Bosszúból jeles...

Richard Castle türelmetlenül nézett órájára. Az este folyamán már sokadszor ismételte meg ezt a mozdulatot, majd szemét ismét körbefutatta a helyiségen. Talán már itt is van, csak az ő figyelmét kerülte el… - gondolta, majd azonnal el is vetette ezt a lehetőséget. Kizártnak tartotta, hogy ha a nő itt lenne, azt ő ne venné észre. A kezében lévő üres pezsgőspoharat a mellette elhaladó fiatal pincér tálcájára tette, és ideges mozdulattal túrt bele hajába. Elgondolkodva nézett végig a vendégseregen. Mindenki itt volt az új könyvének sikerét megünnepelni. Mindenki, beleértve azokat is, akiket nem szívesen látott volna itt, de Gina ragaszkodott hozzájuk. Csak az nem volt itt, akit mindenkinél jobban várt. Megint órájára pillantott. Fél tizenegyet mutatott. Csalódottan vette tudomásul, hogy már biztosan nem is jön, hiszen a 12. körzetből már Espo, Ryan, sőt még Gates is megérkezett. Szívét összeszorította a keserűség. Szentül hitte, hogy az utóbbi időben közelebb került Kate-hez, és talán sikerült lebontani valamennyit a falból, mely körülvette őt. Egyre többet évődtek egymással, és egyre gyakrabban kapcsolódott össze tekintetük, délután pedig, amikor figyelmeztette a nőt, hogy partit ad a Nikki Heat sorozat harmadik könyvének sikerére, még úgy tűnt, Kate eljön a partira, legalábbis nem mentette ki magát semmivel. Most még sincs itt, és ez nagyon fájt az írónak.

-          Ha még egyszer ránézel az órádra Richard, magam csatolom le a kezedről, és hajítom a kukába – suttogta mosollyal az arcán Gina, miközben egy fotós állt eléjük, és kattintott el egy képet.

-          Próbáld meg – szűrte a fogai között Castle, de ő is felerőszakolt magára egy kényszeredett mosolyt. Miután a fényképész elment, Gina Castle felé fordult.

-          Mégis mi a fenét művelsz? – vonta kérdőre mérgesen a nő – Elvonulsz a sarokba, nem foglalkozol a vendégekkel, csak egyfolytában az órádat nézegeted, mint aki alig várja, hogy vége legyen a partinak!

-          Talán tényleg alig várom, hogy vége legyen – morogta orra alatt a férfi, és nem is hazudott. Az egész estét csak azért várta annyira, hogy Kate-tel együtt lehessen az őrsön kívül, és másról is beszélgethessen vele az aktuális ügyükön kívül, de a nő nem jött el, és így már értelme sem volt az egésznek. Ismét az órájára pillantott, majd amikor észrevette, hogy Gina szeme villámokat szór, egy gyors mozdulattal zsebre tette a kezét. – Egyébként pedig, a fele társaságot nem is ismerem! – durcáskodott tovább.

-          Édesem, akiket nem ismersz is okkal vannak itt! – mosolygott elnézőn a nő Rickre, majd, mintha egy gyereknek magyarázná el, miért kell megenni a zöldséget is, folytatta – ezek az ismeretlen emberek fogják még inkább reklámozni a könyvedet, és nekik köszönheted majd, ha viszik, mint a cukrot. Kritikusok, újságírók…

-          Gina, a könyveimet nélkülük is viszik, mint a cukrot, mert jó író vagyok, és ezt te is tudod! – szúrta oda sértetten Castle. Bántotta, hogy Gina úgy tesz, mintha segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy el tudja adni a könyveit – A kritikusok, és az újságírók, akikről beszélsz, a Storm sorozat utolsó könyvét pedig tisztességesen lehúzták, mégis elkapkodták az olvasók! Szóval, ha egy mód van rá, ne akard nekem megmagyarázni, hogy miről is szól ez a parti!

-          Richard, kérlek! Talán igazad van…

-          Talán? Még szép, hogy igazam van! Az egész partit azért rendezted, hogy a kiadódnak nagyobb reklámot csinálj! Ne aggódj, nem bánom, mert nem érdekel. De legalább ne várd el, hogy hülyén vigyorogva asszisztáljak hozzá! – tört ki a férfiból olyan erővel, ami még exfeleségét is meglepte. Rick tisztában volt vele, hogy nem Ginán kellene levezetnie keserűségét, amiért Kate nem jött el, de a nő pechjére, ő volt a közelében.

-          Látom, rossz kedvedben találtalak – húzta el száját Gina, majd belekortyolt a kezében lévő pezsgőbe – Felvilágosítasz, miért vagy ennyire harapós ma? Még sosem láttalak ilyennek, a házasságunk alatt sem.

-          Láttál volna, ha figyeltél volna rám a házasságunk ideje alatt – jegyezte meg epésen a férfi, miközben szemét nem vette le az ajtóról. Maga sem értette, de a parti végéig képtelen volt feladni a reményt, hogy Kate egyszer csak belép az ajtón.

-          Most mondd azt, hogy a válásunk az én hibám volt! – háborodott fel a nő, de Castle már nem figyelt rá. Mintha az égiek meghallgatták volna imáját, nyílt az ajtó, és a legszebb nő lépett be rajta, akit valaha látott. Kate testhez simuló, királykék ruhát viselt, spagetti pánttal, hozzá ugyanolyan színű kék magas sarkú cipőt, mely kihangsúlyozta tökéletes lábait. Haját laza kontyba kötötte. Tekintetét bizonytalanul járatta körbe a vendégeken, ismerős arcokat keresve a kapitányságról, végül Castle tekintetével találkozott, melyből csodálatot olvasott ki. Félénken elmosolyodott, majd elindult felé. Castle megbabonázva nézte a nyomozónőt. Szívét boldogság járta át, hogy mégis eljött, teste pedig felforrósodott, ahogy végignézett tökéletes alakján, hosszú, formás lábain. Amikor meglátta, hogy Kate rámosolyog, megremegtek a lábai, és szinte maguktól indultak a nő felé. Hirtelen azonban egy kart érzett a sajátján, mely visszafogta. Döbbenten nézett a tulajdonosára.

-          Mi az? – kérdezte sürgetőn. Minél előbb Kate-nél akart lenni, érezni a cseresznyeillatot, mely körbeveszi, hallani csilingelő kacagását, nevetni szarkasztikus humorán.

-          Ha már ennyire odavagy érte – bökött Gina fejével a nyomozó felé – legalább ne mutasd ki ilyen nyilvánosan! Saját magad járatod csak le.

-          Nem tudom, miről beszélsz – próbálta Rick letagadni a nyilvánvalót, de szemét egy pillanatra sem vette le Kate-ről, akit Lanie kapott el, még mielőtt odaért volna hozzá, mire Gina csak örömtelenül felkacagott.

-          Ugyan már, Richard! Egész este az órádat lested, és olyan képet vágtál hozzá, mint aki az egészet a háta közepére kívánja. Aztán megjelenik ő, és neked felragyog a szemed, és azonnal rohansz elé, hogy üdvözöld! Csak a vak nem látja, mennyire odavagy érte! Lefektetted már? – kérdezte meg nyíltan a nő, mire Rick most először nézett rá döbbent tekintettel.

-          Nem!

-          Akkor meg mire vársz? Fektesd meg, és lépj tovább! Nevetséges vagy, ahogy a rendőrt játszva minden nap a kapitányságon lógsz, csak hogy a közelében legyél! Azt hiszed, nem tudja mindenki, miért csinálod? – jegyezte meg gúnyosan Gina, mire Rick rosszallóan megrázta a fejét.

-          Minél többet találkozunk és beszélünk mi ketten, annál biztosabb vagyok benne, hogy helyesen döntöttem, amikor elváltam. – jelentette ki Castle, majd választ sem várva kitépte magát Gina szorításából, és elindult Kate felé, hogy végre ott legyen, ahova egész este vágyott, a nő közelében.

-          Ejha, kisanyám! – csengett vidáman Lanie hangja, ahogy végigfutatta tekintetét barátnőjén – Te aztán szépen kicsípted magad!

-          Szia Lanie – köszönt mosolyogva Kate, miközben megállapította, hogy barátnője bizony egy pohárnál több pezsgőt guríthatott le a torkán, szeme ugyanis gyanúsan csillogott. – A többiek? – kérdezett a fiúkra Kate, mire Lanie elhúzta a száját.

-          Castle dolgozószobájában – bökött az egyik ajtó felé a nő, és amikor Kate értetlenül ráncolta össze szemöldökét, folytatta – A gyerekeket lenyűgözte a gazdag bácsi szobájában található nagy képernyős tv és a sok videojáték. Espo és Ryan unták magukat, ezért Castle megmutatta nekik a kütyüjeit. Azzal játszanak – adott magyarázatot Lanie, mire Kate hangosan felkacagott. Éppen ebben a pillanatban érkezett oda hozzájuk Rick, két pezsgővel a kezében, és szívét melegség járta át, ahogy meghallotta a nőt nevetni. Imádta, ahogy nevet. Egyszerre volt aranyos, csábító, érzéki, és bolondos.

-          Szia! – köszönt a nyomozónak mosolyogva, és átnyújtotta az egyik poharat, melyet Kate el is fogadott. Ahogy átvette a poharat, kezük egy pillanatra összeért, és Kate úgy érezte, mintha áram szaladt volna végig a testén. – Örülök, hogy végül eljöttél. - folytatta az író, és mosolyán, tekintetén látszott, hogy valóban így érez.

-          Ki nem hagytam volna! – válaszolt Kate, és tekintetük összekapcsolódott. Annyira belefeledkeztek a másik pillantásába, hogy észre sem vették, Lanie magában mosolyogva távozott, és kettesben maradtak.

-          Már attól féltem, nem jössz – szólalt meg először az író, kisfiúsan, félénken mosolyogva.

-          Tudod… volt egy kis elmaradásom a papírmunkával, és le akartam zárni, hogy élvezhessem a partit – felelte Kate. A világért sem árulta volna el az írónak, hogy csak a ruhakereséssel másfél órát töltött, mert csinos akart lenni. – Szóval, Lanie mondta, hogy lefoglaltad a fiúkat – terelte másra a szót Kate mosolyogva, és Castle megbabonázva nézte a zöld szemeket, melyekben vidámság csillogott.

-          Igen, megmutattam nekik az új videojátékot, amit Alexistől kaptam. Azóta ki sem jöttek. Talán… meg kellene néznünk őket – vetette fel a férfi, és szíve a torkában dobogott a választ várva. Burkoltan épp arra kérte a nőt, hogy vonuljon félre vele, csak kettesben. Kate egy ideig némán nézte, mielőtt válaszolt volna.

2. rész

Beckett, hogy a válaszig időt nyerjen, lassan belekortyolt a pezsgőbe. Tisztában volt vele, hogy Rick nem a fiúk, vagy a játék miatt akar bemenni a dolgozószobába. Az utóbbi időben egyre közelebb kerültek egymáshoz, ezt ő is érezte, és, ha őszinte akart lenni magához, egyre inkább úgy tűnt, kezd eltűnni a fal, mely idáig távol tartotta a férfitól. Főleg azután változott meg kettejük kapcsolata, hogy rájött, ki a felelős anyja haláláért. S noha a szenátort nem sikerült rács mögé juttatnia, mégis kezdte úgy érezni, hogy lassan azzá az emberré válik, aki lenni szeretett volna. Óvatosan pillantott fel a férfira, aki még mindig válaszát várta. Szeméből kiolvashatta, mennyire izgatott. Tudta, ha most igent mond, esélyt ad a férfinak, hogy megismételje az egy évvel korábbi vallomását, melyre akkor még nem volt felkészülve. Most vajon készen áll rá? – tette fel magának a kérdést.

-          Attól félsz, tönkreteszik a játékaidat, Castle? – kérdezte inkább válasz helyett csipkelődve a nő, hogy így nyerjen időt. Először a saját kérdéseit kellett megválaszolnia, csak aztán felelhet a férfiéra.

-          Inkább attól félek, annyira megtetszik nekik, hogy ide akarnak majd költözni – válaszolta mosolyogva az író, és még grimaszolt is hozzá, mint akit még a gondolat is halálra rémít. Kate felnevetett a grimasz láttán.

-          Nem hinném, hogy Ryan-nek bármit fel tudnál ajánlani, amiért elhagyná Jenny-t. Espo pedig, ha nem tévedek, ismét Lanie kegyeit élvezi, szóval… - hagyta nyitva a mondatot, mire Castle csak mosolyogva bólogatott, jelezve, hogy az ő figyelmét sem kerülte el, hogy barátai ismét egymásra találtak.

-          Tehát nem költöznek, ettől nem kell félnem. – sóhajtott színpadiasan Castle.

-          Nem, nem kell félned. – mosolygott vissza a nő. Pár pillanatra csend telepedett közéjük, csak tekintetük kapcsolódott össze sokatmondón. Varázslatos pillanatukat fények villogása zavarta meg. A sajtó is felfedezte Kate-t, Nikki Heat inspirálóját, és egy pillanat alatt köré gyűltek, kérdésekkel halmozták el. Kate igyekezett jó képet vágni a dologhoz, de Castle látta rajta, hogy egyre feszültebbé válik. Hirtelen Kate kezét érezte meg a karján, majd hallotta, ahogy a nő kényszeredett mosollyal a fülébe súgja.

-          Azt hiszem, tényleg meg kellene néznünk Espoékat… - szorította meg a férfi karját egy leheletnyit, és Rick azonnal tudta, hogy távozni akar a reflektorfényből. Felöltötte szokásos mosolyát, melyet a médiának tartogatott, és sűrű elnézéskérések közepette Kate-tel az oldalán otthagyta a fotósokat és riportereket. Amikor látta, hogy senki sem figyeli őket, sietve kinyitotta a dolgozószoba ajtaját, és észrevétlenül besurrantak rajta.

-          Mindig ilyenek? Ilyen… - kereste a megfelelő szavakat Kate, de sehogy sem találta a rájuk illő jelzőt.

-          Hiénák? Vérszívók? Szemtelenek? – segítette ki őt Rick mosolyogva, miután magukra csukta az ajtót, és a zaj helyett most csend és békesség vette körül őket, a vakuk villogása helyett pedig meghitt félhomály.

-          Igen! – nézett rá Kate és visszamosolygott. – Nem tudom, te hogy vagy képes ezt elviselni!

-          Egy idő után megszokja az ember – rántott egyet a vállán Rick, mint aki már valóban hozzászokott az ehhez hasonló felhajtásokhoz.

-          Nos, én mindenesetre inkább nézek szembe egy tucat gyanúsítottal, mint velük – kacsintott Kate cinkosan az íróra, akinek kihagyott egy ütemet a szíve, és kiszáradt a szája. Hogy érzéseit leplezze, köhintett egyet, majd körbenézett a szobában.

-          Úgy tűnik, Espo és Ryan megunták a videojátékokat is. Nincsenek itt. – jegyezte meg a nyilvánvalót, mire Kate is körbefutatta szemét a szobán.

-          Látom – értett egyet, majd fejét kissé oldalra billentve felfedezőútra indult a kis helyiségben. – szóval, itt születnek a regényeid. – jegyezte meg, miközben ujjaival végigsimított a polcon sorakozó regényeken, és találomra leemelt egyet. Elmosolyodott, amikor meglátta, hogy az első Nikki Heat könyv akadt a kezébe. Felidézte benne az íróval való megismerkedésüket, azt, hogy mennyit harcolt a kapitánnyal, mert nem akarta, hogy egy kotnyeles író kövesse minden lépését.

-          Igen… többnyire – válaszolt a férfi, majd ő is a nő mellé lépett, aki időközben visszatette a polcra a könyvet, majd továbbsétált és a bekeretezett fényképeket kezdte el nézegetni, amelyeken kivétel nélkül Castle volt látható Alexis-szel és Martha-val. Rick szótlanul figyelte Kate-t. Szívében határtalan boldogságot érzett, hogy Kate itt van, és kettesben lehet vele. Noha, egy szót sem váltottak már néhány perce, ő mégis élvezte a társaságát. Ettől volt ő számára minden nőnél különlegesebb. Egy darabig hagyta, hogy a nő felfedezze magának a szobát és a benne lévő tárgyakat, majd megszólalt – Köszönöm.

-          Mit? – nézett rá kérdőn Kate.

-          Hogy eljöttél. – mosolygott rá Rick – sokat jelent nekem, hogy itt vagy – fűzte hozzá, és kék szeméből őszinteséget olvasott ki a nyomozó.

-          Éppen nem volt más dolgom – próbálta szokásos csipkelődésével elütni a dolgot Kate, mivel érezte, hogy a férfi mondata mögött több van, mint egyszerű hála, hogy eljött. Amikor látta, hogy Rick közelebb lép hozzá, kihagyott egy ütemet a szíve, majd vad dübörgésbe kezdett, ahogy az író egyre közelebb ért.

-          Kate… - kezdett volna bele Rick mondandójába, de Kate félbeszakította, miközben észrevétlenül egyet hátrébb lépett.

-          Hiányolni fognak a vendégeid, ha még sokáig itt időzünk – mosolygott zavartan a nő. Kétségek gyötörték. Egyfelől szívesen maradt volna kettesben Rick-kel, másfelől félt. Félt, hogy mi lesz azután, ha ő elfogadja a férfi közeledését.

-          Nem az én vendégeim, sokkal inkább Gináé. – húzta el száját a férfi.

-          De miattad jöttek el ma este – felelt Kate, és még egyet lépett hátra, de tekintetét nem vette le a férfi arcáról, mely most komoly volt, és melyen nyoma sem volt annak a szemtelen vigyornak, amit ő annyira szeretett.

-          Te is miattam jöttél ma el? – kérdezte halkan, és remegve várta a választ. Úgy érezte, itt az ideje, hogy megismételje egy évvel ezelőtti vallomását, melyre, most már tudta, hogy emlékszik a nő. Most azonban, nem fog tudni kitérni a válasz elől, melyet hallani és tudni akart, még akkor is, ha fájdalmas lesz a számára.

-          Nem – hallotta Kate szájából és egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy ne váljék láthatóvá a fájdalom, mely hatalmába kerítette, Kate pedig folytatta – De ezt a ruhát már legalább egy éve vettem, és kíváncsi voltam rám jön-e még – fűzte hozzá a nyomozó, és Rick kinyitotta a szemét. Ekkor találkozott a pillantása Kate tekintetével, melyben huncutság csillogott, majd meglátta mosolyra húzódott ajkát is. Rádöbbent, hogy megint rászedte a nyomozó. Megkönnyebbülten, hogy talán mégis van remény, ő is elmosolyodott.

-          Bármi is volt az okod, hogy eljöttél ma, örülök neki.

-          Castle, valami gond lehet veled – nézett rá Kate és összeráncolta a szemöldökét, mintha erősen gondolkodna – azt hiszem, írói válságban vagy. – bólogatott, mint egy orvos, aki sikeresen állított fel egy diagnózist.

-          Ezt miből gondolod? – nézett rá Castle és szemébe visszatért a csillogás.

-          Egész este magadat ismétled. Még egy eredeti mondat sem hangzott el a szádból, mióta itt vagyok – húzta évődve Kate a férfit. Ezt sokkal biztonságosabbnak érezte, mint a néhány perccel korábbi beszélgetést.

-          Eredetit szeretnél hallani? – kérdezte most megint komolyan az író, és ismét közelebb lépett a nőhöz. Kate nagyot nyelt, ahogy orrában megérezte Rick kellemes arcvizének illatát, pillantása pedig hol a férfi szemén, hol annak ajkán pihent meg. – Olyan gyönyörű vagy ma este, hogy amikor megláttalak, elállt a lélegzetem, és csak arra tudtam gondolni, hogy meg akarlak csókolni! Mindig ez jár a fejemben, amikor a közelemben vagy! Ha nem vagy velem, csak te jársz a fejemben! – suttogta Castle, és egyre közelebb hajolt Kate-hez, aki szóhoz sem jutott a vallomás hallatán. A gondolatra, hogy a férfi megcsókolja, remegni kezdett a térde, és azt hitte, lábai felmondják a szolgálatot. Megbabonázva nézte az író ajkát, mely egyre közelebb volt az övéhez.

-          A vendégek… - kezdett erőtlenül tiltakozni Kate, noha már semmire sem vágyott jobban, minthogy ajkaik találkozzanak.

3. rész

-          A vendégeid most már tényleg hiányolnak – tiltakozott suttogva Kate továbbra is.

-          Ki akarsz menni? – kérdezte Castle, esélyt adva neki arra, hogy meghátráljon a csók elől, ha úgy akarja, de egy tapodtat sem mozdult a közeléből. Kate a válaszon gondolkodott, a férfi pedig türelmesen várt. Nem sürgette, nem támadta le. Azt akarta, hogy ha most megcsókolja a nyomozót, akkor ő azért csókoljon vissza, mert így akarja. Kate nem tudta, mit feleljen. A szívére vagy az eszére hallgasson. Vágyott a férfi csókjára, érezni akarta ajkát az övén, ugyanakkor rettegett attól, hogy sebeket szerezzen. Nagy változást hozna a csók az életébe, és neki fogalma sem volt róla, hogy kész-e erre a változásra. Egy hang azonban azt súgta neki, ha most is visszautasítja a férfit, talán elveszítheti örökre.

-          Én csak… arra gondoltam… - kezdett bele Kate, hogy tovább húzza az időt, de Castle félbeszakította.

-          Mi lenne, ha most nem gondolkodnál? – kérdezte még mindig suttogva, majd ismét feltette a kérdést – Azt akarod, hogy kimenjünk? – fúrta kék szemét a nő szemébe Castle, és visszafojtott lélegzettel várta a választ. Ha Kate most igennel felel, akkor biztos lehet benne, hogy közöttük soha nem lesz semmi a barátságon kívül. Kate egy pillanatig tétovázott, majd úgy döntött, elég volt abból, hogy folyton a következményekkel foglalkozzon. Vett egy mély lélegzetet, és csak suttogta a választ.

-          Nem. Nem akarom. – lehelte. Rick szeme felragyogott, amikor meghallotta a választ, tüdejét pedig megkönnyebbült sóhaj hagyta el. Kezét a nő derekára csúsztatta és közelebb vonta magához. Kate lehunyt szemmel várta, hogy a férfi ajka megtalálja az övét, miközben szíve a torkában dobogott. Rick kissé előrehajolt, hogy lágyan érintse meg ajkával a nő édes ajkát. Minden pillanatot ki akart élvezni, azt akarta, hogy a pillanat beleégjen elméjébe, hiszen évek óta erre várt. Ekkor azonban éles hang szakította ki őket a varázslatból, anélkül, hogy akár egy pillanatra megízlelhették volna a másik ajkát. Kate azonnal kibontakozott az ölelésből, és két lépést hátrált a férfitól. Égő arccal kotorászott táskájában telefonja után. Képtelen volt elhinni, hogy az imént majdnem megcsókolta Castle-t.

-          Beckett! – szólt bele a készülékbe, miközben kerülte az író tekintetét. – Rendben, máris ott vagyunk. – vette fel ismét hivatalos álarcát a nő, és Castle csalódottan vette tudomásul, hogy elszalasztotta a lehetőséget, hogy megcsókolja a nőt, és a mai nap folyamán már nem is fog ennél közelebb kerülni hozzá. Ez világosan látszott abból, ahogy Kate felé fordult. Ismét a határozott, magabiztos nyomozó állt vele szemben. Tekintetéből eltűnt a bizonytalanság, a vágy. – Hullánk van – világosította fel Kate a férfit, majd az ajtó felé indult, de Rick elkapta a karját, még mielőtt kilépett volna.

-          Kate… ami az imént történt – fogott bele az író félénken. Nem akarta, hogy ez is csupán egy elfelejtett közös pillanat legyen, mint a csók, melyet egy évvel ezelőtt váltottak.

-          Castle… ne most beszéljük ezt meg. – szabadította ki kezét Kate. Szívében szúrást érzett, amikor meglátta a férfi szemében felcsillanó csalódottságot, de most képtelen lett volna beszélni az imént történtekről. Ő maga sem tudta, mi is történt pontosan, vagy hogyan történhetett meg. Időre volt szüksége, hogy tisztázza magában a dolgokat. – Gyilkosság történt, muszáj mennem.

-          Meg fogjuk beszélni? – nézett rá reménykedve a férfi, és Kate elmosolyodott, ahogy meglátta a kisfiús tekintetben megcsillanni a reményt és félelmet.

-          Megígérem! – biztosította Kate, majd amikor látta, hogy Castle megnyugodva bólint, még hozzátette – De nem most. Most meg kell néznem egy hullát. Velem tartasz?

-          Lássuk csak… egy halott kontra Gina partija! – játszott felfelé nyitott tenyérrel, mintha egy mérleg két tányérja lenne, majd elvigyorogta magát – Nem kérdés, melyik izgalmasabb. Egy perc és mehetünk! – kacsintott a nőre, aki fejét ingatva követte a férfit a nappaliba, ahol a vendégseregnek látszólag fel sem tűnt, hogy ők ketten eltűntek. Kate hamar megtalálta Espo-t és Ryan-t, akik vidáman beszélgetve falatoztak a svédasztal körül. Amíg ő felvilágosította őket, hova kell menniük, Castle elköszönt anyjától és Alexistől, majd négyen egyszerre távoztak a partiról.

Kate fázósan húzta össze magán a kabátját. Ugyan már márciust írtak a naptárak, éjjel még igencsak hideg volt New Yorkban. Óvatosan közelítette meg a helyszínt, egy sikátort a 72. utca sarkán. Az éjszaka sötétségét a járőrautók fényhídjának ütemes villogása törte meg. A kordonszalagot azonnal felemelte egy járőr, amikor felmutatták jelvényeiket, miközben szemét végigfutatta Kate testén. Castle gyilkos pillantást küldött a járőr felé, majd követte a nőt. Kate, ahogy végignézett a tetthelyen, összeszorult a gyomra. Az áldozat egy fiatal férfi volt. Vérbe fagyva feküdt a hideg talajon, félig a sikátor falának támaszkodva. A helyszín kísértetiesen hasonlított anyja gyilkosságának helyszínéhez, és neki erőt kellett vennie magán, hogy az ügyre koncentráljon. Megrázta a fejét, hogy elűzze a feltörő emlékképeket, majd a halottkém felé fordult.

-          Mit tudunk? – kérdezte tárgyilagos, hivatalos hangon, miközben kesztyűt húzott.

-          Maguknak is szép jó estét! – köszöntötte őket szarkasztikus humorral Perlmutter, majd felhúzott szemöldökkel nézett végig Kate elegáns öltözékén, kontyba tekert haján, végül szolid sminket viselő arcán állapodott meg. – Uram ég! Ugye nem azt akarja mondani, hogy randizott az áldetektívvel! – kiáltott fel meglepetten Perlmutter, majd az ugyancsak elegánsan felöltözött, öltönybe bújt Castle felé intett.

-          Nem, egy könyvbemutató partin voltunk. – válaszolt kelletlenül Kate. Nem érezte, hogy a halottkémnek bármi köze lett volna ehhez, így gyorsan témát váltott, miközben kezével kihúzta a kontyot tartó csatokat, és megrázta fejét, amitől haja lágy hullámokban omlott a vállára. Castle megbabonázva nézte minden mozdulatát, és érezte, hogy kiszárad a szája. Végül Kate hangja rántotta vissza az ügyhöz. – Tehát, valami tipp, hogy ki az áldozat?

-          Hogy kicsoda, arról fogalmam sincs. Nem kutattam át a zsebeit, ezt a mókát meghagyom maguknak – húzta el a száját Perlmutter, majd folytatta – 30 év körüli fehér férfi, a halál oka minden bizonnyal a szúrt seb a mellkason. Legalábbis valamelyik a négy közül.

-          Négyszer szúrták meg? – döbbent meg Castle. Most először szólalt meg, mióta a helyszínre érkeztek, és Perlmutter arcáról leolvashatta, hogy most sem kellett volna.

-          Négyet mondtam, nem? Azért mert annyiszor szúrták meg. De hajoljon közelebb és számolja meg maga is! – gúnyolódott sértetten a halottkém, mire Castle csak egy kínos vigyort felöltve, fejét rázva utasította el a lehetőséget – Jézusom! Meddig lesz még ez itt? – nézett most Perlmutter kérdőn Kate felé, de a nyomozó nem válaszolt, helyette az ügyről kérdezett.

-          A halál ideje?

-          A test állapotából ítélve, úgy este nyolc és tíz között lehetett. – válaszolt a doki - pontosabbat a boncolás után tudok mondani.

-          Köszönöm – bólintott Kate, majd minden figyelmét az éppen odaérkező Ryan-nek szentelte.

-          Az áldozat David Mendoza, újságíró. Ezeket az iratokat találták a járőrök a sikátor melletti kukában – nyújtotta át Beckettnek az áldozat tárcáját. Kate szótlanul megforgatta a kezében, minden kis zsebet megnézett rajta, majd töprengve emelte fel fejét.

-          Valószínűleg kirabolták, mert pénz és hitelkártya sincs benne. Mit keresett itt, amikor a város másik felén lakik… - gondolkodott hangosan, majd Ryan-hez fordult – szemtanú? vagy bárki, aki látott vagy hallott valamit?

-          Esposíto most beszél egy nővel, aki látott egy fekete férfit elrohanni úgy este háromnegyed kilenc körül.

-          Személyleírás?

-          Beküldtük egy járőrrel az őrsre, hogy elkészíthesse a fantomképet.

-          Rendben, akkor mi is bemegyünk. – bólintott Kate, majd Castle-el együtt a kocsi felé vették az irányt.

Amikor már az autóban ültek, Castle idegesen kezdett el dobolni ujjával, mely Kate-nek is feltűnt. Kíváncsian mérte végig, de nem szólt egy szót sem, csak a forgalomra koncentrált, mely annak ellenére nagy volt, hogy már éjfél is elmúlt. Végül Castle mégis megszólalt.

-          Most hogyan tovább? – tette fel a kérdést, mire Beckett nagyot sóhajtott.

-          Először is, meg kell tudnunk, volt-e családja, akiket értesítenünk kell a haláláról. Aztán pedig… - kezdett volna bele Kate, de Castle félbeszakította.

-          Nem erre gondoltam, te is tudod. – jegyezte meg halkan, és Kate zavartan harapta be alsó ajkát. Tisztában volt vele, hogy a férfi a hívás előtti pillanatukra gondolt, de még korántsem érezte magát késznek arra, hogy erről beszélgessenek. Castle azonban folytatta – Nem fogunk róla beszélni, ugye? – kérdezte csalódottan, és amikor Kate rápillantott, fájdalmat látott átsuhanni arcán – ugyanúgy nem beszélünk majd róla, mint a csókról, ami egy évvel ezelőtt történt.

-          Castle… én… - kezdte volna a nyomozó, ekkor azonban hirtelen hangos dudaszót hallott, ő pedig minden igyekezetével azon volt, hogy időben megálljon az autóval.

4. rész

Kate beletaposott a fékbe, az autót pedig egy hirtelen mozdulattal jobbra kormányozta, így sikerült elkerülnie, hogy összeütközzön a szemből érkező sárga taxival. Autójuk hangos fékcsikorgással állt meg, Castle pedig a fékezés erejétől előrebukott. Szíve a torkában dobogott, amikor ránézett a mellette ülő nőre, hogy megbizonyosodjon róla, őt is megvédte a biztonsági öv. Tekintetük találkozott, és Rick figyelmét nem kerülte el a megkönnyebbült sóhaj, mely Kate tüdejéből távozott, amikor látta, hogy vele is minden rendben. Kate ösztönösen simított végig a férfi vállán, úgy kérdezte.

-          Jól vagy?

-          Igen. – válaszolt a férfi, de szemét nem vette le a nőről. Amikor Kate felfogta, hogy éppen a férfit simogatja, azonnal visszahúzta kezét, és zavartan kezdte mobilját keresgélni. – Mégis mi a fene volt ez? – kérdezte Castle, miközben igyekezett úgy tenni, mintha az iménti közjátékot észre sem vette volna.

-          Nem tudom, de kiderítem! – felelte Kate, miközben mobilján már Ryant hívta. – Ryan! Nyomozz le nekem légy szíves egy new york-i rendszámot! G55 3ZW – diktálta be a rendszámot a férfinak, amikor az felvette a készüléket – fekete Mercedes, sötétített ablakokkal! Majdnem leszorított egy másik autót az útról, és vele együtt minket is. Ha megvan, azonnal hívj. Köszi! – tájékoztatta társát a nő, majd letette a telefont, és elindította az autót, miközben kerülte Castle pillantását.

-          Ez meleg helyzet volt – jegyezte meg csendesen Rick, és Kate most oldalról rápillantott, mire ő folytatta – Képzeld, mi lett volna, ha úgy halunk meg, hogy sosem tudom meg, mit akartál előtte mondani. – mosolygott rá kisfiúsan Castle, de Kate érezte, hogy így akarja a beszélgetést ismét a szobában lezajlott eseményekre, a majdnem csókra terelni.

-          Castle… tudom, hogy azt várod, megbeszéljük a dolgokat, de őszintén szólva… - kezdett bele Kate, de ekkor félbeszakította a telefon csengése. Rick elmormolt egy szitkot az orra alatt, miközben a nyomozó felvette a telefont. – Beckett!

-          Leellenőriztem a rendszámot, amit kértél – hallotta Ryan hangját a vonal végén – Nincs a rendszerben. Semmit nem tudunk a tulajdonosról.

-          Az hogy lehetséges? – döbbent meg Kate – Ha forgalomban van, szerepelnie kell az adatbázisban.

-          Nem tudom, de ezen a rendszámon nincs autó bejelentve. – felelt Ryan lehangoltan, hogy nem tud segíteni felettesének.

-          Oké, Ryan, azért köszönöm – búcsúzott el Kate, majd homlokát ráncolva tette le a telefont.

-          Nem szerepel a rendszeretekben az autó? – kérdezte Castle, és most Kate örült, hogy nem a partin történtekről kell beszélnie, így magabiztosan felelt.

-          Nem. Ryan szerint, semmi nincs az autóról, vagy a tulajdonosról. Ennek így semmi értelme… - tűnődött még mindig hangosan Kate, de Rick közbeszólt.

-          Talán mégis. Hivatali autó. – jegyezte meg nyugodtan, mire Kate döbbenten nézett rá.

-          Hivatali… - ismételte meg lassan, majd tenyerével a kormányra csapott – Ez az! A hivatali autókat, mint amilyen a polgármester, vagy a képviselők autója, nem szokták bejelenteni, de… - akadt most meg ismét – de azokat egyéni rendszámmal látják el. – fűzte hozzá, amire már Castle sem tudott felelni.

-          Úgy tűnik, még egy képviselő ússza meg, hogy úgy vezet, mint egy ámokfutó – húzta el Rick a száját megvetően.

-          Úgy tűnik! De nem a mi dolgunk, ezzel foglalkozzanak a járőrök – rántott a vállán Kate, jelezve, hogy nem tulajdonít nagy jelentőséget az esetnek, majd a következő sarkon balra kormányozta az autót, és leparkolt a kapitányság előtt.

Az utat a liftben szótlanul tették meg. Castle nem próbálta meg ismét felhozni a partin történteket. Úgy tűnt, Kate nem akar róla beszélni, ő pedig szomorúan és csalódottan vette ezt tudomásul, és úgy döntött, nem erőlteti tovább. Kate kifejezetten örült a csendnek, ami körbevette őket, így legalább tudott gondolkodni az elmúlt este eseményein. Érezte, hogy a férfi beszélni szeretne a dolgokról, de nem tudta, mit mondhatna. Ugyan érezte, hogy a fal, mely szívét körbeveszi egyre vékonyabb, mégis félt közel engedni magához az írót. Bár minden porcikájával érezte a szexuális feszültséget, mely közöttük volt, mégsem mert engedni vágyainak. Végül a lift kattanása ugrasztotta ki gondolataiból, és ő azonnal kilépett, és egyenesen az asztalához ment, míg Castle a pihenő felé indult, hogy kávét készítsen mindkettejüknek. Alig leült Kate az asztalához, máris megjelent Espo.

-          Hey, Beckett! A szemtanú segítségével elkészült a fantom kép a fickóról, akit a tetthelyen láttak a gyilkosság időpontjában. – lobogtatott meg kezében egy rajzot Javi, majd feltette a fehér táblára.

-          Azonosítottátok? – kérdezte Beckett, miközben felállt, hogy közelebbről szemügyre vegye a képet.

-          Igen! A neve Random Lewis. Többször volt büntetve, szép kis lajstroma van nálunk is a rendszerben. – tájékoztatta felettesét Javi, miközben egy újabb képet tett fel a táblára a fantomkép mellé, mely Random-ot ábrázolta, és mely egy rendőrségi felvétel volt az adatbázisból. – Bolti lopással kezdett, illetve egy ideig zsebesként dolgozott az utcán. Szép lassan mászta meg a ranglétrát, míg eljutott a rablásig.

-          Aztán pedig a gyilkosságig – fűzte hozzá szárazon Kate – Szép karrier!

-          Random? Az a neve, hogy „véletlen”? – állt meg mellettük Castle két kávéval a kezében, melyből az egyiket Beckett kezébe nyomta, aki hálásan mosolygott rá, és belekortyolt a forró nedűbe – Nem csoda, hogy gyilkos hajlamai vannak! – humorizált Rick tovább, miközben helyet foglalt Kate asztalának szélén. Kate elmosolyodott, Javi pedig elhúzta a száját.

-          A lényeg – nyomta meg a szót hangsúlyosan Javi, hogy Rick érezze, éppen valaminek a közepén volt, amikor félbeszakította – hogy a szemtanú a fénykép alapján is azonosította, így már biztosan tudjuk, hogy ő volt ott a helyszínen.

-          Rendben! Adjatok ki rá körözést, és hozzátok be! – adta ki az utasítást Beckett, majd letette a kávét az asztalra, és a pihenők felé indult.

-          Hová mész? – állította meg kérdésével Rick, mire Kate visszafordult.

-          Átöltözni – vágta rá a legtermészetesebb módon a nyomozó, mivel még mindig ugyanabban az estélyi ruhában volt, és kezdte kényelmetlenül érezni magát benne az őrsön.

-          Én egész nap elnéznélek ebben a ruhában – mosolygott rá a férfi Kate-re, aki érezte, hogy melege lesz a pillantásától – Mindenesetre, ha segítségre van szükséged, csak szólj – villant meg huncut csillogás Rick szemében, és élvezettel figyelte, hogy Kate elvörösödik, így folytatta – szívesen lehúzom a cipzárt… vagy ilyesmi – vigyorgott még mindig a férfi, mire Kate úgy döntött, belemegy a játékba. Lassan körbenézett a teremben, majd amikor látta, hogy senki nem figyel, odasétált a férfi elé, szorosan megállt előtte, kezét megtámasztotta a férfi mellett az asztalon, úgy, hogy arcukat csak pár centi választotta el egymástól. Castle tekintete a nő ajkára siklott, majd tekintetük egybekapcsolódott, amikor Kate beszélni kezdett.

-          Mit szólnál, ha azt mondanám, szeretném, ha segítenél kibújni a ruhámból – suttogta lágyan a szavakat Kate, és amikor látta, hogy Rick pupillája kitágul, és nagyot nyel, elégedetten folytatta – Lehúznád a cipzárt, hogy kibújhassak belőle? - vált egyre halkabbá a hangja a nőnek. Castle levegőt venni sem mert, kiszáradt a szája, szíve pedig a torkában dobogott. Érezte, hogy teste megfeszül, ahogy elképzeli magában a jelenetet, ahogy Kate ott áll előtte, ő lassan lehúzza a cipzárt, melytől szabaddá válna a nő meztelen háta. Végig simíthatna kezével selymes bőrén. Pislogva próbált visszatérni a jelenbe, úgy kérdezte.

-          Tényleg? Én… szóval… ha valóban… - dadogta a férfi, mire Kate egyszer csak távolabbra húzódott tőle, és felkapta Castle mellől a kávéját.

-          Nem! – villantott rá egy mosolyt Kate, majd fejét rázva ismét elindult, de még hátraszólt a férfinak – Nem hiszem el, Castle, hogy megint bedőltél! – majd eltűnt a sarkon, ahogy az öltözők felé fordult. Castle egy pillanatig némán nézett utána, igyekezett rendbe szedni gondolatait, elcsitítani vadul dübörgő szívét, megálljt parancsolni fantáziájának, majd hirtelen ötlettől vezérelve felpattant, és a nő után indult.

5. rész

Beckett még mindig mosolygott, amikor belépett a női öltözőbe. Annak ellenére, hogy félelmei nem múltak el azzal kapcsolatban, hogy közel engedje-e magához az írót, nem tudta megállni, hogy ne incselkedjen vele. Élvezte egyre gyakoribb és egyre intimebb évődéseiket, és nőként imponált neki, hogy milyen hatást vált ki a férfiból egy véletlen érintésével. Az már kevésbé tetszett neki, amit a férfi váltott ki belőle. Valahányszor ránézett, és összekapcsolódott tekintetük, úgy érezte, mintha azok a kék szemek mágnesként tartanák fogva az övét, és nem tudott szabadulni hatásuk alól. Szíve kalapálni kezdett, majd’ szétvetette bordáit, testét pedig forróság öntötte el. Bele sem mert gondolni, hogyan reagálna, ha Castle megcsókolná, ha már a pillantása ennyire tűzbe hozza. Ahogy beért az öltözőbe haragosan rázta meg fejét, hogy kiűzze belőle gondolatait, melyek foglalkoztatták.

-          Szia Karen! – köszönt vidáman a szekrény előtt álló egyenruhás nőnek, aki épp golyóállómellényét csatolta fel, mielőtt felvette fekete ingét, majd szőke hajkoronáját kezdte kontyba tekerni, ahogy a belépő nyomozó felé fordult.

-          Szia Kate! Hű, de csinos vagy! – futatta végig Kate testén pillantását elismerően, miközben irigykedve állapította meg a kissé molett lány, hogy milyen tökéletesen mutat a nőn a kék spagetti pántos ruha – Csak nem egy randiról rángattak be? – kérdezte szörnyülködve, mire Kate mosolyogva válaszolt.

-          Dehogy, csak egy könyvbemutatóról – felelte, majd szekrényéhez lépett, hogy előhalásszon onnan egy inget és farmert, miközben áldotta eszét, hogy mióta Castle egyszer leöntötte kávéval, azóta mindig tart a szekrényben egy váltás ruhát.

-          Ó, a könyvbemutató! – kacsintott sokat sejtetően a Karennek nevezett járőr, és cinkosan közelebb hajolt a nyomozóhoz, aki szemöldökét felhúzva kissé hátrébb hajolt. – A legújabb Rick Castle könyv Nikki Heat-ről, igaz? Az alteregódról – kuncogott vidáman, mint egy bakfis, mire Kate elhúzta a száját.

-          Nem az alteregóm. Nikki Heat és köztem semmi hasonlóság nincs! – hárította el a feltételezést a nő, miközben lerúgta magas sarkú cipőjét, így most már csak fél fejjel volt magasabb a járőrnél.

-          Apropó, már kérdezni akartam tőled – váltott témát hirtelen Karen – mondd csak, Castle szabad? Úgy értem, van valakije?

-          Hogy? Én…

-          Szívesen randiznék vele, persze, csak ha szabad, és te sem bánod! – hadarta egy levegővel izgatottan Karen.

-          Miért tőlem kérsz engedélyt? – nézett rá értetlenül Kate.

-          Én csak azt gondoltam, hogy köztetek talán több is van, mint partnerség, elvégre négy éve lóg rajtad, és lesi minden mozdulatodat. – magyarázta Karen úgy, mintha a világ legegyértelműbb dolgát kellene elmagyaráznia.

-          Nos, khm… - krákogott Kate zavartan, de folytatta – nincs közöttünk semmi. Csak társak vagyunk – világosította fel Karent a nyomozó, majd amikor látta, hogy annak felcsillan a szeme, sietve hozzáfűzte – De úgy tudom, van valakije!

-          Valóban? – húzta el csalódottan száját Karen. Kate maga sem értette, miért mondta ezt, hiszen tudomása szerint, az író nem járt senkivel. Mégis a tudat, hogy mással találkozgathat égetni kezdte a szívét. Karen rántott egyet a vállán, mint aki már túl is tette magát a csalódottságán, majd ismét Kate felé fordult, aki még mindig a ruha cipzárjával küzdött. – Segítsek? – kérdezte tőle, de Kate a fejét rázta.

-          Nem, köszönöm. Ha sikerült belebújnom, akkor az ellenkezője is sikerülni fog - villantotta meg elszántan tökéletes fogsorát, majd intett Karennek, aki az ajtó felé vette az irányt. Minél jobban igyekezett azonban, annál kevésbé tudott győzedelmeskedni a ruha felett. Átkozta magát ostobaságáért, amiért nem fogadta el a járőr segítségét, amikor felajánlotta. Éppen amikor már feladta volna, zajt hallott a háta mögött. Megkönnyebbülten sóhajtott fel a tudatra, hogy Karen jött vissza. Anélkül, hogy hátrapillantott volna, megszólalt.

-          Karen, mégis csak elkelne a segítség – nevetett zavartan – lehúznád a cipzárt? – kérte, majd az illető anélkül, hogy válaszolt volna, közelebb lépett, és lassan lehúzta a cipzárt. Kate érezte, hogy a ruha enged, és lassan csúszni kezd a válláról, ekkor azonban azt is érezte, hogy egy meleg kéz gyengéden simít végig a hátán, fel egészen a nyakáig. Gerincén borzongás futott végig, és ő döbbenten fordult hátra. Egyetlen ember érintésére reagált csak így a teste. Meglepettsége még nagyobb lett, amikor tekintete Castle vágytól elhomályosult tekintetével találkozott. Ahogy pillantásuk összekapcsolódott, Kate megint érezte, ahogy a vér száguldozni kezd az ereiben. Castle egy lépést közelebb jött, kezével végig simított a nyakán, majd ajka egyre közelebb került a nőéhez. Még mielőtt azonban ajkuk találkozott volna, Kate ráeszmélt hol is vannak, és egy lépést hátrált az írótól – Castle? – nyögte ki döbbenten, miközben zavartan kapott oda kezével a ruhához, még mielőtt az teljesen lecsúszik róla – mi a nyavalyát keresel itt? Ez a női öltöző!

-          Csak beszélni szerettem volna veled – válaszolt halkan a férfi, és minden igyekezetével azon volt, hogy ne érintse meg újra a nő selymes bőrét, melynek tapintását még mindig ujjaiban érezte.

-          Itt? – nézett körül sokat mondón a nő, majd folytatta – Az ég áldjon meg, nem ért volna ez rá akkor, ha már átöltöztem?

-          Nézd a jó oldalát – csillant pajkos fény a férfi szemében – ha nem jövök, még mindig a cipzárral viaskodnál.

-          Nem vagy vicces! – morgott Kate tovább, de Castle-t egy cseppet sem érdekelte. Úgy gondolta, mindent megért a pillanat, hogy hozzáérhetett a nőhöz, hogy végig simíthatta meztelen bőrét, mely minden fantáziáját felülmúlta. – Castle! – rántotta ki gondolataiból a nyomozó erélyes hangja – szeretnék átöltözni!

-          Csak nyugodtan, engem nem zavar – vigyorgott szemtelenül Rick, mire Kate szeme haragosan villant.

-          Egyedül! – tette hozzá a nő, jelezve, hogy hagyja magára.

-          Kate, sajnálom. – tűnt el a pajkosság Rick szeméből, ami összezavarta a nőt. Nem tudta, mit sajnál a férfi, így rákérdezett.

-          Mit? Hogy betörtél a női öltözőbe?

-          Azt is – hajtotta le fejét bűnbánón Castle, majd Kate szemébe nézve folytatta – de leginkább azt, ahogy a partin viselkedtem veled. Nem kellett volna olyanokat mondanom. Te nyilván nem érzel ugyanígy, én viszont erőltetem ezt a dolgot… - dadogott zavartan, de Kate közbevágott.

-          Ne! Ne kérj elnézést, Castle. – vágott a szavába a nő, és egy pillanatra még azt is elfelejtette, hogy nincs rendesen felöltözve, amikor közelebb lépett a férfihoz. – Fontos vagy nekem… nagyon…, de nem tudom, készen állok-e arra, amit te szeretnél. - igyekezett Kate megmagyarázni érzéseit a férfinak, ami lévén, hogy ő sem igazán értette őket, nem volt a legegyszerűbb feladat, de azért töretlenül folytatta – nem akarlak elveszíteni, de időre van szükségem!

-          Mennyi idő kell? Négy éve várok rád Kate… mennyi idő kell még? – kérdezte szomorúan Castle. Egyre inkább úgy érezte, hogy a nő csak így akarja elkerülni, hogy nyíltan ki kelljen mondania, nem érez úgy iránta, ahogy ő. De most szilárdan elhatározta, hogy addig nem megy ki a helyiségből, amíg konkrét, egyenes választ nem kap. Továbbra is a választ várva nézett a nő szemébe, és meglepődött, amikor annak könnyes lett a szeme.

-          Castle, én… nem tudom megadni neked, amire vágysz. Én nem… - suttogta Kate a szavakat, melyek Rick lelkéig hatoltak, mint egy jeges tőr, fájdalmas sebet hagyva, melyről tudta, évek múlva is kínozni fogja.

-          De én csak rád vágyom! – nézett rá könyörgőn, majd közelebb lépett a nőhöz, és kezével megsimogatta arcát, majd nyakát, úgy húzva magához egyre közelebb, miközben halkan suttogott – ne küzdj ellenünk Kate! Szeretlek! – suttogta tovább, és Kate már ajkán érezte a férfi forró leheletét. Testét forróság járta át, szíve vadul dübörgött mellkasában, ahogy várta, hogy ajkuk találkozzon. Érezte, hogy ellenállása gyengül, és most már csak szerette volna átadni magát a varázslatnak.

6. rész

Ahogy Castle ajka egyre közelebb ért az övéhez, úgy gyorsult fel Kate pulzusa. Érezte, hogy testét elönti a forróság, ahogy megérezte a férfi forró leheletét az ajkán, és szemét lehunyva várta, hogy ajkaik végre találkozzanak. Castle lágyan, puhán érintette meg a nő ajkát, és testén borzongás futott végig, ahogy meghallotta, hogy Kate felsóhajtott, és a nő ajka engedelmesen nyílt meg előtte. Nyelvével beljebb hatolt a finom ajkak közé, és édes táncra hívta a nőét, aki nem ellenkezett, elfogadta a felkérést. Lassan, érzékien csókolták egymást, minden egyes pillanatot kiélvezve, melyet a másik ajkának érintése nyújtott számukra. Castle még közelebb vonta magához a nő karcsú testét, miközben kezével végigsimított meztelen hátán. Kate mindkét karjával átölelte az író nyakát, és érzéki mozdulattal túrt bele a férfi sűrű hajába, és húzta magához még közelebb. Castle egyre szenvedélyesebben vette birtokba a nő mézédes ajkait, és Kate ugyanolyan szenvedéllyel válaszolt. Érzékien felnyögött, amikor Rick a nyakát kezdte el csókolgatni, és érezte, hogy gerincén bizsergés fut végig. Kezével végigsimított a férfi hátán, vállán, majd a mellkasán, miközben testével még közelebb bújt hozzá, olyan szorosan, amennyire csak lehetett. Teste lángolt, ahogy Rick keze végigsimított meztelen combján.

-          Csodálatos vagy! – zihálta Rick két csók között, majd ajkát érzékien húzta végig a nő nyakán.

-          Shhh… - suttogta Kate. Nem akart most beszélgetni, csak érezni akart. Ajkuk ismét szenvedélyesen találkozott, és Kate finoman megharapta a férfi alsó ajkát, aki felnyögött az érintésre, és kezével bebarangolta a nő testét, miközben Kate-et az öltözőszekrénynek nyomta. Kate belemosolygott a csókba, amikor megérezte a férfi izgalmát, miközben Castle simogatások közepette húzta egyre feljebb a szoknyáját, Kate pedig egyesével gombolta ki a férfi ingét. Castle lélegzete is elállt, amikor meztelen bőrén megérezte Kate tenyerét. Ajkaival most a nő nyakát, melle vonalát kényeztette, a nő pedig lágyan húzta végig nyelvét a férfi fülcimpáján. Szenvedélyes pillanatukat a nyomozó telefonjának csörgése zavarta meg. Kate anélkül kezdte el keresni telefonját, hogy a csókot megszakította volna.

-          Engedd hangpostára – mormolta a nő szájába a szavakat Castle és tovább csókolta.

-          Oké – lehelte vissza a nő, és éppen amikor ki akarta volna nyomni a készüléket, meglátta, hogy Ryan keresi ilyen kitartóan. Kelletlenül szakította meg a csókot, és tolta magától távolabb a vágytól elhomályosult tekintettel ránéző írót. – Beckett! – válaszolt a hívásra, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy vadul dübörgő szívét megnyugtassa, és légzése is normalizálódjon.

-          Merre kószálsz? – kérdezte Ryan szemrehányó hangon felettesét.

-          Itt vagyok az őrsön… bejöttem átöltözni – felelte Kate, miközben kerülte az író tekintetét.

-          Behoztuk Random Lewist, gondoltam te akarod kikérdezni. – hallotta Ryan hangját a vonal végén.

-          Így van, máris ott vagyok, csak adj öt percet! – vágta rá azonnal, majd letette a telefont. Amikor Castle felé fordult, annak vidám tekintetével találta szembe magát.

-          Nem tudom, hogy ezt bóknak vegyem-e, vagy sem, de öt percnél kérhettél volna többet is. – vigyorgott szemtelenül a férfi, majd hozzátette – bár, igaz, ami igaz, négy év várakozás után…

-          Castle, szeretnék átöltözni, ki kell hallgatnom Randomot. – felelte Kate és jelezve, hogy komolyan gondolja, amit mondott, az öltözőszekrényhez fordult.

-          Kate… - szólította meg Castle ezúttal komolyan és halkan, miközben maga felé fordította a nőt. Gyomrát görcsbe rántotta a félelem, ami hatalmába kerítette, ahogy belenézett a nő szemébe, melyből eltűnt a szenvedély, és a vágy, csak a távolságtartás maradt. – Ami az imént történt… varázslatos volt!

-          Tényleg az volt, Castle – ismerte be a nő is, mire Castle szemébe visszatért a remény. Nem tagadhatta le maga előtt sem, hogy mennyire élvezte a férfi érintését, csókját, simogató kezét a testén, ahogy azt sem tagadta le, hogy ha a telefon nem szól közbe, valószínűleg itt az öltözőben lettek volna egymáséi. De képtelen volt megszabadulni a kételyektől, melyek kínozták. Úgy érezte, Rick sokkal jobbat érdemel nála. Sokkal többet érdemel annál, amit ő tud nyújtani a számára, így folytatta – és tudod, mi volt még? A múlt. – mondta ki halkan, és amikor meglátta a férfi szemében megjelenő döbbenetet, majd fájdalmat, lehunyta a szemét és elfordult.

-          Ez meg, mégis mit jelentsen? – nézett rá döbbenten Rick.

-          Azt, hogy soha többé nem fog megismétlődni! – jelentette ki határozottan a nő, holott még mindig reszketett minden porcikája, és teste minden pontja lángolt, ahol az író ajka megérintette. Castle egyetlen csókjával olyan reakciót váltott ki testéből és lelkéből, amiről azt hitte, nem is léteznek.

-          De… amit éreztem… én még soha, senkivel nem éreztem ezt! – tiltakozott kétségbeesetten Castle a visszautasítás ellen, de Kate csak a fejét rázta.

-          Értsd meg, Castle, hogy ez most fordult elő először és utoljára! Nem fog megtörténni többet, mert… ez úgysem működne!

-          Kate, ne mondd ezt! – könyörgött neki a férfi elcsukló hangon, de nem fordult hátra. Nem engedheti közel magához az írót, amíg nem biztos a saját érzéseiben. Abban, hogy teljes mértékben önmagát tudja adni a kapcsolatba. Sem Will, sem Josh, sem Demminggel való kapcsolatában nem tudott igazán felengedni, s noha az íróval már most mélyebb volt a kapcsolatuk, mint bármelyik másik férfival, félt elveszíteni ezt. Kihúzta magát, és elismételte korábbi kérését.

-          Castle, szeretnék átöltözni. Kérlek!

-          Ennyi? – kérdezte döbbenten a férfi. Még mindig nem akarta elhinni, hogy azok után, amit átéltek egymás karjaiban, az elsöprő szenvedély után a nő a mennyország kapujából letaszítja a pokolba.

-          Igen, ennyi. – jelentette ki a nő, majd torkát összeszorította a sírás, amikor meghallotta, hogy csapódik az öltöző ajtaja, és ő egyedül maradt.

Alig néhány perccel azután, hogy Castle elhagyta az öltözőt, Kate jelent meg farmerban, és fehér ingben a vallató előtt. Rick, ahogy meglátta a nőt, azonnal felpattant, és megállt előtte. Halkan intézte hozzá szavait, hogy rajtuk kívül senki más ne hallja.

-          Tudomásul vettem, amit benn mondtál. Azt, hogy közöttünk nem lehet semmi – mondta ki határozottan Castle a számára fájdalmas szavakat, melyek mindegyike égő sebet hagyott maga után, de erőt vett magán és folytatta. Míg a nőre várt, számtalanszor lejátszotta fejében a bent történteket, és arra jutott, hogy ideje elfogadnia, Kate Beckett sosem lehet az övé. Arra viszont képtelen volt, hogy magára hagyja, hogy elmenjen, és soha többé ne lássa. Még nem tudta, hogyan fogja nap, mint nap látni, és együtt dolgozni vele azok után, amit átélt a karjaiban, de a gondolatra, hogy soha többé ne lássa, még a hideg is kirázta – Ha azt szeretnéd, hogy elfelejtsük, ami történt, rendben van. Megteszem. Nem lesz könnyű, de érted megteszem. Csak arra kérlek, hogy ne zárj ki teljesen az életedből Kate. – csillogott szomorúan a férfi szeme, mire Kate gombócot érzett a torkában. Esze ágában sem volt elküldeni maga mellől a férfit, de láthatóan Rick ettől rettegett.

-          Része vagy az életemnek, Castle. Ha kizárnálak, egy részemet zárnám ki – suttogta halkan, mire Castle szomorúan elmosolyodott.

-          Fontos vagyok neked, része az életednek – ismételte meg lehangoltan a nő korábbi szavait a férfi – de annyira nem, hogy többet érezz irántam. Akkor mégis, mi történt odabenn? – faggatta a nőt, és Kate éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Espo jelent meg mellettük.

-          Hé! Lewis a kihallgatóban vár!

-          Kösz, Javi – bólintott felé a nyomozó, majd kérdőn fordult az író felé – Jössz? - kérdezte, de mindketten tudták, több van a kérdés mögött. Ha igennel felel, akkor Rick ezzel azt jelzi, hajlandó úgy tenni a továbbiakban, mintha semmi sem történt volna. Ha nemmel, akkor kettejük közös jövőjének talán örökre vége, hiszen a nő nem akart kinyílni Castle-nek, Rick pedig úgy érezte, eleget várt már hiába. Feszült csend telepedett közéjük, Espo pedig a fejét kapkodta.

7. rész

Castle agyában vadul kergették egymást a gondolatok, hogy mit is válaszoljon. Ha igennel felel, és vállalja, hogy megpróbálja elfelejteni a nemrég történteket, csak magát kínozza. Ha azonban most nem tart a nyomozóval, akkor akár el is mehet azonnal. Ebben a pillanatban szíve és esze viaskodott egymással, mindegyik igyekezett meggyőzni saját igazáról a másikat, míg Kate és Javi a válaszra vártak. Ekkor tekintete Kate tekintetével találkozott, melyből reményt, és néma ígéretet olvasott ki. Egy ígéretet arra, hogy talán egyszer majd mégis készen áll kettejükre a nő, neki csak türelmesnek kell lennie.

-          Megyek – válaszolt Rick, és hangtalanul mélyet sóhajtott, arra gondolva, hogy teljesen elment az esze. Hiszen nincs semmi garancia arra, hogy a nyomozó valaha közel engedi magához annyira, amennyire ő szeretné, hogy egyáltalán valaha még az életben megízlelheti azokat a hívogató ajkakat. Kate megkönnyebbülten indult a kihallgató felé. Rettegett, hogy elveszítheti az írót. Noha nem érezte még készen magát arra, hogy elfogadja a férfi szerelmét, kínzó volt még a gondolata is annak, hogy ne lássa soha többé.

A kihallgató szobába belépve Kate az asztal mögött ülő gyanúsítottra nézett.

- Random Lewis – olvasta fel hangosan a férfi nevét a kezében lévő dossziéból, mely a férfi priuszát, és adatait tartalmazta – lopás, rendzavarás, rablás… - kezdte sorolni a nyomozó – Anyu büszke magára, ugye? – kérdezte szarkasztikusan, mire Lewis elvigyorogta magát.

- Ha tudtam volna, hogy ilyen szexbombák is vannak a rendőrségnél, inkább zsaru lettem volna!

- Kate Beckett nyomozó vagyok, ő Richard Castle – mutatkozott be Kate, figyelmen kívül hagyva a megjegyzést, de Random csak vigyorgott tovább.

- A csóka nem érdekel, magácskát viszont meghívnám egy italra, ha végeztünk. – kacsintott a nőre bizalmasan, mire Castle fenyegetőn húzta össze a szemét, de nem szólt semmit.

- Mr. Lewis…

- Szólíts Random-nak, baby! – hajolt közelebb a már helyet foglaló nyomozóhoz, mire az megforgatta a szemét, és nagyot sóhajtott.

- Mr. Lewis – maradt Kate továbbra is a hivatalos megszólításnál – tudja, miért hoztuk be?

- Persze! – villantotta meg tökéletes fehér fogsorát a férfi, mely fekete bőre miatt szinte világított a szájában – Isten akarata volt, hogy mi ketten találkozzunk!

- Istennek ehhez semmi köze, de a new york-i rendőrségnek annál több – húzta el gúnyosan a száját Castle, aki most először szólalt meg, miközben Kate elővette a helyszínen az áldozatról készült fotókat, és egyet Random elé dobott, majd az újságíró üres tárcáját is mellé rakta, mely már egy bizonyítéktároló zacskóban volt.

- Ez talán segít, hogy rájöjjön, miért van itt. – jegyezte meg szárazon, és a férfi reakcióját figyelte. Ahogy Random meglátta a fényképet, és a tárcát, azonnal lehervadt képéről a vigyor és égnek emelte a szemét.

- Basszus! Hogy jöttek rá, hogy én voltam? – kérdezte, mire Kate és Rick döbbenten néztek egymásra. Nem gondolták volna, hogy ilyen könnyű dolguk lesz.

- Tehát beismeri, hogy maga volt? – kérdezte még mindig csodálkozva Castle.

- Nem tagadom le, ha azt várta. – rántotta meg a vállát Random, ezzel még jobban megdöbbentve a vele szemben ülőket – tehát, honnan?

- Egy szemtanú látta magát a helyszínen a gyilkosság időpontjában. – világosította fel Kate – Miért tette, Lewis?

- Gondoltam, nem ártok vele senkinek… neki meg már úgysem volt rá szüksége – ismerte be zavartan Lewis és már nyomokban sem hasonlított ahhoz a magabiztos nőcsábászhoz, akinek mutatta magát.

- Nem árt vele senkinek? Nincs rá szüksége? Elvette az életét! – tört ki Kate-ből döbbenten. Képtelen volt felfogni, hogy valaki ilyen hidegvérrel tudjon beszélni arról, hogy megölt egy ártatlan embert.

- Egy pillanat! Miről beszélnek maguk?! – kerekedett ki Random szeme, ahogy felfogta a nyomozó szavainak értelmét.

- Maga miről beszél?! – kérdezte Kate és Castle egyszerre.

- Hogy-hogy miről? A rablásról. – válaszolta Random, majd hirtelen levegő után kapkodott – Jézus! Maguk rám akarják varrni ezt? – kérdezte szinte kiabálva, miközben a fényképre mutatott. – Ezt nem én tettem!

- Random, szemtanú igazolja, hogy a gyilkosság pillanatában látta magát elrohanni a helyszínről! – szembesítette a tényekkel Kate, mire Lewis tagadólag rázni kezdte a fejét.

- Egy nagy szart! A maguk szemtanúja nem láthatott semmit! Engem biztosan nem, ugyanis éppen elhajtott, amikor én odaértem! – magyarázta, mire Castle és Kate összenéztek. Kate kissé hátrébb hajolt a széken, és kezével eltakarta arcát, mire Castle közelebb hajolt, hogy hallja, amit a nő súg neki.

- A mi szemtanúnk egy idős néni, aki a szomszéd házból látta az eseményeket – súgta Kate Ricknek, akinek minden erejére szüksége volt, hogy a nő mondandójára koncentráljon cseresznye illata, és édes ajkai helyett.

- Szerinted, blöfföl? – kérdezte Castle ugyanolyan halkan.

- Biztos vagyok benne. Az idős hölgy nem látott rajta kívül mást. – súgta vissza Kate, mire egyszer csak azt vették észre, hogy Random is közelebb hajol hozzájuk, és ugyanolyan halkan suttogni kezd.

- Nem blöffölök, és zavaró, hogy rólam beszélnek, amikor én is itt ülök.

- Mr. Lewis, hogy érti, hogy a szemtanú elhajtott? – kérdezett rá Kate az apró tényekre, remélve, hogy így sikerül összezavarnia a férfit.

- Nézzék, éppen arra sétáltam, amikor láttam, hogy egy autó áll a sikátor bejáratánál. A mi környékünkön nem nagyon rohangálnak ilyen kocsik, ezért gondoltam, közelebbről is megnézem, mi dolga van errefelé. De amikor odaértem, a pasi már beszállt a járgányba, és elhajtott. – vont vállat Random, mire Kate összeráncolt szemöldökkel nézett rá.

- Erre maga?

- Közelebb mentem, és akkor láttam meg a földön feküdni azt a csókát. Először azt gondoltam, hogy mentőt hívok, de akkor már nem élt.

- Ezért inkább kirabolta? – kérdezte Castle megvetően, mire Random mentegetőzve tárta szét karjait.

- Hé, ember! Pénzből élek, oké? És éppen akkor nem volt egy vasam sem. Gondoltam, neki már nem kell. Így aztán kivettem a tárcáját a zsebéből, kikaptam belőle a hitelkártyákat, meg a 200$-t és már ott sem voltam. De én mondom maguknak, hogy a szemtanú nem láthatott, amikor leléceltem, mert ő még előbb elment! Sőt, ha engem kérdeznek, a szemtanú nyírta ki! – dőlt hátra székén elégedett képpel Random. Arcára rá volt írva, hogy úgy érzi, megoldotta az ügyet nekik.

- Random, a mi szemtanúnk egy nő! – világosította fel Kate, mire Random arcáról eltűnt a vigyor – szóval, nem kell a duma az autóról, amely eltűnt az éjszakában. – nézett a nyomozó a férfira sajnálkozva. – Kap még egy lehetőséget, hogy elmondja, mi történt valójában, és talán szólok néhány jó szót az érdekében az ügyésznél.

- Rosszul sült el a rablás? Nem volt együttműködő az áldozat, ezért párszor megszúrta, igaz? De ezt már nehezen vette be a gyomra, hiszen eddig még nem ölt meg senkit. Ezért rohant el. – vázolta fel az eseményeket Castle, mire Random vadul rázni kezdte a fejét.

- Esküszöm, hogy igazat mondok!! Nem tudom, ki a nő, aki látott, nem is érdekel! De nem én tettem! Az a kocsi, pedig igen is, ott volt!! – bizonygatta a férfi vadul gesztikulálva.

- Random, a szemtanú nem szólt semmiféle autóról. Egyedül maga állítja, hogy ott volt! - nézett farkasszemet a férfival a nyomozó, majd amikor az nem válaszolt, összecsukta a mappát, és felállt. Keze már az ajtókilincsen volt, amikor Lewis megállította.

- Nézzék, esküszöm, hogy igazat mondok!! – kiabált Kate-nek kétségbeesetten, majd hirtelen felragyogott a szeme. – bizonyítani is tudom!

- Hogyan? – fordult most felé Kate és Rick kíváncsian.

- Egy fekete Mercedes volt… sötétített ablakokkal…

- Random… abból van egy pár! – húzta el a száját Castle, de Beckett nem szólt semmit, csak agyában kergették egymást a gondolatok.

- Az lehet, de ennek a rendszámát is tudom! – mosolygott rájuk diadalittasan a férfi, és Kate már akkor tudta, mit fog mondani, amikor még meg sem szólalt. – G55 3ZW! – hallotta most Lewis hangját, és Castle-el sokatmondóan pillantottak egymásra.

8. rész

Kate szótlanul hagyta el a kihallgató szobát, Castle-el a nyomában, míg Random csak idegesen követte őket a szemével. Amikor Beckett az asztalához ült, ledobta a mappát, melyet eddig szorongatott, és gondterhelt arccal meredt maga elé. Agyában egymást kergették a gondolatok. „hogy kerül a képbe a sötét Mercedes? Miért akarta leszorítani őket az útról? Vagy talán nem is őket akarta bántani, csak a helyszínről menekült? Na, de majdnem három órával később, miért menekült volna arra?” – cikáztak fejében a kérdések. Castle nem szólt semmit, csak némán ülve megszokott helyén figyelte a nyomozót. Szinte hallotta, ahogy a nő agyában forognak az agytekervények, miközben az ő fejében is megfordult néhány megválaszolatlan kérdés.

-          Mi jár a fejedben? – kérdezte a nyomozótól, mire Kate ránézett és tekintetében bizonytalanság tükröződött, mely most nem kettejüknek, hanem a rejtélynek szólt.

-          Azon gondolkodtam, hogy adott egy fiatal újságíró, akit megszúrtak, és egy sötét Mercedes, aminek nincs tulajdonosa, de a tetthelyen látták. – felelte. Azt, hogy Random esetleg nem mondott igazat, már akkor elvetette, amikor a férfi által megadott rendszám egyezett a majdnem balesetet okozó autó rendszámával. – mi az összefüggés?

-          Amíg nem tudjuk meg, mit keresett ott az újságíró, addig ez sem fog kiderülni – válaszolta az író, mire Beckett helyeslően bólintott, jelezve, hogy ő is erre a megállapításra jutott. Éppen ekkor érkezett az asztalához Ryan.

-          David Mendoza nem volt házas, sőt barátnője, vagy élettársa sincs. A szüleivel élt Manhattan nyugati részén, de már csak az apja él. Az anyja 19 éves korában halt meg. Tanítónő volt, és éppen hazafelé tartott, amikor kirabolták és megölték. A tetteseket sosem kapták el. David öt éve újságíró a New York Times-nál. – tájékoztatta a tényekről Beckettet Ryan, akinek a hallottak hatására egyre kisebbre szűkült a gyomra, és kezdte úgy érezni, hogy nem kap levegőt. A hasonlóság megdöbbentő volt az áldozat és az ő magánélete között, annyi különbséggel, hogy belőle nyomozó lett. Castle figyelmét nem kerülte el a nő arcán végbement változás, ahogy egyre sápadtabban hallgatja Ryan-t. Neki sem tartott sokáig, hogy felfedezze a hasonlóságokat, és tudta, hogy ezzel megint fájó sebeket tépnek fel Beckett szívében. Aggódva figyelte a nőt, aki igyekezett nem kimutatni, mi megy végbe benne, de hangja megremegett, amikor megszólalt.

-          Espoval menjetek és beszéljetek az áldozat főnökével! Tudni akarom, mit keresett a sikátorban a New York Times újságírója ilyenkor! Castle és én beszélünk az apával. – sóhajtott mélyeket, miközben kiadta az utasítást. Majd amikor Javiék bólintottak, felállt, magára kapta a kabátját, és a lift felé indult. Castle szó nélkül követte, de a liftben már nem bírta tovább.

-          Jól vagy? – kérdezte halkan, miközben Kate arcát fürkészte, aki úgy meredt a lift gombjára, mintha a világ legérdekesebb dolgát látná.

-          Semmi bajom – felelte a nyomozó, de hangjában nyoma sem volt az őszinteségnek, és kerülte a férfi tekintetét, nehogy az kiolvassa szeméből, micsoda vihar dúl lelkében.

-          Kate… megértem, ha ez az ügy feldúl…

-          Castle! Jól vagyok! Nincs semmi bajom, világos? – mordult a férfira a kelleténél durvábban, és azonnal elszégyellte magát. – Ne haragudj – kért elnézést, és most felpillantott Rickre, akinek szeméből aggodalmat olvasott ki – utálom a munkámnak ezt a részét. – sóhajtott szomorúan, mire Castle közelebb lépett hozzá.

-          Nemcsak erről van szó, ugye? – kérdezte, és kék szemét a nőébe fúrta, mire Kate úgy érezte, mintha a ragyogó tekintet a lelkéig hatolna – Én is látom a hasonlóságot… kettőtök múltja között. – fűzte hozzá Castle halkan, mire Kate ajka megremegett, szeme pedig könnyes lett. – Ha beszélgetni szeretnél… én itt vagyok – folytatta halkan Rick, mire Kate halványan elmosolyodott, és hálásan nyúlt a férfi keze után. Némán, szótlanul fűzte össze ujjaikat, és néhány másodpercig csak figyelte, milyen tökéletesen összeillik a két kéz, majd szinte suttogva megszólalt.

-          Tudom… és köszönöm – nézett fel az íróra a nő, mire érezte, hogy Castle gyengéden megszorítja a kezét.

-          Mindig – mosolygott lágyan az író – Kate… - folytatta volna az író, de a lift kattanása jelezte, hogy megérkeztek a földszintre. Kate lassan elhúzta kezét, majd kilépett a helyiségből. Tartásán és járásán látszott, hogy ismét visszatért magabiztossága, és a hűvös hajnali New York utcáira már a külvilág felé mutatott kemény nyomozó lépett ki.

Alan Mendoza letaglózva hallgatta végig Beckett nyomozót, ahogy az közölte vele, hogy a fiát meggyilkolták egy sikátorban. Könnyeivel küszködve fogadta el a pohár vizet, melyet Kate nyújtott át neki, majd mielőtt beleivott volna, hosszan nézte a poharat. Egy határozott mozdulattal a dohányzó asztalra tette, majd felállt, és a bárpulthoz lépett. Konyakot vett elő, és félig töltötte a poharat, majd nagyot húzott belőle.

-          Sajnálom, de a víznél erősebbre van szükségem – szabadkozott szomorúan, de ezt sem Kate, sem Rick nem rótta fel neki – Mégis mi történt? – kérdezte elcsukló hangon, ahogy vendégei felé pillantott.

-          Megkéselték – felelt együtt érző hangon Kate. Nehezére esett a beszéd, hiszen az apa éppen azon ment most keresztül, amin ő is keresztül ment apjával több mint tíz éve. Ismeretlen rendőrök jönnek közölni, hogy meghalt az, aki a legfontosabb az életében. Kate túlságosan jól ismerte ezt az érzést, így amikor Castle átvette a szót, hálás volt érte.

-          Van tudomása arról, hogy min dolgozott mostanában a fia?

-          Ő újságíró volt… a New York Times-nál… - dadogta a férfi, aki még mindig a hír hatása alatt állt – Tudják… az anyja is… szóval, éppen így… 11 éve.

-          Tudjuk, Mr. Mendoza – segítette ki Kate, hogy ne kelljen elmesélnie a fájó emlékeket, mire Alan hálás tekintettel nézett rá, majd folytatta.

-          Rendőr akart lenni… - mesélte Mendoza és tekintetén látszott, hogy visszarepül a múltba – rendőr, hogy elkapja azt, aki megölte az anyját. De tudják, David sosem volt jó fizikumú, így esélye sem volt, hogy felvegyék a rendőr-akadémiára, én pedig, még hálás is voltam ezért… Gondoltam, legalább nem kell éjszakánként azon aggódnom, hogy történik vele valami. Örültem, amikor az újságírás mellett döntött… Sosem gondoltam volna, hogy… hogy úgy végzi… - akadt meg Alan és halkan zokogni kezdett. Kate és Rick szótlanul várták, míg megnyugszik, mielőtt újabb kérdést tettek volna fel.

-          Esetleg a munkájának köze lehetett a halálához? – ismételte meg Castle korábbi kérdését más formában ezúttal Beckett, mire Alan homlokát ráncolva, hitetlenkedve nézett rá.

-          Dehogy! Igaz, hogy egy nagynevű lapnál dolgozott, de csak az apróhirdetési osztályon! – rázta meg fejét Alan, majd folytatta – minden vágya az volt, hogy oknyomozó riporter lehessen, de… nem sikerült neki…

-          Voltak esetleg a fiának ellenségei? Bárki, aki árthatott volna neki? – tett fel újabb kérdést Beckett, de Mendoza ezúttal is a fejét rázta, tagadása jeléül.

-          Mindenki szerette, aki ismerte.

-          Nem tudja, mit keresett a 72. utcai sikátorban a fia ilyen későn? – puhatolózott tovább Rick.

-          Nem… nekem azt mondta, egy barátjához megy… isznak egy-két sört, és aztán hazajön. Amikor nem érkezett meg, azt gondoltam, hogy elhúzódott a buli.

-          Köszönjük – állt fel a kanapéról a nyomozónő – ha bármi eszébe jut, ami fontos lehet, kérem, keressen meg – nyújtott át egy névjegykártyát, majd távoztak.

A kapitányságon egyre nagyobb lett a sürgés-forgás, ahogy a hajnalból reggel lett, majd kora délelőtt. Kate fáradtan dobta le magát a székébe, és ásítva nyújtózkodott. Castle lenyűgözve nézte, ahogy a nő mellén megfeszül az ing izmai lazítása közben. Érezte, hogy kiszárad a szája a gondolatra, hogy néhány órával ezelőtt ez a tökéletes test szorosan az övéhez simult. Nagyot nyelt, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy elterelje gondolatait, de sehogy sem sikerült. Szeme most a nő ajkán állapodott meg, melyet a nyomozó beharapott, ahogy a monitort figyelte. Észrevétlenül közelebb hajolt, hogy mélyen magába szívhassa a nő cseresznye illatát, de ezzel csak azt érte el, hogy még jobban kínozta saját magát. Minden idegszála sóvárgott a nő után. Érezni akarta ajkait az övén, apró tenyerének simogatását. Végül nem bírta tovább.

- Kate, nem bírom tovább – tört fel belőle a vallomás – Ha most nem…

- Ha most mit nem? – nézett rá kérdőn Kate.

9. rész

Kate zöld szeme mágnesként vonzotta Castle tekintetét, melytől képtelen volt elszakadni. Most már csak az zakatolt a fejében, hogy meg kell csókolnia, nem tud a közelében lenni tovább anélkül, hogy megérintse ajkait. Annak ellenére, hogy tudta, a nő még láthatóan nem áll készen kettejükre, úgy döntött tesz még egy próbát, és bevallja érzelmeit. Úgy érezte, ki kell mondania, ami a lelkét nyomja. Ki kell mondania, hogy ő nem bír tovább így a közelében lenni, nap, mint nap mellette dolgozni. Kate még mindig a válaszára várt, ő pedig minden bátorságát összeszedve köszörülte meg a torkát.

-          Kate… én nem bírom tovább… - fogott hozzá újra, ekkor azonban Ryan jelent meg az asztal mellett.

-          Beckett, beszéltünk Mendoza főnökével. Állítása szerint, fogalma sincs, min dolgozott a beosztottja, de mindenhol azt híresztelte, hogy hamarosan oknyomozó riporter válhat belőle, mert egy leleplező cikken dolgozik. – tájékoztatta felettesét Kevin, és észre sem vette, hogy Castle nagyot sóhajtva, hogy ismét megzavarták, hátradől a széken.

-          Mit akart leleplezni? – kérdezte Kate a nyomozót.

-          Azt nem mondta el, legalábbis a főnökének. Csakhogy! – emelte fel ujját Ryan, és a fehér tábla elé lépett, ahova most feltett egy fiatal nőt ábrázoló képet – Ő itt Lyann Olson, akivel az apróhirdetési osztályon dolgozott együtt David. A főnöke azt állítja, hogy az egyetlen személy, akit beavathatott, az csak ő lehet, mivel kizárólag benne bízott meg.

-          Rendben, mi Castle-el felkeressük Ms. Olson-t. – állt fel az asztaltól Kate, és kabátjáért nyúlt, majd fiókjából eltette pisztolyát is. – Ti addig nézzetek utána egy fekete Mercedes-nek, G55 3ZW rendszámmal.

-          Miért? Már utánajártunk egyszer! – nézett kérdőn Ryan. Nem értette, hogy kerül a képbe ismét a kocsi, amelyik majdnem balesetet okozott, főleg, hogy már korábban elmondta Beckettnek, nincs a nyilvántartásban.

-          Mert Random Lewis állítása szerint, ez az autó hajtott el a helyszínről – magyarázta Beckett. – Tudom, hogy a mi rendszerünkben nincs meg, de azt akarom, hogy nézzétek át az összes hivatali autót! Ha valamelyik képviselő tulajdonában van, arról tudni akarok! – jelentette ki határozottan és Kevin lehangoltan állapította meg, miközben Kate távolodó alakját figyelte, hogy ma délelőtt sem hagyja el az íróasztalát.

-          Mit akartál mondani az asztalnál? – fordult kérdőn Beckett Castle felé, míg a liftre vártak.

-          Tessék? – nézett vissza rá a férfi zavartan. Tekintetén látszott, hogy valahol egész máshol jár, de hamar rájött, mit is kérdezett a nyomozó. Hirtelen nem tudta, mit válaszoljon. Ha megmondja az igazat, Kate talán azonnal visszakozik, és megszakít vele minden kapcsolatot, ezt pedig nem merte megkockáztatni.  Közben megérkezett a lift és ők beléptek. Kate várakozón emelte rá zöld szemét, amitől a férfiból az a kevés bátorság, melyet az asztalnál korábban összegyűjtött, elillant. Félszegen a nőre mosolygott, úgy válaszolt – Csak azt akartam mondani, hogy nem bírom tovább…, ha nem ihatok egy kávét, állva elalszom – hazudta, miközben szívébe keserűség költözött.

-          Oh… - húzta fel szépen ívelt szemöldökét Beckett, és Rick meglepve fedezte fel tekintetében a csalódottságot, mintha a nő nem erre a válaszra számított volna, de Kate folytatta – Útközben majd megállunk egy kávézónál. – jelentette ki Kate, majd a választ meg sem várva, kilépett a liftből.

Miután kiszálltak az autóból Castle mindkét kávéspoharat a parkolóóra melletti szemetesbe hajította, melyet még azelőtt vettek, hogy elindultak volna. Belépve a többszintes épületbe Kate hamar megtalálta a postaládán Lyann lakását, és azonnal elindultak a második emeletre. Útközben a nyomozó többször is az íróra nézett, aki hallgatagon követte. A nőnek feltűnt, hogy valami megváltozott, hiszen az autóban sem szólt egy szót sem, csak a kávéját kortyolgatta. Ettől tartott a legjobban, ezért tartotta távol magától az írót ennyi ideig. Tudta, hogy ő még nem áll készen egy olyan kapcsolatra, amilyet Rick szeretne, viszont szerette volna elkerülni a hasonló kínos csöndeket. Végül nem bírta tovább és megszólalt.

-          Min töröd a fejed, Castle? – kérdezte úgy, mintha nem tűnt volna fel neki a változás, ami kapcsolatukban bekövetkezett érzéki csókuk óta.

-          Az ügyön gondolkodom, hogy vajon, mibe keveredhetett Mendoza – füllentette Castle. Esze ágában sem volt elmondani, hogy éppen bátorságot merített, hogy beszéljen végre a nővel az öltözőben történtekről.

-          Mire jutottál? – pillantott a férfira a nyomozó, mire Castle kisfiúsan elvigyorodott. Úgy döntött, tartja magát a megállapodásukhoz, és nem hozza fel egyelőre a témát, mely sokkal jobban foglalkoztatta, mint az aktuális gyilkossági ügy.

-          Csak nem azt akarja ezzel mondani, Beckett nyomozó, hogy kíváncsi az elméletemre?- húzta fel kihívóan a szemöldökét a férfi, és Kate akaratlanul is elmosolyodott. Megnyugtatta a tudat, hogy Rick visszatért az évődéshez, így felsóhajtott, mint akit már most idegesít, amit majd mondani fog a férfi, úgy válaszolt.

-          Hogy kíváncsi vagyok rá, az erős túlzás, Castle! – forgatta meg a szemét a nyomozó, mire Castle vigyora még szélesebb lett.

-          Három betű… - vezette fel elméletét Rick, és Kate hirtelen megtorpant.

-          Nem! – nézett rá szigorúan, de Castle csak vigyorgott tovább.

-          Legalább hallgasd meg! – kérlelte, mint egy ötéves – Arra gondoltam, hogy talán a…

-          Castle, nem! Ki ne mondd! – emelte fel jobb kezének mutatóujját Kate, majd továbbindult, Castle pedig futólépésben követte.

-          C.I.A! – kiáltotta utána, majd amikor utolérte, folytatta – gondold csak végig! Milyen más sötét ügybe keveredhet egy újságíró, amiért sötét Mercedes-es alakok teszik el láb alól? – kérdezte izgatottan, de Kate immár az ajtónál állva csak a fejét rázta.

-          Castle, higgadj le! Mégis hányszor akarod még ellőni a C.I.A-s elméletedet?

-          Egyszer majd csak igazam lesz – rántott egyet a vállán a férfi, majd folytatta – Mi van, ha David beletenyerelt valami titkos kormányhivatali projektbe? – próbálkozott tovább Rick – Oh! Vagy egész a Nemzetbiztonságig nyúlik az ügy! – csillogott a szeme, ahogy továbbszőtte gondolatait, és Kate alig tudta elfojtani mosolyát, mely megjelent szája szegletében.

-          Ennyi? Találgatások? – mosolygott kihívóan az íróra, amitől Ricknek nagyot dobbant a szíve.

-          Ha teljes történetre vágysz, olvasd el egy könyvemet. – vigyorgott beképzelten, mire Kate megint egy szemforgatással jutalmazta. – Talán Mendoza egy titkos kormányösszesküvést akart leleplezni, ezért a C.I.A megölette egy képzett gyilkossal. – szőtte tovább elméletét a férfi.

-          Máris hívom a CNN-t! – húzta el gúnyosan a száját Kate, majd folytatta – Castle, hidd el nekem, hogy ebben legalább annyira van benn a C.I.A, mint az én ereimben az indián vér!

