Hogyan tovább?

1.    rész

Beckett nyomozó szemében undorral mérte végig támadóját, miközben karját fájdalomtól lüktető bordájára szorította. Féltérdre próbálta húzni magát. A szél a hajába kapott a tetőn, ahova a férfit üldözte, miután meglátta, hogy az leüti Espositót.

-                           Miért? – kérdezte fogcsikorgatva, mialatt könnyeit próbálta visszatartani. Nem engedhette meg magának, hogy éppen most gyengüljön el, amikor szemtől szemben áll anyja gyilkosával. 10 évet várt erre a pillanatra, nem szúrhatja el megint! Érezte, ez az utolsó esélye, hogy megtudja, mi történt valójában az anyjával, miért kellett meghalnia?

-                           Ne vegye nagyon a szívére, nyomozó! – vigyorgott rá kegyetlenül támadója. – Az anyja sem volt különlegesebb, mint a többi ember, akit valaha megöltem. Csak egy megbízás volt, semmi több.

-                           Téved! Az anyám volt! A legkülönlegesebb ember volt számomra a világon! – vetette oda dühösen Kate, s megpróbált talpra állni, nem törődve a bordáiba nyilalló fájdalommal.

-                           Jaj, de megható! – húzta el száját megvetően a férfi. – Tudja, elcsevegnék itt még magával, de dolgom van. Szóval, ha nem bánja, intézzük el ezt gyorsan. – mondta, s kabátja alá nyúlt, hogy elővegye fegyverét.

Kate ösztönösen cselekedett. Maradék erejét összeszedve ugrott neki a férfinak, de amaz egy könnyű csellel elugrott, s úgy vágta állon a nyomozót, hogy az egyensúlyát vesztve a földre esett. Támadója ekkor hatalmasat rúgott a földön fekvő nőbe, aki egészen a tető széléig gurult. Kate a másodperc tört része alatt megkapaszkodott a tető párkányában. Támadója közelebb lépett hozzá, s magabiztosan mosolygott le rá.

-                           Tudja, nyomozó, le kellett volna állnia, amíg szépen kérték rá. Az anyjának is ez volt a legnagyobb hibája, nem tudta, mikor kell leállni. Látom, örökölte a makacsságát.

-                           Ezzel még nincs vége! – kiáltott fel Kate a férfinak, miközben ujjai belefehéredtek az erőlködésbe, hogy nehogy a mélybe zuhanjon.

-                           Maga tényleg roppant kitartó! – kacagott fel gúnyosan a gyilkos. – Egy tető szélén lóg, és még akkor is fenyegetőzik… Lelőhetném, de inkább Istenre bízom a munkámnak ezt a részét. – mondta, majd eltette fegyverét. – Ég Önnel, nyomozó! – intett a nőnek, s pillanatokkal később már ott sem volt.

2. rész

Kate minden erejét összeszedve próbálta felhúzni magát, de nem járt sikerrel. Hiába keresett lábaival egy pontot, amin megtarthatná magát, semmit nem talált.  Nem tudta elhinni, hogy így érjen véget a történet! Ez képtelenség! Lenézett a mélységbe, s félelem töltötte el. Castle-re gondolt. Miért is volt olyan ostoba, makacs és önfejű, hogy nem hallgatott a férfira, amikor azt kérte, álljon le!

-                           Castle! – mondta ki hangosan a férfi nevét, talán utoljára. Bárcsak képes lett volna legyőzni a büszkeségét. A félelmét. Az előző este emlékei törtek elő benne, amikor a férfi könyörgött neki, hogy hagyja abba a nyomozást. Amikor elmondta neki ismét, mennyire szereti, de ő ahelyett, hogy viszonozta volna a vallomást, csak a sértettség beszélt belőle, és elküldte. Pedig dehogy akarta ezt tenni! Castle volt az egyetlen férfi, aki mellett biztonságban érezte magát, akire mindig számíthatott. Bárcsak itt lenne most! – sóhajtott magában Kate, mialatt érezte, hogy ujjai már nem bírják tartani, s egyre lejjebb csúsznak a korláton!

-                           Istenem, neee! – kiáltott fel hangosan, amikor jobb keze végképp lecsúszott a párkányról. – Ne így!! – kiáltott fel dühösen, de tudta hiába. Ekkor valahol a távolból a nevét hallotta.

-                           Kate?! Kate?!

-                           Castle!!! – kiáltott fel Beckett, s hangjából nem tudta elrejteni a boldogságot! Hát mégis eljött! Itt van! – Castle!! Itt vagyok!! – próbált minél hangosabb lenni. Érezte, már csak másodpercek vannak hátra, hogy a mélybe zuhanjon, de a segítség csak távoli maradt. Igyekezett kitartani, de izmai már nem bírták tovább, s bordái is ellenkeztek. Kate behunyta a szemét, s utolsó gondolata Castle volt, és az idő, melyet elvesztegettek, majd bal kezének ujjai is lecsúsztak a párkányról.

Ebben a pillanatban egy erős kéz markolta meg Beckett csuklóját. Körülfonta, és pillanatokon belül Kate érezte, hogy húzni kezdik felfelé.

-                           Castle! – csak ennyit tudott suttogni a megkönnyebbüléstől, s alig várta, hogy láthassa is az írót. Amikor azonban felhúzták, Ryan állt vele szemben. Az ő kezét érezte a csuklóján, Castle-nek pedig nyoma sem volt a tetőn.

-                           Castle? – nézett kérdőn Ryan-re, de a férfi csak tagadólag megrázta a fejét, jelezvén, hogy az író nincs itt.

Kate igyekezett elrejteni csalódottságát, ekkor azonban meglátta Ryan mögött az író helyett a kapitányt, akinek tekintete semmi jót nem ígért, ahogy végignézett a nyomozón. Egyértelmű volt, mit keres itt ő és Ryan. Kevin nyilván elmondta neki, hova indultak Esposítóval, de ezért a döntéséért most nagyon hálás volt neki Kate, hiszen ennek köszönhette, hogy nem zuhant le a tetőről.

-                           Esposíto hogy van? – kérdezte Ryantől, miközben a vaslady-re rá sem mert nézni.

-                           Van egy búb a fején, de kutya baja. – válaszolt Ryan, s még tovább is mondta volna, de a kapitány belé fojtotta a szót.

-                           Mindkettőjüket várom az irodámba! MOST! – majd sarkon fordult és elment.

3. rész

-                           Egyszerűen nem hiszem el, hogy képesek voltak a szemembe hazudni! – dühöngött Gates kapitány, miközben fel s alá járkált irodájában. Beckett és Esposíto szó nélkül hallgatták a fejmosást.

-                           Asszonyom… - próbálkozott meg a magyarázattal Kate, de a kapitány közbe vágott.

-                           Ne asszonyomozzon itt nekem! Bizonyítékokat loptak, és titkoltak el, hazudtak a felettesüknek, saját szakállukra nyomoztak egy ügyben! Szégyent hoztak a rendőrségre! Nem érdemlik meg, hogy az egyenruhát viseljék! - süvöltötte, majd folytatta – mindkettejüket azonnali hatállyal felfüggesztem! Kérem a fegyverüket és a jelvényüket!

Esposíto szó nélkül letette a kért tárgyakat az asztalra, míg Kate hezitált. A Vaslady keményen ránézett.

-                           Beckett nyomozó?!

Kate ekkor benyúlt kabátja alá, s kivette szolgálati fegyverét, melyet az asztalra hajított. Nadrágszíjából kifűzte jelvényét, s végigsimított az aranyozott felületen kidomborodó azonosító számon, majd azt is az asztalra tette, s határozottan, magabiztosan nézett fel a vaslady-re.

-                           Tartsa meg! Felmondok! – majd választ sem várva kisétált felettese irodájából, mit sem törődve társa, és a kapitány döbbent tekintetével.

Miután összepakolta asztaláról személyes holmijait, a táskával együtt elhagyta az őrs épületét. Gondolataiba merülve vette útját abba a parkba, ahol Castle-el üldögélt, amikor a lelövése után megpróbálta visszahívni a kapitányságra. Csak ült ott a hintán, nem törődött vele, hogy bőrig ázik. Elméjében újra és újra lepergette az elmúlt négy évet, a férfival való megismerkedését, az apró figyelmességeket, melyeket Castle-től kapott, a reggeli kávékat, a beszélgetéseket, a délutánt a temetőben, amikor meglőtték és Castle a karjaiban tartva kérte, ne hagyja el, és elmondta, szereti. Rádöbbent, hogy ő sem érez másként. Minden reggel várta, hogy a férfi behozza a szokásos kávét, s a mosoly, soha nem a kávénak szólt, hanem annak, hogy láthatja a férfit. Úgy érezte túl sok időt vett el életéből a múlt, s valahányszor közel került volna a megoldáshoz, az csak fájdalmat hozott. Az egyetlen ember, aki pedig mindig mellette volt ilyenkor, az Castle volt! Ideje lebontani azt a falat Kate Beckett! – döntötte el magában, és már nyúlt is a telefonjáért.

4. rész

Castle sóhajtva nyomta meg az „ok” gombot az érintőképernyős monitoron, amikor a gép feltette a kérdést: „valóban törölni akarja a fájlt?”. Ezzel az egy gomb lenyomásával helyezte lomtárba a „Beckett mappát”, mely a nyomozó anyjának gyilkosságával kapcsolatos összes eddigi információt tartalmazta. Négy évet törölt ki egyetlen mozdulattal. Négy év! Négy évig várta, hogy a nő lebontja a falat, de hiába. Fogalma sem volt róla, hogyan lesz ezután, hogyan telnek napjai Kate mosolya nélkül, de tudta, nem mehet így tovább. Már nem képes úgy mellette maradni, hogy csak a távolból figyeli őt, s reménykedik, hogy jut neki néha egy – egy mosoly, vagy megérezheti az illatát. Gondolataiból kopogás szakította ki. Érdeklődve ment az ajtóhoz, hiszen nem várt vendéget. Alexis a barátaival tölti az estét, Martha pedig a legújabb udvarlójával. Amikor kinyitotta, a döbbenettől másodpercekig csak szótlanul állt. Beckett állt előtte, csuromvizesen.

-                           Beckett, mit akarsz? – találta meg végül hangját Castle. Noha nem vágyott másra, mint hogy lássa őt, mégsem tudta elfelejteni, hogy a nő a múltat választotta kettejük jövője helyett. Megbántottsága arcára is kiült, ahogy büszkén nézett a nőre.

-                           Téged. – hangzott a rövid felelet, s Kate választ sem várva, belépett a lakásba, kezeivel körbefonta a férfi arcát, s megcsókolta a döbbent írót. – Annyira sajnálom, Castle! Annyira sajnálom. Annyira sajnálom! – suttogta alig hallhatóan, majd újra megcsókolta.

Castle még mindig alig tért magához. Fogalma sem volt, mit sajnál annyira Kate, de tudta, valami nagy dolog történhetett, ha a nő idejön, s megcsókolja. Mindenáron ki akarta deríteni, hogy nem csak az érzelmi megrázkódtatás hozta – e ide Kate-et. Másra sem vágyott, mint hogy megcsókolja, s újra érezze a nő mézédes ajkait, de tudnia kellett, mi hozta most ide hozzá, azok után, ahogy előző este elváltak.

-                           Mi történt?

-                           Elmenekült, de nem érdekelt! Majdnem meghaltam, s közben csak rád tudtam gondolni. Csak te kellesz! – hangzott az alig hallható felelet, s Kate újra közelebb hajolt, hogy megcsókolja őt.

