29. rész
Kate érezte,
hogy szíve a torkában dobog, ahogy szemét próbálta szoktatni a félhomályhoz,
mely a szobában uralkodott, és szinte nesztelenül lépkedett beljebb a lakásban.
Ujjai erősen szorították az ernyőt, miközben azt próbálta kitalálni, ki lehet a
lakásban. Hirtelen, mint egy villanás ugrott be neki, hogy talán Castle akarja
megtréfálni, ezért lejjebb engedte az ernyőt, és kissé megnyugodva lazította el
vállait.
-
Castle! Ne szórakozz! – szólalt meg határozottan, majd
várta, hogy az író előjöjjön rejtekhelyéről durcás arccal, amiért lebukott.
Minden reménye szertefoszlott azonban, amikor felkapcsolódott a kanapé melletti
éjjeli lámpa, és meglátta a fotelben kényelmesen üldögélő férfialakot.
-
Sajnálom, ha csalódást okozok – csendült fel a férfi
reszelős hangja, ajkára pedig gúnyos mosoly költözött – Azt hiszem, nyugodtan
elhajíthatja azt a vacakot – mutatott megvetőn a nyomozó kezében lévő ernyőre –
úgysem veszi hasznát ez ellen – lóbálta meg kezében a pisztolyt a férfi hideg
tekintettel.
-
Montra! Mégis mi a poklot keres itt?! – szűrte a fogai
között Reggie nevét Kate, aki akkor látta utoljára a férfit, amikor az, a
kihallgatóból kilépve megtámadta, miközben most lejjebb engedte az ernyőt, majd
megtámasztotta a fal mellett.
-
Megmondtam, hogy megkeserüli, amiért letartóztatott! –
dörrent a hangja dühödten a férfinak – az a félnótás nem végzett elég jó
munkát, pedig busásan megfizettem! De még arra sem volt képes, hogy
tisztességesen elgázolja! Hiába! Nem véletlenül mondják, hogy ha azt akarod,
hogy valami sikerüljön, intézd el magad! Így aztán megszöktem, ami nem is volt
nehéz, és most itt vagyok. – szívta meg a fogát, majd közelebb sétált a nőhöz.
-
Mit akar tenni? Lelő a lakásomban? Tudja, mi jár
rendőrgyilkosságért? – kérdezte Kate, miközben tekintetével folyamatosan a
lakást pásztázta, hátha sikerül rájönnie, hogyan szerelhetné le a férfit.
-
Leszarom! Nekem úgyis végem, nem igaz? – rántotta meg a
vállát flegmán Reggie – egy gyilkossággal több, vagy kevesebb, nekem nem
számít. De mindent megér, hogy magát vergődni láthatom! – húzta össze szemét
fenyegetőn Reggie, és még közelebb lépett – mert ne higgye, hogy egyszerűen
csak lelövöm! Az ágyékom még mindig sajog, ha csak belegondolok, mit tett, és
azt akarom, hogy maga is ugyanazt a kínt élje át! – fröcsögte dühödten a
szavakat, majd jobb kezében a pisztolyt tartotta, bal kezével pedig megmarkolta
a nő karját, és a konyha felé kezdte vonszolni – lássuk csak, mi van itt… -
lökte le a nyomozót a székre, majd kihúzta az egyik fiókot, melyben a
konyhakéseket tartotta – no lám! Micsoda gyűjtemény! Melyik legyen az első? Ez?
Vagy jobb szeretné, ha a kisebbel kezdenénk? Vagy talán maga az a fajta nő, akinek
nem számít a méret? – tett szexuális célzást Kate-nek, miközben a pisztolyt a
pultra tette, elég távol a nőtől ahhoz, hogy semmiképpen se érje el, és a
kezébe vett egy közepes méretű kést – Így van, igaz? Teljesen mindegy, mekkora,
csak benned legyen, mi? – hajolt egészen közel Beckett-hez, áttérve a
tegezésre, Kate pedig undorodva nézett fel a férfira, miközben folyamatosan
küzdött a hányingerrel, amely a gyomrát forgatta, ahogy megérezte Reggie bűzös
leheletét. – Válaszolj, te kis kurva! – csapott az asztalra Reggie dühödten, de
Kate hidegen, érzelmek nélkül pillantott fel rá. – Látom csak a kapitányságon
nagy a pofád, de ha itt vagyunk, kettesben, már meg sem mersz szólalni! Gyerünk!