-          Nem kötelező hinnie nekem nyomozó, de amikor majd kiderül, hogy igazam volt… - kötötte az ebet a karóhoz Rick, de ekkor Kate hirtelen rátette mutatóujját az ajkaira, jelezve, hogy maradjon csendben, mire Castle azonnal elhallgatott. Annyira megdöbbent a nő finom kezének puha érintésén, hogy azt is elfelejtette, mit akart mondani. Egy pillanatig tekintetük összekapcsolódott, majd a meghittséget Lyann lakásának ajtajából kiszűrődő hangok törték meg. Hangos szitkozódást hallottak, női sírást, és ütlegelések hangját, miközben valaki követelte a lánytól, hogy válaszoljon a feltett kérdésekre. Kate egy pillanatig sem gondolkodott. Előrántotta fegyverét, kibiztosította, szemével jelzett Castle-nek, hogy maradjon a fal mellett, ő maga pedig szembeállt az ajtóval, és egy határozott mozdulattal berúgta azt.

-          NYPD! – kiáltotta el magát hangosan, mire egy barna hajú férfi, azonnal felé fordult, és tüzelni kezdett. Kate-nek pusztán annyi ideje maradt, hogy a mögötte álló írót kilökte a folyosóra, ő maga pedig szintén kívülről a fal mellé lapult. Az ismeretlen férfi továbbra is tüzelt, Kate pedig folyamatosan viszonozta azt. Amikor egy időre elcsendesedett minden, előjött rejtekhelyéről, és fegyverét maga előtt tartva lépett be a helyiségbe, majd magában szitkozódni kezdett, amikor látta, hogy a tűzlépcsőre vezető ablak nyitva, a férfinak pedig hűlt helye. Miközben az ablakhoz rohant, egy pillanatra megállt Lyann teste mellett, aki a padlón feküdt. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor megérezte pulzusát, majd az ablak felé sietett. Futás közben még hátraszólt a mögötte belépő Ricknek. – Castle, hívd a mentőket! – kiáltotta, majd az idegen nyomába eredt. Fegyverét szorosan a kezében tartva mászott le a tűzlétrán, és még látta, hogy a férfi a sikátor kijárata felé rohan, egyenesen a forgalmas New York-i utcák felé. Amint leért, minden erejét összeszedve futott a férfi után, a következő pillanatban azonban az idegen megfordult. Kate csak egy pillanatra látta a kezében megvillanó fegyvert, majd lövés dördült.

10. rész

Kate-nek szinte ideje sem volt felfogni, hogy lőttek rá, máris egy erős kezet érzett a derekán, ahogy a földre rántja, az idegen pisztolyából érkező golyó pedig éppen ott csapódik bele a falba, ahol a nyomozó másodpercekkel korábban állt. Ahogy felnézett a rajta fekvő megmentőjére, Castle pillantásával találkozott a tekintete, akinek szeméből aggodalmat és félelmet olvasott ki. Kissé félrefordítva a fejét, még látta, hogy támadója beszáll egy sötét Mercedes-be, amely csikorgó kerekekkel tűnt el a szeme elől. Kate-nek rá sem kellett pillantania a rendszámra, hogy tudja, ugyanaz az autó lehetett, amelyik majdnem leszorította őket az útról. Most, hogy a veszély megszűnt, és az adrenalin sem keringett a vérében, kezdett rádöbbeni, mi is történik. Még mindig a betonon feküdt, Castle pedig szorosan rajta, testével eltakarva őt. Kate, ahogy megérezte a kidolgozott férfitestet az övéhez nyomódni, érezte, hogy teste felforrósodik. Idegesen nézett fel az íróra, aki átható kék pillantását az övébe fúrta.

-          Köszönöm – suttogta Kate. Tisztában volt vele, hogy a férfi már nem először mentette meg az életét.

-          Mindig – válaszolta Castle ugyanolyan halkan, de tekintetét nem vette le a nőről.

-          Azt hiszem, megmentetted az életem – jegyezte meg Kate halványan mosolyogva, mire Rick sértett arckifejezést öltött, úgy felelt.

-          Azt hiszed? Határozottan megmentettem az életed! – villantott csibészes mosolyt a nőre Rick, majd folytatta – Ugye tudod, hogy most azt kérhetek tőled, amit csak akarok? – kérdezte kihívóan, mire Kate nagyot nyelt.

-          És mi az, amit akarsz? – nézett farkasszemet még mindig az íróval, mire Rick egy leheletnyit közelebb hajolt, úgy válaszolt.

-          Pontosan tudod, mi az, amit akarok, Kate. Amit mindennél jobban akarok. – súgta érzékien, mire a nyomozó szíve kihagyott egy ütemet. Tudta, ha a férfi most valóban azt kérné tőle, amire vágyik, nem tudna nemet mondani neki, de Castle folytatta – Ismerd el, hogy a C.I.A-nak köze lehet az esethez – kérte Rick olyan érzéki hangon, mintha szerelmet vallana, mire Kate döbbenten nézett rá. Egyáltalán nem erre számított, majd amikor belenézett a férfi vidáman csillogó szemébe, elhúzta a száját.

-          Már elmúlt a veszély, Castle – mutatott rá a beismerés helyett a nő arra, hogy az író leszállhatna róla, bár maga sem volt biztos abban, hogy valóban ezt akarja. Rick, mintha csak most fogná fel, milyen helyzetben is vannak, tekintetét végig futatta az alatta fekvő nő tökéletes testén, majd ajkán, végül visszatalált a nő zöld szeméhez.

-          Igen, tudom – bólintott, de nem mozdult. Csibészes mosolya eltűnt, szemébe komolyság költözött. Eszével tudta, hogy mit ígért a nőnek, de szíve és teste felett már nem tudott uralkodni. Csak még egyszer érezni akarta a nő ajkát az övén, járjon bármilyen következménnyel, és tudta, hogy ezt az alkalmat meg kell ragadnia. Amikor megérezte, hogy Kate mozgolódni kezd alatta, riadtan állapította meg, hogy teste azonnal reagál. Ágyéka megfeszült, ahogy Kate igyekezett kiszabadulni alóla, és ez valószínűleg a nyomozónak is feltűnt, mert hirtelen abbahagyta a mocorgást, és döbbenten nézett az íróra, aki tartva a szemkontaktust, lágyan elmosolyodott – Ezt váltod ki belőlem, Kate, és ehhez nem kell a testünknek szorosan összetapadnia – hajolt egyre közelebb a nőhöz, és Kate megszólalni sem tudott, máris ajkán érezte a férfi ajkát. Castle nyelvével finoman tört utat magának a nő szájába, és megkönnyebbülten sóhajtott bele a csókba, amikor megérezte, hogy Kate befogadja, kezével pedig a hátát kezdi el simogatni. Nyelvük érzékien találkozott, és lágy táncba kezdett, lassan kutatva fel a másik szájának mélységeit, minden percet kiélvezve. Aztán a csók egyre szenvedélyesebb lett, és amikor levegő hiányában megszakították, találkozott tekintetük. Még mielőtt Rick megszólalhatott volna, Kate finoman megemelte a fejét, és újabb csókra hívta a férfit, aki nem ellenkezett. Mohón csókolták egymást, meg-megremegve a másik érintésétől, közelségétől, elfelejtkezve arról, hol is vannak éppen. Kizárták a külvilágot, csak egymásra figyeltek. Ekkor azonban a távolból sziréna hangzott fel, ami azonnal kirántotta Kate-et a varázslatos világból, ahova Castle csókja, testén végigfutó érintése repítette. Megszakítva a csókot, mindketten felálltak, és abból, hogy Kate kerülte a pillantását, Rick csalódottan vette tudomásul, hogy ezúttal sem fognak beszélni a történtekről. Hirtelen keserűség és csalódottság kerítette hatalmába. Valahányszor megérintette a nőt, vagy megcsókolta, annak reakcióiból tagadhatatlanul érezte a tüzet, a visszafojtott vágyat, a szenvedélyt. Képtelen volt felfogni, hogy miért ilyen távolságtartó vele a nő mégis. Túl sok ideje azonban nem volt töprengeni, mert a nyomozó már a lakás felé tartott, hogy beszéljen a mentősökkel. Kate ahogy kettesével szedte a lépcsőfokokat, a sikátorban történt eseményeken gondolkodott. Minden igyekezetével azon volt, hogy fejéből kiűzze a csókjaik emlékét, de hiába. El kellett ismernie magában, hogy olyan erővel vonzódik a férfihoz, amilyet még soha nem érzett. Minden idegszálával kívánta az írót, és egyre nehezebben tartotta távol magától, ami rémülettel töltötte el. Beérve a lakásba látta, hogy a mentősök hordágyra teszik a fiatal nőt, és ő azonnal elszégyellte magát. Egyáltalán nem vallott profi viselkedésre, hogy ő lenn a sikátorban átéli a szenvedély pillanatait, miközben az emeleten egy szemtanú haldoklik. Hogy bűntudatát csillapítsa, érdeklődve fordult a mentőápoló felé.

-          Hogy van? – kérdezte magabiztosan, miután felmutatta aranyozott jelvényét.

-          Néhány bordája eltört, ahogy a karja is, és betört a halántéknál a koponya. Nagyon csúnyán megverték, be kell vinnünk a kórházba. – tájékoztatta a nőt a mentős, majd amikor az bólintott, elindultak Lyann-nel a földszintre. Kate ekkor vette csak észre, hogy Castle némán áll mellette. Zavartan nézett körbe a lakásban, hátha feltűnik a számára valami, ami fontos lehet az üggyel kapcsolatban. Mindent megpróbált, csak ne kelljen a férfi szemébe néznie.

-          Kate – hallotta meg hirtelen Castle hangját, és ő nagyot sóhajtva fordult felé.

-          Castle, én nem akarok most… - kezdett volna bele Kate, de Rick félbeszakította.

-          Tudom. – bólintott lemondóan, és hangjában annyi keserűség és csalódottság bujkált, hogy Kate szívébe fájdalom mart, de a férfi folytatta – Nem beszélünk róla, ez a módszered – jegyezte meg marón, de mielőtt Kate felelhetett volna, Castle egy festményre mutatott – egy Da Vinci másolat.

-          És? – húzta fel kérdőn a szemöldökét Kate. Egyfelől hálás volt, hogy Castle nem a csókról akar vele beszélni, másfelől viszont szíve fájón összerándult a gúnyos hangra, melyet a férfi használt, annak ellenére, hogy tudta, joggal mérges rá.

-          És? – ismételte meg hitetlenkedve a kérdést Castle, mint aki nem is érti, miért nem egyértelmű a nőnek, mit talált – Ha David belekeveredett valami sötét ügybe, és Lyann volt az egyetlen, akiben megbízott, vajon hova máshova rejthette el a bizonyítékokat, mint egy Da Vinci festmény mögé? – vált egyre izgatottabbá a hangja, miközben óvatosan leemelte a festményt és alatta feltárulkozott egy számzárral ellátott széf. – Da Vinci kód! – villantott diadalittas mosolyt az író, mire Kate elismerően pillantott rá, és közelebb ment, alaposabban szemügyre venni a széfet. – Lődd szét! - kérlelte Beckettet Castle, mint egy ötéves, aki alig várja, hogy felülhessen a körhintára, de Beckett döbbenten meredt rá.

-          Castle, nem állok neki lövöldözni! Hívom a technikusokat, ők majd kinyitják! Egyébként pedig, kötve hiszem, hogy találunk benne bármit is, az túl egyszerű lenne! – húzta el pesszimistán a száját a nő, mire Rick rosszallón rázta meg fejét.

-          Ti nők mindent olyan feketén láttok! Higgy nekem, hogy találunk valamit! – bólogatott magabiztosan, míg Kate telefonján már a technikusokat értesítette.

Alig telt el negyed óra, és a szakemberek már meg is érkeztek, hogy kinyissák a zárat. Castle türelmetlenül dobolt lábával a padlón. Olyan izgatott volt, hogy Kate akaratlanul is elmosolyogta magát.

-          Castle, nyugi! Nem a Frigyládát nyitjuk ki éppen! – gúnyolódott Kate, de Rick csak rávillantotta a szemét. Alig néhány perc múlva a technikusok végeztek, és a vezetőjük megállt Kate előtt.

-          Végeztünk, szabad a pálya! – villantotta meg csábítón a mosolyát, és Rick örömmel konstatálta, hogy Kate-ről lepereg a bájolgás, egyenesen a széfhez sétál. Már éppen ki akarta nyitni, amikor Castle megragadta a kezét.

-          Várj! – kiáltotta, mire Beckett kérdőn pillantott rá, majd a csuklójára fonódott kézre. Rick azonnal elengedte a kezét, majd folytatta – Csak így egyszerűen kinyitod?

-          Nem, Castle, előtte szavalok is! – gúnyolódott megint a nő, majd megrázta a fejét, és kesztyűs kezével felrántotta az ajtót. Kissé közelebb hajolt, hogy lássa, mi rejtőzik benne, majd benyúlt és egy barna mappát vett elő. A fény felé tartva kinyitotta, majd amikor elolvasta az első néhány mondatot, a mappa és vele együtt az összes irat akadálytalanul hullott a padlóra a kezéből, ő maga pedig döbbenten meredt maga elé. Castle értetlenül meredt a nőre, fogalma sem volt, mi történhetett, vagy mit láthatott a nyomozó.

-          Kate… - szólította a nyomozót, de az nem felelt, mire Castle lenézett a papírokra, és szíve kihagyott egy ütemet, amikor meglátta, mi van a papírokra írva.

11. rész

Castle lehajolt és felvette a papírokat a padlóról, miközben Kate lassan leült a lakásban található egyetlen kanapéra, és még mindig csak bámult maga elé. Rick leült mellé, kezében a mappával, és elkezdte forgatni a lapokat ujjai között. Többségében kézzel írt jegyzetek voltak, de akadt közöttük nyomtatott dokumentum is. Ahogy Castle egyre jobban belemerült az olvasásukba, úgy körvonalazódott számára, min is dolgozhatott Mendoza, amiért meg kellett halnia. Töprengéséből Kate alig hallható hangja szakította ki.

-          Hogy lehetséges ez, Castle? – nézett rá könnyes szemmel a nő, és Rick érezte, hogy összefacsarodik a szíve a látványra. Sosem szerette sírni látni a nyomozót, vagy szomorúnak. Azt szerette, amikor nevetett, vagy mosolygott, és ragyogott a tekintete. – Mi köze David Mendoza halálának anyám ügyéhez? – folytatta tovább Kate, miközben ideges mozdulattal bökött a Castle kezében lévő irathalom tetején lévő papírra, melyen jól olvasható volt egyetlen név. Egyetlen név, mely ezt váltotta ki Kate-ből: Johanna Beckett. Rick mindent megadott volna érte, ha megválaszolhatta volna a nőnek a kérdést, de egyelőre az ő fejében is csak találgatások születtek.

-          David oknyomozó riporter akart lenni… - fogott bele, hogy elmondja, mi jutott eszébe – Talán édesanyád halála felkeltette az érdeklődését, és azt hitte…

-          Azt hitte, hogy ő majd meg tud oldani egy több, mint 10 éves ügyet, ami nekem sem sikerült? – vált haragossá a tehetetlenségtől Kate hangja. Dühítette a gondolat, hogy még egy ártatlan ember halálát követelte anyja ügye.

-          Neked sikerült, Kate – nyugtatta a nőt halk hangon az író, mire Kate a szemébe nézett, amiből a férfi szomorúságot olvasott ki.

-          Igen, megtudtam, ki felelős anyám haláláért, és hagytam elfutni! – csengett keserűen Kate hangja.

-          Nem tartóztattad le, de biztonságban vagy – érvelt tovább Castle, majd kezét puhán a nő térdére tette, hogy megnyugtassa kicsit. Kate lenézett a lábán nyugvó erős kézre, mely annyi gyengédséggel érintette meg, hogy szíve bizseregni kezdett, majd kezét a férfiére tette, és hálásan szorította meg.

-          Biztonságban vagyok, de David halott, Lyann pedig majdnem meghalt, mert én nem lőttem le Bracken-t, amikor esélyem lett volna rá! – ostorozta magát tovább a nő.

-          Egyáltalán nem biztos, hogy Bracken-nek köze van ehhez az ügyhöz – próbálta meggyőzni a nőt. Nem akarta, hogy Kate megint belebonyolódjon anyja ügyébe. Tudta, milyen hatással van rá, és azt is tudta, annak idején, mennyire közel állt hozzá a nő, hogy meggondolatlanul cselekedjen. Kate hitetlenkedve nézett a szemébe.

-          Hogy mondhatod ezt, azok után, amit megtudtunk róla? – kérdezte emeltebb hangon, majd folytatta – Megöletett egy államügyészt, miért jelentett volna neki gondot egy újságíró az apróhirdetési osztályról?

-          Én csak azt mondom, hogy mielőtt hadjáratot indítasz ellene, keress bizonyítékokat! – próbált ész érvekkel hatni a nyomozóra – Kate, te olyan nyomozó vagy, aki sosem elégedett meg a találgatásokkal, aki mindig bizonyítékokat keresett! Csak azt kérem, maradj objektív, és ha már kellő bizonyíték van a kezedben, rács mögé juttathatod azt a szemetet! – győzködte tovább a nyomozót, és megkönnyebbült, amikor látta, hogy Kate szemöldökét ráncolva gondolkodik el azon, amit mond, majd a nő nagyot sóhajtott.

-          Rendben. – adta meg magát Beckett – Bemegyünk a kórházba, és ha szerencsénk van, Lyann kihallgatható állapotban van. Talán tőle megtudjuk, miért foglalkoztatta David-et anyám ügye. – állt fel a kanapéról a nő, Castle pedig gondterhelten követte.

Beérve a kórházba Beckett azonnal megkereste Lyann kezelőorvosát, aki engedélyt adott nekik, hogy néhány percre bemenjenek az áldozathoz, és feltegyenek néhány kérdést. Ahogy beléptek a kis kórházi helyiségbe, szemüket szoktatni kellett a félhomályhoz, mely a szobában uralkodott a lehúzott redőnyök miatt. Lyann fején kötés volt, szeme duzzadt volt, karján gipsz. Kate érezte, hogy düh keríti hatalmába, ha belegondolt, hogy Bracken-nek köze lehet ahhoz, hogy ez a fiatal nő itt fekszik. Márpedig nyomozói ösztöne azt súgta, hogy a szenátor vastagon benne van a dologban. Halkan közelebb léptek, és óvatosan megérintette a nő ép karját, aki azonnal kinyitotta a szemét, melyben rémület tükröződött.

-          Lyann – szólította meg halk, nyugodt hangon Kate a nőt – Kate Beckett nyomozó vagyok, a new york-i rendőrségtől. Ő Richard Castle. Szeretnénk feltenni néhány kérdést – folytatta Kate, miközben elővette jelvényét. Lyann láthatólag megnyugodott, amikor tudatosodott benne, hogy látogatói nem fogják bántani. Miután beleegyezően bólintott, Kate széket húzott az ágy mellé és leült, míg Castle az ajtónak támaszkodva, állva maradt. – Lyann, Ön ismerte David Mendozát, ugye?

-          Igen – hallatszott a nő hangja meggyötörten. – Kollégák voltunk már öt éve.

-          Van róla tudomása, hogy min dolgozott mostanában? – kérdezte tovább Kate.

-          Igen. A közelgő szenátorválasztásokon. – felelte együttműködőn a nő, majd arca a fájdalomtól grimaszba rándult, ahogy köhögni kezdett – Minden jelölt múltjában kutakodott egy kicsit, mert azt remélte, talál valamit, ami hírértékű. – folytatta a roham elmúltával, mire Kate és Castle sokatmondóan összenéztek.

-          Talált valamit, valakiről? – kérdezte izgatottan Kate.

-          Azt nem tudom. – ingatta fejét a nő tagadólag, majd folytatta – de körülbelül két napja, küldött postán egy dossziét. Megtiltotta, hogy kinyissam, de tegnap este felhívott, és arra kért, rejtsem el.

-          Mikor telefonált? – hajolt közelebb Kate a nőhöz, mert az egyre halkabban beszélt.

-          Este… úgy hét óra magasságában. – válaszolt halkan, majd kibuggyant egy könnycsepp a szeméből, ahogy megértette, hogy barátja halott.

-          Nem mondta, miért akarja, hogy elrejtse? Vagy, hogy találkozója lenne valakivel?

-          Nem, csak megígértette velem, hogy elrejtem.

-          Mit akart a férfi ma a lakásán?

-          David dossziéját…, de én… nem mondtam meg neki, hol van… - idézte fel a szörnyű emlékeket a lány, és hangja megbicsaklott – akkor ő nagyon dühös lett, és ütni kezdett… aztán jöttek maguk.

-          Lyann, a támadója… le tudná írni, hogy nézett ki? – kérdezte halkan Kate, mire Lyann remegni kezdett, de bólintott. Ekkor egy idős orvos lépett a szobába, ugyanaz, akivel a folyosón is beszéltek.

-          Kérem, most már hagyják pihenni a hölgyet – nézett rájuk barátságosan az orvos, de hangja határozottan csengett. Kate felállt, és Castle-el elhagyták a helyiséget, miközben a nyomozó már telefonján kollégáját hívta.

-          Ryan! Kérlek, küldj két járőrt a megyei kórházba. Második emelet 112-es szoba, Lyann Olson – utasította Ryan-t Kate, majd sietve felvázolta, mi történt, mióta eljöttek a kapitányságról – Még valami! A járőrök hozzanak magukkal egy rajzolót is! – tette hozzá.

-          Máris – felelte Ryan, majd mielőtt Kate letette volna, még megállította – Beckett! Utánanéztem a fekete Mercedes-nek, ahogy kérted!

-          És? – vált izgatottá a nő hangja.

-          A New York-i Városházához tartozik. Körülbelül fél éve igényelte… - akadt meg Ryan, mire Kate sürgetni kezdte.

-          Ki? Ki igényelte az autót Kevin?

-          Bracken szenátor. – hallotta Kevin hangját a nő, mire döbbenten nézett Castle-re.

-          Kösz, Kevin – tette le a telefont Kate, majd hirtelen elmosolyodott, és szemében fellobbant az elszántság tüze, ahogy maga elé mormolta – Most megvagy!

-          Mi történt? – faggatta Rick a nyomozót izgatottan.

-          A fekete Mercedes Bracken nevén van – tájékoztatta a férfit, még mindig mosolyogva a nyomozó, majd folytatta – most elkapom Castle! Nincs az az Isten, vagy hatalom, amelyik most megakadályozhatna abban, hogy rács mögé juttassam! – fogadkozott elszántan Kate.

-          Mit akarsz tenni? – kérdezte aggódva Rick. Félt, hogy a nő esetleg őrültséget követ el, ő pedig elhatározta, hogy ha kell, saját magától is megvédi szerelmét.

-          Felkeresem, és megizzasztom! Azt akarom, hogy tudja, a nyomában vagyok!

-          Jó ötlet ez, Kate? Lehet, hogy csak azt éred el, hogy megint vadászni fog rád… - aggodalmaskodott tovább Rick, hiszen tisztában volt vele, hogy amennyi bizonyíték a kezükben van, még korántsem elég ahhoz, hogy Bracken-t lecsukják. Kate most megtorpant és mélyen az író szemébe nézve válaszolt.

-          Castle, így vagy úgy, de véget vetek az uralmának! Ezúttal, nem menekülhet előlem! – hallotta Kate fenyegető hangját az író, és megijedt attól, amit a nő szemében látott. Elszántság, harag, gyűlölet tükröződött a zöld szemekben, mely most sötétzöld színben játszott. Annak ellenére, hogy még sosem látta ennél gyönyörűbbnek a nőt, Castle rettegett a tudattól, hogy valami őrültségre készül. Most megállt a nővel szemben, és tekintetüket összekapcsolta.

-          Mire készülsz? – kérdezte meg nyíltan, mire Kate elmosolyodott, Castle pedig levegőt venni sem mert, ahogy a válaszra várt.

12. rész

Castle lélegzetvisszafojtva várta a választ, míg Kate továbbra is csak mosolygott. Meghatotta a felismerés, hogy mennyire félti az író saját magától is, hogy mennyire aggódik, nehogy valami őrültséget kövessen el. S noha szíve szerint, most azonnal agyonlőtte volna a szenátort, lelkiismeret-furdalás nélkül, tudta, ha meg akarja nyerni a háborút, higgadtan kell cselekednie. 10 éve vár hol türelmesen, hol türelmetlenül arra, hogy rács mögé juttassa azt, aki anyja haláláért felelős, nem szabad most a cél előtt meggondolatlannak lennie. Mivel Castle még mindig a válaszra várt, Kate vett egy mély levegőt, és kezét kinyújtva megsimogatta a férfi arcát, aki megdöbbent a gyengéd gesztustól, ugyanakkor arca égni kezdett ott, ahol a nő megérintette.

-          Ne aggódj, Castle! Semmi hülyeséget nem követek el – nyugtatta meg a férfit, majd visszahúzta kezét, és elindult a kijárat felé. Rick döbbenten meredt utána. Annyira váratlanul érte a nő érintése, hogy megmozdulni sem bírt. Egyfolytában csak az járt a fejében, hogy még többet akar belőle. Gondolataiból Kate hangja rántotta ki – Jössz? – fordult vissza már a kórház ajtajából a nő, és kérdőn nézett rá. Amint Castle észrevette, hogy már legalább két perce áll egyhelyben, azonnal a nő után rohant.

-          Persze! – bólogatott, majd amikor utolérte, Kate rámosolygott, amitől remegni kezdett a lába.

Az utat a kapitányságig szótlanul tették meg, majd amikor beértek az őrsre, Castle a pihenő felé vette az útját, a dossziéval a kezében, melyet Lyann lakásáról hoztak magukkal, Kate pedig Ryan asztalához lépett.

-          Kevin, hol van Espo? – kérdezte társa felől a nyomozót, mire Kevin, füle és válla között tartva a telefonkagylót, felnézett rá.

-          Elkísérte a rajzolót Lyann Olson-hoz, hogy amint megvan a fantomkép, máris elhozhassa – felelte, mire Kate bólintott. Ugyan már több éve együtt dolgozott a két férfival, nagy összhangban, mégis meglepte, hogy milyen jól végzik a dolgukat. Ekkor Ryan letette a telefont, és ismét Kate-re pillantott – Rossz hír.

-          Mi az?

-          Bracken állítólag három napja bejelentette, hogy ellopták a hivatali autóját. – húzta el a száját Kevin, mire Kate dühösen az asztalra csapott.

-          Szóval, így akar játszani! – húzódott megvető mosolyra az ajka, és Kevin félve nézett rá – Rendben! Akkor majd a fickóra koncentrálunk, aki állítólag ellopta, és vígan furikázik vele a városban. Ha őt elkapjuk, elvezet majd minket a szenátorhoz – jelentette ki magabiztosan Kate, mire Ryan bólintott, Beckett pedig a pihenő felé vette útját, hogy megnézze, mire jutott az áldozat jegyzeteivel Castle. Belépve a helyiségbe, azonnal meglátta az írót, ahogy az asztalon szétterített papírok felett ül, és minden figyelmét azoknak szenteli. Szótlanul lépett a kávégéphez, és készített be két személyre a forró nedűből. Amikor elkészült, a gőzölgő feketét Castle elé tette, aki meglepődve nézett fel rá. Mióta a nő mellett volt, csak nagyon ritkán fordult elő, hogy ő készített volna neki kávét, és ez a gesztus, amellett, hogy meglepte, fel is melegítette a szívét. Hálásan mosolyogva fogadta el az italt, és óvatosan belekortyolt, miközben Kate mellé telepedett.

-          Mondj valami biztatót – kérte halkan, és elvett a férfi elől néhány jegyzetet. Rick csalódottan rázta meg a fejét. Semmit sem szeretett volna jobban, mint megoldani a nőnek az ügyet, de amit eddig olvasott, nem vitte előrébb.

-          Ezek főként David írásai arról, hogy melyik szenátorjelöltről, mit talált a múltjában. – sóhajtott nagyot, és egy halom papírt dobott félre, így jelezve, hogy nekik egyáltalán nem segít. – Meg kell hagyni, alaposan feltúrta mindegyiknek az életét, de sehol sem talált olyan szennyest, amiért megölhették volna, kivéve Bracken-nél. – folytatta, amivel megerősítette gyanújukat, hogy a szenátor az első számú gyanúsított. Kate töprengve nézegette a papírokat, mielőtt megszólalt.

-          Bracken ellen talált valami terhelőt?

-          Nem mondhatnám – húzta el a száját a férfi – a nyomozásában csak addig jutott, hogy Bracken egy titkos bankszámláról kapott egy kisebb vagyont, amivel megalapozhatta a szenátori pályáját, de semmi konkrétum. Aztán találtam néhány feljegyzést, amiben anyukád haláláról ír, valamint az összes áldozat mellett van egy kérdőjel, akikkel édesanyád kapcsolatba került. – nyújtott át egy kis noteszt Rick Kate-nek, majd fáradtan dörgölte meg szemét, és nyújtóztatta ki hátát. Kate, miközben figyelte a férfi mozdulatait, akkor döbbent rá, hogy az író lassan 36 órája talpon van, és annak ellenére, hogy láthatóan nagyon fáradt és kimerült, ahelyett, hogy hazamenne, itt ül az asztal felett, és neki segít. Gyengéden nézett végig a férfin, aki még mindig ugyanabban az öltönyben volt, amelyet az estélyen viselt, leszámítva, hogy nyakkendőjét már levette. Kate akaratlanul is a sikátorban és az öltőzőben váltott csókjukra gondolt. Nem értette, miért tartja távol magától a férfit, hiszen ő láthatóan mindent megtenne érte. Úgy érezte, éppen itt lenne az ideje, hogy elfogadja azt a szerelmet, amit Rick nyújtana neki. Egyre biztosabb volt abban, hogy amit a férfi közelében érez, a heves szívdobogás, ahogy összerándul a gyomra, amikor a férfi megérinti, megcsókolja, sokkal több puszta fizikai vonzódásnál. Elmosolyodott a felismerésre, amit rajta kívül már mindenki tudott, és amiről meg is próbálták győzni, hogy beleszeretett az íróba. Szerette a mosolyát, kék szemét, mely hangulatától függően sötétedett, szerette kisfiús megnyilvánulásait, sőt, még az őrült elméleteit is szerette. Rá kellett döbbennie, hogy a fal, melyet a szíve köré húzott, leomlott, és ezt az írónak köszönheti. Még mindig a kis noteszt szorongatva, melyet Rick adott a kezébe, megköszörülte torkát, mielőtt megszólalt.

-          Köszönöm…, köszönöm, hogy itt vagy – suttogta halkan Kate, és amikor tekintete találkozott Rick szemével, szíve vadul kalapálni kezdett.

-          Mindig – mosolygott rá a férfi kedvesen, majd ismét a papírokat kezdte volna tanulmányozni, de Kate megfogta a kezét, így kényszerítve, hogy ránézzen. A mozdulat hatott, mert Rick először a kezükre nézett meglepetten, majd ismét Kate zöld szemébe fúrta tekintetét, melyből legnagyobb meglepetésére annyi gyengédséget olvasott ki, amennyit még sosem látott. Szíve zakatolni kezdett mellkasában, amikor látta, hogy Kate közelebb hajol hozzá.

-          Nem kellene itt lenned, és a papírokat bújnod… - szólalt meg ismét Kate halkan.

-          Tudom – nyelt egyet Castle, ahogy a nyomozó cseresznye illatát megérezte.

-          Akkor miért csinálod mégis? – kérdezte Kate és elhatározta, ha most az író megismétli a vallomást, ezúttal nem zárkózik el, hanem elfogadja a szerelmét, és tudta, viszonozná is.

-          Én… csak azért, mert… - dadogott a férfi, kerülve a választ. Fogalma sem volt, mi ütött Kate-be, hogy ennyire közel engedi magához. Még sohasem kezdeményezett, és ez most egyszerre lepte meg, és taszította kétségek közé. Egyfelől mindent megtett volna azért, hogy újra megcsókolhassa a nőt, másfelől viszont rettegett attól, hogy egy újabb érzéki, szenvedélyes pillanatot éljen át a nő karjai között úgy, hogy aztán Kate a mennyekből ismét a pokolba taszítsa azzal, hogy úgy tesz, mintha semmi nem történt volna.

-          Mert? – sürgette Kate a választ, és Castle nem tudta, mit feleljen. Nem értette, miért annyira fontos ez a nyomozónak.

-          Segíteni akarok neked, Kate, mert… mert fontos vagy nekem – bökte ki végül mégis, és szíve a torkában dobogott a félelemtől, hogy Kate eltávolodik tőle. Meglepve vette észre, hogy Kate halványan elmosolyodik, és még közelebb merészkedik, miközben szeme hol tekintetén, hol ajkán állapodik meg.

-          Te is fontos vagy nekem – vallotta be a nő mosolyogva, mire Castle kissé hátrébb húzódott, úgy nézett a szemébe.

-          Miért csinálod ezt velem, Kate? – kérdezte kétségbeesetten. Úgy érezte, nem bírja tovább. Nem bír tovább úgy a közelében lenni, hogy ne csókolja meg a nyomozót. Így is emberfeletti erőt kívánt meg a részéről, hogy ne ölelje át, ne halmozza el csókjaival az édes ajkakat, de ha Kate ezt még fokozza is, az maga az őrület. – Miért játszol velem?

-          Nem játszom veled, Castle – suttogta a nő, miközben kezével végig simított a férfi arcán – soha nem játszottam veled – hajolt még közelebb annyira, hogy ajkukat már csak pár milliméter választotta el egymástól.

13. rész

Castle lassan engedte ki tüdejéből a levegőt, amikor látta, hogy Kate ajka egyre közelebb ér az övéhez. Szíve a torkában dobogott, és annak ellenére, hogy rettegett az újabb édes pillanat utáni visszautasítás okozta fájdalomtól és csalódástól, már semmire sem vágyott jobban, minthogy ajkaik találkozzanak. Lehunyt szemmel hajolt ő is közelebb a nőhöz, és szívét boldogság járta át, amikor megérezte, hogy Kate puha ajka lágyan megérinti az övét. Kate finoman csókolta meg az írót, nyelvét játékosan végig húzta alsó ajkán, mire a férfi megremegett, és nyelvével utat tört magának a nő szájába, miközben kezével végig simított a nő arcán, le egészen a nyakáig, és még közelebb húzta magához. Gyengéden, érzékien vették birtokba a másik ajkát, csókjuk egyszerre volt lágy és szenvedéllyel teli, miközben nyelvükkel óvatosan fedezték fel egymás ajkait. Kate boldogan adta át magát a pillanatnak. Élvezte, ahogy a férfi ajka az övéhez ér, ahogy Castle csókolja. Az író pontosan tudta, hogyan hozza lázba egyetlen csókjával, miközben keze felfedezőútra indult a testén. Kate szenvedélyesen viszonozta a gyengéd csókokat, melyeket kapott, míg kezével beletúrt a férfi sűrű hajába, és még közelebb vonta magához, hogy érezze a testéből áradó meleget. Amikor levegő hiányában egy pillanatra megszakították a csókot, Kate az íróra mosolygott, majd újra megcsókolta, lassan, szerelmesen. Ekkor azonban Rick hirtelen eltolta magától a nőt, aki zavartan nézett rá.

-          Kate…, kérlek – zihálta Castle, és még távolabb húzódott a nőtől. Noha semmi másra nem vágyott jobban, minthogy tovább csókolja a nyomozót, úgy érezte, nem bír elviselni még több kínzást, melyet a visszautasítás jelentett a számára. Képtelen volt még egyszer úgy átélni ezeket a pillanatokat, hogy tudta, a végén Kate úgyis megbánja, és nem beszélnek róla. – Ne tedd ezt velem, ha azután ellöksz magadtól! Én ezt nem bírom tovább! – nézett kétségbeesetten a nőre, és Kate végre megértette, milyen fájdalmas lehetett a férfinak, hogy ő minden egyes alkalommal eltaszította magától. Úgy érezte, itt az ideje, hogy bevallja, ő is ugyanúgy érez, és esze ágában sincs ellökni, csak mellette akar lenni.

-          Castle, én nem… - kezdett volna bele, de ekkor Javi toppant be a pihenőbe és ők riadtan ugrottak távolabb egymástól.

-          Beckett! – robbant be Espo, kezében egy papírlapot lobogtatva, majd egy pillanatra megtorpant, és kérdőn nézett két barátjára – Megzavartam valamit?

-          Nem! – felelte Kate, mivel úgy gondolta, jobb lesz akkor megbeszélni a dolgokat a férfival, ha nyugodtabb körülmények között lesznek, ugyanakkor hallotta, hogy szokás szerint, vele egy időben, Castle igennel felel. Nyilván az író most akarta volna tisztázni a helyzetet.

-          Igen! – hallotta egyszerre a két eltérő választ tőlük Javi, mire csak mindent tudón elmosolyodott, de nem szólt semmit, csak folytatta.

-          Lyann segítségével a fantomkép készítőnk megrajzolta a fekete Mercedes vezetőjének arcképét – nyújtotta át a képet Beckettnek. Kate összeráncolt szemöldökkel tanulmányozta, miközben érezte, hogy Castle közelebb hajol hozzá, hogy ő is szemügyre vehesse a képet. Anélkül, hogy bárki észrevette volna, a nyomozó mélyen magába szívta a férfi arcvizének illatát, és már alig várta, hogy kettesben legyenek, és mindent megbeszéljenek. Most azonban az ügyre kellett koncentrálnia. Hirtelen felkapta a fejét, és az asztalához rohant, miközben hátraszólt a két, döbbenten utána bámuló férfinak.

-          Valahol már láttam ezt a fickót! – közölte izgatottan, majd vadul keresgélni kezdett a számítógépen, mire mindhárom férfi megállt mellette. – Ő az! – villantotta meg tökéletes fogsorát Kate diadalittasan, és a monitorra bökött. A képen Bracken szenátor volt látható egy iskola átadási ünnepségén, mellette pedig fekete öltönyben a Lyann személyleírása alapján rajzolt férfi állt, komor arckifejezéssel.

-          Bracken szenátor testőre? – nézte a képet meglepetten Castle.

-          Hozzátok be! – adta ki az utasítást Kate Esponak, akik bólintottak, míg Kate Castle felé fordulva folytatta – Kíváncsi vagyok, mivel fogja megmagyarázni a szenátor, hogy az állítólag három napja ellopott autóját, a testőre vezeti szerte a városban! – húzta el megvetően a száját a nyomozó, mire Castle csak bólintott. Nem tudta, mit mondhatna, hiszen egyfelől, reménykedett benne, hogy a nő most sikerrel jár, másfelől rettegett, hogy éppen az oroszlán bajszát cibálják, és csak azt érik el, hogy Bracken megint hajtóvadászatot indít a nő ellen. Tudta, képtelen lenne elviselni, ha valami bántódása esne.

Míg arra vártak, hogy Espo és Ryan megérkezzen a testőrrel, akinek most már a nevét is tudták, Beckett a bizonyítékokat rendezte egy mappába, melyben helyet kapott David néhány jegyzete, Random Lewis vallomása, a fantomkép, kiegészítve a Lyann által adott személyleírással, Castle pedig félrevonult telefonálni, hogy megnyugtassa anyját és lányát, hogy hamarosan otthon lesz, bár ebben korántsem volt biztos. Éppen Kate asztala felé tartott, amikor Javi és Ryan léptek ki a liftből. Ahogy Rick meglátta, hogy nem hozták magukkal, akiért mentek, már tudta, hogy Kate nem lesz elragadtatva.

-          Hol van Donald Grant? – kérdezett rájuk, de azok csak a fejüket rázták és egyenesen Beckett felé tartottak. Ahogy odaértek, Kate azonnal felpillantott rájuk, és tekintetéből kiolvashatták, hogy nem túl boldog, amiért Grant nélkül tértek vissza.

-          Mi történt? – kérdezte Beckett, mire Javi Ryan-re, az pedig társára nézett. Mindketten a másiktól várták, hogy magyarázatot adjon. Kate egyre türelmetlenebbül pillantott hol az egyikre, hol a másikra, végül megelégelte, és emeltebb hangon kérdezte ismét – Mi történt? Miért nincs veletek Grant?

-          Meglépett – vallotta be végül szemlesütve Ryan, mire Kate és Rick is meglepetten néztek rájuk. Nem volt jellemző, hogy bárki meglépjen a két férfi elől.

-          Hogyan? – csúszott ki a kérdés Castle száján, amivel kivívott egy rosszalló pillantást Javitól, ő pedig bűnbánóan harapta be alsó ajkát.

-          Elmentünk a Városházára… - szólalt meg ismét Ryan – és éppen kiszálltunk az autóból, amikor megláttuk. Felszólítottuk, hogy álljon meg, erre bepattant a mercibe, és elhajtott. Üldözőbe vettük, de… a forgalom…

-          És a kocsi… - fűzte hozzá Javi, mire Castle együtt érzőn bólogatott.

-          Én már akkor mondtam, hogy jobb kocsikra lenne szükségetek, amikor Shaw ügynök itt volt – toldotta meg Rick, mire mindhárman gyilkos pillantást lövelltek felé, így újra elhallgatott. Kate egy darabig némán nézte a fiúkat, akiken látszott, hogy önérzetük nem egyhamar fogja kiheverni ezt a kudarcot, majd nagyot sóhajtott.

-          Nem örülök neki, hogy kicsúszott a kezetekből, de ez van! – állt fel asztala mellett, majd végig nézett a három férfin. Akárcsak ő, a fiúk is, beleértve Castle-t is, már legalább 36 órája voltak talpon, ezért úgy döntött, itt az ideje, hogy hazamenjenek és pihenjenek egyet. – Nyomás haza! Mindenki! – adta ki az utasítást, mire mindhárman meglepetten néztek rá, de ő választ sem várva, elindult a lift felé. Még mielőtt belépett, hátraszólt – holnap találkozunk! – búcsúzott el, majd még visszapillantott, remélve, hogy az író követi majd, de csalódottan állapította meg, hogy Castle inkább a lépcsőt választotta.

Kate fáradtan dobta le magát a díványra. Semmi másra nem vágyott, mint egy kiadós forró zuhanyra, és egy mély, pihentető alvásra, de még arra is fáradt volt, hogy a fürdőszobáig elmenjen. Gondolta, üldögél egy kicsit a kanapén, összeszedi magát, és aztán lezuhanyozik. Nagyot sóhajtva hunyta le szemét, és az első kép, ami megjelent előtte, Castle kék szeme volt és a benne tükröződő gyengédség és szerelem. Elmosolyodott magában azon, mennyivel könnyebb a szíve, hogy elfogadta az érzéseit a férfi iránt, és még mindig azon töprengett, miért is nem vállalta fel hamarabb. Boldogságába azonban félelem is vegyült, ha eszébe jutott, hogy az író eltolta magától. Igyekezett azzal nyugtatni magát, hogy csak attól félt a férfi, ő majd megint visszautasítja. Elhatározta, hogy másnap első dolga lesz beszélni Castle-el az érzéseikről. Muszáj megtudnia, hogy végre készen áll kettejükre. Végre készen áll arra, hogy fenntartások nélkül elfogadja, amit Rick nyújtani tud neki. Emlékei között ismét utat tört magának csókjuk emléke, és Kate most is megborzongott, hacsak belegondolt. Szinte újra érezte a férfi ajkát az övén, nyelvének puha érintését, ahogy feltüzeli a testét, kezének simogatását a testén. Vággyal fűtött gondolataiból telefonjának hangos csörgése szakította ki. Bosszúsan nyitotta ki szemét, és nyúlt telefonja után, melynek kijelzőjén ismeretlen szám villogott.