Castle tétovázott. Az esze és a szíve között őrlődött. Az esze azt súgta, nem lenne szabad kihasználnia, hogy Kate ennyire sebezhető, a szíve viszont négyévnyi szerelmet próbált kárpótoltatni vele. Kate, felismerve, hogy a férfi hezitál, tétován hátrébb lépett, de épp csak egy leheletnyire távolodott el a férfitól. Rettegett, hogy elkésett, hogy az író már nem akarja őt, s nem fog neki megbocsátani. Finoman végigsimította az író alsó ajkát. Nem is sejtette, hogy ezzel a finom, leheletnyi érintéssel adta meg a kegyelemdöfést Castle-nek, aki már nem tudta türtőztetni magát. Vad szenvedéllyel csapott le a nő ajkára. Csókolta, ahogy, és ahol tudta. Teljes testével a falnak szorította, s nyelvük izgató játékba kezdett. Minden egyes porcikáját végig akarta csókolni, hiszen négy éve várt már arra a pillanatra, hogy megízlelhesse ezt a gyönyörű nőt. Ajka hol Beckett ajkára, hol annak nyakára vándorolt, és puha mégis szenvedélyes csókokkal borította be. Kate behunyt szemmel hagyta, hogy az író kényeztesse csókjaival, miközben arra gondolt, végre hazaérkezett. Végigsimított a férfi hátán, majd beletúrt annak hajába, s halkan felsóhajtott, hogy aztán újra egy csókban egyesüljenek ajkaik. Castle ajkai Kate nyakáról annak melle vonalára vándoroltak, s utat törtek maguknak a lány ingének kivágásán. Áhítattal gombolta ki a nő blúzát, s fedte fel gyönyörű melleit a fekete melltartóban. Ahogy Kate mellkasa az izgalomtól emelkedett és süllyedt, Castle figyelmét nem kerülte el a sebhely. A másodperc tört részéig csak nézte a sebhelyet, s emlékképek tolultak fel benne. Kate, ahogy a földre hanyatlik, ahogy levegő után kapkod. Az érzés, amikor attól rettegett, szerelme a kezei között fog meghalni, s neki már sosem lesz esélye elmondani neki, mennyire szereti. Nem mert Kate-re nézni. Félt, hogy a nő talán ismét elzárkózik előle, ehelyett azonban Kate megfogta a kezét, és lágyan a sebhelyre tette, mialatt megcsókolta a férfit. Gyengéden, érzékien, mégis ebben a csókban benne volt az összetartozás, és mindaz, amit Kate szavakkal nem tudott volna elmondani. Egy pillanatra megszakították a csókot, majd egymásra mosolyogtak. Megfogták egymás kezét, és a hálószoba felé indultak…

Castle csókokkal borította be Kate nyakát, miközben tovább gombolta annak ingét, s finoman levette róla. Ez alatt Kate sem maradt tétlen. Csókolta a férfit, s a nadrág kapcsával babrált, majd az inget kihúzta a nadrágból, és a földre hajította. Végigsimított a férfi arcán, majd keze lejjebb vándorolt a mellkasára és újabb csókban forrtak össze ajkaik. Castle finoman lefektette az ágyra a nőt, s fölé hajolt. Lenyűgözve nézett végig szerelme tökéletes testén.

-                           Szeretlek Kate Beckett, s amióta csak ismerlek, erre a pillanatra vártam!

Kate nem felelt, csak mélyen belenézett a gyönyörű kék szemekbe, melyek már az első pillanatban elvarázsolták, amikor megismerkedtek, s megcsókolta a férfit, aki szenvedélyesen viszonozta azt. Hogyan is mondhatná el neki, mennyit jelent a számára. Még soha egy férfi sem volt olyan fontos neki, mint Richard Castle, de ő nyomozó volt, nem író. Nem tudta szavakba önteni az érzéseit, ezért inkább úgy döntött, megmutatja.

5. rész

Castle üvegcsörömpölésre ébredt, mely zaj a konyhából érkezett. Reggel hét óra volt, és ő hirtelen azt sem tudta, hol van. Körülnézett, majd hirtelen emlékképek villantak fel előtte. Kate, ahogy megcsókolja, ahogy szorosan átölelve egymást fekszenek az ágyban. Vajon tényleg megtörtént? Vagy csak az elméje tréfálja meg? Bizonyára… Gondolta, de a válasz nem váratott magára sokáig. Nyílt az ajtó, és a leggyönyörűbb látvány fogadta, amit egész életében látott. Kate Beckett egy szál férfiingben, mégpedig az ő ingében, jött be a szobába, arcán aggodalommal.

-                           Ne haragudj… azt hiszem, eltörtem egy kávéspoharat. Felébresztettelek? – kérdezte, miközben közelebb ment, és leült az író mellé az ágyra.

-                           Szóval, nem álom volt? – kérdezte Castle, fittyet hányva az említett törött csészére.

-                           Nem. Azt hitted? – kérdezte mosolyogva Beckett.

-                           Inkább csak azt nem hittem, hogy ez valaha megtörténik. – mosolygott kisfiúsan Castle, amit Beckett annyira szeretett. – Hogy valaha melletted ébredhetek. Persze, álmodni sokszor álmodtam róla, de… nem mertem elhinni, hogy ez valósággá válhat.

-                           Pedig ez a valóság, Rick. – nézett rá gyengéden Beckett, s a férfinak kihagyott egy ütemet a szíve, ahogy meghallotta Kate szájából a keresztnevét.

-                           Ezek szerint, nem bántad meg a tegnap estét? – kérdezte félve Castle, s még a lélegzetét is visszatartotta. Tudta, nem bírná elviselni, ha a nő most azt mondaná, ennyi volt. Megízlelte a boldogságot, és most már nem akarta elengedni.

-                           Egyetlen dolgot bántam meg, hogy eddig vártam. - nézett mélyen Kate Rick szemébe.

-                           Pedig hányszor próbáltalak rávezetni, hogy mit hagysz ki! – kiáltott fel színpadiasan Castle, amivel sikerült mosolyt csalnia Kate arcára.

-                           Csak hogy tudd, még mindig lelőhetlek! – kacsintott rá Beckett, majd mosolyogva hagyta, hogy a férfi közelebb húzza magához, és megcsókolja.

A csók után Castle odaérintette homlokát a nőéhez, úgy suttogta, miközben annak arcát simogatta.

- Mondd még egyszer, hogy nem álmodom!

- Nem álmodsz! Itt vagyok! – erősítette meg Kate, s újra megcsókolta. Castle végigsimított a nyakán, le egészen a válláig, majd lassan elkezdte vetkőztetni szerelmét. Ujjai lassan haladtak az ing gombjaival, minden egyes percét ki akarta élvezni annak, hogy végre megérintheti a nő bársonyos bőrét. Ajka ugyanolyan tempóban követte ujjait, miközben mélyen beszívta a nő cseresznye illatát, melyet annyira imádott. Kate érzékien sóhajtott, miközben kezével a férfi hátát simogatta, s még közelebb hajolt hozzá. Imádta, ahogy a férfi csókolta. Pontosan tudta, hol és hogyan érintse meg ajkával és kezével, hogy Kate teste fellángoljon. Ahogy azonban Castle lehúzta Beckett válláról az inget, döbbenten állt meg a keze. Szerelme bőre kék, zöld foltokkal volt tele, s ahogy felnézett rá, akkor fedezte fel, hogy Kate állának bal oldalán is hasonló sérülés van. Hirtelen, mint egy villanás ugrott be neki az előző éjszaka, amikor a kérdésére, hogy mi történt, Kate azt válaszolta, majdnem meghalt.

- Mi történt egész pontosan tegnap? – kérdezte aggódva.

- Tényleg most akarsz erről beszélni? – kérdezte incselkedve Kate, miközben szorosan a férfihoz simult, s nyelvét végighúzta Castle fülcimpáján, keze pedig érzékien, lágyan simított végig a férfi tarkóján. Castle légzése felgyorsult, ahogy megérezte a szeretett nő ajkait fülén, és forró leheletét a bőrén, de tudta, mire megy ki a játék. Kate nem akart beszélni a történtekről, tehát valami komoly dolog lehetett. Nagy erőfeszítésébe került, de finoman eltolta magától szerelmét, és komolyan a szemébe nézett.

- Kate. Mi történt? – kérdezte lágyan, s kezével végigsimította a zöld foltokat. Beckett nagyot sóhajtott, majd felállt, s a ruháit kezdte keresgélni a padlón. Castle döbbenten figyelte a jelenetet, miközben elátkozta magát ostobaságáért. Ismét két tűz között volt. Egyfelől tudni akarta, mi történt az elmúlt napban, másfelől, mindent megadott volna azért, hogy Kate visszaüljön mellé, és odabújjon hozzá, ahogy az előbb. Hogy újra érezhesse ajkait az övén. Idegőrlő másodpercekig a nő csak a ruháival foglalatoskodott, majd egyszer csak, halkan, szinte alig hallhatóan megszólalt.

- Megtaláltuk anyám gyilkosát.

- Tessék? – ugrott fel az ágyból Castle. – Hol? Mikor?

- Nem érdekes. Meglépett. – közölte fáradtan Kate, és abbahagyta ruhái összeszedését. – Nem tudtam elkapni. – nézett szomorúan Castle-re, aki odalépett hozzá, s finoman visszaültette az ágyra, ő maga pedig leült mellé. – Tőle vannak a foltok. – mutatott arcán a lila foltra Beckett, s nem vette észre, mint szorul ökölbe Castle keze a gondolatra, hogy bárki bánthatta őt. - Szépen ellátta a bajomat, és Espositóét is.

- Meg akart ölni? – kérdezte Castle, bár tudta a választ.

- Ó, igen! Határozottan ez volt a célja! – grimaszolt Kate. – Majdnem leestem a tetőről, akkor lépett meg. Szerencsére Ryan elmondta Gates-nek, mi folyt a háta mögött, és még éppen időben érkeztek. – Castle megborzongott a gondolatra, hogy majdnem elveszítette szerelmét.

- Nem értem. – gondolkodott el az író. – A papíroknak, melyeket Montgomery a barátjának elküldött, meg kellene védeniük téged. Akkor miért akartak megölni? – nézett kérdőn Kate-re.

- Talán, mert nem álltam le. – vont vállat a nyomozó, majd folytatta. – De most már mindegy is.

- Miért?

- Mielőtt lelökött a tetőről, anyám gyilkosa azt mondta, már nincs, ami megvédjen tőlük. - nézett az íróra Kate. – El fognak értem jönni, Rick, akár folytatom a nyomozást, akár nem.

- Folytatni akarod? – Kérdezte aggódva Castle. Nem hitte el, hogy ezek után sem áll le. Azt hitte, azzal, hogy a nő eljött hozzá, azt akarja kifejezni, hogy ő fontosabbá vált számára mindennél. Tévedett volna?

- Nem dehogy! – igyekezett megnyugtatni a férfit, s nem kerülte el figyelmét a megkönnyebbült sóhaj, amely távozott Castle tüdejéből. – De nekik már mindegy, hogy folytatom-e vagy sem! Elég nyilvánvalóvá tette a pasas, hogy mindenképpen meg fognak ölni.

- Azt sosem engedném! – nézett határozottan Kate szemébe a férfi. – Szólunk Gates-nek. Ha már úgyis tud mindent, mert Ryan kipakolt, biztos vagyok benne, hogy védőőrizet alá vetet majd. – azzal máris felpattant Kate mellől, s a telefonját kezdte keresni a nadrágja zsebében, mely még mindig ott hevert, ahova Kate az előző éjszaka ledobta a férfiról. – Amíg a kapitányságon vagy, eleve nem tudnak a közeledbe férkőzni… - folytatta a férfi, de Kate közbevágott.

- Nem hinném, hogy így lesz Castle. – nézett rá sokatmondóan, mire Rick kezében megállt a telefon.

- Miért is?

- Mert tegnap felmondtam. – bökte ki Kate, és várta a férfi reakcióját.

6. rész

Castle már sokadszorra nézett döbbenten a nyomozóra. Azt hitte rosszul hall. Lassan visszaült Kate mellé, és még mindig hitetlenkedve szólalt meg.

-                           Hogy mit csináltál?

-                           Felmondtam. – ismételte meg a legtermészetesebb hangon a nő.

-                           De miért? – értetlenkedett az író.

-                           Miután Gates tudomására jutott, hogy Esposítóval mit műveltünk a háta mögött, alapos fejmosást tartott az irodájában, s rövid úton felfüggesztett mindkettőnket.

-                           Te pedig úgy láttad helyesnek, ha felmondasz? – nézett még mindig ámulva a férfi. Egyszerűen képtelen volt elhinni, amit hallott. Még mindig abban reménykedett, hogy Kate felnevet, ahogy szokott, és azt mondja: „Megint bevetted, Castle”, ahogy már nem egyszer lóvá tette így. De semmi ilyesmi nem történt.

-                           Mégis mi mást tehettem volna?

-                           Mondjuk, elfogadod a felfüggesztést, vársz néhány napot, míg Gates lecsillapodik, és folytatod a munkát.

-                           Úgy éreztem, választanom kell. Vagy a munka, és akkor tudom, eltemet a múlt, vagy felégetek magam mögött mindent, ami anyám ügyéhez köt, és új életet kezdek veled. Az utóbbit választottam. – bökte ki nehezen Kate. Még mindig szokatlan volt a számára, hogy nyíltan beszéljen az érzéseiről Castle-nek.

-                           Talán mehetett volna a kettő együtt is. – jegyezte meg halkan Castle, de Kate tisztán értette.

-                           Nem értelek! Azt hittem, örülni fogsz a hírnek! – most Kate-n volt a sor, hogy megdöbbenjen. Tudta, hogy a férfi meglepődik majd, de arra nem számított, hogy egyáltalán nem fogja támogatni.

-                           Örülök is! – bizonygatta a férfi, miközben kezei közé vette Kate kezét. – De ismerlek. A munkád az életed! Kiváló nyomozó vagy, Kate! S ha anyád gyilkosát nem is tudod rács mögé juttatni, megnyugvást hozhatsz más családok számára!

-                           Mi van akkor, ha nem vagyok képes rendőr maradni azzal a tudattal, hogy anyám gyilkosa szabad? – tette fel a kérdést Kate, mely szinte égette a szívét.

-                           Ez az elmúlt tíz évben sem akadályozott meg abban, hogy a legjobb legyél. Erősebbé tett. Most is így lesz. – simogatta meg kedvese arcát az író, s lágyan homlokon csókolta.

