliméterre van a másikétól. Észrevétlenül tett egy lépést oldalra, miközben agyából igyekezett száműzni korábbi csókjaik emlékét.

-          Az túlzás, de az egyetemen fél évig jártam önszorgalomból latin szakra.

-          Minek? – hökkent meg Lanie – más úgy kerüli a latint, mint a pestist, te meg önszorgalomból felvetted?

-          Nos, az igazat megvallva, engem sem a tantárgy érdekelt – húzódott kaján vigyorra az ajka az írónak, és elrévedt tekintettel idézte fel egyetemi éveinek e szakaszát – De arra az órára járt Brittany, és a pletykák szerint, bárkivel hajlandó volt… - torpant meg hirtelen, amikor Kate érdeklődő pillantásával találkozott tekintete, aki még fejét is kissé oldalra döntötte, ahogy a folytatást várta. Castle nagyot nyelt, majd zavartan folytatta – tanulni. Bárkivel hajlandó volt tanulni, aki…

-          Élénken el tudom képzelni – húzta el száját gúnyosan Kate, aki azonnal tudta, mi lehetett az eredeti folytatása a mondatnak – bár ne tudnám… - jegyezte meg egy szemforgatás kíséretében, majd nagyot sóhajtott, és meglobogtatta kezében a cetlit Castle orra előtt – nos, Caligula! Halljuk, mi áll az üzenetben!

-          Vicces – grimaszolt Rick, miközben úgy tett, mint aki észre sem veszi Kate tekintetében a gonoszkodó csillogást, és Lanie széles mosolyát, majd elvette a papírt, egy pillanatig nézegette még, majd diadalittas mosolyt küldött a két nő felé – „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek!”

-          Úgy tűnik a gyilkos igazságot akart szolgáltatni. De mire utal a szám? – tűnődött összeráncolt szemöldökkel hangosan Kate. Majd rövid töprengés után Lanie-hez fordult - kösz mindent, Lanie. Ha lesz még valami, hívj!

-          Rendben! – bólintott a doktornő a már az ajtó felé induló párosnak. Még mielőtt azonban kiléptek volna, Castle még visszafordult.

-          De az is elég, ha egy sms-t dobsz! – vigyorgott sokatsejtetőn a nőre, mire Lanie arcán mindent tudó mosoly terült szét.

-          Ezek szerint, megzavartam valamit az előbb? – húzta fel kíváncsian a szemöldökét, és szeme csúfondárosan villogott.

-          Semmit! – válaszolt szinte már túl gyorsan Kate, égő arccal, majd a reakciót meg sem várva, kifelé kezdte vonszolni a még mindig teli szájjal vigyorgó Ricket. Amint beszálltak a liftbe, vállon bokszolta a férfit – Mondd csak, muszáj mindenkinek elkotyogni, hogy mit csináltunk éppen, amikor megszólalt a telefon?

-          Au!! – simított végig fájdalmas képpel a vállán Rick – Nem kotyogtam el semmit, egyszerűen csak megjegyeztem, hogy legközelebb elég az sms.

-          Lanie-nek az éppen elég, hogy kombináljon! – duzzogott Kate, és dühösen a lift falának támaszkodott, karba tett kézzel. – Semmi szükségem rá, hogy akár az ő, akár a fiúk elmés megjegyzéseit hallgassam naphosszat!

-          Ne mérgelődj már – állt a nő elé szorosan az író, és lágyan megsimogatta a karját. Kate-ből már ez a finom mozdulat is bizsergést váltott ki, mely végig száguldott a gerincén, és szétáramlott az egész testében, figyelmeztetve őt arra a nyilvánvaló tényre, hogy már nagyon régen szerették egymást a férfival – Sajnálom, legközelebb lakat lesz a számon, megígérem.

-          Mintha kibírnád, hogy ne szólalj meg! – jegyezte meg Kate csipkelődve, és ajka sarkában már mosoly bujkált, mellyel jelezte a férfinak, hogy már egyáltalán nem dühös, vagy sértett.

-          Igenis, csendben tudok maradni, ha meg van rá az okom! – hajolt most egészen közel Rick a nőhöz, és Kate már ajkán érezte forró leheletét. Kissé eltávolodva a lift falától húzódott közelebb a férfihoz, miközben tenyerével lágyan végig simított a mellkasán.

-          Például? – kérdezte kihívóan, finoman megharapva a férfi alsó ajkát, mire Rick egy percet sem késlekedett. Ajka mohón csapott le az édes szájra, nyelvét vágyakozva fúrta beljebb, és vad táncra hívta a nőét, aki szenvedélyesen viszonozta. Kezével türelmetlenül simított végig a karcsú testen, miközben nyelvük kutatón kereste a másikét, és amikor találkoztak, édes koreográfiába kezdtek, így tüzelve fel még jobban a másik utáni vágyukat. Rick most megszakította a csókot, hogy ajkával ezúttal a nő nyakát kényeztesse tovább, majd nyelvét finoman végig húzta a fülcimpáján, és úgy suttogott a fülébe, mialatt tenyerével a nő melleit kényeztette az ingen keresztül, és élvezettel hallgatta, hogy Kate egyre mélyebbeket lélegzik.

-          Megőrülök érted! Valahányszor a közelemben vagy, csak arra tudok gondolni, mikor érinthetlek meg… - zihálta a nyomozó fülébe szerelmesen a szavakat Rick – csókolni akarlak… mindig… - találta meg ismét a nő ajkát, és újabb szenvedélyes csókot váltottak.

-          Várj! – szakította meg a csókot Kate, és kezét megtámasztva a férfi mellkasán, próbált eltávolodni tőle – Abba kell hagynunk…

-          Mi? Miért? – nézett rá zavartan, vágytól elhomályosult tekintettel Rick. Megdöbbentette, hogy Kate eltolta magától, és úgy érezte, már olyan régen volt együtt a nővel, hogy belepusztul, ha most nem zárhatja a karjaiba, ha nem repülhetnek el a saját paradicsomukba.

-          Mindjárt megáll a lift… nem lehet! – igyekezett visszanyerni lélekjelenlétét Kate, ami korántsem volt egyszerű feladat, mert ajka és teste még mindig lázban égett a férfi csókjaitól, simogatásaitól.

-          Kate, én belepusztulok, ha most így itt hagysz! – nézett rá könyörgőn Rick, és újra megcsókolta, de ezúttal lassan, szerelmesen. Nyelvével puhán simogatta a nő alsó ajkát, kezével pedig nyakát, melle vonalát simította végig, majd le a csípőjén, és csakhamar már a nő meztelen hátát becézték ujjai az ing alatt. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Kate levegő után kapkodva mosolygott fel rá.

-          Nem venném a lelkemre, ha miattam történne veled valami – villant meg kacéran a tekintete, és szeme elsötétült a vágytól, ahogy kissé eltávolodva a férfitól, a kapcsolótáblához lépett, és határozott mozdulattal nyomta meg a „STOP” jelzést, majd alsó ajkát beharapva fordult a férfi felé. – nos, Mr. Castle! Lássuk, mit tud kihozni a helyzetből!

6. rész

Rick döbbenten meredt a kacéran rámosolygó nőre, és szíve vad iramot kezdett diktálni, ahogy felfogta, mit is tett a nő. Kate még mindig várakozón nézett a férfira, aki a pillanatnyi szünet után elmosolyodott, és tekintetét vágyakozva futatta végig Kate tökéletes alakján, majd a kezét megfogva egészen közel húzta magához.

-          Kihívás elfogadva, nyomozó! – suttogta a szájába a szavakat Rick, és nyelvét izgatóan húzta végig a nő ajkán, akinek azonnal résnyire nyílt az ajka, hogy utat nyisson a férfi előtt, de Rick még nem csókolta meg, csak puhán izgatta – De most mondom, ha megszólal a telefonod…

-          Még hogy képes vagy csendben maradni – szakította félbe Kate szerelmét, és úgy döntött, átveszi az irányítást. Olyan régóta vágyott már a férfira, arra, hogy testük szorosan egymáshoz simuljon, és testét átjárja a gyönyör, hogy úgy érezte, képtelen tovább elviselni a hiányát. Inge gallérjánál fogva egy határozott mozdulattal magához rántotta Ricket, és szenvedélyesen megcsókolta, aki nem habozott viszonozni. Vadul, türelmetlenül csókolták egymást, ajkuk kiéhezve szívta magába a másik ajkának ízét, nyelvük édesen, kínzóan ingerelte a másikat, kezük pedig bebarangolta a másik testének minden zugát. Rick megszakítva a csókot, Kate nyakán, majd melle vonalán szántott végig nyelvével, majd puha csókokkal borította be, miközben ujjai fürgén gombolták ki a mellére feszülő inget, hogy aztán a szétnyíló ruha alá bebocsátást nyerve, izgatóan simogassa a telt halmokat, melyek tökéletesen illettek tenyerébe. Kate ujjai sem maradtak tétlenek, gyors egymásutánban pattogtatta ki a férfi kék ingének gombjait, majd végig simítva izmos mellkasán, és vállán, egyre lejjebb tolta róla. Egy pillanatra eltávolodott a férfitól, és szemében csillogó vággyal nézett végig a kidolgozott felsőtesten. – Igazam volt! – mosolygott szerelmesen a férfira – Te sem panaszkodhatsz! – kacsintott kihívón a férfira, majd ajkát csókra nyújtotta, és belenyögött a csókba, amikor Rick a lift falának nyomta, és testüket összepréselve, megérezte a férfi vágyát. Kate kezével végig szántott az izmos, meztelen háton, le egészen a csípőjéig, majd ujjai önálló életre keltek, és míg Rick ajkával kényeztette, ő lassan kioldotta a férfi övcsatját, majd érzéki mozdulattal, lassan lehúzta a cipzárt, és kezével végig simított a merev férfiasságon, mely már alig várta, hogy kiszabadítsák börtönéből. Elégedetten mosolygott bele a csókba, amikor Rick felnyögött, és még szorosabban préselte össze csípőjüket, mialatt az író keze végig futott hátán, csípőjén, majd fenekét megmarkolva szorította magához még közelebb, hogy aztán előrevándorolva, kioldja a szűk farmert, és egyre lejjebb csúsztassa róla a fehérneművel együtt.

-          Elképesztően kívánlak! – zihálta Rick a fülébe a szavakat vágytól rekedt hangon, mely olyan hatást váltott ki Kate-ből, mintha egy finom tollpihével simogatták volna végig selymes, érzékeny bőrét. Minden idegszála megbizsergett, ahogy Rick ajka puhán csókolta, amikor pedig megérezte legérzékenyebb pontján a hosszú, erős ujjakat, elakadt a lélegzete, és úgy érezte, hogy szíve rögtön kiugrik a helyéről. – Olyan, mintha évek óta nem tartottalak volna a karjaimban! – suttogta tovább Rick, de ebben a pillanatban, Kate zsebében megszólalt a telefon. Castle káromkodni kezdett, Kate tüdejéből pedig reményvesztett sóhaj távozott. Úgy érezte, az égiek összeesküdtek ellenük, és már soha nem kerülhet ennél közelebb a gyönyör kapujához. Ebben a pillanatban érezte, hogy Rick a zsebébe nyúl, és kiemeli onnan a hangosan csengő telefont, majd egy gombot megnyomva elnémítja, és a földre dobált ingekre hajítja. – Most nem! – rázta meg határozottan a fejét Rick, így tiltakozva az újabb kielégületlenség ellen - Kizárt, hogy elengedjelek, éppen most!

-          Talán… fontos… - dadogta Kate nem túl magabiztosan, mert Rick ajkai már ismét mellét kényeztették, tenyere pedig felváltva simogatta a fenekét, és combját.

-          Most nincs ennél fontosabb! – kapkodta a levegőt Castle – Szeretni akarlak, Kate! – búgta a fülébe Rick a szavakat, és forró lehelete szinte égette a nő bőrét, aki érezte, hogy elveszett. Mohón, türelmetlenül kereste meg ajkával a férfiét, hogy szenvedélyes, mindent elsöprő csókban egyesüljenek ajkaik, miközben Rick végig simított a nő combján, és kissé megemelve a lábát, fenekét megtámasztva, lágyan eggyé vált vele. Összetapadt ajkaik elnyomták a megkönnyebbült sóhajt, mely ajkukról feltört az érzésre, hogy eggyé olvadtak, és Rick lassan mozogni kezdett a nőben, aki úgy érezte, sosem volt még ennél boldogabb. Ahogy ereikben száguldozni kezdett a vér, mozgásukkal együtt gyorsult fel szívverésük is, és egyszerre érkeztek el a csúcsra, másodpercekkel sem megelőzve a másikat, tökéletes összhangban. Rick nagyokat sóhajtva fúrta fejét Kate nyakához, mélyen magába szívva az ismerős cseresznye illatot, miközben apró csókokkal hintette tele a szép ívű nyakat. – Szeretlek!

-          Én is téged! – súgta az író fülébe Kate, boldogan mosolyogva, mialatt kezével a férfi hajába túrt. Rick most belenézett a barnás színben játszó, csillogó szemekbe, és ajkuk lágy csókban találkozott.

Ryan türelmetlenül dobolt ujjával az íróasztalán. Már legalább fél órája behozták Braun ex-feleségét, és most nem értette, felettese miért nyomta ki a telefont. Az ügyeletes tiszt szerint, Beckett és Castle Lanie-hez mentek, ami egyáltalán nem indokolta, hogy ne vegye fel a telefont, és már vissza is kellett volna érkezniük. Éppen újra a készülék után nyúlt volna, amikor Espo jelent meg asztala mellett.

-          Beckett még mindig nem jött vissza? – kérdezte teli szájjal, egy csokis fánk majszolása közben.

-          De igen! Ott ül az asztalánál, nem látod? Láthatatlan embert játszik. Jól csinálja, nem? – gúnyolódott barátjával az értelmetlen kérdés miatt, mire Espo sértetten ült le saját székébe, és fordított hátat neki.

-          Jól van, nem kell mindjárt bekapni! – húzta fel az orrát, majd pillanatokkal később gyermeki huncutsággal a szemében gurult székével társa mellé. – Castle-el ment el, igaz? Már lassan egy órája…

-          Igen, és? – nézett rá értetlenül Ryan.

-          Van egy tippem, mit csinálnak… - hagyta nyitva a mondatot pajzánul vigyorogva a nyomozó, mire Ryan összeráncolt szemöldökkel nézett rá.

-          Fúj! – jegyezte meg Kevin, így kinyilvánítva, mennyire undorítónak tartja, hogy társa felettesük és barátjuk szexuális életén viccelődik. Espo éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor kattant a lift ajtó, és a két, éppen a témát szolgáltató delikvens lépett ki rajta, szerelmesen mosolyogva.

-          Látod? Mibe fogadjunk, hogy nem Lanie-től jönnek ilyen elégedetten? – súgta oda Espo Kevinnek, mire a férfi ránézett, egy pillanatig gondolkodott, majd megszólalt.

-          Beckett nem ilyen!

-          Tehát? – húzta fel kihívón a szemöldökét Javi, mire Kevin összehúzott szemmel felelte.

-          Rendben! 50 dollár! – nyújtotta tenyerét a férfi, és Javi vidám mosollyal a képén csapott bele, éppen akkor, amikor Kate is odaért melléjük.

-          Már megint miben fogadtatok? – kérdezte gyanakvó tekintettel a nyomozó, mire Ryan hirtelen a papírok tanulmányozásába kezdett, így meghagyva a hazudozást legjobb barátjának, aki ezt lelkiismeret-furdalás nélkül meg is tette.

-          Az esti meccs eredményére – füllentette szemrebbenés nélkül, és rezzenéstelen arccal állta Beckett vizslató tekintetét. – Ti merre jártatok? – kérdezte ártatlanul, és örömmel látta, hogy Castle hirtelen Ryan papírjai felől kezd érdeklődni, Kate pedig zavartan köhint egyet.

-          Lanie hívott, talált valamit – jegyezte meg ártatlan képpel a nő, mire Javi sokat tudón vigyorogni kezdett.

-          Jó sok mindent találhatott… vagy egy órája elmentetek… - hagyta nyitva a mondatot, és most Ryan is feléjük fordult kíváncsian. Ahogy végig nézett a két barátja arcán, már tudta, hogy elvesztette a fogadást, és Javinak volt igaza. A két szerelmes nyilván az egy órának csak tizedét töltötte Lanie társaságában. Mivel azonban mindkettejüket úgy szerette, mintha a testvérei lettek volna, és mert örült a boldogságuknak, úgy döntött, más irányba tereli a témát.

-          Mit talált Lanie? – vette át a szót, és Kate hálás mosolyt küldött felé. Javi kérdéseiből azonnal rájött, hogy megsejtettek a fiúk valamit abból, mivel is töltötték az időt, és most kifejezetten örült Ryan kérdésének. Pár mondatban felvázolta, amit hallottak, majd Espo felé fordult.

-          Mi a helyzet az ex-feleséggel? Megtaláltátok?

-          Mi az, hogy! Már a kihallgatóban van… több, mint fél órája… - kezdett volna megint célozgatni Espo – ha jól tudom, Kevin hívott is volna miatta, de kinyomtad… Mégis miért? – szegezte felettesének a kérdést Espo, és Kate zavartan nyalta meg alsó ajkát, miközben a jó válaszon töprengett.

7. rész

Esposíto továbbra is érdeklődve, kaján vigyorral a képén tartotta a szemkontaktust Kate-tel, akinek agya lázasan dolgozott, hogy hihető dolgot találjon ki. Azt mégsem mondhatta, hogy éppen szenvedélyesen szeretkeztek a liftben Rick-kel, ezért nyomta ki a telefont. Nagyot sóhajtott, és úgy döntött, legjobb, ha félig meddig az igazságnál marad, és nem talál ki semmiféle hazugságot.

-          Véletlen volt! – rántott egyet a vállán végül hanyagul – Ahogy vettem ki a zsebemből, véletlenül kinyomtam. – jelentette ki rezzenéstelen arccal, miközben megállapította, hogy korábbi elhatározásához képest, máris hazudik, hiszen neki a keze ügyébe sem került a telefon.

-          Miért nem hívtad vissza? – ütötte tovább a vasat Javi, és élvezettel figyelte, hogy Beckett zavarba jön, de felettesének erre is volt válasza.

-          Mert már a liftben voltunk, néhány perc múlva úgyis ideértünk volna – vágta ki magát Kate, és megkönnyebbülten állapította meg, hogy ez legalább igaz is. – És ha befejezted a kihallgatást, én folytatnám, de nem veled, hanem az áldozatunk ex-feleségével – nézett szemrehányón Javira a nő, majd asztala felé indult, Castle pedig szó nélkül követte. Ahogy a nyomozó hátrapillantott, még éppen elkapta, ahogy Ryan pénzt nyom Javi kezébe. Nyilván egy korábbi fogadást veszíthetett el – gondolta Kate, de nem volt ideje tovább töprengenie az eseményeken, mert már indult is a kihallgató szobába.  Ahogy beléptek, Beckett szembe találta magát egy 40-es éveinek végén járó, csinos, barna hajú nővel, aki elegáns kosztümjében, türelmetlenül dobolt szépen lakkozott körmeivel az asztalon. Amint nyílt az ajtó felpillantott, és barna szemét a belépőkre függesztette.

-          Éppen ideje volt, hogy valaki velem is foglalkozzon!

-          Mrs. Braun…

-          Landon! – javította ki élesen a nő a nyomozót, mire Kate szemöldöke felszaladt – Mrs. Braun nincs többé! Éppen eleget fizettem az ügyvédemnek, hogy megszabadítson attól a patkánytól, és ettől a névtől ahhoz, hogy újra Landon lehessek!

-          Értem – köszörülte meg a torkát Kate, majd újra hozzáfogott – Ms. Landon, Kate Beckett nyomozó vagyok, az úr Rick Castle, és az ex-férjéről szeretnénk beszélgetni Önnel.

-          Mi dolga Malvin-nek a rendőrséggel? – nézett rájuk meglepetten a nő, majd a választ meg sem várva, folytatta – jobb, ha tudják, hogy ha letartóztatták, bármikor tanúskodom ellene a bíróságon! Csak mondják, mit kell tennem! – húzódott elégedett, gonosz mosolyra ízlésesen kirúzsozott ajka, mire Rick és Kate tekintete egy pillanatra összevillant.

-          Ms. Landon, az ex-férje meghalt. Meggyilkolták. – világosította fel Kate a nőt, aki látható módon megdöbbent, és egy pillanatig levegőt sem vett, csak hitetlenkedve nézett rájuk.

-          Meggyilkolták? – kérdezett vissza, mire mindketten bólintottak válasz gyanánt, így erősítve meg a kijelentést. – Tudják, egyáltalán nem vagyok meglepve… mindig is tudtam, hogy előbb-utóbb eljön ez a pillanat, de…

-          Hogy érti ezt? – csapott le a mondatra kíváncsian Kate, mire a néhai Mrs. Braun mély levegőt vett, mielőtt belekezdett.

-          Ahhoz, hogy megértsék, amit mondtam, tudniuk kell, milyen ember is volt az én férjem. Higgyék el, 13 év házasság után, bőven van, mit mesélnem! – dőlt hátra kényelmesen a széken a kissé molett nő, melyből a nyomozó és az író azonnal tudhatta, hogy hosszú történetnek néznek elébe. Kate csak remélhette, hogy valami hasznos információnak is birtokába jutnak a mesedélután közepette, nemcsak egy sértett nő kirohanását kell meghallgatnia. – Ha egy szóval kellene összefoglalnom, azt mondanám, hogy egoista…, vagy inkább összefoglalom két szóval, egoista seggfej – folytatta zavartalanul tovább a velük szemben ülő, és arcára volt írva, hogy már vagy tucatszor mesélte el a most hallható történetet – Büszke volt, rátarti, aki mindenki mást lenézett maga körül, de leginkább hiú volt. Annyit foglalkozott a külsejével, hogy ha időpontunk volt valahova, akkor két-három órával előbb ment be a fürdőszobába. - jegyezte meg gúnyosan. – amikor edzőtermet nyitott, már meg sem lepődtem. Egyfolytában a külsejével foglalkozott, és azzal, hogy minél több izmot pakoljon magára. Nem érdekelte, hogy a baráti társaságunkban mindenki rajta nevet, elvégre már 50 éves is elmúlt!

-          Miért mondta, hogy várható volt, hogy megölik? – szólt közbe Castle, és Kate hálás volt neki, amiért visszaterelte a beszélgetés fonalát a gyilkosságra – hiszen azért még nem ölnek meg senkit, mert konditermet nyit, vagy sok időt fordít a külsejére.

-          Azért még nem – bólintott egyetértőn a nő – de azzal már sok ellenséget szerezhet bárki, ha a véleményét nem tartja meg magának. Márpedig Malvin ilyen volt. Először csak engem piszkált a súlyom miatt, folyton nyaggatott, hogy járjak el a konditerembe, de nekem eszem ágában sem volt. Örültem, ha legalább akkor, amikor ott volt, távol voltam tőle, nemhogy még ott is a szemétkedéseit hallgassam!

-          Később már másokra is megjegyzéseket tett? – vette át a kérdezés fonalát Kate, mire Ms. Landon elhúzott szájjal bólintott.

-          Pontosan. Először csak a boltokban, szupermarketekben, később pedig, ahogy hallottam, már az edzőtermében sem hagyta békén az odajárókat. Egy alkalommal majdnem meg is verték. Lopez, az egyik személyi edző védte meg.

-          Ez mikor volt? – kapcsolta be tollát Kate, és közelebb hajolt a nőhöz.

-          Úgy egy hónapja. – ráncolta össze a szemöldökét most az ex-feleség, hogy pontosan vissza tudjon emlékezni a történtekre – Bementem Malvinhez, mert felhívott, hogy beszélni akar velem. Jellemző módon, éppen gyúrt – húzta el a száját megvetően, majd folytatta – Amíg vártam, hogy végezzen, Lopezzel beszélgettem, akkor mesélte, hogy egy kövér férfit inzultált a súlya miatt. Nyilvánosan megalázta, erre az feldühödött, és majdnem nekiment.

-          Elítélte a kövérsége miatt? – kérdezte Castle, és Kate azonnal tudta, hogy a latin szövegre utal.

-          Igen. Nem tudhatta, hogy a férfi a cukorbetegsége miatt olyan kövér. Bár ott lettem volna! Én biztos hagyom, hogy péppé verjék – révedt el a nő tekintete, és az ajkán szétterülő mosoly jól mutatta, hogy már el is képzelte a jelenetet.

-          Mi a személyi edző teljes neve? – kérdezte Kate.

-          Anthony Lopez – válaszolta Ms. Landon, és a nyomozó sietve lefirkantotta a nevet.

-          Tud esetleg még valakiről, akinek oka lett volna megölni a volt férjét? – pillantott most fel Kate a jegyzetéből, mire az ex-feleség úgy nézett rá, mint egy félbolondra.

-          Számtalan embert tudok, szóval, nyugodtan hagyja bekapcsolva a tollát nyomozó, diktálok! – dőlt hátra ismét a székben, mire Kate és Castle összenéztek, a nő pedig belekezdett a nevek végeláthatatlan sorolásába.

Alig negyed óra múlva Kate egy legalább 15 névből álló listával a kezében távozott a kihallgatóból, és egyenesen a fiúk asztalához sétált, akik eddig az áldozat múltjában kutakodtak.

-          Találtatok valamit? – kérdezte tőlük, mire mindketten a fejüket rázták.

-          Átnéztük a híváslistáját, a bankszámláját, de semmi törvénybe ütköző. – olvasta fel jegyzeteiből a tényeket Ryan – A konditermet úgy három éve nyitotta, szépen termelt, tetemes összeget halmozott fel magának, de itt is minden törvényes.

-          Nincs barátnője, sőt, még kutyája, vagy macskája sincs. Egyedül élt a belvárosban, mióta a feleségétől elvált – vette át a szót Javi. – A magánélete is rendben, semmi nem utal arra, hogy szerelemféltés állna a gyilkosság mögött.

-          Szóval három lehetséges indokból kettőt kilőttünk – szólalt meg Castle – Nem pénz, és nem szerelem. Akkor marad a harag – bökött fejével a nyomozónő kezében lévő listára, aki elgondolkodva bólintott, jelezve, hogy az íróval ért egyet.

-          Az ex-felesége szerint, legalább egy tucatnyi embernek állt érdekében megölni őt, vagy legalábbis ennyien haragudtak rá. – nyújtott át a listát Kevinnek – Ryan te nézz utána, hogy van-e alibijük a gyilkosság éjszakájára. Javi, te pedig menj el a konditerembe, és beszélj Anthony Lopezzel, a személyi edzővel. Állítólag látta, amikor egy kövér pasas ronggyá akarta verni az áldozatot, mert oltogatta. – utasította embereit, akik azonnal a kabátjukért nyúltak, és már indultak is.

-          No, és mi? – nézett kérdőn az író szerelmére, aki huncutul mosolyogva simított végig inge gallérján.

-          Mi iszunk egy forró kávét a pihenőben – vigyorgott Kate, mire Castle is fülig érő szájjal mosolygott vissza, de még mielőtt beleélte volna magát a semmit tevésbe, Kate lecsillapította – aztán ha megittuk, akkor végig futunk a lista másik felén – utalt ezzel arra, hogy Ryan csak az egyik felét kapta meg a haragosok névsorának. – jössz? - kérdezte már a pihenő felé indulva az írótól Kate.

8. rész

Ahogy Castle pillanatnyi gondolkodás után, elhúzott szájjal Kate után sietett a pihenőbe, már azt látta, hogy a nyomozó a kávéautomata előtt állva igyekszik elkészíteni a forró italokat. Szinte nesztelenül lépett mellé, és úgy nyúlt a bögrékért.

-          Majd én! – vette volna ki a kezéből a csészéket, de ezzel csak azt érte el, hogy Kate meglepettségében kiborította a már elkészült feketéket.

-          Jézus! Halálra rémítettél! – rázta meg jobb kezét a nyomozó fájdalmas arccal, mivel oda is került jócskán a kávéból, piros égési foltot hagyva maga után.

-          Ne haragudj, azt hittem, számítasz rám, mivel te hívtál be! – nézett rá bűnbánó képpel Castle, miközben újabb adagot készített be.

-          Ez igaz, de már annyira megszoktam, hogy kihúzod magad a papír munka alól, hogy nem gondoltam volna, hogy követsz. – jegyezte meg még mindig kezét rázva Kate, aki így próbálta égő kezét hűteni.

-          Kihagynék egy lehetőséget, hogy kettesben legyek veled? – nézett rá mosolyogva Castle, majd finoman megfogta a nő sérült kezét, és lágy csókot lehelt a piros foltra – Sajnálom, az én hibám volt. – emelte kék szemét a nyomozóra Rick, melyben aggodalom csillogott, és bűnbánat, miközben ujjbegyével óvatosan simogatta meg a sérült, selymes bőrt – nagyon fáj?

-          Már nem – mosolyogta el magát Kate, mire Rick újabb csókot adott a kezére, majd felnézett, és tekintetük találkozott. Fejét kissé oldalra billentve hajolt a nőhöz közelebb, és Kate ösztönösen nyitotta résnyire ajkait, úgy fogadta a férfi csókját. Ajkuk lágyan, szerelmesen forrt össze, nyelvük pedig édes, ismerős táncba kezdett. Annak ellenére, hogy nem olyan régen szeretkeztek a liftben, mégis ugyanolyan hevesen reagált mindkettejük teste a másik érintésére. Puhán, gyengéden kényeztették egymás ajkait, időnként meg-megszakítva és újra kezdve a csókot, majd Kate lassan kibontakozott az ölelésből, és nagyot sóhajtott. – Imádom, ahogy csókolsz, de át kell futnom a névsoron, mire a fiúk visszaérnek – jegyezte meg szomorúan, és megsimogatta Castle arcát, akinek tekintetén látszott, hogy nincs feldobva a lehetőségtől, hogy Kate csókjai helyett a papírmunkával foglalkozzon.

-          Tudom… lássunk neki! – válaszolt mégis, majd maguk elé tette az elkészült kávékat, és mindketten helyet foglaltak az asztal mellett, hogy áttanulmányozzák a listát. – Most legalább tudjuk, hogy mit jelent az üzenet. – jegyezte meg Castle mintegy mellékesen – A tettest is nyilván elítélte valamiért Braun, ezért fojtotta meg.

-          Nekem is ez a véleményem – mormolta két név olvasása közben Kate, miközben kezével már a telefon után nyúlt, hogy az első számot tárcsázza, melyet Ms. Landon adott meg, azoknál, akiknek a számát is tudta, megkönnyítve ezzel a csapat munkáját.

-          Tudod, azon gondolkodtam, hogy ha Braun ilyen elviselhetetlen volt, mégis miért maradt vele a nő 13 évig? – szólalt meg kis idő múlva Castle, miután Kate már három nevet is ellenőrzött a listáról.

-          Talán, amikor megismerkedtek, még nem volt ilyen, csak később vált kiállhatatlanná – rántott egyet a vállán Kate, és látszott rajta, hogy hidegen hagyja a rejtély, miközben újabb számot tárcsázott, a nála maradt 7 név közül az utolsót, mely mellé szám is tartozott.

-          Ha én mennék át ilyen változáson, te is elhagynál? – villant meg kíváncsian a kék szem, ahogy a nőre nézett. Beckett most letette a telefont, és némán figyelte az írót egy ideig, majd csipkelődve válaszolt.

-          Te most is egy egoista seggfej vagy néha, szóval, nem venném észre a különbséget – heccelte a férfit, mire az durcásan húzta össze a szemöldökét.

-          Köszönöm szépen! – fonta karba a kezeit morcosan Rick, és Kate megsajnálta. Közelebb húzódott hozzá az asztal fölött, és lágy csókot nyomott az ajkára.

-          Ne aggódj, Castle, én ezt az oldaladat is szeretem! – kacsintott a férfira, majd hátradőlve a széken, fejét oldalra billentve, összehúzott szemmel nézett rá – viszont az érdekelne, hogy ha az évek során meghíznék, te is nyaggatnál, hogy fogyjak le, vagy elfogadnál olyannak, amilyen lettem?

-          Még hogy te elhíznál, Kate? – mérte végig leplezetlen csodálattal a nő tökéletes alakját, melyet a szűk farmer, és ing még jobban kihangsúlyozott – Ha elfelejtetted volna, egy alkalommal volt szerencsém megfigyelni, milyen edzéseket végzel minden nap. Kizárt, hogy valaha súlyproblémáid legyenek! – rázta meg határozottan a fejét, mint aki még az ötletet is képtelenségnek tartja.

-          Rendben, de eljöhet az az idő, amikor már nem végezhetem az edzéseket, és akkor a súlygyarapodás is vele járna…

-          Arra gondolsz, amikor a babánkat várod majd? – vigyorogta el magát Rick, és a kérdés mindkettejüket meglepte. Egyikőjük sem gondolt még a kapcsolatukra ilyen hosszútávon. Kate nagyot nyelt, ahogy először a kapcsolatuk során szembesült a kérdéssel, hogy vajon, milyen érzés lenne örökre összekötni az életét a férfival. Tudta, érezte, hogy neki mellette a helye, élete végéig, de még soha nem játszott el a gondolattal, hogy közös gyerekük lehetne. Még őt is meglepte, milyen jól eső bizsergés fogta el a lehetőségre. Castle kutatón fúrta tekintetét a nő zöldes-barna szemébe, onnan próbálva kiolvasni a választ, hogy vajon, hogyan reagál a nő a kérdésre, de nem tudott meg semmit. Kate, mint általában, ezúttal is jól palástolta érzéseit, és mivel nem szólt semmit, Castle folytatta – ha erre gondoltál, megnyugtathatlak, hogy akkor sem rónék fel neked semmit. Biztosan állíthatom, hogy sosem láttalak még olyan szépnek, mint akkor látnálak, amikor a gyermekemet hordod a szíved alatt – fejezte be mondatát Rick komolyan, és szemében őszinteség csillogott. Kate kábultan nézett vissza a férfira. A vallomás meglepte és a szívéig hatolt. Nem tudta, mit felelhetne, ezért lassan odahajolt, és szerelmesen megcsókolta. Kezével lágyan simított végig az író arcán, miközben ajkuk találkozott, és nyelvük ráérősen ízlelgette a másikat. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Kate a férfira mosolygott, és még egyszer puha, apró csókot adott az ajkára.

-          Szeretlek! – csak ennyit bírt mondani, és bár tudta, hogy ez az egyetlen szó korántsem volt képes kifejezni mindazt, amit ebben a pillanatban érzett Rick iránt, remélte, hogy tekintetéből kiolvassa a férfi, amire gondolt. Rick fátyolos szemmel nézett vissza rá, és még egyszer megcsókolta, majd hagyta, hogy Kate kissé eltávolodva tőle, újra felemelje a telefont, és minden figyelmét az ügynek szentelje.

