A múlt démonai 25. rész

25. rész

Beckett lassan állt fel a székről, miközben agyában vadul kergették egymást a gondolatok, hogy valami kézzelfogható, hihető választ találjon ki a kérdésre. Ahogy pillantása találkozott Castle riadt kék szemével, tudta, hogy a férfi fejében is hasonló gondolatok peregnek végig. Gates még mindig számonkérő tekintettel várta a választ, mire Rick diszkréten megköszörülte a torkát, majd ő is felállt a székéről, és a nő felé fordult, elővéve bűnbánó, kisfiús mosolyát.

-          Az egész az én hibám… - fogott hozzá, és amikor belenézett a sötéten, haragosan villogó, szinte fekete színben játszó szemekbe, már tudta, hogy a sármja, mellyel többnyire sikerült elbűvölnie a nyomozót, most semmit sem ér, semmilyen hatással nincs a kapitányra.

-          Most meg kellene lepődnöm? – kérdezte gúnyosan a nő, de Rick figyelmen kívül hagyta a szúrós megjegyzést, és nagy levegőt véve beszélt tovább.

-          Szóval, amikor elindultunk a kapitányságra… észrevettem egy kávézót. Azt hallottam, hogy isteni a vaníliás lattéjuk, a tetején finom tejszínhabbal – révedt el a tekintete, és ajkára ábrándos mosoly költözött, és arcán látszott, hogy elképzeli a kávécsodát. Még jobb kezét is felemelte, és lehunyt szemmel játszotta el, ahogy ajkához emeli a finomságot – hm… meg kellene kóstolnia… akkora csészékben hozzák ki, mint az ember feje, és…

-          Mr. Castle! Térjen a lényegre! – rántotta ki fantáziavilágából a Vaslady türelmetlen hangja, mire Rick összerezzenve nyitotta ki szemét.

-          Jah, igen. Szóval, rávettem a nyomozót, hogy ugorjunk be, és kóstoljuk meg. Meg kell mondjam, tényleg fantasztikus volt! – ült ki megint az elégedett mosoly az arcára, míg Kate hitetlenkedve hallgatta. Úgy tűnt azonban, a kapitány nincs elragadtatva, mert ismét haragosan húzta össze szemöldökét.

-          Tisztázzuk csak! Van egy folyamatban lévő gyilkossági ügyük, maga pedig – fordult most Beckett felé, aki égnek emelt tekintettel könyvelte el, hogy megint ő fogja a rövidebbet húzni – új kávézókat látogat, és lattékat kóstolgat, mint egy ráérős egyetemista?! – emelte meg a hangját a kapitány, és Kate már éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Javi jelent meg mellettük.

-          Beckett, amíg ti beszéltetek a kórház dolgozóival, mi átnéztük a betegek kartonjait, ahogy kérted – hadarta egy levegővel, és Beckett a mai reggel folyamán már másodszor döbbent meg. Csak egy pillanatra volt szüksége, hogy rájöjjön, mit akar társa, de amint sikerült, komoly képpel kezdett bólogatni.

-          Tehát maguk a kórházban voltak? – kérdezte gyanakodva Gates, mire Beckett lassan bólintott, Rick azonban inkább csendben maradt – akkor mit fáraszt engem a vaníliás lattéjával?! – dörrent az íróra a kapitány, aki feszengő vigyorral rántotta meg a vállát.

-          Maga kérdezte, hogy mi volt olyan fantasztikus… - adta meg a feleletet, mire a nő szeme ismét összeszűkült, Kate pedig jobbnak látta közbeszólni.

-          Mi nem jártunk sikerrel, ti mit találtatok? – fordult ismét Javi felé, és hálás mosolyt küldött neki a segítségért, mire az, bólintva vette tudomásul a gesztust, és már bele is fogott.

-          Átnézve az aktákat, feltűnt egy ápoló neve, aki minden kartonon szerepel. Manuel Perez. – tájékoztatta felettesét az eddig elért eredményekről, miközben Ryan is csatlakozott hozzájuk.

-          Honnan ismerős ez a név? – töprengett Kate alsó ajkát beharapva, mire Javi sietett a segítségére.

-          A nővére, Julieta Perez volt az a nő, aki Dr. Morris félrediagnosztizálásának hála meghalt. – válaszolta Javi, majd folytatta – A bírósági tárgyaláson állítólag Manuel megesküdött, hogy megfizet az igazgatónak, de utána nem hallottak róla.

-          Ez viszont nem minden! Találjátok ki, mióta dolgozik az elmegyógyintézetben? – vette át a szót Ryan, majd azonnal meg is válaszolta a kérdést, miközben szemében izgatottság csillogott. - Három éve! - Mindannyian érezték, hogy végre jó nyomon járnak, és éppen a valódi tettes körül szorul a hurok – Pontosan akkor ment oda, amikor az igazgató, illetve a dátum szerint, egy kicsit korábban. Ezen kívül, minden alkalommal jelen volt a kísérleti elektrosokknál, sőt, Oliver Shapiro személyes ápolója volt.

-          Úgy tűnik, megvan az emberük! – szólalt meg Gates, majd az irodája felé indult – Esposíto és Ryan nyomozó hozzák be, Beckett nyomozó, addig maga és a kávépartnere állítsák össze a bizonyítékokból az aktát, hogy megszorongathassuk, ha a kihallgatóban lesz – adta ki az utasítást, mire Kate elhúzta a száját, a fiúk pedig azonnal útnak indultak. Kate nagyot sóhajtva fogta meg a nagy köteg papírhalmot, és vette útját az eligazító felé, hogy beleássa magát a papírmunkába. Tisztában volt vele, hogy ez a késés miatti első büntetés, amit a kapitánytól bezsebelhet, hiszen nem véletlenül küldte a két férfit terepre, őt pedig az asztal mögé.

-          Sajnálom… - hallotta meg a belépő író csendes hangját, ahogy közelebb sétált hozzá, és helyet foglalt mellette.

-          Vezető nyomozóként, ott lenne a helyem Javiék mellett – jegyezte meg bosszúsan a nyomozó. Nem a mellette ülő férfira volt dühös, sokkal inkább magára, amiért hagyta, hogy elkéssenek.

-          Tudom, nem kellett volna reggel… - fogott bele a bocsánatkérésbe Rick, de Kate kezét az alkarjára téve némította el.

-          Ne! A reggel csodálatos volt, és mindent megért! – szakította félbe az írót, még mielőtt az, bocsánatot kért volna a reggeli szeretkezésük miatt, melyet egy percig sem bánt meg, majd folytatta – De talán jobb lett volna, ha a kávézó helyett megelégszel a pihenőbeli kávéval – fűzte hozzá elnéző mosollyal az ajkán, majd odahajolt, és finoman megcsókolta a férfit.

-          Meg akartam koronázni a reggelt, és az a latte, tényleg isteni volt – felelte duzzogva Castle, mire Kate megforgatta a szemét, és újra az aktákat kezdte rendezgetni.

-          Igen, és terep helyett papírokat nyálazni is isteni – szúrta oda gúnyosan, majd gonoszkodva tolt egy köteg papírt a férfi elé – jó munkát, Mr. Castle!

-          Piszokság… - dünnyögött az orra alatt Rick, de aztán az elkövetkezendő fél órában már nem szólt semmit, csak szorgalmasan dolgoztak mind a ketten. Amikor az utolsó akta is barna dossziéba került, Kate elégedetten nyújtóztatta ki elgémberedett izmait, és ropogtatta meg gerincét, majd mosolyogva a férfi felé fordult.

-          Kész! – jelentette ki büszkén, majd az elkészült mappát az asztal közepére csúsztatta. Rick mosolyogva figyelte, majd felállt és a nő mögé lépett. Ujjai lágyan, gyengéden kezdték el masszírozni a nő vállait, aki felsóhajtott, és lehunyt szemmel élvezte a kényeztetést. Szeme azonban azonnal kipattant, amikor megérezte nyakán az író puha ajkát, ahogy finom csókokkal hinti tele. Bőre libabőrös lett az érintéstől, és minden sejtje bizseregni kezdett. – Castle… mit művelsz?

-          Ellazítalak egy kicsit – motyogta a nő nyaka vonalába a választ Castle, és elmosolyodott, amikor Kate kissé oldalra fordítva fejét, csókra kínálta fel ajkát, amit ő azonnal birtokba is vett. Nyelvük selymesen simult a másik szájába, és lassú, érzéki táncba kezdett, miközben Kate megfordult, hogy átölelhesse a férfi nyakát, és beletúrhasson a sűrű tincsekbe.

-          Ha Gates meglátja… - suttogta a csókba Kate, de Rick csak elmosolyodott, és felhúzva a nyomozót a székről, szorosan átölelte a derekát, és tovább csókolta.

-          Gates most épp azon van, hogy lejjebb tornássza a vérnyomását, amit az egekbe toltam neki – vigyorgott pimaszul, miközben ajka már ismét Kate nyakán szántott végig, keze pedig izgatón simogatta a derekát, és találta meg az utat az ing alá. Ebben a pillanatban azonban, megszólalt a nyomozó zsebében a telefon, ők pedig kelletlenül bontakoztak ki egymás karjából.

-          Beckett – szólt a készülékbe hivatalos hangon a nő, majd szemöldökét összeráncolva hallgatta a vonal másik végén felcsendülő mély baritont – rendben, máris ott vagyok! – nyomta ki egy mozdulattal a telefont, majd a kíváncsian ránéző íróra pillantott - Perez, amikor meglátta Javiékat, fegyvert rántott, és túszul ejtette a személyzetet a kórház pihenőjében. Most azonnal oda kell mennünk! – jelentette ki határozottan, és a választ meg sem várva sietett asztalához. Egy pillanat leforgása alatt csatolta fel Glockját, majd kapta magára kabátját, és alig 15 perc múlva éles fékezéssel állította le az autót a kórház épülete előtt, ahol már a kommandósok készenlétben álltak. Beckett menet közben csatolta fel magára golyóálló mellényét, és összehúzott szemmel pásztázta végig a parkolót, melyet most rendőrautók és mentők töltöttek meg, miközben látta, hogy egy fekete egyenruhát viselő, 50-es éveinek elején járó, ősz hajú férfi, morcos ábrázattal siet feléjük.

-          Beckett nyomozó? – kérdezte a S.W.A.T mellényt viselő, ajkának jobb sarkában szivart rágcsáló férfi, és amikor Kate bólintott, az írót pillantásra sem méltatva beszélt tovább – William Cosby százados, S.W.A.T! – mutatkozott be röviden - Perez elbarikádozta magát a pihenő szobában, amit csak a folyosóról lehet megközelíteni. Nem hajlandó telefonon beszélni senkivel, a túsztárgyalóinkat is elküldte a francba, a helyiség pedig ráadásul ablaktalan, így esélytelen, hogy leszedjük. Legalább 10 embert tart fogva. – vázolta fel a nem túl kecsegtető helyzetet a férfi bosszúsan, mire Kate alsó ajkát beharapva nézett az épület felé.

-          Mondja meg az embereinek, hogy amíg jelt nem adok, maradjanak távol! – utasította a férfit szigorú, határozott hangon, majd nagy levegőt vett, és elszánt tekintettel tette hozzá – bemegyek és beszélek vele! – jelentette ki, mire Rick döbbenten meredt rá.