-                           Most már nem számít. – sóhajtott nagyot a nő. – Látod, tényleg jobb lett volna, ha ott vagy tegnap a tetőn. Ha előbb beszélünk, talán nem mondok fel. – mosolygott szerelmére.

-                           Kötve hiszem, hogy hallgattál volna rám. – mosolygott vissza a férfi, utalva ezzel arra a számtalan helyzetre, amikor Kate figyelmen kívül hagyta tanácsait. – De nincs veszve semmi. Felöltözünk, és bemegyünk a 12-es kapitányságra. Elmondjuk Gates-nek, hogy hirtelen felindultságból cselekedtél, és hogy vegyen vissza! – ugrott talpra Castle, és magával rántotta Beckettet is.

-                           Várj már! – kiabált nevetve Kate. – Te megőrültél! Miből gondolod, hogy csak, mert te kéred, majd elfelejt mindent, és visszavesz, mintha semmi sem történt volna?

-                           Bízz bennem! – kacsintott szerelmére a férfi, majd szorosan átölelte és a fürdőszoba felé húzta.

7. rész

Gates mogorván csapta le a telefont, miközben szúrós tekintettel nézett az előtte álldogáló két emberre.

-                           Mintha mondtam volna már maguknak, hogy ez az én kapitányságom, és nem tűröm, hogy megalázzanak! – szűrte a mondatot fogai között. Látszott rajta, hogy alig bírja visszatartani mérgét. – Mégis mi a fenét képzel magáról, maga zugfirkász?! Felhívja a polgármestert, hogy vegyem vissza Beckett nyomozót?! Tisztában van vele, hogy mit követett el a nyomozó?! Szégyent hozott a rendőrségre, Esposítóval együtt!

Beckett mereven nézett előre. Már akkor megbánta, hogy belement ebbe az őrültségbe, amikor kiléptek a liftből. Hogyan is hihette, hogy Gates majd megenyhül. Ehelyett, most újra végighallgathatja a szemrehányásait, mintha nem lett volna elég egyszer. Magában azon morfondírozott, vajon meddig tart, míg Gates újra kipenderíti az irodájából, miközben a kapitány már szinte magán kívül ordított Castle-el, aki rezzenéstelen arccal hallgatta.

-                           Maga egy pofátlan, nagyképű, beképzelt pojáca, aki azt hiszi, hogy csak, mert pénze van, és befolyása, mindent megtehet! Vegye tudomásul, hogy ez az én kapitányságom, és én döntöm el, mikor kit függesztek fel, és rúgok ki! Ezen kívül, Beckett nyomozó felmondott… - folytatta az író lehordását, de Castle közbevágott.

-                           De még nincs az asztalán a hivatalos felmondása, tehát Beckett még az állomány tagja!

-                           Akit felfüggesztettem tegnap! – válaszolt vissza a kapitány.

-                           Legyen már önben egy kis együttérzés!

-                           Ne mondja meg nekem, milyen érzések legyenek bennem! Tisztában vagyok vele, miért tette a nyomozó, amit tett. Ettől függetlenül, helytelenül cselekedett! Több szabályt szegett meg az elmúlt egy évben, mint más rendőr egész pályafutása alatt! – dühöngött még mindig a kapitány, de érezhetően halkabban mondta ezeket. Erre Castle sem tudott, mit mondani, hiszen igaza volt.

Beckett kihasználta a pillanatra beállt csendet, és halkan megszólalt.

-                           Asszonyom! Hibát követtem el, amikor titokban nyomoztam, és bizonyítékokat titkoltam el. De jó nyomozó vagyok, ha nem a legjobb, és ezt maga is tudja. Igen, több szabályt megszegtem az elmúlt egy évben, de több esetet is felderítettem, mint bárki más. Ez a munka az életem. Szeretnék visszajönni, és tovább dolgozni. Anyám ügyét pedig elfelejteni. – nézett határozottan Gates-re Beckett.

-                           Nem nyomozna az anyja ügyében többé? – nézett alig titkolt meglepettséggel a nyomozóra Gates.

-                           Nem tudnék a nélkül tovább nyomozni, hogy ne sodorjam magam életveszélybe másokkal együtt. – válaszolt őszintén Beckett. – Így, abbahagyom.

Gates szótlanul nézte őket egy darabig, majd a telefonra esett a pillantása. Ismét dac költözött a tekintetébe, úgy mondta:

-                           Tűnjenek el az irodámból! Mindketten!

Beckett és Castle egymásra néztek, majd megfordultak, és az ajtó felé vették útjukat. Legalább megpróbálták, noha Kate pontosan tudta, hogy nem sikerülhet. A polgármester pedig már eleve elvetélt ötlet volt, számítani lehetett rá, hogy ezzel csak még jobban magukra haragítják a kapitányt, hiszen, már amikor Castle első alkalommal vetette be, világossá tette számukra, hogy ne merészeljék megtenni még egyszer. Kate keze már a kilincsen volt, amikor meghallotta a kapitány hangját.

-                           Beckett nyomozó! Erre talán szüksége lesz a továbbiakban. – szólalt meg még mindig kemény hangon. Amikor Beckett kíváncsian megfordult, szolgálati fegyverét látta Gates kezében aranyjelvényével együtt, ahogy felé nyújtja. – Ne legyenek hiú ábrándjai. Nem a polgármester közbenjárására, vagy a két szép szeméért veszem vissza, hanem azért, mert kiváló detektív, s én sem vagyok hülye, hogy csak úgy elengedjem. De jól jegyezze meg, amit most mondok! – nézett határozottan Kate szemébe – egyetlen hiba, érti, egyetlen hiba, és repül innen! Szemmel fogom tartani, és ha még egyszer megpróbál átverni, vagy a hátam mögött cselekedni, elintézem, hogy még parkolóőrként se kapjon munkát! Megértette?!

-                           Igen, Asszonyom! – bólintott Kate, és minden erejével azon volt, hogy elrejtse örömét a kapitány elől.

-                           Most pedig tényleg tűnjön el az irodámból, és vigye magával a kotnyeles kabaláját is! És Beckett! – szólt Kate után a kapitány, amikor az már az ajtón kívül volt – Keresse meg a csapata másik fekete bárányát is, Espositót, és mondja meg neki, hogy tolja be a seggét a munkahelyére, ha nem akarja, hogy én rúgjam szét! Elvégre kilenc múlt, az Istenért! – adta ki az utasítást Beckettnek, majd látszólag egy aktát kezdett tanulmányozni.

Beckett és Castle sietve hagyták el az irodát, véletlenül sem várták volna meg, hogy a kapitány esetleg meggondolja magát, így nem is láthatták, hogy a Vaslady mosolyog az akta mögött.

8. rész

Beckett elmélyülten rendezgette az aktákat az asztalán, miközben Castle a szokott helyén ült, és a telefonjával játszadozott. Az ütemesen pityegő hang folyamatosan Beckett tudomására hozta, hogy az író éppen nyerésre áll-e a pókerjátszmában, amit online töltött le okosmobiljára vagy egy órája. Kate figyelte pár másodpercig a férfit, majd egy villámgyors mozdulattal kikapta kezéből a telefont és a háta mögé rejtette.

-                           Nincs jobb dolgod? – kérdezte szemrehányó tekintettel.

-                           Igazából, lenne. Szeretnélek megcsókolni. – súgta oda pimaszul, és élvezettel figyelte, hogy Kate elvörösödik. – Csak erre tudok gondolni, és vagy megteszem, vagy tovább pókerezem, hogy lekössem magam. – vigyorgott a férfi, mire Kate szó nélkül adta vissza a telefont, s újra az aktáknak szentelte figyelmét, miközben szinte hangtalanul válaszolt a férfinak.

-                           Ha megpróbálsz a kapitányságon mindenki szeme láttára megcsókolni, itt helyben agyonlőlek! – nézett fel a papírok mögül gonoszul mosolyogva.

 Castle visszamosolygott rá. Pontosan tudta, hogy Kate még nem áll készen arra, hogy nyíltan vállalja kapcsolatukat. Pillanatnyilag kénytelen volt beérni a férfi annyival, hogy a rendőrségen kívül az övé volt. Ez is több volt, mint amit valaha is remélni mert. Éppen frappáns választ akart adni a nőnek, amikor Ryan jelent meg mellettük.

-                           Most kaptunk egy hívást. Gyilkosság történt a 12. utcában, egy bérházban. – informálta főnökét a férfi. Ryan-en meglátszottak az elmúlt napok eseményei. Fáradtnak tűnt, és kedvtelennek. Beckett pontosan tudta, hogy a férfinak lelkiismeret furdalása van, amiért elárulta társait.

-                           Akkor irány a helyszín! – ugrott fel a székről Beckett, s közben megígérte magának, hogy amint lesz egy kis ideje, beszél Ryan-nel a történtekről. Nem hagyhatja, hogy eméssze magát, hiszen neki köszönheti, hogy életben van. Belebújt fekete bőrkabátjába, felcsatolta nadrágszíjára a jelvényét, és már útra készen állt.

Ahogy a lifthez érkeztek, azonnal kinyílt az ajtó, és ismerős arc nézett rájuk. Esposíto állt a liftben, épp készült kilépni, de Beckett visszatartotta.

-                           Épp időben. Hullához igyekszünk. – majd mindannyian beléptek mellé.

Az autóban Castle szótlanul figyelte Kate-et, ahogy az a forgalomra koncentrált.

-                           Biztos készen állsz erre?

-                           Persze. – válaszolt a nő, s oldalra pillantott. – De miért aggodalmaskodsz hirtelen? Hiszen te voltál az, aki elérte Gates-nél, hogy visszavegyen.

-                           Igen, de azt hittem, kezdetben csak aktákat rendezgetsz, míg jobban nem leszel.

-                           Castle, nincs semmi bajom. Jól vagyok. – mosolygott a férfira, majd ismét a vezetésre összpontosított. – Egyébként pedig az aktarendezgetéstől még a hideg is kiráz! – Castle-nek nem volt ideje felelni, mert megérkeztek a helyszínre.

A helyszín egy bérház második emeletén volt. A folyosó tele volt rendőrökkel, akik a tetthelyet biztosították. Beckett ment előre, mögötte haladt Castle, szorosan a nyomában pedig Esposíto és Ryan, akik szótlanul haladtak egymás mellett. Most elmaradtak a szokásos csipkelődések. Esposíto hálás volt Kate-nek, amiért Isten tudja, hogyan, de elintézte, hogy visszajöhessen, de Kevinnek nem tudta megbocsátani az árulást. Kate felmutatta jelvényét az ajtóban álló egyenruhás rendőrnek, aki szó nélkül felemelte a kordon szalagot, és beengedte őket. A holtest a nappali közepén feküdt, hatalmas vértócsában. Mellette Lanie lavírozott, nehogy belelépjen a félig megalvadt vérbe, úgy köszöntötte őket.

- Szép jó napot nektek!

- Szia Lanie. – üdvözölte Beckett is. – Mit tudunk?

- Az áldozat negyvenes éveiben járó férfi. A neve Greg Stuartson, orvos a New York Memorialban. A gondnok találta meg a testet, miután bejött a lakásba, hogy megetesse a macskát. Minden jel szerint, leszúrták. Legalább hússzor döftek bele, aminek már a fele is halálos lehetett. Aztán itt hagyták kivérezni.

- Ezek szerint, dühből cselekedett a tettes. – vélte Beckett.

- Igen, szerintem is. – értett egyet Lanie. – De biztosabbat majd csak a boncolás után tudok mondani.

- Gyilkos fegyver?

- Boncolás után. – adott tömör választ a doktornő, és ismét minden figyelmét a hullára fókuszálta.

- Ryan! Kérdezzétek ki a gondnokot. Tudni akarom, voltak-e ellenségei a dokinak. Talán egy dühös páciens vagy bárki, akinek gondja volt vele az utóbbi időben! – adta ki az utasítást Beckett, majd Castle-t kezdte figyelni, aki szótlanul nézett körbe a lakásban. – Te meg mit csinálsz?

- Csak gondolkodom. – válaszolt amaz.

- Nem fáj? – kérdezte Kate csipkelődve, mire Lanie kuncogni kezdett.

- Ezen akár meg is sértődhetnék, de szerencsére sokkal jobb a humorérzékem annál! – vágott grimaszt a férfi, majd folytatta – azon gondolkodtam, hogy egy menő orvos, mit keres New York lepukkant negyedében, egy bérlakásban?

- Talán megszorult anyagilag… - találgatott Kate, de már meg is bánta, ahogy meglátta a csillogást Castle szemében. „Egy újabb elmélet!”

- Van egy elméletem! – villant a tekintete a férfinak. – Érdekel?

- Igazából, nem. – vágta rá Beckett, de mint annyiszor, Castle most is csak udvariasságból kérdezte meg.