– tartotta Kate álla alá a kést, mire Beckett büszkén felemelt fejjel nézett a
férfi szemébe. Tekintetében higgadtság csillogott, annak ellenére, hogy szíve
majd kiugrott a helyéről. Csak arra tudott gondolni, hogy esélye sincs a magas,
legalább 100 kilós férfival szemben.
-
Tényleg azt hiszi, hogy ez meg fog történni? – kérdezte
hanyagul, mint, akit fikarcnyit sem érdekel, hogy a férfinál kés van, miközben
rezzenéstelen arccal folytatta – 5 perc múlva a társaim megjelennek, és vagy
szitává lövik, vagy a szart is kiverik magából. Bár, lehet, hogy az utóbbit én
fogom megtenni – bocsátkozott vakmerő jóslatokba Kate, miközben az órára
pillantott, és vadul kalapáló szívvel állapította meg, hogy már csak alig 5
perc van hátra az író érkezéséig. Ez volt az utolsó reménye, hogy ha nem nyit
ajtót, Rick lesz olyan leleményes, hogy azonnal tudja, valami baj van, hiszen
megállapodtak abban, hogy itthon fog várni rá.
-
Miből gondolod, hogy öt perc múlva még életben leszel,
te ringyó? – kérdezett vissza kegyetlen tekintettel Reggie, mire Kate
megrántotta a vállát.
-
Azt mondta, meg akar kínozni. Gondolom, öt percnél több
időt szánt rá – felelte nyugodtan, mint aki teljesen biztos a dolgában. Örömmel
látta, hogy Montra elbizonytalanodik, majd hirtelen megvető mosolyra húzza a
száját.
-
Tudod, több mint egy hónapot töltöttem börtönben, és a
magam fajtának, ennyi idő nő nélkül felér egy újabb kínzással. – fűzte hozzá,
és Kate megrémült attól a kéjes pillantástól, ahogy végig mérte. Reggie ekkor a
kést a melle vonalát csak alig szabadon hagyó ing kivágásához érintette, majd
levágta az egyik gombot, majd még egyet, így egyre jobban szabaddá téve a nő
melltartóba bújtatott melleinek vonalát, és a selymes bőrt. – sokkal jobb
kínzást is tudok alkalmazni, ami nekem talán még nagyobb örömet fog okozni, te
viszont könyörögve fogsz vergődni alattam – suttogta a nő füléhez hajolva, majd
nyelvét végig húzta a nő nyaka vonalán, mire Kate fel akart ugrani, hogy ismét
ágyékon rúgja, de a férfi, mintha számított volna erre a reakcióra,
félreugrott, és megragadva a nyakát, rántotta fel a székből – A hálószobába!
Nyomás! – dörrent rá, majd a nappalin át a háló felé kezdte taszigálni. Beckett
érezte, hogy a tehetetlenség könnyei gyűlnek össze a szemében, de nem engedte
kipotyogni őket. Nem akart gyengének látszani Montra előtt, és azt az örömöt
sem akarta megadni neki, hogy szenvedni lássa. Magában átkozódva gondolta arra,
hogy ha ma nem függeszti fel a Vaslady, már az ajtóban állva lelőhette volna
ezt a nyomorult férget. Amint a szoba közepén jártak, hirtelen megszólalt az
ajtócsengő, mely elég volt ahhoz, hogy a férfi meglepve odakapja a fejét.
Ezáltal figyelmetlenné vált, és még a szorítása is engedett. Kate csak erre a
pillanatra várt. Jobb kezével megmarkolta a nyakát fogó kézfej hüvelykujját, és
erőteljesen megcsavarta. Montra felüvöltött, de tenni nem tudott semmit, mert a
következő pillanatban Kate hátravetette fejét, és orrnyergen találta tarkójával.