Fél órával később már a nő asztala mellett ültek, és Castle elmélyülten figyelte, ahogy szerelme ujjai, melyek korábban érzékien túrtak hajába, most villámsebességgel száguldoznak a billentyűzeten, miközben leellenőrzi a listán maradt három nevet.

-          Semmi – lökte félre bosszúsan maga elől a klaviatúrát Kate, miután nem sokkal később letette a telefont, és csalódottan állapította meg, hogy a listán szereplő egyetlen férfi sem lehet az emberük. – Újabb zsákutca.

-          Az üzenet a kulcs, ez biztos – állapította meg eltökélten az író, és kezei között újra, immár ki tudja, hányadszor, forgatta meg a cetlit.

-          Ezt én is tudom, de fogalmam sincs, mire utal az üzenet, és miért vésett a mellkasába egy számot! – dőlt hátra Kate a forgószékben, és fáradtan ropogtatta meg gerincét, mellyel mellére feszülő ingére vonzotta az író tekintetét, aki érezte, hogy kiszárad a szája a látványra. Beckett amint észrevette kedvese mohó tekintetét, ahogy mellére tapad, azonnal kiegyenesedett a székben, és két ujjal csettintett a férfi orra előtt, hogy visszarángassa a fantáziavilágból, melybe jól láthatóan belemerült. – Castle!

-          Igen! Itt vagyok! – kapta fel szemét a nő arcára Rick, amivel mosolyt csalt annak ajkára – az üzenet arra utal, hogy Braun olyan ember volt, aki előszeretettel ítélkezett mások felett, a szám pedig talán arra, hogy ő az első áldozat. – folytatta olyan természetességgel a hangjában, mintha az imént nem ő bámulta volna meg a nyomozó szépen kirajzolódó, telt idomait.

-          Szerinted, sorozatgyilkosunk van? – kérdezte kételkedve Kate, de még mielőtt választ kapott volna a kérdésére, Ryan és Espo jelent meg az asztaluknál.

-          A kövér pacák neve Jim Hastings, és tuti alibije van a gyilkosság idejére. – jelentette be Javi – Egy szanatóriumban volt, ott találtam meg, New York-tól 5 mérföldnyire. A felesége utaltatta be, mert kórosan sokat eszik, vagy valami ilyesmi… a lényeg, hogy az a hely olyan, mint egy kaszárnya. Kizárt, hogy meglépett volna onnan gyilkolni. Jobban őrzik azt a helyet, mint a Sing-singet. – húzta el a száját Espo, ahogy belegondolt, micsoda időpocsékolás volt elmennie.

-          A listán szereplő pasasok is tiszták, mint a patyolat! – kapcsolódott be az újabb rossz hírrel Ryan – Vagy alibijük van a gyilkosság idejére, vagy nem is tartózkodtak az államban, amikor történt.

-          Tehát semmink sincs – állapította meg lehangoltan Kate, majd órájára pillantott, és elhúzta a száját, amikor észrevette, hogy már 7 óra is elmúlt – Ebből ma már nem lesz semmi, szóval, irány haza! – állt fel székéből, majd kikapcsolva a számítógépet, belebújt kabátjába, melyet Castle előzékenyen felsegített, és a lift felé indult. Ahogy beléptek, Castle a karjaiba húzta, és lágyan megcsókolta.

-          Mi a terve otthon, nyomozó? – kérdezte ravaszkásan mosolyogva, mire Kate karjaival átfonta a nyakát, és szorosan hozzásimulva felelt.

-          Ha még emlékszel, bőven van miért kárpótolnom téged, nem igaz? – rángatta meg kihívón a szemöldökét, mire Rick nagyot nyelt, és már alig várta, hogy hazaérjenek.

9. rész

A lakásba érve Kate az asztal melletti székre dobta táskáját, miután lakáskulcsát felakasztotta a falra erősített kis, fatáblára, majd elmosolyodott, amikor derekán megérezte Rick ölelő karját, és szemét lehunyva támasztotta meg hátát az izmos mellkason, miközben gerincén bizsergés futott végig, ahogy az író ajka nyakát kényeztette.

-          Miért hozzád jöttünk? – kérdezte két apró csók között Rick, mire Kate most megfordult a karjaiban, és lágyan megcsókolta.

-          Mert, ami a kiengesztelésedhez kell, az itt található nálam – búgta érzékien a férfi fülébe Kate a választ, majd finoman megharapta a fülcimpáját, és kissé eltávolodott tőle – De mielőtt hozzákezdenénk, mi lenne, ha rendelnék vacsorát?

-          Támogatom az ötletet, nyomozó, ugyanis, mindjárt éhen halok – mosolygott rá a férfi, és még egy apró csókot váltottak, majd Kate a telefonhoz lépett, hogy megrendelje a kínai finomságokat, mely mindkettejük kedvence volt. – Addig lezuhanyoznék, ha nem bánod…

-          Persze, menj csak – bólintott a nyomozó, mire Rick a fürdőszoba felé indult, de mielőtt belépett, még pajzán mosollyal hozzátette.

-          Nyugodtan csatlakozhatsz, ha gondolod… - fűzte hozzá, mire Kate csak mosolyogva megforgatta a szemét, Rick pedig eltűnt az ajtó mögött. Alig 20 perc múlva kopogtattak, és Beckett átvehette az ínycsiklandó ételeket egy fiatal, 20 év körüli futártól, majd mindent bevitt a nappaliba, és letette a kanapé előtt álló asztalkára, így amikor az író pólóban és alsónadrágban kijött a fürdőszobából, már csak le kellett ülnie a nő mellé a kanapéra, és neki is láthattak a jóízű falatozásnak.

-          Ezt gyorsan elpusztítottuk! – dőlt hátra kényelmesen Castle, és az imént megtöltött hasát simogatta, így jelezve, hogy jól lakott – Egy falat sem menne már le a torkomon…

-          Azt akarod ezzel mondani, hogy a desszertet már nem is kéred? – bújt hozzá szorosan a nyomozó Rickhez, aki azonnal átölelte karjaival, és megcsókolta. – pedig a hálóban szolgálnám fel, de ha már jól laktál… - hagyta nyitva a mondatot Kate, és úgy tett, mint aki fel akar állni szerelme mellől, mire Rick egy mozdulattal visszarántotta.

-          Hohó! Hova sietsz! – ültette ölébe a nőt, és kezével lágyan simított végig feszes, farmerba bújtatott combján – Nem vagyok én egy elveszett ember, azt hiszem, bármikor tudok még helyet szorítani a desszertnek – suttogta a nő szájába a szavakat, ahogy előrébb hajolt, és megcsókolta. Ajkuk lassan, gyengéden csókolta a másikét, minden pillanatot kiélvezve, majd amikor néhány milliméterre eltávolodtak egymástól, Kate elmosolyodott, úgy válaszolt.

-          Akkor találkozunk a hálószobában – súgta sokat sejtetőn, majd kipattant az író öléből, aki hiába kapott utána, ezúttal nem érte el, és egyenesen a fürdőszobába ment. Rick egy darabig mosolyogva nézett utána, miközben azon gondolkodott, mit tehetett ő az életében, hogy ezt a gyönyörű, okos, szenvedélyes nőt kapta a sorstól ajándékba, aki minden nap képes elkápráztatni, meglepni, és akit még most is ugyanolyan hévvel kíván és szeret, mint amikor először meglátta. Már akkor tudta, hogy Kate Beckett egy nem mindennapi, különleges nő, amit az évek folyamán számtalanszor bizonyított is, de arról csak álmodozhatott, hogy valaha az övé lehet. Még most, a nappalijában állva is csak nehezen hitte el, hogy nem álmodik, hogy ez a valóság. Végül mélyet sóhajtott, és a hálószoba felé vette útját, hogy felkészüljön a meglepetésre, mellyel a nyomozó fogja elkápráztatni. Már a gondolatától gyorsabban vert a szíve, és érezte, hogy ereiben felforr a vére, ahogy kényelmesen elfeküdt a hatalmas ágyon. Alig 10 perc múlva nyílt a fürdő ajtaja, és Kate lépett ki rajta, Rick pedig elnyíló ajkakkal, elakadt lélegzettel nézett végig rajta. Beckett nem viselt mást, csak egy fekete csipkés melltartót, és egy hozzá illő csipkés alsóneműt. Félmeztelen testét bronzszínűre varázsolta a szobában világító egyetlen kis, éjjeli lámpa. Haja lazán kibontva ölelte körbe gyönyörű arcát, ahogy közelebb lépett, majd Rick legnagyobb meglepetésére, nem az ágy felé indult el, hanem a konyha irányába.

-          Ne! – ült fel riadtan a férfi, és rémülten gondolt arra, hogy talán Kate így próbálja megtréfálni. A látvány kellőképpen feltüzelte ahhoz, hogy úgy érezze, ha a nő ezt egy gonosz viccnek szánta, élve égeti el a vágy – Ne menj el! Kérlek! – kiabált utána, és lehunyt szemmel, csalódottan hanyatlott vissza a párnára. Egy pillanat múlva azonban Kate ismét megjelent a szobában, de ezúttal kezében tartott egy kis tálat, mely gyönyörű, vérpiros eperrel volt tele, míg a másik kezében egy tejszínhabos flakont szorongatott.

-          Mondtál valamit? – állt meg az ajtóban Kate, és kérdőn húzta fel szemöldökét, miközben ajkán csábos mosoly terült szét.

-          Iiigen… - dadogta Rick, ahogy rájött, mire készül a nő – azt, hogy gyere közelebb – nyelt nagyot izgalmában, mire Kate engedelmesen közelebb lépett. A flakont és az eperrel teli tálat az író mellé tette, ő maga pedig lovagló ülésben helyezkedett el a férfi csípőjén, aki ennek hatására egy pillanatra benn tartotta a levegőt, miközben érezte, hogy ágyéka azonnal reagál az édes teherre. Haját lazán hátradobta, úgy hajolt a férfi fölé.

-          Ahogy érzem, örül nekem, Mr. Castle – suttogta szinte a szájába a szavakat mosolyogva Kate, miközben nyelvével finoman megérintette annak alsó ajkát. Amikor azonban Rick kissé megemelte a fejét, hogy megcsókolja, még mindig mosolyogva elhúzódott, majd lágyan végig simított az izmos mellkason, le egészen a hasáig. Ujjai utat törtek a póló alá, és visszafelé simogatva a meztelen bőrt, lehúzta a férfiról a ruhadarabot. – Erre nem lesz szükség – búgta érzékien, majd amikor Rick engedelmesen, csodálattal a szemében kibújt belőle, jobb kezével egy pillanat alatt kattintotta a bilincset csuklójára, melyet akkor rejtett a párna alá, amikor a férfi zuhanyozni ment. – Most már a foglyom vagy, és tetszik, vagy sem, én irányítok – csókolta meg a férfi nyakát, majd vállgödrét. Rick egyik ámulatból a másikba esett. Mindig is tisztában volt vele, hogy Kate szenvedélyes nő, csupa érzékiség, aki egyetlen pillantásával képes volt őt feltüzelni, de amit most tapasztalt, az minden képzeletét felülmúlta, és ahogy vágytól elhomályosult tekintettel látta, hogy Kate az eper és a tejszínhab után nyúl, tudta, hogy még csak most kezdődik a java. Beckett kiemelt egy epret a tálkából, majd tejszínhabot fújt rá, és érzékien leharapta, majd ismét a férfi fölé hajolt, és megcsókolta. Rick nyelve utat tört a nő szájába, és nyelvükkel játszadozva vette át az epret, miközben élvezte a tejszínhab és a gyümölcs ízének keveredését a nő édes ajkának ízével. Amikor a következő epret a szájába vette a nő, annak lédús nedve végig folyt Castle állán, ahogy átvette a nő szájából, és beleharapott, mire Kate lassú, érzéki mozdulattal nyalta le Rick álláról, hogy aztán egy újabb eperért nyúljon. Így fogyasztották el a gyümölcsöt, majd amikor már csak a tejszínhab maradt, Kate csábítón rámosolyogott a férfira, majd a fehér habbal egy szívet rajzolt a meztelen mellkasára, és nyelvével izgatóan, puhán nyalta le róla, hogy aztán csókjaival borítsa be. Ajka egyre lejjebb haladt, megízlelve a férfi bőrének édes ízét, és amikor a hasához ért, ujjaival gyengéden húzta le róla az alsó nadrágot. Rick úgy érezte, menten elég a teste a vágytól. Tüdeje szaporán kapkodta a levegőt, és most már csak arra vágyott, hogy ő is megérinthesse a nőt. Annak ellenére, hogy minden percét élvezte a kényeztetésnek, amit a nőtől kapott, most már ő is részt akart benne venni. Viszonozni akarta a nyomozónak azt az édes élvezetet, melyben részesítette. Kate azonban nem engedte át az irányítást. Ajkával újra visszafelé haladt, majd kiegyenesedett, és egy gyors mozdulattal oldotta ki melltartóját, és hajította le magáról, még nagyobb kínokat okozva ezzel a férfinak, akinek csak tekintete gyönyörködhetett a tökéletes halmokban.

-          Kérlek… Kate! Vedd le a bilincset… - könyörgött a nőnek, mert úgy érezte, már nem bírja tovább, ha nem érintheti meg. Kate csak mosolygott, majd ajkára hajolva megcsókolta, úgy, hogy meztelen felsőtestük összeért, miközben kezével a bilincs után nyúlt, és kioldotta azt. Rick, amint megérezte, hogy szabaddá váltak kezei, kissé megemelkedett, és megszakítva a csókot, ajkával a nő nyakát, mellét kezdte el kényeztetni, miközben kezei felfedezőútra indultak a gyönyörű testen. Először Kate combján simított végig, majd haladt egyre feljebb, hogy aztán már mellét simogassa. Egy hirtelen mozdulattal maga alá fordította a nyomozót, majd mélyen a szemébe nézve elmosolyodott, és a flakon után nyúlt. Kate levegő után kapkodva, lehunyt szemmel élvezte, ahogy Rick apró köröket rajzolva nyelvével, tünteti el testéről a korábban odafújt habot, majd csókolgatni kezdte. Ajkával módszeresen, semmit el nem sietve haladt egyre lejjebb, miközben kezével folyamatosan simogatta a bársonyos bőrt, és észrevétlenül szabadította meg az apró fehérneműtől is, hogy aztán ott folytassák tovább ujjai a kényeztetést. Amikor már mindketten úgy érezték, hogy elemészti őket a másik utáni vágy, Rick lágyan olvadt eggyé a nővel, és élvezettel hallgatta, ahogy Kate ajkát apró nyögések hagyják el. Lassan mozogni kezdett benne, Kate pedig ösztönösen vette fel a ritmust, és néma összhangban, együtt érkeztek el a csúcsra. Hagyták, hogy a vágy és a szenvedély olyan magasságokba repítse őket, ahol még sosem jártak azelőtt. Kis idő múlva már egymást szorosan átölelve feküdtek a másikhoz simulva. Szívverésük és légzésük már nyugodtabb iramot diktált. Kate lágyan cirógatta Rick mellkasát, és élvezettel figyelte, hogy iménti szenvedélyes szeretkezésük ellenére is libabőrös lesz a férfi az érintésétől.

-          Ez hihetetlen volt… - suttogta mosolyogva Castle, miközben gyengéden simogatta a nő hátát, majd apró csókot lehelt a homlokára – Vedd úgy, hogy a jövőbeli bűneidért is kárpótoltál.

-          Vigyázz, mert szavadon foglak – mosolygott fel rá a nő, majd szerelmes csókot váltottak.

-          Talán tervezel valamit, amiért majd megint ki kell engesztelned? – húzta fel kérdőn a szemöldökét Rick, mire Kate kissé eltávolodva válaszolt.

-          Csak egyet… - mosolygott sejtelmesen, és Rick döbbenten figyelte, hogy felkel az ágyból.

10. rész

-          Most hová mész? – kiáltott a nyomozó után Rick bánatosan, mire Kate kacér mosollyal az ajkán fordult vissza.

-          A fürdőszobába! – adott világos választ a férfinak – A testem csupa ragacs a tejszíntől.

-          Ó! Értem már! Ez az a bűn, amit elkövetsz ellenem, hogy így itt hagysz! Magányosan! Egyébként, ha jól emlékszem, nem nagyon ellenkeztél, amikor rád került – villant önelégült mosoly Rick szája szegletében.

-          Castle – lépett most mégis közelebb az íróhoz Kate, akinek testét csak egy lepedő takarta el a férfi éhes tekintete elől – Minden pillanatát élveztem, de most akkor is le kell zuhanyoznom. De ha gondolod, nyugodtan csatlakozhatsz – ismételte meg kihívón a férfi korábbi szavait, mire Rick tekintete huncutul megvillant, és már pattant is ki az ágyból, hogy kövesse szerelmét.

Rick agyában nehezen tört utat magának a valóság az álom fátylán keresztül, de a mellette békésen alvó nyomozónő telefonjának hangja, mint egy légkalapács verte ki az utolsó álomdarabkát is a szeméből. Morcosan fúrta fejét a párnába, miközben karjával, melyet Kate derekán pihentetett, érezte, hogy a nyomozó kissé megemelkedve az ágyról nyúl a készülék után, mely azonnal jótékony csendbe borult, ahogy felvették.

-          Beckett! – szólt bele álmos hangon a nő a készülékbe, miközben figyelmét nem kerülte el a megkönnyebbült sóhaj, mely Rick tüdejéből távozott, hogy végre elhallgatott a telefon. – Rendben, máris ott vagyunk! – hallotta most Castle a nő hivatalos hangját, és magában szitkozódva állapította meg, hogy kénytelen lesz felkelni, és életet lehelni magába. – Castle, ébredj! Javi hívott! Újabb gyilkosság történt! – simogatta meg a még mindig párnába fúrt fejét az írónak, aki csak mormolt valami szitok félét az orra alatt, de nem adta jelét, hogy fel óhajtana kelni. Végül gondolt egyet, és mégis elfordította arcát a nyomozó felé, és félig lehunyt pillái alól nézett fel rá.

-          Nem lehetne, hogy egyszer az életben, nélküled intézzenek el valamit? – kérdezte duzzogva, mint egy ötéves, akinek akarata ellenére kell iskolába mennie – Elég nagyfiúk már, nem? Mi pedig addig… - mosolyodott most el kópésan, és hanyatt fekve magára húzta a nyomozót, majd tenyerével eltűrte az előrehulló selymes, cseresznyeillatú hajzuhatagot – jól érezhetnénk magunkat itthon…

-          Tudtommal, tegnap éjjel is nagyon jól éreztük magunkat, ráadásul nem is egyszer, igaz? – húzta fel szemöldökét Kate, és ajka sokatmondó mosolyra húzódott, ezzel is jelezve, hogy ő is legalább annyira élvezte szenvedélyes pillanataikat, mint a férfi.

-          Igaz – bólintott Rick egyetértőn, és ajka széles vigyorrá szélesedett, ahogy emlékei között felsejlettek szeretkezésük képei. Miután Kate kárpótolta mindenért, közösen mentek zuhanyozni, ahol még sok kellemes pillanatban, érintésben, csókban részesítették a másikat, így próbálva meg bepótolni az elmúlt napokat, melyeket egymás nélkül kellett tölteniük, majd mély, pihentető álomba zuhantak a másik karjaiban.

-          Szóval, most indulás! – csókolta meg Kate az elrévedt tekintetű írót, majd felállt és még a fürdőből visszaszólt – De maradhatsz is, ha gondolod…

-          Kizárt! – pattant ki az ágyból Castle, akit még a gondolat is halálra rémített, hogy ha ebből az ügyből kimarad a lustasága miatt, akkor talán megint napokig kell nélkülöznie szerelmét, majd kópésan elmosolyodott, és ő is a fürdő felé vette az irányt.

Kate fürgén szállt ki az autóból egy impozáns irodaház előtt, mely legalább 25 emelet magas volt, tele üvegablakokkal. Első ránézésre megmondható volt, hogy csak a felső tízezer kaphat itt irodát. Castle is melléállt, és ő is érdeklődve nézett fel az épületre.

-          Ki a halott?

-          Még nem tudom, de Javi szerint, a tettes ugyanaz – válaszolta Kate, majd néma összhangban indultak a bejárat felé. Ahogy beléptek, útjukat egyenesen a recepciós pult felé vették, ahol egy szőke, 20-as éveinek elején járó fiatal lány ült, és kíváncsian méregette őket, amikor odaértek.

-          Időpontjuk van? – kérdezte mosolyogva, mire Kate elővette jelvényét.

-          Kate Beckett nyomozó vagyok, és a 14. emeletre megyünk – vetette oda, majd választ sem várva indult a lift felé, de a hölgy, akinek a névtábláján a Mona név díszelgett, villámgyorsan pattant ki a pult mögül és állt meg előttük. Kate meglepve torpant meg, és szemét figyelmeztetőleg húzta össze, de Mona tekintetén látszott, hogy egy lépést sem mehetnek tovább.

-          Elnézést, de még a rendőrség sem flangálhat ki-be az épületben kénye, kedve szerint.

-          Azt hiszem, nem érti! Gyilkossági nyomozó vagyok, nem egy vidéki turista!– szűrte a fogai között Kate, akinek egyáltalán nem volt ínyére, hogy feltartsák. – nem önszorgalomból látogatom meg az épületeket, hanem itt van dolgom!

-          Megértem, de itt számtalan befolyásos ember irodája van. – magyarázkodott a nő, majd hozzátette – Ha fel akarnak menni a 14.-re, akkor alá kell írniuk a papírokat, és végig menni a szokásos procedúrán.

-          Milyen procedúrán? – kérdezték egyszerre, mire Mona némán a pult felé mutatott. Kate egy kis ideig latolgatta, hogy fittyet hányva a nőre, tovább megy, végül megadta magát, és követte őt. A szőkeség egy tucat papírt tolt eléjük, melyek között helyet kapott egy titoktartási nyilatkozat is, majd miután aláírták, megkérte őket, hogy a lift mellett található retinaérzékelőbe belenézve azonosítassák magukat.

-          Most viccel velem?! – háborodott fel ismét Kate, aki már türelmetlenül nézegetett órájára. Szinte már hallotta, ahogy Javi és Ryan ostoba megjegyzéseket tesznek kettejükre az újabb késés miatt.

-          Ez a protokoll! – rántott a vállán Mona unottan, mire Beckett inkább lenyelte a nyelve hegyére kívánkozó megjegyzést, és csak orra alatt mormogott, amikor a lift felé indult.

-          Ennél még a Pentagonba is könnyebb bejutni! – zúgolódott, majd beszállva a liftbe, a vidáman vigyorgó Rickre nézett – Meg ne szólalj! – figyelmeztette ingerülten, mert a férfi le sem tagadhatta volna, mennyire élvezte a helyzetet. Alig öt perccel később már kiszálltak a 14. emeleten, és Kate megnyugodva vette tudomásul, hogy a folyosó tele van egyenruhásokkal, mely most már ismerős helyszínt jelentett, ahol otthon érezhette magát. Alig tettek meg néhány métert, Javi közeledett feléjük, és Kate legnagyobb bánatára, arcára volt írva, hogy nem ússzák meg csipkelődő tréfa nélkül.

-          Szép jó reggelt! – köszönt rájuk a gyilkosság ellenére szokatlan jókedvvel a nyomozó, mely azonban egyáltalán nem ébresztett ellenérzéseket egyikőjükben sem. Megszokott dolog volt, hogy a gyilkossági nyomozók, és a helyszínelők érzelmileg eltávolodnak az áldozattól, és a helyszíntől, és igyekeznek úgy tenni, mintha a halott nem is ember lenne, és nem figyelembe venni, hogy neki is volt családja, szerettei. Csak így lehetett elviselni ezt a munkát. – Ahogy látom, most nem szakítottam meg semmit - célozgatott Rick boldog mosolyára, mire Kate csak elhúzta a száját, de Javi folytatta – Ezúttal sikerült befejezni, azért késtetek? – rángatta a szemöldökét továbbra is vigyorogva, mire Kate gyilkos tekintettel válaszolt.

-          Fogd be! – mordult a férfira rosszkedvűen, Javi pedig ijedt képet vágva húzódott Rick mögé, mintha halálra rémült volna a nőtől.

-          Juj, valaki ma nem kapta meg a szokásos kávéját? – kérdezte az íróra nézve, és annak eszébe jutott, hogy ma reggel valóban elfelejtettek kávézni. Otthon már nem volt rá idejük, idefele pedig nem álltak meg sehol, mert Kate nem akart elkésni. Az már más kérdés, hogy a recepciós jóvoltából mégis rajtuk köszörüli a nyelvét Javi.

-          Is. – vágta oda foghegyről Kate a választ, majd folytatta – ezen kívül az sem segített a hangulatomon, hogy Doktor Szöszi – utalt a recepciósra – csak egy halom papír aláírása után volt hajlandó felengedni! – morgott még mindig a földszinti incidens miatt Kate.

-          Milyen papírok? – húzta fel kíváncsian és meglepetten a szemöldökét Espo.

-          Hogy-hogy milyen papírok? Amiket ti is aláírtatok! – magyarázta értetlenül Rick, aki most először szólalt meg, mióta megérkeztek az emeletre.

-          Mi nem írtunk alá semmit! – rázta meg tagadólag a fejét Javi, és Kate szíve szerint felkiáltott volna mérgében, ahogy a társa folytatta – Valószínűleg azért, mert mi egy egész egységgel jöttünk ki – gondolkodott hangosan a férfi – Látod, ezért kell időben érkezni a helyszínre – vigyorgott szemtelenül felettesére, és arcára volt írva, mennyire jól szórakozik a helyzeten, ezzel még jobban feldühítve Beckettet.

-          Kímélj meg a sziporkázó megjegyzéseidtől, Espo, és térj rá arra, hogy hol a hulla! – utasította keményen beosztottját, aki azonnal látta, hogy itt a vége a humornak, és kezdődik a kemény munka.

-          A harmadik irodában, balra – mutatott végig a folyosón Javi, és azonnal abba az irányba indultak, miközben ő folytatta. – Az áldozat egy üzletlánc tulajdonosa, 44 éves, fehér férfi. Fejbe lőtték, tegnap hajnali kettő tájékán – olvasta fel az eddig megtudott információkat Javi – legalábbis Lanie erre az időpontra teszi a gyilkosságot. Azt mondja, egy 45-sel ölték meg, egyenesen a homlokába.

-          Miből gondolod, hogy ugyanazzal a tettessel van dolgunk? – kérdezősködött tovább Kate, miközben megérkeztek az iroda elé.

-          A mellkasába ugyanúgy egy arab számot karcoltak, de ezúttal, egy kettest.

-          Milyen üzletlánc tulajdonosa a fickó? – vette át a szót Castle, mialatt Kate már beljebb lépett, és az irodában üdvözölte a helyszínelő kollégákat, és Lanie-t, aki az áldozat mellett állt.

-          A Rocks & Chillis-é – válaszolt most Ryan, aki szintén a szobában tartózkodott, mire Castle döbbenten kiáltott fel.

-          Rocks & Chillis?! Ez most komoly? – kapta szája elé a kezét hitetlenkedve, és azonnal beljebb nyomult, hogy közelebbről nézhesse meg az áldozatot, arcára pedig gyermeki izgatottság költözött, és észre sem vette, hogy Kate, Lanie és a fiúk is összeráncolt szemöldökkel merednek rá.

11. rész

Rick még mindig elkerekedett szemekkel bámulta a bőrfotelból félig lecsúszott halott, barna hajú, izmos férfit, akinek méregdrága öltönyén látszott, hogy a legújabb és legdrágább divat szerint szabták. Kezei élettelenül lógtak teste mellett, feje oldalra billent, homlokán pedig egy kis lyuk bizonyította, hogy ott érte a halálos lövés. Castle hitetlenkedve rázta meg fejét, miközben arra gondolt, neki ugyan fele annyi pénze sincs, mint ennek a férfinak volt, de legalább életben van.

-          Castle! – csettintett orra előtt Kate ujjaival, így visszarántva maguk közé az írót – megosztanád az osztállyal is a nagy felfedezésedet?

-          Ő itt Fred Rocks! A Rocks & Chillis étterem-üzletlánc tulajdonosa, és megalapítója! – mutatott nyitott tenyérrel a hulla felé színpadiasan Castle – Minden államban vannak éttermei, és mindenki tudja, hogy a semmiből tört fel ilyen magas pozícióba. Ráadásul azt suttogják, hogy az ő chilije a legjobb a világon. Bár, ha engem kérdezel, erre ne vegyél mérget addig, amíg nem kóstoltad az enyémet – súgta oda a nőnek cinkosan mosolyogva hozzá, és Kate nem állta meg, hogy ne mosolyogjon vissza.

-          Szóval, ettől vagy úgy feldobva? Hogy egy újabb nagymenő végzi Lanie asztalán? – nézett rá értetlenül Espo, akit egyáltalán nem hozott lázba a dolog. Számára ez is csak egy újabb ügy volt, akár a többi, ahol bizonyítékokat kell találni, és lefülelni a gyilkost.

-          Egy újabb nagymenő? – fordult most megbotránkozva Rick a nyomozó felé a szóhasználat miatt, és Kate szemét forgatva várta a folytatást – Ő nemcsak egy nagymenő, Javier Esposíto nyomozó! Ő A nagymenő! Csupa nagybetűvel! Ő volt a legbefolyásosabb ember New Yorkban…

-          Aha, és a hangsúly a volt-on van! – rándult meg mókásan Javi szája széle, de Rick nem törődött vele, csak elmélyülten folytatta.

-          Ugyan már srácok! Mindenki olyan akart lenni, mint ő! Amikor belevágott az üzletbe, még egyszerű szakács volt egy kifőzdében. Aztán megalkotta a titkos chili receptjét, és attól fogva az útja csak felfelé vezetett. Szinte egy év leforgása alatt vált olyan gazdaggá, hogy hozzá képest én kéregető koldus vagyok! Hihetetlen, amit véghez vitt! – ámuldozott még mindig Castle, és most sajnálkozva nézett újra a hullára.

-          Pontosan! – hallatszott most a szobából egy idegen hang, és ahogy mindannyian felé fordultak, egy 30-as éveinek elején járó, magas, vékony, fekete hajú férfi lépett elő. Elegáns öltönyt, és fekete keretes szemüveget viselt. Hangja mély volt, és kellemes, ahogy tovább beszélt – Fred Rocks a semmiből építette fel ezt a birodalmat – mutatott most körbe a helyiségben, mire Kate most előlépett.

-          Maga kicsoda? – szegezte neki a kérdést, mert meglepte, hogy a helyszínen civillel is találkozik a kollégáin kívül.

-          Sam Berett, az áldozat titkára – válaszolt helyette Ryan – ő találta meg az áldozatot reggel 8 magasságában.

-          Személyi asszisztens – javította ki a nyomozót a férfi, és a kezét nyújtotta Kate felé, aki el is fogadta azt.

-          Kate Beckett nyomozó – bólintott a bemutatkozás mellé, és próbálta elhúzni a kezét, de Sam még mindig fogva tartotta, és szürke szemét az övébe fúrta.

-          Mondták már, milyen gyönyörű szeme van? – kérdezte lágy hangon, és Rick érezte, hogy ökölbe szorul a keze a nyílt udvarlást hallva, és kedve lett volna egy hatalmas maflással letörölni a tenyérbe mászó vigyort a fickó képéről, amit magára erőltetett, hogy elbűvölje a nyomozónőt.

-          Szóval, Ön találta meg a holtestet – terelte vissza a beszélgetés fonalát Kate a nyomozásra, miközben határozottan elhúzta a kezét, és a hullára mutatott.

-          Igen, reggel 8 előtt – válaszolt készségesen a férfi – tudja, mindig ilyen korán jövök be, mert Mr. Rocks halálosan komolyan gondolta, hogy az idő pénz – nevetett fel erőltetetten a titkár, és Kate-nek kedve lett volna hangosan felkacagni a pasas kijelentésén, miszerint a reggel 8 korai időpont, ha belegondolt, hogy egy-két ügy alkalmával ő olyankor még ágyba sem kerül.

-          Mint személyi titkár, nyilván…

-          Asszisztens. Személyi asszisztens – javította ki ismét, ezúttal Beckettet a férfi, és Rick elégedetten mosolyogva figyelte, hogy Kate összeszorítja a száját, nyilván így akadályozva meg magát abban, hogy csípős választ adjon. Helyette azonban csak nagyot nyelt, és újra hozzáfogott.

-          Elnézést, szóval, mint személyi asszisztens – hangsúlyozta ki gúnyosan az utolsó szót Kate – nyilván tudna nekünk néhány dolgot mondani a főnökéről, ami előrébb vihetné a nyomozást.

-          Segítek, amiben tudok – bólogatott szolgálatkészen a férfi, mire Kate bekapcsolta a tollát, és elővette a jegyzettömbjét.

-          A családjáról mit tudna elmondani?

-          Semmit.

-          No, tele van információkkal… - szúrta oda félhangosan Rick, melyet szerencsére csak Kate hallott, a férfi nem, így folytatta.

-          Nem volt házas, és tudomásom szerint, a szüleivel sem tartotta a kapcsolatot. Tudják, ez elég kínos, de… szóval, szégyellte, hogy a szülei szegények, ezért inkább mindenkinek azt mesélte, hogy meghaltak. – magyarázta Sam, és Kate nem mutatta, milyen undort keltett benne a tény, hogy bárki letagadhatja a szüleit, csak mert nem gazdagok.

-          Barátnője sem volt? – vette át a kérdezést Castle, mire Sam ismét tagadólag rázta meg a fejét.

-          Volt egy barátnője, egész pontosan menyasszonya, de 3 hónappal ezelőtt szakítottak, miután Mr. Rocks házassági szerződést akart aláíratni vele, amire a hölgy nem volt hajlandó.

-          Meg tudná adni nekünk a hölgy nevét? – pillantott fel rá Kate, és miután Sam elmondta, Ryan felé biccentett, aki azonnal indult, hogy utána nézzen. – Tud esetleg bárkiről, akinek érdekében állt volna ezt tenni a főnökével?

-          Nézze, Mr. Rocks nagyhatalmú ember volt, tele pénzzel, amivel azt sem tudta, mit kezdjen. Rengetegen jöttek hozzá segítségért, vagy pénzért, de ő mindenkit elhajtott. Úgy kuporgatott, és vigyázott a pénzére, mintha bármelyik pillanatban elveszíthetné. – magyarázta mindent értőn Sam, majd folytatta – természetes, hogy ezzel nem kevés ellenséget is szerzett magának, főleg azok közül, akik abban a reményben keresték fel, hogy tőkét kérjenek tőle egy-egy vállalkozáshoz, melyben nagy lehetőséget láttak. Sokukat az álmuktól fosztotta meg azzal, hogy nem adott nekik pénzt.

-          Kérnék egy listát ezekről az álomfosztott emberekről – jelentette ki Kate, mire Sam bólintott és azonnal az irodája felé indult, hogy teljesítse a detektív kérését, Beckett pedig Lanie felé fordult. – Lanie, te mit tudsz nekem mondani?

-          Nem tudom, Javi mennyit mondott már el, de tény, hogy a tettes ugyanaz. – fogott hozzá, majd kissé félrehúzva a férfi ingét, megmutatta a szív fölé karcolt kettes számot – szintén a halál után vésték a mellkasba. A bemeneti seb alapján, egy 45-ös Glockra tippelek, de többet majd csak a boncolás után tudok mondani. A zakó belső zsebében pedig, szintén volt egy kis latin üzenet a mi Caligulánknak – húzódott mosolyra az ajka a doktornőnek, ahogy tréfásan a Beckett által előző nap használt becenevet használva, a fintorgó író felé nyújtotta a bizonyíték zacskóba helyezett cetlit.

-          „Pecunia regit mundum” – olvasta fel először latinul a szöveget Rick, majd homloka ráncba szaladt, ahogy a fordításon töprengett, miközben Lanie tovább beszélt.

-          Az már biztos, hogy a halál hajnali 2-kor állt be. Semmiféle védekezésre utaló nyomot nem találtam, mint korábban.

-          Nehezen is védekezel egy pisztollyal szemben, nem? – jegyezte meg csipkelődve Castle, mire Lanie szeme résnyire szűkült, ő pedig riadtan tanulmányozta tovább a latin írást, melyet ezúttal is géppel írtak.

-          Foglalkozz a fecnivel, Castle! – rótta meg Lanie a megjegyzés miatt az írót, mire Kate ajka mosolyra húzódott. Ebben a pillanatban Javi állt meg mellettük.

-          Úgy tűnik, az áldozat ismerte a tettest, mert a helyszínelők szerint, semmiféle nyom nem utal erőszakos behatolásra – tájékoztatta felettesét a nyomozó.

-          „A pénz kormányozza a világot!” – hasított a levegőbe Castle diadalittas hangja, mire mindannyian értetlenül néztek rá, ő pedig meglóbálta orruk előtt a fecnit. – Ezt jelenti a szöveg, amit itt hagyott. – Kate egy ideig töprengve próbálta összeállítani a kirakós darabjait, majd nagyot sóhajtott.

-          Espo, ti várjátok meg Ryan-nel a listát, és ha kész, gyertek be vele az őrsre. Mi Castle-el visszamegyünk, és utánanézünk a menyasszonynak, hátha tud még nekünk mondani néhány dolgot az áldozatról, amit a tit… asszisztens sem tudott – javította ki magát fogcsikorgatva Kate, majd a lift felé indult, Castle pedig hűségesen követte, mint mindig. Az autóban ülve egy ideig csak hallgattak, majd Kate egyszer csak köhintett, és érdeklődve pillantott a mellette ülő íróra. – Tudod, felmerült bennem egy kérdés az ügy kapcsán, de ígérd meg, hogy komolyan válaszolsz rá! – tartotta egy pillanatig a szemkontaktust Kate, majd ismét a vezetésre koncentrált, míg Rick kíváncsian fordult felé.

12. rész

Kate, bár tudta, érezte, hogy Castle érdeklődve várja a kérdést, mégsem tudta rászánni magát, hogy feltegye. Ajkát harapdálva gondolkozott, hogyan is fogalmazhatna, hogy ne váljon nevetségessé, végül úgy döntött, egyszerűen csak megkérdezi, amire kíváncsi.

-          Te kötöttél már házassági szerződést? – fogalmazta meg óvatosan a kérdést, miközben úgy tett, mint akinek minden figyelmét a vezetés köti le, és nem mert az íróra pillantani.

-          Arra vagy kíváncsi, hogy aláíratnék-e veled ilyen papírt? – látott át a kérdésen azonnal Castle, mire Kate bosszúsan szorította össze a száját, de már nem volt visszaút.

-          Talán… - vetette oda félvállról Beckett, miközben jobbra kormányozta az autót. Mivel Castle nem felelt, gyorsan oldalra pillantott, de azonnal meg is bánta. Rick önelégülten vigyorogva nézett rá, és szeméből sütött a jókedv, arcáról lerítt, mennyire élvezi, hogy felvetette a témát.

-          Ezzel azt akarod mondani, hogy szívesen hozzám jönnél feleségül? – rángatta meg szemöldökét kihívóan Castle, és magában jót mulatott, amikor látta, hogy a nyomozó arca vörössé válik. A mai nap folyamán már másodszor merült fel közöttük a közös jövő témája, és Ricknek egyre inkább tetszett az ötlet, hogy feleségül vegye a nyomozót, és családot alapítsanak. Remélte, hogy a nőből feltörő érdeklődés is annak szól, hogy Kate is komolyan gondolkodik kettejük kapcsolatán.

-          Tessék?! Ezt meg hogy…?! – háborodott fel látványosan Kate, majd összehúzott szemmel pillantott ismét az íróra – Tudod mit, Castle? Felejtsd el, hogy megkérdeztem! Csak beszélgetni próbáltam, de látom, te egy percre sem tudsz komoly maradni – bosszankodott tovább Kate, de nem az íróra volt dühös, hanem saját magára, amiért feszegetni próbált egy ilyen komoly témát. Feszülten állította le a motort a kapitányság mélygarázsában, és éppen kiszállt volna, amikor megérezte Rick kezét a karján, aki gyengéden visszahúzta, és maga felé fordította.

-          Tudok komoly lenni. – szólalt meg halkan Rick, és bár a garázsban félhomály uralkodott az autó fényszórójának fénye nélkül, Kate még így is láthatta, hogy a férfi tekintetében nyoma sincs a megszokott huncut csillogásnak, amikor folytatta – Soha nem íratnék alá veled semmiféle házassági szerződést, Kate, és tudod, miért nem? - kérdezte lágy hangon az író, mire Kate csak a fejét rázta, mert képtelen volt megszólalni – Mert szeretlek, és mert tudom, érzem, hogy ami közöttünk van, örökké fog tartani, amit semmi, és senki nem ronthat el. De ha a sors mégis elvenne tőlem, a legkisebb veszteség, ami érne, a pénz lenne. – hajolt most közelebb a nőhöz annyira, hogy szinte látta annak íriszében a borostyán pettyeket – Elveszítenék egy barátot, egy társat, a szerelmemet, és az életkedvemet. – suttogta most már az író olyan halkan, hogy Kate-nek erősen kellett fülelnie, hogy minden szót halljon, majd lassan ráhajolt az édes ajkakra, és puhán birtokba is vette azokat. Nyelvével finoman tört utat magának a nő szájába, hogy minden pillanatot kiélvezve fedezze fel annak mélységét, Kate pedig nagyot sóhajtva engedte át magát a csóknak, miközben karjával átkarolta a férfi nyakát, és szorosan hozzábújt. Csókjuk egyszerre volt lágy, és szenvedéllyel teli, ahogy nyelvükkel érzékien kényeztették a másik ajkait, majd amikor egy pillanatra megszakították a csókot, Rick mélyen a nő szemébe nézett, és mosolyogva szólalt meg. - illetve egyetlen dolgot mégis aláíratnék veled… - tartott kis szünetet, majd amikor látta, hogy Kate értetlenül néz rá, vigyorogva folytatta – a házassági anyakönyvet!

-          Nocsak, értsem ezt úgy, hogy megkéred a kezem? – húzta fel tréfálkozva a szemöldökét Kate, mire Rick tartott néhány másodperc hatásszünetet, mely éppen elég volt ahhoz, hogy a nyomozó arcáról eltűnjön a mosoly, és nagyot nyeljen, majd megszólalt.

-          Talán… - ismételte meg Kate korábbi kijelentését, majd újabb csókban forrtak össze vágytól elnyíló ajkaik. – ha megkérném, igent mondanál? – szakította meg érdeklődve a csókot ismét Castle, mire Kate érzékien harapta meg az alsóajkát.

-          Talán – kacsintott a férfira, aki aztán döbbenten figyelte, hogy a nyomozó kiszáll az autóból, és a garázsban lévő lift felé veszi az irányt. – Castle, te nem jössz? Ha mondtad, volna, hogy a kocsiban akarsz megvárni, félig leeresztve hagytam volna az ablakot – csipkelődött a férfival, aki végre magához tért meglepettségéből, és azonnal kipattant a járműből, hogy kövesse szerelmét.

Az őrsre érve Castle első útja a pihenő felé vezetett, hogy elkészítse szerelmének a kávét, míg Kate az íróasztalához ült, és gyors iramban keresett ki minden információt a gépből Sue Everettről, a második áldozat menyasszonyáról. Amint megtalálta, amit keresett, lefirkantotta egy cetlire, majd kutató tekintettel nézett körbe a helyiségben, és felcsillant a szeme, amikor észrevette, akit keresett.

-          Karpowsky! – kiáltotta el magát harsányan, mire az említett kolléga azonnal az asztala felé indult.

-          Mi kell? – kérdezte hanyagul, és Kate nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el a lazaságon, ami kolléganőjét jellemezte, akinek göndör, barna haja most is a szélrózsa minden irányába állt.

-          A kettős gyilkosság, amin dolgozunk, egyik tanúját kéne behozni. Itt a név és a cím – nyújtotta át a vezető nyomozó beosztottjának a papírt, aki azonnal elvette, és bólintással jelezte, hogy intézkedik – Tegnapra, Karpowsky! – kiáltott még a nő után Beckett, így jelezve, hogy sürgős az ügy, mire az egy „jó, jó” kézlegyintéssel válaszolt. Ezt követően Beckett a fehér táblához lépett, és szép sorban felrakta a második áldozat fényképét az első mellé. A kép alá, akárcsak az első esetben, most is felkerült a neve, foglalkozása, a mód, ahogy meggyilkolták, valamint a mellkasba vésett szám, és az idézet is. Miután ezzel végzett, precízen megrajzolta az idővonalat, melyen piros X-szel jelölte meg a gyilkosság időpontját. Ahogy a tollat a helyére téve lehajolt, hirtelen egy erős kezet érzett meg a fenekén, ahogy finoman megsimogatja. – Espo, máris visszaértetek? – kérdezte dallamos hangon fuvolázva.

-          Tessék?! – hördült fel Castle döbbenten, mire Kate nevetve fordult hátra. Amikor megérezte szerelme tenyerét a fenekén, nem tudta megállni, hogy ne tréfálja meg. – Te azt hitted, hogy Espo… Miért hitted, hogy ő?? Te megengeded neki… ő megszokta a te…

-          Nyugi, Castle! Csak vicceltem! – igyekezett elfojtani fel-feltörő kacagását Kate, nem sok sikerrel, amikor látta, hogy szerelme mennyire kikel magából még a gondolatra is, hogy rajta kívül más hozzáérhet a fenekéhez – még mielőtt hozzám értél volna, tudtam, hogy te vagy az! – simogatta meg észrevétlenül a férfi kezét Kate, mire az, hitetlenkedve húzta össze szemét.

-          Valóban? Honnan? – kérdezte gyanakodva, mire Kate körülnézett, és amikor látta, hogy senki sem figyel rájuk, közelebb hajolt, úgy súgta a férfi fülébe a szavakat.

-          Összetéveszthetetlen illatod van – búgta szerelmesen a fülébe a szavakat, majd leült az asztalához, és elégedetten látta, hogy Rick ajkára boldog mosoly ült ki, mely hamarosan ismét gyanakvásnak adta át helyét.

-          Ez ugye jót jelent? – huppant le ő is a nő mellé szokásos helyére – Már úgy értem, az összetéveszthetetlen illat… úgy érted, hogy…

-          Úgy értem, hogy imádom az arcszeszed illatát, és bárhol felismerem, hogy a tiéd - hajolt most ismét közelebb Kate, és Rick csak nehezen állta meg, hogy ne húzza magához, és ne csókolja meg a hívogató ajkakat, melyek mögül most kivillantak a nő tökéletesen fehér fogai. Mivel azonban tudta, hogy ezt nem lehet, így csak a nő elé tolta a forró kávét, amit készített, és Kate szerelmes csillogással a szemében nézett fel rá, amikor meglátta a habból formált szívecskét a latte tetején. Épp megköszönte volna, amikor a kapitány hangja hatolt el tudatáig.

-          Beckett nyomozó, ha befejezte a kávészünetet, találjon be az irodámba! – dörrent a hangja parancsolón – Nem tévedhet el! Az asztalától nem messze, az első ajtó! És nem a pihenőre gondolok! – fűzte hozzá gúnyosan, mire Kate elhúzott szájjal tolta félre a kávét, és nagyot sóhajtva indult főnöke irodája felé, Rick pedig, mint hűséges támasz követte. Amikor beléptek, a kapitány levette orráról a szemüvegét, és szigorú tekintetét rájuk függesztette.

-          Asszonyom! Itt vagyok – bólintott Beckett üdvözlésképpen, mire Gates most megtámaszkodott az asztalán, úgy szólalt meg.

-          Gondoltam, hogy nem a hologramját küldte be! – jegyezte meg szarkasztikusan, majd Castle felé fordult – a szárnysegédje elmehet, most csak magával akarok beszélni! – utasította Castle-t, aki a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudta arcáról eltüntetni a meglepettséget, és a döbbenettől meredten álldogált tovább, egészen addig, míg a kapitány elvesztette a türelmét – Próbálja megemészteni a dolgot az ajtón kívül! – mutatott utat a férfinak, akinek most résnyire szűkült a szeme a méregtől, de nem szólt semmit, csak hangosan becsapva maga után az ajtót, távozott. Gates ekkor nagyot sóhajtott, és Kate felé fordult, aki kíváncsian, és türelmetlenül várta, miért hívatta felettese, és miért zavarta ki ehhez Castle-t.

13. rész

A kapitány még mindig némán fürkészte legjobb nyomozócsapatának vezetőjét, miközben arcán látszott, hogy a megfelelő szavakon gondolkodik, amivel bevezethetné mondandóját. Kate kíváncsian várta, hogy felettese belekezdjen, majd néhány másodperc után már nyugtalankodni kezdett. Gates még sosem viselkedett ilyen furcsán, mint most. Úgy tűnt, mintha nem tudná, hol is kezdje mondandóját, ezért Kate megköszörülte a torkát, és úgy döntött, ő szólal meg elsőként.

-          Asszonyom, miért hívatott? – kérdezte kimérten. Nem akarta, hogy a kapitány észrevegye, mennyire aggódik a kialakult feszült légkör miatt. Gates most ismét rápillantott, majd nagy levegőt vett, és az asztallal szemközti székre mutatott.

-          Üljön le, Beckett nyomozó!

-          Köszönöm, de inkább állnék – hárította el az ajánlatot Kate, mire kapitánya szája szegletében kis mosoly jelent meg, ahogy megrándította vállát.

-          Ahogy gondolja! – foglalt helyet saját bőr foteljében, miközben arra gondolt, ha a nyomozó meghallja, miről is akar vele beszélni, úgyis első dolga lesz, hogy leül a döbbenettől. – A legutóbbi ügy kapcsán, amikor az F.B.I-al dolgozott együtt, remek munkát végzett – kezdett bele Gates nagy levegőt véve.

-          Köszönöm, Asszonyom – bólintott szerényen, és meglepetten Beckett, aki nem volt hozzászokva, hogy felettese megdicsérje. Ennél is jobban meglepődött azonban, amikor a kapitány folytatta.

-          Olyan jól dolgozott, hogy az ügynök, akinek segített, beajánlotta magát a szövetségiekhez, ők pedig rábólintottak a dologra – folytatta szenvtelen hangon tovább, mintha legalábbis azt közölte volna, hogy borult az ég, eső várható.

-          Beajánlott? – kérdezett vissza döbbenten Kate, mire Gates bólintott.

-          Így van! Most alkalma nyílik arra, hogy F.B.I ügynök legyen magából, detektív, Washingtonban, a szövetségiek központi irodájában! – ért mondandója végére Gates, és magában elmosolyodott, amikor látta, hogy Kate elhűlve fogadja a hírt, és meredten maga elé bámulva ül le a korábban elutasított székre. Éppen úgy reagált a nyomozó, ahogy ő, amikor meghallotta, hogy legjobb emberét el akarja csábítani tőle az F.B.I. – Egy hét gondolkodási időt adtak, hogy eldöntse, elfogadja-e az ajánlatot – folytatta a kapitány nyugodt hangon, mivel Kate még mindig némán nézett maga elé.

-          Én… megtisztelve érzem magam, Asszonyom, de… - jött meg a hangja a nyomozónak, és Gates már azelőtt tudta, mit akar mondani, még mielőtt kimondta volna – azt hiszem, el kell utasítanom. Nagyon jó nekem gyilkossági nyomozóként, és…

-          Detektív, ilyen fiatalon ez páratlan lehetőség. – vágott a szavába a kapitány. Annak ellenére, hogy sajnálta volna elveszíteni legjobb emberét, mégsem hagyhatta, hogy a nyomozó ne gondolja végig a lehetőségeit reálisan - Nem mindenkinek adatik meg, hogy gyilkossági nyomozóból F.B.I ügynök lehessen. Gondolja végig, és ne az érzelmei vezéreljék közben!

-          Az érzelmeim? – kérdezett vissza Kate – engem nem…

-          Ugyan már! Az íróval való kapcsolatára gondolok! – tört fel a kapitányból, mire Kate szája elnyílt a csodálkozástól.

-          Mi… milyen kapcsolat? Közöttünk csak… - dadogta a nő, igyekezve menteni a menthetőt.

-          Beckett nyomozó! Kímélje meg magát attól, hogy eggyel több bűnt kelljen meggyónnia vasárnap a templomban, és ne hazudja nekem, hogy csak munkakapcsolat van maguk között! – állította meg Kate próbálkozását felemelt kézzel a kapitány, majd folytatta – Nem vagyok hülye, látom, amit látok! Tudom, hogy maguk ketten egy párt alkotnak, de amíg a munkát nem akadályozza, hajlandó vagyok úgy tenni, mintha nem tudnék semmiről. – rántott egyet a vállán, mintha az egész dolog nem bírna nagy jelentőséggel – De mint mondtam, ez egy nagyszerű lehetőség, amit nem utasíthat vissza szerelmi okokból! El kell gondolkodnia azon, hogy a karrierje mennyire fontos magának, és az, ami maga és az író között van, megéri-e, hogy elutasítsa élete egyik legnagyobb szakmai kiugrásának esélyét! -–nézett mélyen a nyomozó zöldes-barna szemébe, és Kate elbizonytalanodva állt fel az asztaltól, és az ajtó felé indult.

-          Köszönöm, kapitány, de azt hiszem, mégis azt kell mondjam, hogy nem élek az ajánlattal – válaszolta halkan Kate, mire most Gates is felállt a székről, és megkerülve az asztalt, megállt előtte.

-          Amit most mondok, úgy mondom, mint nő a nőnek, és bárkinek elmeséli, letagadom, magát pedig élve elásom! – vetette le magáról a hivatalos álarcot Gates, és Kate még sosem látta olyan nyíltnak felettese barna tekintetét, mint ebben a pillanatban, amikor folytatta – a szerelem csodás dolog. A legszebb dolog az életben, ami egy emberrel történhet. A heves szívdobogás, amit a másiknak pusztán a látványa vált ki belőlünk – révedt el a tekintete egy pillanatra, és Kate képzeletében Castle arca, kópés mosolya jelent meg, de kirángatta gondolataiból Gates hangja – De az esetek nagy százalékában, ez a buborék előbb-utóbb kipukkan, és akkor nem marad más, csak a magány, és a szürkeség. Az egy hét arra kell magának, nyomozó, hogy rájöjjön, a maguk kapcsolata szilárd, tartós, vagy csak egy buborék, melyben most a föld felett lebegnek, de egyszer kidurranhat! – nézett ismét komolyan beosztottja szemébe Gates – Maga nagyon jó detektív, aki ígéretes karrier előtt áll. Ne utasítsa el ezt az ajánlatot gondolkodás nélkül, mert ha Ámor megtréfálja, és egyedül marad, élete végéig haragudni fog magára, amiért nem élt egy ilyen lehetőséggel!

-          Asszonyom, én… - kezdett volna bele újra Kate, de Gates határozottan rázta meg a fejét.

-          Elmehet, végeztem! – vette fel újra a hivatalos hangját a kapitány, majd még mielőtt kilépett volna Kate az irodából, még utána szólt. – Gondolkodjon el azon, amit mondtam, és racionálisan mérlegelve döntsön! – Kate visszanézett, majd nehéz szívvel becsukta maga mögött az ajtót. Gondolataiba merülve sétált vissza asztalához, miközben fejében az iménti beszélgetés kavargott. Újra és újra lejátszotta magában, minden egyes szót megrágva, melyet a kapitány mondott, és most már korántsem volt olyan biztos abban, hogy el kell utasítania az állást, mint először. Elmélyült töprengéséből Castle szakította ki, aki újabb adag friss kávét tett az asztalára a másik helyett, mely érintetlenül állt a klaviatúra mellett, és amely már ki is hűlt.

-          Mit akart Gates? – kérdezte az író, és a nő kezébe nyomta a frissen gőzölgő italt, aki hálás mosollyal fogadta el, miközben arra gondolt, ha elmenne Washingtonba, ugyan ki hozna neki mindig kávét ennyi törődéssel. Erről a kis szertartásról is le kellene mondania, ahogy a férfi mindennapi mosolyáról, szemének csillogásáról is. Egy pillanatig gondolkodott, hogy félrehívja a pihenőbe szerelmét, és elmondja neki, amit hallott, végül úgy döntött, amíg nem biztos a döntésében, nem idegesíti feleslegesen Rick-et.

-          Csak az ügyről kérdezett – hazudta mély levegőt véve, és belekortyolt a forró italba, így elrejtve arcát Rick fürkésző tekintete elől.

-          Akkor miért zavart ki? – faggatózott tovább Castle, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Fogalmam sincs, Castle! – kezdte el most papírjait rendezgetni Beckett, így kerülve el ismét a szemkontaktust a férfival – tudod jól, hogy sosem tartoztál a kedvencei közé.

-          Minden rendben? – nyúlt a nő álla alá most az író, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen, és meglepve vette észre, hogy a zöldes-barna szemekben szomorúság csillog – Valami baj van, Kate?

-          Mi baj lenne? – kérdezett vissza válasz helyett Beckett, de Rick érezte, hogy a nő valamit eltitkol, és ez nyugtalanná tette. Szelíden, szerelmesen fogta meg a kezét, amikor megszólalt.

-          Nekem mindent elmondhatsz, Kate, ugye tudod? – kérdezte őszinte aggodalommal a tekintetében, és a nyomozó csak nehezen állta meg, hogy most azonnal ne avassa be a férfit, de tudta, időre van szüksége, hogy helyre tegye magában a dolgokat, és ezt egyedül kell átgondolnia. Nem akarta, hogy bármi, vagy bárki befolyásolja a döntésben, így inkább nehezen mosolyt erőltetett az arcára, és tréfásan válaszolt az írónak.

-          Azt hittem, Rick Castle ül mellettem, és nem Dr. Phil! – mosolygott rá a férfira, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy arcára ne üljön ki semmi abból, ami fejében és szívében zajlik, de Rick-et nem volt egyszerű becsapni, hiszen arcának minden rezdülését ismerte már, és pontosan tudta, mikor őszinte a nő mosolya. Olyankor a szeme is mosolygott, és huncut fények csillogtak benne, most azonban ennek nyoma sem volt.

-          Ha bármi baj lenne, elmondanád, ugye? – fúrta kék szemét a nőébe Rick, és Kate nagyot nyelt, amikor folytatta – Megígérted, hogy nem titkolsz el előlem többé semmit, emlékszel? – kérdezte lágy mosollyal a szája szegletében, és Kate-nek el kellett ismernie, hogy igaza van. Nem teheti meg, hogy kihagyja a férfit egy ekkora döntésből, hiszen mindkettejük életére befolyással lehet.

-          Castle, mit szólnál hozzá… - vett mély levegőt Kate, és Rick komoly tekintettel várta a folytatást.

14. rész

-          Beckett! Megérkeztünk a listával, nem mondom, van rajta néhány név! – harsogott fel a levegőben Javi hangja, ahogy egy nyomtatott papírlapot lobogtatva a kezében, közeledett főnöke asztalához. Kate zavarodott tekintettel nézett fel rá. Annyira lekötötte gondolatait a kapitány irodájában folytatott beszélgetés, és az, hogy éppen készült Rick-kel megosztani azt, hogy hirtelen azt sem tudta, milyen listáról beszél társa. Rick is nehezen fordult az érkezők felé, mert érezte, hogy Kate valami fontosat akart volna mondani, és most szíve szerint, inkább lett volna kettesben egy nyugodt helyen a nővel, hogy beszélgethessenek. – Megunjuk az életünket, mire mindegyiket leellenőrizzük! – folytatta halálos nyugalommal Javi, aki semmit nem vett észre barátai zavart tekintetéből, és egyáltalán nem tűnt fel neki az sem, hogy egy fontos pillanatot zavart meg.

-          Minden rendben? Megzavartunk valamit? – kérdezett rájuk Ryan gyanakvó tekintettel, aki, társával ellentétben, azonnal látta, milyen komolyak barátaik, és Kate arcáról leolvashatta, hogy nem az ügyről beszélgetett az íróval.

-          Dehogy! Semmit! – rázta meg fejét Kate, de hangjában nyoma sem volt a határozottságnak, ami még nyugtalanabbá tette Castle-t, és elhatározta, hogy amint lehetősége lesz rá, kifaggatja a nőt, mitől változott meg a hangulata, miről akart vele beszélni a fiúk betoppanása előtt, akik mint mindig, most is a legrosszabbkor érkeztek. Fanyar humorral gondolt arra, micsoda szerencse, hogy ez a rossz időzítés nem jellemzi őket, amikor éles helyzetben kell Kate segítségére sietniük. – Összesen hány névről beszélünk? – terelte a beszélgetés fonalát a nyomozásra Beckett, miközben agyát és gondolatait is igyekezett újra az ügy megoldásának szolgálatába állítani, kevés sikerrel.

-          Legalább negyven! – húzta el a száját Espo, aki nyíltan vállalta, hogy gyűlöli munkájának ezt az oldalát. Beckett épp felajánlotta volna, hogy felezzék meg a listát, amikor Karpowsky kiáltott oda neki, alig néhány méterről.

-          Beckett! Behoztuk Sue Everett-et! Hova vigyük?

-          Máris megyek! – kiáltott vissza neki Beckett, és már fel is állt az asztaltól, hogy a nő elé siessen. Egyáltalán nem akarta, hogy gyanúsítottként egy kihallgató szobába vigyék, hiszen semmi nem utalt arra, hogy köze lenne a két gyilkossághoz, már pedig az elkövető, most már biztosak lehettek benne, hogy egy személy. Még mielőtt azonban elindult volna, még a fiúkhoz fordult – Én kihallgatom Rocks volt menyasszonyát, ti addig fussátok át azt a listát – utasította őket, majd a választ meg sem várva távozott, nem törődve Javi zúgolódásával. Amikor Castle is utána akart indulni, Espo a karjánál fogva húzta vissza.

-          Hova, hova cimbora? – vigyorgott rá gonoszul, majd meglobogtatta a listát tartalmazó papírt – Nem akarsz inkább hozzánk csatlakozni?

-          Espo – tette együtt érzőn Castle a nyomozó vállára a kezét, és kék szemében szánakozás csillogott, ajka szegletében azonban mosoly játszott, amikor folytatta. – nézz először magadra! – mutatott végig a férfin sokat mondón – és most nézd meg őt! – mutatott a távolodó nyomozónőre Rick, aki most is, sötét színű farmert viselt, mely tökéletesen kihangsúlyozta feszes fenekét, és hozzá világos színű blúzt. – szerinted, kinek a társaságában szeretném az időmet tölteni? – tette fel a költői kérdést, majd sajnálkozva megrázta a fejét – Sajnálom, cimbora! – ütögette meg a nyomozó vállát, majd faképnél hagyta, és a nő után sietett.

Kate udvariasan kísérte vissza a lifthez Sue Everett-et, miután befejezték az alig fél órán át tartó beszélgetést, mely során nem sokkal tudott meg többet a második áldozatról, mint amennyit a személyi asszisztens is elárult.

-          Köszönöm, hogy befáradt Ms. Everett! – nyújtotta kezét a fiatal, 30 év körüli, szőke hajú, tökéletes testű nőnek, aki mosolyogva szorította vissza.

-          Igazán semmiség! Tudja, még most is nehezen hiszem el, ami történt. – rázta meg hitetlenkedve a fejét Sue – mindig azt hittem, hogy Freddel infarktus végez majd, mivel a munka megszállottja volt. Még szórakozni sem jártunk soha, mert sajnálta rá a pénzt. Félre ne értsen, nem akarom halála után befeketíteni! – szabadkozott lágyan mosolyogva Sue – Szerettem őt. Nagyon. Az első néhány hónap, maga volt a tökély! – révedt el a tekintete egy pillanatra, és arcán látszott, hogy felidézi a közös emlékeket a férfiról, majd a mosoly eltűnt, szemébe pedig szomorúság költözött. – Aztán lassan minden megváltozott, és Fred igazi egyénisége előjött. Alig volt velem, és ha együtt is voltunk, egy percre sem kapcsolta ki a mobilját. A végén már csak arról tudott beszélni, hány millió dollárt keresett egy-egy üzlettel. Amikor pedig megkérte a kezem, a gyűrűt a házassági szerződésbe rejtve adta át. – húzta el keserűn ízlésesen kirúzsozott ajkát – Akkor döntöttem úgy, hogy vége. – ért mondandója végére a nő, és Kate fejében akaratlanul is csak az a mondat kattogott, melyet korábban mondott Sue, hogy az első néhány boldog hónap után, minden elromlott. Gondolataiba ismét befészkelte magát a kapitánnyal lezajlott beszélgetés, majd észrevétlenül a mellette álldogáló íróra pillantott, aki feszült figyelemmel hallgatta a nőt. A lift ekkor megérkezett, és Sue még egyszer rájuk mosolygott, mielőtt beszállt, majd elhagyta az őrsöt. Kate nagyot sóhajtva indult az asztalához, és elgondolkodva állt meg a fehér tábla előtt, de a rajta lévő információkból semmit nem látott. Gondolataiban átvette a helyet az állásajánlat, a kapcsolata Castle-el, a Gates által elhangzott szavak, Sue megjegyzései. Rick némán nézte a szemöldökét ráncolva, táblát figyelő nyomozót, miközben érezte, hogy annak gondolatai nem az ügy körül forognak. Végül megelégelte a tétlen várakozást, és a nő mellé lépett.

-          Kate! – szólította meg a nyomozót, aki összerezzent, ezzel is bebizonyítva az írónak, hogy valahol máshol járt. – valami baj van?

-          Nem! – rázta meg a fejét Kate – Semmi baj, Castle! Tényleg! – bizonygatta mosolyogva a nyomozó, majd megsimogatta a férfi arcát, aki azonban elkapta a kezét, és mélyen a szemébe nézett.

-          Látom, hogy valami történt! Mióta Gates-nél jártál, teljesen megváltozott a hangulatod! Miért nem mondod el nekem? Nem bízol bennem? – szegezte a nőnek a kérdést, és Kate láthatta az arcán, mennyire fáj neki, hogy titkolózik előtte.

-          Castle, ez…

-          Beckett, végig néztük a listát, de semmi! – lépett oda Javi és Castle elnyomott egy szitkot az orra alatt, miközben az folytatta – vagy alibijük van, vagy már befutott vállalkozásuk… egy szóval, nem találtunk indokot a gyilkosságra. – ült fel Beckett asztalára a nyomozó, mire Kate ismét a tábla felé fordult.

-          Két áldozat, két különböző ember, két idézet, és két szám a mellkason, két eltérő gyilkossági mód – ráncolta szemöldökét Beckett, majd nagyot sóhajtott – látszólag semmi kapcsolat nincs közöttük.

-          Leszámítva, hogy mindkettő kiállhatatlan fickó volt! – kotyogott közbe Castle, majd a táblához lépett, és kezébe vette a tollat – Mindkettőt csak egy valami irányított. Az első áldozatot a hiúság. Büszke volt, rátarti, aki csak a külsejével törődött, és mindenki mást lenézett. A másodikat a pénz. Olyan zsugori volt, hogy még a menyasszonyát sem vitte soha, sehová, a szüleit pedig halottnak hazudta szegénységük miatt. – írta fel a számok alá a két kulcsszót, majd folytatta – a gyilkosunk pedig úgy érezte, hogy meg kell őket büntetni emiatt. – nézett most a nyomozókra várakozón, mire azok felhúzott szemöldökkel várták a folytatást. – Ne már srácok! – fújtatott Rick csalódottan – Egyikőtök sem járt hittanra? Ryan? - pillantott most Kevinre, aki egy darabig váltogatta a tekintetét a két áldozat neve alá írt szöveg és idézet között, majd hirtelen felcsillant a szeme.

-          A hét főbűn! – kiáltott fel izgatottan a hangjában, majd folytatta – A számok nem az áldozatok számára utalnak, hanem a bűn sorszámára, amit elkövettek.

-          Pontosan! – lépett ismét a táblához Castle, és sorrendben elkezdte felírni a bűnöket – Kevélység, fösvénység…

-          Bujaság – segítette ki a harmadik bűnnel Kate, mire Rick pajzán csillogással a szemében nézett rá.

-          Nohát, Beckett nyomozó, milyen jól informált! – csipkelődött a nővel, de amikor Kate összehúzott szemmel, figyelmeztetőleg nézett vissza, ijedten harapta be alsó ajkát, és a fiúk kuncogásával mit sem törődve folytatta az írást – irigység, torkosság, harag és végül a jóra való restség – ért a bűnök felsorolásának végére Castle, majd visszatette a tollat, és várakozón nézett a nyomozókra.

-          Ezek szerint, sorozatgyilkossal kell számolnunk, aki egyfajta igazságosztót játszik. – gondolkodott hangosan Kate – Az áldozatait az alapján válogatja ki, hogy milyen mértékben követték el a bűnök valamelyikét. Ha igaz a feltevésünk, akkor hamarosan megint ölni fog!

-          Ha jól látom, a sorban a következő a bujaság – bökött az ujjával a táblára Rick, majd csintalanul elmosolyodott – Van egy korszakalkotó ötletem! – villantotta meg tökéletes fogsorát, és a szemében megjelenő huncut csillogásból Kate azonnal tudta, hogy megint valami eszement ötlet következik.

15. rész

Castle még mindig maflán vigyorogva lépett közelebb a nyomozókhoz, és arcán gyermeki izgalommal fogott hozzá, hogy megossza velük ötletét.

-          Mivel a bujaság azt jelenti, hogy a bennünk lévő, természetes nemi vágyat, öncélú aktussá alakítjuk– kezdett bele átszellemülten, mire Kate megforgatta szemét, és nagyot sóhajtva leült asztalához, előre sejtve, hogy hosszú lesz, a fiúk azonban, érdeklődve húzták fel szemöldöküket – így valószínűleg a következő áldozat prostituált, pornósztár, vagy valami hasonló lesz…

-          Tehát azt javaslod, hogy önmagunkat és időnket feláldozva – szakította félbe ugyanolyan komolyan Espo – járjuk végig a gyilkosság helyszínéhez közeli bárokat, és figyelmeztessük szegény lányokat, milyen veszély leselkedik rájuk? – kérdezte ártatlanul Javi, miközben igyekezett meggyőző képet vágni hozzá, miszerint, pusztán hivatástudat vezérli.

-          Éppen erre gondoltam, kicsi padavan! – nézett Javira Castle büszkén, aki szemöldök ráncolva pillantott Ryan-re segítségért. Fogalma sem volt, milyen szóval illette az író, és most erősen gondolkodott, hogy megsértődjön-e.

-          Mi? – kérdezett rá egyértelműen az íróra.

-          Tanítvány – segítette ki Beckett, aki látva Javi tanácstalanságát, most közbeszólt, majd felállt az asztaltól, és míg korábban csak elhűlve hallgatta a vad ötletet, most szigorú tekintettel nézett rájuk – Vagy! Kiadunk egy figyelmeztetést, hogy vigyázzanak a kuncsaftokkal, és bármi szokatlant észlelnek, azonnal jelentsék nekünk! Ezt Gates kapitány elintézi. – hűtötte le a kedélyeket azonnal, mire mindkét fiú morcosan meredt maga elé, miközben ő folytatta – Ryan, ti Espoval szedjetek össze mindent a két áldozatról! Tudni akarom, milyen kapcsolat van közöttük, miért éppen ők voltak a célpontok! Éppen elég bűnös ember van New York-ban, ahhoz, hogy ez ne legyen véletlen! Castle és én pedig…

-          Figyelmeztetjük a lányokat? – húzogatta meg szemöldökét kihívóan Castle, de Kate csak lemondóan sóhajtott, úgy válaszolt.

-          Nem! Újra átnézzük a listákat, amiket az áldozatok ellenségeiről kaptunk, és megnézzük, van-e közöttük mélyen vallásos személy, akinek lehetősége lett volna rá, hogy megölje az áldozatok valamelyikét, vagy adott esetben olyan, aki mindkét listán szerepel! – jelentette ki Kate, majd az eligazító felé indult, kezében két nyomtatott papírral, Rick pedig csalódottan követte.

Alig beértek az eligazítóba, Rick becsukta maguk mögött az ajtót, és Kate érezte, hogy erős karjai átölelik a derekát, és lágyan belecsókol a nyakába. Szemét lehunyva adta át magát az édes kényeztetésnek, miközben élvezte, hogy a férfi a hasát simogatja.

-          Csak nem pajzán gondolataid támadtak a bujaságról, és rólam? – kérdezte még mindig lehunyt szemmel Kate, miközben Rick tovább kényeztette ajkával nyaka vonalát – Halkan jegyzem meg, hogy munkahelyen vagyunk…

-          Nekem rólad nem a bujaság, sokkal inkább az érzékiség, a gyönyör, és a csoda jut eszembe – suttogta a fülébe az író lágyan, és Kate megborzongott, ahogy forró lehelete égette a fülét. – A bujaság egy vulgáris kifejezés, ami egy lapon sem említhető azzal, amivel te ajándékozol meg az együtt létünk során – fordította most maga felé a nőt, aki engedelmesen fonta nyaka köré a karjait, miközben közelebb simult hozzá, és szemében szerelemmel várta a folytatást – az maga a csoda, Kate! – lehelte Rick, és ajkuk lágy csókban forrt össze. Nyelvük ráérősen ízlelgette a másik ajkának mélységeit. Lassan, puhán csókolták egymást, majd amikor megszakították az édes élvezetet, Kate mosolyogva pillantott fel az író kék szemeibe.

-          Bűnre akar csábítani, Mr. Castle? – túrt bele érzékien a sűrű, barna tincsekbe Kate.

-          Amennyiben bűn a szerelem, úgy vállalom ezt a vétket – suttogta vissza Rick, majd újabb csókot adott a nőnek, aki szerelmesen viszonozta.

-          Csak hogy, ez a munkahelyem, ahol ezt mellőznünk kell – adott még egy apró csókot a férfi szájára Kate, majd kibontakozott a karjai közül, és az asztalhoz ült, Rick pedig csalódott képet vágva ült le mellé.

-          Szerintem, ha az én ötletemet követnénk, többre mennénk, mint azzal, hogy itt szuggeráljuk a listánkat – jegyezte meg óvatosan, mire Beckett letette a tollat, és kíváncsi tekintettel hátradőlve emelte rá zöld szemét.

-          Ennyire rákattantál, hogy félmeztelen nőket vizslass egy füstös bárban, ahol az orrodig sem látsz? – kérdezte az írót méregetve, aki elgondolkodva emelte égnek tekintetét.

-          Nem is tudom… egy füstös bár, tele fél pucér nőkkel, vagy egy sivár iroda, asztallal, székekkel, előttem pedig egy halom papír, a te társaságodban– emelte égnek két tenyerét, mintha egy mérleg két tányérja lenne, és azt latolgatná, melyik győzhet. Kate döbbent arccal figyelte a mozdulatot, és már nyelve hegyén volt a csípős válasz, amikor Rick elvigyorodott, és közelebb hajolva súgta – kizárt, hogy egy lépést is tegyek innen! Ahol te vagy, nekem ott a legjobb! – nyomott apró csókot a finom ajkakra, majd elhúzódott, és meglepve látta, hogy Kate szótlanul, szomorú mosollyal az ajkán figyeli őt.

-          Te nem félsz? – kérdezte a férfitól váratlanul, mire Rick kíváncsian fúrta kék szemét az övébe, így folytatta – nem félsz, hogy az, ami közöttünk van, egyszer elromlik? Tönkremegy?

-          Nem félek – válaszolt most komolyan Rick – Túl régóta szeretlek már ahhoz, és túl sok mindenen mentünk keresztül ahhoz, hogy azt, ami közöttünk van, bármi tönkre tehesse. De ha mégis megtörténik, és egyszer vége lesz, akkor sem lesz semmi, amit megbánhatnék, mert minden pillanatát, minden percét élveztem.

-          De elismered, hogy vége lehet egyszer… - faggatózott tovább Kate, és Rick nem értette, miért vált ennyire komollyá a nő, de úgy gondolta, ennek köze lehet hangulatváltozásához, ezért hagyta, hogy a beszélgetés tovább folytatódjon.

-          Elismerem, igen. Benne van a pakliban, de nem gondolok rá! – fogta meg a nyomozó kezét, és gyengéden simogatni kezdte – Mégis mi történhetne? – tette fel a kérdést nyugodt hangon, mire Beckett nyelt egyet, ha az állásajánlatra gondolt, de néma maradt, így Rick folytatta – együtt dolgozunk, minden nap látjuk egymást, és az éjszakákat kivétel nélkül együtt töltjük. Ráadásul nemcsak a munkában, hanem az ágyban is tökéletesen passzolunk! – villantott huncut mosolyt a nő felé Rick, aki nem tudta megállni, hogy ne viszonozza a gesztust.

-          Tehát nincs garancia, ugye? – kérdezte elgondolkodva Beckett, mire Rick csak elmosolyodott ismét.

-          Garanciát senki sem tud arra adni, hogy örökké a másikkal lesz. Nem láthatsz a jövőbe – fűzte hozzá Rick még, és fogalma sem volt róla, mennyire megnehezíti ezzel az egy mondattal Kate dolgát. Noha a nő is tisztában volt vele, hogy senki nem ígérhet magabiztosan örök szerelmet, vagy ha meg is ígéri, nincs rá garancia, hogy be is tudja tartani, mégis jobb szerette volna, ha az író határozottan a szemébe néz, és azt mondja, ők ketten lesznek a kivételek. Ez azonban, hogy még Rick sem veti el a lehetőségét kapcsolatuk végének, csak még jobban összezavarta, és még bizonytalanabbá tette, hiszen mindig a férfi volt az, aki szilárdabban hitt kettejükben. – de hogy jutott most ez eszedbe?

-          Csak a Sue-val való beszélgetés járt a fejemben – hárította el az egyenes választ Kate, és Rick kétkedve pillantott rá. Sejtette, hogy a nyomozó titkol előle valamit, hiszen hangulata még jóval Sue megérkezése előtt megváltozott, de úgy döntött, nem faggatja tovább szerelmét. Remélte, hogy ha kettesben lehetnek nyugodtabb körülmények között, akkor majd beavatja, mitől olyan gondterhelt. Némán figyelte, ahogy Kate visszatér a munkához, és jó két órán át böngészi a papírokat, majd hátát megropogtatva, felállt és üres kézzel távoztak az eligazítóból. Asztalához érve, csalódottan huppantak le helyükre, mire Javi és Ryan jelentek meg.

-          Na? – nézett rájuk várakozón Kate, de mindkét férfi csak a fejét rázta.

-          Átnéztük mindenüket, még az alsó gatya méretüket is összehasonlítottuk, de semmi közös nincs a két fickóban, leszámítva, hogy mindkettő irgalmatlanul nagy seggfej volt! – tájékoztatta felettesét Javi, majd Ryan vette át a szót.

-          Értesítettük a sajtót, hogy figyelmeztessék a szex-iparban dolgozó lányokat, és közvetlen telefonvonalat kértünk ide, amit hívhatnak, ha valami furcsát tapasztalnak.

-          Kösz srácok! – sóhajtott mélyet Kate, majd fáradtan felállt – azt hiszem, ma már többet nem tehetünk, irány haza! – nyúlt kabátjáért, mire Castle is készülődni kezdett.

-          Mit szólnál egy hangulatos étteremhez? – kérdezte mosolyogva a nyomozótól, mire Javi és Ryan diszkréten távoztak, de Kate a fejét rázta.

-          Nem. Fáradt vagyok, inkább hazamegyek. – jelentette ki, mire Rick csak bólintott, jelezve, hogy megérti.

-          Hozzád, vagy hozzám megyünk? – tudakolta a még mindig készülődő nyomozótól, aki most nagy levegőt vett, és komolyan nézett a férfira.

-          Ne értsd félre, amit most mondok, Castle, de… én úgy értettem, hogy hazamegyek. Hozzám, és egyedül. Ma este egyedül szeretnék lenni! – nyögte ki nehezen, miközben abban reménykedett, hogy Castle nem érti félre, amit mond. A világért sem akarta eltaszítani magától a férfit, egyszerűen csak egy kis nyugalomra volt szüksége, távol mindentől és mindenkitől, hogy átgondolhassa a dolgokat.

-          Rendben…, ahogy gondolod… - nézett rá szomorúan a férfi, majd Kate nagyot nyelt, és egy pillanatig gondolkodott, mit is tegyen, mivel azonban a kései időpont miatt Gates már nem volt benn, és az őrsön is alig lézengtek néhányan, odahajolt és egy gyors csókot nyomott az író ajkára, majd távozott, Rick pedig szótlanul, zavartan figyelte, amint eltűnik a szeme elől.

16. rész

Kate fejét karjával alátámasztva feküdt a kanapén, és a plafont bámulva töprengett a nap eseményein. Bármennyire is szerette Rick-et, el kellett ismernie, hogy volt igazság abban, amit Gates mondott. Ez az állás, egy páratlan lehetőség a szakmájában, amit nem utasíthatna el érzelmi megfontolásból, ugyanakkor a gondolatától is rosszul volt, hogy ne lássa minden nap az írót, ne érezze ajkán az övét, ne hallja őrült elméleteit, és ne vele töltse az éjszakákat, belesimulva erős, biztonságot jelentő karjaiba. A kétség azonban, mint egy hegyes tőr ékelődött be szívébe, hogy vajon meddig fog tartani ez a boldogság, mennyire törékeny, és vajon nem fog-e magára élete végéig haragudni, amiért eltapsol egy ilyen szakmai előrelépést. Soha nem hitt a jóslásban, vagy a jövőbelátás képességében, de most azt kívánta, bár kapna egy jelet, mely megmutatná neki, merre tart az élete, mit várhat az íróval való kapcsolatától, megbánja-e valaha, ha New York-ban marad. Kérdések számtalan sora kattogott a fejében, és ő hiába próbálta felállítani a pro és kontra érveket, mindig ugyanoda lyukadt ki. Nem láthat bele a jövőbe, nem tudhatja, meddig lesz még ugyanilyen boldog az író mellett, ahogy azt sem tudhatja, ha a munkát választja, nem ostorozza-e magát majd éppen azért, mert a szerelmet űzte el maga mellől. Ujjaival türelmetlenül szántott végig dús haján, majd tanácstalanul ült fel, és nézett az órára, mely fél 11-et mutatott. Hiába jött haza egyedül, hogy gondolatait rendezze, csalódottan állapította meg, hogy semmivel sincs előrébb, mint amikor a kapitány közölte vele a hírt. Éppen a fürdőszobába készült, hogy egy gyors zuhany után birtokba vegye az ágyat, és aludni próbáljon, amikor kopogtattak az ajtón. Kíváncsian, szemöldökráncolva lépett oda, és meglepettségébe boldogság vegyült, ahogy megpillantotta szerelmét álldogálni az ajtóban.

-          Szia! – köszönt rá gyámoltalanul Rick, kezében egy üveg bort szorongatva. Még most sem volt biztos benne, hogy jól döntött, amikor eljött a nyomozóhoz, hiszen Kate világosan megmondta, hogy egyedül szeretne lenni, de a délutáni beszélgetésük, és az, ahogy a nőnek megváltozott a hangulata, rémületet ültetett a szívébe. Rettegve gondolt arra, hogy Kate talán szakítani akar vele, ezért döntött úgy, hogy eljön hozzá. Fejéből nem tudta kiverni kedvese szomorú tekintetét, és a kérdéseit, mellyel kapcsolatuk múlékonyságát forszírozta. Egészen eddig a pillanatig próbált otthon nyugodtan üldögélni, elhitetni magával, hogy csak rossz kedve volt a nőnek, és másnapra elmúlik, de a rémképek, mint egy vaku villanásai törtek elő, és élénk fantáziájának köszönhetően már látta maga előtt, ahogy Beckett félrevonja a pihenőbe, és közli vele, hogy kettőjük között vége mindennek. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, riadtan pattant fel az ágyból, és kapkodta magára ruháit, hogy aztán meg se álljon a nyomozó lakásáig. – Bejöhetek? – kérdezte félénken, mivel Kate még mindig csak döbbent tekintettel nézett vissza rá.

-          Persze! – kapott észbe a nyomozó, és azonnal félreállt, utat engedve a férfinak, aki miután belépett, karjaiba vonta volna a nyomozót, de legnagyobb rémületére, Kate elhátrált előle, és a nappali felé indult, Rick pedig egyre növekvő félelemmel figyelte. – hogy kerülsz ide? – kérdezte Kate anélkül, hogy megfordult volna.

-          Tudom, hogy azt mondtad, fáradt vagy, és egyedül szeretnél lenni – kezdett magyarázkodásba a férfi – de olyan magányosan éreztem magam, így gondoltam, megleplek. – mosolygott kedvesen a nőre, és közelebb sétált hozzá.

-          Sikerült – adta a rövid feleletet Kate, és elgondolkodva túrt bele ismét barna hajába, Rick pedig görcsösen próbálta felfedezni szerelme arcán az öröm legkisebb jelét, azt, hogy örül neki, hogy jól döntött, amikor eljött hozzá.

-          Baj, hogy itt vagyok? – kérdezte, és mivel választ nem kapott, letette a bort a dohányzóasztalra, és maga felé fordította a nyomozót. – Kate szakítani akarsz? – tört fel belőle kétségbeesetten a kérdés, mely már délután óta emésztette.

-          Tessék?! – hökkent meg a nő látványosan, és értetlenkedve meredt a férfira – Honnan veszed ezt?

-          Látom, hogy milyen furcsán viselkedsz egész délután – magyarázta Rick szomorú arccal – aztán meg ott volt az a beszélgetés, ahol arról faggattál, hogy tönkremehet-e, ami közöttünk van… végül pedig, egyedül akartál hazajönni, pedig eddig minden éjszakát…

-          Nem akarok szakítani! – szakította félbe Kate a férfit, és most ő is közelebb lépett hozzá, és megsimogatta az arcát – Castle, hidd el nekem, hogy nincs miért aggódnod! Egyszerűen csak elgondolkodtatott a beszélgetés Sue-val, ezért kérdezgettem ilyeneket, másodszor pedig, tényleg nagyon fáradt voltam, és tudtam, ha ketten együtt töltjük az éjszakát, akkor abból megint csak néhány óra alvás lenne – simogatta meg mosolyogva a férfi arcát, és most már biztos volt benne, hogy elutasítja az ajánlatot, amivel Gates előhozakodott. Elég volt ránéznie Rick elgyötört arcára, kétségbeesett hangját hallania a szakítás gondolatára, hogy tudja, senki nem fogja annyira szeretni őt soha, mint az író, és neki ez épp elég garancia arra, hogy őt válassza a karrier helyett. Az, hogy a férfi annak ellenére átjött hozzá, hogy tudta, haragudhat miatta, hiszen megkérte, hogy most hagyja egyedül, azt jelentette számára, hogy megkapta a jelet, amire várt.

-          Megértem, hogy fáradt vagy, és megígérem, hogy jó leszek! – nézett rá könyörgőn Rick – hozzád sem nyúlok, csak alszok melletted, mint egy jól lakott csecsemő! De kérlek, had maradjak! – pislogott édesen ártatlan tekintettel Rick, mire Kate, levetve a döntés nehéz súlyát vállairól, megkönnyebbülten mosolygott vissza rá, és karját átfonva nyaka körül, egészen közel simult hozzá.

-          Azt nem ajánlom, hogy hozzám se nyúlj! – suttogta szinte a szájába a szavakat, és lágyan megcsókolta, Rick pedig boldogan viszonozta, megkönnyebbülve, hogy Kate láthatóan ismét a régi, és a szakítás sem lebeg fejük felett, mint Démoklész kardja. Beckett élvezettel adta át magát az édes csóknak, és nyitott ajkakkal engedett szabad utat az író kutató nyelvének, miközben örömmel gondolta arra, milyen jól tette, hogy nem szólt a férfinak az állásajánlatról, hiszen végül sikerült jól döntenie. Mert, hogy jól döntött, abban már biztos volt. Levegő hiányában megszakítva a csókot, Kate kissé eltávolodott a férfitól, majd a háló irányába tekintett. – Ideje lefeküdnünk, csak előbb gyorsan lezuhanyozok – mormolta még két csók között, majd Rick megkönnyebbülten mosolyogva figyelte, ahogy a fürdő felé indul, miközben ő a konyhába vitte a bort. Mire a nő kijött a fürdőből, pólóban, és rövidnadrágban, vizes hajjal, ő már az ágyban fekve várta, kezeit karba téve, így jelezve, hogy tartja a szavát, és hagyja a nőt pihenni, annak ellenére, hogy amikor Kate melléfeküdt, és megérezte orrában a friss cseresznye illatot, önkéntelenül közelebb húzódott hozzá. Beckett most felé fordult, és fejét a férfi mellkasára téve simult ölelő karjaiba. – Örülök, hogy átjöttél. – suttogta, mire Castle még közelebb vonta magához, és megpuszilta a homlokát.

-          Örülök, hogy nem dobtál ki – jegyezte meg halkan, és Kate felemelte a fejét, hogy a szemébe nézzen.

-          Életem legrosszabb döntése lett volna – válaszolta komolyan, és csak ő tudhatta, hogy valójában arra gondolt, ha elfogadta volna az állást, és a karriert választja a férfi helyett. Rick elmosolyodott a válasz hallatán, és lágyan megcsókolta a nőt, akinek keze finoman kúszott be a póló alá, és simogatni kezdte szerelme meztelen mellkasát, majd lejjebb vándorolt a hasára. Amikor ágyéka felé közeledett volna, Rick megszakította a csókot, és vidáman csillogó szemmel nézett rá.

-          Mintha azt mondtad volna, hogy aludni szeretnél… - hagyta nyitva a mondatot, de már az ő keze is a nő pólója alatt járt, és lassan hanyatt fektetve a nyomozót simogatta a kerek melleket.

-          Majd arra is sor kerül – felelte Kate pajkosan mosolyogva, és ajka újra lecsapott a férfiéra, aki azonban megint megszakította azt, és huncutul hunyorgott rá.

-          Lám, itt egy bűn a top 7-ről – utalt csipkelődve Rick a hét főbűnre, majd folytatta – a bujaság… ennyire nem tud nekem ellenállni nyomozó, ha a közelében vagyok? Már látom, miért akarta, hogy ma ne keressem fel.

-          Még mindig kirakhatlak! – húzta össze fenyegetőn szemöldökét Kate, de szája sarkában mosoly bujkált, mely kiszélesedett, amikor Rick magához rántotta.

-          Nem megyek sehova! – súgta a szájába érzékien Rick, miközben nyelvét izgatóan húzta végig a nő alsó ajkán – Soha! – fűzte még hozzá, melytől Kate határtalan boldogságot érzett, és felsóhajtott, amikor Rick ajka rátalált az övére. Nyelvük érzékien találkozott, hogy szenvedélyes játékot játszva tüzeljék fel a másik vágyait, miközben kezük bebarangolta a másik testének minden zugát. Ahogy a vágy egyre inkább elhatalmasodott felettük, úgy lettek a simogatások és csókok is egyre vadabbak, türelmetlenebbek. Kapkodó lélegzettel szabadították meg egymást a felesleges ruhadaraboktól, miközben folyamatosan keresték a másik ajkának édes ízét, hogy újra és újra elmerüljenek benne. Rick ajka lágyan csókolta végig a nő minden porcikáját, szinte egyesével számolva meg bordáit, hogy aztán visszataláljon nyakához, ajkához, miközben szerelmes szavakat suttogott a fülébe. Amikor keze rálelt a nő legérzékenyebb pontjára, Kate háta ívben megfeszült, és apró nyögések szakadtak fel torkából, ahogy a beteljesülésre vágyott. Rick nem késlekedett sokáig, ezúttal szenvedélyesen vált eggyé vele, hogy aztán összhangban mozogva hagyják, hogy szárnyra kelve elrepüljenek saját paradicsomukba, ahol a gyönyör teljes érzésének átélése várta őket, végül pedig, egymást szorosan átölelve lépjenek át az álom birodalmába.

17. rész

Kate erősen küzdött a távolból beszűrődő zaj ellen, mely határozottan a telefonjának hangjára emlékeztette, de ő sehogy sem akarta elhinni, hogy máris reggel van. Mivel azonban a készülék kitartóan zenélt tovább, nagy sóhaj kíséretében, résnyire nyitott szemmel nyúlt utána, miközben érezte, hogy Rick még inkább hozzá simul, de nem ébred fel, ami elnéző mosolyt csalt az arcára.

-          Beckett – suttogott bele a telefonba, nehogy felébressze a békésen szuszogó írót, aki így kócosan, még aranyosabb volt, mint ébren, miközben az órára pillantott, és bosszúsan állapította meg, hogy még csak reggel fél hat van.

-          Miért suttogsz? – hallotta most a vonal végén Ryan értetlen hangját.

-          Castle még alszik! – világosította fel társát még mindig halkan, majd folytatta – De gondolom nem azért hívtál, hogy megkérdezd, alszunk-e még!

-          Jelentkezett egy prosti a felhívásra, amit közzétettünk! – tájékoztatta válasz helyett Kevin felettesét – Azt mondja, volt egy kuncsaftja, aki elég furcsán viselkedett. Mint mondja, nem szexelni akart, hanem kioktatta a bűnös életről, és felszólította, hogy változtasson az életén, még mielőtt Isten lesújt rá.

-          Isten alatt saját magára gondolt? – kérdezte Kate, miközben már a fürdőszobában rángatta magára farmerját, telefonját pedig vállával tartotta.

-          Azt nem tudom, de adott személyleírást, amit minden járőrnek továbbítottam. A 17-esektől pedig, most szóltak be, hogy elkapták a fickót, gondoltam, te akarod kihallgatni.

-          Rendben, 15 perc és ott vagyok! – vágta rá Kate gondolkodás nélkül, majd gyorsan kinyomta a készüléket, és fürge ujjakkal gombolta be fekete ingét. Nesztelenül visszalopózva a szobába, övére csúsztatta jelvényét, majd fegyvertáskájába Glockját, hogy aztán papírt, tollat elővéve, üzenetet hagyjon szerelmének: „Ryan hívott, újabb gyanúsított! Bent találkozunk! Szeretlek: K.” Miután végzett, a saját párnájára helyezte a kis fecnit, majd megkerülte az ágyat, mivel Rick már a másik oldalára fordult, leguggolt, eltűrte a férfi homlokába hulló tincseket, és gyengéden megcsókolta. Elmosolyodott, amikor megérezte, hogy az író félálomban viszonozza azt, majd hangtalanul elhagyta a lakást, miközben már egyre biztosabb volt abban, hogy nem tudná elképzelni az életét Rick nélkül.

A kapitányságra beérve látta, hogy Ryan és Espo az asztaluk mellett ülve beszélgetnek, de amikor megérkezett, azonnal felálltak, és elésiettek.

-          Az egyesbe vitettem! – jelentette be Ryan, mire Kate bólintott, és felvéve asztaláról egy mappát és egy tollat, a kihallgató felé indult, a két férfi pedig tanácstalanul néztek rá. Az elmúlt években megszokták, hogy Beckettel Castle megy be a kihallgatóba, de az írónak most nyoma sem volt.

-          Castle? – kérdezett rá Javi, mire Kate menet közben szólt vissza.

-          Alszik, mint egy csecsemő – felelte mosolyogva, majd visszafordult, és kérdőn nézett rájuk – megmozdul valamelyikőtök?

-          Megyek! – indult el azonnal Javi, mert ez még mindig ígéretesebbnek tűnt, mint asztala mellett ücsörögni, ezen kívül majd megölte a kíváncsiság, hogy lássa Beckett arcát, amikor meglátja, ki is a gyanúsított. Beckett magabiztosan lépett a kihallgatóba, de amikor meglátta, ki ül az asztal mögött, megrökönyödve torpant meg, és felhúzott szemöldökkel nézett Javira, aki alig bírta elrejteni, feltörni készülő kacagását, Kate pedig hálát adott az égnek, hogy nem Castle jött be vele, mert szinte fülében hallotta elmés megjegyzéseit a szituációra vonatkozóan. Az asztal mögött egy fekete reverendába bújt pap ült. Kezét imára kulcsolva, várakozón nézett a nyomozóra, akinek tekintete most végig siklott rajta, és figyelmét nem kerülte el a hatalmas kereszt, mely nyakában függött.

-          Kate Beckett nyomozó vagyok… atyám… - találta meg hangját nehezen Kate. Eddigi pályafutása során még sosem hallgatott ki gyanúsítottként egy papot. Noha nem tartotta magát mélyen vallásos embernek, hitt Istenben, így meglehetősen nehéz volt kezelnie a kialakult helyzetet.

-          Dicsértessék! – hajtotta meg fejét szelíden a pap, miközben Kate helyet foglalt vele szemben, és kinyitotta a mappát, melyet az asztalra tett.

-          Tudja, miért van itt?

-          Fogalmam sincs – rázta meg tagadólag a fejét az atya, és Kate nagy levegőt vett, miközben azon gondolkodott, hogyan is vezesse be mondandóját, vagy hol is kezdje. Úgy döntött, először a prostituált vallomásával kezdi, és csak később tér rá a két áldozatra.

-          Telefonáltak nekünk, hogy Ön… - kereste a szavakat zavartan Kate, és figyelmét nem kerülte el, hogy Javi mennyire élvezi a helyzetet a mellette lévő széken. Fogát összeszorítva fogott hozzá még egyszer, miközben úgy döntött, hogy elvonatkoztat a ténytől, miszerint a vele szemben lévő férfi pap, és egyszerű gyanúsítottként kezeli majd. – Egy prostituált jelentette, hogy Ön felkereste ma éjjel, és zaklatta.

-          Zaklatásnak minősül, hogy megpróbáltam a lelkére beszélni? – nézett szelíden a nyomozó szemébe az atya.

-          Mit mondott neki pontosan? – kapcsolta be tollát Beckett, és tekintetét egy pillanatra sem vette le a férfiról.

-          Az igazat. Figyelmeztettem, hogy az élet, amit él, nem Isten akarata szerint való. Egy bűnös élet, amivel ha nem hagy fel, és nem bánja meg bűneit, lesújt rá Isten haragja.

-          Istené, vagy a magáé? – szúrta közbe hidegvérrel Kate, és figyelte a pap reakcióját, aki most zavartan emelte rá szürke szemét.

-          Ezt nem értem.

-          Mondja, atyám, miért kóborol az éjszaka sötétjében, és keres fel prostituáltakat? Nincs elég munka a parókián? – szólt közbe Espo halálos nyugalommal, mellyel nem rejtett célja volt, hogy kizökkentse a férfit, és ezt Beckett is tudta.

-          A parókián nem tehetek eleget a lelkek megmentéséért, ezért járom az utcákat, hogy segítsek megtérni, hazatalálni az eltévedt bárányoknak.

-          Az utcákat és a bordélyokat… - mormolta Espo, mire az atya felháborodottan nézett rá.

-          Nem mentem be abba a bűnös házba! – kérte ki magának emeltebb hangon, és Kate elmosolyodott, amikor látta, hogy Javi sikerrel járt, és már nem a megtestesült nyugalom ül velük szemben. – kizárólag az utcán beszélgetek, és figyelmeztetem őket.

-          Vagy inkább fenyegeti őket! – hajolt most közelebb a férfihoz Kate, mire az határozottan rázta meg a fejét, de Beckett folytatta – mondja atyám, hisz maga a véletlenekben?

-          Nem. – rázta meg fejét ismét a pap – Véletlenek nincsenek. Bármi történik, az minden Isten akaratától függ, ő határozza meg sorsunkat.

-          Én sem hiszek benne – dőlt hátra kényelmesen Kate – ezért is tudom, hogy nem lehet véletlen, hogy amikor egy sorozatgyilkos következő célpontja egy prostituált, maga az utcákat rója, és az eljövendő ítéletről beszélget velük.

-          Nos, amennyiben a gyilkosuk következő célpontja egy utcalány, úgy már nem is üres fecsegés, amit mondtam, nem igaz? – nézett kérdőn az atya Beckettre, aki most benyúlt a mappába, és elővette a két áldozat fényképét.

-          Malvin Braun, és Fred Rocks! – dobta a férfi elé a fényképeket – Ismeri őket?

-          Nem, még sosem láttam egyikőjüket sem – tolta vissza a képeket a nő elé a pap, miután tanulmányozta őket.

-          Látja, ezt még kevésbé hiszem el, ugyanis ők is bűnös életet éltek… és most halottak! – világosította fel a férfit Beckett – és szerintem, magának köze van ehhez! Talán megpróbálta őket is megtéríteni, de amikor nem történt változás, úgy döntött, maga ítélkezik Isten helyett!

-          Fogalmam sincs, miről beszél – tette karba kezét a férfi, mellyel egyértelműen jelezte, hogy elzárkózik a további beszélgetéstől.

-          Hol volt Ön szerdán és csütörtökön éjjel 2 és 3 óra között? – kérdezte Kate, mire a férfi gondolkozni kezdett, majd nyugodtan válaszolt.

-          Az utcákat jártam, hogy segítsek a rászorulókon. Megkérdezhetnek bárkit a 72. és a 83. utca környékén, biztos lesz olyan, aki látott. – jelentette ki magabiztosan a pap, mire Kate egy ideig csak némán nézett rá.

Rick türelmesen várakozott a két kávé társaságában Beckett asztalánál, miután Ryan-től megtudta a fejleményeket, és azt, hogy a nő még a kihallgató szobában van. Ugyan értékelte szerelme figyelmességét, hogy hagyta pihenni, mégis sajnálta, hogy éppen egy pap kihallgatásánál nem lehet jelen, aki elképzelhető, hogy sorozatgyilkos. Amikor reggel felébredt, és hiába kereste maga mellett a nőt, szomorúan vette tudomásul, hogy munkája megint elragadta tőle. Elolvasva a cetlit, ajka mosolyra húzódott, gyorsan lezuhanyozott, és idesietett, hogy mielőbb megkaphassa reggeli csókját, melyre, annyira szomjazott. Gondolataiból a nyomozó asztali telefonjának csörgése zavarta fel. Segítséget várva pillantott körbe, majd miután senki nem figyelt, gondolt egyet, és a következményekkel nem számolva nyúlt a készülék után.

- Beckett nyomozó telefonja – emelte füléhez, és szólt bele magabiztosan, majd a vonal végén lévő kérdésre határozottan felelt – Nem tudom adni, épp a kihallgatóban van, de átvehetem az üzenetet. – ragadott tollat és papírt, de keze megállt a levegőben, amikor meghallotta.

18. rész

-          Roy Jennings, F.B.I ügynök vagyok! – mutatkozott be a vonal túloldalán lévő, erőteljes férfihang tulajdonosa, minek hatására Castle izgatottan kezdett fészkelődni a székében, és már nem is foglalkozott a papírral, hogy lejegyezze az üzenetet, csak kíváncsian várta a folytatást, mely nem is váratott magára sokáig. – kérem, mondja meg a nyomozónak, hogy bár egy hét haladékot kapott, hogy átgondolja az ajánlatunkat, most mégis azt kell kérnem, hogy két napon belül adjon választ.

-          Milyen ajánlatról is van szó? – érdeklődött látszólag ártatlanul Castle – tudja, hogy a nyomozó biztosan értse, mire is gondol.

-          Az állásajánlatra gondolok. – felelte természetesen hangon az ügynök, és Rick úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna, miközben az folytatta – kissé felgyorsultak az események itt Washingtonban, ezért mielőbb választ szeretnénk kapni tőle, hogy csatlakozik-e hozzánk, vagy marad New Yorkban. – Castle döbbenten hallgatta a férfit, és képtelen volt elhinni, hogy egy ilyen dolgot eltitkolt előle Kate. Hirtelen minden világossá vált számára. A nyomozó hangulatának megváltozása, miután kijött a kapitánytól, és az is, hogy egyedül akart maradni. Most már nemcsak azzal kellett szembenéznie, hogy Kate titkolózott előtte, hanem azzal is, hogy a szemébe hazudott, amikor azt mondta, Gates csak az ügyről kérdezte. A felismerés, hogy a nő becsapta, és titkolózott előtte ígérete ellenére, arculcsapásként érte, és szívét csalódottság és keserűség mardosta. Annyira lekötötte gondolatait saját fájdalma, hogy csak sokára hallotta meg a vonal másik felén lévő férfi kérdését – Ott van még? Uram?

-          Igen… itt vagyok – felelte nagyot nyelve, majd nagy levegőt véve folytatta - természetesen, átadom az üzenetet. – köszönt el a férfitól, mert időközben már látta, hogy Kate az asztalához közeledik, és már a hangját is hallotta. Annak ellenére, hogy csalódott a nőben, szeme mégis csodálattal itta be tökéletes alakjának látványát, és fülének lágy muzsika volt selymes hangja, ahogy Ryan-hez beszélt.

-          Nem érdekel, mit mondott! Tartsátok benn, amíg a DNS teszt eredménye meg nem jön! – hangzott el a velős utasítás, majd Kate hirtelen megtorpant az író előtt, akinek keze még mindig a telefonkagylót szorongatta, és összehúzott szemöldökkel kapta tekintetét hol a kagylóra, hol a férfira, akinek arcáról zavart, és keserűséget olvasott le, mellyel nem tudott, mit kezdeni. – Castle mit művelsz a telefonommal? – kapta ki a kezéből a kagylót, és ingerülten tette vissza a helyére. – Megint felvetted? Milliószor megmondtam, hogy ne nyúlkálj a cuccaimhoz! – torkolta le morcosabban, mint szerette volna. Dühe nem a férfinak szólt, sokkal inkább az ügynek, amellyel úgy érezte, megint zsákutcába jutott, ez pedig csak azt jelenthette, hogy morbid módon, egy újabb gyilkosságra kell várniuk, remélve, hogy a tettes ezúttal olyan bakot lő, amivel kézre keríthetik.

-          Szia neked is – csendült fel szomorúan az író hangja, és Kate azonnal megbánta iménti kirohanását, de még mielőtt elnézést kérhetett volna, Castle folytatta – nem vettem fel a telefont, hanem én akartam hívni a kiadót innen. A mobilom lemerült… - hazudta Rick, mert úgy érezte, nem most van itt az ideje, hogy megbeszélje a nővel, mit titkolt el előle, ezen kívül, kíváncsi volt, hogy Kate mikor mondja el neki a dolgot. Tisztában volt vele, hogy két nap múlva döntenie kell a nyomozónak, de úgy gondolta, még ezt a napot megadja neki, hogy színt valljon.

-          Ne haragudj, sajnálom – ült le székébe Kate, és észrevétlenül simogatta meg a férfi vállát, mire az megfeszült az érintésre.

-          Semmi baj – rántott egyet a vállán Rick, és a nyomozó nem tudta, mire vélni a távolságtartó hangnemet, és az érintése által kiváltott reakciót. Gyanakodva nézett a férfira, akinek most zárkózott volt az arcra, és arról semmiféle érzelmet nem tudott leolvasni.

-          Minden rendben? – nézett kérdőn Rickre, mire az csak felállt és a pihenő felé indult.

-          Kihűlt a kávéd, hozok másikat – hagyta ott válasz nélkül a nyomozót, aki egy ideig némán nézett utána, majd nagy levegőt vett, és a férfi után indult. A pihenőbe lépve Castle-t a kávégép előtt találta, ahogy a friss feketék elkészültére vár. Becsukta maga mögött az ajtót, és mögé lépve karolta át derekát, majd lágyan belecsókolt a nyakába.

-          Nem kezdhetnénk újra? – súgta a fülébe halkan – Szia! – köszönt úgy, mintha most találkozott volna először a nap folyamán a férfival. Castle bármennyire is haragudott a nőre, nem tudott ellenállni a puha ajkaknak, és a finom illatnak, mely körbelengte. Szemét lehunyva nyelt egy nagyot, miközben igyekezett, hogy mindaz a keserűség, mely emésztette a szívét, ne törjön a felszínre. Mivel továbbra sem fordult Kate felé, a nyomozó felsóhajtott, és távolabb lépett tőle. – Mi a baj, Castle? Máskor, ha megölellek, azonnal magadhoz húzol, és megcsókolsz, most pedig úgy állsz itt, mint egy sóbálvány. – vonta kérdőre összehúzott szemöldökkel a nő, majd amikor Castle megfordult, és meglátta szomorú arcát, hirtelen, mint egy villámcsapás hasított belé a felismerés, hogy talán azt nehezményezi az író, hogy nem ébresztette fel, a fiúk viszont nyilván már elmondták neki, hogy egy papot hallgatott ki, és most úgy érzi, lemaradt valamiről. Ajkára mosoly költözött, amikor a férfihoz bújt, és karjával ismét átölelte a derekát – Tudom már! Az a baj, hogy nem lehettél jelen a kihallgatáson, ugye? – vonta fel kérdőn szépen ívelt szemöldökét a nő, és tekintetében huncut fény csillogott - Sajnálom, de nem volt szívem felébreszteni téged. Olyan édes vagy, amikor alszol – hajolt most közelebb, és ajkával lágyan érintette meg a férfiét, aki minden bánata ellenére, megborzongott az érintéstől, és ajka önkéntelenül nyílt szét, nyelve pedig önálló életre kelve fúrta beljebb magát a nő szájába, hogy még többet követeljen magának az édes élvezetből. Ajkuk lágyan, érzékien becézte a másikét, és Rick érezte, hogy ha Kate a közelében van, nincs hatalma a teste felett. Karjait szorosan fonta a nő dereka köré, és még közelebb húzta magához, miközben ajkaik egy percre sem váltak el egymástól. Castle szinte itta magába a nő finom ízét, melyről úgy érezte, minden pillanatát el kell mentenie a memóriájába, mert talán csak néhány nap adatott meg neki, hogy élvezze a társaságát, ölelő karjait, édes illatát. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Kate mosolyogva nézett fel rá. – Haragszol még?

-          Kate, én egyáltalán… - kezdett volna bele Rick, hogy tisztázza a dolgokat kettejük között, de ebben a pillanatban Javi lépett be az ajtón.

-          Beckett, újabb hullát találtak, ezúttal a mólónál! – jelentette be, és Kate futó pillantást vetett szerelmére, majd azonnal az ajtóhoz indultak, és meg sem álltak a tett színhelyéig.

Kate óvatosan lépkedve közelítette meg a helyszínt, mely nem messze volt található a kikötő 57-es dokkjától. Az áldozat mellett már ott guggolt az orvos-szakértő, Lanie, aki most minden igyekezetével azon volt, hogy kikerülje a vértócsát, mely a földön fekvő, halott férfit körül vette, és Kate-hez léphessen.

-          Szia Lanie! – köszönt Kate, és figyelmét nem kerülte el, hogy Rick még mindig milyen szótlan. A doktornőnek is csak futólag bólintott.

-          Szia kislány! – viszonozta az üdvözlést a nő, majd azonnal a közepébe vágott – 40 év körüli fehér férfi, körülbelül 3 órája ölhették meg – tájékoztatta a nyomozót a nő, és Kate azonnal kihúzta az atyát a gyanúsítottak listájáról, hiszen akkor a férfi már a kihallgatóban volt – A halál oka többszöri szúrt seb a hasfalba, és gyakorlatilag az egész testén. Eddig úgy 17 szúrást számoltam össze.

-          Hogy került ide? – kérdezte Kate végig nézve a halott férfin, aki sötét farmert, és világos színű inget viselt vékony kabátja alatt, melyből azonban nem sok látszott a vér miatt.

-          A neve Al Kenett, 37 éves, dokk-munkás. Itt dolgozott nem messze, a 49. dokknál.– csatlakozott most hozzájuk Ryan, és jegyzetéből olvasta fel az adatokat – körbekérdezősködtem egy kicsit. A kollégái szerint, ma hajnalban, reggel hatkor kezdett volna, de nem vette fel a munkát. Nem gyanakodtak semmire, mert máskor is előfordult már, hogy szó nélkül eltűnt egy időre. Végül a kikötő egyik gondnoka talált rá a testre. Azt hitte, hajléktalan, és el akarta zavarni.

-          Családja van?

-          Felesége, és két gyereke – fűzte hozzá még mondandójához Ryan, mire Kate bólintott.

-          A tettes most is ugyanaz? – kérdezte gyanakodva, mivel nem egy dokk-munkás holtestére számított egyikük sem harmadik hullaként.

-          Tekintettel a mellkasba vésett számra, és a latin szövegre a zsebében, azt kell mondjam, hogy igen – bólogatott Lanie, majd zavartan tette még hozzá – de van itt valami, amit nem értek…

-          Mi az? – lépett közelebb a testhez Kate és Rick is, mire a doktornő lehúzta a férfi ingét, és megmutatta zavarának okát. Beckett egy pillanatig szemöldök ráncolva tanulmányozta, majd megszólalt – ezt nem értem…

19. rész

Kate érezte, ahogy Rick melléguggol, és ő is a mellkasba vésett számot tanulmányozza, majd töprengve egyenesedtek fel mindketten.

-          Miért az 5-ös szám? – kérdezte Kate alsó ajkát beharapva – Ha a szerint ölne, ahogy gondoltuk, most a 3-as szám következne, nem?

-          Volt üzenet? – vette át most a szót Castle, mire Lanie egy papírlapot nyújtott át kesztyűs kezével – „Imperare sibi maximum imperium est” – olvasta fel Castle hangosan a latin írást, s míg ő a jelentésén gondolkodott, Beckett körbefuttatva tekintetét a dokkon, megszólalt.

-          Stimmel a szám a mellkason, a latin üzenet, de azon kívül semmi. Miért változtatott? – húzta össze szemét elgondolkodva.

-          Talán nem a 7 főbűn alapján gyilkol – vetette fel a lehetőséget Ryan, mire Castle most abbahagyta az írás tanulmányozását, és megbotránkozva nézett a férfira.

-          Egy pillanat! Senki se mozduljon! – vett mély levegőt színpadiasan Castle – jól értettem, drága barátom, hogy te éppen kétségbevontad az elméletem helyességét? – fúrta számonkérőn tekintetét Ryan hasonlóan kék szemébe, mire Kevin nagyot nyelve, zavartan kezdett toporogni, Kate pedig szemét forgatva mélyet sóhajtott.

-          Ryan csak hangosan gondolkodott – vette védelmébe társát Beckett, majd folytatta – lássuk be azonban, hogy van benne igazság. Mégis milyen bűn kapcsolható egy dokk-munkáshoz?

-          Legalább ezer! – szúrta oda Castle, majd meglobogtatta a cetlit – De előrébb leszünk, ha lefordítjuk a szöveget.

-          Izgatottan várjuk – húzta el a száját Kate, mire Castle csak mormogott valami olyasmit az orra alatt, hogy nem becsülik meg eléggé a tehetségét, végül átnyújtva a cetlit, közölte a megoldást.

-          „Magunkon uralkodni a legnagyobb uralkodás”

-          Uralkodni? Mégis mi fölött uralkodhat egy kikötői alkalmazott, aki ráadásul úgy néz ki, mint egy hajléktalan – szólalt meg most először Javi értetlenül – Ez a szöveg sokkal inkább illett volna Rocks asztalára, nem? Neki volt hatalom a kezében, míg ennek a fickónak szerintem…

-          Drága barátom! – tette mindkét kezét a férfi vállára elnézőn mosolyogva Castle, mire Javi összeszűkült szemmel nézett le a kezekre, és ez elég volt Rick-nek ahhoz, hogy el is engedje, Kate pedig igyekezett elfojtani mosolyát, míg az író folytatta – azt hiszem, nem látod az összefüggést. A magunkon uralkodni kifejezés megegyezik az önuralommal. Amennyiben pedig felidézzük, hogy a 7 főbűn közül, mi az 5., azonnal rájövünk, hogy az idézet itt is megállja a helyét – nézett most várakozón Ryan-re, akin látszott, hogy agya lázasan dolgozik, végül elégedett mosoly ült ki arcára.

-          Torkosság! – jelentette ki, és látszott rajta, mennyire elégedett azzal, hogy helyes választ tudott adni.

-          Pontosan! – nézett büszkén a nyomozóra Castle, mint egy apa a fiára, majd ismét Javi felé fordult – Így már érthető, nem? A torkosság egy olyan tulajdonság, amikor az ember nem képes uralkodni magán…

-          Tehát bizonyosságot nyert, hogy a gyilkos ugyanaz a személy – szólalt meg most Beckett – de még nem magyarázza meg, miért változtatott a stratégiáján, miért cserélte fel a sorrendet?

-          Ha engem kérdezel… - fogott hozzá Rick.

-          Nem kérdeztelek – szúrta közbe Kate, de Castle mint mindig, most sem figyelt rá, csak folytatta.

-          A lehetőség miatt. Mivel a szexiparban dolgozó lányokat figyelmeztettétek a veszélyre, belátta, hogy változtatnia kell, így azt ölte meg, akihez hozzáférhetett. – jegyezte meg természetesen, mire Kate nagyot sóhajtott, és a fiúk felé fordult.

-          Srácok, ti beszéljetek a kollégáival! Tudni akarom, milyen ember volt, kikkel barátkozott, mivel töltötte a szabadidejét, keveredett-e összetűzésbe bárkivel az elmúlt napokban, egy szóval, mindent! – utasította embereit, akik szótlanul bólintottak, majd folytatta – Castle és én beszélünk a feleségével, talán ő meg tudja mondani, milyen bűne volt a férjének, amiért halállal lakolt. – ért mondandója végére, majd elköszönt a halottkémtől, és útjukat máris a férfi lakása felé vették.

Kate óvatosan parkolt le a négy emeletes lakóépület előtt, majd kíváncsian az íróra pillantott, aki az egész út során szótlanul üldögélt mellette, és kifelé bámult az ablakon. Mivel a nyomozó nem mutatta jelét, hogy kiszállna a kocsiból, Rick most kérdőn felé pillantott, és tekintete a nő fürkésző zöld szemével találkozott, aki némán próbált olvasni az arcáról.

-          Castle, nem mondod komolyan, hogy ennyire megsértődtél, amiért nem ébresztettelek fel? – kérdezte lágy hangon, hiszen nyilvánvaló volt a számára, hogy az író haragszik rá valamiért. Ha a fiúkkal voltak, akkor látszólag a régi, csipkelődő, vad elméleteket gyártó író volt mellette, de amint kettesben maradtak, elnémult, és még csak rá sem nézett.

-          Nem haragszom – rázta meg a fejét Rick. Úgy érezte, nem ez a megfelelő pillanat, hogy arról beszéljenek, amit megtudott, ezen kívül csöndességének nem pusztán a keserűség és csalódottság volt az oka, hanem az is, hogy várta, Kate mikor akar neki mesélni az új álláslehetőségéről.

-          Akkor mi a baj? – faggatta tovább Kate kitartóan, mire most Rick komolyan ránézett. Szemében nyoma sem volt csillogásnak, csak sértettségnek, amit Beckett nem tudott hova tenni.

-          Mondd meg te! – felelte csöppnyi gúnnyal a hangjában Rick – lehet, hogy kettőnk közül neked több mondanivalód lenne, mint nekem… - hagyta nyitva a mondatot Castle, mire Kate értetlenül rázta meg a fejét.

-          Fogalmam sincs, mire gondolsz! – válaszolt türelmetlenül a nyomozó. Éppen elég volt neki munkájában találós kérdéseket, és rejtélyeket megoldani, egyáltalán nem vágyott rá, hogy a kapcsolatában is ezt kelljen csinálnia.

-          Ha így van, akkor nincs is semmi baj, nem igaz? – húzta fel gúnyosan a szemöldökét Rick, majd a választ meg sem várva kipattant az autóból és az ajtó irányába indult, Kate pedig nagyot fújtatva követte. Amikor odaért, haragosan pillantott az íróra, és erőteljesen kopogott a bejárati ajtón.

-          Erről még beszélünk – szűrte a fogai között a nő ingerülten, mire Rick csak rántott egyet a vállán nem törődöm módon, úgy jegyezte meg.

-          Fogalmad sincs, mennyire várom! – vetette oda flegmán, mire Kate megint értetlenül nézett rá. Egyáltalán nem értette, mi lehet az oka Rick viselkedésének, de elhatározta, hogy amint beérnek a kapitányságra, megbeszéli a dolgot, mert ez így kezdett elviselhetetlenné válni. Épp nyelve hegyén volt a csípős válasz, amikor kinyílt a bejárati ajtó, és egy 30 év körüli, barna hajú, barna szemű, vékony nő állt mögötte.

-          Mit parancsolnak? – mérte végig őket kedvesen mosolyogva, mire Kate nagyot nyelt, és övcsatjáról nehéz szívvel emelte le aranyozott jelvényét. Mindig is gyűlölte munkájának ezt a részét, főleg, amikor egy család veszteségét kellett közölnie.

-          Mrs. Kenett? – kérdezte válasz helyett Beckett, majd amikor a nő bólintott, folytatta - Kate Beckett nyomozó vagyok, a new york-i rendőrségtől, az úr Richard Castle - mutatta fel a jelvényt a nőnek jól látható módon, aki kíváncsi tekintettel vizsgálta meg, arcáról pedig eltűnt a mosoly, és aggodalomnak adta át a helyét, amikor Kate folytatta – a férje miatt jöttünk.

-          Al belekeveredett valamibe? – kérdezte még mindig aggódva a nő, majd keze remegni kezdett, amikor Kate komoly, együttérzést sugárzó arcára nézett.

-          Bemehetünk? – kerülte ki ismét a választ Kate, aki úgy érezte, látva, hogy a felesége aggódik a férje miatt, hogy jobb lesz, ha a lakásban közli, mi történt.

-          Persze! Elnézést! – állt félre kezét tördelve az ajtóból a fiatalasszony, majd amikor beléptek, a nappaliba vezette őket, és egy kanapéra mutatott. – foglaljanak helyet. Elnézést a rendetlenségért, de két kicsi gyerek mellett nem könnyű háztartást vezetni, és rendet tartani. – szabadkozott zavartan a nő, miközben nekilátott, hogy egy kis rendet varázsoljon a puritán módon berendezett helyiségben, Kate és Rick tekintete pedig észrevétlenül összevillant. Mindketten arra gondoltak, hogy talán a pénzszűke miatt keveredhetett valami sötét ügybe az áldozat, és akkor vált „torkossá”. – Kérem, mibe keveredett Al? – foglalt most helyet velük szemben a nő, és aggodalmasan várta a választ.

-          Mrs. Kenett! A férjét ma reggel holtan találták, nem messze a munkahelyétől, az 57. dokk közelében. Meggyilkolták. – közölte a legrosszabb hírt egy levegővel Kate, amit csak egy hozzátartozó hallhat, és szíve összeszorult, ahogy meglátta ugyanazokat a változásokat a nő arcán, melyen ő is keresztülment, amikor édesanyja halálhírét megtudta.

20. rész

Leila Kenett arcán először a döbbenet jelent meg a hallottak hatására, majd hitetlenkedés költözött a helyére, és zavartan rázta meg a fejét, miközben úgy nézett a nyomozóra, mint egy sült bolondra, aki egy szokatlanul morbid tréfát játszik vele.

-          Az nem lehet! Itt valami tévedés van! – vált egyre nyugtalanabbá a hangja, ahogy észrevette, hogy Kate minden egyes szót komolyan gondolt. Ennek ellenére, még mindig nem tudta elhinni, hogy ez velük történik meg – a férjem dolgozik! Bárkit is találtak, az nem ő! Ez egy tévedés! – ismételte meg határozottan, és elszántan, de Kate szomorúan rázta meg a fejét.

-          Nem tévedés. Az áldozat Al Kenett, a férje. – felelte halkan – Megtaláltuk a tárcáját, és az igazolványait.

-          Nem tudom elhinni, sajnálom! – eredtek el a könnyei a nőnek, és Kate nagyot nyelve vette tudomásul, hogy Leila átesett a tagadás fázisán, így lassan megjelenik a megkérdőjelezés, a „miért” kérdések sorozata, amiből aztán már ő is elindulhat, és felteheti saját kérdéseit. Nem is kellett sokáig várnia, amikor a nő kissé megnyugodott, szomorúan emelte rájuk könnyáztatta tekintetét – De miért? Miért pont ő? – hangzottak fel elcsuklott hangján a várt kérdések, melyekre Beckett is számított – Mégis mi oka lett volna bárkinek megölnie őt?!

-          Reméltük, hogy Öntől megtudhatjuk – felelte Kate a kérdésekre, mire Leila reménytelenül, és még mindig hitetlenkedve rázta meg fejét.

-          Egyszerűen nem értem! Annyira jó ember volt! – fakadt ki dühösen a fiatalasszony – soha senkinek nem ártott, mindenki szerette, aki ismerte! Csodálatos apa és férj volt! Bárki számíthatott a segítségére, és ezt tudták is a környéken! – záporoztak ismét a könnyei a nőnek.

-          Nem keveredett valakivel vitába, az elmúlt napokban? – vette át a szót most Castle, mire Leila tagadólag rázta meg a fejét.

-          Senkivel – erősítette meg szóban is a választ, majd folytatta – Békés természetű volt, még annak ellenére is, hogy az utóbbi időben nem volt könnyű életünk.

-          Kifejtené ezt bővebben? – nézett együtt érzőn a nőre Kate, aki meglátta a lehetőséget abban, hogy tapintatosan előhozakodjon elméletével a gyanús üzletekről.

-          Alig egy évvel ezelőtt, Al elvesztette az állását. Itt voltunk mindketten munka nélkül, két apró gyerekkel… - törölte meg szemét most egy frissen mosott zsebkendővel Leila.

-          Elképzelhető, hogy a pénzhiány miatt, a férje belekeveredett valamibe? – tette fel a Beckett fejében megfogalmazódott kérdést Castle, és Kate magában elmosolyodott az összhang láttán. Szinte olvastak egymás fejében, és ez volt az egyik dolog, amit annyira szeretett a férfiban.

-          Kizárt! Al sose tett volna ilyet! – jelentette ki határozottan a feleség, és arcán látszott, hogy szemernyi kétsége sincs a felől, hogy férje tisztességes volt – Ő maga volt a két lábon járó becsület! Biztos vagyok benne, hogy nem keveredett volna semmi törvénytelen dologba, olyanba pedig, végképp nem, amiért megölhették volna! – lábadt könnybe ismét a szeme a nőnek.

-          Nem lehet biztos benne – jegyezte meg halkan Castle – előfordul, hogy az ember vakon megbízik abban, akit szeret, majd egyszer csak rádöbben, hogy becsapta, elárulta – folytatta Rick csalódottsággal a hangjában, és amikor Kate rápillantott, döbbenten vette észre, hogy a férfi tekintete rászegeződik, mintha neki címezné a szavakat. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy Rick talán tudomást szerzett az F.B.I által felajánlott munkáról, de azonnal el is vetette az ötletet, hiszen a kapitány biztosan nem árulta volna el, ő pedig már nem is foglalkozott a dologgal, hiszen döntésre jutott.

-          De igen, Mr. Castle! – jelentette ki felháborodottan a nő – Biztos vagyok benne, hogy Al sosem keveredett volna bele semmi törvénytelenbe! Elismerem, hogy nehezen viselte a munkája elvesztését, és azt, hogy ilyen helyzetbe kerültünk… talán emiatt is nyúlt az alkoholhoz, de…

-          Egy pillanat – szólt közbe Castle – a férjének alkohol problémái voltak? – kérdezte, majd amikor a nő szégyenkezve bólintott, Kate-re pillantott, és látta az arcán, hogy egyre gondoltak. Rátaláltak a bűnre, amiért a gyilkosuk ítélkezett. Az alkoholfogyasztásban jelentkezett a férfi torkossága, ezért érdemelt az elkövető szerint büntetést. Castle-t a nő hangja rántotta ki gondolatai közül, aki folytatta.

-          Voltak alkohol problémái, ez tény, de már gyógyulóban volt. Fél évvel ezelőtt járni kezdett egy terápiás csoportba, ahol 12 lépcsőben szoktatták le őket az alkoholról. Al már négy hónapja nem ivott, és a helyzet csak még jobb lett, amikor munkát kapott a kikötőben… és éppen most… - csuklott el a hangja ismét, mire Kate vette át a szót tőle, lehetőséget adva, hogy egy kissé megnyugodhasson.

-          Szükségünk van a nevére, és a címére annak a csoportnak, ahova a férje járt. – kérte szelíden, majd miután a nő lefirkantotta egy papírra, megköszönte, és elbúcsúztak. Az autóba ülve, útjukat a megadott cím felé vették, miközben Kate felhívta a fiúkat, érdeklődve, mit találtak. Csalódottan állapította meg, hogy semmi nyom nem utal arra, hogy bárkivel haragban lett volna a férfi, sőt, munkatársai is állították, hogy szerethető, becsületes figura volt, akinek csak a munkába járás elején volt szokása, hogy eltűnjön egy-két napra, de később erről is leszokott. Ők sem tudtak semmiféle haragosról, vagy ellenségről. Kate miután megköszönte az információt, az író felé pillantott.

-          Castle, miért kötöttél bele az áldozat feleségébe? – kérdezte halkan, mire Rick csak rántott egyet a vállán.

-          Nem kötöttem bele, egyszerűen csak megkérdeztem, honnan olyan biztos benne, hogy nem verik át. – jegyezte meg szárazon, és Kate megint érezte a hangján a sértettséget, mint korábban.

-          Te is láttad, hogy nem volt abban az állapotban, hogy elismerte volna, hogy az éppen elvesztett férje egy hazug csaló, aki átverte! Még akkor sem, ha igaz! Máskor jobban tudsz időzíteni!

-          Nos, tény, hogy kettőnk közül, nekem megy jobban az időzítés! – szúrta oda flegmán az író, és Kate érezte, hogy fogy a türelme. Fogalma sem volt róla, milyen játékot játszik vele az író, de nagyon kezdett elege lenni.

-          Castle, ha valami bajod van, mondd a szemembe, és ne célozgass, mert az idegeimre mész! – tört fel a nyomozóból az indulat, miközben leállította az autót, és most az író fel fordult, aki zárkózott tekintettel nézett vissza rá.

-          Miért nem mondod meg, mit akart valójában Gates, amikor engem kiküldött? - szegezte a nőnek a kérdést Rick, esélyt adva szerelmének, hogy most színt valljon, és megbeszéljék a dolgokat. Kate azonban, egy rövid hezitálás után, elfordította arcát az íróról, és kifelé bámulva a szélvédőn, nagyot nyelve válaszolt.

-          Mondtam már, hogy csak az ügyről akart beszélni – tartotta magát korábbi kijelentéséhez. Nem látta szükségét, hogy elmondja az igazat, mert bár úgy döntött, nem fogadja el az állást, félt bevallani a férfinak, hogy a szemébe hazudott. Rick keserűen elmosolyodott, majd az ajtót feltépve, már az utcáról szólt vissza.

-          Majd szólj, ha őszinte akarsz lenni! – vágta oda, majd besétált az épületbe, Kate pedig zavartan követte. Amint utolérte, a karjánál fogva rántotta vissza, és szikrázó szemekkel nézett rá.

-          Ez meg mégis mit jelentsen?! Azt hiszed, hazudok? – tudta, hogy a felháborodása egyáltalán nem jogos, hiszen okkal érzi úgy a férfi, hogy nem őszinte hozzá, mégis dühös lett a burkolt vádaskodásra, főként úgy, hogy Rick nem tudhatta, miről beszélgettek a kapitánnyal, tehát Kate véleménye szerint, minden bizonyíték nélkül vádolta hazugsággal.

-          Miért? Hazudsz? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Castle szemtelenül, és Kate nem tudta, mit feleljen.

-          Nem! – engedte el a karját a nő, mire Rick nagyot sóhajtva ingatta meg fejét. – nézd, fogalmam sincs, mi történt veled tegnap éjszaka óta – folytatta Kate, és egy pillanatra látta átsuhanni a férfi arcán a jelét annak, hogy neki is eszébe jut gyönyörű szeretkezésük emléke, majd tovább beszélt – de jelezd, ha hajlandó vagy végre megbeszélni! Addig viszont, nem tűröm, hogy a munkát akadályozd, világos?! – utasította szigorú tekintettel az írót, mire az felháborodva nézett vissza rá.

-          Mivel akadályozom én Beckett nyomozó a munkáját?!

-          Például azzal, hogy a legrosszabbkor szállsz rá az áldozat feleségére! – emlékeztette ingerülten a nő a férfit, aki erre közelebb hajolt hozzá, és komoly tekintetében fájdalom villant, amikor megszólalt.

-          Mi van akkor, ha az nem is neki szólt, hanem neked! – szúrta oda keserűen, mire Kate ajka résnyire nyílt a döbbenettől.

21. rész

Kate zavart tekintettel próbálta megfejteni a férfi szemében megjelenő fájdalmat, és mondatának értelmét. Hiába kutatott azonban emlékei között, nem jutott eszébe semmi, amivel megbánthatta volna férfit, hiszen a csodálatos éjszakájukat követően, nem is igazán beszéltek egymással.

-          Ezt meg hogy érted? – kérdezett rá nyíltan Kate, remélve, hogy választ kap a rejtélyes viselkedésre. Castle épp szóra nyitotta volna a száját, amikor egy csinos, barna hajú, 25 év körüli nő állt eléjük.

-          Jó napot, Tina vagyok! – mosolygott rájuk barátságosan – Üdvözlöm Önöket, az Add a kezed! Alapítványnál, miben segíthetek?

-          Jó napot! – viszonozta az üdvözlést Kate, miközben igyekezett ismét minden figyelmét a nyomozásra fordítani, és kiűzni fejéből az íróval kapcsolatos gondokat – Kate Beckett nyomozó vagyok a new york-i rendőrségtől, és az igazgatót keressük.

-          Máris odakísérem magukat – bólintott készségesen Tina, és elindult a hosszú folyosón, ők pedig szótlanul követték. A feszültség tapintható volt közöttük, ahogy megálltak egy hatalmas, kétszárnyú mahagóni ajtó előtt. Röviddel a kopogtatás után, hallották, ahogy kiszól egy erőteljes, mély férfihang, és bebocsátást nyertek az egyszerűen berendezett irodába, melyben nem kapott helyet más, csak egy asztal, bőr fotellel, és egy dohányzóasztal, mögötte egy kopottabb kanapéval. Az igazgató, magas, 40es éveinek végén járó, rövidre nyírt, fekete hajú férfi, érdeklődve emelte rájuk kék szemét. - Igazgató Úr, a hölgy a new york-i rendőrségtől jött, és Önnel akar beszélni.

-          Kate Beckett nyomozó, az úr, Richard Castle – nyújtotta kezét Kate, az igazgató pedig viszonozta a gesztust.

-          Niel Lightman vagyok, az intézmény vezetője. Miben segíthetek? – kínálta őket hellyel gáláns mozdulat kíséretében, majd miután vendégei leültek, ő is visszaült a székébe.

-          Az alapítványi csoportjuk egyik tagját ma reggel holtan találták a kikötőnél. - tájékoztatta kimérten a férfit Beckett – Al Kenett. Róla szeretnénk némi információhoz jutni.

-          Sajnálom, de a csoportok tagjait én nem igazán ismerem, sőt mondhatni, egyáltalán nem találkozom velük. – tárta szét ápolt kezeit a férfi sajnálkozva – Vezetőként elsősorban azzal kell foglalkoznom, hogy az alapítvány számára biztosítva legyenek a megfelelő források a munka elvégzéséhez.

-          Ez amolyan alkoholistákkal foglalkozó alapítvány? – szólt közbe most Castle, mire Niel megrázta a fejét.

-          Nem. Nemcsak velük foglalkozunk. Sok ember kéri a segítségünket, és nem mindegyikük alkoholista. – magyarázta türelmesen a férfi – Vannak közöttük drogproblémával küzdők, dühkezelési gondokkal harcolók, depressziós betegek, és még sorolhatnám. A mi célunk, hogy bármilyen gonddal keresnek is meg minket, segíteni tudjunk. Ezért is kapta az alapítvány az Add a kezed! nevet, mert nem akartuk leszűkíteni a kört, hogy milyen problémával kereshetnek meg minket.

-          Ezek szerint, itt csak egyéni terápiás foglalkozások vannak? – vitte tovább ezen a vonalon a beszélgetést Castle.

-          Nem. Vannak egyéni foglalkozásaink, személyre szabottak, és csoport terápiák is.

-          Attól függően kerülnek egy csoportba, hogy milyen problémájuk van? – vette át a kérdezés jogát Kate, de Niel ismét megrázta a fejét.

-          Nem feltétlenül, de erről sokkal többet tudnának mondani a csoportvezetők. Minden csoportnak van ugyanis egy mentora, aki figyelemmel kíséri a javulásukat, és a szerint ítéli meg, hogy mennyi és milyen típusú egyéni foglalkozásra van szükség.

-          Al Kenett mentora ki volt? – kérdezte Kate, mire Niel felvette a készüléket, és a pillanat tört része alatt viharzott be hozzá a Tina-ként bemutatkozó nő, kezében egy cetlivel, melyet az igazgató most Kate felé nyújtott.

-          Leo Carpenter – mondta ki a férfi nevét hangosan – ha jól tudom, most is éppen egy foglalkozást vezet, a 317-es teremben.

-          Köszönjük! – álltak fel mindketten, mire Niel csak bólintott, majd intett Tinának, hogy kísérje vendégeiket az adott terem elé. Míg Tina előresietett, Castle és Kate kissé lemaradva követték.

-          Remélem, büszke vagy rám, hogy nem rontottam el semmit! – gúnyolódott Rick, mire Kate nagyot sóhajtott, de nem válaszolt. Úgy döntött, nem megy bele egy újabb szópárbajba a férfival, inkább megvárja, míg nyugodtabb körülmények között lesznek, és akkor kéri számon a viselkedését. Amint a megadott ajtóhoz érkeztek, Tina bekopogott, majd belépett, és néhány másodperc múlva egy magas, izmos testfelépítésű, 30-as éveinek közepén járó, fekete hajú férfi társaságában érkezett vissza. Miután bemutatta őket egymásnak, Tina távozott, Leo pedig fejét vakarva nézett a nyomozóra, és kísérőjére.

-          Nem tudom, én miben segíthetnék. – nézett rájuk tanácstalanul a férfi.

-          Kezdetnek csak válaszoljon néhány kérdésünkre – jegyezte meg Kate, majd hozzá is fogott – mióta ismerte Al Kenett-et?

-          Körülbelül 4 hónapja járt a csoportba, vagy még annyi sem.

-          A csoportjában mindenki alkoholproblémákkal küzd? – kérdezte Castle, mire Leo megrázta a fejét.

-          Nem, vegyes csoportot vezetek. Van közöttük három… illetve már csak két alkoholproblémával küzdő, négy dühkezelési gondokkal, és sorolhatnám.

-          Al került bármelyik taggal összetűzésbe a foglalkozások során? – vette át a kérdezést Kate, mire Leo gondolkodni kezdett.

-          Talán csak Freddel – jegyezte meg halkan – Tudják, Fred nagyon jó módú, míg Al… nos, igen, mindenki tudta, hogy anyagi problémákkal küzd. Egy alkalommal elég hevesen összevitatkoztak ezen.

-          Meg tudná mondani Fred barátunk teljes nevét? – kapcsolta be tollát Kate, de a keze megállt a levegőben, amikor a férfi válaszolt.

-          Rocks. Fred Rocks.

-          Úgy érti, hogy Fred Rocks, a Rocks&Chillis tulajdonosa? – hökkent meg Castle és Kate is, mire Leo elnézőn elmosolyodott.

-          Igen. Nem is gondolnánk, hogy a gazdagoknak is lehetnek gondjaik, ugye? – jegyezte meg gúnyosan. – azért jött, mert a barátnője nehezen viselte, hogy munkamániás. Ezt szerette volna leküzdeni – folytatta, és nem tudhatta, hogy Kate és Rick döbbenete sokkal inkább annak szólt, hogy végre megtalálták a három áldozatból kettő között a kapcsolatot. Kate alig bírta elrejteni izgatottságát, amikor elővette zsebéből Malvin Braun fotóját.

-          Ő is tagja volt a csoportjának? – mutatta meg Leonak a képet, mire az, készségesen bólintott.

-          Igen, ő Malvin. – erősítette meg Kate gyanúját, mire a nyomozó, sokatmondó pillantást váltott az íróval.

-          Tud arról esetleg, hogy ők hárman, találkoztak volna egymással a terápián kívül is? – kérdezgetett tovább Kate egyre izgatottabban, mire Leo tagadólag rázta meg a fejét, egy mosoly kíséretében.

-          Kizárt. Ki nem állhatták egymást. Amikor lehetett, belekötöttek a másikba. Kivételt képezett ez alól, amikor Ian-nel vitatkoztak. Talán ez volt az egyetlen, amiben egyetértettek, hogy mindhárman ugyanannyira utálták őt.

-          Ian? – csapott le a névre Kate, és Leo bólogatni kezdett.

-          Ian Harper. A legproblémásabb tag mind közül – húzta el a száját, és gondterhelten sóhajtott. – Nem önszántából érkezett hozzánk, hanem ittas vezetés miatt 30 nap terápiára ítélte a bíróság, és ez a viselkedésén is látszott. Ki nem állhatták a többiek a folyamatos beszólogatásai, és otromba tréfái miatt. – magyarázta a férfi.

-          Beszélni szeretnénk vele! – jelentette ki Beckett határozottan, mire Leo sajnálkozva tárta szét a karját.

-          Higgyék el én is, de már két napja nem jelent meg a foglalkozásokon, annak ellenére sem, hogy tudja, a felfüggesztett börtönt kockáztatja ezzel. – felelte szomorúan, mire Kate megköszönte, és elbúcsúzott. Néhány métert arrébb sétáltak, és telefonján már a fiúkat tárcsázta, akik az első kicsengés után fel is vették.

-          Ryan, nézzetek utána Ian Harpernek! Menjetek el a címre, és hallgassátok ki, lehet, hogy ő az emberünk – utasította a fiúkat, majd röviden vázolta, amit megtudtak, végül folytatta – Castle és én itt maradunk még az alapítványnál, és beszélünk a csoport többi tagjával. – köszönt el a fiúktól, majd ismét a terem felé indult, hogy neki lásson a munkának. Castle némán követte, majd mielőtt beléptek a terembe, megszólalt.

-          Van egy elméletem… érdekel? – nézett kérdőn a nőre, de tekintetén már látszott, hogy a választól teljesen függetlenül, elő fogja adni.

22. rész

-          Abban az esetben, ha nem szerepel benne a C.I.A, titkos kormány-összeesküvés, földönkívüliek, titkos társaságok… - sorolta az író elméleteinek gyakori főszereplőit Kate somolyogva, mire Rick először durcásan nézett rá, majd úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a csipkelődést, és belefogott.

-          Adott egy csoport, ahova mindenki önszántából érkezik, és elsődleges feladatának érzi, hogy kigyógyuljon a függőségéből. Majd hirtelen jön valaki, akinek akarata ellenére kell részt vennie a foglalkozásokon. – kezdett bele Rick az elméletgyártásba, Kate pedig látszólag figyelmesen hallgatta – Tele van haraggal, sértettséggel, és mindenkit bolondnak tart, aki itt van, ezt pedig nem is rejti véka alá. A többiek, akik között tudjuk, hogy vannak olyanok is, akik dühkezelési problémákkal küzdenek, hamar kiutálják Ian barátunkat. Kész a konfliktus. Egy perifériára szorult ember, gyakran érzi úgy, hogy meg kell büntetnie azokat, akik nála jobb helyzetben vannak, ezért lassan csökkenteni kezdi a létszámot a csoportban.

-          Nagyon elmés, Sherlock, de áruld már el akkor azt is, hogy miért álcázza úgy, mintha a 7 főbűn alapján gyilkolna?

-          Mert van stílusa? – húzta fel a szemöldökét Rick, mire Kate összehúzott szemmel csóválta meg a fejét, így más lehetőség után kutatott – akkor azért, mert…

-          Ian, micsoda meglepetés! – hallotta meg hirtelen a távolból Tina hangját, ahogy egy nyúlánk, szőke hajú, 20-as éveinek közepén járó, fiatal férfit üdvözöl, szokásos mosolyával az arcán, mire a srác csak intett neki, és már indult is volna a folyosó másik irányába. Kate azonnal faképnél hagyta Castle-t, majd gyorsabb tempóra váltva eredt a férfi nyomába.

-          Ian Harper! Rendőrség! – szólította meg elég hangosan ahhoz, hogy a férfi hátraforduljon, és Kate azonnal látta a tekintetén, hogy futni fog. – Ne… - kezdett volna bele a figyelmeztetésbe, de Ian már rohant az ajtó felé, ő pedig összeszorította a fogát, és szintén futásnak eredt - … fusson el! – fejezte be a mondatot gyorsabb iramra váltva. Ian nagy sebességgel vágta ki a vészkijárat ajtaját, és már a szabadban futott tovább, nyomában egész szorosan Kate-tel, míg Castle úgy döntött a főbejáraton kerül a férfi elé. Harper lélekszakadva vágtatott át a parkolón, miközben Kate érezte, hogy tüdeje egyre jobban követeli magának az oxigént, de nem adta fel – Álljon meg, Harper! Állj! – kiáltott a férfi után, de az egyre távolabb került tőle. Kate éppen a fegyver után nyúlt, hogy azzal adjon nyomatékot a felszólításnak, amikor hirtelen kivágódott egy ajtó, és Harper egyenesen arccal nekirohant, majd elterült a betonon. Pillanatokkal később, a fickó hátán térdeplő, és éppen megbilincselő Beckett tekintete Castle ragyogó kék szemével találkozott, ahogy kikukkant a nyitott ajtó mögül.

-          Uh! Ez nem lehetett kellemes, cimbora! Nekem még nézni is fájt, ahogy nekiment! – jegyezte meg Castle sajnálkozva, majd leguggolt a férfi arca elé, és halkan folytatta – had adjak egy jó tanácsot! Ha egy nő azt mondja, állj, akkor állj! – kacsintott vidáman a bosszús képet vágó Harperre, majd Kate egy mozdulattal felrántotta a hátrabilincselt kezű férfit, és az autó felé rángatta.

-          Ian Harper! Letartóztatom Malvin Braun, Fred Rocks, és Al Kenett meggyilkolásának alapos gyanúja miatt! Jogában áll hallgatni, bármi, amit mond, felhasználható maga ellen a bíróságon! – sorolta a Miranda jogokat Kate, majd néhány perccel később már a kapitányság felé autóztak utasukkal a hátsó ülésen.

Kate szokásos mappájával a kezében, és Castle társaságában lépett a kihallgató szobába, miután felhívta Ryan-éket, hogy elmondja, náluk van Ian Harper, és megkérte őket, hogy fejezzék be helyettük a csoport többi tagjának kihallgatását. Most nyugodt arccal, kimért mozdulatokkal állt meg Harperrel szemben az asztal mellett, majd a mappából olvasni kezdett.

-          No, lám! – húzta fel a szemöldökét Kate, mintha meglepné, amit olvas – Ha jól látom, megspórolhattam volna magamnak a jogai ismertetését, Ian. Az aktájából ítélve, már többször hallotta őket, mint egy igaz hazafi az amerikai himnuszt! – emelte most hidegen tekintetét a férfira, aki hanyag testtartással üldögélt a széken, és látszott rajta, hogy egyáltalán nem érdekli, amit a nyomozó mond neki, Kate pedig folytatta – súlyos testi sértés, ittas vezetés, rablás… tulajdonképpen, maga a börtönt úgy látogatta, mint más az alma materét!

-          Mit mondhatnék? Jó hely az! – rántott egyet a vállán Ian – napi háromszori étkezés, továbbtanulási lehetőség, konditerem, tv, internet! Mindez ingyen! – szívta meg a fogát Harper, majd jót derült saját humorán, Kate pedig összehúzott szemmel ült le vele szemben.

-          Örülök, hogy ilyen pozitívan látja a dolgokat, Harper, mert most hosszabb időre vesz ki ott cellát! Talán élete végéig élvezheti ezt a kényelmet! – csendült fel Kate hangja fenyegetőn, mire Harper képéről lehervadt a vigyor, és most szemét összehúzva, gyanakodva nézett fel a nőre, akinek tekintete vészjóslóan tükröződött vissza.

-          Mit akar ezzel mondani? – kérdezte, és már korántsem volt olyan nyugodt, és laza, mint amikor behozták.

-          Ha élt volna a továbbtanulási lehetőséggel is, már rájött volna akkor, amikor letartóztatta magát! – szúrta oda gúnyosan Castle, mire Harper szeme kikerekedett, és mintha most jutott volna el tudatáig, mit is mondott Kate a letartóztatáskor, vadul megrázta a fejét.

-          Egy pillanat! Nem öltem meg senkit! Sem Malvint, sem a másik kettőt! – egyenesedett ki azonnal a székben Ian, és most Kate-en volt a sor, hogy látszólag nemtörődöm módon hátra dőljön, úgy kérdezte.

-          Tagadja, hogy többször is összetűzésbe keveredett velük?

-          Nem. Utáltuk egymást, ez igaz, de nem nyírtam ki egyikőjüket sem!

-          Miért futott el előlünk? – szegezte neki Beckett a kérdést, mire Ian nagyot nyelt, úgy válaszolt.

-          Két év felfüggesztettet kaptam ittas vezetésért, azzal a feltétellel, hogy eljárok abba a terápiás csoportba. Csakhogy én már két napja nem mentem el, mert a gyomrom forgott az egész szarságtól! – húzta el a száját megvetően Ian – azt hittem, azért jöttek, hogy bevigyenek a sittre.

-          Az előbb mondta, hogy jó kis hely az – idézte Harper korábbi szavait Castle, mire az csak fintorgott, de nem szólt semmit.

-          Ma mégis bement! Helyre jött a gyomra? – kérdezte Kate, mire Ian ismét vállrándítással válaszolt.

-          Meggondoltam magam. Már csak 10 napot kell kibírnom a 30-ból, nem akartam elcseszni. Ezt az egyet nem!

-          Tanúink vannak rá, hogy mindhárom áldozattal összetűzésbe keveredett, nem sokkal a haláluk előtt, majd rejtélyes módon, nem jelenik meg a terápián, holott a szabadsága függ tőle, ráadásul menekült…

-          Oké, oké! – tette fel védekezőn mindkét kezét Ian – belátom, hogy gyanús a viselkedésem, de ha attól, hogy nem voltam jóban velük már gyilkossá válok, akkor nézzenek utána McGillisnek is!

-          Ő ki?

-          A mentor asszisztense, Trevor McGillis. Az a fickó én mondom, nem normális! Állandóan beszólogat nekünk, meg pofákat vág, valahányszor ügyet intézünk nála! Nem egyszer hallottam, amikor otromba megjegyzéseket tett a srácoknak! Velem szemben azóta lakat van a pofáján, mióta egyszer bevertem neki! – húzta ki magát büszkén Ian, mire Kate egy ideig némán nézte, majd megszólalt.

-          Hol volt szerda és csütörtök este Ian?

-          Philadelphiában, a nővéremnél. – válaszolta azonnal Harper, majd Kate felállt, és szó nélkül elhagyta a kihallgatót. Az asztalánál töprengve harapta be alsó ajkát, miközben a fehér táblát figyelte, miközben ujjai már Espo számát tárcsázták. Röviden felvázolta, amit megtudtak, majd kérte, nézzenek utána az asszisztensnek. Amikor megérezte, hogy Rick mellé áll, letette a telefont, és tanácstalanul nézett fel rá.

-          Mit mondasz? Ő volt? – kérdezte a férfit, és kíváncsian várta a választ.

-          Nem tudom. Már nem tudom, kinek hihetek, és ki az, aki szemrebbenés nélkül a szemembe hazudik – szúrta oda keserűen a nőnek, és komoly, rideg tekintettel nézett rá. Kate meglepetten nézett vissza rá, majd hirtelen elege lett, és gallérjánál fogva rángatta be a pihenőbe a férfit, aki nem ellenkezett. Miután beléptek, egy mozdulattal rántotta le a redőnyöket, és zárta be az ajtót maguk mögött, majd karba font kézzel megállt a férfi előtt, és dühösen szikrázó szemekkel pillantott rá.

-          Elegem van! Elegem van a szurkálódásokból, a kétértelmű megjegyzésekből! Most azonnal tudni akarom, hogy mi bajod van! Mit követtem el, Castle?! – kérte számon viselkedése miatt a férfit a nyomozó, aki szomorúan elmosolyodott.

23. rész

-          Tudod, Kate, nem te vagy az egyetlen, akinek elege van! A kérdés pedig rossz! Azt kellene tudnod, mit nem tettél meg! – kerülte meg a nőt, és ideges mozdulattal túrt bele sűrű, barna hajába. Beckett szemöldök ráncolva lépett két lépést utána, de amikor maga felé akarta fordítani az írót, az lerázta magáról a kezét. Kate szívébe félelem költözött. Még sosem viselkedett vele ennyire durván, ridegen Rick, és most még az okát sem tudta. Egy ideig némán várta, hogy Rick folytassa, amit elkezdett, mivel azonban csendben maradt, Kate türelmét vesztve szólalt meg.

-          Rendben, Castle! Nyertél, feladom! – sóhajtott nagyot – fogalmam sincs, mi az, amit nem tettem meg, amivel ennyire felbosszantottalak! Megtennéd azt a szívességet, hogy beavatsz?! Legalább tudjam, miért kell vezekelnem! – gúnyolódott örömtelenül a nyomozó, mire Castle most megfordult, és szemében düh csillogott, amikor ránézett.

-          Washington, lehetőség az F.B.I-nál! Rémlik?! – szembesítette végre a nőt azzal, amit megtudott, és amikor látta, hogy Kate elsápad, már tudta, hogy nem volt semmi félreértés. Kate hazudott neki, titkolózott előtte.

-          Honnan tudsz róla? – ez volt az egyetlen kérdés, amit Kate ki tudott nyögni, miközben agya lázasan dolgozott, mivel engesztelhetné ki a férfit. Tisztában volt vele, mennyire megbánthatta szerelmét, hogy nem szólt neki semmiről, és azzal is, hogy ehhez nem lesz elég egy tál eper, és tejszínhab, hogy feledtesse vele.

-          Teljesen mindegy! A lényeg, hogy nem tőled! – villant még mindig haragosan Rick szeme, mire Kate nyelt egy nagyot, úgy szólalt meg.

-          Castle, sajnálom! Tudom, hogy mérges vagy…

-          Mérges? Nem, Kate! Nem mérges vagyok, hanem dühös, de leginkább csalódott! - vágott közbe keserűen a férfi – Mégis mikor akartál szólni? – szegezte neki a kérdést, majd amikor Kate nem válaszolt, arcára döbbenet költözött – Egy pillanat! Nem is akartál szólni, igaz?

-          Szóltam volna… ha már döntöttem! – védekezett Kate, de ő maga is érezte, mennyire rosszul hangzik, amit mond, nem beszélve arról, hogy már döntött, mégsem szólt a férfinak – Nem akartam, hogy bárki, vagy bármi befolyásoljon a döntésben! Egyedül akartam meghozni, hogy később, ha rosszul döntök, csak magamat okoljam.

-          Még engem sem kérdeztél meg! – csendült ki ismét csalódottság és fájdalom Castle hangjából.

-          Nem, Castle, még téged sem, mert lebeszéltél volna róla! – emelte meg most már Kate is hangját. Dühös volt most már ő is, de nem az íróra, hanem saját magára. Érezte, tudta, hogy ezt elrontotta, és csak remélhette, hogy nem véglegesen.

-          Ezt nem tudhatod!

-          Azt akarod mondani, hogy vígan beleegyeztél volna, hogy elmenjek Washingtonba, és maximum a hétvégén találkozzunk?! – szegezte neki a kérdést Kate, mire Rick most elhallgatott, és csak némán nézett rá. Majd nagyot sóhajtott, és keserűen elmosolyodott.

-          Ezt most már nem tudjuk meg, soha!

-          Castle, kérlek, ne csináld ezt! – lépett közelebb a férfihoz Kate, és végig simított a karján, mire Rick érezte, hogy megremeg, ezért távolabb lépett tőle. Nem engedhette, hogy érzelmei, vágyai vegyék át a hatalmat. Tiszta vizet akart önteni a pohárba, és ehhez szüksége volt arra, hogy megőrizze a két lépés távolságot a nőtől. Kate szemébe könnyek gyűltek, amikor meglátta, hogy Rick eltávolodik tőle, majd a férfi halkan megszólalt.

-          Nem tudom elhinni, hogy hazudtál nekem, Kate! Nem is egyszer! – rázta meg a fejét szomorúan Rick – Titkolóztál előttem, pedig megígérted, megesküdtél, hogy soha többé nem teszed! Hogy bízzak benned, ezek után?! – tette fel a kérdést az író, és Kate szívébe fájdalom mart. Ismét egészen közel lépett hozzá, és megsimogatta az arcát.

-          Sajnálom! Milliószor is elmondom, ha kell, mennyire sajnálom! – suttogta ajkaira a nyomozó, és puhán érintette meg a férfi ajkát, majd lágyan megcsókolta. Rick minden bánata ellenére, viszonozta a gyengéd érintést, és ajkuk lassan, puhatolózva forrt össze. Nyelvük édes, vigasztaló táncba kezdett, mintha ettől az érintéstől várnák, hogy feledtessen minden szót, és tettet, melyet a másik ellen elkövettek. Lágyan csókolták egymást, majd édes pillanatukat Kate telefonjának csörgése zavarta meg. Kate nehéz szívvel bontakozott ki az ölelésből, és emelte füléhez a készüléket, miközben látta, hogy Rick elfordul tőle. -–Beckett!

-          Espo vagyok! – hallotta társa kellemesen mély hangját a vonal végén a nyomozónő – McGillis nincs itthon, elutazott az anyjáékhoz Alaszkába, már egy hónapja. A szomszédoknak megadta a számát, így felhívtuk. Azt mondja, nem dolgozik már az Add a kezed! alapítványnál, felmondott.

-          Miért? – igyekezett az ügyre koncentrálni Kate, de tekintetét nem vette le a neki háttal álló íróról, és csak nehezen tudta megállítani hangja remegését.

-          Állítása szerint, meggyűlt a baja Leo Carpenterrel. A fickó, mint mondja, teljesen megszállott volt, és semmi másról nem tudott beszélni, csak arról, hogy a csoport tagjai bizonyos szempontból bűnös emberek, akiket neki kell megmentenie. McGillis szerint, dührohamot kapott, valahányszor egy tagról kiderült, hogy visszaesett.

-          Ezt valahogy elfelejtette megemlíteni nekünk, amikor beszéltünk vele! Hozzátok be! – utasította Javit Kate, majd letette a telefont, és gombóccal a torkában várta, hogy Rick felé forduljon. Amikor Castle lassan megtette, halkan kezdett el beszélni – A fiúk behozzák Leo Carpentert. Úgy tűnik, ő az emberünk…

-          Hallottam – jegyezte meg szárazon, mindenféle érzelem nélkül Rick, és Kate érezte, hogy a csalódás ezúttal tényleg nagy, mert semmiféle érdeklődést nem mutatott már a férfi az ügy iránt, és ez megrémítette a nyomozót. – azt hiszem, most inkább hazamegyek – jelentette ki Castle, és amikor el akart menni, Kate megállt előtte, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

-          Castle, ne csináld ezt, kérlek! – könyörgött ismét a férfinak könnyes szemmel Kate – Beszéljük meg! Ne menj el így!

-          Most akarsz beszélgetni? Ezzel elkéstél úgy két napot, nem gondolod? – csendült ki maró gúny a hangjából, majd a választ meg sem várva, sértetten folytatta – kapsz egy állásajánlatot egy másik városban, tőlem távol, és te ahelyett, hogy beszélnél róla velem, egyedül akarod meggondolni, és dönteni róla! Nem érezted azt, hogy ez önző dolog a részedről, Kate?! Elvégre együtt vagyunk! Ez a döntés, mindkettőnk életére hatással lenne! – tört fel a férfiból minden elfojtott fájdalom és keserűség, Kate pedig szomorúan nyelte könnyeit. Tisztában volt vele, hogy hibázott, és Ricknek igaza volt, mégsem akarta elhinni, hogy vége lehet annak, ami kettejük között van, főleg azok után, hogy úgy döntött, itthon marad.

-          Castle, legalább hallgass meg! – fogta meg a férfi kezét, de Rick kirántotta a kezét, és csak vakon folytatta tovább, mit sem törődve azzal, mekkora fájdalmat okoz ezzel a nőnek. Úgy érezte, törlesztenie kell, elmondani, mekkorát csalódott szerelmében, így dühösen folytatta, minden egyes szavával mély sebet ejtve a nő lelkén.

-          Hallgassalak meg?! Te talán meghallgattál? Megkérdeztél? Nem! Sőt, a szemembe hazudtál! – vált könnyessé az ő tekintete is, majd mély levegőt vett, és bánatosan emelte a nőre ragyogó kék szemét. – mondd csak Kate! Mit jelent neked egyáltalán a kapcsolatunk, ha annyit nem ér, hogy megbeszélj velem egy ilyen fontos dolgot? Szeretsz te egyáltalán? Vagy, ami köztünk van, részedről csak jó szex? Kellemes időtöltés, amivel levezetheted a napi feszültséget?! – szúrta oda a nőnek, és Kate elfehéredett, amikor meghallotta. Keze ökölbe szorult, és dühösen villámló szemmel lépett közelebb az íróhoz, úgy szűrte fogai között a választ.

-          Ha bárki más állna most itt előttem, gondolkodás nélkül pofon vágnám! – hallatszott hangján a visszafojtott indulat, és Rick érezte, hogy túl messzire ment, de már nem szívhatta vissza a düh diktálta szavakat – De mivel téged szeretlek, csak annyit mondok, hogy tűnj el innen! Most! – állt félre a férfi elől, aki először megpróbált megszólalni, végül az ajtóhoz lépett, majd mielőtt kilépett volna, még hátrafordult.

-          Annyit azért tegyél meg, hogy közlöd, milyen döntést hoztál!

-          Azt már most is közölhetem! Elfogadom az állást! – vetette oda hátra sem fordulva Kate a korábbi döntésének teljes mértékben ellentmondó választ.

-          Jó – bólintott Castle szomorúan, mire Kate nagyot nyelt, úgy ismételte meg.

-          Jó.

-          Remek! – emelte meg hangját most Rick, melyre Kate hátrafordult, és tartva a szemkontaktust, ezt a szót is megismételte.

-          Remek! – szűrte a fogai között mérgesen. Csalódott volt, amiért így alakultak a dolgok, amiért Rick meg sem próbálta marasztalni, és most úgy érezte, igaza volt a kapitánynak. Nem áldozhatja fel ígéretes karrierjét egy múlandó szerelemért. Könnyes szemmel figyelte, ahogy Rick bevágja maga után az ajtót, majd nagyot sóhajtva az asztalához lépett, és a washingtoni iroda számát tárcsázta.

24. rész

Kate szomorúan tette vissza helyére a kagylót, miután beszélt Jennings ügynökkel, és közölte vele döntését. Fogalma sem volt róla, hogy helyes volt-e a lépés, amit tett, de most úgy érezte, ezt kellett tennie. Épp a következményeket latolgatta magában, amikor Espo jelent meg az asztala mellett.

-          Leo Carpenter meglépett – jelentette be nemes egyszerűséggel, és Beckettnek időre volt szüksége, mire vissza tudott zökkeni az ügyhöz, így most értetlenül nézett Javira, aki mellett Ryan álldogált bűnbánó képpel, mintha legalábbis az ő hibájuk lenne.

-          Mi?

-          Leo Carpenter nem volt az alapítványnál, amikor odamentünk. Tina, az egyik segítő azt mondta, miután ti eljöttetek tőle, sietve távozott, és amikor kérdezte, mikor jön vissza, csak annyit felelt, hogy talán soha! – magyarázta Ryan Espo helyett, aki most érdeklődve figyelte Kate arcát, aki úgy tűnt, nem is figyel arra, amit Kevin mond.

-          Úgy tűnik, menekül… - állapította meg Beckett hangosan gondolkozva, majd nagy levegőt vett, és eltökélten nézett kollégáira. – adjatok ki ellene körözést! Főleg a reptereket és a pályaudvarokat figyeljék! Biztos vagyok benne, hogy nem marad New York-ban!

-          Hol van Castle? – forgott körbe Javi, és figyelmét elkerülte az árnyék, mely átsuhant Beckett arcán a kérdést hallva.

-          Hazament – adott rövid választ, majd felállt a székből, és komoly arccal állt meg barátai előtt. Itt volt az ideje, hogy közölje velük is, milyen lehetőséget kapott, és milyen döntést hozott. Nemcsak a kollégái voltak, hanem a barátai is. A családjának tekintette őket, joguk volt tudni, milyen változás állt be az életébe, és ezzel az ő életükbe is. – Fiúk, beszélnünk kell… pontosabban, mondanom kell nektek valamit – fogott bele, Javi és Kevin pedig döbbenten hallgatták végig, majd Gates irodájába ment, hogy vele is közölje döntését.

Castle dühösen vágta be maga után az ajtót lakásában, és még ingerültebben hajította zakóját a dohányzó asztal mögötti kanapéra, majd a hűtőszekrényhez lépett, hogy fájó szívét egy kis tejszínhabbal gyógyítsa. Ahogy azonban kiemelte az édes fehérséget, azonnal megjelent szeme előtt Kate vágytól elhomályosult zöldes-barna szeme, ahogy fölé hajolva, puha nyelvével nyalja le a mellkasára fújt habot, és könnyes szemmel tette vissza a helyére a flakont. Égett a szíve a fájdalomtól a veszekedés miatt, de a legjobban mégis az fájt neki, amiért olyan otrombán beszélt a nővel. Hogyan is kérdőjelezhette meg, hogy szereti őt Kate, hiszen számtalanszor bizonyította már neki szerelmét. A csalódottsága azonban, és a keserűsége túl nagy volt a titkolózás és a hazugság miatt ahhoz, hogy józanul gondolkodjon, most viszont csak azt érte el, hogy Kate elfogadja az állást Washingtonban, ő pedig itt marad egyedül, egy viszonzatlan szerelemmel, ami egész hátralévő életében égetni fogja majd, és megakadályozni, hogy boldog legyen, hiszen az élete Kate nélkül értelmetlen. Ezt már az első pillanatban tudta, amikor megismerte a nyomozót. Első találkozásuk óta érezte, tudta, hogy neki mellette a helye, hiszen csak akkor érezte magát jól a bőrében, ha a közelében volt, ha érezhette a cseresznyeillatot, hallhatta bársonyos hangját. Most mégis úgy tűnik, meg kell tanulnia újra a nő nélkül élni, úgy tenni, mintha nem is ismerte volna soha. Most már nem az fájt a lelkének, nem attól volt nehéz levegőt vennie, hogy Kate nem osztotta meg vele az álláslehetőséget, hanem attól, hogy elmegy örökre, és ő soha többé nem láthatja. Arcát keze közé temetve rogyott le a kanapéra, miközben igyekezett mély levegőt venni, de a mellkasára nehezedő nyomás nem akart megszűnni, és tudta, nem is fog soha. Gondolataiból anyja hangja rántotta ki.

-          Richard! Te mit keresel itthon? Azt hittem, Kate-tel vagy! – ült le mellé az anyja, és torkára forrt a szó, amikor fia könnyes tekintettel felnézett rá. – mi történt? – tette fel fiának kétségbeesetten a kérdést. Még soha nem látta ennyire összetörtnek a fiát, leszámítva két alkalmat, amikor Kate-t meglőtték a temetőben, és amikor megtudta, hogy a nyomozó mindenre emlékszik. Rick egy ideig némán nézett vissza anyjára, kétségek között hagyva, majd mély levegőt vett, és beszámolt vitájukról a nővel. Martha figyelmesen hallgatta, majd halkan szólalt meg – Kisfiam, megértem, hogy dühös lettél, és csalódtál. Ez valóban fontos dolog, amit meg kellett volna osztania veled – fogott bele óvatosan Martha, majd lágyan folytatta – de értsd meg Katherine-t is. Egész életében magára volt utalva, egyedül kellett döntéseket hoznia. Új még neki a helyzet, hogy van valaki, akire támaszkodhat, aki mellette áll, akivel mindent megbeszélhet. – vette védelmébe a nyomozót Martha, akit úgy szeretett, mintha a lánya lenne, és minden álma valóra vált, amikor ő és a fia végre egymásra találtak. Nem engedhette, hogy makacsságuk, és tapasztalatlanságuk miatt elsodródjanak egymás mellől – Ezen kívül, láss egy kicsit az ő szemével! Mi van akkor, ha elmondja neked ezt a lehetőséget? Lebeszéled! – válaszolt fia helyett Martha, és amikor Rick szóra nyitotta a száját, egy kézmozdulattal hallgattatta el – Így van, Richard, lebeszélted volna, ő pedig hagyta volna, és veled marad! Aztán eltelt volna néhány év, és téged okolt volna, amiért lemaradt élete nagy lehetőségéről! Talán sosem mondta volna ki, de a fejében végig ott motoszkált volna! Ezt akarta elkerülni Kate, ezért nem avatott be senkit sem, és én maximálisan megértem őt! Te is megértenéd, ha levetkőznéd a büszkeséget, és megpróbálnád az ő szemével látni a dolgokat! – ért mondandója végére Martha, és Rick ledöbbenve hallgatta anyja bölcs okfejtését. Bármennyire is rosszul érezte magát, el kellett fogadnia, hogy anyjának igaza van. Nem engedte volna el szerelmét, nem elégedett volna meg a lopott hétvégékkel, többet akart volna, Kate pedig szereti annyira, hogy maradt volna. Nagyot sóhajtva dőlt hátra a kanapén, és lehunyt szemmel szólalt meg.

-          Igazad van…

-          Mint mindig! – somolygott Martha, de Rick még csak el sem mosolyodott, úgy folytatta.

-          De most már késő… elmegy Washingtonba.

-          Menj vele! – rántotta meg lazán a vállát Martha, mintha csak azt közölte volna, hogy gyönyörűen süt a nap, lemegy a partra.

-          Na és veletek mi lesz? – nézett most Castle anyjára meglepetten, de arcán látszott, hogy ez a lehetőség az ő fejében is megfordult.

-          Kisfiam! Ha hiszed, ha nem, boldogulunk nélküled is! – simogatta meg szeretetteljesen fia arcát a nő, majd folytatta – persze, hiányozni fogsz nekünk, de Alexis alig van itthon. Legfeljebb mostantól nem ide jön a hétvégéken, hanem D.C-be. Miattam pedig, végképp ne aggódj, jól megleszek! – kacsintott a fiára Martha, mire most már Castle is elmosolyodott, de csak hamar, újra elkomorult az arca.

-          Talán már nem is állna szóba velem, azok után, amiket mondtam neki – jósolta meg félelemmel a hangjában, mire Martha elnézőn mosolygott rá.

-          Ezt csak úgy tudod meg, ha elmész hozzá, és bocsánatot kérsz mindenért!

-          Azt mondod, térden állva menjek el hozzá, és kérjem, hogy bocsássa meg, hogy hülye voltam? – pislogott anyjára döbbenten Castle, mire Martha még mindig mosolyogva rázta meg a fejét.

-          Nem! Dehogy! Taxival menj, az gyorsabb! – bokszolta meg fia vállát tréfásan Martha, majd magára hagyva gondolataival, felment a lépcsőn, Castle pedig szemöldökráncolva gondolt végig minden egyes szót újra, amit anyja mondott.

Kate megtörten nézett végig összecsomagolt bőröndjén. Miután kiadták a körözést Carpenter ellen, már nem volt értelme a kapitányságon maradniuk, így mindenki hazament, ahogy ő is. A fiúk meghökkenve hallgatták végig a fejleményeket, melyről beszámolt nekik, de azonnal támogatásukról biztosították, amiért most roppant hálás volt. Főleg azért, mert még egy nehéz beszélgetés várt rá legjobb barátnőjével, Lanie-vel, aki szintén nem volt feldobva az eseményektől, mégis, amikor megtudta, milyen nehéz döntést kellett meghoznia a nyomozónak, azonnal átölelte, és biztosította róla, hogy mindenben számíthat rá, mint egy igazi jó barát. Kate most ismét végig nézett a bőröndön, miközben azon gondolkodott, vajon mindent elcsomagolt-e, amire szüksége lehet. Ahogy körbefutatta tekintetét a szobán, szeme megakadt Rick egyik kék ingén, mely a szekrényre volt felakasztva. Lábai szinte maguktól vitték közelebb, és kezei önálló életre kelve akasztották le helyéről. Lehunyt szemmel érintette arcát a puha anyaghoz, és mélyen beszívta az író kellemes arcvizének illatát. Egy pillanatra olyan érzés volt, mintha itt lenne vele, mintha ölelő karjai a derekára simulnának. Amikor azonban kinyitotta a szemét, gombóc kerekedett a torkában a felismerésre, hogy egyedül van, és most már egyedül is marad. Könnyei szabad utat keresve törtek a felszínre, és csorogtak végig arcán, kis ösvényt képezve, ő pedig hagyta, és még mindig a férfi ingét szorosan magához ölelve ült le a becsomagolt, de még le nem zárt bőrönd mellé, majd hirtelen gondolt egyet, és a kék inget szépen összehajtva helyezte bele a táskába, gondosan elcsomagolt ruhái tetejére. Éppen lezárni készült az utazótáskát, amikor kopogtatás törte meg a szoba csendjét. Kate a hirtelen hangra összerezzent, majd mélyeket lélegezve igyekezett összeszedni magát, és az ajtóhoz sétált. Mielőtt kinyitotta, gyorsan rendbe szedte arcát a tükör előtt, még egy nagy levegőt vett, és szélesre tárta az ajtót. Le sem tagadhatta volna döbbenetét, mely azonnal kiült az arcára, amikor meglátta az ajtóban várakozó látogatóját.

- Szia, Kate! – köszönt rá a kései vendég, Kate pedig még mindig döbbenten meredt rá. Mindenkire számított, amikor kinyitotta az ajtót, csak éppen rá nem.

25. rész

Castle zavartan álldogált egyik lábáról a másikra, miközben Kate még mindig döbbenten meredt rá. Amikor elhatározta, hogy eljön, és bocsánatot kér tőle mindenért, számított rá, hogy a nő talán nem fog örülni jöttének, de minden sejtjével reménykedett benne, hogy legalább egy esélyt ad neki. Ahogy azonban most tekintete végig siklott Beckett zárkózott arcán, elbizonytalanodott. Éppen az járt a fejében, hogy inkább elmegy, amikor meghallotta Kate hideg, hátborzongatóan elutasító hangját.

-          Mit akarsz Castle? – kérdezte a nyomozó ridegen, és tekintetében megbántottság csillogott – Talán eszedbe jutott még néhány sértés, amit elfelejtettél a fejemhez vágni a kapitányságon? Vagy az érdekel, hol tart az ügy? Leo Carpenter ellen körözést adtunk ki…

-          Egyik sem! – vágott a szavába Rick nagyot nyelve, majd félénken nézett a nőre - Bemehetek?

-          De ne tartson sokáig! – állt félre most az ajtóból Kate, utat engedve a férfinak, miközben folytatta – Nem érek rá! – Rick beljebb lépett, és tekintetét körbefutatta a lakásban, szeme pedig azonnal megakadt a nyitott, telepakolt bőröndön. Gyomrát görcsbe rántotta a félelem, hogy elkésett, és csak nehezen találta meg hangját, amikor megszólalt.

-          Tehát elmész… - állapította meg szomorúan, mire Kate szeme is a bőrönd felé vándorolt, majd amikor észrevette, hogy kilátszik a férfi inge a táskából, sietve a háló felé vette az irányt, és becsukva az ajtót, még mindig érzelmek nélkül nézett a férfira.

-          El – vetette oda flegmán a szavakat. Annak ellenére, hogy szíve szerint, szorosan az író karjaiba simult volna, fejéből nem tudta kiűzni a bántó szavakat, mellyel a férfi ledegradálta kapcsolatukat, és csak jó szexnek nevezte azt. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy az elmúlt, majdnem öt évben, csak ennyire ismerte meg őt Rick, hogy elhiszi róla, képes csupán a jó szex miatt együtt maradni valakivel.

-          Mikor? – rántotta ki fájó gondolatai közül Rick meggyötört hangja, mire rántott egyet a vállán.

-          Még ma. – hangzott ismét a rövid felelet – Egy órán belül indulnom kell, éppen ezért, hálás lennék, ha belefognál végre, miért jöttél! – fonta karba a kezét Kate, és megállt a férfi előtt várakozón.

-          Igazad volt – vett mély levegőt Rick, majd Kate zavart tekintetét látva, folytatta – Mindenben. Ha elmondod, én lebeszéllek, te pedig maradsz, és nem fogadod el az állást. Évekkel később pedig, meggyűlöltél volna emiatt. – vágott bele jövetele okába Rick, majd nagyot nyelve nézett Kate könnytől fátyolos szemébe, de erőt vett magán, és folytatta – Sajnálom! Önző voltam, és csak azzal törődtem, hogy nekem mi lenne a jobb! Meg sem próbáltam a te szempontjaidat figyelembe venni, vagy a te szemszögedből látni a helyzetet.

-          Castle… - szakította volna félbe halkan Kate, de Rick egy kézmozdulattal leintette.

-          Ne! Kérlek, had fejezzem be! Eleget gyakoroltam ahhoz, hogy végig mondhassam – suhant át szelíd mosoly az arcán – Belátom, hogy sértett voltam, amiért titkolóztál, és nélkülem döntöttél. Megérdemeltem volna azt a pofont, azért, amit mondtam, és hidd el, ha tehetném, visszaforgatnám az időt, hogy meg nem történté tegyem… Tudom, hogy szeretsz, és most már megértem a döntésedet is, és nem állok az utadba. Elengedlek, és szeretném, ha elfogadnád az állást! Ez kiváló lehetőség a számodra!

-          Elengedsz? – nézett rá meglepetten a nyomozó, aki még mindig a vallomás hatása alatt volt. Noha mélyen megsebezte az író szavaival, neki is bocsánatot kellett volna kérnie, amiért nem avatta be, amiért titkolózott előtte, és hazudott neki. – Azt akarod, hogy elmenjek? – kérdezte, és szeméből nem tudta elrejteni a fájdalmat. Bármennyire is meghatotta Rick önzetlensége, mégis jobban érezte volna magát, ha nem mond le róla ilyen könnyen.

-          Igen, Kate! Azt szeretném, ha kipróbálnád magad ezen a területen, hogy később ne bánj meg semmit! – bólogatott Rick, majd közelebb lépett, és félelemmel a hangjában folytatta – De ha meg tudod bocsátani nekem, amit mondtam, akkor nem kell egyedül menned… - hagyta nyitva a mondatot, és reménykedve várta, hogy Kate felfogja szavai értelmét. Beckett arcán először értetlenség tükröződött, amit hirtelen felváltott a meglepettség, majd amikor rájött, mire akar kilyukadni az író, halványan elmosolyodott, Rick pedig folytatta – Veled akarok menni! Mert abban igazad volt, hogy nem elégednék meg a lopott hétvégékkel! Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy napokig ne lássalak, ezért úgy döntöttem, én is Washingtonba költözöm. – mosolyodott el félénken Rick – Nikki Heat F.B.I ügynök lesz – kacsintott a nőre, aki csak mosolygott, majd közelebb lépett, és szó nélkül szorosan a férfihoz simult, aki boldogan ölelte magához szerelmét. Percekig csak élvezték a másik testének közelségét, majd Kate kibontakozott a karjaiból, és szerelmesen, könnyekkel a szemében nézett fel a férfira.

-          Na, és mi lesz Alexis-szel, Martha-val, a kiadóddal…

-          Mindannyian boldogulnak nélkülem, de én nélküled elveszett ember vagyok – simogatta meg az arcát gyengéden Rick, majd közelebb hajolt, és homlokukat összeérintve súgta – Annyira sajnálom, amit mondtam, Kate… meg tudsz nekem bocsátani?

-          Ha te is megbocsátod nekem a titkolózást, és a hazugságot… - suttogta szégyenkezve Beckett, mire Rick most az álla alá nyúlt, és mélyen a szemébe nézve szólalt meg.

-          Amennyiben van még tejszínhab és eper… - somolygott kópésan Rick, mire Kate közelebb bújt hozzá, és szinte a szájába súgta a szavakat.

-          Ennél tudsz te kreatívabb is lenni, nem igaz? – lehelte érzékien a nő, majd ajkuk lágy, gyengéd csókban forrt össze. Nyelvük puhán, mégis érzékien találkozott, és mindketten megkönnyebbülten merültek el az édes élvezetben, levetve vállukról a gondot és szomorúságot, melyet a másik elvesztésének rémes gondolata okozott. Csókjuk egyre szenvedélyesebb lett, melyben már nyoma sem volt a vigasztalásnak, sokkal inkább a vágynak, a másik hiánya okozta éhség csillapításának. Rick karja szorosan fonódott a nő dereka köré, és húzta magához olyan közel, amennyire csak lehetett, hogy érezze törékeny testét az övének nyomódni, míg Kate engedelmesen ölelte át a nyakát. Csókjuk megszakítása nélkül kezdtek el a háló felé araszolni, majd amikor odaértek, Rick egy mozdulattal belökte az ajtót, miközben ajka már Kate nyakát, és inge kivágása mentén, melle vonalát kényeztette. Élvezettel hallgatta, ahogy a nő aprókat nyög a kényeztetésre, és megremeg a karjaiban. Kate ujjaival már az ingét gombolta ki, és vágyakozva simított végig az izmos mellkason, ajka pedig érzékien simított végig az író fülcimpáján, aki most elhomályosult tekintettel nézett fel rá, majd szerelmesen elmosolyodott, és újra megcsókolta. Keze akadálytalanul tört utat magának az ing alá, és kínzóan lassú mozdulatokkal simogatta a nő testét, kényeztetve mellét, hogy aztán felfelé haladva, lesimítsa válláról az inget, és az, nesztelenül landoljon a padlón, melyet hamarosan az ő inge is követett. Kate kis tenyere finoman szántott végig az író meztelen felsőtestén, majd aprólékosan haladva egyre lejjebb, először hasán, majd csípőjén időzött el, és belemosolygott az újabb szenvedélyes csókba, amikor rátalált az övcsatra, és érezte, hogy Rick lélegzete elakad. Fürgén kapcsolta ki az övet, és húzta le a sliccet, majd keze rátalált a nadrágban vágytól feszülő férfiasságra, és kínzó lassúsággal simított végig rajta. Miközben a férfi a nyakát, és mellét kényeztette, megszabadítva a melltartótól, ő lehúzta a férfiról a nadrágot, az alsóval együtt, leült az ágyra, és lazán letolva onnan a bőröndöt, magára húzta az írót. Rick immár a nőn fekve sem hagyta abba annak kényeztetését. Nyelve lágyan simogatta végig a selymes bőrt, forró ösvényt varázsolva, és apró nyögéseket felszakítva annak tüdejéből, melytől Rick megborzongott. Fejét most felemelve nézett a vágytól elhomályosult, zöldes színben ragyogó szempárba, és mialatt keze rátalált a nő legérzékenyebb pontjára, a füléhez hajolva súgta.

-          Annyira szeretlek, Kate! – égette forró lehelete a nő fülét, mire annak háta ívben megfeszülve préselődött a férfihoz, és Castle már alig bírt uralkodni a testén elhatalmasodó vágyon. Ajka ismét elindult a nő testén, miközben kezével lassan lehámozta kedveséről a nadrágot, a kis fehérneművel együtt, majd belső combját visszafelé simogatva haladt egyre feljebb, egészen addig, míg tekintete újra össze nem kapcsolódott a nőével.

-          Kérlek… Rick – zihálta vágytól rekedt hangon Kate, mire Castle elmosolyodott, és megadva magát a mindent elsöprő vágy hullámának, lassan becsusszant a nőbe, aki élvezettel túrt bele a férfi hajába, ahogy megérezte, hogy Rick kitölti, keze pedig ökölbe szorult a gyönyörtől, amikor a férfi lassan mozogni kezdett benne. Sóhajtásaik egyre sűrűbbek lettek, légzésük akadozott, ahogy egyre gyorsabb tempóban száguldottak a beteljesülés felé. Néhány pillanattal később, tökéletes összhangban érkeztek el a csúcsra, és Rick kapkodó lélegzettel fúrta arcát a nő nyakába, miközben mélyen beszívta a friss cseresznyeillatot.

-          Szeretlek! – suttogta a nyakába a szavakat, mire Kate boldog mosollyal az arcán simogatta a férfi hátát, majd nyakát, végül ujjai végig szántottak a barna tincseken.

-          Én is téged! – súgta a fülébe, majd megcsókolta először az arcát, majd amikor Rick felnézett rá, és tekintetük találkozott, lágy, szerelmes csókot váltottak. Castle most hanyatt feküdt, és mellkasára húzta a nyomozót, miközben tekintete megakadt a földre hajított, kiborult bőröndön.

-          Az ott az én ingem? – emelte meg kissé a fejét, majd Kate is követte a mozdulatot, és szégyenlős mosollyal az arcán, hogy lebukott, hanyatlott vissza az erős, izmos mellkasra, miközben ujjaival játékosan szántott végig a hasáig, majd vissza.

-          Igen. Magammal akartam vinni, emlékbe, hogy jobb napokon azzal kínozzam magam – felelte mosolyogva, majd Rick lágyan megpuszilta a homlokát.

-          Jobb helye lesz az én bőröndömben, és jobb napjaidon, majd én kínozlak, Washingtonban – jegyezte meg huncutul, és ismét megcsókolta a nőt, aki azonban megszakítva a csókot, most komolyan nézett rá.

-          Castle… nem kísérhetsz el Washingtonba. – jelentette ki határozottan, és Rick arcáról azonnal eltűnt a boldog, felhőtlen mosoly, és átadta helyét a döbbenetnek.

26. rész

Rick még mindig értetlenül, szemében félelemmel nézett a nyomozóra, aki most felült az ágyon, álláig húzta a takaróként használt lepedőt, és hátát az ágy támlájának támasztotta.

-          Ezt nem értem – préselte ki magából a szavakat remegő hangon Castle, miközben ő is felült a nővel szemben – Azt hittem, hogy ami most történt, azt jelenti…

-          Ami most történt, azt jelenti, hogy szeretlek, de akkor sem kísérhetsz el Washingtonba – rázta meg határozottan a fejét Kate, majd ajka apró mosolyra húzódott, ahogy folytatta – mert én sem megyek.

-          Nem? Te nem… akkor te… ez… - dadogta meglepetten Rick, mire Kate ajkán még szélesebb lett a mosoly, ahogy most kissé előredőlve, egészen közel hajolt a férfihoz.

-          Még azelőtt visszautasítottam az állást, hogy rájöttél volna. – magyarázta szelíden Beckett, majd folytatta – ezért sem szóltam róla, mert úgy gondoltam, mivel úgyis maradok, feleslegesen vitatkoznánk.

-          Mikor döntötted el? – kérdezte még mindig Castle, még mindig azon igyekezve, hogy döbbenetét leküzdje, kevés sikerrel.

-          Azon az estén, amikor egyedül akartam lenni, te mégis átjöttél hozzám – simogatta meg finoman a férfi arcát, aki elkapta a kezét, és belecsókolt a tenyerébe, miközben Kate tovább beszélt – rájöttem, hogy soha senki nem fog úgy szeretni, mint te engem, és én sem fogok mást szeretni soha.

-          Mi lesz, ha évek múlva megbánod, Kate? – emelte rá most a nőre kék szemét félve, és aggódva Rick, és Kate-t meghatotta ez az őszinte törődés – mi lesz, ha engem okolsz majd, amiért maradtál…

-          Nem fogom megbánni, mert a munka sosem lehet az első helyetted. – rázta meg határozottan a fejét a nyomozó, és szemében szerelem csillogott, amikor tovább beszélt – Évek múlva, ha majd az életemre nézek, téged akarlak magam mellett látni, és nem azt, hogy a munkámmal élek együtt! – jelentette ki elszántan, majd közelebb hajolt, és megcsókolta a férfit – Szóval, tetszik, vagy sem, Nikki Heat, és Kate Beckett továbbra is a 12. őrs gyilkossági nyomozója marad, itt, New York-ban – mosolyodott el boldogan, és újból csókra hajolt a férfihoz, aki először gyengéden viszonozta az édes érintést, majd kissé elhúzódva, értetlenül pillantott a földön heverő bőröndre.

-          Na, és a bőrönd? Azt mondtad, elmész… és egy órán belül indulnod kell…

-          Így is van, sőt, már el is késtem – ült most a legtermészetesebb módon, kis terpeszben a férfi ölébe Kate, akinek kikerekedett a szeme a meglepettségtől, miközben érezte, hogy ágyéka azonnal reagál a nő ölének közelségére – Lanie-hez mentem volna… - szórt apró csókokat először Rick nyakára, majd a vállára, és vissza.

-          De… miért? – kérdezte akadozó lélegzettel Castle, aki már egyre nehezebben figyelt a válaszra. Teste és elméje felett lassan átvették a hatalmat érzékei. Minden porcikája megbizsergett a nő finom ajkának lágy érintéseitől, és attól, ahogy puha, kerek mellei, minden egyes csóknál meztelen mellkasához préselődtek. Kate most abbahagyta a kényeztetést, és karjait a férfi nyaka köré fonva nézett mélyen a szemébe.

-          Amikor elmondtam neki, mi történt, felajánlotta, hogy lakjam nála pár napig, én pedig igent mondtam – magyarázta zavartan Kate. Mindig is nehezen beszélt az érzelmeiről, de tudta, éppen itt az ideje, hogy teljesen kitárulkozzon a férfinak. – Képtelen lettem volna itt maradni, ahol minden rád emlékeztetett… egyszerűen nem kaptam levegőt… - sütötte le szégyenlősen a szemét Kate, ahogy belegondolt, milyen megpróbáltatást jelentett neki még összecsomagolni is. Rick egy darabig némán nézett a most barnán ragyogó szemekbe, majd átérezve a pillanat törékenységét, és azt, hogy milyen nehéz lehetett a nőnek bevallani érzéseit, szelíden elmosolyodott.

-          Tudtad, hogy nagyon jó vagyok a szájból-szájba lélegeztetésben? – ütötte el tréfával a pillanat komolyságát, és Kate hálás mosolyt küldött felé, szemébe pedig huncut csillogás költözött, ahogy tenyerét lágyan végig húzta a férfi nyakán, majd mellkasáról a hasára vándoroltak finom ujjai, úgy hajolt közelebb hozzá.

-          Valóban? – súgta a szájába a szavakat, majd gyengéden megharapta az alsó ajkát - bizonyítson, Mr. Castle – húzta végig nyelvét érzéki lassúsággal a korábban megharapott ajkakon, mire Rick azonnal szenvedélyesen csapott le a nő szájára, és nyelve kutatva, incselkedve fedezte fel a nő ajkának mélységeit, Kate pedig hasonló szenvedéllyel válaszolt. Egy pillanatra a lélegzete is elakadt, amikor megérezte, hogy Rick kezei végig simítanak fenekén, majd csípőjén, hogy aztán hasán folytassák útjukat, és megálljanak kerek mellein, hogy azokat simogassák tovább. Amikor Castle megszakítva a csókot, nyakát kezdte el kényeztetni, Kate háta ívben hátrahajlott, hogy még közelebb érezze magához a férfit, miközben lágyan kezdett el ringatózni annak ölében, a végletekig fokozva ezzel Rick vágyát. Ereiben vadul száguldozott a vér, és úgy érezte, élve égeti el, amikor az író finoman megfordította, hanyatt fektette, és ajka végig csókolta a testét, majd megállapodott legérzékenyebb pontján, hogy azt kényeztesse tovább. Kate ujjai türelmetlenül túrtak a férfi sűrű, barna hajába, és keze ökölbe szorult, ahogy közeledett a gyönyör felé, de még mielőtt elérte volna, Rick lágyan eggyé olvadt vele, majd egy pillanatra mozdulatlanná vált, úgy nézett a nő vágytól elhomályosult szemébe.

-          Még… soha… senkit nem szerettem… ennyire – zihálta a szavakat Rick szerelmesen, majd összeszorította ajkát, amikor érezte, hogy Kate lágyan megmozdul alatta, épp csak egy leheletnyit, de elég volt ahhoz, hogy Rick úgy érezze, nem bírja tovább.

-          Nagyon szeretlek… - súgta vissza Kate a férfi szájába a szavakat, majd elégedetten felnyögött, amikor Rick lassan, az érzéki gyönyöröket a végletekig fokozva mozogni kezdett benne, nyelvük pedig ugyanolyan ritmusban táncolt a másik szájában, egy pillanatra sem megszakítva az édes csókokat. Ahogy mozdulataikkal együtt felgyorsult szívveréssel közeledtek a beteljesülés felé, ujjaikat összekulcsolták, majd mélyen egymás szemébe nézve lépték át a gyönyör birodalmának kapuját, hogy aztán egy lágy, puha, lassú, és véget érni nem akaróan hosszú csókkal pecsételjék meg szerelmüket.

Kate ajka boldog mosolyra húzódott, ahogy megérezte, hogy az író tüdejéből ki-be áramló levegő a nyakát csiklandozza, ahogy a férfi egész szorosan hozzásimulva, jobb karját az ő derekán pihentetve az igazak álmát alussza. Fejét kissé megemelve pillantott az éjjeli szekrényen álló órára, mely reggel fél nyolcat mutatott, ő pedig elégedetten sóhajtva fordult meg az ölelő karokban, így szembe került szerelmével. Annak ellenére, hogy a fél éjszakát átszeretkezték, egyáltalán nem érezte magát fáradtnak, csak felhőtlenül boldognak. Egy darabig csak némán figyelte az író kisimult arcát, homlokába hulló tincseit, erős mellizmát, majd emlékei között utat törtek magának az elmúlt éjszaka eseményei is. Amikor elmondta a fiúknak, hogy milyen ajánlatot kapott, és Castle, hogyan reagált erre, még nem sejtette, hogy az este ilyen gyönyörű fordulatot hoz majd. De most itt feküdt szerelme karjaiban, amelyek óvón ölelték, és még soha nem érezte magát annyira otthon sehol, mint most, ebben a pillanatban. Mintha egész életében ezt a helyet kereste volna, ide tartozott volna. Figyelme most az író ajkára terelődött, arra a szép vonalú, érzéki szájra, mely megannyi gyönyörrel ajándékozta meg szeretkezésük alatt, és csak nehezen állta meg, hogy ne csókolja meg a férfit, de nem akarta felébreszteni. Ahogy pillantása feljebb vándorolt, tekintete a ragyogó kék szempárral találkozott.

-          Kifigyeli, ahogy alszom, nyomozó? – húzódott mosolyra Rick ajka, mire Kate még közelebb bújt hozzá, és most már megtette, amiről ébredése óta álmodozott, lágyan megcsókolta a férfit, aki ugyanolyan gyengéden viszonozta azt.

-          Tilos? – kérdezte még mindig mosolyogva, miután elváltak ajkaik, mire Rick lassan végig simított a derekán, melytől Kate kellemesen megborzongott.

-          Neked semmi sem tilos – csókolta meg újra. Nyelvük lassan, ráérősen találkozott, és édes, lágy táncba kezdett, kiélvezve minden pillanatot – Nem tudom elhinni, hogy ez lehetséges... már vagy négy perce ébren vagyunk, én téged csókollak, és a telefonod még nem zavart meg minket – motyogta Rick apró csókok közepette, és Kate a becézgetés megszakítása nélkül mormolt vissza.

-           Ssss… még megtöröd a varázslatot – simított végig ismét ajkával a férfi ajkán, majd hagyta, hogy Rick elmélyítse a csókot, és ezúttal szenvedélyesebben találkozzanak résnyire nyílt ajkaik. Castle tenyere lassan indult felfedezőútra a nő testén, és elégedetten mosolygott bele a csókba, amikor megérezte, hogy Kate megremeg az érintésétől, miközben gyengéden hanyatt fektette, és elhelyezkedett rajta, óvatosan, nehogy túl nehéz legyen a nőnek. Ebben a pillanatban hangos kopogás zavarta meg őket, és Rick káromkodva emelte fel fejét.

-          Ezt nem hiszem el! – fújtatott nagyot, mire Kate ujjaival hajába túrva húzta magához ismét közel.

-          Majd elmegy! – súgta a szájába a szavakat - Ne végezz félmunkát! – kacsintott a férfira, és ismét megcsókolta, Rick pedig boldogan viszonozta azt. A kopogás azonban nem akart megszűnni, sőt, egyre hangosabban ütötte a faszerkezetet a kitartó látogató, így Kate nehezen kibontakozott a férfi karjaiból, magára kapta köntösét, miközben elhatározta, bárki is zavarta meg együtt létét szerelmével, a másodperc tört része alatt dobja ki. Morcos tekintettel tépte fel az ajtót, de torkára forrt a szó, amikor meglátta hívatlan látogatóját.

27. rész

-          Hála Istennek, hogy jól vagy! – lépett azonnal a lakásba legjobb barátnője, és szorosan megölelte, úgy, hogy Kate azt hitte, rögvest megfojtja.

-          Lanie? – kérdezte döbbenten, miközben a nő még mindig belé csimpaszkodott – Igen, jól vagyok, de lassan megfulladok…

-          Oh, ne haragudj, csak annyira aggódtam érted! – távolodott most kissé hátrébb barátnője, majd gyanakodva nézett végig rajta, mintha meg akarna győződni róla, hogy tényleg jól van, miközben tovább beszélt – Mondd csak, minek neked a telefon? Az egész éjszakát átaggódtam érted! Úgy volt, hogy átjössz hozzám, ehelyett nemhogy nem jöttél, még a telefont sem vetted fel!

-          Lanie, tudom, és ne haragudj, de… - fogott volna bele a magyarázkodásba Kate, miközben tekintete a dohányzóasztalon lévő mobiljára esett, amelyen egy kis led kitartóan villogott, jelezve, hogy már több alkalommal is megpróbálták utolérni rajta.

-          Had találjam ki! – vágott a szavába Lanie, miközben kényelmesen beljebb sétált a lakásba, Kate pedig lemondó sóhajjal pillantott a hálószoba felé, majd becsukta a bejárati ajtót, és követte barátnőjét, aki most felé fordulva folytatta – inkább itthon maradtál, és keseregtél Castle miatt, minthogy átjöttél volna hozzám, és egy üveg borral kibeszéltük volna a férfiak ostobaságát…

-          Lanie, nem erről van szó, tudod… - vágott volna bele már másodszor a nyomozó, de a doktornő csak felemelt kézzel leállította.

-          Ne mondj semmit! Látom rajtad, hogy min mentél keresztül az éjjel!

-          Valóban? – húzta fel érdeklődve a szemöldökét Kate, és igyekezett elrejteni a mosolyát, miközben arra gondolt, barátnőjének fogalma sem lehet róla, milyen gyönyörű éjszakában volt része szerelme karjai között. – Látszik rajtam?

-          Pontosan! Látom rajtad, hogy egész éjjel nem aludtál! – bólintott határozottan, mindent tudó tekintettel Lanie, Kate pedig alsó ajkát beharapva igyekezett komoly képet vágni.

-          Ebben igazad van, nem sokat aludtam… - csillant meg a szeme kópésan, de Lanie észre sem vette, annyira belemelegedett mondandójába.

-          Lemerném fogadni, hogy egész éjjel Castle-t sirattad, és még csak össze sem csomagoltál! – indult most el a hálószoba felé, mire Kate ijedten sietett utána. – most rögtön megoldjuk, kisanyám, ne aggódj! Pár holmit bedobálunk, és…

-          Lanie, várj! – állította volna meg barátnőjét, de ő már fel is tépte az ajtót, majd amikor belépett, földbe gyökerezett lábbal, meredten bámulta az ágyba fekvő, félmeztelen írót, akinek legnemesebb szervét csak egy vékony lepedő takarta el előle.

-          Ó, te jó ég! – nyögte ki Lanie vigyorogva, majd először Kate-re, majd ismét az íróra nézett, aki vérvörössé vált arccal rángatta magán feljebb a takarót – Ti… kibékültetek? – kérdezett rá a nyilvánvalóra, mire Kate mosolyogva bólintott.

-          Igen… ezért nem mentem át hozzád – adta meg a magyarázatot a nyomozó – ne haragudj, hogy nem telefonáltam…

-          Dehogy, semmi baj! Most már mindent értek – kacsintott barátnőjére a doktornő, majd vidáman fordult az író felé, és pajkosan végig futatta tekintetét annak meztelen felsőtestén – nem is rossz – jegyezte meg csipkelődve, mire Castle álláig rántotta a takarót.

-          Lanie Parish, én szégyellem magam helyetted! – tartotta szorosan a lepedőt maga előtt Rick, és igyekezett korholó tekintetet vágni, de a nő csak felkacagott.

-          Pedig nincs rá okod, elhiheted! – nevetett fel a férfi zavartságán, majd Kate úgy döntött, megkegyelmez szerelmének.

-          Lanie…

-          Tudom, már itt sem vagyok, hagylak benneteket „békülni” – kacsintott ismét barátnőjére, majd mielőtt kilépett még visszafordult az íróhoz – Te meg jegyezd meg, hogy ha még egyszer sírni látom miattad, nem lesz mit eltakarnod, világos!? – húzta össze szemöldökét Lanie szigorúan, mire Castle nagyot nyelt, majd megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor mindkét nő távozott, és ő ismét egyedül maradt. Kate az ajtóig kísérte barátnőjét, aki távozása előtt még magához ölelte, úgy súgta a fülébe – Örülök, hogy megoldódott a dolog, de mit mondasz a fiúknak, és Gates-nek?

-          Semmit. Minden marad úgy, ahogy elterveztem, leszámítva, hogy a fiúk azonnal látni fogják, hogy kibékültünk. – válaszolta nyugodtan Kate.

-          Gates?

-          Nem mondok neki semmit – rántott egyet a vállán Beckett, majd még egyszer megölelték egymást Lanie-vel, és a nő távozott. Kate boldog mosollyal az arcán lépett a szobába, és majdnem felkacagott, amikor meglátta, hogy Rick állig betakarózva fekszik, szinte csak az orra látszott ki.

-          Egyedül vagy? – kukucskált ki a takaró alól az író, majd amikor Kate bólintott, derékig kitakarózott – akkor jó – vigyorogta el magát, majd mindkét karját kitárva várta, hogy a nő befészkelje magát a karjaiba. Kate megadóan simult bele az ölelésbe, fejét a férfi mellkasán pihentetve.

-          Sajnálom, hogy megint megzavartak…

-          A lényeg, hogy most itt vagy… - lehelt gyengéd csókot a nő homlokára Rick, miközben kezével hátát simogatta lágyan.

-           Mit szólnál egy kiadós reggelihez? – kérdezte Kate a férfi mellkasát, és hasát cirógatva.

-          Most valahogy másra éhezem…

-          Érzem – súgta Kate mosolyogva, miközben keze lágyan simított végig a férfi lüktető férfiasságán, majd felemelte a fejét, és puha csókot váltottak. Ajkuk szerelmesen tapadt össze, és lassan, érzékien élvezték egymás ízét, miközben Castle keze végig simított a nő derekán, majd hanyatt fektette, és fölé magasodva szakította meg a csókot.

-          Hol is hagytuk abba, amikor megzavartak? – kérdezte halkan a nő nyakát csókolgatva, keze pedig minden akadály nélkül találta meg az utat a köntös alá, amire Kate elégedett sóhajokkal válaszolt.

-          Valahol… itt… - siklott végig a keze a férfi hátán, majd csípőjén, hogy aztán megmarkolva feszes fenekét, érzékien hozzá dörzsölje ölét, mire Rick felnyögött.

-          Már emlékszem… - mosolygott le szerelmesen a nőre, majd ajka szenvedélyesen csapott le először ajkára, majd mellét borította be édes csókjaival, keze pedig a nő belső combján simított végig, hamar rátalálva legérzékenyebb pontjára, az őrületbe kergetve ezzel a nőt. – ha most megszólal a telefonod…

-          Saját… kezűleg… töröm össze… - zihálta Kate, megremegve a férfi kényeztető simogatásától, majd újabb szenvedélyes csókot váltottak, miközben a nő keze már Rick férfiasságát simogatta észveszejtő lassúsággal. Rick ajka most mellén, hasán siklott végig, miközben kezével lehámozta róla a köntöst, és egy laza mozdulattal dobta az ágy mellé. Finoman a nő lábai közé helyezkedett, de még mielőtt eggyé vált volna vele, csak ingerelte izzó nőiességét, és elégedetten hallgatta, ahogy Kate tüdejéből apró nyögések szakadnak fel. – Rick… ne kínozz… - túrt bele türelmetlenül a férfi hajába Kate, majd ajkát ajkára vonva, szenvedélyesen megcsókolta, hátát pedig ívben meghajlítva, sürgetőn préselte csípőjét a férfiéhoz, aki lassan, minden pillanatot kiélvezve csúszott bele a nőbe, egyre mélyebben, a végletekig fokozva ezzel a gyönyört mindkettejüknek. Kate felsóhajtott, ahogy magában érezte a férfit, és pillanatokkal később, lágyan ringatózva, lassú mozgásokkal igyekeztek a mámor legmagasabb csúcsa felé, és amikor elérték, mindkettejük tüdejéből elégedett sóhaj tört fel. Rick apró csókokat hintett Kate nyakára, vállgödrére, arcára, majd ajkára, hogy aztán kimerülten legördüljön róla, és mellkasára vonja. - Ez… - kezdett volna bele Kate halkan, de csak egy sóhajra futotta tőle.

-          Fantasztikus volt – fejezte be a nő helyett Rick mosolyogva, majd még egyszer megcsókolták egymást. – Most pedig… jöhet a reggeli! – jelentette ki vidáman – Készítek neked valami finomat – kacsintott a nőre, majd puhán megcsókolta, és éppen belebújt alsónadrágjába, amikor Kate telefonja erőteljes zenélésbe kezdett a nappaliban. Beckett fintorogva hanyatlott a párnára, Rick pedig nagyot sóhajtva ment ki a készülékért, majd amikor beért, Kate felé nyújtotta – még egyszer nem követem el azt a hibát, hogy a cuccaidhoz nyúlok…

-          Azért vannak bizonyos „cuccok”, amikhez elvárom, hogy hozzányúlj – kacsintott rá érzékien Kate, mire Rick szája tátva maradt az erotikus célozgatástól. Minden egyes nap meglepte, és elbűvölte a nyomozó azzal, hogy olyan tulajdonságait, és olyan oldalát mutatta meg, amelyekről még csak fogalma sem volt.

-          Nohát, Katherine Beckett… - háborodott fel teátrálisan Rick – nem is gondoltam volna, hogy ilyen buja is tud lenni…

-          Nem gondoltad? Tényleg? – húzta fel egyik szemöldökét kihívóan Kate, mire Castle huncutul elmosolyodott.

-          Igazából, reméltem – vigyorgott kópésan tovább, majd az ágyra telepedett, a nő mögé, és kíváncsian nézte a nő mobilját – ki az? Egy régi szerelmed vissza akar kapni? – lehelt csókot a nő vállára.

-          Persze, és azt írja, a kihallgatóban vár – tolta a férfi orra elé a készüléket, melyben egy sms látszódott, amiben Javi közli, hogy elkapták Carpentert. Rick nagyot sóhajtva, lemondóan tápászkodott fel az ágyról, de Kate megfordult, és magához húzta.

-          Ne vágj ilyen fancsali képet… ezt még elintézem, és utána lesz egy meglepetésem – nyomott gyors csókot a férfi ajkára, majd a fürdőszobába sietett, magára hagyva a felcsigázott írót.

28. rész

Kate szemét lehunyva támaszkodott a lift falának, míg arra várt, hogy az elinduljon a megfelelő emeletre, Castle pedig egyik kezével megtámaszkodott mellette, szorosan vele szemben állva, másikkal pedig ingének gombjaival játszott, ajkával pedig nyakát kényeztette, amitől a nő gerincén jóleső bizsergés futott végig. Még ő sem értette, hogyan lehetséges, hogy noha alig két órája volt része a férfi karjaiban egy gyönyörű, minden szempontból fantasztikus, és kielégítő szeretkezésben, teste mégis úgy reagál, mintha napok vagy hetek óta nem érintették volna egymást.

-          Castle… - sóhajtott mélyet Kate, mire az író most felemelte fejét, és ragyogó kék szemét az övébe fúrta – hiába próbálkozol, akkor sem mondom meg, mi a meglepetés.

-          Csak egy kis morzsát kérek – duruzsolta Rick kisfiúsan mosolyogva, mire Kate ajka is mosolyra húzódott – Egy támpontot…

-          Nem – rázta meg határozottan és eltökélten fejét Kate – attól meglepetés, hogy akit meglepünk, nem tud róla semmit. Egyébként pedig, nem vagy galamb, hogy morzsákat szórjak…

-          Ajándék? Egy új videó játék? – találgatott Rick izgatottan, de Kate arcáról semmit nem tudott leolvasni. Ugyanolyan rezzenéstelen arccal hallgatta a tippeket, mint amikor egy gyanúsítottal szemben ült – Vagy talán… teljesíted egy erotikus kívánságomat? Mégis beöltözöl dominának? – húzta fel meglepetten a szemöldökét Rick, mire Kate döbbenten meredt rá.

-          Castle! –emelte meg hangját Beckett, mire Rick azonnal visszakozott.

-          Csak vicceltem… vicceltem! – emelte fel mindkét karját védekezésképpen, de a következő pillanatban, már ismét szorosan a nőhöz simult. – kérlek… csak egy kis dolgot árulj el… ne kínozz már… - súgta a fülébe, miközben nyelvével finoman simított végig a nő fülcimpáján, és már fél sikernek könyvelte el, hogy Kate lélegzete elakadt, de aztán hirtelen megérezte a nő kis tenyerét, ahogy fenekére simul, majd csípőjét az övéhez nyomva, elfordítja a fejét, és visszasuttog.

-          Ha kínozni akarnálak… nem így… nem itt… és nem most csinálnám – harapta meg ingerlően a fülcimpáját a férfinak, mire Rick nagyot nyelt, és fejét kissé hátrahúzva nézett először a nő szemébe, melyben pajkosság csillogott, majd tekintete mosolygó ajkára vándorolt. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, lassan odahajolt és megcsókolta a hívogató cseresznye ajkakat. Nyelve finoman nyomult beljebb a résnyire nyitott ajkak közé, Kate pedig mélyet sóhajtva adta meg magát a csóknak. Lassan, lágyan élvezték a másik édes ízét, nyelvük szerelmesen, gyengéden ingerelte a másikat. Amikor ajkaik elváltak, Rick puhán simogatta meg a nő arcát.

-          Ugye tudod, mennyire szeretlek… - érintette homlokát a nőéhez az író, mire Kate még egy apró csókot nyomott az ajkára.

-          Igen, tudom. Én is szeretlek… - lépett most kissé távolabb, majd néhány másodperc múlva kattant a lift, és megérkeztek a megadott emeletre. Mielőtt kilépett volna, még hátraszólt – De akkor sem mondom meg, mi lesz a meglepetés!

-          Tessék? Azt hiszed, hogy én csak azért… - sietett a nyomozó után felháborodást színlelve az író – hogy én… a feltételezés is sértő, hogy mindezt csak azért tettem volna…

-          Beckett! Carpenter az egyesben. – lépett oda hozzájuk Javi, és Ricknek torkára forrt a szó, amikor meglátta, milyen gyanakvóan méri végig őt a nyomozó. Kate-nek is azonnal feltűnt társa viselkedése, és az okát is tudta. A fiúk még nem tudhatták, hogy kibékültek, hiszen ő csak a lehetőségről beszélt nekik, és arról, hogy ennek ellenére a kapitányságon marad, de Castle valószínűleg nem jön be többé. Magában elmosolyodott, látva, milyen elszántan védelmezné őt Javi, akiről tudta, úgy szereti őt, mintha a húga lenne, és aki nyilván most azt hiszi, meg kell torolnia, amiért Rick megbántotta őt. Nem lett volna igazságos azonban, ha ő ezt hagyja, hiszen ő ugyanúgy megbántotta a férfit, így felemelte mappáját az asztalról, és megállt a két férfi között.

-          Javi… minden rendben – nézett rá sokatmondón, mire Javi most elkapta gyilkos tekintetét az íróról, aki még mindig zavartan meredt rá.

-          Ezek szerint…

-          Igen – bólintott a nő, aki fél szavakból is értette, hogy a kibékülésükről kérdez. Javi egy darabig némán visszanézett rá, majd bólintott, és arcáról eltűnt a haragos kifejezés. Kate miután meggyőződött róla, hogy Javi megértette, amit mondani akart neki, a kihallgató felé indult, Castle pedig, nagy ívben kikerülve Espo-t, követte.

-          Mi baja volt? Ha tehette volna, kiteríti a bőrömet Gates irodája elé lábtörlőnek – húzta el a száját duzzogva Rick – a durva az, hogy Gates még örült is volna neki… - mire Kate nagyot sóhajtva válaszolt.

-          Elmeséltem neki és Ryan-nek a lehetőséget, amit kaptam, és azt is, hogy te elég rosszul reagáltál... és talán nem jössz be többé... -–mesélte a nő, majd folytatta -–nyilván úgy érezte, hogy megbántottál, és emiatt haragudott rád.

-          Te is megbántottál… - jegyezte meg halkan Castle, aki nem érezte igazságosnak, hogy ő kerüljön ki bűnbaknak az eseményekből. Kate most megtorpant, és komoly arccal fordult az író felé.

-          Abban, hogy így alakultak a dolgok, nekem van a legnagyobb bűnöm… sajnálom… - nézett szomorúan a férfira, mire Rick megsimogatta az arcát, és mosolyogva válaszolt.

-          El ne felejtselek miatta megbüntetni – kacsintott huncutul a nőre, így a tudomására hozva, hogy már nem haragszik. Kate megkönnyebbülten mosolygott vissza rá, majd sietve körbe nézett, és amikor nem látta senki, egy gyors csókot adott szerelmének, majd nagy levegőt vett, rendezte arcvonásait, és a kihallgatóba, néhány másodperccel később, már a megfontolt, határozott, minden érzelemtől mentes gyilkossági nyomozó lépett be.

Leo Carpenter kissé idegesen, lábával ütemesen a padlót verve ült az asztal mellett, és tekintete nyugtalanságról árulkodott, ahogy a belépőkre nézett. Kate magabiztosan foglalt helyet vele szemben, majd mappáját kiterítve, bekapcsolta a tollát, és várakozón, némán nézett az előtte ülő férfira, miközben szeme sarkából látta, hogy Castle is komoly arccal elfoglalja a mellette lévő széket. Maga sem értette miért, vagy hogyan alakult így, de mindig erőt, és önbizalmat nyert abból, ha Rick a közelében volt. Még mielőtt a férfit megismerte is jó nyomozónak számított, olyannak, akivel senki sem szeretett volna egy kihallgató szobába zárva maradni, mégis, mióta Castle mellette volt, sokkal erősebbnek érezte magát. Most elégedetten vette tudomásul, hogy Leo egyre idegesebb, majd a férfi megköszörülte a torkát, és Kate legnagyobb örömére, megtörte a csendet.

-          Miért hoztak be? – kérdezte csipetnyi ingerültséggel a hangjában, de a rutinos nyomozót nem tudta átverni, Beckett azonnal látta, hogy az ingerültség mögött sokkal több az izgalom, és a félelem, mint a harag. Azt is tudta azonban, hogy óvatosnak kell lennie, ha meg akarja szorongatni a férfit. Az üzenetekből, és abból, hogy csak a véletlenen múlott, hogy most itt ül vele szemben, tudta, elég okos a férfi ahhoz, hogy ne tegyen vallomást, így úgy döntött, játszik vele egy kicsit, és úgy ugrasztja ki a nyulat a bokorból. Nem kellett a mellette ülő íróra néznie ahhoz, hogy tudja, partnere lesz a dologban. Az összhang, ami közöttük volt, nemcsak az ágyban, hanem a munkában is, elég garancia volt számára arra, hogy Rick azonnal tudni fogja, mire játszik, és kérdés nélkül a segítségére is lesz.

-          Volna még néhány kérdésünk, pusztán erről van szó – nézett nyugodtan a férfi vadul cikázó tekintetébe, mely a kihallgató szobát, majd a nyomozót, és az írót pásztázta.

-          Mi… miféle kérdések? – kérdezte nagyot nyelve Leo, de látszott a testtartásán, hogy kezd megnyugodni egy kicsit, és Kate éppen ezt akarta.

-          Hova készült, amikor a társaim behozták?

-          Az anyámat akartam meglátogatni, Michigan-ben. – adta a látszólag ártatlan feleletet Leo.

-          Az egyik asszisztensnek azt mondta, talán soha nem is jön vissza – folytatta még mindig halálos nyugalommal Kate, és örömmel látta, hogy Carpenter megint idegesen kezd fészkelődni a székében. Beckett ezeket a pillanatokat élvezte a legjobban a kihallgatások során, amikor érezte, hogy a hal a horgára akadt, de neki is minden tudását latba kellett vetnie, hogy kifárassza, végül partra húzza a zsákmányt.

-          Az anyámnak szüksége volt rám… mennem kellett, és nem tudtam, mikor érek vissza...

-          Még a felmondását sem adta be – ütötte tovább a vasat Kate, mire Carpenter megrántotta a vállát, de a nő folytatta – nagyon sietős volt a távozás… mintha menekülne.

-          Szép a nyaklánca – szólt most közbe Rick, és Kate elégedetten könyvelte el az összhangjuk bizonyítékát, hiszen a férfi éppen a megfelelő időpontban avatkozott közbe. Magában mosolyogva gondolta arra, hogy most is, akárcsak az ágyban, a férfi mindig a legjobbkor időzít, egy leheletnyivel sem korábban, vagy később.

29. rész

Carpenter zavartan kapta tekintetét most az íróra, aki még mindig ártatlan tekintettel mutatott a nyakában függő aranyláncra, melyet egy kereszt medál díszített.

-          Tessék?

-          A nyaklánca… - bökött ujjával egészen közel a láncra Rick, és megismételte korábbi mondatát – nagyon szép. Ajándékba kapta?

-          Igen – bólintott kissé idegesen Leo, majd egy ügyes mozdulattal elrejtette pólója alá a nyakláncot – a szüleimtől.

-          Vallásos emberek? – faggatta tovább az író Leo-t, aki ugyan nem értette, miért terelődött a szó családjára, de láthatólag kezdett megnyugodni.

-          Az nem kifejezés! – húzta el a száját alig látható módon a férfi, de Kate figyelmét nem kerülte el, és magában elmosolyodva vette át a szót.

-          Kötelező hittan, vasárnapi iskola, asztali áldás, esti ima… - sorolta, mintha ő maga is tudná, mit jelent vallásos szülő gyermekének lenni.

-          Ahogy mondja! – bólogatott most már teljesen nyugodtan Leo, és úgy tűnt, szinte már meg is feledkezett arról, miért, és hol van. – Nagyon szigorúan vették az ilyesmit! Keményen megbüntettek minket, ha bármelyiket ellógtuk… engem, és a testvéreimet… - fűzte hozzá magyarázatképpen Leo.

-          Nehéz gyerekkora lehetett egy szigorú, vallásos családban… - nézett rá együtt érzőn Castle.

-          Nem volt könnyű, ez igaz. – rántott egyet a vállán Leo, mint aki már rég túl van nehéz gyerekkorán – De tudják, mit? Nem bánom! – nézett most a szemükbe határozottan, és Kate érdeklődve tekintett rá, miközben ő folytatta – ennek köszönhetem, hogy becsületes, minden bűnöktől mentes ember lett belőlem!

-          Nem olyan, mint a mai fiatalok, igaz? – kérdezte Castle megvető hangsúllyal, mintha őt is megbotránkoztatná az, amivé a világ és fiataljai váltak.

-          Pontosan! – bólogatott hevesen Leo, és Kate egy lépést sem tett, hogy megállítsa, hagyta, had merüljön bele minél jobban okfejtésébe – a mai fiataloknak, és úgy általában az embereknek fogalmuk sincs arról, mit jelent a tisztesség, becsület, önmegtartóztatás! Csak a pénzt hajtják, átgázolnak másokon, lopnak, csalnak, hazudnak közben! Fűvel-fával ágyba bújnak, a szerelem, és a szexualitás tisztaságáról gőzük sincsen! – hadarta egy levegővel, teljes átéléssel Leo, és Kate szinte már szájában érezte a győzelem ízét, amikor érzelmet továbbra sem mutatva, komolyan nézett a férfira.

-          Ezért helyezkedett el az Add a kezed! alapítványnál, mint mentor? Hogy segítsen?

-          Vagy inkább, hogy megmutassa nekik, milyen életet is kellene élniük? – szúrta közbe saját kérdését Rick, mire Leo most hátra dőlt a székre, és bólintott.

-          Igen. Úgy gondoltam, meg kell mutatnom, milyen életet éljenek, amitől boldogabbak lesznek. A sok bűntől, amit elkövetnek, csak bűntudatuk lesz, és boldogtalanokká válnak. – magyarázta átszellemülten – azért voltam ott, hogy megváltsam őket, megszabadítsam őket a tehertől, amit magukkal cipeltek.

-          És ha nem sikerült? Ha valaki visszaesett? – kérdezősködött tovább Rick, mire Carpenter tekintete gyanakvóvá vált, és látszott, hogy ismét résen van, és míg korábban gondolkodás nélkül beszélt, most minden szót megfontolt, mielőtt kiejtette azokat.

-          Ilyen is volt… persze… de el kell fogadni… - felelte lassan.

-          Az asszisztense szerint, minden egyes alkalommal kiakadt, és ordítozni kezdett… - szólt közbe ismét Castle, mire Leo megrántotta a vállát.

-          Igen, elég nehezen viselem, ha eredménytelen a munkám… tudják, maximalista vagyok…

-          Ha valaki bűnbe esik, azt meg kell büntetni, igaz? – váltott ismét témát Rick, amivel megint összezavarta a férfit, Kate pedig ismét csak hagyta kibontakozni az írót. Munkájuk során eleget gyakorolták már ezt a koreográfiát ahhoz, hogy tudja, mikor jön el az ő ideje, így most csendben várakozott a belépőjére.

-          Büntetés nélkül, nincs bűnhődés… - jegyezte meg Leo sátáni mosollyal az arcán, mire Rick szenvtelen arccal felelt.

-          Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek! – idézte fel az első áldozatnál talált latin szöveget, majd látva, hogy Leo arcszíne megváltozik, folytatta – az talán nem ítélkezés, ha a magunk kezébe vesszük az igazságszolgáltatást, és megbüntetünk valakit vélt, vagy valós bűnei miatt?

-          Azok nem csupán vélt bűnök voltak! – vesztette el türelmét Leo, majd riadtan hallgatott el, amikor rájött, hogy kiesett a szerepéből. Ezzel az apró hibával azonban megadta a jelet Beckettnek, aki azonnal lecsapott az elhangzott szavakra.

-          Valós bűnök, Leo, amiért büntetés járt, és úgy döntött, maga lesz az ítélkező, igaz?

-          Fogalmam sincs, miről beszél! – hátrált volna ki rémülten a beszélgetésből Carpenter, de Kate nem hagyta. Érezte, itt az ideje, hogy partra húzza a halat. Ezúttal Castle vonult háttérbe, teret adva a nyomozónak, miközben lenyűgözve figyelte.

-          Elmondom, miről beszélek! – vetette oda flegmán Beckett, majd felcsapta a mappát és kivette belőle a három áldozat fényképét – Malvin Braun, Fred Rocks, Al Kenett! Mindannyian a maga csoportjába jártak, mindannyian elkövették a hét főbűn egyikét, és tudja még mi a közös bennük? – tette fel a költői kérdést, de meg is válaszolta azt rögvest – hogy halottak! Most nézzen a szemembe, és mondja azt, hogy nem maga volt!

-          Nem… nem én voltam! – dadogta Leo, de tekintetén látszott, hogy akárcsak egy part közelébe vonszolt hal, az utolsó lélegzetvételért kapkod. Kate egy darabig némán hagyta, had higgye, hogy hisz neki, majd letette tollát, és mélyen a szemébe nézve, halkan, határozottan szólalt meg.

-          Húzza fel az ingét, Leo – utasította a férfit, és Leo arca leheletnyit megrándult, miközben engedelmeskedett. Ahogy az ing eltűnt jobb alkarjáról, láthatóvá vált egy ragtapasz. – megsérült?

-          Iiigen… én… csak… - kereste a szavakat Leo, de Kate határozottan az asztalra csapott.

-          Ne merjen hazudni nekem, Leo! – olyan erővel sújtott le tenyere a fém burkolatra, hogy még Castle is összerándult mellette, mialatt Beckett folytatta – Braun keze nyomát takargatja, így van?! – nézett mélyen a férfi szemébe, de elég volt a remegő, falfehérré vált Leora egy pillantást vetnie, hogy tudja, elkapták a gyilkost. Leo egy darabig csak némán nézett vissza rá, majd hirtelen felpattant az asztaltól, és az ajtó felé akart futni, mint egy riadt vad, aki tesz egy utolsó kísérletet a menekülésre. Kate, mintha számított volna erre a reakcióra, a pillanat tört része alatt ugrott fel, majd megragadta Leo-t a gallérjánál fogva, és egy erőteljes mozdulattal, arccal a falnak préselte – Leo Carpenter! Letartóztatom Malvin Braun, Fred Rocks, és Al Kenett meggyilkolásának vádjával! – szűrte a fogai között, miközben gyakorlott mozdulatokkal kattintott bilincset a csuklójára.

-          Meg kellett tennem… - suttogta reménytelen kétségbeeséssel a hangjában Leo - Bűnösök voltak… bűnhődniük kellett… - ismételgette magában meggyőződve, mire Kate ismét megragadta, majd miután Castle kinyitotta a kihallgató ajtaját, az ott álló járőr kezébe adta.

-          Vigyétek! Vigyázzatok vele, zakkant! – közölte megvetéssel a hangjában, majd nagyot sóhajtott, és a pihenő felé indult, nyomában az íróval, hogy egy jó erős kávétól felfrissülve állhasson neki a jelentés megírásának, miközben szívében elégedettséget érzett az újabb ügy lezárása miatt.

A pihenőbe érve Kate éppen bekészítette volna a feketéket, amikor Rick mellé állt, és finoman átvette az irányítást.

-          Majd én – mosolygott rá kedvesen, mire a nyomozó végig simított a kezén.

-          Köszönöm! – puszilta meg az író arcát szeretetteljesen, majd a pultnak támaszkodva várta, hogy elkészüljön az ital. Míg a kávéautomata szorgalmasan tette a dolgát, Rick megállt Kate-tel szemben, tenyerét pedig megtámasztotta a nő mellett.

-          Lenyűgöző voltál odabenn… - lehelt apró csókot a nő ajkára, aki ugyanolyan finoman csókolt vissza.

-          Te sem panaszkodhatsz… - mosolygott rá Kate, mire Rick teátrálisan húzta fel szemöldökét.

-          Szóval, lenyűgöztelek? – kérdezte kihívón, mire Beckett megforgatta a szemét.

-          Azért ne ájulj el magadtól, nem ezt mondtam. Csak azt, hogy nem voltál rossz… jól időzítettél…

-          Nos, mint azt tapasztaltad már – hajolt most közelebb, és csípőjét érzékien nyomta a nőéhez, miközben lehelete forrón égette a nő ajkát – nemcsak a kihallgatóban specialitásom a jó időzítés…

-          Ez tény… - mosolyodott el ismét Kate, majd lágyan megcsókolta a férfit. Ajkuk szerelmesen tapadt össze, miközben nyelvük érzéki lassúsággal, kényelmesen ízlelgette a másikat. Csókjuk forró volt, és szenvedélyes, mégis tele szerelemmel és odaadással, amit a másik iránt éreztek. Meghitt pillanatukat a kapitány türelmetlen hangja szakította félbe.

-          Beckett nyomozó! Merre kóborol már megint?!- csattant a hangja, mire Kate azonnal kibontakozott szerelme karjaiból, és kifelé indult, de amikor Rick követte volna, egy mozdulattal lökte vissza, és csapta be előtte az ajtót, Castle pedig döbbenten meredt a bezárt ajtóra.

30. rész (bef. rész)

-          Mondtam már, hogy nagyon sajnálom! – sóhajtott mélyet Kate, miközben lehajította magáról kabátját a kanapéra, kulcsait pedig felakasztotta a bejárati ajtó melletti kulcstáblára.

-          Majdnem eltörted az orrom! – simított végig ép és egészséges orrán durcásan Castle Beckett lakásának közepén.

-          Castle hagyd már abba! – kezdett fogyni Kate türelme, miközben ő is beljebb lépett, és megkerülve az írót, a konyhába sietett.

-          Remélem, jégért mész, mert az orrom holnapra, a duplájára dagad! – nyafogta Rick gyerekesen, mire Kate égnek emelte tekintetét, és újabbat sóhajtott. Kezében két pohárral és egy üveg borral tért vissza, Rick pedig sértetten húzta fel az orrát, úgy folytatta – Csak nem képzeled, hogy azok után, hogy az életemre törtél, el akartál csúfítani, ráadásul nem mondod el, miért, én leülök veled borozgatni!? – kérdezte felháborodottan, mire Kate megállt előtte.

-          Castle! Az ajtó még csak a közelében sem járt az orrodnak! Legalább 10 centire volt tőle! – magyarázta ingerülten, mire Rick morcosan válaszolt.

-          Honnan tudod? Oda sem néztél, csak rám vágtad az ajtót! – nyafogott tovább, mire Kate most közel hajolt hozzá, és összehúzott szemmel vizsgálta meg az említett testrészt. Fél perccel később két ujja közé fogta a férfi orrát, majd egész közel húzta magához.

-          Ezt érzed? – kérdezte, miközben enyhén megszorította, Rick pedig fájdalmasat kiáltott.

-          Auuu!! Igen! Érzem! – simogatta meg orrát, miután Kate elengedte.

-          Látod? Megmaradsz! Ha pedig eltört, ne aggódj, most helyre raktam – derült jót saját humorán a nyomozó, miközben Rick még mindig sértetten nézett rá.

-          Akkor legalább azt áruld el, bit akart tőleb Gates? – kérdezte orrhangon, mivel kezével még mindig orrát ápolgatta.

-          Tessék? – nézett rá értetlenül Kate, mintha nem hallotta volna jól a kérdést.

-          Bondom… Áh! – vette el kezét orra elől a férfi, és úgy ismételte meg a kérdést, ezúttal már tisztán és érthetően – mondom, azt áruld el, mit akart tőled Gates…

-          Az ügy érdekelte…

-          És miért vágtad az orromra az ajtót?

-          Először is, nem az orrodra vágtam – helyesbített a nyomozó, de Rick arcán látszott, hogy annyira magával ragadta saját története, hogy hátralévő életében úgyis azt fogja mesélni mindenkinek, sőt talán még ő is elhiszi – másodszor… nem akartam, hogy Gates meglássa, hogy a kapitányságon vagy…

-          De miért? – kérdezte meglepetten Rick, és a döbbenet hatására, még arról is elfelejtkezett, hogy „sérült” orrával foglalkozzon.

-          Amikor az F.B.I megkereste az ajánlattal velem kapcsolatban, elmondta, hogy tud rólunk, és nyilvánvalóvá tette, hogy nem akarja, hogy érzelmi alapon hozzak döntést. – magyarázta Kate, miközben majdnem felnevetett Rick elképedt arca láttán, ahogy az fogadta, hogy Gates előtt nem titok többé a kapcsolatuk – megígértem neki, hogy józanul gondolom át a lehetőségeket, és így is tettem… ha meglát téged az őrsön, akkor az, hogy visszautasítom az ajánlatot, azt jelentette volna számára, hogy nem vagyok képes racionálisan mérlegelni…

-          Az érzelmeid alapján döntöttél? – kérdezte Rick most már komolyan, rendezve arcvonásait, mire Kate egy pillanatig gondolkodott, mielőtt válaszolt.

-          Részben igen. De emellett, megfontoltan is. De Gates ezt úgysem hitte volna el, így az volt a legjobb, ha nem lát meg téged, így azt hiszi, az eszemre hallgattam… és volt még valami, ami miatt nem láthatott meg…

-          Mi? – kérdezte Rick, majd érdeklődve figyelte, hogy a nyomozó a nappaliban álló, antik szekrényhez lép, és kihúzva a legfelső fiókot, egy borítékot vesz elő.

-          A meglepetésed, amit reggel ígértem. Ez! – nyújtotta át az írónak, és amikor az, kinyitotta, száját résnyire nyitotta a döbbenettől.

-          Két jegy… Bora Borára? – nézett meglepetten a nyomozóra, aki vidáman mosolyogva nézett vissza rá.

-          Igen. Egy hét szabadságot kértem Gates-től, miután elmentél, hogy gondolkodhassak az F.B.I ajánlatán. Elmondtam neki, hogy te elmentél, nekem pedig idő kell. Ha meglát téged, rájött volna, hogy már döntöttem, és ugrik az egy hét… így aztán… - folytatta volna a nő, de Rick szorosan magához rántotta, és egy szenvedélyes csókkal hallgatatta el.

-          Mi lesz a borral? – szakította meg a csókot Kate, de Rick ismét magához húzta.

-          Nem kell a bor… tőled akarok mámorossá válni… a te ajkad ízét akarom érezni az enyémen… te kellesz, nem a bor… - suttogta a nő szájába a szavakat, majd újra megcsókolta. Nyelve érzékien simult a nő szájába, és játékosan barangolta be annak mélységeit, Kate pedig ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta azt. Amikor egy pillanatra megszakították a csókot, Kate boldogan emelte a férfira fátyolos tekintetét.

-          Már nem fáj az orrod?

-          Meggyógyult… - suttogta vissza Rick, majd a jegyeket az asztalra hajítva, karjaiba kapta a nyomozót és meg sem állt vele a hálószobáig. Ott gyengéden talpra állította, majd ajkával először ajkát, nyakát, melle vonalát kényeztette, miközben kezével lágyan tört utat az ing alá, és simogatta a meztelen bőrt. Kate gerincén bizsergés futott végig a puha érintésre, ahogy Rick finom tenyere először hátát, majd derekát, és csípőjét simogatta, hogy aztán lassan előre vándoroljon, és egyesével pattintsa ki a gombokat az ingen. Amikor már minden gombbal végzett, tenyere érzékien simította végig a nő kerek melleit, amire Kate torkából apró nyögések szakadtak fel, miközben kezével a férfi hátát simogatta, nyelvét pedig érzékien húzta végig nyakán. Rick érzéki simogatások közepette szabadította meg az ingtől kedvesét, majd ajkával követte az útvonalat, mialatt Kate türelmetlen mozdulattal rántotta szét a férfi ingét, a gombok pedig hangos koppanással gurultak szanaszét a padlón, míg ő vágyakozva simított végig az izmos mellkason.

-          Volt egy ingem… - mosolygott bele a csókba Rick, miközben keze már a nő farmerjának övcsatjánál matatott, és amikor kioldotta, lassan húzta le a cipzárt, hogy keze utat találhasson legérzékenyebb pontjához. Ahogy tenyere végig simított Kate nőiességén, Beckett vágyakozva harapta meg a fülcimpáját, úgy súgta vissza, akadozó lélegzettel.

-          Majd… kapsz egy… másikat… - vonta ismét ajkára a férfi száját, és nyelve vad táncra hívta a férfiét, akinek keze most lassan lejjebb simítva csípőjéről a nadrágot, feszes fenekére vándorolt, és magához szorította, hogy Kate érezhesse vágyát, mely majd’ elemésztette. Kate ügyes mozdulattal lépett ki a már térdig csúszott nadrágból, majd Rick finoman, a csók megszakítása nélkül az ágyra fektette, ő pedig lehúzta a férfiról a nadrágot, aki a szoba közepére rúgta azt, így most már mindkettejükön csak a fehérnemű volt.

-          Nos, Mr. Castle… nyűgözzön le! – súgta mosolyogva Kate a férfi fülébe, miközben nyelvét játékosan húzta végig ismét fülének ívén, ujjai pedig érzékien túrtak a barna tincsekbe tarkójánál.

-          Csak figyeljen, nyomozó… - nézett mélyen a nő szemébe Rick, majd a nő fölé hajolva csókolta végig minden porcikáját, aprólékosan, semmit el nem sietve. Nyelve izgatóan szántott végig a selymes bőrön, szinte egyesével megszámolva bordáit, hogy aztán hasát, majd legérzékenyebb pontját kényeztesse, Kate pedig úgy érezte, felforr a vére. A vágy elképesztő erővel uralta testét, és most már semmire sem vágyott jobban, minthogy magában érezze az írót. Türelmetlenül, és sürgetőn simogatta a férfi hátát, miközben élvezte, hogy az izmok vad táncot járnak ujjai alatt. Keze lassan haladt egyre lejjebb, végig az erőtől duzzadó háton, majd derékon, hogy aztán a csípőnél megálljon, és ujjait az alsó derekába csúsztatva szabadítsa meg a férfit az egyetlen ruhadarabtól, kezével észveszejtő lassúsággal végig simítva kemény férfiasságán. Miután Rick engedelmesen kibújt az alsóból, újra a nő fölé magasodott, és a melltartót kikapcsolva csókolta a szabaddá vált domborulatokat, melyek fel-le süllyedtek, így követve a nő kapkodó lélegzetét, melyet a férfi érintése váltott ki belőle. Nyelvével finom, apró köröket rajzolt az édes halmokra, majd egyre lejjebb haladva az utolsó ruhaneműt is lehámozta Kate-ről, aki csípőjét kissé megemelve segített a férfinak. Most már akadálytalanul simulhatott egymáshoz vágytól felhevült testük, miközben Rick Kate nyakát, arcát, ajkát borította be édes csókokkal.

-          Gyönyörű vagy… - suttogta a fülébe szerelmesen Rick, majd puhán megcsókolta, miközben érezte, hogy minden porcikája beleremeg az érzésbe, ahogy Kate kis tenyere végig simít meztelen, felforrósodott bőrén, hátán, derekán, majd fenekén – Kate… amit az időzítésről mondtam… muszáj… - esdekelt Rick, mire Kate elmosolyodott, ahogy megértette a néma könyörgést.

-          Tudom… és most is… tökéletes… - lehelte a férfi szájába Kate, majd csípőjét kissé megemelve bíztatta a beteljesülésre, és Rick nem is várakoztatta sokáig. Lágyan csusszant a nőbe, majd egy pillanatra mozdulatlanná dermedt. Ki akarta élvezni minden pillanatát annak a tökéletességnek, amit csak a nyomozóval élt át eddigi élete során, miközben tekintetét a vágytól elhomályosult, most barnás színben ragyogó szempárba fúrta.

-          Szeretlek, Kate Beckett! – lehelte a nő ajkára a szavakat, mire Kate szerelmesen simogatta meg az arcát, és mosolyogva válaszolt.

-          Szeretlek, Richard Castle – csókolta meg lágyan, majd belenyögött a csókba, amikor Rick lassan mozogni kezdett benne. Nyelvükkel hasonló ritmust járva tüzelték fel még jobban egymás vágyait, miközben mozgásuk egyre gyorsult. Szívük a fülükben dobolt, ereikben vadul száguldozott a vér, ahogy közeledtek a beteljesülés felé, miközben egy percre sem szűntek meg csókolni a másikat. Amikor már csak egy karnyújtásnyira voltak tőle, megszakították a csókot, és ujjaikat összekulcsolva, mélyen egymás szemébe nézve lépték át a paradicsom kapuját. Tekintetükben boldogság, elégedettség, és szerelem csillogott.

Castle megrakott tálcával a kezében lépett be a kis szobába, ahol szerelme az ágyban várta, éhesen, és boldogan. Miután a tálcát lerakta a kis éjjeliszekrényre, felült az ágyra, hátát a falnak támasztotta, Kate pedig, háttal a mellkasának támaszkodva fészkelte magát az ölébe, majd maga elé vette a tálcát.

-          Azt hittem, már sosem leszel kész! – mosolygott a férfira, aki most apró csókot lehelt először a nyakára, majd a vállára, kezével pedig karját simogatta. Kate bőre libabőrös lett a finom érintéstől, és ő maga is elcsodálkozott rajta, hogy annak ellenére, hogy alig egy órája élte át élete egyik legjobb szeretkezését a férfival, teste még mindig úgy reagál az érintésére, mintha évek óta nem ért volna hozzá.

-          A legjobbat akartam neked készíteni – mormolta két csók között Rick – és ez időbe telt.

-          Teljes 15 percbe… - szúrt a villájára egy falat rántottát Kate, majd az író felé nyújtotta – szánalmas – húzta huncut mosollyal az ajkán a férfit, aki először lenyelte a falatot, és csak aztán válaszolt.

-          Maga mennyi idő alatt végzett volna, Beckett nyomozó? – kérdezte Castle kihívóan, mire Kate töprengve nézett végig a tálca tartalmán.

-          Lássuk csak… rántotta, narancslé… - sorolta a finomságokat, majd hátradőlve, arcát egész közel tartva a férfihoz, diadalittas mosollyal közölte – 10 perc! Reggel meg is mutatom, mielőtt indulunk! – jelentette ki beképzelten, mire Castle most elvette előle a tálcát, visszatette az éjjeliszekrényre, majd egy könnyed mozdulattal ültette bele a nyomozót az ölébe úgy, hogy szemben legyenek egymással.

-          Nem megyünk sehova! – jelentette ki határozottan – Végre kaptál egy hét szabadságot, ami azt jelenti, hogy nem kell reggel a telefonodra ébrednem, nem hagysz itt az ágyban egyedül, nem zavarják meg a romantikus pillanatainkat… - sorolta a férfi, Kate pedig egyre szélesebb mosollyal az ajkán karolta át a nyakát, miközben meztelen felső testük összesimult.

-          Romantikus pillanatainkat? – húzta fel szemöldökét évődve, mire Rick még szorosabban magához vonta.

-          Igen, mint amilyen ez is… szóval, kizárt, hogy kihagyjak egy ilyen lehetőséget… nem mozdulunk ki a szobából…

-          Ezt Bora Borán is megtehetnénk… és ott van szobaszerviz… - jegyezte meg Kate, miközben érezte, hogy Castle keze lágyan simít végig a combján, majd a fenekén.

-          Ki akarsz bújni a kihívás elől, hogy 10 perc alatt készíts nekem reggelit? – kérdezte vidáman vigyorogva Castle, majd folytatta – nem akarok Bora Borára menni… az legalább egy nap oda és egy vissza… helyette… - szórt apró csókokat a nő vállára, nyakára, arcára - végig itt leszünk… elbújunk a világ elől… - csókolta meg lágyan most ajkát, és Kate puhán viszonozta, majd amikor ajkaik elváltak, szerelmesen simult a férfihoz.

-          Tudod, mit, Castle? Ez egész jól hangzik… Bújjunk el! - súgta vissza, majd ajkaik forrón találkoztak, hogy elmerüljenek egymás kényeztetésében, kizárva a külvilágot, és mindent, ami megzavarhatná édes együtt létüket.

VÉGE!!