- Vegyünk egy kőgazdag dokit, aki nem tud mit kezdeni a vagyonával. Szerencsejátékba kezd, ahol azonban folyamatosan veszít. Lassan eladósodik, kölcsön kér, majd azt nem tudja visszaadni. A behajtók eljönnek, össze akarják egy kicsit szabdalni, de balul sül el, mert a doki belehal. Ezért, hogy dühből elkövetett gyilkosságnak álcázzák, még többször megszúrják, majd itt hagyják. – ért története végére Castle. Ahogy ránézett Beckett arcára, már tudta, hogy ezúttal sem nyerte el tetszését elméletével.

- Ez egyszerűen… - kezdett bele Kate, de Rick közbevágott.

- Zseniális? Fergeteges? Döbbenetes? – találgatott a férfi, de mindegyikre csak fejrázás volt a válasz a nyomozó részéről.

- Gyenge! – fejezte be elkezdett mondatát Beckett. – Hol vannak a bizonyítékok? És honnan veszed, hogy kőgazdag volt? Állami kórházban dolgozott, ott azért nem fizetik túl az orvosokat.

- Olyan illúzióromboló tudsz lenni! – grimaszolt durcásan Castle. – Érzem a zsigereimben, hogy a maffia tette!

- A zsigereiddel nem mehetek a főügyészhez Castle. – csillapította le hamar a férfit Kate. – Bizonyítékok kellenek. – Ekkor érkezett meg Ryan.

- Beszéltem a gondnokkal. Azt mondja, Stuartson csak néhány hónapja lakik itt. Korábban a kertvárosban élt, de eladósodott a válása után, akkor költözött ide. – Castle diadalittas mosolyt küldött Beckett felé, amire válaszul a szokásos szemforgatást kapta. Ryan folytatta. – Tegnap este nyolc körül érkezett meg, a kórházban volt, délutános műszakban. Aztán a gondnok a kedvenc műsorát nézte a tv-ben, így nem látta, hogy érkezett-e hozzá valaki.

- A halál idejének szempontjából ez stimmel is. – kapcsolódott be Lanie is – Úgy este kilenc és tizenegy között ölték meg.

- Esposíto, Ryan, ti nézzetek körül még itt, mi bemegyünk a kórházba. – közölte Kate, és indultak is.

9. rész

Kate már sokadszorra hallgatta végig a sajnálkozásokat az orvos halála miatt. Egy fiatal, húszas éveinek végén járó nővér állt vele szemben, és sajnálkozva rázta a fejét, akár a többi dolgozó, akivel eddig beszéltek.

-                           Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy meghalt. – ismételte meg már másodszor.

-                           Tudom, hogy nem könnyű – kezdett bele a sablonos szövegbe Kate, miközben azon gondolkodott, hova tűnhetett mellőle az író, aki a liftben még mellette volt. – De fel kell tennem néhány kérdést.

-                           Persze, segítek, amiben tudok. – felelte készségesen amaz.

-                           Voltak Stuartson doktornak ellenségei a kórházban?

-                           Nem tudok róla… vagyis nem mindenkivel jött ki túl jól, érti?

-                           Nem, nem értem. Kifejtené? – nógatta a nőt Kate, s tekintetével ráakadt Castle-re, aki éppen egy másik nővérrel beszélt.

-                           Tudja, elég nehéz természete volt. Nehezen lehetett vele kijönni a munkában, mert hajlamos volt túl nyers lenni. Tegnap például össze is verekedett egy sebész kollégájával.

-                           Összeverekedett? – kérdezte döbbenten Kate.

-                           Tulajdonképpen nem is verekedés volt, inkább csak verés. Dr. Stuartson behúzott egyet Dr. Finkle-nek, aki elterült a földön, aztán szó nélkül felállt és elment.

-                           Min veszekedtek?

-                           Nem tudom, nekem is úgy mesélte Julie a sebészetről.

-                           Hol találjuk Dr. Finkle-t?

-                           Bent van a 22-es vizsgálóban.

-                           Köszönöm a segítségét. – bólintott Kate, majd Castle felé vette az útját.

Kate lehunyt szemmel állt a kapitányságon a kávéfőző előtt, míg arra várt, hogy lefőjön a kávé, amit bekészített. Most kezdte csak érezni az elmúlt éjszaka eseményeit. Mivel nem aludt sokat az éjjel, szüksége volt a kávéra, hogy teljes mértékben Dr. Finkle kihallgatására tudjon koncentrálni, akit nemrég hoztak be Castle-el. Miközben kávéjára várt, felidéződött benne az elmúlt éjszaka. Továbbra is lehunyt szemmel mosolyodott el a gyönyörű emlékre. Azon az éjszakán nemcsak egyszer szerették egymást a férfival. Első alkalommal vadul és szenvedélyesen szeretkeztek. Négyévnyi vágyakozást elégítettek ki. Aztán az író megmutatta, milyen gyengéd is tud lenni, amikor lassan, az előjátékot elnyújtva, a másik minden porcikáját végigcsókolva fedezték fel egymást újra és újra. Az éjszaka valóban csodálatos volt, és remélte, hogy még sok ilyen éjszakában lesz részük együtt. Bár megfogadta magának, hogy a kapitányságon úgy viselkednek Rick-kel, mintha semmi nem volna közöttük, egyszerűen képtelen volt kiverni a fejéből a férfit. Azon kapta magát, hogy folyamatosan őt nézi, keresi a tekintetével, ha nincs mellette, és mindig úgy rendezték, hogy ha véletlenül is, de egymáshoz érhessenek, például, ma a helyszínen, amikor Castle úgy tett, mintha csak úgy tudna az áldozat szekrényéhez jutni, ha elmegy mögötte, s közben észrevétlenül végigsimított a hátán, amibe a nő beleborzongott. Már alig várta az estét, hogy megcsókolhassa, hogy a férfi ismét a karjaiba zárja. Sosem gondolta volna, hogy ez megtörténhet velük, de most, hogy bekövetkezett, semmit sem tartott ennél természetesebbnek. Gondolataiból Castle meleg karjai ragadták ki, ahogy lágyan átölelte a derekát hátulról, s belecsókolt a nyakába.

-                           Nem bírom tovább. – suttogta Beckett nyakába, akinek egész testén jóleső borzongás futott végig. – ha nem érinthettelek volna most meg, megőrültem volna. Gyönyörű vagy!

-                           Nem lehet. – bontakozott ki Castle karjaiból Beckett, s gyorsan körülnézett, nem vette-e észre őket valaki. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor látta, hogy senki sem figyel arra, ahol ők állnak. – Nem derülhet ki, ami közöttünk van, Rick.

-                           Tudom, hogy még nem állsz készen, és hidd el, attól is határtalanul boldog vagyok, hogy az őrsön kívül az enyém vagy, de nem bírok melletted lenni naphosszat anélkül, hogy ne érintselek meg. – nézett rá kiskutya szemekkel Castle, amit Beckett már olyan jól ismert, és amit ő rendszeresen ki is használt.

-                           Nem csak erről van szó. – próbált észérvekkel hatni Kate a férfira. – Gates figyel engem, és ha észreveszi, mi történt közöttünk, azonnal kipenderít innen téged is, és engem is. A szabályzat tiltja, hogy…

-                           Igen, pontosan tudom. De hiányzol! – vágott a szavába Castle, miközben egyre közelebb lépett a nőhöz. – Nagyon hiányzik a bőröd illata, az ajkad íze… - sorolta, és minden szónál közelebb lépett. Elégedettséggel konstatálta, hogy ahogy a távolság csökken közöttük, úgy veszi Beckett is egyre szaporábban a levegőt, ezzel is azt bizonyítva, hogy ő legalább annyira hiányolja a férfi érintését. Már csak néhány centi választotta el a nőtől, s szinte csak suttogott. – Csak egy csókot, egyetlen egyet, kérlek – súgta, majd ráhajolt Kate ajkára, és finoman megcsókolta.

Beckett gondolkodás nélkül viszonozta, miközben érezte, hogy Rick keze végigsiklik a hátán, le a derekáig, majd a férfi magához szorítja olyan közel, amennyire csak tudta. Élvezettel adta át magát a csóknak, melyre már reggel óta vágyott. Finoman megharapta a férfi alsó ajkát, és halkan kuncogott, ahogy annak elakadt a lélegzete. Rick végighúzta nyelvét Beckett ajkán, hasonló reakciót kiváltva ezzel a nőből. Csókcsatájuknak Esposíto hangja vetett véget, aki Kate-t kereste. Még éppen idejében rebbentek szét, amikor a férfi megjelent az automatánál. Összehúzott szemekkel méregette őket.

-                           Megzavartam valamit? – kérdezte, mire Beckett és Castle egyszerre válaszolt.

-                           Nem!

-                           Okééé! – válaszolt vigyorogva, miközben Beckett kezébe nyomott egy aktát. – A kihallgatóban rád váró doki tiszta, mint a patyolat. Hihetetlen, de még egy gyorshajtása sem volt.

-                           Hm. – ráncolta össze szemöldökét Kate, miközben igyekezett előbbi csókuk emlékét kitörölni agyából, és szívverését normális ritmusra állítani, kevés sikerrel. – Azért én kihallgatnám arról a verekedésről. Jössz? – nézett kérdőn Rickre, akin látszott, hogy ugyanazt szeretné elérni saját szervezetével, ami Kate-nek sem sikerült.

-                           Persze, vágjunk bele! – bólintott az író, és Kate nyomába eredt. Esposíto teli szájjal vigyorgott, amikor kimentek. Ösztöne azt súgta, hamarosan száz dollárral lesz gazdagabb.

10. rész

Jared Finkle idegesen dobolt kezével az asztalon a kihallgató szobában, amikor megjelent a nyomozónő és az író. Kate-nek azonnal feltűnt a férfi idegessége. Hanyagul ledobta elé a kezében tartott mappát, benne az áldozat fotóival, melyet a helyszínen készítettek, majd Castle-el együtt leültek a doktorral szemben.

-                           Dr. Finkle, gondolom, tisztában van vele, miért hoztuk be. – kérdezte Kate, s várakozón nézett a férfira.

-                           Nem, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs.

-                           Ismeri? – kérdezte Kate az orvostól, s kivett a mappából egy fényképet, mely az áldozatot ábrázolta, majd a férfi elé csúsztatta.

-                           Igen. – válaszolt amaz, miután egy pillantást vetett a képre. – A kollégám, Dr. Greg Stuartson a New York Memorialban.

-                           Milyen kapcsolatban voltak? – folytatta a kérdezést Beckett.

-                           Kollégák voltunk. Semmi baráti. Nem jártunk el együtt inni, vagy közös programokra, ha érti.

-                           Értem. Megölték. – vetette oda Kate, miközben a férfi reakcióját figyelte, de az nyugodt maradt.

-                           Igen, tudom. Hallottam a kórházban, amikor a nővérek beszélték.

-                           A nővérek azt is mondták, hogy Önök veszekedtek a halála napján.

-                           Igen, volt egy kis szakmai vitánk. Ez minden kórházban előfordul. – felelte még mindig nyugodtan az orvos, de Kate figyelmét nem kerülte el, hogy idegesen megigazította a nyakkendőjét.

-                           Azért a szakmai vitánál több lehetett, mert információink szerint, Dr. Stuartson behúzott egyet magának. – szólt közbe a kihallgatása óta először Castle.

-                           Valóban megütött. – helyeselt a doktor. Kate-nek kezdett elege lenni abból, hogy mindent harapófogóval húzzon ki belőle, de nem volt más választása. A veszekedésen kívül semmi nem szólt a férfi ellen, így tovább kérdezte.

-                           Pontosan min vitatkoztak össze?

-                           Nézze, a kórházban mindenki tudja, hogy Stuartsonnal műteni kész gyilkosság, már ami a beteg életét illeti. Nem véletlenül a beceneve 007. A mortalitási statisztikája az egeket veri. Amikor a fejéhez vágtam, hogy csak azért operálok vele, mert rezidensként nem válogathatom meg a műtős csapatot, teljesen bepörgött, és leütött, aztán elviharzott.

-                           Ez ciki. Ott mindenki előtt lecsapta? – kérdezte Castle, de Kate most nem szólt közbe. Kivárta, mire akar kilyukadni az író. Az együtt töltött négy év alatt már rájött, hogy néha hagyni kell kibontakozni társát, mert olykor használható dolgok sülnek ki kotnyelességéből.

-                           Igen. – vörösödött el még most is a férfi szégyenében, mely nem kerülte el a szemfüles író figyelmét.

-                           Elég megalázó lehetett. Miért nem ütött vissza?

-                           Sebész vagyok. Ha rosszul találom el, és eltörik az ujjam, hónapokra kieshetem a munkából, amit nem engedhetek meg magamnak.

-                           Úgy tűnik Stuartson-t ez nem érdekelte különösebben. – fűzte hozzá Castle, s most Kate vette át a szót.

-                           Hol volt tegnap este kilenc és tizenegy között?

-                           Egy pillanat! Ezért hoztak be? Azt hiszik, én öltem meg? – nézett rájuk döbbenten az orvos.

-                           Válaszoljon!

-                           Otthon. – válaszolt lesújtva a férfi. Tisztában volt vele, hogy ez az alibi nem áll meg egykönnyen.

-                           Otthon. – ismételte meg hitetlenkedve Beckett. – Tippelek, egyedül?

-                           Igen. Aludtam, mert 36 órás ügyeleten voltam túl. - még mielőtt Beckett bármit is mondhatott volna, megszólalt a mobilja. Lanie kereste. Tekintetével jelzett Castle-nek és mindketten elhagyták a szobát.

A folyosón vette csak fel a telefont, de nem hangosította ki, nehogy bármi is behallatszódjon a kihallgatóba, így Castle a szokásos módon, közel hajolt Kate-hez, hogy ő is hallja az orvos szakértőt.

- Szia Lanie! Mit találtál?

- Szike!

- Tessék?

- A gyilkos fegyver egy késnél vékonyabb, éles penge, melyről most már a boncolás után kijelenthetem, hogy egy szike. A fickót az első három szúrás ölte meg, melyet sebészi pontossággal ejtettek. Az illető pontosan tudta, hova kell szúrnia, hogy azonnal meghaljon. A többi már csak amolyan dühlevezetésre volt jó.

- Tehát a gyilkos orvos, vagy valaki, akinek egészségügyi képzettsége van? – kérdezte Beckett.

- Pontosan szívem. – helyeselt Lanie – Sok sikert a nyomozáshoz, ha meg tudok még valamit, jelentkezem. – azzal megszakította a vonalat. Beckett és Castle először egymásra néztek, majd a kihallgatóban lévő férfira, majd ismét egymásra. – Elkaptuk – mondták egyszerre, és azonnal visszamentek a szobába.

11. rész

- Dr. Finkle! Tehát azt mondja, hogy a gyilkosság időpontjában egyedül volt otthon. – ült le ismét az orvos elé Beckett.

- Igen. – bólintott amaz.

- Nem túl szilárd alibi, főleg azok után nem, hogy előtte verekedett az áldozattal. – ingatta a fejét szomorúan Kate.

- Elhiheti, hogy ha tudom, hogy megölik, bebiztosítok magamnak egy szilárdabbat! De így csak azt tudom mondani, hogy nem öltem meg!

- Elmondom, szerintem mi történt. – emelkedett fel az asztaltól Beckett és a férfi elé állt. – Maga beolvasott Stuartsonnak, aki egy hatalmas pofonnal jutalmazta az őszinteséget. Mivel azonban féltette a kezét, nem ütött vissza. Helyette egy sokkal elegánsabb módját választotta a bosszúnak. Elment Stuartson lakására, és egy szikével megölte. Orvosként pontosan tudta, hova kell szúrni, hogy azonnal meghaljon. Így volt?

- Nem! – kiáltotta kétségbeesetten a férfi. – Nem volt rá semmi okom, hogy megöljem! A vitánkat még aznap este elsimítottuk!

- Fejtse ki! – ült vissza ismét Beckett.

- Stuartson eljött a lakásomra, úgy hét körül. Hozott egy üveg bort, és elmondta, hogy a válása óta rossz passzban van, ezért nem tud a műtőben sem koncentrálni. Megittuk a bort, bocsánatot kért, és megígérte, hogy amíg nem jön helyre, nem fog műteni.

- Ne akarja már nekem beadni, hogy magának ez a nyilvános megaláztatás után elég volt! – szólt közbe Rick.

- Nem, valóban nem. De megígérte, hogy másnap az értekezleten nyilvánosan bocsánatot kér majd tőlem. Nem volt okom megölni, hiszen alig vártam a mai napot, hogy ő is megalázkodjon! Stuartson még soha senkitől nem kért bocsánatot, négyszemközt sem, nem nyilvánosan, akkor sem, ha egyértelmű volt, hogy tévedett. – csapott az asztalra dühösen az orvos. – Erre azzal fogadnak, hogy meghalt. Még ezt is sikerült megúsznia!

Beckett tanácstalanul nézett Rickre. Semmi nem volt a kezében, amivel benn tarthatta volna a férfit, mint gyanúsítottat. Kénytelen lesz elengedni. Emellett, őszintének tűnt a fickó, és Beckett érezte, hogy nem ő az emberük. Szó nélkül felállt az asztaltól, s mindketten elhagyták a helyiséget. A folyosón a szomszéd szobából Gates lépett ki.

-                           Nem ő tette. Elég egyértelmű. – vonta le a valóban egyértelmű következtetést Beckettnek.

-                           Igen, én is tudom. – bólintott Kate.

-                           Akkor engedje el, és kerítse kézre a valódi tettest. Semmi szükség rá, hogy elterjedjen a rendőrségről, hogy csak bűnbakot keres a bizonyítékok figyelmen kívül hagyásával.

-                           Éppen ez volt a szándékom. – szűrte a fogai között Beckett, miközben érezte, hogy Castle gyengéden a vállára teszi a kezét, próbálva nyugtatni, kevés sikerrel.

-                           Intézkedjen. – adta ki az utasítást Gates, s már ott sem volt.

Kate dühösen nézett utána, s grimaszolt egyet. Castle ebben a pillanatban annyira imádnivalónak látta, ahogy dühösen leült az asztalához, hogy kedve lett volna megcsókolni. Ehelyett azonban leült szokásos helyére, és csendben figyelte, ahogy Kate a fehér tábla elé áll, és sorban felrakja, felírja az eddig birtokában lévő információkat. Felkerült az idővonal, az áldozat fényképe, Dr. Finkle fényképe, ami mellé Kate odaírta: nincs szilárd alibi, verekedés, hétkor találkoztak. Az áldozat fényképe mellé odaírta: 007. Homlokát ráncolva nézte a táblát, és aláhúzta a 007-et. Castle felidézte magában megismerkedésük napját, amikor először látta így töprengeni a nőt. Már akkor aranyosnak találta, ahogy ráncolta a homlokát, de most egyenesen elbűvölőnek.  Fogalma sem volt, hogyan történhetett, de végzetesen beleszeretett Kate Beckett nyomozóba. Méghozzá az első pillanatban, amikor meglátta. Felállt az asztaltól, és Kate mellé állt. Nem túl szorosan, nehogy gyanút keltsenek, de elég szorosan ahhoz, hogy érezze a belőle áradó cseresznye illatot. Beckett ahogy megérezte maga mellett az írót, rámosolygott.

-                           Ötlet?

-                           Nem vetném el a maffiát. – vigyorgott édesen az író.

-                           Castle! Valami használhatóra gondoltam. – forgatta a szemét Kate.

-                           Tudod, sokkal izgatóbb, amikor Ricknek hívsz. – súgta a fülébe Rick, de Beckett oldalba lökte.

-                           Ne itt!

-                           Lássuk a tényeket! – váltott témát Castle. – Van egy orvos, aki elválik a feleségétől, eladósodik, lecsúszik annyira, hogy New York egyik rossz negyedében köt ki, összeverekszik a kollégájával, és 007 a beceneve. Nekem két szó ugrik be, ami idáig vihet egy orvost… - hagyta félbe monológját, s jelentőségteljesen nézett Beckettre, aki azonnal kapcsolt, így a mondat végét már együtt mondták ki. - Orvosi műhiba!

-                           Esposíto, Ryan! – kiáltott Beckett, mire mindkét férfi azonnal megjelent. – menjetek a kórházba, és derítsétek ki, miért is kapta Stuartson a becenevét!

-                           Máris! – Válaszoltak egyszerre, s már el is indultak.

Kate mosolyogva fordult Castle felé.

- Látod, tudsz te, ha akarsz. – majd miután körbenézett, s látta, hogy nem figyeli senki, olyan közel hajolt a férfihoz, hogy ajka annak fülét súrolta, úgy suttogta lágy, érzéki hangon. – Este, nálam, megmutatom, hogy tudok sokkal izgatóbbat is annál, minthogy a keresztnevedet mondom. Annyit elárulok, hogy kell hozzá bilincs, és jégkocka… - majd tartott fél pillanat szünetet, s még hozzátette – Rick. Majd hirtelen otthagyta az írót, és a telefonért nyúlt, hogy Dr. Finkle-t kiengedhessék. Castle lassan fújta ki a levegőt, s kellett néhány perc, hogy újra képes legyen az ügyre koncentrálni, s figyelmét el tudja terelni arról a képről, mely megjelent előtte Kate mondatának hatására.

12. rész

Castle gőzölgő kávét rakott le Beckett asztalára. A nő felnézett, s rámosolygott, melynek hatására melegség járta át a férfi szívét. A nyomozót megnyugtatta a tudat, hogy lassan minden visszatér a régi kerékvágásba, csak még jobb lett minden, hiszen együtt van a férfival, és semmi nem állhat közéjük. Éppen belekortyolt a kávéjába, amikor éles hang ütötte meg a fülét. Gina volt az, teljes pompájában vonult be a kapitányságra, és ugrott egyenesen a Kate asztala mellett ülő Castle ölébe, s szájon csókolta. Beckett döbbenten figyelte a jelenetet, még kávéja is megállt a kezében.

-                           Richard édesem! Hívtál, hát itt vagyok! – mosolygott a férfira, és még mindig annak ölében ült. Castle döbbenten próbált feltápászkodni, s riadtan kereste Kate tekintetét, de amikor elkapta, még jobban megdöbbent. Beckett zöld szemébe hitetlenkedés és düh vegyült, majd Ginára nézett.

-                           Szia Gina! – préselte ki magából Kate a szavakat.

-                           Szia Kate! Hogy viselkedik az én cicuskám? – kérdezte negédesen, amitől Beckettnek fordult egyet a gyomra, de megpróbált nyugodtan válaszolni, hogy semmi ne látszódjon rajta.

-                           Idegesítő, mint mindig. – igyekezett minél természetesebb hangot megütni, miközben próbálta kitalálni, vajon mikor békülhetett ki ismét a férfi volt feleségével. Bárhogyan is számolt azonban, egyértelmű volt, hogy mivel ma Castle végig vele volt, csakis az éjszakájukat megelőzően hívhatta fel a nőt. Tehát Castle úgy töltötte vele az éjszakát, hogy előtte még a volt feleségével is kibékült. – Most mennem kell. – állt fel Beckett, s otthagyta őket, miközben rá sem nézett az íróra.

Castle villámgyorsan felpattant, és magával rántotta Ginát is.

-                           Mit keresel itt? – szegezte neki a kérdést.

-                           Hívtál, hát itt vagyok! – ismételte meg korábbi mondatát még mindig mosolyogva a nő.

-                           Nem azért hívtalak, hogy ide gyere, hanem azért, hogy megkérdezzem az új Nicki Heat könyvem leadási határidejét! – vágta rá mérgesen Castle. – Most mindenki azt hiszi, hogy újra együtt vagyunk!

-                           És akkor mi van? – kérdezte morcosan a nő. – Az talán akkora baj lenne?

-                           Igen! – mondta, majd a kávéautomata felé nézett, ahol Beckett állt, és egy egyenruhás járőrrel beszélgetett éppen. Csak remélhette, hogy tisztázni tudja Kate-tel a helyzetet. A pillantásából világosan látta, hogy a nő is azt hiszi, még az éjszakájuk előtt kibékült Ginával, pedig nem áll semmi sem messzebb az igazságtól. Minél hamarabb beszélnie kellett vele, de ehhez le kellett volna ráznia valahogy Ginát.

-                           Te jó ég! – hallotta messziről exneje hangját. – Ezért borultál ki annyira? Beleszerettél Nicki Heat-be? – kérdezte fejcsóválva, de Rick haragtól villámló szemmel nézett rá.

-                           Először is, nem Nicki Heatbe szerettem bele, hanem Kate-be. Másodszor igen, ezért borultam ki! Négy évet vártam rá, hogy végre megnyíljon, hogy eltűnjön a fal, melyet maga köré emelt! Nem állíthatsz be csak úgy, és tehetsz tönkre mindent! És harmadszor! Ne ordíts!

-                           Te négy évet vártál egy nőre?! – hitetlenkedett Gina. – Ezt nem hiszem el! – nevetett fel hangosan. – Richard Castle négy évet vár valakire. Ilyen nincs is!

-                           Hidd csak el! S ha most a magánjeleneted tönkretett mindent, kitekerem a nyakad! Írd le ide a határidőt, aztán tűnj el! – szűrte a fogai között, majd egy tollat és papírt dobott a nő elé, és Kate felé vette az irányt. Gina még mindig döbbenten figyelte a volt férjét, s magában csak remélni tudta, hogy Kate nem engedi el azt a kincset, amit talált. Castle láthatóan szerelmes volt, úgy, mint még soha azelőtt.

13. rész

Kate átadta a papírokat a járőrnek, aki azonnal a lépcső felé vette az irányt, hogy elintézze Finkle szabadon bocsátását. Ahogy kilépett a teremből, Castle-be ütközött, aki egyenesen szembe jött vele, és visszatolta a kávéautomata mellé.

-                           Beszélnünk kell, Kate!

-                           Nincs miről! Gina már elment, cicuskám? – kérdezte maró gúnnyal Beckett. Hogyan is hihettem, hogy értem megváltozik. Ostorozta magát Kate, miközben azon küzdött, hogy Castle ne lássa rajta, mennyire megbántotta, hogy nem elég neki az ő szerelme.

-                           De igen is van! – erőltette Castle, figyelmen kívül hagyva Beckett maró kérdését – Nem az van, amire gondolsz!

-                           Honnan veszed, hogy tudod, mire gondolok? – kérdezett vissza Beckett – El kell ismernem, roppant kitartó vagy, Castle! – húzta fel elismerően szemöldökét a nyomozó.

-                           Miről beszélsz? – kérdezte kétségbeesetten az író, miközben agyában egymást kergették a gondolatok, hogyan győzze meg Kate-et, hogy közte és volt neje között nincs semmi.

-                           Négy évet vártál, hogy a trófeáid között legyek, s végre csak sikerült. – bökte ki Kate, amivel mintha tőrt döfött volna a férfi szívébe. – Ne félj, nem bántam meg a tegnap éjszakát, nagyon jó volt. De nyilvánvalóan neked soha nem elég egy nő. Van, ami soha nem változik. Talán a kis Gina hajlandó ezt neked eltűrni, de én nem.

-                           Féltékeny vagy? – kérdezte Castle. Ha a nő igent mond, azt bizonyítaná, hogy van miért küzdenie.

-                           Féltékeny? Nem. – válaszolt Kate, majd összehúzott szemmel folytatta – de nem szeretem, ha hülyének néznek, Castle! Ha neked nem elég egy nő, rajta, szerezd meg az összest, nem érdekel! Felőlem annyi nővel fekszel le, amennyivel nem szégyellsz!

-                           És velünk mi lesz? – kérdezte kétségbeesetten az író. – az elmúlt éjszaka neked nem jelentett semmit?

-                           Velünk? Nincs olyan, hogy „mi” Castle! Vagy te és vagyok én! Ennyi! - válaszolt Kate hideg tekintettel, mellyel megforgatta azt a bizonyos tört a férfi szívében. – Ha Ginát nem zavarja, hogy más nőkkel is kavarsz a háta mögött, az ő baja! – igyekezett közömbös hangot megütni a nő, miközben igyekezett visszafojtani a könnyeit. – Az elmúlt éjszaka tényleg jó volt, de az volt az első és az utolsó. Nyertél, végül megszereztél engem is.

-                           Kate, nekem csak te kellesz! Nem akarok senki mást! Ginát sem! Esküszöm, mindenre, ami szent, hogy köztem és Gina között nincs semmi már több mint három éve! Csak az új könyvem leadásának határideje miatt hívtam fel, semmi több. Nem tehetek róla, hogy félreértette! – lépett Castle Kate elé, megakadályozva, hogy kilépjen. Mélyen belenézett a zöld szempárba, s egy pillanatra érezte, hogy Kate ellenállása gyengül. Ekkor azonban Esposíto jelent meg, s megtörte a varázst.

-                           Beckett… - kezdte, majd végig mérte őket. – Megzavartam valamit? Megint? – tette hozzá összeráncolt szemöldökkel.

-                           Igen! – hallotta Castle hangját, majd ugyanabban a pillanatban Kate hangját is. – Nem!

Kate fogta magát, és az asztalához lépett, így Rick kénytelen-kelletlen követte, Esposítóval együtt.

-                           Nos, Ryannel utánanéztünk kicsit 007-nek. Kiderült, hogy Finkle doki nem hazudott. Az áldozat tényleg szelektálta a betegeit. Míg más orvosnak egész pályafutása alatt van egy-két műhibapere, addig Stuartsonnak szinte havonta volt egy.

-                           Most viccelsz? – döbbent meg Kate. – Ki volt ő, Dr. Frankenstein?

-                           Nem állsz messze. És most figyelj! Az utolsó perre két hónapja került sor. Egy veseátültetésnél, amit Stuartson végzett, rosszul sült el valami. A doki a páciens jó veséjét vette ki a rossz helyett. - folytatta tovább Esposíto.

-                           Meghalt? – kérdezte Castle.

-                           Nem, túlélte, de élete végéig művesére lesz kötve. Az apja perre vitte a dolgot, és szép summát nyertek, de felháborította a tény, hogy Stuartson továbbra is praktizálhat. Ezt pedig egyenesen imádni fogod, az egész bíróság előtt azt üvöltötte, hogy ki fogja készíteni.

-                           Egy elrontott élet bőven megteszi indítéknak, nem igaz? – nézett kérdőn Esposítóra Beckett. – hozzátok be!

-                           Már meg is tettük! – vigyorgott diadalittasan Ryan, aki csak pár másodperce érkezett meg. – a kórházban még megvoltak az adatai, így egy csapattal elmentünk érte. A kihallgatóban vár rád. – ért fülig a szája Ryannek.

-                           Akkor csapjunk bele, vagy hogy stílusos legyek, vágjunk bele – bólintott Kate, miközben elismerő pillantást küldött társai felé. Két lépés után megállt, és Castle-re nézett – jössz, vagy maradsz? – kérdezte nem túl kedvesen, mire Ryan és Esposíto döbbenten néztek össze. Már amikor megérkeztek feltűnt nekik, milyen hallgatag az író, s most ez a nyers hang Beckett részéről egyértelművé tette, hogy apu és anyu között, ahogy Esposíto hívta őket a hátuk mögött, valami nem stimmel.

-                           Jövök. – válaszolta kedvetlenül Castle, és a nyomozó után indult. Esposíto pedig kételkedni kezdett abban, hogy valaha is kezébe foghatja azt a száz dollárt, melyet gondolatban már el is költött.

14. rész

Ray Landon a kihallgatóban ült, amikor Beckett és Castle beléptek. Kate kezében a szokásos fekete mappája volt. Letelepedett a férfival szemközti székre, míg Castle állva maradt.

-                           Jó napot, Mr. Landon. Kate Beckett nyomozó vagyok, és fel szeretnék tenni pár kérdést Greg Stuartsonnal kapcsolatban. Ismeri ugye? – kérdezte Beckett a férfit.

-                           Persze, hogy ismerem. Ő operálta a fiamat két hónapja. Végre leültetik azt a sarlatánt?

-                           Nem, meghalt. Megölték. – közölte tárgyilagosan a nyomozó.

-                           Mondanám, hogy sajnálattal hallom, de sosem hazudok.

-                           Ön igen kemény embernek tűnik. – jegyezte meg Castle az ajtónak támaszkodva. – Talán még örül is a halálának?

-                           Talán.

-                           Annyira, hogy meg is ölte? – tért a tárgyra azonnal Beckett.

-                           Nem öltem meg senkit. Őt sem. De bárki is tette, szívességet tett nekem, és a világnak is! – hajolt közel Kate arcához a férfi. – Az a szemét tönkretette az életünket! Van fogalmuk arról, mit jelent állandó műveséhez kötve élni? A fiam nem élheti a szokott életét, engem elbocsátottak, mert a nap huszonnégy órájában felügyelnem kell! A feleségem idegei tönkrementek! Mindez azért, mert ő fordítva tette fel a röntgen képet a műtőben! Mégis milyen orvos az ilyen? – ordította magából kikelve a férfi.

-                           Ön azt kiáltotta a doktornak a tárgyaláson, hogy ki fogja készíteni.

-                           Igen, szakmailag. Be is nyújtottam egy panaszlevelet az orvosi kamarának, amiben leírtam, hogy ezt a kuruzslót soha nem lenne szabad műtőbe engedni.

-                           Mit válaszoltak? – kérdezte Beckett.

-                           Hm – húzta el megvetően a száját Landon. – Visszautasítottak. Azt mondták, a pert megnyertem, és ezzel jogorvoslatot kaptam.

-                           Ez nyilván feldühítette. – állapította meg tényként Castle.

-                           Naná, hogy dühös lettem! Megnyertem a pert, ez igaz, de mi lesz a többi beteggel, aki ennek a nyomorultnak a kezei közé kerül?

-                           Ezért úgy döntött, saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást, igaz? Elment Stuartson lakására, és megölte egy szikével. – folytatta Beckett.

-                           Nem! Nem mentem sehova!

-                           Hol volt péntek este kilenc és tizenegy között?

-                           Dolgoztam.

-                           Azt mondta, nincs állása. – világított rá korábbi mondatára az író.

-                           Nappal nincs is. De éjjel a kikötőben dolgozom. Hajókat rakunk meg, és le. Csak éjjel tudok dolgozni a fiam miatt. Tegnap is ott voltam este nyolctól reggel hatig. Kérdezzenek meg bárkit! – nézett elszántan a szemükbe Landon.

15. rész

Castle fáradtan és letörten támasztotta neki hátát a bejárati ajtónak miután hazaérkezett. Miután Landon alibije beigazolódott, és rájöttek, hogy újabb zsákutcába jutottak, Beckett mindenkit hazaküldött, beleértve őt is. Szomorúan nézett végig a sivár lakáson, s idézte fel, mit ígért neki Kate munka után. Még most is megborzongott a gondolatra. Hogyan mehetett így tönkre minden, pillanatok alatt? – kérdezte magától a nap folyamán sokadszorra, de választ most sem kapott. Elmélkedéséből anyja hangja rántotta ki.

-                           Richard, te jöttél meg?

-                           Igen, anya. – válaszolt unottan Castle. Anyjával való estéhez volt a legkevésbé kedve, főleg, ha belegondolt, hogy ha Gina nem szúr el mindent, most Kate-tel lehetne. Ölelhetné, csókolhatná…

-                           Alexis üzeni, hogy csak jövő hét pénteken jön meg. Az osztálytársaival úgy döntöttek, maradnak még egy hétig. – csivitelte, miközben köntösben, kezében egy pohár martinival szambázott be a konyhából a nappaliba, ahol Castle ledobta magát a kanapéra.

-                           Rendben, majd felhívom. – dörgölte meg fáradtan szemét Castle. A Kate-tel töltött éjszaka miatt nem sokat tudott aludni, és a vitájuk sem volt éppen üdítő a számára. Bár az az ébren töltött éjszaka sokkal kellemesebb volt, mint ami most vár majd rá. Tudta, hogy ma sem fog aludni, de az ok most egészen más volt. Sokkal szomorúbb és lehangolóbb.

-                           Fiacskám, bementem a hálóba, hogy megkeressem a jégvágót és…

-                           A jégvágót a bárpultnál tartom, anya, nem a hálóban. – jegyezte meg szárazon a férfi - Úgy nézek ki, mint Sharon Stone az Elemi ösztönből, hogy tele legyen a párnám alja jégvágóval? – vágott közbe Castle, s jelentőségteljesen nézett anyjára.

-                           Na, jó! – adta meg magát Martha. – Láttam a poharakat a konyhában, és a nyitott ajtón át a vetetlen ágyat. Aztán ez is megcsillant a földön, így gondoltam felveszem, nehogy eltűnjön, hátha szeretnéd visszaadni a tulajdonosának, bárki is legyen. – mesélte Martha, és Castle kezébe helyezett egy nyakláncot, rajta egy gyémántgyűrűvel.

-                           Köszönöm, anya. – vette el tőle Beckett nyakláncát. Nem emlékezett rá, hogy viselte volna a nő, de tudta, hogy fontos neki, így elhatározta, hogy már másnap visszaadja.

-                           Nos? – nézett várakozásteljesen Rickre a nő.

-                           Mit, nos?

-                           Ki az? Ismerem? - záporoztak a kérdései. – Nem lenne egyszerűbb beszélni Kate-tel az érzéseidről ahelyett, hogy szándékosan bántod őt mindenféle nőcskékkel?

-                           Igen, ismered. Ez a nyaklánc nem egy nőcskéé, hanem Kate-é. Nálam hagyta a múlt éjjel, amit együtt töltöttünk.

-                           Tessék? – lepődött meg Martha annyira, hogy az utolsó korty martinit félrenyelte, és köhögő rohamot kapott. – Végre a tiéd lett, és ezt csak így mondod, ilyen elszontyolodott képpel? Hiszen elég régóta vágysz rá ahhoz, hogy most ki kéne bújnod a bőrödből örömödben! – villanyozódott fel Martha a hírtől. Mindig is tudta, hogy fia és Kate egyszer egymásra találnak, hiszen anyaként látta, mennyire odavannak egymásért. Sosem értette azonban, miért harcolnak mindketten ellene.

-                           Az enyém lett igen, de csak egy éjszakára… - Castle szomorúan nézett az anyjára, majd úgy döntött, elmesél mindent, beleértve a ma történteket is, hiszen anyja elől eddig sem titkolta el érzéseit a nyomozó iránt.

Amikor végzett, Martha szomorúan nézett rá.

-                           Annyira sajnálom, Richard. – majd megsimogatta fia fáradt arcát. – Tudom, mennyit jelent neked.

-                           Mindent. De vajon Ő is tudja? – kérdezte szomorúan anyjától. – Anya én még soha senkit nem szerettem ennyire! Kétszer nősültem, és mind a kétszer azt hittem, szerelmes vagyok. De csak Kate mellett jöttem rá, valójában, mi is a szerelem!

-                           Mondtad már neki? Úgy értem, akkor, amikor magánál volt. – a válasz erre fiától egy grimasz volt, majd megérkezett szóban is.

-                           Igen. Az éjszaka többször is, és ma is. Ő mégis elhitte, hogy Ginával is kavarok a háta mögött. – mondta lesújtva. – Ráadásul nem is érdekli.

-                           Ezt meg honnan veszed?

-                           Azt mondta, nem féltékeny, és annyi nővel lehet dolgom, amennyivel akarom, csak őt hagyjam békén!

-                           Ti férfiak, annyira ostobák vagytok, hogyha használati útmutatót kapnátok egy nőhöz, akkor sem tudnátok soha kiismerni magatokat! – kacagott fel az anyja, s mivel Castle értetlenül bámult rá, folytatta. – Négy évig ostromoltad ezt a lányt, miközben ő lépésben, apránként engedett csak közel magához. Aztán tegnap éjjel eljön hozzád, a tiéd lesz, és te elhiszed neki, hogy nem jelentesz a számára semmit, csak kiengedte a fáradt gőzt! Az istenért fiam! Kate Beckett nem az a nő, aki csak úgy szexszel levezeti a napi feszültséget valakivel, akit nem is szeret!

-                           Ezt úgy érted, hogy…

-                           Úgy hát! – kacagott még mindig Martha. – Ő is szeret téged, de már annyi fájdalmat kapott az élettől, hogy fél kockáztatni. Tegnap mégis megtette, amikor megnyílt neked. Képzeld csak magad a helyébe. Lerombolja a falat, kockára teszi a szívét egy olyan férfiért, aki a négy év alatt nem élt éppen remeteéletet. Aztán egyszer csak megjelenik a volt feleséged, akivel mellesleg már korábban is felmelegítetted azt a bizonyos káposztát, és az öledbe ülve csókolgat. Te mit gondoltál volna a helyében?

-                           Igazad van. De, ha így érez, és valóban szeret, miért nem mondta meg?

-                           Oh, Richard! El sem tudod képzelni, hogy a nők milyen büszkék tudnak lenni! Háttérbe szorítanak miatta minden mást. A büszkeség az egyetlen, amit egy férfinak sem engedhetünk meg, hogy elvegye tőlünk. – mosolygott fiára Martha. – Veled szemben pedig, Kate-nek sem maradt mása, mint a büszkesége, hiszen mindenét neked adta a múlt éjjel.

-                           De miért mondta, hogy közöttünk nincs semmi? Miért nem vallotta be, hogy szeret, és nem akar sem Ginával, sem más nővel látni? Miért tett úgy, mintha neki a tegnap éjszaka nem jelentene többet egy jó szexnél? – tette fel anyjának a kérdéseket, melyek belülről mardosták a szívét azóta, hogy Kate visszautasította az automatánál.

-                           Mégis mit tehetett volna? Várja meg, míg Gina feltápászkodik az öledből, üljön a helyére, és valljon szerelmet? Hidd el fiacskám, ez a lány ugyanúgy szeret téged, mint te őt! Ez látszik rajtatok, ahogy egymásra néztek. Gyakran úgy belemerültök egymás tekintetébe, hogy a külvilág láthatóan megszűnik létezni számotokra! – nevetett fel Martha, utalva ezzel arra az esetre, amikor a bankban figyelmeztetnie kellett a nyomozót, hogy az ő kezeit is oldozza el, mivel a két fiatal csak egymást figyelte áthatóan - Évek óta tudom, hogy ti ketten egymásnak vagytok teremtve. Egy anya megérzi az ilyet.

-                           Úgy tűnik, ő nem így gondolja. – jegyezte meg szomorúan Rick.

-                           Biztos vagyok benne, hogy most legalább annyira szenved, mint te, ha nem jobban, hiszen ő azt hiszi, elárultad, megcsaltad. Abban a pillanatban csak úgy őrizhette meg a méltóságát, ha a tiédet a sárba döngöli. Megjegyzem, szépen csinálta! – mosolygott Martha.

16. rész

Castle alig várta, hogy a lift végre felérjen a megadott emeletre. Egész éjjel nem hagyta nyugodni, amit anyja mondott neki. Rá kellett döbbennie, hogy igaza volt. Kate mindenét nekiadta. Megalázkodott előtte, amikor a veszekedésüket követően mégis elment hozzá, és megcsókolta. Neki adta a szívét, lelkét, majd azt látja, hogy Gina mászik rá az orra előtt. Nem adhatta fel a büszkeségét is azzal, hogy elmondja, milyen sokat jelentett neki az elmúlt éjszaka. Minél előbb beszélni akart a nővel, azonban nem ez volt az egyetlen oka izgatottságának. Úgy érezte, megoldotta az orvos halálának ügyét! A lift hangos jelzéssel állt meg a megadott szinten. Castle kilépett és egyenesen Beckett asztalához ment. Letette a kávét, de a nyomozó rá sem nézett. Ricknek összeszorult a szíve, de nyugalmat erőltetve kezdett bele jövetele okába.

-                           Megoldottam az ügyet! – jelentette ki diadalittasan mosolyogva, mire Kate felhúzott szemöldökkel nézett rá, Esposíto és Ryan pedig a tábla mellé állva kérdőn tekintettek rá. – Női büszkeség! – mivel amazok még mindig értetlenül néztek rá, folytatta – Az egyetlen dolog, amit egy nő sosem engedne, hogy elvegyen egy férfi, a büszkesége. S ha mégis megteszi, azért bosszút is áll!

-                           Tehát, a gyilkos egy nő? – kérdezte Ryan, mire Esposíto oldalba lökte.

-                           Szerinted? – amióta Esposíto visszajött, csak kerülgették az eddig történteket, de végül tegnap este, amikor Beckett hazazavarta őket, úgy döntöttek, megisznak pár sört valahol, és kibeszélik magukat. Szerencsére, Esposíto hamar belátta, hogy Beckett meghalt volna, ha Ryan nem fedi fel tervüket Gates előtt, így újra szent volt a barátság a két férfi között.

-                           Így van! – bólogatott Castle, mint egy kisgyerek, ha a felnőttek kitalálják a találós kérdést – Mi Stuartson ellenségeit keresgéltük és nyomoztuk le…

-                           De nem foglalkoztunk a feleségével, vagy a szeretőivel, ha voltak. – fejezte be helyette a mondatot Beckett, és két nyomozó társa ismét ámulva nézte, mennyire összhangban van a két ember.

-                           Pontosan! – mosolygott Kate-re Castle, de válaszul Beckett Ryan-ék felé fordult.

-                           Hol lakik Stuartson neje?

-                           Florida. – válaszolt Ryan. – Már beszéltünk vele, és a halál időpontjában egy színpadi próbán volt, ugyanis színésznő. Képtelenség lett volna ideérnie, és megölnie a dokit úgy, hogy a próbán is ott legyen.

-                           Miért váltak el Stuartsonnal? – tette fel a kérdést Castle, mire mindannyian csak egymásra néztek. A választ senki nem tudta.

17. rész

-                           Laurának elege lett Greg kicsapongásaiból. – válaszolta a feltett kérdésre Dr. Finkle, miután cukrot tett a kávéjába, s komótosan kevergetni kezdte. – amikor a válásukról kérdeztem Greget, azon az estén, amikor lelki életet élni jött el hozzám, azt mondta, Laurának elege lett abból, hogy míg ő egy férfitól várja, hogy kielégítse minden kívánságát, addig Greg minden nőtől, hogy kielégítse azt az egyet.

-                           Undorító. – jegyezte meg Kate, s jelentőségteljesen nézett Rickre. Castle csak egy nagyot sóhajtott. Már alig várta, hogy végre tisztázzák a dolgot Kate-tel, mert ez a helyzet lassan az őrületbe kergette. Nem elég, hogy nem tudta megérinteni, megcsókolni, de ráadásul Kate rohamos tempóban távolodott tőle. A kapcsolatuk sokkal inkább kezdett hasonlítani a kezdeti időszakhoz, mint arra a meghitt viszonyra, mely az utóbbi időben jellemezte azt.

-                           Úgy általában lett elege Mrs. Stuartsonnak, vagy konkréteset miatt vált el? – faggatta tovább az orvost Beckett.

-                           Konkréteset, és ezt az esetet Julie Hertmannak hívják. – húzta el a száját a férfi. Castle figyelmét nem kerülte el a grimasz, rá is kérdezett.

-                           Miért húzta el a száját? Talán nem kedveli?

-                           Senki sem kedveli Julie-t. Úgy is mondhatnám, hogy közutálat tárgyának örvend.

-                           Kifejtené?

-                           Mindenki tudja, hogy egyelten életcélja, hogy orvosfeleség legyen. Eddig valamennyiünknek sikerült megúsznia, de Stuartson ostoba volt, és engedett neki. Viszonyt kezdett vele, aztán amikor a felesége rájött, és beadta a válópert, kétségbeesett és szakított Julie-val.

-                           Ez mikor történt?

-                           Úgy négy hónapja. – válaszolt készségesen az orvos.

-                           Julie most bent van? – kérdezte Beckett, bár maga is tudta a választ, még mielőtt megérkezett.

-                           Nem. Greg halála után betelefonált, és azt mondta, annyira megviselte az ügy, hogy néhány napra szabadságot vett ki.

Beckett már alig hallotta a válasz második felét. Azonnal a mobilja után nyúlt, és körözést adott ki Julie Hertman ellen. Ryant és Esposítót pedig a lakására küldte, míg ő felhívta a bírót, és házkutatási parancsot kért.

-                           Szerinted ő tette? – kérdezte Castle az autóban, ahogy a kapitányság felé tartottak.

-                           Biztos vagyok benne! – válaszolta magabiztosan Kate.

18. rész

-                           Nem követtem el semmit! – ezzel a mondattal fogadta a kihallgató szobába belépő nyomozót és írót Julie.

-                           Ms. Hertman, Önt a repülőtéren fogták el a kollégáim. Hova készült? - kérdezte még higgadtan Beckett.

-                           Nyaralni.

-                           November van. – jegyezte meg szárazon Castle, amivel mosolyt csalt Kate arcára, melyet az igyekezett elrejteni.

-                           No és? Hol van az megírva, hogy csak nyáron lehet nyaralni? Talán ezért hoztak be? Törvény tiltja?

-                           A novemberi nyaralást nem, de a gyilkosságot igen. – vágta rá hidegen Kate.

-                           Nincs semmijük ellenem. – húzta össze számítón szemeit Julie.

-                           Téved! Mindenünk megvan, ami ahhoz kell, hogy jó pár évre nyaralni küldjem, például a Sing-Singbe. – nézett határozottan a nő szemébe a nyomozó. – Megtaláltuk a lakásán a gyilkos fegyvert. És az indíték is megvan.

-                           Nem öltem meg. Szerettem őt.

-                           Tegyen magának egy szívességet Julie! Mondjon el mindent, és jelezni fogom az államügyésznek, hogy együttműködött. – nézett rá elszántan a nyomozó, de mivel a nő még mindig konokul hallgatott, folytatta – Így is játszhat. Bizonyítékom van rá, hogy maga tette, akár vallomást tesz, akár nem. Amennyiben az utóbbit választja, gondoskodom róla, hogy legfeljebb a börtönkórházban gyakorolja a hivatását.

-                           Maga mindenét nekiadta, de nem kellett neki, ugye? - vette át a szót Castle. –Mi történt, Julie? – kérdezte lágyan Castle, amivel láthatóan többet elért, mint Kate a keménységével, ezért a nyomozó nem is szólt közbe.

-                           Szerettem őt. – ismételte meg Julie könnyes szemmel. – Mindenem neki adtam. De neki ez nem volt elég. Amikor a felesége rájött a viszonyunkra, beadta a válópert. Greg megijedt, mert a házassági szerződés értelmében, nem kapott volna semmit a vagyonból, az állami orvosi fizetés pedig semmire sem elég. Arra legalábbis nem, hogy fenntartsa azt az életmódot, amit a felesége pénze mellett megszokott.

-                           Ezért elhagyta magát, és visszament a feleségéhez, ugye? – segítette ki Castle, amikor a nő megakadt.

