Egy kis gond

1. rész

Kate Beckett nyomozó álmosan tapogatott az ébresztő óra után, de hiába nyomkodta a gombot kitartóan, a szerkezet nem akart elhallgatni. Szüksége volt néhány percre, hogy rájöjjön, a telefonja szól ilyen kitartóan. Sietve felkapcsolta éjjeli lámpáját, és karórájára nézett. Hajnali fél hármat mutatott. Ásított egy nagyot, majd felült, és felvette a készüléket, melyen Esposíto neve és száma villogott kitartóan.

-                          Beckett! – szólt bele a nő, és ismét elnyomott egy ásítást. Hiába, nem sokat aludt az éjjel, hiszen már 11 is elmúlt, mire ágyba került. Mint az elmúlt egy hónapban minden este, ezen az estén is a kapitányságon túlórázott, hogy behozza lemaradását a papírmunkával, melyet elhanyagolt az utóbbi időben. Castle természetesen, ezúttal sem segített be. Ahogy lezárták az aktuális gyilkossági ügyet, felvette kabátját és sietve távozott, még mielőtt a nő megkérhette volna, hogy segítsen. „nyilván halaszthatatlan randevúja volt” – gondolta epésen a nyomozó.

-                          Szia Espo vagyok – hallotta Kate társa hangját a vonal végén – gyilkosság történt a 8. sugárúton, a Marion étterem mögötti sikátorban. Ide kellene jönnöd.

-                          Máris megyek. – válaszolta Kate, és elnyomott egy sóhajt, mely tüdejéből kikívánkozott.

Miután letette a telefont, kipattant az ágyból, és megállt szekrénye előtt. Homlokát ráncolva töprengett, mit is vegyen fel, miközben ujjai már Castle számát tárcsázták a mobilon.

-                          Castle! Hulla a 8. sugárúton. Jössz? – kérdezte az írót. Nem volt biztos benne, hogy a férfi képes lesz hajnalban egy gyilkossági helyszínre menni. „már ha alszik, lehet, hogy még mindig a randiján van” – gondolta Beckett, mivel a férfi hangjában fáradtságnak nyoma sem volt.

-                          Ott leszek. – válaszolt az író, s Kate nem kis kárörömmel remélte, hogy talán épp a randiról rángatja el a férfit.

Maga sem értette, miért zavarja őt annyira a tudat, hogy Castle más nőkkel vacsorázik együtt, de nem tudott mit kezdeni azzal a szúró érzéssel a mellkasában, ami mindig akkor jelentkezett, ha Castle-t más nővel képzelte el. „Bolond vagy Kate Beckett!” – intette le magát, majd tovább nézegette ruhatárát. Végül egy fekete farmer, fehér ing összeállításnál döntött. Derekára csatolta Glock típusú szolgálati fegyverét, majd nadrágszíjába illesztette aranyjelvényét, és kabátjával a vállán már úton volt a helyszínre.

Castle nagyot nyújtózott íróasztalánál, megropogtatva fáradt gerincét, mely most igazán üdítően hatott rá. Az utóbbi egy hónapban, szinte minden estét ugyanígy töltött. Órák hosszat írt, hogy idejében le tudja adni Ginának a könyv néhány fejezetét, mert a nő már az idegeire ment a folytonos telefonálgatásaival. Remélte, hogy ha legalább három fejezetet az asztalára tesz, akkor békén hagyja. Hanyag mozdulattal csukta össze az ölében heverő laptopot, majd komótosan szekrényéhez sétált. Inget, nadrágot és zakót vett elő, majd útra készen kimasírozott a szobából, egyenesen az utcára, ahol taxit fogott, s meg sem állt a 8. utcáig.

Ahogy kiszállt a taxiból azonnal észrevette a nyomozót, akinek magas, sudár alakját ezer közül is megismerte volna. Mióta mellkason lőtték azon a délutánon a temetőben, a férfi nem tudott úgy ránézni, hogy ne jutott volna eszébe, mi lett volna, ha elveszíti. El sem tudta képzelni, hogyan telnének napjai, ha nem láthatná minden nap ezt a kedves arcot, ha nem azzal kezdhetné a napot, hogy a nő rámosolyog a kávé fölött. Az őszi szél belekapott Kate göndör barna hajába, ahogy az áldozat mellett állt és Lanievel beszélgetett. Jobb kezével füle mögé tűrt egy kóbor tincset, majd mintha megérezte volna, hogy valaki figyeli, hátrafordult. „gyönyörű” ez volt az első gondolata az írónak, amikor tekintetük találkozott, és egy pillanatra egymásba kapcsolódott. Ahogy azonban mindig, ezúttal is Kate volt az, aki elkapta tekintetét az íróról, és megtörte a varázst.

-                          Castle! Közelebb jössz, vagy innen üvöltsem el neked a lényeget? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Beckett, mire a férfi azonnal elindult hozzá. Amikor odaért, megcsapta a nőből áradó cseresznyeillatú parfüm illata, melyet annyira szeretett, és észre sem vette, hogy akaratlanul is közelebb hajol a nőhöz, hogy mélyen magába szívhassa azt.

-                          Mit tudunk? – kérdezte sármosan Lanie-re mosolyogva, aki meglepetten nézett fel az íróra, de nem szólt semmit.

-                          30 éves, fehér nő. Kétszer mellkason lőtték. Semmiféle igazolványt nem találtunk nála, szóval Jane Doe. Horzsolások vannak a karján, és az arcán, ami arra enged következtetni, hogy mielőtt lelőtték, dulakodott valakivel. Ha jól látom, bőrfoszlányok vannak a körme alatt, tehát védekezett, és ha szerencsénk van, tudunk kinyerni egy kis DNS-t.

-                          Mióta halott? – kérdezte Beckett miközben azt figyelte, hogy Castle elsétál mellőle és a sikátorban lévő kuka felé veszi az irányt.

-                          Kb. két-három órája, a test hőmérsékletéből ítélve. – válaszolt a doktornő.

-                          Rendben, akkor vihetitek a hullaházba. – adta ki az utasítást a nyomozó, majd Esposíto és Ryan felé fordult. – vigyétek körbe a nő fotóját, a környéken, hátha valaki felismeri. Elképzelhető, hogy rablógyilkosság, de az is lehet, hogy…

-                          Beckett! – hallotta meg Kate Castle hangját a kuka mellől.

-                          Mi az Castle? – fordult a férfi felé mosolyogva Kate, s éppen egy szúrós megjegyzést akart tenni neki, amikor meglátta a férfi sápadt arcát.

-                          Ezt látnod kell! Van itt egy… egy kis gond… - kezdett bele az író, s még mindig a kuka melletti földet bámulta. Kate azonnal odasietett, de a látványtól földbe gyökerezett a lába.

-                          Te jó ég! – csak ennyit tudott kinyögni, de addigra már Ryan, Esposíto, sőt Lanie is mellette álltak, és mindannyian ugyanolyan döbbenten meredtek a Castle által talált „gondra”.

2. rész

Döbbenten álltak a kis kosár fölött melyben egy édes kisbaba aludta legmélyebb álmát. Bal kezének hüvelykujját kitartóan szopogatta álmában, s nagyokat cuppogott. Néha-néha rúgott egyet, mely jól kivehető volt még a takaró ellenére is, melybe precízen és szorosan betakargatták. Esposíto tért magához elsőként. Amikor megszólalt, szinte önkéntelenül is halkabban kezdett beszélni, nehogy felébressze a csöppséget.

-                          Öreg – intézte szavait az íróhoz – amikor a múltkor azt mondtam, hogy a sok randi alkalmával egyszer majd összeszedsz egy gyereket, nem szó szerint értettem!

-                          Nagyon vicces vagy, ha-ha! – grimaszolt Castle, ugyanolyan halkan.

-                          Mennyi idős lehet? – kérdezte Beckett, miközben agyából igyekezett kitörölni Espo mondatát, mellyel Castle randevúira célzott. Hiába volt azonban az igyekezet, és elszántság, a kis szúró fájdalom megint jelentkezett, mint az elmúlt négy évben mindig.

-                          Olyan két-három hónaposnak mondanám… - szólalt meg Lanie is. Ryan volt az egyetlen, aki még mindig döbbenten figyelte az alvó csöppséget, végül ő is magához tért.

-                          Mi legyen vele? – kérdezte.

-                          Itt nem maradhat, az elég egyértelmű. – válaszolt neki Kate – bevisszük az őrsre, aztán átadjuk a gyámügynek. Minden valószínűség szerint a halott nő az anyja. – nézett Kate az áldozatra, majd a babára, s összeszorult a szíve.

Még mielőtt a többiek bármit tehettek volna, Kate lehajolt, és gyengéden karjába vette a kicsit. Castle áhítattal a szemében nézte a szívének kedves nőt, karján a csecsemővel. Még életében nem látott ennél szebbet. Akaratlanul is elképzelte, vajon milyen anya lenne a nyomozóból, majd meg is válaszolta a kérdést: „csodálatos”. persze, csakis az ő gyerekeinek anyja lehet, zárta rövidre a kérdést magában. Gondolataiból Kate hangja szakította ki.

-                          Castle, jössz? – nézett rá kérdőn, miközben a baba még mindig a karján szuszogott. – most te vezetsz! – adta ki az utasítást a férfinak.

Amikor beértek az őrsre Beckett az asztaláról elrakta a papírokat, és minden mást is, majd a kosarat a babával együtt az asztalra tette, s mosolyogva figyelte a picit. Castle figyelmét nem kerülte el a lágy mosoly, mely a nyomozó arcára költözött, ahogy a kicsit nézte. Kate ujjával megcirógatta a baba pofiját, majd összeráncolta a homlokát.

-                          Vajon fiú, vagy lány?

-                          A kettő közül az egyik. – vigyorgott rá az író, de válaszul a szokásos szemforgatást kapta Kate-től, aki ezután, a telefon után nyúlt. Éppen a gyámügyet tárcsázta, amikor a kapitány éles hangja megállította.

-                          Ez meg mi a nyavalya? – nézett döbbenten a kosárra és annak tartalmára.

-                          Csecsemő. – válaszolt hanyagul Castle, majd szemtelenül folytatta – közismertebb nevén, egy kisbaba.

-                          Látom, vicces kedvében van Mr. Castle! – mordult a kapitány az íróra, majd Beckett felé fordult, aki némán, kezében a telefonnal figyelte a jelenetet. – Beckett nyomozó megmagyarázná ezt nekem?

-                          Hogyne! – tette helyére a kagylót készségesen Kate – a 8. sugárúti sikátorban megöltek egy nőt, az ő babája lehet. Mivel nincs nála semmi igazolvány, nem tudjuk, ki lehet, de Ryan és Esposíto körbejár a fotójával a környéken. Éppen a gyámügyet akartam hívni.

-                          Majd én hívom őket – fordult el a Vaslady, majd ahogy elindult az irodája felé, hátraszólt. – addig maga vegye le az asztalról, és vigye a pihenőbe azt a gyereket! Elvégre ez nem egy doboz bonbon, hogy az asztalon tároljuk!

Beckett és Castle szótlanul összenéztek, majd Castle megfogta a kosarat és a pihenő felé, vették útjukat. Beérve az író letette a kosarat a kanapéra, majd mellé ült. A sapka már lekerült a kicsi fejéről, amikor beértek az őrse, és most kilátszottak szőke pihés hajszálai, melyeken a férfi most óvatosan végigsimított. Észre sem vette, hogy közben Kate is bejött a pihenőbe, és őket figyelte. Kate elmosolyodott a látványra. Már nem egyszer látta az írónak ezt a gyengéd, minden fellengzősségtől mentes oldalát, és nagyon imponált neki. Tudta, hogy Castle nagyon jó apa, hiszen Alexis remek lány, s ez főként az ő érdeme. Halkan sóhajtott, de a férfi észrevette és felnézett. Tekintetük ismét egymásba kapcsolódott, de Kate ezúttal nem törte meg azt. Castle-t fogva tartotta Kate zöld szemének ragyogása. Próbálta szeméből kiolvasni, mire gondolhat a nő, de képtelen volt rájönni. Minden nap elcsodálkozott, hogyan lehet valaki ilyen gyönyörű, és mégis bizonytalan. Mintha Kate nem is lenne tisztában azzal, milyen csodálatos nő. Mindent megadott volna azért, ha most megcsókolhatná, megérinthetné, de nem tudta, Kate hogyan reagálna. Mivel a nő még mindig szótlanul nézte, Castle döntött. Mindent egy lapra tett fel. Felállt a kanapéról, majd lassan közelebb sétált.

Kate…  - suttogta, miközben egyre közelebb jött – én.. csak…

3. rész

Ekkor azonban Esposíto hangja hasított a levegőbe, ahogy bemasírozott a pihenőbe.

-                          Semmi! – morgott, miközben egy csészébe kávét töltött – Nem hiszem el, hogy senki még csak nem is látta ezt a nőt korábban!

Kate elkapta tekintetét az íróról, és igyekezett Espora koncentrálni, de szíve még mindig hevesen dobogott. Amikor meglátta, hogy az író elindul felé, minden idegszála bizseregni kezdett, pedig még meg sem érintette. Még soha egy férfi sem volt rá ilyen hatással, mint Richard Castle. Annyiszor elképzelte már, milyen lenne, ha a férfi megcsókolná, talán most lett volna itt az alkalom. Gondolataiból keserves sírás szakította ki. A pici felébredt Esposíto kirohanására, aki látva, mit okozott, fintorral az arcán próbálta elhagyni a helyiséget. Kate dühösen villantotta rá zöld szemét.

-                          Kösz, Espo! Legközelebb dobolj is, ne csak üvölts! – szúrta oda mérgesen, majd hátrafordult, és látta, hogy Castle a karjaiba veszi a csöppséget, és halkan duruzsol a fülébe, aki ennek hatására sem akart azonban megnyugodni.

-                          Azt hiszem, biztosra mondhatjuk, hogy fiú. – jegyezte meg Kate, mivel azonban az író értetlenül nézett rá, folytatta – mivel semmilyen hatással nem vagy rá, lány nem lehet. – mosolygott Beckett, mire az író fintorgott egyet.

-                          Szerintem, csak éhes, vagy tisztába kéne tenni. – nézett sokatmondóan a nőre a férfi, aki meglepetten nézett rá vissza.

-                          És? Miért rám nézel? Csak, mert nő vagyok, nem biztos, hogy értek is hozzá. Ezen kívül, tudtommal, neked van gyereked, nekem nincs. – vigyorgott Beckett.

-                          Csak, mert gyerekem van, tegyem tisztába én? – hüledezett Castle.

-                          Csak, mert nő vagyok, tegyem tisztában én? – kontrázott a nyomozó, miközben a baba egyre keservesebben sivított. – Döntsük el igazságosan! – csillant fel a szeme Kate-nek, és már ökölbe is szorította kezét, hogy a már bevált Kő-papír-olló játékba kezdjenek.

-                          Adják már ide! – hallották meg a Vaslady hangját, aki dühösen tépte fel a pihenő ajtaját. Kivette az író kezéből a síró gyereket, majd megfogta a kosarat, amiben pelenka és néhány cumisüveg is volt, majd a kijárat felé indult. – Olyanok, mint az óvodások! Majd én tisztába teszem, maguk meg menjenek le a boncterembe, hátha kiderült már valami az anyjáról! Szeretném még ebben az évszázadban lezárni ezt az ügyet! Mozgás! – azzal kiviharzott, nem törődve a két „óvodás” döbbent tekintetével.

Kate tért magához először. Az asztalához ment, és a telefonjáért nyúlt, majd Lanie számát tárcsázta, miközben figyelte, hogy Ryan is megérkezik, és csatlakozik Espohoz és Castle-höz, akik a tábla előtt álldogáltak, melyre már felkerült az áldozat fényképe, halála ideje.

-                          Lanie! Kate vagyok. Megtudtál valamit? – kérdezte minden átmenet nélkül. Ahogy arra várt, hogy Lanie előkeresse az áldozat aktáját, akaratlanul is meghallotta a három férfi beszélgetését.

-                          Mesélj valamit Castle, mi újság van nálad? Új barátnőd van? – kérdezte Espo, amivel ismét felpiszkálta Beckettben a kis szúró érzést.

-                          Miről beszélsz? – nézett rá értetlenül az író.

-                          Ugyan már! Egy hónapja minden este faképnél hagyod Beckettet a papírmunkával, és elrohansz! Milyen a kicsike? Tüzes? Vad? Szexi?

-                          Ne legyél ízléstelen, Javi – utasította rendre legjobb barátját Ryan.

-                          Jaj, tesó! – bokszolt egyet Kevin vállába Javi – azért mert te áttértél a vega kosztra azzal, hogy megházasodtál, még ne vedd el más étvágyát! No, mesélj Castle, mindent tudni akarok! – vigyorgott Espo.

-                          Kate ott vagy? – hallotta messziről Beckett Lanie hangját.

-                          Igen, persze! – kapcsolt a nő. Espo csak megerősítette abban, amit amúgy is gondolt, hogy Castle-nek új barátnője van. A férfi még csak nem is nagyon erőlködött, hogy tagadja. Egyre biztosabban érezte Kate, hogy helyesen döntött, amikor azt mondta a férfinak, nem emlékszik a szerelmi vallomására. Hiszen láthatóan, nem tud lemondani korábbi életéről. Ha akkor enged a szívének, és belebonyolódik egy kapcsolatba az íróval, most csak sebeket kapna. Ekkor vette észre, hogy gondolatai megint elkalandoztak, és körülbelül semmire nem emlékszik abból, amit a barátnője mondott neki.

-                          Lanie, inkább lemegyek hozzád, jó? Elég rossz a… a térerő… - próbálta kimagyarázni magát, de Lanie okosabb volt ennél.

-                          A térerő… naná… – mosolygott magában, de nem szólt semmit. – Én itt leszek. – köszönt el, majd ismét munkájára koncentrált.

-                          Castle, gyere Lanie-hez! – utasította a férfit, aki azonnal követte a liftig.

Ahogy beléptek, érezhető volt a feszültség a két ember között, de ez most másfajta feszültség volt, mint a pihenőben, és ezt Castle is érezte. Nyoma sem volt a vágynak, vagy annak a Kate Beckettnek, akit ott látott. Aki most mellette állt, kerülte a szemkontaktust, láthatóan szándékosan megtartotta a két lépés távolságot, és… igen, mintha haragudott volna valamiért rá. „de mit tettem?” – keresgélt agyában Rick, de nem jutott eszébe semmi, így úgy döntött, megkérdezi.

-                          Minden rendben?

-                          Persze. – jött a tömör válasz, melyen azonban minden érezhető volt, csak az őszinteség nem.

-                          Tettem valamit? – puhatolózott tovább a férfi, miközben úgy érezte, aknamezőn lépked. Egy rossz lépés, vagy inkább rossz kérdés, és felrobban.

-                          Semmit, Castle! – jött ismét egy rövid válasz, ugyanannyi őszinteséggel, de ezúttal a nő folytatta. – csak azon gondolkodtam, hogy biztos ráérsz? Nem sietsz? – kérdezte a nyomozó, utalva ezzel azokra az estékre, amikor a férfi sietve távozott az őrsről.

-                          Hova sietnék? – kérdezte még mindig értetlenül Castle. A fáradtság volt az oka, vagy az, hogy ha a nő a közelében volt, sosem tudott ésszerűen gondolkodni, ő maga sem tudta, de lövése sem volt, mire akar kilyukadni a nő. Beckett nem bírta tovább a szúró fájdalmat, így kiadta magából, ami emésztette, remélve, hogy akkor megszűnik az érzés.

-                          Randevúra! – szűrte a fogai között – Gondolom, oda rohantál az elmúlt egy hónapban. – vágta oda, majd a döbbent írót faképnél hagyva kivágtatott a liftből.

-                          Hogy? Semmilyen randevúm nem volt mostanában. Fogalmam sincs, miről beszélsz. – sietett a nő után.

Beckett teljes erőből vágta be a boncterem ajtaját, úgy lépett be. Dühös volt. Dühös volt Castle-re, hogy hülyének nézi, de leginkább magára volt dühös, amiért kijött a sodrából, és felfedte érzéseit. Ebben a pillanatban Castle utolérte, úgy kérdezte.

- Miért Beckett nyomozó, ha randim lett volna, féltékeny lenne? – vigyorgott Kate-re, de levegőt venni sem mert. Vágyott arra, hogy a nő azt mondja, igen, és ezzel egy kis reményt adna a számára, hogy érdemes várnia rá. Kate egy pillanatra elbizonytalanodott, ahogy megfordult és belenézett a mélykék szemekbe, melyből reményt olvasott ki. Igen. Féltékeny volt. Végre rájött, mi ez a szúró érzés, mely mindig előjön, és nem hagyja nyugodni. Féltékenység. Csak magának akarja az írót. Ekkor döbbent rá, hogy Rick még mindig várja a választ kérdésére….

4. rész

-          Féltékeny? Álmaidban Castle! – vágta oda a férfinak, akinek lehervadt arcáról a mosoly, és most inkább szomorúan nézett a nőre. Kate átkozta magát a kimondott mondat miatt, de már nem tudta visszaszívni.

-          Ha nem vagy féltékeny, miért nem mindegy neked, mivel töltöm az estéimet? – vágott vissza Castle ugyanolyan dühösen. Bántotta, hogy megint félreértette Beckettet, de a szomorúság most dühnek adta át a helyét. Elege volt. Elege volt abból, hogy úgy érezte, a nő játszik vele. Valahányszor úgy érezte, rést ütött a páncélon, amivel körbevette magát Beckett, mindig egy újabb falba ütközött. S noha valóban nem randevúzott, már az idejét sem tudja, mióta, arra gondolt, erről a nőnek nem kell tudnia.

-          Nekem aztán édes mindegy, Castle! Annyi nővel töltöd az estéidet, amennyivel akarod! Minél több, annál jobb, nem igaz? – folytatta a vitát Kate.

-          Ha valóban kíváncsi vagy rá, igen! Minél több, annál jobb! – szúrt vissza az író, de azonnal megbánta, ahogy észrevette a felvillanó fájdalmat Kate szemében, amely olyan hirtelen távozott, amilyen gyorsan jött. „talán mégsem mindegy neki?”- tette fel magában a kérdést, de még mielőtt jóvátehette volna előbbi baklövését, diszkrét krákogás szakította őket félbe, mely az ajtó mellől érkezett. Lanie bújt elő, s arcáról le lehetett olvasni, hogy fültanúja volt az iménti szópárbajnak.

-          Ejha! – csak ennyit tudott mondani, miközben igyekezett elrejteni mosolyát.

-          Te…mi…mióta állsz itt? – kezdett bele zavartan Kate, s úgy érezte, elsüllyed szégyenében.

-          Nos, elég régóta. Ja! Köszönöm, hogy nem kentél a falhoz az ajtóval. – jegyezte meg, és már alig bírta visszafojtani, kitörni készülő kacagását.

-          Sajnálom… - motyogta Kate még mindig zavartan.

Castle és Kate a két legjobb barátja volt. A vak is látta rajtuk, hogy összetartoznak, csak ők nem akarták beismerni maguknak. Pontosabban, Lanie tudta, hogy Castle készen állna színt vallani, de maga sem értette miért, Beckett keményebb dió volt. Az elmúlt négy évben mindent megtett, hogy felnyissa barátnője szemét, de hiába. Ahogy azonban az imént hallgatta őket, világossá vált számára, hogy már Kate is szerelmes. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a szenvedélyes féltékenységi kirohanás, amit itt produkált, és a vörössé vált arc, ahogy előtte áll. Eldöntötte, hogy ismét tesz egy próbát barátnőjénél, de most úgy döntött, megkegyelmez neki, így a tárgyra tért.

-          Csak vitatkozni jöttetek le, hogy fent ne hallják, vagy érdekel az is, mit derítettem ki?

-          Az ügy miatt jöttünk. – vágta rá Kate és magában hálás volt Lanienek, hogy nem feszegeti tovább a dolgot. Nem is sejtette, hogy barátnője még nem tekintette lezártnak a történteket.

-          Nos, mint mondtam, a nő dulakodott. Ezt bizonyítja, hogy horzsolások vannak az arcán, és a karjain. – kezdett bele beszámolójába a doktornő, miközben az áldozaton meg is mutatta a sérüléseket – A körme alatt talált bőrmaradvány elég volt ahhoz, hogy DNS-t nyerjek ki belőle, de sajnos, a rendszer nem talált egyezést. A halálát a lövések okozták, pontosabban már az első lövés halálos volt.

-          Értem. Mi a helyzet az ujjlenyomatával? – kérdezte Beckett.

-          Sikerült levenni az ujjlenyomatát, fel is küldtem a központi gépetekre. Espo azt mondta, foglalkozik vele.

-          Köszi Lanie – intett búcsút a nyomozó, majd kisétált a teremből. Amikor Castle követte volna, Lanie megállította.

-          Castle, mi ez az egész?

-          Mire gondolsz? – nézett rá meglepetten az író.

-          Rád és Kate-re. Azt gondoltam… én tényleg azt hittem, hogy odáig vagy érte. Tévedtem? – fúrta tekintetét Rick tekintetében, amiből őszinteséget, és szomorúságot olvasott ki.

-          Nem, nem tévedtél. – ismerte be a férfi, aminek hatására Lanie csak nagy nehezen tudta visszafogni magát, hogy ne járjon örömtáncot! Éljen! Legalább az egyikük hajlandó elismerni.

-          Akkor minek randizol másokkal? Miért élvezed, hogy bántod?

-          Először is, nem randizom másokkal. – szögezte le a férfi, majd folytatta – másodszor, ha így is lenne, egyáltalán nem bántanám vele, mert nem érdekli. – jelentette ki a nyilvánvalót a férfi. Lanie már szóra nyitotta a száját, hogy válaszoljon a férfinak, mekkora tévedésben van, de ekkor Kate jelent meg az ajtóban.

-          Castle! Jössz már? – kérdezte, miközben összehúzott szemmel méregette a párost, akiket láthatóan megzavart valamiben. Csak remélni merte, hogy Castle odáig nem merészkedik, hogy Lanienek csapja a szelet. Tudta, ha ők ketten összejönnének, nem bírná elviselni. Még az is nehezére esik, hogy idegen nőkkel lássa a férfit, de hogy a legjobb barátnője legyen az, túl sok lenne. Castle azonnal otthagyta a doktornőt, és sietve lépett be Kate mellé a liftbe.

A felfele vezető utat csendben tették meg. Mivel egy akna már felrobbant a lába alatt, Rick jobbnak látta, ha inkább meg sem szólal. Helyette óvatosan, hogy a nyomozó észre ne vegye, Kate arcát kezdte fürkészni, aki meredten bámulta a lift gombjait. Mindent megadott volna érte, ha a nő is ugyanúgy érezne, ahogy ő. Mélyen magába szívta cseresznyeillatát, szeme pedig Kate ajkain állapodott meg. Önkéntelenül is eszébe jutott az az egy évvel ezelőtti csók, melyet akkor kapott a nőtől, amikor Espo és Ryan bajban volt. Sosem mondta barátainak, de hálás volt akkor nekik, hogy fogságban voltak. Még mindig ajkán érezte annak a csóknak az ízét. Annyira édes volt! Bárcsak újra érezhetné.

Kate alig várta, hogy a lift végre megérkezzen. Tudta, érezte, hogy az író őt figyeli. Szíve hevesen dobogott, teste lángolt. Nem mert a férfira nézni. Attól félt, ha megteszi, és a szemébe néz, újra megismétlődhet, ami a pihenőben történt. Ezúttal azonban, nem lenne semmi, ami megakadályozná, hogy megcsókolja a férfi, mert hogy ezt akarta akkor ott Castle, abban biztos volt. „Akkora baj lenne, ha megcsókolna?” Tette fel magának a kérdést Kate, és riadtan vette tudomásul, hogy egyáltalán nem bánná, sőt, várja, hogy megtörténjen! Végül erőt vett magán, és a férfi felé fordult.

-          Castle… én… - eddig jutott mondatával. Ahogy belenézett az író gyönyörű kék szemébe, nem tudta, mit is akart mondani. Tekintete akaratlanul is Rick ajkára vándorolt, majd ismét annak szemébe nézett.

-          Igen? – kérdezte Castle, miközben arca egyre közelebb került a nyomozóéhoz.

-          Csak azt akartam mondani, hogy… - ekkor azonban kinyílt az ajtó, és megtört a varázs. Castle elfojtott egy káromkodást, majd várakozón a még mindig mellette álldogáló nyomozóra nézett.

-          Igen?

-          Semmi, nem fontos. – erőltetett az arcára egy mosolyt Kate, majd kilépett a liftből és egyenesen az asztalához ment, Castle pedig követte.

Alig ültek le mindketten szokott helyükre, amikor Espo és Ryan jelent meg az asztaluknál.

-          Lanie felküldte az áldozat ujjlenyomatát. – kezdett bele Javi. – A neve Jane Crawford. 31 éves, Bostonban él, hajadon. Ott is dolgozott egy ingatlanirodában értékesítőként.

-          Hozzátartozók? – kérdezte Beckett Javit, de Ryan válaszolt.

-          Senki. Egyedül élt. A főnökével beszéltünk, de azt mondta, nem is tudta, hogy New Yorkba jön.

-          Kell lennie valakinek, aki tudott róla! – harapta meg alsó ajkát Kate, ami odavonzotta Rick tekintetét, és érezte, hogy melege lesz. Ugyanezek az ajkak harapták már meg az ő ajkát is. Minden erejével igyekezett az ügyre koncentrálni, de elméje úgy döntött, ma bosszút áll a sokheti, éjszakai írások miatt, így figyelme folyton elkalandozott. Ha nem a nő ajkát nézte, akkor annak gyönyörű szeme kötötte le minden figyelmét.

-          Holnap beszéljetek a munkatársakkal is. Az ember társas lény! Kell, legyen valaki, akit közel engedett magához, barátkozott valakivel! Azon kívül, a gyereket sem a gólya hozta, szóval tudni akarok erről a lányról mindent! – adta ki az utasításokat Kate. A két férfi éppen elindult volna az asztalukhoz, amikor Gates jelent meg Kate mellett, karján a csecsemővel. Beckett meglepetten nézett fel rá, azt hitte, a gyámügyiek már rég elvitték a kicsit, s ezt szóvá is tette.

-          Asszonyom! – állt fel asztala mellől, melyhez Castle is csatlakozott. – azt hittem, a kicsi már nincs itt.

-          Nos, beszéltem a gyámüggyel és nem tetszett, amit mondtak. – mivel értetlenül néztek rá, folytatta – Képesek lennének ezt a kis angyalkát betenni egy sötét, hideg, nyirkos helyre, állami felügyelet alatt, hogy aztán, ki tudja, mi történjen vele!

-          Kapitány, ez azért mégsem a Twist Olivér… - kezdett bele Castle, de a kapitány szúrós tekintettel válaszolt.

-          Na, ne mondja, Mr. Castle! Úgy döntöttem, hogy tekintettel arra, hogy ez a kisgyerek a maguk nyomozásának része, így maguk fognak gondoskodni róla, amíg nem találják meg a hozzátartozókat! Egész pontosan, mivel maga vezeti a nyomozást Beckett nyomozó, a magáé a felelősség!

-          Hogyan? – döbbent meg Beckett. – Ezt nem mondhatja komolyan!

-          Talán úgy nézek ki, mint aki viccel? – nézett rá komolyan a kapitány, amitől Beckettnek kiszáradt a szája.

-          Nem. – motyogta.

-          Helyes! – mosolygott a Vaslady, majd látva, hogy Castle milyen jól szórakozik, felé fordult. – Maga Mr. Castle! Segíthet a nyomozónak! Úgyis állandóan körülötte téblábol, most talán hasznát is veszi magának! – csattant a hangja és elégedetten konstatálta, hogy az író arcán megfagy a vigyor. Ez után egy határozott mozdulattal Beckett kezébe nyomta a csecsemőt, aki érdeklődve figyelte nagy kék szemeivel a nyomozót, miközben kis kezével elkapta a nő egyik hajtincsét, és húzogatni kezdte.

Castle és Beckett döbbenten néztek össze a csecsemő fölött, majd le a babára. Espo és Ryan alig tudták visszafojtani kacagásukat, de elég volt Beckettől egy figyelmeztető szemvillanás, és mindketten az asztalukhoz siettek, mintha égne a kezük alatt a munka. Castle szólalt meg elsőként.

- Hozzád vagy hozzám? – nézett a nőre, és kisfiúsan elmosolyodott.

5. rész

Kate Beckett összehúzott szemmel nézett társára, aki rendületlenül vigyorgott tovább, és várta a válaszát az imént feltett kérdésre. Látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet. A nyomozó sosem gondolta volna, hogy vele ilyesmi valaha megtörténhet, és remélte, hogy nem is fog, de most, hogy megtörtént, kénytelen volt elismerni, hogy kicsit neki is tetszik a szituáció, amit egyébként sosem ismert volna be senkinek, legkevésbé Castle-nek.

-          Hozzád. – bökte ki, mivel a férfi még mindig a válaszát várta. Ettől a választól még szélesebben mosolygott Rick, de hamar lehervadt, amikor Kate megszólalt.

-          Ma nálad alszik, holnap nálam. – s most Kate-n volt a sor, hogy diadalittasan mosolyogjon, ahogy Rick elképedt arcára nézett. Az író azonban hamar kapcsolt, és már válaszolt is.

-          Ezt nem mondhatod komolyan! Egy gyereknek állandóságra van szüksége! Nem nevelhetjük egyszer itt, másszor ott!

-          Castle, én nem nevelek veled gyereket, se így, se úgy! – emelte fel a hangját Kate, de amint érezte, hogy a baba nyugtalan lett, lejjebb vette hangerejét. – Nem a válófélben lévő szülei vagyunk!

-          Azért egy kicsit olyan, mintha most mi lennénk a szülei. Anyu - mutatott Kate-re – apu – mutatott saját magára Castle.

-          Ma te vigyázol rá, holnap én. – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Kate, és ugyanazzal a mozdulattal mutatott hol a férfira, hol saját magára, mint korábban Castle, közben pedig igyekezett nem kimutatni, milyen kellemes bizsergés járta át testét a gondolatra, hogy neki és a férfinak közös gyereke lehetne.

-          Ha így akarod, rendben – adta meg magát látszólag a férfi, de még mielőtt Kate megkönnyebbülhetett volna, folytatta – de ne felejtsd el, hogy kettőnk közül nekem van nagyobb gyakorlatom ebben. És ha te ma nem segítesz nekem, én holnap nem segítek neked. – tette hozzá gonoszul. Kate erre nem tudta, mit feleljen. Utálta beismerni, de a férfinak igaza volt. Egyedül nem biztos, hogy boldogulna egy pár hónapos csecsemővel, az írónak viszont van tapasztalata, hiszen Alexist is szinte egyedül nevelte fel.

-          Rendben – motyogta alig hallhatóan, és remélte, hogy ezzel lezárták a dolgot, de nem volt szerencséje, az író még nem végzett a kínzásával.

-          Tessék? Nem hallottam. – hajolt közelebb Castle mosolyogva.

-          Rendben. – ismételte meg hangosabban Kate.

-          Még mindig nem hallom… - folytatta volna ugratását a férfi, de Beckett hamar leállította.

-          Túlfeszíted a húrt Castle! – figyelmeztette vészjósló hangon. – Ha nem akarod, hogy a kicsi máris félárva legyen, akkor most fejezd be! – utalt az előbbi Castle által felvázolt anyu-apu szerepre a nő.

-          Oké, be is fejeztem. Tehát… hozzám, vagy hozzád? – tette fel ismét a kérdést a férfi, és megdöbbent, amikor a nő másodszor is az előbbi mellett döntött.

Beckett karján a babával figyelte, ahogy a férfi, sorra bepakolja a lakásba a különböző babaholmikat, melyeket útban hazafelé vásárolt. Volt közöttük pelenka bőven, cumisüveg, cumi, kisruhák, plüssfigurák, minden, amire a férfi szerint egy babának szüksége lehet. Hiába próbálta meggyőzni, hogy nem nekik kell felnevelni a kicsit, pusztán néhány napról lesz szó, az író hajthatatlan volt. Amikor az utolsó csomagot is bevitte, diadalittas mosolyt küldött a nő felé, aki nem tudta megállni, hogy ne viszonozza a mosolyt. Akaratlanul is elképzelte, hogy milyen érzés lenne, ha ő éppen a saját gyerekükkel érkezett volna meg a kórházból, de hamar elhessegette magától ezt a képet. Sejtése sem lehetett arról, hogy a férfi fejében is hasonló gondolatok járnak.

