13. rész
Kate álmosan
tapogatott a telefonja után, mely hangosan sivított, jelezve, hogy valaki
nagyon beszélni szeretne vele. Amikor nagy nehezen megtalálta a földön, füléhez
emelte, és álomittas hangon szólt bele.
-
Beckett! – nyomott el mellé egy ásítást, majd ülő
helyzetbe tornázta magát, igyekezve nagyokat pislogni közben, hogy teljesen
magához térjen, bár tudta, azt csak a szokásos reggeli kávéja hozhatja meg
neki.
-
Ez komoly?! Én kidolgozom a belem, te meg még ágyban
vagy?! – hallotta legjobb barátnője felháborodott hangját a vonal végén Kate,
mire féloldalasan az órára pillantott, és megállapította, hogy már nyolc óra is
elmúlt. Magában káromkodva kezdett el szabadkozni.
-
Ne haragudj Lanie, de tegnap elhúzódott az akták
átolvasása, és csak későn kerültünk ágyba – hadarta egy levegővel, majd lehunyt
szemmel harapta be alsó ajkát, amiért elszólta magát. Csak remélni merte, hogy
barátnője elég fáradt az éjszakázástól ahhoz, hogy elkerülje figyelmét a
szóhasználat, de hamar rá kellett döbbennie, hogy tévedett.
-
Tünk? – csengett meglepetten a hangja Lanie-nek a vonal
végén – mi ez a többes?! Te és még ki? Remélem, nem úgy érted, hogy bánatodban,
amiért Castle itt viháncolt Eva-val, összeszedtél valakit!
-
Te jó ég, Lanie! Így ismersz?! – háborodott fel Kate,
akit még a gondolata is kirázott arra a lehetőségre, hogy más csókolja meg, más
érjen hozzá, úgy, ahogy csak Castle tehette az utóbbi fél évben. – Köszönöm
szépen! – húzta el a száját sértetten, majd könnyednek szánt hangon folytatta –
Nem szedtem össze senkit! Egyedül vagyok, csak egy rossz szóhasználat volt,
semmi több.
-
Aha… értem – hallotta most barátnője kétkedő hangját a
túloldalon, és szinte látta maga előtt, ahogy egyik szemöldökét felhúzza, sötét
szeme pedig, gyanakvón csillog.
-
Rátérhetnénk arra, miért hívtál? – terelte a
beszélgetés fonalát a kínos helyzetről inkább a nyomozásra Kate, mire Lanie
várt egy pillanatot, mint aki azon gondolkodik, hagyja-e barátnőjének a
terelést, majd nagyot sóhajtott. Tisztában volt vele, hogy a nő nem mondott
igazat, de azt is tudta, hogy ha Kate Beckett nem akar valamiről beszélni,
akkor nincs az az ember, aki kihúzza belőle, így megadva magát a sorsnak, belefogott.
-
Csak azért kerestelek, mert már egy órája várunk rátok
Eva-val. Van néhány eredmény, amit megosztanánk veletek, ha lennétek szívesek
befáradni – közölte számonkérő hangon, mire Kate Eva nevének említésekor
elhúzta a száját, és grimaszolt egyet, majd nagy levegőt vett.
-
Rendben. Fél óra, Lanie, és bent vagyu… vagyok. –
javította magát gyorsan, mire égnek emelte a szemét, úgy folytatta, a lehető
legnyugodtabb hangon, amit csak képes volt kierőszakolni magából – Castle még
nincs bent? – kérdezte ártatlanul, mire Lanie csak nagyot sóhajtott.
-
Kisanyám, te tényleg azt hiszed, hogy két kacsáért
kaptam a diplomámat? – kérdezett vissza válasz helyett a nő, és Kate már tudta,
hogy lebukott, de barátnője folytatta – Várlak benneteket! – nyomta meg az
utolsó szót hangsúlyosabban Lanie, és Kate még hallotta az elfojtott kacagást,
amikor letette a készüléket. Most nagyot sóhajtva dőlt hátra, és pillantása a
mellette lévő üres helyre vándorolt, ahol az éjszakát az író töltötte. A
kintről érkező zajokból sejtette, hogy Rick nyilván kávét készít, mint minden
reggel abban a fél évben, míg együtt voltak. Imádott arra ébredni, ahogy a férfi
belépett a kávékkal, és apró csókkal ébresztette. Emlékei között utat törtek
maguknak a múlt éjszakai szeretkezésük képei is, és ajka kis mosolyra húzódott,
ahogy eszébe jutott, milyen tökéletes összhangban voltak, mint minden
együttlétük során. A kis mosoly azonban hamar eltűnt, és komorságnak adta át a
helyét, ha belegondolt, hiba volt ismét lefeküdni a férfival, és ezzel
reményeket kelteni benne. Szívében még mindig úgy érezte, hogy nem tudná magát
félelem nélkül elkötelezni, ami lassan megmérgezné kapcsolatukat. Nagyot sóhajtva,
lehunyt szemmel dőlt el az ágyon, majd arra gondolt, talán Rick sem akarja már
mindenáron összekötni vele az életét egy házassággal. Talán együtt lehetnének
anélkül, hogy a házasság lebegne a feje felett, mint egy démon, amit nem lát
ugyan, de rettegéssel tölti el. Gondolataiból halk torokköszörülés rántotta ki,
és amikor kinyitotta szemét, az író boldog, elégedett tekintetével, és széles
mosolyával találta szemben magát, ahogy egy szál alsónadrágban, két kávéval a
kezében állt az ajtóban, majd most közelebb sétált.
-
Jó reggelt! – nyújtotta a nőnek a frissítő italt, aki
hálás mosollyal az ajkán köszönte meg, és lassan kortyolt bele a forró italba –
Jól hallottam, hogy a telefonod szólt?
-
Igen! – bólintott Kate az újabb korty után – Lanie
sürgetett meg. Már rég ott kellene lennünk náluk. Eva talált valamit – ejtette
ki lassan a nő nevét a nyomozó, és közben Rick arcát tanulmányozta, arról
azonban semmit nem tudott leolvasni.
-
Én már zuhanyoztam, szóval, csak felöltözöm, és
mehetünk. Úgy 15 perc és kész vagyok… – mutatott kinyújtott ujjal a hálóban
álló székre halmozott ruháira Rick, melyet még hajnalban szedegetett össze,
majd elhúzott szájjal, összeráncolt szemöldökkel vakarta meg feje búbját – vagy
egy kicsit több… haza kéne ugranom, átöltözni. – fűzte hozzá, hiszen a nő lakásán
már nem voltak ruhái. Még elutazása előtt pakolta össze őket, egyik délelőtt,
amikor Kate a kapitányságon volt.
-
Te menj haza, én addig letussolok, és Lanie-nél
találkozunk – ajánlotta fel Kate alternatívaként, miközben a lepedőt maga köré
tekerve pattant ki az ágyból. Annál is inkább igyekeznie kellett, mivel fél
órát ígért barátnőjének, és nem akart még többet késni. Amikor azonban el akart
menni az író mellett, az, könnyedén elkapta a derekát, és szorosan megölelve
húzta magához, majd lágyan megcsókolta a meglepetten szétnyíló ajkakat.
Nyelvével csak súrolta a nyomozó ajkait, majd szerelmesen rámosolygott.
-
Ez elmaradt – villantotta meg tökéletes fogait a férfi
elégedetten, így utalva arra, hogy minden reggel csókkal köszöntötték egymást
az elmúlt fél évben.
-
Castle! A tegnap éjszaka csodálatos volt… – simogatta
meg szomorúan mosolyogva a nyomozó Rick arcát, miközben eltávolodott tőle. Úgy
érezte, itt az ideje, hogy tisztázzák kettejük dolgát. Arra gondolt, ha Rick
elfogadja az ajánlatát, akkor ismét együtt lehetnek, de ha ragaszkodik a
házasság gondolatához, el kell válniuk, mert ő képtelen még arra, hogy igent
mondjon, Rick azonban félbeszakította.
-
Igen, valóban az volt – mosolygott vissza a férfi,
miközben igyekezett szívéből kiűzni a nyomasztó érzést, mely akkor
hatalmasodott el rajta, amikor a nő eltávolodott tőle – ez is bizonyítja, hogy
nekünk együtt kell lennünk! – nyúlt ismét Kate után, és megfogta a kezét, majd
komolyan a szemébe nézett – Mondj igent, Kate! Kérlek! – könyörgött a
nyomozónak, mire Kate szeme megtelt könnyel. Éppen ettől félt, hogy a férfi
ismét előhozakodik az ajánlatával, és neki megint meg kell bántania.
-
Nem lehet – suttogta alig hallhatóan, miközben nem
nézett a férfi szemébe, de távolabb lépett tőle – értsd meg, hogy nem megy…
-
De miért nem?
-
Miért nem lehetünk csak együtt? – kérdezett vissza
válasz helyett Beckett, és most Rick-re emelte könnyes, zöldes-barna tekintetét
– Miért kell ennyire ragaszkodnod a házassághoz?
-
Miért baj az, hogy veled akarom leélni az életemet? Meg
akarok állapodni, Kate, és ezt csak veled tudom elképzelni! – tört fel
kétségbeesetten a férfiból. Csalódott volt, amiért megint elutasította
szerelme. A múlt éjszaka után azt hitte, már minden rendben van közöttük, és
talán ennyi idő elég volt a nőnek ahhoz, hogy rájöjjön, ők összetartoznak. Most
megint kiderült, hogy tévedett, és egyáltalán nem ismeri Kate Beckett-et, talán
soha nem is fogja kiismerni teljesen.
-
De én nem tudom, hogy képes vagyok-e rá! – nyögte ki
Kate nehezen, majd fáradtan simított végig homlokán, és leült az ágyra – Veled
akarok lenni, Rick, de úgy nem megy, ha állandóan a házasságról beszélsz! Nem
állok készen rá! Miért nem lehet ezt megérteni? Miért nem élvezhetjük csak
egymás társaságát? Azt, hogy itt vagyunk egymásnak? – kérdezte szomorúan, mire
Rick most a székhez lépett, és öltözködni kezdett. Percekig nem válaszolt a
nőnek, aki vadul dobogó szívvel figyelte szerelme minden mozdulatát. Amikor az
utolsó gombot is begombolta ingén, zakóját a karjára tette, majd megállt a nő
előtt, aki felemelkedett az ágyról, hogy ne kelljen felnéznie a férfira.
-
Mert nekem ez nem elég, Kate! Szeretlek, és feleségül
akarlak venni! – felelte halkan a korábban feltett kérdésre Castle, majd
megfogta a nő finom kezét, és összekulcsolta ujjaikat – Azt hiszem, tudom,
mitől félsz, és ha hagynád, bebizonyítanám, hogy nincs rá okod. Hagyd, hogy
segítsek! – fúrta kék szemét komolyan a nőébe Rick, majd ujjbegyével
megsimogatta a kézfejét – Gyere hozzám! Kérlek! – könyörgött a nőnek Castle, és
visszafojtott lélegzettel várta a választ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése