27. rész
Kate szíve a
torkában dobogott, ahogy a vér kiindulási helyét kereste. Könnyeit
visszanyelve, szinte észre sem vette a körülötte zajló eseményeket. Csak arra
tudott gondolni, hogy ez az ő hibája. Ragaszkodnia kellett volna ahhoz, hogy az
író kint maradjon. Gondolataiból halk nyöszörgés rántotta ki, és ő meglepve
nézett bele a fájdalmasan csillogó kék szemekbe, melyek az ő tekintetébe
fúródtak.
-
Aúú! – nyögött fel Castle, miközben megpróbált
felemelkedni a nyomozóról, hogy ne nyomja agyon, de bal karjába éles fájdalom
hasított, ahogy ránehezedett – ez fáj! Mégis milyen töltény volt a fegyverében?
Bomba? Biztos minden csontot és izmot szétroncsolt – panaszkodott mártír
hangon, miközben felkecmergett, és a bal felkarján szétnyílott inget vizsgálta,
ahonnan lassan szivárgott a vér. Most már Kate is felállt, és vele szemben
megállva, boldogan és megkönnyebbülten mosolygott a férfira. Szíve szerint,
azonnal a karjaiba zárta volna az örömtől, hogy nem történt komoly baja, de
tudta, először egy orvosnak kell megnéznie szerelmét. – Lehet, hogy ezen te mosolyogsz,
de pokolian fáj, ha az embert eltalálják! – nyafogott tovább Castle, mire Kate
égnek emelte a tekintetét, és miközben oldalt pillantva figyelte, ahogy a
túszokat kiviszik a helyiségből, az sem kerülte el a figyelmét, hogy Perez
testét egy szürke zsákba teszik.
-
Gyere, megnézetlek egy orvossal – jegyezte meg még
mindig mosolyogva, Castle pedig szófogadón követte. Alig fél óra múlva már
egymással szemben ültek a mentőautóban. Rick meztelen felsőtesttel, összehúzott
szemmel vizsgálta a fehér kötést, mely felkarját díszítette, a nyomozó pedig
elgondolkodva figyelte szerelmét. Nem ez volt az első alkalom, hogy Rick kész
lett volna feláldozni magát azért, hogy az ő életét megmentse, és ő minden
alkalommal elcsodálkozott, és eltöprengett azon, miért is szereti őt ennyire a
férfi. Hiszen, ő egy zárkózott, nehezen megnyíló személyiség volt, akinek ahhoz
is négy évre volt szüksége, hogy elismerje, beleszeretett az íróba. Rick mégis
türelmesen várt, semmit nem sürgetett, sőt, számtalan alkalommal kockáztatta
érte az életét. Miközben pillantása végig siklott a markáns arcon, a most
elesetten csillogó kék szemeken, az érzéki vonalú ajkakon, a férfias állon, le
egészen az erős, mégis annyi gyengédséggel őt megérintő kezekig,
elgondolkodott, vajon nem lenne-e itt az ideje, hogy ezúttal ő is kockáztasson
a férfiért, kettejükért. Gondolataiból ismét Rick hangja rántotta ki.
-
Csak súrolt a golyó... – húzta el száját csalódottan,
mint aki ennél sokkal nagyobb sérülésben reménykedett, majd amikor a nő kérdőn
pillantott rá, folytatta – talán ennek is marad nyoma… a fiúk a pókerasztalnál
megsárgulnak az irigységtől – húzódott most kópés mosolyra az ajka, de Kate
szinte alig figyelt a szavaira. Fejében csak az előbbi gondolatok kattogtak,
így azt sem hallotta, amit a férfi kérdezett – Gyerekes vagyok, ugye? –
kérdezte csibészes vigyorral az arcán, és szeme huncutul csillogott, de a
nyomozó el sem mosolyodott. – Kate? – szólította meg a nőt, mire az, komolyan a
szemébe nézett, és halkan szólalt meg.
-
Igen! A válaszom, igen! – hangzott el a szájából, és
Rick meglepetten húzta fel szemöldökét. Tudta, hogy a nő néha gyerekesnek
tartja, de jobban esett volna neki, ha nem vágja rá azonnal a helyeslő választ.
-
Jobb szerettem volna azt hallani, hogy nem vagyok
gyerekes, inkább egy hős, amiért eléd ugrottam, de… - jegyezte meg kissé
sértetten, mire Kate zavartan nézett vissza rá, majd amikor megértette, mire
gondol a férfi, elmosolyodott, és leguggolt a férfi elé.
-
A házassági ajánlatodra igen a válaszom – magyarázta el
lassan az írónak, aki döbbenten meredt rá, és meg sem tudott szólalni, de nem
is kellett, mert a nyomozó tovább beszélt – Mióta ismerlek, számtalan
alkalommal kockáztattál miattam, itt az ideje, hogy magam mögött hagyjam a múlt
démonait, és én is kockázatot vállaljak. Bízni akarok bennünk – folytatta
csendesen, miközben kezével lágyan simogatta a férfi térdét – szóval, ha áll
még az ajánlat…
-
Katherine Hougthon Beckett, leszel a feleségem? –
szakította félbe a nőt a kérdéssel, könnyekkel a szemében Rick, miközben ajkán
boldog mosoly játszott. Kate most megsimogatta a férfi arcát, és egészen közel
hajolt hozzá.