Mivel Kate kiságyat már nem engedett neki venni, Castle két kényelmes fotelt tolt össze a hálószobájában, abban alakított ki ágyat a kicsinek, sok párnával, és Kate óvatosan letette az alvó csöppséget, aki még a kocsiban álomba szenderült. Halkan kimentek a konyhába, nehogy felébresszék. Most, hogy a kicsit letették, és kettesben voltak, ismét érezni lehetett a feszültséget. Mindkettőjük fejében a boncteremben lezajlott veszekedés zakatolt, de más-más okból. Kate nem tudta kiverni a fejéből, hogy Rick másokkal randevúzgat, amikor alig egy éve még azt mondta neki, szereti. Lehet, hogy túl sokáig várt? Vajon, mit szólna a férfi, ha megmondaná neki, hogy emlékszik mindenre arról a bizonyos napról és, hogy ő is ugyanúgy érez? Vagy már nem is szereti őt? Ezek a gondolatok kínozták, ahogy a pultnál ült, és arra várt, hogy az író elkészíti az ígért kávét, míg Castle-nek a Kate szemében megjelenő fájdalom nem ment ki a fejéből, és a pillanat a liftben, amikor láthatóan mondani akart neki valamit. Egyszerűen nem tudott kiigazodni a nyomozón. Ez a rejtélyesség egyszerre vonzotta és kergette az őrületbe Kate Beckett-tel kapcsolatban. Néha úgy érezte, a nő csak a társát látja benne, valakit, aki segíti a munkában, olykor viszont, mint például ma a liftben, határozottan úgy érezte, vonzódik hozzá Kate, és csak úgy izzik körülöttük a levegő. Végül egyszerre szólaltak meg.

-          Kate!

-          Castle! – felnevettek, majd Castle Katenek adta át a szót. – Mondd csak!

-          Kösz. – nézett hálásan rá a nő. – Csak… szerettem volna bocsánatot kérni.

-          Miért? – lepődött meg Castle.

-          Azért, ahogy ma viselkedtem. Semmi közöm hozzá, hogy mivel töltöd az estéidet. – nyögte ki nehezen Kate, holott szíve mást mondatott volna vele. Igazából mindenről tudni szeretett volna, ami a férfival kapcsolatos.

-          Írok. – felelte halkan Castle.

-          Tessék? – nézett fel rá nagy szemekkel a nő, s Castle úgy érezte, elveszik a mélységében.

-          Írok. – ismételte meg, miközben letette Kate elé a gőzölgő kávét. A hálás mosoly most sem maradt el, ami felmelegítette az író szívét. - Általában az volt a gyakorlat, hogy nappal veled voltam, éjjel írtam. Az utóbbi egy hónapban viszont, lemaradtam a munkámmal. Sok minden közbe jött. Gina folyton a határidővel nyaggat, és már kétszer halasztottam a kézirat leadásának határidejét, így muszáj volt valamivel elhallgattatnom. Ezért nap végén igyekeztem haza, hogy írni és aludni is tudjak.

Beckett kezében megállt a kávé, ahogy a férfit hallgatta. Tehát írt. Semmi randevú, semmi új barátnő. A szúrás helyére, melyhez már lassan hozzászokott, most egy új érzés költözött. A megkönnyebbülés, a boldogság érzése, melyhez úgy érezte, könnyebben szokna hozzá.

-          Akkor nem is randevúkra siettél? – kérdezte félve, s lesütötte a szemét.

-          Nem randevúztam már legalább másfél éve. – ismerte be a férfi, miközben egyre közelebb lépett a nőhöz, aki még mindig nem nézett a szemébe.

-          Miért nem? Már nem érdekelnek a nők, Castle? – próbálta meg Kate tréfával elütni a dolgot, de Castle komoly maradt, s még közelebb hajolt a nőhöz. Ajkuk szinte összeért, úgy suttogta.

-          Már évek óta csak egy nő érdekel, Kate. – mondta, majd ajkával finoman, lágyan, szinte súrolva érintette meg a nyomozó ajkát, hogy annak legyen ideje visszakozni.

Katenek egy pillanatra kihagyott a szívverése, ahogy megérezte az író ajkát az övén, de egy pillanatig sem gondolkodott és visszacsókolt. Ugyanolyan puhán csókolt vissza, majd ajkát sóhaj hagyta el. A csók éppolyan édes volt, ahogy emlékeiben élt. Castle megérezve, hogy Kate nem áll ellen, még közelebb húzódott, és teljesen birtokba vette annak ajkait. Szenvedélyesen megcsókolta, s Kate ugyanolyan szenvedéllyel csókolt vissza. Nyelvük izgató játékba kezdett, és most már az író kezei sem maradtak tétlenek. Bal kezével szorosan magához húzta a nőt, jobb kezével pedig végig simított nyakán, egészen a melle vonaláig. Kate beletúrt a férfi hajába, és élvezettel húzta végig nyelvét annak alsó ajkán, majd finoman megharapta. Castle ajkai Kate nyakára vándoroltak, s puha csókokkal borították be azt, hogy aztán újra visszataláljanak a nő ajkaihoz, miközben lassan a hálószoba felé lépkedtek, de csak a falig jutottak. Castle a falhoz szorította Kate-t, majd a csók megszakítása nélkül kezdte el kigombolni a nő ingét, miközben Kate a férfi nadrágszíját igyekezett kioldani. Négyévnyi várakozás ért ma véget, négyévnyi elfojtott feszültség tört felszínre, ahogy egyre szenvedélyesebbé váltak a csókok és simogatások.

Kate miután kioldotta Rick nadrágszíját, kihúzta a férfi ingét a nadrágból és egy laza mozdulattal a földre hajította, melyet nem sokkal később az ő inge követett. Apró mosollyal az ajkán simított végig a férfi izmos felsőtestén, és elégedetten nyugtázta, hogy Castle megremeg az érintésétől. Rick elhomályosult tekintettel nézett végig a nőn. Még sosem látott hozzá foghatót.

-          Gyönyörű vagy! – suttogta. Megcsókolta a sebhelyet, majd ismét egy forró csókban egyesültek ajkaik. Hirtelen azonban Kate eltolta magától az írót.

-          Castle! Ne.

6. rész

Castle értetlenül nézett a nőre. Tekintetén látszott, hogy még mindig az átélt csókok és ölelések hatása alatt áll. Nem tudta elhinni, hogy eltolta magától a nő. Ott állt a mennyország kapujában, és nem léphette át a küszöböt. Még mindig nehezen vette a levegőt, úgy kérdezte Kate-től.

-          Valami baj van?

-          Sír. – válaszolta Kate, majd otthagyva a férfit, annak hálószobája felé vette az irányt.

Csak percekkel később esett le az írónak, hogy Kate a kisbabáról beszél. Most már ő is hallotta, amit a szenvedély hevében nem, hogy a csecsemő keservesen zokog. Azonnal a nő után indult, az ajtóban azonban földbe gyökerezett a lába. Kate a karján ringatta a csöppséget. Gyönyörű volt, ahogy ott állt a szoba közepén. Haján megtört a lámpa fénye, mely bevilágította a szobát. Megérezve, hogy nézik, hátrafordult, és Castle szemébe nézett, aki még mindig elragadtatva nézte élete szerelmét.

-          Azt hiszem, éhes. Megmelegítenéd a tejet? – nézett a férfira, aki elmosolyodott, bólintott és a konyhába sietett.

Kate eközben a most már csak hüppögő babát ringatva próbálta összeszedni gondolatait. Még most sem tudta elhinni, hogy majdnem lefeküdt Rickel. Ajka mosolyra húzódott, ahogy visszagondolt szenvedélyes pillanataikra. Teste szinte lángolt a férfi érintése nyomán. Még soha nem érzett ilyet, s bár tudta, mit kockáztat, alig várta, hogy ott folytassák, ahol a kisbaba sírása megzavarta őket. Gondolataiból Castle hangja ragadta ki, aki figyelmeztette, hogy elkészült a baba vacsorája, majd kezébe nyomta az üveget. Miután megetették a kicsit, és tisztába tették, az is kiderült, hogy kislány. Visszafektették a fotelból kialakított ágyba, és mosolyogva nézték, ahogy hangosan szuszogva az igazak álmát alussza.

-          Megtörtént a csoda – suttogta halkan Rick, nehogy felébressze a kislányt.

-          Miféle csoda? – kérdezte értetlenül Kate.

-          Már két nő van, akire semmilyen hatással nem vagyok. – utalt vigyorogva Rick arra a jelenetre, amikor nem tudta elcsendesíteni a síró babát. Kate erre megfordult, és mindkét karjával átölelte az írót.

-          Ki mondta, hogy rám semmilyen hatással nem vagy? – incselkedett, miközben ajkával súrolta Castle ajkát.

-          Ezek szerint, hatással vagyok rád? – kérdezte Rick, s belecsókolt Kate nyakába, aki halkan felnyögött a finom érintésre.

-          Hogyne… - válaszolta a nő, majd mintha gondolkodnia kéne, égre emelte tekintetét – kihozol a sodromból, idegesítesz… - sorolta, de elakadt a lélegzete, amikor a férfi ajka nyakáról melle vonalára vándorolt, és újra gombolni kezdte az időközben magára kapott inget.

-          Csak ennyi? – nézett most szerelmére Castle tettetett szomorúsággal.

-          … és lángba borítasz… - fejezte be Kate a megkezdett mondatot, és ajkuk szenvedélyes csókban egyesült.

A csók megszakítása nélkül jutottak el az ágyig, ahol Kate egy mozdulattal rántotta le Rickről az inget, amit követett a nadrág is. Castle is gyorsan megszabadította őt a felesleges ruhadaraboktól, majd csókokkal borította be Kate minden porcikáját. Négy éve várt arra, hogy az övé legyen, és most igyekezett minden pillanatot kihasználni. Szerette volna mindenhol megérinteni, megcsókolni, de a vágy csakhamar eluralkodott mindkettejükön. Egymást szorosan átölelve lépték át a mennyek kapuját, ahol még egyikük sem járt azelőtt senki mással.

Castle kimerülten feküdt az ágyban, és élvezte a pillanatot. Kate feje a mellkasán pihent, úgy érezte, nem lehet ennél boldogabb.

-          Szeretlek. – súgta a nőnek, aki válaszul felemelte fejét, és lágyan megcsókolta Castle-t, aki szerelmesen viszonozta azt. Castle gyengéden simogatta szerelme hátát, majd mindketten álomba merültek.

Castle az első nap sugaraira és a Bacon illatára ébredt. Először azt hitte, álmodta az elmúlt éjszakát, de kétkedésére csakhamar választ kapott, amikor Kate jelent meg a szobában az ő egyik ingében, két kávéval a kezében. Mosolyogva igyekezett felé, s Castle nem tudta levenni róla a szemét. Mióta megismerte, erről álmodott, de a valóság, legmerészebb álmait is felülmúlta. Ha lehet, reggel Kate még gyönyörűbb volt, mint a nap bármely más szakában. Haján megcsillant a nap fénye, szemének pedig zöldes-barna árnyalatot kölcsönzött, ahogy leült mellé.

-          Szóval nem álom volt? – törte meg a csendet Castle nehezen, bár attól félt, ha megszólal, tovaillan a pillanat, és kiderül, hogy valóban csak álmodta az egészet.

-          Nem, határozottan nem álmodtál. – mosolygott még mindig rá csábosan a nyomozó, miközben átnyújtotta a kávét.

-          Emlékszel, amikor először találkoztunk, és meghívtalak vacsorázni? – nézett boldogan Kate szemébe az író. – Visszautasítottál, és amikor a miatt keseregtem, hogy nagyszerű lehetett volna, azt mondtad, fogalmam sincs, mennyire.

-          Igen, emlékszem. – mosolyodott el ismét a nyomozó a kedves emlékre, s meglepte, hogy a férfi szinte szóról szóra emlékszik az akkor lezajlott beszélgetésre. Közben elgondolkodott, mennyire más az a férfi, akivel együtt töltötte az éjszakát, mint az, akit akkor visszautasított.

-          Igazad volt. – bólintott határozottan Castle. – Fogalmam sem volt!

-          Szóval tetszett? – kérdezte félve a nyomozó, amivel újfent ledöbbentette az írót. „hát tényleg nincs tudatában, milyen nagyszerű nő?” – kérdezte már sokadszorra magától Castle.

-          Imádtam! Még soha senkivel nem volt ilyen jó. – nézett mélyen a nő szemébe.

-          Nekem sem. – sütötte le a szemét Kate.

-          De ugye… ez nemcsak egyszeri alkalom volt? – kérdezte rémülten Castle. Nem tudta volna elviselni, ha a nő csak egy éjszakában gondolkodott volna – Úgy értem… Én tényleg szeretlek, és minden porcikámmal csak rád vágyom… - kezdte a férfi, de Kate egy csókkal beléfojtotta a szót.

-          Ssss… Nemcsak egyszeri alkalom volt – mosolygott Kate, majd újra megcsókolta az írót, aki szenvedélyesen viszonozta, majd közelebb húzta magához, és ujjai már az ing gombjaival babráltak, de a nő félrehúzódott.

-          Ha elfelejtetted volna, van egy csecsemő a házban, akiről gondoskodni kell. – vigyorgott, majd a konyhába sietett, hogy megetesse az apróságot.

Kate éppen az üres cumisüveget mosta el, a kislány pedig már jóllakottan szuszogott, amikor megérezte a derekán Castle kezét, és ajkát a nyakán, ahogy lassan, érzékien csókolja. Felnyögött az érintésre, és megfordult a férfi karjaiban. Castle lágyan megcsókolta, majd egyre szenvedélyesebben vette birtokba szerelme ajkait, kezével pedig már az ing alatt simogatta minden porcikáját, amikor hirtelen ajtó csapódott és egy éles hang hatolt el tudatukig.

- Ezt nem hiszem el!

7. rész

Az ajtóban Martha állt, és döbbenten meredt a két fiatalra, akik igyekeztek minél hamarabb kibontakozni egymás karjaiból. Kate próbált minél jobban elrejtőzni Castle háta mögött, tekintettel hiányos öltözékére, hiszen a férfi ingén és egy bugyin kívül nem igen volt rajta más. Érezte, hogy arca lángol, nem is mert Martha szemébe nézni. Annak ellenére, hogy már számtalanszor elképzelte, milyen lenne a férfi mellett ébredni, valahogy az a kép, hogy ő egy szál semmiben feszít Castle anyja előtt a konyha kellős közepén, sosem ugrott be. Kínos helyzetén nem segített az sem, hogy az író megszorította a kezét.

-          Édes fiam! Megmagyaráznád ezt? – kérdezte fiától Martha, s Kate úgy érezte magát, mint egy bakfis, akit rajta kaptak, hogy a fiújánál töltötte az éjszakát. Martha azonban folytatta. – Tudod, mit? Nem is érdekel! A lényeg, hogy végre észhez tértetek! Annyira örülök nektek! – kiáltott fel hangosan, majd azonnal odarohant, és szinte kitépte Kate-t fia háta mögül, és szorosan magához ölelte, amitől a nőnek csak még kínosabb volt az egész, de viszonozta az ölelést, és még egy mosolyra is futotta, amiért büszkén veregette meg képzeletben saját vállát.

Amikor Martha engedett a szorításon, nem habozott hátrébb lépni, egészen a pult mögé. Ugyan ettől sem lett túlöltözött, de legalább a konyhapult eltakarta valamelyest. Martha azonban fikarcnyit sem törődött Kate ruházatával. Örömtől csillogó szemmel nézett hol egyikre, hol a másikra.

-          Ez annyira csodálatos Richard! – mosolygott és Kate meglepetten vette észre, hogy könnyek gyűlnek a szemében.

-          Anya te mit keresel itt? – jutott végre szóhoz Castle.

-          Csak hazaugrottam összepakolni a holmimat. – kezdett bele a magyarázatba Martha. – A színházzal holnap reggel Washingtonba utazunk, bemutatni a legújabb darabunkat…- még mielőtt azonban belemerült volna a történetbe, éles sírás szakította félbe. Kate és Rick összenéztek, majd Kate azonnal a hálóba sietett, hogy megnyugtassa a kislányt, s közben magára kapta farmerját is.

Kezében a csecsemővel sétált vissza a konyhába, ahol mókás kép fogadta. Martha tátott szájjal bámulta őt, pillantása hol rá és a babára, hol Castle-re vándorolt, és látszott rajta, hogy fogalma sincs, mit kezdjen a látottakkal. Castle viszont gyengéden rámosolygott, amitől remegni kezdett a lába.

-          Azt hittem, csak pár napra mentem el, és nem legalább… - kezdett bele, majd végignézett a csecsemőn, úgy folytatta – legalább egy évre. Mégis mikor volt erre is időtök? – kérdezte tréfásan, miközben figyelte, hogy Kate gyakorlott mozdulattal helyezi a kislányt a bébi hordozóba, aki lassan megnyugodott.

-          Tegnap egy gyilkosság helyszínén találtuk – magyarázta Castle, s közben megsimogatta a kislány puha arcát, aki elmosolyodott az érintésre. „lám, mégiscsak hatással vagyok rá” – gondolta, és ő is elmosolyodott. Ahogy találkozott Kate tekintetével a pillantása, tudta, hogy a nő is ugyanezt gondolja. – Az anyját megölték, őt pedig nem volt szívünk átadni a gyámügynek, így gondoltuk, vigyázunk rá. – folytatta anyjának az események felvázolását. Úgy gondolta, nyugodtan kihagyhatja, hogy igazából Gates ötlete volt, akinek tekintettel az éjszaka történtekre, nagyon sokkal tartozik.

-          Értem. – bólogatott Martha, s le nem vette szemét a babáról. – neve is van?

-          Nincs, de talán adhatnánk neki! – kapott a lehetőségen Castle. Kate arcán látszott, hogy nem rajong az ötletért, s Castle pontosan tudta, miért. Elkerülhetetlen, hogy az ügy végén átadják a babát vagy a hozzátartozóinak, vagy a gyámügynek, és Kate nyilván nem akart kötődni a babához. Bár Castle szerint, ahogy elnézte a nőt a babával, ezzel már elkésett.

-          Nem is tudom… - kezdett bele Kate, de a telefonja csörgése megmentette. Hálásan nyúlt a készülék után. – Beckett! – fogadta a hívást, és mosolyogva figyelte, hogy Martha és Castle is a pici szórakoztatására koncentrált, aki láthatóan élvezte a törődést, mivel erőteljesen rúgkapált, és hangosan gügyögött hozzá. – Értem. – tette le a telefont, majd Castle felé fordult.

-          Castle, mennünk kell. Javi telefonált, azt mondja, jelentkezett valaki, hogy ismerte az áldozatot. – Castle azonnal a háló felé indult, hogy felöltözzön, s vele tartott Kate is, míg Martha a kicsivel játszott továbbra is.

A hálóba érve villámgyorsan öltöztek, majd miközben Kate belecsúsztatta nadrágszíjába fegyverét, és jelvényét, közelebb sétált Castle-höz, aki éppen az ingét gombolta. Automatikusan vette át az irányítást, és az utolsó két gombot már ő illesztette bele a gomblyukba, miközben mélyen a férfi szemébe nézett.

- Castle, figyelj rám. Az őrsön nem tudhatják meg, mi történt a múlt éjjel. – kezdett bele, és csak remélni tudta, hogy a férfi nem érti félre szavait. Tévedett.

- Talán zavarna, ha tudnának rólunk? – arcáról nem lehetett leolvasni, komolyan gondolja-e a kérdést, de szája szegletében mosoly bujkált, annak ellenére, hogy félt a választól.

- Dehogy! – ütközött meg a nő a kérdésén – De a szabályzat tiltja a romantikus kapcsolatot a munkatársak között. Ha kiderülne, Gates percek alatt hajítana ki a kapitányságról, és még élvezné is. Tudod, hogy nem kedvel, és csak az alkalomra vár. – igyekezett meggyőzni a férfit, és kezével végig simított az arcán, amikor látta a szemében, hogy sikerült.

- Rendben. Jó fiú leszek, lakat lesz a számon. – bólintott engedelmesen, majd arra gondolt, ha nem is beszélhet róla, azért Twitter oldalán megoszthatná, mennyire boldog, hogy élete szerelmével lehet, hiszen az írásban történne. Író lévén azonban, nem okozott neki nehézséget elképzelni Kate reakcióját erre, így olyan gyorsan törölte ezt a lehetőséget agyából, amilyen gyorsan jött. Fiatalnak érezte még magát a halálhoz, márpedig abban, hogy Kate lassan, elnyújtva a halálát ölné meg egy ilyen lépésért, abban biztos volt. Ígéretéért cserébe egy könnyed csókot kapott ajándékba a nyomozótól.

- Köszönöm. – mosolygott rá Kate.

- Bármikor. – mosolygott vissza rá az író, de amikor Kate el akart indulni, egy mozdulattal közelebb rántotta magához. – Ha azt akarod, hogy egész nap jó fiú módjára viselkedjek, az ennél többe kerül. – villant meg a szeme, és szenvedélyesen megcsókolta. Kate-nek nehezére esett kibontakoznia az ölelésből, de tisztában volt vele, hogy már az őrsön kéne lenniük. Így kelletlenül eltolta magától a férfit, majd együtt indultak a konyhába. Felkapták kabátjukat és már az ajtóban álltak, amikor Martha hangja megállította őket.

- Nem felejtettetek el valamit?

8. rész

- A baba! – fordultak egyszerre a baba felé mindketten, majd egymásra néztek, mintha a másiktól várnák a megoldást. Végül Kate szólalt meg.

-          Castle, te maradj itt a babával, én bemegyek az őrsre és majd hívlak.

-          Elvetélt ötlet! – utasította el azonnal Castle. Két oka is volt erre. Egyrészt a tegnap éjszaka után már egy percet sem szeretett volna a nő nélkül tölteni, másrészt érdekesnek tűnt az ügy, és egyáltalán nem óhajtott itthon várakozni. – Maradj te itthon, majd én bemegyek.

-          Hülyéskedsz? Felvilágosítanálak, hogy kettőnk közül én vagyok a rendőr, és nem te! – válaszolt Kate, majd jelentőségteljesen a szíján lévő jelvényre mutatott.

-          Felvilágosítanálak, hogy kettőnk közül, Gates a te gondjaidra bízta a babát. – vágott vissza ugyanazokkal a szavakkal Castle, mire Beckett zöld szeme dühösen villant, és a válasz sem váratott magára sokáig.

-          Nem mondod? Képzeld, én is ott voltam, és másképp emlékszem! Úgy rémlik, Gates kettőnkre bízta a felügyeletet!

-          Azt mondta egész pontosan, hogy segítsek neked. – igazította helyre a nyomozót, annak ellenére, hogy tudta, a nőt ezzel kergeti leginkább az őrületbe.

-          Jó, igaz. Akkor segíts azzal, hogy itt maradsz, amíg én bemegyek a kapitányságra. – nézett most már könyörgőn a férfira Kate, aki érezte, hogy olvadni kezd a szíve, és gyengül az ellenállása. Igazán nem volt fair a nő részéről, hogy ilyen gátlástalanul kihasználja, hogy nem tud nemet mondani, ha így néz rá. Mégsem akarta olyan könnyen megadni magát, így még egy utolsó próbát tett.

-          Mi lenne, ha bevinnénk magunkkal?

-          Viccelsz? És ott mit kezdenénk vele? – vétózta meg azonnal ezt az ötletét is a nő. – Amíg csak a kihallgatóban van dolgom, addig oké, de utána? Ha helyszínre kell mennem, hova teszem? Beledugom a golyóálló mellényembe? – Ezekre az érvekre a férfi sem tudott, mit válaszolni, és érezte, vesztett. Mielőtt azonban bármit mondhatott volna egy harsány füttyszóra lettek figyelmesek. Mindketten döbbenten meredtek Marthara. Annyira belemerültek vitájukba, hogy észre sem vették, a nő már vagy harmadszor nyitotta szólásra a száját.

-          Köszönöm. – nézett hálásan a két civódó szerelmesre, miután azok elhallgattak. - Igazán szórakoztató a műsor, alkalomadtán majd felléphettek vele nálam, de most volna egy áthidaló megoldás a tarsolyomban. – mosolygott a nő sejtelmesen.

Kate és Rick szótlanul léptek ki a lift ajtaján, amikor az felért a megadott szintre. Ahogy odaértek az asztalhoz, Castle észrevétlenül megérintette a nyomozó derekát, s megsimogatta, úgy, hogy más észre ne vegye, mire a nő elmosolyodott. Bántotta a reggeli vitájuk a baba miatt. Tudta, hogy bántó lehetett a férfi számára, hogy olyan nyersen reagált. Ezzel a mozdulattal azonban, a férfi mintha azt jelezte volna, nem haragszik. S valóban, ahogy Kate ránézett, az író rámosolygott. Tekintetük összekapcsolódott. Kate némán artikulálva formálta a szavakat.

-          Sajnálom. – s Castle ugyanolyan némán artikulálta vissza.

-          Szeretlek. – amivel ismét mosolyt csalt a nő arcára. Édes pillanatukat Espo zavarta meg.

-          Megjött anyu és apu. – villantotta fel vigyorát Javi, és igyekezett figyelmen kívül hagyni Beckett gyilkos tekintetét, amit felé küldött. – Milyen volt az éjszakátok? – kérdezte, mire Castle félrenyelte a kávét, amit még odafele vett, és köhögő rohamot kapott, Beckett pedig elkerekedett szemmel nézett Espora.

-          Tessék?

-          Aludtatok valamennyit? – faggatta őket tovább Javi, amivel egyáltalán nem segített Castle köhögő rohamán, sőt súlyosbította azt. Ryan finoman ütögetni kezdte az író hátát, úgy kérdezte.

-          Hagyott benneteket aludni a baba, vagy az egész éjszakát végig üvöltötte? Hallottam, hogy néhány baba olyan, mint a denevér. Éjjel fent van, nappal meg alszik.

-          Oh! Hát… ja, hogy a baba! – mosolyodott el zavartan Kate, miközben úgy tűnt, minden figyelmét leköti széke megfelelő magasságba állítása. – Igen, aludt. Nagyon jó baba. Egész éjszaka aludt. – dadogta Beckett.

-          Igen, igen… - helyeselt Rick is, miután visszanyerte hangját, és már nem fenyegette a fulladás veszélye.

-          Szóval, hol a pasas, aki miatt hívtál? – kérdezte Beckett, hogy elterelje társai figyelmét az éjszakáról. Remélte, hogy legalább náluk sikerrel jár, ugyanis ő hiába próbálkozott, az emlékképek mindig felszínre törtek.

-          A pihenőben. Rád vár. – felelte Javi, majd amikor az író és múzsája a pihenő felé indultak még utánuk szólt. – Tényleg, hol a gyerek?

-          Martha vigyáz rá. – válaszolta a legtermészetesebb hangon Beckett, majd belépett a kis helyiségbe, így nem láthatta, hogy Ryan és Esposíto jelentőségteljes pillantást váltanak, majd szó nélkül az asztalukhoz sétálnak.

Beckett szokásos mappájával a kezében lépett be a pihenőbe, mögötte szorosan Castle haladt. A férfi, akiről Espo beszélt, épp a kávéját itta egy fotelben ülve. Ahogy meglátta a belépő nőt, nyomában a férfival, azonnal felállt és a kezét nyújtotta.

-          Zack Moore. – mutatkozott be, a 40 év körüli, fekete hajú, izmos testfelépítésű férfi, és rámosolygott a nőre, majd szemét le nem véve róla, Castle-el is kezet fogott, aki látva Moore vigyorát, akaratlanul is erősebben szorította meg a felé nyújtott kezet.

-          Kate Beckett nyomozó, ő pedig Richard Castle. – viszonozta a gesztust Kate, majd helyet foglaltak a férfival szemközti kanapén. – A kollégám azt mondta, információja van az áldozatról.

-          Igen. Ismertem őt.

-          Mennyire? – kérdezte Castle, bár szinte válaszolhatott is volna helyette.

-          Elég… szoros volt a kapcsolatunk. – vallotta be a férfi, és lesütötte a szemét. Arca csak még jobban elvörösödött, amikor látta, hogy Castle tekintete az ujján lévő karikagyűrűre siklik.

-          Honnan ismerte? – vette át a szót Beckett.

-          Egy konferenciára utaztam Bostonba, úgy egy éve. A repülőn találkoztunk, légi utaskísérő volt. Szimpatikusak voltunk egymásnak, így miután a gép leszállt, megittunk egy kávét, majd még egyet. Végül együtt töltöttük az éjszakát. Akkor láttam utoljára.

-          Nem is találkoztak az óta?

-          Nem. De néhány napja felhívott. Azt mondta, bajban van, és csak én segíthetek rajta.

-          Miféle bajban? – hajolt közelebb Castle.

-          Azt nem mondta. Úgy volt, hogy találkozunk, de a megbeszélt találkozóra nem jött el. Aztán felhívtam a számon, amin keresett, de nem vette fel, a szállodában pedig azt mondták, kijelentkezett. Erőszakosabbnak kellett volna lennem. Talán, ha elmondja telefonban, mibe keveredett, még ma is élne. – ostorozta magát a férfi.

-          Tudott róla, hogy Jane-nek lett volna egy kislánya? – kérdezte Beckett, mire a férfi döbbenten nézett rá.

-          Nem, az kizárt.

-          Köszönöm, ha lesz még kérdésünk, felkeressük. – állt fel a nyomozó, és Castle meglepetten követte. Miután hallótávolságon kívülre kerültek, Rick megkérdezte.

-          Miért nem szóltál neki a babáról? Egy éve volt együtt a nővel, lehet, hogy ő az apja.

-          Még az sem biztos, hogy a baba az áldozaté. – válaszolt Kate, de Ryan félbeszakította.

-          De igen, biztos. Lanie most telefonált, összehasonlította az áldozat és a csecsemő dns-t. Egyezik. – Kate megtörten ült le az asztalához. Itt van egy három hónapos kislány, aki sosem fogja megismerni az édesanyját. Ő is elveszítette, de legalább ismerhette, és rengeteg szép emléket őriz róla. Mivel érezte, hogy szeme megtelik könnyel, megköszörülte torkát, felállt, és még odaszólt Ryannek.

-          Telefonáljatok Bostonba! Tudni akarom, barátkozott-e valakivel a munkahelyén a nő, és ha igen, kivel. Hívjátok fel a bostoni kollégákat is, hátha van valami aktájuk a nőről. – adta ki az utasításokat, majd a kávégép felé vette útját.

Ahogy beért a kis helyiségbe, hátát nekitámasztotta a falnak, és behunyta szemét. Minden erejével azon volt, hogy összeszedje magát. Utálta az ilyen ügyeket, amiben gyerek is érintett volt. Érezte, hogy most sokkal nagyobb rajta a nyomás, mint valaha, hiszen tartozik ennek a kis csöppségnek azzal, hogy kideríti, mi történt az anyjával. Nem élheti le úgy az életét, mint ő, hogy folyton válaszokat keres. Töprengéséből egy puha érintés szakította ki. Castle állt vele szemben, tekintetéből együtt érzést, és megértést olvasott ki. Szó nélkül közelebb vonta magához a nőt, és szorosan átölelte. Tudta, mi játszódik le benne, és ezt szerette benne leginkább a nyomozó. Nem kellett magyarázkodni, kifogásokat keresni. Mellette önmaga lehetett, ami más férfinál nem sikerült. Szorosan a férfihoz bújt, s beszívta arcszeszének illatát. Ez volt az egyetlen hely, ahol igazán biztonságban érezte magát. Castle gyengéden simogatta a hátát, igyekezett megnyugtatni a nyomozót. Tisztában volt vele, hogy ez az ügy felzaklatta őt, ezért is jött utána ide. Amit társai nem vettek észre, Kate könnyes tekintetét, neki azonnal feltűnt, és ha láncra verik, se tarthatták volna vissza attól, hogy most itt legyen mellette. Még szorosabban ölelte magához, majd puha csókot lehelt a nyakába. Kate kissé eltávolodott a férfitól, de épp csak annyira, hogy fejét felemelve, ajkuk szinte egy magasságba kerüljön, és megcsókolta. Gyengéd, vigaszt kereső csók volt ez, melyet a nő annak ellenére adott, hogy tisztában volt vele, mit kockáztat, ha lebuknak. Noha az író is tudta ezt, nem tudta megállni, hogy ne csókoljon vissza, miközben keze még mindig megnyugtatóan simogatta a nyomozó hátát. Egyre inkább belemerültek a csókba, amikor hirtelen Kate a nevét hallotta.

- Beckett!

9. rész

Ijedten rebbentek szét, de még éppen időben, mert Ryan már meg is jelent az ajtóban. Összeráncolt szemöldökkel nézett végig rajtuk, de nem tett megjegyzést, csak belekezdett jövetele okába.

-          Beszéltem a bostoni ingatlanirodával. Egy bizonyos Anett Hunt volt az egyetlen, akivel Jane közelebbi kapcsolatot ápolt, de még őt sem mondhatjuk a legjobb barátnőjének. Ennek ellenére, annyit sikerült kiderítenünk tőle, hogy Jane a baba apjához érkezett New Yorkba. – közölte a tényeket Beckett-tel, aki minden erejével azon volt, hogy Kevin mondandójára koncentráljon, de sehogy sem sikerült. Még mindig a csók hatása alatt volt, lábai remegtek, teste lángolt. Tudta, ha nem az őrsön vannak, már rég az ágyban lettek volna a férfival, pedig csak egy gyengéd csóknak indult. Még most sem tudta elhinni, hogy milyen reakciót vált ki belőle az író egyetlen érintése. Azt sem tudta, hogy teste képes így reagálni. Hirtelen rádöbbent, hogy Kevin még mindig a válaszára vár, így összeráncolt homlokkal próbálta felidézni magában, amit társa elmondott neki.

-          Tehát a kicsi apja New Yorki? – előzte meg Castle, amiért most igen hálás volt neki, bár láthatólag a férfi sem volt igazán a helyzet magaslatán, ez világosan látszott abból, hogy szaporábban vette a levegőt. Ha mindez Kevinnek fel is tűnt, egy szóval sem említette.

-          Az nem biztos. – húzta el a száját Kevin. – Lehet, hogy csak átmenetileg tartózkodott New Yorkban.

-          Lehet, de én is az előbbire szavazok. – jelentette ki most már határozottabban Kate. – Mit is mondott Zack Moore? Mikor találkozott Jane-nel?

-          Egy éve. – válaszolt Castle és azonnal kapcsolt, mire Beckett Ryan felé fordult, útban az asztalához.

-          Hozzátok be Mr. Moore-t. Közölni kell vele, hogy apa lett.

-          Én azzal még várnék. – szólt közbe Espo, mire mindannyian felé fordultak. – most beszéltem a bostoni kollégákkal. Jane alig három hónapja feljelentést tett náluk egy fickó ellen, aki követte.

-          Tudjuk a nevét? – csapott le az információra Beckett.

-          Simon Stark. – nézett bele kis noteszébe a nyomozó, majd folytatta – Állítólag folyamatosan a nyomában járt, amivel halálra rémítette a nőt, aki végül feljelentette.

-          Rendben, hívd vissza a kollégákat, és mondd, hogy beszélni akarunk a fickóval.

-          Arra nem lesz szükség, a pasas ugyanis két napja már New Yorkban van.

-          Megvan a címe?

-          Persze! – lobogtatta meg ismét noteszét a férfi.

-          Akkor hozzuk be! – pattant fel a székről Beckett, de Ryan kérdése megállította.

-          Mi legyen Moore-ral?

-          Egyelőre semmi. – válaszolta, majd a lift irányába indult, Espo, Kevin és Castle pedig követte.

Fél órával később már a kocsijuk mögött álltak a nyomozók. Némán, összhangban, és szinte egyszerre csatolták fel golyóálló mellényüket, ellenőrizték fegyvereiket. Látszott, hogy nem először csinálják. Castle némán figyelte szerelmét, ahogy fegyverét, kibiztosítva, a fegyvertáskájába csúsztatja. Szívét aggodalom töltötte el. Négy év alatt már lassan kezdett hozzászokni az érzéshez. Valahányszor helyszínre mentek, mindig aggódott, hogy simán menjen minden, és senki ne sérüljön meg, legfőképpen Kate ne. Kevin és Javi persze, azt hitték, saját élete miatt aggódik. Nem is sejtették, hogy gondolkodás nélkül feláldozta volna az életét Kate-ért. Legrosszabb rémálma vált valóra aznap a temetőben, amikor látta összecsuklani a nőt, és felfedezte a nyomozó vérét a kezén. Csak remélhette, hogy sosem kell még egyszer átélnie, amit akkor. Eltökélten rázta meg fejét, hogy kiverje a borús gondolatokat a fejéből, majd minden figyelmét Kate felé irányította, aki éppen az utasításokat közölte.

-          Simon Stark. 37 éves, 182 cm magas, barna hajú, tagbaszakadt férfi. A 138-asban lakik, egyedül. Kétszer volt büntetve testi sértésért. Feltételezhető, hogy ő lőtte agyon az áldozatot, így bizonyos, hogy fegyver van nála. Legyünk óvatosak. – ért mondandója végére, majd Castle felé fordult, de az megelőzte, mivel tudta, mit akar mondani neki a nő.

-          Nem maradok itt! – jelentette ki határozottan, és mélyen a zöld szemekbe nézett.

-          Rendben, de maradj mögöttem. – adta be a derekát Kate, látva a férfi ragyogó kék szemében az elszántságot.

A rendőrök szinte hangtalanul tették meg a földszint és a második emelet közötti távolságot. Egyre közelebb és közelebb értek céljukhoz. Amikor odaértek, Beckett és Javi az ajtó mellé állt, majd Beckett hangosan dörömbölni kezdett.

- NYPD! Nyissa ki! – mivel semmi válasz nem érkezett, újra megütögette az ajtót, és megismételte a felszólítást. – new yorki rendőrség! Nyissa ki az ajtót Stark! – mivel válasz ezúttal sem érkezett Beckett Javi felé bólintott, majd szembe állt az ajtóval, és egy erőteljes mozdulattal berúgta azt. Az ajtó azonnal engedett a „szelíd erőszaknak”, és megadóan kinyílt. Ahogy Kate beljebb ment, hirtelen erős ütést érzett az állán, és a földre hanyatlott. Pisztolya végig csúszott a padlón, egyenesen a szoba végében található radiátor alá. Ideje sem volt felfogni a dolgokat, csak hangos kiabálásokat hallott, majd nem sokkal később egy erős kéz ragadta meg, és emelte fel a padlóról. Castle volt az, és szorosan tartotta, hogy el ne essen, míg Javi és Ryan Stark-ot bilincselték meg, nem túl gyengéden a hátán térdelve közben.

Alig fél órával később Beckett már az asztalánál ült, és fájdalmasan simított végig állkapcsán, majd megbizonyosodva róla, hogy valóban nem tört el, óvatosan megmozgatta. Tekintete találkozott Castle –ével, és aggodalmat olvasott ki belőle, valamint mást is… haragot. Vajon miért dühös? Tette fel magának a kérdést, de nem volt ideje feltenni a férfinak is, mert Ryan állt meg az asztala mellett.

-          Stark a kihallgatóban van. Akarod, hogy átvegyem? – nézett végig felettesén részvéttel, akinek már szép lilában játszott az álla, ahol a férfi megütötte.

-          Elvennéd tőlem ezt az örömöt? – vigyorgott rá Beckett, majd felállt és mappájával a kezében a kihallgató felé indult. Mivel Castle nem követte, kérdőn nézett rá.

-          Nem jössz?

-          Nem. – jött a tömör válasz, ami meghökkentette a nőt. Fogalma sem volt róla, hogy az író azért nem tart vele, mert tudta, nem bírná ki, hogy ne verje agyon azt a szemetet, aki kezet emelt szerelmére. Úgy döntött, inkább a megfigyelőből nézi végig a kihallgatást.

Kate magabiztosan sétált be a terembe. Ledobta az asztalra a mappát, majd végignézett a férfin.

-          Mr. Stark, Kate Beckett nyomozó vagyok. – kezdett bele, de a férfi félbeszakította.

-          Nocsak! Hova fajul a világ, ha már a nők is nyomozhatnak? – jegyezte meg lenézően.

-          Jane Crawford halálának ügyében nyomozok. – hagyta figyelmen kívül Stark megjegyzését a nyomozó. Elég tapasztalt volt már ahhoz, hogy ne hagyja magát kizökkenteni.

-          Fogalmam sincs, kiről beszél. – szívta meg a fogát a férfi, undorítóan.

-          Arról a nőről, aki feljelentette magát zaklatásért Bostonban. – felelt Kate, majd egy képet dobott az asztalra. – talán így beugrik.

-          Sosem láttam. – nézett savó szemével Beckett szemébe, majd kivillantotta foghíjas vigyorát. Beckett érezte, hogy kezd fogyni a türelme.

-          Mr. Stark. A fél bostoni rendőrség igazolja, hogy követte Ms. Crawfordot, és a nő feljelentette magát zaklatásért. Szóval, hagyja a játszadozást, és ugorjunk arra a részre, amikor beismeri, hogy mit tett!

-          Kislány, magával még nem játszadozott el senki, ha azt hiszi, hogy amit most csinálunk, az az. – vigyorgott rá megint szemtelenül. – talán a kis íródeák, aki a helyszínen szorongatta, nem elég tökös, hogy… - kezdett bele egy újabb pimaszságba, de befejezni már nem volt ideje.

Kate egy erőteljes mozdulattal a fickó mellkasához nyomta az asztalt, ami így a falhoz szorította a pasast. Stark levegő után kapkodott, de Kate nem is törődött vele. Mindkét kezével az asztalra támaszkodott, és olyan közel hajolt a férfihoz, hogy a megfigyelő szobában nem lehetett érteni következő mondatát.

-          Ha bemeri fejezni ezt a mondatot, a maradék fogait is kiütöm, és legfeljebb ékszerként viselheti majd a nyakában – szűrte a fogai között, majd kissé távolabb lépett, úgy folytatta, ezúttal hangosabban.

-          Akkor kezdjük, előröl. Miért követte Jane Crawfordot? Ha segít nekem, szabadon távozhat. – tette hozzá engedékenyebben. Úgy tűnt a férfi nem fog válaszolni, de aztán ránézett Beckett vészjósló tekintetére, és belekezdett.

-          Mert megfizették.

-          Kicsoda?

-          A nevét nem tudom. Egy New york-i pacák adott ötezret, hogy minden lépését kövessem a csajnak. Fotókat akart, róla is meg a gyerekről is.

-          Hogy nézett ki?

-          Nem láttam. Sötét volt, amikor cuccot cseréltünk. Én megkaptam a pénzt, ő meg a fotókat. Annyit tudok, hogy magas volt, izmos. Talán sötét haja volt, és piszok gazdag. Egy vadi új merciből szállt ki.

-          Majd újabb ötezret kapott, hogy megölje? – szegezte neki a kérdést, mire a fickó felháborodottan nézett a nyomozóra.

-          Mi a francról beszél maga itt? Nem öltem meg senkit!

-          Hol volt tegnap este 11 és hajnali kettő között?

-          Egy bárban a 12. és a 15. sarkán. Éjfélig ott ittam, aztán az éjszakát egy kurvával töltöttem.

Kate még farkasszemet nézett egy darabig a férfival, aztán felállt, és az ajtóhoz indult, de az egy kérdéssel visszatartotta.

-          Akkor mehetek?

-          Persze – majd gonosz mosollyal az arcán hozzáfűzte – egyenesen a fogdába!

-          De azt mondta, ha segítek, elmehetek. – nézett rá kétségbeesetten Stark.

-          Hazudtam. – jelentette ki hidegen Kate, majd faképnél hagyta a döbbent férfit.

Castle és Beckett szinte ugyanabban a pillanatban léptek ki az ajtón. Egymásra néztek, és Kate megint felfedezni vélte a harag szikráját Castle szemében. Úgy döntött, itt az ideje, hogy rákérdezzen. Szó nélkül megfogta Castle karját, és a pihenőbe irányította. Becsukta az ajtót, lerántotta a redőnyöket, és megállt vele szemben.

-          Mi van?

-          Tessék? – kérdezett vissza a férfi, holott pontosan tudta, a nőnek feltűnt, hogy valami nem stimmel.

-          Mi bajod? Tettem valami rosszat? Megbántottalak? Vagy még a reggeli dolog miatt vagy dühös?

10. rész

-          A reggeli dolog? – nézett rá zavartan a férfi, de aztán megrázta a fejét. – Dehogy, fátylat rá!

-          Akkor? Tettem valamit?

-          Kate… - kezdett bele az író, de fogalma sem volt, hogyan folytassa. 27 bestsellert adott ki, és most nem találta a szavakat. – Én nem rád vagyok dühös, legalábbis nem közvetlenül. Sokkal inkább arra a féregre odabent. – bökött fejével a kihallgató szoba felé. – amikor megláttalak a földön, azt hittem, a szívem kiszakad a helyéről. Aggódom érted!

-          Tudom – simított végig a férfi karján Kate. – De nem kell aggódnod, tudok magamra vigyázni, és a fiúk is ott voltak mögöttem.

-          Miért kell mindig neked bemenni elsőnek? – tört ki Castle-ből olyan erővel, hogy magát is meglepte.

-          Mert én vagyok a rangidős. – válaszolt Beckett meglepetten, mint aki nem is érti, ez miért nem egyértelmű a férfinak. Castle szó nélkül végig simított a lila folton Beckett állán, majd csókot nyomott rá, úgy mondta, halkan, de tisztán.

-          Kate… én nem veszíthetlek el! Egyszer már majdnem megtörtént, még egyszer nem élhetem át. – vallotta be az író, és szemében olyan fájdalom és szomorúság tükröződött, hogy Kate-nek elállt a lélegzete. Most értette csak meg, mennyire szereti őt a férfi. Most rajta volt a sor, hogy szorosan átölelje az írót, úgy suttogta a fülébe.

-          Nem lesz semmi bajom! – majd kissé eltávolodott és megcsókolta. Ebben a csókban benne volt minden, amit a férfi iránt érzett. Az a szerelem, melyet nem tudott szavakba önteni. – Vigyázok magamra, ígérem! – nézett mélyen a férfi szemébe, majd ajkuk ismét találkozott. Először gyengéden érintették meg egymás ajkát, majd egyre szenvedélyesebbek lettek. Castle végig simított a nő hátán, és olyan szorosan vonta magához, amennyire csak tudta. El sem tudta hinni, hogy az elmúlt éjszaka szerették egymást, hiszen egy örökkévalóságnak tűnt. Minden porcikája vágyott a nőre, érezni akarta őt, újra. Úgy itta a nő ajkát, mint sivatagi vándor a forrás vízét, s Beckett ugyanilyen szenvedéllyel viszonozta. Amikor egy pillanatra megálltak, hogy levegőhöz jussanak, Beckett mosolyogva súgta az írónak, miközben megsimogatta arcát, és mutatóujjával finoman megérintette alsó ajkát.

-          Ki kell mennünk, mert ez így nagyon veszélyes… - nézett fel a férfira, akinek tekintete homályos volt a vágytól.

-          Lételemem a veszély. – csillant meg huncutul az író szeme, és újra ráhajolt a nő ajkaira, miközben kezével annak combját simította végig, és elégedetten mosolygott bele a csókba, amikor meghallotta, hogy Kate felnyög az érintésére. Amikor azonban, Castle ujjai ingének gombjaival kezdtek babrálni, erőt vett magán, és kislisszant a férfi ölelő karjai közül, aki durcásan nézte, hogy a nő begombolja az ingét.

-          Ezt itt… nem lehet. – próbált szigorúan nézni az íróra, miközben szíve majd kiugrott a helyéről, és szaporán kapkodta a levegőt. Ajka azonban mosolyra húzódott, ahogy meglátta Castle arckifejezését. Még mindig a fal mellett állt, és olyan képet vágott, mint amikor egy gyerektől elveszik a kedvenc játékát. – Ne duzzogj már! – korholta szelíden – este bepótoljuk, megígérem! Felejthetetlen élményben lesz részed! - kacsintott rá csábosan, mire az író elvigyorodott.

-          Lesz bilincs is? – kérdezte kihívóan, de elakadt a lélegzete, amikor a nyomozó kifele menet szorosan hozzábújt, megmarkolta a fenekét, és úgy suttogta a fülébe.

-          Bilincs és tejszínhab is. – búgta érzéki hangon a nő, majd finoman, játékosan megharapta Castle fülcimpáját, és kiviharzott a szobából. Attól félt, ha marad, ott folytatják, ahol abbahagyták, de ezúttal, nem állnának meg addig, míg be nem lépnek ismét a mennyország kapuján, mint az elmúlt éjjel.

Ahogy Kate az asztalához lépett Espo jelent meg mellette. Fürkészőn nézett végig a nőn, aki zavartan nézett vissza rá.

-          Castle hol van? – kérdezte, és a pihenő felé sandított.

-          Honnan tudjam, nem vagyok az anyja! – csattant fel Kate hangja erősebben, mint szerette volna, de azonnal meg is bánta. Nem Esposíto tehet róla, hogy lassan idegösszeomlást kap attól, hogy nem csókolhatja, nem érintheti meg az írót akkor és ott, amikor és ahol akarja, és hogy még legalább négy órát kell várnia, míg végre a férfi a karjaiba zárja. Az, hogy az előbb ott kellett hagynia az írót, felért egy kínzással. Kissé engedékenyebb hangon folytatta, látva Javi döbbent arckifejezését. – Biztos kávét készít.

Alig kimondta, Castle két kávéval a kezében jelent meg, és az egyiket Beckett elé tette, aki hálásan nézett fel rá. Ismét bebizonyosodott, hogy nagyon egy srófra jár az agyuk. Nem tudhatta, hogy Castle azért jött ki később, mert várnia kellett a pihenőben, amíg Beckett iránti vágyának látható bizonyítéka eltűnik, és közben hallotta párbeszédüket.

-          Miközben a kávét készítettem, gondolkodtam egy kicsit – kezdett bele Castle, de nem mert Kate-re nézni, ahogy a nő is erősen a kávéját szuggerálta. – Mit is tudunk eddig? Egy new yorki fickó felbérelte Starkot, hogy kövesse Jane-t, fotókat készítsen róla is és a gyerekről is. Aztán nem sokkal azután, hogy a nő ideérkezik, a titokzatos férfi megkapja a fotókat a nőről, és azt is megtudja, hogy itt van a városban, és a gyereke apját jött felkutatni. – odalépett a táblához, és egy kérdőjelet rajzolt fel, majd aláírta, amit Stark mondott. – sötét hajú, magas, izmos, gazdag…

-          Zack Moore! – néztek össze azonnal Beckett-tel.

-          Minden stimmel! – folytatta Castle – Házas ember, de Bostonban megismerkedik egy csinos stewardessel…

-          Viszonyt kezd vele, de csak egy éjszakát ígér… - folytatta Beckett, majd Castle vette át a szót ismét.

-          Egy éjszakát, mivel a feleségétől nem válhat el, mert…

-          Akkor úszik a vagyona, és a feleség lelép a vagyon felével. Ezért az éjszaka után, visszautazik New Yorkba, és éli tovább az életét, de...

-          Kilenc hónappal később megtudja, hogy gyereke lett, ezért felbéreli Starkot, hogy keresse meg a nőt, és figyeltetni kezdi… - vette át a szót ismét Castle és észre sem vették, hogy közben egyre közelebb sétálnak egymáshoz. A megkezdett mondatot ismét Beckett folytatta.

-          Attól fél, hogy a nő bezavar a házasságába egy nemkívánatos gyerekkel, ezért amikor Stark jelenti, hogy a nő New Yorkban van, kétségbeesik…

-          És megöli… - fejezték be egyszerre, majd vágytól csillogó szemmel, lenyűgözve nézték a másikat. Castle szíve szerint, most azonnal a karjaiba kapta volna a nőt, és meg sem állt volna vele a hálószobáig. Lenyűgözte a nő okossága. Beckett tekintete, hol a férfi szemén, hol annak ajkán állapodott meg. A varázst Javi és az időközben a táblához megérkezett Ryan kuncogása és elegáns krákogása zavarta meg.

-          Ti ezt gyakorolni szoktátok, amikor nem vagyunk itt? – vigyorgott felhúzott szemöldökkel Ryan, és élvezettel figyelte, hogy a páros zavarba jött.

-          Hozzátok be! – adta ki az utasítást Kate.

Zack Moore idegesen járkált fel – alá a kihallgató szobában. Fogalma sem volt, miért hozták be, de nem is kellett sokat várnia, hamarosan megjelent a nyomozó és az író.

Kate helyet foglalt vele szemben, és a férfinak is intett, hogy tegye ugyanezt, de ő megrázta a fejét.

-          Minek vagyok itt? – kérdezte idegesen, és a karórájára pillantott türelmetlenül.

-          Siet valahova? – kérdezte Castle, jelezve, hogy észrevette a mozdulatot.

-          Ami azt illeti, igen. Asztalfoglalásunk van a feleségemmel, és nem szeretnék elkésni.

-          Nyugodtan mondja le. – jegyezte meg szárazon Kate, majd a férfi döbbent tekintetét látva, folytatta – el fog késni. Üljön le! – ismételte meg a kérést ezúttal erőteljesebben.

-          Nem értem, mi ez az egész… - kezdett bele Moore, de engedelmeskedett és leült.

-          Mióta tudja, hogy Jane-nek gyereke született magától? – szegezte neki nyíltan a kérdést Beckett.

-          Tessék? Ez valami vicc? Nekem nincs gyerekem, se Jane-től, se más nőtől! – kiáltott fel döbbenten Moore.

-          Kíméljen meg minket a bemelegítő köröktől Zack. – nézett mélyen a szemébe Kate azzal a pillantással, melyet a gyanúsítottaknak tartogatott, és Castle-ben akaratlanul is feltört az az emlék, amikor ő ült a nővel szemben, és rá nézett így ezekkel a gyönyörű szemekkel, miután kihallgatta egy sorozatgyilkossal kapcsolatban. Őt azonban, ahelyett, hogy megfélemlítette volna, inkább elvarázsolta a nőből áradó tűz, és szenvedély, és elhatározta, hogy közelebbről is megismeri. Emlékei közül a nyomozó hangja hozta vissza a jelenbe. – Mr. Moore, tudjuk, hogy ötezer dollárt adott Simon Starknak, hogy kövesse Ms. Crawfordot, és fényképeket készítsen róla, és a kislányról.

-          Ki az a Simon Stark? – hüledezett a férfi.

-          Ne játssza az agyát Zack! Nem áll jól! – hajolt egészen közel a férfihoz most már Kate.

-          Fogalmam sincs, mi folyik itt – vált kétségbeesetté a hangja, és Castle kezdett kételkedni benne, hogy a valódi bűnös ül velük szemben.

-          Tudjuk, mi történt, miért nem könnyít a lelkiismeretén? – kérdezte még mindig keményen Beckett. – Jane megírta magának, hogy terhes lett a közös éjszakájuk után, igaz? De maga nem akarta a gyereket. Félt, hogy a felesége a válással vinné a vagyon felét.

-          Ezért felbérelte Starkot, hogy kövesse a nőt, így tudta, mikor, mire készül. Aztán, amikor megtudta, hogy a gyerekkel együtt New Yorkba jött, megijedt, hogy egy pillanat alatt szétesik a megszokott élete. – fejezte be Castle a nyomozó által megkezdett mondatot. Moore ide-oda kapkodta a fejét, nem akarta elhinni, hogy ez vele történik, de a rémálmának még nem volt vége, csak most kezdődött, Beckett ugyanis folytatta.

-          Találkozott Jane-nel és megpróbálta hazaküldeni Bostonba, de ő maradni akart. Dulakodni kezdtek, mire maga fegyvert rántott és lelőtte.

-          Elég! Elég! – kiáltott fel a férfi fájdalmasan! - Nem tettem semmi ilyesmit! Hiszen én voltam az, aki szólt maguknak, hogy Jane felkeresett!

Ebben volt logika, még ha a nyomozónak nehezére esett is elismerni, így taktikát váltott.

-          Hol volt tegnap előtt este 11 és hajnali kettő között? – kérdezte higgadtan.

-          Otthon. Aludtam. – válaszolta a férfi, és ő is érezte, hogy ezzel keresztbe tett saját magának.

-          Otthon? – ismételte meg a választ Castle – Had találjam ki, a felesége tudja igazolni, ugye? – jegyezte meg cinikusan.

-          Nem, egyedül voltam. – felelte még lehangoltabban a férfi, mire Beckett és Castle egymásra néztek, de a férfi folytatta. – Hinniük kell nekem! Nem öltem meg! Azt sem tudtam, hogy gyerekem van!

Olyan kétségbeesetten nézett rájuk, hogy Kate is megsajnálta, és már ő is kételkedni kezdett. Végül döntött.

-          Hajlandó DNS mintát adni? – kérdezte és feszülten várta a választ, ami hamar megérkezett.

-          Bármire hajlandó vagyok, hogy tisztázzam magam!

Beckett és Castle a megfigyelőből nézték, ahogy a helyszínelő kolléga egy kis fülpiszkáló szerű eszköz segítségével nyálmintát vesz Zack Moore-tól. Castle törte meg a csendet először.

-          Szerinted, ő tette?

-          Nem hinném. – felelt Kate, miközben tekintetét nem vette le az üvegről. – Van abban igazság, amit mondott, ugye tudod? Ha valóban ő ölte volna meg, miért keresett fel bennünket? Gyakorlatilag az ő információi alapján indultunk el.

-          Talán tudta, hogy a bostoni irodától hamar eljutunk hozzá. – vélte Castle, de ő is érezte, hogy gyenge lábakon áll az elmélete.

-          Nem, ennél bonyolultabb az ügy, érzem… - gondolkodott hangosan Beckett, s szokásához híven, beharapta alsó ajkát, amit az író is észrevett, ahogy odapillantott. Közelebb lépett, és szorosan megállt a nyomozó előtt.

-          Tudod te egyáltalán, milyen szexi vagy, amikor ezt csinálod? – nézett rá pajkosan, majd ujjbegyével végig simított Kate alsó ajkán.

-          Úgy gondolja, Mr. Castle? – húzódott érzéki mosolyra a nő ajka.

-          Határozottan, nyomozó. – viszonozta a mosolyt a férfi, és szemében vágy csillant, ahogy folytatta – De semmi sem őrjítőbb annál, mint amikor a gyanúsítottakat szorongatod! – suttogta szinte a nő szájába a szavakat, és ajka lecsapott a nő ajkára. Beckett gondolkodás nélkül viszonozta a csókot. Szenvedélyesen csókolták egymást, miközben Castle keze felfedezőútra indult a nő karcsú testén, Kate pedig vágyakozva túrt bele a férfi hajába, és még közelebb húzta magához. Amikor egy pillanatra szétváltak egymástól, egymásba fúródott vágytól elhomályosult tekintetük. Összemosolyogtak, és Rick ezúttal gyengéden lehelt csókot a nő duzzadt ajkaira, miközben a nevét suttogta. Castle átfogta Kate derekát, és egy mozdulattal a megfigyelőben lévő asztalra ültette kedvesét, miközben ajkuk egy percre sem vált el egymástól. Érzékien simított végig a nő telt idomain, majd ajkával Beckett nyakát kezdte becézgetni, míg a nő lassan végig húzta nyelvét a férfi fülcimpáján, tudva, hogy Castle füle, milyen érzékeny, keze pedig a férfi nadrágszíjának csatjára vándorolt. Éppen kioldotta, amikor Gates hangja hatolt el a tudatáig.

-          Hol vannak már megint?!

11. rész

Hallották meg hirtelen a Vaslady hangját, amint őket keresi.

-          A kihallgatóban voltak pár perccel ezelőtt, talán a megfigyelőben lesznek! – érkezett rögtön a válasz Ryantől. Ijedten rebbentek szét. Castle villámgyors mozdulattal kapcsolta vissza nadrágszíját, míg Kate blúzát gombolta olyan sebességgel, amire nem is gondolt, hogy képesek az ujjai. Éppen haját igazította meg, amikor a kapitány belépett és összeráncolt szemöldökkel nézett hol egyikre, hol a másikra, majd szó nélkül a vallató szoba felé fordult, melyet egy széles tükör választott el attól a helyiségtől, amiben ők voltak. Egyikük sem látta a kapitány arcán megjelenő halvány mosolyt.

-          Hol tart az ügy? – dörögte tiszteletet parancsoló hangján.

-          Épp most indultunk volna az irodájába, hogy tájékoztassuk a fejleményekről – hazudott gátlástalanul Castle, miközben cinkosan Kate-re kacsintott. Kate-nek nagyot dobbant a szíve. Még mindig egész testében remegett az átélt szenvedélytől, és időbe telt, hogy magához térjen a csók által okozott mámorból. Ricknek ez látszólag könnyebben ment, de sokat elárult, hogy nem volt hajlandó előjönni a szobában található egyetlen asztal mögül. Kate elfojtott egy mosolyt, és a kapitányra nézett.

-          Behoztuk kihallgatásra Zack Moore-t. Jane minden bizonnyal hozzá érkezett New Yorkba, hogy közölje vele az apaságot, aminek ő nem feltétlenül örült. – tájékoztatta a főnökét. – Alapos indokunk van feltételezni, hogy ő a tettes, most a DNS eredményre várunk.

-          Az legalább 24 óra. Itt akarják megvárni? – kérdezte cinikusan a kapitány. Élvezettel figyelte, ahogy mindketten alaposan zavarba jönnek. – Talán okosabb lenne, ha addig is gépelne nyomozó egy-két jelentést az ügyről, vagy hazamenne pihenni.

-          Igenis, asszonyom. – bólintott Beckett, s már tudta is, hogy nem gépeléssel fogja elütni az időt. Kifele menet igyekezett nem ránézni Castle-re, annál is inkább, mivel tudta, a férfinak is ugyanaz jár a fejében, mint neki. Minél előbb hazaérni, és ott folytatni, ahol ma már sokadszorra megzavarták őket. Mielőtt azonban kilépett volna, a kapitány hangja még visszatartotta.

-          Hogy van a kislány? És egyáltalán, hol van?

-          Az édesanyám vigyáz rá otthon, és nagyon jól van. – válaszolt Kate helyett Castle, aki előmerészkedve az asztal mögül már szorosan a nyomában volt.

-          Értem. – bólintott a kapitány, majd egy intéssel útjukra bocsátotta őket.

Kate hangosan sóhajtva ült le asztalához, Castle pedig szokásos helyén foglalt helyet.

-          Ez közel volt… - pillantott Rickre, majd elmosolyodott az emlékre, mely még most is végig bizsergette minden tagját.

-          De még milyen közel! – értett egyet mámoros tekintettel Castle, majd huncutul vigyorgott – Csak egy kicsit kellett volna később jönnie…

-          Castle! Én a lebukásra gondoltam! – intette meg szigorúan Kate, mire Rick olyan képet vágott, mint a puskázáson kapott diák, ha a tanárnő szemébe kell néznie.

-          Ja, persze, az is közel volt. – vigyorgott Castle, de arcára fagyott a mosoly, amikor meghallotta a háta mögött Espo hangját.

-          Mi volt közel? – kérdezte érdeklődve.

-          Hogy elkapjuk a gyilkost! – vágta ki magát azonnal Castle, és tisztán hallotta Kate megkönnyebbült sóhaját, mely a tüdejéből távozott. – De úgy tűnik, melléfogtunk, és Gates is hazazavart minket.

-          Menj csak nyugodtan Castle, nekem még be kell fejeznem ezt a jelentést. – szólt a férfihoz Beckett, aki döbbenten nézett a nőre. Egy pillanatra azt hitte, komolyan mondja, aztán rájött, hogy nem mehetnek el együtt, nehogy gyanút keltsenek.

-          Megyek is, a papírmunka sosem vonzott különösebben. – vágott egy grimaszt, majd felállt, és felvette kabátját. – Ezen kívül, a fogadott lányom is nyilván hiányol már. – utalt a kisbabára, bár tisztában volt vele, hogy anyja felügyelete alatt jó kezekben van, és mivel már lassan kilenc is elmúlt, biztosan az igazak álmát alussza. Vidáman fütyörészve indult el a lift felé, Beckett pedig szótlanul figyelte, és már alig várta, hogy végre együtt legyenek… igazán együtt.

Castle arcán gyengéd mosollyal nézte a csöppséget a fotelokból összetákolt ágyon, aki édesen aludt, és a legszebb álmot láthatta, mert időnként mosolyra görbült a szája sarka. Anyja a konyhában tevékenykedett, a kicsi cumisüvegeit mosta el éppen. Furcsa volt látnia Ricknek, hogy anyja, milyen jól gondoskodott a babáról. Sőt, mintha örömét lelte volna benne. Kiment a konyhába, és leült a pulthoz, miközben már tucatjára nézett az órájára. Nem értette, hol késik már Kate. Minden porcikája vágyott rá, a karjaiban akarta tartani, hiszen oly távolinak tűnt már az előző éjszaka. Gondolataiból anyja hangja szakította ki.

-          Kate nem jött veled?

-          Nem, még a kapitányságon maradt néhány jelentést legépelni. Gates parancsa. - fintorogta el magát Castle. Bár tudta, hogy a jelenlegi helyzetért csakis a kapitánynak lehet hálás, a korábban szerzett plusz pontjait egy szempillantás alatt elveszítette azzal, hogy megzavarta őket a megfigyelőben.

-          Hamarosan biztosan megérkezik – vélte Martha, és ahogy ezt kimondta, máris kopogás hallatszott. Castle szinte nyakát törve rohant az ajtóhoz, mosolyt csalva ezzel Martha arcára, aki aranyosnak találta fia szerelmes oldalát, melyet, most döbbent rá, még sosem látott. Castle széles mozdulattal tárta ki az ajtót, de ajkára fagyott a szerelmes mosoly, amikor meglátta, ki áll az ajtóban.

-          Meredith? – nyögte.

-          Szervusz Richard! – kiáltott hangosan Meredith, és exe nyakába ugrott. – Hazajöttem!

-          Mi? Hogy? – döbbent meg az író, és minden igyekezetével próbálta magáról lefejteni exét. - mi az, hogy hazajöttél?

-          Haza! Hozzád! – fuvolázta a nő, majd Ricket félretolva az útból, bemasírozott a lakásba, maga után húzva egy undorítóan rózsaszín bőröndöt, és émelyítően édes parfümfelhőt, amitől Ricknek felkavarodott a gyomra. Össze sem lehetett hasonlítani ezt az illatáradatot azzal a finom cseresznyeillattal, amit a nyomozón érez minden nap, és amely megbizsergeti minden porcikáját.

-          Állj! – állt meg a nő előtt Castle. – Mi az, hogy haza! Te nem itt laksz, elváltunk, különélünk már vagy 15 éve! Rémlik? – magyarázta úgy a nőnek, mintha egy szellemi fogyatékoshoz beszélne, jól artikulálva, lassan, hogy az biztosan megértse.

-          Richard, édes! Nem vagyok hülye. Tudom, hogy elváltunk, de most érkezett meg a gépem, és nem foglaltam szobát egy szállodában sem. Gondoltam, lakhatnék nálad pár napig, míg New Yorkban vagyok… és addig is elüthetnénk az időt, mint régen - nézett kérlelő tekintettel Rickre, és még a száját is lebiggyesztette. Castle-t azonban nem hatotta meg túlságosan exfelesége színészi játéka, mely amúgy sem volt éppen eredetinek mondható.

-          Nem, Meredith! Nem lakhatsz itt pár napig, még pár óráig sem! Fogod a bőröndödet, és elhúzol egy szállodába! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, majd anyjához fordult segítségért, de ő időközben a hálóba ment, mivel biztosra akart menni, hogy Meredith visítására nem ébredt-e fel a kicsi.

-          Ugyan, Richard, édesem! – búgta érzéki hangon Meredith, majd megkerülve a bőröndöket egyre közelebb ment a férfihoz, aki folyamatosan hátrált tőle. – Képes lennél ilyenkor kiküldeni az éjszakába egy magányos nőt? – kérdezte ajak biggyesztve, miközben egyre közelebb ment az íróhoz, aki a kanapé miatt már nem tudott hátrálni tovább, így ráült. Meredith sem tétlenkedett, azonnal az ölébe huppant, és szája érzéki mosolyra húzódott, úgy folytatta.

-          Richard, kérlek! Legalább ma éjszakára had maradjak! – nézett rá kérlelő tekintettel, majd kezével végig simított a férfi tarkóján.

-          Meredith, én… - kezdte Castle, de csupán eddig jutott, amikor döbbent, de még inkább dühös hang szakította félbe.

-          Zavarok?

12. rész

Kate nem akart hinni a szemének. Alig várta, hogy végre az írónál legyen, hogy a férfi magához ölelje, hogy megcsókolja. A kapitányságon ujjai villámsebességgel száguldottak a billentyűzeten, hogy minél gyorsabban végezzen a jelentéssel Gates-nek, hogy minél hamarabb a szeretett férfival lehessen, és amikor végre itt van, olyan látvány fogadja, ami legfeljebb rémálmaiban szokta kísérteni egy-egy nyugtalan éjszakán. Hiába pislogott többet is, a látvány beleégett az agyába, és nem tudta kitörölni. Első döbbenetét mérhetetlen düh váltotta fel, és erős késztetést érzett, hogy a fegyvere után nyúljon. Csak éppen azt nem tudta eldönteni, ki legyen az első áldozat, mert hogy kettő lenne, abban biztos volt. Már csak a sorrenden vitatkozott magával. Végül a józanész kerekedett felül, és letett gyilkossági szándékáról, noha a kísértés még sosem volt ekkora.

Castle a pillanat tört része alatt cselekedett. Egy laza mozdulattal hajította ki exét az öléből maga mellé a kanapéra, és máris Kate előtt termett, akinek szeméből kiolvasta, hogy gyilkos indulatok forrnak benne. Mindig is tudta, hogy szenvedélyes nő, amit az elmúlt éjszaka be is bizonyított, így nem kételkedett benne, hogy ezt a helyzetet sürgősen meg kell magyaráznia.

-          Kate, ez nem az, aminek látszik… - kezdett bele, és maga is érezte, hogy író létére, nem ilyen közhellyel kéne kezdenie, de azért elszántan folytatta – Meredith az előbb érkezett, és…

-          És ahogy elnézem, nem vesztegettétek az időt. – vágott közbe Kate, akiben a düh most csalódottsággá változott, szinte olyan észrevétlenül, hogy neki fel sem tűnt, csak akkor, amikor már a jól ismert szúró fájdalmat érezte a szívében. Gondolhatta volna, hogy előbb-utóbb visszatér majd, ha közel engedi magához a nőcsábász, örökgyerek írót.

-          Kate, kérlek… hallgass meg! - fogott bele ismét könyörgőn Castle, és tudomást sem vett Meredith-ről, aki lassan feltápászkodott a kanapéról, és mellé sétált. Csak akkor tűnt fel neki a jelenléte, amikor meghallotta a hangját közvetlenül maga mellett.

-          Beckett nyomozó! Micsoda kedves meglepetés! – mosolygott rá teli szájjal a nő. Hangja olyan hatást váltott ki Kate-ből, mint amikor valaki a táblán végighúzza a körmét. – Ugye, nem akarja elcipelni az én cicusomat egy bűnügyi helyszínre éppen most? – villantotta meg szemét érzékien, és sokat sejtetően a nő, miközben belekarolt Rickbe, aki még mindig dermedten állt, és Kate arcát fürkészte.

-          Nem cipelem sehová! – jelentette ki hidegen Beckett. – Csak azért jöttem, hogy megnézzem, minden rendben van-e a babával. – folytatta nyugalmat erőltetve magára, és szótlanul figyelte, ahogy Rick távolabb lép Meredith-től és közelebb hozzá. Erre a mozdulatra akaratlanul is hátrébb lépett a férfitól.

-          Milyen babával? – kerekedett ki a szeme Meredith-nek, kérdésére azonban nem kapott választ, mert ebben a pillanatban Martha jelent meg. Elég volt egy pillantást vetnie fia, és a nyomozó arcára, hogy rájöjjön, mi történt.

-          Kate, hát itt vagy? – mosolygott Beckettre, és Meredith-t tüntetőleg figyelmen kívül hagyva, odamasírozott és szorosan megölelte.

-          Szia Martha. – viszonozta az üdvözlést Kate. – Hogy van a kicsi?

-          Alszik, mint a tej. – válaszolta a nő, majd folytatta - Szerencsére nem ébredt fel a hangzavarra – majd jelentőségteljes pillantást küldött Meredith felé, akiről azonban lepergett a célzás.

-          Akkor én megyek is – szólalt meg Kate, majd még utoljára ránézett Rickre, és elhagyta a lakást. Tekintetéből a férfi csalódottságot, szomorúságot és fájdalmat olvasott ki.

Rick tehetetlenül nézte végig, ahogy a nő elmegy. Ekkor odafordult exéhez, és hangján érezhető volt a visszafojtott indulat, amikor megszólalt.

-          Utoljára mondom, hogy szedd össze a holmidat és menj szállodába, mert itt nem maradsz! – majd választ sem várva bement a hálóba, és becsukta az ajtót.

Meredith kérdőn nézett Martha-ra, aki erre készségesen kinyitotta neki az ajtót. Miután a nő sértett képpel távozott, fia után sietett.

Castle a kicsi mellett ült egy széken, és őt figyelte, ahogy alszik. Irigyelte azért a nyugalomért, és gondtalanságért, gyermeki tudatlanságért, ami körbe veszi. Amikor meghallotta, hogy csapódik a bejárati ajtó, és nyílik a hálószoba ajtaja, könnyes tekintetét anyjára emelte, úgy kérdezte.

-          Miért nem sikerül?

-          Mi? – kérdezett vissza a nő halkan, majd fia mellé telepedett.

-          Boldognak lennem Kate-tel. Olyan gyönyörűen indult a nap. A múlt éjjel a legtitkosabb vágyam vált valóra, amikor velem maradt, reggel óta pedig, olyan érzésem van, mintha álmodnék. De ez az álom most rémálommá vált. – jegyezte meg keserűen a férfi, majd folytatta – hogyan romolhat el minden egy szempillantás alatt?

-          Annyira sajnálom, kisfiam. – simogatta meg fia karját együtt érzőn a nő, de fia még nem fejezte be.

-          Szeretem őt, anya. Mindent megadnék neki, és azért, hogy soha ne érje fájdalom, vagy bánat. Most mégis, akaratomon kívül, én okoztam azt neki.

-          Akkor menj és hozd helyre! – utasította anyja, majd látva fia értetlen arckifejezését, folytatta – Kate okos nő! Tisztában van vele, hogy szereted, és ő is szeret. Biztosan meghallgat majd.

Annak ellenére, hogy Castle ebben nem volt biztos, felugrott a székről, magára kapta kabátját, és már ott sem volt. Magában azért imádkozott, hogy anyjának igaza legyen, és Kate legalább hallgassa meg.

Lanie vigasztalón simogatta Kate karját, akinek vörös volt a szeme a sok sírástól. Fél órával ezelőtt zokogva hívta őt fel, és mióta megérkezett csendben hallgatja, és figyeli, hogyan változik a hangulata. Hol csalódott volt és elkeseredett, hol dühös és haragos. Lanie először majd kiugrott a bőréből, mikor megtudta, hogy Kate végre lebontotta a falat, és engedett az érzéseinek, de amikor meghallotta, mi történt Castle lakásán, majdnem dührohamot kapott. Hogy lehet Castle ennyire hülye? – szidta magában a férfit, aztán felrémlett neki a boncteremben lezajlott beszélgetés, a férfi elgyötört tekintete, és most már biztos volt benne, hogy Kate egy hatalmas félreértés áldozata.

-          Elhiszed ezt Lanie? – nézett rá könnyes szemmel Kate. – Esküdözik, hogy szeret, aztán öt percre magára hagyom, és máris egy másik nő ül az ölében!

-          Biztos vagy benne, hogy az történt, amire gondolsz? – próbálkozott meg még egyszer, de Kate tekintetén látta, hogy ezúttal is hiába.

-          Lanie! Meredith lovagló ülésben ült Castle ölében, és a melleit az arcába nyomta! Hogyan lehetne ezt másnak gondolni?

-          Talán csak letámadta Castle-t… - próbálta védeni az írót, de Kate megvetően felnevetett.

-          Hát persze! Mert Castle olyan védtelen és gyenge, hogy egy 50 kilós nő csak úgy akarata ellenére letámadhatja! Ugyan már Lanie! Mindketten tudjuk, hogy Castle sosem vetette meg az alkalmi kapcsolatokat!

-          Régen talán tényleg nem! De gondold végig az elmúlt négy évet! Te magad mondtad, hogy mennyit változott! – erősködött tovább barátnője – Mióta bevallotta, hogy szeret, azon a bizonyos napon a temetőben, már randevúzni sem járt el. Azelőtt mindkét karján egy nő lógott, most viszont! – hagyta nyitva a mondatot Lanie, hátha Kate magától rájön, hogy Castle milyen sokat változott előnyére. Örömmel nyugtázta, hogy Kate szemébe beférkőzött a kétség, majd ráncolni kezdi a homlokát, ami mindig azt jelentette, hogy gondolkodik. Még mielőtt azonban válaszolhatott volna, kopogás törte meg a csendet.

13. rész

Lanie azonnal felállt és az ajtóhoz ment. Pontosan tudta, ki a látogató, így egyáltalán nem lepődött meg, amikor az ajtót szélesre tárva, Castle-t pillantotta meg, aki elgyötört tekintettel, arcán szomorúsággal nézett rá.

-          Szia Lanie. Kate? – kérdezte halkan, de mire Lanie szóra nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, Kate hangját hallották meg a nappaliból.

-          Küldd el Lanie! Látni sem akarom!

Lanie tehetetlenül nézett az íróra, aki fájdalmas tekintettel, könyörgőn fúrta kék szemét az övébe.

-          Kérlek! – csak ennyit suttogott. Lanie két tűz közé került. Mindketten jó barátai voltak, és most nem tudta, mit tegyen. Ha beengedi a férfit, Kate talán sosem bocsát meg neki, ha viszont elküldi, talán sosem tudják rendezni kettejük dolgát. Tanácstalanul nézett hátra válla fölött, majd amikor tekintete találkozott barátnője könnyáztatta szemével, végül pedig Castle bánatos arcával, döntött. Bement a nappaliba, magához vette kabátját, majd távozás előtt megölelte barátnőjét, úgy súgta a fülébe.

-          Gondolkodj el azon, amit mondtam. – majd az ajtó felé indult. Amikor Castle hálásan rámosolygott, bátorítólag rákacsintott. – Küzdj érte, megéri! De, ha megbántod, saját kezűleg zsigerellek ki! – fűzte hozzá, majd eltűnt.

Castle becsukta az ajtót, és beljebb ment. Író létére már másodszor nem találta a szavakat, hogy elmondja érzéseit a nőnek, de nem is kellett keresgélnie, mert Kate megelőzte.

-          Castle, menj el! – szólt oda neki, anélkül, hogy ránézett volna, de Rick nem mozdult. Tisztázni akarta a félreértést.

-          Beszélni akarok veled! – jelentette ki, és még beljebb merészkedett.

-          Bármi is legyen a mondanivalód, Castle, jutalmazz vele egy szélesebb, érdeklődőbb tömeget! – villant dühösen Kate szeme az íróra, majd felpattant a kanapéról, és megpróbált az író mellett a konyhába menni, de a férfi eléállt.

-          Nem megyek haza addig, míg meg nem hallgatsz! – jelentette ki határozottan, mire a nyomozó örömtelenül elmosolyodott.

-          Mi a terved, hová mész?

-          Kate, hallgass meg, kérlek! – nézett most már könyörgőn a nőre Castle, figyelmen kívül hagyva annak gúnyos kérdését. Mivel Kate nem válaszolt, folytatta – teljesen félreérted a helyzetet!

-          Félreértem?! – nézett hitetlenkedve Kate az íróra, és most először találkozott a tekintetük, mióta Castle megérkezett. Beckett szeméből most is fájdalmat és csalódottságot olvasott ki, melyhez harag is társult, amitől csak még elszántabb lett, hogy mindent megmagyarázzon a nőnek, de az folytatta – Mégis mit lehet félreérteni azon, hogy este tízkor a lakásodon egy nő vonaglik az öledben, miközben a melleit az arcodba tolja?! – kérdezte dühösen.

-          Kate, Meredith egyszerűen letámadott engem… - próbálkozott kétségbeesetten, de a nyomozó ezúttal is félbeszakította.

-          Letámadott?! – ismételte meg, miközben hitetlenkedve felnevetett, de ebben a nevetésben nyoma sem volt vidámságnak – Te szegény! – húzta el gúnyosan ajkait – Ha lesz időm, majd sajnállak!

-          Gúnyolódj csak, de tényleg ez történt! – vágott vissza a férfi, majd még mielőtt Kate reagálhatott volna, folytatta – Próbáltam hátrálni előle, de a kanapénak ütköztem, és leültem, ő pedig kéretlenül – hangsúlyozta ki az utolsó szót – az ölembe ült. Éppen azon voltam, hogy leállítsam, amikor megjelentél. – hadarta el egy szuszra, majd tekintetével kétségbeesetten kereste a nő arcán egy halvány jelét annak, hogy hisz neki. Kate arckifejezése hirtelen megváltozott. Eltűnt a harag a szeméből, már csak a fájdalom maradt.

-          Castle, árulj el valamit… - kezdte, de a férfi közbeszólt.

-          Bármit! – vágta rá anélkül, hogy tudta volna, mire kíváncsi a nő, de jelen pillanatban valóban bármit megtett volna érte, és azért, hogy eltűnjön a fájdalom a nő szeméből, melyet olyannyira igyekezett elrejteni büszke álarca mögé.

-          Az én hibám? – hallotta meg a kérdést Castle, és még a szája is nyitva maradt a döbbenettől, de Kate folytatta – az én hibám, ugye? Egész nap csak évődtünk egymással, játszadoztunk, de sosem… - itt szünetet tartott, és nagy levegőt véve folytatta – de sosem jutottunk el… addig. De ettől még nem kellett volna az első nővel, aki az utadba kerül…

-          Kate, elég! – szakította félbe a nyomozót Castle. Nem bírta tovább hallgatni, hogy szerelme saját magát hibáztatja a Meredith által okozott helyzetért. Még közelebb lépett Kate-hez, akinek ismét könnyek gyűltek a szemébe, miközben már sokadszorra képzelte el, hogyan fogja lassan megölni Meredith-t. Ha másképp nem, megöli az egyik regényében, de csak lassan, alaposan megkínozva! – Kate, hinned kell nekem! Semmi nem történt közöttünk Meredith-el! Egyszerűen csak rám mászott! Kate, kérlek! Szeretlek! – ismételte meg elgyötört arccal. Már nem tudta, melyikük szenved jobban. Jobb kezével finoman végigsimított Kate arcán, majd mélyen belenézett a szemébe. Kate zöld szeme a könnyektől úgy ragyogott, mint a smaragd. – Kérlek! Könyörgöm, higgy nekem! Rajtad kívül még soha, senkivel nem jártam ott, ahol az elmúlt éjjel veled, és nem is akarok mással oda jutni, csak veled!– utalt első együtt töltött csodás éjszakájukra a férfi, amikor egymás nevét suttogva lépték át a paradicsom kapuját, miközben érezte, hogy Kate ellenállása gyengül. - Szeretlek Kate, és ha ez egy kicsit is számít neked, akkor hinned kell nekem!

Kate összezavarodott. Nem sokkal korábban még szentül hitte, hogy Castle megcsalta volna első feleségével, ha nem lép be a szobába, most viszont, ahogy belenézett mélykék szemeibe, melyből kétségbeesés és szomorúság tükröződött vissza, már nem volt olyan biztos ebben. Akaratlanul is eszébe jutott, amit Lanie mondott a férfiról, és el kellett ismernie, hogy igaza van. Castle megváltozott az elmúlt négy évben, és mióta szerelmet vallott neki a temetőben, nyoma sem volt az éjszakai kicsapongásoknak, buliknak, vagy az üresfejű nőkkel töltött randevúknak. Felidéződött benne az is, milyen őszinte aggodalmat olvasott ki az író szeméből ma, a bevetés után. Eközben Castle már szorosan előtte állt, és Kate már ajkán érezte a férfi leheletét. Amint azonban ajkuk összeért volna, a pillanatot Beckett telefonjának éles hangja törte meg. Castle némán káromkodott egyet, míg a nyomozó a telefonjáért ment.

-          Beckett! – szólt bele a megszokott módon.

-          Itt Esposíto. – hallotta társa hangját Kate – a labor tisztázta Moore-t. Nem egyezik az áldozaton talált DNS a tőle vett mintával. Nem ő az emberünk.

-          Kösz, Javi – felelte gépiesen Kate, de tekintetét nem vette le az íróról.

-          Elengedhetjük? – jött a kérdés a vonal végéről.

-          Igen. – válaszolta a nyomozó, bár szinte fogalma sem volt róla, miről beszél társa.

-          Akkor be kéne jönnöd, aláírni a papírokat – szólalt meg kis szünet után zavartan Javier. Fogalma sem volt, mi lehet Beckett-tel, de azt már a hangjából is érezte, hogy egyáltalán nem figyel arra, amit ő mond neki.

-          Oh, persze! – kapott észbe Kate. Annyira lekötötték érzései, hogy erre nem is gondolt – máris megyek! – azzal letette a kagylót.

-          Mi történt? – kérdezte Castle, bár most az ügy érdekelte a legkevésbé. Szíve szerint, inkább odament volna Kate-hez, hogy szorosan megölelje, ezzel űzve el kétségeit, szerelmét illetően.

-          Javi volt az. A labor tisztázta Moore-t, nincs egyezés a helyszínen talált DNS-sel. Be kell mennem, aláírni a papírokat, hogy elengedjék. – közölte gépiesen Kate, majd a háló felé indult átöltözni, de Castle hangja megállította.

-          Rendben, megvárlak és mehetünk együtt. – nézett rá reménykedve, de a nyomozó következő mondata minden reményét szertefoszlatta.

-          Nem, Castle. – emelte rá szomorúan zöld szemét Beckett – Én az őrsre megyek, te pedig haza. – és tekintetén látszott, hogy nincs helye vitának, Castle mégis megpróbálta.

-          De Kate… még nem beszéltük meg… - de a nyomozó közbevágott.

-          Castle, komolyan mondtam. Nincs miről beszélnünk. Most bemegyek átöltözni, és mire kijövök, már ne legyél itt. – jelentette ki Beckett, és Castle úgy érezte, mintha egy jeges kéz markolná meg a szívét, és tépné ki a helyéről. Könnyes szemmel figyelte, ahogy a nő eltűnik a szeme elől a hálóban, majd az ajtóhoz sétált. Amikor Beckett meghallotta az ajtó csapódást, fáradtan rogyott le az ágyra, és engedett szabad utat könnyeinek.

Beckett nyomozó fáradtan ült le a kanapéra otthon. Minden papírt aláírt, így Zack Moore szabadon távozhatott. Útban kifelé a kapitányságról persze, nem feledkezett meg arról, hogy az egész 12. körzetet perrel fenyegesse meg, amiért gyilkossággal vádolták meg alapos bizonyíték nélkül. Ez persze, nem tett jót Beckett karrierjének, akit a kapitány az incidens után azonnal az irodájába hivatott, és negyed órás monológot adott elő arról, milyen módon intézi el, hogy Beckett éjjeli őr legyen egy múzeumban, ha ez még egyszer előfordul. Kate rezzenéstelen arccal hallgatta végig felettesét. Néha elmormogott egy „igen, Asszonyom” és egy „úgy lesz, Asszonyom” frázist, de igazából fogalma sem volt arról, miről beszél felettese. Gondolataiban csak Castle és az este történtek kavarogtak. Sehogy sem tudta kiverni a fejéből a férfi tekintetét, szavait. Egyre inkább kételkedett abban, hogy helyesen cselekedett, amikor kidobta. Gondolataiból kopogás hangja szakította ki. Hevesen dobogó szívvel ment az ajtóhoz. Maga sem tudta, miben reménykedik inkább. Abban, hogy az író, kérése ellenére, visszajött, vagy abban, hogy ez egyszer megfogadja, amit kér, és békén hagyja. Arra, mindesetre, egyáltalán nem számított, ami akkor fogadta, amikor kinyitotta az ajtót.

14. rész

-          Martha? – nézett döbbenten Kate az előtte álló nőre, aki válaszul elmosolyodott.

-          Szervusz Kate! – viszonozta az üdvözlést, de látva, hogy Kate még mindig meredten áll, folytatta – bemehetek?

-          Persze! – tért magához első döbbenetéből a nyomozó, és arrébb állt az ajtóból, hogy Martha beléphessen, miközben észrevétlenül az órájára nézett. Hajnali egy óra volt. Fogalma sem volt, mi hozta ide Martha-t, de volt egy ötlete. Castle nyilván így akarja megkerülni a kérését, hiszen azt nem mondta neki, hogy az anyja sem keresheti őt fel.

-          Mi szél hozott ide, ilyen későn? – kérdezte mégis, már csak kíváncsiságból is, hogy vajon mit talál ki a nő, hogy fedezze fiát. Legnagyobb meglepetésére azonban, Martha mintha olvasott volna a fejében, úgy válaszolt.

-          Nem Richard küldött, ha erre gondolsz. – mosolygott ismét Kate-re a nő, és tudta, hogy éppen erre gondolt a nyomozó, abból, ahogy elvörösödött, és szégyenlősen sütötte le szemét, mint a gyerek, akit hazugságon fognak szülei. – Azt sem tudja, hogy eljöttem. Miután tőled hazajött, bezárkózott a szobájába. Őszintén szólva, ha megtudná, hogy itt vagyok, puszta kézzel tekerné ki a nyakamat. – folytatta, majd beljebb lépett a lakásba. Levette kezéről kabátjához színben tökéletesen passzoló kesztyűjét, majd helyet foglalt a kanapén. – kaphatnék egy csésze kávét? Nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen későn fent legyek – nézett Beckett-re, aki még mindig az előszobában állt.

-          Persze! – kapcsolt a nő azonnal, és már a konyhába is indult, hogy feltegye az erős feketét, közben lopva hátrapillantott Martha-ra, aki ráérősen nézett körbe a kis lakáson.

-          Tudod, Richard sosem engedte, hogy beleszóljak az életébe. – szólalt meg hirtelen Martha – Tulajdonképpen, nagyon hamar önálló lett, tőlem független, aki saját maga akarta irányítani a sorsát. Így csak az oldalvonalról figyelhettem az életét. Pontosan ezért, némán néztem végig, hogy kétszer is házasságot kötött olyan nőkkel, akiket sosem szeretett, vagy legalábbis nem szerelemmel. Némán néztem végig azt is, hogy ezek a nők kihasználják a jó szívét, a kedvességét, és bíztam benne, hogy hamar rájön, nem ez az élet való neki. Ez meg is történt, de sajnos, nem úgy, ahogy számítottam. A második válása után habzsolni kezdte az életet. Mintha pótolni akarta volna mindazt, amiről addig lemaradt. – mosolyodott el keserűen a nő, de folytatta, miközben Kate némán figyelte, és hangtalanul leült mellé a két kávéval a kezében. – Bulik, egyéjszakás kalandok. – ekkor ránézett Kate-re, és tekintete ellágyult. – Aztán beléptél az életébe te, és Richard végre magára talált. Már nem érdekelték az üresfejű nőcskék, az estéit pedig, otthon töltötte velünk, Alexis-szel és velem.

-          Martha… - szólalt volna meg Kate, de Martha felemelte kezét.

-          Kérlek, had fejezzem be – amikor látta, hogy Kate némán bólint, folytatta – Persze, a tanácsaimra most sem volt kíváncsi, így ezúttal is némán figyeltem az életét. Némán néztem, ahogy lassan beléd szeret, ahogy lassan megkomolyodik, és érett felnőtt lesz belőle. Ez a változás pedig, nagyon kedvemre való volt. – mosolyodott el ismét lágyan Martha. – Némán ujjongtam akkor is, amikor láttam, hogy viszonzod a fiam szerelmét, és végre a szívedre hallgattál, amikor együtt töltöttétek az éjszakát. – Beckett még most is belevörösödött az emlékben, amikor felidézte, hogy egy szál semmiben állt a konyha közepén, amikor Martha hazaért, de emlékeiből Martha hangja rángatta vissza a jelenbe – De azt már nem vagyok hajlandó némán tűrni, hogy eldobjátok magatoktól a boldogságot egy olyan ostoba, üresfejű, magát színésznőnek gondoló cicababa miatt, mint Meredith! Kate! – nézett most először a nőre Martha, mióta leült a kanapéra – Még sosem láttam a fiam annyira boldognak, mint azon a reggelen. Ne engedd, hogy Meredith mindezt tönkretegye! – nézett rá kérlelőn. Látszott a tekintetén, hogy fia boldogságáért küzd, amit minden anya megtenne a helyében. Kate tanácstalanul harapta be alsó ajkát, mint annyiszor, ha töprengett valamin. A szíve azt súgta, hogy amit Castle lakásán látott, valóban csak egy túlreagált félreértés, az esze viszont, ismerve Castle múltját, óvatosságra intette.

-          Félek. – ismerte be Martha-nak könnyes szemmel, mire a nő gondoskodón, és együtt érzően simogatta meg arcát.

-          Ó, drágám! A szívünket kockáztatni sosem könnyű. De kockázat nélkül, nincs győzelem. – kacsintott a lányra kedvesen, de látta, hogy még nem sikerült meggyőznie.

-          Honnan tudjam, hogy ez a szerelem tartós? – kérdezte tanácstalanul Martha-t, aki most komolyan nézett a szemébe.

-          Tudtad, hogy Richard látott téged meghalni a mentőautóban, amikor meglőttek? - kérdezte, majd látva Kate zavart tekintetét, aki nem tudta, hogyan kapcsolódik ez ide, folytatta – Még soha nem láttam olyan kétségbeesettnek, és rémültnek a fiamat, mint akkor, Kate. Egy anyának nincs annál rosszabb, mint végig néznie, hogy a gyermeke szenved, és ő nem tud segíteni. Amikor ma láttalak benneteket együtt, azt reméltem, soha nem is kell még egyszer ezt látnom Richard szemében, de tévedtem. Ugyanazt a szenvedést láttam ma a tekintetében, amikor elmentél tőlünk Meredith miatt. Ez a szerelem, amit irántad érez, már négy éve tart. Soha, senkitől nem kaphatsz garanciát arra, hogy életed végéig szeretni fog, de a szeméből kiolvashatod. Én látom a szemében ezt, és te is láttad már, igaz? – nézett kérdőn a lányra, akiben felidéződött minden meghitt pillanatuk, és igazat adott Martha-nak, aki folytatta – Kate, tudom, hogy a fiam nem tökéletes. Gyerekes, egoista, és olykor egy önző seggfej, de őszintén szeret téged. – ért mondandója végére, majd felállt, felvette kesztyűjét, és az ajtó felé indult. – Tudom, hogy te is szereted őt, egy anya észreveszi ezt. Most csak rajtad áll, hogy kockáztatsz –e a boldogságért. – mosolyodott el ismét, majd kilépett az ajtón, ott hagyva Kate-t gondolataival. Beckett újra és újra végig pörgette agyában a Martha-tól hallottakat, majd hirtelen ötlettől vezérelve szobájába ment. Már tudta, mit kell tennie.

Castle szomorúan sóhajtva takarta be a kisbabát a fotelágyon, majd végig simított szőke hajpihéin. Nemrég etette meg, és tisztába is rakta, így a kislány már édesen, és elégedetten szuszogott. Castle még egyszer megsimogatta, majd az ablakhoz ment, és végig nézett a kivilágított New York forgalmas utcáin. Figyelmét azonban nem kötötték le a fényes pontok. Gondolatai csak egy ember körül forogtak, Kate körül. Mintha elméje szándékosan akarná kínozni, újra és újra lepergette előtte az este történteket, mint egy végtelenített mozifilmet. Kate fájdalmas arcát, ahogy meglátja az ölében exfeleségét, majd a csalódottság könnyeitől csillogó szemét, ahogy arra kéri, menjen el. Rick behunyta a szemét, és szorosan megmarkolta az ablak előtt álló szék karfáját. Minden erejével azon volt, hogy kitörölje agyából ezeket a képeket, de sehogy sem sikerült. Ekkor azonban az ajtó nyitódását hallotta. Hátra sem fordulva szólalt meg.

-          Kérlek, hagyj magamra. Egyedül akarok lenni. – mondta szomorúan, és úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné a város csillogása. Egyik porcikája sem kívánta most anyjával megbeszélni a történteket. Biztos volt ugyanis abban, hogy ő jött be hozzá, hogy kifaggassa, mi történt Beckett-nél, de úgy érezte, még nem képes újra átélni az ott történteket azzal, hogy elmeséli azt anyjának.

-          Nem rég még azt mondtad, csak velem akarsz lenni – hallotta meg a háta mögött Kate hangját, és azonnal megfordult. Nem akart hinni a szemének. Kate ott állt vele szemben, és gyönyörűbb volt, mint valaha. Szeme ragyogott, ajkán pedig mosoly játszott.

-          Kate? – nyögte a férfi, miközben lassan közelebb ment. Nem merte megérinteni a nőt. Attól félt, az egész csak egy álom, és ha hozzáér, szertefoszlik.

-          Annyira sajnálom. – suttogta a nő, és szeme könnybe lábadt, kezével pedig finoman simított végig a férfi arcán, aki behunyta szemét az érintésre, majd újra kinyitotta, és szíve nagyot dobbant a felismerésre, hogy a nő tényleg itt van vele. – Annyira sajnálom. – ismételte meg a nő – hinnem kellett volna neked. Annyiszor bebizonyítottad már, hogy szeretsz, de én az első akadálynál meghátráltam.

-          Ne! – fojtotta a nőbe a szót az író, és ujját annak ajkára nyomta – Kérlek, ne okold magad. Az én múltammal érthető, hogy kételkedtél. A lényeg, hogy most itt vagy! Annyira szeretlek! – ölelte magához olyan szorosan a nőt, mint egy fuldokló a mentőövet. Arcát Kate hajába temette, és mélyen beszívta a már jól ismert cseresznyeillatot.

-          Én is szeretlek téged! – tett vallomást a nő, és Rick egy pillanatra eltolta magától a nőt, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessen, amiből őszinte szerelmet olvasott ki. Úgy érezte, még életében nem volt ilyen boldog, mint most.

-          Szeretsz engem? – kérdezte félve Castle, és Kate elmosolyodott azon, hogy a máskor egoista, beképzelt módon viselkedő író, most nem tudja elhinni, hogy ő valóban szereti.

-          Igen, szeretlek. – válaszolt halkan, majd folytatta. – ezért is fájt annyira, amikor megláttalak Meredith-el.

-          Annyira sajnálom Kate. – most a férfin volt a sor, hogy bocsánatot kérjen.

-          Sajnálhatod is! – nézett fel rá Kate tetetett szigorral. – nem is tudod, milyen szerencsés vagy.

-          Mert megbocsátottál? – kérdezte az író, holott ezzel tisztában volt.

-          Mert nem lőttelek le! – javította ki huncutul mosolyogva a nyomozó. – fogalmad sincs, milyen közel álltál hozzá, hogy most Lanie kezei között legyél, és ne az enyém.

-          De igen, van róla fogalmam. Mindent kiolvastam a szemedből. – mosolygott rá vissza a férfi, majd félig komolyan megkérdezte – mi tartott vissza?

-          A szerelem. – válaszolta komolyan a nő, mire a férfi szorosan magához ölelte.

Kate megadóan simult a férfi karjaiba. Minden kétsége elszállt, miután Martha-val beszélt, és most már tudta, hogy kettejük szerelme lesz a legtartósabb dolog az életében. Castle némán simított végig a hátán, anélkül, hogy az ölelésből kibontakozott volna, majd ajkával végig csókolta a nő nyakát, aki halkan felnyögött az érintésre. Kissé eltávolodott az írótól, de csak azért, hogy ajkuk egymásra találhasson, és nyelvük édes játékba kezdjen.  Kate mindkét karját a férfi nyaka köré fonta. Testét forróság járta át, ahogy Rick magához szorította. Áramütésként szaladt végig rajta a vágy. Kezével az író hajába túrt. Még többet akart a férfiból. Rick egy pillanatra félbe szakította a csókot, majd újra ráhajolt a nő ajkaira. Lágyan becézgette nyelvével annak alsó ajkát, kezével pedig bebarangolta formás testét a kabát alatt, melyet csakhamar le is hámozott róla. Ujjai ezt követően az ing gombjaival kezdtek babrálni, míg Kate a férfi nadrágszíját oldotta ki, miközben lassan araszoltak a hatalmas ágy felé. Ahogy megszabadultak felső ruházatuktól, Kate mosolyogva simított végig szerelme izmos felsőtestén, és puha csókot nyomott a mellkasára, aztán ajkuk ismét találkozott. Rick a csók megszakítása nélkül vette karjaiba a nőt és puhán az ágyra fektette, majd áhítattal nézett végig gyönyörű testén.

-          Istenem, de csodaszép vagy! – lehelte Rick a nő ajkára, majd újra megcsókolta, és szája felfedezőútra indult a nő testén, miközben megszabadította a nadrágtól is, és ő maga is megvált a ruhadarabtól. Már csak a fehérnemű volt mindkettejükön, amikor Kate átvette az irányítást. Egy gyors mozdulattal Rick fölé kerekedett és lovagló ülésben helyezkedett el rajta. Castle vágytól elhomályosult tekintettel nézett a nőre, és ismerte el, hogy sokkal jobban élvezi, ha Kate ül rajta, mintha bármilyen más nő tenné ezt. Kate kezével végigsimított a férfi mellkasán, úgy hajolt egészen közel az ajkához.

-          Bár a mai nap korántsem úgy alakult, ahogy elterveztem – súgta érzékien – de most nincs semmi, ami megakadályozhatna abban, hogy megkapjam, amire a legjobban vágyom. – mosolyodott el, majd ráhajolt a férfi ajkaira, és szenvedélyesen megcsókolták egymást, hogy aztán együtt érkezzenek meg abba a paradicsomba, ahová csak a másikkal utaztak még eddig.

15. rész

Castle jólesőn nyújtózott egyet, ahogy felébredt az első nap sugaraira.  Szemét még mindig csukva tartva tapogatta végig maga mellett az ágyat, de az üres volt. Azonnal kipattant a szeme, és rémülten kereste bármi nyomát annak, hogy a múlt éjjel nemcsak álom volt. Szívéről hatalmas kő zuhant le, ahogy felfedezte Beckett ruháit a padlón, valamint azt is, hogy a baba nincs a fotelágyban. Nyilván valamikor hajnalban a kicsi felsírt, és Kate kivitte magával, nehogy felébredjen. Meghatotta ez a törődés. Ajkát széles mosolyra húzta, amikor eszébe jutott, mi is volt az, ami annyira kifárasztotta az éjjel, hogy nem ébredt fel a kicsi sírására. Ha azt hitte, hogy az első éjszakájuk volt a legszebb a nővel az életében, nagyot tévedett. A második még csodálatosabb volt, és érezte, tudta, hogy Kate-tel minden éjszaka gyönyörű lesz és megismételhetetlen. Sosem gondolta volna, hogy egyszer őrá is rátalál az igaz szerelem, de egyáltalán nem bánta, hogy megtörtént. Szerette a nőt, úgy, mint még soha senkit. Szerette a mosolyát, ragyogó tekintetét, melyet a barna és a zöld szinte minden árnyalatában látott már, attól függően, hogy Kate éppen dühös volt, szomorú, vagy boldog. Szerette a szenvedélyét, sőt még a néha felszínre törő cinikusságát is. Egyszerűen imádta Kate Beckett nyomozót, olyannak, amilyen. „Semmit nem változtatnék meg rajta, különösen a testén! Istenem, milyen gyönyörű. Megérte rá várni négy évig, és harcolni érte!” – mosolyodott el erre a gondolatra az író, és most már semmi másra nem vágyott, csak hogy újra a karjai között legyen álmai asszonya. Még egy utolsót nyújtózott, majd köntösét magára kapva a konyha felé indult. Ahogy kiért, a látványra melegség járta át szívét. A kislány a babahordozóban pihent, minden figyelmét a cumira koncentrálta, melyet olykor erőteljesen megszívott. Mivel azonban abból nem jött semmi, unottan kiköpte, majd kis kezét ökölbe szorítva hadonászott Beckett felé, aki haját félretűrve hajolt közel a kicsihez, és úgy suttogott neki, majd nyomta vissza szájába a cumit. Végül mosolyogva felegyenesedett, és a tűzhelyhez fordulva kezdte el tányérra tenni a frissen sült tojást, és bacont. Ahogy az utolsó falatot is kitette, két erős kezet érzett a derekán, majd Castle férfias illata csapta meg az orrát, ahogy a férfi átölelte és magához húzta, miközben ajkával forró ösvényt égetett Beckett nyakán. Kate megfordult a karjaiban, átölelte a férfit, és szorosan hozzásimult, miközben ajkuk lágy, forró csókban egyesült.

-          Jó reggelt – köszöntötte Castle a nőt, miközben nyelvével finoman megcirógatta annak alsó ajkát. – A tegnap éjjel, minden képzeletemet felülmúlta. – mosolygott szerelmére.

-          Jó reggelt. – viszonozta az üdvözlést Kate, de nem bontakozott ki az ölelésből, karjait továbbra is a férfi nyaka köré fonta, és láthatólag az írónak sem állt szándékában elengedni őt. – És még nem láttál semmit. – búgta sejtelmesen.

-          Ezt meg tudnám szokni. – mosolygott rá Castle, miközben finoman megsimogatta a nő arcát, és eltűrt egy kóbor hajtincset annak füle mögé.

-          Azt elhiszem. – húzta el incselkedve a nő a száját. – Bacon, tojás, narancslé… és mindezt szinte majdnem ágyba kapod. – piszkálta a férfit Beckett, de ő közbevágott.

-          Nem a reggelire gondoltam, hanem arra, hogy minden reggel itt legyél velem, amikor felébredek. – mosolygott rá szelíden.

-          Nos, Mr. Castle – villant meg pajkosan Kate zöld szeme – azt hiszem, ez nem egy megoldhatatlan feladat.

-          Úgy gondolja, Beckett nyomozó? – kérdezett vissza ártatlanul Castle, de az ő szemében is vágy csillant, és a választ meg sem várva hajolt a nő ajkaira, és szenvedélyesen vette birtokba azokat. Nyelve érzékien hatolt a nő szájába, és bebarangolta azt, miközben Kate ugyanilyen szenvedéllyel válaszolt. Finoman megharapta a férfi alsó ajkát, és úgy suttogta két csók között.

-          Szeretlek.

-          Szeretlek – suttogta vissza a férfi, majd tovább csókolta a nőt, olyan szenvedéllyel, mintha most érintenék egymás ajkát először. Castle szorosan magához húzta szerelmét, és kezével végig simított a hátán, míg Beckett apró kezével a köntös alá nyúlt, és lassan húzta végig kezét a férfi izmos, kidolgozott mellkasán, miközben elégedetten nyugtázta, hogy Castle megremeg az érintésére. Heves csókcsatájukat diszkrét, de annál erőteljesebb krákogás szakította félbe, mely a lépcső irányából érkezett.

-          Jó reggelt drágáim! – köszöntötte őket hangosan Martha, mire Kate és Rick úgy ugrottak szét, mint a középiskolás kamaszok. Martha elrejtette mosolyát, és úgy tett, mintha az egész jelenetből semmit nem vett volna észre, de boldogságát alig tudta leplezni. Amikor éjjel hazajött, csak reménykedni tudott, hogy Kate valóban olyan okos, mint amilyennek gondolja, és megértette, mit akart neki mondani a lakásán. Most pedig, amikor látta, hogy egymást átölelve csókolóznak a konyhapultnál, és fia szemébe visszatért a régi csillogás, ahogy ránéz, nagyon elégedett volt, és boldog, hiszen mit is kívánhatna többet egy anya gyermeke boldogságánál. -–Mi finom készül reggelire?

-          Tojás, bacon, szalonna, és palacsinta – mutatott körbe Kate a pulton. Mivel most jóval több ruha volt rajta, mint legutóbb, - igaz, ezek is Castle ruhái voltak, hiszen reggel, amikor a kicsi felsírt, csak felkapta a férfi egyik pólóját, és a szekrényéből egy boxert – egyáltalán nem volt zavarban. Saját magát is meglepte, milyen természetesnek találja az egész helyzetet. Gondolataiból Castle meleg karjai ragadták ki, amikor megérezte, hogy szorosan mellé áll, és átöleli. Automatikusan nyúlt oda bal kezével, ahol a férfi karja pihent a derekán, és fonta össze ujjaikat, miközben hátával az író mellkasának támaszkodott. – Miből adhatok? – kérdezte Martha-tól, aki elkapva tekintetét összefonódott kezükről, még mindig mosolyogva válaszolt.

-          Csak egy kis narancslevet iszom, köszönöm Kate drágám, de egy barátnőmmel reggelizem.

-          Castle? – nézett fel az íróra, aki huncutul elmosolyodott.

-          Mit kérek reggelire? Téged! – csókolt a nyakába a férfi, de Kate oldalba bökte. Kínos volt neki a helyzet Martha előtt, annak ellenére, hogy a csók helye máris izzani kezdett.

-          Tojás, bacon, szalonna vagy palacsinta? – sorolta fel újra, figyelmen kívül hagyva Castle igéző kék szemeinek pillantását, ahogy végig siklik testén.

-          Ebben a sorrendben, köszönöm. – vágta rá a férfi, majd megcsókolta a nőt, és a háló felé indult, hogy felöltözzön, így Kate és Martha kettesben maradtak. A beállt csendet Martha törte meg.

-          Örülök, hogy itt vagy. – mosolygott rá hálásan Martha. – Köszönöm.

-          Nem, Martha! Én köszönöm, hogy tegnap éjjel eljöttél. Ha nem beszélsz velem, és nem meséled el ezeket a dolgokat Rickről, talán sosem értem meg, mennyire szeret engem, és én is mennyire szeretem őt. – mosolygott vissza Kate.

-          Tudod, én csak boldognak akarom látni, és melletted igazán az. De ugye, nem mondtad el Richardnak, hogy nálad jártam? – nézett Kate-re rémülten az asszony, és Beckett megértette, hogy valóban fél Richard reakciójától.

-          Dehogy! – nyugtatta meg azonnal Kate – az igazat megvallva, annyira örült nekem, amikor idejöttem, hogy eszébe sem jutott megkérdezni, miért döntöttem végül így.

-          És miért is döntöttél végül így? – hallotta meg Rick mély hangját a háta mögött, és riadtan kapta oda tekintetét. A férfi arcán nyoma sem volt már a reggeli jókedvnek.

16. rész

Most komoly volt, és láthatólag feszülten várta a választ kérdésére, melyet Beckett nem akart neki őszintén megadni, hiszen mi sem állt tőle távolabb, mint hogy bajba keverje Martha-t, akinek boldogságát köszönheti.

-          Mert szeretlek, de ezt mondtam már neked az éjjel is – tért ki az egyenes válasz elől Kate, de Rick nem adta fel.

-          Mi ez az egész? Mondd el Kate! – lépett közelebb az író a nőhöz, és kék szemeit mélyen a nő tekintetébe fúrta, aki tanácstalanul nézett vissza rá. Minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy Castle szemébe hazudjon, de nem tudta, mit tegyen. Végül Martha mentette meg a helyzetet.

-          Elmentem hozzá múlt éjjel, hogy beszéljek vele rólatok! – bökte ki nehezen. Félt Richard reakciójától, attól, hogy a férfi esetleg megint kizárja majd az életéből, mivel beleavatkozott a dolgába, de nem hagyhatta, hogy most meg emiatt vesszen össze a két fiatal. Vett egy mély levegőt és folytatta – Négy évig figyeltem, hogy kerülgetitek egymást, pedig szinte üvöltött a tekintetekből, hogy szeretitek a másikat. Aztán amikor végre révbe értetek, Meredith mindent tönkretett volna az ostoba húzásával. Ezt nem hagyhattam. Nem hagyhattam, hogy külön szenvedjetek, mikor együtt boldogok is lehettek, ezért elmentem Kate-hez. – hadarta el egy szuszra, majd félve nézett fiára. Castle szótlanul meredt anyjára, és csak távolból érezte, hogy Kate puha keze belecsúszik az övébe, de automatikusan megszorította, majd halkan megszólalt.

-          Köszönöm, anya! – nézett hálásan anyjára, mire Martha arcára boldog mosoly ült ki.

-          Bármikor kisfiam! – és nem is vette észre, hogy Beckett elmosolyodik ezen a kifejezésen, hiszen annyiszor hallotta már ezt írója szájából is. – Tudod, egy szülő bármit megtenne a gyermeke boldogságáért, a következményekre való tekintet nélkül. - jelentette ki a tőle megszokott színpadiassággal. Kate csak mosolygott továbbra is, hirtelen azonban összeráncolta homlokát, és ránézett az íróra, aki visszanézett rá, és egyszerre kiáltottak fel.

-          Azt hiszem, tudom, ki a gyilkos! – hallotta Martha mindkettőjüktől, és neki természetesen fogalma sem volt róla, miről beszélnek ők ketten, csak azt látta, hogy egymásra mosolyognak, majd a következő pillanatban villámgyorsan a hálóba mentek öltözködni. Amikor ismét megjelentek, segélykérően néztek Martha-ra, majd a kicsire. Az asszony értette a célzást, úgy mondta.

-          Menjetek csak, majd én vigyázok rá – felelte, de a mondat második felét már csak a csukott ajtóhoz intézte.

Beckett bekapcsolt szirénával hajtott végig a városon. Még véletlenül sem akarta kockáztatni, hogy az a szemét meglépjen, még mielőtt bezárhatná egy hideg, sivár cellába, ahová véleménye szerint való. Gondolataiba merülve lépett még inkább a gázra, miközben jobb kezével telefonján már Javi számát tárcsázta, az író nem kis rémületére, melyet gonoszul szóvá is tett, amint ránézett Castle riadt tekintetére.

-          Mi az Castle? Félsz? – villantotta meg tökéletes fogsorát Kate, ahogy ránézett, és Rick miközben igyekezett kiverni a fejéből, milyen élvezetes volt, ahogy ezek a fogak a fülcimpáját harapdálták, összeszedte gondolatait, és megpróbált minél határozottabb hangon válaszolni.

-          Viccelsz? Egyáltalán nem! – de Kate-t nem tudta becsapni.

-          Valóban nem? Akkor miért szorongatod a kapaszkodót, mint egy ministráns a bibliát? – nevetett fel Kate, és félszemmel rápillantott.

-          Ahelyett, hogy azt figyeled, mit szorongatok és hogyan, talán célszerűbb lenne az utat nézned, és ha megengedsz még egy tanácsot, letehetnéd a telefont, és foghatnád a kormányt két kézzel is, ha már eldöntötted, hogy ma megdöntöd a sebességrekordot. – felelte Castle, miközben jól láthatóan szemét a kilométerórára függesztette, mely 130-at mutatott. Látva, hogy a nő nem törődve intelmeivel, ismét Javi számát tárcsázza, aki elsőre nem vette fel a telefont, folytatta – Ezen kívül, még csak most kezdtük el a közös életünket, és ha most megölsz az ámokfutásoddal, nagyon pipa leszek.

-          Közös életünket? – pillantott megint Castle felé a nő, miközben egy hirtelen mozdulattal jobbra rántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést egy, a New Yorkra oly jellemző, sárga színű taxival. A hirtelen mozdulat következtében, mivel mindkét kezével a kormányhoz kapott, telefonja kiesett kezéből, és egyenesen a gázpedál mellett landolt. Úgy döntött, az már tényleg veszélyes lenne, ha most hajolna le érte, így hagyta – Elképesztő! Ez az idióta nem tud vezetni?! – mérgelődött a nő, miközben Castle sokat mondóan ránézett.

-          Édes, most éppen te sem vagy a megfontoltság mintaképe, ami a vezetést illeti. - jegyezte meg halkan, de Kate minden szót jól értett, nem is maradt el a válasz.

-           Az lehet, de nekem villogóm van! – bökte ki Kate, bár érezte, hogy ez elég gyenge kifogás volt, így akaratlanul is lejjebb vette lábát a gázpedálról. Ő sem szeretett volna éppen most meghalni, amikor olyan boldognak érezte magát – Castle, leesett a telefonom, ott van a jobb lábamnál. Vedd fel, kérlek, fontos, hogy elérjem Javit, mire beérünk. – kérte szerelmét, aki érezve, hogy Kate már nem a Halálos iramban főszereplőjeként vezet, elengedte a kapaszkodót, és lehajolt. Miközben a telefon után kutatott, nem tudta megállni, hogy ne simítson végig a nő lábán, aki érezte, hogy bizseregni kezd.

-          Castle! Ne most simogasd a lábam, vezetek! Azt akarod, hogy nekimenjünk valaminek? – korholta a férfit, aki kisfiúsan mosolygott fel rá, de keze még mindig a telefon után tapogatott.

-          Ne haragudj, de az elmúlt éjszaka óta, nem tudom megállni, hogy ne érintselek, ne simogassalak meg, valahányszor módom van rá.

-          De ugye tudod, hogy az őrsön nem derülhet ki semmi? – kérdezte félve Kate.

-          Persze, és meglátod, jó kisfiú leszek.

-          Úgy értem, semmi romantika, semmi kettesben eltöltött pillanat a megfigyelőben, vagy az automatánál, vagy a pihenőben… - sorolta fel Kate az összes olyan helyet, ahol az elmúlt napban loptak pár közös percet. Erre Castle duzzogni kezdett.

-          El tudod te képzelni, milyen nehéz lesz megállnom, hogy ne csókoljalak meg?

-          Annyira lesz nehéz neked, mint nekem. Ne nyafogj már, Castle! – rótta meg Kate a férfit, miközben éles kanyart vett a kapitányság felé – Megígérem, hogy este kárpótollak. – majd hozzáfűzte – Jégkocka van otthon, ugye? – kérdezte sejtelmesen, mire Castle levegő után kapkodott. Végül úgy döntött saját biztonsága érdekében nem reagál, csak felnyújtotta a nőnek a telefont, aki elhúzta ajkát.

-          Köszi, de már megérkeztünk. – mosolyodott el, és köszönetképpen rövid csókot adott az írónak, majd a kapitányság épülete felé indultak.

Esposíto döbbenten nézte telefonját. Még mindig az imént hallottak hatása alatt állt. Castle és Kate? Egyszerűen nem akarta elhinni. Amikor látta, hogy a nő hívja, és már kereste is egyszer, azonnal felvette, és azt hitte, szívrohamot kap, amikor fékcsikorgást hallott, és a nő dühös szitkozódását. Mivel azonban tovább beszéltek, megnyugodott, hogy nem történt bajuk. Hiába szólongatta azonban a nyomozót, nem válaszolt, csak a távolból hallotta, hogy az íróval beszélget, így fülelni kezdett. A meglepetéstől majdnem hangosan felkiáltott, amikor kihámozta, miről is beszélnek azok ketten. Elmúlt éjszaka, simogatások, csókok, és éjszakai kárpótlás… - gondolataiból Ryan szakította ki.

-          Mi van? Elfelejtetted a pin kódodat? – utalt nevetve Ryan arra, hogy csak áll egy helyben, kezében telefonjával. – Tudod, mindenkinek négy csillag! – kacsintott rá, de látva, hogy Javi még csak el sem mosolyodik, aggódni kezdett. – Minden rendben?

Ekkor azonban Kate és Rick szálltak ki a liftből, és egyenesen feléjük tartottak.

17. rész

-          Sziasztok! – köszönt rájuk mosolyogva Kate, miközben táskáját az asztalára dobta, majd helyet foglalt a széken, miközben figyelte, hogy Castle a pihenőbe megy. Biztosra vette, hogy kávéért indult.

-          Szia! – köszönt Ryan és Esposíto is. Ahogy Kate felpillantott, Javi zavart tekintetével találkozott a pillantása. Ideje azonban nem volt töprengeni az okán, mert azonnal a tárgyra tért.

-          Espo, mégis minek neked a telefon? – dorgálta meg kollégáját. Dühös volt rá, mert ha felvette volna elsőre a készüléket, már előrébb járhatnának, és talán a kihallgatóban ülne a gyanúsítottja. – Kétszer is kerestelek! – folytatta, de arra a válaszra nem számított, amit kapott.

-          Igen, tudom. – felelte Javi lassan, és közben le nem vette a szemét Beckett arcáról, majd hozzáfűzte – Másodszor fel is vettem.

Beckett arcából kifutott a vér. Eszébe jutott, hogy akkor a telefonja már valószínűleg a padlón hevert, és a párbeszédük is, mely az alatt az idő alatt lezajlott közte és Rick között, míg a férfi a telefont igyekezett felvenni.

-          Fel… felvetted? – kérdezte dadogva, miközben minden erejével igyekezett rendezni arcvonásait. – Nem… én… nem vettem észre, mert tudod… éppen akkor… szóval, leesett a telefonom, mert ki kellett kerülnöm egy őrült taxist, és… - kereste a megfelelő szavakat Kate, majd hirtelen megkérdezte – Hallottál valamit? Már, úgy értem… valami zajt, vagy…

-          Nem, semmit. – vágta rá rögtön Espo. Nem volt ő ostoba. Kate arcáról azonnal leolvasta, no meg hallotta is, hogy a nő és Castle még nem akarják nagydobra verni a kapcsolatukat, és most úgy döntött, segít nekik. Megtartja a titkukat. Örült neki, hogy két legjobb barátja végre egymásra talált, a világért sem rontaná el azzal, hogy világgá kürtöli, és ezzel belerondít a friss szerelembe, mely remélte, tartós lesz. – Alig felvettem, már meg is szakadt. – tette hozzá, és éles szemét nem kerülte el Kate megkönnyebbült sóhaja, mely halkan hagyta el ajkát.

Ryan eközben csak kapkodta a fejét, fogalma sem volt, miről beszélnek ők ketten. Miután úgy tűnt, megbeszélték a dolgokat, Beckett felé fordult.

-          Mi volt annyira sürgős, hogy kockáztattad a testi épségeteket?

-          Rájöttünk, ki a gyilkos! – hallották meg ekkor Castle hangját, aki ebben a pillanatban érkezett meg két kávéval a kezében, melyből az egyiket Beckett asztalára tette, aki hálásan, és most már megkönnyebbülve mosolygott fel rá, majd ajkához emelte a poharat, és belekortyolt. Úgy döntött, átengedi Ricknek a dicsőséget, hogy beavathassa a fiúkat elméletükbe.

-          Ki? – kérdezte a két nyomozó egyszerre, mire Castle arcán széles mosoly terült el. Kate nem tudta levenni tekintetét a férfiról. Imádta ezt a kisfiús oldalát, még ha olykor az őrületbe kergette is.

-          Dobpergés… - húzta az időt Castle, de amikor tekintete találkozott Javi összehúzott szemével, és Ryan grimaszával, szomorúan látta be, hogy a két nyomozó túlságosan földhöz ragadt ahhoz, hogy értékelje a pillanat varázsát, így lemondva a körítésről, a tárgyra tért. – Samuel Moore.

-          Az iparmágnás Samuel Moore? – kérdezte döbbenten Kevin. – Zack Moore apja?

-          Pontosan. – bólogatott Castle, mint egy ötéves. – Hát nem óriási? – kérdezte lelkendezve. Mindig is imádta, ha egy gyilkosságnál a nyomok a felső tízezer köreibe vezettek.

-          Mégis mi oka lett volna megölnie Jane Crawfordot? – kérdezte Javi, figyelmen kívül hagyva Castle lelkesedését.

-          A pénz. – válaszolt egyszerűen Castle. Már meg sem próbálta megalapozni a hangulatot.

-          A pénz. – ismételte meg Javi kételkedve. – Amiből neki annyi van, mint a pelyva, és amiből az áldozatnak nem volt. Pénzért ölte meg? – kérdezte, és látszott az arcán, hogy nem találja meggyőzőnek az indítékot.

-          Egész pontosan, meg akarta óvni a saját, illetve a fia vagyonát. – kezdett bele a történetbe. – Tételezzük fel, hogy Jane levelét nem Zack kapta kézhez. Az apja elkapta a postáját, felbontotta, és rájött, hogy a fiának balkézről született egy gyereke. Ha ez nyilvánosságra kerül, a minimum, hogy a feleség beadja a válópert, akkor pedig úszik a vagyon fele, a fia életének pedig egy csapásra vége. Márpedig egy szülő, ugyebár, mindent megtenne a gyermeke boldogságáért. Ezért felbérelte Starkot, hogy keresse meg a nőt. Készítessen róla fotókat, hiszen fogalma sem volt róla, hogy néz ki, csak a nevét tudta. Majd, amikor Stark segítségével rájött, hogy a lány a városban van, és a fiát is felhívta, találkozóra hívta a lányt, ahol megölte. – fejezte be elméletének ismertetését diadalittasan Castle. Ezt élvezte a legjobban, abban, hogy a 12. őrsnél dolgozott. Az elméletgyártást, no és persze, azt, hogy Beckett-tel lehetett.

-          Ez nem rossz elmélet, tényleg. – bólogatott Javi – de, hol a bizonyíték?

-          Ezt fogjuk most megkeresni. – szólalt meg most először Kate, mióta Rick megérkezett a kávéval – azt akarom, hogy nézzétek át Samuel Moore bankszámla kivonatait, a híváslistáját, és az e-mail-jeit is! Valahogy kapcsolatba kellett lépnie Starkkal és arról én tudni akarok! – adta ki az utasítást, mire mindkét férfi azonnal az asztalához indult, hogy nekilássanak a feladatuknak, Castle pedig leült szokásos helyére, és fürkészőn nézett Kate-re, amit amaz nem is bírt sokáig.

-          Mi az?

-          Hm? – kérdezte Rick ártatlanul.

-          Mit nézel? – kérdezte meg ismét a nő, de Castle csak lágyan ráemelte tekintetét és úgy mosolygott rá.

-          Semmit, csak… - közelebb hajolt, úgy súgta, hogy senki ne hallja szerelmén kívül – gyönyörű vagy.

-          Te pedig elfogult. – válaszolta Kate látszólag nyugodtan, de abból, hogy elpirult, látszott, hogy jól esik neki a férfi bókja. – Úgy tűnik, elég egy-két kellemesen eltöltött éjszaka, és máris cserbenhagy az éles látásod.

-          Egy-két kellemesen eltöltött éjszaka? – ismételte meg Castle Kate mondatát, kicsit hangosabban a kelleténél. Kate azonnal ajkához nyomta tenyerét, így némítva el, és megbizsergett a bőre, amikor Rick válaszul belecsókolt a tenyerébe. Azonnal el is kapta, úgy mondta.

-          Nem üvöltenél hangosabban?! Gates irodájában nem hallani!– ripakodott rá, és sietve körbenézett, felfigyelt-e rájuk valaki. Megnyugodott, amikor látta, hogy a kapitányságon mindenki elmélyülten dolgozik.

-          Kellemesnek nevezted? – hitetlenkedett még mindig Rick, figyelmen kívül hagyva az iménti leszúrást. Az évek során, melyet Beckett-tel töltött, már annyira hozzászokott az ehhez hasonló fegyelmezésekhez, hogy fel sem vette. – Kellemesnél azért jóval több volt, nem gondolod? Vagy… csak nekem volt fantasztikus? – nézett rá szomorú szemekkel az író. Remélte, hogy Kate megint csak csúfolódott vele, és kellemesnél talán többnek gondolja az elmúlt éjszakákat, amiket együtt töltöttek. Megnyugodott, amikor a nyomozó rámosolygott.

-          Rick, eszméletlen volt! – nézett mélyen írója varázslatosan kék szemeibe, majd hogy senki ne lássa, kezével megfogta a férfi kezét, és összefonta ujjaikat. Nem sokkal később villámgyorsan kapta el kezét, amikor Javi jelent meg az asztalánál.

-          Hé! Átnéztem Samuel bankszámláit, és most kapaszkodjatok meg! - kezdett bele mondandójába, miközben Castle megállapította, hogy ő sokkal hatásosabban szokta indítani elméleteit, de azért kellő komolysággal figyelt a nyomozóra, aki folytatta – Az elmúlt négy hónapban kétszer is pénzt vett ki a számlájáról.

-          Mennyit? – kérdezte feleslegesen Beckett, hiszen társa arcáról már akkor leolvasta a választ, még mielőtt az kimondta volna.

-          Ötezer dollárt. – felelte amaz, de Kate-nek nem volt ideje reagálni, mert ekkor Ryan is megjelent mellettük.

-          Ezzel most boldoggá teszlek Beckett nyomozó – kezdett bele Ryan is nagy hévvel, de ez az indítás sem nyerte el Castle tetszését, már csak azért sem, mert ezt a feladatot saját magának szánta. Csak és kizárólag ő teheti boldoggá a nőt. Ennek ellenére most sem szólalt meg, csak némán fülelt tovább, míg Ryan folytatta – Samuel híváslistáján nem találtam semmit, ahogy a levelezési listája is tiszta. Semmi nem utal arra, hogy bármikor felvette volna a kapcsolatot Starkkal.

-          Ettől egyáltalán nem érzem magam boldognak, Kev. – jegyezte meg szárazon, kis grimasz kíséretében Beckett, de Ryan még nem végzett.

-          Türelem! – intette le társát, és folytatta - Felhívtam a szolgáltatót, ahol megmondták, hogy Moore négy hónappal ezelőtt vásárolt egy eldobható készüléket. Vissza tudták keresni a számát, és tippelj, ki volt az egyetlen személy, akit hívott a készülékről?

-          Stark. – válaszolta meg a költői kérdést Beckett, majd felpattant a székről, fegyverét a pisztolytáskába csúsztatta, és a székről felvette kabátját, úgy szólt oda társainak – Gyerünk, hozzuk be!

Már éppen elindultak volna, amikor Gates kapitány tiszteletet parancsoló hangja megállította őket.

-          Mégis kit óhajt behozatni Beckett nyomozó? – kérdezte, mire Kate nyelt egyet, és lassan a kapitány felé fordult.

18. rész

Olyan lassú volt ez a mozdulat, mintha azt várná, ha elég sokáig tart, talán megunja a Vaslady, és ő mehet a dolgára. Nem volt szerencséje. Gates kitartóan ott álldogált vele szemben, miközben jobb lábával ütemesen kopogott a padlón, és a válaszra várt.

-          Felvilágosítana végre engem is valaki, hol tart az ügy? – nézett szigorúan a csapatra Gates, de még mielőtt bármelyikük felelhetett volna, folytatta – a polgármester egyfolytában zargat telefonon, mivel a maga legutóbbi húzása miatt Zack Moore apja felkereste, és követelte, hogy szabaduljunk meg magától.

-          Asszonyom… - kezdett bele Beckett, de a Vaslady még nem fejezte be.

-          Az egyetlen, amivel befoghatnám a polgármester száját, ha felmutatnék egy gyanúsítottat, akit maga kap el, és akire rá is tudják bizonyítani, hogy bűnös. Van ilyen? - kérdezte jelentőségteljes pillantással.

-          Igen, van! – válaszolta Beckett, bár biztosra vette, hogy a gyanúsított neve sokkolni fogja a kapitányt.

-          Meg is mondja? – gúnyolódott a kapitány.

-          Samuel Moore… - válaszolt a nyomozó, és feszülten várta a reakciót, ami nem is késett sokáig.

-          Elnézést, nyomozó, de azt hiszem, rosszul hallottam. Samuel Moore nevét értettem, azét az emberét, akinek a fiát már benn tartotta 24 órára a semmiért! Annak a Samuel Moore-nak a nevét, aki perrel fenyeget minket, és aki ki akarja járni a polgármesternél, hogy magát kirúgják a rendőrségtől! – emelte fel egyre jobban a hangját Gates.

-          Nem értette rosszul, éppen hozzá készülünk, hogy behozzuk. – nézett eltökélten a Vaslady szemébe Beckett. Semmi nem fogja őt megakadályozni abban, hogy rács mögé juttassa ezt a szemetet, ha ő ölte meg Jane-t. Nincs az a hatalom, és nincs annyi pénz a világon, amiért lemondana erről, és ezt Gates is jól látta a szemében, de biztosra kellett menniük. Nem akarta kockáztatni, hogy elveszítse az egyik, ha nem a legjobb nyomozóját.

-          Ez megint egy újabb téveszme, vagy ezúttal bizonyítéka is van? – kérdezte meg összehúzott szemmel.

-          Nem téveszme – kezdett bele Beckett, és röviden elmondta a kapitánynak, mit találtak eddig a fiúkkal. A nő egy darabig némán figyelt, majd megszólalt.

-          Ugye, nem kell figyelmeztetnem, mit kockáztat, ha ezúttal is mellé nyúl, nyomozó? Amennyiben, Moore tisztázza magát, nem fog leállni addig, amíg magát ki nem rakatja innen!

-          Asszonyom… - akarta megvédeni Castle szerelme álláspontját, de Gates egy szemvillanással elhallgatatta.

-          Én a maga helyében, most nem segítenék Mr. Castle! Meglátjuk azt is olyan mulatságosnak fogja-e tartani, ha Beckett nyomozó parkoló őr lesz! Akkor is a nyomában lesz egész nap? – villant meg a tekintete. Castle állta a nő tekintetét, miközben magában válaszolt a kérdésre. „Igen”. Mindig a nyomozó nyomában lenne, mert nem a jelvényébe, vagy a gyilkossági ügyekbe szeretett bele. Neki csak az számítana, hogy vele legyen. Gondolataiból Gates hangja rángatta ki.

-          Rendben nyomozó. Tegye, amit jónak lát. – adott engedélyt a kapitány, majd az irodájába sétált. Senki nem hitte volna, hogy magában azon imádkozik, nehogy most kövesse el élete legnagyobb baklövését Beckett.

Samuel Moore látszólag nyugodtan ült a kihallgató szobában, amikor Kate és Castle beléptek. Ugyanez a látszólagos nyugalom jellemezte akkor is, amikor bekopogtak hozzá, és közölték vele, hogy be kell jönnie a rendőrségre. Ez már nem volt elmondható a fiáról, Zackről, aki magából kikelve ordítozott Beckett-tel, és újra megfenyegette, hogy derékba töri a karrierjét, valamint zaklatással vádolta meg, előítélettel és hatalommal való visszaéléssel. Beckettet hidegen hagyta Zack Moore hisztije. Ő pusztán egy gyilkost akart elkapni, és ezért bármire képes lett volna. Most azonban, ahogy elnézte Samuel nyugodt arcát, kezdett aggódni. Tisztában volt vele, hogy Gates nem viccelt. Ha ismét mellé nyúl, örülhet, ha forgalomirányító lehet belőle. Megrázta fejét és igyekezett kiűzni gondolataiból ezeket a rémképeket. Ismerte magát, tudta, hogy jó nyomon járnak Rick-kel. Felöltötte a gyanúsítottaknak tartogatott hivatalos arckifejezését, és leült Moore-ral szemben. Megnyugtatta, hogy Rick ott van mellette.

-          Mr. Moore, ismerte Ön Jane Crawfordot? – kezdte meg a kihallgatást Kate.

-          Nos, hát maga az a bizonyos Katherine Beckett – húzódott széles, ám annál barátságtalanabb mosolyra Moore ajka. – Úgy döntött, hogy a család összes férfitagját leülteti 24 órára?

-          Még egyszer megkérdezem, ismerte Jane Crawfordot? – hagyta figyelmen kívül a férfi szemtelen megjegyzését, miközben érezte, hogy Castle őt figyeli. Nyilván attól tartott, elveszíti a türelmét.

-          Nem. – válaszolt röviden amaz.

-          Simon Stark? – jött a következő kérdés a nyomozótól.

-          Nem. – ismétlődött meg a korábbi válasz.

-          Tudja, ez felettébb érdekes, ugyanis, a híváslistája szerint, az elmúlt pár hónapban, meglehetősen sűrűn beszélt vele telefonon. Mondja, az a hobbija, hogy idegeneket hív fel, hetente többször is? – gúnyolódott Kate és örömmel nyugtázta, hogy Samuel nyugalma eltűnni látszik.

-          Nem tudom, miről beszél – próbálkozott mégis a tagadás talaján maradni a férfi.

-          Akkor nyilván, az is csak egy szerencsétlen véletlen, hogy Stark 10 000 dollárt kapott, hogy megfigyelje Jane Crawfordot, akit ugye Ön nem ismer, és maga éppen kétszer 5000 dollárt vett ki készpénzben a számlájáról. Mennyi is az összesen? – nézett tűnődve Beckett Rickre, aki készségesen válaszolt.

-          Éppen 10 000.

-          Rendben. – adta meg magát Samuel és Kate virtuálisan megdörzsölte a tenyerét. - Valóban ismertem. És igen, fizettem Starknak, hogy keresse meg őt. De nem öltem meg. Csupán azért akartam megtalálni, hogy pénzt ajánljak fel neki, ha békén hagyja a fiamat.

-          Sikerült? – Kérdezett újra a nyomozó.

-          Nem, végül nem találkoztunk. – Beckett összehúzott szemmel figyelte a vele szemben ülő férfit, kinek arcáról leolvashatta, hogy valamit eltitkol. Elég gyakorlata volt ahhoz, hogy azonnal észrevegye.

-          Elmondom, szerintem, mi történt. – nézett farkasszemet a férfival Beckett – Megtudta, hogy a fiának született egy gyereke egy futó kapcsolatból. Mivel nem akarta, hogy tönkremenjen a házassága, felbérelte Starkot, hogy nyomozza ki, ki is a nő, és hol van. Amikor megtudta, hogy New Yorkba jön, és felvette a fiával a kapcsolatot, megijedt. Találkozóra hívta, pénzt ajánlott fel neki, de Jane-nek nem kellett a pénz, ő apát akart a gyerekének, maga viszont nem hagyhatta ezt, ezért megölte. – ért mondandója végére Beckett.

-          Ez egyszerűen nevetséges! – húzta el a száját megvetően Moore.

-          Hol volt pénteken este 11 és hajnali kettő között?

-          A Manhattani Golfklub Gálaestjén. – nézett mélyen a szemébe a férfi. – Vagy 200-an voltak még ott rajtam kívül, akik igazolni is fogják. – jelentette ki magabiztosan.

-          Had találjam ki! 200 olyan vendég, akik valamilyen módon a lekötelezettjei, igaz? – húzta el száját megvetően Castle, aki először szólalt meg, mióta benn volt.

-          Ha nekem nem hisznek, kapcsolják be a tv-t! Éppen abban az időpontban mondtam el a nyitóbeszédet! Megértem, nyomozó, hogy el akarja kapni a gyilkost – címezte szavait Beckettnek – de talán célszerű lenne a valódi tettest megkeresnie! – majd jelezve, hogy befejezte mondandóját, hátradőlt a székben. Kate még figyelte egy darabig, majd szó nélkül távozott Rick-kel együtt.

19. rész

Beckett nyomozó dühösen járkált fel alá a megfigyelő szobában. Hangulatán egyáltalán nem javított, hogy Javi közölte, Samuel alibije stimmel. Egész éjjel a gálaesten volt, és ezt nemcsak tanúk, de az egyik hírcsatorna felvétele is bizonyítja, melyet a nagyszabású estről készítettek. Így már a DNS vizsgálatot sem volt értelme megcsináltatni, hiszen egyértelmű volt, hogy nem lehetett ott a helyszínen a kérdéses időpontban. Beckett töprengve ráncolta össze homlokát. Érezte, hogy egy fontos momentumot kihagyott, de nem tudta, mit. Rick szótlanul nézte kedvesét. Tudta, mi nyomasztja a nőt. Mindenképpen meg akarta oldani ezt az ügyet, de úgy, ahogyan szokta. Igazságot szolgáltatva. Ahhoz viszont olyan bizonyítékokra volt szüksége, melyek megdönthetetlenek. Nem a bíróságon az esküdtszék előtt, hanem a nyomozó előtt. Ez is azon tulajdonságai közé tartozott, melyet annyira szeretett benne. Soha nem elégedett meg annyi információval, ami éppen elég volt az ügyészeknek. Kollégáival ellentétben, ő az indokokra is kíváncsi volt, a teljes történetre. Soha nem volt elégedett addig, amíg biztosra nem tudta, hogy a valódi tettes kezén kattan a bilincs. Rick most felállt az asztaltól, odalépett Kate elé, megakadályozva ezzel, hogy újabb körökbe kezdjen a kis helyiségben. Szótlanul közelebb húzta magához, és szorosan megölelte. Beckett megadóan simult karjaiba, és ugyanolyan erősen szorított vissza. Érezni akarta a férfi testének melegét, nyugalmat árasztó simogatását a hátán. Hallgatta a férfi szívdobogását, és hirtelen félelem kerítette hatalmába. Mi lesz, ha tényleg tönkretette a karrierjét? Vajon Rick akkor is vele maradna? Egyáltalán, mi tartja mellette az írót? Szinte suttogva adott hangot félelmeinek.

-          Mi lesz, ha nem tudom megoldani az ügyet, Rick? Ha már nem leszek nyomozó többé? – Castle némán simogatta tovább a nő hátát, nem válaszolt. Idő kellett neki, mire rájött, Kate nem a munkája miatt aggódik. Kettejük miatt. Finoman eltolta magától a nőt, épp csak annyira, hogy bele tudjon nézni ragyogó zöld szemeibe.

-          Kate, remélem, nem gondolod, hogy csak a gyilkossági ügyek miatti izgalom tartott melletted ennyi éven át! – mivel a nő nem válaszolt, folytatta. – már az első néhány hónap alatt annyi anyagot gyűjtöttem össze melletted, hogy akár 100 Nikki Heat könyvet is megírhatnék! Én miattad vagyok még mindig itt. Mert szeretlek, és nem tudok elképzelni nélküled egyetlen napot sem! A mosolyod, a szemed, a finom parfümöd illata nélkül. Anélkül, hogy láthatnám, mint ráncolod a szemöldöködet, amint éppen töprengsz valamin. – fúrta kék szemét a nőébe Rick, mire az lágyan elmosolyodott.

-          Szeretlek! – súgta a férfinak, és lágyan megcsókolta, amit a férfi azonnal viszonzott. Ajkuk puhán érintette meg a másikét, majd a kezdetben gyengéd csók egyre inkább elmélyült, miközben a férfi még szorosabban húzta magához szerelmét. Hirtelen azonban, megszakította a csókot, és Kate döbbent tekintettel nézett fel rá.

-          Nem ő volt, de tudja, ki tette! – kiáltott fel Rick.

-          Tessék? – kérdezte Kate. Időre volt szüksége, hogy a csók élményét háttérbe szorítva, ismét az ügyre koncentráljon.

-          Nem ő tette, de pontosan tudja, hogy ki, hiszen ő bérelte fel. Csak ez lehet a magyarázat. – fejtette ki a nyomozónak gondolatmenetét Castle – Egyedül neki volt indítéka megöletni Jane-t, és milyen furcsa, hogy éppen erre az estére hívta meg a televíziót. Egy olyan gálaest felvételére, ami körülbelül senkit sem érdekel a városban. Akit pedig érdekelt, eleve elment az estre, nem a tv-ből fogja nyomon követni.

Beckett végig zongorázta fejében az ügyet ebből a megvilágításból, és rájött, hogy Castle-nek igaza lehet. Hálásan csókolta meg az írót.

-          Köszönöm! – mosolyodott el, majd újabb csókot nyomott az író ajkára.

-          Bármikor. Ha ezt már a megismerkedésünkkor megteszed, több ügyet oldottunk volna meg. Nagyon motiváló tudsz lenni – vigyorgott pajkosan Rick, mire a már jól ismert szemforgatást kapta válaszul, majd Beckett az ajtóhoz ment, és Ryan-ért kiáltott. A férfi nem is késett sokat, pár pillanat múlva már ott is volt.

-          Ryan, nézzétek át Espoval újra Samuel Moore bankszámla kivonatait!

-          Minek? Az alibije megállt. – értetlenkedett Kevin.

-          Minden pénzmozgásról tudni akarok, ami az elmúlt egy hónapban történt! – hagyta figyelmen kívül Ryan kérdését Beckett, de a férfi nem tágított.

-          De már átnéztük egyszer.

-          Igen, de akkor csak a Stark-nak küldött 5000 dollárra koncentráltunk. Most ennél jóval nagyobb összeget keressetek!

-          Legalább a tízszeresét. – fűzte hozzá Castle, mire Kate-tel egymásra mosolyogtak, Ryan pedig szó nélkül elindult, hogy teljesítse felettese utasítását.

Kate arcáról semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni, amikor belépett a kihallgató szobába, ahol Samuel Moore várta, ezúttal az ügyvédje jelenlétében, aki nem is várt sokáig. Alighogy a nyomozó belépett Rick-kel az oldalán, máris felpattant.

-          Greg Olson. Olson és Társa Ügyvédi Iroda – nyújtott át egy névjegyet, melyet Beckett figyelmen kívül is hagyott, így zsebre tette, miközben folytatta – Követelem, hogy ügyfelemet engedjék szabadon! Semmijük sincs ellene, ami miatt benn tarthatnák!

-          Én a maga helyében, nem követelnék semmit, inkább azt kérdezném, milyen alkunk van a számára. – közölte hidegen Beckett, mire az ügyvéd láthatóan ideges lett.

-          Ezt hogy érti? – és értetlenül nézett ügyfelére, akin látszott, tisztában van azzal, mit is találtak a nyomozók.

-          Úgy érti, hogy az ügyfele olyan sáros ebben az ügyben, hogy hozzá képest a Linyanti – mocsár tiszta, mint a frissen hullott hó! – szólt közbe elégedetten Castle.

-          Bizonyítékunk van rá, hogy védence felbérelte Adam Kortezt Jane Crawford megölésére. – jelentette ki szárazon Kate, miközben lecsapta az asztalra mappáját, és elővette belőle Moore számlakivonatainak másolatait, amelyen sárga kihúzóval jelölték meg a bizonyítékként szolgáló pénzmozgásokat, majd figyelte a reakciójukat. Az ügyvéd ügyfelére pillantott, majd miután az bólintott, Beckett felé fordult.

-          Mit ajánlanak?

-          25 év fegyház gyilkosságra való felbujtásért, ha mindent elmond, beleértve azt is, hol találjuk Kortezt. – nézett farkasszemet az ügyvéddel a nyomozó, de mivel jól megfizették, nem mehetett bele az első ajánlatba.

-          10 év, és nem fegyház, csak szigorított.

-          Passz! – vágta rá Beckett, továbbra sem véve le szemét az ügyvédről. Észre sem vette, hogy Castle lenyűgözve figyeli.

-          Legyen fegyház, de változatlanul csak 10 év… - próbálkozott tovább az ügyvéd.

-          Hülyéskedik velem? Az ügyfele 75 000 dollárt adott Korteznek, hogy megöljön egy fiatal anyát! Örüljön, hogy nem halálbüntetést kérek rá!

-          Ugyan nyomozó! Maga is tudja, hogy felbujtásért nem jár halálbüntetés, legalábbis New Yorkban. – mosolygott az ügyvéd. Úgy érezte, zsebében van a nyomozó. Nem is tudta, mekkorát téved.

-          Itt nem, de el tudom intézni, hogy Bostonban tárgyalják az ügyét, lévén, hogy Jane bostoni. – mosolygott vissza Kate, de szemében nyoma sem volt a vidámságnak, sokkal inkább az elszántságnak. Amikor látta, hogy az ügyvéd arcáról lehervad az elégedettség, rezzenéstelen arccal folytatta – 20 év fegyház – maradt kemény Beckett. Nem engedhette meg, hogy megússza, csak mert pénze van.

-          15 év szigorított, és ez az utolsó ajánlatom. – próbálkozott még mindig kitartóan az ügyvéd, de Beckett nem az az embert volt, aki kiengedte az irányítást a kezéből, ha már nála volt a gyeplő.

-          15 év… - kezdett bele és az ügyvéd már éppen örült volna, amikor folytatta – fegyház! Először… , másodszor… , - mire azonban kimondta volna, hogy harmadszor, Olson lecsapott az ajánlatra.

-           Rendben – szűrte fogai között. Még sosem találkozott ilyen kemény, határozott nővel, és ez annak ellenére elismerést váltott ki belőle, hogy ellentétes oldalon álltak.

-          Hallgatom – fordult most ismét Beckett Moore felé, aki beszélni kezdett.

-          Körülbelül négy hónappal ezelőtt találtam meg a levelet a postaládában. Mivel tudtam, hogy a fiamnak Bostonban semmiféle kapcsolata sincs, kíváncsiságból felnyitottam.

-          Ennyit a levéltitokról – mormogott az orra alatt Castle, de a férfi folytatta.

-          Egy nő írta, akivel a fiamnak viszonya volt. Pusztán egy éjszaka volt, de gyerek lett belőle. A nő azt akarta, a fiam hívja fel, és ismerje meg a gyereket. Ez nem történhetett meg! Diana, a felesége sosem értette volna meg, tönkrement volna az egész élete! - nézett kétségbeesetten a nyomozóra és az íróra, de egyiküket sem hatotta meg túlzottan – Így aztán felkerestem Starkot, hogy tudjon meg minél többet Jane-ről. Amikor az utolsó összeget is átadtam neki, akkor mondta, hogy Jane idejött New Yorkba. Találkozóra hívtam, hogy lefizessem, de nem pénzt akart, hanem a fiamat. Ezt pedig nem hagyhattam. Korábbi kapcsolataimból ismertem Kortezt, így felkerestem. 75 000 dollárt fizettem neki, hogy szabaduljon meg a problémától. Meg kell érteniük, csak a fiamért tettem!

