A múlt démonai 22. rész

22. rész

Castle a nélkül kerülte meg az autót, és nyitotta ki a nőnek az ajtót, hogy egy szót is szólt volna, majd megfogta a kezét, és maga után kezdte húzni a még mindig gyanakodva figyelő nyomozót. Mielőtt azonban a fehérre meszelt ajtó elé értek volna, Kate megtorpant, és kihúzva kezét a szorosan rásimuló ujjak közül, karját keresztbe fonva állt meg a férfival szemben.

-          Castle, fogalmam sincs, mi ez az egész,  de innen egy tapodtat sem mozdulok, amíg… - kezdett volna bele, hogy rákényszerítse az írót a színvallásra, amikor hirtelen feltárult az ajtó, és legnagyobb döbbenetére, a törvényszéki antropológussal találta szemben magát.

-          Végre itt vagytok! – kiáltott fel a nő örömmel, amikor meglátta vendégeit, majd a választ meg sem várva húzta őket beljebb a tágas előszobába, ahol Kate összehúzott szemmel nézett körül. A boltíves kapu mellett, mely a hatalmas nappaliba vezetett, a földön elszórva gyermekjátékok hevertek szanaszét. Babák, építőkockák, háromkerekű bicikli, ahogy pedig a doktornő elvette tőle a kabátot, és beljebb tessékelte őket, az emeletre felvezető lépcső tetején egy ajtót is megpillanthatott, melyre hatalmas matricákkal volt felragasztva a „Melissa” név. Kate jó nyomozó lévén kezdte sejteni, miért cipelte ide a férfi, de biztos akart lenni a dolgában.

-          Dr. Zirov…

-          Kérem, csak Eva – javította ki a nő barátságosan mosolyogva, mire Kate bátortalanul visszamosolygott rá.

-          Eva, sajnálom, hogy ilyenkor zavarunk, de Castle… - fogott bele újra, de Eva ismét félbeszakította, Kate pedig kezdte úgy érezni, hogy soha nem fog mondata végére érni.

-          Tudom, beszéltem vele telefonon. Elmondta, hogy szeretne mindent világossá tenni Ön előtt, Beckett nyomozó. – ültette le most vendégeit a nappali kényelmes bőrfoteljében Eva.

-          Kate… csak Kate – kérte vissza a keresztnévszólítást Beckett, mire Eva beleegyezőn bólintott, de még mielőtt reagálhatott volna, Matt jelent meg az ajtóban, és szélesen mosolyogva ült le felesége mellé, miközben finoman szájon csókolta.

-          Melissa megitta a tejet, és már vissza is aludt – tájékoztatta lányukról a nőt szelíden a férfi, majd tekintetét kíváncsian futatta végig a nyomozónőn. – Ön Beckett nyomozó, ha jól sejtem, ugye? – kérdezte, mire Kate feszengve bólintott, miközben úgy érezte, menten elsüllyed a szégyentől. Rá sem mert nézni a mellette ülő íróra, aki nyílván jól szórakozott egész végig az ő ostoba féltékenységén, holott pontosan tudta, hogy Eva férjnél van, és legalább egy, de a játékokból, és a konyhában látható cumisüvegből ítélve inkább két gyerek boldog anyukája is. – Rick sokat mesélt magáról, és a feleségem is.

-          Valóban? – húzta fel a szemöldökét Kate, miközben azon gondolkodott, vajon, mit mondhatott a nő a férjének róla, még mielőtt azonban rákérdezett volna, Rick szólalt meg, most először, mióta megérkeztek.

-          Kate, tudom, hogy furcsának találod, amiért itt vagyunk, de megmagyarázom – fogott bele, miközben a nő felé fordult, akinek tekintetéből jól kiolvashatta, hogy helyesen teszi, ha mielőbb nekilát, hogy tisztázza ezt a kínos látogatást, mely azonban úgy tűnt, egyedül neki az. – Az elmúlt hetek történései miatt, esélyem sem volt, hogy elmondjam neked, milyen kapcsolat fűz Eva-hoz. A mai esti vacsorameghívásról például azt hitted, hogy romantikus együttlét lesz…

-          Nagyban megkönnyítetted volna a dolgot, ha nem teszel rá egy lapáttal a megjegyzéseiddel – húzta el a száját Kate, mire Eva és Matt összevigyorogtak.

-          Igen, tudom, hiba volt, de dühös voltam rád – hajtotta le fejét bűnbánón Rick, majd folytatta – azt akartam, hogy egy kicsit rosszul érezd magad, amiért visszautasítottál…

-          Jah, így már más! Így már érthető, hogy az orromnál fogva vezettél! – állt fel a fotelből Kate sértetten, aki úgy érezte, végig hülyének nézték. Castle hagyta, hogy szenvedjen, amiért azt hiszi, elveheti tőle a doktornő, pedig végig csak régi barátok voltak. Büszkesége nehezen fogadta el, hogy becsapták, és már épp indult volna, amikor Rick megállította.

-          Kérlek, Kate! Azért hoztalak most ide, mert azt szerettem volna, ha a saját szemeddel látod, hogy Eva és köztem soha nem alakulhatott volna ki semmi! Azóta ismerjük egymást, mióta anyám az ő anyukájának felügyeletére bízott, szinte testvérekként nőttünk fel! – követte a nőt az előszobáig, aki már a kabátjába bújt bele, ő pedig kitartóan folytatta – rendben, hibáztam, hogy nem mondtam el azonnal, és igen, akkor is hibáztam, amikor hagytam, hogy azt hidd, elveszíthetsz…

-          Ki? Én? Ezt egy percig sem hittem – rántotta meg a vállát flegmán a nyomozó, majd hátra fordulva, csúfolódva mosolygott az íróra – ha azt hiszed, hogy féltékeny voltam, tévedsz!

-          Féltékeny voltál! Láttam rajtad! – vágott vissza a férfi, de már az ő szemében is csibészesség csillogott. Amikor Kate felpattant, és menni készült, egy pillanatra megrémült, hogy megint elveszíti, de amikor most felé fordult, és meglátta szemében felvillanni a huncutság szikráját, már tudta, hogy szokásos évődésük következik.

-          Rosszul láttad! Nem ez az első eset, hogy azt látsz egy dologba, amit te akarsz, nem igaz? Például a tévhited is ilyen, miszerint én már a találkozásunk alkalmával beléd estem, noha mindenki tudja, hogy éppen fordítva történt – replikázott Kate, és észre sem vették, hogy Matt és Eva mosolyogva figyelik őket.

-          Mindig ezt csinálják? – kérdezte suttogva Matt, mert nem akarta megzavarni a műsort, ami egyre jobban szórakoztatta, mire Eva megrántotta a vállát, és mosolyogva válaszolt.

-          Szerintem, igen, bár én még csak munka közben láttam őket. Nem emlékeztetnek ők téged valakikre? – kérdezte férje felé fordulva, aki most még szélesebben vigyorgott, és tekintete a kandallón álló, aranyozott jelvényére esett. Még élénken élt emlékezetében az a pillanat, amikor egy eset kapcsán megismerte feleségét, és ahogy most visszapillantott a még mindig az előszobában vitatkozó szerelmesekre, majdnem hangosan felkacagott a hasonlóság láttán. Végül elkomolyodva rázta meg a fejét.

-          Fogalmam sincs, mire gondolsz – húzta nejét, mire az, játékosan megbokszolta, majd felállt a kanapéról, és a szerelmesek felé indult.

-          Nem akarok beleszólni, de kissé elkanyarodtunk a lényegről – állt meg mellettük karba font kézzel, mire mindketten meglepetten néztek rá, mintha csak most vennék észre, hogy hol is vannak, de ő zavartalanul folytatta – egy a lényeg, Kate! Rick szeret téged, te szereted őt! – jelentette ki egyszerűen – Mi lenne, ha csak ezzel törődnétek, most pedig kinyitnánk egy üveg bort, és amíg a fiúk unalmas témákról fecsegnek, én megosztanék egy-két történetet Rick kínos gyerekkori pillanataiból? – dobta fel a lehetőséget a nő, mire Castle riadtan kezdett hadonászva ellenkezni régi barátja felé, Kate ajka pedig gonoszkodó mosolyra húzódott, majd hátranézett a férfira, és még szélesebben elmosolyodott.

-          Remek ötlet! – bólintott rá, mit sem törődve szerelme ellenkezésével, majd ismét levette kabátját, és a nappali felé indult, Rick pedig követte, magában elismerve, hogy jobb ötlete is támadhatott volna, mint az, hogy idehozza a nyomozót.

Kate a rádióban hallott dallamot dúdolva akasztotta fel kabátját az előszobában, amikor hazaértek, míg az író bezárta a bejárati ajtót, és követte a példáját. Az este csodálatosan alakult, annak ellenére, hogy milyen rosszul kezdődött. Matt és Eva remek társaságnak bizonyultak, és ahogy Kate jobban megismerte őket, egyre inkább úgy érezte, hogy kettejük kapcsolata nagyon hasonlít az ő és Rick kapcsolatára, leszámítva, hogy az, házassággal végződött, és az Eva által mutatott képekből ítélve, két szép gyermekkel is. Ennél a pontnál tovább azonban sosem jutott az elmélkedéssel. Annak ellenére, hogy amikor a fiúk kimentek egy negyed órára, hogy megcsodálják Castle autóját, ő kettesben maradt a nővel, és sokat beszélgettek, még mindig nem érezte késznek magát arra, hogy igent mondjon egy házassági ajánlatra, bár el kellett ismernie, hogy az élet, amit Eva élt, igen csábító volt. Gondolataiból Castle karja rántotta ki, mely szorosan fonódott dereka köré, majd pillanatokkal később érezte, hogy a férfi közelebb húzza magához, és finoman a nyakába csókol, ő pedig lehunyt szemmel dőlt hátra az izmos mellkasnak.

-          Mire gondolsz? – súgta fülébe a férfi, miközben nyelvével finoman cirógatta meg fülcimpáját, forró lehelete pedig szinte égette a fülét, és Kate még ebbe az apró érintésbe is beleborzongott.

-          Miért nem mondtad el, hogy Eva csak egy gyerekkori barát, akit férj és két gyerek vár otthon? – kérdezte a nő, eltitkolva valódi gondolatait, de még mindig nem fordult meg az ölelő karokban. Rick most abbahagyta nyaka ívének kényeztetését, és továbbra is szorosan ölelve szólalt meg.

-          Lett volna rá lehetőségem, de hittél volna nekem? – válaszolt kérdéssel a kérdésre az író, mire Kate nagyot sóhajtott, és most megfordulva, karjait átfonta a férfi nyaka körül, és hozzásimult.

-          Szerintem, szándékosan akartál kínozni. – jelentette ki magabiztosan, megkerülve a választ, majd amikor Rick tiltakozni akart, mutatóujját a puha ajkakra téve gátolta meg, hogy megszólaljon, és zavartalanul folytatta – azt akartad, hogy azt higgyem, feltűnt egy másik nő, aki elvehet tőlem, mert abban bíztál, hogy akkor igent mondok az ajánlatodra! – vázolta fel ösztönösen a teljes igazságot Kate, mire Rick csak tátott szájjal figyelte.

-          Ha ez is volt a tervem… amit az utolsó leheletemig tagadni fogok – fűzte hozzá hamiskás mosollyal – láthatóan nem vált be, ugyanis lelkifurdalás nélkül taszítottál volna a karjaiba – húzta el szomorkásan az ajkát Castle, mire Kate most közelebb hajolt, úgy suttogta.

-          Eredményesség ide, vagy oda… - búgta érzékien szinte a férfi szájába a szavakat Kate, Castle pedig nagyot nyelve hallgatta, miközben szíve bordái között majd’ kiugrott a helyéről, olyan ütemben kalapált – a büntetés jár… - hajolt a nő most Castle ajkaira, és nyelvét érzékien húzta végig alsó ajkán.