- Beckett! – szólt bele dühösen és fáradtan, de amikor meghallotta a hívó hangját, fáradtsága azonnal tovaillant.

14. rész

Kate felült a díványon, és minden idegszálával a telefonálóra koncentrált, miközben érezte, hogy szíve a bordái között vad táncot jár, és majd’ kiugrik a mellkasából.

-          Beckett nyomozó, szép jó estét! – hallott a vonal végén egy mély férfihangot, és nem kellett sokat töprengenie, ki lehet a másik oldalon. Memóriájába beleégett a hang, bármikor felismerte volna.

-          Bracken! – sziszegte a nő, mire a férfi halkan nevetni kezdett.

-          Örülök, hogy felismerte a hangom, így megspórolhatom a felesleges udvariaskodást.

-          Mit akar?

-          Figyelmeztetni – vált fenyegetővé a szenátor hangja – a lelkes nyomozásával éppen arra készül, hogy besétáljon az oroszlán barlangjába. Ne lepődjön meg, ha felfalják!

-          Fenyeget? – kérdezte a nő, miközben arra gondolt, ha a férfi felhívta, az annak a jele, hogy fél.

-          Dehogy! – kacagott bele a kagylóba magabiztosan a férfi – De tudja, a maga szakmája veszélyes, nyomozó. A végén még megsérül, és ezúttal talán, úgy találja el egy golyó, hogy nem sikerül megmenteni az életét.

-          Nem félek a haláltól! – válaszolt Kate ugyanolyan magabiztosan.

-          Az jó, egy rendőrnél ez még előny is lehet. De mi van a társával? Ő sem fél? Nem is értem, hogyan kószálhat maga mellett egy civil, mindenféle képesítés nélkül. Akár baja is eshet! – célzott ezzel Castle-re a szenátor, és Kate érezte, hogy minden eddiginél nagyobb düh keríti hatalmába, hogy Bracken az írót fenyegeti.

-          Ez a kettőnk ügye, ne keverje bele az írót! Neki ehhez semmi köze! – szűrte a fogai között Kate, és hangjában érezhető volt a visszafojtott indulat.

-          Nocsak! – lepődött meg Bracken a vonal végén – Miért remeg a hangja, detektív? Talán fontos magának a firkász? – kérdezte, és hangjából érezte a nyomozó, hogy mosolyog. Mivel a nő nem válaszolt, a szenátor folytatta – Mennyire? Fontos magának annyira, mint az anyja volt? Vagy csak annyira, mint Montgomery kapitány volt? Esetleg…

-          Fogja be! – szakította félbe Beckett, mire a szenátor, sajnálkozó hangon folytatta.

-          Ne haragudjon, nyilván fájó sebeket téptem fel. Magát nagyon sok veszteség érte, és mindezt miért? Egy álmot kergetett csupán, amelyben azt képzelte, hogy elkaphat, és ezért képes volt háborút indítani ellenem. De ne feledje nyomozó, hogy minden háborúban vannak ártatlan áldozatok.

-          David Mendoza is csupán a háború vesztesége? – terelte a beszélgetést a jelenleg folyó ügyre Beckett, mire a szenátor megint felnevetett.

-          Mendoza egy ostoba firkász volt, aki azt hitte, az én hátamon felkapaszkodhat. Tévedett. – jegyezte meg szárazon, és Kate érezte, hogy attól a hidegvértől, ahogy Bracken szinte beismerte a gyilkosságot, felkavarodik a gyomra, de a szenátor még nem fejezte be – ahogy maga is téved, ha azt hiszi, győzhet velem szemben.

-          A markomban van, Bracken! – szűrte a fogai között Kate –Ezúttal, nem ússza meg!

-          Álmodozzon csak, detektív! De ennél közelebb nem jut hozzám soha, mint ahol most áll – válaszolt Bracken magabiztosan – Viszont, ha nem áll meg most, amíg lehet, a háborúnak újabb áldozatai lesznek, és ahogy hallom, mostanában az írók hullanak, mint a legyek.

-          Ha egy ujjal is hozzáér…, ha csak egy haja szála meggörbül, saját kezűleg repítek golyót a fejébe! – fenyegette meg Kate a szenátort, és hangjából sütött a gyűlölet, amikor folytatta – Ezúttal, Istenre esküszöm, hogy semmi nem fog meggátolni benne, hogy megtegyem!

-          Csodálom az erejét és a kitartását nyomozó – felelte a férfi még mindig magabiztosan – Szinte sajnálom, hogy a kettőnk közötti háborúnak hamarosan vége. – fűzte még hozzá, majd mielőtt Kate bármit mondhatott, vagy kérdezhetett volna, megszakította a beszélgetést.

Beckett a szenátorral való beszélgetést követően, nyugtalan éjszaka után, fáradtan érkezett az őrsre, ahol Javi és Ryan már teljes erővel azon dolgoztak, hogy megtalálják a testőrt. Kate ezen egyáltalán nem lepődött meg, hiszen tisztában volt kollégái lelkiismeretességével, ráadásul most még a büszkeségük is hajtotta őket, hogy kézre kerítsék Grant-et. Annál nagyobb volt azonban a meglepetése, amikor a pihenő felé pillantva meglátta, hogy Castle két kávéval a kezében sétál felé, arcán a szokásos kisfiús mosollyal. Amikor odaért, az egyik poharat Beckett felé nyújtotta, aki hálásan nyúlt érte.

-          Szia! – köszöntötte az író még mindig mosolyogva.

-          Szia! Mi hozott be ilyen korán? – kérdezte, miközben belekortyolt a friss, gőzölgő feketébe.

-          Nem tudtam aludni… - kezdte az író, majd égnek emelve a szemét, nagyot sóhajtva folytatta – anyám az egyik szerepét próbálja. Ophelia lesz, és most éppen őrjöngve kiabált a nappaliban fél hatkor. – vallotta be korai ottlétének az okát, de azt nem tette hozzá, hogy egész éjjel a csók járt a fejében, melyet a pihenőben váltottak.

-          A művészetért meg kell szenvedni – jegyezte meg mosolyogva Kate, aki teljes mértékben együtt érzett az íróval, ugyanakkor akarata ellenére, jól szórakozott a helyzeten, ahogy maga elé képzelte.

-          Hogy anyám szenved érte, azt megértem, de nekem miért kell? – nézett bánatos szemekkel a nőre, és Kate megint csak fejét rázva mosolygott. Annak ellenére, hogy Castle szinte egyfolytában panaszkodott az anyjára, és annak hóbortjaira, biztosra tudta, hogy imádja őt. – Azt hiszem, amíg ez a darab le nem fut, szállást kell keresnem magamnak – sóhajtott elárvultan Castle, majd kék szemét a nőébe fúrta, akinek hirtelen melege lett a pillantástól. Nagyot nyelt, és már éppen válaszolt volna, folytatva az évődést, amikor ismét eszébe jutott az éjjeli telefonbeszélgetés, mely emlékeztette arra, hogy a férfi éppen azért van veszélyben, anélkül, hogy tudna róla, mert neki fontos. Megszakítva a szemkontaktust, elfordult a férfitól, úgy válaszolt.

-          A szállodák nagyon kényelmesek, Castle – felelte, és nem látta az író csalódott arcát, de hallotta, ahogy az orra alatt morog.

-          Nem pont erre számítottam – mormolta Castle, mire Kate szíve összeszorult. Semmit sem szeretett volna jobban, mintha felajánlhatta volna az írónak, hogy szálljon meg néhány napra nála, de tudta, nem teheti. Most nem, mert azzal csak még nagyobb veszélybe sodorná. Úgy tett, mintha nem hallotta volna a férfi válaszát, és most Ryan-hez intézte szavait.

-          Ryan, futtasd le nekem ezt a telefonszámot a híváslistámból, kérlek! – nyújtott át a nyomozónak egy cetlit, melyre korábban felfirkantotta a számot.

-          Egy őrült rajongó, aki a szerelmével zaklat? – villantotta meg kihívóan, kópésan a szemét Castle, mire Kate-től egy szemforgatást kapott válaszul.

-          Nem ismerek őrülteket, Castle, leszámítva egyet! – nézett rá Kate sokatmondón, egyik szemöldökét felhúzva, ezzel utalva, hogy az íróra gondolt.

-          Vicces…, igen… nagyon vicces – húzta el a száját Castle, de reagálni nem tudott, mert Ryan megelőzte.

-          Nincs a rendszerben. Eldobható telefonhoz tartozik. – hallotta Kate Kevin válaszát, ami csak megerősítette benne, hogy Bracken óvatosabb volt, mint hitte, és a veszély most még valóságosabbá vált. – De mégis, ki hívott rajta? – kérdezte érdeklődve Kevin, mire Kate nagyot sóhajtott, úgy válaszolt.

-          Bracken szenátor – bökte ki nehezen, mire mindhárman döbbenten néztek rá.

-          Hogy? Mikor? – kérdezték egyszerre, és Kate-nek kedve lett volna felnevetni az összhang láttán, de nem volt vicces kedvében. Helyette tőmondatokban felvázolta a beszélgetésüket, de arról mélyen hallgatott, hogy a szenátor megfenyegette Castle-t.

-          Ezt még előnyünkre is fordíthatjuk! – jegyezte meg Castle, miután Kate végzett, mire érdeklődve fordultak felé, így folytatta – ha felhívott téged, azt jelenti, hogy közel járunk hozzá, és fél. Így akar elriasztani minket! – gondolkodott hangosan Rick, és Kate elmosolyodott a gondolatra, hogy mennyire egy hullámhosszon vannak ők ketten. Lám, a férfi is arra a következtetésre jutott, amire ő. Ugyanakkor, a többes szám, amit használt, ismét eszébe jutatta, hogy veszélyben van, és neki meg kell védenie, erre pedig, csak egy módot tudott. Anélkül, hogy Javira és Ryan-re nézett volna, gyengéden megérintette Rick karját.

-          Castle, beszélhetnénk, négyszemközt? – kérdezte és Rick meglepetten, húzta fel a szemöldökét, de bólintott. Izgatottan követte a nőt a pihenőbe, remélve, hogy most talán megbeszélik a kettőjük közötti kapcsolatot. Arra azonban nem számított, amit akkor hallott, amikor Kate becsukta az ajtót. – Castle, azt akarom, hogy menj haza. Most!

15. rész

Castle döbbenten meredt a nőre, és csak nehezen fogta fel a szavak értelmét. Nem tudta elhinni, hogy Kate valóban arra kéri, menjen haza. Zavartan nézett a zöld szemekbe, melyben elszántság, és határozottság tükröződött, jelezve, hogy a nyomozó minden egyes szót komolyan gondolt.

-          Tessék? – kérdezett vissza a férfi, remélve, hogy kiderül, valamit rosszul értett, bár érezte, erre kicsi az esély.

-          Azt mondtam, menj haza, most – ismételte meg a nő korábbi kijelentését még határozottabban, Castle legnagyobb bánatára.

-          De miért? Mit követtem el? – nézett továbbra is értetlenül a nyomozóra az író. Nem értette, miért akarja elküldeni magától.

-          Nem követtél el semmit, Castle. Egyszerűen csak azt szeretném, ha most hazamennél. – tartott ki álláspontja mellett Kate. Mindenáron el akarta érni, hogy az író kiszálljon a nyomozásból, amíg még lehetősége van rá. Nem kockáztathatta, hogy baja essen csak azért, mert mellette van.

-          Azért küldesz el, mert megcsókoltalak? – nézett rá most szomorúan Castle. Azt még elviselte volna valahogy, hogy nem beszélnek a dologról, de hogy Kate emiatt ne akarjon vele együtt dolgozni, arra nem is számított. Fogalma sem volt, hogyan telnének napjai a nyomozó reggeli mosolya nélkül, mellyel szavak nélkül köszöni meg a kávét, amit hoz neki, cseresznye illata nélkül, mely körbeöleli. – ha így van, és ez az oka, akkor ígérem, nem fog többet előfordulni! Tiszteletben tartom, amit kértél, és többé nem közeledem hozzád! – ígérte kétségbeesetten, és Kate úgy érezte, hogy megszakad a szíve, ahogy az író szomorú, kék szemébe nézett, de nem engedhetett. Ezúttal nem. Tudta, hogy Castle akkor lesz a legnagyobb biztonságban, ha eltűnik a közeléből, ezért továbbra is távolságtartó maradt, és amikor az író leheletnyit közelebb lépett, ő ösztönösen hátrálni kezdett.

-          Castle, ehhez semmi köze a kettőnk dolgának. Csupán arról van szó, hogy az ügyben olyan ösvényre tévedtünk, ami veszélyt jelent mindenki számára, te pedig nem vagy rendőr! – tartott ki álláspontja mellett a nyomozó – ezért akarom, hogy elmenj. - igyekezett megmagyarázni döntése okát, mert nem akarta, hogy az író azt higgye, a csókjaik miatt akarja elküldeni, hiszen semmire sem vágyott jobban, minthogy még közelebb kerüljenek egymáshoz. Ennek ellenére, hallgatott a fenyegetésről. Tudta, ha elmondaná, Castle csak még inkább vele akarna maradni.

-          Az, hogy nem vagyok rendőr, eddig nem zavart! – tiltakozott tovább az író. Nem akarta harc nélkül feladni. Addig nem, amíg volt egy kis remény, hogy meggyőzheti a nőt.

-          Eddig is zavart, csak nem hangoztattam egyfolytában! – emelte meg hangját most már a nyomozó. Dühös volt, amiért ennyi fájdalmat kell okoznia a férfinak, akit, most már tudta, mindennél jobban szeret.

-          Milyen különös, hogy éppen most kezded el hangoztatni, amikor már közelebb kerülnénk egymáshoz! – tört fel a férfiból is minden fájdalom – Mitől félsz, Kate? Attól, hogy ha melletted maradok, előbb-utóbb engednél nekem és az érzéseidnek? - kérdezte Castle nyíltan, és fogalma sem volt róla, hogy ha Kate-en múlna, akkor most nyomban a karjaiba vetette volna magát. Szorosan hozzábújna, ölelő karjai között keresne menedéket a rideg valóság elől, Bracken elől, a múltja elől. Ezt azonban, nem tehette meg, így könnyeit visszanyelve inkább hallgatott, míg Castle folytatta – Négy évig vártam, hogy leomoljon a fal, amit magad köré emeltél, és az utóbbi időben, kezdtem úgy érezni, hogy meg is történt. De most azt érzem, hogy te magad vagy, aki nem akarja, hogy a fal végleg eltűnjön! – csengett keserűen most a férfi hangja, és Kate szíve összeszorult, ahogy hallgatta – Csókolóztunk, nem is egyszer, de te nem voltál hajlandó beszélni róla! Most pedig hazaküldesz!

-          Castle, én nem vitatkozom veled tovább! – indult az ajtó felé Kate, mert úgy érezte, ha még néhány percig hallgatja a férfit, akkor nem bír tovább távolságot tartani. Mielőtt kilépett az ajtón, még hátraszólt – Nem mondom többször! Menj haza, most! – majd nem törődve azzal, mit válaszol a férfi, kilépett az ajtón, és egyenesen az asztalához ment, Castle azonban követte. Miután odaért az asztalhoz, a kabátjáért nyúlt, és szomorú szemekkel nézett rá.

-          Úgy lesz, ahogy akarod, elmegyek! – szólalt meg halkan, hogy csak Kate hallja – Nem tudom, mit kellett volna még tennem, hogy viszontszeress, Kate Beckett, de azt hiszem, feladom. – csengett szomorúan és lemondón a hangja, és a nyomozónak minden erejét össze kellett szednie, hogy ne simítson végig a férfi arcán, melyről fájdalmat olvasott le – Ideje elfogadnom, hogy sosem fogod azt érezni, amit én. – majd lágyan elmosolyodva hozzáfűzte – remélem, aki előtt lebontod a falat, tisztában lesz vele, mekkora szerencséje van – suttogta, és Kate gombócot érzett a torkában. Az, hogy a férfi annak ellenére ilyen kedves vele, hogy éppen most dobta ki a kapitányságról, még ha az ő érdekében tette is, a szívéig hatolt. Úgy érezte, tartozik annyival neki, hogy ne hagyja kétségek között.

-          Castle… higgy nekem, hogy ennek semmi köze… - fogott bele a vallomásba, de nem tudta folytatni, mert nyílt a lift ajtaja és két, fekete öltönybe öltözött, napszemüveget viselő férfi lépett be az őrsre, komor ábrázattal, és szó nélkül a kapitány irodája felé igyekeztek. Beckett és Castle döbbenten nézett utánuk, majd egymásra, kis idő elteltével pedig már Javi és Ryan is a nő asztalánál állt, és próbálták kitalálni, mit is akarhat itt a két férfi.

-          Ezek meg kik? – szólalt meg elsőnek Javi.

-          A C.I.A – jegyezte meg szárazon Castle, mintha ennél egyértelműbb dolog nem is létezne, miközben kabátját visszatette korábbi helyére.

-          Jesszus, ugye nem fogsz előadni megint egy elméletet? – grimaszolt Espo, mire Rick sértett képet vágott.

-          Ha van jobb ötleted, akkor hallgatlak – szúrta oda, mire Javi összeszűkült szemmel nézett rá. Kate jobbnak látta, ha beavatkozik.

-          Srácok, elég legyen! Talán semmi köze az ügyünkhöz, különben Gates már hívatott volna bennünket!

-          Az is lehet, hogy Gates miatt jöttek – vigyorgott Ryan, majd folytatta – Talán rájöttek, hogy nem a Föld bolygó szülötte, és elviszik megvizsgálni – osztotta meg a többiekkel elméletét, mire Kate és Javi felhúzott szemöldökkel néztek rá, Castle pedig a fejét ingatta.

-          Nem megy ez még neked Ryan – csóválta tovább a fejét, így jelezve, hogy az elméletek gyártásában még mindig verhetetlen, mire Kevin felháborodott.

-          Miért? Te is a semmiből találgatsz!

-          Igen, de az én elméleteimben legalább van logika, és tényszerűség – feleselt vissza Castle, mire Kate megköszörülte a torkát.

-          Naná! – húzta el a száját gúnyosan, de Rick fel sem vette, csak folytatta.

-          Ha valóban rá szeretnénk jönni, hogy mit keres itt a két, öltönyös fickó, akkor először is… - próbált leckét adni Ryan-nek Rick, de Kate beléfojtotta a szót.

-          Szerintem, van ennél sokkal fontosabb dolgunk is! Bizonyítékokat találni Bracken ellen, és lecsukatni! Az pedig, hogy a két díszmadár, mit keres Gates-nél, nem ránk tartozik. Ha mégis, akkor majd a kapitány úgyis elmondja. – jelentette ki határozottan, majd szigorúan Ryan-re és Espo-ra pillantott – Van dolgotok, igaz? – kérdezte jelentőségteljesen, mire a két férfi, mint a kisfiúk, akiket anyukájuk a szobába küldött, visszasomfordált az asztalukhoz, majd a nyomozó Castle-re nézett. – Castle… - kezdte volna, hogy befejezze korábban elkezdett mondatát, de a férfi megállította.

-          Tudom, már itt sem vagyok – mosolygott szomorúan – Hiányozni fogsz – nyújtotta kezét köszönésképpen a férfi, és Kate egy pillanatig habozott csak, aztán kezét a férfiéba csúsztatta, ő pedig puhán megszorította. Éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor a Vaslady hangja dörrent az ajtóból.

-          Beckett nyomozó, amennyiben elengedte az írót, jöjjön az irodámba, most! – csengett határozottan és keményen a hangja, Kate pedig égő arccal pattant fel a székből, nyomában Castle-el. Amint beléptek, Kate csak futó pillantást vetett a korábban érkező két férfira, majd minden figyelmét a kapitányra fordította, aki szigorúan nézett rá szemüvege felett.

-          Igen, Asszonyom! – állt meg az asztala előtt a nyomozó, Castle pedig a háttérben maradt. Nem tudta, hogyan reagálna a kapitány, ha Kate mellé állna, hiszen őt nem hívatta, de kíváncsiságának nem tudott parancsolni, hogy megtudja, ki lehet a két fickó. Arra azonban egyikőjük sem számított, amit a kapitány mondott.

-          Beckett nyomozó, haladéktalanul adjon át minden bizonyítékot és információt az itt álló két úriembernek – szűrte a fogai között a kapitány, és látszott, hogy egyáltalán nincs feldobva a helyzettől.

-          De miért? – nézett rá zavartan Beckett, és szörnyű gyanú fogalmazódott meg benne, amit a kapitány meg is erősített szavaival.

-          A nyomozást átveszi az F.B.I. Mostantól kezdve hozzájuk tartozik az ügy!

16. rész

Kate egy pillanatig csak némán, döbbenten nézett a kapitányra, mint aki nem akarja elhinni, hogy amit az imént hallott, az tényleg elhangzott. Ahogy azonban a szigorú szemekbe nézett, már tudta, hogy ez valóság, és a Vaslady tényleg arra kéri, hogy adjon át mindent. Döbbenete egy pillanat alatt vált haraggá.

-          Tessék? – kérdezett vissza, és hangjából a kapitány kiérezte, hogy egyik legjobb nyomozója hamarosan robban.

-          Jól hallotta! Minden anyagot, és bizonyítékot, amit eddig David Mendoza ügyével kapcsolatban talált, és összegyűjtött a csapat, átadja az F.B.I-nak – ismételte meg a kérést Gates, mely sokkal inkább parancs volt.

-          Ezt nem mondhatja komolyan, Asszonyom! – rázta hitetlenkedve a fejét még mindig Kate, miközben a háta mögött Castle már azon gondolkodott, milyen hatással lesz ez Kate-re és eldöntötte, hogy semmi esetre sem fogja magára hagyni.

-          Úgy nézek ki, mint, aki viccel? – vette most le szemüvegét orráról a kapitány és Kate villámló szemébe nézett. Annak ellenére, hogy ő sem volt elragadtatva a helyzettől, nem tehetett semmit.

-          De ez az én ügyem! – kötötte az ebet a karóhoz Kate, annak ellenére, hogy érezte, vesztes csatát vív, mégsem akarta feladni.

-          Többé már nem! – lépett most előre az egyik öltönyös, majd egyik kezében megvillantotta jelvényét, másikat pedig üdvözlésre nyújtotta – Jason Land – mutatkozott be, de mivel Kate figyelmen kívül hagyta a felé nyújtott kezet, valamint gyilkos pillantást küldött felé, eltette jelvényét, és úgy folytatta – Az ügyet átvesszük, és hálásak lennénk, ha még ma elvihetnénk mindent, ami ezzel kapcsolatos.

-          Miért érdekli az F.B.I-t egy halott újságíró ügye? – szólalt meg most először Castle, mióta az irodában volt, mire mindenki felé fordult.

-          Ez nem a maga dolga! Egyáltalán, ki ez? – nézett rá a másik öltönyös, aki nem érezte szükségét, hogy bemutatkozzon.

-          A társam, a kérdése pedig jogos! – állt Castle mellé Kate, és Rick szívét melegség járta át a gesztusra – Miért ennyire fontos egy halott újságíró az apróhirdetésről, hogy az F.B.I vonul ki? – kérdezett rá a nyomozó is, mire ismét a másik öltönyös válaszolt.

-          Ez már nem magára tartozik.

-          Téved! Nagyon is rám tartozik, mert én vezettem a nyomozást! Ezen kívül, az első számú gyanúsított…

-          Tudjuk, kit gyanúsít, és azt is tudjuk, miért olyan fontos magának ez az ügy – lépett elő a Jason-nak bemutatkozott ügynök. Úgy látta, a nyomozóval többre mennek, ha néhány dolgot felfed előtte. Remélte, hogy így együtt működőbb lesz a nő. Ugyan csak néhány perce ismerte, de azt azonnal látta, hogy határozott, kemény nyomozó – Tudjuk, hogy Bracken ölette meg az édesanyját, de a szálak sokkal magasabbra vezetnek, mint hinné. – mivel Kate nem szólt semmit, folytatta – Évek óta figyeljük Bracken-t, és ha most letartóztatja egy újságíró megölése miatt, a munkánknak annyi. Sokkal nagyobb halra vadászunk, mint Bracken, és ahhoz szükségünk van a szenátorra.

-          Évek óta… tudták, hogy megölte az anyámat… egy államügyészt… és nem tettek semmit? – vált egyre halkabbá a nyomozó hangja a visszafojtott indulattól, és a kapitány látta rajta, hogy hamarosan kitör. Nem is tévedett. Kate könnyekkel a szemében folytatta, szavait egyenesen az ügynöknek címezve, mintha rajtuk kívül nem is lett volna ott más az irodában – Hagyták, hogy továbbra is szenátorként úgy tegyen, mintha semmi nem történt volna!

-          A nyomozás érdekében… - kezdett volna bele a magyarázkodásba Land, de Kate félbeszakította.

-          A nyomozás érdekében?! – kérdezte emelt hangon – Ezzel engem nem etet meg! – majd hirtelen elhallgatott, miután eljutottak hozzá az ügynök későbbi szavai – Egy nagyobb hal… ezt úgy érti, hogy… ezt is megússza?

-          Alkut kötnek vele, igaz? – kérdezte a háttérből ismét Castle halkan, és Kate ledöbbent a felismeréstől. Most értette meg, miért mondta Bracken a telefonban, hogy kettejük háborúja hamarosan véget ér. Nem félelemből hívta fel, hanem mert tudta, hogy alkut köt az F.B.I-al, és sértetlenséget kap cserébe. Undorodva nézett a két ügynökre, amikor Jason válaszolt.

-          Igen. – hagyta el ez az egyetlen szó a száját, de ez a szó elég volt ahhoz, hogy Kate maradék önuralmát is elveszítse.

-          Bracken egy aljas gyilkos! Egy nyomorult patkány, aki golyót érdemelne, nem pedig védelmet!

-          Válogassa meg a szavait, detektív! – lépett most közbe a kapitány. Annak ellenére, hogy egyetértett emberével, semmi esetre sem akarta, hogy egy felelőtlen kijelentés bajba sodorja. Még mielőtt Kate reagálhatott volna, a névtelen ügynök megelőzte.

-          Nyomozó, elhiszem, hogy magának az édesanyja miatt, kiemelten fontos ez az ügy. De ha adhatok egy tanácsot, nem tesz felelőtlen kijelentéseket, és legfőképpen, nem nyomoz tovább az ügyben. – nézett rá keményen az ügynök, de Kate nem az az ember volt, akit irányítani lehetett, és ezt Gates is pontosan tudta, így meg sem lepődött, hogy a nyomozó most az ügynökre nézett, és szemében gyilkos indulat tükröződött.

-          Magának fogalma sincs, hogy az elmúlt 10 évben mennyi áldozatot hoztam azért, hogy elkapjam ezt a szemetet! – sziszegte haragosan, fenyegetően halk hangon Kate, majd folytatta – Amíg ezzel nincs tisztában, amíg nem érezte azt, amit én, amíg nem veszített annyit, mint én – sorolta a nő még mindig dühösen, miközben Castle-re pillantott, aki együtt érzőn, ugyanakkor aggodalommal az arcán nézett vissza rá – addig ne osztogasson nekem tanácsot! Ne mondja meg nekem, mit nem kéne mondanom, vagy tennem!

-          Elég legyen! – dörrent parancsolón a hangja Gates-nek – Bárhogy is érez az üggyel kapcsolatban, detektív, fogadja el, hogy az F.B.I hatáskörébe tartozik mostantól! Minden anyagot átad nekik, maga pedig nem foglalkozik az üggyel tovább!

-          De Asszonyom! – próbálkozott Kate, de a Vaslady egy kézmozdulattal leállította.

-          Nincs semmi de! Nem akarom meglátni, vagy megtudni, hogy ezzel az üggyel foglalkozik! A vitát lezártnak tekintem! – fejezte be szigorú tekintettel a mondandóját a kapitány. Kate egy ideig szótlanul nézett farkasszemet felettesével, majd anélkül, hogy bármit mondott volna, elhagyta az irodát, melynek ajtaját hangos csattanással vágta be maga mögött. Castle azonnal utána sietett és még látta, hogy a nyomozó dühösen felkapja kabátját a székről, fiókjából pedig a derekán lévő fegyvertáskájába csúsztatja Glock típusú szolgálati fegyverét. Ahogy a nő dühtől és haragtól villámló szemébe nézett, hirtelen baljós sejtelem kerítette hatalmába, és amikor a nyomozó a lift felé indult volna, megállt előtte.

-          Hova mész?

-          El! – hangzott a rövid válasz – Javi és Ryan majd átadják ennek a két pojácának, amit kell – húzta el megvetően a száját és már meg is kerülte volna az írót, de Rick megint megállt előtte.

-          Mire készülsz? – nézett rá aggódó tekintettel, és félt a választól.

-          Lezárom az ügyet! Minden szempontból véget vetek neki! – hangzott az eltökélt válasz, és Rick-nek kétsége sem volt afelől, mire készül a nő.

-         Kate, ne tedd meg, nem ér annyit! – kérlelte a nyomozót Castle.

-         Csak egy nyomós okot mondj! Csak egy nyomorult okot, hogy ne eresszem bele a táramban lévő összes golyót abba a féregbe – szűrte a fogai között mérgében egyre hangosabban Kate, és észre sem vette, hogy a kapitányságon már mindenki őket nézi. Ezzel bizonyosságot nyert Castle legnagyobb félelme, hogy Kate meg akarja ölni a szenátort.

-         El akarod dobni az életed? Egy ilyen ember miatt? – kérdezte döbbenten Castle, miközben agyában vadul kergették egymást a gondolatok, hogy mivel tudná meggyőzni szerelmét, hogy ne tegye ezt.

-         Castle, nincs választásom. Vagy megteszem, vagy egész életemben marcangolni fog az érzés, hogy elszalasztottam a kínálkozó lehetőséget. Kérlek, állj el az utamból – nézett szigorúan az íróra Kate, miközben Javi és Ryan is közelebb sétáltak és szótlanul követték nyomon az eseményeket. Mindketten remélték, hogy társuk nem arra készül, amire gondoltak.

-         Nem – állta a tekintetét a nyomozónak, és Kate még sosem látott ennyi határozottságot a kék szemekben, mint most – Nem hagyom, hogy megtedd! – közölte az író, és továbbra sem mozdult. Kate egy darabig nem szólt semmit, végül szomorúan ingatta fejét.

-         Nem tudod megakadályozni! – hallotta a férfi Kate elszánt hangját, és már tudta, hogy vesztett. Kate egy mozdulattal megkerülte, majd eltűnt a lépcsőknél. Castle szomorúan ült le megszokott helyére, és akkor vette csak észre, hogy az egész őrs szemtanúja volt a jelenetnek.

Kate elszántan és dühösen lépett be a Városházára. Mielőtt a pulthoz ment, észrevétlenül derekához nyúlt, és kitapogatta a Glock-ot, így öntve magába erőt. Tudta, hogy amire most készül, az egész életét változtatja meg, de úgy érezte már nincs veszítenivalója. 10 évet áldozott az életéből, hogy elkapja anyja gyilkosát, és most nem engedheti, hogy a szenátor nevetve továbbsétáljon. A recepciós pultnál egy fiatal, barna hajú, 20-as éveinek végén járó nő ült, és mosolyogva üdvözölte. Kate elővette jelvényét, melyről tudta, hogy minden ajtót megnyit előtte.

- Kate Beckett nyomozó vagyok, és Bracken szenátort keresem – mutatkozott be, és meglepetten állapította meg, hogy hangja még csak nem is remeg.

17. rész

Kate fáradtan és csalódottan dőlt neki lakásában az ajtónak, miután hazaérkezett. Eredeti terveit, miszerint még a délután folyamán lezárja az ügyet, meg kellett változtatnia, mivel a recepciós elmondása szerint, Bracken házon kívül tartózkodott. Sikernek könyvelhette el azonban, hogy a fiatal nő, jelvényének hála, nagyon segítőkész volt, és még azt is elhitte, hogy egy ügyben kéri a szenátor segítségét, így készségesen nyomtatta ki neki a férfi egész napos programját. Kate most benyúlt farzsebébe és elővette a papírost, melyet a nő nyújtott át neki. Figyelmesen olvasta, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megtalálja a legalkalmasabb időpontot terve végrehajtására. Szemében a győzelem szikrája csillant meg, amikor felfedezte, amit keresett. A papírból kiderült, hogy a szenátor este fél kilencig elfoglalt, de aztán nem volt semmi betervezve aznapra. Kate úgy számolt, hogy a férfi még bemegy az irodájába, mielőtt hazamegy, márpedig akkor egyedül lesz. Tervei szerint, ha este kilenc körül látogatja meg, akkor be tudja fejezni, amit elkezdett. Ahogy végigpörgette fejében az azt követő eseményeket, megtervezve minden kis lépést, elégedetten bólintott maga elé, majd ellökve magát az ajtótól, a bárszekrényhez ment, hogy töltsön magának egy kis erősítőt, amiből bátorságot meríthet. Nem a szenátortól félt, sokkal inkább ahhoz kellett az erő és a bátorság, hogy amikor majd vele szemben áll, le tudja győzni elveit, becsületességét, és képes legyen meghúzni a ravaszt. Kitöltötte az italt, és egy hajtásra kiitta. A tequila végig égette nyelőcsövét, mely most különösen jól esett a nyomozónak, így töltött magának még egy pohárral. A második poharat hamar követte a harmadik, miközben leült a kanapéra, és töprengve nézett maga elé. Éppen egy újabb kört akart magának önteni, amikor kopogtattak. Meglepve kapta fel fejét, majd felállt, hogy ajtót nyisson, de hirtelen megszédült. Száját elhúzva állapította meg, hogy a tequila gonosz ital. A kanapén ülve egyáltalán nem érezte, hogy megártott volna, de most, hogy az ajtóhoz igyekezett, határozottan úgy érezte, hogy ha végig akarja csinálni, amit eltervezett, akkor bizony ma már nem ihat többet. El is határozta, hogy amint elküldte hívatlan látogatóját, készít magának egy forró, erős kávét, hogy felfrissüljön. Ezzel az elhatározással tárta szélesre az ajtót, és döbbenten nézett az ajtóban állóra.

-          Castle? Mit akarsz itt?

-          Beszélni veled, amíg nem késő… - válaszolta a férfi magabiztosan, és invitálás nélkül beljebb lépett a lakásba. Kate gúnyosan húzta el ajkát.

-          Persze… gyere beljebb! – zárta be az ajtót Kate majd követte az írót a nappaliba, ahol az megállt és szemében aggodalommal nézett rá.

-          Kate… - kezdett bele, de a nő közbeszólt.

-          Ha arra vagy kíváncsi, kinyírtam-e, akkor megnyugodhatsz, még nem! – felelte a ki nem mondott kérdésre a nő, amivel azonban korántsem nyugtatta meg az írót.

-          Ezzel nem nyugtattál meg, Kate… - nézett most szomorúan a nőre, mire az csak elmosolyodott.

-          Nem is volt célom – hajolt most közelebb és a férfi megérezte leheletén az alkohol illatát.

-          Részeg vagy? – nézett végig a nőn döbbenten Castle. Sosem látta a nyomozót ilyen állapotban, még akkor sem, amikor az anyja ügyében nyomoztak együtt, és folyamatos kudarcok érték. Kate láthatóan most elveszítette a kontrollt. Castle kérdésének jogosságát támasztotta alá a tequilás üveg is, amely a nappaliban lévő asztalon állt, és amelyből már több, mint a fele hiányzott. Kate gúnyosan elhúzta a száját, majd nemtörődöm módon megrántotta a vállát.

-          Csak ittam egyet! Ez még nem a világ vége, Castle! – fordított most hátat a nyomozó, és az üvegért nyúlt, hogy újabb adagot töltsön magának, de Rick odalépett és egy mozdulattal kivette a kezéből az üveget.

-          Szerintem, mára eleget ittál. – válaszolt a férfi, és Kate összeráncolt szemöldökkel nézte, ahogy lezárta az üveget, és a szekrénybe tette, majd a konyhába ment – készítek egy kávét neked. – folytatta Castle, miközben már el is kezdte bekészíteni a gépbe a forró feketét.

-          Kérlek! – kiáltott fel színpadiasan a nyomozó, miközben karjával körbemutatott a lakásban – érezd magad otthon! – húzta el a száját, annak ellenére, hogy korábban ő maga is azon gondolkodott, hogy készít magának egyet.

-          Meglátod, jót fog tenni – jegyezte meg halkan Castle, miközben azon gondolkodott, hogyan történhetett mindez. Olyan szépen alakultak már közöttük a dolgok, most pedig minden tönkremegy egy csapásra. Kate megint bezárkózik előtte, ismét gúnyos, és ironikus, amikor hozzászól, ő pedig megint, mindezzel nem törődve kitart mellette, és kávét készít neki, mert tudja, hogy most mindennél nagyobb szüksége van rá, hogy mellette legyen.

-          Nincs szükségem kávéra! Jól vagyok, nincs semmi bajom! – feleselt Kate, miközben tekintetét a neki háttal álló íróra függesztette, majd közelebb lépett hozzá, lassan, halkan. Szótlanul figyelte az írót, ahogy bekészíti a feketét a gépbe. Meghatotta az a gondoskodás, amit tapasztalt, az, hogy a férfi annak ellenére van most itt, hogy nem is egyszer elutasította már. Ha belegondolt, hogy mire készül, már csak egy valamit szeretett volna. Kiélvezni a pillanatot a férfi karjaiban, amíg lehet. Csak egyetlenegyszer akarta ajkán érezni az övét, megtapasztalni azt a mámort, és mennyországot, melyet csókjai ígértek. Anélkül, hogy átgondolta volna, mit tesz, szorosan Rick mögé lépett. Castle nem is hallotta lépteit, csak amikor már ott állt a háta mögött. Éppen megfordult, hogy meggyőzze a nőt, fogadja el a segítségét, amikor szembe találta magát a nyomozóval. Kate olyan közel állt hozzá, hogy orrában érezte a cseresznyeillatot, mely hirtelen elbódította, tekintete pedig találkozott Kate zöld szemével, amelyben most legnagyobb meglepetésére, vágy csillogott. – Nem kávéra van most szükségem, hanem rád – suttogta Kate, miközben kezével végig simított az író mellkasán, akinek hirtelen kiszáradt a szája. Nagyot nyelt, mielőtt válaszolt.

-          Kate… kérlek… ne… ne tedd ezt velem – kérlelte a nyomozót, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy megtartsa önuralmát, hiszen nem használhatta ki, hogy Kate ivott. A nyomozó azonban, nem hagyta abba a simogatást. Keze gyengéden, lágyan simított végig újra mellkasán, majd arcán, miközben veszélyesen közel hajolt a férfihoz, és nyakát kezdte el csókolgatni, amitől Castle lélegzete akadozni kezdett, úgy suttogta a férfi fülébe.

-          Miért? Nem jó? – kérdezte, és a férfi hangjából kihallotta, hogy mosolyog közben. Nyelvét érzékien húzta végig Rick fülcimpáján, majd újabb csókot lehelt a nyakára.

-          Fogalmad sincs, mennyire jó! – zihálta a férfi, és szemét behunyva koncentrált, hogy erős tudjon maradni – De ezt… ezt akkor sem lehet, Kate… most nem… gondolkodj egy kicsit – próbált ész érvekkel hatni a nyomozóra. Kate kissé eltávolodott tőle, és most komolyan nézett a szemébe, úgy válaszolt.

-          Nem akarok gondolkodni, Castle. Most nem! Most csak érezni akarok! – felelte, majd érzékien a férfira mosolygott, miközben ujjaival, egyesével kezdte el kigombolni Castle ingén a gombokat, aki úgy érezte, hogy ezt a kínzást nem bírja sokáig elviselni. Egyre szaporábban vette a levegőt, és érezte, hogy teste azonnal reagál minden finom érintésre. Amikor Kate széthúzta az ingét, és lassan végig simított meztelen mellkasán, hirtelen lefogta a nő kezét. Tudta, ha még egyszer hozzá ér, már nem lesz képes uralkodni magán. Vágytól elhomályosult szemekkel nézett Kate-re.

-          Kate… Kate… - dadogta suttogva – Kérlek… Kate… - könyörgött a nőnek, de utolsó szava, szinte már csak sóhajtás volt. Már ő sem tudta, mit akar. Eszével, tudta, hogy Kate most sebezhető, ráadásul ivott is, amit neki nem lenne szabad kihasználni, szíve és teste azonban mindennél jobban vágyott Kate-re, a csókjára, érintésére. Teste lángban égett, szíve a fülében dobolt, és majd kiugrott a helyéről, mégsem akarta magát megadni vágyainak. Rettegett attól, hogy a nő ismét eltaszítja magától, mint már annyiszor.

-          Ne koptasd el a nevem, Castle – mosolygott rá évődve a nő, majd hirtelen eltűnt arcáról a mosoly, szeme pedig könnybe lábadt – Szükségem van rád! – hallotta Rick Kate kétségbeesett hangját, és ez volt az a pillanat, amikor önuralmának utolsó morzsája is eltűnt. Lassan egyre közelebb hajolt Kate-hez, akinek ajkai enyhén nyitva várták csókját, majd rátapadt a mézédes ajkakra, és csókolni kezdte, vadul, szenvedélyesen.

18. rész

Castle szenvedélyesen csókolta a nőt, miközben kezével bebarangolta a testét, és olyan szorosan húzta magához, amennyire csak lehetséges volt. Kate boldogan adta át magát a mámorító érzésnek, a testét átjáró bizsergésnek, melyről tudta, hogy nem az elfogyasztott ital, sokkal inkább a férfi érintése váltja ki belőle. Nyelvük vad táncot járt, miközben lassan araszoltak a hálószoba felé, de csak a falig jutottak, ott folytatták egymás kényeztetését. Castle nekinyomta a falnak, ajka Kate nyakára vándorolt, és csókokkal borította be, le egészen a melle vonaláig, majd egyesével kezdte kigombolni a nő blúzán a gombokat, míg Kate türelmetlenül és sürgetően rántotta szét a férfi ingét, a gombok pedig nagyot koppanva hullottak róla a padlóra, testével pedig szorosan hozzásimult. Egész teste lángolni kezdett, ahogy megérezte a férfi izmos meztelen felsőtestét sajátjához nyomódni. Négyévnyi, elfojtott feszültség tört felszínre, és már képtelenek voltak megálljt parancsolni vágyaiknak. Castle ajka most mellét kényeztette, majd végig csókolta, le, egészen a hasáig, hogy aztán újra visszataláljon az ajkához, miközben ő is lehámozta a nőről az inget, Kate keze pedig, már Rick nadrágszíját kapcsolta ki. Anélkül, hogy a csókot megszakította volna, finoman ellökte magukat a faltól, és beléptek a szobába, ahol Kate gyengéd mozdulattal lökte le a férfit az ágyra, majd lovagló ülésben helyezkedett el rajta, és csókjaival borította be mellkasát, majd nyakát. Játékosan megharapta a fülcimpáját, és újabb szenvedélyes csókban forrtak össze ajkaik. Castle egy hirtelen mozdulattal fordított helyzetükön, és vadul, érzékien csókolta tovább a nő minden porcikáját. Élvezettel hallgatta, hogy Kate felnyög az érintésére, és finoman megemeli testét, hogy még közelebb érezze magához, miközben kezével a hátát simogatta, és belecsókolt vállgödrébe. Amikor azonban Kate az alsónadrágját próbálta levenni, Castle hirtelen megállt, és vágytól elhomályosult tekintettel, akadozó lélegzettel nézett a nő szemébe.

-          Kate, mondd, hogy nem utasítasz el! Mondd, hogy nem fogod megbánni! – könyörgött felhevült testtel, zihálva a férfi. Minden porcikája kívánta az alatta fekvő nőt, de képtelen lett volna elviselni, hogy másnap a nyomozó megbánja varázslatos együttlétüket. Szíve vadul zakatolt, ahogy a válaszra várt. Kate kissé megemelte fejét, úgy suttogta.

-          Nem fogom megbánni! Esküszöm! – csókolta meg most gyengéden a férfit, és finoman megharapta alsó ajkát, miközben találkozott tekintetük, és az író megkönnyebbülten állapította meg, hogy a nő zöld szemében ugyanaz a szenvedély lobog, amelyet ő is érez. Ahogy meghallotta a vágyott mondatokat, újból megcsókolta a nőt, aki nem ellenkezett.

-          Olyan sokáig vártam rád, Kate – suttogta lágy hangon Castle, miközben folyamatosan csókolta a nőt, ahol érte – Annyira csodálatos vagy – futatta végig szemét a nő tökéletesen testén, és keze követte tekintetét, mire Kate elmosolyodott, és megszabadultak utolsó ruhadarabjaiktól is. –Annyira szeretlek! – suttogta Castle szenvedéllyel teli hangon, miközben Kate fölé került és csókokkal halmozta el. Egyre szenvedélyesebben csókolták egymást, míg már úgy érezték, nem bírják tovább az érzéki kínzást, és egyesülve az érzékek birodalmában, tökéletes összhangban mozogva juttatták el egymást a gyönyör kapujába.

Ahogy lassan csillapodott szívverésük, és légzésük, bágyadtan feküdtek egymás karjaiban. Kate még sosem érzett ehhez hasonlót, ilyen tökéletes boldogságot. A férfi pontosan tudta, hol és hogyan érintse meg, hogy a legnagyobb gyönyörben legyen része. Csak remélhette, hogy Rick is ugyanazt élte át vele, mint ő. Félve nézett fel a férfira, remélve, hogy arcáról leolvashatja a választ a kérdésre. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor Rick ránézett és elmosolyodott.

-          Ez egyszerűen, fantasztikus volt, Kate! – tört fel a férfiból, és még szorosabban húzta magához a nőt, aki boldogan fészkelte be magát az ölelésbe.

-          Tényleg az volt – értett egyet az íróval, aki most hirtelen aggodalommal a tekintetében nézett rá.

-          De ugye, nem bántad meg? – kérdezte, rettegve a tudattól, hogy talán nemsokára Kate kibontakozik az ölelésből, és arra kéri majd, menjen el.

-          Nem bántam meg! – nyugtatta meg Kate mosolyogva, majd hosszan, szerelmesen megcsókolta Ricket, aki lágyan viszonozta, és amikor ajkaik elváltak, szemében boldogság csillogott.

-          Szeretlek, Kate! Fogalmad sincs, mennyire – nézett most komolyan a szemébe Rick, és Kate gombócot érzett a torkában, ha arra gondolt, talán ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy együtt lehetett szerelmével.

-          Tévedsz. Pontosan tudom, mennyire szeretsz – suttogta halkan, és igyekezett könnyeit visszafojtani, miközben még egy csókra hajolt kedveséhez, majd fejét a mellkasára téve hallgatta az író szívverését, mely különös nyugalommal töltötte el. Castle gyengéden simogatta a hátát.

-          Kate… a szenátor… - kezdte volna Castle, noha tudta, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy erről beszéljenek, biztosra akart menni, hogy Kate kiverte a fejéből azt az ötletet, hogy megöli a férfit. Kate azonban beléfojtotta a szót.

-          Ssshhh! Castle – suttogta két csók között a nő – ne most…, kérlek – csókolta tovább az írót. Nem akart most erről beszélni, nem akart a férfinak hazudni. Lassan tovább csókolta, majd kezével végig simított izmos mellkasán, és elégedetten mosolyodott el, amikor hallotta, hogy Castle egyre gyorsabban veszi a levegőt, és halkan felnyög. Teste azonnal reagált a finom érintésre, kezével pedig még közelebb vonta magához – sokkal jobban is el tudjuk ütni az időt, nem igaz? – kérdezte most Kate, miközben szeme kihívóan villant, Castle pedig szó nélkül rántotta közelebb, és helyezkedett el a nő fölött. Ajkuk szerelmes csókban egyesült, Kate pedig belemosolygott a csókba, amint megérezte a férfi izgalmát. Ezúttal sokkal gyengédebben, lágyabban szeretkeztek, minden egyes pillanatot kihasználva, megőrizve, mintha ez lenne az utolsó. Kettejük közül azonban csak Kate tudhatta, hogy talán valóban ez az utolsó alkalom arra, hogy szeresse a férfit.

Kate éberen feküdt szorosan az író karjaiba simulva, miközben arra várt, hogy a férfi elaludjon. Átkozta magát, amiért annyi ideig távol tartotta magát ettől a szerelemtől, ettől a csodától, mellyel Rick ajándékozta meg. Folyamatosan azzal kínozta magát, hogy talán minden másképp alakul, ha évekkel ezelőtt enged a szerelemnek, amely kibontakozott kettejük között. Ehelyett most csak egyetlen éjszakát kaphatott. Egyetlen éjszakát, mely élete végéig kísérteni fogja, melyre élete végéig vágyni fog, hogy újra és újra megismétlődjön, de amelyről tudta, hogy ha megteszi azt, amire készül, soha többé nem fog megtörténni. Bármennyire igyekezett, szeméből kibuggyant egy könnycsepp, mely végig csorgott arcán, és az író mellkasán landolt. Szívében most öröm helyett, melyet szeretkezésük után érzett, amikor nemcsak testük, de lelkük is eggyé olvadt, keserűséget és fájdalmat érzett. Nagyot sóhajtott, és kissé megemelte fejét, hogy megnézze mennyi az idő. A kis éjjeliszekrényen álló óra nyolcat mutatott. Ideje volt készülődnie. Futó pillantást vetett az íróra, aki így álmában, összekócolódott hajával, kisfiús vonásaival még ellenállhatatlanabb volt, majd miután megbizonyosodott róla, hogy mélyen alszik, óvatosan, hogy fel ne ébressze, kibújt a biztonságot jelentő erős karok közül, és halkan öltözködni kezdett. Fekete farmert és fekete pulóvert húzott, fegyverét belecsúsztatta a tokba, melyet derekára erősített, majd szomorú mosollyal nézett még egyszer utoljára az íróra.

- Annyira sajnálom, Castle – suttogta halkan, miközben közelebb ment, és leguggolt az alvó férfi mellé – annyira sajnálom – ismételte meg, és a korábban kihullott könnycseppet egy újabb követte, melyet dühösen törölt ki szeméből, miközben folytatta – mindent elrontottam. Az én hibám… Én is szeretlek – mondta ki a bűvös szavakat a nő, melyet tudta, a szeretkezésüket követően várt a férfi, majd közelebb hajolt és lágyan megcsókolta, ügyelve, hogy fel ne ébredjen, majd felállt és hangtalanul elhagyta a szobát, és a lakást is. Útja egyenesen a Városházára vezetett, és pontban háromnegyed kilenckor leparkolt az épület előtt. Most már tudta, csak várnia kell, hogy a szenátor megérkezzen. Alig eltelt a negyed óra, észrevette, hogy ugyanaz a fekete Mercedes áll meg a bejárat előtt, mely le akarta szorítani őket az útról, és amellyel Lyann támadója elmenekült. Kate undorodva húzta el a száját a tudatra, hogy csak még egy hazugsággal többet tud Bracken számlájára írni a lopott autóról. Összehúzott szemmel figyelte, ahogy ellensége kiszáll a Mercedes-ből és legnagyobb örömére, egyedül lép be az épületbe. Kate nagyot sóhajtott, elővette fegyverét, és kibiztosította. Egy pillanatra lehunyta szemét, hogy erőt gyűjtsön a rá váró feladathoz. Gondolatban még egyszer bocsánatot kért Castle-től, az apjától és édesanyjától is, amiért olyat fog most tenni, ami ellenkezett azokkal az elvekkel, amire szülei nevelték. Vadul dobogó szívét nyugalomra intve pattant ki az autóból, és indult el a bejárat felé, hogy megtegye, amire egész nap, vagy talán egész életében készült.

19. rész

Castle-t egy, az utcán álló autó dudájának hangos tülkölése riasztotta fel legbékésebb álmából. Ijedten rezzent össze az éles hangra, majd szemével igyekezett megszokni a félhomályt, mely a szobában uralkodott. A kis helyiséget csak az ablakból beáradó utcai lámpák fénye világította meg. Az órára pillantva látta, hogy az hajnali hármat mutat. Szemét összehúzva nézett körbe, és amikor rádöbbent, hol is van, kinek az ágyában fekszik, és mit is keres ott, ajkán széles mosoly terült el. Agyában lassan előjöttek az elmúlt néhány óra emlékei, a szeretkezésük Kate-tel, melynek hatására érezte, hogy teste megfeszül, és lángolni kezd. Még soha, senkivel nem tapasztalt meg ennyi gyönyört, ennyi érzékiséget, mint vele. Szerette a szexet, és nem is élt önmegtartóztató életet, de most jött csak rá, mi is a különbség a szex és a szeretkezés között. Utóbbi esetben olyannal olvad eggyé a testünk, és a lelkünk, akit szeretünk. Magában mosolyogva állapította meg, hogy Kate-nek igaza volt évekkel ezelőtt. Fogalma sem volt, milyen káprázatos lesz együtt lenni vele, és amit érzett a karjaiban, az minden évért bőségesen kárpótolta. Felkapcsolta a lámpát, hogy csókkal ébressze fel a nyomozót, de meglepve tapasztalta, hogy a mellette lévő hely üres. Nem aggódott túlságosan, gondolta a nő a fürdőszobában lehet. Sietve magára kapta boxer alsóját, és elindult, hogy meglepje a nőt. Minél hamarabb a karjaiba akarta zárni a nyomozót. Olyan régóta vágyott rá, annyi álmatlan éjszakát töltött el arra gondolva, hogy karjaiban tarthatja a nőt, hogy csókjaival boríthatja be selymes bőrét, cseresznye ajkát, hogy most egy percet sem akart nélküle eltölteni. Ajkán csibészes mosollyal közelítette meg a fürdőszobát, és halkan nyomta le a kilincset, remélve, hogy Kate-t a zuhany alatt találja majd. Annál nagyobb volt a döbbenete, amikor a kis helyiséget üresen találta. Szemöldökét ráncolva indult el a konyhába, keresztül a nappalin, miközben igyekezett elnyomni a szorongó érzést, és a félelmet, mely hatalmába kerítette. Amikor sehol nem találta a nőt, vadul dobogó szívvel lépett az éjjeliszekrényhez, ahol Kate a fegyverét tartotta, és remegő kézzel nyitotta ki. Szemét lehunyta és igyekezett úrrá lenni a belsejében eluralkodó rettegésen, amikor látta, hogy az üres. Gyanúja egyre inkább bizonyítást nyert, amikor felfedezte, hogy a szolgálati fegyveren kívül, hiányzik a nő kabátja, és kocsi kulcsai is. A felismeréstől dermedten ült le a hálószobában az ágyra, ahol csupán néhány órával ezelőtt még szenvedélyesen, vágytól égve szerették egymást a nyomozóval, és arcát kezébe temetve gondolkodott, mit is tegyen. Biztos volt benne, hogy a nő Bracken-hez ment. Első gondolatát, miszerint felhívja Javit, vagy Ryan-t, hogy a segítségüket kérje, azonnal el is vetette. Noha tisztában volt vele, hogy az életüket adnák Kate-ért, nem várhatta el tőlük, hogy kockáztassák karrierjüket. Kétségbeesetten kezdett járkálni a kis lakásban, miközben agyában egymást kergetve száguldoztak a gondolatok. Végül felvette a földről nadrágját, ahova Kate a szenvedély pillanatában hajította róla, és előkotorta mobilját. Remegő kézzel tárcsázta a nő számát, és közben magában fohászkodott, hogy felvegye. A sokadik kicsengés után azonban megunta, és dühösen hajította az egyik fotelba a készüléket, mintha az tehetne róla, hogy a nyomozó nem veszi fel. A percek, melyek azzal teltek, hogy megoldást keresett, óráknak tűntek. Ideges mozdulattal túrt bele sötét hajába. Még soha nem volt olyan tanácstalan, mint most. Az egyik percben még Javit akarta hívni, a másikban viszont azonnal elvetette az ötletet. Végül mégis telefonjáért nyúlt, és éppen tárcsázni akart, amikor hallotta, hogy halkan nyílik a bejárati ajtó. Zakatoló szívvel rohant az előszobába, és hatalmas súly gördült le szívéről, amikor meglátta a belépő nyomozót. A következő pillanatban azonban ismét félelem kerítette hatalmába, hogy vajon megtette-e a nő, amiért elindult. Kate megdöbbent, amikor meglátta az írót az előszobában állni. Ki tudja, miért, bízott benne, hogy a férfi még aludni fog, amikor hazaér, és észrevétlenül tud visszabújni mellé az ágyba, hogy soha ne derüljön ki, mit tett. Ahogy tekintetük találkozott, kérdések tömkelegét olvasta ki a szeméből, valamint aggodalmat és félelmet.

-          Kate… - szólalt meg halkan a férfi, és Kate kihallotta a fel nem tett kérdést ebből az egy szóból.

-          Végeztem, Castle – válaszolt halkan, és Rick úgy érezte, hogy egy világ omlik össze körülötte. Sosem gondolta volna, hogy az a Kate Beckett, akit ismer, képes hidegvérrel megölni egy embert, még ha bosszúból teszi is.

-          Ezt hogy érted? – nyelt nagyot a férfi, és még mindig nem akarta elhinni, hogy ez valóság. Magában azért imádkozott, hogy ébredjen már fel ebből a rémálomból.

-          Lezártam a múltat… - tette hozzá Kate, mire Castle szótlanul nézett rá és hitetlenkedve rázta meg a fejét.

-          Ugye nem… mondd, hogy nem… - kérte kétségbeesetten az író, mire Kate beljebb jött, levette a kabátját, és beszélni kezdett.

-          Nem – hangzott el a nő szájából egyetlen szó, de ez az egy szó most a világot jelentette a férfinak. Megkönnyebbülten, mázsás súlytól megszabadulva lélegzett fel, hogy Kate nem tette meg, amire készült. Egy pillanatra lehunyta szemét, és hálát rebegett az égiek felé, majd minden figyelmét Kate-re koncentrálta, aki tovább beszélt – Ott ültem az autóban, és a megfelelő alkalmat vártam. Aztán megjelent… - idézte fel a néhány órával korábbi eseményeket a nő – kiszálltam és bementem az épületbe, hogy… de nem ment – sóhajtott nagyot a nő, mire Castle lassan közelebb sétált.

-          Miért nem?

-          Mert szeretlek, Castle – vallotta be Kate halkan, és Rick érezte, hogy szívét boldogság járja át a szavak hallatán – Beléptem az épületbe, és ahelyett, hogy az előttem álló feladatra gondoltam volna, egyfolytában te jártál a fejemben, és az, ami kettőnk között történt. – nézett most az íróra könnytől csillogó szemekkel a nyomozó – Rájöttem, hogy túl sok mindent vett már el tőlem a múlt, és nem hagyhattam, hogy téged is elvegyen! A múltam helyett, a jövőnket akarom! – hajolt egyre közelebb a férfihoz a nő, és homlokát a férfiéhoz érintette, aki lágyan simogatta meg arcát, majd gyengéd, puha csókot lehelt az ajkára, melyet a nő ugyanolyan puhán viszonzott. Castle lassan a nő derekára csúsztatta a kezét, és még közelebb vonta magához.

-          Köszönöm – suttogta két csók között Castle.

-          Mit? – kérdezett vissza Kate, de egy leheletnyit sem távolodott a férfitól. Soha többé nem akart távol lenni tőle.

-          Hogy minket választottál – mosolygott rá szerelmesen az író, mire Kate lágyan elmosolyodott.

-          Mindig – suttogta vissza, és ajkuk forró csókban egyesült, miközben Kate mindkét karjával átölelte a férfi nyakát. Kezével érzékien túrt bele a sűrű barna hajba, nyelvét pedig finoman végighúzta Rick alsóajkán. Castle érezte, hogy teste azonnal reagál a nő közelségére. Halkan belenyögött a csókba, majd hirtelen felkapta a nyomozót, és a hálószobáig meg sem állt vele. Ott gyengéden levetkőztette, miközben minden egyes ruhadarabnál forró csókot váltottak. Kate lassan, érzéki mozdulattal simította le a férfi testéről az ingét, mely hangtalanul hullott a padlóra, ajkával pedig követte kezei nyomát. Kate egész teste lángolt, ahogy a férfi végigcsókolta minden egyes porcikáját, majd finoman az ágyra fektette, és fölé helyezkedett. Vágytól elhomályosult tekintetük találkozott, és szerelmesen egymásra mosolyogtak. Kate még soha életében nem volt olyan biztos abban, hogy jól döntött, mint most. Minden egyes percet ki akart élvezni, hogy annak a karjában lehet, akit mindennél jobban szeret.

-          Szeretlek! – suttogta szinte a nő szájába a szavakat Castle, mire Kate játékosan megharapta alsó ajkát.

-          Én is téged! – suttogott vissza, majd elmerültek a szerelem tengerében, ahol még senkivel sem jártak azelőtt.

Kate félálomban fészkelte magát még szorosabban az író karjai közé, aki mosolyogva szorította magához, miközben lágy csókot lehelt a nyakára. Még soha életében nem volt ilyen boldog, mint most, hogy a nyomozó mellett lehetett. Kate lassan ébredezni kezdett, és ahogy kinyitotta a szemét, tekintete találkozott a rámosolygó kék szemekkel, melyből szerelmet olvasott ki.

-          Jó reggelt – köszöntötte a férfi, és lágyan megcsókolta, amit a nő azonnal viszonzott.

-          Jó reggelt! Mennyi az idő? – kérdezte majd a szekrényen álló órára pillantott - Jézusom! Elkésem!

-          Ha jól emlékszem, nincs már ügyed… - nézett rá búsan az író, amikor Kate kipattant mellőle, és a fürdőszoba felé sietett.

-          Ügyem az nincs, de ha azt akarom, hogy Gates leszálljon rólam, akkor meg kell írnom a jelentést Mendoza ügyéről! – kiabált ki a nő, és Rick már hallotta is, hogy megengedte a vizet. Arcán kópés mosoly terült szét, majd ő is felkelt és útját egyenesen a fürdő felé vette, hogy rábeszélje a nyomozót, késsenek még egy kicsit.

Kate és Rick boldogan léptek ki a liftből a kapitányságon. Mivel megegyeztek, hogy munkatársaik előtt titkolják kapcsolatukat, így minden igyekezetükkel azon voltak, hogy ne látszódjon rajtuk, milyen szerelmesek. Amikor odaértek Kate asztalához, Rick ledobta kabátját a székre, majd közel hajolt Kate-hez, hogy csak ő hallja.

-          Még csak most érkeztünk, de alig várom, hogy hazaérjünk! – kacsintott rá szerelmesen, amitől Kate-nek nagyot dobbant a szíve. Éppen szóra nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor asztala mellett megjelent a két F.B.I. ügynök.

-          Katherine Beckett, letartóztatjuk William H. Bracken szenátor meggyilkolásának vádjával! – hallotta Kate Jason szavait, és már látta is, hogy az ügynök bilincset vesz elő.

20. rész

Kate csak döbbenten állt a hallottak hatására, és meredten nézte, hogy az ügynök közelebb lép hozzá. Castle volt az, aki elsőként felfogta, mire is készül a férfi, és még mielőtt Jason odaérhetett volna, kettejük közé ugrott, és szorosan maga mellé húzta szerelmét, így próbálva megakadályozni, hogy megbilincseljék.

-          Ez valami hülye vicc? – kérdezte felháborodva, anélkül, hogy elengedte volna a nő kezét. Nem foglalkozott azzal sem, hogy bárki megláthatja őket.

-          Ez nem tréfa, Mr. Castle. – közölte szárazon a másik ügynök – Bracken szenátort tegnap este meggyilkolták, lelőtték. Az első számú gyanúsított pedig, Beckett nyomozó.

-          Mégis milyen bizonyítékuk van erre? – kérdezte indulatosan a férfi, miközben Kate még mindig nem szólt semmit. Fogalma sem volt, mit mondhatna. Jelen pillanatban, úgy érezte, hogy éppen legrosszabb rémálmát éli át.

-          Ahhoz magának semmi köze! – lépett közelebb a névtelen ügynök, és egy mozdulattal félrelökte Castle-t, aki haragtól villámló szemmel ugrott volna neki, de ekkor egy erős kezet érzett a mellkasán, ami visszatartotta. Javi volt az, aki éppen ebben a pillanatban lépett oda, hogy megakadályozza az író meggondolatlan lépését. Tisztában volt vele, mi járna azért, ha a férfi rátámadna egy F.B.I. ügynökre. – Forduljon meg! – hallotta most Castle a névtelen ügynök utasító hangját Beckett felé, és keze ökölbe szorult a tehetetlenségtől. Kate hitetlenkedve rázta meg fejét, de engedelmesen megfordult, és érezte, hogy először jobb, majd bal csuklóján kattan háta mögött a bilincs. Keserűen elmosolyodott, hogy most legalább tudja, milyen érzés, bár szívesebben tapasztalta volna meg más helyzetben. Castle úgy érezte, hogy a tehetetlenség felemészti. Egy mozdulattal tépte ki magát Javi kezei közül, és dühösen villámló szemmel állt meg az ügynökök előtt.

-          Maguknak teljesen elment az eszük!? – mivel azonban egyikőjük sem válaszolt, most Javi és az időközben odaérkező Ryan felé fordult – Na, és ti?! Hagyjátok ezt?! – rivallt rájuk mérgesen. Nem értette, hogyan engedhetik, hogy kollégájukat, aki az életét is kockáztatná értük, bilincsbe verjék – Nem tesztek semmit?!

-          Castle… nem tehetünk semmit – nézett szomorú szemekkel Ryan, aki már korábban értesült arról, milyen bizonyítékok vannak felettese ellen. S noha sem ő, sem Javi nem hitte egy percig sem, hogy igaz lehet, a tények, tények maradtak.

-          Átkozott legyek, ha ezt hagyom! – dühöngött tovább a férfi, ám egyszer csak Kate közelebb lépett hozzá, és nyugodt hangon megszólalt.

-          Castle, hé! – kereste a férfi tekintetét, és annak ellenére, hogy ő maga is rémült volt, nem mutatta. – Minden rendben lesz. Ez csak protokoll, oké? Ez a dolguk. Délutánra már tisztázódom, és kész. – igyekezett megnyugtatni az írót, de ekkor Jason szólalt meg.

-          Ne legyen ebben olyan biztos – húzta el a száját, mire Castle szemében fellobbant a harag tüze, ahogy ránézett, de reagálni nem volt ideje, mert ekkor Gates jelent meg.

-          Mi az Isten nyila folyik itt? – dörrent dühösen a hangja, és szemöldöke a magasba futott, amikor meglátta legjobb nyomozóját bilincsben – Ez meg, mit jelentsen?!

-          Letartóztatták! – rohant elé Castle, hogy elmondja, mi történt. Utolsó szalmaszálként kapaszkodott a kapitányba, hogy ő talán meg tudja akadályozni.

-          Valaki felvilágosítana, hogy mi ez az egész?! – követelt magyarázatot a nő a helyzetre, mire Jason azonnal elélépett, és a következő pillanatban eltűntek az irodában. A névtelen ügynök azonban, nem mozdult Kate mellől, amivel csak még jobban kivívta Castle dühét, és gyűlöletét. Mivel beszélni nem tudtak, csak tekintetüket kapcsolták össze, és szótlanul nézték a másikat, abból merítve erőt. Alig néhány perc múlva a Vaslady megjelent, és minden nyomozó az őrsön reménykedve fordult felé. Annál nagyobb volt csalódottságuk, amikor Gates halkan, és tőle szokatlan módon, letörten szólalt meg. – Sajnálom – nézett Kate-re és a nyomozó már tudta, hogy nem tudott tenni semmit. Ez aggodalommal töltötte el, mert azt jelentette, hogy sokkal több szól ellene, mint hitte – Velük kell mennie, detektív – hallotta a kapitány halk hangját, majd érezte, hogy a névtelen férfi az egyik kihallgató szoba felé irányítja.

-          Ez egyszerűen nevetséges! – dühöngött tovább Castle, majd követte szerelmét. Éppen belépett volna ő is a kihallgató szobába, amikor Jason eléállt.

-          Hova lesz a menet? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, és Rick készen állt, hogy beüsse az orrát, ha most nem engedi, hogy Kate mellett legyen.

-          A kihallgatóba – válaszolt nyíltan, és farkasszemet nézett az ügynökkel, aki csak megrázta a fejét.

-          Felejtse el! Semmi keresnivalója ott – fordított hátat, jelezve ezzel, hogy lezárta a beszélgetést, de Castle ingerülten lépett volna utána. Ekkor azonban ismét Javi jelent meg, és újfent visszatartotta.

-          Eressz! – sziszegte Rick haragtól villámló szemmel, de Javi nem engedte el.

-          Tesó, tudom, mit érzel iránta, de most nem mehetsz be – hallotta Castle Javi higgadt hangját – gyere, a megfigyelőből nézheted, és ő tudni fogja, hogy ott vagy, ez biztos – húzta magával Rick-et, aki még egy utolsó pillantást vetett Kate-re, aki biztatóan mosolygott vissza rá.

Kate megállt a kihallgató szobában lévő egyetlen asztal mellett, miközben érezte, hogy egy egyenruhás mögé lép, és sajnálkozó tekintettel veszi ki fegyverét a derekán lévő tokjából, majd egy bizonyítéktároló zacskóba helyezi. Ezt követően jelvényét is levette derekáról, majd sietve távozott, mintha neki lenne kínos az egész. Kate álldogált egy darabig még, majd amikor Jason ügynök hellyel kínálta, megszólalt.

-          Ettől megszabadítanának? – emelte meg kissé vállait, jelezve, hogy levehetnék róla a bilincset – Mitől félnek, hogy magukra támadok? A fegyveremet elvették már, szóval… - hagyta nyitva a mondatot, és elégedetten vette tudomásul, hogy a névtelen ügynök mögé lép, és kioldja a kezeit.

-          Beckett nyomozó, foglaljon helyet – mutatott az egyik székre Jason, és amikor Kate keze szabaddá vált, engedelmeskedett – Engem már ismer. Ő a társam John Simms ügynök – közölte Jason, majd a tárgyra tért – Sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkozunk újra, de…

-          Szóval, Bracken halott – jegyezte meg szárazon Kate, és egyáltalán nem érzett sajnálatot a szenátor iránt. – Lelőtték?

-          Ne tegyen úgy, mintha nem tudná! – szólt közbe Simms ügynök, és ő is leült a nyomozóval szemben – Tudjuk, hogy maga tette!

-          Mi szól ellenem? – kérdezte felhúzott szemöldökkel Kate, mert most már minden részlet érdekelte, noha gondolatban gratulált az illetőnek, aki végzett anyja gyilkosával.

-          Gyakorlatilag minden – vette át ismét a szót Jason ügynök, és egy mappát nyitott fel, majd sorolni kezdte – Tegnap több tanú füle hallatára jelentette ki, hogy a szenátor golyót érdemelne, a kollégái látták, ahogy Mr. Castle arról igyekszik meggyőzni Önt, hogy ne ölje meg a szenátort, maga pedig közölte vele, hogy nem tudja benne megakadályozni. Ezen kívül, a recepciós felismerte magát, hogy elkérte a szenátor beosztását a tegnapi napról, egy szemtanú pedig azonosította az autóját, ahogy a Városháza előtt parkolt a gyilkosság időpontjában. Továbbá, ha mindez nem lenne elég, volt indítéka, és lehetősége is, a gyilkos fegyver pedig egy rendőrségi Glock, éppen olyan, amilyen magának van! – ért mondandója végére az ügynök, és Kate elhűlve hallgatta. Lehajtott fejjel állapította meg, hogy az imént felsorolt tényeknek a fele elég lenne ahhoz, hogy vádat emeljenek ellene, és talán elhamarkodott kijelentés volt részéről azt ígérni Rick-nek, hogy délutánra tisztázza magát. – Tehát, kár tagadnia, vagy az időnket pocsékolnia – hallotta ismét Jason hangját – Mondjon el mindent, és akkor talán megegyezünk az ügyészséggel. Tekintettel a körülményekre…

-          Nem vallok be semmit! Magának elment az esze! – tört ki most Kate először, mióta megbilincselték – Nem öltem meg! Ha én tettem volna, most legalább egy kicsit jobban érezném magam! De nem én voltam!

-          Akkor árulja el, hol volt a gyilkosság időpontjában, tegnap este 21 óra és 23 óra között! – kérdezte Simms ügynök, és Kate tudta, hogy vesztett. Nagyot sóhajtott, mielőtt válaszolt.

-          Autóztam egyet…, kiszellőztettem a fejem… és igen, egyedül – válaszolt a ki nem mondott kérdésre, mire a két ügynök összenézett.

-          Akkor azt hiszem, nincs több kérdésünk… - álltak fel mindketten, és elhagyták a kihallgatót. Kate arcát a kezébe temette, és igyekezett megnyugodni, amikor hallotta, hogy nyílik az ajtó. Ahogy felpillantott, Rick-et látta belépni.

21. rész

Amint meglátta a belépő férfit, azonnal felugrott az asztaltól, és félve nézett a férfi szemébe. Aggodalmat és félelmet olvasott ki a szomorú, kék szemekből. Tekintetük szótlanul kapcsolódott egymásba, Kate onnan igyekezett kiolvasni a válaszokat, hogy vajon Rick hisz-e neki. Castle érezte, hogy gombóc van a torkában. Annak ellenére, hogy szíve szerint, azonnal a karjába zárta volna a nőt, nem mozdult. Nem tudta, Kate hogyan reagálna a gesztusra, de azt tudta, hogy ha most nem jöhetett volna be hozzá, beleőrült volna. Képtelen volt elhinni, hogy ez velük történik meg. Miért pont most? – tette fel magának a kérdést Kate letartóztatása óta már sokadszor, de válasz most sem érkezett a gyötrő kérdésre. Végül a nyomozó volt az, aki megtette az első bátortalan lépést az író felé.

-          Castle… nem én tettem! Esküszöm! – csengett kétségbeesetten Kate hangja, és ahogy Rick belenézett könnyektől ragyogó szemébe, úgy érezte, hogy szívét fájdalom hasítja ketté. Egy percet sem tétovázott tovább, szorosan megállt a nő előtt, homlokát az övéhez érintette, úgy suttogta.

-          Ssshhh… tudom! Tudom! – ismételte meg nyomatékosabban, majd lágy csókolt lehelt a nő ajkára, és megölelte. Kate szorosan simult a férfi biztonságot nyújtó karjaiba, és arcát Rick vállgödrébe fúrta, úgy kérdezte.

-          Hiszel nekem?

-          Mindig is hittem! – erősítette meg Castle, miközben egy kissé távolabb tartotta magától a nőt, hogy a szemébe tudjon nézni. – Kate, kihozlak innen, esküszöm! Megtalálom neked a legjobb ügyvédet, aki létezik! – fogadkozott, és újra szorosan magához húzta, így próbálva erőt önteni belé. Kate sokáig nem válaszolt, csak élvezte, hogy Castle karjaiban lehet. Most kettesben voltak, így nem kellett megjátszania, mennyire erős. Az író közelében lehetett gyenge, mellette megengedhette magának azt a luxust, hogy féljen. Még egy kis ideig csak álltak, szorosan egymáshoz bújva, majd Kate kibontakozott az ölelésből, és Rickre nézett.

-          Minden ellenem szól, Castle – sóhajtott keserűen Kate, és Castle arcáról leolvashatta, hogy nem tévedett, amikor azt gondolta, az író a megfigyelőszobában volt, tehát mindent hallott - Nincs az az ügyvéd, aki kihozna innen! – jegyezte meg szomorúan, lemondóan, mire Castle lágyan a füle mögé tűrt egy barna hajtincset, majd megsimogatta az arcát.

-          De igen, Kate! Rá fognak jönni, hogy ez egy tévedés! Megtalálják az igazi tettest! – bizonygatta Rick és Kate nem tudta eldönteni, melyiküket akarja inkább meggyőzni a szavaival.

-          Miért keresnék az igazi tettest, amikor szerintük már megtalálták? – tette fel a kérdést Kate, majd amikor Castle nem válaszolt, folytatta – Minden ellenem szól, minden! – ismételte meg korábbi kijelentését – Ha én vezetném a nyomozást, én is letartóztatnám magam, és messzire hajítanám a kulcsot! – fűzte hozzá keserűen, majd kissé távolabb lépett az írótól, és leült. Rick szótlanul nézte egy darabig, majd mellé ült, és kezüket egymásba kulcsolta. Némán simogatták egymás kezét, majd Kate halkan megszólalt – Azt akarják, ismerjem be, hogy én tettem…

-          Ez nevetséges! – háborodott fel Castle még a gondolatra is – Mégis miért vallanál be valamit, amit el sem követtél?!

-          Először én is így reagáltam, de gondolkodtam és…

-          Nincs semmi, de, Kate! – nézett rá hitetlenkedve Castle.

-          Nincs más választásom, Castle! Az F.B.I nem fog tovább kutakodni a tettes után! Meg vannak győződve róla, hogy én tettem! Vagy alkut kötök velük, vagy…

-          Vagy? – nézett rá sürgetőn Castle, de titkon félt attól, amit hallani fog – Vagy mi? Milyen lehetőségek vannak?

-          Ha elismerem, hogy én öltem meg Brackent, a körülményekre való tekintettel… - kezdett bele a nyomozó, de megakadt. Tisztában volt vele, hogy amit most fog mondani, mit fog kiváltani az íróból, végül mégis folytatta – az ügyész életfogytiglant kér.

-          Életfogytiglant? – kerekedett ki a szeme a férfinak, és alig kapott levegőt, amikor meghallotta, hogy szerelmét egész életére börtönbe zárhatják, ráadásul oda, ahova ő már jó néhány embert juttatott. – és ha nem vállalod magadra? – kérdezte félve, mire Kate megszorította a kezét, és igyekezett nyugodt hangon válaszolni.

-          Mivel szenátor az áldozat, az ügyész halálbüntetést is kérhet – felelte halkan, mire Castle szeme könnybe lábadt, és idegesen ugrott fel az asztaltól. Mint egy ketrecbe zárt oroszlán kezdett el járkálni a kis helyiségben, majd amikor érezte, hogy Kate megáll a háta mögött, és átöleli a derekát, megfordult, és szorosan megölelte, úgy suttogta.

-          Mondd, hogy ez csak egy rémálom, és hamarosan felébredek! – súgta a nő fülébe kétségbeesetten, és még szorosabban ölelte – Nem veszíthetlek el! Még csak most… - akadt meg az író, majd eltolta magától nőt, és szemét a nő szemébe fúrta, úgy folytatta – még csak most találtunk egymásra…

-          Tudom…, tudom – suttogta Kate, majd folytatta – legalább a múlt éjszaka a miénk volt. Évekkel ezelőtt meg kellett volna tennünk! Sajnálom, hogy csak ezt az egy éjszakát adhattam, Castle… - csuklott el a nő hangja, az eddig visszafojtott könnyek pedig lassan peregni kezdtek az arcán.

-          Ne…ne mondd ezt, kérlek! – törölte le ujjbegyével a könnyeket Castle – ígérem neked, hogy még rengeteg éjszakát töltünk el együtt és egyik csodálatosabb lesz, mint a másik!

-          Túlságosan optimista vagy! – mosolyodott el Kate, mire Castle komolyan megrázta a fejét.

-          Nem! Csak mondd, hogy mit tegyek! – nézett elszántan a nyomozó szemébe, majd folytatta – ha az F.B.I nem keresi a valódi tettest, megtalálom én! Javiék biztosan segítenek majd, csak… kérlek, mondd, hogy mit kell tennem! – vált izgatottá a hangja – ha te vezetnéd a nyomozást, mit tennél? – kérdezte és örömmel látta, hogy Kate összeráncolja a homlokát, és gondolkodni kezd.

-          Először is, át kell nézni az összes kamerát, ami a Városháza környékén található. Talán rajtam kívül felvett még valakit, aki arra kószált. – kezdett bele a nyomozó, és Castle minden idegszálával koncentrált, hogy szóról szóra tudja átadni Javinak és Ryannek az utasításokat – Aztán ki kell deríteni, ki azonosította az autómat…

-          Rendben! Máris szólok a fiúknak! – indult el az ajtó felé Castle, de út közben megtorpant és visszasétált, majd megállt Kate előtt, és mélyen a szemébe nézett – Kihozlak innen Kate, esküszöm! – fogadta meg határozottan és Kate szívét melegség járta át. Castle lassan egyre közelebb húzta magához, és lágyan megcsókolta. Ebben a csókban benne volt mindaz a szerelem, és féltés, amit érzett. Kate ugyanolyan gyengéden viszonozta a csókot, miközben kezével végig simított a férfi hátán, és nyelvük édes, lassú táncba kezdett, úgy fedezve fel a másik ajkait, mintha ez lenne az utolsó lehetőségük rá. Apró csókokkal kényeztették a másikat, majd Kate kibontakozott az ölelésből és belenézett azokba a kék szemekbe, melyek már az első pillanatban rabul ejtették.

-          Szeretlek!

-          Én is téged! – viszonozta a vallomást Castle, majd még egyszer megcsókolta. Amikor ajkaik elváltak egymástól, gyengéden megsimogatta a nő arcát, és biztatóan rámosolygott – Minden rendben lesz, ígérem! – Kate visszamosolygott rá, bár korántsem volt abban biztos, amit a férfi mondott. Ekkor a két ügynök lépett be a helyiségbe, és Kate azonnal látta Castle testtartásán, hogy szíve szerint nekiugrana a két fickónak, ezért nyugtatólag megszorította a kezét.

-          Nos? Hogy döntött? – kérdezte Simms – Vallomást tesz végre, vagy futunk még néhány felesleges kört? – húzta el a száját, mint aki halálosan unja már a helyzetet, mire Castle szeme haragosan villant, és még mielőtt Kate bármit mondhatott volna, megszólalt.

-          Nem követett el semmit, és nem is fog beismerni semmit! – szűrte a nő helyett a választ a fogai között, mire Simms megrántotta a vállát, mint akit hidegen hagy a dolog, úgy felelt.

-          Az ő dolga! Mi mindenképpen rábizonyítjuk. Neki lett volna könnyebb, ha vall, mert így fix, hogy az államügyész halálbüntetést kér majd.

-          Nyomozó, gondolja meg újra! – kérte most szelídebb hangon Jason ügynök, aki sokkal megértőbbnek tűnt társánál – A maga érdeke, hogy belemenjen az alkuba! Mit felel? – Kate egy pillanatig gondolkodott, majd nagyot sóhajtott, elengedte Castle kezét, majd leült a székre, úgy felelt.

-          Rendben! – válaszolta, és miközben kimondta, nem mert a mögötte álló íróra nézni.

22. rész

Kate anélkül, hogy tekintetét felemelte volna a két ügynökre, halkan folytatta, miközben érezte, hogy Castle feszülten áll a háta mögött. Nem akarta elhinni, hogy Kate képes lenne magára vállalni a gyilkosságot, annál is inkább, mert abban biztos volt, hogy nem ő tette. Erre a lépésre csak egyetlen okot tudott találni, hogy a nő így akarja garantálni, hogy ne veszítse el. Kétségbeesetten gondolta arra, hogy mindenképpen elveszíti őt, hiszen, ha vallomást tesz, egész életére börtönbe kerül. Gondolataiból Kate hangja rángatta ki.

-          Gondolkodtam, és igazuk van – folytatta megkezdett mondatát, és nem kerülte el a figyelmét, hogy a két ügynök elégedett pillantást vált – Tényleg könnyebb lenne, ha mindent bevallanék.

-          Kate! – hallotta most Castle megdöbbent hangját a háta mögött, aki máris előrelépett, és hitetlenkedve nézett rá, de Kate folytatta.

-          Csakhogy, nem vagyok hajlandó bevallani semmit, amit nem követtem el! – mondta ki elszántan, és most zöld szemét az ügynökökre függesztette, akik meglepetten húzták fel szemöldöküket. Nem gondolták volna, hogy ennyire kemény dió lesz a nyomozó.

-          Szóval a nehezebb utat választja, és megkockáztatja a halálbüntetést? – húzta el gúnyosan a száját Simms.

-          Nem félek a kihívásoktól – állta a tekintetét büszkén Kate, és érezte, hogy Rick megszorítja a vállát. A két ügynök összenézett, majd Jason szólalt meg ismét.

-          Ez esetben a bíróság majd dönt az ügyében, de addig is, átviszik az előzetes őrizetbe, még a mai nap folyamán. – jegyezte meg, majd távoztak. Kate kifújta a tüdejéből a levegőt, melyet eddig benn tartott, és kezével az író, vállán nyugvó kezéért nyúlt.

-          Mi van, ha most írtam alá a halálos ítéletem, Castle? – kérdezte, és Rick érezte a félelmet a hangjában, mire leguggolt a nő elé, és összekapcsolta tekintetüket.

-          Az nem történhet meg! – jelentette ki határozottan, majd zsebébe nyúlt, és elővette mobilját.

Gates kapitány idegesen járkált fel-alá irodájában, amikor a két nyomozó belépett hozzá. Ryan és Javi arcáról leolvashatta, hogy ugyanúgy értetlenül és hitetlenkedve állnak a történtek előtt, mint ő, de velük ellentétben, neki tartania kellett magát, nem mutathatta ki, mennyire aggódik egyik legjobb embere jövője miatt. A két nyomozó megállt az asztal előtt, és várakozón nézett felettesükre, amikor az megszólalt.

-          Beckett nyomozó nagy pácban van – jelentette ki fojtott hangon, majd folytatta – Az F.B.I. kész arra, hogy akár most a Sing-Sing-be vigye, és onnan ki se engedje. Ennek azonban kevés köze van ahhoz, hogy mennyi bizonyíték szól ellene, sokkal inkább ahhoz van köze, hogy fújnak a detektívre, mert azt hiszik, elszúrta az ügyüket, amiben Bracken kulcsfigura lett volna.

-          A bizonyítékok pusztán közvetettek! – szólalt meg Javi – Meg sem nézették még Beckett fegyverét, hogy egyáltalán lőttek – e vele! – tört ki dühösen, mire Gates gúnyosan elmosolyodott.

-          Ha arra vár, hogy az F.B.I fogja tisztázni a társuk nevét, akkor hiába! Elkönyvelték, hogy ő tette, és az ügy meg sem áll az ügyészi hivatalig. Ha viszont ezt hagyjuk, akkor a nyomozót elítélik, ez biztos! – felelte a kapitány szigorú tekintettel, és a nyomozók kiolvashatták a sorok mögül az el nem hangzott parancsot.

-          Mit tegyünk? – kérdezte Ryan, mire Gates halkabban folytatta.

-          Mindketten tudják, hogy ez az F.B.I ügye, tehát hivatalosan nem adhatok parancsot semmire – kezdett bele a kapitány, majd sokatmondó tekintettel folytatta – De ha a maguk helyében lennék, először is a ballisztikusokat keresném meg, illetve a szemtanúkat. Beszélnék a recepcióssal is, hogy ki férhetett még hozzá a szenátor programlistájához… - sorolta, miközben a papírokat kezdte rendezgetni az asztalon, úgy, mintha semmiségekről beszélgetne embereivel. Javi és Ryan döbbenten néztek egymásra, majd elismerő tekintettel pillantottak a kapitányra. Eddig meg voltak győződve róla, hogy felettesük sziklaszilárd, kemény, könyörtelen ember, aki a protokollt és a szabályzatot mindennél fontosabbnak tartja. Most azonban kezdték úgy érezni, hogy csakúgy, mint elődje, Montgomery kapitány, talán ő is rászolgál a bizalmukra, és lojalitásukra. Ekkor a kapitány felnézett szemüvege felett, és még hozzátette – Menjenek a dolgukra!

-          Igenis! – bólintottak egyszerre, majd kiviharzottak az irodából.

Castle türelmetlenül dobolt ujjaival Kate asztalán, míg arra várt, hogy az ügyvéd, akit felbérelt a nő mellé, megjelenjen, és elmondja, mire jutottak Kate védelmében. Miközben többször is az órájára pillantott, szótlanul nézte, ahogy Javi és Ryan asztaluknál ülve elmélyülten dolgoznak valamin, illetve Ryan épp telefonált. Szemét összehúzva figyelte őket egy darabig, majd sértettsége kerekedett felül, amiért nem segítettek szerelmének, ezért inkább elfordult, hogy ne is lássa őket. Végül kis idő múlva győzött a kíváncsisága, és felállt, hogy közelebb menjen, és megnézze, min munkálkodnak annyira. A két férfi annyira belemerült a munkába, hogy észre sem vették, amikor odaért.

-          Látom nagy erőbedobással dolgoztok, ahelyett, hogy Beckettnek segítenétek! – jegyezte meg epésen, mire Javi ugrott egyet a székében.

-          Jézus, tesó! Halálra rémítettél! – nézett rá szemrehányóan, mire Castle flegmán megrántotta a vállát.

-          Mi az, talán nem tiszta a lelkiismereted? – kérdezte gúnyosan. Amikor Javi vészjósló tekintettel állt fel székéből, Ryan elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen.

-          Castle, te voltál benn Beckettnél… hogy van? – kérdezte, hogy másra terelje a szót, mire Rick elhúzta a száját, úgy válaszolt.

-          Gyilkossággal vádolják, amit el sem követett! Legjobb esetben is életfogytiglant kaphat, szerinted, hogy érzi magát?! – kérdezte haragosan. Még mindig dühös volt rájuk, amiért szó nélkül nézték végig, hogy letartóztatják a szívének kedves nőt. – Ti pedig nem tesztek semmit, hogy kihozzátok!

-          Gyere velem! – ragadta meg a karját most erősen Javi és a pihenőbe húzta, majd amikor beértek, mindent elmesélt a férfinak, ami a kapitány irodájában elhangzott. Castle csak némán hallgatta, és érezte, hogy nyugalom tölti el a tudatra, hogy a két férfi ráállt az ügyre.

-          Jutottatok már valamire? – kérdezte most, mire Ryan szomorúan rázta meg a fejét.

-          A ballisztikusok még nem végeztek a fegyverrel, a kamerák felvételeire pedig várni kell legalább egy fél napot. – sóhajtott nagyot, majd Javi folytatta.

-          Egy biztos, hogy Becketten kívül még legalább négy ember férhetett hozzá Bracken programjához. Most éppen őket nyomozzuk le, hogy volt-e indítékuk, vagy lehetőségük. – Castle figyelmesen hallgatta őket, hogy aztán mindenről beszámolhasson a nyomozónak, amikor meglátta, hogy az általa felbérelt ügyvéd kilép a kihallgató szobából, így nem törődve a két nyomozó döbbent pillantásával, faképnél hagyta őket, és kisietett a pihenőből.

-          Ügyvéd úr! – kiáltotta Castle, még mielőtt a férfi beszállt volna a liftbe – Nos? - kérdezte izgatottan, mire a férfi csalódottan rázta meg a fejét.

-          Sajnálom, de a bizonyítékok, több mint terhelőek! Bármennyire szeretnék segíteni, a legtöbb, amit javasolhatok, hogy tegyen vallomást…

-          De nem ő tette!! Miért ismerné be?! – hüledezett Castle. Őszintén szólva, egyáltalán nem erre számított, főleg, miután James Peters a legjobb ügyvéd hírében állt.

-          Mert akkor megúszhatná a halálbüntetést! – magyarázta az ügyvéd – nézze, függetlenül attól, hogy ő tette, vagy sem, ez az egyetlen lehetősége! Ha bíróságra kerül az ügy, elítélik, és az ügyész a kiszabható legmagasabb büntetést fogja kérni! Vallania kell! Ezt tudom csak javasolni.

-          Amennyiben csak ezt tudja javasolni, úgy ki van rúgva! – szikrázott haragosan az író szeme, majd faképnél hagyta a döbbent ügyvédet, és ismét elővette mobilját, majd tárcsázni kezdett. Már tudta, mit kell tennie, hogy megóvja szerelmét. Megígérte neki, hogy kihozza onnan, és semmi nem akadályozhatja meg benne, hogy teljesítse ígéretét.

23. rész

Kate az elmúlt napok eseményein töprengett, ahogy egymagában üldögélt a kihallgatóban. Agyában újra és újra lejátszotta az aznap este történteket, de sehogy sem talált más megoldást, mint azt, hogy bárki is ölte meg a szenátort, annak már az irodájában kellett rá várni, hiszen ő nem látott senkit bemenni, és nem is találkozott senkivel. Így azonban, nemcsak a gyilkosság időpontja körüli felvételeket kellene átnézni, hanem a korábbiakat is. Ha abból indult ki, hogy a gyilkosnál meglehetett a szenátor programja, akkor csakúgy, mint neki, tudnia kellett, hogy a férfi elfoglalt fél kilencig. Tehát, ha maximálisan óvatos, akkor is csak egy órával érkezik korábban, hiszen akkor már a személyzet is elmegy, vagyis üres az épület – gondolkodott tovább. A jelölteket meg sem próbálta számba venni, hiszen ismerve Bracken múltját, és tudva, hogy éppen alkut készült kötni az F.B.I-al, bőven akadhatott ellensége. Az viszont, hogy egy rendőrségi Glock-kal ölték meg, igen leszűkítette a kört. Ennek alapján meg kellene nézni, van-e olyan jelenlegi, vagy nyugalmazott rendőr, akinek konfliktusa volt a szenátorral… Ha legalább kint lehetne a fiúkkal és segíthetne nekik! – gondolta, majd dühösen pattant fel a székről, és a tehetetlenség okozta feszültségtől járkálni kezdett a kis helyiségben. Ehelyett itt kell várakoznia, hogy majd átvigyék az előzetes őrizetbe. Ahogy belegondolt, milyen kimenete lehet az ügynek, összeszorult a torka. Mindennél jobban vágyott rá, hogy Rick most megjelenjen, és karjaiba zárja, a fülébe suttogja, hogy nem lesz semmi baj, még ha ez nem is igaz. De ő nem jelent meg, így neki maradt a magány és a szívét összeszorító félelem. Bár a férfi ügyvédet fogadott mellé, melyért nagyon hálás volt, hamar kiderült, hogy nem nagy segítség volt. Peters, ahogy meghallgatta a fejleményeket, és átolvasta a dokumentumokat, a bizonyítékok listáját, csak arról próbálta meggyőzni a nyomozót, hogy tegyen vallomást, mert, mint mondta, ha bíróságra kerül az ügy, esélye sem lesz, hogy felmentik, még ha ártatlan is. Erre azonban ő nem volt hajlandó. Kész volt vállalni a tárgyalást, mert megbízott társaiban és az íróban, hogy minden követ megmozgatnak, hogy megtalálják az igazi tettest. Ehhez azonban időre van szükségük, ha pedig ő pusztán félelemből vallomást tesz, az ügy felgyorsul, és ő hamarabb találja magát a Sing-sing női részlegén, minthogy a fiúk bármit is tehetnének. A gondolatra, hogy börtönbe vonul, félelem kerítette hatalmába, és kétségek kezdték gyötörni. Mi van, ha nem jutnak semmire? Ha nem tudják bebizonyítani, hogy ártatlan? – mardosta a bizonytalanság érzése a nyomozót, amitől gyomra összeszűkült az aggodalomtól. A következő percben azonban, megrázta fejét, hogy így űzze el magától a borús gondolatokat. Bíznia kell bennük, még sosem hagyták cserben. Gondolataiból az ajtó nyitódása szakította ki. Reménykedve pillantott oda, abban bízva, hogy Rick jött be hozzá, hiszen már nyilván beszélt az ügyvéddel, és tudja, hogy milyen álláspontot képvisel. Csalódottan húzta el ajkát, amikor meglátta, hogy a kapitány áll vele szemben.

-          Beckett nyomozó, idő van… - kezdte halkan, de határozottan Gates, és Kate meglepetten fedezte fel barna szemében az együtt érzés szikráját. – Eljöttek magáért – tette hozzá, majd kissé beljebb lépett, hogy utat engedjen a két egyenruhás férfinak, akik komolyan, szigorú tekintettel léptek oda hozzá, és egyikük máris kezére kattintotta a bilincset.

-          Kapitány… - nézett főnökére Beckett, és hangjából nem tudta elrejteni a remegést. Gates közelebb lépett, és biztatóan nézett a szemébe.

-          Nem fog sokáig ott maradni, detektív! Ebben biztos vagyok! – csengett elszántan a Vaslady hangja, és Kate annak ellenére, hogy rettegett, mi vár rá, mégis hitt neki. Még mielőtt válaszolhatott volna, a két egyenruhás kivezette a kihallgatóból. Ahogy a lift felé haladtak, az őrs rendőrei egy emberként hagyták félbe munkájukat, és csendben, döbbent, ugyanakkor elszánt, haragos tekintettel nézték végig, hogy egy társukat bilincsbe verve viszik ki az épületből. Kate nem nézett a szemükbe. Nem akarta látni a szánalmat és a sajnálatot. Nem volt szüksége sajnálatra. Most csak egy embert szeretett volna látni, egyetlen embernek a tekintetét kereste, amitől megnyugvást nyert volna, de ő nem volt ott. Amíg a liftre várt kísérőivel, Javi és Ryan állt meg mellette.

-          Beckett, ne aggódj, kiderítjük az igazságot, és a vacsorádat már otthon eszed! - kacsintott rá bíztatóan Ryan, és Kate elmosolyodott azon, mennyire igyekszik erős maradni a férfi, miközben kék szemében aggodalom tükröződött.

-          Tudom – bólintott Kate magabiztosan. Ez volt az egyetlen dolog, amiben maximálisan biztos volt jelen helyzetben. – Castle? – kérdezte halkan, mire két társa egymásra nézett.

-          Nem tudjuk. Azt hittük, veled van a kihallgatóban… - válaszolt Javi, és fogalma sem volt, hova tűnhetett az író éppen most, amikor Kate-nek olyan nagy szüksége lett volna rá.

-          Nem… miután megérkezett az ügyvéd… nem jött vissza – mondta ki csalódottan a nyomozó, de mielőtt a két férfi közül válaszolhatott volna valamelyik, megérkezett a lift, és a két járőrrel az oldalán belépett.

Kate szótlanul várta, hogy a lift megérkezzen a földszintre. Hálás volt érte, hogy két kísérője sem erőltette a beszélgetést, miközben egyfolytában azon gondolkodott, miért nem volt ott szerelme éppen most. Nem akarta elhinni, hogy fontosabb dolga akadt annál, minthogy mellette legyen. Annyira belemerült gondolataiba, hogy észre sem vette, megállt a lift, és ki kéne szállni. Arra eszmélt csak fel, amikor az egyik kísérője lökött rajta egyet. Szemrehányón nézett rá, de szó nélkül követte. Meg sem lepődött, amikor az utcára érve egy rendőrautó felé irányították, amelyben a kormány mögött egy harmadik rendőr ült.

-          Ez ám a díszkíséret! – jegyezte meg epésen, amikor kinyitották az ajtót, és ő beszállt az autóba – három rendőr… mintha legalábbis fél New York lemészárlásával vádolnának! – húzta el a száját, de egyik kísérője sem reagált a gúnyolódásra.

-          Beckett nyomozó, lehetne egy kicsit elnézőbb velünk… most csináljuk először - hallotta meg most a kormánynál ülő rendőr hangját Kate, mely ismerős volt neki, de hiába töprengett, nem jött rá, ki lehet a tulajdonosa. Végül rántott egyet a vállán, majd lehunyt szemmel hátradőlt az ülésen és úgy döntött, kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy azon töprengjen, honnan ismer egy járőrt.

-          Remélem, azért azt tudják, hova kell vinniük! – fűzte még azonban hozzá morcosan. Mérges volt, hogy nem elég, hogy gyilkossággal vádolják, de ráadásul kezdő zöldfülűekre bízzák. – A végén még nekem kell majd vezetnem! – szólalt meg ismét gúnyosan, miközben hallotta, hogy a két rendőr becsapja az ajtót. Meglepetten vette észre, hogy nem ülnek be az autóba. Sok ideje azonban nem volt ezen töprengeni, mert a kocsi elindult, és máris hallotta a sofőr válaszát.

-          Higgye el nyomozó, pontosan tudom, hova megyünk!

Javi és Ryan minden igyekezetükkel azon voltak, hogy megtalálják az elkövetőt, aki gyilkolt. Tisztában voltak vele, hogy szorítja őket a határidő, és ha nem találnak semmit, az Beckett életébe is kerülhet. Kevin csalódottan tette le a telefont. Már a harmadik férfit ellenőrizte, aki tudott a szenátor napi programjáról és még mindig semmi. Dühösen csapott az asztalára a tehetetlenségtől, amikor Javi állt meg asztala mellett.

-          Nos? – nézett rá kérdőn, hátha a férfi talált valamit a kamerák felvételein, melyek nem sokkal az előtt érkeztek meg, mielőtt Kate-et elvitték.

-          Semmi, eddig semmi – ült most le Javi társával szemben, és szomorúan nézett maga elé. – Akiket eddig a kamera felvett, mind el is hagyta az épületet, és nem is mentek vissza 21 előtt… Egyedül Beckett járt ott a gyilkosság időpontjában…

-          De ugye nem hiszed, hogy… - nézett döbbenten társára Ryan, mire az vadul rázni kezdte a fejét.

-          Dehogy!! Viccelsz! Tudom, hogy nem ő tette! – tiltakozott indulatosan, majd megkérdezte – na és nálad, van valami?

-          Semmi – szórt arrébb asztalán egy halom papírt Ryan – Eddig három embert ellenőriztem le a négyből, de mindnek tuti alibije van a gyilkosság időpontjára.

-          Talán, ha… - kezdte Javi, de az irodájából indulatosan kiviharzó Gates félbeszakította.

-          Az irodámba! Mindketten! – dörrent a hangja dühösen, és a két férfi meglepetten nézett össze, majd követték felettesüket, aki szigorú tekintettel, visszafojtott indulattal szólalt meg, amikor megálltak asztala előtt. – Maguknak teljesen elment az esze?!

-          Asszonyom? – néztek rá kérdőn, mire a nő folytatta.

-          Azt mondtam, segítsenek neki, és nem azt, hogy szöktessék meg!! – kiabált most már a Vaslady, mire Javi és Ryan kikerekedett szemmel nézett még mindig bambán.

-          Fogalmunk sincs, miről beszél! – tiltakoztak egyszerre, nem mintha nem fordult volna meg a fejükben, hogy így segítenek Kate-nek.

-          Igazán? – húzta fel szemöldökét gúnyosan Gates – akkor árulják már el, hogyan lehetséges az, hogy Beckett nem érkezett meg az előzetesbe?! – szegezte nekik a kérdést a kapitány.

24. rész

Kate szomorúan nézett ki az autó ablakán, miközben a mellettük elsuhanó tájat észre sem vette. Gondolatai egyfolytában az író körül jártak. Nem értette, miért tűnt el csak úgy a kapitányságról. Lehetséges, hogy kételkedik az ő ártatlanságában? – gondolta, de a következő pillanatban már el is vetette ezt. Ismerte a férfit, tudta, hogy az maximálisan megbízik benne, és még sosem hazudott neki. Tehát, ha azt mondja, hisz neki, akkor úgy is van. Emellett a szeméből kiolvasható aggodalom, és féltés őszinte volt, ahogy a kétségbeesés az arcán, amikor a két ügynök letartóztatta. De akkor miért nem volt ott? – gyötörte magát Kate és gondolatban mentségeket keresett az írónak. Hiába sorakoztatott fel azonban érveket, és kifogásokat, szívéből nem tudta kiűzni a csalódottság okozta szúrást, hogy nem tudott tőle elköszönni. A kihallgatóban lett volna az utolsó esélyük arra, hogy kettesben legyenek – gondolta szomorúan, és érezte, hogy szemében könnyek gyűlnek. Még mielőtt kibuggyantak volna, nagyot nyelt. Nem akarta, hogy a rendőr tanúja legyen gyengeségének. Éppen ekkor a sofőr megszólalt.

-          Tessék, vegye azt le! – nyújtotta hátra a bilincshez tartozó kulcsokat az egyenruhás férfi Kate-nek - már nincs rá szükség.

-          Ezek szerint, bízik bennem, hogy nem fojtom meg vezetés közben? – gúnyolódott Kate örömtelenül, miközben elvette a kulcsot, és hallotta, hogy a sofőr nevetni kezd.

-          Igen, nyomozó, bízom magában! – válaszolta még mindig nevetve, miközben a vezetésre koncentrált. Kate gyakorlott mozdulattal vette le a bilincset a kezéről, és megkönnyebbülten simított végig csuklóján, melyen máris nyomot hagyott az edzett acél. Mindkét csuklóján egy vörös csík futott végig, ahol a bilincs szorította, melyet túl erősen tett fel kezére a járőr, aki az autóhoz kísérte.

-          Köszönöm! – bólintott hálásan Kate, és a bilincset a kulccsal együtt a mellette lévő ülésre dobta.

-          Mindig – hallotta a választ, miközben a rendőr levette napszemüvegét, melyet viselt, és Kate-nek kihagyott egy ütemet a szíve, elállt a lélegzete, ahogy a visszapillantó tükörből rápillantó gyönyörű, kék szemekbe nézett.

-          Castle?? – kiáltott fel döbbenten, mire a férfi csak elmosolyodott. Most értette csak meg, miért volt neki annyira ismerős a sofőr hangja.

-          Személyesen! – kacsintott rá Castle és ajkán még boldog mosoly játszott.

-          De… mi…hogy…? – dadogott Kate még mindig döbbenten – Megszöktettél??

-          Igen! – vágta rá nemes egyszerűséggel az író, és Kate egyszerre érzett örömöt, és boldogságot, amiért ezt tette érte szerelme, valamint félelem kerítette hatalmába, hogy mekkora bajba sodorta magát a férfi ezzel. Ha elkapják őket, még mielőtt tisztázódna a neve, Castle is börtönbe kerülhet, mert segített neki. Ezt nem hagyhatta, bármennyire is szerette a férfit.

-          Castle, fordulj meg, és vigyél vissza! – kérte az írót, de Castle határozottan megrázta a fejét.

-          Felejtsd el! Nem viszlek oda vissza! – hallotta Castle ellentmondást nem tűrő hangját, és ezt nyomatékosítva, még inkább a gázba taposott, hogy minél messzebb kerüljenek a belvárostól.

-          Castle, kedves tőled, hogy így próbálsz segíteni, de… - próbálta volna meggyőzni ész érvekkel az írót, de az közbeszólt, miközben a tükörből kék szemét a nőébe fúrta.

-          Kedves? Ez nem kedvesség, Kate! Szeretlek, és nem fogom hagyni, hogy börtönbe kerülj valamiért, amit nem követtél el! – hadarta egy levegővel, majd folytatta - Beszéltem az ügyvéddel, tudok róla, milyen lehetőségeid vannak, és egyik sem dob fel túlzottan – húzta el a száját Rick.

-          Ezért inkább megszöktettél? – hajolt most előre Kate, majd gondolt egyet, és a férfi mellé mászott az anyósülésre. Miután helyet foglalt, folytatta – Tudod, mekkora bajba keverted magad ezzel?

-          Nem érdekel – csengett eltökélten a hangja, miközben Kate látta, hogy elkanyarodnak jobbra, és a táj megváltozik – Megígértem, hogy kihozlak, és meg is tettem! Higgy nekem Kate, hogy így sokkal több esélyed van megtalálni az igazi tettest! Javi és Ryan nagyon jók, de te vagy a legjobb! – folytatta tovább, majd amikor látta, hogy Kate csak összeráncolt szemöldökkel nézi, tovább beszélt – Eldobható telefonról fogjuk tartani velük a kapcsolatot, így talán…

-          Állj meg! – hallotta most Rick Kate hangját, mire értetlenül nézett rá – állj meg, légy szíves! – ismételte meg Kate, és Castle az út szélére kormányozta az autót, majd szemében félelemmel nézett a nőre. Attól tartott, Kate kitart az álláspontja mellett, és visszaviteti magát a kapitányságra, ő viszont nem élné túl, ha bármi bántódása esne. Egy ideig csak szótlanul néztek egymásra, majd Kate megszólalt – Szeretlek! – suttogta Kate a szavakat, miközben zöld szemében könnyek csillogtak, és megcsókolta a férfit, aki azonnal közelebb húzta magához, és visszacsókolt. Lassan, szerelmesen csókolták a másikat, nyelvük puhán mégis érzékien találkozott. Amikor ajkaik szétváltak, apró csókokat váltottak, majd Kate homlokát a férfiéhoz érintve kérdezte – szóval, hová megyünk? – tette fel a kérdést, és Rick boldogan mosolyodott el, hiszen már biztos volt benne, hogy nyert ügye van. Még egyszer megcsókolta szerelmét, majd indított, és az útra kormányozta az autót, úgy válaszolt.

-          Van egy ismerősöm, akinek szívességet tettem néhány éve. Errefelé lakik, és véletlenül tudom, hogy legalább fél évig nem lesz itthon. Európában van, szóval, ott húzzuk meg magunkat. – felelte, mire Kate hátradőlt az ülésen, és lehunyta szemét. Kétségek gyötörték, hogy vajon, helyesen cselekedtek-e. Mindent megadott volna érte, ha most a jövőbe láthatna, és tudná, mi vár még rájuk. Castle rápillantott a mellette ülő nőre, és úgy érezte, még sosem látott nála szebbet. Egyik kezével végig simított a combján, majd megfogta a rajta nyugvó kezet, és biztatóan rámosolygott, amikor Kate felpillantott – Nem lesz semmi baj! – hangzottak el azok a szavak a szájából, melyekre, annyira vágyott a nő a kihallgatóban, és Kate elmosolyodott, Castle pedig ismét minden figyelmét a vezetésre koncentrálta.

Javi és Ryan a pihenőben ültek tanácstalanul. Miután kiderült, hogy Beckett nem érkezett meg az őrizetbe, az őrsön elszabadult a pokol. F.B.I-os fickók tömkelege lepte el a kapitányságot, Gates pedig nem győzött telefonálni. Mindketten tudták, hogy az író keze van a dologban, már csak azért is, mert az nem volt itt, amikor Kate-t elvitték, márpedig tudták, milyen fontos neki a nő. Annak ellenére, hogy féltették társukat és barátjukat, titkon örültek neki, hogy Castle meg merte tenni azt a lépést, amit ők nem. Sokáig csak csendben ültek egymás mellett, majd Ryan szólalt meg elsőként.

-          Szerinted, hova mehettek?

-          Ha Castle-nek van egy kis esze, akkor olyan helyre viszi, ahol soha nem találják meg őket! – felelte Javi és remélte, hogy Castle van olyan okos, és agyafúrt, amilyennek gondolja. Kevin nem válaszolt, csak töprengve bámult maga elé, majd egyszer csak felpattant és a nagyképernyős tévé elé állt.

-          Bárhol is vannak, nekünk akkor is van feladatunk! Ki kell derítenünk, ki ölte meg Brackent! – nézett eltökélten Javira, mire az nagyot sóhajtva bólintott és ismét beleásták magukat a videó felvételekbe, miközben Javi a ballisztikusokat tárcsázta.

Castle óvatosan parkolt le egy impozáns, hatalmas ház mögött, majd az anyósülésen alvó Kate-re pillantott, és lágyan elmosolyodott. A nyomozó álmában még gyönyörűbb volt. Lassan közel hajolt, és gyengéd csókot nyomott az ajkára, mire a nő ébredezni kezdett.

-          Megérkeztünk – suttogta Rick, és még egyszer megcsókolta.

-          Ezek szerint, nem csak álmodtam – vált borússá a nő zöld tekintete a felismerésre, hogy nem álmodott.

-          Tekints rá úgy, mint egy nyaralásra, velem! – mosolygott a férfi, mire Kate is elmosolyodott, majd kiszálltak az autóból. Kate elkerekedett szemmel nézte a hatalmas házat, és amikor beléptek, csodálkozása még nagyobb lett.

-          Mondd csak, Rick, ki a barátod, a Kalampuri Maharadzsa? – humorizált Kate, így jelezve, hogy ámulatba ejti a látvány, mire Castle elnevette magát.

-          Dehogy! Ő is író, akárcsak én. – mosolygott a férfi, miközben bezárta maguk mögött az ajtót, és közelebb lépett Kate-hez, majd hátulról átkarolta a nő derekát – ha ez ennyire tetszik, látnod kéne egyszer Hamptons-t! -–súgta a fülébe, miközben a nyakát csókolgatta a nőnek, aki érezte, hogy gerincén borzongás fut végig a puha érintéstől. Lassan megfordult a karjaiban, és gyengéd csókot váltottak, majd Kate kissé eltávolodott a férfitól, és összehúzott szemmel nézett rá, mielőtt megszólalt.

-          Castle, valamit tudnod kell...

25. rész

-          Igen? – nézett félve Castle a nőre, miközben kezét még mindig annak derekán nyugtatta.

-          Elképesztően szexi vagy ebben a rendőrszerelésben! – csillant meg pajkosan a nő tekintete, mire Castle halkan felnevetett.

-          Úgy gondolod? – kérdezte, miközben egyre közelebb hajolt a nőhöz.

-          Határozottan! – felelte a nyomozó mosolyogva, majd lágyan megcsókolta a férfit, aki még közelebb húzta magához. Nyelvük érzékien fedezte fel a másik szájának édes ízét, olyan lassan, mintha most ízlelnék a másikat először. Kate beletúrt a férfi hajába, míg érezte, hogy Castle keze végig simít a testén, majd bekúszik az inge alá, és meztelen bőrét simogatja gerince mentén, amitől teste azonnal felforrósodott. Szíve vad iramban kezdett kalapálni, ahogy megérezte, hogy Castle nyelvét finoman végig húzza nyakán, majd csókokkal borítja be melle vonalát az ing kivágásán keresztül, ujjai pedig az ing gombjaival babrálnak. – Szeretnék lezuhanyozni, hol a fürdőszoba? – kérdezte Kate zihálva, és Castle anélkül, hogy egy percre is elengedte volna, szorosan a karjaiban tartva kezdett el araszolni vele befelé a lakásban, miközben hol a nyakát, hol az ajkát kényeztette csókjaival, és az összes gombot kigombolta az ingen. Megállva a fürdőszobában, gyengéd mozdulattal simította le a nő válláról az inget, kezét végig futatta mellén, majd ajkával követte az útvonalat, aztán visszatalált a nő ajkához, és forrón megcsókolta. Amikor csókjukat megszakították, Castle kissé hátrébb lépett a nőtől, és megsimogatta az arcát, majd odalépett a zuhanyfülkéhez, és megengedte a vizet.

-          Hagylak zuhanyozni… - mondta szomorúan, mert ehhez el kellett válnia a nyomozótól, de Kate elmosolyodott, és megmarkolva a férfi nyakkendőjét, olyan közel húzta magához, hogy forró lehelete szinte égette a férfi ajkát.

-          Ki mondta, hogy egyedül akartam zuhanyozni, biztos úr? – húzta fel szemöldökét Kate kacéran, és Castle nyelt egyet, miközben Kate lassú mozdulatokkal oldotta ki a nyakkendőt, és újra megcsókolta. Anélkül, hogy a csókot megszakította volna, levette a férfiról a nyakkendőt, majd érzéki mozdulatokkal gombolta ki az inget, és szabadította meg attól is. Amikor kezével végig simított az izmos, meztelen mellkason, Castle szaporábban kezdte szedni a levegőt. Ahogy Kate levette az inget, ajkával végig csókolta a férfi mellkasát, le egészen a hasáig, majd felegyenesedett és finoman megharapta az alsóajkát, miközben kezével kikapcsolta a férfi nadrágszíját, és lágyan végig simítva a csípőjén, letolta róla a nadrágot, mire Castle azonnal érezte, hogy ágyéka megfeszül. Vágytól feltüzelve, szenvedélyesen vette birtokba a nyomozó édes ajkát, és vadul csókolta, miközben egy gyors mozdulattal megszabadította a melltartótól. Lélegzete elakadt, amikor megérezte meztelen mellkasához nyomódni a nő telt melleit. Csókjuk egyre vadabb és követelőzőbb lett, és amikor utolsó ruhadarabjuktól is megszabadultak, Castle kissé megemelte Kate-t és belépett a zuhany alá. A kellemesen meleg víz végig csorgott felhevült testükön, miközben ők csak forrón csókolták egymást, kizárva a külvilágot. Kate, ahogy megérezte Castle vágyát, lábait a férfi köré fonta, hogy így húzza magához minél közelebb, és úgy érezte, hogy a tűz, melyben egész teste égett, szinte felemészti. Rick finoman a zuhany falának nyomta a nyomozót. Ajka most nyakát, és mellét kényeztette, kezével pedig combját simogatta, és izgalma csak még nagyobb lett, amikor meghallotta, hogy Kate halkan felnyög az érintéseire.

-          Kér… kérlek… - hallotta most a férfi a nyomozó vágytól rekedt, akadozó hangját, ahogy a fülébe suttog, és neki ennyi is elég volt, hogy úgy érezze, menten elég a nő karjai között. Már egyikük sem vágyott másra, csak hogy testük és lelkük eggyé váljon, és Rick nem is tétovázott. Olyan összhangban mozogva jutottak el a mennyországba, melyre csak két szerelmes ember képes, akiket egymásnak teremtettek.

-          Hogyan lehetséges ez? – kérdezte Castle, miután szívük vad dobogása és lélegzetük is csillapodni kezdett az átélt gyönyör után, miközben kezével a nő mellett a zuhany falának támaszkodott, arcát pedig a nő vállgödrébe fúrta, és puha csókokat szórt nyakára, selymes bőrére.

-          Micsoda? – kérdezett vissza Kate és a férfi vállát simogatta gyengéden, majd elmosolyodott, amikor látta, hogy ez a kis mozdulat is, milyen hatást vált ki a férfiból. Teste libabőrös lett, és a nyomozó tudta, hogy nem a hidegtől, hiszen a fürdőben kellemes meleg volt a gőztől.

-          Hogyan lehetséges, hogy veled minden alkalom ennyire csodálatos? – nézett most a szemébe Rick, és kék szemében boldogság és szerelem csillogott. Kate nem válaszolt, hisz ő maga sem értette. Nem Castle volt az első férfi az életében, de ő volt az első, akivel ennyi gyönyört, ennyi érzékiséget tapasztalt. Ő volt az első, akivel átlépte a mennyország kapuját, és tudta, az utolsó is. Mivel nem felelt, Castle folytatta – Tudod, mit? Azt hiszem, tudom a választ…

-          Velem is megosztod? – kérdezte mosolyogva Kate, és nem hagyta abba a simogatást. Szerette megérinteni a férfi meleg bőrét, melytől ujjbegyei bizseregni kezdtek, és szerette látni, hogy milyen hatást vált ki a férfiból érintése.

-          Szeretlek Kate! – nézett most komolyan a szemébe Rick, és Kate érezte, hogy szívét melegség járja át – Ettől olyan csodálatos veled minden! Nemcsak az együttlét, hanem minden! – hagyták el a szavak ajkát önkéntelenül. Kate lágyan elmosolyodott, majd odahajolt, és megcsókolta.

-          Én is szeretlek téged! – suttogta a nő, majd kissé távolabb húzódott – Most viszont, ideje megtörölköznünk… oh! – szaladt ráncba a szemöldöke – van egy kis probléma, Castle…

-          Micsoda? – nézett rá kérdőn az író, miközben kiléptek a fülkéből, és magukra terítettek egy-egy törölközőt.

-          Nincs nálam semmi ruha, csak amiben eljöttem az őrsről, és te sem flangálhatsz egész nap egyenruhában, bármilyen szexis vagy benne.

-          Ne aggódj! – rázta meg a fejét a férfi – gondoskodtam erről is! Egy pillanat és behozom a kocsiból – felelte, majd mielőtt eltűnt volna, még hozzáfűzte – Egyébként, teljesen mindegy, mit viselek, mindenben szexis vagyok! – mosolygott kópésan, és Kate csak egy szemforgatással jutalmazta, de szája sarkában megjelent egy kis mosoly, melyet nem tudott elrejteni. Castle, amint végzett a kocsinál, beadott egy nadrágot és egy pólót a nyomozónak, aki öltözködni kezdett, ő maga pedig a nappaliba ment, és kézbe vette a nap folyamán vásárolt telefont.

Espo még mindig a videó felvételeket szemezgette, Ryan pedig a negyedik férfit kereste, akinek hozzáférése volt a recepciós szerint a szenátor programjához, amikor nyílt a lift ajtó, és Jim Beckett lépett ki belőle. Útja egyenesen Gates irodájához vezetett, és amikor egy fiatal rendőrtiszt eléállt, hogy megkérdezze segíthet-e, Ryan-ék csak a dühödt választ hallották.

-          Fiam, ha jót akar magának, most azonnal eltakarodik előlem! – csattant a hangja a férfinak, amiből érződött a visszafojtott indulat. Ryan azonnal felpattant, és Jim elé állt.

-          Jó napot, Uram! – köszönt nyugalmat erőltetve magára, mire Jim alaposan végig mérte, majd kissé megnyugodott, amikor felismerte benne lánya társát.

-          Mégis mi a pokol folyik itt? Mi az, hogy a lányomat gyilkossággal vádolják, és nekem erről az újságokban kell olvasnom?

-          Beckett nem akart magának telefonálni, mert úgy gondoltuk, hogy néhány óra…

-          Hol van most? Beszélni akarok vele! – követelte Jim, majd szörnyű gyanú kezdett körvonalazódni benne, amikor látta, hogy Kevin és Javi is kerüli a tekintetét, aki időközben csatlakozott hozzájuk.

-          Megszökött! – hallotta most Jim a kapitány hangját, aki az irodája ajtajában állt, majd egy mozdulattal beljebb invitálta a férfit, hogy elmagyarázzon neki mindent.

26. rész

Castle nagyot sóhajtva tette le a telefont, miközben érezte, hogy Kate hátulról átöleli a derekát, és puha csókot lehel a nyakára. Mosollyal az ajkán fordult meg, és csókolta meg szerelmét. Miután ajkaik elváltak, Kate észrevette a férfi kezében a telefont.

- Kivel beszéltél?- kérdezte Kate, miközben figyelmét nem kerülte el, hogy Castle nem a saját mobilját használta, hanem egy eldobható készüléket szorongat.

-Javi-val – felelte Rick, és zsebre tette a telefont.

- Megtudtak valamit? - nézett reménykedve a férfira, de annak szomorú arcáról leolvashatta, hogy még mindig semmi.

- Sajnálom. De ne pánikolj, biztos találnak valamit! – ölelte át a nyomozó derekát, így próbálva erőt önteni belé.

- Nem pánikolok… - rázta meg fejét Kate, miközben kezét összekulcsolta a férfi körül, de nem volt meggyőző - A ballisztikusok? – faggatta tovább az írót, de Rick ismét a fejét rázta, legnagyobb bánatára.

- Semmi, még mindig nem végeztek.

- A szemtanú?

- Eltűnt, sehol sem találják.

 - Csak semmi pánik… - mondogatta Kate hangosan, mire Castle folytatta.

- De... apád olvasta az újságokat, és bement a kapitányságra Gates-hez. Javi szerint, őrjöngött... – tájékoztatta az egyetlen információról Beckett-et Castle.

- Na, tessék! Bepánikoltam! - sóhajtott nagyot Kate és kétségbeesetten ült le a kanapéra. El sem tudta képzelni, min mehet most keresztül az apja, és ő még csak fel sem hívhatja, hogy megnyugtassa. Castle aggódó tekintettel ült mellé a kanapéra, és kezüket összekulcsolta. Éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor zsebében megszólalt a telefon. Némán összenéztek, mire Castle dobogó szívvel vette fel. Idegessége nem annak szólt, hogy nem tudhatta ki a telefonáló, hiszen Javi és Ryan volt az egyetlen, aki ezt a számot ismerte. Sokkal inkább azért volt nyugtalan, hogy találtak-e valamit a fiúk. Csak remélni merte, hogy ezért hívták vissza.

- Castle – szólt bele mégis magabiztosan.

- Ryan vagyok! Találtunk valamit! – hallotta Kevin izgatott hangját Rick, és ez az izgatottság azonnal átragadt rá, anélkül, hogy tudta volna, mit is találtak a fiúk.

- Kihangosítalak! – tájékoztatta ezzel Ryan-t arról, hogy Beckett is a közelben van, aki szemében aggodalommal, vegyes izgalommal hajolt a készülékhez közelebb.

- Szia Kevin! – üdvözölte kollégáját a lehető legnyugodtabban, noha szíve majd kiugrott a türelmetlenségtől, hogy hallja, mire jutottak társai.

- Szia Beckett! Örülök, hogy hallak! – üdvözölte vissza Ryan, majd mintha megérezte volna a vonal túloldalán várakozók türelmetlenségét, azonnal a tárgyra tért – Átnéztük a Városháza környékén található biztonsági kamerák felvételeit, és találtunk egy fickót, aki 19.45-kor megy be az épületbe, de nem látni, hogy távozna! Fekete ruhát visel, a fején csuklyát!

- Látszik az arca? – kérdezte izgatottan Kate, miközben szemében remény csillogott, ahogy összekapcsolta tekintetét az író mélykék szemével.

- Sajnos, csak félprofilból. – hallotta Ryan csalódott hangját, de ellentétben vele, ő ezt is sikernek, legalábbis félsikernek könyvelte el – ahhoz nem elég, hogy azonosítani tudjuk a rendszerben. Viszont van itt még valami! – folytatta Ryan – Utánanéztünk, hogy rajtad kívül, kinek volt még hozzáférése a szenátor programjához, és négy személyt találtunk. Közülük hárman kiestek, a negyedik, Roy Dennis viszont esélyes lehet, ugyanis ma nem ment be dolgozni, beteget jelentett.

- Rendben, akkor Dennis a miénk! – villanyozódott fel az információk hatására Kate. Végre úgy érezte, tisztára moshatja a nevét. Castle döbbenten meredt rá, de nem szólt semmit, csak várt. Látta, hogy Beckett ismét elemében van. Hirtelen megint a határozott, kemény nyomozó állt mellette, és nyoma sem volt annak a kétségbeesett nőnek, aki a kihallgatóban volt. – Ryan, kérlek, küldd át erre a telefonra a kamera felvételét a fickóról, ti pedig, sürgessétek meg a ballisztikusokat! Ennyi idő alatt a Sixtus-i kápolna is elkészült! – kérte Kate, majd amikor Ryan beleegyezett, letette a telefont, és megkönnyebbülten mosolygott Rick-re. – Nyomon vagyunk, hamarosan vége lesz ennek az őrületnek! – fújta ki a levegőt Kate, és megdöbbent, amikor az író nem viszonozta a mosolyt, inkább mintha dühös lett volna – Valami baj van? – kérdezett rá hangulatváltozásának okára, elvégre azt várta, hogy Rick vele örül majd.

- Ezt mégis, hogy gondoltad? – hallotta Kate a férfi számonkérő hangját, mire zavartan nézett rá zöld szemével.

- Mit?

- Azt, hogy mi keressük fel Roy Dennis-t! Ha nem tűnt volna fel, szökésben vagy, és a fél new york-i rendőrség téged keres! – világosította fel szerelmét Castle, aki nem értette, hogyan fordulhatott meg egyáltalán a nő fejében, hogy elhagyja a biztos búvóhelyet, amíg nem tisztázódik a vádak alól. – Ha pedig ez nem volna elég, az F.B.I is rád vadászik, Kate! – még mielőtt a nő felelhetett volna, folytatta – Ha elkapnak, börtönbe kerülsz! Azt pedig én… - akadt most meg a hangja, ezért újabb kísérletet tett – ha veled bármi történik, akkor én… - csuklott el ismét, mire Kate közelebb lépett hozzá, és összekulcsolta kezét a férfién, úgy suttogta, miközben szinte kényszerítette a férfit, hogy a szemébe nézzen.

- Castle, nem lesz semmi baj! – simított végig Rick arcán gyengéden – nem fognak elkapni! Óvatos leszek! Ígérem!

- Nem veszíthetlek el téged, Kate! – érintette homlokát a nőéhez Rick, miközben kezét derekára csúsztatta, és lágyan simogatta.

- Nem veszítesz el! Esküszöm! – ígérte meg neki a nő, majd lágy, lassú csókot nyomott az ajkára. Amikor azonban el akart húzódni, Castle nem engedte. Szorosan még közelebb húzta, és újra megcsókolta. Csókja egyszerre volt lágy, és szenvedélyes. Úgy csókolta a nőt, mint egy fuldokló, mintha most lenne rá utoljára lehetősége, Kate pedig ugyanolyan szenvedéllyel válaszolt. Amikor levegő hiányában megszakították az édes pillanatot, a nyomozó beletúrt a férfi hajába, úgy kérte – Gyere… menjünk. – fogta meg Rick kezét, és az ajtó irányába húzta, aki kelletlenül, a következményektől félve követte.

Javi dühösen csapta helyére a telefonkagylót a kapitányságon, Ryan pedig felhúzta a szemöldökét a mozdulatra, úgy figyelte. Társa reakciójából sejtette, hogy az nem járt sikerrel a ballisztikusoknál. Mivel ismerte barátja vérmérsékletét, várt néhány percet, mielőtt asztalához lépett, hogy megtudja a részleteket.

-          Semmi? – kérdezett rá nyíltan, mire Espo tehetetlenül rázta meg fejét.

-          Semmi. – válaszolt ugyanazzal a reménytelenséget sugárzó szóval – Egyszerűen nem értem, mi tart ennyi ideig! Máskor csak fél napokat kell várnunk az eredményre, most pedig lassan 17 óra eltelt! – dühöngött tovább Espo, mire Ryan gyanakodva ráncolta a szemöldökét.

-          Mi van, ha…

-          Igen?

-          Mi van, ha azért nem sietnek, mert valaki… talán akadályozza őket benne… - vetette fel Kevin, és Javi azonnal kapott az ötleten.

-          Gondolod, hogy az F.B.I ilyen messzire merészkedne? – kerekedett ki a szeme Javinak.

-          Azt gondolom, hogy meg kellene kerülnünk őket – folytatta gondolatmenetét Ryan, mire Javi szeme felcsillant.

-          Hogyan? – kérdezte türelmetlenül, mire Kevin cinkosan elmosolyodott, és leült Espo mellé, egészen közel, hogy amit mondani fog, rajtuk kívül senki más ne hallja.

Kate enyhe idegességet érzett, ahogy leparkolt a 15. sugárúton lévő emeletes lakóház előtt, és tudta, hogy az idegességének oka nem a tanú kihallgatása, sokkal inkább a lebukástól való félelem. Még sohasem volt szökevény, így fogalma sem volt, hogyan kell észrevétlennek maradni. Annak ellenére, hogy Castle előtt igyekezett nyugodtnak látszani, belül önmagával is harcot vívott, hogy vajon jó ötlet volt-e elhagyni a biztonságot jelentő házat, ahova a férfi vitte. Megrázta fejét, hogy elűzze a borús gondolatokat. Még édesanyja mondta neki, amikor kislány volt, hogy csak a jó dolgokra szabad gondolni, mert akkor az következik be. Vett egy mély levegőt, majd szeméről kissé letolta a napszemüveget, melyet viselt és a mellette duzzogó íróra nézett.

-          Castle, kérlek! – simított végig combján – Hidd már el, hogy nem lesz semmi baj! – nógatta tovább a férfit, mire az megadóan nagyot sóhajtott, és fél pillanat múlva mindketten kipattantak az autóból. Alig tették meg az első néhány lépést a ház felé, amikor egy erőteljes férfihangot hallottak meg maguk mögött.

-          Kate Beckett? New York-i rendőrség!

27. rész

Beckett dermedten állt a járdán, és rá sem mert nézni Castle-re, aki az „én megmondtam” pillantással nézett a nyomozóra. Képtelen volt elhinni, hogy nem sokkal azután, hogy elhagyták a házat, máris rendőrkézen van. Fanyar humorral állapította meg, hogy kollégái a new york-i rendőrségnél valóban igen hatékonyak, vagy csak ő ennyire szerencsétlen szökevény. Mivel továbbra sem mozdult, a járőr megismételte a felszólítást.

-          Kate Beckett, forduljon meg! – hallotta határozott hangját, és Kate nagyot sóhajtott, majd lassan megfordult. Olyan lassú volt ez a mozdulat, mintha abban reménykedne, ha elég sokáig tart, a járőr megunja a várakozást, és elmegy. Nem volt szerencséje. A tiszt továbbra is a háta mögött álldogált, és pillantásuk találkozott. Fiatal, talán 20-as éveinek elején járó, magas, barna hajú férfi nézett farkasszemet vele. Szürke szeméből és arcáról a nyomozó semmit nem tudott leolvasni.

-          Nézze, tudom, hogy… - kezdett volna bele a magyarázkodásba Kate, de a járőr leintette.

-          Nyomozó! Maga sem gondolta komolyan ugye, hogy letartóztatom! – mosolyodott el, mire Castle és Kate is meglepetten húzta fel szemöldökét – Tudom, hogy körözés van maga ellen, de azt is tudom, hogy soha nem követné el, amivel vádolják!

-          Akkor miért…

-          Hozta ránk a frászt? – fejezte be kérdését Castle felháborodottan, aki még mindig azon igyekezett, hogy a kezdeti infarktus tüneteit csillapítsa, melyeket az ifjonc okozott neki.

-          Csak azt akartam, hogy tudja, mi egy emberként állunk maga mögött! – bólintott határozottan a tiszt, és Kate érezte, hogy melegség önti el szívét attól a lojalitástól, melyet iránta tanúsítanak kollégái – az F.B.I viszont vadászik magára, tehát legyen óvatos! – figyelmeztette a rendőr, majd kezét a sapkájához emelte és távozni készült, amikor Kate megállította.

-          Várjon! Először is, köszönöm – nézett hálásan a férfira, majd kissé közelebb lépett, mely mozdulatot Castle féltékenyen figyelte. Nem győzte mondogatni magában, hogy Kate-nek nyilván terve van ezzel a lépéssel – Másodszor, szükségem lenne a segítségére – villantott egy elbűvölő mosolyt a fiatal rendőrre, aki pislogni kezdett, ahogy a nő zöld szemébe nézett, és csak bambán mosolyogva bólogatott, ezzel beleegyezését adva bármibe, amit a nyomozó kér tőle. – Ki kell hallgatnunk egy férfit, de az ismert körülmények miatt, nincs nálam a jelvényem. – kezdett bele a szívesség ismertetésébe a nő, a férfi pedig, mindkettő, figyelmesen hallgatta – Talán, ha maga kopog be hozzá, és a maga jelenlétében teszek fel néhány kérdést, nem fog kérdezősködni – ért mondandója végére, és a rendőr szája hatalmas vigyorrá szélesedett, ahogy megértette, mit is akar tőle a nyomozó, Castle pedig magában elismerően bólintott, hogy Kate mindenre gondolt.

Castle Beckett és a rendőrtiszt társaságában várakozott a 420-as számú ajtó előtt, hogy végre bebocsátást nyerjenek, és feltehessék kérdéseiket. A rendőrtiszt, akiről most már tudták, hogy Bradnek hívják, és pusztán 3 éve teljesít szolgálatot, le nem vette szemét Kate-ről, és Castle érezte, amint a zöld szemű szörny hatalmába keríti. Hálás volt az ifjoncnak, amiért nem tartóztatta le szerelmét, sőt jelen pillanatban is segít nekik, de valahányszor meglátta, hogy milyen szemekkel néz a nőre, kinyílt a bicska a zsebében. Éppen nyelve hegyére kívánkozott egy csípős megjegyzés, melyet személyesen neki címzett volna, amikor feltárult az ajtó, és egy 40 év körüli, erősen kopaszodó, alacsony, köpcös férfi nyitott ajtót.

-          Roy Dennis? – kérdezte Brad határozottan, és Castle meglepetten tapasztalta, hogy hangjában nyoma sem volt a korábban hallott kedvességnek.

-          Iiiigen… - dadogta a férfi és szemébe aggodalom költözött, ahogy végig nézett az egyenruhás rendőrön és kísérőin. – miben segíthetek, biztos úr?

-          A kollégáim szeretnének feltenni néhány kérdést Önnek! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Brad – bemehetünk? – kérdezte, majd választ sem várva, benyomult a lakásba, mire Beckett elismerő pillantással követte, mely nem kerülte el Castle figyelmét. Miután bementek, Dennis hellyel kínálta őket, majd várakozón rájuk nézett.

-          Mr. Dennis, Ön ugye a Városházán dolgozik? – kérdezte elsőként Beckett.

-          Igen. A postai szolgálatnál vagyok kisegítő – válaszolt készségesen Dennis, miközben nyugtalanul megtörölte izzadságcseppes homlokát, mire Castle és Beckett tekintete összevillant, így jelezve, hogy mindketten észrevették a mozdulatot.

-          Tudomásunk szerint, Önnél is van egy példány Bracken szenátor programlistájából. Elmondaná, hogy került magához? – faggatta tovább Kate, mire Roy nyugtalansága még nagyobb lett.

-          Nos, felmentem a titkárságra, és kértem egyet – válaszolta alig hallhatóan a férfi, kezeit tördelve.

-          Minek? – szólalt meg most először Castle, mióta megérkeztek.

-          Mert megfizették – hallatszott most már olyan halkan a felelet, hogy Castle-nek és Kate-nek közelebb kellett hajolnia, hogy értse.

-          Kicsoda? – csapott le ismét Kate, és Dennis most felpattant a kanapéról, és idegesen járkálni kezdett.

-          Fogalmam sincs! Sosem láttam azelőtt! – gesztikulált hevesen – Telefonon keresett meg és 5000 dollárt ígért, ha megszerzem neki a programlistát! – törtek fel a szavak a férfiból, mint aki erre a gyónásra vár már hetek óta. – Nézzenek körül – mutatott körbe a szerényen berendezett lakásban – A fizetésemből épphogy megélek! Ő pedig csak egy listát kért a szenátor programjáról… - nézett kétségbeesetten vendégeire Roy, és tekintetéből úgy tűnt, feloldozást vár, melyet azonban egyikőjük sem adhatott meg neki.

-          Mikor kereste meg magát? – vette át a szót ismét Beckett.

-          Úgy három napja, vagy még kevesebb.

-          Hogy nézett ki? – szólt közbe Castle, mire Dennis rántott egyet a vállán.

-          Nem tudom… talán csak egy pillanatra láttam az arcát, sötét volt, amikor cseréltünk – rázta meg fejét Roy.

-          De felismerné, ha újra látná? – vette át a kérdezés jogát megint Beckett.

-          Talán…, azt hiszem, igen – húzogatta a vállát Roy, mint aki maga sem biztos a válaszban. Kate már éppen a következő kérdést tette volna fel, amikor Castle zsebében megszólalt a telefonja. A hirtelen hangtól akaratlanul rezzent össze, de azonnal elővette és megnézte, ki keresi. Miután látta, hogy Ryan küldött üzenetet, megnyitotta a fájlt, és Dennis felé fordította a telefont, melynek képernyőjén a fekete csuklyába öltözött férfi arcképe volt.

-          Ő volt? – kérdezte Castle, és lélegzetvisszafojtva várta a választ.

-          Igen! Ő volt az! – kiáltott fel megkönnyebbülten Roy, és széles mosoly terült el az arcán a tudatra, hogy segített a rendőröknek, mellyel könnyíthetett lelkiismeretén. Castle most Kate felé fordította a telefont, majd felálltak és az ajtó irányába indultak. Miután távoztak, éppen készültek volna beszállni az autóba, amikor Brad Kate karját megfogva, megállította a nyomozót.

-          Beckett nyomozó… Kate… - szólította most keresztnevén a nőt, mire Kate csak zavartan tekintett le a még mindig karjaiba kapaszkodó kézre, Castle pedig összehúzott szemmel figyelte a jelenetet – Tudom, hogy nem a legjobb időzítés, de… amikor majd tisztázta magát, talán… elmehetnénk valahová… – tette fel nehezen a kérdést Brad, ami megmosolyogtatta a nyomozót. Még mielőtt azonban válaszolhatott volna, Castle megelőzte.

-          Sajnálom, ha ki kell ábrándítanom, de Beckett nyomozó már kinőtte a Vidámparkot! – jegyezte meg epésen, ezzel utalva a férfi fiatal korára, hiszen a járőr nem lehetett több 24-25 évesnél. Azzal megfogta Kate karját, és közelebb vonta magához. A járőr egy pillanatig csak döbbenten bámult rájuk, majd elmosolyodott, mint aki megértette, miről is van szó.

-          Értem – bólintott még mindig mosolyogva – Nagy kár… csak sejthetem, mit hagytam ki… - fűzte hozzá, mire Rick közelebb lépett hozzá, és halkan, hogy csak ő hallja, így szólt.

-          Nem barátom! Higgyen nekem, amikor azt mondom, fogalma sincs! – kacsintott a járőrre vigyorogva, annak a tudatnak a teljes birtokában, hogy Kate Beckett az övé, és ő megtapasztalhatja azt a csodát, amiről más férfinak még csak elképzelése sincs.

Amikor beszálltak az autóba, Kate ahelyett, hogy indított volna, összeráncolt szemöldökkel, fürkésző tekintettel nézett az íróra, aki ártatlan pillantással nézett vissza rá.

-          Mi az? – kérdezte Castle, mint akinek fogalma sincs, mit követhetett el.

-          Ez meg mi volt? – vonta kérdőre Beckett, mire Castle rántott egyet a vállán.

-          Fogalmam sincs, mire gondolsz…

-          A féltékenységi jelenetedre gondolok, konkrétan! – nézett áthatóan a kék szemekbe Kate, és Castle érezte, hogy ettől a tekintettől gyöngyözni kezd a homloka, akárcsak Dennis-nek odabenn.

28. rész

Castle olyan döbbenten meredt a nyomozóra, kék szemében olyan meggyőzően csillogott az ártatlanság, hogy egy pillanatra még Beckett is elbizonytalanodott.

-          Féltékenységi jelenet? – ismételte meg a szavakat felháborodottan Castle, és kezét színpadiasan tette mellkasára, mint akinek még a feltételezés is rosszul esik – Ennyire gyerekesnek tartasz?

-          Talán nem voltál féltékeny, amikor Brad randizni hívott? – húzta fel szemöldökét Kate, aki a pillanatnyi bizonytalanság után, hamar átlátott Castle álcáján, miközben megállapította, hogy színészi képességeket nem örökölt anyjától.

-          Féltékeny, én?! Ez nevetséges! – mordult fel Castle és elfordult a nyomozótól, hogy ne kelljen annak átható zöld szemébe néznie, de Kate nem hagyta ennyiben a dolgot.

-          Castle! – mondta ki figyelmeztető hangsúllyal a férfi nevét Beckett, és várakozón nézett rá.

-          Na, jó! Féltékeny voltam! – sóhajtott nagyot Rick, majd, mint egy durcás kisgyerek, karba fonta a kezét, és megrándította a vállát – De lásd be, hogy minden okom megvolt rá!

-          Hogy? – hüledezett Kate. Most rajta volt a sor, hogy megdöbbenjen.

-          Annyira el voltál ájulva attól a nyikhajtól! – húzta el a száját megvetően Castle.

-          Ezt mégis miből vezetted le? – kérdezte még mindig döbbenten a nyomozó, aki még mindig nem értette Rick reakcióját.

-          Például abból, ahogy bámultad Dennis lakásán. Mondhatom, nagy tudomány kell hozzá, hogy belépjen egy lakásba! – duzzogott még mindig a férfi – most pedig, ha nem vagyok ott, talán még a meghívást is elfogadod! – bocsátkozott jóslatokba az író, és még mielőtt Kate reagálhatott volna, folytatta – na, és, nyilván az egyenruha is vonzóvá teszi, ugye? – mosolyodott el gúnyosan Castle, és Kate azonnal tudta, hogy a néhány órával ezelőtti megjegyzésére gondol, amikor szexinek találta a férfit. Annak ellenére, hogy fel kellett volna háborodnia, amiért Rick nem bízik benne, és szerelmében, nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el. Castle féltékenyen még aranyosabb és ellenállhatatlanabb volt, mint általában. Finoman megfogta a férfi állát, és maga felé fordította, hogy belenézhessen gyönyörű szemeibe, melyben most enyhe makacsság tükröződött, majd még mindig lágyan mosolyogva, megszólalt.

-          Castle… semmi okod a féltékenységre. – kezdett bele halkan, magabiztosan – Először is, a lakásban azért néztem elismerően Brad-re, mert meglepett, hogy anélkül bejutottunk, hogy tőlünk kért volna bármilyen jelvényt, vagy azonosítót Dennis. – folytatta Kate, és mosolya még nagyobb lett, amikor látta, hogy Castle arca grimaszba rándul, ahogy meghallja Brad nevét – Másodszor, a meghívására nemet mondtam volna, amit hallhattál is volna, ha megvárod, hogy én válaszoljak az egyébként nekem feltett kérdésre! – vált kissé szemrehányóvá most Beckett hangja, mire Castle bűnbánóan szorította össze száját, és Kate csak nehezen állta meg, hogy ne csókolja meg, de előtte tisztázni akarta a helyzetet.

-          Na és az egyenruha? – kérdezte még mindig egy kissé morcosan a férfi, mire Kate hitetlenkedve rázni kezdte a fejét.

-          Castle, ha az egyenruhára gerjednék, már a fél őrsön átmentem volna! – fogta meg a férfi kezét, és megszorította – Én téged találtalak szexinek az egyenruhában, és nem a ruhát! – magyarázta türelmesen Kate, mire Castle nagyot sóhajtott.

-          Oké, hülye voltam! – tárta szét kezeit, és bűnbánóan elmosolyodott.

-          Talán vitatkoznom kéne ezzel, de nem fogok – mosolygott Kate is, és szemébe csúfondárosság költözött.

-          Sajnálom… sajnálom, hogy egy percig is kételkedtem, és azt hittem… - kezdett bele Rick a bocsánatkérésbe, de Kate ujját a férfi ajkára téve elhallgattatta.

-          Bocsánatkérés elfogadva, és amint lezártuk ezt az ügyet, kiengesztelhetsz! – csillant meg a szeme kihívóan, mire Castle nagyot nyelt, elképzelve magában, hogyan fogja kiengesztelni szerelmét. Képzeletében megjelent egy frissen vetett ágy, gyertyák, masszás olaj, és azonnal érezte, hogy szíve hevesebben kezd dobogni. Gondolataiból Kate hangja rántotta ki, aki most közelebb hajolt, és halkan folytatta – kezdetnek adhatsz egy kis előleget – súgta szinte a férfi szájába a szavakat, és ajkuk lágyan találkozott. Kate ajka először puhán érintette meg a férfiét, aki ettől a gyengéd érintéstől is érezte, hogy borzongás fut végig gerincén, majd nyelvével érzékien nyalta meg alsó ajkát és beljebb hatolt, hogy aztán találkozzon a férfiéval, és megkezdjék édes, őrjítő táncukat. Egyik kezével beletúrt Rick hajába, így vonva még közelebb magához, míg a másikkal a férfi feszes combján simított végig. Castle egyre szaporábban vette a levegőt, miközben ajka vágyakozva csókolta a nő mézédes ajkait. Bármennyire is élvezte Kate a csókot, lassan visszahúzódott, Castle pedig vágytól elhomályosult tekintettel nézett rá. – Este folytatjuk… - zihálta a nő, mivel ő is a csók hatása alatt volt, de tudta, hogy most mindennél fontosabb, hogy tisztázzák a nevét. Castle némán bólintott, majd döbbenten figyelte, hogy Kate az eldobható telefonon kezd tárcsázni.

-          Ez meg… hogyan került hozzád? – kérdezte meglepetten – a zsebemben volt! Határozottan emlékszem, hogy oda tettem Dennis lakásán… - értetlenkedett az író, majd amikor látta, hogy Kate beharapja alsó ajkát, hogy így rejtse el mosolyát, minden világossá vált számára – Egy pillanat! Te belenyúltál a zsebembe, és kivetted a telefont? És én ezt észre sem vettem?! – hitetlenkedett tovább, majd kék szeme kihívóan megcsillant – Csináld még egyszer! – hajolt egyre közelebb a nyomozóhoz, de Kate csak megforgatta a szemét, és úgy nézett rá, mint egy elkényeztetett gyerekre, kezét pedig a mellkasára téve tartotta magától távol, miközben másik kezével már a füléhez tartotta a telefont, és várta, hogy a hívott fél felvegye.

-          Beckett vagyok, Javi! – szólt bele a készülékbe hivatalos hangon, amint a másik oldalon felvették – Beszéltünk Dennis-szel, és azonosította a fickót a képről, amit Ryan küldött. – tájékoztatta kollégáját Beckett, majd folytatta – Mivel a gyilkos fegyver egy Glock, azt kérem, nézzétek át az adatbázist! Az összes rendőr, vagy volt rendőr képével hasonlítsátok össze a képen szereplő fickót! – adta ki az utasítást Kate, majd amikor Javi biztosította afelől, hogy megteszi, amit tudnak, Beckett elégedetten tette le a telefont, és indított. Vezetés közben mindketten csendben voltak, kis idő után azonban Kate szólalt meg. – Castle… kérhetek egy szívességet? – kérdezte halkan, és Rick a nő hangján azonnal érezte, hogy komoly dologról lesz szó, talán olyasvalamiről, ami neki nem fog tetszeni, így eszébe sem jutott viccelődni. Komoly tekintettel fordult a nő felé.

-          Bármit! – válaszolta, mire Kate mély levegőt vett, és elmondta az írónak, mit is szeretne tőle, majd visszafojtott lélegzettel várta a választ.

Javi éppen a rendszerben futatta a lehetséges jelöltek fotóját, amikor Ryan érintette meg a vállát. Ijedten rezzent össze, mert társa olyan hangtalanul mozgott, hogy észre sem vette, mikor ért oda hozzá.

-          Kevin, az ég áldjon meg! Ki akarsz nyírni? – kérdezett rá szemrehányón, de Ryan csak megrázta a fejét, és leült mellé.

-          Megszereztem! – villant diadalmasan a tekintete, és kihúzta magát, mint az első telepesek, amikor Amerika földjére léptek. Tudta, hogy kockázatos feladatot vitt véghez éppen, és joggal büszke magára.

-          Nálad van? – nézett rá kikerekedett szemekkel Javi, és automatikusan suttogni kezdett, de alig bírta elrejteni örömét, amikor Ryan vadul bólogatni kezdett.

-          Igen! – erősítette meg metajelzéseit szóban is a férfi, és óvatosan, hogy senki ne vegye észre, meglapogatta zakóját, szíve felett.

-          Akkor gyerünk! – pattant fel Javi azonnal és együtt, nagy egyetértésben siettek a lifthez.

Lanie már harmadszor állt neki kitölteni a kötelező űrlapot, de ezúttal is elrontotta. Dühösen gyűrte össze a nyomtatványt, és vágta a kukába. Egyszerűen képtelen volt koncentrálni a munkájára, csak Kate-re tudott gondolni. Legjobb barátnőjét gyilkossággal vádolták, és ő még csak esélyt sem kapott, hogy legalább megnézhesse a szenátor holtestét. A tudatra, hogy kénytelen tehetetlenül várakozni, könnyek gyűltek a szemébe, és szomorúan roskadt le az egyik székre a boncteremben. Amikor azonban lépteket hallott, villámgyorsan törölte meg szemét, és húzta ki magát, arcára pedig mosolyt erőltetett.

-          Sziasztok! Mi járatban? – kérdezte a lehető legnyugodtabb hangon, amikor meglátta, kik a vendégei.

-          Segítened kell! – tért a tárgyra azonnal Ryan, és az egyik asztalra dobott egy zacskót, mire Lanie elkerekedett szemekkel meredt hol az egyik, hol a másik férfira.

-          Nektek elment az eszetek!!

29. rész

Ryan és Javi olyan bűnbánó képpel néztek egymásra, mint két gyerek, akiket az anyjuk turpisságon csípett. Egyikük sem mert Lanie-re nézni, annak ellenére, hogy amikor idejöttek, pontosan erre a reakcióra számítottak. Végül Javi volt az, aki vett egy mély lélegzetet, és magára vállalta, hogy magyarázatot ad.

-          Lanie… - kezdett volna bele halkan, de a doktornő félbeszakította.

-          Ne Lanie-z nekem! Épp most dobtatok az orrom elé egy ellopott bizonyítékot! Ha jól sejtem, ez Kate fegyvere, amit az F.B.I elvett tőle, igaz? – mutatott az asztalon heverő Glock-ra a nő, amely még mindig a bizonyítéktároló tasakban várta további sorsát.

-          Igen – válaszolt alig hallhatóan Ryan. Annak ellenére, hogy ő sem volt büszke tettükre, tudta, hogy nem volt más választásuk. Minden apró szalmaszálba bele akart kapaszkodni, ami közelebb viheti őket Beckett nevének tisztázásához.

-          Azt gondoltuk, hogy te talán… - vette át a szót ismét Javi, de Lanie ezúttal is beléfojtotta azt.

-          Én mit? Nem vagyok ballisztikus, te is tudod! – hangzott még mindig dühösen a nő hangja. Nem azért volt mérges, mert a fegyver ott landolt az asztalán, sokkal inkább azért, mert féltette a két nyomozót, hogy milyen következményei lesznek tettüknek. Egy barátját már letartóztatták, nem akarta a másik kettőt is elveszíteni.

-          Nem vagy, ez igaz. – értett egyet Javi, majd folytatta – De összehasonlíthatnád Beckett fegyverét a szenátorból kivett golyóval – kérte Espo, és tekintetében kétségbeesés villant – A ballisztikusok nem tesznek semmit, Kate nyaka körül pedig szorul a hurok! – hadarta tovább szinte egy levegővel a nyomozó, és Lanie érezte, hogy gyengül az ellenállása, mely amúgy sem volt túl erős. Leszámítva, hogy aggódott a két férfiért, és barátnőjéért, semmire sem vágyott jobban, minthogy segíthessen. De még mindig volt egy probléma, amelyet szóvá is tett.

-          Nem tudom összehasonlítani – sóhajtotta gondterhelten, majd folytatta – nincs nálam a golyó. Még Bracken testéhez sem engedtek oda, hogy legalább megvizsgálhattam volna.

-          Ha csak ez a probléma, akkor tessék! – dobott az asztalra egy másik zacskót Ryan, amiben egy golyó volt. Lanie döbbenten nézte, még levegőt is alig kapott, amikor hitetlenkedve megszólalt.

-          Ezt nem hiszem el! Hogy csináltad?

-          Van egy fickó, aki az adósom – rántott egyet a vállán Kevin, mintha legalábbis csak annyiról lenne szó, hogy soron kívül szolgálták ki egy étteremben.

-          Nos? – nézett rá most ismét Javi könyörgőn, és amikor Lanie csak elgondolkodva meredt a fegyverre és a golyóra, elfogyott a türelme – Te talán nem akarsz segíteni Kate-nek? – próbált most a nő érzelmeire hatni, mire annak haragosan villant a tekintete.

-          Javier Esposíto, ne merészelj lelkiismeret-furdalást kelteni bennem! Pontosan tudod, hogy bármit megtennék érte!

-          Akkor segíts! – lépett közéjük Ryan, mire Lanie nagyot sóhajtott, és beleegyezően bólintott.

-          Nem ígérek semmit, de mindent elkövetek, ami tőlem telik. – Javi és Ryan megkönnyebbülten lélegeztek fel, mire Lanie még hozzátette – Ne fűzzetek hozzám nagy reményeket, fiúk! Mint mondtam, nem vagyok ballisztikus! – intette nyugalomra a két nyomozót, miközben fejében már egy ismerőse számát tárcsázta.

Kate izgatottan, kezeit tördelve sétálgatott a ház nappalijában, ahova Castle-el együtt visszatértek. Egyedül volt, mert Rick elment, hogy teljesítse a szívességet, amire megkérte. Bár az író arcán látszott, hogy egyáltalán nem tartja jó ötletnek a dolgot, mégis belement, mert tudta, mennyire fontos ez Kate-nek. A nő most megállt egy pillanatra és lehunyta a szemét, miközben arra gondolt, hogy soha sem fogja tudni viszonozni a férfinak, amit érte tett. Nemcsak megszöktette a börtönből, amivel saját szabadságát is kockáztatta, hanem most, még egy kockázatot vállal csak miatta. Magában elfojtott egy mosolyt a gondolatra, hogy mennyire ostoba is ő. Milyen nehezen vette észre, hogy az író mennyire szereti őt, és az pedig még tovább tartott, hogy saját magának is bevallja, hogy ő ugyanennyire szereti a férfit. Gondolataiból az előszobában nyíló ajtó szakította ki, és ő azonnal felpattant. Ahogy kiért már hallotta is a beszűrődő hangokat.

-          Mégis hova cipelt? – hallotta apja érdes hangját, melytől melegség járta át a szívét. – válaszolna végre? – vált most türelmetlenebbé Jim, de torkára forrt a szót, amikor meglátta egyetlen lányát kilépni a nappaliból.

-          Szia apa! – köszönt halkan Kate és ajka félmosolyra húzódott. Jim egy pillanatig megkövülten állt, mint aki nem akarja elhinni, hogy eltűntnek hitt lánya áll előtte, majd szeme könnybe lábadt. Pillanatok alatt ott termett előtte, és szorosan megölelte.

-          Katie! Istenem! – suttogta megkönnyebbülten Jim, és Castle mosolyogva figyelte a megható jelenetet. Akaratlanul is beleképzelte magát Jim helyébe, hogy ő vajon hogyan viselte volna, ha Alexis tűnik el szó nélkül, úgy, hogy gyilkossággal vádolják, neki pedig senki nem hajlandó mondani semmit. Annak ellenére, hogy amikor Kate azt kérte tőle, hozza el ide apját, hogy beszélhessen vele, még nem tartotta jó ötletnek, most határozottan úgy vélte, hogy helyes lépés volt. – Kislányom, mi a fene folyik itt? – hallotta most Castle újra Jim hangját, aki most egy kissé eltávolodott lányától, hogy a szemébe nézhessen. A mozdulat ismét mosolyt csalt az ajkára. Jó öreg szülői technika. Nézzünk mélyen a szemébe, hogy eszébe se jusson hazudni! – gondolta, majd tovább figyelte a jelenetet, Jim pedig folytatta – Az újságokból értesültem róla, hogy gyilkossággal vádolnak! Próbáltalak hívni többször is, de nem vetted fel, ezért a rendőrségre mentem, hogy beszéljek a kapitánnyal…

-          Ő mit mondott? – kérdezte félve Kate. Csak remélni merte, hogy nem számolt be apjának a lehetséges indítékról.

-          Semmit! Csak ködösített, így aztán dühösen ott hagytam! – horkantott megvetően Jim, majd megsimogatta lánya arcát – Mégis, miből gondolják, hogy te ölted meg azt a szenátort?! – kérdezte felháborodottan, mire Castle és Kate tekintete találkozott.

-          Talán megtudták, hogy nem rá szavaztam… - próbálta elviccelni a dolgot Beckett, és Rick azonnal rájött, hogy Jim semmit nem tud abból, amit Kate kiderített anyja gyilkosságával kapcsolatban.

-          Katie! – húzta össze figyelmeztetőleg szemét apja – Ne humorizáld el a dolgot!

-          De mit mondhatnék apa? – tárta szét kezét Kate, majd leült a kanapéra – Ez egy abszurd félreértés! Hamarosan tisztázódik a nevem! Csak azért hívtalak ide, mert nem akartam, hogy aggódj miattam! – folytatta Kate, és Jim éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Castle zsebében megszólalt az eldobható telefon. Elnézést kért, majd átment egy másik szobába, hogy nyugodtan beszélhessen Ryan-nel, amíg apa és lánya is tisztázzák a dolgokat. Nem sokkal később, halkan kopogott az ajtófélfán, és amikor Beckett ránézett, a nyomozó azonnal tudta, hogy valami fontos mondanivalója van.

-          Találtak valamit? – kérdezte Kate izgatottan, mire Castle bólintott és belekezdett.

-          Ryan-ék lefutatták az összes jelenleg szolgálatot teljesítő, vagy nyugalmazott rendőr képét a rendszerben, párhuzamosan a kamerán látható fickó képével, és a gép egyezést talált. – tájékoztatta Kate-et, aki most felállt a kanapéról, és Castle mellé állt, hogy lássa az átküldött anyagot.

-          Jeremy Hallow? – olvasta fel hangosan a nevet Kate, mire Rick bólintott.

-          Öt éve nyugdíjazták a taktikai egységtől. Ryan szerint 45 éves, a korai nyugdíjazásának az oka pedig, hogy súlyosan megsérült egy bevetés során, és nem térhetett vissza az egységéhez. Az adatok szerint, most magánnyomozóként dolgozik az East Side-on.

-          Rendben! Akkor kapjuk el! – villant meg az elszántság tüze Kate zöld szemében, majd elindult, hogy felvegye kabátját. Amikor Jim és Castle kettesben maradtak, az idős férfi közelebb sétált Rick-hez, és belenézett a szemébe.

-          Vigyázzon rá, kérem!

-          Az életem is odaadnám érte! – mondta magabiztosan Rick.

-          Tudom… évek óta tudom – mosolygott Jim, majd megjelent Kate. Még egyszer megölelte az apját, majd elindultak.

Kate és Rick alig egy órával később leparkoltak az East Side-i lakóépület előtt, ahol Jeremy Hallow magánnyomozói irodája helyet kapott. Kiszálltak az autóból, és töprengve néztek fel az épületre. Castle Kate mögött állt, és kezét a nő vállán pihentette, majd gyengéden megszorította, így öntve belé erőt.

-          Nos, hogy csináljuk, nyomozó? – kérdezte, mire Kate nagyot sóhajtott. Mióta elindultak a háztól, ezen gondolkodott, de sehogy sem tudta, mit kellene tennie. Sem fegyver, sem jelvény nem volt nála.

-          Gőzöm sincs! – grimaszolt, és tekintetét nem vette le az épületről, mintha onnan várna megoldást.

-          B terv? – humorizált Rick, mire Kate játékosan beleöklözött a combjába. Éppen válaszolni akart, amikor egy mély férfihangot hallott meg a háta mögött, és egy pisztoly kattanásának a hangját, amikor azt kibiztosítják.

-          Talán én segíthetek – szólalt meg az illető, és Kate megmerevedett.

30. rész

Kate, ahogy meghallotta a fegyver kattanását, egy pillanatra lehunyta a szemét, majd felnézett az égre, mintha attól kérné számon a mai nap eseményeit. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy valahányszor kiteszi a lábát, folyton lebukik. Ez is csak azt bizonyította, hogy pocsék szökevény. Castle hitetlenkedve rázta meg a fejét, és emelte lassan magasba a kezét. Éppen elég ideje dolgozott már a nyomozók mellett, hogy felismerje, ha élesítenek egy pisztolyt. Miközben óvatosan megfordult, minden hirtelen mozdulatot kerülve, magában századszor fogadta meg, hogy ha ezt is megússzák, akkor hét lakat alá zárja szerelmét, és soha többé nem engedi ki az utcára, amíg meg nem oldódik az ügy. Kate nagyot sóhajtva követte Rick példáját, és ő is megfordult, jóval határozottabban, kezét azonban nem volt hajlandó felemelni. Amikor meglátta, ki áll a háta mögött, kezében pisztollyal, a döbbenettől szóhoz sem jutott.

-          Tedd már le a mancsod, Castle! – vigyorgott Ryan, mire Javi-ból kiszakadt az addig visszatartott kacagás.

-          Mondhatom marha vicces! – húzta el a száját Castle, akinek egyáltalán nem volt ínyére, hogy barátai rajta tréfálkoznak.

-          Ti nem vagytok normálisak! – fakadt ki Kate is, miután első döbbenetéből felocsúdott, és hatalmasat bokszolt Espo vállába, akinek arca fájdalmas grimaszba rándult. Rick viszont elvigyorodott, hiszen számára nem kis elégtételt jelentett. – Tényleg most kell ilyennel szórakoznotok?! – folytatta még mindig mérgesen Kate, miközben elvette a Javi kezében tartott pisztolyt, melyet egyértelműen neki szánt a férfi.

-          Bocsi, de ezt a ziccert nem lehetett kihagyni! Látnotok kellett volna a képeteket, amikor megfordultatok. – küszködött még mindig a nevetéssel Espo, mire Kate vészjóslóan húzta össze szemét.

-          Humoros, tényleg! Ez majd akkor is jusson eszedbe, amikor hetekre száműzlek az asztal mögé – villant meg gonosz fény a nő szemébe, mire Espo arcáról azonnal lehervadt a vigyor. Riadtan nézett Ryan-re, de az csak megvonta a vállát, ezzel jelezve, hogy kinézi felettesükből, hogy megteszi.

-          Jól van, belátom, nem volt vicces – húzta el száját bűnbánóan, és Kate megsajnálta.

-          Mit tudunk a fickóról? – kérdezte inkább, hogy elterelje a beszélgetést a tréfáról, magában azonban megfogadta, hogy bosszúja utoléri még a két férfit, természetesen akkor, amikor azok nem számítanak rá. Ahogy oldalra pillantott, tekintete találkozott Rick pillantásával, és annak szeméből kiolvashatta, hogy az író is éppen ilyen terveket szövöget. Cinkosan összemosolyogtak, majd a két nyomozó felé fordultak.

-          Nos, mint azt már tudjátok, a taktikai egységnél volt korábban, így elég veszélyes fickó. Kicsit kutakodtunk a múltjában, de semmiféle kapcsolatot nem találtunk Bracken-nel, amiért oka lett volna eltennie láb alól. – kezdte Javi, miközben a kocsihoz lépett, és négy golyóállómellényt vett elő, melyből hármat kiosztott, egyet pedig maga csatolt fel.

-          Átnéztük a bankszámláját, és találtunk egy utalást 50 000 $-ról. 25 000 érkezett a számlájára Bracken megölésének napja előtt, és szintén 25 000 ma. Viszont, hogy honnan érkezett a pénz, azt nem tudtuk kideríteni, mert a számla titkosítva volt. - folytatta társa után Ryan, és ő maga is beöltözött.

-          Szóval, ezek szerint, valaki felbérelte – összegezte a hallottakat Castle, és Javi elismerően húzta fel szemöldökét.

-          Okos fiú – cukkolta az írót, mire az gúnyosan elhúzta a száját, de nem válaszolt. Kate kibiztosította a fegyvert, amit Javitól kapott, majd még utoljára felnézett az épületre.

-          Tudjuk meg tőle a részleteket! – jelentette ki határozottan, majd mind a négyen elindultak. A harmadik emeletre az utat szó nélkül tették meg, majd megálltak a 125-ös számú ajtó előtt, és Javi bekopogott.

-          NYPD! Azonnal nyissa ki! – kiáltott be hangosan. Mivel válasz nem érkezett, megismételte a felszólítást, majd Beckettre nézett, aki bólintással jelezte, hogy berúghatja az ajtót. A gyenge fából készült szerkezet azonnal engedett a „szelíd” erőszaknak, és kinyílt, a három nyomozó pedig belépett. Alig tettek meg két lépést, hirtelen elszabadult a pokol. Jeremy a nappali ajtóból tüzelt rájuk. Javi és Ryan egy, a szobában lévő szekrény oldalához simultak, míg Kate-nek csak annyi ideje maradt, hogy Castle-t kilökje a folyosóra, és már viszonozta is a tüzet, anélkül, hogy fedezéket keresett volna. Percekig tartott a tűzpárbaj, mely azonban Castle-nek óráknak tűnt, végül egy fájdalmas ordítás jelezte, hogy a nyomozók közül valaki sikerrel járt, és eltalálta Jeremy-t. A fülsiketítő hangzavar, melyet a pisztolyok ropogása okozott, hirtelen megszűnt, Kate-ék pedig beljebb nyomultak a lakásba, egyenesen a szobába, ahol a padlón fekve találtak rá Jeremy-re, akinek bal combjából dőlt a vér. Ryan egy elegáns mozdulattal arrébb rúgta a fegyvert, amit Kate egy ceruza segítségével emelt fel a padlóról, és vett jobban szemügyre.

-          Nocsak! Egy Glock 17-es! – húzódott diadalittas mosolyra az ajka, majd leguggolt a fájdalomtól grimaszba rándult arccal fetrengő férfi mellé – Tudjuk, hogy maga ölte meg Bracken szenátort, és azt is tudjuk, hogy valaki fizetett ezért – hajolt egészen közel a férfi arcához, és halkan, határozottan beszélt hozzá – A nevét akarom! Ki fizetett?

-          Bassza meg! – szűrte a fogai között Jeremy, mire Espo egy laza mozdulattal beletérdelt a combján lévő nyílt sebbe. Jeremy hatalmasat ordított, de egyikőjük sem foglalkozott vele.

-          A nevét! – ismételte meg a felszólítást Kate halálosan nyugodt hangon, de Jeremy a fájdalomtól verejtékezve, csak a fejét rázta.

-          Meg fogok halni! Maguk zsaruk! Nem ölhetnek meg! – kínlódott, mire most Javi szólalt meg.

-          A társam már hívja is a mentőket! – biztatta mosolyogva, mely azonban inkább volt félelmetes, mint megnyugtató, miközben Ryan-re nézett, aki bőszen nézegette a kezében tartott mobilt.

-          Igen, igen… hívom már… azt mondja, hogy 9-1-..mi is az utolsó szám, tesó? - kérdezte Javira pillantva, mire Jeremy kétségbeesetten nézett fel a plafonra, Kate azonban nem hagyta sokáig töprengeni.

-          Mondja meg a nevét! – faggatta tovább, mire Jeremy ránézett.

-          Nincs ellenem bizonyítékuk! – feleselt tovább, mire most Castle szólt közbe.

-          Ami azt illeti sok van nekik – bólogatott bőszen, és arcára együtt érző kifejezést erőltetett – Először is, a kamera felvette, amikor bement a Városházára, a gyilkosság előtt egy órával, de kijönni már nem látták. Másodszor pedig… a számláján kimutatták az utalást, amit a gyilkosságért kapott. – sorolta a bizonyítékokat Castle. Éppen ekkor megszólalt Javi telefonja. Jeremy-t szorosan tartva tapogatózott a készülék után, és tekintetébe öröm költözött, ahogy meghallotta, mit mond a hívó. Amint letette, megosztotta az információt kollégáival, miközben a földön fekvő férfira nézett.

-          Ráadásul, most szóltak, hogy a gyilkos fegyver egy Glock 17-es! – szúrta oda, mire Jeremy lehunyta a szemét. Érezte, tudta, hogy veszített. Castle szintén lehunyta a szemét, de ő, ellentétben a földön heverő férfival, a megkönnyebbüléstől, hiszen tudta, hogy Beckett-nek egy Glock 19-ese van. Tekintete találkozott a nő tekintetével, és abból örömet olvasott ki. Szíve szerint, most rögtön a karjaiba kapta volna, hogy magához ölelje, amilyen szorosan csak lehet, de tudta, hogy ezzel várniuk kell. Gondolataiból Ryan hangja rántotta ki, aki most Beckett mellé térdelt, úgy szólt Jeremy-hez.

-          Kap még egy lehetőséget! Ha mindent elmond, hívom a mentőket, és talán még alkut is ajánlunk. – szólt az egyszeri és visszautasíthatatlan ajánlat. Hallow csak egy másodpercig gondolkodott, mielőtt beszélni kezdett.

-          Két nappal ezelőtt keresett meg – kezdett bele fájdalmas képpel a vallomásba a férfi – azt mondta, volna egy üzlete a számomra. Egy ötvenezret érő üzlet. Amikor meghallottam, mit akar, hogy öljem meg a szenátort, először azonnal visszautasítottam. De aztán… győzött a pénz, meg a hitelezőim, akik a nyakamra jártak – húzta el keserűen a száját. – Zsaru voltam, azt hittem, minden trükköt ismerek, így aztán gondoltam, simán megúszom, és még gazdagabb is leszek ötven ronggyal. Tévedtem.

-          A nevét! – sürgette Kate – maga is jobban jár, ha siet, mert még elvérzik! – bökött fegyverével a még mindig vérző sebre. Jeremy felnézett a nő elszánt, határozott zöld szemébe, majd nagy sóhajjal megadta magát, és kimondta megbízója nevét. Beckett döbbenten engedte le karjában a fegyvert, és hitetlenkedve nézett Castle-re. Hirtelen, a késztetés, hogy rács mögé jutassa az igazi gyilkost, a név birtokában már nem is vált olyan sürgetővé.

31. rész

Kate szótlanul nézte, ahogy a mentősök beteszik az autóba a hordágyon fekvő Jeremy-t, miközben a következő lépésen gondolkodott. Ha rendőrként nézte az eseményeket, akkor kötelessége lett volna azonnal őrizetbe venni a megbízót, és rács mögé juttatni. Emberként azonban, egyáltalán nem érezte ezt sürgetőnek, sőt! Szíve szerint, most úgy tett volna, mintha nem tudna semmit. Ritkán fordult elő vele, hogy szimpatizált volna a tettessel, vagy jelen esetben a felbujtóval, de most gyakorlatilag tettek neki egy szívességet. Holtan akarta látni a szenátort, de becsületből nem lőtte le. Akaratlanul is elgondolkodott azon, miért is kezdett el nyomozni. Nem azért, mert annyira tudni szerette volna, ki ölte meg a szenátort, vagy, mert le akarta volna tartóztatni a tettest. Egyszerűen csak a saját nevét akarta tisztázni. Nos, ez megtörtént – gondolta magában – A gyilkos megvan, és a felbujtó nevének talán ki sem kellene derülnie – folytatta gondolatmenetét, és igyekezett figyelmen kívül hagyni a lelkiismeretében megszólaló kis hangot, mely azt súgta, minden felelőst bíróság elé kell állítani, hiszen ez jellemezte munkáját. Gondolataiból Castle hangja rántotta ki, aki két kávéval a kezében állt meg mellette, és az egyiket a nőnek nyújtotta, aki hálásan mosolyogva fogadta el.

-          Szóval, mit fogsz most tenni? – kérdezte. Noha tisztában volt vele, hogy mi a protokoll, valamiért mégis a nő szájából akarta hallani. Kate habozott, mielőtt megszólalt.

-          Nem tudom – nézett rá komolyan Kate, és Rick átérezte a tanácstalanságát. Tudta, hogy Kate-nek most a szíve és az esze között kell dönteni. – Én megértem őt, Castle! A szenátor elvette tőle a fiát! Joggal állt bosszút.

-          Senkinek sincs joga elvenni egy másik ember életét, Kate – rázta meg a fejét Rick, majd folytatta – Ha Alan Mendoza tudta, hogy a szenátor ölette meg a fiát, megtehette volna, hogy a rendőrség segítségét kéri.

-          Miért hitte volna el, hogy bármit tettünk volna Bracken ellen? – nézett kérdőn Rickre Kate – És egyáltalán, tudtunk volna tenni ellene bármit? Alkura készült az F.B.I-al, azt is megúszta volna, akárcsak anyám megölését! Mendoza talán jól döntött, hogy maga állt bosszút, ahogy én is akartam!

-          Igen, de a különbség az, hogy te nem tetted meg! – fordította most maga felé Kate-t a karjánál fogva.

-          Nos, ha úgy vesszük, ő sem tette meg – jegyezte meg magabiztosan a nyomozó – Én jelenleg úgy látom, hogy a ravaszt Jeremy Hallow húzta meg. Minden bizonyíték ellene szól, arra vonatkozólag pedig semmink sincs, hogy Alan Mendoza bérelte volna fel. – folytatta, és Rick döbbenten hallgatta. Most értette csak meg, hogy Kate meg akarja védeni a férfit.

-          Na és az átutalások? – kérdezett rá a bizonyítékra Rick.

-          Nem tudtuk lekövetni, hogy honnan érkezett – nézett rá még mindig elszántan Kate, mire Castle hitetlenkedve rázta meg a fejét.

-          Tényleg el akarod tussolni, Kate? – kérdezte döbbenten az író, és néhány másodpercig farkasszemet nézett a nővel, aki azonban állta a tekintetét, de nem felelt, így a férfi folytatta – akkor is így tennél, ha nem Bracken lenne az áldozat? – tette fel azt a kérdést, amely a nyomozóban is megfogalmazódott már. Amikor Kate nagyot sóhajtva elfordult, finoman ismét maga felé fordította. – Kate, egyszer már győzött a lelkiismereted, amikor nem lőtted le a szenátort. Tényleg együtt tudnál élni azzal a tudattal, hogy hagytad futni azt, aki fizetett egy gyilkosságért? – kérdezte halkan, és tekintete találkozott Kate tanácstalan, könnyes tekintetével. Mielőtt a nyomozó válaszolhatott volna, Ryan állt meg mellettük.

-          Most hívott a kapitány. Lanie neki is elmondta, hogy nem a te fegyvereddel ölték meg a szenátort.

-          Lanie? Mi köze ehhez Lanie-nek? – nézett értetlenül Kate, aki eddig azt hitte, a ballisztikusok tisztázták.

-          Nos, elloptuk a fegyvered a bizonyítékraktárból, és a golyót is, ami végzett Bracken-nel. – vallott színt kínosan mosolyogva Kevin – megkértük Lanie-t, hogy vizsgálja meg mindkettőt, mert a ballisztikusok nem tettek semmit, ő pedig egy ismerőse segítségét kérte – ért a vallomás végére Ryan, és Kate meghatottan elmosolyodott. Mindig is tudta, hogy olyan társai vannak, akikre bármikor számíthat, de amit most tettek érte, az minden képzeletét felülmúlta. – De visszatérve a kapitányra – tért vissza korábbi mondanivalójához Kevin, még mielőtt Kate hálálkodni kezdene – Gates azt üzeni, hogy tisztázódtál, amit most már az F.B.I is tud, szóval, és most idézem: „told be a szökevény segged a kapitányságra!” – olvasta fel jegyzetfüzetéből mosolyogva Kevin, mire Kate grimaszolt egyet.

-          Tud már Jeremy-ről és Alan Mendozáról? – kérdezte, mire Ryan a fejét rázta.

-          Nem, nem volt lehetőségem beszámolni neki. De ha már így kérdezted, most mi legyen? – nézett várakozón felettesére, és nem ő volt az egyetlen. Rick kék szemét áthatóan függesztette a nőre, akinek arcán csak egy pillanatig látszódott a korábbi bizonytalanság, mielőtt megszólalt.

-          Javival hozzátok be Alan Mendozát! – adta ki az utasítást, és figyelmét nem kerülte el a megkönnyebbült sóhaj, mely Castle tüdejéből távozott. Pillantásuk egy rövid időre találkozott, és összemosolyogtak, majd az autóhoz mentek, hogy Kate mielőbb a kapitányságon lehessen.

Kate idegesen, ütemesen dobolt lábával, míg arra várt, hogy a lift felérjen a megfelelő szintre. Maga sem értette, miért olyan ideges, hiszen a nevét tisztázták, semmi sem áll az útjába többé, hogy visszakapja fegyverét és jelvényét, és újra munkába álljon. Legbelül azonban tudta, hogy élete már korántsem lesz olyan, mint azelőtt. Néhány nap leforgása alatt változott meg minden az életében, kezdve azzal, hogy ő és Castle most már egy párt alkottak. Bracken, anyja gyilkosa, halott, és kénytelen ő börtönbe küldeni azt, aki csakúgy, mint ő, bosszúra éhes volt egy szerette megölése miatt. Annak ellenére, hogy rendőrként tudta, ez a helyes lépés, emberként még mindig szívesebben hunyt volna szemet a dolog felett. Gondolataiból Castle erős kezének gyengéd érintése szakította ki, ahogy összefonta ujjaikat, és megszorította kezét. Ahogy felnézett, pillantása találkozott az író kék szemével, melyből most biztatást és szerelmet olvasott ki.

-          Nyugalom, most már minden rendben – súgta a férfi, majd maga felé fordította, és kezét derekára csúsztatva húzta magához egészen közel.

-          Tudom – suttogta vissza Kate mosolyogva. – Hihetetlen, hogy néhány nap, mennyi változást tud hozni. – folytatta merengve, mire Castle bólogatni kezdett, mint aki érti, mire gondol.

-          Bracken halálára gondolsz?

-          Is. – mosolygott Kate, majd folytatta – és kettőnkre. Néhány napja még nem gondoltam volna, hogy a karjaidban fogsz tartani, miközben arra várunk, hogy felérjen a lift.

-          Megbántad? – kérdezte félve Rick, aki még mindig attól rettegett, hogy a nyomozó bármelyik pillanatban úgy dönthet, hogy tévedés volt közel engednie magához.

-          Nem – jelentette ki határozottan Kate és kezével megsimogatta az író arcát – Életem legjobb döntése volt, hogy hagytam magam elcsábítani.

-          Tessék? Hagytad magad? – csengett felháborodottan az író hangja, de szemében és ajkán mosoly bujkált – Inkább én hagytam, hogy elcsábíts! – közölte mártír hangon, és amikor Kate-nek felszaladt a szemöldöke, folytatta – emlékeztetnélek rá, hogy én csak azért ugrottam be hozzád, hogy megnézzem jól vagy-e. Te támadtál le!

-          Tessék? – háborodott most fel Kate – Letámadtalak? Ha jól emlékszem, nagyon nem erőlködtél, hogy ellökj magadtól! – gúnyolódott a nő, mire Castle elkomolyodott és szorosan magához rántotta, úgy, hogy testük összepréselődött, mire Kate ajkán akaratlanul kiszaladt egy sóhaj, ahogy megérezte a férfi izmos mellkasát az övének nyomódni.

-          Védtelen voltam, vagyok és leszek ellened Kate Beckett! – súgta érzékien a nő szájába a szavakat Castle – Minden porcikám csak téged akar, rád vágyom, és már régen megtanultam, hogy felesleges küzdenem ellene. Szeretlek! – hallotta Kate Castle lágy hangját, majd érezte, hogy az író finoman megcsókolja. Csókja lágy volt és puhatolózó, mintha most érintené először a nő ajkát, de amikor Kate érzékien beleharapott alsó ajkába, egyre szenvedélyesebben vette birtokba az édes ajkakat. Nyelvük édes játékba kezdett. Kate beletúrt a férfi hajába, ő pedig még szorosabban húzta magához, miközben a hátát simogatta, amitől Kate testét kellemes borzongás járta át. Amikor hallották a lift kattanásának hangját, elengedték a másikat, és mire az ajtó kinyílt, már kellő távolság uralkodott közöttük. Mielőtt azonban kiléptek, Kate még odasúgta a férfinak.

-          Én is szeretlek! – kacsintott rá a nyomozó, majd kilépett, Castle pedig széles mosollyal az arcán követte.

Amint kiléptek a felvonóból, az egész őrs tapsviharban tört ki. Kate szégyenlős mosollyal arcán nézett végig kollégáin. Egyfelől jól esett neki támogatásuk, másfelől azonban nem tudta, hogy a taps visszatérésének szól, vagy a sikeres szökésnek, amivel felültette az F.B.I-t. Gyanította, hogy kicsit mindkettő. Felszabadultan lépett oda asztalához, és éppen néhány szót akart váltani egy-két kollégájával, amikor Gates parancsoló hangját hallotta meg a háta mögött.

- Beckett nyomozó! Az irodámba! Hozza a firkászt is! – Kate azonnal felpattant, nyomában Castle-el, aki morcosan húzta el száját a megszólításra, nem mintha, nem kezdett volna lassan  hozzászokni, hogy a kapitány csak elvétve szólítja a nevén.

32. rész

Kate és Rick kissé idegesen léptek be a kapitány irodájába, ami arcukra is kiült. Idegességük csak még nagyobb lett, amikor meglátták, hogy Gates szigorú tekintettel áll megszokott, asztal mögötti helyén, és jelen van még a két F.B.I ügynök is.

-          Asszonyom! – köszönt Beckett, majd a két ügynök felé bólintott, és azok összehúzott szeméből kiolvashatták, mennyire nem örül a találkozásnak.

-          Beckett nyomozó! Örülök, hogy ismét itt üdvözölhetem – hallotta most a kapitány hangját Kate, és meglepődött, hogy a hivatalos hang ellenére, a nő ajkán halvány mosoly suhant át, mintha tényleg örülne itt létének. Aztán eszébe jutott, amikor meglátogatta őt felettese a kihallgatóban, és már nem is tűnt képzelgésnek az a félmosoly. – A kollégái nyílván tájékoztatták már róla, hogy a ballisztikusok vizsgálata alapján, nem az ön fegyveréből lőttek, így az F.B.I volt olyan kedves és visszavonta a körözési parancsot ön ellen. – folytatta Gates, és az utolsó mondatnál gúnyosan húzta el a száját, mire Jason ügynök kényelmetlenül fészkelődni kezdett. Látszott rajta, hogy nem érzi jól magát a bőrében.

-          Igen, Asszonyom! – bólintott Kate, és várta, hogy a Vaslady folytassa, de Simms ügynök közbeszólt.

-          Milyen szerencsés ember maga, nyomozó! – húzta el a száját Simms gúnyosan - megszökik az előzetesből, aztán pedig csodálatos módon ráakad az igazi tettesre egy olyan ügyben, amiben maga az első számú gyanúsított. Filmbe illő történet!

-          Mit akar ezzel? – húzta össze szemét Kate haragosan. Feldühítette, amire az ügynök célozgatott, mintha más valakit akarna bemártani, hogy ő megúszhasson egy gyilkosságot.

-          Noha a fegyver, amit elvettünk magától, nem egyezik, kíváncsiak lennénk a tartalékfegyverére is. – szúrta oda, és Kate döbbent tekintettel nézett rá.

-          Mégis minek? – kérdezte ellenségesen.

-          Milyen típusú a tartalékfegyvere? Ha valóban ártatlan, nincs miért eltitkolnia ezt az információt, nem igaz? – fűzte hozzá az ügynök és ajkán gonosz mosoly villant, mire Castle keze ökölbe szorult, és csak nagy nehézségek árán volt képes visszafogni magát, hogy ne törölje képen a fickót.

-          Egy Glock 26-os – szűrte a fogai között a választ Kate, és elégedetten nyugtázta, hogy az ügynök arcáról lehervad a vigyor, de még nem adta fel.

-          Biztos ebben? Nincs valahol a lakásán elrejtve egy Glock 17-es? – gúnyolódott tovább, majd folytatta – ha esetleg házkutatási engedélyt kérünk…

-          Maga itt már csak egyetlen dolgot kérhet az irodámban Ügynök! Engedélyt a távozásra, világos? – dörrent a kapitány hangja olyan erővel, hogy még az ügynököket is meglepte. – A nyomozómat egyértelműen tisztázták a vádak alól, ráadásul, ahogy Esposíto nyomozó elmondta korábban, letartóztatták Jeremy Hallow-t, aki beismerte, hogy Alan Mendoza bérelte fel a gyilkosságra! Én úgy látom, hogy a maguk munkája itt véget ért! A szenátor halott, a gyilkosát elkaptuk! Ez pedig, már a mi hatáskörünk!

-          Kapitány! Ha csak a beosztottját próbálja védeni… - lépett közelebb Simms a kapitányhoz, de az állta a tekintetét.

-          Nem próbálok védeni senkit! – szakította félbe az ügynököt – De ha még egyszer megvádol azzal, hogy nem vagyok objektív, felhívom a felettesét, és beszámolok róla, hogy az emberei milyen amatőrök, akik még azt sem tudják, milyen elsődleges lépéseket kell megtenni egy gyilkossági nyomozásnál! Ahogy arról sem feledkezem meg szólni, hogy szándékosan feltartották a ballisztikusokat, hogy rávarrhassanak egy detektívre egy gyilkosságot, amit nem követett el! – folytatta Gates hidegvérrel, és szemei ridegen pásztázták Simms arcát, aki először falfehér lett, majd elvörösödött – Most pedig táguljanak innen! Viszontlátásra! – nézett elszántan, és magabiztosan a szemükbe Gates, mire Jason mosolyogva bólintott, és az ajtó felé indult. Mielőtt kilépett, még megállt Kate előtt, Castle pedig akaratlanul is kicsit közelebb lépett.

-          Beckett nyomozó, sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkoztunk, de örülök, hogy megismertem. – nyújtotta kezét Jason, és Kate néhány másodperc gondolkodás után elfogadta azt, majd kezet ráztak – Talán még találkozunk. – bólintott az ügynök, majd mindketten elhagyták az irodát. Kate nagyot sóhajtott a megkönnyebbüléstől, miközben azon gondolkodott, mennyire félreismerte a kapitányt. Magában mosolyogva gondolt arra, hogy noha Montgomery kapitány helyét sosem töltheti be igazán, talán mégis egy olyan főnökre tettek szert, aki ugyan nem az az érzelgősfajta, de kiáll az embereiért. Ennél több pedig, nem is várható el egy kapitánytól. Rick-kel együtt éppen az ügynököket követték volna, amikor Gates hangja megállította őket.

-          Maguk ketten! Megállni! Mi még nem végeztünk! – csattant a hangja, mire mindketten lassan megfordultak és félve néztek a kapitány szemébe. Tisztában voltak vele, mi következik, és nem is csalódtak, amikor a nő folytatta – ami a szökését illeti…

-          Asszonyom… - védekezett volna Kate, de a Vaslady közbevágott.

-          Mégis, milyen példát mutat maga, mint nyomozó!? Megszökik az igazságszolgáltatás elől?! – kérte számon Gates.

-          Nézze, kapitány, Beckett nyomozónak másképp nem lett volna esélye megtalálni az igazi tettest, és elítélték volna! – szólalt meg Castle most először, amióta benn volt, mire a kapitány, szúrós szemekkel nézett rá.

-          Maga jobb, ha hallgat, Mr. Castle! – fordult most felé a nő, és Castle, noha most a rendes nevén szólították, egyáltalán nem volt feldobva a figyelemtől, melyet neki szenteltek ebben a pillanatban – főleg, miután vastagon benne volt ebben a szökésben! Az egész a maga fejéből pattant ki, ha jól sejtem, igaz? Ne mondjon semmit! – intette le egy kézlegyintéssel a férfit, aki már szóra nyitotta a száját, majd folytatta – kíméljen meg a hantázásaitól! Ha kíváncsi lennék az ostoba történeteire, elolvasnám egy könyvét!

-          Ki mondta el, hogy én voltam? – kérdezte durcásan Castle, mivel szentül meg volt győződve róla, hogy a terve olyan zseniális, hogy soha senki nem jön rá, hogy ő áll a háttérben.

-          Nem kellett hozzá agytrösztnek lenni – húzta el a száját a kapitány – Miután a nyomozó eltűnt, maga is kámforrá vált, és mivel maga az árnyéka, biztos voltam benne, hogy ezúttal is együtt vannak. – világosította fel Gates, mire Beckett elfojtott egy mosolyt, és akaratlanul is arra gondolt, mivel töltötték szabadulásának első óráját – Másodszor, Vendergate telefonált, hogy a három egyenruhát, amit kölcsönkért, még a hét vége előtt vigye vissza – húzta fel a szemöldökét Gates, és úgy nézett Castle-re, mint egy amatőrre, aki még arra sem volt képes, hogy legalább kölcsönzőből vigye ki a ruhát. Castle grimaszolt egyet saját ostobaságán, Kate pedig felkapta a fejét, úgy nézett a kapitányra.

-          Ezek szerint, maga már jóval korábban tudta, hogy Castle szöktetett meg? – kérdezte Beckett, de a Vaslady nem szólt semmit, csak állta a tekintetét. A világért sem árulta volna el, hogy Vendergate még az előtt telefonált, hogy az író megtette volna, de egyáltalán nem állt szándékában megakadályozni, mivel biztos volt benne, hogy embere ártatlan. Kate érezte, hogy erre a kérdésre nem fog választ kapni, így mással próbálkozott, ami legalább ennyire érdekelte. – Asszonyom, most, hogy tisztázódtam a vádak alól, szeretném visszakapni a fegyverem, és a jelvényem.

-          Elmondom, mi lesz! – kezdett bele a kapitány, és mindketten döbbenten hallgatták. Egyikőjük sem számított arra, amit hallottak.

Kevin és Ryan az asztaluk mögött ültek, és halkan beszélgettek. Amikor látták, hogy a két F.B.I ügynök távozik, megkönnyebbülten mosolyogtak össze, mert ez azt jelentette, hogy társuk valóban visszatérhet közéjük. Ahogy arra várakoztak, hogy Beckett és Castle is kijöjjön a kapitány irodájából, Javi szólalt meg elgondolkodva.

-          Tudod, min agyaltam, tesó?

-          Min? – kérdezett vissza Kevin.

-          Szerinted, Castle és Beckett… együtt vannak? Mármint… úgy együtt? – nézett most Kevinre, majd folytatta – Gondolj csak bele! Castle kihozta a börtönből, és egész napokat töltöttek összezárva… lehet, hogy Beckett végre beadta a derekát?

-          Ha így is van, nem ránk tartozik – vonta meg a vállát Kevin, majd Javira nézett – de attól még kideríthetjük! – csillant hamiskás mosoly az arcán. Éppen tervet szőttek volna az ügyben, amikor Kate és Rick lépett ki a kapitány irodájából, és egyikük sem volt túl jókedvű. Ryan és Espo azonnal odasiettek Kate asztalához, hogy kifaggassák, mi történt odabenn.

-          Na? Mi volt? – kérdezték szinte egyszerre, mire Kate mélyet sóhajtott, és lassan elkezdte összeszedegetni a dolgait.

-          Ennyi volt! – mosolyodott el keserűen Beckett, mire mindkét férfi döbbenten meredt rá.

33. rész

Ryan és Javi szótlanul és letaglózva figyelték, hogy Beckett kipakolja a fiókot, míg Castle némán, szomorúan ül szokásos székében. Egyszerűen nem értették, mi folyik itt, és mit értett az alatt Beckett, hogy „ennyi volt”. Végül Ryan találta meg először a hangját.

-          Hogy érted ezt?!

-          Úgy, ahogy mondtam – rántott a vállán egyet Kate, és nem nézett a szemükbe – Ennyi volt, kész, vége.

-          De mit jelentsen ez? – kapta ki a kezéből a noteszt Javi, amit épp táskájába akart tenni a nő, mire Kate ránézett, és dühösen vette vissza.

-          Azt, hogy Gates nem éppen úgy reagált a szökésemre, ahogy vártam!

-          Kate-et felfüggesztette három hónapra, és vizsgálatot indít ellene, engem pedig, kitiltott a kapitányságról. – vette át a szót Castle, hogy megmagyarázza az eseményeket – Én mondom, fiúk, láttam a szemében az öröm könnyeit, amikor kijelentette, hogy az sem érdekli, ha a polgármester személyesen keresi fel, ide akkor sem tehetem be többé a lábam! – utánozta gúnyosan Gates kapitányt Castle, mire Javi és Ryan hitetlenkedve néztek egymásra. Képtelenek voltak elhinni, hogy ez megtörténik. Alig kapták vissza társukat, máris elveszítik, egyik legjobb barátjukkal együtt.

-          És most mi lesz? – kérdezte kétségbeesve Ryan – Úgy értem, a vizsgálat…

-          Legjobb esetben, aktákat tologathatok… - vázolta fel Kate a lehetőségeit – legrosszabb esetben, visszaminősítenek járőrré…

-          De ezt nem tehetik!! – tiltakozott magából kikelve Javi – Ha nem szöksz meg, talán sosem derül ki, hogy nem te tetted! – gesztikulált vadul Espo, mire Kate és Castle összenéztek, majd szinte egyszerre robbant ki belőlük a nevetés. Javi és Ryan értetlenül, bambán figyelték a jelenetet, mire nagy sokára felfogták, hogy egy gyönyörűen kidolgozott átverés áldozatai lettek mind a ketten.

-          Ezt nem hiszem el! Átvertetek? Nem is függesztettek fel, igaz? Te pedig nem vagy kitiltva, ha jól sejtem – bökött Castle-re Ryan, akinek szinte már a könnyei csorogtak a nevetéstől.

-          Bevettétek! – kacagott hangosan Kate, és Rick szívét melegség járta át, ahogy látta a nőt nevetni. Mióta ez az ügy elkezdődött, csak arra vágyott, hogy újra hallja kacagni, melyet annyira szeretett – Csúnyán bevettétek! – gúnyolódott tovább Kate, majd jobb kezét felemelte, csakúgy, mint Rick, és tenyerük hangosan csattant a másikén, így gratulálva egymásnak a sikeres akcióhoz.

-          Szerintetek ez vicces volt? – kérdezte felháborodottan Javi, aki egyáltalán nem tartotta annyira jó ötletnek ezt a tréfát, mint két barátja.

-          Nos, legalább annyira volt vicces, mint a ti kis poénotok Jeremy háza előtt – nézett rájuk szemrehányón Kate, mire mindketten elszégyellték magukat.

-          Gratulálok! Bosszúból jeles! – húzta el a száját duzzogva Javi, majd az asztalához indult, de út közben még hátraszólt. – Egyébként, ha érdekel, és ha tényleg nem függesztettek fel, akkor Alan Mendoza a kihallgatóban vár.

Alan Mendoza nyugodtan, higgadtan ülve várta a belépő nyomozót és írót. Arcáról semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. Amikor Kate helyet foglalt vele szemben a széken, Alan ránézett és szomorúan elmosolyodott.

-          Beckett nyomozó, örülök, hogy ismét látom, de leginkább annak örülök, hogy már nem gyanúsított. – jegyezte meg halkan, majd folytatta – sajnálom, hogy belekeveredett a dologba. Ha tudtam volna, hogy ez lesz… magának sosem akartam ártani – fűzte hozzá szomorúan.

-          Tudja, Mr. Mendoza, a bosszúval az a baj, hogy néha olyanoknak is ártunk vele, akiknek nem akarunk. – válaszolt Kate ugyanolyan halkan.

-          Igen, most már tudom. – bólintott Mendoza – De akkor, ez tűnt helyesnek.

-          Honnan tudta meg, hogy Bracken szenátor a felelős a fia haláláért? – kérdezte meg most Castle.

-          Amikor maguk elmentek, felhívtam a barátját, Lyann-t. Tudtam, hogy sok időt töltenek együtt, és megkérdeztem, tud-e valamit arról, min dolgozott a fiam. – kezdett bele a vallomásába a férfi – Miután elmondta, hogy a közelgő szenátorválasztásokon dolgozik, és hogy kapott tőle egy mappát, amit el kell rejtenie, felmentem a szobájába, és kutatni kezdtem. Tudtam, hogy a fiam nem ostoba. Bármit is talált, abból nemcsak egy példánynak kell lennie. A szobája falába beépítve volt egy széf… a kód az anyja megölésének dátuma volt… amikor megláttam a papírokat, és jegyzeteket, hamar összeraktam a kockákat… - csuklott el a férfi hangja, és hirtelen nem tudta folytatni.

-          Honnan ismerte Jeremy Hallow-t? – kérdezte lágyan Kate. Tisztában volt vele, milyen megerőltető lehet erről beszélnie a férfinak.

-          Egy újságban akadtam a nevére, még aznap este, így felhívtam. Először nem állt kötélnek, de később visszahívott, és alkut kötöttünk. – sóhajtott nagyot a férfi, majd folytatta – attól kezdve, nekem már nem volt más dolgom, mint várni, hogy a szenátor halott legyen. Két nap sem kellett hozzá, és megtörtént. Most talán azt gondolják, hogy hibát követtem el, de higgyék el, hogy akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak. A fiam még csak 29 éves volt! Élnie kellett volna még, de a szenátor nem hagyta! Bosszút kellett állnom érte, veszítenivalóm pedig nem volt. – ért mondandója végére Mendoza, és hangjában semmiféle érzelem nem volt, csak akkor, amikor a fiáról beszélt.

-          Mr. Mendoza… alá kell írnia a vallomását – tolt elé egy papírt Beckett, és Alan remegő kézzel aláírta.

-          Mi vár most rám? – kérdezte, miután visszaadta a papírt, de szemében nyoma sem volt a félelemnek, vagy kétségbeesésnek.

-          Gyilkosságra való felbujtásért, New York államban legalább 20 év – válaszolt Beckett őszintén. Annak ellenére, hogy végül helyesen cselekedett és letartóztatta a felelősöket, mégsem érezte azt az elégedettséget, amit egy-egy ügy végén szokott, és tudta, ez annak köszönhető, hogy lelke mélyén megérti a férfit, sőt egyetért vele. Még néhány másodpercig szótlanul nézett Mendoza elgyötört tekintetébe, aztán nagyot sóhajtott, összecsukta mappáját, és felállt. Éppen az ajtókilincsen volt a keze, amikor Alan hangja megállította.

-          Tudja, nyomozó, azt hittem, ha bosszút állok a fiamért, jobban fogom érezni magam – csengett keserűen a férfi hangja – igazából, nem is tudom, mire számítottam… egy katartikus élményre, valamiféle megkönnyebbülésre, de tudja mit?

-          Mit? – kérdezte halkan Kate.

-          Semmi ilyesmit nem éreztem, csak azt, hogy a fiam halálán kívül most még azzal is meg kell birkóznom, hogy elvettem egy másik ember életét. Fizettem a haláláért. - jegyezte meg Alan, és szemébe könnyek gyűltek. Nem a szenátort sajnálta, sokkal inkább azt siratta, amit az élet elkövetett ellene. Elvette a feleségét, majd a fiát, belőle pedig gyilkost csinált.

-          Mr. Mendoza, Bracken szenátor egy aljas gazember volt, aki megölte a fiát, és még sok másik embert. – hajolt most közelebb Kate és nyugtató hangon folytatta – Én megértem, amit tett.

-          És mondja csak, detektív… visszahoztam vele a fiamat? – nézett rá könnyes szemmel Alan, és Kate most értette csak meg, mit is akart a férfi mondani. Némán állta a tekintetét, de nem tudott mit válaszolni a költői kérdésre, végül szó nélkül elhagyta a kihallgatót.

Kate ujjai fürgén szántották a billentyűzetet. A monitoron, mint egy varázskönyvben gyors egymásután jelentek meg a szavak, melyek aztán mondatokká, végül szöveggé álltak össze, ahogy a jelentést gépelte az ügyről. Minél gyorsabban végezni akart, hogy Gates asztalára tehesse, és hazamehessen végre. Egy pillanatra abbahagyta a gépelést és lehunyt szemmel, fáradtan ropogtatta meg gerincét, ami különösen jól esett neki, és gondolataiban már egy forró fürdő, és a puha ágy vette át a főszerepet, melyet reményei szerint Rick-kel oszt majd meg. A gondolatra ajka mosolyra húzódott, ahogy elképzelte magában, hogy az író szorosan átöleli, ő pedig boldogan fészkeli be magát erős, izmos karjai közé. Hirtelen két kezet érzett a vállán, ahogy lágyan masszírozni kezdik elgémberedett tagjait.

34. rész

A nélkül élvezte a kényeztetést, hogy kinyitotta volna szemét. Tehette mindezt azért, mert tudta, kinek a kezei érintik vállát, és mert rajtuk kívül már senki más nem volt a kapitányságon. Ahogy Castle tovább masszírozta vállát, majd nyakát, és gerince mentén a hátát, Kate jólesően felsóhajtott.

-          Istenien csinálod, abba ne hagyd! – suttogta halkan, mire Castle elmosolyodott a háta mögött, majd lehajolt és forró ajkát a nő nyakára tapasztotta, és lágyan csókolgatni kezdte.

-          Sokáig dolgozol még? – kérdezte két csók között a férfi, miközben mélyen magába szívta a nő cseresznyeillatát, melyet annyira imádott, és nem hagyta abba a kényeztetést.

-          Még legalább fél óra – mormolta Kate a választ, miközben érezte, hogy teste azonnal reagál a puha csókokra, melyekkel Castle behintette nyaka vonalát.

-          Legyen inkább negyed óra! Szeretnélek már a karjaimban tartani! – alkudozott Rick és tovább csókolta a nőt, majd maga felé fordította, és ajkával most arcát, száját kényeztette, kezével pedig megtámaszkodott a nő székének karfáján, Kate pedig gyengéden viszonozta a csókokat.

-          Rendben – egyezett bele két apró csók közben a nyomozó, annál is inkább, mert ő sem vágyott másra, majd finoman eltolta magától az írót – de ha most nem hagysz dolgozni, akkor nem végzek negyed óra alatt.

-          Rendben, hagylak – fintorgott durcásan Rick, majd helyet foglalt a szokásos helyén, és szemében csodálattal nézte szerelmét, ahogy beleveti magát ismét a munkába.

Alig húsz perccel később Kate kikapcsolta a gépet, majd a nyomtatott jelentést bevitte és letette főnöke asztalára. Éppen kilépett az irodából, amikor Castle jött vele szemben, aki a mosdóból érkezett vissza. Ahogy odaért a nyomozó mellé, szorosan átölelte, és magához húzta, úgy kérdezte.

-          Elkészültél? Mehetünk? – csillant meg szemében a remény szikrája, mire Kate csak bólintott.

-          Igen, mehetünk – fonta át karjait Castle dereka körül.

-          Hozzád, vagy hozzám? – kérdezte Rick olyan természetesen, mintha évek óta együtt lennének a nővel, és ez a természetesség annyira tetszett a nyomozónak, hogy még őt magát is meglepte.

-          Tekintettel arra, hogy nálad otthon van anyukád és Alexis, és arra, hogy zavartalan és romantikus éjszakát és másnap reggelt tervezek veled, így inkább hozzám! – villant pajkosan a nő szeme, mire Castle azonnal a lehetőségeket kezdte lepergetni agyában, és a képzeletében felsejlő képekre nagyot nyelt.

-          Zavartalan és romantikus? – ismételte meg az elhangzott szavakat vágyakozva – Mégis mit tervez velem, Beckett nyomozó? – súgta egészen közel hajolva Rick.

-          Időben megtudja, Mr. Castle – ment bele a játékba Kate és puha csókot adott az írónak, aki azonnal viszonozta, majd kézen fogta, felkapták kabátjukat és a lift irányába indultak.

Az utat Kate lakásáig az autóban szótlanul tették meg. Kate az útra koncentrált, míg Castle vágyakozva és türelmetlenül várta, hogy végre megérkezzenek. Alig beszálltak a liftbe, és becsukódott az ajtó, Castle szorosan magához rántotta Kate-t és ajka lecsapott a nő ajkára. Szenvedélyesen csókolta, úgy érezte, mintha évek óta kellene elviselnie a hiányát. Nyelve utat tört a nő szájába, Kate ajka pedig engedelmesen nyílt meg előtte, hogy belekezdjenek vad, de annál ismerősebb táncukba, hogy a végletekig fokozzák a másik iránti vágyat. Csókjuk egyre követelőzőbb lett, Kate karjait a férfi nyaka köré fonta, így simulva hozzá minél közelebb, miközben Castle keze felfedezőútra indult Kate testén, és hamar beférkőzött kabátja alá, hogy végig simogassa a tökéletes testet. Kate érzékien felsóhajtott, amikor Castle ajka nyaka vonalán, majd az ing kivágása mentén melle vonalán simított végig, puha, de annál édesebb csókokkal szórva be, hogy aztán ismét visszataláljon ajkához, miközben az ő keze vágyakozva túrt bele a férfi hajába. Szívük egy ritmusra dörömbölt mellkasukban, testük forró lázban égett, amikor kinyílt a lift ajtó, és ők szorosan egymás karjaiban lépkedtek a nő lakásának ajtaja elé. A csók megszakítása nélkül kereste elő Kate a kulcsot, és amíg ő azzal foglalatoskodott, hogy kinyissa az ajtót, Castle hátulról átölelve, tovább csókolta nyakát, és már a kabátjától igyekezett megszabadítani. Ahogy kitárult az ajtó, Kate megfordult a karjaiban, és újabb szerelmes csókban forrtak össze ajkaik, miközben Castle egy laza mozdulattal berúgta az ajtót, és beléptek, majd ugyanazzal a mozdulattal, lábbal csukta vissza, Kate-et pedig a falhoz szorítva csókolta tovább, miközben érezte, hogy a nő ujjai már kigombolták az ingét, és kis tenyere izgatóan simít végig meztelen mellkasán, másik kezével pedig, letolja válláról a zakót.

-          Szeretlek Kate! – zihálta Castle a mámorító szavakat Kate fülébe, mire a nő finoman, érzékien megharapta a fülcimpáját, és éppen viszonozni akarta a vallomást, amikor hirtelen felkapcsolódott a lámpa.

-          Meglepetés!!! – hallották egyszerre mindenfelől, és zavartan néztek körbe. A kis lakásban ott állt egy kupacban Lanie, Espo, Ryan, Jennifer, Martha és Alexis, egytől egyig döbbent arcot vágva, melyből kiderült, hogy a két szerelmesen kívül, ők is meglepődtek. Kate égő arccal igyekezett rendbe szedni magát, Castle ujjai pedig villámsebességgel gombolták vissza ingét.

-          Ugye, mondtam, hogy együtt vannak! – hallatszott Espo diadalittas hangja, és közben Ryan hátára csapott – fizess tesó! – nyújtotta markát barátja felé, aki még mindig tátott szájjal nézte a fiatalokat.

-          Édes Istenem!! – sikított Lanie – Annyira örülök nektek, srácok!! – kiabált örömében a nő, miközben Kate azért imádkozott, hogy nyíljon meg alatta a föld, és nyelje el. Félve Castle-re pillantott, aki ránézett, és kényszeredetten mosolyogva súgta.

-          Még szerencse, hogy nálad nincs senki, így zavartalanul együtt lehetünk.

-          Honnan a bánatból kellett volna tudnom? – szűrte Kate a fogai között a választ, ugyanolyan kényszeredetten vigyorogva, mint Castle. – Képzeld, attól meglepetés, hogy, akit meglepnek, nem tud róla!

-          Nos, legalább nem kell azon gondolkodnunk, hogyan mondjuk el nekik, hogy egy pár vagyunk – rántott egyet a vállán Rick, aki láthatólag hamar túltette magát a szituáció okozta kényelmetlenségen. Kék szemét a nőébe fúrta, majd kezét nyújtotta. – Csatlakozunk a bulihoz? – kérdezte, mire Kate nagyot sóhajtott, és kezét a férfiéba csúsztatta.

-          Egyszer élünk! – jegyezte meg, és odasétáltak barátaikhoz. – mégis mi ez az egész? – kérdezte Lanie-től, aki még mindig eszelős módjára vigyorgott örömében, hogy két legjobb barátja végre egymásra talált.

-          A fiúkkal úgy gondoltuk, hogy meglepünk téged egy „Éljen, újra szabadlábon!” partival, de azt nem gondoltam volna, szívi, hogy te lepsz meg minket! – kacsintott barátnőjére Lanie, mire az elvörösödött, de nem válaszolt. Úgy gondolta, nem ez a legjobb alkalom, hogy mesélni kezdjen, ezen kívül, bár meghatotta barátai kedvessége, az éjszakát nem velük képzelte el.

-          Anya, Alexis – lépett oda anyjához és lányához Castle, és meglepve állapította meg, hogy anyja szeme könnyes – valami baj van?

-          Semmi, csak… örülök nektek, Richard! – simogatta meg fia arcát Martha, Alexis pedig odabújt apjához, így tudatva vele, hogy maximálisan egyetért választásával.

Kate fáradtan dőlt neki az ajtónak, miután az utolsó vendég is távozott a kis lakásból. Elmosolyodott a gondolatra, hogy a kínos kezdetek után, végül milyen jól folytatódott a parti, annak ellenére, hogy számtalan heccelődést kellett meghallgatnia arról, hogy rajta kívül mindenki tudta, hogy ők ketten az íróval összetartoznak. El kellett ismernie, hogy igazuk volt. Még mindig mosolygott, amikor elindult a konyhába, ahol Rick éppen a mosogatógépbe pakolta be a poharakat. Hátulról átölelte a férfit, és belecsókolt a nyakába, mire az megfordult és szorosan átölelve megcsókolta.

-          Majd holnap megcsináljuk – mormolta bele a csókba Kate, miközben ujjaival a férfi ingének gombjaival játszott – mást terveztünk, emlékszel még? – kérdezte évődve, mire Castle belemosolygott a csókba, úgy suttogta.

-          Valami rémlik… - tett úgy, mintha gondolkodna, mire Kate összehúzott szemmel eltávolodott kissé.

-          Rémlik? Neked csak rémlik, amit a közös éjszakáról mondtam neked? – kérdezte szemrehányóan, mire Castle egy mozdulattal visszarántotta magához. Nem bírta elviselni, ha a nő távol volt tőle, akár egy percre is.

-          Minden egyes szóra pontosan emlékszem, nyomozó – súgta az író szerelmesen a fülébe, miközben ajkával a nyakát kényeztette és Kate érezte, hogy kellemes bizsergés indul el a gerincén – Egy zavartalan, romantikus éjszakát és reggelt ígért – ismételte meg néhány órával korábbi szavait, majd még mielőtt Kate felelhetett volna, szenvedélyesen megcsókolta. Nyelvével bebarangolta a nő édes ajkát, és egyre inkább elmélyítette a csókot, amit Kate ugyanolyan szenvedéllyel viszonzott, testét pedig szorosan a férfiéhoz préselte, és vére felforrt, ahogy megérezte az író vágyának bizonyítékát. Csókjuk egyre vadabb és vágytól fűtöttebb lett, majd Rick a karjaiba kapta Kate-t és meg sem állt vele a hálószobáig, ahol finoman az ágyra fektette, és miközben minden ruhadarabtól megszabadította, gyengéden simogatta, és csókolta végig minden porcikáját. Gyengéd ujjai otthonosan mozogtak a nő testén, és minden olyan helyet megtaláltak, amelynek érintésétől Kate a mennyek kapujában érezte magát. Amikor már csak a fehérnemű takarta Kate-t, a nyomozó úgy döntött, hogy fordít a helyzeten. Egy mozdulattal a férfi fölé került, és átvette az irányítást. Gyakorlott mozdulattal szabadította meg az ingtől, és először kezével, majd ajkával kényeztette az izmos felsőtestet. Nyelvét finoman húzta végig a meztelen mellkason, majd puha csókokkal borította be, egészen a hasáig, mire Castle egyre szaporábban vette a levegőt. A nő kecses ujjai érzékien simogatták meg a csípőjét, és lassú, érzéki mozdulattal kapcsolta ki a nadrágszíját, hogy aztán a nadrágot is levegye, melyet gyorsan követett az alsó nadrág is. Ebben a pillanatban érezte úgy Rick, hogy ismét kezébe kell vennie az irányítást. Kate-et szorosan átölelve került a nő fölé, és helyezkedett el rajta. Ajka egy ideig a mellén időzött, megszabadítva közben a melltartótól, majd perzselőn vándorolt egyre lejjebb. Nyelve gyengéden vette számba minden egyes bordáját, miközben lehámozta csípőjéről az apró fehérneműt is. Kate zihálva feszült az ölelésbe, ujjai a férfi hajába túrtak, és ökölbe szorultak, hogy így húzza fel magához a férfit egy szenvedélyes csókra. Amikor már egyikük sem bírta tovább érzékeik kínzását, hagyták, hogy a szerelem és az élvezet hulláma magával sodorja őket, és megadták magukat a szárnyalásnak, hogy elrepítse őket oda, ahol még senkivel sem jártak azelőtt.

Egy idő után szívük dobogása lassan csillapodott, és egymást szorosan átölelve feküdtek a takaró alatt, miközben Kate élvezte, hogy az író lassú, gyengéd mozdulattal simogatja a hátát. Még soha senkivel nem élt át ehhez hasonlót, és most a férfi korábbi kérdése jutott eszébe, amikor arra volt kíváncsi, hogyan lehetséges az, hogy minden együttlétük ilyen csodálatos. Elmosolyodott a gondolatra, hogy még hány ilyen gyönyörű éjszaka vár rájuk, és még soha egy döntéséért sem volt annyira hálás, mint azért, hogy nem húzta meg a ravaszt aznap éjszaka.

-          Mit mosolyogsz? – kérdezte Castle, miközben csókot lehelt a homlokára.

-          Csak arra gondoltam, hogy boldog vagyok. Most először, felhőtlenül boldog – suttogta halkan Kate, és kecses ujjaival apró köröket rajzolt a férfi mellkasára, aki most kissé eltávolodott, de csak annyira, hogy a szemébe nézhessen.

-          Kate, esküszöm neked, hogy ha rajtam múlik, ez így is marad örökre – nézett mélyen a zöld szemekbe Rick, és Beckett közelebb hajolt, hogy megcsókolja.

-          Tudom – csókolta meg újra, majd hozzáfűzte – Valamit nem tudtam neked elmondani, amikor bejöttünk a lakásba.

-          Mit? – nézett rá most kérdőn Rick, mire Kate lágyan elmosolyodott.

-          Azt, hogy én is szeretlek! – súgta szerelmesen, mire Rick is elmosolyodott, majd még közelebb húzta magához a nyomozót, és ajkuk forró, szerelmes csókban egyesült, hogy aztán később, egymás karjaiban érje őket az álom.

VÉGE!