A múlt démonai 16. rész

16. rész

Rick szemével továbbra is fogva tartva a nő tekintetét várta a választ, miközben Kate nem tudta, mit feleljen. Egyszerűen képtelen volt elküldeni a férfit, nem tudta azt mondani neki, hogy menjen el, hogy semmit nem jelent a számára, és soha többé nem akarja látni. Képtelen volt ekkora hazugságot kimondani, ugyanakkor azt is tudta, hogy nem tilthatja meg szerelmének, hogy boldog legyen, ha valaki más meg tudja adni neki azt, amit ő nem. Úgy érezte, ez a kettősség lassan felemészti. A válaszadástól kollégája mentette meg, aki most megjelent asztala mellett.

-          Mi volt Lanie-nél? – kérdezte Javi, miközben úgy tett, mintha semmit nem vett volna észre abból, ami a két barátja között lezajlott. Kate szeméből jól kiolvashatta, hogy a legjobbkor jelent meg, Rick viszont csalódottan, és talán kissé bosszúsan is pillantott fel rá.

-          Úgy tűnik, hogy az összes kihantolt hullát meggyilkolták, túladagolták az inzulint, ami szívmegállást okozott, melyet a kartonokra is rávezettek – tájékoztatta Espo-t a fejleményekről Kate nagyvonalakban.

-          Naneee! Kinyírták a tökéletes nyugdíjas katonáikat? Miért tenne ilyet az állam? – csúfolódott Javi, akiről köztudott volt, hogy akárcsak Beckett, inkább a tényeket részesítette előnyben, valamint a tudományos magyarázatokat, miközben az íróra nézett.

-          Talán selejtesek voltak! – rántott egyet a vállán Rick – Rájöttek, hogy fiatal katonákra van szükségük, így jött a képbe Oliver Shapiro…

-          Castle, azt hittem, ezt már megbeszéltük! – sóhajtott nagyot Kate az égre tekintve, majd az időközben csatlakozó Ryan-hez fordult, aki vidáman mosolyogva nézett Rickre, és most megszólalt.

-          Tökéletes katona ide, vagy oda, valami tényleg nincs rendben azzal a kórházzal - nyitotta ki jegyzetfüzetét a nyomozó – átnéztem egy kicsit az adataikat, és a belső dokumentumaikat. Úgy tűnik, hogy az utóbbi 3 évben megnőtt a halálesetek száma, melynek oka kivétel nélkül szívmegállás volt, a betegek pedig 60 és 70 év közöttiek voltak.

-          Ez érdekes – harapta be alsó ajkát Kate tűnődve, majd a monitor felé fordult, és ujjai gyorsan pötyögtek be néhány adatot a gépbe – Hm, vagy mégsem… találjátok ki, hogy az igazgató, aki az összes tegnap exhumált beteg kezelőorvosa volt, mióta dolgozott a kórházban?

-          Három éve? – kérdezte Javi és Ryan egyszerre, mire Kate sokatmondó pillantást küldött feléjük.

-          Pontosan! Ássatok elő nekem erről a fickóról mindent! Ha véletlenül áthajtott a piroson, vagy csúnyán nézett egy idős nénire, én azt is tudni akarom! – utasította embereit, akik bólintottak, és azonnal munkához láttak, míg Kate bögréjével a kezében a pihenő felé indult. Miközben arra várt, hogy a friss fekete lefőjön, hallotta, ahogy társasága akad, és valaki becsukja az ajtót. Oda sem kellett pillantania, hogy tudja, az író lépett be, aki most megtámaszkodott az asztalon, és Kate szinte a hátában érezte a tekintetét, de nem fordult meg.

-          Tényleg nem érdekel, hogy Eva-val vacsorázom? – hozta fel a témát halkan ismét Rick, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Kellene? – kérdezett vissza válasz helyett, de torkában gombóc keletkezett, miközben kiemelte a csészét a kávéfőző alól, és cukrot, tejet kevert bele.

-          A tegnap éjszaka után, azt gondoltam, hogy talán érdekelni fog. – jegyezte meg még mindig halkan a férfi.

-          Ezért fogadtad el? Látni akartad, hogyan reagálok? – fordult most a férfi felé a nő, mert látni akarta az arcát, bele akart nézni a most őszintén, és bánatosan csillogó kék szemekbe.

-          Talán… - rántotta meg a vállát Rick, de arcán látszott, hogy egyértelmű igen a válasz.

-          Nos, szabad ember vagy! Mint mondtam, azt csinálsz, amit akarsz… - fordult volna vissza a nyomozó, hogy ismét minden figyelmét a kávénak szentelhesse, de Rick elkapta a karját, és nem engedte.

-          Te is tudod, hogy nekem ez a vacsora nem jelent semmit! De mit fogunk csinálni akkor, ha eljön az az idő, amikor már nem csak egy vacsora lesz? – kérdezte fájdalommal a tekintetében, mire Kate nagy levegőt vett, és visszanyelte a könnyeit, melyek kipotyogni készültek.

-          Mindketten tudjuk, hogy előbb-utóbb eljön ez az időszak, Castle, de akkor te már nem leszel itt. Úgy könnyebb lesz – fűzte hozzá szinte már suttogva, mire Rick közelebb lépett hozzá.

-          Tényleg ezt akarod? Hogy ez legyen az utolsó ügy, és aztán egymás nélkül folytassuk tovább? – faggatta tovább szeremét, mire Kate elgyötört tekintettel nézett fel rá.

-          Én veled akarok lenni! De ez egy ördögi kör, hát nem látod? Te nősülni akarsz, én pedig nem akarom elkötelezni magam! Megtehetjük, hogy homokba dugjuk a fejünket, és egy ideig jól érezzük magunkat a másik társaságában, de a bőrünkből nem bújhatunk ki! – tört fel belőle kétségbeesetten, és Rick szótlanul nézett vissza rá. Nem tudta, mit mondhatna, hiszen a nőnek igaza volt. Ő vele akarta leélni az életét, meg akart állapodni mellette, de úgy tűnt, Kate erre a nagy lépésre képtelen elszánni magát. Végül még közelebb lépett a nőhöz, és álla alá nyúlva emelte fel a fejét.

-          Azt hiszed, ha elmegyek, könnyebb lesz neked, vagy nekem? Sosem lesz az. - válaszolta meg a kérdést azonnal, majd folytatta – azt hiszed, hogy más nő is képes kiváltani belőlem azt a szívdobogás, amit te? – kérdezte tovább, miközben megfogta a nő kis tenyerét, és szívére helyezte, Kate pedig érezte, hogy az író szíve ugyanolyan gyors ütemet diktál, mint az övé – Ne áltasd magad, Kate. – fűzte hozzá halkan, miközben élvezte, hogy a nő nem veszi el a kezét mellkasáról, éppen ellenkezőleg, szinte automatikusan kezdte el lágyan cirógatni a zakó alatt. Ettől felbátorodva hajolt közelebb Kate-hez, majd lassan birtokba vette az ajkát. Nyelve selymesen, puhán simult a szájába, és lassú, érzéki táncra hívta, Kate pedig azonnal viszonozta, miközben karjával átölelve a férfi nyakát húzódott hozzá közel. Ajkaik forrón, szerelmesen kényeztették egymást, és míg Kate az író hajába túrt, addig Rick tenyere finoman csúszott végig teste ívén, hogy aztán derekához érve, még közelebb szorítsa magához. Amikor azonban a nyomozó megérezte, hogy a férfi erős, mégis gyengéd tenyere besiklik az inge alá, és végig szánt meztelen hátán, erőt vett magán, és két tenyerét megtámasztva a férfi mellkasán tolta magától távolabb.

-          Ezt ne… nem akarom! – rázta meg fejét is az elhangzott szavak mellé Kate, így nyomatékosítva akaratát, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni a szomorúságot, és fájdalmat, melyet az író szemei tükröztek – Tényleg nincs értelme! – jelentette ki, és Rick épp szóra nyitotta volna a száját, amikor Javi lépett a pihenőbe. Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet, azt, hogy egy újabb intim helyzetbe tenyerelt bele éppen, majd vett egy mély levegőt, és belekezdett jövetele okába.

-          Lefuttattuk az igazgatót, és egy biztos, nem egy ma született bárány – fogott hozzá Javi, jegyzetfüzetéből olvasva – mielőtt az Embarcadero-ba került, egy közkórházban dolgozott, mint belgyógyász. Innen azonban egy műhibaper miatt kirúgták. Állítólag félrediagnosztizált egy fiatal nőt, akit aztán rossz gyógyszerekkel kezeltek. Mire rájöttek a hibára, már mindkét veséje felmondta a szolgálatot, ahogy a mája is, így aztán alig négy hónap alatt meghalt. A kórház kirúgta, eljárás viszont nem indult ellene, köszönhető ez néhány befolyásos rokonának, akik intézkedtek – húzta el a száját Javi, mire Kate töprengeni kezdett, Castle pedig meglepetten húzta fel szemöldökét.

-          Lám, lám! Egy belgyógyászból hogy az ördögbe lesz egy elmegyógyintézet igazgatója?

-          Biztos a kormány helyezte oda! – szúrt oda Javi, mire Rick látványosan grimaszolt felé, így kimutatva, mit gondol a tréfájáról, a nyomozó pedig megrántotta a vállát.

-          Mi lenne, ha ezt tőle kérdeznénk meg? – vetette fel most Beckett, majd az ajtó felé indult, hogy behozzák az őrsre az igazgatót.

-          Castle, ha itt lesz az ipse, lehetőleg arra az időre hanyagold az elméleteidet, mert a végén még csinál neked helyet a klinikáján! – poénkodott tovább Espo az íróval, aki egészen az asztalukig kísérte őket, ahol már Ryan is várta a társaságot.

-          Te ne miattam aggódj, hanem magad miatt! Javaslom, bármilyen papírt akar kitöltetni veled, vagy bármi kérdést tesz fel neked, ne írj alá semmit, és ne válaszolj! Az ilyen eszközökkel érik el, hogy… - húzta sejtelmesen vigyorogva az egyre gyanakvóbban, és rémültebben néző férfit Rick, mire Kate megelégelte a játékot, és közbeszólt.

-          Elindulunk még ma? Ne aggódj, Castle, a kocsiban maradhatsz, így esély sem lesz rá, hogy ne engedjenek ki! – kacsintott csibészesen a férfira, aki azonban most nem mosolyodott el, és nem is szúrt vissza komiszkodva, csak csendesen nemet intett a fejével.

-          Én most nem megyek, inkább itt maradok, és átnézem az igazgató aktáját – ült le megszokott helyére a férfi. Úgy érezte, képtelen lenne a csók után kettesben maradni a nővel annak autójában, és talán Kate is erre gondolhatott, mert egyáltalán nem ragaszkodott hozzá, hogy velük tartson, ahogy maradásának okát sem firtatta. Egyszerűen csak bólintott, hogy tudomásul vette, azzal már indultak is. Javi azonban nem állta meg, hogy még ne bökjön oda egy megjegyzést.

-          Ezek szerint, mégis csak félsz, hogy benn tartanak, mi? – kacagott fel harsányan, de ajkára fagyott a mosoly, amikor megfordulva majdnem beleütközött a felettesébe, és Kate haragos tekintetével találta szemben magát. Kate pontosan tudta, miért nem tart velük a férfi, és nem akarta, hogy emiatt olcsó tréfák áldozata legyen.

-          Espo, azt hittem, már lenn vagy a kocsinál! Esetleg óhajtod, hogy ösztönözzelek valamivel? – kérdezte figyelmeztető hangon, Javi pedig, éppen eléggé ismerte a nőt ahhoz, hogy tudja, nem vár választ a kérdésre, így aztán csak elment mellette, és szinte futott lefelé a lépcsőn. Kate még látta, ahogy Rick nagyot sóhajtva elmélyed az aktában, majd ő is követte embereit. Alig 5 perce mehettek el, amikor nyílt a liftajtó, és ahogy Rick felpillantott az aktából, meglepetten kerekedett ki a szeme az érkező láttán, aki egyenesen felé tartott, ő pedig nagyot nyelve emelkedett fel a székből, és akaratlanul is igazgatni kezdte zakóját.