Bízz bennem (Ajándék a múltból 2. rész)

1. rész

Kate verejtékben úszva ébredt. Tüdeje szaporán kapkodta a levegőt. Még mindig álma hatása alatt volt. Már két hét telt az óta, hogy megölte Timothy Phonex-et, de álmában folyton visszatért, és nem hagyta nyugodni. Valahányszor elaludt, mindig a sötét pincében volt. Újra érezte, ahogy Tim megüti, érezte a vér fémes ízét, a férfi nyálas, durva csókját az ajkán, és elméjében újra lejátszódtak az aznap történtek, de ezúttal Castle nem élte túl, Tim kegyetlenül lelőtte, és ez volt az a pillanat, amikor Kate riadtan ébredt, minden egyes alkalommal. Két hete nem látta a férfit, és a hiánya feldolgozhatatlan volt. Éjjel Tim szelleme kísértette, nappal Castle. A kapitányságon valahányszor meghallotta a lift kattanását, abban bízott, hogy Rick jelenik meg, két kávéval a kezében. Noha eszével tudta, hogy ez lehetetlen, hiszen a férfi tekintetéből látta, hogy soha nem fogja neki megbocsátani a bánatot, amit a kórházban szakításukkal okozott neki, szívében nem tudta elhallgattatni a remény csengettyűit, melyek mindig megszólaltak, ha nyílt a lift ajtó. Szemébe könny gyűlt a gondolatra, hogy soha többé nem láthatja a férfit, de sietve megrázta a fejét, és kitörölte az egyik kibuggyanni készülő árulót, majd kezével végig simított izzadságtól nedves haján. Nem gondolhat állandóan a férfira. Erősnek kell lennie, és el kell fogadnia döntése következményeit. Ránézett az órára, mely fél hatot mutatott. Mivel ma korán be akart menni a kapitányságra, hogy elmaradt papírmunkáját behozza, úgy döntött, nincs értelme alvással próbálkoznia. Sietve lezuhanyozott, majd a szekrény előtt állva azon tanakodott, mit is vegyen fel. Szomorúan gondolt rá, hogy már nincs kinek felöltöznie, hiszen akinek eddig tetszeni szeretett volna, úgysincs már a kapitányságon. Dühösen ráncolta össze szemöldökét, és elnyomott egy kikívánkozó kiáltást, hogy már megint Castle-re gondol. Kikapott egy inget, farmert húzott, felcsatolta nadrágszíjára aranyozott jelvényét, és Glockját, és már úton is volt a kapitányságra.

Martha töprengve nézte fiát, ahogy az, reggelijét piszkálja, és közben úgy tesz, mintha elmélyülten olvasná az aznapi újságot. Tekintetén látszott, hogy egyáltalán nem a betűket fürkészi olyan nagy figyelemmel. Két hete nem ment be egyáltalán a kapitányságra, és ugyanennyi idő alatt nem kapott egyetlen hívást sem a nyomozótól, és ezt Martha és lánya is furcsállták, de valahányszor rákérdeztek, mi történt, csak egy vállrándítás volt a válasz, és az, hogy szünetet tart, mert írnia kell, de az óta még nem írt egy sort sem, sőt a gép előtt sem látták. Többnyire a kanapén feküdt, és gondolkodott, vagy a dolgozószobájában rótta a köröket. Alexis és Martha némán összenéztek. Nem tetszett nekik a változás, amin az író keresztülment, mióta elmentek Spanyolországba, és megérkeztek.

-          Richard! – szólította meg fiát Martha, de még kétszer meg kellett ismételnie, mire Castle hajlandó volt ráfigyelni.

-          Hm? – hümmögött a férfi, és végre anyjára nézett. Látszott rajta, hogy mély gondolataiból rángatta ki anyja hangja.

-          Mégis, mi az ördög folyik közted és Beckett között? – tért a lényegre Martha.

-          Semmi – hazudta Rick. Nem akart Beckett-ről beszélni. A nevét sem akarta hallani soha többé, nem akart rá gondolni sem, nem akarta azt az égető érzést sem a szívében, ami az óta nem múlik, hogy a nő ott hagyta a kórteremben egyedül.

-          Ne nézz madárnak, kisfiam! – húzta össze szemét Martha. – Sosem tudtál hazudni nekem, miért most sikerülne? – faggatta tovább Martha, miközben Alexis csak némán figyelte az apja arcán végbemenő változásokat. Figyelmét nem kerülte el a szomorúság, és csalódottság, a fájdalom, ami végig suhant annak arcán a nyomozó nevének említésére. Biztos volt benne, hogy a nő megbántotta valamivel apját. – Szóval, ki vele! Mi történt közöttetek?

-          Anya! – fúrta mélykék szemét anyja szemébe Rick határozottan – Mondom, hogy nem történt semmi! Ideje volt békén hagynom, és nem idegesítenem tovább! Ennyi! Lezárhatjuk végre? – kérdezte ingerülten, és faképnél hagyta a döbbenten utána bámuló Martha-t, és bevonult a szobájába, amit hangos csattanással csapott be maga mögött.

-          Nagyi, mi folyik itt? – kérdezte Alexis nagyanyjától, de Martha csak tűnődve nézte továbbra is a bezárt ajtót, és fejét ingatta.

-          Nem tudom, kicsim, de van egy olyan érzésem, hogy Beckett nyomozó hangulata is épp olyan lehet most, mint apádé.

Beckett már három órája gépelte a jelentéseket a kapitányságon. Fáradtan dörzsölte meg szemét, majd nagyot nyújtózva ropogtatta meg fáradt gerincét. A monitoron kilenc órát mutatott az óra és neki ismét eszébe jutott írója. Ilyenkor szokott megérkezni, két kávéval a kezében, és szinte orrában érezte a kávé illatát, de ahogy az elmúlt két hétben, most sem ő érkezett a lifttel. Kate nagyot sóhajtott, és a pihenő felé pillantott. Azon gondolkodott, hogy bemegy és készít magának egy kávét, de teste nem akart engedelmeskedni agyának. Ahogy barátkozott a gondolattal, eszébe jutott minden édes, kedves pillanat, amit a pihenőben eltöltött a férfival. Felrémlett előtte szeretkezésük emléke is, és szomorúan mosolyodott el a gondolatra, milyen tökéletesen összeillett testük, és milyen csodálatos érzés volt Rick karjaiban lenni, érezni az ajkát az övén. Olyan érzéseket keltett benne az író, amiről fogalma sem volt, hogy léteznek. Tisztában volt vele, hogy senki mással nem fogja átélni azt, amit Rick-kel.

- Komolyan mondom, Beckett, ezek a rablók egyre hülyébbek! – érkezett Kate asztalához Espo, és megállva előtte folytatta kirohanását – épp most kapcsoltunk le Ryannel egyet.

- hm – adta ki figyelme jeléül Kate, de gondolatai még mindig az író körül jártak.

- A hülyéje, fényes nappal rabolt ki egy lakást a 20. utcában, és miközben igyekezett a televízióval a kocsija felé, elütötte egy taxi. Még ő hívott ki minket, hogy feljelentse a taxist! – mesélte felháborodottan Javi, de hamar észrevette, hogy Kate csak a pihenő felé bámul, és egyáltalán nem is figyel rá, csak hümmög, így taktikát váltott.

- Ezért úgy döntöttem, hogy leadom a jelvényem, és beállok vándorzenésznek! – mondta, és Kate-re mosolygott, de a nő ezúttal is csak bólintott.

- Aha, rendben. – bólogatott Kate, de nem nézett Javira. Éppen azon gondolkodott, mi lenne, ha felkeresné az írót, de a következő pillanatban már el is vetette az ötletet. Harcot vívott magával, nem tudta, mit tegyen. Elmélkedéséből végre kiugrasztotta Javi hangja.

- Hé! Te nem is figyelsz rám! – rótta meg felháborodottan – Mi van veled, Kate? – nézett rá együtt érzőn Javi. Jól látta, hogy mióta az író nem jár be az őrsre, Kate-re rá sem lehet ismerni. Újra zárkózott lett, szinte soha nem nevetett velük, munka után pedig mindig azonnal hazament. – Castle? – kérdezett rá Espo, és meglátva Kate fájdalmas tekintetét, tudta, telibe talált.

- Nekem ez nem megy, Javi! – tört ki Kate-ből végre mindaz, ami két hete emésztette - elküldtem, hogy biztonságban tudjam, de… nem gondoltam volna, hogy ennyire…

- Ennyire fog hiányozni? – fejezte be helyette a mondatot Javi, majd a választ meg sem várva, folytatta – Kate! Megértem a döntésedet, de nem értek vele egyet. Castle felnőtt ember, ő felel a saját döntéseiért. Lássuk azonban be, hogy a nélkül is képes magát bajba sodorni, hogy a kapitányságon lenne.

- Ez igaz. – mosolyodott el Kate, ahogy felrémlett előtte Rick kisfiús oldala.

- Viszont, sehol nincs akkora biztonságban, mint melletted! – nézett komolyan Javi a nőre – Castle folyton belekeveredik valamibe, de te vigyáztál rá eddig. Most ki fog vigyázni rá?

- Most nem kerülhet veszélybe, mert nem jár a nyomomban, és nem üti olyanba az orrát, ami nem rá tartozik. – jelentette ki határozottan Kate, de Javi csak legyintett.

- Ugyan Kate! Honnan tudod, hogy mibe mászott bele, míg téged nem ismert? – érvelt továbbra is Javi. Látta Kate-en, hogy vívódik, és szeretett volna neki segíteni. Véleménye szerint, a két ember összetartozott, és szándékában állt ezt Kate-nek is megmagyarázni.

- Szerinted, mit kellene tennem? – nézett fel Javira Kate és szemében kétség, és tehetetlenség tükröződött.

- Szerintem, magad mellett kellene tartanod, két okból is. – mosolygott rá bíztatóan a férfi – egyrészt akkor van leginkább biztonságban, ha melletted van, másrészt pedig, láthatóan boldogtalan vagy nélküle.

- De elküldtem. Szakítottam vele, ezt sosem bocsátja meg nekem – aggodalmaskodott Kate, de Javi a fejét rázta.

- Kate, az a fickó olyan szerelmes beléd már négy éve, mint az ágyú! – vigyorgott – azt is megbocsátaná neked, ha a világ végéig kergetnéd és vissza. Csak menj el hozzá, és beszéljétek meg! Itt most úgysincs semmi munka! – mutatott körbe a kapitányságon.

- Köszönöm! – mosolygott Kate, és azonnal a kabátjáért nyúlt.

- Ne köszönd, önző indokok vezéreltek! Mióta az íródeák nincs itt, kibírhatatlan vagy! - kacsintott vidáman felettesére, de Kate gondolatban már Castle lakása előtt állt, és azt próbálta fejben, mit is mondhatna az írónak.

2. rész

Castle szomorúan töltött magának a kristálypohárba a méregdrága italból, mely a bárpultban várta, hogy felnyissák, és megkóstolják. Soha nem szokott alkoholt inni délelőtt, este is csak nagyon ritkán, különleges alkalmakkor, de most, hogy egyedül maradt, mivel Alexis iskolába, Martha pedig a színiskolába ment, nem bírta ki ital nélkül a fejében kattogó gondolatokkal. Dühös volt magára, és elméjére, amiért hiába határozta el, hogy kitörli Kate Beckett nyomozót a fejéből, és életéből, ez egyáltalán nem akart sikerülni. Fáradtan dörzsölte meg szemét, mivel napok óta nem tudott nyugodtan aludni. Éjjel könyörtelenül törtek rá az emlékek a nőről. Újra érezte orrában a cseresznye illatot, mézédes ajkainak ízét, kezének simogatását, és hallotta érzékien suttogó hangját, ahogy a fülébe súgja, hogy szereti. Ilyenkor teste annyira felforrósodott a nő utáni vágytól, hogy kénytelen volt hideg zuhanyt venni, a kielégületlenségtől pedig másnap ingerült, és ideges volt. Nem értette magát, hogyan árulhatja el így a szíve és a teste. Hogyan vágyhat még mindig ilyen erősen egy olyan nő után, aki nem akar vele lenni. Mérgesen húzott egy nagyot a kristálypohárból, és arca grimaszba rándult, ahogy az erős ital végig égette torkát, nyelőcsövét, és végül megérkezett a gyomrába. Ahogy a pohárral a kezében megkezdte, szinte rituálévá vált köreit a dolgozószobában, szeme megakadt a nyitott, bekapcsolt laptopon. Mióta Kate elküldte, egy sort sem írt az új könyvéhez. Lassan odaballagott a gép elé, és elolvasta az utolsó sort, amit leírt, még mielőtt Kate bekopogott hozzá egyenruhájában. Az emléktől ismét érezte, hogy teste megfeszül, de most minden figyelmét a leírt sorokra koncentrálta. „Rook beletúrt a nő gyönyörű hajába, és vad csókokkal borította be nyakát, miközben szerelmes szavakat suttogott a fülébe, és élvezettel hallgatta, hogy Nikki felnyög az érintésétől”. Castle dühösen csapta le a laptop tetejét. Hogyan folytassa a történetet azok után, ami közte és múzsája között történt? Tanácstalanul felhajtotta a maradék italt a pohárból, majd egy erőteljes mozdulattal a falhoz vágta a poharat, ami azonnal darabokra hullott. Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. Castle unottan ment ajtót nyitni. Senkivel sem volt kedve beszélgetni, így eldöntötte, hogy bárki is az, rövid úton megszabadul tőle. Arcára volt írva a döbbenet, amikor meglátta, ki áll az ajtó mögött.

-          Kate? – nézett a nőre hitetlenkedve. Két hete látta őt utoljára, és most csak némán itta magába látványát. Éppolyan gyönyörű volt most is, ahogy emlékeiben élt. Végül győzött a kíváncsisága, és megszólalt. – Mit akarsz? – vált egy leheletnyit ellenségessé a hangja. Kate nem hibáztatta érte. Tisztában volt vele, hogy mélyen megsebezte az írót a kórházban. Egész úton, míg ideért, azon gondolkodott, mit mondhatna neki, amivel kiengesztelhetné, de semmi nem jutott eszébe. Még most sem tudta, hogyan öntse szavakba, mennyire hiányzik neki a férfi, amikor az ajtaja előtt állt. Percekig csak némán állt vele szemben, és elmerült annak gyönyörű kék szemében, mely már első találkozásuk alkalmával rabul ejtette, majd tekintete a férfi ajkára vándorolt. Végül úgy döntött, szavak helyett, megmutatja, mennyire vágyik rá, és hogy nem tudja elengedni.

-          Téged! – válaszolt egy szóval Kate, majd a férfi válaszát meg sem várva, belépett a lakásba, kezei közé fogta a férfi arcát, és megtette, amire már két hete vágyott. Szenvedélyesen tapadt ajka a férfiéra, és amikor megérezte, hogy a nemrég ihatott alkohol íze keveredik a férfi ajkának édes ízével, halk sóhaj hagyta el ajkát, és végig húzta nyelvét a férfi alsó ajkán. Castle gondolkodás nélkül húzta magához szorosan Kate-t, és csókolt vissza. Nyelve utat tört magának a nő ajkába, és édes játékra hívta a nőét. Kezével beletúrt Kate hajába, és csak csókolta a finom ajkakat. Olyan érzés volt Kate-t két hét után viszontlátni és a karjaiban tartani, mintha álmodna. Aztán hirtelen agya visszarántotta a valóságba, és Castle megszakította a csókot. Eltolta magától a nyomozót, aki zavartan nézett rá.

-          Ne csináld ezt velem, Kate! – nézett rá szomorúan, és egy lépést hátrált a nőtől. Szüksége volt a távolságra, hogy tisztán tudjon gondolkodni. – Tudni akarom, miért jöttél!

-          Sajnálom! – suttogta halkan Kate, és az író nem tudta eldönteni, hogy a kórházi szakításra gondol, vagy arra, hogy most megcsókolta, ezért rákérdezett.

-          Mit? Azt, hogy összetörted a szívem, vagy azt, hogy most idejöttél, hogy még jobban összezavarj! Mit sajnálsz pontosan, Kate? – kérdezte bántón.

-          Mindent! – nézett mélyen Kate az író szemébe. Nem tudta hibáztatni, amiért most ilyen nyers vele. Pontosan erre számított, de bízott benne, hogy megenyhül iránta a férfi. Amikor azonban annak arcára nézett, egyre kevésbé hitt már ebben. – Azt hittem, az a legjobb megoldás, ha távol tartalak magamtól, hogy neked úgy biztonságosabb. De képtelen vagyok rá. – vallotta be szemlesütve a nő. – Bocsáss meg nekem – suttogta Kate, és könnyes tekintetét Rick szemébe fúrta. Castle nem bírta nézni, hogy a nő sír, így elfordította fejét, és helyette az ajtó melletti fogashoz intézte szavait.

-          Nem megy, Kate! – bökte ki nehezen, miközben szívére ólomsúly nehezedett. Semmire sem vágyott jobban, minthogy megint a karjaiban tartsa a nőt, de nem bírta volna elviselni, hogy pár nap boldogság után a nő ismét eltaszítsa magától. – Szeretlek, fogalmad sincs, mennyire, de ez a két hét maga volt a pokol! – nézett most mégis a nő szemébe Rick. – Én ezt nem tudom tovább csinálni. A csókjaiddal, az érintéseddel a mennyekbe emelsz, aztán néhány nappal később a pokolba taszítasz, amikor ellöksz magadtól. Honnan tudjam, hogy ha most újra kezdünk mindent, akkor néhány nap múlva nem járom meg ismét ugyanezt az utat? – kérdezte kétségbeesetten a férfi, és Kate szomorúan válaszolt.

-          Csak bízz bennem, kérlek! – nézett az író szemébe könyörgőn – csak érted tettem mindent, de rájöttem, hogy…

-          Ne folytasd, kérlek – szakította félbe a nőt Castle – értem tetted? Szóval az én érdekemet szolgálta, hogy meg sem hallgattál? Nem érdekelt, én mit gondolok, csak döntöttél a kapcsolatunkról helyettem! Aztán elvártad, hogy belenyugodjak a döntésedbe! – tört fel az íróból minden keserűség, ami felhalmozódott benne – nos, megtörtént, beletörődtem. Erre megjelensz, és újra összezavarsz! Kate, kérlek, menj el, és hagyd, hogy túllépjek rajtad, és a múlton, rendben? – nézett a nőre és szívét összeszorította a fájdalom. Kate nagyot sóhajtott, majd lassan bólintott és ő is tett egy lépést hátrafelé. Úgy érezte, már így is éppen eléggé megalázó volt a helyzet, így annak ellenére, hogy szíve szerint, könyörgött volna a férfinak, hogy ne tegye ezt, büszkén nézett a szemébe.

-          Értem. Igazad van. – szomorúan elmosolyodott, majd kilépett a folyosóra – Vigyázz magadra Castle! – köszönt el a férfitól, majd eltűnt a szeme elől. Castle dühösen csapta be az ajtót, kezét pedig ajkára szorította, melyen még érezte a nő ajkának ízét. Hiába vágyott minden porcikája Kate Beckett-re, agyából és szívéből nem tudta kitörölni a sértettséget, amit azzal okozott, hogy a feje felett döntött kettőjükről, nem foglalkozva azzal, mekkora fájdalmat okoz ezzel neki.

Kate miután visszaért a kapitányságra, a pihenőbe ment, hogy kávét készítsen magának. Éppen a cukrot keverte el a forró feketében, amikor Javi jelent meg mellette.

-          Szia! – köszönt vidáman. Abban bízott, hogy valahol itt találja már az írót is, mert biztos volt benne, hogy Castle azonnal megbocsát a nyomozónak, és már együtt érkeznek vissza – Castle?

-          Otthon! – jött a tömör, rideg válasz a nőtől, ami egyértelművé tette Javi számára, hogy a békülés zátonyra futott, és ennél többet ne is kérdezzen az íróról saját testi épsége érdekében.

-          Értem. – bólintott lassan, jelezve, hogy felfogta a jelzéseket, és már hátrált is ki a pihenőből, ahova épp Ryan készült belépni. Javi azonnal elkapta kollégája és barátja karját, és kifele kezdte tuszkolni – ha jót akarsz magadnak, most be nem mész, és főleg nem beszélgetsz vele – bökött fejével Kate felé Espo, és már ott sem voltak.

-          De mi történt? – kérdezte értetlenkedve Ryan, mire Espo azonnal felvilágosította.

-          Anyu és apu még nem békültek ki.

-          Apám! Ha ez így megy tovább, még az anyósomnál is szívesebben töltöm majd az időmet, mint itt! – csóválta fejét Ryan és visszatért a számítógépéhez.

Kate is leült asztalához, és éppen egy újabb aktát készült megnyitni, amikor megszólalt a mobilja. Egy ideig némán nézte a kijelzőn villogó számot. Most először gondolkodott el azon, hogy felvegye-e a készüléket.

3. rész

Kate nem tudta, mit tegyen, mivel azonban a készülék továbbra is kitartóan csengett, vett egy mély levegőt, és felvette a telefont.

-          Szia Lanie! – köszöntötte barátnőjét tetetett vidámsággal a hangjában, de Lanie-t nem volt könnyű becsapnia.

-          Szia Szívem! Mégis, miért Javitól kell megtudnom, hogy szakítottál Castle-el? - szegezte neki azonnal a kérdést a nő, és Kate érezte, hogy idegszálai megfeszülnek. Éppen elképzelte, hogyan fogja megkínozni Javit, amiért nemcsak arról járt el a szája, hogy ő és Rick összejöttek, hanem a szakításukról is, amikor Lanie hangja visszarántotta a jelenbe. – Miért, Kate? Hiszen olyan tökéletesek vagytok együtt!

-          Lanie, kérlek! Hagyd ezt abba, rendben? – próbálta rövidre zárni a dolgot Kate, de Lanie nem adta fel.

-          Azonnal menj el hozzá, és béküljetek ki! – parancsolt rá anyáskodva a doktornő, mire Kate fanyarul elmosolyodott. Úgy tűnik az információs lánc mégsem olyan jól kiépített, ha Javi ezt még nem osztotta meg a nővel.

-          Látom, ma még nem beszéltél Espoval – jegyezte meg gúnyosan.

-          Valóban nem, de honnan tudod? – hallotta barátnője döbbent hangját a vonal végén, mire ugyanolyan gúnnyal válaszolt.

-          Akkor tudnád, hogy már voltam nála, de ő hallani sem akar már rólam, kettőnkről. – világosította fel Kate, és hiába igyekezett, hangjából nem tudta elrejteni a szomorúságot, amikor folytatta – beletörődött abba, hogy ennyi volt, és ez így is van rendjén. Már csak nekem kell beletörődnöm – „amit fogalmam sincs, hogyan fogok megtenni”- fűzte hozzá gondolatban Kate.

-          Dehogy van rendjén! – háborodott fel barátai fafejűségén Lanie – Miket beszélsz össze-vissza! Teljesen elment az eszetek?

-          Lanie! – kezdte volna Kate, de ekkor meglátta, hogy Espo kezében kabátjával integet felé, Ryan pedig egy cetlit lobogtat. Még soha nem volt ennyire hálás egy gyilkosságért, mint most, mert biztos volt benne, hogy ezt jelzik kollégái, hogy menniük kell egy helyszínre. Megkönnyebbülten sóhajtott, úgy folytatta – Sajnálom, mennem kell. Majd még beszélünk! – köszönt el, és éppen készült lerakni a telefont, de még hallotta barátnője utolsó szavait.

-          Mérget vehetsz rá, kisanyám! – fenyegette meg szeretetteljesen a nyomozót, majd megszakították a vonalat.

Kate töprengve állt meg az impozáns épület előtt, ahonnan a gyilkosságot jelentették. New York egyik leghíresebb szállodájához hívták őket, annak is a tizenötödik emeletére. Miután Espoval és Ryannel felmentek lifttel, Kate felmutatta az ajtóban álló egyenruhásnak jelvényét, és a kordon azonnal felemelkedett előttük. Ahogy beléptek a hatalmas, méregdrága szobába, Kate szeme azonnal megakadt a földön fekvő, halott férfin, aki leszámítva, hogy halott volt, tökéletesen beleillett a szálloda környezetébe. Öltönyén, melyet viselt, látszott, hogy a legdrágább minőség, cipője is a legújabb divat szerint készült. Arccal lefelé feküdt a szőnyegen, Perlmutter pedig mellette guggolt.

-          Mit tudunk? – kérdezte Kate a szakértőt, aki elhúzta száját a kérdésre.

-          Tudunk? – ismételte meg gúnyosan – mi ez a királyi többes, nyomozó? Elmondhatom magának, hogy én – nyomta meg a személyes névmást Perlmutter – mit tudok! No lám! – kapta fel e helyett a fejét a férfi – hol az álnyomozó? – utalt kérdésével Castle-re, de Kate csak elhúzta a száját.

-          Nem jön. – adott tömör választ, de Perlmutter vagy nem látta az elutasító tekintetet, vagy nem érdekelte, mert tovább faggatózott.

-          Végre rájött, hogy semmi keresnivalója itt?

-          Nincs itt, és kész! – szűrte a fogai között a választ Kate, és dühösen villant a tekintete. A doktor ebből már értett, mert nem feszítette tovább a húrt.

-          Legalább nem kontárkodik bele a munkámba – szúrta még azért oda, de látszott rajta, hogy neki is furcsa, hogy nincs itt a férfi – 45 év körüli, fehér férfi, a hátán lőtt seb. – kezdett bele a nyomozók informálásába – A golyó még a hátában van, de a hüvelyből ítélve, amit mellette találtam, 45-össel ölték meg.

-          Halál ideje? – kérdezte Kate, miközben minden figyelmét igyekezett az ügyre koncentrálni.

-          Ma hajnali kettő és három között halhatott meg. – válaszolta a szakértő. Eközben Ryan érkezett melléjük, és kezében lévő noteszéből sorolta, amit megtudott a személyzettől.

-          Frank Pratt. 45 éves, és tegnap vette ki a szobát, egy teljes hétre. New Yorkba üzleti ügyben jött. A recepciós szerint, tegnap este vendége volt, aki hajnalig maradt, és ittak egyet a bárban. Aztán a másik férfi dühösen távozott, mert veszekedtek, később viszont visszajött, és egyenesen a lift irányába ment. Nem kizárt, hogy Pratt-hez jött.

-          Mikor volt ez? – ráncolta szemöldökét Kate.

-          Úgy fél háromkor. – pillantott fel noteszéből Ryan.

-          Személyleírás? – faggatta tovább Kate Kevint.

-          185-190 centi magas, barna hajú, jól öltözött, fehér férfi. Átlagos leírás.

-          Nézzétek át a kamerák felvételeit, hátha felvette a liftnél, vagy az ajtónál.

-          Rendben – bólintott Ryan és már ott sem volt. Kate az orvos szakértő felé fordult.

-          Még valami?

-          Mi vagyok én, varázsló? – morgott Perlmutter, majd enyhébb hangon hozzátette. – ha a véleményemre kíváncsi, szerintem, előre megfontoltan ölték meg. Az, hogy arccal a bárpult felé néz, azt mutatja, hogy itallal kínálta a tettest, és nem számított rá, hogy közben hátba lövik.

-          Köszönöm – bólintott a férfi felé Kate, majd a földszintre ment, hogy megkeresse kollégáit a biztonsági szobában. Nem volt nehéz dolga, hogy megtalálja őket, ugyanis a két férfi az egyik ajtó előtti előszobában, hangosan veszekedett.

-          Ezt nem mutathatjuk meg neki, nem érted? – hallotta Javi hangját, majd Ryan-ét.

-          Mit akarsz tenni? Eltussolod? Az szabályellenes, és ha a Vaslady megtudja, ugrott a jelvényünk!

-          Nem, csak előbb járjunk utána! Addig ne tegyünk semmit! – szólt megint Javi, és Kate érdeklődve állt meg az ajtó mögött. Nem volt szokása hallgatózni, de most nem tudott ellenállni a kísértésnek.

-          Te a szemébe tudnál hazudni Beckettnek? – kérdezte ingerülten Ryan, és Kate felkapta a fejét – ha rájön, hogy hazudtunk neki, és bizonyítékot titkoltunk el, kinyír, az tuti!

-          Miért kéne nekem hazudni? – lépett elő az ajtó mögül, és élvezettel figyelte, hogy a két férfi zavarba jön. Először egymásra néztek, majd Javi figyelmeztető pillantásával mit sem törődve, Ryan ellépett az egyik kamera elől.

-          A biztonsági kamera felvett valakit, akire illik a személyleírás. A pincér megerősítette, hogy vele veszekedett Pratt az étteremben.

-          Ki az? – lépett közelebb Kate a kamerához, de elakadt a lélegzete, amikor meglátta az egyetlen gyanúsítottjukat. – Castle? – ejtette ki hitetlenkedve a férfi nevét Kate. A kamerán egyértelműen látszott, hogy a férfi megvárja a liftet, és felmegy vele Pratt emeletére, ahogy az is látszott, hogy kiszáll, és abba az irányba indul el, amerre Pratt szobája volt. – hol a felvétel a szobáról? Látni akarom, hogy bement-e! – sürgette izgatottan Kate a fiúkat.

-          A folyosókon nincs kamera – vallotta be Ryan.

-          Mikor volt ez? – kérdezte Kate, de mivel a fiúk nem válaszoltak, ingerülten ismételte meg a kérdést – Mikor?!

-          Kettő után. – jegyezte meg halkan Javi és nem nézett Kate szemébe, akinek agyában vadul kergették egymást a gondolatok, hogy mit is tehetne, hogyan húzhatná ki abból a bajból Castle-t, amibe valóban egyedül mászott bele, a nélkül, hogy őt követte volna. Hirtelen megértette, mire gondolt Javi, amikor arról beszélgettek, hogy amíg vele van, meg tudná védeni.

-          Mikor szállt vissza a liftbe? – kérdezte, bár tudta felesleges. Az időpont éppen megfelelt a gyilkosság időpontjának, teljesen mindegy, mikor ment el a férfi.

-          Úgy 10 perccel később. Éppen elég idő után ahhoz, hogy… - kezdett bele Ryan, de Kate durván félbeszakította.

-          Ezt azonnal hagyd abba! Kizárt, hogy ő tette! – meredt továbbra is a képernyőre Kate. – Nagyítsátok ki a képet! Biztosra akarom tudni, hogy ő az! – adta ki az utasítást Kate.

-          Minek? – nézett rá Ryan – egyértelmű, hogy ő az.

-          Nem, Ryan! Nekem nem egyértelmű! – emelte fel a hangját a nyomozó, és tekintete villámokat szórt, amikor társára nézett – Én nem látom, hogy az ő lenne, világos? Azt mondtam, nagyítassátok ki! – ismételte meg parancsát újra. Muszáj volt valahogy az időt húznia, hogy kitalálja, mit is tehetne. Hirtelen eszébe jutott azonban a férfi lakásán tett délelőtti látogatás, és már nem is értette, miért erőlködik annyira. Hiszen Castle világosan a tudomására hozta, hogy kettőjük között mindennek vége, és hogy tovább lépett. Talán neki is ezt kéne tennie, és nem szabad most újra bevonnia az életébe. Némán megnézte újra a felvételt, majd szó nélkül távozott. Már tudta, mit fog tenni.

4. rész

Kate gondolatban már sokadszorra játszotta le fejében a jelenetet, de mindig ugyanoda lyukadt ki. Nem lesz könnyű meggyőzni a Vaslady-t arról, amit kérni akar tőle. Ismerte már annyira, hogy nyomós érv nélkül, sosem fogja engedélyezni kérését, ahogy azzal is tisztában volt, hogy meglepi majd felettesét. Ezekkel a gondolatokkal a fejében lépett be a kapitány irodájába. Gates az asztala mögött ült, és egy aktát tanulmányozott elmélyülten. Amikor Beckett belépett, felpillantott, és kilesett szemüvege felett. Azonnal észrevette, hogy a nyomozóval valami nem stimmel. Kate arca szomorúságot, és gondterheltséget tükrözött, ezen kívül, sosem szokott magától bejönni az irodába, még a folyamatban lévő ügyeknél is mindig hívatnia kellett és harapófogóval kihúzni belőle, hol tartanak. Beckett nyomozó az a személyiség volt, aki nem szerette, ha ellenőrzik a munkáját, és ezt a kapitány is tudta. Ezért is lepte most meg annyira, hogy a nyomozó magától, önként látogatta meg. Nem is sejthette, hogy még ennél is jobban meglepi majd látogatásának oka.

-          Nyomozó! – köszöntötte a kapitány emberét, miközben levette szemüvegét, és várakozón tekintett a nőre, aki azonban csak álldogált egy helyben, és nem úgy tűnt, hogy meg akarna szólalni. Kate-nek fogalma sem volt, hogyan is kezdjen hozzá, hiszen még sosem volt ilyen helyzetben. Gates hangja rántotta vissza a valóságba – Meghatározott céllal jött be, vagy csak kíváncsi volt, élek-e még? Utóbbi esetben, szomorúan közölheti a kollégáival, hogy még nem mumifikálódtam! – gúnyolódott Gates.

-          Bocsánat! – kapott észbe azonnal Kate – azért jöttem, mert szeretném, ha másnak adná az új gyilkossági ügyet, Asszonyom! – csapott a közepébe, és visszatartotta a levegőt, míg a válaszra várt.

-          Pontosan melyik ügyről van szó? – kérdezte Gates – ha nem tudná, ez itt nem Alaszka, ahol háromévente felfal egy embert a medve! Ez itt New York! Nézzen az asztalomra Beckett nyomozó! Szóval, ha egy kis támpontot adna, azért hálás lennék!

-          Frank Pratt! A New York Hotelben történt gyilkosság. – világosította fel főnökét, mire az összehúzott szemmel nézett rá. Beckettet tartotta az egyik legjobb nyomozónak, és még sosem kérte tőle a nő, hogy vegyen el tőle egy ügyet.

-          Miért akarja, hogy másnak adjam? – kérdezte, és Kate észrevétlenül megszívta a fogát. Gondolhatta volna, hogy Gates nem lesz könnyű eset.

-          Személyes okok, Asszonyom!

-          Rokona talán a halott férfi? – kérdezősködött tovább Gates.

-          Nem.

-          Barát, ismerős, volt szerető? – faggatózott tovább Gates, és amikor Kate mindegyikre nemmel rázta a fejét, összehúzott szemmel nézett rá. Egy pillanatig csak figyelte őt, aztán megszólalt – Nézzen ki az ablakomon detektív! Mit lát?

-          Nyomozókat – válaszolta kelletlenül Kate. Pontosan tudta, hova fog kilyukadni felettese, de az nem hagyta annyiban.

-          Mennyit?

-          Keveset – préselte ki magából a választ Kate ismét.

-          Akkor miből gondolja, hogy csak azért, mert magának titokzatos személyes gondja van az üggyel, amit láthatólag nem óhajt megosztani velem, elveszem magától az ügyet, és leterhelem vele egy kollégáját? Nyakig ülünk a munkában detektív, és nincs szabad emberem, hogy megoldjam a problémáját!

-          Asszonyom, Castle… - kezdett volna bele a magyarázatba, de Gates leintette.

-          Nem tudom, mi történt maga és a firkász között, ahogy azt sem tudom, hogyan érte el, hogy ne lábatlankodjon itt többé. Hálás vagyok érte, de akkor sem adom másnak az ügyét!

-          Nem erről van szó… - kezdett hozzá újra Beckett – Castle és én nem éppen barátsággal váltunk el, és most belekeveredett az ügybe. Ezért mondtam, hogy személyes okok miatt nem tudom tovább vinni. – bökte ki végül nehezen Kate.

-          Nézze, mint már mondtam, nem tudom, mi volt és van maguk között, hogy őszinte legyek, nem is nagyon érdekel! De maga elsősorban nyomozó, és csak másodsorban nő. Szóval, emelkedjen felül a sértettségén, és végezze a dolgát! – adta ki a parancsot Gates, és Kate úgy hagyta el a kihallgató szobát, mint akinek a fogát húzzák.

Nem lett jobb a kedve akkor sem, amikor kiért, és Ryan jelent meg az asztalánál, kezében egy kinagyított fényképpel. Ledobta elé az asztalra, és hangjában szomorúsággal fűzte hozzá.

-          Megjött a laborból a kép. Most már te is látod? – mutatott a képen lévő férfira, aki vitathatatlanul Castle volt, ahogy a liftben várakozik, hogy felérjen az adott emeletre.

-          Látom – sóhajtott nagyot Kate, majd tekintetét le nem véve a fotóról, így szólt - Hozasd be! Ryan! – szólt még a távozó férfi után – Kérlek, ne tegyenek rá bilincset! - nézett szomorúan társára, aki némán bólintott.

Fél órával később Castle türelmetlenül dobolt ujjaival a kihallgató szobában lévő asztalon. Fogalma sem volt, miért kellett bejönnie az őrsre. Nem sokkal ezelőtt két egyenruhás férfi csengetett be hozzá, és kérték, fáradjon be a kapitányságra. Amikor meglátta a szobába belépő nyomozót, egy pillanatra kihagyott a szíve, és levegőt venni is elfelejtett. Nem olyan régen látta utoljára a nőt, és bár haragudott rá, amiért elküldte őt, fejéből és szívéből nem tudta kiverni őt. Kate most is fehér inget, és hozzá fekete farmernadrágot és blézert viselt, mely tökéletesen kihangsúlyozta csodálatos alakját. Szokásos fekete mappáját az asztalra dobta, majd helyet foglalt a férfival szemben. Castle-ben ismerős emlékeket ébresztett a jelenet. Tekintetével végig simította a nő arcát, cseresznyeajkain megpihent egy kicsit, majd szemét a nő szemébe fúrta. Meglepve állapította meg, hogy a ragyogó zöld szemekben ugyanaz a határozottság, és keménység szikrázik, mint amikor először találkoztak. Az a Kate, aki vele szemben leült, nem hasonlított arra a nőre, aki két héttel ezelőtt szenvedélyesen csókolta vissza, és aki vágytól elhomályosult tekintettel vallotta be, hogy szereti, ahogy arra a Kate-re sem, aki ma délelőtt a lakásán járt, és kérte, kezdjenek újra mindent. Kate komolyan és kimérten ült le a férfival szemben. Ha már Gates nem adta másnak az ügyet, és kénytelen a lakásbeli kínos jelenet után találkozni a férfival, elhatározta, hogy távolságtartó lesz, és soha többé nem mutatja ki neki, mennyire hiányzik a csókja, érintése. A kapitánynak igaza volt, most elsősorban nyomozó, nem figyelhet az érzéseire.

-          Szia – köszönt az író halkan, és félénken rámosolygott. A feszültség kézzel tapintható volt, ahogy arra várt, hogy a nyomozó visszamosolyogjon rá, ami azonban nem történt meg.

-          Szia, Castle – köszönt vissza távolságtartóan Kate, és zöld szeméből az író semmiféle gyengédséget nem olvasott ki. Csak az a tűz lobogott benne, amelyet már sokszor látott közös munkájuk során, és amiről tudta, hogy az adott ügynek szól, és a benne lévő rejtélynek. – Hogy vagy? – kérdezte a nyomozó, bár meglehetősen sutának tűnt a kérdése, mégsem vitte rá a lélek, hogy gyilkossággal vádolja meg az írót.

-          Kate, ne fussunk felesleges köröket, rendben? – nézett rá bánatosan Rick. Nem akart itt lenni, nem akart a nő közelében lenni, nem akarta érezni parfümje illatát, ha nem csókolhatja meg, ha nem bújhat hozzá szorosan. Nem akarta magát kínozni a nő látványával, főleg azok után nem, hogy már az is beleégett memóriájába, milyen gyönyörű a nyomozó meztelenül, és milyen édes a csókja. – Miért vagyok itt?

-          Ismered? – maradt a hivatalos hangnemnél Kate, mivel látta, hogy a férfi is álarc mögé bújik, és egy képet tolt elé az asztalon, mely az áldozatról készült.

-          Igen – felelte Castle, miután egy pillantást vetett a képre – Frank Pratt, a Los Angelesi Filmstúdió forgatókönyvírója.

-          Meghalt, és te találkoztál vele utoljára, amikor még életben volt. – jelentette be szárazon Kate, és arcán semmiféle érzelem nem volt látható. Castle szemébe döbbenet költözött a felismerésre, hogy miért is van itt, és miért ül vele szemben Kate.

-          Azt hiszed, én öltem meg? – szegezte neki a kérdést. Nem tudta elhinni, hogy a nő ezt gondolja róla, azok után, hogy négy évig együtt dolgoztak.

-          Nem számít, én mit hiszek Castle – nézett rá komolyan Kate, és lapozni kezdett az előtte heverő mappában, majd kivett egy újabb fényképet és azt is Castle elé dobta – a bizonyítékok számítanak! Ezt a biztonsági kamera rögzítette, amikor a lifttel éppen abban az időpontban mentél fel Pratt lakásának emeletére, amikor megölték. A pincér pedig azt állítja, látott benneteket vitatkozni előtte. – sorolta Kate a bizonyítékokat, Castle pedig hitetlenkedve hallgatta. Elégszer látta már Beckettnek ezt a tekintetét, hogy tudja, a gyanúsítottakkal szemben használja, de sosem gondolta volna, hogy vele szemben is alkalmazni fogja egyszer.

-          Ezeket… én meg tudom magyarázni… - kezdett volna bele, és Kate most már könnyes szemmel, szinte kétségbeesetten nézett rá. Végre levette az álarcot, és most megláthatta Rick, hogy mennyire aggódik érte a nő, és ez melegséggel töltötte el a szívét.

-          Akkor magyarázd meg! – kérte tőle – Csak mondd azt, hogy ez az egész egy félreértés, és tévesen szól minden ellened! – kapcsolta össze most először tekintetüket a nő, mióta belépett a szobába, és Rick sem szakította meg azt. Anélkül, hogy átgondolta volna, mit tesz, átnyúlt az asztalon, és megszorította Kate kezét.

-          Bízz bennem! – ismételte meg a nő korábban elhangzott szavait a férfi. Kate egy pillanatig hagyta, had járja át testét a melegség a férfi érintésére, aztán erőt vett magán és kihúzta kezét a férfi tenyeréből.

-          Hallgatlak! – nézett rá elszántan, és szeméből ismét eltűnt minden érzelem, az íróval szemben már megint csak a nyomozó ült, úgy, mint megismerkedésükkor.

5. rész

Castle vett egy mély levegőt, és hátradőlt a széken. Összeráncolt szemöldökkel próbálta felidézni az eseményeket, attól kezdődően, hogy Pratt felhívta, és megkérte, igyon meg vele egy italt a hotel bárjában. Kate türelmesen várta, hogy Rick összeszedje a gondolatait, majd az író egyszer csak, elkezdett beszélni.

-          Frank olyan 10 körül hívott fel. Azt mondta, ma érkezett a városba, és beszélni akar velem, ezért megkért, igyak meg vele egy italt a hotel bárjában, ahol kivett egy szobát. Beleegyeztem, és olyan 11 körül találkoztunk.

-          Miről akart veled beszélni? – kérdezte Kate még mindig hivatalos hangon, miközben tollát pörgette finom, hosszú, kecses ujjai között, mely odavonzotta Rick tekintetét. Akaratlanul is elterelődött a figyelme, és képek villantak fel előtte, ahogy ezek az ujjak, végigcirógatják a hátát, míg ő a nő nyakát csókolja. Kate hangja rántotta vissza a jelenbe – Castle! Miről akart veled beszélni? – ismételte meg újra a kérdést most már türelmetlenebbül a nyomozó.

-          Frank és én a Nikki Heat film forgatásán ismerkedtünk meg – kezdte Castle az elején, és Kate nem szólt közbe, várta, had válaszoljon az író a kérdésre – Ő írta a forgatókönyvet. Most azért jött New Yorkba, mert a második könyvet is meg akarják filmesíteni, és szerette volna az engedélyem kérni néhány változtatáshoz.

-          Miért volt neki ennyire sürgős? A recepciós szerint, egy hétre foglalta le a szobát. – töprengett hangosan Kate.

-          Nem tudom, nem kérdeztem tőle, hány napra jött – rántotta meg a vállát Castle.

-          A pultos szerint, veszekedtetek. Miért? – tért rá az első bizonyítékra Kate.

-          Nem akartam belemenni a változtatásokba, amiket tervezett – válaszolt körültekintően Castle, és magában azon imádkozott, hogy Kate ne kérdezzen rá, miféle változtatások voltak ezek, de nem volt szerencséje. Beckett nem véletlenül volt az egyik legjobb nyomozó az őrsön. Minden apró részlet érdekelte, Rick-kel kapcsolatban pedig még annál is több.

-          Milyen változtatások lettek volna ezek? – kérdezte, miközben igyekezett eltitkolni, hogy annál is inkább érdekelte őt a válasz, mivel mégis csak róla mintázta az író Nikki Heat-et.

-          Hát… egészen apró… mondhatni jelentéktelen… - dadogta Castle, de Kate összehúzott szemmel hajolt egészen közel hozzá, és fenyegetően, halkan szólította fel a válaszra.

-          Castle! Milyen változtatásokat akart Pratt? – kérdezte, és Rick egy pillanatra behunyta szemét, ahogy megérezte a cseresznye illatot.

-          Azt akarta, hogy… nem találta elég forrónak a könyvet, és úgy gondolta, hogy lehetne bele írni még több… még több erotikus részt. – bökte ki nehezen az író, és ahogy meglátta Kate arcán a változásokat, melyek végigsuhantak rajta, félve pislogott felé. Beckett arcán először döbbenet, aztán harag suhant át, majd kitört.

-          Nem elég forró? Castle! Olvastam a könyvet! Az a könyv olyan forró és fülledt, hogy ha ráköpsz, sistereg! – emelte fel a hangját Beckett, de aztán vett egy mély lélegzetet, és emlékeztette magát, hogy nem azért ülnek itt egymással szemben, hogy a készülő filmről beszélgessenek, hanem, hogy tisztázzák Castle-t a gyilkosság vádja alól.

-          Én is ezt mondtam neki! – védekezett azonnal Castle – Ezen is vesztünk össze! Megmondtam neki, hogy nem engedélyezem a változtatást. De ő csak szemtelenül a képembe röhögött, és azt mondta, hogy nem megkért, hanem közölte, hogy így lesz, mivel a jogokat már eladtam a filmstúdiónak. Erre felálltam és otthagytam! Azonnal az ügyvédemhez mentem, és tanácsot kértem tőle, hogyan akadályozhatnám meg, hogy a könyvemből ponyvafilm legyen.

-          Miért mentél hozzá vissza kettő után? – kérdezte most már sokkal nyugodtabban Kate. Megnyugodott, hogy Castle sem ment volna bele a változtatásba.

-          Miután beszéltem az ügyvédemmel, visszamentem, hogy a képébe vágjam, felbontom a szerződést a stúdióval. Igaz, hogy buktam volna nem keveset, de nem érdekelt. Nem hagyhattam, hogy kurvát csináljanak Nikki Heatből. – vallotta be Rick, és nem nézett Kate szemébe, pedig akkor látta volna a gyengédséget, ami megcsillant a nyomozó szemében. – De hiába kopogtattam, nem nyitott ajtót. Úgy tíz percig dörömböltem még, aztán hazamentem.

-          Mikor volt ez?

-          Úgy fél három körül… vagy egy kicsit később. – felelte Castle. Története végére érve, várakozón nézett Kate-re, aki homlokát ráncolva, töprengve nézte jegyzeteit, és nem viszonozta a pillantást. Hitt Ricknek, de rajta kívül nem volt más gyanúsítottjuk, és amikor a férfi felment a forgatókönyvíró szobájába, az éppen egybeesett a gyilkosság idejével.

-          Rendben. – sóhajtott mélyet Kate, majd becsukta a mappát, és felállt. Éppen kilépett volna az ajtón, amikor Rick hangja megállította.

-          Hiszel nekem, ugye? – nézett rá Rick könyörgőn, és Kate most először, lágyan elmosolyodott, úgy válaszolt.

-          Sosem kételkedtem. – felelte, de az író még mindig nem engedte ki a teremből.

-          Most mi fog történni? – kérdezte aggodalommal az arcán.

-          Egyelőre várj itt, utána kell néznem, hogy valóban jártál-e az ügyvédednél – válaszolt halkan, de magabiztosan Kate, majd még biztatóan az íróra mosolygott – minden rendben lesz, ígérem! – és elhagyta a kihallgató szobát.

Amikor visszatért az asztalához, ledobta a mappát, és azonnal a telefonja után nyúlt, hogy személyesen ellenőrizze le, amit Castle mondott neki. Semmiképpen sem akarta másra bízni, nehogy bárki hibájából kerüljön Castle börtönbe. Miután beigazolódott, amit eddig is tudott, hogy a férfi igazat mondott, mappájával a kezében indult vissza a kihallgatóba, hogy elengedje a férfit. Nem látta okát annak, hogy benn tartsa. Ő tudta, hogy nem az író tette, és neki ennyi elég volt. A Vaslady ajtajánál tovább azonban nem jutott, mert Gates jött vele szembe, és egy villanás a tekintetében elég volt ahhoz, hogy Kate tudja, most az ő irodájába megy először. Amikor beértek, a Vaslady dühösen csapott az asztalra, és förmedt a nyomozóra.

-          Miért nem mondta, hogy Castle gyanúsítottként keveredett bele a gyilkosságba? - szegezte neki a kérdést Gates, de mivel Kate nem válaszolt, mivel nem tudta, mit is mondhatna, folytatta – Azonnali hatállyal felmentem az ügy alól!

-          Ezt nem teheti! – tört ki Kate annak ellenére, hogy korábban még ő maga kérte, hogy vegye el tőle a nő az ügyet. Most viszont, csak arra tudott gondolni, hogy ő az egyetlen, aki megvédheti a férfit.

-          De igen, megtehetem! Látja a névtáblát, nem? – mutatott sokatmondóan az asztalán lévő fém táblácskára, melyen gravírozott arany betűkkel ez állt:”Viktoria Gates - kapitány”. – Túlságosan mélyen van benne az ügyben, detektív!

-          Már elnézést, Asszonyom, de mi van a leterhelt nyomozókkal? – utalt a korábbi beszélgetésükre Kate marón.

-          Továbbra is leterheltek – jegyezte meg szárazon a kapitány – Nem azt mondtam, hogy elveszem a csapattól az ügyet, hanem azt, hogy maga nem nyomozhat benne! Ryan és Esposíto viszik tovább. – jelentette ki Gates, és Kate nem tudta elrejteni döbbenetét.

-          Megbocsásson, de ők is Castle barátai! – ellenkezett tovább Kate, de a kapitány egy kézmozdulattal elhallgattatta.

-          Mégis úgy tűnik, hogy objektívebbek, mint maga! – jegyezte meg, és ebből Kate azonnal tudta, hogy valamit megsejthetett a kapitány a közte és Castle között kibontakozott románcból. Másképp miért gondolná, hogy ő kevésbé lenne objektív, mint Ryan vagy Espo, de a kapitány folytatta – ki fogják deríteni, mi folyik itt, és biztos vagyok benne, hogy tisztázzák a firkászt.

-          A nélkül, hogy kétségbe vonnám a hozzáértésüket, megbocsásson, de egyikőjük sem én vagyok! – próbált még mindig hadakozni Kate.

-          Nos, számomra ez az egyik legvonzóbb tulajdonságuk! – nézett farkasszemet Kate-tel a kapitány.

-          Asszonyom! Kérem! – nézett vissza könyörgőn Kate. Nem engedhette, hogy kirakják a nyomozásból. Megígérte Castle-nek, hogy minden rendben lesz, és állni is fogja a szavát! – Csak adjon egy lehetőséget! Bízzon bennem! – esdekelt tovább Kate, és még a levegőt is visszatartotta, amíg a válaszra várt.

6. rész

Gates továbbra sem válaszolt, és Kate már éppen kezdte úgy érezni, hogy az idegei felmondják a szolgálatot, amikor végül halkan csak ennyit kérdezett a kapitány.

-          Mi a következő lépés, amit tenni akar?

-          Elengedem – felelte szinte túl gyorsan Kate és meg is bánta azonnal, ahogy a kapitány arcára nézett.

-          Még, hogy objektív tud lenni! – húzta el a száját a kapitány, majd folytatta – ő az egyetlen gyanúsított, akit láttak az áldozattal veszekedni, és aki a gyilkosság időpontjában a helyszínen tartózkodott, és maga elengedi!

-          Asszonyom! Tudom, hogy nem Castle tette! – védte körömszakadtáig a férfit Beckett, de Gates-t csak a tények érdekelték.

-          Nem érdekel, hogy maga mit gondol! Az érdekel, hogy a bizonyítékok, mit mondanak! Ha valóban bizonyítani akarja nekem, hogy képes objektív maradni, és nem akarja, hogy eltiltsam az ügytől, akkor megy, és úgy jár el, ahogy egy nyomozónak kell egy gyanúsítottal szemben! Világos?

-          Világos – préselte ki magából Kate, majd hátra sem nézve, elhagyta felettese irodáját.

Kilépve a kihallgató felé indult. Amikor belépett a kis helyiségbe Castle éppen a falnak támaszkodva állt. Amint meglátta a belépő nyomozót, azonnal kiegyenesedett és felé indult. Tekintetük összekapcsolódott, és Rick leolvashatta a nő arcáról, hogy nem jó hírekkel érkezett. Kate szomorúan nézett az íróra, és bár tisztában volt, hogy mit diktál a szabályzat, utálta magát azért, amit most mondania kell.

-          Na? – kérdezte sürgetően a férfi, de Kate csak ingatta a fejét.

-          Sajnálom, de te vagy az egyetlen gyanúsított. Senki más nem járt Pratt-nél rajtad kívül a kérdéses időpontban. A kapitány pedig, hallani sem akar róla, hogy elengedjünk.

-          Értem. – horgasztotta le fejét Castle, és már tudta, még mielőtt a nyomozó kimondta volna, hogy mi következik, így hozzáfűzte – akkor tedd a dolgod, Kate.

-          Richard Castle, letartóztatom Frank Pratt meggyilkolásának vádjával – suttogta a nő a szavakat, és oldaláról levette a bilincset, hogy a férfi kezére kattintsa. Castle ellenkezés nélkül nyújtotta a nő felé karjait, aki lehelet finoman tette fel a béklyót, hogy véletlenül se okozzon fájdalmat. Még arra is ügyelt, hogy ne legyen túl szoros, miközben a férfi Miranda jogait kezdte el sorolni – Jogában áll hallgatni, bármi, amit mondd, felhasználható maga ellen a bíróságon…

-          Kate! – szakította félbe az író – ismerem a jogaimat. Hallottam tőled már éppen elégszer, amikor részt vettem a letartóztatásaidon. – mosolygott rá a férfi, de szemében szomorúság volt öröm helyett.

-          Esküszöm, hogy kihozlak innen! – nézett bele elszántan a férfi kék szemébe a nyomozó, és Castle ismét látta a zöld szemekben lobogó tüzet, de ezúttal biztos lehetett benne, hogy az neki szól. Érte aggódik ennyire a nő, és most már milliószor megbánta, hogy elküldte a lakásáról, amikor Kate megcsókolta. – Bízz bennem!

-          Tudom, és bízok! Mindig is bíztam! – simogatta meg Kate arcát megbilincselt kezével az író, majd folytatta – azért ez nem olyan vicces, mint legutóbb nálam – utalt arra az estére a férfi, amikor Kate egyenruhában jelent meg a lakásán, és a székhez bilincselte, miközben szomorúan elmosolyodott. – Mit nem adnék érte, ha újra ott lehetnék veled!

-          Akárcsak én – vallotta be Kate suttogva, és kezével végig simított a férfi kezén, mely még mindig az arcán pihent. Ekkor azonban Kate hátrébb lépett, miközben igyekezett összeszedni magát, hogy Castle ne lássa könnyes tekintetét. Nem engedheti magához megint ennyire közel az írót, hiszen megállapodtak, hogy köztük vége mindennek. – Most elvisznek az előzetesbe, addig én elintézem a lakásodra a házkutatási engedélyt. – sorolta a nyomozó most már megint hivatalos hangnemben, hogy mi fog következni.

-          Rendben, csak nyugodtan – bólintott Castle – nem fognak találni semmit, mert nem öltem meg senkit – jelentette ki határozottan Castle. Kate éppen válaszolni akart, amikor két egyenruhás férfi lépett be, és jelezték, hogy elkísérnék az írót. Beckett nehezen bólintott, és a távolodó író után nézett, aki úgy nézett vissza rá, mint egy riadt kisfiú.

Beckett rosszkedvűen ült le asztalához, miközben agyában vadul kergették egymást a gondolatok. Mégis hogyan bizonyítsa, hogy Castle ártatlan, ha semmi más nincs a kezében. Töprengve fordult székével a fehér tábla felé, melyre feltette már az áldozat fényképét, felrajzolta az idővonalat, melyen bejelölte a gyilkosság idejét is, hajnali kettő és három között. Akárhogy agyalt is azonban, alibi nélkül fogalma sem volt, hogyan érhetné el, hogy Castle-t kiengedjék. Végül megfogalmazódott egy terv a fejében, amelynek azonban semmi köze nem volt az igazsághoz, legkevésbé a törvényhez, de úgy érezte, nincs más választása, meg kell tennie. Tekintetével azonnal Javi-t kereste, tudta, hogy csak benne bízhat, tőle várhat segítséget, hiszen a kihallgatott beszélgetésből is kiderült, hogy rajta kívül még a férfi tenne meg mindent Castle-ért. Amint meglátta, felpattant helyéről, odalépett mellé és szó nélkül a pihenő felé kezdte el húzni a férfit, aki döbbent arckifejezéssel, de követte. Amikor beléptek a helyiségbe, Kate azonnal becsukta az ajtót, és izgatottan Javi felé fordult.

-          Castle nagy pácban van, és segítenünk kell neki!

-          Igen, tudom, és Ryan-nel épp a hotel biztonsági kamerájának felvételeit nézzük át, hátha meglátogatta más is a fickót Castle-n kívül.

-          Ez jó ötlet – dicsérte meg a fiúkat Kate, majd folytatta – de kell egy B terv, ha nem találnátok semmit.

-          B terv? – nézett értetlenül Espo, de balsejtései voltak, melyek Kate kérdéseire be is igazolódtak.

-          Mennyire erős az őrizet a kapitányságon? – fúrta elszántan Kate zöld szemét a férfi mogyoró barna szemébe.

-          Hogy?.. Te… azt…azt nem! – dadogta Javi, amint leesett neki, mire készül Beckett – ezt most verd ki a fejedből Kate! A jelvényeddel játszol, és amúgy sem tudnád onnan kihozni észrevétlenül!

-          Nem hagyhatjuk benn, Javi! – érvelt a nő, de Javi csak a fejét rázta.

-          Nem! Kate – nézett rá együtt érzőn a férfi – Tudom, mit érzel iránta. Én is kedvelem, a barátom! De ez kivitelezhetetlen, te is tudod!

-          Te mondtad még délelőtt, hogy csak én tudom megvédeni! – ismételte el társa korábbi szavait Kate.

-          Így van, de a józanész határain belül! Castle sem kérné tőled soha, hogy kockáztasd érte a karrieredet!

-          Nekem ő sokkal fontosabb, mint a karrierem! – jelentette ki nyíltan Kate, és Espo döbbenten nézett rá. Mindig is tudta, hogy Kate-nek sokat jelent az író, de sosem gondolta volna, hogy ezt egyszer a szájából is hallani fogja. Eszébe sem jutott azonban, hogy most ezen tréfálkozzon. Éppen válaszolni akart volna, amikor megcsörrent Kate mobilja.

-          Beckett! – szólt a telefonba indulatosan Kate, de arca azonnal felderült, ahogy hallgatta a hívó felet. Miután letette, mosolyogva fordult a kérdő tekintettel rábámuló Espo felé. – B terv kilőve! Castle szabad!

-          Hogy? – lepődött meg Javi a dolgok hirtelen változásán.

-          Perlmutter telefonált. A halál pontos ideje hajnali két óra. Akkor pedig, Castle még az ügyvédjénél volt, így amikor ő elment Pratt-hez, az már halott volt! – magyarázta Kate, és arcán látszott a hír keltette boldogság. Azonnal a kijárat felé indult, de Javi hangja megállította.

-          Hová mész?

-          Én bilincseltem meg, én is fogom kiengedni! – válaszolt Kate magabiztosan, és már alig várta, hogy közölhesse az íróval, hogy szabadon távozhat.

7. rész

Kate hatalmas megkönnyebbüléssel szívében ment egyenesen az őrizet felé, ahol egy járőr álldogált. Amint meglátta az érkező nyomozót, szája hatalmas vigyorra húzódott, és elismerő pillantással mérte végig a nő formás testét, tekintete rövid ideig elidőzött mellén, majd lejjebb vándorolt. Amikor azonban meglátta a nadrágszíjra csatolt aranyjelvényt, lehervadt a vigyor képéről, és azonnal kihúzta magát, arcára pedig hivatalos kifejezést öltött.

-          Beckett nyomozó, Richard Castle-höz! – jelentette ki Kate határozottan, és úgy tett, mintha nem vette volna észre az előbbi közjátékot, vagy azt, hogy a járőr milyen alaposan végig mérte. Megtehette volna, hogy mint felettese, rendre utasítja magatartása miatt a rend őrét, de most nem akart ezzel foglalkozni. Most csak minél előbb Ricknél akart lenni, hogy közölhesse vele, hazamehet. A járőr azonnal elindult a cél felé, Kate pedig magabiztosan követte. Castle éppen háttal állt a cellarácsoknak, de amikor meghallotta a zár csörgését, azonnal megfordult. Tekintete végig siklott a nyomozón, akinek ettől borzongás futott végig a gerincén, és megállapította, hogy mennyivel hevesebben dobog a szíve Castle perzselő tekintetétől, mint amikor a nyikhaj járőr bámulta őt meg. Az idegesítette inkább, és kényelmetlen volt számára, ez a tekintet viszont felforrósította a vérét, és megremegett a szíve. Castle tekintete most megállt Kate szemén, és ott is ragadt. A zöld szemek fogva tartották, és lábai automatikusan indultak el a nő felé, aki most beljebb lépett. Kate nem szakította meg összekapcsolódott tekintetüket, így azt sem láthatta, hogy a járőr egy grimasz kíséretében továbbáll.

-          Nos? – kérdezte reménykedve Castle, és szíve nagyot dobbant, ahogy meglátta a nyomozó arcára kiülő mosolyt, és szemében a csillogást.

-          Szabad vagy, Castle! – jelentette be ünnepélyesen a férfinak, aki csak nehezen állta meg, hogy ne ölelje meg örömében a nyomozót. Nem tudta azonban, hogyan reagálna a nyomozó a gesztusra, ahogy azzal sem volt tisztában, ő hogyan reagálna arra, ha ismét a karjaiban tartaná. Amikor ma délelőtt megjelent a lakása előtt, és megcsókolta, minden erejét össze kellett szednie, hogy el tudja küldeni. Az óta viszont, volt ideje töprengeni a cellájában, és a tény, hogy Kate tekintetéből mennyi aggodalmat olvasott ki, és hogy Kate bízott benne, egyre inkább afelé irányította, hogy neki is bíznia kellene a nőben, adni maguknak még egy esélyt. Úgy döntött, hogy tesz egy kísérletet, hogy helyre hozza, ami elromlott közöttük, és remélte, hogy sikerrel jár.

-          Köszönöm! – hálálta meg egy mosoly kíséretében a nyomozó segítségét kezdetnek, hogy oldja kissé a feszültséget, mely még mindig kézzel tapintható volt közöttük, és ennek oka nemcsak a délelőtt lejátszódott jelenet volt, vagy a szakítás, hanem sokkal inkább az elfojtott vágyak, hogy egymáshoz érjenek.

-          Bármikor – mosolygott vissza rá a nő. Kate zavarban volt. Nem tudta, mit tegyen. Szíve szerint, közelebb lépett volna az íróhoz, hogy csökkentse a közöttük lévő távolságot, hogy érezze a testéből áradó meleget, biztonságot nyújtó karjaiba bújhasson. De a mai nap folyamán megalázkodott már egyszer, és tudta, önérzete nem bírna elviselni több visszautasítást, még ha megérdemelt is. Így aztán maradt, ahol volt, miközben Castle úgy érezte, itt az ideje, hogy megtegye az első lépést.

-          Kate, ami ma délelőtt a lakásomnál történt… - kezdett volna bele, de Kate félbeszakította. A legkevésbé sem akarta, hogy az író pusztán hálából visszakozzon, és csak azért legyen vele. Ő a szerelmét akarta, és nem a háláját.

-          Ne, Castle! Ezt ne! – rázta meg a fejét, és büszkén nézett a férfi szemébe - Megértettem, amit akkor mondtál, és igazad volt! Nélküled döntöttem kettőnkről, és nincs jogom újra és újra összezavarni téged. – ismerte be Kate, és örömtelenül elmosolyodott – Tényleg az lesz a legjobb, ha külön utakon járunk ezután. Te már továbbléptél, és én is tovább fogok.

-          De én nem így értettem! – hadarta izgatottan Castle – Dühös voltam rád, igen! Fájdalmat akartam okozni, ahogy te is azt okoztál nekem, igen! De most volt időm gondolkodni Kate, és rádöbbentem, hogy én sem tudlak elengedni téged!

-          Castle, erre semmi szükség! – ingatta a fejét szomorúan Kate – Most hálás vagy nekem, mert segítettem kijutni innen, de a háládra nem szorulok rá. – mondta ki végre, ami a szívét nyomta. – Szabad vagy, menj haza, és zárjuk le a kettőnk dolgát is, úgy ahogy te akartad.

-          Hála? Azt hiszed, amit irántad érzek most, az csak hála? – nézett döbbenten a nyomozóra az író. Hogy lehet az, hogy négy éve dolgoznak együtt, és a nő még mindig ennyire nem ismeri. Hogyan változhatna az ő négy éve tartó szerelme egyszeriben hálává? Tényleg azt gondolja róla, hogy együtt tudna lenni bárkivel pusztán hálából? -–Amit irántad érzek, az nem hála, Kate Beckett! Szeretlek!

-          Most ki játszik, kivel, Castle? – lett dühös hirtelen Kate. Nem értette, miért nem tudnak ők egyszerűen csak békében elválni. Miért van az, hogy amikor ő közeledne Rick-hez, az ellöki magától, és amikor ő ebbe megpróbálna belenyugodni, akkor Rick jön ezzel a „szeretlek” dologgal. – A lakásod előtt álltam! Megcsókoltalak, és te azt mondtad, nem tudsz nekem megbocsátani! – idézte vissza könnyes szemmel Kate az író korábbi, szívéig hatoló jeges szavait – Most pedig, kihúzlak a bajból, és hirtelen, minden tettem elnézhető, minden fájdalom, amit okoztam neked, a múlté, felejthető!

-          Mégis mit akarsz tőlem Kate? – emelte fel a hangját Castle. Úgy érezte, a nő az őrületbe kergeti. Tényleg azt hitte, hogy most végre elsimíthatják a dolgokat, ehelyett most Kate visszakozik, és ismét meghátrál a kapcsolatuk elől, de ebből neki már elege lett. – Szerelmet vallottam neked, már nem is egyszer, most újra megtettem! Elmondtam, hogy csak téged akarlak! Most mégis azt hiszed, hogy csak a hála vezérel! Mégis mit akarsz tőlem, tulajdonképpen?!

-          Azt, hogy menj haza! – kiáltotta Kate, és most már nem is próbálta elrejteni könnyeit – Menj haza Castle! Hagyjuk végre békén egymást, mert ez így lassan felőröl mindkettőnket! – tört ki belőle a két hétig visszatartott keserűség, és Castle csak szótlanul nézte őt. Nem értette, miért löki el magától újra a nő. Szemét végig futatta könnyáztatta, csillogó zöld szemén, melyből fájdalmat és keserűséget olvasott ki, majd megállt cseresznye ajkain, melyen fanyar mosoly játszott. Döntött. Ha Kate azt akarja, hogy elmenjen, megteszi. De kizárt, hogy úgy menjen el, hogy ne vigye el magával emlékben a nő csókjának emlékét. Még utoljára éreznie kell ajkát az övén. Csak még egyszer! – kattogott fejében a gondolat, és a következményekkel mit sem törődve, hirtelen a nő elé lépett, és még mielőtt Kate bármit reagálhatott volna, ajka lecsapott a nőére. Ahogy megérezte a könny sós ízét az ajkakon, felsóhajtott, és lágyan birtokba vette a nő ajkait. Nyelvével finoman lenyalta a sós ízt, majd beljebb hatolt a mézédes ajkak közé, és elégedetten vette tudomásul, hogy Kate ajka engedelmesen nyílik meg előtte. Kate először meglepődött, amikor a férfi hirtelen megállt előtte, de amint megérezte, hogy a férfi karjával átkarolja, és ajka rátapad az övére, megadóan hunyta be szemét, és viszonozta a csókot. Castle szenvedélyesen csókolta őt, miközben lassan a rácsokhoz nyomta szerelmét. Kate semmit nem érzett a hideg fém érintéséből, Castle csókja felforrósította a vérét és egész testét. Kezével beletúrt Rick hajába, és még közelebb húzta magához a férfit, aki most egy pillanatra elszakadt ajkaitól, és a nyakát becézte, miközben élvezettel hallgatta, hogy Kate érzékien felsóhajt az érintésre. Végül ismét visszatalált a nő ajkához, és újra szenvedélyesen megcsókolta. Amikor már levegőt is alig kaptak, megszakították a csókot, és Castle zihálva, vágytól elhomályosult tekintettel érintette homlokát a nőéhez, aki ugyanúgy kapkodta a levegőt, ahogy ő, úgy suttogta.

-          Ez nem hála, Kate! Ez szerelem! Elmegyek, ha azt akarod, de soha senkivel nem fogjuk ezt átélni, csak egymással! – suttogta szinte a nő szájába a szavakat, majd még egyszer lágyan megcsókolta, végül elengedte a nőt, és távozott. Kate kábultan támasztotta meg fejét a rácsokon. Teljesen össze volt zavarodva. Nem értette, mit is akar Castle. A lakása előtt még azt mondta, sosem tudna neki megbocsátani, most pedig úgy csókolta, mint egy szerelmes férfi, és szerelemről beszél neki. Végül Ryan hangja szakította ki gondolataiból, aki közölte, hogy a kamerákon látszik egy férfi, aki odamegy Frank Pratt-hez, és váltanak néhány szót a liftben hajnali egy körül. Castle-n kívül mással nem beszélt Pratt.

Miután Castle hazaért, dühösen vágta le kabátját a fotelba, és járkálni kezdett a lakásban. Nem tudta, jót tett-e azzal magának, hogy megcsókolta a cellában a nyomozót. Az egyik pillanatban úgy gondolta, belepusztult volna, ha nem teszi meg, a másikban viszont átkozta magát ostobaságáért, hiszen ezzel csak azt érte el, hogy még egy emlékkel többet szerzett, amivel kínozhatja magát. Kate ma ismét világosan a tudomására hozta, hogy nem kíván vele lenni, ismét hazaküldte, és nyíltan közölte vele, hogy túl akar lenni rajta. Nos, ő ebben nem áll útjába! – határozta el, majd mérgesen, mint egy durcás kisgyerek, benyúlt asztala fiókjába és kihúzott egy fekete noteszt, majd vadul lapozni kezdett. Itt az ideje, hogy Kate Beckett a múlt legyen, és ő visszataláljon régi, könnyed, minden felelősségtől és fájdalomtól mentes életéhez! Behunyta szemét, és rábökött az első névre. Kinyitotta és ajkán elégedett mosoly terült szét a név láttán.

- Angela Khor – mondta ki hangosan a nő nevét, és máris telefonja után nyúlt, hogy elhívja a nőt egy felejthetetlen, vad, felelőtlen éjszakai kalandra.

8. rész

Castle ujjai gyorsan pötyögték be telefonjába a számot, és míg arra várt, hogy a nő felvegye a készüléket, emlékei között a névhez tartozó arcot kereste. Meg is jelent előtte egy fekete hajú, hosszú lábú, barna szemű szépség, akivel még az egyik könyvbemutatóján ismerkedett meg. Angela Khor… ízlelgette magában a nevet, és tudta, hiszen tapasztalta, hogy a nő készségesen rábólint majd a közös éjszakára. Éppen itt járt gondolataiban, amikor meghallotta a vonal végén felcsendülő, lágy női hangot.

-          Igen?

-          Angela? Itt Rick! – felelt vidáman a telefonba a férfit – Igen, igen! Castle! - mosolygott még mindig az író – Hogy vagy? – kérdezte, és miközben hallgatta a nő csicsergő hangját, ahogy semmiségekről beszél, vadul keresett magában egy érzést. Valamit, ami jelezné számára, hogy tényleg jól döntött, hogy felhívta a nőt, de nem érzett semmit. Semmi izgalmat, semmi vágyakozást, sőt szíve szerint már most letette volna a telefont.

-          Mit szólnál, ha együtt vacsoráznánk? – hallotta meg a nő kérdését Castle, és a gondolatra, hogy elmenjen otthonról, és együtt vacsorázzon Angela-val, kirázta a hideg. A nő kérdése mögött sejteni lehetett, hogy nemcsak vacsoráról lenne szó, de ő rájött, hogy képtelen lenne más nővel együtt lenni az után, hogy Kate-tel már átlépte a paradicsom kapuját. Még soha senki nem váltott ki belőle olyan erős érzelmeket, és vágyat, mint Kate, és Rick tudta, hogy igaza volt abban, amit a nőnek mondott ma miután megcsókolta. Amit egymás karjaiban átélnek, soha senkivel nem fogják érezni.

-          Sajnálom Angela, de nem lehet. – utasította el végül a nőt, és megkönnyebbült döntésétől – Tudod, rengeteg a munkám, sokat kell még írnom, csak eszembe jutott, hogy régen beszéltünk már, és gondoltam megkérdezem, mi újság veled. Örülök, hogy jól vagy, most mennem kell. Szia! – köszönt el rövid úton Castle, és már meg is szakította a vonalat. Hiba volt részéről, hogy telefonált, ezt most már tudta. Töprengve forgatta a kis fekete noteszt a kezében, melyben az összes eddig megismert nők telefonszáma rejtőzött. Némelyikhez már arcot sem tudott kapcsolni, de tudta, bármelyiket felhívná, azonnal kapnának a lehetőségen, és szereznének neki néhány kellemes órát. Ő viszont egyiket sem akarta. Egyetlen nő volt a földön, akit mindennél jobban akart, és ezt a nőt Kate Beckettnek hívták. Az ő érintésére, csókjára vágyott, az ő hangját szerette volna hallani, vele akarta tölteni az éjszakát, és nemcsak egyet, hanem mindet, ami még életéből hátra van, és azt akarta, hogy reggel az ő gyönyörű szemébe nézhessen először. Hirtelen ötlettől vezérelve, felkapta az asztalon heverő öngyújtót, mely igazából csak asztali díszként szolgált, hiszen sosem dohányzott, és meggyújtotta a fekete noteszt. Szemében elszántsággal figyelte, hogy válik a tűz martalékává a kis könyvecske. Nem sajnálta, úgy érezte, már nem lesz rá szüksége soha, hiszen hátralévő életét egyetlen nő mellett képzelte el. Elhatározta, hogy küzdeni fog ezért az álomért, és újra meghódítja Kate szívét. Egyszer már sikerült lebontania egy falat, ezúttal is sikerülni fog, és abból, ahogy a nő az őrizetben visszacsókolt, tudta, hogy ezúttal nem kell hozzá négy évet várnia. Két hét óta, most először nézett optimistán a jövőbe, és arcán reménykedő mosollyal ment a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzon, és megkezdje szívhódító akcióját.

Kate töprengve nézte a kinagyított fotót, mely azt a férfit ábrázolta, aki váltott néhány szót Pratt-tel a liftben. Jól öltözött, 20-as éveinek végén járó fickó volt, magas, barna hajú. Ryan és Espo visszamentek a hotelbe, hogy megkérdezzék a recepcióst, ismeri–e a férfit a képről, Kate pedig éppen fel akart állni, hogy kávét készítsen magának, amikor hirtelen egy kéz letett egy papírpoharat az asztalára, benne a gőzölgő csodával. Beckett meglepetten nézett fel, és tekintete találkozott az író kisfiús mosolyával, és csillogó kék tekintetével.

-          Szia! – köszönt rá vidáman a férfi.

-          Castle, te mit keresel itt? – kérdezte Kate köszönés helyett, és nem nyúlt a kávéhoz, amit eléraktak.

-          Gondoltam, segíthetnék a nyomozásban, elvégre ismertem az áldozatot. – felelte természetes hangon, és Kate hirtelen megint összezavarodott. Nem értette, hogy jelenhet meg a férfi csak úgy a kapitányságon, azok után, ami kettejük között történt, és tehet úgy, mintha minden rendben lenne.

-          Castle, mondtam, hogy menj haza! – emelkedett fel székéből Kate, mert zavarta, hogy fel kell néznie a férfira.

-          Haza is mentem, zuhanyozni! – vigyorgott rá szemtelenül Castle, és Kate most már végképp nem értett semmit. Nem értette, mitől van ilyen fene nagy jó kedve az írónak, miközben őt belülről elemészti a fájdalom, hogy nem lehet vele. Nem is sejthette, hogy Castle jókedvének oka éppen az, hogy most itt állhat vele szemben, és az elhatározás, hogy újra meg akarja hódítani őt.

-          Nem így értettem, te is tudod! Úgy értettem, hogy menj haza végleg! – emelte fel hangját Kate. El akarta küldeni a közeléből Ricket, nem akarta látni, és gyötörni magát a közelségével.

-          Segíteni akarok! – jelentette ki ismét elszántan Castle, mire Kate összehúzta a szemét.

-          Nem hagysz békén, amíg rá nem bólintok, ugye? – kérdezte, mivel ismerte már annyira az írót, hogy tudja, ha valamit a fejébe vesz, abból nem enged.

-          Nem! – rázta meg határozottan a fejét Castle és tekintetében még mindig ott csillogott az a pajkosság, amit Kate annyira szeretett, és aminek olyan nehéz volt ellenállni. – Az, hogy éppen az én ismerősömet ölték meg, és te tartóztattál le, egy jel volt, Kate! – ejtette ki száján lágyan a nő nevét, aki megbizsergett még erre az apró momentumra is – Jel arra, hogy nekünk együtt kell dolgoznunk! – Kate még töprengett egy pillanatig, majd nagyon sóhajtott lemondóan.

-          Rendben – szűrte a fogai között, miközben fogalma sem volt róla, hogyan fogja kibírni a férfi mellett a nélkül, hogy hozzábújna, megérintené, megcsókolná. – De ha lezártuk az ügyet, itt sem vagy! Világos?

-          Világos! – szalutált Rick tréfásan, amire egy szemforgatás érkezett válaszul a nő részéről, és arra gondolt, hogy ha tervei szerint alakulnak a dolgok, mire vége lesz az ügynek, Kate nem akarja majd elengedni őt. Kate elhúzta a száját, majd visszaült székébe, és a kávé után nyúlt, melyet az író hozott. Ahogy ajkához emelte a poharat, nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el, majd beleivott a forró nedűbe, és élvezte, ahogy a kesernyés ital végigfolyik a torkán. Castle szemében szerelemmel nézte, ahogy Kate elmosolyodik a kávé fölött, majd lehuppant szokásos helyére, és onnan figyelte tovább megbabonázva a nyomozót, ahogy az a számítógépén nyitja meg a Hotel biztonsági kameráinak felvételét, és összeráncolt homlokkal nézegeti.

-          Mit tudunk eddig? – törte meg a rájuk telepedett csendet végül az író, és Kate arcáról leolvashatta, hogy nem szívesen válaszol. Csak remélhette, hogy hamarosan megenyhül iránta a nyomozó. Tisztában volt vele, hogy nagyon megsebezhette, amikor büszkeségét levetkőzve elment hozzá, és a bocsánatát kérte, ő viszont elküldte, de megesküdött magának, hogy mindent megtesz azért, hogy feledtesse a nővel korábbi döntését.

-          Gyakorlatilag semmit! – bökte ki Kate, majd egy fényképet tolt Castle orra elé. Ahogy a férfi hirtelen a kép után nyúlt, kezük összeért, és Kate úgy érezte, mintha áramütés érte volna. Nem mert az íróra nézni, csak sietve visszahúzta kezét, úgy folytatta – Ez a fickó beszélt még rajtad kívül Pratt-tel. Ryan és Espo visszament a szállodába, hogy kiderítsék, ki lehet.

-          Felesleges. Ismerem. – vallotta be Castle, és Kate most döbbenten kapta fel fejét, és nézett rá – A neve Tom Menning. Szintén forgatókönyvíró. Amikor Los Angelesben voltam, azt pletykálták, hogy ő is pályázott a Nikki Heat forgatókönyvére, de Frank elcsaklizta az orra elől. Állítólag dühében még egy széket is kidobott az ablakon, amikor megtudta.

-          Ennyire heves természetű? – húzta fel szemöldökét Kate, és Castle nem állta meg mosoly nélkül. Imádta még ezt a kis mozdulatot is a nőben. Mindent szeretett rajta, még azt is, ahogy arcára minden érzelem azonnal kiül.

-          Mit mondhatnék? – rántott egyet a vállán, majd sejtelmes hangon, kétértelműen tette hozzá – Mi írók már csak ilyen szenvedélyesek vagyunk.

-          Tudom – sóhajtott nagyot Kate, de azonnal elvörösödött, amikor észrevette, hogy hangosan is kimondta, amit gondolt. Nem mert Castle-re nézni, biztos volt benne, hogy az teli szájjal, önelégülten vigyorog. Végül mégis felpillantott, és nem is tévedett. - Hervadj le Castle! Nem úgy értettem! – teremtette le azonnal morcosan, de Castle szeméből hirtelen eltűnt a pajkos fény, és komolyság költözött a helyére. Kate bármennyire is igyekezett, nem tudta kivonni magát a férfi pillantása alól, miközben érezte, hogy egyre melegebb a blézer, amit visel. Tehetetlenül nézte, ahogy Rick egyre közelebb hajol hozzá, majd hallotta suttogását is.

-          Kate…

9. rész

Kate tekintete megbabonázva tapadt Castle ajkaira, mely egyre közelebb került az övéhez. Egyrészt várta a férfi csókját, vágyott rá, hogy ajkán érezze az övét, másrészt, józan esze harcolt az ellen, hogy az író ilyen nyíltan megcsókolja, ráadásul éppen akkor, amikor megegyeztek, hogy köztünk mindennek vége.

-          Hey! – szakította ki őket meghitt pillanatukból az éppen visszaérkező Javi hangja. Mindketten zavartan néztek rá, és Beckett ösztönösen távolabb húzódott Ricktől, annak ellenére, hogy a fiúk már tudtak kapcsolatukról, ahogy Javi arról is tudott, hogy az megszakadt. – A recepciós nem tudta azonosítani a fickót, de arra emlékezett, hogy Pratt után indult, amikor az a szobájába ment. Nem sokkal az után, hogy Castle távozott. – folytatta Javi, mint aki észre sem vette a két fiatal előbbi mozdulatát.

-          Tom Menning – tájékoztatta Beckett társát, miközben igyekezett újra az ügyre koncentrálni Castle helyett.

-          Mi… Honnan… – dadogott meglepetten Javi, hiszen, amikor elmentek Ryan-nel, még semmi nem volt a kezükben a fényképen látható férfiról.

-          Castle azonosította – bökött az író felé Kate, mire Rick magabiztosan vigyorgott Espoékra, és fontosságának teljes tudatában kihúzta magát.

-          Ő is forgatókönyvíró, akárcsak Pratt, és a jelek szerint, nem is kedvelte túlságosan. – folytatta Beckett, majd Castle vette át a szót.

-          A Nikki Heat film forgatókönyvére pályáztak, és Menning nagyon dühös lett, amikor Pratt kapta meg, ami indok lehet arra, hogy kinyírja.

-          De miért New Yorkban ölte meg? Miért nem végzett vele Los Angeles-ben? – tette fel a kérdést Ryan, mire Beckett válaszolt az író helyett.

-          Kérdezzük meg tőle!

-          Megtehetnénk, ha tudnánk, merre van… - utalt arra a nem elhanyagolható tényre Ryan, hogy fogalmuk sincs, hol keressék a férfit.

-          Adjatok ki ellene körözést! – utasította két társát Beckett – én addig utánanézek a rendszerben, hogy van-e priusza.

Az elkövetkezendő fél óra azzal telt, hogy Beckett információkat próbált gyűjteni Menningről, nem sok sikerrel, míg Castle továbbra is megszokott helyén üldögélve játszott telefonjával, mely hangosan csipogott. Kate már harmadszor sandított az író felé, miközben érezte, hogy minden idegszála megfeszül. Zavarta, hogy egyáltalán nem haladnak az üggyel, de az még jobban zavarta, hogy Castle úgy ül itt, mintha soha semmi nem történt volna közöttük, míg ő bármit megadna azért, hogy csak még egyszer a karjaiban tartsa őt a férfi. Fogalma sem volt róla, hogy Castle egyáltalán nem figyel a játékra, minden erejével arra koncentrál, hogy ne bámulja Kate-t, hogy el tudja vonni figyelmét annak ajkáról, bőre selymességéről, hosszú, kecses ujjairól, melyek gyors iramban száguldottak a számítógép billentyűzetén. Amikor újabb csipogás jelezte, hogy nem sikerült a játék, Beckettnél betelt a pohár, és kitört. Egy mozdulattal kapott Castle telefonja után, és mivel a férfi nem számított rá, meg is szerezte azt. Castle, mint egy óvodás próbálta visszaszerezni a készüléket, de Beckett nem adta.

-          Elég! – intette le Rick próbálkozásait Kate, majd folytatta – elismerem, hogy néha nagy segítség vagy, Castle, de jelen pillanatban kikészítesz! – szűrte fogai között Kate indulatosan és Rick nem tudta, hogy a játék hangja bosszantotta fel a nőt, vagy az, hogy itt ül a közelében.

-          Mit tehetnék, ha egyszer nincs mit csinálni? – kérdezte, mert úgy döntött, úgy tesz, mintha a játék miatt lenne dühös Kate. A nő azonban nem a játékra célzott. Látva azonban, hogy a férfi továbbra is úgy viselkedik, mintha soha nem történt volna közöttük semmi, elhatározta, hogy ő is hasonlóképpen cselekszik.

-          Például, menj haza, és játssz otthon!

-          Hogyne! Hogy aztán lemaradjak valami izgalmasról! – rázta meg a fejét akaratosan a férfi, mire Kate megforgatta a szemét, és nagyot sóhajtott.

-          Castle, mondtam már neked, hogy ez nem a rendőr Disneyland! A munkánknak vannak néha unalmas részei is! Nekem el kell viselnem, neked nem kell! Szóval, menj haza! – nézett rá határozottan Kate, de Rick hajthatatlan volt. Esze ágában sem volt otthon ülni egyedül, ha Kate közelében is lehet. Ezen kívül, hogyan hódíthatná vissza a nőt otthonról?

-          Inkább veled maradnék – bukott ki belőle komolyan, és nyoma sem volt kisfiús viselkedésének, ami korábban jellemezte. Tekintetében vágy csillant, és sóvárgás, ahogy kék szemét a nőébe fúrta. Ezzel ismét sikerült összezavarnia a nyomozót, aki érezte, hogy a férfi pillantásától kiszárad a szája, és vadul dobogni kezd a szíve.

-          Akkor… akkor meg… ne szórakozz! – dadogta Kate, és visszaadta a férfinak a mobilt, a nélkül, hogy tekintetüket megszakította volna. Castle már éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Ryan jelent meg az asztaluknál.

-          Most telefonált be egy járőr a központba! Megtalálták Menninget!

-          Hol? – vált izgatottá Beckett hangja.

-          Egy kocsmában az East Side-on. A Huck’s Bar-ba ment be, úgy 10 perce. – közölte Ryan, és Beckett azonnal felállt és kabátjáért nyúlt. Miután magára kapta, fegyvertáskájába csúsztatta Glockját, és menet közben intézte szavait társaihoz.

-          Castle és én behozzuk! Ryan te addig nézd át Pratt híváslistáját, hogy érintkezett-e Menning-gel telefonon. Kell, hogy legyen valami a kezünkben ellene a fényképen kívül! Espo, hívd fel a reptereket, és derítsd ki, van-e foglalása Los Angeles-be!

-          Ne menjünk inkább veletek? – kérdezte főnökét Espo, de Kate megrázta a fejét.

-          Nem kell! Csak egy író, mégis mennyire lehet veszélyes? – utasította el az ajánlatot Beckett, mire a két férfi, hangosan felkacagott.

-          Hé! – háborodott fel Castle – Egy író is lehet veszélyes! – húzta fel az orrát sértődötten a férfi, mire Kate felhúzta egyik szemöldökét, és szemébe csúfondárosság költözött.

-          Hát persze, Castle! A végén még leírja a nevemet egy papírra, és kegyetlenül széttépi! – mosolygott Kate vidáman, miközben beléptek a liftbe. Castle azonban nem hagyta annyiban.

-          Én például, veszélyes is tudok lenni! – ütötte tovább a vasat Rick, mire Kate hatalmasat sóhajtott, látva, micsoda lavinát indított el egyetlen meggondolatlan mondattal.

-          Igen, hát persze! – hagyta volna annyiban, mire Rick folytatta.

-          Nem hiszed? – villant kihívóan a szeme, de Kate ekkor komolyan a szemébe nézett, amitől Castle is azonnal abbahagyta az évődést.

-          Nem hiszem, hanem tudom, hogy mire vagy képes. – jelentette ki suttogva Kate, utalva ezzel arra, amikor megmentette az életét, és Tim őt szúrta meg. – Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe, mit tettél értem.

-          Bármikor újra megtenném! – bukott ki meggondolatlanul Castle száján ugyanazzal a komolysággal a vallomás, mire Kate fájdalmasan elmosolyodott.

-          Igen, tudom. Ezért döntöttem akkor a kórházban úgy, ahogy. – válaszolta, és Castle reakcióját meg sem várva, kilépett a földszinten a liftből, és autójához sietett.

Az utat a kocsmáig szótlanul tették meg. Castle nem akarta felhozni ismét a kórházi szakítást. Nem akart veszekedni a nővel, Beckett viszont hallgatását úgy értelmezte, hogy az író beletörődött szakításukba. Amikor az egyik kereszteződésnél pirosat kaptak, Beckett türelmetlenül dobolni kezdett ujjaival a combján, ami nem kerülte el Castle figyelmét. Azt hitte, a nő a miatt ideges, hogy gyanúsítottért mennek, így hogy megnyugtassa, kezét finoman a nőére tette és megszorította. Kate testén borzongás futott végig az apró, lágy érintésre, és meglepetten kapta fejét Castle felé. Tekintetük találkozott, és ő nem tudta kivonna hatása alól magát. A pillanatot hangos tülkölés zavarta meg, mely rádöbbentette a nyomozót, hogy a lámpa időközben zöldre váltott. Kihúzta kezét a férfiéból, és sebességbe kapcsolt, míg az út további részében, már le sem vette kezét a kormányról, hogy véletlenül se ismétlődhessen meg a jelenet. Amikor megérkeztek a Huck’s Bar elé, Kate kipattant az autóból, Castle pedig követte. Mielőtt az ajtóhoz értek, Kate Castle felé fordult.

- Castle… ami a kocsiban történt… - kezdett bele, de Castle félbeszakította.

10. rész

-          Semmi gond. Értem! – bólintott a férfi, mire Kate zavartan nézett rá. Éppen azt akarta mondani, hogy beszélniük kellene a dologról, mert ez így elviselhetetlen, de látva, hogy a férfiból láthatólag semmiféle érzelmet nem váltott ki a jelenet, büszkén húzta ki magát.

-          Oké… - válaszolta Kate, majd maradék méltóságát összeszedve így szólt – csak nem akartam, hogy félreértsd, és azt hidd…

-          Semmi baj, Kate… tényleg! Én csak meg akartalak nyugtatni – hazudta Rick. Esze ágában sem volt megmondani, hogy belepusztult volna, ha nem érhet hozzá.

-          Nem voltam ideges! – rázta a fejét Kate, majd mielőtt a férfi válaszolt volna, elindult az ajtó irányába. Castle azonban megelőzte, és kinyitotta az ajtót. Éppen be akart menni, amikor Kate kezét érezte zakóján, aki egy hirtelen mozdulattal visszarántotta, majd besétált előtte. Castle durcásan követte, majd benn szóvá is tette felháborodását.

-          Miért nem jöhettem be én elsőnek? – kérdezte hangosan, mivel a kocsmában a zenegépből olyan hangosan szólt a zene, hogy alig értették egymást.

-          Mert kettőnk közül én vagyok rendőr, nálam van fegyver, és ez egy kocsma, Castle, nem dedikálóest! – sorolta az érveket ugyanolyan hangerővel Kate, miközben szemét igyekezett hozzászoktatni a félhomályhoz, mely a helyiségben uralkodott. Mihelyt sikerrel járt, azonnal a bárpulthoz lépett, szorosan a nyomában az íróval, és a csapos előtt felvillantotta arany jelvényét.

-          Kate Beckett nyomozó, NYPD! Tom Menninget keresem!

-          Gőzöm sincs, ki az! – dobta szájából egyik oldalról a másikra a fogpiszkálót a férfi, miközben hanyagul a pultra támaszkodott, és elismerő pillantással mérte végig Kate testét.

-          Ez talán segít! – húzta elő zsebéből Kate Menning fotóját, majd a csapos elé tolta, aki még fél percre sem volt hajlandó ránézni, ezzel is megerősítve a nyomozót abban, hogy hazudik.

-          Mondtam már, hogy nem tudom, ki a franc ez! – vált nyersebbé a férfi hangja. Kate nagyot sóhajtott. Tisztában volt vele, hogy egy ilyen helyen, mint a Huck’s Bar, nem számíthat sok együtt működésre. Egy laza mozdulattal kivette a férfi szájából a fogpiszkálót, a pult mögé dobta, majd közelebb hajolt hozzá, hogy az minden szót értsen.

-          Nézze, játszhatunk így is! De ha nem ad nekem öt percen belül értelmes választ, felhívom a kollégáimat, akik szétkapják ezt a helyet, mint etióp gyerek a segélycsomagot, világos? – villantotta rá tökéletes fogsorát Kate pimaszul – Szóval, utoljára kérdezem meg! Hol van Menning?

-          Leghátul, a biliárdasztaloknál! – szűrte fogai között kelletlenül a csapos, majd újabb fogpiszkálóért nyúlt, és szájába dugta, miközben Kate elindult az említett irányba. Castle mielőtt utánament, még odahajolt a csaposhoz.

-          Tudja, én a maga helyében nem rágcsálnám azt – bökött ujjával a fogpiszkálóra – a minap láttam a tévében, hogy egy fickó majdnem meghalt, mert véletlenül lenyelte! – adott jó tanácsot Castle, mire a csapos értetlenül, összeráncolt szemöldökkel nézett rá, majd meghallotta Kate hangját!

-          Castle! – ahogy odakapta a fejét, tekintete Kate szúrós szemével találkozott. Gyorsan intett a csaposnak, és máris követte a nőt. Ahogy a biliárdasztalok felé közeledtek, Kate azonnal felismerte Menninget, aki épp lökni készült, így közel hajolt Castle füléhez.

-          Ott van – súgta oda neki, mire Castle megborzongott, ahogy megérezte Kate forró leheletét a fülén. Akaratlanul is felidéződött benne az a kép, amikor a nő ugyanígy suttogott a fülébe szeretkezés közben. Gondolataiból Kate rántotta ki. – Fogadjunk, hogy elfut – jósolta Kate és összehúzott szemmel figyelte Menninget, aki még mindig nem vette észre őket, hogy felé közelítenek.

-          Nem hinném, ő csak egy író, miért rohangálna a rendőrség elől? – tétovázott Castle, de Kate sürgetőn nézett rá.

-          Nos, Mr. Castle? – húzta fel szemöldökét csábítón Beckett, miközben kihívóan elmosolyodott – hajlandó fogadni? Vagy fél egy kis kockázatvállalástól? – Castle mélyen belenézett a zöld szemekbe, majd bólintott.

-          Rendben! 50 dolcsi, hogy marad.

-          Tartom! – nyújtotta Kate kezét, hogy megpecsételjék a fogadást. Ahogy megérezte a férfi kezét az övében, gyorsabban kezdett verni a szíve. Sietve elhúzódott, majd minden figyelmét Menningre fordította.

-          Tom Menning? Kate Beckett… - kezdett volna bele, de Menning felkapta a fejét, és amikor meglátta a nő jelvényét, a dákót feléjük hajította, majd a hátsó kijárat irányába kezdett futni. Éppen, hogy el tudtak hajolni, majd Kate azonnal a férfi után futott Rickkel a nyomában. Menning hatalmas erővel lökte ki a hátsó kijárat ajtaját, és lélekszakadva futott le a lépcsőkön. Amikor Kate is kiért, úgy döntött, a lépcső helyett gyorsabb utat választ magának, és a korláton átugorva, egyenesen Menning hátán landolt, aki azonnal elveszítette egyensúlyát és a földre hanyatlott. Mire Castle kiért, már csak azt látta, hogy Kate Menning hátán térdel, és hátracsavart kezére gyakorlott mozdulattal kattintja rá a bilincset.

-          Tom Menning, letartóztatom Frank Pratt meggyilkolásának alapos gyanújával! - lihegte Kate.

-          Mégis, hogy tudsz ilyen gyorsan futni, ilyen cipőben? – kapkodta a levegőt Castle is.

-          Lógsz 50 dolcsival! – kacsintott rá a nő figyelmen kívül hagyva az író kérdését, aki már nem először köszörülte nyelvét a cipőin, majd egy mozdulattal felállt és Menninget is talpra rántotta.

Tom Menning 20-as éveinek végén járó, magas, barna hajú férfi volt. Szürke szemeiben aggodalom, és félelem volt, ahogy a kihallgatóba belépő nyomozóra, és a mellette lépkedő férfira nézett, aki szokatlanul ismerős volt számára, de nem tudta, hova tenni. Kezét idegesen tördelte, amikor látta, hogy a nyomozónő, arcán határozottsággal, szemében eltökéltséggel leül vele szemben, és egy fekete mappát dob az asztalra.

-          Kate Beckett nyomozó vagyok, ő pedig, Richard Castle – mutatkozott be másodszor Kate, mire Menning szeme kikerekedett, és kisfiús rajongással nézett Castle-re.

-          Richard Castle? Az író? Jézusom! – kapta kezét a szája elé, mint egy tini, ha kedvenc énekese felhívja a színpadra egy koncerten – El sem hiszem! Minden könyvét olvastam és a Nikki Heat sorozatot, különösen imádom! – ömlengett a férfi, mire Kate zavartan húzta össze a szemöldökét, és pillantott hol az egyik, hol a másik íróra. Rick-en látszott, hogy élvezi a helyzetet, legalábbis ezt mutatta, hogy arcára kiült az ilyen helyzetekben szokásos, önelégült vigyor – akkor maga… - mutatott most Kate-re Menning – nyílván Nikki Heat! – tátotta el a száját Menning, és ujjával megérintette Kate karját, mint aki nem hiszi el, hogy itt ül rajongásának két tárgyával szemben. Kate ösztönösen elhúzta a kezét. Most lett elege, és úgy döntött, véget vet a műsornak.

-          Letelt az örömszünet! – csattant a hangja keményebben, mint szerette volna – Először is, nem Nikki Heat vagyok, hanem Kate Beckett, harmadszor mondom – fűzte hozzá mérgesen – másodszor, ez nem közönségtalálkozó, hanem egy gyilkossági nyomozás, amelyben maga az egyik gyanúsított, ha nem tűnt volna fel!

-          Gyanúsított? – döbbent meg Menning, mint aki még csak most fogja fel a valóságot – De én nem öltem meg senkit!

-          Mond magának az a név valamit, hogy Frank Pratt? – kérdezte Kate, mire Tom arcára kiült a harag.

-          Naná! Az a szemét tehet arról, hogy nem írhattam meg a Heat film forgatókönyvét, pedig az volt minden vágyam! – csapott dühösen az asztalra Tom.

-          Ezért ölte meg? – tért a tárgyra Kate szokásához híven.

-          Hogy? Dehogy! Nem én öltem meg!

-          Miért rohant el előlünk? – faggatta tovább Kate és figyelmen, kívül hagyta a férfi tiltakozását.

-          Olvastam a reggeli lapokban, hogy kinyírták. Mivel előző este nála jártam, attól féltem, hogy rám varrják, hogy én öltem meg.

-          Ehhez nem is állhatna ennél közelebb. – jegyezte meg szárazon Castle.

-          Nézzék, tény, hogy nagyon dühös voltam rá, hogy elvette az álmomat. Mindenki tudja, aki egy kicsit is járatos a filmiparban, hogy Frank Pratt egy tehetségtelen barom!

-          Annyira nem lehet tehetségtelen. A Heat film forgatókönyve majdnem olyan jó, mint a könyv – szólt közbe megint Castle, de Menning csak legyintett.

-          Persze, mert nem ő írta! – felelte még mindig felháborodottan Tom – Ő csak nagyjából kitalálja, hogyan kéne megírni, aztán a társa megírja helyette!

-          Miért látogatta meg tegnap? – vette át a kérdezést újra Kate.

-          Megtudtam, hogy a második könyvből is film készül. Könyörögtem neki, hogy ha elvállalja, had írjam meg én, de meg sem hallgatott. Egészen a liftig követtem, de ő kinevetett és elhajtott.

-          Ezért később visszament és megölte?

-          Nem, dehogy! Nem öltem meg őt, bár megérdemelte! Ha tudni akarják, ki ölte meg, kérdezzék meg a társát, aki írogatott helyette! Azt pletykálták L.A.-ben, hogy vitatkoztak, mielőtt New York-ba jött, mert a fickó azt akarta, hogy az ő neve is jelenjen meg a promoban, mint író.

-          Ki a társa? – hajolt közelebb Kate, de Menning a fejét rázta.

-          Gőzöm sincs, senki sem tudja. A fickó olyan, mint Columbo felesége. Mindenki beszél róla, de még senki sem látta soha – utalt a klasszikus sorozatra a férfi.

-          Hol volt ma hajnalban kettőkor Mr. Menning? – kérdezett alibijére Beckett.

-          Egy bárban a 82. utcán. Az Éjjeli Pillangóban. Ott voltam, majdnem hatig, miután eljöttem Pratt-től. – Kate és Castle összenéztek, majd Beckett becsapta a mappát, és mindketten felálltak. Éppen a kilincsen volt a kezük, amikor Menning megszólalt – Egy kérdés, Mr. Castle! Amit Nikki és Rook művelnek a forró jelenetekben, azt maguk is… - hagyta nyitva a kérdést, és Kate amint felfogta a kérdést levegő után kapkodott, és kikerekedett szemmel, dühösen válaszolt volna, de Rick megelőzte.

11. rész

-          Tom Menning… - mondta ki hangosan a férfi nevét, majd mintha gondolkodna, összeráncolta a szemöldökét – Nem maga írta a Halál Dave-re című film forgatókönyvét?

-          Dehogynem! – csillant meg büszkén Tom szeme, és azonnal el is felejtette az imént feltett kérdését – Szóval követi az írásaimat?

-          Ez azért túlzás… - válaszolt Castle elnéző mosollyal az ajkán, míg Kate fürkészőn pillantott az íróra, kíváncsi volt, mit akar ebből kihozni.

-          Az, hogy nyomon követi?

-          Nem, az túlzás, hogy írásnak nevezi – szúrta oda marón Castle, mire Kate nem tudta elfojtani a mosolyt, ami az arcán szétterült. Menning arca megrándult a kemény kritika hallatán, főleg, hogy annak a szájából érkezett, akit olyan nagyra tartott, mint írót. Castle tisztában volt vele, hogy övön alul ütött, de nem hagyhatta ki azok után, hogy a férfi olyan pimaszul az ő és Beckett magánéletére célozgatott. Senkinek semmi köze hozzá, hogy ők ketten, mit csinálnak, ha együtt vannak. Még utoljára szemtelenül elvigyorodott, majd Beckett társaságában elhagyta a kihallgatót.

-          Találtatok valamit a híváslistán? – kérdezte Kate Ryan-éktől, amikor elment mellettük, de a férfi nemlegesen rázta fejét. – Reptér?

-          Semmi – jött a válasz Javitól. Nagyon úgy tűnt, hogy Menning tényleg ártatlan, akkor viszont, megint ott vannak, ahonnan indultak. Kate kimerülten ült le asztalához, és masszírozni kezdte homlokát. Fáradt volt, hiszen napok óta nem aludt rendesen rémálmai miatt, és az is meglehetősen nagy erőfeszítést igényelt tőle, hogy Castle közelében úgy tegyen, mintha nem történt volna semmi. Castle együtt érzőn nézte a nőt. Látszott rajta, hogy kimerült.

-          Fáradtnak tűnsz. – jegyezte meg halkan, mire Kate erőtlenül elmosolyodott.

-          Az is vagyok, Castle.

-          Miért nem mész haza? – dobta az ötletet Castle, és Kate gondolkodóba esett. Ránézett karórájára, és döbbenten állapította meg, hogy 21 óra. Úgy döntött, ma már semmi hasznosat nem tud tenni, így a férfira hallgat.

-          Igazad van, ezt fogom tenni – bólintott határozottan, majd felállt, és elkezdte az asztalán összerendezni a papírokat. Felvette kabátját, és még távozása előtt odaszólt a fiúknak. – Ryan, ellenőrizd le Menning alibijét az Éjjeli Pillangóban. Ha megvan, menjetek haza Espoval, de holnap első dolgotok legyen kideríteni, ki volt Pratt társa az írásban! – adta ki a feladatokat Kate, és a lift felé indult. Döbbenten látta, hogy Castle is beszáll mellé. Feszülten, néma csendben várták, hogy a lift leérjen. Nem tudták, mit mondhatnának a másiknak azok után, ami történt közöttük, és éppen ez volt az, ami miatt Kate nem akarta, hogy az író a közelében maradjon, miután szakítottak. El akarta kerülni az ilyen pillanatokat. Castle agyában egymást kergették a gondolatok. Az egyik pillanatban még magához akarta húzni a nőt, hiszen már annyira vágyott rá, hogy szinte fájt, a másik pillanatban viszont érezte a feszültséget, és tudta, ez nem a megfelelő pillanat. Végül, mire döntött volna, a lift megállt, és Kate kilépett.

-          Kate! – szólt a nő után Castle, mire az érdeklődő tekintettel fordult hátra.

-          Mi az, Castle?

-          Hazavinnél? Taxival jöttem, és… - kutatott agyában Rick, hogy hihető hazugságot találjon ki – nincs nálam apró. – bökte ki végül. Kate egy darabig némán nézte, majd bólintott. Hitte is, nem is, amit az író mondott, de túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy vitatkozzon, ezen kívül, titokban örült is neki, hogy még egy kicsit élvezheti a társaságát. Az autóban halkan szólt a rádió, és felcsendült egy karácsonyi dal, a Csendes éj. Ez ismét rádöbbentette Beckettet, hogy alig néhány nap múlva karácsony, ahogy arra is, hogy két héttel ezelőtt még együtt tervezték az íróval első közös karácsonyukat. Mérges lett magára, hogy megint ilyen gondolatai támadtak, ezért bosszúsan kapcsolta ki a rádiót. Amikor Castle kérdőn ránézett, így szólt.

-          Ha még egyszer meghallom a Csendes Éjt, túszul ejtek valakit!

-          Nem szereted a karácsonyt? – kérdezte Rick, és örült, hogy talán most nem fognak olyan feszült csendben utazni, mint a liftben.

-          Semmi bajom a karácsonnyal, Castle. Csak ettől a számtól van már hányingerem. Valahányszor bekapcsolom a rádiót, folyton ez szól – hazudta Kate rezzenéstelen arccal. Azt még sem vallhatta be, hogy gyakorlatilag minden karácsonyi szám hallatán a közös karácsonyukra gondol, mely most már sosem valósul meg. Eközben megérkeztek Castle lakása elé, és Kate leállította az autót. Zavarban volt, amikor az íróra nézett.

-          Nos, Castle, megérkeztünk.

-          Köszönöm – hálálta meg az író, majd mielőtt kiszállt, odahajolt és gyors csókot nyomott a nyomozó ajkára. Mindketten döbbenten meredtek egymásra. Annyira megszokott volt ez a mozdulat, hogy Castle automatikusan cselekedett és nem is gondolt a következményekre, hiszen nem egyszer hozta már haza Kate, amikor még együtt voltak, és akkor is így váltak el. Most viszont, nem alkottak egy párt. Látszott, hogy mindkettejüket meglepte a csók.

-          Sajnálom! – kért elnézést rögtön Castle. Véletlenül sem akarta, hogy Kate azt higgye, így akarja lerohanni őt. Nem így tervezte a meghódítását. Kate úgy érezte, mintha egy tőrt forgatna meg a férfi szavaival a szívében. Elnézést kér, hogy megcsókolta, pedig neki, milyen jól esett ez a futó érintés – cikáztak agyában a gondolatok. Végül úgy döntött, nem tulajdonít neki nagy jelentőséget, ha az írónak sem számít.

-          Semmi gond, Castle – bólintott határozottan, majd sebességbe kapcsolt, jelezve az írónak, hogy indulna. Castle mélyet sóhajtott, nehezére esett ott hagyni a nyomozót, de mégis kiszállt, és szomorúan nézte az egyre távolodó autót.

Timothy Phonex kezében megvillant a kés, ahogy felé közeledett. Kate hátrálni kezdett, de a falnak ütközött. Tim szája undorító vigyorrá szélesedett, majd egyre közelebb és közelebb ért. Ekkor Castle ugrott közéjük, és lerántotta Timet a földre. Kate tehetetlenül nézte, hogy Tim többször is megszúrja Castle-t, mire megjelent Javi és lelőtte. Beckett azonnal a földön fekvő író mellé térdelt, aki sápadt volt a vérveszteségtől, és csak suttogott, amikor megszólalt.

-          Szeretlek, Kate!

-          Én is szeretlek! Kérlek, ne hagy itt! Maradj velem!– sírt Kate a férfi fölött, miközben kezén érezte a férfi vérét, de az lassan lehunyta szemét – Ne! – kiáltotta Kate.

Hirtelen felébredt. Zihálva támasztotta hátát az ágy támlájának. Álmodott. Megint, és megint ugyanazt. Mélyet sóhajtva dörzsölte meg szemét, és érezte ujján a nedvességet. Sírt. Megrázta fejét, hogy így szabaduljon meg az álom képeitől, majd felkapcsolta az ágy melletti kis éjjeli lámpát. Az óra fél ötöt mutatott. Megint alig aludt 3-4 órát. Ledobta magáról a takarót, és a fürdőszobába indult, hogy lezuhanyozzon, és bemenjen az őrsre.

Kate már legalább három órája benn volt az őrsön, és Pratt titokzatos társa után kutatott Javi és Ryan segítségével, de úgy tűnt, Menning-nek volt igaza, mert eddig semmit sem találtak. Végül úgy döntött, éppen itt az ideje, hogy szünetet tartson, így a pihenő felé vette az irányt, hogy készítsen magának egy kávét. Belépve, tekintete megakadt a kanapén, mely hívogatóan csalogatta, hogy ledőljön rá, és aludjon pár órát, vagy legalább csak egy felet. Már éppen odalépett volna, amikor eszébe jutott az álom. Kirázta a hideg, és érezte, hogy gyöngyözni kezd a homloka a gondolatra, hogy újra átélje rémálmát, így inkább a kávéautomata felé fordult. Éppen bekapcsolta a gépet, amikor Castle hangját hallotta meg a háta mögött.

-          Jó reggelt! – köszönt több vidámsággal a hangjában, mint amennyit érzett. Egész éjjel az autóban elcsattant csók járt a fejében, és Kate tekintete, ahogy ránézett, amikor bocsánatot kért tőle. Úgy érezte, hogy Kate nem bánta volna, ha folytatja a csókot, ezért elhatározta, hogy ma tesz még egy kísérletet, hogy visszaszerezze, de félt, hogy a nő visszautasítja. Végül döntött. Óvatosan bezárta a pihenő ajtaját, kihúzta magát és a nőhöz lépett, aki most felé fordult.

-          Jó reggelt, Castle! – köszöntötte ő is, majd finom tenyerét kinyújtotta Castle felé, mintha várna bele valamit. Amikor Rick értetlenkedve nézett rá, elmosolyodott és szemébe játékos fény költözött. Az író megbabonázva nézte a már olyan régen látott csillogást – Lógsz 50 zölddel! – célzott a fogadásukra Kate, és állta a férfi tekintetét. Szíve azonban hevesebben kezdett dobogni, amikor Castle szemében vágy csillant, és közelebb lépett.

-          Mi lenne, ha másképp adnám meg a tartozást? – tette fel a legmerészebb kérdést, amit valaha feltett a nyomozónak, miközben egyre közelebb hajolt, kezét pedig, megtámasztotta a nő melletti falon, ezzel megakadályozva, hogy el tudjon menekülni.

12. rész

Kate-nek azonban, annak ellenére, hogy esze azt súgta, távolodjon el az írótól, amilyen gyorsan csak lehet, nem állt szándékában menekülni. Érezte, hogy a férfi közelségétől gyorsabban ver a szíve, majd kiugrik a helyéről, ahogy azt is érezte, hogy felforrósodik a vére, ahogy az író szemébe néz. Esze tilalma ellenére, úgy döntött szívére hallgat, és amikor pillantása Castle egyre közeledő ajkára esett, önkéntelenül húzta végig nyelvét alsó ajkán, és beharapta azt, mely azonnal odavonzotta Rick tekintetét, és a férfi érezte, hogy most nincs az a földöntúli hatalom, amely megakadályozhatná, hogy megcsókolja azokat az ajkakat.

-          Mégis, milyen fizetésre gondoltál? – nézett Kate kihívóan a vágytól elsötétült kék szemekbe.

-          Nos… adhatok előleget, hogy lásd, megéri-e neked – suttogta most már szinte Kate szájába az író, majd választ sem várva, finoman, lágyan megcsókolta, épp csak súrolta ajkaival a nőét, aki halkan felsóhajtott. Túl régóta várt már arra, hogy újra érezze ajkán a férfi ajkát ahhoz, hogy most megelégedjen ennyivel.

-          Határozottan megéri! – lehelte Kate, majd behunyta a szemét, és újabb csókban forrtak össze ajkaik, de ezúttal sokkal szenvedélyesebben. Castle-el madarat lehetett volna fogatni, amikor megérezte, hogy a nő visszacsókol. Kate ajka megadóan nyílt meg Castle előtt, aki nyelvével érzékien fedezte fel, és barangolta be a nő ajkát, nyelvét pedig édes táncra hívta. Kate elfogadta a felkérést, és vadul csókolták egymást, miközben Kate kezével a férfi hajába túrt, és még közelebb vonta magához, testét pedig hozzápréselte. Ahogy Castle megérezte Kate testét a sajátjához nyomódni, megszakította a csókot, és a nő nyakát kényeztette tovább, majd ajka lassan haladt lefelé a melle vonaláig, végül visszatalált a mézédes ajkakhoz. Kate a férfi hátát simogatta, majd kezével lassan kigombolta ingének felső gombjait, hogy tenyerével végig simítson izmos mellkasán. Érezni akarta a férfit, vágyott rá. Ahogy Castle megérezte a finom kéz érintését meztelen bőrén, elakadó lélegzettel csókolta tovább Kate-t, annak arcát, nyakát, miközben ő is gombolni kezdte a nő ingét. Kezével már a blúz alatt simogatta a nő testét, és élvezettel hallgatta, ahogy Kate érzékien felnyög az érintésre, és megremeg a karjaiban, ahogy lágyan hozzáér a melléhez.

-          Ezt… nem lenne szabad… itt nem – nyögte Kate nehezen, de Rick újra megcsókolta.

-          Bezártam az ajtót – lehelte két csók között, és ajkaival tovább kényeztette Kate testét. – Annyira hiányoztál! – suttogta a szavakat fülébe Rick, mire Kate elmosolyodott, és megcsókolta az írót, míg kezével annak nadrágszíját csatolta ki.

-          Te is nekem! – suttogta vissza két csók között a nő, majd hagyta, hogy Castle egy mozdulattal felrakja őt a kávéautomata melletti kis asztalra, és élvezettel sóhajtott fel, amikor Rick kezével lesimította válláról az inget, és ajkával követte keze útvonalát. Ő maga is letolta a férfi ingét és belecsókolt a vállgödrébe, majd nyelvével Castle fülcimpáján simított végig. Kezét érzékien futatta végig Rick izmos mellkasán, le egészen a feszes hasáig, majd lassú, finom mozdulattal húzta végig ujjait a csípőjén, és tolta lejjebb az alsónadrágját. Lábait a férfi dereka köré fonta, így húzva magához még közelebb, és belemosolygott a csókba, amikor ajkuk ismét találkozott és ő megérezte Castle vágyát. A nélkül, hogy a csókot a férfi megszakította volna, keze Kate nadrágszíjára vándorolt, és kioldotta azt, majd átölelte a nőt, és még szorosabban magához húzta, hogy testük minél jobban összepréselődjön.

-          Érezni akarlak – lehelte a fülébe, és ismét forrón megcsókolta. – Érezni akarom, amit csak veled élhetek át – zihálta akadozó lélegzettel Rick. Amikor megérezte, hogy Kate sürgetőn a hajába túr, és megharapja alsó ajkát, nem tétovázott, és hamarosan együtt érkeztek el a csúcsra. Amikor szenvedélyük csillapodott, Castle gyengéden érintette homlokát a nőéhez.

-          Annyira szeretlek! – suttogta, és újabb csókot adott neki, de Kate elhúzódott. Nem nézett az író szemébe, csak leszállt az asztalról, és öltözködni kezdett. Begombolta ingét, majd becsatolta nadrágszíját. Castle kérdőn nézett rá, de ő is elkezdte rendbe szedni magát. – Kate? – szólította meg a nyomozót. Egyáltalán nem erre a reakcióra számított. Sokkal inkább arra, hogy a nő is viszonozza a vallomást.

-          Castle, én… - kereste a szavakat Kate. Nem tudta, hogyan mondja el az írónak, hogy ez soha többet nem ismétlődhet meg. Most engedte, hogy elragadja a vágy, de amint két lépéssel távolabb került Ricktől, már csak az kattogott a fejében, hogy hibát követett el. Megegyeztek Rickkel, hogy közöttük vége mindennek, és most megint kezdenek belegabalyodni a dolgokba. Szerette őt, de Castle világosan kifejtette, hogy képtelen megbocsátani neki, és az ügy végeztével kilép az életéből. Nem engedheti, hogy beférkőzzön a szívébe, mert utána csak a fájdalom marad. Szerette volna bevallani a férfinak, hogy nem akarja elengedni, és hogy nagyon sajnálja, ami a kórházban történt – Sajnálom…

-          Mit sajnálsz? Ami most történt? – vágott közbe döbbenten Castle, de Kate nem tudott válaszolni, mert ebben a pillanatban hallotta, hogy Ryan őt keresi. Anélkül, hogy Rick szemébe nézett volna, kisietett a pihenőből. Castle mozdulatlanul állt a pihenő közepén. Nem akarta elhinni, hogy Kate egy ilyen csodálatos együttlét után megint eltaszítja magától. Hirtelen mérhetetlen düh és fájdalom kerítette hatalmába. Most már látta, hogy Kate Beckett sosem lesz igazán az övé. Mindig lesz egy fal, ami kettejük közé fog állni, és ezt a falat képtelen lebontani. Egyre inkább úgy érezte, hogy ami Kate-t mellette tartja, pusztán fizikai vonzalom, hiszen ha szeretné őt a nő, képtelen lenne arra, hogy így megsebezze. Elhatározta, hogy elengedi őt, és az ügy lezárta után, valóban elmegy. Szomorúan lépett ki a pihenőből, és ült le szokásos helyére, miközben azt hallgatta, mire jutott Ryan.

-          Menning alibije megáll. A pultos megerősítette, hogy valamivel reggel hat után ment el a Pillangóból. Ő viszont itt – mutatott egy fényképet, és feltette a fehér táblára – Brian Dunne – olvasta fel a férfi kis noteszéből a nevet Kate-nek, aki a fehér tábla előtt állt, és az elhangzott nevet, azonnal felírta Pratt neve mellé – Az anyósom egyik Twitter barátnője mesélte, hogy körülbelül három évvel ezelőtt hallották először, hogy Pratt mással íratja a forgatókönyvet. Ez a Brian gyerek osztotta meg a saját oldalán. Azzal hencegett, hogy ő az, aki ír helyette.

-          Ezek szerint, mégsem akkora titok, mint azt Menning állította. – lepődött meg Kate, miközben igyekezett nem Castle szemébe nézni.

-          Nos, ez a bejegyzés, amiben Dunne fényezi saját magát, két éve készült. Ami viszont érdekes, hogy utána egyetlen egy mondat sem hangzik el többé a témában, sőt, a kérdésekre sem válaszolt. – ütögette meg tollával Ryan a noteszét.

-          Beckett, körülszaglásztam egy kicsit a reptéren, amikor Menning csekkolását ellenőriztem, és tippelj, ki érkezett New Yorkba ugyanazon a napon, amikor Pratt! – lépett most hozzájuk Javier is.

-          Brian Dunne! – tippelte meg a választ a nyomozó, és Javi arcáról leolvashatta, hogy beletrafált.

-          Bingo! – vigyorgott Javi.

-          Talán Pratt-tel együtt érkezett – vélte Castle, és Kate vállat vont.

-          Talán, de azért hozzuk be! – nézett Ryan-re, mire a férfi bólintott és már el is indultak Javival. Kate töprengve fordult a tábla felé, de teste megfeszült, amikor megérezte, hogy Castle megáll mellette.

-          Ne haragudj azért, ami benn történt – kért elnézést halkan Castle.

-          Ne, ne kérj már elnézést! – fordult Kate a férfi felé, és most először nézett a szemébe, mióta kijöttek a pihenőből. A férfi már másodszor kért elnézést azért, mert engedett a vágyainak, és ez mérhetetlenül fájt Kate-nek. Úgy tűnt számára, hogy a férfi képtelen vágyán uralkodni, ahogy arra is képtelen, hogy megbocsásson neki, és most azért sajnálkozik – Felnőtt emberek vagyunk Castle, akiket elragadott a pillanat, ez minden, ami történt – igyekezett elbagatellizálni a dolgot Kate. Nem akarta, hogy Castle rájöjjön, milyen sokat jelentett neki együttlétük.

-          Elragadott a pillanat? – ismételte meg döbbenten Castle, majd mélyet sóhajtott, és úgy döntött, ha Kate számára ez nem jelentett többet, akkor ő sem erőlteti tovább. - Valóban, csak ennyi volt. – bólintott nehezen, de Kate folytatta.

-          Megegyeztünk, hogy végeztünk, ahogy abban is megállapodtunk, hogy ha vége az ügynek, elmész. Nincs értelme, hogy összezavarjuk egymást. – jelentette ki határozott hangon, majd mintha semmi nem történt volna, gyorsan témát váltott. – mi a terved a jövőre nézve? Úgy értem, ha már nem lábatlankodsz körülöttünk? – erőltetett mosolyt az arcára Kate, és Castle ugyanolyan könnyednek szánt mosollyal próbált válaszolni.

-          Úgy gondoltam, még megírom a negyedik Nikki Heat könyvet, aztán befejezem a sorozatot.

-          Őt is megölöd? – kérdezte Kate halkan, utalva Castle korábbi könyvének főhősére, Stormra, akivel végzett az író a regényében. Rick mélyen belenézett a zöld szemekbe, és ugyanolyan halkan válaszolt.

-          Sosem tudnám bántani, és még soha semmit nem volt olyan nehéz elengednem, mint őt! – vallotta be Castle szomorú mosollyal az arcán, és Kate már nem tudta, hogy még mindig Nikki-ről beszél-e az író, vagy róla. Szerette volna hinni, hogy az utóbbi, de félt rákérdezni. Attól tartott, túlságosan fájna a válasz. Ekkor azonban felrémlett neki, mit mondott az író szeretkezésük után a pihenőben. Azt mondta, szereti. Elképzelhető, hogy van remény az újrakezdésre? – tette fel magának a kérdést, majd minden bátorságát összeszedve, úgy döntött, most utoljára levetkőzi Castle előtt a büszkeségét, és rákérdez.

-          Castle…

13. rész

-          Mr. Castle! – hallotta Kate Gates hangját, ahogy megáll mögöttük, így gyorsan megfordultak, és úgy néztek rá, hogy a kapitány tekintetükből azonnal kiolvashatta, hogy megszakított valamit, de rezzenéstelen arccal folytatta – Látom ismét szabadlábon! Beckett nyomozó! - villant most a tekintete a detektívre, és Kate-nek azonnal beugrott, mit felejtett el. Tájékoztatni felettesét az ügy menetéről, amire egyébként is allergiás volt a kapitány, és amit ő minden egyes ügynél ennek ellenére hanyagolt. – Elárulná, mit keres hűséges apródja az őrizet helyett az asztala mellett? – kérte számon beosztottját Gates. Ugyan lassan már kezdett hozzászokni, hogy minden információért meg kell harcolnia a nyomozóval, de mégis bosszantotta a dolog, ami arcára is kiült.

-          Asszonyom! – egyenesedett ki akaratlanul Kate még jobban – Castle tisztázódott - pótolta a tájékoztatást most Kate – Perlmutter megállapította a halál pontos idejét, és akkorra Castle-nek biztos alibije van.

-          Hm – hümmögött a Vaslady, majd Castle felé fordult – ezt vegyem úgy, hogy ezután megint itt fog lábatlankodni? – húzta el száját Gates, kinyilvánítva ezzel nemtetszését, de a választ meg sem várva, gúnyosan hozzáfűzte – persze, gondolhattam volna, hogy az a két hét maga nélkül túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, és tartós.

-          Csak addig maradok, amíg az ügyet lezárjuk Asszonyom. – felelt komolyan Castle, amivel megerősítette Kate-et abban, hogy a férfi szilárdan elhatározta, hogy elmegy, így valóban nincs értelme, hogy közel engedje magához, mert csak annál jobban fájna neki a távozása. Szomorúan gondolt arra, hogy ha fájó emlékként is, de megőrzi magában utolsó szeretkezésük minden egyes pillanatát. Gondolataiból Gates hangja rántotta ki.

-          Van másik gyanúsított?

-          Igen, Ryan és Espo úgy fél órája mentek el, hogy behozzák. Brian Dunne – közölte felettesével, majd elmondta a háttér információkat az ügyről, mire Gates lassan bólintott.

-          Rendben van – felelte, de még folytatta – Nyomozó! Legközelebb ne kelljen helybe jönnöm a tájékoztatásért, világos? Ne csak akkor találja meg az irodámat, ha át akarja adni az ügyet másnak! – szúrta még oda, majd távozott. Castle összeráncolt szemöldökkel nézett Kate-re, ő pedig lehunyta a szemét. Remélte, hogy nem fog kiderülni a férfi előtt.

-          Másnak akartad adni az ügyet? – kérdezett rá nyíltan, mire Kate nagyot sóhajtott. Úgy érezte, nincs veszítenivalója, így őszintén válaszolt Ricknek.

-          Igen. Miután elküldtél a lakásodról, úgy gondoltam, nem tudnék objektíven viszonyulni az ügyhöz.

-          Miért maradtál mégis benne? – faggatta tovább Castle, és minden idegszálával a nő válaszára koncentrált. Remélte, hogy talán kap egy kis reményt, hogy mégis érdemes maradnia, és küzdenie.

-          Először Gates nem akarta másnak adni, aztán amikor kiderült, hogy gyanúsított vagy, már én nem akartam leadni. – vallotta be Kate nehezen, miközben leült asztalához, és úgy tett, mintha minden figyelmét lekötné az előtte heverő akta az üggyel kapcsolatban.

-          Miért nem? – kérdezte halkan Castle, és a nő mellé ült, szokásos helyére.

-          Attól féltem, ha más veszi át a nyomozást, nem lesz elég alapos, és börtönbe kerülhetsz, azt pedig nem engedhettem. – hallotta Kate halk válaszát Rick, mire közelebb hajolt, és szívébe remény költözött.

-          Miért nem? – ismételte meg a korábbi kérdését lélegzetvisszafojtva.

-          Mert… - kezdte Kate, és már nyelve hegyén volt, hogy megmondja, szereti, de aztán arra gondolt, ha a férfi eldöntötte, hogy elmegy, nem fog előtte újból megalázkodni. – mert számomra az igazság a legfontosabb. És bármi is történt közöttünk Castle, nem hagyhatom, hogy ártatlan emberként börtönbe kerülj valamiért, amit el sem követtél. – válaszolta helyette, és tekintetét nem kerülte el a Rick szemében megjelenő csalódottság. Nem erre a válaszra számított az író. Azt remélte, Kate bevallja, hogy szereti, és akkor talán rendezhették volna kettejük dolgát, de a nő megint távolodott tőle. Keserűen elmosolyodott, és épp válaszolt volna, amikor Ryan jelent meg mellettük.

-          Dunne a kihallgatóban vár. – jelentette be, majd amikor Kate bólintott, visszalépett asztalához.

-          Bejössz te is? – nézett kérdőn Rickre a nyomozó, mire Rick csak bólintott és felállt, hogy kövesse.

Brian Dunne húszas éveinek végén járó, kopaszodó, mogyoró szemű fickó volt. Összegörnyedve ült a széken, amikor a nyomozó belépett, nyomában az íróval, és tekintetét félve emelte rájuk. Beckett épp szóra nyitotta volna a száját, amikor a fickó máris kitört, és nevetségesen vékony hangon kezdett sipítozni.

-          Engem nem törnek meg! Nem vallok be semmit, amit nem követtem el! Ismerem a módszereiket, láttam egy csomó filmet arról, mit művelnek, hogy vallomást csikarjanak ki! - kapkodta tekintetét Kate és Castle között. Beckett döbbenten nézett rá, még a mappa is megállt kezében félúton, melyet az asztalra akart tenni, Castle arcán pedig látszott, hogy alig bírja ki nevetés nélkül a fickó hangjának hallatán.

-          Mr. Dunne, Kate Beckett nyomozó vagyok, és csak szeretnék feltenni magának pár kérdést – találta meg hangját Kate, majd szúrósan Castle-re nézett, jelezve, hogy rendezze arcvonásait. Rick azonban hiába erőlködött, nem sikerült komoly képet varázsolnia magára, így Kate feladta, és ismét Dunne felé fordult, aki azonban megint megakadályozta, hogy feltegye kérdéseit.

-          Hogyne! Mindig így kezdik, aztán a beszélgetés végén rám sütik, hogy én öltem meg az áldozatot! – fonta remegve keresztbe karjait Dunne, és Kate szánalmat érzett iránta.

-          Mr. Dunne! Csak beszélgetni szeretnék, rendben? – nézett nyugalmat erőltetve magára Kate Brian szemébe, és még mielőtt a fickó folytathatta volna paranoid kitörését, már fel is tette első kérdését. – Ismerte Frank Pratt-et? – kérdezte, majd a biztonság kedvéért még elővette mappájából az áldozatról készült fényképet, és Dunne elé tolta.

-          Igen – felelte morcosan Dunne, és látszott rajta, hogy még mindig kételkedik abban, hogy csak beszélgetni fognak, de azért folytatta – Én írtam meg helyette a forgatókönyveket, már három éve. Társak voltunk.

-          Úgy tudjuk, hogy mielőtt Pratt New Yorkba jött, maguk veszekedtek – fogalmazta meg finoman a mondatot Kate, mivel nem akart egy újabb lavinát elindítani.

-          Igen. Úgy éreztem, eleget dolgoztam már a háttérben. 29 éves vagyok, és most már szeretném, ha a munkásságom mellett a nevemet is megismernék. Elegem lett a névtelenségből, de Pratt hallani sem akart róla. Pedig én csak azt akartam, hogy az ő neve mellett az enyém is jelenjen meg a promókban!

-          Mit válaszolt Mr. Pratt?

-          Kirúgott. Azt mondta, vagy megelégszem azzal a hellyel, amit nekem szán a show business-ben, vagy fel is út, le is út. Utóbbit választottam! – húzta el keserűen a száját Dunne – Nekem van tehetségem, neki nem volt. Azt akartam, hogy rájöjjön, nélkülem nem boldogul. Így is történt. Amikor megtudta, hogy megkapta a Nikki Heat második filmjének forgatókönyvírói jogait, rájött, hogy nem fog ilyen rövid idő alatt találni maga mellé egy írót, ezért megkért, kísérjem el New Yorkba, és azt mondta, itt majd megbeszéljük a részleteket.

-          Hol volt tegnap hajnalban két órakor? – kérdezett alibijére Beckett, mire Dunne szeme összeszűkült. Még mielőtt kitört volna, Kate gyorsan hozzáfűzte – Ez csak rutinkérdés, Mr. Dunne, mindenkinek feltesszük. – Azonnal látta, hogy Brian megnyugszik.

-          A reptéren. Éppen helyet foglaltattam magamnak Los Angelesbe, hogy hazautazzak, mert Pratt átvágott. Amikor megérkeztünk, és elfoglaltuk a helyünket a szállodában, azt hittem, hogy megbeszéljük a további együttműködést, de ő e helyett a bárba ment inni, meg valami nőnek telefonálgatott, hogy megérkezett, és alig várja, hogy találkozzanak. Rá sem hederített arra, hogy nekem mit ígért, így fogtam magam és eljöttem.

-          Emlékszik esetleg a nő nevére? – kapcsolta be tollát Beckett és várakozón nézett a férfira, akin látszott, hogy erősen gondolkodik.

-          Nora… Lora… Lara! Ez az! – csettintett ujjával átszellemülten az örömtől, hogy eszébe jutott a név – Lara Flynn! Valahányszor Pratt New Yorkba jött, állandóan vele múlatta az időt.

-          Köszönjük a segítségét Mr. Dunne! – állt fel az asztaltól Kate. Nyugodt szívvel hagyta ott, mert tudta, nem ő a gyilkosuk, de azért gondolatban már kiosztotta valamelyik társának az alibi ellenőrzését.

-          Ennyi? – nézett rájuk kérdőn Brian, mire mindketten meglepetten fordultak hátra.

-          Igen, többnyire ennyi. – válaszolt Kate helyett Castle.

-          Nem is vernek ki belőlem vallomást, vagy ilyesmi? – faggatta őket tovább, mire Kate égnek emelte a szemét, és hagyta had válaszoljon ezúttal is Castle.

-          Nem, nem szokásunk – beszélt többes szám első személyben, mintha ő is rendőr lenne, ami megmosolyogtatta a nyomozót. – Javaslom, nézzen kevesebb tévét, és éljen a valóságban többet – fűzte hozzá Rick, majd magára hagyták a döbbent tekintettel bámuló Brian-t.

Kate, amint kiléptek a kihallgatóból, Espo asztalához lépett, és megkérte az alibi ellenőrzésére, ahogy korábban eltervezte, majd asztalához ment, és Brian fotóját a tanúk sorába tette, Tom Menning képe mellé. Töprengve álldogált a fehér tábla előtt, amikor megérezte, hogy Castle mellélép.

14. rész

Akaratlanul is közelebb húzódott a férfihoz, hogy érezze a testéből áradó meleget, és mélyen magába szívhassa arcvizének illatát, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy emlékeztesse magát, Castle csak az ügy végéig marad, aztán visszatér korábbi életéhez, tehát neki távol kell tartania magát tőle. Sokkal könnyebb volt azonban ezt elhatározni, mint véghezvinni. Mérgesen rázta meg fejét, hogy gondolatai folyton az író körül forognak, majd mélyet sóhajtott, amikor megszólalt.

-          Megint ott vagyunk, ahonnan indultunk – töprengett hangosan, és beharapta alsó ajkát, amitől az írónak melege lett. Castle elkapta tekintetét a nő ajkáról, melyet nem sokkal korábban még szenvedélyesen csókolt, és ő is a táblát kezdte tanulmányozni.

-          Talán Lara Flynn tud nekünk segíteni, vagy az is lehet, hogy ő ölte meg! – vélte Castle, de Kate csak a fejét rázta.

-          Indíték? Bizonyíték?

-          Indítéknak ott a féltékenység. – fűzte tovább gondolatmenetét Rick – A bizonyíték pedig talán éppen Ms. Flynn lakásán van. OH! – csillant fel a szeme Castle-nek – Talán épp most próbálja eltüntetni a gyilkos fegyvert!

-          Higgadj le Castle! – intette nyugalomra Beckett mosolyogva, majd a számítógép elé ült, és ujjai villámgyorsan kérték le az adatokat a nőről. Néhány perc múlva egy cetlit lobogtatott meg kezében, melyen a nő címe állt. – Mielőtt gyilkosnak kiáltjuk ki, beszéljünk vele, és jöjjünk rá, volt-e oka megölni Pratt-et.

-          Nem lepődnék meg, ha lett volna. Lassan kezdem úgy érezni, hogy gyorsabban haladnánk, ha azokat keresnénk, akiknek nem volt. – húzta el száját Castle. Éppen elindultak volna, amikor megszólalt Rick telefonja, mely az asztalon hevert. Kate akaratlanul is a kijelzőre pillantott, de az csak számot jelzett ki, fotó nélkül, amiből jó nyomozó lévén azonnal leszűrte, hogy nem Alexis és nem is Martha keresi a férfit. Castle felvette a készüléket, majd kikerekedett a szeme, amikor meghallotta hívója hangját.

-          Angela? – kérdezte meglepetten, majd tekintete találkozott Kate szemével, és hirtelen úgy döntött, itt az ideje, hogy megmutassa a nyomozónak, nem fog rá tovább várni. Ha Kate képtelen arra, hogy viszonozza szerelmét, keres valakit, aki hajlandó rá. Felöltötte legsármosabb mosolyát, és évődő hangon folytatta a társalgást, a nélkül, hogy távolabb ment volna. Azt akarta, hogy Kate minden szót jól halljon. – persze, hogy együtt vacsorázhatunk. – nevetett bele a telefonba, mire Kate úgy érezte, mintha egy kést forgatnának meg a szívében, és csak nehezen tudta visszatartani a könnyeit. Alig egy órája a férfi még az ő fülébe súgta, hogy szereti, és hogy senkivel nem élheti át azt a gyönyört, amit ketten átélnek, most pedig már egy másik nőnek udvarol. Bármennyire is szeretett volna felállni az asztaltól és elindulni, hogy ne hallja a beszélgetést, teste nem engedelmeskedett. Mintha kínozni akarná magát, ülve maradt, miközben Castle folytatta – Nem, inkább nálam találkozzunk, rendben? Összeütök valami finomat – évődött tovább Castle – Rendben, akkor, nyolckor várlak! – fejezte be a beszélgetést, és ekkor tekintete ismét találkozott Beckett tekintetével, akinek szemében meglepetten fedezte fel a fájdalmat, csalódottságot, és mintha könnyes lett volna a szeme. Hirtelen tört rá a tudat, hogy talán most rontott el mindent örökre. Kate keserűen rámosolygott, úgy kérdezte.

-          Randevú?

-          Igen. – nyögte, miközben nem tudta levenni szemét a nő smaragdzöld szeméről, melyben annyi érzelmet látott, mint még soha azelőtt. Szíve szerint, most azonnal visszahívta volna Angelát, hogy lemondja a közös programot.

-          Örülök – hallotta ismét Kate hangját, de őszinteség helyett csak szomorúság érződött belőle, és Castle már átkozta magát hirtelen döntése miatt. Úgy érezte, fájdalmat okozott a nőnek. Ekkor vették csak észre, hogy Espo már egy ideje Beckett asztalánál áll, és szótlanul figyeli őket. Ő is hallotta a telefonbeszélgetést, és szíve szerint, leütötte volna az írót. El sem tudta képzelni, hogy teheti ezt Kate-tel, azok után, hogy négy évig loholt a nyomában. Végül úgy döntött, amint alkalma lesz rá, beszél vele, mert senki, még ő sem bánthatja meg társát büntetlenül.

-          Leellenőriztem Dunne alibijét – szólalt meg, hogy megtörje a feszült csendet, ami a két ember között kialakult, és Kate most hálásan nézett rá, amiért az ügyre terelte a szót – Stimmel. A reptéri kamera felvette két óra előtt néhány perccel, ahogy jegyet vált magának Los Angelesbe. Az irányítók szerint, azonban a gép nem szállt fel, a havazás miatt – utalt ezzel a zord időjárásra, mely kint uralkodott New York utcáin, emlékeztetve ezzel Beckettet ismét a karácsonyra – ezért Dunne a reptér szállójában töltötte az éjszakát, és csak másnap ment vissza a holmijáért. Akkor hoztuk be.

-          Kösz, Javi! – bólintott az információkra Kate, majd felállt, magához vette fegyverét és jelvényét, belebújt kabátjába, és a lift irányába indult, hogy felkeresse Lara Flynn-t. Mivel Castle továbbra is csak állt egy helyben, kérdőn fordult hátra – Nem jössz?

-          Nem, én inkább hazamegyek – jegyezte meg Castle, és Kate megint érezte a szúrást a szívében. Nyilván elő akar készülni a randevújára a férfi. Szótlanul bólintott, majd beszállt a liftbe. Castle bánatosan nézett utána, majd hirtelen erőteljes ütést érzett a tarkóján. Fájdalmas képpel kezdte el simogatni az ütés helyét, majd kérdő tekintettel fordult a támadó irányába.

-          Hé! Ezt meg miért kaptam? – nézett Espora, aki dühösen összehúzott szemmel nézett vissza rá.

-          Mert egy vadbarom vagy! – adott tömör magyarázatot a nyomozó, majd tekintetével jelezte, hogy beszélniük kell, és a pihenő irányába indult, Castle pedig, más lehetősége nem lévén, engedelmesen követte.

Kate együtt érző arccal nyújtott át egy vízzel teli poharat Lara Flynn-nek, aki könnyes arccal fogadta el, majd nagyot kortyolt belőle. Ahogy a fiatal, 30 év körüli nő Pratt halálát fogadta, egyértelművé vált előtte, hogy ezúttal sem a gyilkossal ül szemben. Lara letette a poharat, majd kifújta az orrát, és kivörösödött szemeit a nyomozóra emelte, aki már helyet foglalt vele szemben a kanapén.

-          Mikor halt meg? – kérdezte sírástól akadozó lélegzettel.

-          Tegnap hajnalban, két órakor. Hátba lőtték – válaszolt Kate nyugodtan, és Lara szeméből újabb könnycsepp gördült ki.

-          Akkor már értem, miért nem jött el hozzám ma reggel. Úgy volt, hogy megbeszéli azzal az íróval a forgatókönyvének változtatásait, aztán átjön hozzám, és az egész hetet együtt töltjük. – szipogta.

-          Mióta tartott a kapcsolatuk?

-          Csak néhány hónapja, nagyjából fél éve. – felelte és újabbat kortyolt a hideg vízből – Egy filmbemutatón találkoztunk, és azonnal egymásba szerettünk, de őt még Los Angeleshez kötötte a munkája, így csak akkor tudtunk együtt lenni, ha valami miatt New Yorkba kellett jönnie.

-          Voltak Mr. Pratt-nek ellenségei? – faggatta tovább finoman Kate a nőt.

-          Nem, én legalábbis nem tudok róla. Illetve… - hezitált a nő – volt az az író, valami Menning – nézett könnyes szemmel Kate-re, de Kate fel sem írta a nevet, hiszen Tom Menning már tisztázódott – és volt az az eset azzal a színésznővel.

-          Milyen eset? – kapta fel fejét Beckett az új nyomra, mire Lara erősen gondolkozni kezdett.

-          Még mielőtt mi találkoztunk, megismert egy színésznőt, aki szerepet akart az egyik filmjében, és felajánlotta magát Franknek cserébe. – pirult el a nő, de folytatta – Végül mégsem ő kapta meg a szerepet, és nagyon dühös lett, pedig Frank nem tehetett róla! – védte azonnal szerelmét, mire Kate csak nehezen állta meg, hogy ne húzza el a száját. Pratt kihasználta azt a nőt, ez egyértelmű, hiszen a forgatókönyvíróknak kevés beleszólásuk van egy-egy szerep kiosztásába, és ezt ő is nyilván pontosan tudta. Véleményét azonban bölcsen megtartotta magának, annál is inkább, mivel Lara folytatta – A nő viszont őt hibáztatta, és fenyegetőzött, hogy ezért még drágán megfizet.

-          Frank említette esetleg a színésznő nevét?

-          Igen. Kimberly Doyle. – bólintott Lara.

-          Köszönöm, Ms. Flynn. – állt fel Kate, majd egyenesen a kapitányságra ment, és telefonján már Ryant tárcsázta, hogy tudjon meg minél többet Kimberly Doyle-ról, miközben azon gondolkodott, honnan olyan ismerős neki a nő neve, de nem jött rá.

Castle érdeklődő képpel fordult Javi felé a pihenőben, miután az becsukta maguk mögött az ajtót. Espo lassan fordult meg, és hangjából tisztán kivehető volt a düh, amikor megszólalt, és fenyegetően lépett Rick-hez egyre közelebb, aki meglepetten húzta fel szemöldökét és kezdett el hátrálni a férfi elől.

- Te gyakorlod a seggfejséget, Castle, vagy csak úgy jön magától? – kérdezte Javi visszafojtott indulattal, és még közelebb lépett.

15. rész

-          Javi, te meg miről beszélsz? – nézett riadtan a nyomozóra Castle, miközben háttal a falnak ütközött, és rémülten állapította meg, hogy már nincs hova menekülnie előle. Espo olyan közel állt hozzá, hogy tekintetéből Rick tisztán kiolvashatta, mennyire dühös.

-          Kate olyan nekem, mintha a húgom lenne, és nem fogom hagyni, hogy bárki fájdalmat okozzon neki, még te sem, íródeák! Világos? – szűrte a fogai között Javi, miközben jobb kezének mutatóujjával az író mellkasára bökött.

-          Én sosem okoznék neki fájdalmat! – rázta meg a fejét határozottan Castle, majd egy cseles mozdulattal kibújt a fogságból, ahova Espo kényszerítette, és távolabb lépett tőle.

-          Igazán? Akkor te minek neveznéd, amit az előbb műveltél? Pontosan tudod, hogy mit érez irántad, te mégis ott flörtölsz az orra előtt! – szembesítette Castle-t az imént lejátszódott eseményekkel, de nem hagyta, hogy a férfi megmagyarázza, csak folytatta – mégis mi a francot művelsz, ha? Négy évig loholsz a nyomába, mindent megteszel, hogy észrevegyen, és amikor sikerül, és veled akar lenni, te ellököd magadtól, és mással találkozgatsz! Eszednél vagy, tesó? – lépett közelebb Javi ismét és csapott tenyerével Castle homlokára, aki dühösen kapta el fejét, és most már ő is hasonló indulattal reagált.

-          Pontosan, Javi! Négy évig igyekeztem, hogy bebizonyítsam neki, mennyire szeretem, és négy évet vártam arra, hogy viszontszeressen! De most már elég! Nem várok tovább! Itt az ideje, hogy beismerjem magamnak, a legtöbb, amit irántam érezhet, a testi vonzalom!

-          Te félrebeszélsz! – húzta fel szemöldökét döbbenten Javi – Honnan veszed azt a marhaságot, hogy nem szeret? Ha csak… Nem tudsz róla, igaz? – nézett az író szemébe, és mivel onnan értetlenséget olvasott ki, csak örömtelenül felkacagott. Egyértelmű, hogy Kate nem számolt be arról, mit tervezett, amikor még úgy tűnt, nem tudják kihozni Castle-t a cellából.

-          Miről nem tudok? – kérdezett rá Castle nyíltan, és érezte, hogy szíve hevesebben kezd dobogni a reménytől.

-          Ülj le! – parancsolt rá Espo, és Ricknek esze ágában sem volt ellenkezni, azonnal helyet foglalt a kanapén, Espo pedig leült vele szemben az asztalra. – Amikor megismertem Beckettet, határozott, kemény, elszánt nyomozó volt, aki arról volt híres, hogy soha, senki nem tudta kihozni a béketűrésből. Aztán megjelentél te, és te voltál az egyetlen, aki képes volt őt felidegesíteni, amit én élvezettel figyeltem – mosolyodott el Javi az emlékre – Szép lassan lehámoztad a páncélt, ami még velünk szemben is körbevette, és Kate kivirult. Mindannyiunknak feltűnt, hogy beléd szeretett, csak ő harcolt ellene, de ennek is megvolt az oka. – vette védelmébe társát észrevétlenül Javi, miközben Castle még mindig szótlanul figyelt. Még soha nem beszélgetett ilyen nyíltan Espo-val Kate-ről – Az édesanyja halála után, senkit nem akart túl közel engedni magához, hogy ne kelljen átélnie azt a fájdalmat, amit akkor érzett. Végül mégis megtette, és engedett az érzéseinek, Castle, és éppen ekkor, megjelent Tim. Amikor Tim megszúrt téged, Kate olyan volt a kórházban, mint egy őrült. Csak járkált fel-alá, és amikor az orvos kijött, csak dadogott, nyomokban sem hasonlított arra a nőre, akit addig ismertem. Nem azért szakított veled, mert nem szeretett, hanem mert féltett téged, és féltette saját magát is.

-          Igen, ezt mondta nekem is – bólintott szomorúan Castle, ahogy felidéződött benne annak a napnak az emléke.

-          Mégis elment hozzád, hogy helyrehozza, te viszont ellökted magadtól! – tett szemrehányást barátjának Javi, mire Rick bűnbánóan rázta meg a fejét.

-          Igen, tudom! Egy ökör voltam, és akkor el is veszítettem őt. Már nem szeret, és nem hibáztathatom érte! Ezért is döntöttem úgy, hogy az ügy végeztével elmegyek. – bökte ki nehezen Castle, de Javi mosolyogva rázta meg a fejét.

-          Szerinted, ha nem szeretne még mindig, feláldozta volna érted a karrierjét, és vállalta volna a börtönt? – mivel Rick értetlenül nézett rá, folytatta – Amikor még legálisan nem tudtunk kihozni, Kate meg akart szöktetni. Ha akkor nem telefonál Perlmutter, meg is teszi! – Castle döbbenten hallgatta a férfit, és próbálta feldolgozni a hallottakat.

-          Akkor miért lök el magától?

-          Mert egyfolytában azt hangoztatod, hogy elmész! – csapott az asztalra Javi. Nem tudta elhinni, hogy egy briliáns írónak ilyen nehéz legyen a felfogása – Mit tehetne? Ismered Beckettet, nem? Büszke nő, aki egyszer már megalázkodott előtted, többször ne is várd! – ért a mondanivalója végére Javi, majd felállt az asztaltól, és barátilag megpaskolta Rick hátát – Hidd el nekem tesó, vagy lépsz minél hamarabb, vagy tényleg elveszíted! – majd szó nélkül elhagyta a pihenőt, otthagyva Castle-t, hogy megeméssze a hallottakat.

Kate éppen ledobta kabátját a székre, amikor felpillantott, és tekintete összekapcsolódott a pihenőből kilépő Castle pillantásával. Nem értette, hogyan olvashat ki a férfi szeméből szerelmet, amikor nem olyan régen még egy másik nővel beszélt meg estére találkozót. Mégsem volt képes megszakítani a pillanatot, és megbabonázva nézte, hogy az író egyre közelebb lép, majd megáll előtte, és kisfiús mosollyal az arcán megszólal.

-          Kate, beszélhetnénk? – kérdezte, és alig tudta megállni, hogy ne ölelje magához a nőt szorosan. A Javival folytatott beszélgetés után már világossá vált előtte minden. Most már biztos volt benne, hogy Kate is szereti őt, és úgy döntött, hallgat barátjára, nem tétovázik, egyszerűen csak beszél a nyomozóval, és elmondja neki, hogy nem akar elmenni, vele akar maradni, és részese lenni az életének örökre. Kate éppen válaszolt volna, amikor Ryan jelent meg mellettük.

-          Utánanéztem Kimberly Doyle-nak, de semmi. Se hitelkártya, se jogosítvány, semmi. Mintha a nő nem is létezne. – tájékoztatta kutatásának eredményéről Beckettet, aki nehezen, de elszakította pillantását az íróról, és most minden figyelmét Ryan-re koncentrálta.

-          Próbáld meg a los angeles-i adatbázisban is. – adta az ötletet Beckett, mire Ryan megrázta fejét.

-          Ahhoz nincs hozzáférésünk.

-          Akkor hívd fel a kollégákat, és küldjenek át mindent, amit a nőről találnak! – adta ki az utasítást, majd mivel Ryan elhúzta a száját, és továbbra sem akart mozdulni, szúrós szemmel parancsolt rá – Gyerünk, Kev! Tudom, hogy nem kedveled őket, de muszáj haladnunk az üggyel! – azzal már el is fordult, jelezve, hogy részéről lezártnak tekinti a vitát. Ezután ismét Castle felé fordult, és kérdőn nézett rá.

-          Miről akartál beszélni?

-          Én csak… - kezdett volna bele újra Castle, de ekkor megszólalt Kate mobilja, mire Rick elnyomott egy káromkodást az orra alatt.

-          Beckett – kapta fel azonnal, majd mosolyra húzódtak az ajkai – Egy vacsora? Persze, remek lenne! – bólogatott, és Castle döbbenten hallgatta. Egyértelműen férfival beszélt a nő, és ő nem akart hinni a fülének. Mi van azzal, amit Javi mondott, hogy Kate szereti őt? Vagy csak így akar bosszút állni rajta, amiért ő Angela-val találkozik? Ekkor jutott eszébe, hogy még azt a vacsorát is le kell mondania. Gondolatmenetét Kate hangja szakította félbe – Ne, ne menjünk étterembe, az olyan személytelen. Találkozzunk nálam, rendben? Az sokkal kényelmesebb lesz. – kacagott bele a telefonba Kate, Castle pedig a száját is nyitva felejtette a döbbenettől. Már semmit nem értett. Ezek szerint Javinak igaza volt, és ő sikeresen elmarta maga mellől a nőt. Szívére mázsás súlyként nehezedett a felismerés.

-          Castle! – hallotta meg most már a nő hangját, aki már másodszor szólította nevén.

-          Igen? – kérdezett vissza, mert nem volt biztos benne, hogy csak a nevét mondta ki a nő, vagy kérdezett is valamit.

-          Miről akartál velem beszélni?

-          Semmi, nem fontos. Már nem. – jelentette ki szomorúan, majd tehetetlenül nézte végig, hogy Kate a kabátja után nyúl és már menet közben szól oda Javiéknak.

-          Elmentem, programom van! Holnap találkozunk, és folytatjuk! – köszönt el, majd eltűnt. Castle bánatosan ült le a szokott helyére, és önkéntelenül hallotta, ahogy Kevin és Javi beszélgetnek.

-          Nyugodtan menj haza tesó! Majd én beszélek a los angeles-i kollégákkal – ajánlotta fel önzetlenül Javi – Jenny már biztosan vár.

-          Ez igaz, de téged talán nem vár Lanie?

-          Nem, ma Kate-tel tölti az estét. Csajos estét terveztek, vacsora meg lelkizés – hallotta meg Castle Javi hangját, és azonnal odakapta a fejét. Felpattant helyéről, és Javi elé ugrott, aki meglepetten nézett rá.

-          Kate Lanie-vel vacsorázik ma? Ez biztos? – szegezte a kérdést a férfinak, és feszülten várta a választ.

16. rész

Kate kitöltötte a vérvörös bort a poharakba, majd megkerülte kis lakásában a konyhapultot, és a nappaliba sétált, miközben az egyiket Lanie kezébe nyomta.

-          Köszönöm – mosolygott fel rá Lanie, majd belekortyolt a nedűbe, és elismerően hümmögött – ízletes. Honnan van? Mert az ízéből ítélve úgy a havi fizetésembe kerülhet.

-          Még Castle hozta, amikor… - kezdte volna a választ Kate, de félbehagyta. Nem akart az íróról beszélni. Keserűen elmosolyodott, majd barátnőjére nézett. – Csak élvezzük, hogy van, rendben?

-          Azon ne múljék! – ivott még egy kortyot Lanie mosolyogva, de közben szemében együtt érzés tükröződött. Amikor megérkezett, azonnal észrevette Kate szemén, hogy sírt, de nem tette szóvá, gondolta, majd beavatja barátnője, ha úgy érzi itt az ideje. Mivel azonban már vagy fél órája üldögéltek, és Kate láthatóan kerülte a témát, úgy döntött, rákérdez. – Mégis mi volt az a színjáték ma a telefonban?

-          Milyen színjáték? – nézett fel pohara mögül ártatlan képpel Kate, holott pontosan tudta, mire céloz a doktornő.

-          Ugyan már szívi! Te is tudod, hogy arra gondolok, amikor felhívtalak, hogy csapjunk egy csajos estét! Úgy kacarásztál a telefonban, mintha egy pasi lennék, aki épp randira hív! – világosította fel Lanie, majd elváltoztatott hangon kezdte utánozni barátnőjét – Ne menjünk étterembe, az olyan személytelen! Találkozzunk nálam, az kényelmesebb! Mi volt ez? Szó sem volt étteremről! – csúfolódott Lanie, mire Kate égnek emelte szemét, és nagyot sóhajtott.

-          Castle-nek szólt – nyögte ki nehezen, mire Lanie szeme felcsillant, és képzeletben megdörzsölte kezét, hogy végre témánál vannak.

-          De miért? – kérdezte Kate-től, mire Beckett elmesélt neki mindent, ami az óta történt, hogy utoljára beszéltek telefonon. Természetesen, a pihenőbeli szeretkezésükről mélyen hallgatott. Hiába igyekezett, mire a történet végére ért, könnyei kipotyogtak.

-          Elvesztettem Lanie. – suttogta halkan – Most is épp valami Angela nevű nővel van. Muszáj volt úgy tennem, mintha nélküle nem lenne üres az életem, mintha nekem is lenne jövőm… nélküle.

-          Drágám… - simogatta meg együtt érzőn Lanie a karját, de Kate szemébe visszatért a büszkeség, és keserű mosollyal törölte le könnyeit.

-          Ez van! Ennek vége. Ha vége az ügynek, elmegy, én pedig élem tovább az életem úgy, ahogy addig éltem, míg nem ismertem.

-          Te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű – jegyezte meg halkan a Kate számára is egyértelmű tényeket Lanie.

-          Mi mást tehetnék, Lanie? Könyörögjek neki? – kérdezte kétségbeesetten Kate.

-          Nem azt mondom, hogy könyörögj, de beszélj vele! Mondd el neki, hogy szereted, és azt akarod, hogy maradjon!

-          Alázkodjak meg újra? – nézett döbbenten barátnőjére Kate – Nem! Egyszer már megtettem, és elküldött. Soha többé! – jelentette ki a nyomozó határozottan – Ha menni akar, és megint nőcskékkel szórakozni, akkor tegye! Nem érdekel! – vált ingerülté Kate hangja, mire Lanie tehetetlenül rázta meg fejét.

-          Kate Beckett, ha a büszkeségért jutalom járna, nem lenne üres hely a polcaidon! – kritizálta szeretetteljesen, majd folytatta – Belegondoltál egyszer is, hogy vajon, miért akar elmenni? Megkérdezted tőle?

-          Nem kellett, pontosan tudom az okát! – felelt Kate magabiztosan – Elmegy, mert nem tudja megbocsátani nekem, hogy szakítottam vele a kórházban. Fogadd el Lanie, hogy ennek vége! – nézett Lanie szemébe Kate és a nő látta, hogy nem fogja tudni meggyőzni barátnőjét, mégsem akarta feladni. Éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor kopogtattak.

-          Vársz valakit? – kérdezte Kate-et, de az csak megrázta fejét.

-          Senkit – válaszolt szóval is, majd letette kezéből a poharat, és az ajtóhoz indult, hogy kinyissa. Ahogy kitárta az ajtót, döbbenten nézett a küszöb előtt álló személyre. Castle állt előtte, és szeméből reményt, és szerelmet olvasott ki. Kate érezte, hogy hevesen kezd dobogni a szíve, de kihúzta magát, és nem mutatta, mennyire örül az írónak.

-          Mit keresel itt? – kérdezte távolságtartón.

-          Beszélnünk kell, Kate – jelentette ki határozottan Castle. Amikor Javitól megtudta, hogy Kate Lanie-vel tölti az estét, és nem egy férfival, azonnal elhatározta, hogy eljön a nyomozóhoz, és beszél vele kettejükről. Úgy érezte, nem bírná ki holnapig, és remélte, hogy Lanie elnézi neki, hogy rájuk tör.

-          Nem hogy is hívjákkal kéne lenned most? – szúrta oda Kate féltékenyen és Castle alig bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el az újabb bizonyítékon, hogy a nő is szereti őt.

-          Nem. Csak veled akarok lenni, senki mással – tört fel belőle a vallomás, mire Kate érezte, hogy remegni kezd a térde, ahogy belenézett a férfi mélykék szemébe, és Castle őszinte tekintettel nézett vissza rá. – Kérlek, beszélnünk kell!

-          Most nem alkalmas, Castle, Lanie van nálam… - utasította volna el ismét a férfit Kate, de ekkor Lanie hangját hallották meg maguk mellett.

-          Aki éppen távozni készül! – csillogott vidáman és boldogan a szeme, miközben, hogy Kate észre ne vegye, Rickre kacsintott, aki hálásan mosolygott rá vissza.

-          De Lanie! Hová készülsz? – nézett rá döbbenten Kate, és Lanie már az ajtóból visszafordulva válaszolt.

-          Eszembe jutott, hogy… hogy Javival van találkozóm! Sziasztok!– hazudta szemrebbenés nélkül, mire Kate elhúzta száját, és összeszűkült szemmel mérte végig a távozó nőt. Tisztában volt vele, hogy hazudik, de úgy döntött, megvárja, mit akar Castle mondani, és csak az után dönt arról, hogy hálás lesz Lanie-nek, vagy megöli. Amikor kettesben maradtak, ismét Castle-re nézett.

-          Bejöhetek? – kérdezte félve Castle, és tüdejét megkönnyebbült sóhaj hagyta el, amikor Kate félreállt, jelezve, hogy bemehet. Együtt mentek át a nappaliba, majd Kate megállt a szoba közepén, és karjait keresztbe fonta, úgy fordult Castle felé.

-          Mit akarsz? – nézett várakozón a férfira, mire Castle mély levegőt vett és kibökte az első választ, ami eszébe jutott.

-          Téged, Kate! Csak téged! – válaszolta, majd egyre közelebb ment a nőhöz, aki néhány lépést távolodott tőle, de a hálószoba ajtaja megállította. Castle most már olyan közel volt hozzá, hogy szinte ajkán érezte forró leheletét. – Mindig is téged akartalak! Szeretlek, Kate! – lehelte, és kezével megsimogatta Kate arcát, majd nyakát.

-          Castle… - tiltakozott erőtlenül Kate, de már semmire sem vágyott jobban, minthogy a férfi megcsókolja. Rick, mintha olvasott volna a gondolataiban, ráhajolt hívogató ajkaira, és lágyan megcsókolta. Nyelvével finoman tört utat magának, és felsóhajtott, amikor megérezte, hogy Kate ajka megnyílik előtte. Szenvedélyesen csókolta meg szerelmét, miközben keze végig simított Kate testén, és még közelebb húzta magához. Kate azonban, hirtelen nekitámasztotta tenyerét a férfi mellkasának, és eltolta magától az írót.

-          Ne! Kérlek! – tolta magától még távolabb Kate, és szeme könnybe lábadt. Castle vágytól elhomályosult tekintettel nézett rá, és nem értette, mi történt, de kérdésére azonnal választ kapott. – Miért csinálod ezt velem? Ez a büntetésem, Castle? Így büntetsz, amiért fájdalmat okoztam neked? Elcsábítasz, felkorbácsolod a vágyaimat, hogy aztán eltaszíts magadtól?

-          Azt hiszed, ez a tervem? Hogy azért vagyok itt, hogy fájdalmat okozzak neked, újra és újra? – nézett megbántottan Castle a nőre.

-          Mi más lehetne? – emelte fel a hangját Kate – Szeretkeztünk a pihenőben! A fülembe suttogtad, hogy szeretsz, de néhány órával később már egy másik nővel beszéltél meg randit az orrom előtt! – vágta oda dühösen Kate, és most már az sem érdekelte, hogy egy árulkodó könnycsepp kibuggyant a szeméből.

-          Mert azt mondtad, hogy a szeretkezésünk neked nem jelentett semmit, csak elragadott a pillanat! – ismételte meg most már ugyanolyan emelt hangon Rick Kate korábbi szavait, miközben igyekezett nem Kate-re nézni. Nem szerette látni, ha sírt, most is csak nehezen állta meg, hogy ne törölje le a könnyeket az arcáról.

-          Azt mondtad, ha az ügynek vége, elmész! Nem engedhettelek közel magamhoz újra, hogy aztán még jobban fájjon, ha elveszítelek! – tört ki Kate-ből minden eddig elnyomott érzés. – Távol akartalak tartani magamtól!

-          Egy szavadba kerül Kate, és nem megyek sehova! – lépett újra közel a nőhöz Castle, és szinte könyörögve folytatta – Mondd, hogy szeretsz! Mondd, hogy nem akarod, hogy elmenjek, hogy velem akarsz lenni, és esküszöm, hogy semmi nem tud elszakítani tőled soha többé! – törtek fel belőle a szavak megállíthatatlanul, miközben az ő szemében is megjelent a fájdalom és a remény olyan keveréke, mely csak egy szerelmes ember tekintetében található meg, aki kétségbeesetten küzd a boldogságért.

-          Sajnálom… - kezdte Kate, és Castle úgy érezte magát, mint akit leforráztak.

17. rész

Nem akarta elhinni, hogy Kate megint elküldi, hiszen szereti őt! Ezt világosan érezte a csókjából, nemcsak a pihenőben, hanem most is, és kiolvasta a szeméből is, hiába igyekezett a nő elrejteni. Most mégis elküldené? Castle megint érezte a szúrást a szívében, és már éppen megfordult volna, hogy távozzon, amikor látta, hogy Kate közelebb lép hozzá. Kate egészen közel ment hozzá, jobb kezével megsimogatta a férfi arcát, bal kezét pedig derekára tette, majd homlokát az övéhez érintette, úgy folytatta suttogva.

-          Sajnálom, hogy nem mondtam korábban… sokkal korábban. – lehelte Kate, majd lágyan megcsókolta a férfit – Szeretlek. Azt akarom, hogy ne menj el, hogy velem maradj. – mondta ki halkan a kért szavakat, és Castle szívébe a szúrás helyére most boldogság költözött. Mindkét karját a nő dereka köré fonta, és olyan szorosan ölelte magához, amennyire csak lehetséges volt, miközben ajkuk szenvedélyes csókban egyesült. A csók megszakítása nélkül kezdtek el a hálószoba felé hátrálni, majd Castle egy laza mozdulattal belökte az ajtót, és máris a szoba közepén álltak. Megszakította a csókot, és most Kate nyakán, majd melle vonalán suhantak végig ajkai, és Kate beleremegett. Egész testét forróság járta át, ahogy megérezte bőrén a férfi ajkait. Castle keze végig simított a nő testén, majd, amikor derekához ért, finoman kibújtatta a nőt a pólóból, melyet viselt, és most már semmi nem állta útját, hogy végig simítson meztelen bőrén, hátán, csípőjén, miközben ajkát egy percre sem vette el a nő ajkáról. Kate sem volt tétlen ez alatt. Ujjaival fürgén gombolta ki a férfi ingét, majd egy mozdulattal lerántotta róla, és vágyakozva simult a férfihoz, mialatt kezével már a férfi nadrágszíjával babrált. Amikor Rick megérezte, hogy Kate keze a cipzárnál jár, megszakította a csókot, és megállította a nő kezét.

-          Várj! – zihálta vágyakozva, majd látva Kate értetlen, vágytól szinte sötétzölddé vált szemét, újabb rövid csókot nyomott ajkára, majd lehámozta szerelméről a nadrágot is és karjaiba kapta, majd finoman az ágyra fektette, és fölé helyezkedett. – Ne rohanjunk – suttogta a nő fülébe, miközben apró csókokat lehelt füle mögé, és elmosolyodott, amikor érezte, hogy Kate kissé megemelkedik, hogy még közelebb érezze magához. – Ki akarom élvezni minden pillanatát, hogy veled lehetek – suttogta tovább. Ajka lejjebb vándorolt, miközben kezével megszabadította a nőt a melltartótól is, és ajkával most már melleit kényeztette, míg Kate érzékien simított végig a hátán, majd hajába túrt, és újabb szenvedélyes csókban forrtak össze. Kate hirtelen fordított helyzetükön, és most rajta volt a sor, hogy előbb kezével, majd ajkával fedezze fel a férfi izmos testét, amire Castle lélegzete válaszul akadozni kezdett. Kate érzéki mozdulatokkal simított végig mellkasán, majd ajkával követte az útvonalat. Amikor a férfi bordáihoz ért, lehelet finoman simított végig a hegen, amit Tim okozott késével, majd megcsókolta, és keze továbbvándorolt. Végül megállapodott a férfi feszes hasán. Kioldotta a nadrágot, és lehámozta a férfiról, majd ismét fölé hajolt és megcsókolta, lassan, szenvedélyesen. Castle bármennyire is szerette volna elnyújtani édes pillanatukat, már nem bírt uralkodni vágyain, így egy mozdulattal ismét Kate fölé került, és együtt, összhangban mozogva jutottak el a mennyországba, ahol még senkivel sem jártak azelőtt, majd kimerülten zuhantak a párnára. Kate még hallotta, ahogy Rick a fülébe suttog.

-          Istenem, mennyire szeretlek! – csókolt bele a nyakába a férfi, de abban már nem volt biztos a nő, hogy válaszát is hallotta-e a férfi.

-          Én is szeretlek! – suttogta vissza, miközben gyengéden megsimogatta az író karját, mellyel őt ölelte magához szorosan.

Kate minden erejével azért küzdött, hogy ne aludjon el. Tisztában volt vele, mi vár rá, ha elalszik. Újra előjön a rémálom, és már a gondolatra kirázta a hideg. Hallgatta még egy ideig, ahogy az író mellette alszik, majd megfordult a karjaiban, és figyelte szerelmét, miközben lágyan kisimított egy homlokába hullott hajtincset. Elmosolyodott, amikor eszébe jutott megismerkedésük napja. Mennyi szemtelenség, és mennyi pajkosság csillogott a férfi szemében, amikor kihallgatta, és az évek folyamán a szeme láttára változott át idegesítő alakból, szeretnivaló férfivá, aki most már olyan fontos helyet foglalt el a szívében, hogy el sem tudná képzelni az életét nélküle. Nem tudta megállni, hogy ne hajoljon oda szerelméhez, és leheljen lágy, gyengéd csókot ajkaira. Még egy ideig figyelte az alvó férfit, mely különösen megnyugtató volt számára, aztán amikor érezte, hogy kezdenek elnehezülni szempillái, úgy döntött, lehunyja egy kicsit szemét, de nem alszik el… Arra ügyelnie kell, hogy ne aludjon el… - ismételgette magában Kate, majd elnyomta az álom.

-          Ne!! – kiabálta ismét Beckett torkaszakadtából, de Tim csak vigyorgott rá, és lőtt. Castle a padlóra zuhant, és még csak oda sem tudott hozzá menni, mert a székhez volt kötözve. Minden erejével azon volt, hogy kiszabaduljon, de sehogy sem sikerült.

-          Kate! Kate! – hallotta a távolból, hogy valaki a nevén szólítja – Kate, ébredj! – most már tisztán hallotta, hogy Castle hangja az, de az lehetetlen, gondolta, hiszen ő halott. – Kate, ébredj fel! – hallotta ismét, és érezte, hogy lassan visszatér a valóságba az álomvilágból. Amikor kinyitotta a szemét, Castle aggódó pillantásával találkozott a tekintete, és kapkodva szedte a levegőt. Csak álom volt. Csak egy álom. Tudatosította magában, miközben kezével megsimogatta a fölé hajoló férfi arcát, hogy biztosra menjen, valóban csak álom volt, és Rick itt van mellette.

-          Csak rosszat álmodtál – hallotta Rick megnyugtató hangját, majd hagyta, hogy a férfi szorosan magához ölelje, és ő megadóan simult a biztonságot jelentő karjaiba, miközben Castle lágyan simogatta a hátát.

-          Sajnálom, ha felébresztettelek – suttogta a férfi vállába a nő, de Rick megrázta a fejét.

-          Ne törődj most ezzel.

-          Hány óra? – kérdezte Kate, mert nem akart eltávolodni a férfitól még annyi időre sem, hogy megnézze az órát.

-          Fél három – közölte nyugodtan, és Kate arra gondolt, hogy egyre hamarabb törnek rá az álmok. – Mit álmodtál? – kérdezte halkan Castle, és Kate most kibújt az ölelésből. Hátát az ágynak támasztotta, és álláig húzta a takarót, miközben Rick felkapcsolta a lámpát, és csak akkor látta, milyen rémület van még mindig Kate szemében.

-          Mindig ugyanazt álmodom… minden átkozott éjjel, már két hete – kezdett bele halkan Kate és látszott rajta, hogy még az is megterhelő a számára, hogy felidézze. – Újra a pincében vagyunk. Újra érzem, ahogy Tim megüt, ahogy a száját az enyémre tapasztja – idézte fel álmát Kate. Arcára undor ült ki, és megborzongott az emlékre, Castle pedig együtt érzőn simogatta meg karját – de a legrosszabb az egészben, hogy minden egyes éjjel, elveszítelek téged. Minden alkalommal úgy végződik az álmom, hogy meghalsz, és én nem tehetek ellene semmit!

-          Kate… - suttogta Castle, majd közelebb húzta magához szerelmét és megcsókolta a homlokát – ez csak álom. Már vége van, Tim halott, én pedig itt vagyok melletted, és esküszöm, hogy soha nem fogsz elveszíteni! – ígérte a férfi, és tudta, így is lesz, mert mindent el fog követni azért, hogy a nő mellett legyen, mindig.

-          Megígéred? – nézett rá könnyes szemmel Kate, mire Castle gyengéden elmosolyodott.

-          Megígérem! – majd megcsókolta Kate-t, aki kissé nyugodtabban fészkelte magát a férfi karjai közé, és élvezte, hogy annak keze a hátát simogatja. Castle nagyot sóhajtott, és még szorosabban vonta magához szerelmét, majd nem sokkal később hallotta, hogy Kate egyenletesen lélegzik, újra elaludt. Az ő szemére azonban nem jött álom. Éberen vigyázta kedvese álmát.

Másnap reggel Kate úgy érezte, mintha legalább tizenkét órát aludt volna egyszerre, pedig amikor az órára nézett, döbbenten állapította meg, hogy még csak fél nyolc van. Nagyot nyújtózott, majd ajka széles mosolyra húzódott, amikor felidéződött benne az elmúlt éjszaka minden egyes pillanata. Két hét óta, most fordult elő először, hogy a rémálom csak egyszer jelentkezett, és ő pontosan tudta, hogy ennek köze van ahhoz is, hogy végre beszélt róla, és ahhoz is, hogy Castle egész éjszaka mellette volt, és ő érezte biztonságot nyújtó, meleg karjait. A víz csobogásából gondolta, hogy Castle a fürdőszobában van, ezért úgy döntött, meglepi az írót. Kipattant az ágyból, és keze már a kilincsen volt, amikor az éjjeliszekrényen megszólalt a férfi telefonja. Kate kíváncsian lépett oda. Arra gondolt, a férfi talán nem szólt Martha-éknak, hol tölti az éjszakát, és már nyílván aggódnak miatta, de keze félúton megállt, amikor meglátta a telefon kijelzőjén ugyanazt a számot, melyen Castle-t az őrsön is kereste az a nő.

18. rész

Kate habozott, nem tudta eldönteni, mit tegyen. Érezte, sőt, tudta, hogy megint az a nő keresi a férfit, akivel az őrsön is beszélt, és igyekezett szívéből kiűzni a féltékenység szúró érzését, hiszen Castle nem találkozott a nővel, hanem hozzá jött, hogy megbeszéljék kapcsolatukat, és szerelmet is vallott neki, nem is egyszer. Ekkor hallotta, hogy Castle elzárja a vizet, és úgy döntött, beviszi neki a készüléket, de ebben a pillanatban a telefon elhallgatott. Elgondolkodva nézte még mindig az elsötétült képernyőt, amikor megérezte, hogy Rick karjai szorosan a dereka köré fonódnak, és csókot lehel a nyakába. Nevetve fordult meg karjaiban, miközben a telefont visszatette az éjjeliszekrényre.

-          Csuromvizes vagy, Castle! – kacagott Kate, de Rick elhallgattatta egy csókkal. Kate azonnal visszacsókolt, majd kibontakozott az ölelésből, és még mindig mosolyogva nézett végig magán. Pólója átnedvesedett, ahogy a férfi vizes mellkasához szorította. – Képzeld, van a fürdőszobában egy okos találmány, törölközőnek hívják, és arra szolgál, hogy megszárítkozz vele! Nem találkoztál vele? – rótta meg szeretetteljesen a férfit, de az csak mosolygott.

-          Úgyis zuhanyozni akartál, nem? – kérdezte évődve a férfi, majd újra magához ölelte – apropó, miért nem leptél meg a zuhany alatt? Örültem volna neked – csillant meg a vágy a férfi szemében.

-          Akartalak, de megszólalt a telefonod – komolyodott el Kate, mert megint eszébe jutott a nő, akivel randevúja lett volna a férfinak.

-          És ki keresett? – mormolta Castle Beckett nyakába, miközben ajkaival cirógatta. Kate habozott egy pillanatig, mielőtt válaszolt.

-          Csak a számot írta ki – bökte ki nehezen, hiszen azt mégsem mondhatta meg, hogy felismerte a számot, mert az őrsön már megjegyezte.

-          Ez különös – nézett most a szemébe Castle, majd elengedte a nőt, és a telefonjához lépett. Kate lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy Rick felemeli a telefont, és két érintéssel megnézi a számot. Kíváncsi volt, vajon Castle bevallja-e neki, hogy a tegnap esti nő kereste, vagy hazudik valamit. Rick a homlokát ráncolta, miközben azon törte a fejét, ki lehet a szám tulajdonosa. Hirtelen beugrott neki, és mélyet sóhajtott. Kate már épp feladta volna, hogy választ kap, amikor Castle visszatette a telefont, és közelebb lépett hozzá.

-          Angela volt – vallotta be őszintén, és Kate egy pillanatra lehunyta a szemét. Most már biztosan tudta, hogy megbízhat a férfiban, Rick pedig folytatta – Nyilván azért keres, mert tegnap a nagy rohanásban elfelejtettem lemondani a közös vacsorát.

-          Hova rohantál annyira? – kérdezte Kate, miközben érezte, hogy Rick megint átöleli.

-          Hozzád! – csókolta meg lágyan a férfi.

-          Miért hívtad meg vacsorázni a lakásodra azt a nőt? – szakította meg a csókot Kate, és tette fel azt a kérdést, ami már a hívás óta zakatolt a fejében. Castle nagyot sóhajtott, majd belekezdett.

-          Mert dühös voltam rád. Azt hittem, nem szeretsz, és bosszút akartam állni, amiért azt mondtad a legcsodálatosabb dologra, amit valaha átéltem, hogy csak elragadott a pillanat. – utalt a pihenőbeli szeretkezésükre Castle, és arra, amit utána mondott Kate. – Amikor letettem a telefont, és belenéztem a szemedbe, azonnal tudtam, hogy hibát követtem el – folytatta, majd megsimogatta a nő arcát – és már akkor elhatároztam, hogy lemondom. Képtelen lettem volna más nővel együtt lenni azok után, amit ketten átéltünk egymás karjaiban – vallotta be a férfi, mire Kate elmosolyodott.

-          Miből gondolod, hogy én is így érzek? – kérdezte huncutul évődve a nő, mire Rick is elmosolyodott és még szorosabban magához húzta, Kate pedig végig simított a férfi meztelen vállán, és hátán, miközben élvezte izmainak játékát ujjai alatt. Ajkukat már csak milliméterek választották el egymástól.

-          Mert mindegy, mit mond a szád, Kate Beckett, én a szemedből mindig kiolvasom, amit valójában érzel! – adta meg a feleletet Castle és szenvedélyesen megcsókolta szerelmét, aki megadóan simult karjaiba, és ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta. Kis idő múlva azonban megszakította a csókot.

-          Muszáj lezuhanyoznom, mert elkésünk – suttogta homlokukat összeérintve, majd kibontakozott az erős kezek szorításából, és a fürdőszoba felé indult, Castle pedig öltözködni kezdett, de még utána szólt.

-          Ha végeztél, a kapitányság előtt útba ejthetnénk a lakásomat? – kérdezte, majd folytatta – Át kellene öltöznöm.

-          Semmi akadálya – kiáltott ki a zuhany alól Kate.

Kate szótlanul figyelte, ahogy Castle leveti az ingét hálószoba szekrénye előtt állva, majd két, precízen vállfára akasztott, vasalt inget vesz elő, és felé fordul.

-          Melyik? – kérdezte a nőtől, kezében egy bordó és egy kék inget tartva. Kate elmosolyodott a helyzeten, hogy a férfi láthatóan neki akar tetszeni, ezért kikéri a véleményét. Összehúzott szemmel, alsó ajkát beharapva úgy tett, mintha a válaszon töprengene, majd közelebb sétált az íróhoz, és kezét lassan végig húzta meztelen mellkasán, és elégedetten mosolyodott el, amikor Ricknek elakadt a lélegzete.

-          Nekem így jobban tetszel, de ha mindenképpen fel akarsz öltözni, akkor a kék – bökött fejével a férfi jobb kezében tartott ingre – kiemeli a kék szemed.

-          Akkor legyen a kék – bólintott rá a férfi, majd hátat fordított, és a bordó inget visszaakasztotta a szekrénybe. Amikor azonban megérezte Kate finom ujjait a hátán, egy gyors mozdulattal megfordult, és magához szorította – ha így folytatod, tényleg elkésünk – suttogta a férfi, és ajka lecsapott a nő ajkára, és szenvedélyesen megcsókolta, Kate pedig ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta.

-          Mennünk kellene – suttogta Kate két csók között, és felnyögött, amikor megérezte Rick ajkát a nyakán, majd melle vonalán, és a férfi ujjait, ahogy inge gombjait egyesével kigombolja.

-          Igen, kellene – értett egyet Castle is, de nem hagyta abba a nő kényeztetését, és miután minden gombot kipattintott, finoman, érzékien simította le a lágy anyagot a nő válláról, miközben ajkával mindenhol megérintette a testét, és égető ösvényt varázsolt a nyomába.

-          Mit csinálsz? – kérdezte Kate akadozó lélegzettel.

-          Minek tűnik? – mosolygott Castle szemtelenül a szemébe, majd folytatta – Nem fair, hogy rajtam nincs ing, rajtad pedig van – vigyorgott, és már éppen a nő övét kapcsolta volna ki, amikor kopogás zavarta meg őket. Kate azonnal kibontakozott az ölelésből, és még éppen időben kapta vissza magára ingét, amikor Martha lépett be a szobába.

-          Richard… - kezdte, de elakadt a szava, amikor meglátta a nyomozót a szobában, aki éppen ingét gombolta be villámsebességgel. Tekintete először félmeztelen fiára, majd a gombolkozó nyomozóra vándorolt, és csak hamar össze is rakta a képet. Arcára a kezdeti döbbenet után, széles mosoly költözött. – Ti ketten? – kérdezte boldogan – Végre! Azt hittem, már sosem jön meg az eszetek! Kate, drágám! – fordult most a nyomozóhoz, és szorosan megölelte, akinek tekintete találkozott a most már a Kate által választott ingben mosolygó Rick tekintetével, és megállapította, hogy kék szeme ragyog a boldogságtól.

-          Martha! – viszonozta az ölelést Kate.

-          Annyira boldog vagyok miattatok gyerekek! – engedte el Kate-t Martha, és tekintete könnyes volt az örömtől. Úgy érezte, fia megérdemli, hogy végre boldog legyen, és ő már az első pillanatban tudta, amikor meglátta, hogyan néz egymásra a két fiatal, hogy ezt a boldogságot csak a nyomozó mellett találhatja meg. – Mégis mióta tart ez?

-          Nem olyan régóta – adta meg a feleletet Rick, és úgy döntött, nem avatja be anyját a részletekbe, hogy még csak most békültek ki. – De te mit szerettél volna mondani? – kérdezett rá anyja jövetelének okára, és figyelmét nem kerülte el, hogy anyja arca elkomorul.

-          Csak, hogy szóljak… - kezdte volna Martha, de aztán ránézett Kate mosolygó arcára, és nem tudta folytatni.

-          Igen? – sürgette Rick várakozón, végül Martha kibökte.

-          Csak szólni akartam, hogy egy nő vár rád, Richard… - felelt halkan, és félve nézett Kate-re, aki döbbenten fordult Rick felé.

19. rész

Ahogy Castle tekintete találkozott Kate tekintetével, kiolvashatta belőle, hogy benne is ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg, amit ő hangosan fel is tett anyjának.

-          Mégis milyen nő? Kicsoda? – kérdezte, miközben agya lázasan dolgozott, hiszen, már legalább négy éve nem találkozgatott senkivel, és mióta Kate közel engedte magához, még csak rá sem nézett más nőre soha. Még mielőtt anyja hangosan kimondta volna a nevet, villámcsapásként hasított belé a felismerés, Angela, majd szinte ugyanabban a pillanatban Martha ki is mondta hangosan.

-          Bizonyos Angela Khor-ként mutatkozott be, és ha engem kérdezel Richard, nagyon dühös rád – húzta fel rosszallóan a szemöldökét Martha, majd sokatmondón nézett Beckettre. Persze, Angela! – kapott a fejéhez a férfi. Hiszen nem elég, hogy a vacsorát nem mondta le, még a reggeli hívása után sem kereste meg. Félve nézett Kate-re, attól tartott, elveszítheti újonnan megszerzett boldogságát, de döbbenten állapította meg, hogy Kate mosolyog.

-          Menj, beszélj vele, én itt maradok. – szólalt meg most először Kate. Amikor meghallotta, hogy Rickre egy nő vár odakint, először meglepődött, és ha őszinte akart lenni, dühös is lett, de aztán elég volt ránéznie a férfi arcára, és felelevenítenie közös, csodálatos éjszakájukat, hogy tudja, maximálisan megbízhat a férfiben, őt szereti. Castle nem csak hangoztatta ezt, hanem már számtalanszor bizonyította is. Ezen kívül, már megmagyarázta, miért hívta fel ezt az Angelát, arról pedig nem tehet, hogy a nő nem képes felfogni az elutasítást, mert hogy ő várt Rickre odakint, abban Kate biztos volt.

-          De… - ellenkezett volna Castle, de Kate egy intéssel elnémította.

-          Hidd el, nem kellek én oda. Ez a te dolgod, te keveredtél bele, mássz is ki belőle - fűzte hozzá gonosz kis mosollyal az arcán, mire Castle odalépett, és nem törődve azzal, hogy anyja mosolyogva figyeli őket, magához szorította Kate-t.

-          Élvezed a helyzetet, ugye? – suttogta neki, miközben ajkuk csak pár milliméterre volt a másikétól.

-          Úgy kell neked, Rick Castle – suttogta vissza a nő, még mindig mosolyogva, de a levegőt máris szaporábban szedte, ahogy megérezte, hogy Rick keze a csípőjét simogatja – Legközelebb majd kétszer is meggondolod, kivel akarod tölteni az estéidet, és milyen randevút szervezel le magadnak.

-          Legközelebb nem lesz, mert mostantól kezdve, minden estémet, és a nappalokat is veled akarom tölteni – hajolt a férfi egyre közelebb, majd lágyan megcsókolta. Meghitt pillanatukat Martha diszkrét krákogása szakította félbe.

-          Nagyon édesek vagytok, gyermekeim, de az a nő már gyökeret verhetett az ajtó elé, ugyanis nem engedtem be, azt mondtam neki, kint várjon. – jegyezte meg Martha elnéző mosollyal az arcán.

-          Oh! Akkor lehet, hogy már el is ment! – csillant fel a remény Castle tekintetében, mire Kate csak megforgatta a szemét, és játékosan ráncigálta meg a férfi gallérját.

-          Azt bírnád, ugye? Hogy így menekülj meg a kínos pillanattól! Nyomás, Castle, légy férfi! – taszította gyengéden az ajtó irányába párját, mire Castle morogva elindult, de nem hagyta ki, hogy ne szóljon vissza.

-          Beckett nyomozó, az éjjel nem panaszkodott, hogy nem lennék férfi – kacsintott a nőre szemtelenül vigyorogva, és élvezettel figyelte, hogy Beckett elvörösödik, mire Martha kuncogni kezdett, és elhagyta a szobát.

Castle vett egy mély lélegzetet, miközben elmormolt egy imát, melyben azért fohászkodott, hogy Angela már ne legyen az ajtó előtt, amikor kinyitja, majd szélesre tárta azt, de nem volt szerencséje. Angela szúrós szemekkel meredt rá, mire Castle félszegen elmosolyodott.

-          Angela… szia! – köszönt még mindig erőltetetten mosolyogva, de a nő nem viszonozta.

-          Richard Castle, mégis ki a fenének hiszed magad? – zúdította azonnal a fejére Angela – először elhívsz vacsorára magadhoz, és még csak itthon sem vagy, és le sem mondod, aztán nem veszed fel, amikor hívlak, most pedig vagy negyed órát várakoztatsz az ajtód előtt!

-          Angela, nyugodj meg! – próbálta megnyugtatni a nőt Rick, de annak esze ágában sem volt lehiggadni.

-          Nyugodjak meg? – emelte fel a hangját még jobban – Nem, Richard! Nem nyugszom meg addig, amíg nem adsz magyarázatot!

-          Nézd, sajnálom, hogy nem jött össze a vacsora, és azt is, hogy nem hívtalak… - kezdte a bocsánatkérést Castle – meg azt is, hogy a telefont sem vettem fel… és vissza sem hívtalak ma - fűzte hozzá halkan, és csak nehezen állta meg, hogy arcára ne üljön ki az emléke annak, hogy mi is vonta el a figyelmét arról, hogy visszahívja. Erőnek erejével koncentrált most Angelára Beckett helyett. – Kérlek, ne haragudj – vetette be most ellenállhatatlan mosolyát, melynek hatása alól még Kate sem tudta kivonni magát, még abban az időben sem, amikor csak koloncnak érezte az írót.

-          Rendben! – mosolyodott el hirtelen a nő, amit Castle meglehetősen félelmetesnek tartott. Sosem szerette, ha egy ember hangulata ennyire ingadozó volt, de most úgy tűnt neki, az ajtó előtti kirohanás csak színjáték volt a nő részéről, és még mielőtt ő ajtót nyitott volna, már eldöntötte, hogy megbocsát neki, függetlenül attól, ő mivel védekezik. Amikor a nő megszólalt, már tudta, nem tévedett. – Megbocsátok neked! – mosolyodott el még szélesebben, majd közelebb lépett az íróhoz. – Mikor pótoljuk be a vacsorát? – búgta érzéki hangon, és tenyerével végig simított a férfi mellkasán, mire Castle ugrott egyet.

-          Uhh! Hát… nos… - dadogta az író. Nem tudta, hogyan utasítsa vissza Angelát a nélkül, hogy sor kerülne még egy dühkitörésre a részéről, viszont a legkisebb porcikája sem kívánt pótolni vele semmit. El kellett ismernie, hogy nagyon vonzó nő volt, de korántsem volt rá olyan hatással, mint Kate, akinek egyetlen pillantásától, lágy mosolyától gyorsabban vert a szíve, ha pedig hozzáért, olyan tüzet gyújtott benne, ami majd’ felemésztette. – Nem hinném, hogy valaha pótoljuk, Angela – fogalmazta meg minél finomabban, nehogy megbántsa, vagy felingerelje a nőt, de az annak arcán végbement változásból azonnal tudta, hogy nem járt sikerrel.

-          Mégis, miért nem akarod pótolni? Mi változott tegnap este óta? – szegezte neki a kérdést, és hangján érezhető volt a visszafojtott indulat.

-          Nézd, sajnálom, ha azt hitted, bármi kialakulhat közöttünk – igyekezett minél óvatosabban megszabadulni a nőtől Rick – de nekem van valakim. Együtt járok valakivel, és nagyon szeretem őt.

-          Tegnap este, amikor elhívtál vacsorázni, nem úgy tűnt, mintha volna valakid! – lett sokkal erélyesebb a hangja Angelának.

-          Először is, nem én hívtalak meg, hanem te engem, másodszor… - habozott egy pillanatig, hogy mit is mondhatna, végül az őszinteség mellett döntött, járjon bármilyen következményekkel – másodszor, elkeseredésemben fogadtam el a meghívásodat, mert azt hittem, hogy őt elveszítettem – bökte ki egy szuszra.

-          Szóval én amolyan búfelejtő lettem volna? – döbbent meg akadozó lélegzettel Angela, és Castle riadtan nézte, hogy a nő arcra egyre vörösebb a méregtől.

-          Dehogy! Én tényleg komolyan vettem volna a kettőnk dolgát! Adtam volna magunknak esélyt, de Kate… nem tehetek róla, szeretem őt! És amikor esélyt láttam arra, hogy helyrehozhatom vele a dolgokat, éltem vele! – magyarázta a férfi, de Angela egyáltalán nem is figyelt rá. Castle mellett benyomult a lakásba, és mint egy fúria, villámló tekintettel nézett körül a lakásban.

-          Most is itt van? Itt van ugye? Ezért nem akartál beengedni! – Castle döbbenten követte. Emlékei között a nőről, nem szerepelt, hogy ilyen hisztérika lenne. Amikor a háló felé indult, Rick egy gyors mozdulattal megállt előtte.

-          Ha itt is van, ahhoz sincs semmi közöd, Angela! Úgy gondolom, megbeszéltük a dolgokat, elmondtam, amit kellett. Ne tégy úgy, mintha bármit is ígértem volna neked! Köztünk nem volt, és nem is lesz semmi, és most távozz! – váltott az ő hangja is erélyessé, miközben megfogta a nő karját. Angela kirántotta a karját, és megfogta az első keze ügyébe kerülő tárgyat, egy balerinát ábrázoló kis porcelán szobrot, majd a háló felé hajította. Castle éppen hogy el tudott hajolni, hogy a szobor ne találja el, mely hangos csattanással tört darabokra az ajtón. Castle döbbenten figyelte a jelenetet. Most már egyre biztosabb volt benne, hogy a nő nem normális.

-          Gyere elő! – kiabált torkaszakadtából Angela. Beckett is éppen ekkor érkezett el tűréspontja határához, így egy mozdulattal felrántotta a háló ajtaját, és farkasszemet nézett a rá bámuló Angelával.

20. rész

Kate, amikor hallotta az ordibálást odakintről, már érezte, hogy közbe kell avatkoznia, de gondolta, vár még egy kicsit, had intézze el Rick a dolgokat. Attól függetlenül, hogy lelke mélyén igazat adott a nőnek, és megértette felháborodását, nem értette, miért alázza meg magát ennyire. Tőle mindig is távol állt, hogy jelenetet rendezzen, vagy olyan hisztit csapjon, mint ez a nő most Rick lakásában. Ráadásul azért sem értette őt, mert úgy tett, mintha Rickkel egy párt alkottak volna. Gondolataiban eddig jutott, amikor meghallotta az ajtónak csapódó tárgy hangját, és azt, ahogy a vendég követeli, hogy lépjen ki a szobából. Vett egy mély levegőt, majd kilépett a szobából. A nappali közepén Castle riadt tekintetével találkozott a pillantása, és ahogy elfordította fejét, szembe találta magát Angela szúrós tekintetével. Akaratlanul is még jobban kihúzta magát, majd Castle mellé lépett, és átkarolta, amivel láthatólag csak még jobban felbőszítette a nőt.

-          Mi a hiszti tárgya? – kérdezte nyugodt hangon Beckett, mire Angela szeme kikerekedett.

-          A hiszti tárgya? – ismételte meg szinte visítva, majd folytatta – a kedves barátod átvert engem! Elhívott magához vacsorázni, és aztán… - kezdett bele a történetbe, mire Kate úgy döntött, rövidre zárja a társalgást.

-          Kímélj meg a részletektől – tegezte vissza ő is a nőt – Ismerem. Szerintem, a helyzet egyértelmű. Castle hibázott, abban, hogy nem mondta le a vacsorát, amiért már elnézést kért. – nézett közben tüntetőleg az órájára Kate, jelezve Ricknek, hogy most már tényleg késésben vannak – Lezárhatjuk? – kérdezte, majd felhúzott szemöldökkel, várakozón nézett a nőre.

-          Nem zárunk le semmit! – indult meg Kate felé a nő, de hirtelen megtorpant, amikor felfedezte a Kate oldalára csatolt fegyvert. – Az egy pisztoly? – nézett döbbenten Kate derekára, és még ujjával is rámutatott. Kate letekintett derekán lévő fegyvertáskájában lévő Glockjára, és már szóra nyitotta volna a száját, hogy megmagyarázza, amikor Castle közbevágott.

-          Igen! Az egy fegyver… már sokszor mondtam neki, hogy ne legyen nála mindig, de csak így érzi magát biztonságban! – hadarta, nehogy Kate közbevágjon, aki csak értetlenül ráncolt szemöldökkel nézett a férfira, de úgy döntött, megvárja, mit akar belőle kihozni – Akkor is jó, ha nála van, amikor feszült… olyankor csak lő néhányat, és máris megnyugszik. Ilyenkor biztonságosabb, ha nem vagy a közelében, tudod, nem céloz valami pontosan – kacsintott Angelára Castle, mire Kate-nek kikerekedett a szeme, Angela viszont hátrálni kezdett az ajtó felé.

-          Nos, nekem ideje mennem – búcsúzkodott azonnal Angela – Castle, ha egy mód van rá, ne hívj soha többet! – szúrta még oda, majd a választ meg sem várva, elviharzott, így nem hallhatta, mit dörmög orra alatt az író.

-          Isten ments! – mormogta Castle, majd megkönnyebbülten felsóhajtott. – Végre! Nem is emlékeztem rá, hogy ilyen elmebeteg!

-          Mégis mire emlékeztél, ami alapján elfogadtad a vacsorát? – kérdezte incselkedve Kate, miközben átölelte Castle derekát.

-          Nos, az igazat megvallva, nem sokra. De mindent be akartam vetni, hogy elfelejtselek. Nem sikerült – fűzte hozzá, majd megsimogatta Kate arcát – és soha nem is sikerülne. Ahhoz túlságosan szeretlek.

-          Én is szeretlek téged! De ha még egy nő felbukkan a lakásodon, rajtam kívül, tényleg használni fogom a fegyverem. És hidd el, Castle, jól célzok! – kacsintott a férfira Kate, majd megcsókolta. Castle azonnal visszacsókolt, miközben még közelebb húzta magához a nőt, és kezével a hátát simogatta. Már éppen belemerültek volna édes pillanatukba, amikor megszólalt a nyomozó telefonja. Castle grimaszolt egyet, amikor Beckett kibontakozott karjaiból, hogy felvegye a készüléket.

-          Beckett! – szólt bele azonnal a csókot megszakítva Kate.

-          Itt Espo! A los angelesiek átküldték Kimberly Doyle anyagát. – hallotta Kate Espo hangját a vonal végén, majd a férfi folytatta – Megtudtam a los angelesi címét, és beszéltem a szobatársával, aki elmondta, hogy Kimberly feltörekvő színésznő, aki álmait akarta megvalósítani Los Angelesben, de nem igazán sikerült neki. Egyetlen szerepet sem talált, legalábbis ezt jelzi, hogy egy filmstúdió sem hallott még róla soha. Los Angelesből körülbelül egy hónapja költözött New York-ba.

-          Megvan a címe? – kérdezte most Beckett, miközben magában nyugtázta, hogy Javi nagyon jó munkát végzett.

-          Persze – diktálta be a címet Javi, majd elköszöntek egymástól. Beckett kezében a telefonját lobogtatva intézte szavait Rickhez.

-          Meglátogatjuk Kimberly Doyle-t.

-          Ő ki? – kérdezett rá Castle, mivel lemaradt a nyomozás ezen részéről, hiszen nem ment Kate-tel Larahoz.

-          Útközben elmondom – indult máris az ajtó irányába Beckett, Castle pedig gyors iramban követte.

Kimberly Doyle magas, szőke, kék szemű, 30-as éveinek elején járó nő volt. Láthatóan ideges lett, amikor a nyomozó és Castle bekopogtattak hozzá.

-          Kimberly Doyle? – kérdezte Beckett a nőtől. Amikor az bólintott, elővette jelvényét – Kate Beckett nyomozó vagyok, az úr, Richard Castle. Szeretnénk feltenni néhány kérdést. Bemehetnénk?

-          Frankről van szó, ugye? – kérdezte a nő, miközben félreállt, hogy ők bemehessenek – olvastam a lapokban, hogy megölték. – foglalt helyet a nappaliban található kanapén, és a nyomozót is hellyel kínálta.

-          Ms. Doyle, tudomásunk van róla, hogy Ön megfenyegette nem olyan régen Mr. Pratt-et, hogy… - kezdte Kate, de Kimberly beléfojtotta a szót.

-          Hagyjuk a finomkodást! Lefeküdtem vele, mert megígérte, hogy akkor segít bejutni a film világába. Miután ez megtörtént, közölte, hogy nem tehet értem semmit! Hogy ez feldühített-e? Még szép! Tudják, mit jelentett engedni, hogy hozzámérjen, megcsókoljon, amikor undorodtam tőle? De valamit valamiért, gondoltam. Aztán pedig egyszerűen a képembe vágja, hogy nem segíthet! – húzta el undorodva a száját Kimberly – dühös lettem, és megfenyegettem, hogy ezt még keservesen meg fogja bánni!

-          Ezért ölte meg? – tért a lényegre Kate, mire Kimberly azonnal megrázta a fejét.

-          Nem öltem meg! A tervem az volt, hogy kitálalok a lapoknak. Elmondom, mit tett velem, és tönkreteszem!

-          Miért nem tette meg végül? – szólalt meg most először Castle.

-          Mert rájöttem, hogy én sokkal többet veszítenék, mint ő. A világ engem nézne ringyónak, ő viszont csak egy férfi lenne, aki élt a lehetőséggel – húzta el megvetően a száját a nő, majd folytatta – így befogtam a számat, és inkább felszámoltam az ottani életemet, és eljöttem az öcsémhez New York-ba, hogy felejteni tudjak.

-          Hol volt tegnap előtt hajnalban, kettőkor?

-          A Cinemax moziban a barátnőimmel – felelte nyugodtan a nő – megnéztünk egy késő esti filmet, aztán hazajöttem. Ellenőrizhetik is!

-          Fogjuk is, köszönjük! – bólintott Kate, majd felállt, hogy induljanak.

A kapitányságon a szokásos sürgés-forgás fogadta, amikor Kate belépett. Castle ezúttal nem tartott vele, mert mint mondta, még be kell ugrania a kiadójához, hogy egyeztessék a következő fejezetek határidejét.

- Ryan, ellenőrizd Kimberly Doyle alibijét! Vidd el a képét a Cinemax mozihoz, és tudd meg, valóban ott volt-e Frank meggyilkolásának idején. – adta ki az utasítást a nyomozónak, aki azonnal felállt, és útnak is indult. Kate eközben a pihenő felé indult, hogy készítsen egy erős feketét. Éppen bekészítette, és elindította a masinát, amikor két erős kart érzett meg a derekán, és mosolyogva fordult hátra.

- Ilyen gyorsan végeztél? – kérdezte Kate, de ajkára fagyott a mosoly, amikor meglátta, ki ölelte át.

21. rész

Ahogy megfordult Will Sorenson állt vele szemben. A férfi még mindig a karjaiban tartotta, úgy mosolygott rá sármosan. Szemében vidámság csillogott, majd arcon csókolta Kate-et, aki sietve kibontakozott karjaiból.

-          Will? Te mit keresel itt? – nézett még mindig döbbenten Kate a férfira, aki azonban egyáltalán nem távolodott el tőle.

-          Egy ügy miatt New Yorkba kellett repülnöm, és gondoltam, meglátogatlak. – vigyorgott a férfi, és megsimogatta Kate arcát, aki ösztönösen húzta el fejét.

-          Ez… igazán… kedves tőled… azt hiszem… - dadogott Kate. Nem tudta, mit mondhatna a férfinak, de nem is kellett semmit mondania, mert Will megelőzte.

-          Mondd csak, kinek a karjaira számítottál a derekadon?

-          Hogy? – kérdezett vissza Kate. Esze ágában sem volt elmondani Will-nek, hogy ő és Castle egy pár. Attól félt, a férfi talán jelentené felettesének, hiszen dühös lehet rá, amiért évekkel ezelőtt visszautasította, hogy újra kezdjék kapcsolatukat.

-          Amikor átöleltelek, azt kérdezted, „ilyen gyorsan végeztél?” és egyáltalán nem tűntél meglepettnek, hogy valaki a pihenőben átölel hátulról – magyarázta meg kérdését a férfi, és összehúzott szemmel figyelte a nyomozó reakcióját. – Máskor egy ilyenért, minimum egy jobb horgot kaptam volna – Kate elvörösödött a nyilvánvaló lebukás tényén, de nem adta fel, így kifogások sorát sorakoztatta fel agyában, miközben arra gondolt, hogy az említett jobb horgot még bezsebelheti a férfi, ha nem engedi el sürgősen a derekát.

-          Én csak… tudod, azt hittem, hogy… - kezdett bele, aztán másképp döntött. Úgy érezte, nem tartozik magyarázattal Will-nek – Miért látogattál meg? – válaszolt inkább kérdéssel.

-          Csak gondoltam, ha már úgyis itt vagyok, vacsorázhatnánk együtt – lépett még közelebb a nőhöz, és száját érzéki mosolyra húzta – Vacsora után pedig, még lennének terveim – suttogta sejtelmesen, és egyik kezét megtámasztotta a nő melletti falon. Kate igyekezett volna hátrálni, de jobbról az automata, hátulról pedig a fal gátolta meg benne. – persze, csak ha nem jársz valakivel éppen – villantotta meg tekintetét Will, mire Kate kényszeredetten elmosolyodott.

-          Az igazság az, hogy… - kezdett volna bele, de Will félbeszakította.

-          Te jó ég! Csak nem jöttél össze az írófiúval?

-          Dehogy! – ellenkezett Kate, mert a világért sem akarta, hogy Will gyerekes bosszúból belerondítson frissen megtalált boldogságukba.

-          Ezt örömmel hallom, Kate! Ezek szerint, kitartottál, pedig nagyon odavolt érted, az első pillanattól kezdve. – vigyorgott kárörvendőn Will, és Kate most legszívesebben a képébe vágta volna, hogy együtt van Rickkel, és még soha életében nem volt ilyen boldog. De tudta, most okosan kell cselekednie. – Tényleg, most hol van? Már nem kódorog a nyomodban? – kérdezte a férfi gúnyosan, és egy tapodtat sem mozdult Kate elől, sőt ha lehet, még közelebb húzódott hozzá, ami most már egyre jobban zavarta a nyomozót.

-          A kiadójához ment, hamarosan itt lesz – világosította fel kelletlenül a férfit, és ekkor döbbent rá, hogy még az előtt meg kell szabadulnia Will-től, hogy Castle megérkezik. – Nézd, Will, nekem rengeteg a dolgom most. Nyakig ülünk egy gyilkossági ügy kellős közepén, és hogy őszinte legyek, zavarba hozol, hogy ennyire hozzám simulsz… - ráncolta a szemöldökét Kate. Tim támadása óta különösen nehezen viselte, ha bárki közelebb merészkedett hozzá, mint amit ő megengedett. Tulajdonképpen, apján kívül, egyedül Castle számára volt nyitott a személyes tere. Korábban is nehezen viselte, ha valaki túl közel akart kerülni hozzá, de Tim támadása óta különösen. Más nem léphetett oda be, és Will most igencsak megsértette személyes zónáját. A férfit azonban egyáltalán nem zavarta, hogy ő mennyire érzi kellemetlennek a szituációt. Töretlenül vigyorgott tovább, és nem hátrált egy lépést sem.

-          Persze, nyilván sok a munkád, és máris megyek, de előtte válaszolj a kérdésemre.

-          Milyen kérdésre? – nézett értetlenül a nyomozó.

-          Velem vacsorázol ma? – ismételte meg ajánlatát az ügynök, és ujjbegyével végig simított Kate ajkán, aki alig bírta visszafogni magát, hogy ne húzódjon el undorodva a férfitól. Érintését akaratlanul is összehasonlította Rick érintésével, melybe minden alkalommal beleborzongott, és amelyre teste mindig forrón reagált. Most azonban, csak szabadulni akart.

-          Nem lehet, sajnálom. Van valakim, és nagyon szeretem! – vallotta be a férfinak, és hatalmas kő esett le a szívéről, ahogy kimondta. Igen, szerette Ricket, és esze ágában sem volt mással vacsorázni, vagy találkozni rajta kívül.

-          Tényleg? Szerelmes vagy? Kate Beckett szerelmes? – lepődött meg Sorenson, és hitetlenkedve ingatta a fejét, mintha valami csoda történt volna.

-          Miért vagy ennyire meglepve? – húzta össze bosszúsan szemöldökét a nő. Nem tudta, hogy Will azt nem nézi ki belőle, hogy képes szeretni, vagy azt, hogy talált magának valakit, akit szerethet.

-          Úgy érted, tényleg szerelmes vagy? Falak és távolságtartás nélkül? – mosolygott elnézőn Sorenson.

-          Igen, úgy! – felelt Kate, majd tenyerét a férfi mellkasának támasztotta, és megpróbálta eltolni magától, de az, szilárdan állt előtte továbbra is – És ha most megbocsátasz, folytatnám a munkám. Már válaszoltam a kérdésedre, szóval mehetsz is!

-          Rendben, már itt sem vagyok! – nevetett fel a férfi zavartan a nyílt elutasítás miatt, majd szemében egyszer csak különös fény villant, és még mielőtt Kate bármit tehetett volna, Sorenson egy hirtelen mozdulattal magához húzta, és megcsókolta. Nem volt hosszú csók, épp csak egy pillanatig tartott, Kate-nek mégis fordult egyet a gyomra, ahogy megérezte az idegen ajkakat az övén, amit egyáltalán nem kívánt. Hirtelen felrémlett előtte Tim arca, nyálas csókja, és minden erejét összeszedve lökte el magától Will-t. Sorenson szemében pajkos fény villant, a következő pillanatban azonban, hatalmas lendülettel csattant Kate keze az arcán. Döbbenten nézett a nőre, és simogatta meg égő arcát, melyen piros foltot hagyott a nyomozó keze.

-          Megérte! – vigyorgott Will, mire Kate dühtől szikrázó szemmel nézett rá, és most már ki tudott bújni a férfi szorításából.

-          Soha többé ne merészelj megcsókolni, Will! – hallotta a férfi Kate indulattól remegő hangját – ha még egyszer megpróbálod, nem állok jót magamért!

-          Lazíts már Kate! Csak búcsúcsóknak szántam! – emelte fel mindkét kezét Sorenson, így jelezve visszavonulását.

-          Nem érdekel, minek szántad! Mit nem értettél meg azon, hogy mást szeretek, és nem akarok tőled semmit? – emelte fel hangját Kate, majd nyugalmat erőltetve magára, folytatta – Itt voltál, láttál, most már mehetsz!

-          Kate…

-          Nem hallottad? Isten veled! – mutatott az ajtó irányába határozottan Kate, és arcáról az ügynök leolvashatta, hogy feleslegesen is próbálkozik tovább, így rándított egyet a vállán, majd magára hagyta a nyomozót és távozott. Kate megkönnyebbülten sóhajtott, majd megrázkódott a férfi csókjának emlékére. Az érzést, ami hatalmába kerítette, össze sem lehetett hasonlítani azzal, amikor Rick csókolta meg. Ha a szeretett férfi ajka érintette az övét, abba minden porcikája belebizsergett, és teste felforrósodott, ajka pedig égni kezdett. Sorenson csókja pusztán undort váltott ki belőle, semmi mást. Hirtelen ötlettől vezérelve, zsebkendőt húzott elő, és letörölte ajkát, hogy így tüntesse el az emlékét a nem kívánatos csóknak, majd megfordult és kivette a gépből az immár elkészült feketét, és az asztalához indult. Amikor odaért, döbbenten meredt az asztalra, melyen két papírpohárban kávé gőzölgött.

-          Javi! – kiáltott Esponak, aki azonnal mellé lépett – ez… - mutatott a kávéra, de még mielőtt Espo válaszolt volna, már tudta, mit fog hallani.

-          Castle hozta, úgy 10 perce. Keresett, mondtam neki, hogy a pihenőben vagy.

-          Most hol van? – kérdezte izgatottan Beckett, miközben balsejtelem kerítette hatalmába, melyről nem akart tudomást venni. Az nem lehet, hogy meglátta őket Will-lel! Istenem, mondd, hogy nem látott semmit! – fohászkodott magában, de minden reménye elszállt, amikor Javi válaszolt.

-          Nem tudom! Elindult a pihenő irányába, aztán egyszer csak megtorpant, álldogált egy darabig, aztán lelépett.

-          Merre ment? – faggatta tovább Kate türelmetlenül Espo-t. Tudta, minél előbb meg kell találnia az írót, hogy tisztázhassa vele, amit látott, csak egy félreértés. Nem veszítheti el újra, hiszen még csak most találtak egymásra!

-          Azt hiszem, arra felé – mutatott a kihallgató szobák felé Espo – Tényleg, mire jutottatok… - kérdezte volna Beckett-től Javi, de mire felé fordult, a nőnek nyoma sem volt – Kimberly Doyle-lal – fejezte be most már csak önmagának a férfi a mondatot, majd rántott egyet a vállán, és visszaült a helyére. Kate úgy rohant végig a folyosókon, mint egy őrült, majd találomra benyitott az első kihallgató szobába. Az ajtóban megtorpant, amikor meglátta, hogy Castle leszegett fejjel ül az asztalnál.

-          Castle… - szólította meg a férfit.

22. rész

Rick nagyot sóhajtott, amikor meghallotta a belépő nő hangját, de nem emelte fel a fejét. Képtelen volt rá, hogy a szemébe nézzen, azok után, amit a pihenőben látott. Miután a kiadónál végzett, sietett az őrsre, és útba ejtette szokásos kávézóját is, hogy meglepje a nőt. Amikor belépett, Javi a pihenő felé irányította, és már előre bizseregni kezdett az ajka, ha arra gondolt, hogy a pihenőben, kettesben lehetnek, és megcsókolhatja a nőt. Gyorsan letette a két kávét a nyomozó asztalára, és a pihenő felé vette útját, de földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta, hogy szerelme nincs egyedül. Egy férfi hajolt hozzá bizalmasan, kezével a falnak támaszkodva, Kate pedig felmosolygott rá, majd látható volt, hogy halkan, bizalmasan beszélgetnek. Akkor döbbent csak meg még jobban, amikor látta, hogy a férfi, akiben Will Sorensont, Beckett egykori F.B.I-os udvarlóját vélte felismerni, közel húzza magához a nyomozót, és megcsókolja. Ekkor döntött úgy, hogy eleget látott. Úgy érezte, mintha egy jeges kéz markolta volna meg a szívét, és tövestül, érzéstelenítés nélkül tépte volna ki a helyéről. Elfordult, remélte, hogy ha nem látja, meg sem történt, de memóriájába kegyetlenül beleégett a kép, ahogy az ő szerelmét egy másik férfi csókolja. Minél távolabb akart kerülni a helytől, de leginkább Kate-től. Maga sem értette, de lábai mégsem a lift irányába vitték, hanem megismerkedésük helyszínére. Amikor már itt ült, vette csak észre, hogy ugyanabba a kihallgató szobába lépett be, ahol Beckett először kihallgatta négy évvel ezelőtt. Keserűen elmosolyodott az emlékre. Ha akkor tudja, hogy milyen fájdalmakat fog még okozni neki a nő, talán soha többé nem teszi be ide a lábát újra.

-          Castle – szólította meg még egyszer halkan Kate, ami kirángatta Ricket gondolataiból. Ezúttal felnézett a nőre, és szeméből bűntudatot olvasott ki, ami csak megerősítette abban, hogy talán nem ő az egyetlen férfi az életében.

-          Mi folyik itt, Kate? – kérdezte ugyanolyan halkan, mint a nő – Reggel még az én karjaimban ébredsz, délelőtt pedig már Sorensont csókolod?

-          Komolyan ezt gondolod rólam? Hogy ilyen vagyok? – nézett döbbenten Kate a férfira. Nem akarta elhinni, hogy Rick el tudja róla képzelni ezt, azok után, amit átéltek egymás karjaiban.

-          Nem tudom, mit gondoljak Kate – emelte kétségbeesetten a tekintetét a nőre, és valóban így is volt. Hiszen a szíve azt súgta, ez csak egy rémálom, és Kate soha nem tenne ilyet, de amit látott, ellentmondott minden érvnek. – Nem akarom elhinni, hogy ez igaz lehet, de, amit láttam… - kezdett bele, de Kate félbeszakította.

-          Mennyit láttál?

-          Éppen eleget! – mosolyodott el szomorúan Castle, mire Kate lassan közelebb ment a férfihoz és leült mellé, majd gyengéden megfogta a kezét, és meglepetten állapította meg, hogy Rick nem húzza el azt, de nem is szorított vissza. Egyszerűen csak hagyta.

-          Azt is láttad, amikor lekevertem neki egy hatalmas pofont, és elzavartam? – kérdezte meg lágyan, de Castle zavart tekintetéből kiolvashatta a választ, hogy azt már nyílván nem várta meg.

-          Pofon vágtad? – kérdezett vissza Castle, mint aki azt hiszi, nem jól hallotta, és szemébe most először csillant meg a remény. Kate elmosolyodott, úgy válaszolt.

-          Igen. Megérdemelte, mert nem kapott engedélyt rá, hogy megcsókoljon, és soha nem is fog. Rajtad kívül… soha, senki… , senki nem csókolhat meg! – kapcsolta össze tekintetüket Kate, amiből az író szerelmet és őszinteséget olvashatott ki. Óvatosan elmosolyodott, mint aki attól tart, hogy talán csak a képzelete játszik vele, majd összefonta kezüket.

-          Amikor láttam, hogy milyen bizalmasan beszélgettek… és aztán megcsókolt téged… - elevenítette fel a képeket Castle, majd megrázta fejét, mintha így akarná száműzni fejéből az emlékeket – nagyon rosszul esett.

-          Tudom, és sajnálom! – húzódott még közelebb Kate, és a nélkül, hogy elengedte volna a férfi kezét, összeérintette homlokukat – Hidd el, engem is váratlanul ért! Azt hittem, te állsz mögöttem, és amikor megfordultam, már sarokba szorított. – húzta el a száját megvetően a nyomozó. - És ha tudtam volna, hogy meg akar csókolni, előlegbe kapta volna a pofont! – villant meg még mindig dühösen a szeme az emlékre. – Annyira sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked.

-          A lényeg, hogy most itt vagy, velem – sóhajtott mélyet Castle, és ajkát finoman a nőéhez érintette – Szeretlek Kate, és nem akarlak elveszíteni! – tört fel belőle legbensőbb félelme, mire Beckett lágyan megsimogatta az arcát, miközben arra gondolt, hogy ettől a finom érintéstől is, milyen szaporán kezdett verni a szíve.

-          Soha nem fogsz elveszíteni! Szeretlek! – viszonozta a vallomást, és ajkuk most már egy hosszabb csókban forrt össze, miközben Rick olyan szorosan húzta magához a nőt, amennyire csak lehetséges volt. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, megkönnyebbülten mosolyogtak egymásra, hogy tisztázták a dolgokat.

-          Most, hogy ezt megbeszéltük – húzta szerelmesen Rick az ölébe a nyomozót, aki ellenkezés nélkül fészkelte magát a karjaiba – talán, sort keríthetnénk a jövőbeli tervekre is.

-          Milyen tervekre? – kérdezte Kate és egy pillanatra megijedt. Ugyan biztos volt az érzelmeiben, tudta, hogy mindennél jobban szereti a férfit, de még nem érezte magát felkészültnek arra, hogy esetleg összeköltözzön vele, vagy összeházasodjanak. Rick látva a rémületet kedvese szemében, azonnal megnyugtatta.

-          A karácsonyi terveidre célzok – mosolyodott el, amikor meglátta, hogy Kate arcra azonnal kisimul. – Mit fogsz csinálni karácsonykor? Már csak három nap van addig.

-          Nem is tudom, Mr. Castle! – csókolta meg a férfit évődve – Mit tud ajánlani?

-          Nos, nyomozó, mit szólna egy romantikus estéhez egy marconán jóképű, pokoli gazdag, szerelmes íróval? – ment bele a játékba a férfi is – A kandallóban tűz lobogna, a karácsonyfa feldíszítve állna a szobában, alatta sok-sok ajándékkal…

-          Hmm… - bújt közelebb a férfihoz, és arcát annak nyakához szorította, miközben puha csókokkal borította be – nagyon csábítóan hangzik, Mr. Castle!

-          Nos? Mi a válasza, nyomozó? – nézett most Kate szemébe a férfi, és minden idegszálával azért izgult, hogy Kate igent mondjon. Alexis és Martha már egy hete bejelentették, hogy más terveik vannak idén karácsonyra, így az estét kettesben tölthette volna szerelmével. Kate idegtépő másodpercekig csak alsó ajkát beharapva gondolkodott, majd hirtelen szélesen elmosolyodott.

-          A válaszom, igen! – csillogott a szeme a boldogságtól a nőnek, majd ajkuk forró csókban forrt össze.

-          Már alig várom! – mosolygott boldogan a nőre Rick, és újra megcsókolta, ezúttal lágyan, gyengéden. Nyelvével érzékien simított végig a nő édes ajkain, majd beljebb nyomult, és lassan fedezte fel azt, miközben kezével bebarangolta a nő testét. Kate ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta a csókot, és kezével a férfi hajába túrt, miközben szorosan magához ölelte őt.

Miután mindent megbeszéltek, együtt léptek ki a kihallgató szobából, és sétáltak vissza Kate asztalához. Javi összeráncolt szemöldökkel méregette őket, de amikor látta, hogyan néznek egymásra, amikor leültek, megnyugodva felsóhajtott. Minden jel arra mutatott, hogy szent a béke a két ember között, így neki nem kell újra beavatkoznia. Hirtelen ötlettől vezérelve, felpattant, és odalépett hozzájuk.

-          Hey! Látom, szent a béke! – vigyorgott rájuk teli szájjal, de megjegyzésének éle sem tudta elrejteni, mennyire örül a fejleménynek.

-          Igen – villantotta rá tökéletes fogsorát Castle, és szeme csillogásától le sem tagadhatta volna, milyen boldog. Javi ugyanezt a boldogságot látta Kate arcán is, de a nő nem szólt semmit, csak mosolygott, szemében azonban ugyanaz a csillogás volt, mint az íróéban.

-          Helyes! Drukkoltam nektek! – mosolygott rájuk Javi, és most nyoma sem volt hangjában az élcelődésnek. – Ne haragudj Castle, ha esetleg durva voltam veled a minap, csak, hát…

-          Durva voltál? – kapta fel fejét Kate, mire Javi ijedten harapta meg alsó ajkát, mint akit tetten értek, Castle pedig szúrós tekintettel nézett rá elszólása miatt – Mégis miért voltál vele durva? – szegezte a kérdést kollégájának összeráncolt szemöldökkel Kate.

23. rész

Castle sokatmondó tekintettel nézett Javira, amelyből a nyomozó kitalálhatta, hogy ezért az elszólásért nem fogja az író megdicsérni. Hirtelen szorítani kezdte az ing gallérja, melyet viselt, amikor Kate összehúzott szemébe nézett, aki még mindig várakozón tekintett hol az egyik, hol a másik férfira.

-          Javi! – szólította meg ismét társát, mivel az láthatóan nem akart felelni – Miért voltál durva Castle-el? – ismételte meg a kérdést lassan Kate.

-          Nos… - kezdett bele Espo a kínos magyarázkodásba, majd hirtelen ötlettől vezérelve a homlokához csapott – el is felejtettem, hogy nekem le kell mennem Lanie-hez! Most! – tette még hozzá, majd Kate reakcióját meg sem várva, azonnal elkezdett araszolni a lift irányába.

-          Javi! Javi ne merészelj most elmenni! – kiáltott a nyomozónő társa után fenyegetően, de Javi csak intett egyet.

-          Sajnálom! Ha visszajöttem, megbeszéljük, rendben? – kiáltott vissza, majd a lift helyett a lépcsőt választotta, hogy még gyorsabban tudjon eltűnni felettese szeme elől. Kate fejét rázva most Castle felé fordult, és meglepetten állapította meg, hogy Rick kabátjával a kezében éppen arra készül, hogy halk léptekkel, mint egy macska elosonjon a másik irányba, mint amerre Javi távozott.

-          Castle! Megállj! – csattant a hangja erőteljesebben, mint szerette volna, mire Castle nyakát behúzva torpant meg, de nem fordult a nő felé – Egy tapodtat se mozdulj! – utasította határozottan a férfit, aki most kényszeredett vigyorral nézett rá.

-          Igen? – mosolygott a nőre ártatlan kék szemekkel, mire Kate a pihenő irányába mutatott.

-          A pihenőbe! Most! – utasította a férfit, aki mint egy gyerek, akit anyja rajta kapott, hogy almát lop a szomszéd kertjéből, lehajtott fejjel indult el a mutatott irányba, Kate pedig szigorú tekintettel követte. Amikor beértek, Beckett bezárta az ajtót, majd karba font kézzel, várakozón az íróra nézett. Mivel azonban az nem akart megszólalni, Kate törte meg a csendet.

-          Castle, mi folyik itt?

-          Nem értem, mire gondolsz… - próbált terelni a férfi, de amikor belenézett Kate szemébe, már tudta, hogy csak az időt húzza, a nő úgyis kiszedi belőle, amit tudni akar, hiszen nem véletlenül ő volt az egyik legjobb nyomozó. Akit ő hallgatott ki, előbb vagy utóbb, de megtört, és Rick tudta, hogy rá is ugyanez vár. Nem hagyhatta ki azonban a lehetőséget, hogy játsszon egy kicsit. Kíváncsi volt, hogyan szedi ki belőle a nő az igazat.

-          Ne nézz hülyének! Pontosan tudod, mire vagyok kíváncsi – rótta meg a férfit a terelés miatt, majd folytatta, ugyanolyan határozott hangnemben, ahogy a kihallgatásokat levezeti – Miért volt veled durva Espo?

-          Ja, hogy az! – nevetett fel Castle, de hangjában nyoma sem volt őszinteségnek, amit Kate azonnal ki is szúrt, de nem szólt semmit. Kíváncsi volt, mivel áll elő a férfi, mert fantáziája az volt, ezt tudta – Az csak, amolyan… szóval, tudod, fogadtunk egy kosármeccs eredményére, és Javi vesztett. – kezdett bele Castle a magyarázkodásba, mire Kate észrevétlenül elmosolyodott. Sejthette volna, hogy először egy kitalált történetet kell meghallgatnia, de nem szólt közbe, hagyta, hogy a férfi küzdjön még egy kicsit – Amikor el akartam kérni a pénzt, amivel lógott, indulatos lett. Nem tud veszíteni… - súgta Kate-nek cinkosan, mintha hatalmas titokba avatná be a nőt, miközben azért fohászkodott, hogy el is higgye, amit mond neki. Egyáltalán nem akart beszámolni arról a beszélgetésről, ami közte és Javi között zajlott, nem tudta ugyanis, hogyan reagálna Kate a hallottakra.

-          Tudod, Castle… - kezdett a válaszba Kate, miközben szemét összehúzta, és ajkán elnéző mosoly játszott – szép műfaj a mese. Gyerekkoromban én is sokat olvastam. De most az igazságra vagyok kíváncsi!

-          De ez az igazság! – nézett Castle a nőre, és igyekezett a legártatlanabb tekintetet magára varázsolni. Amikor azonban a nyomozónő arcára nézett, tudta, hogy vesztett. Bizony, itt és most ki fog tálalni, mely következményben csak megerősítette a nő következő mondata.

-          Komolyan? – nézett Kate olyan tekintettel az íróra, mint aki nem akarja elhinni, hogy a férfi tényleg azt hiszi, ő beveszi ezt a mesét – Castle, nyomozó vagyok. Az a dolgom, hogy tudjam, ki, mikor hazudik, és te most nem vagy őszinte. Szóval, vagy kibököd végre az igazat, és akkor talán megúszod egy rosszalló pillantással, vagy…

-          Vagy? – kérdezett vissza Castle, mert addig semmi esetre sem akart vallani, míg nem tudja a várható következményeket.

-          Vagy… - villantott a férfi felé egy gonosz kis mosolyt Kate, majd közelebb sétált hozzá, és ujját érzékien húzta végig az író alsó ajkán, miközben sajátját beharapta, és elégedetten konstatálta, hogy Rick tekintetét azonnal odavonzotta – vagy nincs több csók, simogatás… - hagyta félbe a mondatot, mire Castle nyelt egyet.

-          Ezt nem tennéd meg… - rázta fejét hitetlenkedve Castle. Nem akarta elhinni, hogy a nyomozó megzsarolta, de látva Kate tekintetét, melyben huncutság csillogott, és ajkát, melyen még most is ott volt a gonosz mosoly, belátta, hogy bizony megtenné.

-          Ki szeretnéd próbálni? – suttogta közelebb hajolva Kate, és ajkukat most már csak pár milliméter választotta el, így Castle érezte Kate leheletét az ajkán.

-          Rendben! – adta fel Rick, mert már most is majd megőrült a nőért, és el sem tudta képzelni, min menne keresztül, ha esetleg beváltaná fenyegetését, és többé nem érhetne hozzá, nem csókolhatná meg mézédes ajkait. – Miattad volt velem durva – tálalt ki egy mondattal, mire Kate szemében először a győzelem csillant meg, majd diadalittas mosolyt küldött az író felé. A pillanat tört része alatt változott azonban ez döbbenetté, amikor felfogta, mit felelt Rick.

-          Miattam? – kérdezett vissza, és távolabb húzódott, hogy a férfi szemébe nézhessen – hogy érted ez?

-          Amikor hallotta, hogy randevút beszélek meg egy másik nővel, és te elmentél kihallgatni Lara Flynn-t, becipelt ide, és nekem támadt. Úgy is mondhatjuk, hogy helyre rázott, amiért olyan hülye voltam, hogy nem láttam a nyilvánvalót. – vallott most már be mindent őszintén, és félve nézett Kate-re, hogy milyen reakciót vált ki belőle a vallomás. Meglepetésére Kate csak elmosolyodott. Nem tudhatta, hogy Kate-nek az a beszélgetés jutott eszébe, ami közte és Javi között zajlott le néhány nappal korábban, és aminek hatására felkereste az írót. Vajon Castle is csak azért látogatta meg aznap este, mert félt Javitól?

-          Castle… azért jöttél el hozzám, mert… - kezdte volna Kate, de Castle egy mozdulattal közelebb húzta magához.

-          Nem azért mentem el hozzád akkor, mert Javi rám ijesztett – nyugtatta meg a nőt, mintha csak olvasott volna a gondolataiban. – Azért mentem el, mert szeretlek, és adni akartam magunknak még egy esélyt. Bár tény, hogy sokat segített a Javival való beszélgetés. – mosolyodott el Castle, hiszen ha akkor nincs a férfi, talán sosem nyílik ki a szeme, és veszi észre, hogy Kate is szereti őt.

-          Én is szeretlek – viszonozta Kate a vallomást, és lágyan megcsókolta az írót. Miután megszakították a csókot, Castle mosolyogva folytatta.

-          De az is tény, hogy Javi úgy véd téged, mint egy tigris!

-          Őt is meg kell értened… olyan nekem, mintha a bátyám lenne, és ő is így érez. A húgaként szeret – vette védelmébe a nyomozót Kate, de Rick csak a fejét rázta, jelezve, hogy nem haragszik a férfira, és nem kell mentegetni előtte.

-          Megértem. Ha nekem lenne egy húgom, vagy valaki, akit úgy szeretnék, mintha az lenne, én is megvédeném minden fájdalomtól – jegyezte meg Rick, majd újabb csókot nyomott a nő ajkára. – azért arra kíváncsi lennék, hogy Javiból, hogy szedted volna ki, miről beszélgettünk? – évődött a nővel Rick – remélem, nem ugyanígy! – kacsintott rá, mire Kate elmosolyodott.

-          Nem, ezt a technikát, csak neked tartogatom! – csókolta meg lágyan Kate, majd a csók egyre inkább elmélyült. Hirtelen azonban Rick megszakította a pillanatot, mire Kate zavartan nézett rá, ő pedig diadalittasan kiáltott fel – Tudom, ki a gyilkos!

24. rész

Kate zavartan nézett a férfira, még mindig a korábbi csók hatása alatt volt. Csak nehezen tért vissza a valóságba, de ahogy ez megtörtént, azonnal kapcsolt.

-          Ki az, aki bosszút állna egy nő becsületén ért sérelem miatt? – tette fel a költői kérdést Castle még mindig mosolyogva.

-          Egy testvér! – adta meg a választ Kate.

-          Gondolj csak bele! – kezdte Castle és szeme csillogott az örömtől, hogy megoldották a rejtélyt – Kimberly-t csúnyán átveri Frank, aki ezek után visszaköltözik a testvéréhez New Yorkba…

-          Elpanaszolja, mit tett vele Pratt – folytatta Kate, miközben érezte, hogy Castle keze a derekára siklik, és közelebb vonja magához.

-          A srác pedig megfogadja, hogy bosszút áll Pratt-en, amiért kihasználta a nővérét - hallotta Kate Castle hangját, és közelebb simult hozzá. Ajkuk már egy magasságban volt, és tekintete hol a férfi szemén, hol annak egyre közeledő ajkán állapodott meg.

-          Amikor megtudja, hogy Pratt a városban van, úgy érzi itt az alkalom, hogy bosszút álljon – vélte Kate.

-          Pontosan! – rántotta magához még közelebb hevesen a férfi, mire Kate felnyögött, ahogy megérezte, hogy testük egymáshoz préselődik. Castle ajka éppen lecsapott volna a nő ajkára, amikor az kissé eltávolodott tőle, megakadályozva, hogy ajkuk találkozzon.

-          De hogyan ölte meg? – kérdezte Kate homlokát ráncolva – hiszen a kamera rajtad és Menning-en kívül nem vett fel senkit, akivel beszélt volna, vagy aki használta volna a liftet.

-          Talán a lépcsőn ment – tippelt Castle és újabb kísérletet tett, hogy megízlelje a hívogató ajkakat. Látszott rajta, hogy figyelmét már sokkal jobban leköti a nő ajka, mint az ügy, de Kate ezúttal is elhúzódott.

-          Honnan tudta, hogy merre van a lépcső, és hogy Pratt mikor lesz a szobájában? – tette fel az újabb kérdést Kate, mire Castle lemondó sóhajjal távolabb húzódott tőle. Kénytelen volt belátni, hogy amíg a nő nem talál választ a kérdéseire, addig úgysem tud kettőjükre koncentrálni, így ő is gondolkodni kezdett.

-          Talán a hotelban dolgozik, így nem is kellett keresnie, tudta, merre találja – jegyezte meg, mintegy mellékesen, de ekkor Kate szeme felcsillant.

-          Hogy ez nekem nem jutott eszembe! – kapott homlokához Kate, majd futó csókot nyomott Castle ajkaira – Köszönöm!

-          Bármikor – suttogta Rick, de már csak a nő hátának mondta, amikor az kiviharzott a pihenőből. Kelletlenül követte, miközben önmagát ostorozta túlbuzgósága miatt. Ha várt volna még tíz percet a nagy felfedezésével, hogy ki a gyilkos, akkor talán most nemcsak az ábrándozás maradt volna meg arról, milyen jó lett volna megcsókolni Kate ajkait, hanem meg is tehette volna. Durcásan ült le székébe, majd azt figyelte, hogy Kate mit beszél Ryan-nel, mivel Espo még mindig nem merészkedett elő. Elképzelése sem volt róla, hova menekülhetett Kate elől, de magában jót mulatott rajta, és elhatározta, hogy amint visszaér, orra alá dörgöli majd gyávaságát.

-          Ryan! Futtasd le nekem a hotelben dolgozók névsorát! – rántotta ki gondolataiból Kate hangja, aki már Kevin asztalánál állt. Ahogy a férfi engedelmeskedett, Kate szeme gyorsan cikázott a monitoron megjelenő nevek és sorok között, majd hirtelen felkiáltott és a monitorra bökött.

-          Bingo! David Loyde, a recepciós! – villantotta meg tökéletes fogsorát Kate győzelemittasan, mire Rick is felkászálódott a székből, és Kate mögé állt, észrevétlenül megérintve derekát, és úgy hajolt közelebb a monitorhoz, hogy mélyen magába szívta cseresznye illatát. Kate nem húzódott el, és testét bizsergés járta át, ahogy megérezte tarkóján a férfi meleg leheletét.

-          Nem értem, mire gondolsz – ráncolta szemöldökét Ryan – Mi köze a recepciósnak Pratt halálához? Minden dolgozót lefuttattunk már egyszer, őt is, és nem találtunk semmit róla – nézett értetlenül, mire Kate magyarázkodni kezdett.

-          Olvasd el még egyszer a nevét, de most cseréld meg a vezetékneve betűit – adta fel a leckét társának, de Castle úgy döntött, megkíméli Ryant, és időt nyer maguknak.

-          Doyle. – adta meg a választ helyette és ekkor döbbent rá, hogy megtalálták a gyilkost.

-          Futtasd le így! – adta ki az utasítást Kate, majd amikor Ryan engedelmeskedett, döbbenten olvasták a megjelenő adatokat. Az akta szerint, a férfi már nem is egyszer ült előzetesben erőszakos cselekedetek miatt. – Amikor meghallottam Kimberly Doyle nevét, volt egy olyan érzésem, hogy találkoztam már ezzel a névvel, de nem tudtam, hol! – kezdett bele a magyarázkodásba Kate. – Aztán amikor Castle megjegyezte, hogy talán a hotelben dolgozott a gyilkos, és onnan tudta, merre vannak a személyzeti lépcsők, ahol ugye nincs kamera, egyből beugrott a recepciós neve! – hadarta el gyorsan, szinte egy levegővétellel Kate, majd elégedetten nézett a fiúkra, akik elismerően mosolyogtak rá vissza.

-          Ezzel egybe is vág, hogy honnan tudhatta, hogy Pratt a városban van! – folytatta Castle – hiszen nála jelentkezett be.

-          Pontosan – mosolygott rá Kate, és tekintetük találkozott.

-          Talán azt is hallotta, amikor Pratt randevút beszélt meg Lara-val… - vélte az író, mire Kate bólogatni kezdett egyetértése jeléül.

-          Igen, és ez nyílván még jobban felbosszantotta – toldotta meg szerelme elméletét, majd újra a monitorra nézett - Gyerünk, hozzuk be! – lépett most asztalához Kate, és kabátjáért nyúlt. Fegyverét már automatikusan tárazta be, és dugta nadrágszíjába, miközben még odaszólt Ryannek. – Hívd fel Espo-t, és mondd meg neki, hogy akárhol is kódorog, a hotelnál legyen 15 perc múlva! – majd a lift felé indult, Castle pedig szapora léptekkel követte.

A hotel bejárata előtt szinte egyszerre szálltak ki az autóból, ahol Javi már várt rájuk. Szemével kerülte Kate tekintetét, még mindig attól félt, hogy a nő előveszi korábbi elszólása miatt. Nyugodtan állapította meg, hogy a nyomozót most sokkal inkább leköti a gyanúsított, mint az, hogy a Castle-el való beszélgetésről faggassa.

- Amíg rátok vártam, körülnéztem egy kicsit. Doyle, vagy Loyde, vagy hogy a fenébe hívatja most magát, ma is dolgozik. A recepció pultnál álldogál, és gőze sincs róla, hogy érte jöttünk. – tájékoztatta társait, mire Kate bólintott.

- Rendben, maradjon is így. Addig jó nekünk, amíg semmit sem sejt – fűzte hozzá, miközben golyóállómellényéért nyúlt, és rutinos mozdulattal csatolta magára, akárcsak társai. Miután végzett, kérdőn fordult Castle felé – hol a mellényed?

- Nincs nálam… - vallotta be szemlesütve, mire Kate rosszallóan nézett rá.

- Akkor kinn maradsz! – jelentette ki határozott hangon, majd hozzátette – és egy tapodtat sem mozdulsz a kocsitól, világos? – kérdezte. Castle éppen tiltakozni akart, de amikor belenézett Kate elszánt tekintetébe, inkább úgy döntött csendben marad.

- Rendben – egyezett bele nem túl lelkesen. Kate bólintott, és rámosolygott, hogy tompítsa szavai élét, majd társaival együtt elindult a hotel bejárata felé.

Kate lassan közelítette meg a recepciós pultot. Nem tudta, mire számíthat Doyle-tól, ha a férfi rájön, hogy tudnak tettéről, így kezét alig észrevehetően fegyverén pihentette. Javi és Ryan kis idő múlva leszakadtak tőle, és a hotel egy-egy vészkijárata melletti ajtajánál álltak meg, így elállva a menekülési utat. Kate egyre közelebb ért a pulthoz, és amikor már csak néhány méternyire állt tőle, tekintete találkozott Doyle tekintetével. A férfi egy másodperc alatt felmérte, mit keres a nyomozó a hotelben. Pillantása a nő fegyverére esett, majd egy hirtelen mozdulattal átugrott a pulton, és futni kezdett az ellenkező irányba, mint ahol Ryan és Javi álltak. Kate azonnal utánaeredt, nem törődve azzal, hogy társai követik-e, miközben hangosan rá kiáltott.

- David Doyle! NYPD! Azonnal álljon meg! – kiabált továbbra is, miközben lélekszakadva rohant utána. A férfi azonban nem állt meg, kitartóan futott tovább, átverekedte magát a vendégeken, néhányat fel is lökve. A következő kanyarban elfordult jobbra, és nagy lendülettel vágott ki egy ajtót, melyen egyenesen az utcára jutott. Kate rémülten állapította meg, hogy a férfi egyenesen Castle felé tart, de rémülete csak fokozódott, amikor megpillantotta Doyle kezében a 45-ös kaliberű fegyvert. Minden erejét összeszedve futott tovább, miközben azon imádkozott, hogy Castle most se tartsa meg ígéretét, és ne legyen ott az autónál, amikor Doyle kiér.

25. rész

Kate tüdejét már fájdalom égette, ahogy minden erejét összeszedve igyekezett utolérni a menekülő férfit. Amikor az utca végén jobbra fordult, már tudta, hogy közeledik autójukhoz. Ahogy azonban közelebb ért, hirtelen megtorpant, és földbe gyökerezett a lába. Doyle állt vele szemben, maga előtt pedig Castle-t tartotta pajzsként. Kate azonnal előrántotta fegyverét, és rá szegezte, farkasszemet nézve a férfival.

-          Dobja el a fegyvert Doyle! – parancsolt rá ellentmondást nem tűrő hangon Kate, mire David csak megrázta a fejét.

-          Eszemben sincs! – lihegte kimerülten, és még közelebb tartotta Rick fejéhez a pisztolyt.

-          Nem mondom még egyszer! – emelte fel hangját most már Kate, aki közben hallotta, hogy Ryan és Espo is megérkeznek mellé, és ők is a férfira szegezik fegyverüket. - Esélye sincs!

-          Gondolja? Akárhogy is nézem, magukkal ellentétben, nekem van pajzsom! - vigyorodott el David, majd fegyverével megütögette Rick halántékát, és Kate érezte, hogy düh keríti hatalmába. – Nem fogom eldobni a fegyvert, hogy aztán börtönbe csukjanak valamiért, amihez jogom volt! – folytatta ingerülten David, és Kate jól látta, hogy remeg az ujja a ravaszon.

-          David, tudjuk, mi történt – próbálkozott most lágyabb hangon Kate, hátha azzal többet ér el – Tudjuk, mit művelt Pratt a nővérével.

-          Megalázta! Kihasználta! – ordított magából kikelve David, mire Rick arrébb húzta fejét. Egyáltalán nem állt szándékában megsüketülni, és ezt halkan a férfi tudomására is hozta.

-          Megtenné, hogy nem ordít a fülembe?

-          Pofa be! – rántotta meg Ricket David, majd újra a nyomozó felé fordult - Megérdemelte, hogy bosszút álljak rajta mindenért! De nem fogok ezért sittre menni!

-          David, tegye le a fegyvert! – kérte újra Kate, mire David megrázta a fejét.

-          Nem, biztos, hogy nem! – nézett elszántan a nyomozó szemébe, és Kate hirtelen Tim tekintetét vélte felfedezni a férfi szemében. Ugyanilyen tekintettel nézett rá ő is, amikor meg akarta ölni Ricket. Hirtelen megint a pincében volt, Tim fegyvert fogott Castle-re és ő nem tudta megvédeni. Érezte, hogy gyöngyözni kezd a homloka, és remegett a kezében a fegyver. Minden erejével azon volt, hogy ezúttal megvédje a férfit. Sűrű pislogások közepette próbált visszatérni a jelenbe, de sehogy sem sikerült. A távolból hallotta a férfi hangját, ahogy azzal fenyegetőzik, hogy megöli az írót, ha nem engedik elmenni, majd látta, hogy leheletnyit megmozdul a férfi ujja a ravaszon. David egyre idegesebb lett, és látható módon, szándékában állt megtenni, amivel fenyegetőzött. Ryan és Espo egy centit sem mozdult, továbbra is rá szegezték fegyverüket, jelezve, hogy eszük ágában sincs elengedni. Kate tanácstalan volt, nem tudta, mit tegyen. Mi van, ha nem tudja megvédeni Castle-t? A pincében Timtől sem volt rá képes! Mi van, ha újra megsérül, de ezúttal véglegesen. Kétségek gyötörték, melytől nem tudott szabadulni, David azonban egyre türelmetlenebbül követelte, hogy engedjék elmenni. Kate tekintete ekkor találkozott Castle tekintetével.

-          Meg tudod csinálni – formálta némán a szavakat a férfi, és bíztatóan rámosolygott. Kate megnyugodott, ahogy a mélykék szemekbe nézett, melyből annyi szerelem és nyugalom áradt, hogy rá is átragadt. Erősebben markolta meg fegyverét, és hirtelen tudta, mit kell tennie.

-          Bízz bennem! – mondta ki hangosan Ricknek.

-          Mindig! – felelt Rick, majd, éppen amikor David meghúzta volna a ravaszt, Kate egyetlen lövést adott le, és a golyó egyenesen Doyle vállába fúródott. David fájdalmasan ordítva hanyatlott a földre, mire Javi és Ryan azonnal ott termettek, arrébb rúgták a kezéből kiesett, mellette heverő pisztolyt, és megbilincselték, nem törődve azzal, mennyire teszi a mozdulat még fájdalmasabbá a szenvedését, Castle pedig hátrált két lépést, a következő pillanatban pedig szorosan magához ölelte Kate-t.

-          Tudtam, hogy képes vagy rá! – fúrta arcát a nő hajába, és még szorosabban húzta közelebb.

-          Annyira féltem, hogy bajod esik… megint – utalt a Timmel való esetre Kate, és ő is szorosan ölelte a férfit.

-          Megvédtél – felelte Castle, majd érezte, hogy Kate kissé eltávolodik tőle.

-          Castle, gondolkoztam, és arra jutottam, hogy… - kezdte volna, de Rick rémülettel a szemében szakította félbe mondandóját.

-          Ne, Kate, kérlek! Csak azt nem mondd, hogy emiatt megint szakítasz! Kérlek! - könyörgött a nőnek, mire Beckett elmosolyodott, úgy folytatta megkezdett mondatát.

-          Arra gondoltam, hogy tényleg nagyobb biztonságban vagy mellettem, ezért a jövőben egy percre sem hagylak felügyelet nélkül! – nézett vidáman, és megkönnyebbült mosollyal a férfira, aki hatalmasat sóhajtott, és viszonozta a mosolyt.

-          Vállalom! – jelentette ki, és megcsókolta a nőt.

Javi és Ryan betuszkolták az autóba Doyle-t, és kórházba vitték, ahol az ellátása után kihallgatták, Beckett és Castle pedig, visszamentek az őrsre. Kate már az utolsó sorokat gépelte jelentésében, Castle pedig kávét főzött a pihenőben, amikor árnyék vetült a monitorra. Meglepetten nézett fel, és tekintete találkozott Gates kapitány kemény pillantásával.

-          Beckett nyomozó! – hallotta Kate a nő határozott hangját, és nem értette miért, megint olyan érzés kerítette hatalmába, mint amikor középiskolásként az igazgató elkapta a folyosón, mert lógott az óráról – Hallottam, mi történt ma a hotelnál, és azt is, hogy elkapta a gyanúsítottat.

-          Asszonyom, én éppen most akartam bemenni Önhöz, és jelentést tenni az ügyről – hazudta gátlástalanul főnöke szemébe a nyomozó, de Gates egy kézmozdulattal megállította.

-          Kímélje meg a lelkét a plusz terhektől, amit a nekem való hantázása okoz, detektív! Pontosan tudom, hogy még csak eszébe sem jutott, hogy jelentést tegyen – világított rá Gates a nyilvánvaló tényre, mire Kate elvörösödött, de a kapitány folytatta – Minden esetre, örülök, hogy ezúttal élve hagyta a gyanúsítottat – jegyezte meg epésen, utalva Phonex-re, akit agyonlőtt.

-          Azért nem űzök sportot a gyanúsítottak megöléséből – feleselt Kate arra célozva, hogy nagyon ritkán fordult elő letartóztatásai során, hogy fegyverét kellett használnia, de nem tudta megállni, hogy ne reagáljon a megjegyzésre. A Vaslady éppen válaszolt volna, amikor Castle két kávéval jelent meg mellettük, így figyelmét most az íróra koncentrálta.

-          Mr. Castle! Az ügy megoldva, azt hiszem, ideje búcsút vennünk, nem igaz? – kérdezte, és nem tudta elrejteni örömét, hogy talán most látja utoljára a firkászt az őrsön. A mosoly azonban az arcára fagyott, ahogy meghallotta Castle válaszát.

-          Tudja, kapitány, már annyira hozzám nőtt ez a hely, hogy úgy döntöttem, még maradok – vigyorgott Castle szemtelenül, mire Kate jobbnak látta, ha a kávéval teli bögrét szájához emeli, hogy így rejtse el mosolyát.

-          Marad? – ismételte meg a szavait Gates, majd amikor Rick egy ötéves lelkesedésével bólogatott, elhúzta a száját, úgy válaszolt – Mindig is tudtam, hogy a Télapó nem létezik! Még egy kívánságomat sem teljesítette soha! – mormogta orra alatt, amivel egyértelművé tette, mi is lehetett a kívánság, majd visszament az irodájába, és becsapta az ajtót, Kate és Rick pedig cinkos pillantást váltottak.

Az ügy lezárása után hamar eltelt a három nap, mely még karácsonyig hátra volt, de Castle úgy érezte, hogy ólomlábakon jár az idő. Alig bírta kivárni, hogy végre együtt tölthesse szerelmével az első karácsonyt. Mindent precízen megszervezett, megvette az ajándékot is, biztosította, hogy Kate-t még véletlenül se oszthassák be műszakra, ami meglehetősen sokba került neki. Arra az éjszakára Kate-en kívül még két jelölt volt. Az egyik Castle Ferrariját kérte el egy hétvégére, azért cserébe, hogy vigye a nő helyett a műszakot, míg a másik két jegyet szeretett volna a Diótörőre, aminek a megszerzése az egyik legnehezebb feladat volt karácsony előtt néhány nappal, neki mégis sikerült. Elégedetten mosolyodott el, tudva, hogy minden készen áll a közös karácsonyukra. Még egy darabig figyelte a nőt, amint ujjai gyors iramban száguldanak a billentyűn, majd úgy döntött, ideje hazamenni, hogy előkészüljön a közös ünnepre. Azt akarta, hogy mire Kate átmegy hozzá, minden készen álljon.

-          Ideje hazamennem – sóhajtott nagyot, mert annak ellenére, hogy számtalan feladat várt még rá, csak nehezen hagyta ott a nyomozót. Még ha nem is volt érdekes, vagy pikáns gyilkossági ügyük, ő akkor is szeretett a közelében lenni, és csak nézni őt.

-          Rendben – bólintott Kate, majd felnézett az íróra, és találkozott csillogó tekintetük. Amikor a férfi felállt, és a lift felé indult, Kate úgy döntött kikíséri. Míg a liftre vártak, halkan beszélgettek.

-          Alig várom, hogy kettesben legyünk – súgta Rick szerelmesen – Ez lesz az első karácsonyunk, Kate.

-          Én is várom. – mosolygott a férfira a nyomozó.

-          És az ajándékom is nagyon érdekel! – villant kisfiús izgatottság az író szemében, mire Kate égnek emelte szemét. Ekkor vette észre a plafonról lógó fagyöngyöt, majd amikor Rick is követte tekintetét, és ő is felfedezte, amit a nő, tanácstalanul néztek egymásra.

26. rész

Egyikőjük sem tudta, mit tegyenek. Szívük szerint, boldogan áldoztak volna a hagyomány oltárán egy szerelmes csókkal, eszükkel azonban tudták, nem válthatnak csókot a kapitányságon, mert Gates megláthatja őket. Castle végül mégis tett egy bizonytalan lépést Kate felé, és kezét megfogva, gyengéden közelebb húzta magához, majd gyorsan körbenézett, és amikor látta, hogy senki nem figyeli őket, puha csókot nyomott ajkára. Kate felsóhajtott a lágy érintésre. Tudta, mit kockáztatnak, de most ez sem érdekelte. Boldogsága azonban csak egy pillanatig tartott, mert ekkor Gates hangja hatolt el a tudatukig.

-          Mégis mi a fene folyik itt? – dörrent a kapitány hangja a levegőben, mire Kate riadtan nézett Castle-re, és úgy érezte, most intézték el a kapitány karácsonyi ajándékát azzal, hogy végre kirúghatja a férfit.

-          Hagyományt ápolunk! – vigyorgott pofátlanul a nőre Castle, miközben alig észrevehetően Kate-re kacsintott, aki még levegőt sem mert venni, csak tehetetlenül követte nyomon az eseményeket. Rick így próbálta jelezni, hogy nincs oka aggodalomra, ő megoldja majd a dolgot.

-          Milyen hagyományt? – faggatta tovább Ricket a kapitány, aki nyugodtan felelt.

-          Karácsonyi fagyöngy hagyomány! Akivel a fagyöngy alatt állunk, meg kell csókolni. Beckett nyomozót ezért csókoltam meg, de ha magával álltam volna itt, magát is megcsókolom kapitány – vigyorgott még mindig felszabadultan, és igyekezett nem Kate-re nézni. – Nem akar élni a lehetőséggel? – villantotta meg tekintetét szemtelenül, mire Gates levegő után kapkodott.

-          Hordja el magát a kapitányságról, Mr. Castle! – rivallt a férfira, aki ajkán kópés mosollyal nyomta meg ismét a lift hívógombját, miközben a kapitány folytatta – még hogy karácsonyi fagyöngy hagyomány! – mormogta orra alatt, és visszaindult az irodájába.

-          Utálja a karácsonyt – jegyezte meg elhúzott szájjal Castle – még egy pont, amiben hasonlít a Grinch-re – fűzte hozzá, majd tekintetét levéve a kapitány távolodó alakjáról, Kate-re mosolygott – sajnálom, hogy kínos helyzetbe hoztalak.

-          Nálad kiengesztelhetsz – kacsintott rá a nyomozó mosolyogva, majd faképnél hagyta, és visszasétált az asztalához.

Pontban este hat órakor Castle türelmetlenül toporgott nappalija közepén a feldíszített fa előtt. Alig várta, hogy Kate végre megérkezzen. A lakásban minden készen állt, a karácsonyi vacsora már az asztalon volt, a fa alatt pedig ott sorakoztak az ajándékok, kivéve Kate ajándékát, melyet személyesen akart átadni neki. Idegesen nézett órájára, mely megmutatta, hogy már elmúlt hat óra. Ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón, és Rick vadul dobogó szívvel ment ajtót nyitni. Útban az ajtó felé, még lopva a tükörbe pillantott, megigazította nyakkendőjét, kezével beletúrt sűrű hajába, és széles mosollyal az arcán tárta ki kedvese előtt az ajtót. Amikor meglátta a nőt, torkán akadt a szó. Kate gyönyörű volt. Haja lazán kibontva ölelte körbe arcát, melyet finoman kisminkelt. Zöld szeme boldogságtól, és ugyanolyan izgatottságtól ragyogott, melyet Castle is érzett. Rick úgy érezte, még sosem látott nála szebbet. A fekete szövetkabát, melyet a derekán összekötve viselt, kiemelte tökéletes alakját, és Rick úgy érezte, nincs nála szerencsésebb ember a világon, hogy a karácsonyt az ő társaságában töltheti. Gondolataiból Kate lágy hangja szakította ki.

-          Bejöhetek, vagy a folyosón tervezted a közös karácsonyt? – csipkelődött Kate, noha nagyon jól esett neki Castle lenyűgözött tekintete, ahogy végig szántott rajta.

-          Persze, gyere csak! – kapott észbe a férfi, és félreállt, hogy a nő bejöhessen. Amint Kate átlépte a küszöböt, becsukta az ajtót, és szorosan magához vonta a nőt, aki tiltakozás nélkül adta át magát a csóknak, mely azonnal lángra gyújtotta. – Örülök, hogy itt vagy! – suttogta két csók között Castle, majd lesegítette a nyomozóról a kabátot, és kikerekedett szemmel nézett végig Kate-en. – Gyönyörű vagy! – állapította meg őszinte csodálattal. Kate smaragdzöld, spagetti pántos ruhát viselt, mely tökéletesen kiemelte zöldes-barna szemét, és alakját.

-          Köszönöm – pirult el a nő, majd hagyta, hogy Castle az asztalhoz vezesse, és mint egy úriember, kihúzza a széket, és helyet foglalt – Castle, ez csodálatos! – nézett végig a minden jóval megrakott asztalon, mire Rick elmosolyodott.

-          Legjobbat a legjobbnak – fúrta tekintetét a nőébe, majd hozzálátott, hogy kitöltse a bort. Miután megvacsoráztak, Kate kérdőn nézett a férfira.

-          Mit terveztél az este hátralévő részében? – kérdezte sejtelmesen, majd közelebb hajolt a férfihoz, és apró csókot nyomott az ajkára.

-          Nos… lássuk csak – gondolkodott el Rick, majd mosolyogva válaszolt – gyere velem! – húzta magával Kate-et egyenesen a nappaliba, ahol a feldíszített fa állt, a kandallóban pedig meghitten ropogott a tűz.

-          Ez gyönyörű – suttogta halkan Kate, majd hagyta, hogy Castle a kanapéhoz vezesse, és leültek, Rick pedig a karjaiba vonta, és szorosan megölelte.

-          Pont így képzeltem – suttogta Rick, miközben kezével lágyan simogatta Kate karját és hátát, aki a férfi mellkasán pihentette fejét, karjaival pedig átölelte a derekát. Még soha senki mellett nem érezte olyan biztonságban magát, mint Rick mellett.

-          Én is – suttogta vissza, majd felemelte fejét, és ajkát csókra nyújtotta. Castle nem habozott, azonnal megcsókolta, majd kis idő múlva megszakította az édes pillanatot.

-          Valami még hiányzik – szólalt meg, mire Kate elmosolyodott. Tudta, mire gondol az író, de várt, hogy a férfi adja át először az ajándékát.

-          Micsoda? – tett úgy, mintha fogalma sem volna, mire gondol a férfi, mire Castle kissé eltávolodott tőle, és benyúlt a zsebébe, majd egy kis hosszúkás ékszerdobozt vett elő.

-          Az ajándékod – nyújtotta át, és tekintetéből Kate egyszerre olvasott ki szerelmet és izgalmat, mely tudta, annak szól, hogy neki vajon tetszik-e, amit az író ajándékul választott. Kate remegő kézzel vette el a dobozt, és nyitotta ki, majd amikor meglátta, elakadt a lélegzete. Egy arany nyaklánc lapult a puha bársony között, rajta egy medállal, melybe gravíroztak is. Ahogy Kate a tűz fénye felé tartotta, jól láthatta, hogy a medál egyik felébe egy toll és egy bilincs, a másik felébe pedig egy szót gravíroztatott az író.

-          Mindig – olvasta fel hangosan az írást Kate és könnybe lábadt a szeme.

-          A bilincs téged, a toll engem jelképez Kate. A szöveg pedig, azt, hogy mindig összetartoztunk, és össze is fogunk. – suttogta szerelmesen a férfi – Boldog karácsonyt, Kate! – majd közel hajolt és megcsókolta a nőt, aki boldogan viszonozta.

-          Feltennéd? – kérte a férfit, aki azonnal feljebb ült, hogy teljesítse a kérést, miközben ujjaival finoman megsimogatta a nő nyakát, aki jólesőn megborzongott az érintésre. Kate nyakában megcsillant a finom ékszer, és a nő gyengéden simított rajta végig kezével. – Köszönöm – suttogta meghatottan, és újabb csókot adott az írónak, majd távolabb húzódott tőle, és felállt mellőle. Egyenesen a kabátjához lépett, amiből egy kis dobozt vett elő. Izgatottan nyújtotta át a férfinak, aki mosolyogva fogadta el.

-          Kate, nem kellett volna! Nekem te vagy az igazi ajándék! – mosolygott a nőre, és megcsókolta, de közben izgatottan tépte le a csomagolást a dobozról, mire Kate fejét ingatva elnézően mosolygott rá. Ahogy Rick kibontotta az ajándékát, meglepetten nézett fel Kate-re. A dobozban, egy karóra volt, és amikor Rick megfordította egy dátumot látott belegravírozva: 2009.03.09. Az évszámban a nullák egy bilincset formáztak.

-          Ekkor találkoztunk – fűzte ajándékához Kate a magyarázatot, noha látta a férfi szemében, hogy ő is pontosan emlékszik megismerkedésük napjára – és ekkor tettem bilincset először a kezedre – folytatta Kate mosolyogva.

-          Örökre magadhoz láncoltál – nézett mélyen a zöld szemekbe Rick, majd felcsatolta az órát, és szerelmesen megcsókolta a nőt – Köszönöm.

-          Ez az ajándékom egyik része – suttogta Kate, majd felállt a kanapéról, és Ricket is magával húzta, aki döbbenten engedelmeskedett. Szemében vágy csillant, amikor Kate a hálószoba felé kezdett araszolni, miközben szorosan hozzásimult, kezével meglazította nyakkendőjét, és levette róla, majd lassan kezdte kigombolni ingét – A második részét a hálószobában adom át – súgta érzékien a fülébe, és nyelvét finoman végighúzta a férfi fülcimpáján, akinek elakadt a lélegzete az érintésre, és kezével végig simított a nő testén. Még nem értek el a hálószoba ajtajáig, amikor ajkuk forró csókban egyesült. Rick a csók megszakítása nélkül kapta ölbe a nyomozót, és meg sem állt vele a szobáig. Ott letette a földre, és kezével, lassú mozdulatokkal simogatta végig minden porcikáját, miközben ajkával nyakát, melle vonalát csókolta végig, hogy aztán újra rátaláljon a nő ajkára, miközben sorban szabadultak meg ruhadarabjaiktól, és hátráltak az ágy felé. Kate felsóhajtott, amikor elérték az ágyat, és megérezte felforrósodott bőrén a hideg selyem ágynemű érintését, miközben Castle csókokkal borította be minden testrészét, ő pedig kezével simogatta szerelme kidolgozott testét, és élvezte, ahogy ujjai alatt táncot járnak az izmok. Castle ismét szenvedélyesen megcsókolta, majd találkozott vágytól elhomályosult tekintetük.

-          Boldog Karácsonyt, Kate! – suttogta szinte a szájába a szavakat a férfi, mire Kate elmosolyodott.

-          Boldog Karácsonyt! – súgta vissza, és ajkuk ismét szenvedélyes csókban forrt össze.

VÉGE!!