-                           Igen, de az a szuka hajthatatlan volt. Mindenképpen válni akart. Amikor megtudtam, elmentem Greghez. Minden büszkeségemet levetkőzve könyörögtem neki, hogy maradjunk együtt. Elmondtam neki, hogy a pénze nélkül is szeretem, de ő meg sem hallgatott. Kinevetett és azt mondta, én sem gondolhatom komolyan, hogy velem marad. Azt mondta, szeretőnek jó vagyok, de orvosfeleség csak okos, és szép nő lehet. – itt felzokogott, de folytatta. – Ő volt az életem, és elárult. – Kate maximálisan átérezte a nő helyzetét, hiszen hasonlóan érezte magát, amikor meglátta Castle ölében annak volt feleségét. A nő folytatta, s Kate igyekezett elhessegetni magától a képet. – Még soha senki nem alázott meg annyira, mint akkor ő. Elhatároztam, hogy bosszút állok. Pár hónappal később láttam őt veszekedni Dr. Finkle-el. Tudtam, hogy eljött az idő. Elmentem hozzá, és ő megint kinevetett. Azt hitte, könyörögni mentem. Szánalmasnak nevezett.  Ösztönösen cselekedtem, és dühből! Csak szúrtam, és szúrtam, míg ki nem hunyt az élet utolsó szikrája is a szeméből. – fejezte be vallomását a nő üres tekintettel. Beckett lassan felállt, majd a nő mögé sétált, és felemelte a székről.

-                           Julie Hertman, letartóztatom előre megfontolt gyilkosság vádjával. Jogában áll hallgatni, bármi, amit mond, felhasználható maga ellen a bíróságon… - sorolta a nő jogait, miközben bilincset kattintott a csuklójára, majd kivezette a teremből, és átadta egy járőrnek, aki elvezette.

Fáradtan ment vissza az asztalhoz, ahol Castle ült. Ránézett, majd felemelte a mappát, és szó nélkül az ajtóhoz sétált. Keze már a kilincsen volt, amikor Castle hangját meghallotta.

-                           Kate, kérlek, várj!

19. rész

Beckett keze megállt a kilincsen, és másodpercekig gondolkodott, mit tegyen. Végül a szíve győzött, és lassan szembefordult a férfival.

-                           Mit akarsz? – tette fel ugyanazt a kérdést, ugyanazzal a büszkeséggel és szomorúsággal a tekintetében, mellyel Castle kérdezte tőle ugyanezt, amikor elment hozzá csuromvizesen. A válasz azonban a másik féltől most más volt.

-                           Ez a tiéd. – nyújtotta át Rick a nyakláncot. – Nálam felejtetted múlt éjjel.

-                           Köszönöm. – vette el az ékszert Kate.

-                           Bármikor. – mondta Castle a már oly sokszor elhangzott szavakat. Ahogy Kate elvette a nyakláncot, kezük egy pillanatra összeért.

Ezt kihasználva Rick megfogta Kate kezét.

- Kérlek, hallgass meg!

Kate lenézett a kezükre, majd könnyes tekintetét Rickre emelte. Esze és szíve között őrlődött, s fogalma sem volt, hogy ugyanezt a harcot megvívta már a férfi is, amikor felkereste őt előző éjjel. Esze azt súgta, ne hagyja magát újra megsebezni, szíve viszont vágyott a férfi érintésére, csókjaira, ölelésére. Még ez az apró érintés is megbizsergette, és olyan érzéseket váltott ki belőle, melyet soha nem érzett azelőtt. Végül ismét a szíve győzött.

-                           Mit tudnál még mondani? – kérdezte halkan.

-                           Az igazat, Kate! – válaszolta a férfi ugyanolyan halkan, de magabiztosan. – Tudom, hogy azt hiszed, Ginával is együtt vagyok, de esküszöm, hogy nem így van. – kezdett bele mondandójába Castle, s levegőt is alig vett, nehogy a nő félbeszakítsa, és ne tudja elmondani, amit tegnap este óta gyakorol. - Belátom, hogy nőfaló, örök gyerek, komolytalan fickónak ismertél meg, de hidd el, megváltoztam! Mióta ismerlek, csak rád vágyom! Az az éjjel, amikor csuromvizesen megjelentél nálam, életem legszebb éjszakája volt. A reggel pedig, életem legszebb időszakának kezdetét jelentette. Szeretlek, ahogy még senkit nem szerettem eddig. Tudom, hogy nekem adtad a szíved, a lelked, a bizalmadat, és ezt soha nem tenném kockára senki másért! – hadarta egy levegővel Castle, miközben egyre közelebb hajolt Kate-hez, úgy folytatta. – Szeretlek, Kate, s Alexis életére esküszöm, hogy nincs senki más az életemben rajtad kívül! Mert nekem is csak te kellesz! – ismételte meg a nő előző esti szavait a férfi.

-                           Castle, ez nem fog menni. – suttogta Kate.

-                           Kérlek, ne mondd ezt! – könyörgött az író, miközben lágyan végigsimított a nő arcán. – Esküszöm, hogy nem történt semmi köztem és Gina között.

-                           Nem csak erről van szó. – sóhajtott nagyon Beckett, de nem távolodott el az írótól. – Én nem akarok más nők miatt aggódni.

-                           Nem is kell! Nincs más nő, és nem is lesz! – próbálta meggyőzni a nyomozót, miközben nem tudta elrejteni tekintetéből a rémületet arra a gondolatra, hogy esetleg a nő már sosem lesz az övé. Az nem lehet, hogy végre megízlelte az igazi szerelmet, és el kell, hogy engedje. Tudta, képtelen lenne így Kate mellett tovább dolgozni.

-                           Honnan tudod, hogy nem bukkan majd fel valaki, aki lenyűgöz?

-                           Tudom. Már felbukkant az a nő az életemben. Négy évvel ezelőtt, bevitt a rendőrségre, hogy kihallgasson egy gyilkossággal kapcsolatban. Mit gondolsz, miért vetettem be minden befolyásomat, hogy melléd kerülhessek? – nézett huncutul mosolyogva a férfi.

-                           Mert írói válságban voltál.

-                           Talán ez volt az ürügy. Valójában inkább azért, mert már az első találkozásunk alkalmával éreztem, hogy te más vagy, mint akiket eddig megismertem. Rejtély voltál a számomra, amit minden erőmmel igyekeztem megfejteni. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem a kíváncsiság hajt, hanem a szerelem. Már nem tudtam elképzelni az életem a mosolyod, az illatod, a humorod nélkül! Veled együtt dolgozni, egyáltalán csak veled lenni többet jelentett számomra mindennél! Rabul ejtettél, és nem tudtam szabadulni! Ha nem voltunk együtt, csak rád tudtam gondolni. Még soha senkit nem szerettem ennyire, Kate. Tudom, hogy te is szeretsz, érzem! Kérlek, ne taszíts el magadtól! Négy éve várok rád, s az együtt töltött éjszaka után, nem tudok lemondani rólad. Képtelen vagyok rá, ahhoz túlságosan szeretlek! – suttogta lágyan, miközben egyre közelebb hajolt Kate-hez, és ajkával finoman megérintette Beckett ajkát.

Lágyan, puhatolózva csókolta meg a nőt, hogy annak legyen esélye eltolni magától, ha úgy akarja. Noha Castle minden idegszálával kívánta őt, csak remélni tudta, hogy Kate hitt neki, és nem taszítja el magától. Tudta, ha ez bekövetkezne, nem élné túl. Beckett azonban, ahelyett, hogy eltolta volna magától, ugyanolyan gyengéden visszacsókolt. A férfi vallomása, és a tekintetéből áradó őszinte kétségbeesés, hogy elveszítheti őt, megérintette, s a szívéig hatolt. Kezével beletúrt Castle hajába, majd keze lejjebb vándorolt a tarkójáig, miközben nyelvük édes játékba kezdett. Castle Kate hátát simogatta, majd átkarolta a derekát, és a csók megszakítása nélkül húzta magához olyan közel, amennyire csak lehetséges volt.

-                           Szeretlek – suttogta a nő ajkához közel, két csók között, miközben nyelvével végigsimított Kate ajkain, aki felnyögött az érintésre.

-                           Én is szeretlek, Rick. – sóhajtotta Beckett, és ajkuk újabb szenvedélyes csókban egyesült. Kate hatalmas megkönnyebbülést érzett, ahogy a szavak elhagyták ajkait. Fogalma sem volt, mi tartotta vissza eddig, hogy kimondja, de most a világ legtermészetesebb dolgának tartotta. Rick megszakította a csókot, s félve nézett rá.

-                           Mit mondtál?

-                           Azt hogy szeretlek. – mosolygott fel rá Kate, s gyengéd csókot nyomott az ajkára, amit a férfi nem habozott viszonozni – De egy valamit tisztázzunk. – nézett rá huncutul mosolyogva Kate – ha esetleg egy nap mégis úgy döntenél, hogy nem vagyok neked elég, előveszem a fegyverem, és lelkifurdalás nélkül lelőlek. Aztán öngyilkosságnak állítom be az egészet. – villant meg Kate zöld szeme pajkosan, mire Castle felkacagott és magához húzta, úgy, hogy ajkuk csak pár centire volt egymástól.

-                           Megígérem, hogy ilyen nem fog előfordulni, ugyanis, te annyi energiámat foglalod le, hogy ha akarnék, se tudnék mással foglalkozni csak veled! - vigyorgott vidáman, és boldogan, majd újra megcsókolta szerelmét. Beckett hirtelen kibontakozott az ölelésből, megfogta Castle kezét és az ajtó felé kezdte húzni.

-                           Hová megyünk? – kérdezte döbbenten Rick.

-                           Hozzám. – mosolygott titokzatosan a nyomozó. – Ígértem neked valamit tegnap, és nem szeretek tartozni… Rick. – fűzte hozzá sejtelmesen mosolyogva, Castle pedig érezte, hogy felgyorsul a szívverése, ahogy követte a nőt.

20. rész

Esposíto és Ryan a megfigyelő szobában kísérték figyelemmel a kihallgatást. Amikor a nő vallomást tett, Ryan az ajtó felé indult.

-                           Még egy ügy megoldva.

-                           Várj! – hallotta Javi izgatott hangját, mire ő maga is a kihallgató felé fordult. – Itt valami készülődik… - csengett vidáman Javi hangja, s Ryan már látta is, miért. Castle és Beckett meghitten beszélgettek, majd Castle belekezdett a vallomásba, aminek hallatán tátva maradt a nyomozók szája.

-                           Nem szép dolog, hogy kihallgatjuk a személyes beszélgetésüket. – jegyezte meg Kevin, de Esposíto csendre intette.

-                           SSS! Nem hallok tőled, ha folyamatosan karattyolsz! – nézett mérgesen Kevinre, majd mindketten az ablakhoz tapadtak.

Ekkor Castle megcsókolta Kate-t, mire mindkét nyomozó diadalittasan, egyszerre kiáltott fel.

-                           Na végre!! – kacagták el magukat, de egy tapodtat sem mozdultak az üveg elől. – Azt hittem, már sohasem veszik rá magukat, tesó! – nevetett hangosan Espo.

-                           Khm… - krákogott zavartan Ryan, ahogy a szerelmespár belemerült a csókcsatába – azt hiszem, eleget láttunk.

-                           Várj még, ez jobb, mint a kedvenc sorozatom. – vigyorgott Javi, mit sem törődve Kevin meglepett pillantásával.

-                            Szánalmas vagy, hogy a saját barátaidat kukkolod! – rótta meg legjobb barátját és kollégáját Ryan, de egy centit sem mozdult a helyéről, és szemét nem vette le a párról.

-                           Azt hittem, nős férfi létedre nem vagy ilyen erkölcscsősz. Vagy a házasság tett azzá? – piszkálódott Javi, de Kevin csak fintorgott.

-                           Nem vagyok prűd, de ez akkor sem helyes. – mire azonban ezt kimondta, a fiatal pár már az ajtó irányába indult. – Most már mehetünk? – kérdezte barátját, s ő is az ajtó felé indult, de Javi egy mozdulattal visszarántotta.

-                           Te legalább olyan hülye vagy, mint amilyennek kinézel! – majd látva Kevin kérdő tekintetét, folytatta – Először is, ha most azonnal kimegyünk, Beckett azonnal levágja, hogy megláttuk őket, és akkor nekünk annyi! Végez velünk, és még csak nem is használna fel hozzá két golyónál többet!

-                           Na és, ha megláttuk őket? Akkor mi van?

-                           Szerinted, miért nem beszéltek a múlt éjszakáról? Nyilván nem akarják még nagydobra verni. – világosította fel Kevint Javi, aki pontosan tudta, min megy keresztül két barátja, mivel ő is hasonló cipőben járt Lanie-vel. - Másodszor pedig, mielőtt kilépsz, fizess!

-                           Hogy?

-                           Fizess! Kérem a 100 dolcsit, amivel lógsz! – vigyorgott győzelemittasan Esposíto.

-                           Most hülyéskedsz? Annak a fogadásnak már négy éve! – hitetlenkedett Ryan.

-                           Na és? Nem állapodtunk meg abban, hogy mennyi időt kapnak az egymásra találásra. – vigyorgott még mindig szemtelenül Javi. – Így jár az, aki nem hisz a romantikában és a szerelem erejében! – dörgölte Kevin orra alá kegyetlenül, majd élvezettel figyelte, ahogy társa előveszi tárcáját, és átnyújtja neki nyereményét. Büszkén tette el a pénzt, miközben kimentek a megfigyelőből. Legbelül pedig nagyon boldog volt, hogy Kate végre megtalálta azt a boldogságot, melyet megérdemel.

VÉGE