Reggie szeme könnybe lábadt a fájdalomtól, és eldobva a kést, vérző orrához
kapott, Kate pedig szembefordult vele, és gyomorszájon rúgta. Ebben a percben
Castle rúgta be az ajtót, és a pillanat tört része alatt mérte fel a helyzetet.
Amikor a csengetés után néhány másodperccel egy férfit hallott felüvölteni a nő
lakásában, ereiben megfagyott a vér, és csak az kattogott a fejében, hogy minél
előbb be kell jutnia. A nyomozóktól az évek folyamán eltanult mozdulattal rúgta
be az ajtót, és amikor az kitárulva felfedte előtte, ahogy egy megtermett férfi
görnyed a nővel szemben, aki ziláltan áll felette, azonnal tudta, hogy
segítenie kell. Közelebb érve, azonnal felismerte Reggie Montra-t, azt a
férfit, aki felbérelte a fickót, hogy szerelme életére törjön. Montra éppen bal
karjával a kés után kapott volna, amikor Castle odalépett, és egy jobb horgot
megeresztve, állon vágta a férfit, majd ingét megmarkolva kezdte ütlegelni,
amíg meg nem fájdult az ökle. Vak dühében csak távolról érezte, ahogy Kate
finoman a vállára teszi a kezét, így megállítva szerelmét. Rick levegő után
kapkodva, lassuló pulzussal nézett le az eszméletlenül fekvő Reggie-re, majd
kedvesét vette szemügyre. Szorosan megállva előtte azonnal felfedezte a
levágott gombokat, és a düh ismét hatalmába kerítette, ahogy rájött, mire is
készülhetett éppen a férfi.
-
Jól vagy? – tört fel belőle szaggatottan, elcsukló
hangon, mire Kate bólintott.
-
Jobbkor nem is jöhettél volna – suttogta a nő, majd
szorosan a férfi karjába simult, aki óvón ölelte át, és lágyan ringatni kezdte,
míg másik kezével már a telefonján Javi számát tárcsázta.
-
Tudod, hogy istenien tudok időzíteni – jelent meg
pajkos csillogás a kék szemekben, mire Kate elnevette magát, és lágyan
megcsókolta.
-
Köszönöm! – súgta a csókba, mire Rick a csók
megszakítása nélkül súgta vissza.
-
Mindig.
-
Lógsz egy ajtóval – mosolygott fel rá a nő huncutul,
mire Rick égnek emelte a szemét.
-
Nők! Mindig leragadtok a részleteknél – vigyorgott
szemtelenül, majd újra karjaiba zárta szerelmét.
Alig 10 perccel
később megjelentek Javiék, és miután Kate elmondta, mi történt, összeszedték
Montra-t, és elvitték. Beckett elgondolkodva nézte a helyéről kiszakadt ajtót,
amikor megérezte, hogy két kar szorosan átöleli a derekát. Nagyot sóhajtva dőlt
hátra az izmos mellkasnak.
-
Itt nem alhatsz – jegyezte meg a fülébe súgva halkan
Castle, és forró lehelete szinte égette a nő fülét, miközben folytatta – nem
tudod bezárni az ajtót… át kell jönnöd hozzám. – fűzte hozzá sejtelmesen, és
hangján érezhető volt, hogy mosolyog.
-
Ez csak egy szánalmas próbálkozás arra, hogy nálad
töltsem az éjszakát – vélte Beckett, miközben megfordult a férfi karjában – te
is tudod, hogy ez New York. Bármikor tudok szerezni egy lakatost, aki
megcsinálja. Probléma megoldva. – fonta Rick nyaka köré a karjait, és szorosan
hozzásimult.
-
Miért zaklatnál ilyennel bárkit – nézett rá csibészesen
mosolyogva az író – amikor van, hol aludnod…
-
Elmondom, mi lesz! – játszott kecses ujjaival Rick
tarkóján Kate, miközben zöldes barna szemét a férfiéba fúrta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése