A múlt démonai 2. rész

2. rész

Rick magabiztosan, és erősen tartotta a nyomozót, miközben kék szemét a meglepetten

csillogó zöldes-barna szemekbe fúrtak, melyek fogva tartották a tekintetét. Szíve hevesen

dobogott mellkasában, ahogy megérezte orrában az ismerős, és három hete olyannyira

hiányolt cseresznyeillatot. Noha a nyomozónő már visszanyerte egyensúlyát, Rick

mégis képtelen volt elengedni. Nagyot nyelve, félszegen mosolygott a nőre, de azonnal

elkomolyodott, amikor a csillogás eltűnt annak szemeiből, és helyébe távolságtartás került, és

egy cseppnyi harag. Kate zárkózott arccal bontakozott ki a karjai közül, és lépett hátra, majd

büszkén felemelve fejét, ridegen nézett vissza rá.

- Szia Kate! – köszönt halkan Rick. Bár tisztában volt vele, hogy ha a kapitányságra

jön, össze fog futni a nyomozóval, arra nem gondolt, hogy egyenesen a karjai közé

szalad. Mégis, bár felkészületlenül érte a pillanat, most mindent megtett volna azért,

ha néhány másodpercnél tovább tartott volna.

- Nocsak! A tékozló fiú hazatért? – rántotta ki merengéséből a férfit Javi harsány

hangja, mire ő zavartan nézett rá, majd bűnbánón elmosolyodott, de meglepetten vette

észre, hogy a férfi nem viszonozza a gesztust. Szemében gyanakvás tükröződött, és

Castle-nek nem kellett nyomozónak lennie ahhoz, hogy rájöjjön, miért. Javi nyilván

rádöbbent a három hét távollétből, hogy közte és Beckett között történt valami, amiért

nyilván őt okolja.

- Merre csavarogtál? – kérdezte most Ryan, akin, társaival ellentétben, határozottan

látszott, hogy örül a viszontlátásnak, így Castle inkább felé fordult.

- Hamptons-ban voltam – felelte egyszerűen – írnom kellett… Muszáj volt lezárnom

egy fejezetet… - folytatta lassan, majd óvatosan Kate-re pillantott, akinek arcán

fájdalom suhant át, mely azonban csak egy pillanatig tartott. Mindketten tudták, mire

gondol a férfi, milyen fejezetet kellett lezárnia.

- Egyedül? – húzta kaján vigyorra ajkát Ryan, mire Javi összehúzott szemmel,

fenyegetőn nézett Castle-re, Kate pedig egy pillanatra benn tartotta a levegőt, míg a

válaszra várt.

- Igen, egyedül. Mondtam már, hogy írnom kellett – sóhajtott mélyet Rick. Úgy érezte,

igazságtalanok vele, legfőképpen Javi. Nem tivornyázni ment Hamptons-ba, hanem

azért, hogy megpróbálja elfelejteni azt a nőt, akinél jobban még senkit nem szeretett

a világon, de aki képtelen elkötelezni magát mellette. Három hétig egy sort sem írt,

egyfolytában csak azon gondolkodott, miért utasította el őt Kate, de válaszokat nem

talált. Végül be kellett látnia, semmit nem tehet, hogy megmásítsa a nő döntését,

ezért úgy döntött, visszatér New Yorkba, s noha elhatározta, hogy lezárja a nővel

való kapcsolatát, nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy bejöjjön az őrsre. Azzal

nyugtatta magát, hogy csak elköszönni jött be, de amikor ismét karjai között tartotta

Kate-t, már tudta, képtelen lesz csak úgy elsétálni. Rá kellett döbbennie, hogy képtelen

nélküle élni, és nem is akar. Ha már nem lehetnek együtt, akkor csak a munkában lesz

vele, de látnia kellett, hallania kellett a hangját, éreznie az illatát.

- Azt akarod bemesélni nekünk, hogy három hétig egyedül voltál Hamptons-ban?! -

nézett rá most hitetlenkedve Ryan, de amikor Rick válaszolt volna, a kapitány hangja

hasított a levegőbe.

- Úgy tudom, vár magukra egy hulla, nem igaz?! – csattant élesen, és számonkérőn

Gates, mire mindannyian meglepetten kapták oda a fejüket – mi az? Gyökeret vertek

a lift előtt? Ha már maguk nem dolgoznak, legalább az utat ne állják el a kollégáik

elől! – gúnyolódott a kapitány, de arcán látszott, hogy nem azt várja, hogy emberei

arrébb álljanak. Szemeit haragosan és türelmetlenül húzta össze, mire Ryan kínosan

vigyorogva nyomta meg ismét a lift hívógombját, a nő pedig, miután szúrós pillantást

vetett az íróra, visszament az irodájába.

- Új ügy? – kérdezte kíváncsian Castle, és magában elmormolt egy imát, hogy nem kell

a korábbi beszélgetést folytatnia.

- Az – felelte távolságtartóan Kate, aki most először szólalt meg, mióta a férfi

megérkezett. Szíve még mindig a torkában dobogott, bőre még mindig bizsergett

ott, ahol az író finom ujjai megérintették, és most már csak azért fohászkodott, hogy

menjen már el. Lezártnak tekintette kettejük ügyét, annál is inkább, mivel a férfi

három hétig nem volt kíváncsi rá, még a telefont sem vette fel, és tudta, képtelen lenne

tovább úgy együtt dolgozni vele, mintha semmi sem történt volna közöttük. Nem volt

azonban szerencséje, és ezt már akkor tudta, amikor belenézett a most érdeklődőn

csillogó kék szemekbe.

- Miféle? – kérdezősködött tovább az író, mialatt megérkezett a lift, ők pedig beszálltak.

Amikor Kate megérezte, hogy Rick szorosan mellé áll, nagy levegőt vett, és gyorsan

helyet cserélt Javier-el, aki meglepődött ugyan, de nem tiltakozott.

- Nem mindegy? – kérdezett vissza válasz helyett ingerülten Kate, majd folytatta –

eddig is boldogultunk nélküled, képzeld, ezután is menni fog! – szúrta még oda a

férfinak, mire az, ugyanolyan ingerülten fordult felé.

- Nem, Beckett nyomozó, nem mindegy, ugyanis én is részt veszek a nyomozásban.

Kipihentem magam Hamptons-ban – hazudta szemrebbenés nélkül a férfi – most már

újult erővel tudok segíteni nektek!

- Azt már nem! – vágta rá határozottan Kate megrökönyödve. Nem értette, hogyan

lehetséges az, hogy a férfi idejön, azután, hogy három hétig a színét se látta, csak az

anyjától tudta, hogy merre jár, és úgy tesz, mintha a világon semmi sem változott

volna – ha a lift leér a földszintre, te jobbra mész, mi meg balra! Három hétig ide se

dugtad a képed, most meg megjelensz, mintha te lennél a messiás! – dobolt idegesen a

lábával Kate, mire Rick úgy döntött, ha idegesíti a nőt a jelenléte, annál inkább marad.

Még mindig sértve érezte magát a visszautasítás miatt, és úgy érezte, Kate-nek tudnia

kell, mekkora fájdalmat okozott neki.

- Megteheted, hogy ellenkezel, mint a régi szép időkben, de akárcsak akkor, még

mindig a legjobb barátaim között tudom a polgármestert! – vágta oda szemtelenül

a dühtől szikrázó zöldes-barna szemekbe, majd pimasz vigyorral folytatta – nos?

futunk néhány felesleges kört? Vagy most tudom meg, mi az új ügy, vagy néhány

óra múlva számolsz be róla? – nézett farkasszemet a villámló tekintettel, Javi és

Ryan pedig tanácstalanul, feszengve néztek össze. Tudták, hogy vihar közeledik,

és már előre sajnálták magukat miatta. A két civódó vitája ugyanis, noha többnyire

szórakoztató volt, most, leginkább kellemetlennek volt nevezhető. Kate némán állta

a férfi kihívó pillantását, miközben alsó ajkát beharapva gondolkodott. Bármennyire

is utálta az egész helyzetet, tudta, az írónak van igaza, így is, úgy is csatlakozni fog

hozzájuk. Ebben a pillanatban úgy érezte, fel tudna robbanni az idegességtől, és

a tehetetlenségtől. A feszültség kézzel tapintható volt a szűk helyiségben, és a két

társa megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor a lift megállt, és ők kimenekülhettek

a szabadba. Amikor elérték az autójukat, kíváncsian fordultak hátra, várva Beckett

válaszát. – akkor mehetek, ugye? – kérdezte magabiztosan Castle, mire Kate rántott

egyet a vállán, és igyekezett higgadtan, nem törődöm módon válaszolni.

- Azt csinálsz, amit akarsz! Meggátolt téged valaha abban, hogy a nyomomban

kódorogj, az, hogy idegesített?! – kérdezte flegmán a nő, mire Javi és Ryan

megint gyors pillantást váltottak. Ebben a pillanatban jöttek rá, hogy a hangulat a

kapitányságon megpecsételődött, amennyiben két barátjuk továbbra is elsődleges

feladatának találja majd a másik életének megnehezítését. Ezt támasztotta alá az is,

hogy Rick, győzelemittas vigyorral a képén indult el a nő autója felé.

- Ezek szerint, nem bánod, hogy csatlakozom! – jelentette ki pimaszul, és Kate-nek

sikoltani lett volna kedve, de csak unottan a fiúk felé pillantott, akik megrökönyödve

nézték a jelenetet.

- Mondtam ilyet?! – tette fel nekik a költői kérdést, mire mindkét férfi némán rázta meg

a fejét, Kate pedig szó nélkül ült be a vezetőülésre, és már indított is, Rick pedig a fiúk

felé kacsintott.

- Újra a fedélzeten! – kiáltotta el magát elmélyített hangon, mint egy kalózkapitány,

majd a nő autója felé indult, hogy beszálljon mellé, de Kate ebben a pillanatban

sebességbe kapcsolt, és már el is száguldott, Castle pedig először döbbenten nézett

utána, majd hangosan felkacagott. Éppen ez a reakció volt Kate Beckett-től, amire

számított, hiszen már az első pillanatban látta, hogy a nő egyáltalán nem akar ismét

vele dolgozni. Mivel azonban ő a polgármesterrel, megint rá kényszerítette a dolgot,

így Kate ugyanazt a hozzáállást vette fel, mint akkor, amikor megismerkedtek. Még

mindig mosolygott, amikor a fiúk felé fordult, de ajkáról lefagyott a vigyor, amikor

Javi fenyegetőn indult el felé.