-          A címet! – kérte hidegen, érzelemtől mentesen a nyomozó, mire Moore papírt és tollat vett elő, és leírta a címet, majd hozzáfűzte.

-          Vigyázzon vele nyomozó. A fickó nem normális!

-          Nem ő az egyetlen. – vágta rá Beckett megvetően végigmérve Moore-t, majd Rick-kel együtt elhagyták a kihallgatót.

Miután Beckett megtartotta az eligazítást, fegyveréért nyúlt, hogy az övébe csúsztassa. Minden rendőrön golyóálló mellény volt már, Kate is éppen készült felvenni. Már csak pár perc, és indultak begyűjteni Kortezt. Javi és Ryan már készen álltak, csak Beckettre vártak, de amikor ő elindult volna a lift felé, kezében a mellénnyel, Castle megfogta a karját.

-          Beszélhetnénk? – kérdezte, mire Kate meglepetten nézett rá.

-          Nem várhat, Castle? Éppen egy gyilkost akarnék behozni.

-          Kérlek! – nézett rá könyörgőn. Beckettet meglepte a férfi tekintetéből áradó nyugtalanság, ezért odaszólt a fiúknak.

-          Adjatok öt percet! – dobta a mellényt az asztalra a nyomozó.

-          Ez most komoly Beckett? Nem ér rá? – kérdezte felháborodva Kevin, de Javi oldalba bökte, amikor látta, hogy Kate Rick-kel a pihenő felé indul.

-          Fogd be. – tudomást sem véve Kevin értetlen tekintetéről, mellyel hol őt, hol pedig a pihenőbe éppen belépő párost figyelte.

Castle becsukta a pihenő ajtaját, és Kate felé fordult, aki várakozón nézett fel rá. Fogalma sem volt, hogy kezdjen bele mondandójába, hiszen tudta, hogyan fog reagálni a nő, és mindent megadott volna érte, ha elkerülhetné valahogy, de muszáj volt megtennie.

- Kate, kérlek, maradj itt…

20. rész

Kate értetlenül nézett fel a férfira, aki komolyan, szemében aggodalommal, félelemmel nézett vissza rá. Fogalma sem volt, hogy érti az író, amit mondott.

-          Maradjak itt? – kérdezett vissza a nő, és csak remélte, hogy Castle nem arra gondolt ezzel, amire ő.

-          Igen. Maradj.

-          Úgy érted, hagyjam, hogy a fiúk nélkülem menjenek el Kortezért? – tapogatózott tovább a nyomozó, mivel látta, hogy Castle magától nem folytatja.

-          Igen. Hallottad, mit mondott Moore. A fickó nem normális. – találta meg most már a hangját Castle, és minden erejével azon volt, hogy meggyőzze szerelmét. – Nem akarom, hogy esetleg bajod essen. Hagyd Esposítóra és Ryan-re. – kérte aggódva, miközben Beckett karját simogatta.

-          Rick, nincs mitől tartanod. – próbálta megnyugtatni szerelmét, akinek tekintetéből valódi aggodalmat olvasott ki. – Máskor is behoztunk már kattant gyanúsítottakat, és nem lett semmi bajom. – simogatta meg a férfi arcát gyengéden, de az csak megrázta a fejét.

-          Pontosan ez az! Ott voltam veled, tudom, hogy reagálsz az ilyen esetekre! – nézett mélyen Kate szemébe az író – Te mész be elsőnek, és te jössz ki utoljára.

-          Ez a dolgom, Castle – emelte fel kissé hangját Kate. Idegesítette, hogy Castle burkoltan arra kéri, maradjon ki az ügyből. – Te sem gondolhatod komolyan, hogy végig nyomozok az ügyben, aztán csak leülök az asztalomhoz, és a tollamat pörgetve várom, hogy Javiék behozzák!

-          Kate, kérlek! – fogta most már könyörgőre az író. Maga sem értette, de nagyon rossz előérzete volt az akcióval kapcsolatban, de tudta, ezzel nem érvelhet a nő előtt. Kate sosem hitt az ilyen dolgokban, nem most fogja elkezdeni. Így mást próbált meg, ami szintén nem állt távol az igazságtól – Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni!

-          Azt mondod, szeretsz, de közben arra kérsz, hagyjak fel azzal, amit én szeretek? - kérdezett vissza válasz helyett a nő, és Castle látta a tekintetén, hogy valóban dühös.

-          Nem azt mondtam, hogy ne legyél többé nyomozó, csak arra kérlek, hogy ebből az akcióból maradj ki, és bízd a srácokra! – emelte fel hangját most már Rick is. Pontosan erre a reakcióra számított a nőtől.

-          Most még csak ebből az akcióból maradjak ki, aztán meg az összes többiből! – vágott vissza Beckett.

-          Kate, én csak arra kérlek, hogy kettőnkért tedd meg, hogy itt maradsz! Rossz előérzetem van! Kérlek! Mióta lelőttek a temetőben, Montgomery temetésén, minden ilyen akciónál rettegek attól, hogy egyszer elveszítelek! Szeretlek Kate, és aggódom érted. – lépett közelebb a nőhöz, úgy folytatta. – És ha ez kicsit is számít neked, akkor most itt maradsz, és nem mész oda.

-          Ha kicsit is számít? – nézett döbbenten az íróra – Persze, hogy számít, nagyon is! Mit hittél, miért vagyok veled? Unalomból? Én is szeretlek, de ez a munkám! Az életem! Az én életem, Castle! – kiabált most már Kate. Tudta, hogy a férfi csak aggódik érte, de dühös volt rá, amiért választás elé állította. Vagy szerelmük, vagy a munkája. – Nem írhatod elő nekem, mikor mit kellene tennem, akkor sem, ha féltesz! Elmegyek a fiúkkal és behozom azt a szemetet! – zárta rövidre vitájukat Kate mérgesen.

-          Igazad van. – sóhajtott lemondóan Rick, majd távolabb lépett a nőtől – Ez a te életed. De ne várd el tőlem, hogy elkísérjelek ezekre a bevetésekre, és úgy tegyek, mintha nem éreznék semmit, míg te veszélyben vagy!

-          Mégis mit vársz tőlem, mit tegyek? Tologassak aktákat egész nap, hogy te nyugodt legyél? – kérdezte Beckett még mindig dühösen.

-          Nem, csak azt várom, hogy légy rám is tekintettel! Hogy elfogadd, hogy már nem vagy egyedül, hogy itt vagyok veled! És bármi történik veled, az engem is érint, el sem tudod képzelni, mennyire! – emelte fel hangját a férfi is, és ideges mozdulattal a hajába túrt. – Erről az egy esetről van szó, az ég szerelmére! Most az egyszer kérem tőled, hogy maradj itt! – nézett könyörgőn a nőre, de szemébe nézve látta, hogy Kate nem fog engedni. Mivel a nő nem válaszolt, halkan suttogta – Értem. – Még egy pár pillanatig némán pihentette tekintetét a nyomozón, majd fájdalmasan felsóhajtott, és kilépett a pihenőből, majd egyenesen a lift felé indult. Kate fáradtan és szomorúan dőlt neki a falnak. Szemét könnyek égették, de nem engedte kibuggyanni őket. Arcát kezébe temette, majd nagyot sóhajtva túrt bele hajába. Ekkor Javi jelent meg az ajtóban.

-          Beckett, mehetünk? – kérdezte, miközben végig futatta tekintetét a nő arcán, akinek könnyes volt a szeme.

-          Persze – válaszolt gyorsan Kate, majd automatikusan a lift felé ment. Idegességében nem vette észre, hogy golyóálló mellénye az asztalon maradt, ahova akkor tette le, amikor Rick a pihenőbe hívta.

-          Castle? – kérdezte Javi Kate-től, bár egyértelmű volt számára, hogy az író elment. Míg a többiek a liftnél vártak Kate-re, ő visszament az asztalához, és jól látta, hogy a két ember a pihenőben vitatkozik egymással. Nem értette, hogyan lehetséges, hogy akik még reggel olyan szerelmesen évődnek egymással az autóban, délutánra már ugyanazzal a szenvedéllyel vitatkoznak.

-          Elment. – jelentette ki Beckett, majd a lift felé indult. Espo végignézett a nőn, és csak remélte, hogy hamarosan kibékülnek az íróval, mert már előre látta, milyen fagyos hangulat lesz az őrsön, ha mégsem ássák el a csatabárdot a szerelmesek.

Beckett a taktikai egység élén haladva, némán szedte egymás után a lépcsőfokokat a 9. sugárúti raktárépületben, miközben átkozta magát, amiért mellényét az őrsön hagyta. Mellény nélkül nem a legjobb ötlet volt így elől haladni, de ha eltér a rutintól, Ryan és Espo biztosan kíváncsiak lettek volna az okára, és ő jobbnak látta, ha nem szól róla a többieknek. Nem akarta elismerni, hogy az íróval való veszekedésük annyira felkavarta, hogy olyan hibát követett el, amilyen csak egy kezdő járőrrel esik meg. Szíve hevesebben dobogott a biztonságot nyújtó mellény hiánya miatt. Mögötte lépkedett Esposíto és Ryan, valamint az egész kommandós csapat, és még néhány nyomozó a 12. őrsről. Egy kívülálló talán túlzásnak érezte volna a felvonultatott haderőt, de azok után, amit Beckették a fickóról megtudtak, biztosra akartak menni az akció kimenetelét illetően. Noha az ő adatbázisukban nem szerepelt a férfi, a központi rendszernek nem volt ismeretlen a neve. Bűnlajstromán garázdaság, kábítószer-kereskedelem, emberrablás, és még számtalan bűn szerepelt, melyhez most már a gyilkosságot is hozzáírhatták.  Ahogy a nyomozónő a kijelölt helyiség felé haladt, gondolataiban újra és újra lepergette a beszélgetést az íróval. Be kellett látnia, hogy megint forrófejűen viselkedett. Rick csak aggódott érte, ami melegséggel töltötte el a szívét, látva, hogy a férfi ennyire szereti. Ő pedig, ahelyett, hogy a karjaiba simult volna, vitát kezdeményezett. Kate most felért az emeletre, és megállt a raktár egyik ajtaja előtt, majd tekintetével jelzett Javinak, aki bólintással jelezte, hogy érti, mi következik. Minden igyekezetével próbált az akcióra koncentrálni, de gondolatai megint elkalandoztak. Igaza volt Ricknek. Már nincs egyedül, nem hozhat egyedül döntéseket, mert mindkettejükre hatással vannak a következmények. Eldöntötte, hogy amint Kortezt bevitték, felkeresi az írót, és ezúttal higgadtan, nyugodtan beszélik meg, hogyan is oldják meg ezt az akadályt. Eddig mindig sikerült megoldást találni, ezúttal is sikerülnie kell összeegyeztetni munkáját a szerelemmel. Muszáj sikerülnie, mert Rickhez hasonlóan, ő sem tudta volna elképzelni a napjait Rick nélkül. Nemcsak otthon, de a kapitányságon sem. Ezt végiggondolva, megkönnyebbülten fordította most már minden figyelmét az akcióra. Még egy utolsó tekintetváltást tett Javival, majd hangosan dörömbölt az ajtón.

-          NYPD! Kinyitni! – kiáltott be Kate a csukott ajtón, majd Javi egy erőteljes mozdulattal berúgta azt, és beléptek a helyiségbe.

Ami azonban ott fogadta őket, arra egyikőjük sem számított. A hatalmas helyiségben a pillanat tört része alatt szabadult el a pokol. Fegyverek ropogása hallatszott minden oldalról. A rendőrök igyekeztek fedezéket keresni, miközben folyamatosan viszonozták a tüzet. Kate éppen a tárat cserélte ki fegyverében, amikor éles fájdalom hasított a hátába, majd pillanatok alatt minden elsötétült.

21. rész

Rick már legalább másfél órája otthon volt, és az óta püfölte ujjaival kitartóan a billentyűzetet. Minden mérgét ki akarta írni magából. Nem tudta elhinni, hogy a nő nem értette meg, miért kérte tőle, hogy ne tartson Ryanékkel. Aggódott érte, rettegett attól, hogy megsérülhet, hogy elveszíti. Miközben újabb fejezetet törölt ki egy gombnyomással, mivel nem volt elégedett a végeredménnyel, fejében újra lepergette vitájukat. Keserűen húzta el ajkát. „az első komoly veszekedésünk. Persze, csak ha nem számítjuk bele a Meredith ügyet.” Dühösen megrázta fejét, hogy kiverje belőle a vitát, és a nőt, majd ismét nekirugaszkodott, hogy immár harmadszor megírja a negyedik fejezetet legújabb könyvében. Múzsájával való vitája azonban kihathatott írására is, mert sehogy sem tudta úgy megírni, ahogy szerette volna. Hiába igyekezett, gondolatai szüntelen azon forogtak, mit csinálhat a nyomozó. Vajon már az őrsön van a fickóval és épp kihallgatja? Vagy megsérült, és én nem vagyok ott? Ott kellene lennem… tépelődött magában. Elmélkedésében anyja zavarta meg, aki óvatosan nyitott a szobába. Nem akarta zavarni fiát az írásban, tudta, nem szereti, ha kizökkentik.

-          Richard? – kérdezte, majd amikor látta, hogy a férfi egy pillanatra felpillant a monitorról beljebb merészkedett. – Kate nincs itt?

-          Nincs. – jött a szűkszavú felelet.

-          Csak szólni akartam, hogy a kicsit megetettem, és most édesen szunyókál. Annyira aranyos, amikor… - áradozott Martha a kislányról, de elnémult, amikor látta fia bosszús tekintetét, ahogy a billentyűzetet üti. – Miért nincs itt Kate?

-          Nem vagyunk házasok, hogy mindig itt legyen! – felelte anyjának erélyesebben, mint akarta. Enyhébb hangon folytatta – Ne haragudj. Dolga van a kapitányságon. Egy gyanúsítottért ment.

-          És ha jól gondolom, neked ez egyáltalán nem tetszik. – vélte Martha, akinek éles szemét nem kerülte el fia fájdalmas tekintete. – összevesztetek?

-          Nem. – tagadta azonnal Rick, de amikor anyja sokatmondóan rápillantott, lesütött szemmel folytatta – csak nem értettünk egyet.

-          Miben?

-          Azt akartam, hogy hagyja ki az akciót. Bízza a fiúkra. - vallott színt anyja előtt a férfi – ő pedig nem értette meg, miért kérem ezt! Azt hiszi, el akarom választani a munkájától, hogy azt akarom, válasszon, de ez nem igaz!

-          Biztosan nem? – húzta fel szépen ívelt szemöldökét a nő.

-          Én csak folyton attól rettegek, hogy egyszer balul sül el egy ilyen akció, és elveszítem! Azt nem élném túl. – nézett elgyötörten anyjára Rick. – Talán jobb volna, ha kiszállnék az életéből… - gondolkodott hangosan Rick, de anyja félbeszakította.

-          Egyszer volt egy apró szerepem egy krimiben. Egy nyomozó menyasszonyát alakítottam. – kezdett bele a történet mesélésébe Martha, és egy kézmozdulattal csendre intette fiát, amikor látta, hogy az szólni akar. – Megkérdezte a nyomozó, tudom-e, mit vállalok, ha hozzámegyek. Tudod, mit válaszoltam?

-          Nem – sóhajtott nagyot lemondóan Rick, mivel látta, hogy nem úszhatja meg az újabb színészi anekdotát.

-          „Tisztában vagyok vele, hogy egy nyomozó feleségének lenni, annyit jelent, hogy bármelyik nap özvegy lehetek, de inkább töltök veled együtt néhány évet, mint nélküled egy egész életet”. – idézte szó szerint szövegét Martha. – Fiam, meg kell értened, hogy Kate nyomozó! Ez a munkája. Szereti csinálni, és ért is hozzá. Nélküle nem lenne ugyanaz a Kate, akibe beleszerettél. Megértem, hogy aggódsz miatta, de ha választás elé állítod, akár nyíltan, akár burkoltan, azzal csak elmarod magad mellől. El kell döntened, hogy vele akarsz lenni, ameddig csak lehet, vagy képes vagy leélni nélküle az életed – magyarázta Martha a fiának, de meglepetten vette észre, hogy fia már nem is figyel rá. Kővé dermedve meredt a televízió képernyőjére, miközben kezével a távkapcsoló után kutatott. Amint megtalálta, felerősítette a készüléket.

„Ma délután a new yorki rendőrség lecsapott a 9. sugárúton lévő raktárépületre. Információink szerint, a 12. körzet, gyilkossági csoportja vezette a rajtaütést, miután alapos indokuk volt feltételezni, hogy Adam Kortez ölte meg azt a fiatal nőt, akit néhány nappal ezelőtt egy sikátorban megtaláltak. A letartóztatás közben tűzharc bontakozott ki, amiben két kábítószer – kereskedő életét vesztette, egy rendőr-nyomozónő pedig súlyosan megsérült. A nyomozót életveszélyes állapotban szállították kórházba. A rendőrség hírzárlatot rendelt el, nem nyilatkoznak az esetről. Arról sincs információnk, hogy Adam Kortez a halottak között van- e”

Rick keze megállt a levegőben. Szemét nem tudta levenni a képernyőről, miközben arca halál sápadt lett. Úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna, a rosszullét környékezte. Elgyötörten ejtette ki száján a szavakat.

-          Ne! Kérlek, ne… az nem lehet… - suttogta. Martha döbbenten figyelte fiát, és rossz érzés kerítette hatalmába.

-          Kisfiam, mi történt?

-          Kate – csak a nő nevét tudta kinyögni, és még mindig a televíziót bámulta, ami éppen a helyszínt mutatta. Mentőautók, és rendőrautók sokasága lepte el az utcát, nyomozók és egyenruhások szaladgáltak fel és alá, de Rick hiába remélte, hogy felfedezi közöttük az ő nyomozóját, vagy legalább Javit, vagy Ryant.

-          Richard, Kate is ott volt? – intett fejével a készülék irányába Martha, miközben érezte, hogy minden porcikája remegni kezd. El sem merte képzelni, mi lesz a fiával, ha ezúttal valóban elveszíti a nőt, akit szeret. – Gondolod, hogy ő az a nyomozónő? – kérdezte félve.

-          Nem! Az lehetetlen! Ő nem lehet! – kapta fel fejét Castle, majd hirtelen felpattant, felvette kabátját és elviharzott. Martha összekulcsolta kezét, és csak remélte, hogy nem Kate sérült meg. Tudta, fia soha nem dolgozná fel, ha elveszítené.

Castle őrült tempóban száguldott végig a városon Ferrarijával. Semmi sem érdekelte, csak hogy minél előbb a kórházban legyen. Nem akart arra gondolni, hogy esetleg Kate sérült meg, de agyából nem tudta kiverni ezeket a sötét gondolatokat. Hirtelen egy évet repült vissza az időben. Ismét a temetőben volt, kezén megint érezte Kate vérét, hallotta, ahogy a nő levegő után kapkod, és megint látta szemében a félelmet, és a fájdalmat. Aztán a vitájukra gondolt, amikor ott hagyta a nőt. Haraggal váltak el, még csak meg sem csókolta, holott lehet, hogy az lett volna az utolsó csók, amit adhatott volna neki. Erre a gondolatra hevesen megrázta a fejét.

-          Szedd össze magad! – szólalt meg hangosan – Egyáltalán nem biztos, hogy Kate az! Nem lehet ő! – igyekezett meggyőzni magát, nem sok sikerrel. A kórházhoz érve kipattant az autóból, és egyenesen a lift felé igyekezett, ahol többször is megnyomta a második emelet hívógombját, mely a sebészetre vezetett, mintha azzal a lift gyorsabban haladna. Idegesen dőlt neki a lift oldalának, miközben életében először, imádkozni kezdett. – Istenem, könyörgöm, ne vedd el tőlem! – suttogta egymás után a szavakat Castle. Ekkor hirtelen megállt a lift, és ő azonnal kilépett.

Ahogy körülnézett a folyosón, egyből meglátta Javit és Ryant, ahogy a nővérpultnál állnak. Rajtuk kívül még legalább öt másik nyomozó és egyenruhás rendőr várakozott, de Rick legnagyobb rémületére szerelme nem volt közöttük. Ez pedig csak egyetlen dolgot jelenthetett, hogy ő sérült meg. Szeme könnybe lábadt, és közelebb sétált barátaihoz, akik azonnal észrevették. Javi közelebb lépett hozzá. Pontosan tudta, min mehet most keresztül az író. Nyilván látta a közvetítést a televízióban, másképp nem tudhatott volna arról, hogy mind itt vannak. Annak ellenére, hogy Ryan és a többiek nem tudták, hogy ők ketten egy pár, Ryan is aggodalommal az arcán figyelte az írót. Tisztában volt vele, hogy Rick Kate miatt van itt, hogy sokat jelent neki a nyomozó. Javi szólalt meg először.

-          Castle… - kezdte volna, de Rick közbevágott.

-          Kate? – mivel választ nem kapott, újra megkérdezte, ezúttal hangosabban. – Hol van Kate?

-          Castle, sajnálom. Kate nem viselt golyóálló mellényt, és… - hallotta távolról Espo hangját, és úgy érezte, hogy a szívét épp most tépték ki a mellkasából.

22. rész

-          és amikor tárat cserélt, egy fickó célba vette – hallotta barátja szavait, de nem akarta elhinni. Javi viszont folytatta – nem tudtam, hogy nincs rajta mellény, akkor nem ütök akkorát.

-          Hogy micsoda? – nézett zavartan Espora Castle. Semmit nem értett abból, amit a nyomozó mondott, így az megismételte.

-          Kate éppen tárat cserélt, amikor az egyik szemétláda célba vette, így gyorsan hátba vágtam Kate-t, hogy hasra feküdjön, és ne lője le az a szemét. Nem tudtam, hogy nincs rajta mellény! – védekezett Javi, de Ryan közbeszólt.

-          Akkor sem kellett volna akkorát csapnod, hogy szegény eszméletét veszítse! Nem tudtad volna egyszerűen csak ellökni?

-          Bocsánat, hogy nem értem rá végiglatolgatni a fejemben a lehetőségeket, amikor egyszerre vagy tízen lőttek ránk! – vágott vissza Espo, miközben Castle ide-oda kapkodta a fejét.

Semmit nem értett az egészből, de nem is számított, miről veszekedik a két nyomozó. Ő csak Kate-t akarta! Azt akarta, hogy a nő itt legyen, hogy saját szemével győződhessen meg róla, hogy nincs semmi baja. Mintha az égiek meghallották volna imáját, a pulttal szemben nyílt az ajtó, és Beckett lépett ki rajta, homlokán egy méretes tapasszal. Castle szíve szerint, azonnal odafutott volna hozzá, de tudta, nem teheti, hiszen akkor kiderülne a kapcsolatuk, és Kate talán még jobban megharagudna rá. Szemével azonban itta a nő látványát. Tekintetével végigsimította a nőt tetőtől talpig, és örömmel állapította meg, hogy a homlokán lévő tapaszon kívül semmi nem utal arra, hogy megsérült volna. Ahogy tekintete a nyomozó arcára siklott, találkozott pillantásuk. Beckett szeméből szomorúságot és megbánást olvasott ki.

Kate szívét melegség járta át. Eljött. A veszekedésük ellenére a férfi itt van. Tudta, hogy vár még rá egy nehéz meccs az íróval, ha majd az rájön, hogy nem viselt mellényt, de most csak az számított, hogy itt áll vele szemben, és tekintetéből tisztán kiolvashatta érzelmeit. Aggódást, szerelmet, és a vágyat arra, hogy egymáshoz érjenek. Ő sem vágyott másra, mint hogy szorosan hozzá bújjon, de nem tehette.

-          Mi szél hozott ide, Castle? – kérdezte helyette, igyekezve, hogy társai előtt hangja nyugodtan csengjen, de egy leheletnyi remegés érezhető volt hangjában.

-          Láttam a híreket, és bemondták, hogy egy rendőr megsérült. Azt hittem… - kezdett bele az író látszólag higgadtan, de szemét továbbra sem vette le Kate-ről – azt hittem, közületek valaki. – fejezte be, de tekintetén látszott, mindaz, amin keresztülment, míg bebizonyosodott, hogy szerelme jól van.

-          Garcia-t lőtték meg. – szólt közbe Javi, miközben hol az íróra, hol Kate-re esett a pillantása.

-          Jól van? – kérdezte Castle. Ismerte a nőt, ahogy szinte mindenkit a kapitányságról.

-          Most már stabil, de közel volt.

-          Legalább olyan közel, mint Beckett – fűzte hozzá Ryan, amiért egy éles pillantást kapott válaszul Kate-től, ami nem kerülte el Castle figyelmét, de nem tette szóvá.

-          Veled mi történt? – kérdezte helyette, és a nő homlokán lévő tapaszra mutatott.

-          Éppen tárat cseréltem, amikor éreztem, hogy valaki a hátamba könyököl. Elestem, és bevertem a fejem az előttem lévő ládák egyikébe. Összevarrták, jól vagyok. – mesélte el röviden Kate.

-          Bocs. – hallotta Javi bűnbánó hangját, mire rámosolygott.

-          Ne kérj bocsánatot, megmentetted az életem. – válaszolt Kate – Kortez?

-          Már a vallatóban van.

-          Akkor gyerünk. – vette magához kabátját Kate, de Javi eléállt.

-          Jobb lenne, ha inkább hazamennél. Kortezt bízd ránk. – közölte a férfi. Pontosan tudta, hogy sem Kate, sem Castle nem vágyik másra, minthogy kettesben legyenek, és megbeszélhessék a dolgokat. – Pihenned kell. – fűzte még hozzá. Nem lepődött meg, Ryan-nel ellentétben, hogy Kate azonnal beleegyezett.

-          Rendben, de értesítsetek a fejleményekről. – bólintott Kate, majd várakozón nézett Castle-re és úgy döntött, ezúttal ő teszi meg az első lépést. – hazavinnél?

Némán tették meg az utat egészen Kate lakásáig. Alig beléptek azonban az ajtón, Castle egy hirtelen mozdulattal magához szorította a nőt, és olyan szorosan ölelte, ahogy csak tudta. Kate először megdöbbent, majd viszonozta az ölelést, és hozzábújt szerelméhez, miközben beszívta férfias illatát. Ismét ott volt, ahol a legnagyobb biztonságban érezte magát, Castle karjaiban. Az író ekkor eltolta magától egy kicsit, majd megsimogatta az arcát. Keze végig siklott Beckett karján, majd vissza, mintha arról akarna meggyőződni, valóban nem sérült meg a nő, végül nyakán állapodott meg.

-          Istenem, annyira örülök, hogy jól vagy! – suttogta, miközben homlokát a nőéhez nyomta, ügyelve arra, hogy ne érintse meg a leragasztott területet. – Amikor láttam a híreket, a poklok poklát éltem át! – Kate gyengéden megsimogatta a férfi arcát, és ő is csak suttogott, amikor válaszolt.

-          Jól vagyok.

-          Hála Istennek! – sóhajtott mélyet az író, majd ajka a nőére tapadt. Gyengéden csókolta, lágyan becézgette a finom ajkakat. Minden percét ki akarta élvezni, hogy újra csókolhatja, miközben keze végig simított Kate testén, a melle vonalától a derekáig, és még közelebb húzta magához. – Annyira szeretlek! – suttogta bele a csókba Rick, és újra birtokba vette a nő ajkait, aki habozás nélkül viszonozta.

Mialatt szenvedélyesen csókolták egymást, lassan araszoltak a nő hálószobájáig. Amikor odaértek, Rick a csók megszakítása nélkül gombolta ki kedvese ingét, miközben Kate is ugyanezt tette a férfi ingével. Amikor már minden gombot kigombolt, gyengéden lehúzta a férfiról, miközben kezével végig simított meztelen bőrén, majd az inget a földre hajítva, keze visszatért a férfi mellkasára, és lassú, finom mozdulattokkal barangolta be szerelme izmos felsőtestét, egészen a derekáig, ahol ujjai könnyedén végig simítottak izmos hasán, majd a férfi nadrágszíjánál álltak meg, és egy könnyed mozdulattal kikapcsolta a csatot. Eközben Rick sem tétlenkedett. Ajka hol Kate nyakát, hol annak mellét kényeztette, majd visszatért ajkaihoz, és élvezettel hallgatta, hogy Kate szaporábban veszi a levegőt csókjai nyomán, miközben igyekszik minél szorosabban hozzábújni. Amikor már mindkettejükön csak fehérnemű volt, Rick karjába vette a nőt, és finoman az ágyra fektette, majd ő is fölé hajolt, és tovább csókolta. Ajka forró ösvényt hagyott maga után, ahogy Beckett nyaka után, annak mellét, hasát csókolgatta, miközben Kate puha kezével a hátát simogatta, amitől Rick testén kellemes borzongás futott végig, majd beletúrt a férfi hajába, és felhúzta magához, hogy ajkaik újabb csókban egyesüljenek. Lassú, érzéki mozdulatokkal szabadították meg egymást az utolsó ruhadarabtól is, ami közéjük állt, majd amikor már nem bírták tovább az édes kínzást, együtt jutottak el ismét a paradicsomba.

Kate fejét Rick mellkasán pihentette, és hallgatta a férfi szívverését, miközben Castle a hátát simogatta gyengéden. Ujjait játékosan végig futtatta a férfi mellkasán, és felnézett rá. Tisztában volt vele, hogy meg kellene beszélniük a délutáni vitát, de még nem akarta elrontani ezt a varázslatos pillanatot. Az előbbi szeretkezésük csodálatos volt, ahogy az eddigi összes. Csak remélni merte, hogy a mostani azt jelentette, a férfi már nem haragszik.

-          Ébren vagy? – kérdezte félve, ahogy felnézett rá. Castle válaszul megcsókolta, amit ő azonnal viszonzott. A férfi játékosan húzta végig nyelvét a nő alsó ajkán, mire Kate felnyögött. Válaszul, hasonlóan kínzóan érzéki mozdulattal simított végig a férfi mellkasán, le egészen a hasáig, majd vissza, miközben gyengéden beleharapott az ajkába. Csókuk ismét egyre szenvedélyesebb lett, és Castle el sem akarta hinni, mit vált ki belőle a nő. Még sosem volt része hasonló érzésben. Ha csak hozzáért a nő, vagy rávillantotta csábosan a tekintetét, neki már kiszáradt az ajka, teste pedig lángban égett. De tudta, hogy beszélniük kell, így finoman eltolta magától a nyomozót, és lágy hangon megszólalt.

-          Kate, én… - kezdett volna bele Castle, de Beckett elhallgattatta egy újabb csókkal, majd suttogva így szólt.

-          Ne, kérlek, még ne. – majd ajkaik újra egy csókban forrtak össze, miközben Castle jobb kezével átkarolta és magához húzta szerelmét. Ekkor azonban Kate hirtelen eltávolodott, s bár nem akarta mutatatni, arcáról fájdalmat olvasott le az író.

-          Mi a baj? – könyökölt fel azonnal a férfi, és fürkészőn nézett a nőre.

-          Csak a hátam. – felelte a nő, igyekezve megnyugtatni Castle-t. – Kezdem érezni a barátság erejét. – próbált viccelődni Kate, utalva Javi erőteljes ütésére.

-          Had nézzem! – kérte ellentmondást nem tűrő hangon Castle és maga felé fordította szerelmét. A látványtól ledöbbent. Igazat kellett adnia Ryannek, Javi valóban lehetett volna gyengédebb, ugyanis Beckett háta kék-zöld színben játszott azon a ponton, ahol Javi könyöke eltalálta. – Tényleg lehetett volna veled gyengédebb. – morogta az író, de Kate csak mosolygott, és megsimogatta aggódó kedvese arcát, aki odafordult és belecsókolt a tenyerébe.

-          Ha gyengédebb lett volna, talán most nem lehetnék a karjaidban.

-          Kate, miért nem volt rajtad golyóálló mellény? – tette fel a kérdést az író minden átmenet nélkül, mely már a kórház óta nyomasztotta.

23. rész

Kate tüdejét hatalmas sóhaj hagyta el, miközben elhúzódott az írótól. Magára húzta a takarót, hátával az ágy támlájához támasztott párnának dőlt, miközben igyekezett úgy elhelyezkedni, hogy ne okozzon magának fájdalmat. Szíve szerint, várt volna még ezzel a beszélgetéssel, és sokkal inkább élvezte volna még ezt a gyönyörű pillanatot, hogy írója karjaiban lehet, de ha Castle beszélni akar róla, ám legyen.

-          Épp a mellényt akartam felvenni, amikor félrehívtál a pihenőbe, hogy beszéljünk. – fogott bele Kate nehezen. Igyekezett szavait úgy megválogatni, hogy Castle véletlenül se értse félre. Egyáltalán nem akart újra veszekedni. – Ledobtam az asztalomra. Aztán, amikor összevesztünk, olyan dühös voltam, hogy egyenesen a lifthez mentem, az meg ott maradt.

-          Az én hibám. – jelentette ki Castle, és szemében szomorúság tükröződött. Nem akarta, hogy Kate a helyszínre menjen, mert attól félt, baja eshet, most pedig kiderült, hogy majdnem miatta halt meg szerelme, mert ő feldühítette, és nem tudott eléggé koncentrálni.

-          Castle, ne mondd ezt! – fordult szerelme felé Kate. Úgy tűnik, nem sikerült jól megválogatni szavait, ha az író ezt szűrte le belőle. – Nem a te hibád! Én voltam figyelmetlen! Ilyen hibát maximum egy kezdő járőr követ el.

-          Nem kellett volna feldühítenem téged az akció előtt. – ostorozta magát tovább az író.

-           Rick, kérlek! – simogatta meg arcát Kate. – Ez egyáltalán nem a te hibád! – ismételte meg a nyomozó, de mivel látta Castle arcán, hogy nem győzte meg, folytatta – Máskor is dühítettél már fel, emlékszel? Akkor mégis tudtam az ügyre figyelni.

-          Akkor még nem voltunk egy pár. – emlékeztette Beckettet a nyilvánvalóra a férfi - ráadásul ma igazad volt. – ismerte be szemlesütve.

-          Castle, én… - kezdte volna Kate a bocsánatkérést, melyre már a raktárban is készült, de Rick nem hagyta, csak folytatta.

-          Nem kérhetem tőled, hogy add fel a munkád, ahogy azt sem kérhetem, hogy egész nap aktákat tologass, csak, hogy nekem ne kelljen aggódni. Az nem te lennél. Nem az a nő, akibe beleszerettem. Tudod, mi volt az első dolog, ami eszembe jutott rólad, amikor megismertelek? – kérdezte, és amikor a nő a fejét rázta, folytatta – hogy rejtélyes vagy és szenvedélyes. Amikor a kihallgatóban a szemembe néztél, ott lobogott a tekintetedben a tűz, ami megbabonázott. Ez a tűz tudom, nem nekem szólt, hanem a munkádnak. Minden alkalommal, amikor kihallgatunk egy gyanúsítottat, lenyűgözve figyelem, ahogy apránként megtöröd, és ugyanez a tűz van a szemedben olyankor. Szeretlek Kate, és nem tudnám elviselni, ha nem láthatnám ezt a tüzet többé a szemedben. – ért mondandója végére Rick. Kate némán figyelte az írót. Meg sem tudott szólalni a meghatottságtól, hogy Castle megértette, milyen fontos számára a munkája.

-          Rick, nekem te legalább olyan fontos vagy, mint a munkám. Sőt, annál sokkal fontosabb. – simogatta meg az arcát, majd folytatta – Ma az akció közben rájöttem, hogy hiba volt a részemről olyan nyersen reagálni. Csak féltettél, én pedig egyből ugrottam. – mosolyodott el szégyellősen Kate – De meg kell értened, hogy új még nekem ez az egész. Az eddigi kapcsolataimban sosem volt kérdés a munkám. De most…

-          Most sem lesz az. – jelentette ki határozottan Castle. – Rendőr voltál akkor is, amikor beléd szerettem, Kate. Tudtam, mit vállalok, amikor hagytam, hogy a szívem győzzön az eszem felett. S noha minden egyes nap halálra fogom magam izgulni miattad, veled akarok maradni. Tisztában vagyok vele, hogy együtt lenni veled, annyit jelent, hogy bármelyik nap elveszíthetlek, de inkább töltök veled együtt néhány évet, mint nélküled egy egész életet. – idézte anyja szavait Castle, miközben magához húzta Kate-t és lágyan megcsókolta, aki azonnal viszonozta azt ugyanolyan gyengéden. Amikor megszakították a csókot, Kate beletúrt a férfi hajába, miközben mélyen a szemébe nézett.

-          Esküszöm, hogy nem veszítesz el! Vigyázni fogok magamra, ígérem. – mosolyodott el Beckett. Felszabadultnak és boldognak érezte magát, hogy szerelme elfogadja őt olyannak, amilyen, és nem kéri tőle, hogy adja fel másik szerelmét, a hivatását, noha Rickért megtette volna. Az akció közben jött rá, hogy munkája nélkül tudna élni, de Castle nélkül már nem. – Szeretlek! – fűzte még hozzá, és ajkuk újra egy csókban egyesült.

Castle most már finomabban húzta magához a nőt a csók közben, nehogy újra fájdalmat okozzon neki, miközben lágyan cirógatta hátát. Csókjuk egyre szenvedélyesebb lett, majd Kate hirtelen eltávolodott tőle, és Castle szemébe nézett. Az író vágytól elhomályosult tekintettel nézett vissza rá. Fogalma sem volt, mi történhetett, hiszen ő kifejezetten ügyelt arra, hogy csak óvatosan érintse meg a hátát.

-          Mindjárt jövök. – mosolygott rá a nő, és faképnél hagyta az írót, aki durcásan nézett utána.

-          Kate Beckett! Nem hagyhatsz most így itt! – kiáltott a nő után, majd nagyot sóhajtva huppant vissza a párnára – kikészít ez a nő! – morogta orra alatt, majd egyszer csak Kate csábító hangját hallotta meg.

-          Castle, hunyd be a szemed!

Rick azonnal elfelejtette, hogy épp meg akart sértődni a nőre. Ismerte a nőt, tudta, hogy készül valamire, ezért izgatottan engedelmeskedett. Néhány pillanattal később érezte, hogy Kate lovagló ülésben elhelyezkedik rajta, majd ajkát is érezte, ahogy végig csókolja felső testét, amitől neki egyre szaporábban kellett szednie a levegőt. Kate magában mosolyogva nyugtázta, hogy elérte a kívánt hatást, a férfi teste azonnal reagált a csókjaira, pedig még csak alig ért hozzá. Castle még mindig behunyt szemmel hagyta, hogy a nő kényeztesse, de azonnal kipattant a szeme, amikor azt érezte, hogy Kate felemeli a kezét, és egy villámgyors mozdulattal az ágy támlájához bilincseli. Ahogy kinyitotta a szemét, tekintete Kate pajkos tekintetével találkozott. A nő szemében vidámság és vágy csillant.

-          Beckett nyomozó! – vigyorgott rá huncutul Castle – Mégis mit követtem el?

-          Lássuk csak… - emelte égre tekintetét a nő, mintha gondolkodna – letartóztatom Mr. Castle rablásért.

-          Mit raboltam el? – nézett még mindig kék szemével ártatlanul Castle.

-          A szívemet – suttogta Kate, miközben előre hajolt, és lágyan megcsókolta az írót. Ajka puhán érintette a férfiét, aki azonnal visszacsókolt. Nyelvük édes, izgató játékba kezdett, miközben Castle szabadon maradt kezével simogatta Kate-t. A nő ekkor megszakította a csókot, és ajkával bebarangolta a férfi egész testét, aki lévén, hogy az ágyhoz volt bilincselve, semmit nem tehetett ellene. Amikor már szinte alig bírta elviselni a nő ajkainak érintését, szabad kezével közelebb húzta magához a nőt, és szenvedélyesen találkoztak ajkaik, úgy suttogta a csókba.

-          Vedd le a bilincset – majd tovább csókolta a nő nyakát, mellét, míg az feljebb nyújtózott, hogy kioldja a szeretett férfit. Castle amint megérezte, hogy szabad, egy mozdulattal megfordította a nőt, vigyázva sérüléseire, és megcsókolta, majd hirtelen felegyenesedett.

-          Mit csinálsz? – kérdezte a nő döbbenten, amikor látta, hogy a férfi feláll, és kifele indul a szobából.

24. rész

-          Most én következem, Beckett nyomozó – kacsintott rá ravaszkásan Castle. Alig telt el pár másodperc, kezében edénnyel érkezett vissza.

-          Az… - kezdte volna Kate, de Castle gonoszul elmosolyodott.

-          Ne higgye nyomozó, hogy csak maga tud vallatni! – vigyorgott győzelemittasan, és már Kate mellett is volt az ágyban. Egy mozdulattal megbilincselte a nőt, aki mivel nem is számított rá, mire készül a férfi, nem is tudott ellenkezni. – Feltérképeztem a hűtőszekrényedet, és odanézzenek, mit találtam! – vigyorgott még mindig a férfi.

Ezután Castle csókolni kezdte a nő nyakát, ajkát, finoman végig húzta nyelvét fülcimpáján, majd egyik kezével kivett egy jégkockát, és lassan, érzékien húzta végig a nő melle vonalán, le egészen a hasáig. Kate-nek a lélegzete is elakadt, amikor a hideg jeget megérezte felforrósodott bőrén. Nem volt ideje azonban reagálni, mert a jégkockát Castle forró ajka követte, aki nyelvét finoman húzta végig ugyanazon a vonalon, ahol korábban a jégkockát, majd ajka visszatalált a nő ajkára, és szenvedélyesen megcsókolta. Aztán újabb jégkocka került elő, amivel bebarangolta a nő egész testét, ajkával pedig követte. Amikor Kate már úgy érezte, nem bírja elviselni tovább ezt az érzéki kínzást, egy mozdulattal közelebb húzta magához az írót, aki nem is ellenkezett, és nyelvük szenvedélyesen fedezte fel a másik ajkát. Ekkor azonban megszólalt Beckett telefonja. Kate zihálva nyúlt a telefonért, miközben Castle még mindig szorosan rajta feküdt, de az író megfogta kezét, és összekulcsolta ujjaikat.

-          Könyörgöm, csak most ne vedd fel! -– nyögte Castle. Kate belenézett a szemébe, miközben érezte, mennyire kívánja őt a férfi. Mivel ő is majd eszét vesztette már a vágytól, hogy végre eggyé váljanak, hevesen megcsókolta, és úgy döntött, valóban nem veszi fel. A készülék azonban kitartóan csörgött tovább. Végül nagy nehezen kibújt a férfi öleléséből, kioldotta bilincsét és bocsánatkérően nézett rá.

-          Sajnálom… - majd beleszólt a készülékbe – Beckett!

-          Itt Javi! Kortez vallott. Mindent elismert, a 75 lepedő még mindig a számláján van, ahova Moore utalta – tájékoztatta főnökét Javi.

-          Értem, én… nemsokára… bemegyek – vette szaporán a levegőt Beckett, hiszen még nem múlt el a férfi érintésének hatása. Ezt Javi is meghallotta, és egyből tudta, mibe telefonálhatott éppen bele. Magában jót derülve szólalt meg.

-          Nem kell sietned. A papírmunkát majd Ryan és én elintézzük. – vigyorgott még mindig, majd letette a telefont. Kate töprengve fordult az író felé, aki szomorúan nézett fel rá.

-          Menned kell, igaz? – kérdezte, miközben úgy érezte, a vágy lassan elemészti.

-          Javi szerint… nem kell sietnem – mosolygott érzékien a férfira, akinek azonnal felderült az arca. Magához húzta szerelmét, és vadul csókolni kezdte, ahol érte, míg végül már egyikük sem bírta tovább, és ismét egymást szorosan átölelve jutottak el a csúcsra.

Kate éppen blúzát gombolta be, amikor megérezte derekán a férfi ölelő karját. Lágyan mosolyogva dőlt háttal neki a férfi mellkasának, aki már felöltözve várta, hogy ő is elkészüljön. Castle megcsókolta a nő nyakát, úgy suttogta a fülébe.

-          Csodálatos vagy. – fúrta arcát a nő hajába. – veled minden alkalom olyan, mint először. – Kate nem válaszolt, csak megfordult a karjaiban és szerelmesen megcsókolta.

-          Mennünk kell – bontakozott ki az ölelésből a nő. Szekrényéről felvette pisztolyát és jelvényét, de amikor a bilincsért nyúlt, elmosolyodott. Már sosem tudja majd úgy kézbe venni, hogy ne a Rick-kel töltött édes órák jussanak róla eszébe. Miután eltette azt is, Castle felé fordult.

-          Mehetünk? – kérdezte tőle a férfi, és amikor bólintott együtt indultak el az autóhoz, hogy mielőbb a kapitányságra érjenek.

A kapitányságon a szokásos nyüzsgés uralkodott, amikor kiléptek a liftből. Kate egyenesen az asztalához ment, ahol még mindig ott feküdt a mellény. Sietve odakapott, hogy eltüntesse, még mielőtt Gates meglátja, míg Castle lehuppant szokásos helyére. Nem volt szerencséje. Éppen el akarta tenni, amikor a Vaslady dörgő hangját hallotta meg maga mögött.

- Beckett nyomozó, az irodámba! Most! – hangzott az egész kapitányság, mire Beckett fintorogva követte, nyomában Rick-kel.

Miután Kate becsukta maguk mögött az iroda ajtaját, a kapitány megállt az íróasztala mögött, és szúrós szemmel nézett a nyomozóra.

-          Volna szíves felvilágosítani, hol tart az ügy? – kérdezte, és Kate mellkasáról mázsás kő esett le. Azt hitte, letolásban lesz része a mellény miatt, aminek egyáltalán nem örült volna, ha Rick előtt zajlik, ugyanis bizonyos részleteket nem osztott meg a férfival, hogy az ne aggódjon, de örömmel konstatálta, hogy a kapitány nyilván nem tud az esetről. Nyugodt, magabiztos hangon fogott bele.

-          Samuel Moore megtudta, hogy a fiának viszonya volt Jane Crawforddal, egy évvel ezelőtt, amiből született egy gyerek is. Felbérelte Starkot, hogy nyomozzon és készítsen fényképeket. Aztán amikor rájött, hogy a nő itt van, 75 000 dollárt adott Korteznek, hogy végezzen vele, aki meg is tette. – fogta rövidre beszámolóját Kate. Úgy gondolta, elég nagyjából elmondania a fejleményeket, részleteket majd olvashat az ügyről Gates a jelentéséből.

-          Mit kér az ügyésztől? – kérdezte Gates.

-          Moore-nak 15 év fegyház, tekintettel arra, hogy együtt működött velünk, és tulajdonképpen ő dobta fel Kortezt. Korteznek pedig életfogytiglan.

-          A bizonyítékok megállnak majd a bíróság előtt? – kérdezte szinte feleslegesen a kapitány, mivel az együtt töltött idő alatt, már látta, hogy Beckett nyomozó addig nem adja át az ügyésznek az anyagokat, míg azok nem bizonyítják tökéletesen a valódi tettes bűnösségét.

-          Mind egy szálig. – válaszolt Kate helyett Castle, mire a Vaslady szúrós tekintettel jelezte, hogy nem vele beszélget. Castle vágott egy grimaszt, de csendben maradt.

-          Mi lesz a babával? – tette fel következő kérdését a kapitány. Amikor Kate szólásra nyitotta a száját, megint Castle hangját lehetett hallani.

-          Anyám! – nézett döbbent tekintettel Gates-re az író.

-          Úgy nézek ki, mint az anyja, Mr. Castle? – húzta fel szemöldökét a Vaslady, miközben Kate azon igyekezett, ne nevessen fel hangosan a helyzet abszurditásán. Fogalma sem volt, honnan jött most ez a férfinak, de csak nehezen állta meg, hogy ne kacagja el magát, ahogy ránézett felettese arcára, aki azonban egyáltalán nem találta humorosnak a helyzetet, és Castle riadt tekintetére.

-          Határozottan nem! – válaszolt szemtelenül az író, miután ő is észrevette, milyen félreérthető volt, amit mondott. – Csak eszembe jutott, hogy fel kell hívnom anyámat.

-          Akkor menjen, és hívja fel! – utasította a nő a férfit – addig sem lábatlankodik itt. – fűzte hozzá, majd ismét Beckett felé fordult, miközben Castle elhagyta az irodát, hogy megtelefonálja anyjának, Beckett jól van, hiszen már biztosan halálra aggódja magát.

-          Szóval, mi lesz a babával? – tért vissza korábbi kérdéséhez a kapitány.

-          Tekintettel arra, hogy Zack Moore az édesapja, minden valószínűség szerint, hozzá kerül majd, amennyiben magához akarja venni. – válaszolt Beckett.

-          Van rá esély, hogy nem?

-          Nem tudom, talán nem mondd le róla, mégiscsak a lánya – felelte őszintén Kate, és csak remélni tudta a kislány érdekében, hogy nem kerül árvaházba.

-          Nagyon remélem, hogy nem. – Ahogy Kate a Vaslady-re nézett, hirtelen mintha együtt érzés csillant volna meg a nő tekintetében, de olyan gyorsan eltűnt, ahogy érkezett. Mikor megszólalt, már ismét a régi kapitány volt. – Minden gyereknek szüksége van családra. Ellenkező esetben itt kötnek ki nálunk, a vallatóban. – fejezte be gondolatmenetét a kapitány, majd tekintetét az asztalán lévő aktákra fordította. E mozdulatot Kate úgy értelmezte, hogy távozhat, de amikor keze már az ajtókilincsen volt, a kapitány megállította.

-          Beckett nyomozó! Nem mondtam, hogy végeztünk. – nézett Beckettre.

-          Igen, Asszonyom? – fordult vissza kérdőn a nyomozó.

-          Avasson már be, minek magának a golyóálló mellény! – fúrta dühösen tekintetét Kate szemébe, aki alig észrevehetően égnek emelte tekintetét, és ajkára kényszeredett mosolyt öltött.

25. rész

-          Asszonyom, az csak egy… - kezdett bele a magyarázkodásba Kate, de főnöke beléfojtotta a szót, éppen akkor, amikor Castle is belépett.

-          Az csak egy, mi? – emelte kérdőn tekintetét beosztottjára, de választ nem várt, folytatta – mióta is rendőr maga, nyomozó?

-          9 éve – válaszolt halkan Beckett, miközben észrevette, hogy Castle némán mellé áll, és észrevétlenül megérinti a kezét, így öntve belé erőt.

-          9 éve. – ismételte meg a kapitány. – 9 éve rendőr, és ebből 5 éve nyomozó! Mégis elkövet egy akkora hibát, amit csak egy kezdő követne el! – emelte fel a hangját Gates. – Mégis mit képzelt, amikor úgy ment ki egy akcióra, hogy a mellényét az asztalon hagyta? Nehogy válaszoljon! Nem érdekel! Ráadásul nem elég, hogy mellény nélkül vonult ki, hanem még elsőként is ment be a helyszínre! – kiabált tovább a kapitány. Az utolsó mondatnál Castle döbbenten nézett Kate-re. Erről ő nem tudott, és a nő sem avatta be. Mégis hogy lehetett ilyen felelőtlen? Tette fel magának a kérdést, és a kapitány, mintha gondolataiban olvasna, ki is mondta hangosan.

-          Mégis hogy lehetett ilyen felelőtlen?

-          Asszonyom, én… - de a Vaslady megint megakadályozta, hogy végig mondja, ami már kicsit kezdte idegesíteni a nyomozót, de nem tehetett semmit. Átkozta balszerencséjét, hogy az író éppen most jött vissza az irodába. Igazán telefonálhatott volna még egy ideig, gondolkodott magában Kate és közben kerülte Castle tekintetét. Tudta, hogy a férfi is dühös lesz rá emiatt.

-          Ne Asszonyomozzon itt nekem, nyomozó! Tisztában van vele, hány rendőr, vagy nyomozó hal meg évente az utcán, vagy egy bevetésen, annak ellenére, hogy mellény van rajtuk? Mit gondol, mit érez a családjuk? Azt hiszi, szívesen rendezném meg a temetését az egyik legjobb emberemnek, csak azért, mert nem tette sebességbe az agyát, mielőtt cselekedett volna?!

-          Nem Asszonyom. – válaszolt halkan Kate. Tisztában volt azzal, hogy hibát követett el, és megesküdött magának, hogy soha többé nem lesz ilyen felelőtlen. Kate annyira el volt foglalva gondolataival, hogy azt sem vette észre, a Vaslady éppen a legjobb emberének titulálta őt.

-          Ha Esposíto nyomozó nincs maga mellett, most éppen a családját értesíteném a sajnálatos haláláról! – folytatta a Vaslady még mindig dühösen, miközben Kate semmi másra nem vágyott, minthogy a kapitány végre befejezze, és ő beszélhessen Rick-kel, akin érezte, hogy mereven áll mellette a hallottak hatására. Még csak most tisztázták, hogy elfogadja a Kate munkájával járó veszélyeket a kapcsolatukban, egyáltalán nem hiányzott Gates érzelmi kirohanása, ahogy felfest egy lehetséges jövőképet Castle előtt, akinek e nélkül is éppen elég élénk a fantáziája.

-          Figyelmeztetem nyomozó! – rántotta ki elmélkedéséből a kapitány – Ha legközelebb is szuperhősnek képzeli magát, és a véletlen folytán ismét túléli, én magam lövöm agyon! – nézett rá még mindig dühösen a kapitány, majd egy kézmozdulattal jelezte, hogy befejezte a fejmosást, és távozhatnak.

-          Igen, Asszonyom. – bólintott Beckett, majd Castle kíséretében kilépett az irodából. Ahogy becsukta az ajtót, mély, megkönnyebbült sóhaj hagyta el tüdejét. Megkönnyebbültsége azonban csak addig tartott, míg rá nem nézett Castle arcára.

-          Castle… - szólította meg a férfit, de az író csak ránézett szomorúan. Szemében csalódottság ült, amikor megszólalt.

-          Mi történt egész pontosan? – kérdezte, mire Kate a pihenő felé irányította, ahova szó nélkül követte a férfi. Amikor becsukódott az ajtó, Rick némán nézett rá, válaszra várva.

-          Amikor odaértünk a helyszínre a fiúkkal, akkor jöttem rá, hogy a mellény itt maradt. Óriási hibát követtem el, tudom. De akkor már nem volt visszaút. Arra gondoltam, hogy éppen elegen vagyunk egy gyanúsítotthoz, nem lehet semmi baj, így, bárki kérdezte, azt mondtam, a mellény az ing alatt van. – fogott bele halkan Kate. Tisztában volt vele, hogy a férfi minden egyes szavát figyelemmel kíséri, ahogy mindig – Arra viszont nem számítottunk, hogy Kortez épp egy kokain szállítmány átadását bonyolítja, így nem csak ő volt a raktárban, hanem rajta kívül még kilencen, teli tárral. Alig beléptünk, elszabadult a pokol. – ért vallomása végére Kate, amit már az együtt töltött édes pillanatok után meg kellett volna tennie. Mivel nem tette, így joggal érezte úgy az író, hogy becsapta.

-          Tudtad, hogy nincs rajtad a mellény. – szólalt meg halkan Castle, és szemében szomorúság bujkált – Azt is tudtad, mennyire félek, hogy elveszítelek, és te mégis bementél! Meg is halhattál volna!

-          Nem lett semmi bajom! – fogta meg Castle karját a nő, de Rick hátrébb lépett.

-          Nem rajtad múlott! Ha nincs ott Javi, már nem is lennél itt! Te magad mondtad! - emlékeztette a nőt arra, amikor azt mondta, ha Javi nem könyököl a hátába, már halott lenne. – Miért nem küldted Espo-t vagy Ryant előre? Rajtuk volt mellény!

-          Mert mindig én megyek elől. – nézett Rick szemébe Kate és nem tudta elhinni, hogy már megint ugyanott tartanak, ahol az akció előtt. Úgy tűnik, rájuk rossz hatással van a pihenő. – Ha ezen változtatok, azonnal rájönnek, hogy valami nem stimmel, és el kellett volna mondanom, hogy itt hagytam a mellényt.

-          Az akkora baj lett volna? – kérdezte hitetlenkedve a férfi, mire Beckett azonnal válaszolt, most már ő is dühösen.

-          Hogy aztán rajtam röhögjön az egész őrs, mert kezdő módjára viselkedtem, Castle? – vágott vissza, de azonnal megbánta, ahogy meglátta Rick szemében a fájdalmat, és csalódottságot.

-          Ezért nem fog működni a kettőnk dolga Kate. – szólalt meg mély sóhajjal, lemondóan az író, mire Kate úgy érezte, mintha kihúzták volna a talajt a lába alól.

-          Miről beszélsz? – kérdezte, és igyekezett elrejteni félelmét.

-          A büszkeséged mindig is kettőnk között fog állni. Túl büszke vagy ahhoz, hogy elismerd, hibáztál, még akkor is, ha az életed múlik rajta.

-          Hallgass meg! – kezdett volna bele Kate a bocsánatkérésbe, amit a raktár épületében már fejben elgyakorolt párszor, de a férfi folytatta.

-          Inkább bementél mellény nélkül egy tűzharc kellős közepébe, minthogy beismerd, figyelmetlen voltál. Legalább kettőnkért megtehetted volna! – nézett rá könnyes szemmel a férfi. – Hajlandó vagyok elfogadni, hogy a munkád veszéllyel jár, Kate. De azt nem, hogy felelőtlenül, magad rohansz a halál elé. – folytatta az író, miközben Kate összeszorult szívvel hallgatta, és az ő szeme is könnyben úszott. Nem akarta elhinni, hogy a férfi most éppen azt fejti ki neki, hogy szakít vele, azok után, amit egymás karjaiban átéltek pár órával ezelőtt.

-          Kérlek, hallgass meg! – kérte újra könnyes tekintettel a nő, de Rick nem engedte, hogy eltántorítsa.

-          Szeretlek, de nem fogom végignézni, hogy a halálba rohansz, csak mert szerinted, te vagy az egyetlen, aki képes megoldani egy ügyet, vagy megbilincselni egy gyanúsítottat.

-          Mit akarsz ezzel?

-          Nekem ez így nem megy. – sóhajtott mélyet a férfi. – Kiszállok. – mondta ki nehezen. Még sosem érezte ilyen nehéznek a szívét, mint most, de tudta, ezt kell tennie. Kate sosem fog megváltozni, és igazából ő nem is kívánta tőle, de nem tudta elviselni, hogy naponta kockáztatja az életét, olykor feleslegesen. Számtalan vészhelyzetet éltek már túl együtt, pontosan tudta, mi mindenre képes a nő. Éppen ezért azt is tudta, hogy sosem hátrálna meg egy vészhelyzetből pusztán azért, mert veszélyes. Ő viszont nem marad mellette, hogy végig nézze, amint megölik egy balul sikerült akcióban, egy felelőtlen lépés miatt. Azt hitte, ha Kate az övé lesz, minden sokkal egyszerűbb lesz, de tévedett. Eddig is aggódott a nőért, most viszont egyenesen megőrült még a gondolatától is, hogy baja eshet. Kate döbbenten meredt az íróra. Nem akarta elhinni, amit hallott.

26. rész

-          Ezt nem mondhatod komolyan! – nézett rá hitetlenkedve – Amiatt, mert nem volt rajtam mellény?

-          Nem csak a mellény miatt, Kate! Sokkal inkább amiatt, hogy túl büszke vagy, és önfejű! Vaktában rohansz bele a legveszélyesebb helyzetekbe is, tekintet nélkül arra, hogy én mit érzek közben!

-          Castle… - szakította volna félbe az írót immár harmadszor Kate. Muszáj elmondania, hogy mostantól másképp lesz, hogy már nem fog többé felelőtlenül kockáztatni, hiszen rengeteg veszítenivalója van. Elsősorban Rick. Végre megtalálta a boldogságot, amit nem akar kiengedni a kezéből. Még mielőtt megszólalt volna, Ryan dugta be fejét az ajtón.

-          Beckett… - kezdte, mire Kate és Castle egyszerre fordultak hozzá dühösen, amiért megint megzavarták őket, és ugyanolyan egyszerre mordultak Ryanre.

-          Mi van?!

-          Meg… megjött Zack Moore – dadogta Ryan, miközben tekintetét hol a nyomozóra, hol az íróra függesztette.

Kate fájdalmas tekintettel nézett fel Rickre, aki tudta, hogy a beszélgetést befejezték. Úgy érezte, szíve darabokra tört ebben a pillanatban, de nem szólt semmit, csak némán kiment a pihenőből, Kate pedig gyötrelmes tekintettel nézett utána, majd amikor észrevette, hogy Kevin még mindig a válaszára vár, megkérdezte.

-          Hol van?

-          Az asztalodnál vár. Ide akartam beküldeni, de láttam, hogy Castle-el bent vagytok.

-          Küldd be. – nyögte ki nehezen Kate, majd lerogyott az egyik fotelbe, miközben azon igyekezett, hogy könnyeit visszatartsa.

Kevin odament Beckett asztalához, és Zack Moore-t a pihenő felé irányította, majd ő maga Espo asztalához sietett. Amikor odaért, összeráncolt szemöldökkel fordult társa felé.

-          Mi van Castle-el és Beckett-tel? Ma egyfolytában veszekednek.

-          Megint veszekedtek? – döbbent meg Javi, de szemét nem vette le a monitorról. Éppen a Kortez vallatásáról szóló jelentést gépelte.

-          Igen. Épp az előbb nyitottam rájuk a pihenőben.

-          Hát, testvér, ilyen a szerelem. – sóhajtott nagyot Espo, majd riadtan elhallgatott, de már késő volt. Ryan döbbent tekintettel nézett rá, és hamar összerakta a kirakós darabjait.

-          Úgy érted, hogy… Castle és Beckett? – nézett hitetlenkedve Espora Kevin – hogy ők… hogy ők ketten… együtt… - dadogta értetlenül – már úgy együtt?

-          Igen, de rendezd a képed haver, mert az egész őrs minket figyel!

-          Mégis mióta tart ez? – kérdezte Ryan, de igyekezett normálisan viselkedni közben.

-          Nem tudom, de a minap, amikor Beckett hívott, hallottam őket a kocsiban beszélgetni, és… hű testvér! – vigyorgott Javi – majdnem megolvadt a telefon a kezemben.

-          Miért nem szóltál nekem? – háborodott fel Kevin, de Javi egy mozdulattal leintette.

-          Pontosan azért, amilyen képet most is vágsz! Titokban akarták tartani, és gondoltam, segítek.

-          Én is tudok titkot tartani. – nézett durcásan Kevin, és Javi felnevetett.

-          Naná! Ahogy azt is titokban tudtad tartani, mit kap tőlem karácsonyra Lanie, ugye? – emlékeztette barátját arra az esetre, amikor az kikotyogta Lanie-nek a titkot.

-          Véletlen volt. – sértődött meg Ryan. – Egyébként pedig, örült neki így is, nem? – vonta meg vállát Kevin. Nem értette akkor sem, miért akkora titok, hogy Espo karácsonyi ajándékként egy koncert jeggyel lepte meg kedvesét. Nem tudhatta, hogy annak az együttesnek a dalára szeretkeztek először. Válasz helyett, csak egy grimaszt kapott, majd Javi ismét a monitor felé fordult.

-          Ez egyszer, Kevin, próbáld meg tartani a szád! Ha Gates megtudja, hogy ők ketten együtt vannak, azonnal kipenderíti innen Castle-t. Tudod, hogy csak az alkalomra vár. – amikor Ryan bólintott, még töprengve hozzáfűzte – bár, ahogy elnézem őket, Castle saját magától fog elmenni. – Erre Kevin megint értetlen tekintettel fordult felé, de nem állt szándékában megmagyarázni a dolgokat. Ahogy követte az eseményeket a távolból, nem kerülte el figyelmét, hogy a két szerelmes már másodszor veszett össze a nap folyamán, és mindkét alkalommal elég komolyan. Ez a mostani is az lehetett, látva, hogy Castle mogorván ül megszokott helyén, míg Beckett a pihenőben egyedül beszél Zack Moore-ral.

-          Tehát ő az én lányom? – nézett döbbent tekintettel Beckettre Moore.

-          Igen. – válaszolt Kate nyugodtan, miközben szemével kipillantott a vele szemben lévő ablakon, és Castle-t figyelte, aki az asztala mellett ült, és a telefonjával babrált. Látszott rajta, hogy szomorú, és Kate legszívesebben kiment volna, hogy szorosan átölelje, és megnyugtassa, hogy soha többé nem fogja magát felelőtlenül veszélybe sodorni. Gondolataiból Moore hangja hozta vissza.

-          Diane-nel évek óta próbálkoztunk, hogy gyerekünk legyen… - révedt el a férfi tekintete. Látszott rajta, hogy megrázta a hír, apa lett. – És most egy éjszaka után… apa lettem. Hol van most?

-          A társam édesanyja vigyáz rá.

-          Hogy került magukhoz? – jött a következő kérdés a férfitól.

-          Jane holtestétől nem messze találtuk egy kosárban, egy szemetes-tároló mellett. Jane nyilván oda rejtette. – válaszolt a nyomozó és tekintetét nem kerülte el, hogy a férfi megborzongva hunyja be szemét.

-          Mi lesz most vele? – kérdezte izgatottan a férfi.

-          Amennyiben Ön lemond róla, árvaházba kerül, vagy talán nevelőszülőkhöz… - kezdett bele a nő, de Zack megállította.

-          Eszemben sincs! – csapott le rögtön, és Beckett megkönnyebbülten elmosolyodott. Remélte, hogy így dönt a férfi.

-          És a felesége? Mit szól hozzá? – nem mintha ennek bármi köze lett volna az ügyhöz, hiszen azt már Kortez lecsukatásával lezártnak tekinthette, de mint mindig, most is biztosra akart menni. Tudni akarta, hogy jó helye lesz a kislánynak.

-          Diane és én még aznap megbeszéltük a dolgokat, amikor eljöttem a rendőrségre. Szerencsére, nagyon szeretjük egymást, és megbocsátott nekem az egy évvel ezelőtti ballépésemért. Abban az időben nem volt éppen zökkenőmentes a házasságunk, elég sokat veszekedtünk, de ma már minden rendben. Ő is nagyon fogja szeretni a kicsit. – mosolyodott el a férfi, miközben Kate elgondolkodott, a szerelmesek, mennyi mindent meg tudnak bocsátani egymásnak. Akkor Castle miért nem képes elfelejteni neki a ma délutánt? Alig észrevehetően megrázta fejét, és a férfihoz fordult.

-          Ebben az esetben, nincs akadálya, hogy hazavihesse. Holnap reggel nyolcra jöjjön be érte. – mosolyodott el, majd felálltak mindketten és kezet fogtak.

-          Köszönöm, nyomozó! – villantotta sármos mosolyát a nyomozóra a férfi, és hálásan megszorította a kezét.

Castle szomorúan nyomkodta telefonján az érintőképernyőt, anélkül, hogy fogalma lett volna róla, mit is csinál. Gondolatai folyton elkalandoztak, és csak Beckett és az imént lezajlott veszekedés körül jártak. Még soha életében nem volt olyan nehéz meghoznia egy döntést, mint most, amikor eldöntötte, hogy szakít a nővel, és itt hagyja az őrsöt. Nem tudta, hogy Kate megértette-e döntése okát, de nyilvánvalóan igen. Legalábbis erre következtetett a fájdalomból, amit szeméből kiolvasott. Nagyot sóhajtva tette zsebébe a telefont. Még csak alig tíz perce, hogy ott hagyta a nőt a pihenőben, és máris hiányzik neki a szeme, csilingelő kacagása. El sem tudta képzelni, hogy fogja elviselni élete hátralévő részét a nő nélkül, de inkább lesz egyedül, abban a hitben, hogy szerelme jól van, minthogy egy nap a kezei között haljon meg. Gondolataiból a pihenő ajtajának nyitódása zavarta fel. Odafordult, és látta, hogy a nyomozó és Zack Moore lépnek ki rajta. Némán figyelte, ahogy Beckett elindul az asztala felé. Hiába igyekezett, tekintetét nem tudta levenni róla. Még utoljára végig akarta futtatni szemét a nő csodás alakján, hullámos haján, ahogy glóriaként keretezi gyönyörű, tökéletes arcát, melyen most szomorúság ült. Minden egyes porcikáját emlékezetébe akarta vésni, hogy legyen mire emlékeznie, amikor már nem lesz mellette. Amikor Beckett közelebb ért, Castle azonnal felpattant.

27. rész

-          Hogy döntött? – kérdezte Castle. Gondolta az a legjobb, ha az ügyről beszélgetnek, abból nem lesz veszekedés.

-          Magához veszi a kislányt. – válaszolt Beckett, miközben tekintetével a férfi tekintetét kereste. Fogalma sem volt róla, hogy most hányadán állnak az íróval, hiszen beszélgetésüket nem sikerült befejezni. Ő legalábbis nem mondta el, amit szeretett volna, és bízott benne, hogy az író kíváncsi az ő gondolataira is a dologról. Hamarosan azonban választ kapott kérdésére, amikor az író a kabátjáért nyúlt.

-          Remek hír. Legalábbis a kislánynak… gondolom. – szólalt meg, majd mélyen a nő szemébe nézett, úgy folytatta – akkor én megyek.

-          Persze, menj csak – felelt Kate, szándékosan tudomást sem véve arról, amit a férfi szeméből kiolvashatott. Nem azért, mert nem érdekelte, sokkal inkább, mert nem akarta elhinni, hogy csak így elmenne, anélkül, hogy meghallgatná, hogy megbeszélnék a dolgokat – Nekem még le kell papíroznom a dolgot, hogy holnap Moore elvihesse a kislányt… - magyarázta, de Castle félbeszakította.

-          Kate – ejtette ki lágyan a nevét, mire a nőnek remegni kezdett a térde, és a sírás kerülgette. Pontosan tudta, mit fog mondani az író, és egyáltalán nem akarta hallani, de az folytatta – Elmegyek. – nyomta meg hangsúlyosan a szót Rick, hogy a nő értse, ez örökre szól, majd kezét nyújtotta köszönésképpen. Kate nem tudta elhinni, hogy ez megtörténik. Azok után a szenvedélyes éjszakák után a férfi egyszerűen csak a kezét nyújtja felé? Ennyi volt?

-          Ennyi volt? – bukott ki belőle hangosan is a kérdés, hangosabban, mint szerette volna, mire Espo és Ryan is feléjük kapták fejüket, de Kate észre sem vette. – Nem gondolod, hogy meg kellene beszélnünk?

-          Ezen nincs mit megbeszélni Kate. Végeztem… - tartott egy kis szünetet, majd miután látta, hogy Ryan és Javi is figyel, így folytatta -… az anyaggyűjtéssel. – Kate is észrevette a két nyomozó vizslató tekintetét, és azonnal kapcsolt.

-          Nem gondolod, hogy meg kellene hallgatnod engem is… az új könyvedről? – maradt a kódolt beszédnél ő is, de mindketten tudták, miről van szó.

-          Már elmondtad a véleményedet, pontosabban a tetteiddel bizonyítottad, mit gondolsz… az új könyvről.

-          Szóval, nem találkozunk többet? – kérdezte, és érezte, hogy szíve vadul kalapál a mellkasában, ahogy a válaszra vár. Még mielőtt az író kimondta volna, már tudta a választ, kiolvashatta szeméből.

-          Nem. Így lesz a legjobb.

-          Kinek? Kinek lesz így a legjobb? Neked? – záporoztak a Kate kérdései és már nem érdekelte, hogy a fél őrs őket figyeli. Hirtelen dühös lett, amiért a férfi esélyt sem ad neki, hogy bebizonyítsa, meg tud változni. Önző módon csak azzal foglalkozik, hogy neki mi a jobb, és nem törődik azzal, hogy közben darabokra tépi a szívét egyetlen mondatával. – Tudod, mit, Castle! Menj! – villant most már inkább dühösen, és büszkén a tekintete, de a szomorúság csillogása nem tűnt el teljesen, és a férfi gyanította, hogy olyan sebet okozott a nőnek, ami miatt nem is fog soha eltűnni onnan – Örülök, hogy végeztél… az anyaggyűjtéssel! Így legalább nem lesz több Heat könyv! – kiabált mérgesen Kate. Fájdalmat akart okozni a férfinak, ugyanolyan fájdalmat, amilyet az okozott neki. Arcáról pedig leolvashatta, hogy sikerrel járt.

-          Sajnálom. – hallotta halkan Ricktől.

-          Mit sajnálsz, Castle? Hogy belefolytál az életembe? Hogy egy perc nyugtom sem volt tőled? – folytatta, miközben magában még egy kérdést feltett, amit hangosan nem mondott ki „hogy amikor végre lebontottam a falat, és közel engedtelek magamhoz, neked adtam a szívem, akkor ellöksz magadtól?” S noha nem hagyták el a szavak a száját, Castle pontosan tudta, mire céloz a nő, így egyáltalán nem haragudott rá.

-          Mindent. – Castle csak ennyit mondott, és ez igaz is volt. Sajnálta, hogy így ér véget kettejük története. Ennél jobb befejezésre számított, de az élet forgatókönyvét nem írhatta meg a sors helyett. Még egyszer belenézett Kate szemébe, majd némán távozott. Kate gyötrő tekintettel nézett utána, majd körbenézett az őrsön, és akkor tudatosodott benne, hogy mindenki őket figyeli.

-          Vége a műsornak! – kiáltotta el magát hangosan – Nem potyalátogatáson vagytok a Buckingham palotában, szóval munkára! – mire minden kollégája azonnal elszelelt. Ismerték már annyira, hogy, amikor ilyen kedvében van, jobb elkerülni. Kevin és Espo szó nélkül néztek össze, majd ők is nekiláttak a jelentések írásának.

Castle dühösen csapta be maga mögött az ajtót, majd a konyhába ment, és kivette a tejszínhabos flakont a hűtőszekrényből. Valahányszor behunyta a szemét, maga előtt látta Beckett fájdalomtól csillogó tekintetét. Tiszában volt vele, hogy nagy fájdalmat okozott neki, de még mindig vallotta, hogy helyesen cselekedett. Idővel majd mindketten túllépnek a másikon, és folytatják az életüket, ahogy eddig. Elmélkedett magában, miközben visszatette a flakont a hűtőbe, és a bárpulthoz sétált, hogy valami erősebbet vegyen magához. Talán más csalódottságára elég volt a tejszínhab, de arra, ami most marta a lelkét, kevésnek bizonyult. Hogy is hihette, hogy a tejszínhab kiűzheti azt a keserűséget és fájdalmat a szívéből, amit Kate hiánya okozott. Valóban hitt abban, hogy jó döntést hozott, de ez pokoli érzéssel járt. Már most annyira hiányzott neki a nyomozó, hogy majd beleőrült. Hiába is ámítja magát, sosem fog tudni túllépni rajta. Hirtelen a szobában lévő Nikki Heat plakátra esett a tekintete, mely egy állványon álldogált. A plakáton lévő árnyékos nőalakban Kate gyönyörű testét vélte felfedezni, és azonnal érezte, hogy teste felforrósodik. Dühösen vágta poharát a plakáthoz, és az darabokra törve landolt a földön, amit a plakát is követett. Ahogy elnézte a pohár darabkáit, életét vélte felfedezni benne, mely ugyanígy darabokban hevert a nő nélkül. Ekkor Martha lépett be az ajtón, köntösben, és riadtan.

-          Richard! Mégis mit művelsz? – nézett döbbenten fiára. – Még felébreszted a kicsit! Szerencse, hogy felvittem magamhoz az emeletre, éjszakára.

-          Ne haragudj anya. – kért elnézést, és szomorúan rámosolygott – Feküdj vissza, nincs semmi baj.

-          Egyetlen ember van ezen a földön, aki ilyen indulatokat tud benned kelteni… Kate. Mi történt?

-          Szakítottunk… - adott választ Rick, és rossz kedve ellenére, elmosolyodott anyja kifejezése láttán. – pontosabban, én szakítottam.

-          De miért? Azt hittem, minden álmod az, hogy Kate-tel lehess! – döbbent meg még jobban Martha.

-          Az is. De nem szerepel az álmaim között, hogy lássam meghalni… megint.

-          Ezt már egyszer megbeszéltük, nem? És azt hittem, azóta már kibékültetek. - értetlenkedett Martha.

-          Így is van, de az óta kiderült néhány dolog, amit eltitkolt előlem. – válaszolt Rick, és röviden elmesélte anyjának a beszélgetésüket, és a búcsút is.

-          Én tényleg nem értelek benneteket. – mosolygott elnézően a fiatalok balgaságán Martha – mintha szándékosan akarnátok a saját életeteket nehezíteni. Te tényleg azt hiszed, hogy kibírod majd Kate nélkül, amikor négy évig vártál rá anélkül, hogy tudtad volna, viszontszeret-e? Meghallgattad egyáltalán, ő mit gondol erről az egészről? Hogy hajlandó-e változtatni? Vagy csak közölted vele a döntésedet? – tette fel a kérdéseit Martha, és örömmel nyugtázta, hogy fia töprengeni kezd. Végül még hozzáfűzte – Rick, Kate okos, bátor nő, aki tud magára vigyázni. Elkövetett ma egy hibát, igen. Na, bumm! – csapta össze kezét a hatás kedvéért az asszony – Ostobaság volt, ez igaz, de ezt ő is beismerte. Mit vársz még tőle, mit tegyen? – hagyta a levegőben lógni a kérdést Martha, és kiment a szobából, egyedül hagyva fiát, hogy gondolkodhasson, és csak remélte, hogy ezúttal, jól dönt.

Castle újra és újra lejátszotta magában, amit anyja mondott. Előre és vissza. Be kellett látnia, hogy igaza van. Nem hallgatta meg Kate-t, csak letámadta, és közölte vele, hogy végeztek egymással. Be kellett látnia azt is, hogy hiú ábránd azt hinni, képes lesz a nő közelsége nélkül élni. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattant, és az előszobába rohant. Most azonnal el akart menni Kate-hez, hogy tisztázhassák a dolgokat. Elhatározta, hogy kitart álláspontja mellett, miszerint Kate nem kockáztathatja az életét feleslegesen, de ezúttal, meghallgatja azt is, mit akar mondani a nő. Az ajtó előtt azonban megtorpant. Felrémlett előtte Kate dühtől villámló szeme, amikor elváltak, és szorongás fogta el. Mi van, ha Kate már látni sem akarja őt többé? Nem hibáztathatná érte. Talán jobb lenne, ennyiben hagyni a dolgot, hiszen bár imádja a nőt, és mindent megtenne érte, el kellett ismernie, hogy mióta együtt vannak, folyton veszekednek. Szíve azt súgta, rohanjon a nőhöz, és kérje, felejtsenek el mindent, ami volt, kezdjenek tiszta lappal. Esze azonban könyörtelenül azt hajtogatta, a nő nem bocsátaná meg neki, hogy elhagyta, éppen akkor, amikor minden ellenállását feladta, és teljesen az övé lett. Kabátját kezében szorongatva tépelődött az ajtó előtt, és nem tudta, mit tegyen. Végül mégis döntött…

28. rész

Rick úgy érezte magát, mint akin átment egy úthenger, miközben a konyhában kávét főzött magának és anyjának. Miután úgy döntött, mégsem megy el Kate-hez, leült a gépe elé, hogy írjon néhány fejezetet, de sehogy sem akart sikerülni. Ahelyett, hogy regénye cselekményét követte volna figyelemmel, gondolatai elkalandoztak, és folyton visszatértek vitájukhoz Kate-tel. Csak hamar megunta a dolgot, lezuhanyozott, és lefeküdt aludni, de ez még nagyobb kínzás volt a számára. Párnáján még érezte Kate cseresznye illatát, melytől felrémlettek benne az elmúlt éjszakák eseményei, a nő ajkának íze, bőrének bársonyossága, kezének puha érintése, és hangja, ahogy szeretkezés közben az ő nevét suttogja a fülébe. Nem feküdt fél óránál többet, és máris úgy érezte, megbolondul. A vége az lett, hogy ismét zuhanyoznia kellett, és ezúttal hidegzuhanyt vett, hogy lehűtse felforrósodott vágyait. Az éjszakát végül a kanapén töltötte, mert képtelen volt abban az ágyban maradni, ahol annyi gyönyörű órát töltött el szerelmével. Ennek meg is lett az eredménye, mert most minden porcikája sajgott, és fáradtabbnak érezte magát, mint valaha. Épp kitöltötte a kávét a csészékbe, amikor megszólalt a csengő. Azonnal az ajtóhoz sietett, és arcán jól látható volt a meglepettség, amikor kinyitotta.

-          Szia Castle – Ryan és Esposíto álltak vele szemben – A babáért jöttünk.

-          Fent van az emeleten, anyám éppen eteti – állt félre az ajtóból Rick, hogy azok ketten beljebb jöhessenek. A tény, hogy Kate a két férfit küldte el a csecsemőért, világossá tette számára, hogy látni sem akarja őt, ami sokkal jobban fájt neki, mint valaha képzelte.

-          Felmegyek érte – hallotta messziről Kevin hangját, majd visszasétált a konyhapulthoz, hogy befejezze, amit elkezdett.

-          Kávét? – kérdezte Javitól, azonban nem várt választ kapott.

-          Mégis mi a francot művelsz, ember? – kérdezte jól hallható felháborodással a nyomozó. Amikor nem válaszolt, Espo folytatta – Amikor rájöttem, hogy Beckett és te együtt vagytok, azt gondoltam, jól választott. Te annyira szereted, hogy sosem okoznál neki fájdalmat. De tévedtem! Tegnap olyan fájdalmat okoztál neki, amilyet még soha senki!

-          Te tudtad? Honnan? – nézett döbbenten a nyomozóra az író.

-          Nem lényeg. Nyomozó vagyok, az a dolgom, hogy észrevegyek dolgokat. – majd választ sem várva folytatta – Nézd, fogalmam sincs, mi történt közöttetek, de nem kellett volna elmenned, és otthagynod őt. Elnézve téged, nem az volt életed legjobb döntése, hogy leléptél.

-          Tudom, életem legrosszabb döntése volt. – helyeselt a férfi. Már ő is belátta, hogy rosszul döntött, de félt találkozni Kate-tel. Úgy érezte, nem bírná elviselni, ha a nő a szemébe mondaná, hogy látni sem akarja többé. – Ő hogy viseli? – kérdezett rá félénken, de Javi örömtelenül felkacagott.

-          Nos, ma reggel láttam, és körülbelül annyit alhatott az éjjel, mint te. A különbség annyi, hogy neki van kin levezetni az ideget, neked meg nincs. -– válaszolta Javi, és figyelmét nem kerülte el, hogy Castle szemében remény csillan. Reagálni viszont nem tudott az elhangzottakra, mert ekkor megjelent Kevin a babával, nyomában Martha-val.

-          Itt is vagyunk, mehetünk. – mosolygott Ryan, majd Espoval együtt az ajtóhoz indultak. Mielőtt kiléptek, még Espo hátrafordult Rickhez.

-          Gondold meg testvér, mit veszítettél. – majd elhagyták a lakást.

Kate az utolsó jelentést gépelte az ügyben. Zack Moore nemrég vitte el a kislányt. Feleségével együtt jöttek el érte, és ő örült, hogy végül ilyen irányt vett az ügy. Ahogy az utolsó szót is legépelte, fáradtan dörgölte meg szemét. Az éjjel alig aludt valamit. Egyfolytában Rick körül jártak a gondolatai. Az sem segített helyzetén, hogy néhány órával korábban még szenvedélyesen szerették egymást az ágyában, melybe most egyedül volt kénytelen lefeküdni. Nem is harcolt sokáig. Hamar megunta, felöltözött, és inkább bejött az őrsre, hogy elkészüljön a jelentéssel, melyet így elsőként tehet Gates asztalára. Talán szerez egy jó pontot, mellyel elfeledteti főnökével bal lépését a mellénnyel. Észre sem vette, és máris megint Castle-nél voltak gondolatai. El kellett volna mondania neki a teljes történetet, akkor talán másképp reagál a férfi. Gondolataiból a lift ajtó kattanása szakította ki. Ezúttal nem nézett oda, hiszen már nem jön többé, akit négy éve minden reggel várt. Éppen arra gondolt, hogy feláll asztalától, és készít egy kávét, amikor valaki papírpohárban letette elé a forró italt. Lassan nézett fel jótevőjére, és elakadt a lélegzete, amikor tekintete Castle mélykék pillantásával találkozott. Érezte, hogy szaporán kezd verni a szíve. Fogalma sem volt, mit akarhat az író.

-          Jó reggelt – köszönt a férfi, és kisfiúsan elmosolyodott, melytől melegség öntötte el Kate szívét.

-          Mit keresel itt? – kérdezte köszönés helyett Kate, és hozzá sem nyúlt a kávéhoz. Hangjában nem volt düh, vagy harag, csak szomorúság, a férfi mégis ijedten gondolt arra, hogy talán végleg elrontott mindent.

-          Szerettem volna itt lenni, amikor Moore elviszi a nevelt lányunkat – mosolygott ennek ellenére Castle, noha szemében nyoma sem volt a megszokott csillogásnak.

-          Lekésted. – közölte szárazon Kate – Nemrég vitte el a feleségével.

-          Oh, sajnálatos. – jegyezte meg Castle, de nem mozdult, ami Kate-nek is feltűnt.

-          Ennyi? – kérdezte a nyomozó, és felpillantott az íróra. Dobogó szívvel várta a választ. Azt kívánta, bárcsak azt mondaná az író, hogy nem, nem ennyi. Bárcsak azt felelné, hogy azért jött, hogy megbeszéljék a dolgokat, mert nem bír ki egy napot sem anélkül, hogy együtt legyenek. Bárcsak azt hallhatná az írótól, amit ő is érez.

-          Igen, ennyi – hallotta Castle hangját, de nem nézett rá. Hirtelen dühös lett a férfira. Miért csinálja ezt vele? Miért zavarja össze mindig? Tegnap elbúcsúzott, közölte, hogy elmegy örökre. Ő egész éjszaka és reggel azon fáradozott, hogy elfogadja a hiányát, erre most megjelenik, úgy tesz, mintha semmi nem történt volna, amivel teljesen összezavarja. Dühének hangot is adott, amikor megszólalt.

-          Akkor mehetsz is! – villantotta rá tekintetét, melyben a férfi azonnal észrevette a csalódottságot és a fájdalmat, és ez reménnyel töltötte el. Éppen szólásra nyitotta volna a száját, amikor Espo zavarta meg őket.

-          Beckett! Lanie telefonált, hogy a DNS minta lent maradt a laborban. Kéri, hogy küldjünk le valakit.

-          Majd én megyek! – válaszolt Kate. Még a boncterem is jobb helynek tűnt, mint Castle közelében maradni úgy, hogy nem érintheti meg, nem bújhat hozzá szorosan. Pechére azonban, amikor felállt, döbbenten vette észre, hogy Castle követi.

-          Te hova mész? – nézett rá a nő, mire Castle ártatlanul nézett vissza rá.

-          Te mondtad, hogy mehetek, vége az ügynek, a babáért eljött Moore. Megyek. - jelentette ki a világ legtermészetesebb hangján, és Becketthez csatlakozott, miközben fejében megszületett a terv, hogyan kér bocsánatot a nőtől a liftben. Tudta, hogy csak annyi ideje van, míg le nem érnek az alagsorig, ezért, míg a liftre vártak, néma maradt. Igyekezett összeszedni gondolatait. Kate is szótlanul várta a liftet, miközben az ő agyában is kergették egymást a gondolatok, melyekre nem is volt olyan egyszerű koncentrálnia a férfi közelsége miatt. Mélyen beszívta a belőle áradó illatot, és észrevétlenül közelebb állt hozzá, hogy érezze a testéből áradó meleget és biztonságot. Nem akarta elhinni, hogy többé nem bújhat ölelő karjaiba, ajka nem érintheti többé a férfi ajkát, hogy elveszítette, saját makacssága miatt. Szerette őt, annyira, mint még ezelőtt soha senkit. Rájött, hogy nem tudja elengedni a férfit, és vele együtt az egyetlen esélyét a boldogságra. Úgy döntött, most ő teszi meg az első lépést. Megpróbál a liftben beszélni a férfival, még egyszer, utoljára. Ha most is eltaszítja magától, az legalább azt jelenti, hogy nem szereti annyira, mint állította, és így talán könnyebb lesz lemondania róla. Ekkor megérkezett a lift, és ők még mindig szótlanul, beléptek rajta. Egy ideig némán álltak egymás mellett, majd éppen akkor, amikor Castle szóra nyitotta volna a száját, hogy előadja bocsánatkérési monológját, melyet gondolatai lapjaira vetett az elmúlt néhány perc alatt, Kate hirtelen megnyomta a „STOP” gombot, és a lift azonnal megállt.

29. rész

Castle értetlenül nézett a nőre, de nem mert megszólalni. Kíváncsian várta, mit tervez Beckett. Kate ekkor könnyes szemmel felé fordult, és megszólalt.

-          Igazad van. – kezdett bele, és Rick még mindig csak nézett rá szótlanul, miközben szemében érdeklődés csillant. – Büszke vagyok, makacs, és forrófejű. Néha gondolkodás nélkül rohanok a veszélybe, és igen, van egy olyan téveszmém, hogy csak akkor vagyok nyugodt, ha én kattintom a bilincset a gyanúsított kezére – hadarta egy levegővel Kate.

-          Kate… - szólt volna közbe a férfi, de Kate leintette.

-          Had fejezzem be! – nézett mélyen a férfi szemébe a nő, aki azt hitte, elveszik a zöld szemek mélységében. – De ez megváltozhat… vagy legalábbis, igyekszem változtatni.  Megpróbálok sokkal óvatosabb lenni, kétszer is meggondolni, mit tegyek… – bizonytalanodott el a nő, amivel mosolyt csalt a férfi arcára. Tudta, hogy Kate képtelen megváltozni, de már nem is akarta, hogy megváltozzon, csak vele akart lenni, semmi mást. Tegnap éjjel, és ma reggel megtapasztalta, milyen lenne a nő nélkül a továbbiakban az élete, és egyáltalán nem tetszett neki az érzés. Azzal, hogy most Kate tette meg az első lépést a kapcsolatukban, megmutatta, milyen fontos neki a férfi, és ez boldogsággal töltötte el az írót.

-          Kate, sajnálom – kezdett bele a férfi, és a nő arcára szomorúság költözött. Tehát nem akarja őt – könyvelte el magában, de az író folytatta – Sajnálom, ami tegnap történt. Hiba volt részemről úgy reagálni, csak… meglepett a dolog, és rémülettel töltött el, hogy majdnem elveszítettelek, ráadásul azért, mert felelőtlen voltál.

-          Castle, ha nem akarsz emiatt velem lenni… - nézett rá szomorúan Kate, de Rick beléfojtotta a szót.

-          Én csak veled akarok lenni Kate! Mindig! – tört fel az íróból – Reggelente el akarom mesélni az álmaimat, és meghallgatni a tiédet, éjszaka pedig jó éjt kívánni! Tudni akarom, mi fakasztott mosolyra, meg akarlak nevettetni, és megölelni, amikor sírsz! Szeretlek, amióta először bilincset kattintottál a kezemre, és közölted, hogy olyan vagyok, mint egy gyerek a cukorka boltban! – mosolyodott el a férfi a kedves emlékre – Szeretem a szemed ragyogását, amikor rájössz valamire, szeretem, ahogy beharapod az alsó ajkad, mint most is. És igen, még azt a szenvedélyt is szeretem benned, amit a munkád iránt érzel. – folytatta megállás nélkül az író a szóáradatot, miközben egyre közelebb ment a nőhöz, aki lenyűgözve, szemét le nem véve róla, figyelte az írót. – Az egész lényedet szeretem, Kate Beckett, ezért rettegek annyira attól, hogy elveszítelek. Mert nélküled én sem létezem! – ért mondanivalója végére Rick, és ajka lecsapott a nő ajkára. Kate ajkát megkönnyebbült sóhaj hagyta el, miközben átadta magát a csóknak, és kezével beletúrt a férfi sűrű hajába, és közelebb húzta magához, miközben nyelvük vadul kereste a másikét, és vad táncot lejtve fedezte fel a másik ajkát. Testük szorosan egymáshoz tapadt, és Rick keze bebarangolta a nő testét. Egész éjjel erre vágyott, hogy érezhesse a nőt, így most minden pillanatot ki akart használni. A csók megszakítása nélkül kezdte el kigombolni Kate blúzát, mialatt ő a férfi nadrágszíját oldotta ki. Kate kihúzta a férfi ingét a nadrágból, és kezével finoman végig simított Castle mellkasán, egészen a hasáig. Rick megborzongott az érintésre, és még vadabbul csókolta a nőt, majd ajka lejjebb vándorolt Kate nyakára, vállára, mellére. Kate észre sem vette, amikor először a blúza, majd nadrágszíjából a fegyvere és jelvénye landolt a lift padlóján. Castle finoman a falnak nyomta kedvesét, akinek ajka most az író fülcimpáját simította végig érzékien, majd ismét megtalálta a férfi ajkát, miközben ahogy érezte, hogy Rick kissé megemeli, lábait a férfi dereka köré, karjait pedig kedvese nyaka köré fonta, hogy minél közelebb lehessen hozzá. Testük forró lázban égett a vágytól, és amikor már egyikük sem bírta tovább, együtt érték el a mennyország kapuját.

Castle zihálva vette a levegőt az átélt gyönyör hatására, miközben szorosan átölelte kedvesét, és összeérintette homlokukat, úgy suttogta.

-          Szeretlek! Ne haragudj rám a tegnapi miatt.

-          Nem, te ne haragudj – suttogta Kate ugyanolyan halkan – igazad volt. Felelőtlen voltam, de megígérem neked, hogy soha többé nem fog előfordulni. – nézett szerelmére őszinte tekintettel Kate, és lágyan megcsókolta – Szeretlek, és megígérem, hogy vigyázni fogok magamra… magunkra – fűzte hozzá, jelezve ezzel, végre megértette, amit a férfi mondani akart neki. Ami vele történik, vagy a férfival, az mindkettejükre hatással van. – Annyira sajnálom a tegnapi vitánkat. – súgta bűnbánóan Beckett. – ha elmondtam volna mindent, talán nem veszekedtünk volna, megint. Nem akarok veszekedni veled soha többé!

-          Nem is tudom… – mosolygott rá huncutul Castle – a békülős része mindig fantasztikus!

Ezt már Beckett sem állta meg mosolygás nélkül. Finoman megcsókolta az írót, majd kissé távolabb húzódott.

-          Mit csinálsz? – kérdezte szomorkásan, hogy máris el kell engednie szerelmét, miközben Kate megigazította ruháját, begombolta blúzát, és bekapcsolta az övet nadrágján.

-          Összeszedem magam, aztán elindítom a liftet. – válaszolta Beckett még mindig mosolyogva, és kezével beletúrt hajába. Fésű híján, ez volt az egyetlen lehetősége, hogy megigazítsa a szenvedélyük hevében összekócolódott fürtjeit – ugyanis, ha nem tűnt volna fel, a liftben vagyunk, és én épp Lanie-hez tartottam. – majd egy mozdulattal odanyúlt, és a szerkezet máris úton volt ismét eredeti célja felé.

Castle elgondolkodva figyelte, ahogy Beckett felveszi a földről fegyverét és jelvényét, majd a nadrágszíjába helyezi. Karjával elkapta Kate kezét, és közelebb húzta magához.

-          Telefonálj neki, hogy majd leküldesz valakit a DNS mintáért, és menjünk haza! – búgta szerelmesen a fülébe, de Kate finoman megcsókolta, majd kibontakozott karjaiból.

-          Nem lehet, Rick. Dolgozom. – nézett a férfira, és mosolyt csalt arcára annak szomorú arckifejezése.

-          Ugyan már Kate! – fúrta tekintetét kérlelőn a nő szemébe, és kisfiúsan elmosolyodott, remélve, hogy ezzel sikerül meghatnia a nyomozót – Az ügyet lezártuk, a baba jó helyen van, szerető családi környezetben, a papírmunka pedig ráér. Veled akarom tölteni ezt a napot!

-          A többit nem? – kérdezte csábosan Kate, miközben ujjaival fürgén gombolta a férfi ingét. Igyekeznie kellett, mert a lift megérkezett az alagsorba, és hangos kattanással kinyílt. Mielőtt kiléptek Castle még magához, húzta és belecsókolt a nyakába.

-          Mindet, mindig! – Kate rámosolygott az íróra, majd együtt léptek be Lanie-hez, de egymás kezét nem engedték el. Nem is volt rá szükség, hiszen Lanie már tudott titkukról.

Castle vidáman fütyörészve várta, hogy a két kávé elkészüljön. Még soha életében nem volt ilyen boldog. Míg a kávéra várt, felpillantott és tekintetével szerelmét kereste. Nem is tartott sokáig, hogy megtalálja. Ott ült az asztalánál, és elmélyülten gépelte az utolsó jelentést Gates-nek, miközben homlokát ráncolva töprengett, hogy a megfelelő szavakat megtalálja. Castle szívét melegség töltötte le. Imádta a nyomozót, és már alig várta, hogy otthon ismét a karjaiba zárhassa, és megcsókolhassa. Gondolataiból egy erőteljes hátbavágás szakította ki. Ahogy a „támadó” irányába nézett, Esposíto vigyorgó arcával találta magát szembe.

-          Isten hozott újra itt, firkász! – nevetett rá a férfi, és elővillantak napbarnított arcából hófehér, egészséges fogai. – Örülök neked, komolyan.

-          Hát még én, hogy örülök, hogy itt lehetek – nevetett rá vissza az író, és tekintetén látszott, hogy nem a munkára céloz.

-          Ezek szerint, sikerült megbeszélni a dolgokat a liftben – vigyorgott még mindig Javi és sejtelmesen hozzáfűzte. – remélem, nem éppen ott voltatok, amikor a masina tönkrement.

-          Tönkrement? – kérdezte Castle, miközben igyekezett legártalmatlanabb arckifejezését felölteni.

-          Megállt egy időre… - kacsintott a nyomozó – se le, se fel. Kénytelenek voltunk gyalogolni.

-          Neeem – tagadta szemtelenül Castle, holott tisztában volt vele, hogy arra az időszakra céloz barátja, amikor Kate megállította a liftet, és ők ketten éppen „békültek”. – Mi akkor már Lanie-nél voltunk.

-          Micsoda szerencse – nézett rá fürkésző tekintettel a nyomozó, és úgy döntött, nem beszél a telefonról, amit Lanie-től kapott, melyben a nő az iránt érdeklődött, elindult-e már valaki a DNS mintáért. Éppen folytatta volna az író kínos helyzetbe hozását, melyet élvezettel figyelt, amikor észrevette, hogy az már nem figyel rá. Elkerekedett szemekkel bámult ki az ablakon. Kate asztala mellett ismerős arcot fedezett fel. Szó nélkül faképnél hagyta Javit, majd a két kávéval a kezében Beckett asztala mellé sétált, hogy köszöntse az ismerőst, aki láthatólag minden igyekezetével el akarta bűvölni a nyomozót. Még éppen elkapta a férfi utolsó mondatát, ahogy odaért, és szíve szerint, azonnal leütötte volna.

-          …ezért jöttem vissza Kate, mert még mindig szeretlek.

-          Josh! – nyújtotta kezét üdvözlésre, mire Kate és Josh is egyszerre pillantottak rá, ő pedig nem tudta, mire vélni Kate tekintetében a félelmet. Úgy nézett rá a nyomozó, mintha épp valami titkos dolgon kapta volna rajta.

30. rész

Kate megdöbbent, amikor a sebész megjelent az őrsön. Nem tudta, mire vélni hirtelen felbukkanását, de döbbenete csak nőtt, amikor a férfi elmondta jövetele okát. Mint mondta, miatta jött vissza Afrikából, mert rájött, hogy szereti őt, és vele akar élni. Éppen a vallomása közepén tartott, amikor megjelent Castle. Kate riadtan nézett fel szerelmére. Attól tartott, meghallotta Josh utolsó szavait, és félreérti a dolgot. Szótlanul figyelte, ahogy a két férfi kezet fog, miközben Castle arcáról leolvasta, hogy egyáltalán nem tetszik neki a sebész felbukkanása, és Kate magában egyetértett szerelmével.

-          Castle! Te még mindig itt lábatlankodsz? – üdvözölte gúnyosan Josh az írót, amitől Kate-nek kinyílt a bicska a zsebében, de Josh folytatta – Bár már kezdem megszokni, hogy valahányszor bejövök, te itt vagy Kate körül.

-          Ezek szerint, neked tovább tart a szoktatási időszak, mint másnak, Josh! – válaszolt Rick ugyanolyan gúnyosan, miközben magában még mindig azon töprengett, miért volt rémület Kate szemében. Talán megzavart valamit? Erre nem is akart gondolni. Kizárt, hogy Kate még bármit érezne a sebész iránt. Őt szereti, ezt már bebizonyította. – Jut eszembe! Hogy kerülsz ide? Afrikában elfogytak a betegek?

-          Kate miatt jöttem. – válaszolt unottan a sebész. Látszott rajta, hogy nem Rickkel akart beszélni, de az írónak esze ágában sem volt kettesben hagyni őket, így zavartalanul folytatta a beszélgetést.

-          Kate miatt? – nézett az orvosra áldöbbenettel. – Kate, beteg vagy? Nem, nem beteg – válaszolta meg maga a kérdést – így akár, mehetsz is. – vigyorgott szemtelenül Josh szemébe. Kate még mindig szótlanul figyelte őket, miközben elrejtett egy mosolyt, mely arcára kívánkozott a jelenet láttán.

-          Szerettem volna elhívni, vacsorázni – adott magyarázatot jelenlétére kelletlenül Josh.

-          Josh, én… - válaszolt volna a meghívásra Kate, de Castle közbevágott.

-          Milyen kellemetlenül véletlen egybeesés! Kate-nek már foglalt az estéje.

-          Valóban? – húzta fel meglepetten szemöldökét az orvos, mire Kate bólintott. – És holnap este? – próbálkozott tovább a sebész, de Kate ezúttal sem tudott válaszolni, mert Rick most is megelőzte.

-          Minden estéje foglalt! – hallotta Kate Rick komolyan csengő hangját, és ahogy az íróra pillantott, tekintetéből kiolvashatta, hogy nem ajánlja Joshnak, hogy még egyszer elmerje hívni őt bárhová.

-          Talán jársz valakivel? – döbbent meg ismét a sebész. Erre nem számított.

-          Ami azt illeti… - fogott volna bele újra Kate, de amikor Rick ismét megelőzte, már meg sem lepődött.

-          Kate azt akarta mondani, hogy ami azt illeti, együtt van egy marconán jóképű fickóval, és nagyon szerelmesek! Higgy nekem Josh, esélyed sincs! – veregette meg álegyüttérzőn az orvos vállát, majd folytatta – én láttam őket a minap. Nagyon szerelmesek… - sóhajtott lemondóan, mintha neki legalább annyira rosszul esne, miközben Kate majdnem hangosan felnevetett. Élvezte, hogy Rick féltékeny, és szíve szerint, most azonnal megcsókolta volna az írót, de uralkodott magán, és úgy döntött, inkább tovább szórakozik a helyzeten.

-          Ez igaz? – nézett rá az orvos, de Castle megint közbekotnyeleskedett.

-          Hogy marconán jóképű a fickó? Persze, hogy igaz. – vigyorgott, mire Kate megforgatta a szemét, úgy válaszolt.

-          Igen, Josh. Járok valakivel. – válaszolta a férfinak, mire Rick szíve megtelt melegséggel, ahogy találkozott tekintete a nőével, aki szemében szerelemmel és boldogan nézett vissza rá.

-          Akkor én nem is zavarok – szólalt meg halkan Josh, mire Castle színpadiasan felkiáltott.

-          Ó, ne! Már mész is?

-          Ha esetleg a kapcsolat ezzel a pasassal mégsem lenne tartós, én várok rád. – hagyta figyelmen kívül Castle gúnyos megnyilvánulását az orvos, és szavait Becketthez intézte, majd a lift felé indult, de nem volt szerencséje, mert Rick még utána szólt.

-          Csak aztán nehogy elzsibbadj a nagy várakozásban! – kiáltotta Josh után komolyan, majd Kate mosolygó arcára nézett, aki elhúzta a száját, úgy, mint amikor egy rossz gyereket csínytevésen kap.

-          Nem álltad meg, hogy ne a tiéd legyen az utolsó szó?

-          Még így is jövök neki egy képen törléssel. – morgott Castle, utalva a kórházi jelenetre, amikor Josh megütötte őt, miközben összehúzott szemmel figyelte, ahogy a sebész beszáll a liftbe.

-          Gyere velem – fogta meg Rick kezét a nő, és a pihenő felé húzta. Amikor beértek, lehúzta a redőnyt, és a férfi felé fordult.

-          Mi volt ez az egész jelenet? – szegezte az írónak a kérdést, mire a férfi ártatlan szemekkel nézett rá.

-          Mire gondolsz?

-          Ugyan már! Te is tudod, hogy arra gondolok, ahogy Josh-sal viselkedtél odakinn!

-          Nem viselkedtem sehogy. De azt megmondhatnád, miért néztél rám olyan rémülten, amikor odaértem.

-          Azt hittem, meghallottad, amint Josh szerelmet vall, és esetleg félreérted… egy pillanat… te tényleg hallottad! Ezért viselkedtél így? Attól tartottál, hogy Josh és én… Féltékeny voltál! – tapintott rá a lényegre Kate mosolyogva, mire az író azonnal tagadólag kezdte rázni a fejét.

-          Hogy én? Féltékeny? Ha! Ez egyszerűen… - kezdett volna bele a magyarázkodásba, de Kate közbevágott.

-          Igaz? – nézett rá kérdő tekintettel, mire Castle bűnbánóan lehajtotta a fejét, úgy válaszolt.

-          Igaz. Féltékeny voltam. – majd hirtelen a nő szemébe nézett – nevess ki nyugodtan, de csak magamnak akarlak! Amikor megláttam, hogy ez a motoregér áll az asztalod mellett… féltékeny lettem! – fakadt ki az író, és nem értette, hogy Kate mit talál ezen olyan viccesnek – Nevetséges vagyok, igaz?

-          Nem, ez… édes tőled. – válaszolta a nő, és megcsókolta az írót, aki nem habozott és azonnal visszacsókolt. Nyelvük édes játékba kezdett. Beckett játékosan megharapta az író ajkát, miközben kezével beletúrt a férfi hajába, és még közelebb húzta magához. Castle először gyengéden csókolta a mézédes ajkakat, majd egyre szenvedélyesebben vette birtokba Beckett ajkát, míg bal keze végigsimított a hátán, és a derekán állapodott meg, jobb kezével pedig kedvese arcát, nyakát simogatta. Ajkaik egy pillanatra elváltak egymástól, és Kate mélyen az író kék szemébe nézett, úgy mondta - megígérem, hogy soha nem leszek senki másé! – Rick lágyan elmosolyodott, és ismét megcsókolta a nőt. Beckett gyengéden visszacsókolt, majd eltolta magától az írót.

-          Nem lehet… bárki ránk nyithat, Javi, vagy Ryan… - magyarázta Ricknek Kate.

-          Nem gond, tudnak rólunk. – közölte a legtermészetesebb hangon Rick, és újra magához akarta húzni szerelmét, de ő döbbenten meredt az előtte álló férfira.

-          Hogy? Honnan?

-          Azt nem tudom, Javi nem mondta, csak közölte, hogy tud rólunk. De ne aggódj – nyugtatta meg szerelmét Rick, mivel látta, hogy Beckett ideges lett a hírtől – megőrzik a titkunkat.

-          Castle, amit kettőnél több ember tud, az már nem titok. Mi van, ha Gates fülébe is eljut? Azonnal eltávolít innen téged. – aggodalmaskodott Kate, de Rick nem engedte, hogy eluralkodjon rajta a pánik. Nyugtatólag simogatta meg a hátát, és olyan közel húzta magához, hogy ajka szinte súrolta a nőét, ahogy súgta.

-          Senki nem fogja megtudni Kate! Vigyázni fogunk – lehelt apró csókokat Kate ajkára, majd folytatta – óvatosak leszünk – újabb apró csók – körültekintőek – egy hosszabb csók, mire Kate felsóhajtott – és senki, de senki nem fog rájönni – fejezte be mondatát Castle, és most már hosszabban csókolta meg a nőt, aki megadóan csókolt vissza.

Beckett éppen az asztalánál ült, Castle pedig legnagyobb projektjén dolgozott éppen. Elhatározta, hogy megvárja Kate-t, míg befejezi a jelentéseket, melyekkel elmaradt a múlt hónapban, és hogy ne unatkozzon, úgy döntött, megépíti a legnagyobb várat, amit csak ceruzákból építeni lehet. Kisfiús játékán Beckettnek akaratlanul is mosolyognia kellett. Elbűvölte a férfi személyisége. Az, hogy egyszerre tudott játékos gyermek, és komoly, érzékeny felnőtt férfi lenni. Levette őt a lábáról, meghódította a szívét. Aprólékos, türelmes munkával elérte, hogy ő lett számára a legfontosabb férfi a világon. Hirtelen ötlettől vezérelve, kikapcsolta a számítógépet, majd Rickre nézett, akit még mindig lefoglalt rekordkísérlete. Kate gonoszul elmosolyodott, majd egy mozdulattal összeszedte a ceruzákat a férfi elől. A várt hatás nem is maradt el, Castle durcásan nézett fel rá.

-          Azért mert Ön Beckett nyomozó nem szórakozhat a jelentések miatt, még nem kell más játékát is elrontania!

-          Nos, Mr. Castle! Én úgy döntöttem, hazamegyek, és az éjszakát a szerelmemmel töltöm. De ha gondolja, visszaadom a ceruzákat. – mosolygott rá a nő érzékien, és felé nyújtotta a ceruzákat – jó szórakozást! – nevetett fel, majd kabátjáért nyúlt, és a kijárat felé indult. Castle tátott szájjal nézett utána, majd rekordkísérletének eszközeire rá se nézve, a nő után sietett.

-          Ismerem az illetőt? – kérdezte, miután épphogy be tudott ugrani a nő mellé a liftbe.

-          Nem hinném… - válaszolt Kate sejtelmesen mosolyogva – kedves, édes, aranyos, érzékeny, gondoskodó… - sorolta a nő azokat a tulajdonságokat, melyek véleménye szerint, csak és kizárólag a mellette álló férfira illettek.

-          Azt hiszem, ismerem – mosolyodott el lágyan a férfi, miközben közelebb húzta magához kedvesét – de kihagytad, hogy marconán jóképű. – vigyorgott öntelten a nőre, aki válaszul megharapta fülcimpáját, de a következő pillanatban, már csókot lehelt a nyakára. Castle azonban folytatta – Sajnos, azonban, ő már foglalt.

-          Valóban? – ment bele a játékba Kate, miközben apró csókokat váltottak.

-          Így van – bólogatott bőszen a férfi – szerelmes egy gyönyörű, okos, zöld szemű amazonba, aki nagyon féltékeny, és ráadásul fegyvere is van.

-          Nos, amennyiben ez így van, és az álomférfi már foglalt – csillant pajkosan Kate zöld szeme – úgy kénytelen leszek ezt az éjszakát veled tölteni, Castle.

-          Nem bánom, feláldozom magam! – rántotta magához egy mozdulattal Kate-t, aki felnyögött a vágytól, majd egy pillanat múlva már ajkuk vad és szenvedélyes csókban egyesült.

VÉGE!!!