-
Igen – súgta szinte a szájába a szavakat, majd lágyan
megcsókolta. Csókjuk ajkaik szerelmes találkozása volt, melyben sokkal több
volt az érzelem, mint a szenvedély, de előre vetítette a boldog jövő képét.
Amikor ajkaik elváltak egymástól, Kate szerelmesen mosolygott a férfira, majd
visszaült a helyére, de kezüket egy pillanatra sem engedték el.
-
Ha ezt tudom, sokkal előbb lövetem le magam – jegyezte
meg kisfiús mosollyal az ajkán Rick, mire Kate hitetlenkedve kezdte ingatni a
fejét. Éppen válaszolt volna, amikor Gates jelent meg a mentő ajtajában.
Szeméből sütött a düh, amikor végig mérte őket, mire mindketten nagyot nyelve
rántották el kezüket a másikétól.
-
Örülök, hogy mindketten túlélték! Várom magukat az
irodámba, minél előbb! - csattant a hangja, majd távozott, Kate pedig nagyot
sóhajtva nézett a most bűnbánón mosolygó íróra.
-
Hurrá! – húzta el a száját Beckett – mondd csak, minek
kellett kikürtölni, hogy együtt vagyunk?
-
Azt mondtátok, hogy beszéltetnem kell… - húzta fel
vállait tanácstalanul Rick, de a karjában lévő varratok tiltakozni kezdtek, ő
pedig sziszegő hangot hallatva lazította ki izmait. Kate azonnal megsajnálta a
férfit, látva a fájdalmat kiülni arcára, és mivel tudta, hogy Gates kapitánytól
úgyis kapnak majd eleget, így inkább úgy döntött, annyiban hagyja a dolgot.
Azzal, hogy az íróval veszekszik, már úgysem tud helyrehozni semmit, így
megvárta, míg Castle magára veszi az inget, melyben segítenie is kellett, majd
az autó felé indultak, hogy megjelenjenek a kapitány irodájában. Kate
gyanakodva figyelte, ahogy minden oldalról vidám, mosolygós tekintetetek
fürkészik őket, melyet nem tudott, mire vélni, de most nem is foglalkozott
vele.
Gates szúrós
szemmel nézett az előtte álló két emberre szemüvege fölött, majd lassan
felállt, és megtámaszkodott az asztalon. Pillantását végig futatta a
kényelmetlenül feszengő írón, és a meredten a földet bámuló nyomozón. Csak
nehezen állta meg, hogy ne mosolyodjon el, látva a szerelmesek zavarát, de
tudta, elsősorban kapitányként kell látnia a dolgokat, és nem nőként.
Szemüvegét az asztalra dobva, az író felé fordult.
-
Mr. Castle! Tisztában van azzal, mit ír elő a
szabályzat a munkatársak közötti romantikus kapcsolatról? – intézte kérdésért
szigorúan a férfihoz, aki nagyot nyelve nézett vissza a nőre.
-
Igen, de itt szeretném megjegyezni, hogy mivel nem
kapok fizetést, nem minősülök munkatársnak, ergo technikailag Beckett nyomozó
és én…
-
Mr. Castle! – állította le egy mozdulattal a
szóáradatot a Vaslady – tényleg teljesen hülyének néz?! – csattant a hangja, és
szeme villámokat szórt, ahogy az asztalra csapott.
-
Nem teljesen… - motyogta Rick, mire a kapitány
összehúzta a szemét.
-
Mondott valamit? – kérdezett vissza, remélve, hogy
rosszul értette a férfit, mire az, ártatlan képpel nézett vissza rá.
-
Csak azt, hogy esélytelen… mármint, becsapni magát… -
tódította szemrebbenés nélkül, mire a nő egy pillanatig gyanakodva figyelte,
majd folytatta.
-
Munkatárs ide, vagy oda, együtt dolgoznak! Hajlandó
voltam elnézni a maguk kis románcát, amíg úgy láttam, hogy nem befolyásolja a
munka hatékonyságát…
-
Maga tudta? Végig? – szólalt meg Kate döbbenten, most
először, mióta átlépték a küszöböt, mire Gates türelmetlenül rántotta meg a
vállát, de titokban élvezte, hogy mindkét felet meg tudta lepni.
-
Persze, hogy tudtam, mint mondtam, nem vagyok hülye!
Legalábbis, nem teljesen! – szúrta oda gúnyosan, hideg tekintettel az írónak,
így jelezve, hogy pontosan értette, amit korábban mondott, mire Castle
szégyenkezve sütötte le a szemét, és inkább a padlót tanulmányozta, míg a nő
folytatta – nem szóltam, mert a munkájukat nem zavarta. Még akkor is csendben
maradtam, amikor a firkász sértetten lelépett három hétre! Gondoltam, majd
megoldják! De most, hála annak, hogy nem tudott ráülni a szájára, és mindenkinek
szétkürtölte, hogy a szabályzatot megszegve, összeszűrték a levet, mint felettese,
kénytelen leszek hivatalosan eljárni! – ért mondandója végére a kapitány, majd
nagyot sóhajtva figyelte, hogy Kate és Rick is félve néznek vissza rá.
Mindannyian tudták, mit jelentenek a nő szavai. Castle volt az, aki először
megtalálta a hangját, és megköszörülve a torkát, halkan kérdezte.
-
Mit fog most tenni, Asszonyom? – nézett egyenesen a
sötét szemekbe Rick, miközben mindketten lélegzetvisszafojtva várták a választ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése